Emlékünnep a Székely Mikó Kollégiumban (155 éves a sepsiszentgyörgyi református oktatás)
Iskolatörténeti kiállítással és konferenciával, a nagy múltú alma materből indult színészekről és az iskola első néptánccsoportjáról összeállított kiadványokkal, gálaműsorral és jótékonysági bállal ünnepli fennállásának százötvenötödik évfordulóját a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium. A jövő heti kétnapos emlékünnep célja: megerősíteni a jelenlegi diákokban, tanárokban, a helyi közösségben, hogy összefogással, ahogy azt az iskola alapítói tették, nagy dolgokat lehet megvalósítani. Fontosnak tartjuk, hogy tanítványaink ismerjék meg az iskolaalapítás történetét, őrizzék meg és adják tovább az ősöktől örökölt szellemi és anyagi értékeket – hangsúlyozza Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója.
A csütörtöki ünnepélyes megnyitót követően a diákok koszorút helyeznek el gróf Mikó Imre és Csutak Vilmos szobránál, valamint az iskola udvarán lévő emléktáblánál, az iskola történetét kiállításon követhetik az érdeklődők, az alapításról az esti gálaműsor irodalmi összeállításában is megemlékeznek. Fellép a Székely Mikó Kollégium első testvériskolája, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium kórusa, a házigazdák középiskolás énekkara, a véndiákok és a je­lenlegiek néptánccsoportja. Pénteken a szellemi staféta részeként egykori mikós diákok és nyugdíjas tanárok állnak a katedra mellé és mesélnek régi történeteket, az iskolatörténeti konferencián előadások hangzanak el az indulásról, a szellemi építkezésről, az iskola több mint másfél évszázados létéről. Az alapításra emlékező iskola elkészítette az elhunyt pedagógusok sírtérképét, a nyughelyeket egy-egy osztály veszi örökbe és gondozza ezentúl.
Immár hagyomány, hogy az évfordulós ünnepségeken valamilyen kiadvány születik a Mikóról, könyvespolcnyi kötet látott napvilágot az elmúlt évtizedekben egykori diákok, tanárok, Mikó-kutatók tollából, 2007-től rendszeresen jelenik meg egy-egy évfolyam emlékkönyve. Idén sem hiányzik az írott emlékezet, a 155. évfordulón bemutatják József Álmos Mikós színészek című könyvét (az öt esztendővel ezelőtt kiadott Mikós képzőművészek folytatása), valamint Czegő Zoltán és József Álmos Este a fonóban című közös kiadványát az iskola első néptánccsoportjáról. „Szeretnénk a köztudatba visszahozni a mecenatúra jelentőségét, és tudatosítani, hogy milyen nagy áldozatok árán építette fel a székely közösség az iskolát, erre hívjuk fel a figyelmet a jótékonysági bállal is, amelyet a szülői bizottság szervez” – közölte az iskolaigazgató. A rendezvény az első lépés olyan pénzalap előteremtéséhez, amit tábor építésére szeretnének fordítani. Az iskolának mindig voltak mecénásai, az a dálnoki telek, ahová a tábort tervezik, adományból származik, akárcsak az erdők és a többi birtok.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A mi kis virtuózaink
Immár harmadik éve, a hangversenyévad végén, Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház nagytermében bemutatkoznak a Plugor Sándor Művészeti Líceum zeneművészei, állóképpel lepnek meg a bejáratnál a drámaosztály hallgatói, az előcsarnokban pedig közszemlére állítják a képzőművészeti tanulók munkáit. Azt hiszem, nem tévedünk, ha megelőlegezzük nekik a művész megnevezést, nem csupán azért, mert páratlanul gazdag „anyaggal” leptek meg, de leginkább azért, mert amivel elénk léptek, az már művészet a javából. A drámaosztály, ifjú kora ellenére, már sokszor bizonyított, hisz az Osonó világra szóló sikereiben benne van az ő lelkük is. A festmények, grafikák sok lehetséges befutót előlegeznek, az eszközökben, megvalósítási változatokban gazdag kiállítás, úgy érzem, sok hozzáértőt és hozzá nem értőt is meglep.
A magyar televízióban éppen most futó Kis virtuózok elnevezésű vetélkedő adta az ötletet, hogy a líceum zenészeinek, szólóénekeseinek teljesítményét ugyancsak a virtuóz jelzővel illessem. Úgy gondolom, nem sok zeneművészeti iskola van, amely egyszerre ennyi nagyzenekart és nagykórust színpadra tudna szólítani. És nem akármilyen szinten! Micsoda iszonyatos munka van e kétórás szereplés mögött! A tanárok, a felnőtt művészek közül csak kevesen jelennek meg a színen ez alkalommal, csupán a karvezetők „lépnek” munkába egy-egy ilyen előadás alkalmával, de mellettük, mögöttük, velük együtt még ott vannak azok, nem is kevesen, akik ezeket a kis virtuózokat előkészítették, felkészítették a színpadra lépéshez. És közöttük többen vannak, akik tényleg elismert művészekként jelennek meg időnként rangos rendezvényeken, és milyen megelégedést jelent, hogy a tegnapi diákok közül jó páran ma már volt iskolájukban tanítanak.(Bocsássák meg nekem, hogy külön nem sorolom a neveket, mert akkor ott kellene sorakoznia a teljes tantestületnek!)
Tényleg igazi csemege volt ez a múlt hét végére meghirdetett hangverseny! Engem különösen megindított az Eufónia kórus feldolgozott népdalcsokra. Eszembe jutott, hogy ilyen könnyfakasztó hatással volt rám hosszú évekkel ezelőtt az a népdalfeldolgozás, az a Kodály-mű, melyet a pécsi Leöwey Gimnázium lánykórusa adott elő első szentgyörgyi vendégjátékukon a nagy tekintélyű Jandó Jenő tanár úr vezényletével. Ugyanezt éreztem akkor is, amikor 1972-ben, pécsi vendégszereplésünkkor Dancs Árpád vegyes kamarakórusa megbabonázott az Ültettem violát, várom kikeletjét kezdetű népdal kristálytiszta zengésével.(Azóta is megtanítom diákjaimnak ezt a népdal-csodát!) A mostani élményt külön megköszönöm Sipos Zoltánnak.
Végezetül hadd jegyezzem meg: éppen negyvenöt esztendeje, hogy az akkor egyetemista, ma világhírű zongoraművész, ifjú Jandó Jenő megtartotta élete első koncertjét a mára lerombolt Szakszervezeti Művelődési Palotában, nem éppen a legkorszerűbb zongorán!
Péter Sándor / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)