Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet
2 tétel
2015. szeptember 29.
Partnervárosi rangra emelik Arad és Lendva kapcsolatát
Partnervárosi rangra emelnék Arad és a szlovéniai Lendva község közötti együttműködést, tudta meg lapunk hétfőn Bognár Levente aradi alpolgármestertől, akinek a vezetésével a déli órákban a szlovén település magyar küldöttsége megkoszorúzta az aradi Szabadság-szobrot.
A küldöttség részéről Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség tanácsának elnöke, illetve Lendva község alpolgármestere a Nyugati Jelennek elmondta, több mint tíz éve ápolják a kapcsolatot Araddal. Együttműködésük gondolata a Zala-emlékév kapcsán születetett, mint köztudott ugyanis a Szabadság-szobrot elkészítő Zala György szobrászművész Lendván született. A lendvai alpolgármester szeretné újraéleszteni a kapcsolatot Araddal, hisz a szobor alkotója egyszer s mindenkorra összeköti a két települést. Bognár Levente alpolgármesterrel folytatott tárgyalásaik során eldöntötték, amilyen hamar csak lehet, partnerségi megállapodást kötnek a két önkormányzat között.
Bognár Levente aradi alpolgármester hozzátette: a partnerségi kapcsolat gondolata idén talán még aktuálisabbnak számít, hiszen most 125 éves Zala György remekműve.
A koszorúzáson részt vett még Vida Törnar Judit, Lendva város magyar önkormányzatának elnöke, illetve Göncz László szlovéniai magyar költő, a szlovéniai magyar közösség parlamenti képviselője. Egyébként Göncz László Olvadó jégcsapokcímű regényének színpadi változatát az aradiak is láthatták vasárnap a Bábszínházban, az Aradi Magyar Napok keretében, a Lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és az Egy&Más Vándorszínház előadásában.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

2017. július 17.
A külhoni magyar kultúrát támogató pályázatokat hirdet az Emmi
Meghívásos pályázatokat hirdet Irodalmi Karaván és Művészeti Karaván elnevezéssel a külhoni magyar kultúra támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága.
Az államtitkárság szombati közleménye szerint a tízmillió forint keretösszegű pályázatok célja a nemzeti összetartozás és a határon túli, magyarok lakta régiók egymás közötti kapcsolatainak erősítése, a külhoni magyar írószervezetek, közművelődési intézmények, egyesületek programjainak bővítése. Célja továbbá a kulturális értékekhez való hozzáférés szempontjából hátrányos helyzetű területek, a határon túli magyar irodalom, képző-, ipar- és fotóművészet, továbbá filmes műhelyek értékeinek megjelenítése, népszerűsítése, a kortárs irodalom és művészetek értékeinek széles rétegekhez történő eljuttatása, valamint a határon túli művészeti műhelyek megmutatkozási lehetőségeinek bővítése.
Az Irodalmi Karaván határon túli magyar írócsoportok, irodalmi műhelyek felolvasókörútjainak, irodalmi rendezvénysorozatainak megszervezéséhez és lebonyolításához nyújt támogatást. Pályázásra jogosult az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (Lendva), a Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. A Művészeti Karaván a határon túli magyar képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítások, valamint filmszakmai programok megszervezéséhez és lebonyolításához nyújt támogatást. Pályázat benyújtására jogosult az EMKE – Közép-Erdélyi Művelődési Intézet, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a beregszászi Pro Cultura Subcarpathica Egyesület, a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. Mindkét pályázaton 300 ezer és egymillió forint közötti összeget nyerhetnek el a pályázók. Az elbíráláskor előnyt élveznek azok a pályázók, amelyek programjaik közül legalább egyet a szórványmagyarság által lakott térségekbe terveznek. Krónika (Kolozsvár)