Október 22-án szentelték fel Csíkszépvízen azt az óvodát, amely a Lázár-lovagrend támogatásával épült a falu számára. Október 23-án Csíkszeredában felavatták a Fodor-házat, mely a Csibész Alapítvány keretében fog működni mint szellemi-lelki műhely, a Csíkszereda központjában álló Lazarus ház mintájára. Elsősorban gyermekek és fiatalok számára lesz találkozási hely. A csíksomlyói plébánián újabb 11, a családja által elhagyott kisgyermeket fogadtak be, ezeknek az óvodás és kisiskolás gyermekeknek a nevelésével négy nevelő foglalkozik a Lázár lovagrend anyagi támogatásának köszönhetően. A Csibész autóműhely bővítését szintén a Szent Lázár lovagrend anyagi támogatása tette lehetővé, itt 25 munkás és 25 gyakorlatozó fiatal dolgozik. – Csíkszentmártonban elkezdte működését a leányanyák és gyermekeik befogadására alkalmas otthon. /Csíki hírcsokor. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 31./

A csíkszeredai Lazarus Ház égisze alatt tevékenykedik közel hat esztendeje a Korábban Születettek és Nyugdíjasok Klubja. Tagjai minden csütörtökön a Lazarus Házban találkoznak. A klub programszervezői: Fogarasi Edit szociális nővér és Becze Ildikó mérnök-tanár gondoskodnak arról, hogy minél változatosabb legyen az élet. A környékbeli falvakból is többen keresik fel a Lazarus Ház előadótermét. /Kristó Tibor: A nyugdíjasok oázisa a Lazarus Ház. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 10./

Aláírásgyűjtésbe fogtak a hívek Gergely István plébános Csíkszeredában maradásáért. Nem értik a csíkcsobotfalvi, csomortáni és csíksomlyói hívek, miért akarja áthelyezni plébánosukat, a mindenki által Tisztiként ismert Gergely Istvánt az érsekség. „A Gergely István által kiépített diakóniai tevékenység, a Lazarus és a Fodor Ház, a Csibész Alapítvány nem működtethető háromszáz kilométer távolságból” –jelentette ki dr. Soós Szabó Klára, a Tiszti maradásáért kezdeményezett internetes aláírásgyűjtés egyik szervezője. Gergely István egyik kezdeményezője és szervezője a több ezer fiatalt vonzó Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóknak, a diktatúra éveiben illegálisan is megszervezett CSIT-nek. A kilencvenes évek elején szorgalmazta az Ezer Székely Leány találkozók hagyományának felújítását. Lelkes támogatója a moldvai csángók ügyének, vallja, hogy vissza kell vezetnünk őket magyarságukhoz. 1992-ben megalapította az árvaházból kinőtt fiatalokat segítő Csibész Alapítványt. Azóta több mint 200 fiatalnak segítettek a munkahely- és lakáskeresésben, a társadalomba való beilleszkedésbent. /Kovács Csaba: Jegenyére helyeznék át Tisztit. = Krónika (Kolozsvár), júl. 3./

Állami kitüntetések székelyföldi személyeknek – Tarziciusz atyát is kitüntetik
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa tisztelettel meghívja 2013. március 20-án (szerdán), 18 órakor a Lázár Ház (Gál Sándor u. 9.) dísztermébe, a március 15-i magyar nemzeti ünnep alkalmából, Magyarország Köztársasági Elnöke által adományozott kitüntetések átadására.
Kitüntetésben részesül:
1. Gálfalvi György, marosvásárhelyi író – Magyar Érdemrend Tisztikereszt, 2. Szép Sándor, vegyészmérnök professzor, Sapientia EMTE – Magyar Érdemrend Tisztikereszt, 3. Antal Imre, festőművész – Magyar Arany Érdemkereszt, 4. Bartha Magdolna, nyugdíjas tanárnő – Magyar Arany Érdemkereszt, 5. Balla Árpád, nyugdíjas gyermekgyógyász főorvos, – Magyar Arany Érdemkereszt, 6. Bodurian János, a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola igazgatója, hegedűművész – Magyar Arany Érdemkereszt, 7. Fülöp G. Dénesné, a marosvásárhelyi Vártemplomi-diakóniai központ „ Lazarenum" Alapítvány intézetigazgatója – Magyar Arany Érdemkereszt, 8. P. Nagy István, Tarziciusz atya ferences szerzetes – Magyar Arany Érdemkereszt.
Erdély.ma,

Ünnep Csíkszeredában
Két marosvásárhelyi kitüntetettje van az idei március 15-i ünnepnek – számoltunk be a csíkszeredai Lázár-ház dísztermében tartott ünnepségről, amelyen Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Aranykeresztjét adományozta Fülöp G. Dénesné Suba Ilonának, a vártemplomi diakóniai központ Lazarenum Alapítványa intézetvezetőjének, Gálfalvi György író, a Látó című irodalmi folyóirat nyugalmazott főszerkesztője a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át. A nyolc székelyföldi kitüntetett munkásságát, érdemeit, akik közül sokan születési helyük, iskoláik vagy munkásságuk révén megyénkhez is kötődnek, Zsigmond Barna Pál főkonzul, Szarka Gábor és Tóth Bernadett konzulok méltatták.
Összeállításunkban a kitüntetettek laudációját és az ünnepségen elhangzott válaszokat olvashatják.
"Szerencsés embernek érzem magam"
"Gálfalvi György író 1942. április 28-án született Marosvásárhelyen. Középfokú tanulmányait a Bolyai Farkas középiskolában végezte, az Unirea–Egyesülés középiskolában érettségizett, majd 1965-ben a Babeş–Bolyai Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. Öt éven át az Ifjúmunkás című lap szerkesztőségében dolgozott Bukarestben, 1970-től az Igaz Szó szerkesztője lett. A sajtóban először irodalmi kritikákkal jelentkezett, majd a riport műfajához fordult, és további pályáján ez maradt fő írói megnyilatkozási formája. Az Ifjúmunkás abban az időszakban vált a riport és a publicisztika egyik megújító műhelyévé a romániai magyar irodalomban, amikor e rovatok irányítója és rendszeres szereplője volt. Ebben a korszakban írt riportjaiból állította össze bemutatkozó kötetét, a Forrás sorozat első riportkönyvét, Szülőföldön világszélén címmel. A második Forrás-nemzedék 11 képviselőjét szólaltatta meg a Marad a láz? című interjúkötetében. Riportjaiban az életet alakító, bajokat lebíró vagy küzdelemben elbukó kemény embereket ábrázolja előszeretettel, egyéni életutakat és közösségi sorsmozzanatokat vetít egymásra, mindig úgy, hogy az egyéni tett, helytállás, munka vagy hősiesség közösségi igazolást nyerhessen. Legfőbb írói erőssége az életes emberábrázolás és a hiteles sorsérzékelés. Gálfalvi György a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője, főszerkesztő-helyettese majd főszerkesztője volt. Közéleti és közpolitikai munkásságával, magyarországi kapcsolatrendszerével részt vett a magyarországi és a romániai rendszerváltó folyamatban. Közel két évtizeden át a Duna Televízió kuratóriumának tagja. 1991 óta a Lakitelek Alapítvány és a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány kurátora. Gazdag irodalmi munkásságáért, a magyar nemzet érdekében végzett sokoldalú, példaértékű közéleti tevékenysége elismeréseként Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozza – hangzott el a méltatásban, amelyre a kitüntetett a következőképpen válaszolt:
– Köszönöm, hogy a laudációban doktorrá emeltek, de szeretném elmondani, hogy egy egyszerű szerkesztő voltam – pontosított Gálfalvi György, akit a doktori címet viselő kitüntetettek között szintén ezzel a címmel illettek. Édesapám, dr. Gálfalvi György valóban viselte a doktori címet, és örvendek, hogy ő is szóba került ebben a formában. Biztos furcsán nézne most rám, hogy egykori neveletlen fiából ki lett.
Szeretném elmondani, hogy zavarban vagyok. Úgy érzem, hogy valami szereposztási tévedés történt. Én ugyanis egész életemben díjakat adtam át mint szerkesztő, mint írószövetségi tisztségviselő, mint alapítványi elnök, és nem voltam hozzászokva, hogy én kapjak díjakat.
… Nagyon szerencsés embernek érzem magam, mert lelki alkatomnak, vágyaimnak megfelelően élhettem, szerkeszthettem, írhattam, szervezhettem, fiatalokkal tartottam a kapcsolatot, figyelhettem a fejlődésüket. Ma is a fiatalok kibontakozása jelenti számomra a legnagyobb örömöt. Ezért értékelem a Székelyföld című folyóiratot, s a köréje kiépülő fiatal alkotócsoportot. Igen, ezt kell tenni, s az én búcsúzó nemzedékemet az a tudat erősíti meg, hogy van jövőnk, s van erő abban az irodalomban, amely így "dobja fel" a tehetségeket, és amely mindig meg tud újulni – tette hozzá kérdésre válaszolva.
"Sok a tennivaló"
Fülöp G. Dénesné Suba Ilona 1947. augusztus 25- én született Gegesen. Az erdőszentgyörgyi középiskolában érettségizett, s 1995-ben szerzett felsőfokú diplomát a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet vallástanár szakán. 1966-ban kötött házasságot Fülöp G. Dénessel, a börtönből és kényszermunkából szabadult református lelkésszel, amely házasság egész hátralevő életét meghatározza. Férjének 2005-ben bekövetkezett haláláig hűséges társaként Gegesen, Hármasfaluban és a szászrégeni református gyülekezetben végezték szolgálatukat, majd 1984-ben Marosvásárhelyre költöztek, miután férjét a Vártemplom lelkészévé választották meg. Fülöp G. Dénes a marosvásárhelyi magyar közösség kiemelkedő szellemi és lelki vezetője volt. 1989 sok változást hozott Fülöp Ilona és férje életében. Közös kezdeményezésükre alakult meg 1990-ben az ökumenikus szellemiségű Kántor- tanítóképző Főiskola illetve a Calepinus Alapítvány keretében működő nyelviskola, melyben tízezer diák – köztük orvosok, munkások, üzleti életben dolgozók – tanulhattak angolul, németül, franciául, hollandul, magyarul és románul. 1990-ben hozták létre a Lazarenum Alapítványt a szegény és árva gyermekek megsegítésére, magányos idősek gondozására és nagycsaládok támogatására. Ennek keretében 1993-ban nyitotta meg kapuit a Lídia Gyermekotthon. 1996 és 2000 között felépült a Vártemplom Diakóniai Otthona, amely az idősek gondozása mellett erdélyi magyar közművelődési célokat is szolgál. 1996-ban az alapítvány megszerezte harmadik ingatlanját is az elhagyott utcagyermekek gondozására. A Pici Ház is Ilona asszony elképzelései és felügyelete alapján működik.
Fülöp G. Dénesné Suba Ilona jelenleg is a meglévő intézmények megerősítésén, bővítésén fáradozik. Az öregotthon Bocskai Terme előadások, konferenciák helyszíneként hiteles módon tölti be a magyar ház szerepét.
Fáradhatatlan munkájának és mindennapi harcos vállalásainak köszönhetően Marosvásárhelyen a diakóniai szolgálat egyik példaértékű központja működik.
Fülöp G. Dénesné Suba Ilonának, a Vártemplomi Diakóniai Központ Lazarenum Alapítvány intézetvezetőjének az erdélyi magyarságért végzett sokoldalú munkájáért, az elesett, hátrányos helyzetű emberek támogatása érdekében végzett fáradhatatlan, áldozatos tevékenysége elismeréseként Áder János, Magyarország államfője a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozza"– hangzott el a laudációban.
– Köszönöm a megtiszteltetést, de ha magamba nézek, csak a dolgom végzem, amit szolgálatul kaptam Istentől megboldogult férjemmel egyetemben. Szegények mindig lesznek közöttetek – mondta Jézus, …de magunk sem gondoltunk ekkora nyomorúságra, amikor a változás bekövetkezett. Két világháború, szibériai Gulág, a Duna-deltai fogság pokla után azt gondolhattuk, hogy már nem lehet több emberi megaláztatás és szenvedés. Sipos Domokos sírjára az van felírva: Ne engedelmeskedjetek, csak a szeretetnek, csak a szeretetnek, csak a szeretetnek! …
Valamikor úgy neveltek bennünket, hogy korán kelni, aratni, dolgozni kellett, ami mindkettőnk életét meghatározta. A férjem gyakran elmesélte, hogy gyermekkorában sokat kaszált a sófalvi réteken, s az tartotta meg a börtönben is az erejét. …Meg kellene őrizni ma is, hogy olyan értelmiségi legyünk, aki nem szakad el a paraszti életformától, mert bírni kell a gyűrődést, a munkát. Sajnos, túl sok a lepusztult, koravén értelmiségi fiatal, tömbházakba zárt idős testvérek… Ha összehasonlítjuk a svájci, hollandiai világgal a mi életünket, akkor azt kell gondolnunk, hogy valami nagy baj van velünk, mert Erdélyben már alig vannak állataink, jó földműveseink, holott a gazdagság ezzel kezdődik egy nemzet életében. Sok a tennivaló. Valaki azt mondta, hogy elég volt az okosságból, tanuljunk meg újra érezni. Szeretethiány jellemzi mai világunkat, nagyon sok ember attól szenved, hogy nem kap szeretetet, s erre is jobban oda kellene figyelnünk, mert túlságosan elszakadtunk, elidegenedtünk egymástól. Köszönjük a magyar kormánynak azt a sok áldozatos szeretetet, amit óvodáskorú gyerekektől iskoláskorúakon át az egyetemi hallgatóknak nyújt… 150 nagycsaládot gondozunk, s látjuk, hogy a pénz, amit kapnak, milyen sokat jelent az életükben, mekkora hálával, reménységgel várják, nemcsak az értéke miatt, hanem mert érzik azt, hogy gondoskodó szeretet veszi őket körül. Köszönjük, hogy ilyen hosszú megaláztatás, vagyonunkból való kifosztás után úgy érezhetjük, hogy otthon vagyunk lelkiekben is. Fel kell ismernünk egymásban a maradék erőnket és számítani kell a mi erőnkre is. Köszönöm ezt a nagy megtiszteltetést – mondta Fülöp G. Ilona, majd megemlítette, hogy Zsigmond Barna Pál főkonzul dédapja, dr. Farczády Elek, a Teleki Téka munkatársa nagyon szép könyvet írt a vártemplomi egyházközség történetéről.
Meglepetés ez a díj, érdemen felüli nagy megtiszteltetés, hisz úgy érzem, hogy csak a dolgomat végzem, s mindennap úgy kelek fel és úgy fekszem le: köszönöm, uram, hogy ez is megtörténhetett – mondta Fülöp G. Ilona a március 18-i ünnepségen, a díj átvétele után.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Könyv a túlélésről, az embernek maradásról
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében csütörtök délután tartották Szilágyi Árpád volt politikai fogoly a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál nemrég megjelent Áldozat, 1956 című önéletrajzi könyvének bemutatóját. A csíkszeredai Lázár Ház dísztermében a szerzővel Kozma Mária, a kötet szerkesztője beszélgetett az elítélés okairól, a börtönévekről, a szabadulásáról.
„Az 1956-os események hatvanadik évfordulóját ünnepeljük, október 23-tól kezdődő programsorozattal méltóképpen megemlékeztünk az 1956-os forradalomról és szabadságharcról” – mutatott rá Lukács Bence Ákos konzul, az est házigazdája. Mint mondta, a programsorozat része volt, hogy Szilágyi Árpáddal közösen székelyföldi középiskolákban mutatták be a kötetet, ahol a szerző személyesen mesélhetett a börtönéveiről a diákoknak. Hangsúlyozta, ez az előadássorozat rendkívüli élmény volt számára, és meghatározó része volt az itteni, lassan hároméves pályafutásának, majd azt a levelet olvasta fel a könyvből, amely aztán meghatározta Szilágyi Árpád börtönéveit, és amelyet írója szolidaritásból küldött az 1956-os magyarországi események után Budapestre.
„A könyv börtönnapló, visszaemlékezés, önéletrajz, nagyon nehéz műfajilag meghatározni, hiszen olyannyira személyes, hogy szerkesztés közben kicsit arra is gondoltam, hogy közelíteni kellene az irodalmi nyelvhez. A kötet utolsó lapjain, ahol az amnesztiával szabadult Szilágyi Árpád hazatér a szülőfalujába, érzelmes, de végül is arra gondoltam, hogy ez nem egy regény, nem egy novella. És bár az irodalomban leszoktunk arról, hogy érzelmes történeteket olvassunk, vagy érzelmesen fejezzük ki magunkat, ez nagyon indokolt volt ennek a könyvnek a végén, mert ki ne sírna, amikor annyi év után megpillanthatja a szüleit, és hazatérhet a szülőfalujába. Azért, mert szolidarizált az 1956-os magyar forradalommal, 20 év kényszermunkára ítélték, majd 1961-ben még 22 évre” – vezette fel a beszélgetést Kozma Mária. Kiemelte, kell lennie valami nagyon fontos dolognak, olyan lelki erőnek, amely hosszú éveken keresztül a börtönben levő embereket életben tartotta, és miután kiszabadultak onnan, azután is tovább tudtak élni.
Szilágyi Árpád a jelenlevőknek elmondta, a börtönben is megvolt a létért való küzdelem. Két lehetőség volt: vagy állat lett valakiből, vagy a nehézségek árán is, megmaradt embernek. Mesélt a börtönben megélt nehézségekről, kegyetlenségekről. „Legelőször lelkileg törték meg az embert. Ha volt egy parányi hite, volt reménye, hogy egyszer csak vége lesz ennek az egésznek. Ha nem volt, napokon, heteken belül elpusztult.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro