Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Laura Ház Egyesület (Barót)
4 tétel
2015. február 2.
Láthatatlan áldozatok
A kommunisták sem kímélték a fogyatékkal élőket
Egy különleges nemzetközi projektet mutattak be a fogyatékkal élő fiatalok nappali foglalkoztatását biztosító baróti Laura Háznál: a pályázatban résztvevők azokra a névtelen áldozatokra emlékeztek, akikre a második világháború során a nácik lecsaptak, csupán azért, mert testi vagy szellemi fogyatékosok voltak, vagy akiket később, a kommunista rendszerben is kíméletlen bánásmódban részesítettek.
A baróti születésű Kolumbán Erika, aki jelenleg a budapesti Örökmozgó Közhasznú Egyesület munkatársa, elmondta, az In Memo nevű projekt célja az volt, hogy felelevenítsék azoknak a fogyatékkal élőknek az emlékezetét, akik a második világégésben és később, a kommunizmusban életüket vesztették. Ők a „láthatatlan áldozatok”. Megemlítette, hogy a náci Németországban, a T4 fedőnevet viselő eutanázia-program keretében hetvenezer fogyatékkal élő személyt gyilkoltak meg, de a világégést követően azokban az országokban, ahol totalitárius rendszerek rendezkedtek be, úgyszintén történtek borzalmas dolgok.
– A fiataloknak meg kell ismerniük, és meg kell érteniük a múltat, hogy ilyen dolgok többé ne fordulhassanak elő – hangsúlyozta.
A Laura Ház fiataljai a program keretében interjúkat készítettek olyan idős emberekkel, akik átélték a világháborút, de a Baróti Szabó Dávid Líceum diákjai is bekapcsolódtak a pályázatba Fazakas Melinda angol szakos tanárnő irányításával. Utóbbiak ellátogattak a földvári fogolytábor helyszínére, meghallgatták Szabó Zoltán visszaemlékezéseit, aki az akkori eseményeket gyermekként élte át, és arról mesélt a diákoknak, hogyan sikerült ételt becsempésznie a táborba, megmentve talán ezáltal többjük életét.
A projekt olasz, magyar, bolgár és erdélyi résztvevőkkel zajlott, nem ez volt az első közös pályázatuk, és közös terveik vannak a jövőre nézve is.
– Az interjúkat, képeket, felvételeket archiváljuk, azokat hozzáférhetővé tesszük a köz számára is az interneten – mondta Kolumbán, hozzáfűzve, hogy egy következő tervük feldolgozni a szocializmus pedagógiáját, módszereit, lehetőségeit, megérteni, akár személyes történetek alapján, hogy mi is történt akkor.
A pályázatban résztvevők közös tanulságként szűrték le az interjúalanyok megállapításaiból azt, hogy bizony, sokszor nem is az számít igazán, hogy milyen rendszerben élünk, hanem az, hogy az emberekben mennyi emberség van.
– A legsötétebb korszakokban is voltak olyanok, akik próbáltak emberségesek maradni, és emberként viselkedni azokkal szemben is, akiket üldözött vagy elnyomott az adott rendszer – állapították meg.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. február 16.
Sorsok emberközelből
Összefogás egy többgyermekes családért
Vannak esetek, amikor a közvetlen szomszédságunkban élő emberek nehéz, esetenként rendkívül nehéz élethelyzetbe jutnak, s csupán a véletlen vezet oda, hogy sorsukkal magunk is szembesüljünk. Utána pedig már jobbára a lelkiismeretünkön múlik, mit teszünk: sajnálkozunk egyet rajtuk, vagy pedig minden követ megmozdítunk, hogy segítő kart nyújtsunk feléjük…
A baróti Incze István és felesége ez utóbbit választották, amikor meglátták, milyen sorba jutott a velük szinte átellenben lakó többgyermekes anyuka, Fancsali Lilla Olga. A történet szinte hihetetlen: a Fancsali család egykori tagjai, Olga néni és Béla bácsi valamikor Barót köztiszteletben álló, jómódú polgárai voltak, szép házban laktak, melynek szobái zsúfolva voltak könyvekkel, szép bútorokkal, minden egyébbel. Béla bácsi már korábban meghalt, Olga néni néhány éve. Leányuk, Lilla vagy Licike, ahogy szólítják a szomszédok, élettársul szegődött D. B.-hez, akitől hat gyermeke született. Az apa azonban egy adott ponton magára hagyta a családját, és miután támaszként már a nagymama sem volt a háznál, a dolgok nagyon rosszra fordultak. Olga néni halála után ugyanis a szép házból fokozatosan minden eltűnt: ahogy mondani szokás, még az utolsó kanál is.
– Teljesen véletlenül léptem egyszer be a kapun, akkor láttam meg, hogy mi van ott. Szó szerint kell érteni azt, hogy még evőeszközük sem maradt, ágyról, egyéb bútorzatról, élelemről nem is beszélve. Az előszobába eszkabáltak téglákból egy kályhát, ott tüzeltek, melegedtek – mesélte Incze Pista bácsi.
Öten egy szobában
Az útról még csak sejteni sem lehet a benti körülményeket, melyek még most is szinte leírhatatlanok. Koszos falak, félhomály, az egyik egykori perzsaszőnyeges, parkettás szobában ma a tüzelőt aprítják, a másikban összezsúfolva laknak öten: Licike, három gyermeke és az élettárs, aki időközben visszajött hozzá. A másik három gyermek Kovásznán lelt menedékre, Böjte Csaba atya intézményében. Az anya havonta 127 lej gyermekpénzt kap, és további 320 lej gyermektartási pénzt az élettársa nyugdíjából. Ennyi pénzből él öt ember.
Hogy miként állt elő ez az áldatlan helyzet, arról nehéz pontos képet kapni. Az élettárs (aki már 70 éves) az elmondások szerint „rendetlen társaságba keveredett”, akik mindenéből, még a nyugdíjából is kifosztották. A nagyobbik fiú, István, aki már 23 éves, bár dolgozott imitt-amott, szintén felelős a szerencsétlen helyzetért. Pénzforrás híján ők adhattak el mindent a házból, sok minden mást pedig elloptak – legalábbis ezt tartják a szomszédok.
Incze István és felesége, ahogy világossá vált előttük, milyen helyzetbe kerültek Fancsaliék, azonnali segítséget nyújtottak, de mások is adakoztak: összesen húsznál több magánszemély és intézmény fogott össze, élelmet, ruházatot, bútorokat, kályhát vittek nekik, beszerezték számukra a téli tüzelőt, mi több, még karácsonyfával és karácsonyi ajándékokkal is megörvendeztették őket. Hamarosan ismét lesz villanyáramuk, rádiót, tévét, mosógépet is kapnak.
Még segélycsomagot sem kaptak
A tét azonban a jövőbeli megélhetésük biztosítása is lenne. A szomszédok szeretnék, ha valahogy talpra állnának. Pista bácsi jelenleg abban próbál segítségükre lenni, hogy az itthon levő két kiskorú gyermeket szakorvos vizsgálja meg, ugyanis ők fogyatékkal élnek. Ha ez hivatalosan is elismerést nyerne, az anya gondozói támogatást kaphatna utánuk. A nagyobbik fiúnak, Istvánnak külföldi munkát szervez. A Kovásznára került gyermekekkel nincsenek gondok, egyikük már elvégezte az iskolát is, egyetemre készül.
A családnak több mint háromezer lej adóhátraléka is van: ha ez nem is, de az már biztos, a rendszer számlájára írható, hogy a Fancsali család még az uniós élelmiszercsomagok listájára sem került fel.
– Rá kellett jönnünk, hogy csak úgy tudunk segíteni rajtuk, ha közel megyünk hozzájuk. Ezt felvállaltuk – mondta Pista bácsi, egyúttal köszönetet mondva mindazoknak, akik összefogással segítettek a Fancsali családon.
Név szerint felsorolta őket: a helyi polgármesteri hivatal, a Máltai Szeretetszolgálat, a Diakónia Egyesület, a Simonffy Alapítvány, a vöröskereszt helyi szervezete, a Laura Ház, a gyermekjogvédelem nappali központja, a Z Construct Kft., a Gaál Mózes-iskola V–VIII. osztályos tanulói, a nagybaconi közbirtokosság, valamint Kakucs Károly, Simon Gábor, Leitmann Dániel, Bartha Albert, Incze Zoltán, Bereczki László, Tókos Éva, Csepei Endre, Vida András, Komporály Viktor, Asztalos Gábor, Borbáth Sándor, Ágoston István gazdálkodók, Zajzon Judit, Bán Annamária, Kovács Antal, Farkas Mózes és dr. Dienes Judit magánszemélyek. Támogatásukra továbbra is számítanak, és másoktól is szívesen veszik a segítséget.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. április 17.
Hatalmas űrt pótolnak a civil szervezetek (Szociális ellátás)
Közel kétezer háromszéki idős beteg otthoni ápolását, gondozását vállalják a megyében működő civil szervezetek, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket segítenek a tanulásban, testi, lelki, szellemi fejlődésben, fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok számára működtetnek nappali központokat, részt vesznek a romaintegrációban, olyan szociális feladatokat látnak el, amelyek terén az erre hivatott hatóságok nem tudják lefödni a teljes szükségletet.
A szervezetek tevékenységét Kovászna Megye Tanácsa 2007 óta támogatja, tegnap az idei szociális pályázat eredményeit ismertette a megyei önkormányzat. Induláskor 110 ezer lejjel járult hozzá a megyei tanács a háromszéki civil szervezetek szociális programjainak lebonyolításához, idén 400 ezer lej a kiosztott keret, ennek közel felét az otthoni betegápolásra utalják ki – ismertette Henning László  alelnök. Vass Mária, a megyei szociális gondozói és gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője hangsúlyozta, elsősorban olyan szociális területeken nyújtanak támogatást, ahol hiány mutatkozik, majd a civil szervezetek számoltak be röviden tevékenységükről.  A Diakónia Keresztyén Alapítvány ötvenkét településen (köztük három városban) havonta több mint ezer idős beteget lát el, ötszázötvenet szinte napi rendszerességgel, két szociális mosodát működtet, valamint jelzőrendszeres szolgálatot. Évi költségvetése 1,2 milliárd lej, ennek harmada állami szubvenció, 480 ezer lejjel a helyi önkormányzatok járulnak hozzá, 90 ezer lejjel a megyei tanács támogatja ezt a tevékenységet, a többit adományokból gyűjtik össze – ismertette Nyíri Katalin. Az alapítvány másik tevékenységi köréről Makkai Péter számolt be. Elmondta, harmincöt fogyatékkal élő fiatallal működik a nappali központ, Sepsiszentgyörgyön és Sepsikőröspatakon szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását segítik a Kapernaum Alapítvánnyal közösen, mindezt olyan körülmények között, hogy az állami támogatás esetükben megszűnt, ami 70 ezer lejes kiesést jelent számukra. A Gyulafehérvári Caritas helyi szervezete harminc településen több mint hatszázötven beteget gondoz otthonában, általános iskolás roma gyermekek integrációját segíti, és bárhol, ahol szolgáltatásaival megjelenik, többrétű feladatot lát el a hátrányos helyzetű közösségek megsegítésére. Egyik legújabb megelőző programjának célja visszaszorítani a gyermekelhagyást és a kiskorúak gyermekvállalását – tájékoztatott Hubbes Kinga. Az Izabella Alapítvány huszonhét ágyhoz kötött beteget ápol – közölte dr. Szígyártó Ernő, a Kovászna Megyei Vöröskereszt pedig közel kétszáz betegről gondoskodik otthonában. Pap Adolf elmondta, a Vöröskereszt programjai révén évente négyezer háromszéki rászorulón segít, a szervezet állami támogatásban nem részesül.  A baróti Laura Ház Egyesület tizennyolc fogyatékos gyermek és fiatal számára működtet nappali központot, részt vesz a sérült gyermekek korai fejlesztésében. Cseresznyés Emília beszámolt arról, alapításuk óta a térségben sikerült hozzájárulni a másság elfogadásához. A felső-csernátoni Háromszéki MÁRA Egyesület sokrétű foglalkozást és meleg ebédet biztosít harminckét, nehéz sorban lévő családból származó gyermeknek, szabás-varrást tanítanak, a főzés alapismereteibe is bevezetik őket, hogy később könnyebben boldoguljanak a házi teendőkkel, táborokat, egyéni és közösségi fejlesztő programokat szerveznek – ismertette Szőcs Ilona. A dévai Szent Ferenc Alapítvány a négy Háromszéken működő nappali foglalkoztató számára kapott támogatást a megyei tanácstól, a szervezet Esztelneken, Kézdiszentléleken, Sepsibükszádon és Kovásznán száz gyermekről gondoskodik – tájékoztatott Vass Mária. A tegnap bemutatott beszámolóból is kiderül, az említett civil szervezetek hatalmas űrt pótolnak a szociális ellátásban, nem egymással versenyeznek, hanem területi megoszlás és tevékenység szempontjából is kiegészítik egymást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 19.
Együtt Erdővidék
Vásár a jótékonyság jegyében 
Jó hangulatú karácsonyi vásárra voltak hivatalosak szombaton az erdővidékiek: azt ezúttal a baróti Piac (Béke) utcában szervezték, ahol a kézműves sátrak mellett hóember, élő betlehemi jászol is várta a látogatókat.
A helyszínen jótékonysági főzőversenyt is zajlott: nyolc csapat állt össze, az ételekből jelképes adomány ellenében lehetett vásárolni, a befolyt összegeket a baróti Laura Ház, a városi kórház, valamint a Baróti Városi Sport Club focisulija számára ajánlották fel a szervezők. A rendezvény hivatalos megnyitóján a jelenlevőket Lázár-Kiss Barna András, Barót város polgármestere köszöntötte. Beszédében kifejtette, a vásár helyszínéül szolgáló, idén újraaszfaltozott, felújított Piac utca véleménye szerint ilyen célra a legalkalmasabb – ezért a továbbiakban a hasonló vásárokat itt fogják tartani. Hangoztatta azt is, hogy a már hagyományossá vált erdővidéki őszi sokadalmon és az erdővidéki karácsonyi vásáron túlmenően, jövőben tavaszi vásárt is szerveznének Baróton.
Elképzelésével a vásárba kilátogatók is egyetértettek, sőt, többen azt is felvetették, érdemes lenne akár gyakrabban is vásári sokadalmakat szervezni Erdővidék központjában, hiszen azokkal nemcsak a helyi kézműveseket, termelőket pártolják, de a közösség épülését, az összetartás erősödését is. 
A vásár jó hangulata egyrészt azoknak a műkedvelőknek volt köszönhető, akik karácsonyi énekekkel, versekkel léptek színpadra, ugyanakkor a főzőcsapatok is kitettek magukért: az üstök tartalma nagy keletnek örvendett. A városvezetés jelezte: a csapatokat ezentúl is várják, a továbbiakban még a Baróti Napok főzőversenyén is, a mostanihoz hasonlóképpen jótékonysági céllal értékesítenék az elkészült ételeket.
Egyébként Baróton a szombat valódi jótékonysági nap is volt egyben: alapélelmiszerekből és édességből állított össze és hozott Barótra csomagokat a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület is (erről lásd mellékelt anyagunkat – szerk.). Az egyesület önkéntesei az erdővidéki karácsonyi vásárban a gyermekeknek édességeket is osztottak, ezenfelül az elsősegély-szolgálatot is ellátták. Pénteken és szombaton gyűjtést szervezett baróti élelmiszerüzletek előtt a Magyar Unitárius Egyház Gondviselés Segélyszervezete is. Az összegyűlt adományokat a héten osztják ki a rászoruló családoknak.
A szombati napot erdővidéki kórusok karácsonyi hangversenye zárta a református templomban, tegnap este pedig a negyedik gyertyát is meggyújtották a város adventi koszorúján. 
Böjte Ferenc Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)