Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
László Kálmán Gombászegyesület (Sepsiszentgyörgy)
11 tétel
2000. szeptember 14.
Gombahír címen Sepsiszentgyörgyön megjelent a László Kálmán Gombászegyesület hírlevelének első száma. Ebben ismertették László Kálmánnak, a székelyföldi nagygomba-kutatás úttörőjének az életét, továbbá az egyesület eddigi tevékenységét. A László Kálmán Gombászegyesület főbb célkitűzései az amatőr és a szakképzett gombászok érdekvédelme, a gombákkal kapcsolatos tudnivalók népszerűsítése, adatbázis és könyvtár kiépítése, a gombaszakértők képzése. /Gombahír. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./
2000. december 30.
Megjelent a sepsiszentgyörgyi székhelyű László Kálmán Gombászegyesület GOMBAHÍR c. kiadványának új száma. Az egyesületi híreket és eseménytárat új rovatok is színesítik dr. Zsigmond Győző szerkesztésében. - Ez a kiadvány szeptemberben indult. /Gombás újév. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./
2003. március 26.
"1999-ben alakult meg Sepsiszentgyörgyön a László Kálmán Gombászegyesület. Az egyesület most folyóirat-formátumú évkönyvvel rukkolt elő, címe: Moeszia, alcíme pedig: Erdélyi Gombász. A kiadvány a székelyföldi mikológiai kutatást 1929-es könyvével (Gombák a Székelyföldről) megalapozó szakember, Moesz Gusztáv családnevéről kapta elnevezését, felelős szerkesztői Pál-Fám Ferenc (Kaposvári Egyetem) és Zsigmond Győző (Bukaresti Tudományegyetem), célja az, hogy "a székelyföldi, erdélyi témájú mikológiai kutatások publikálására megfelelő fórumot biztosítson". /Piacra kerül az Erdélyi Gombász. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 26./"
2004. szeptember 22.
A sepsiszentgyörgyi székhelyű, közel 200 tagot tömörítő László Kálmán Gombászegyesület szeptemberben rendezte meg a hagyományos gombásztábort a festői szépségű Ojtozon. Az időjárás is kedvezett, így a tavalyi nagyenyedi tábor eredményeit jóval túlhaladták. 134 fajt sikerült azonosítaniuk. Ellátogattak Gorzafalvára, a csángó faluba. /Dvorácsek Ágoston, Nagyenyed: Gombásztábor Erdély peremén. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 22./
2005. augusztus 18.
A sepsiszentgyörgyi székhelyű László Kálmán Gombászegyesület (Societatea de micologie Kálmán László, Kálmán László Mycological Society) névadója, László Kálmán (1900-1996) néhai sepsiszentgyörgyi híres gombaszakértő, akinek munkássága nagyban hozzájárult az erdélyi mikológiai ismeretek fejlesztéséhez, gyarapításához, népszerűsítéséhez. Tagsága javarészt erdélyi gombászokból áll, de sorai között több, határon túli gombaszakértő is szerepel. Az egyesület 1999 májusában alakult, tudományos előadásokat, gombaszakértői tanfolyamot, gombásztúrákat szerveznek, időszakos hírlevelet szerkesztenek és küldenek szét a tagoknak, évente kiadják a már nemzetközi érdeklődésnek örvendő MOESZIA szaklapot magyar, román, angol nyelvű tudományos dolgozatokkal, színes képsorokkal. Az egyesület elnöke dr. Zsigmond Győző. /Málnási András: L. K. G. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 18./
2009. december 10.
Bemutatták Marosvásárhelyen a dr. Zsigmond Győző nyelvész, néprajzkutató, etnomikológus által szerkesztett első Erdélyi Gombanaptárt, amelyben hasznos tudnivalók, érdekességek olvashatóak a gombák gazdag világáról. Dr. Zsigmond Győző amellett, hogy Bukarestben, a hungarológia tanszéken tanít, a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett László Kálmán Gombász Egyesület elnöke. A naptár szerkesztője a kolozsvári Hantz Lám Irén, maga is szenvedélyes gombász. /Máthé Éva: Marosvásárhelyen mutatták be az első Erdélyi Gombanaptárt. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./
2011. szeptember 27.
Háromszéki Civil Napok szeptember 23-24
A két napos rendezvénynek nagy sikere volt, szeptember 23.-án huszonkét háromszéki civil szervezet mutatkozott be a Szabadság téren, a civilek érdekes programokkal vonzották sátraikhoz a kicsiket, nagyokat, időseket és fiatalokat:
honfoglaló-csapajáték az EMI-s fiatalok sátránál;
családfa rajzolás az Erdélyi Genealógiai Társaság felügyelete alatt;
tudásszint felmérés idegen nyelvekből (ECL) az Amőba sátornál;
közösségi kártya tájékoztatás a Háromszéki Közösségi Alapítvány részlegén;
vércukorszint- és vérnyomásmérés a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány illetve az Izabella Alapítvány jóvoltából;
cserkésztevékenységi bemutató a Romániai Magyar Cserkészszövetség sátornál;
Háromszék első zöldútjának, a Sepsi Zöld Út véleményezése a Civilek Háromszékért Szövetség sátránál;
kóstoló az Árkosi Fészekrakók által készített finom házi almaléből és mézes pogácsából;
az Írisz Ház Értékes kincsek programjának bemutatója, amelyet fogyatékos személyek munkaterápiás foglalkoztatásával szemléltettek;
segítségnyújtás szenvedély betegeknek a Bonus Pastor Alapítvány által, a Mindig van esély- Tedd meg az első lépést programon belül;
hagyományápolás és kézműves foglalkozások a Csiporkázó Játszóház Egyesület szervezésében, minden korosztály számára;
tanácsadás és a Nemere Útja biciklis út bemutatása a Zöld Nap Egyesület sátránál;
tevékenységi ismertető a Háromszéki Mára Szociális és Közművelődési Egyesület által;
népzene alapú zenei produkció a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület előadásában;
a Híd a lélekért program népszerűsítése a kézdivásárhelyi Pro Pectus Egyesület által, amelynek célja a segítségnyújtás a testi-lelki-szellemi akadályokkal küzdő embereknek;
tájékoztatás gyógyulási lehetőségekről a rákban, daganatban szenvedő betegek számára a Rák Ellen a Jövőért Egyesület részéről;
természetvédelmi ismeretek a Csomád-Bálványos gondnokságot biztosító Vinca Minor Egyesülettől;
rövid filmek és önkéntes játékok a Turulmadár Ifjúsági Iroda Cselekedj-Légy Aktív! programjában;
érdeklődőknek színes gombabemutató a László Kálmán Egyesület közreműködésével;
otthoni beteggondozási és családsegítő szolgálat a Gyulafehérvári Caritas programjában.
A Civil Sétány megközelítőleg 3.000 személyt vonzott a szervezett programokra és látnivalókra. Másnap a Civilek Lendületben! konferencia zajlott a Gyárfás Jenő képtárban, 36résztvevővel. A konferencia sikeres, példaértékű civil összefogással megvalósuló programokat ismertetett, illetve forráslehetőségeket tárt fel a civil szervezetek számára. Az ünnepi megnyitót Bereczki Kinga, a CIVEK elnöke tartotta, majd Ördög Gyárfás Lajos, a Kovászna Megyei Tanács főtanácsosa előadása következett a Kovászna megyei civil helyzetképről. Előadásában hangsúlyozta, hogy sok esetben a civil szervezetek nem használják ki kellőképpen a pályázati lehetőségeket, még mindig felkészületlenek a pályázati pénzek lehívására.
A konferencia egyik díszvendége a Győri Civil Szövetség elnöke, Rácz Sándor volt, aki egyben a Vízi Polgárőr Egyesület elnöke is. Előadásában beszámolt arról, hogy civil összefogással hogyan mentettek meg életeket, kisgyerektől idős korosztályig. A pozitív kicsengésű előadást a bukaresti Civil Társadalom Fejlesztésért Alapítvány 2011-2015 közötti stratégiájának ismertetése követte, amely számos forrásszerzési lehetőséget kínált fel a civil szervezetek számára. Furus Levente, a Háromszéki Közösségi Alapítvány programigazgatója bemutatta a Közösségi Kártya programot, amelynek felhasználásával alig néhány hét alatt több, mint 1.000 lej gyűlt össze a közösségi alapba (2.000 kiosztott kártya, amelyből 1.300 darabot használtak). A HKA a programot a Bertis és a Merkúr üzletlánc közreműködésével bonyolítja, egyelőre csak Sepsiszentgyörgyön, idővel azonban kiterjeszti egész Kovászna megyére is.
A fenti példa is igazolja, hogy mennyire fontos a civil vállalkozói szféra együttműködése a jó közösségi eredmények elérésében. Ezt hangsúlyozta Bordás Attila is, az OTP Bank regionális igazgatója, aki tájékoztatta a résztvevőket az OTP bank civil programjairól.
A konferencia a Bodosi játszótér megvalósításának bemutatásával zárult, amely a civil összefogásnak kiemelkedő példája és mindenki számára tanulsággal szolgált. A játszótér 110 önkéntes (gyerek, szülő, nagyszülő, pedagógus, falusi) stb. munkájával valósult meg és a Háromszéki Közösségi Alapítvány támogatásával.
A Háromszéki Civil Napok sikeres megvalósításában a szervező Civilek Háromszékért Szövetség CIVEK és a Kovászna Megye Tanács mellett támogatást nyújtott a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal valamint a Székely Nemzeti Múzeum. 2012-ben is terveink közt szerepel a Civil Napok megszervezése és regionális szintre való kiterjesztése (Kézdivásárhely, Barót).
Lepedus Lívia, CIVEK irodavezető. Erdély.ma

2013. június 6.
Nemzetközi összefogás a Schweighofer ellen
Nemzetközi petíció aláírását kezdeményezte több civil szervezet az erdélyi erdők, különösképpen a Kovászna megyei Réty megmentésére, arra válaszul, hogy a Holzindustrie Schweighofer óriás-beruházása felkavarta az indulatokat. A petíciót bárki aláírhatja ITT.
A kezdeményezést indító szervezetek az Erdélyi Kárpát Egyesület, a Háromszéki Közösségi Alapítvány, a Civilek Háromszékért Szövetség, a Zöld Nap Egyesület, a Vinca Minor Egyesület, a László Kálmán Gombászegyesület, az Elveszett Világ Egyesület, a Sepsi Bike Egyesület, a Gyurgyalagok blog, a Romániai Denevérvédelmi Egyesület és a Nemere Természetjáró Kör. A Természetvédelmi Wildlife Project keretében Paul White két aláírásgyűjtő oldalt is indított.
Eddig csaknem 7000 aláírás gyűlt össze, az angol nyelvű petíciós oldalon pedig 400. Az aláírók közt európai országokon kívül Szingapúr, Kanada, Egyesült Arab Királyság, Egyesült Államok, Kína, Brazília is szerepel több száz aláírással.
A természetvédők a kisüzemek bezárását és több ezer ember megélhetésének veszélyeztetését látják, de a természettel való fenntartható együttműködés végzetes és végleges megbomlását is vizionálják. A háromszéki faiparosok egyezkednek és túlélésre készülnek
Nem lehet leállítani az osztrák fakirály betelepedését Háromszékre, ám a helyi fafeldolgozók megoldásokat kell találjanak a túlélésre, erre a következtetésre jutottak a háromszéki fások egy részét tömörítő Kovászna Megyei Faipari Szövetség (KOFA) tagjai, miután a Holzindustrie Schweighofer képviselőjével találkoztak. A KOFA vezetői beszámoltak, hogy egyeztettek Herbert Sattlerrel, a Schweighofer vállalat rönkfelvásárlási és hulladékgazdálkodási vezetőjével. A találkozóra meghívták az Arbor fafeldolgozó szövetséget, ám a gyergyószentmiklósi szervezet képviselői nem vettek részt, jelen volt viszont a székelyudvarhelyi Régiófa egyesület és 18 háromszéki faipari vállalkozó.
Bagoly Miklós a KOFA elnöke hangsúlyozta, szakmai jellegű megbeszélésre került sor, a beruházás szociális és környezetvédelmi vetülete nem került terítékre. Az osztrák vállalkozás képviselőjével ismertették a Pro Wood klasztert, melynek tagjai kölcsönösen segítik egymást, egymás termékeit és szolgáltatásait kedvezményesen veszik igénybe, mire a Herbert Sattler megígérte, hogy belépnek a klaszterbe.
Kádár Rezső a KOFA ügyvezetője elmondta, kiderült, hogy az osztrák cég nem számol azzal a lehetőséggel, hogy valamiért nem valósul meg a rétyi gyár, nem is vettek számításba más helyszínt. A KOFA vezetői szerint, Sattler elismerte, hogy a betelepedésükkel újrarendeződik a piac, helyi vállalkozások kerülhetnek nehéz helyzetbe, és azt is mondta, ennyire erős ellenállással még sehol nem találkoztak. A KOFA és a Pro Wood klasztert próbálja menteni a helyzetet, azt javasolják, hogy a fenyegetett kisebb vállalkozók is csatlakozzanak, összefogással keressenek piacot és népszerűsítsék termékeiket.
www.slagerradio.ro / maszol.ro
Erdély.ma

2017. február 9.
A prefektusok a fejlődés kerékkötői
Ahelyett, hogy a térség fejlesztésében lenne partnere a megyei és helyi önkormányzatoknak, a prefektúra pereket zúdít a nyakukba. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján Sebastian Cucu kormánymegbízottnak egy korábbi nyilatkozatára reagált. Idézte Codrin Munteanu korábbi prefektust, miszerint az a feladatuk, hogy a kézifék szerepét töltsék be a helyi közigazgatásban.
Tamás Sándor a megyei tanács januári soros ülésén kitört zászlóvita során említette, hogy 2012 óta a prefektusok több mint száz eljárást indítottak a megyében anyanyelv- és jelképhasználat okán. Sebastian Cucu évértékelőjén erre reagálva közölte, nem tudja, az elnök honnan vette a számot, mert adataik szerint csupán 38 ilyen bírósági eljárás volt, és ezek közül csak ötben érintett a megyei önkormányzat. Tamás Sándor most viszontreagált: „a prefektus matekje páratlan, de nem hibátlan”. Kifejtette, 2012 és 2016 között 104 esetről van szó, ezek 96 iratcsomót jelentenek. Ezekből 2 büntető jegyzőkönyv, 44 felszólítás és 50 bírósági ügy. És ezeken kívül ott van a hivatásos feljelentő, aki 16 pert indított. A Dan Tanasă megyeházának címzett 190 beadványából összeállított iratcsomót felmutatta az elnök.
A felszólításokból többnyire bírósági eljárás következett. Arra is volt példa, hogy a felszólítás a bírósági idézéssel egy napon érkezett meg. Sok esetben a felszólítás is elmaradt, a Kovászna Megyei Törvényszék idézéséből tudták meg, hogy keresetet nyújtott be az éppen aktuális prefektus. A jóindulat hiányáról árulkodik az említett 50 bírsági ügy, mely a megye közigazgatási egységeire vonatkozik. Kovászna Megye Tanácsát hét felszólítás és tíz bírósági kereset érinti, pontosított az elnök, aki idézett egyes esetekből.
Néhai Lőrincz Zsigmond kovásznai polgármester ellen azért indítottak eljárást, mert nem viselte a kék-sárga-piros keretszalagot a Kőrösi Csoma Sándor Líceum fennállásának 55 éves évfordulóján. Olyan kereset is volt, hogy kötelezzék az alperes önkormányzatot Sepsibodok község bejáratánál felállított „kézműves” helységnévtábla kicserélésére. A községben a hivatalos bejárati tábla – fent Bodoc, alatta Sepsibodok – mögött, a hídon túl állítottak egy köszöntő táblát: Isten hozott Bodokon/Bine aţi venit în Bodoc felirattal. Egy másik keresetben a kökösi önkéntes tűzoltó-alakulat székházának feliratába kötöttek bele, nem tetszett, hogy a román és a magyar szöveg egymás mellett van, kérték, hogy a románt a magyar fölé helyezzék. Az elnök kedvence az, amikor a megyeháza iratainak háromnyelvű fejlécét kifogásolták. Két prefektus is felszólítást küldött, végül beperelte Dan Tanasă, ám elveszítette a pert a táblabíróságon. Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét tízezer lejre bírságolták, mert nem voltak megelégedve a visszaszolgáltatás ütemével. Tamás Sándor hozzátette, Romániában nem itt kellene keresni a visszaszolgáltatás lassúságát, hanem egész más helyen, mint az elmúlt időszak bizonyította. S ezt az esetet nem is számolták bele a közölt adatba. Azt viszont igen, hogy Bokor Tibort, Kézdivásárhely polgármesterét ötezer lejre bírságolták, mert 2014-ben Románia nemzeti ünnepén „nem volt elég zászló kitűzve”.
Az elnök elmesélte, egy Aurel Filon nevű állampolgár a Călăraş megyei Săruleşti Gară nevű településről észrevette és kifogásolta, hogy Sepsiszentgyörgyön az önkormányzat által támogatott, a László Kálmán Gombászegyesület által a Székely Nemzeti Múzeumban szervezett Gombanap plakátja nem kétnyelvű, hanem külön volt magyar és külön román nyelvű plakát. Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult. Érdekes módon, szóról szóra ugyanazt a beadványt, ugyanazokkal a hibákkal, elírásokkal nyújtotta be a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma is ebben a kérdésben.
Tamás Sándor ironikusan kifakadt: az országban minden probléma meg volt oldva, már csak a kökösi önkéntes tűzoltók tábláján levő sorrend és a megyeháza fejlécének kérdése maradt. Az a gond, hogy amíg az önkormányzatok konkrét gondok megoldásával foglalkoznak, a prefektusoknak – amint azt Codrin Munteanu megfogalmazta az akkori belügyminiszter jelenlétében – a helyi közigazgatás kézifékének szerepét kell betölteniük, mondotta Tamás Sándor. Hozzátette, sajnos nagyon sokszor igaz is, hogy a prefektusok Székelyföldön kézifékként működnek. 2012 óta Codrin Munteanu, Dumitru Marinescu, Marius Popică és Sebastian Cucu volt prefektus. A legtöbb támadás – 44 eset – a legrövidebb ideig regnáló Marius Popică idejében született. A kormánymegbízottak többségéről elmondható, hogy egy gyufásdoboznyi fejlesztési értéket nem hoztak a megyébe.
Szekeres Attila
Háromszék

2017. március 23.
A befektetett munka meghozta a sikert a néptáncegyesületnek
Civil szervezetek versengtek
Immár 5. éve, hogy a közösség elismeréseképpen a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) kiosztja az Év civil szervezete díjat egy arra érdemes, sikeres pályázattal, munkával, tettekkel bizonyító csapatnak. A tegnap a Tein Teaházban tartották a díjkiosztót.
A díjra 11 jelölés futott be a tavalyi év legeredményesebb akcióiból, egyet formai okok miatt nem fogadtak el, a fődíjat a Romániai Magyar Néptánc Egyesület (RMNE) nyerte Mozdulatokba vésett gyökerek nevű projektjével.
Bereczki Kinga CIVEK-elnök tételesen felsorolta a civil szervezetek azon megvalósításait, amelyekkel beneveztek, vagy benevezték őket a díjért: a Salvatore Egyesületet (gyűjtőprogram rászorulóknak), a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezetet (Művészeti projekt a város színesebbé tételéért), a Kézdiszékért Egyesületet (Fábián Zoltán-olvasótábor), a László Kálmán Gombászegyesületet (nemzetközi gombásztábor), a Tipe-Tupa Egyesületetet ( Holnemvolt mesefesztivál), a Királypingvin Jégkorongklub Egyesületet (Székely Hokiverbunk), a baróti ZIKE Egyesületet (környezetvédelmi tábor), a Zöld Nap Egyesületet (Zöld Nap suli), a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesületet (Élő múzeum, népfőiskola), végül a Romániai Magyar Néptánc Egyesületet, amely a régi néptáncokat őrző videofelvételek digitalizálását, archiválását végezte el.
A zsűrizést Bereczki Kingán kívül Kotta László, a CIVEK ügyvezető elnöke, Hubbes Kinga, a Caritas helyi fiókszervezetének igazgatója, valamint Tulit Zsombor, az Alpinsport Egyesület képviselője végezte. Az eredményesség volt az első kritérium, amit figyelembe vettek, azaz hány emberre voltak hatással a civilek, de mivel ez nem bizonyult elégségesnek a sorrendfelállításhoz, másodikként a belefektetett időt és energiát értékelték a zsűritagok. A mérlegelésből a néptáncegyesület került ki győztesen, amely a Norvég Alap támogatásával és nagyon-nagyon sok adatközlő, szenvedélyes népdalénekes és -gyűjtő hozzájárulásával több mint 300 órányi fotó-, zene- és táncanyagot gyűjtött be és digitalizált, ugyanakkor azt a www.folkmedia.ro honlapon elérhetővé tette a további kutatás, illetve az érdeklődők számára.
Ahogy a díjat átvevő Imreh-Marton Enikő irodavezető elmondta, legnagyobb pozitívuma e folyamatnak a gyűjtésbe bekapcsolódók szenvedélye volt, amivel „zsákoslag” hordták a feldolgozandó anyagot, míg a legnagyobb negatívuma az elszámolás bürokratikus volta. A projekt ugyanakkor folytatódik, hiszen az RMNE 5 éves fenntarthatósági programot is vállalt, azaz a következő években is elvégzi 30–30 órányi anyag gyűjtését, digitalizálását és archiválását, tehát a szentgyörgyi irodában továbbra is várják azokat, akinek megosztásra váró felvételei vannak.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. augusztus 20.
Előadásoktól a túrákig: gombászkonferencia Bálványosfürdőn
Mintegy száz résztvevővel kezdődött pénteken Bálványosfürdőn a László Kálmán Gombászegyesület XVII. nemzetközi gombásztábora és konferenciája, amely keddig tart.
Előadások, filmek, kiállítások, versenyek, játékok várják az egész magyar nyelvterületről, de Ausztriából, Németországból, Svájcból és Hollandiából is verbuválódott érdeklődőket. Szombattól keddig naponta gombásztúrára indultak-indulnak a helybeliek kalauzolásával, gombaszépségversenyt szerveznek, ugyanakkor nemcsak a környék, de más vidéken is szedhető gombákkal kapcsolatos érdekességeket, hasznos tudnivalókat is megismerhetnek a résztvevők. Kedden átadják a Pázmány Dénes- és a Veress Magda-díjat. A mostani tábor és konferencia egyben előkészítése a megyei tanáccsal közösen szervezendő nemzetközi gombászkongresszusnak (JEC, Journées Européennes du Cortinaire), melyre Bálványoson kerül sor jövő ősszel, s melyre főleg nyugat- és észak-európai résztvevőket, a világ kiváló szakembereit várjuk – tájékoztatott Zsigmond Győző egyetemi tanár, a László Kálmán Gombászegyesület elnöke. Háromszék a gombászok körében amiatt is egyedi, hogy itt nő a harapégés vagy harapégte gomba, amely világraszóló helyi érdekességnek számít.
Háromszéken kívül sehonnan nincs adatunk a harapégésgomba előfordulásáról. Ezt a fakó zsemlegombához hasonló méretű és formájú, de kifejezetten égetett cserjés, fás (főleg tölgyes) helyeken termő gombafinomságot a csirkehúsnál is ízletesebbnek tartják. Tokánynak, paprikásnak, vadasnak és savanyúságnak megkészítve eszik. Mindeddig minden otthoni termesztésére irányuló próbálkozás csődöt mondott – írja egy tanulmányában Zsigmond Győző.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro