Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Lánchíd Rádió (Budapest, Magyarország)
10 tétel
2010. szeptember 15.
„Az alvilág rátörte az ajtót Székelyudvarhelyre!”
Szűk hat hónapja egy utcai verekedést követően kissé másabb időszámítás kezdődött Székelyudvarhelyen: az incidens óta napi téma, hogy egyre gyakoribbak a városban az erőszakos cselekedetek, melyek során ártalmatlan embereket félemlítenek meg, bántalmaznak vagy fosztanak meg javaiktól. Szőke László hadat üzent az alvilágnak.
Az eset erőszakellenes civil megmozdulást eredményezett: áprilisban kisebb utcai tiltakozásra került sor, majd májusban a témában lakossági fórumot is tartottak. Utóbbin többek között az is kiderült, hogy fényes nappal egy unitárius lelkészt bántalmaztak, illetve a lakásmaffiáról, egyáltalán a székelyudvarhelyi szervezett bűnözésről is szó esett. A témát Szőke László székelyudvarhelyi–budapesti újságíró „karolta fel”: internetes blogján „nyomozásba” kezdett, hogy – mint mondja – feltárja az udvarhelyi alvilág viselt dolgait, szereplőit, viszonyait, illetve korrupt kapcsolataikat. Szőkével egy internetes csevegő segítségével készítettünk interjút.
A fekete-fehérrel jól felkavartad a port Udvarhelyen, ha tetszik, egy olyan darázsfészekbe nyúltál, melyet mindenki elkerül. Jogos hát a kérdés, hogy ki Szőke Laci, és mit akar? – Hm, Szőke Laci semmivel sem több, mint aki volt: egy firkász, aki hisz abban, amit csinál. Semmi extra, semmi székely Zorró. Olyasvalaki, aki kötődik saját szülővárosához, s úgy érezte, hogy ha tehet valamit, akkor tennie kell azért, hogy az udvarhelyi viszonyok normalizálódjanak valamelyest. Udvarhelyen ugyanis elszabadult a pokol – egy kis túlzással –, most már a város mindennapjait is fenyegeti egy jól szervezett alvilági csoport, akiknek sikerült mindent behálózni. Jelenlétük most már szemmel látható, hatalmuk szintén, életterük megnőtt, most már a közösséggel is érintkeznek, nemcsak saját köreikkel. Ez pedig értelmetlen erőszakban, buta kivagyiságból fakadó garázdaságokban, de jól működő bűnözői tevékenységben is megnyilvánul. Az alvilág rátörte az ajtót Székelyudvarhelyre!
Ténykedéseddel, annak eredményességével kapcsolatosan megoszlanak a vélemények: sokak szerint ütsz-vágsz amerre érsz, bizonyítékok nélkül.
Ez a reakció természetes, el sem várhatok mást. Több hónapnak, akár évnek is el kell telnie ahhoz, hogy az udvarhelyi alvilág hálóját fel tudjam fedni. Apró, sziszifuszi munka, indult azzal, hogy névtelenektől érkezett infókat kapok, melyeket leellenőrzök. Lassan jönnek a névvel vállalt konkrét esetek, jelentkeznek a sértettek. Az ügyek kapcsán nő az érintettek köre, lassan megismerjük a különböző feljelentésekből, perekből, panaszokból azokat, akik részei ennek az alvilági hálózatnak. Én nem vehetem át semmilyen hatóság (rendőrség, ügyészség, önkormányzat) hatáskörét, de nyilvánossá tudom tenni, hogy mi zajlik az említett hatóságok, intézmények tudtával.
Híradásokból is tudjuk, a világ minden sarkán léteznek bűnszövetkezetek... – A világ okosabb sarkain tudja az alvilág is, hogy hol a helye. Ezeknél a fiúknak elszállt a realitásérzékük. Amikor a nyílt utcán összevernek egy unitárius lelkészt minden következmény nélkül, ott már valami nagyon nem stimmel. Azt a közösséget sem tisztelik, melynek a vérét szívják. Ettől veszélyesek ezek a székely nagyfiúk... – Udvarhelyen a maffia és létezése egyfajta tabu: hivatalos jelentésekben nem beszélnek róla, nyilvánosan pedig a közember sem, egyedül a fekete-fehér lóg ki a sorból. Egyáltalán miről szól az általad nyomozott világ? – Sok száznyi, a szóban forgó fiúkra vonatkozó nyomozati anyag van például a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságnál, büntetőpereik is folynak itt-ott, van köztük több is, akik börtönviseltek, némelyiküket az Interpol is körözte. Legutóbbi információim szerint gyilkos is van köztük, szóval nem mai bárányok ezek. Mindennapjaikat nem fenyegeti a rendőrség és bűnüldözés erős keze, mert sokukat megvették, megszervezték magukat és kapcsolataikat annyira, hogy egyelőre szabadon garázdálkodhatnak. A közösségi nyilvánosság ereje nagy, Székelyudvarhely viszont még nem atomizálódott annyira ebből a szempontból, hogy ne lenne hatása annak, akit a „város a szájára vesz”. Ez természetes, és egy egészséges közösség önvédelmét is szolgálja az ilyen jelenségek esetén. – Nevekkel, fotókkal hozakodsz elő, ez pedig jogi szempontból is egy merész „vállalkozás”. – Óvatos vagyok, de félni nincs mitől. Amikor ezt a szakmát választottam, azt, hogy nemcsak szemlélője vagyok a jelenségeknek, hanem azokat befolyásolni is tudom, nos, a fenyegetettséget természetesként kellett elfogadni. Az szinte mindegy, hogy ez a fenyegetettség milyen természetű. – Ha itthon lennél, akkor is ilyen „bátran” viselkednél, vagy a távolság megvéd? – A távolság most hasznos. Nem tudom, miként viselkednék, ha otthon lennék, különben, ha nem véletlenül sodródom bele ebbe, akkor más módszert, nem egy személyes blogot választok fórumnak. De így alakult. A távolság véd is, hiszen a hirtelen felindulásból elkövetett seggrepacsit nem tudják majd elfogadtatni a fiúk, ha utaznak ezért mondjuk 700 kilométert. Ekkora út alatt mindenki megnyugszik. – Miben reménykedsz? Felébred bennünk a civil kurázsi, összefogunk, atomizálódunk? Te is azt mondtad, hogy egy fecske nem csinál tavaszt! – Én nem reménykedem, tudom, hogy mit akarok: feltárni az udvarhelyi alvilág viselt dolgait, szereplőit, viszonyait, illetve a korrupt kapcsolataikat. Ezeket nyilvánosságra hozom, bizonyítékokkal alátámasztott verziómat pedig elküldöm azoknak a hatóságoknak, melyeknek ilyenkor illik. Én nem fogok senkit letartóztatni, csak információt és adatokat gyűjtök – jelen esetben az illetékes hatóságok helyett, nekik ugyanis a jelek szerint más elfoglaltságaik vannak. – Perbe hívtak-e? – Ó, nagyon sok munkától megmentenének, ha perbe hívnának, hiszen így személyes adataikról „hivatalból” értesülnék, illetve az általam feltárt bizonyítékok, netán tanúvallomások egy perirat hivatalos részei lennének, ami már – ugye – nem pletyka. Ha kirakatperre kerülne sor, mert erre is számítani lehet, nos, akkor sincs semmi baj, hiszen tudni fogjuk, hogy a rendőrségen, ügyészségen és bíróságon kik az embereik. Az eddig névtelen támogatóknak, segítőknek hirtelen arcuk lesz, nekem csak arról kell majd gondoskodnom, hogy ez időben eljusson a potenciális áldozatokhoz, hogy tudják, kik lehetnek sárosak azokban az intézményekben, melyek az áldozatokat lennének hivatottak védeni, nem a bűnözőket. – Látod a végét? Ki fog „nyerni”? – Szerintem Székelyudvarhely, mert kap egy leltárt saját alvilágáról. – Egy bűnszövetkezet általában szerteágazó tevékenységet folytat. Az udvarhelyi miből él, hol tartasz feltáró munkáddal? – Mindennel foglalkoznak: drog, lakás- és telekügyek, lopott autók, biztosítási csalások, prostitúció, védelmi pénzek, lopások, zsarolások, betörések. – 500 000 forintos pénzjutalmi kereted van. Honnan a pénz, vannak támogatóid, „csendes társaid”? – Pénzt saját célra vagy személyesen nem fogadok el. Ígéretem van arra, hogy néhány vállalkozó támogatna egy tájékoztató kampányt, mellyel a lakásmaffia potenciális áldozatait kellene figyelmeztetni arra, hogy vadásznak rájuk. Sajnos ők nem olvasnak blogot, így másként kell elérni őket. Jó lenne a helyi sajtó, de ők még hallgatnak, mert amiről nem írnak, az nem is létezik – szerintük... Van támogatás arra, hogy elkészüljön az udvarhelyi alvilág arcképcsarnoka, egy 12 ezer példányos kis füzet, mellyel könnyebb lesz navigálni az udvarhelyi éjszakában. Ezt valamikor az év végén kellene kiadni. * Szőke László
1970-ben született Székelyudvarhelyen. Húszévesen az Udvarhelyi Híradó napilapnál alkalmazzák, ahol rövid idő alatt felelős szerkesztő lesz. Három év múlva már az Ati-Beta Televíziónál dolgozik, ahol a kezdeti „építkezésben” vesz részt. Szintén három év múlva az induló Príma Rádióhoz kerül. Kicsit kokettál a politikával is, önkormányzati képviselő, majd a polgármesteri hivatala sajtóreferense lesz. „Kitérőként” az Udvarhely Székhez szerződik. A hetilap megszűnését követően rájön, számára beszűkült a szakmai tér, így nagyot lép: Budapesten az RTL Klubhoz és az Axel Springerhez igazol át. 2007-től a Magyar Nemzet munkatársa, külsősként többfelé is dolgozik. Jelenleg a Holding (Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió és Hír TV) úgynevezett belső hírszolgálatának egyik vezetője. Az a feladata, hogy a Holding újságíróit zárt rendszerben kiszolgálja témákkal. Ezen hírügynökségi, témaajánló szolgálatot saját ötlet alapján valósíthatta meg.
Máthé László Ferenc. Hargita Népe (Csíkszereda)
2011. április 23.
„Világos már most is, mit kér Erdély: figyelmet és beleszólást”
Ókovács Szilveszter, a Duna TV új vezérigazgatója nem enged az igényességből
Ókovács Szilveszter 2010. november 18. óta a Duna Televízió Zrt. új vezérigazgatója. A korábban operaénekesként, közíróként, rádiósként és tévésként tevékenykedő Ókovács Szilveszter tavaly Cselényi Lászlót váltotta a Duna TV élén. Az új vezérigazgató és helyettese, Amin Zoltán nemrég erdélyi körúton tartózkodott, amelynek célja az itt élő magyarságnak a Duna TV jövőbeni műsorpolitikájával kapcsolatos elvárásainak és igényeinek a felmérése volt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében Kolozsváron is zártkörű megbeszélésre került sor, amelyen a Duna TV vezetői egyetemi oktatókkal, politológusokkal, szociológusokkal, a szakma és a civil szféra képviselőivel folytattak eszmecserét. Ókovács Szilveszter és kollégája beszámoltak a magyar közszolgálati médiában bekövetkezett változásokról, hangsúlyozva: a jövőben az anyaország határain kívül élő magyarság, és az itt működő tévés műhelyek fontos szerepet fognak kapni a nemzet televíziójában, amely a Kárpát-medence meghatározó csatornájává kíván válni. A jelenlévők az erdélyi magyar közösségnek a kisebbségi sorsból adódó sajátos helyzetére, problémáik, gondjaik kibeszélésének és megjelenítésének fontosságára hívták fel a Duna Tv vezetőinek a figyelmét.
– Milyen átszervezések zajlottak a közelmúltban a magyar közszolgálati médiában, s ez milyen mértékben érintette a Duna TV-t? – kérdeztük a Duna TV új vezérigazgatóját, Ókovács Szilvesztert.
– Az új médiatörvény 2011. január elsejei életbe lépésével alapvetően változott meg a közmédia szerkezete. Szemponttá vált az erők koncentrálása, a párhuzamosságok felszámolása és a források hatékonyabb felhasználása. Ha ez nagyon politikusan hangzik, akkor néhány példa: a „sok stáb ugyanoda megy” pénzpazarló metodikáját a „sok stáb sokfelé megy” gyakorlata váltotta fel, így több hírt kapunk több felől. Azután lehetségessé vált az átdolgozás, és a „több stúdió dolgozik keveset” elve helyébe a „kevesebb stúdió dolgozik többet” elvárását tettük. Ami pedig a szerkezeti vázat illeti: négy úgynevezett megrendelő Zrt. jött létre (MTV, MR, MTI és Duna), amelyek az ötödiktől, a szinte a teljes dolgozói állományt és közvagyont átvett MTVA-tól kapják a kívánság szerint elkészített műsorokat. És valamennyi híradásért, honlapért és flash-ért az MTI Hírcentruma felel.
– Várhatóak-e lényegi változások az eddigiekhez képest a Duna TV műsorpolitikájában, és ha igen, akkor melyek lennének ezek? Milyen elképzelésekkel és tervekkel vágott neki az új feladatnak?
– A Duna Televízió 1992 karácsonyán II. János Pál áldásával lépett a minőségi televíziózás útjára. Büszke vagyok rá, pedig tizennyolc éven át csak nézője lehettem, hogy sosem tért le erről a csapásról, az időnként vargabetűk dacára sem. Pedig sokszor kellett utat taposni a médiadzsungelben: Csíksomlyóról búcsút például senki sem közvetített a Duna előtt. Magam most is azon vagyok, hogy se az igényességből, se az áldás erejéből ne veszítsünk: a Duna a politikai határok nélkül kezelt magyar nemzet orgánuma marad, míg második, tematikus csatornája dunART néven a magyar kultúra prémiumszintű gyűjtőhelye lesz. Ősztől ez lép az Autonómia nevű ismétlőprogram helyébe.
– Hogyan képzelik el megjeleníteni a televízióban az anyaország határain túl – az utódállamokban – élő magyarság sajátos gondjait? Miként kívánják bekapcsolni az összmagyar vérkeringésbe Erdélyt, létezik-e erre vonatkozóan valamilyen stratégia?
– Igen, hogyne. Nem célunk, hogy szellemi skanzenbe zárjuk a kárpáti karéjban élő, de az anyaországtól csaknem száz éve elcsatolt magyarságot. Minden műsorunk úgy gondolkozik majd, hogy a határon túli tematika szerves része legyen, határon túli vendég oda behívható legyen. Nem kipipálni szeretnénk Erdélyt sem, mondjuk, egy napi tizenöt perces híradócskával, hanem organikusan kötni az óhazához. Ez Önöknek is múlhatatlanul fontos, de – és engedje meg, hogy tízmillió potenciális célszemély miatt ezt is hozzátegyem – Kis-Magyarországnak is lételeme, ha megmaradni akar.
– Erdélyi körúton tájékozódtak arról, hogy milyen elvárásai vannak az itteni magyarságnak a nemzet televíziójával szemben. Többnyire milyen kérések fogalmazódtak meg, illetve figyelembe fogják-e venni az elhangzott szempontokat?
– Azért jöttünk, hogy beszélgessünk. Tizennyolc kisebb-nagyobb találkozás nettó másfél nap alatt nagyon sűrű program, de az otthoni átszervezések, az intézményépítés és az őszre tervezett vadonatúj műsorszerkezetek miatt most többre nem volt idő. Hamarosan visszatérünk, például egy műsorvezetői casting miatt is. De a feszített menetrend ellenére világos már most is, mit kér Erdély: figyelmet és beleszólást. Mindkettőt szívből ígértük meg, annyit hozzátéve a rendszeresen ide kilyukadó disputához, hogy Erdély belső, intim ügyei viszont nem egy öt kontinensre szóró összmagyar adóra tartoznak. Véleményem szerint nem kerülhető meg egy potens és nézett erdélyi televízió felépítése. Ha viszont egy Kolozs megyei problémának van kitekintése, nagy a hatósugara, és megoldása valamennyi magyar ember számára hordoz megszívlelendőt Canberrától akár Csángóföldig, akkor annak természetesen a Dunán lesz a helye ezután is. Konkrét vitaműsort tervezünk – hadd ne improvizáljak, hisz szeretnénk komolyan venni a dolgot, a többiről majd később.
– Friss közvélemény-kutatás szerint tájainkon a Duna TV háttérbe szorult. Az emberek többsége az RTL-t és a TV 2 kereskedelmi adókat nézik inkább. Mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a nézőket ismét visszacsábítsák a Duna csatornákra és növeljék a tévé nézettségét?
– Egész őszintén: még rosszabb helyzetre készültünk. Odahaza annyira nyomasztó a kereskedelmi fölény, és annyira lepusztult a közmédia televíziós szegmense, hogy ugyanazokat az arányokat vártam Erdélyben is. Meglepett, hogy még mindig mekkora nimbusza van a Dunának, és ezt Budapestről jőve most nagy pozitívumként élem meg. De világos, hogy a túldolgoztatott, válságoktól sújtott, nehezen élő magyar ember szemzsibbasztónak vagy háttérnek használja a televíziót a határ mindkét oldalán, és ezt a fura telekommunikációs ópiumot a kereskedelmi média nagy eredményességgel gyártja. Nekünk át kell mennünk a tű fokán: olyan csomagolásba tenni az igazi, nem évülő értékeket, mint hazaszeretet, család, istenhit, műveltség, hagyomány, művészet, sport és mások, hogy azok a toronymagasra felküldött ingerküszöböt valahogy átüssék. A Duna nem lehet lassú, áporodott, színtelen és halk. Mint az élet valamennyi területén, itt is az arányok helyes megtalálása lesz a mesterség lényege. Úgy érezzük, Erdélyben még megvan a bizalom, és mi nem szeretnénk eljátszani.
Ókovács Szilveszter 1969. december 31-én született Veszprémben. Operaénekes (lírai bariton), zenekritikus, publicista, rádiós és televíziós műsorvezető, szerkesztő. Tanult trombitán, harsonán, zongorán, több fúvószenekarral bejárta a fél Európát.
A Kincskereső című országos gyermeklap sci-fi pályázatán nyertes. Középiskolásként a Caranten és Tabu funky együttesek tagja (basszusgitár, szövegíró, énekes). A Győri Zeneművészeti Főiskolán 1992-től magán-énektanár és kamaraművész, majd 1997-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia operaénekese, énekművésze, magánének-művésztanár.
Énekesként Európa több országában fellépett (dalestek, oratóriumok, operák), 1996-tól a Budapesti Kamaraopera, 1997-től pedig a Nemzeti Filharmónia szólistája, 2000-ben színpadra állítja Mozart A színigazgató című darabját.
Oktatóként 1996–2000 között a váci konzervatórium tanára, 1999-től az Oktatási Minisztérium fejlesztési tanácsadója, 2000–2002 között a Miniszterelnöki Kabinet tanácsadója, 2001–2005-ben Operaházi tag, 2001-től az Erkel Színház vezetője, 2002-től a Magyar Állami Operaház kommunikációs igazgatója.
Közölt a Belváros, Heti Válasz, UFI, Gramofon, Operaélet, EMI-Hangjegyzet, Új Ember, Fidelio, Magazin, Magyar Nemzet, KépMás, Nagyítás című lapokban.
Rádiósként 1989-től a veszprémi Radio Jam-ben hallható, 2001 – 2004 között a Bartók Rádió, 2007-től a Lánchíd Rádió, 2009-től pedig a Klasszik Rádió munkatársa. Tévésként 1991-92 között a Magyar Televízió Mozart-vetélkedősorozaton győzelemre vezeti csapatát, majd 2001-től a Satelit TV riportere, a Hír TV műsorvezetője, szerkesztője.
Artisjus-díj-ban részesül 2007-ben, majd 2009-ben Mikszáth Kálmán-díjjal jutalmazzák, 2010-ben Szervátiusz Jenő-díjjal tüntetik ki. Ezen kívül az Országos Polgári Szövetség Sajtódíjában és Pest megye Sajtódíjában részesül.
Felesége Máthé Zsuzsa jogász, történész, három gyermek édesapja, Benedek 6, Zsombor 5 és Juliska 2 éves.
PAPP ANNAMÁRIA 
Szabadság (Kolozsvár)
2011. június 14.
Magánsajtó közpénzekből
Az Orbán-kormány egy alapítvány mögé bújva épít politikai hátországot és sajtóbirodalmat Erdélyben – közölte a hét végén Karácsony Gergely és Dorosz Dávid, az LMP két politikusa.
A párt frakcióvezető-helyettese, valamint az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának tagja szerint az Udvarhelyi Híradó Kft. napilapjait felvásárló „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány minden valószínűség szerint törvénytelenül kapott 250 millió adóforintot a Szerencsejáték Zrt.-től, hogy azt a határon túli magyar sajtótevékenység ápolására és megsegítésére fordítsa.
„A Fidesz ezzel azt a megosztó politikát exportálja Erdélybe, amit az elmúlt húsz évben Magyarország alaposan megszenvedett. Ez ahhoz vezethet, hogy a magyarság parlamenti képviselete és több száz polgármesteri, helyi képviselő-testületi hely is veszélybe kerülhet” – írta közleményében a két politikus. Kitérnek arra is, hogy a „Fidesz ráadásul egy olyan alapítványon keresztül vásárolja fel az erdélyi lapokat”, amely bejegyzése szerint csak egy nappal azután alakult, hogy megkapta a Szerencsejáték Zrt.-től a 250 millió forintos adományt a „határon túli magyar sajtótevékenység ápolására és megsegítésére”.
A közleményhez mellékelték a Szerencsejáték Zrt. adománylevelét is. A párt birtokába került dokumentum szerint a Szerencsejáték Zrt. tavaly december 10-én, egy nappal a Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért Alapítvány hivatalos bejegyzése előtt már döntött a 250 millió forintos támogatásáról. A támogatás összegét a hivatalos indoklás szerint az alapítvány tevékenységi körében megfogalmazott cél érdekében, a határon túli magyar nyelvű sajtótevékenység ápolására és megsegítésére használhatják fel.
A bíróság honlapján szereplő alapítványi névjegyzék adatai szerint a Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért Alapítvány bejegyzése 2010. december 11-én emelkedett jogerőre. A Korda Éva Judit képviseletével működő szervezet a határon kívüli magyar nyelvű sajtótevékenység támogatására jött létre. A Budapesten működő alapítvány az Üllői út 102. szám alá van bejegyezve, ahová a Magyar Nemzet című napilap, a ClassFM és a Lánchíd Rádió is.
Mint ismert, az Udvarhelyi Híradó Kft. vezető székelyföldi médiavállalkozás, az Udvarhelyi Híradó, a Csíki Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap, a Gyergyói Hírlap című napilapok, illetve a Székelyhon.ro hírportál kiadója. A cég ügyvezető igazgatója kérdésünkre korában elmondta: az akvizíciónak egyetlen célja van, megerősíteni az Udvarhelyi Híradó Kft. vezető piaci pozícióját. Székely Róbert elismerte, a magyarországi alapítvány egyik „alapembere” Liszkay Gábor, a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa, a Magyar Nemzet című budapesti napilap igazgató-főszerkesztője.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2014. december 5.
Izsák: tévedés, hogy ez nem az unió ügye
Az Európai Bizottság rosszul értelmezte a Régiók Európájáról szóló polgári kezdeményezést – mondta a Székely Nemzeti Tanács elnöke a Lánchíd Rádióban, miután lezárult az EB elleni per írásbeli szakasza.
Izsák Balázs hangsúlyozta: tévedés az, hogy az ügy nem az unióra tartozik, ugyanis alapvetően a kohéziós politikát érinti, amely brüsszeli hatáskör, még ha van is kisebbségi vonatkozása.
mno.hu / Lánchíd Rádió
Erdély.ma
2014. december 14.
Erdélyi Szövetség elnöke: tudatosan szorítják ki Romániából a magyarokat
Tudatosan szorítják ki Romániából a magyarokat az Erdélyi Szövetség elnöke szerint.
Az Erdélyi Szövetség elnöke, Bácsfainé dr. Hévizi Józsa a Lánchíd Rádióban emlékeztetett: a magyarság becsületét sértő az a bírósági ítélet, amely megfosztja az Erdélyi Református Egyházkerületet jogos tulajdonától, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumtól.
Ez szerintük egy újabb lépés az utolsó magyar lakta területek felszámolására.
mno.hu / Lánchíd Rádió
Erdély.ma
2015. február 10.
Médiaháború a jobboldalon?
Az elmúlt huszonöt évben ritkán volt annyi lehetősége a balliberális oldalnak a nemzeti tábor belső ellentétein örülni és ironizálni, mint az elmúlt napokban, amióta Simicska Lajos, a Fidesz gazdasági hátországának megteremtője igen ingerülten reagált arra, hogy médiabirodalmának kulcsemberei felálltak lelkiismereti okokra hivatkozva. A mindeddig tudatosan a háttérben maradó üzletember egymás után adta trágár szavakkal megtűzdelt interjúit a megveszekedettebb ballib sajtóorgánumoknak, több ízben is gecinek nevezve Magyarország miniszterelnökét.
Azt már korábban is tudni lehetett, hogy Simicska és Orbán távolodik egymástól, ha máshonnan nem, akkor abból, hogy utóbbi kijelentette, elengedi a Magyar Nemzet – Lánchíd Rádió – Hírtévé médiacsoport kezét, s a továbbiakban a közmédiára kíván támaszkodni. A nyílt konfliktust az okozta, hogy a reklámadó ügyében a kormány az RTL Klubot sújtó maximális, 40%-os adósáv megszüntetésével párhuzamosan, minden médiaorgánum reklámbevételeire kirótt legalább 5%-os adót. Simicska erre fel a legagresszívebb napilapban, a Népszavában fenyegette meg médiaháborúval a kormányt.
Ezt a nyilatkozatot Bayer Zsolt, a Fidesz talán legnépszerűbb tollforgatója gyalázatosnak nevezte, ugyanaznap, amikor csoportosan lemondtak Simicska megbízhatónak hitt emberei Liszkay Gábortól Gajdics Ottón át Élő Gáborig.
Simicska tűzoltott, kinevezte az új vezetőket, majd szabadságra ment.
A fő kérdés a hogyan tovább. Meg tud-e maradni a Magyar Nemzet úgy, hogy a tulajdonos előirányzatának köszönhetően célkeresztbe veszi a Fidesz-kormányt. Nem mintha a kabinet nem lenne illethető elvszerű kritikával. (Bár Bayer szerint a tulajdonos kifejezetten az Orbán család támadására adott ukázt, amit egyébként Simicska tagad.) De a helyzet az, hogy a napilap olvasói, akik életben tartják a nagy múltú orgánumot, aligha fogadnak majd el egy radikális irányváltást, s ez érvényes a Hírtévére is. Ha másért nem, a túlélésért kell majd hangfogót alkalmazni. Balról támadják a kormányt elegen, ott le van fedve a sajtópaletta. Jobbról meg ott a Jobbik, a Barikád, az Alfahír meg a „kuruc”. Egy szó, mint száz, ha Simicska megpróbálja beváltani a médiaháborúra vonatkozó fenyegetését, olvasók, nézők és hallgatók nélkül marad.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. február 12.
Totális háború vagy érdekorientált béke?
Mintha bomba robbant volna az elmúlt hétvégén a magyarországi politikában, amikor Simicska Lajos sorra adta interjúit a kormány legmegveszekedettebb sajtóbeli ellenfeleinek, útszéli stílusban gyalázva a kormányfőt és követőit. Azt már sejteni lehetett, hogy lazulófélben van a magyar miniszterelnök és a párt gazdasági háttérbázisát felépítő üzletember közötti harmonikus, személyes barátságra épülő viszony. A reklámadó ellen a Simicska-portfólió tagjai együtt tiltakoztak a ballib tévékkel és újságokkal, majd következett a veszprémi választáson való indulás – végül valóra nem váltott – kilátásba helyezése Simicska részéről. Az sem ígért túl sok jót, amikor Orbán Viktor bejelentette: elengedi a kormánypárti sajtó kezét, s a továbbiakban a közmédiára kíván támaszkodni üzeneteinek célba juttatásában. Értsd: ezeknek a médiaorgánumoknak gazdasági szempontból meg kell állniuk a saját lábukon.
Simicska célkeresztje
A múlt hétvégi vihar közvetlen kiváltója az volt, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva lemondtak a Magyar Nemzet, a Hír Tv és a Lánchíd Rádió legfelsőbb vezetői, s ezt a tulajdonos a sajtóból tudta meg. Az első hírek szerint a lemondás oka az volt, hogy Simicska kiadta az utasítást: a továbbiakban a kormányt és személyesen Orbán Viktort kell támadni, a Magyar Hírlap publicistája, Bayer Zsolt információi szerint pedig a célpontok között az Orbán család is meg volt jelölve. A tulajdonos a leghatározottabban tagadta mindezt a Magyar Nemzet internetes felületén, mint ahogy azt is, hogy a továbbiakban változna a lap politikai orientáltsága és értékrendje.
Tény viszont, hogy Simicska Lajos néhány nappal előtte a Népszavában totális médiaháborúval fenyegette meg a kormányt, az egysávos, 5 százalékos reklámadó tervezett bevezetése miatt. Abban a Népszavában, amely az egyik legvehemensebb balliberális napilap, s amely Simicskától kapott mentőövet 2012-ben, amikor a csőd szélén állt. Akkor a baloldalon belső feszültséget okozott, hogy Németh Péterék „nem ugrottak el a pénz elől”, s közölték a Közgép hirdetéseit, a jobboldalon pedig értetlenséget. A történtekből G. Fodor Gábor a Századvég stratégiai igazgatója azt a következtetést vonta le, hogy Simicska Lajos áll az utóbbi hónapok kormánypárti politikusok elleni támadássorozat mögött, ami meredek, de nem kizárható feltételezésnek tűnik.
Interjúiban Simicska eszmei okokat is említett az Orbánnal való szakítás kapcsán, többek között azt, hogy ők Orbánnal a kommunista diktatúra és a posztkommunista rendszer lebontására szövetkeztek, s nem arra, hogy felépítsenek egy másik diktatúrát. Íme, a balliberális média kedvenc vesszőparipája a Fidesz korábbi korszakának legjelentősebb háttéremberének előadásában. A vád persze az ő szájából is abszurd, és aligha vehető komolyan.
A bizalom hordozója
A pártelvű versenydemokrácia oligarchiák versenyén alapul. Orbán semmivel nem „diktátorabb”, mint balos vetélytársai, a különbség hozzájuk képest abban áll, hogy jobb szónok, jobb stratéga, van jövőképe, nemzetben gondolkodik és a politikai taktika területén is otthon van. Simicska mindaddig, míg haszonélvezője volt a fideszes hatalmi rendszernek, nem emlegetett diktatúrát. Ugyanez vonatkozik a másik eszmei-ideológiai kifogásra, a keleti nyitás és az orosz kapcsolat intenzívebbé válásának elítélésére. Ráadásul ez az érv még gyengébb lábakon áll. Akár van különbség az oroszok és a szovjetek között, akár nincs, mint ahogy Simicska állítja, jelenleg nem Putyin és nem az oroszok sértik rendszeresen a magyar szuverenitást. Nem ők fenyegetik Magyarország függetlenségét, nem ők dolgoznak Orbán Viktor eltávolításának tervén, nem ők indítanak ismételt médiaoffenzívát a kormány, az ország és a magyar nemzet ellen, hanem a globalista háttérhatalom, s annak nyílt színi megjelenítői, az Egyesült Államok és az Európai Unió. Putyin Oroszországa egyfajta ellensúly velük szemben. Ha Orbán megtalálja a librációs pontokat a komplex nemzetközi erőtérben, ő lehet korunk Bethlen Gábora.
Nagy kérdés, hogy változik-e bármi is a nemzeti oldalon Simicska Lajos ámokfutása után. Vélhetően nem sok, amit az MNO már idézett visszafogott írása is igazol. A modern politikai sajtó eszmei-ideológiai tömbökre épül. Különösen igaz ez Magyarországra, s azon belül a magyar jobboldalra, amely nemcsak eszmeileg köti a támogatókat, hanem a karizmatikus vezérelv mentén is. Nem véletlenül nyilatkozta több meghatározó magyar közéleti személyiség a 2010-es választást megelőzően Wittner Máriától Dörner Györgyön keresztül Makovecz Imréig, hogy bizalmuk nem a Fideszben, hanem annak vezetőjében, Orbán Viktorban van. Az utóbbi idők belső torzsalkodásai ellenére a Fideszt voltaképpen az tartja össze, hogy mindenki tudja: Orbán egymaga sokkal több szavazót mozgat meg, mint az alvezérek együtt.
Új modus vivendi
Egy Orbán- és kormányellenes Magyar Nemzet vagy Hír Tv egyszerűen életképtelen lenne olvasók és nézők híján. Különösen akkor, ha nem támaszkodhat állami hirdetésekre. Simicska kirohanása pedig feledésbe merül, még idézgetik egy ideig, élcelődnek rajta – megjegyzem: a témába vágó Simicskás mémek az internetes humor gyöngyszemei –, de a Fidesz és Simicska Lajos közös érdeke fátylat borítani a történtekre. S ha nem találják meg a modus vivendit, a mindkét félnek előnyös egymás mellett élés szabályait, az adok-kapok visszahúzódik a színfalak mögé, ahol viszont, ha elmarad a tartós béke, számítani lehet kemény dolgokra. Persze nem arról van szó, amit Simicska vizionált, hogy elüti egy autó vagy lelövik, hanem arról, hogy mindkét félnek elég muníció és fegyver van a kezében a másik életének megnehezítésére. Talán épp ez akadályozza meg a Simicska által kilátásba helyezett totális háborút. Hogy is mondta Orbán Viktor a román–magyar viszonyról Traian Băsescu elnökségének idején? Barátságuk őszinte, mert érdekeken alapszik.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2017. október 26.
Beszélgetés dr. Vajda Sándor borosjenői ny. főorvossal
„Mindig arra ügyeltem, hogy senkinek se okozzak fájdalmat” (II.)
„A megmaradásunkért dolgozom”
– Nagyon jelentős közösségszervező, közművelődési tevékenységedet hogyan lehet összeilleszteni a fogorvosi munkával?
– Egyik nem zárja ki a másikat. Mindig volt bennem egy belső késztetés, miszerint, ha tudok valamit, azt jó megosztani az emberekkel. Lehet, hogy jó pedagógus lett volna belőlem.
–Mi motivál? Miért csinálod?
– A megmaradásunkért dolgozom. Olyan nagy a beolvadás. És jöttek, és jönnek páciensek, magyar nevük van, de ki sem tudják ejteni helyesen a nevüket… Tudatában vagyok annak, hogy ezt a folyamatot nem tudjuk megállítani. De tudjuk fékezni. Valahogy úgy megy az egész, mint amikor egy fazék meleg vízbe beleteszünk egy jégcsapot. Az olvadni kezd. Ezt nem tudjuk megakadályozni, de tudunk még hozzáönteni egy kis hideg vizet, hogy lassítsuk a folyamatot. 1990-ig minimálisak voltak a lehetőségeink. Utána megkerestek különböző civilszervezetektől, más eshetőségek születtek.
– Melyek voltak a legfontosabbak?
– Miután Kolozsváron újraalakult az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület), és megalakult Aradon is, Borosjenőben létrehoztuk az EMKE fiókszervezetét, amelynek már 20 éve elnöke vagyok. Összejöveteleinken előadások hangzanak el a magyar irodalomról, történelemről, megünneplünk minden jeles történelmi eseményt, emléktáblát állítottunk két vértanú tábornoknak, akik kötődtek városunkhoz. Nagyszabású emlékünnepségen méltattuk Diószeghy László festőművész és Európa-hírű lepketudós, valamint dr. Balogh Ernő orvos-költő munkásságát, és emléktáblát helyeztünk el tiszteletükre a református templomban. Diószeghy Európa egyik legnagyobb lepkekutatója volt. Münchenben végezte a festő akadémiát, Holbeinnek volt tanítványa, és azért festett, hogy lepkét gyűjthessen és a lepkéket tanulmányozza.
Nagyváradon megalapítottuk a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot (PBMET), amelyik nagyon sikeres, több mint 100 kötetet adtunk ki. Húsznál több előadást tartottam náluk.
Foglalkozom helytörténettel, többek között bemutattam a borosjenői vár történetét, a római katolikus templomban található Barabás-festmények történetét, tanulmányt írtam a világosi Bohus családról, Leiningen-Westerburg Károlyról, a nők szerepéről a szabadságharcban, Perecsényi Nagy Lászlóról, aki Arad megye első magyar írója, újságírója volt, s ott nyugszik ő is a borosjenői temetőben stb. 2016-ban sikerült létrehoznunk egy több mint ezerkötetes magyar könyvtárat.
Meghívtak Isaszegre, ahol minden évben megrendezik a történelmi napokat. Ott is több előadást tartottam. Most már állandó vendégük vagyok. Két kedvenc témám van: „A kereszthalál orvosi szemmel” és „A gyógyítás a szentírásban”.
„… a határon túl is elhíresült Horváth Béla szavalóversenyről”
– Mondjál, kérlek, valamit a határon túl is elhíresült Horváth Béla szavalóversenyről!
– Azért hoztuk létre, mert városunkban nincs magyar nyelvű oktatás. Már 22. alkalommal tartottuk meg. Célunk, hogy azok a gyermekek és fiatalok, akik csak szüleiktől vagy nagyszüleiktől tanultak meg magyarul, a versek segítségével megismerjék, megszeressék, megtartsák anyanyelvüket, és azt majd tovább is adják. A rendezvény nagyban hozzájárul a nemzeti identitás megtartásához, a magyar gyermekek megismerik, számon tartják egymást, keresik egymás társaságát. A szavalóversenyen részt vevő gyermekek, akik többnyire vegyes házasságból származnak, évről évre helyesebben beszélik anyanyelvüket, már egymás között is magyarul beszélnek, és nem suttogva. Tehát büszkén vállalják nemzetiségüket. Eredményként említhetjük, hogy vannak szavalóink, akik románul végezték a gimnáziumot, és magyar nyelven folytatták az egyetemi tanulmányaikat, és olyan is van, aki az elemi iskolát románul végezte, és magyar nyelvű gimnáziumba iratkozott.
– Idén mikor volt a Horváth Béla szavalóverseny?
– Sajnos, nem tudtuk megtartani betegségem miatt. Március végén jött a komplikáció. Tizenegy évvel ezelőtt felfedeztek a vastagbelemben egy daganatot. Akkor megműtöttek, minden rendbe jött. Soha sem gondoltam, hogy valamikor még beteg lehetek. Most tavasszal egy nagyobb erőkifejtésnél szétváltak hasamban az izmok. Sürgősségi eset volt. Borosjenőben nem tudtak megműteni, mert nem volt altatóorvosuk. Be kellett jönnöm Aradra. Itt megoperáltak.
– Ki volt Horváth Béla?
– Borosjenőben született, kolozsvári színész, rendező, író, kultúrember volt. Huszonnyolc éve elhunyt. Felesége, Bisztrai Mária a színház igazgatója volt, Groza Péter lánya.
– 2014-ben a budapesti Lánchíd Rádióban Vass István Zoltán „magányos bozótharcosnak” nevezett. Erről mi a véleményed?
– Nem volt semmi támogatásunk. De a szavalóverseny minden résztvevőjének mindig tudtunk ajándékot átnyújtani. Kiharcoltuk. Mindig találtunk támogatókat. Amikor leközölték a jelzett riportot, el voltunk anyátlanodva, de végül csak sikerült továbblépni.
– Hogy érzed, megbecsülték, megbecsülik a munkádat?
– A múlt rendszerben azzal ismertek el, hogy vezető funkciókba neveztek ki. Megkaptam az „Egészségügy Kiváló Dolgozója” címet, a „Munka Érdemrendet”. ’90 után kitüntettek a PBMET Fényes Elek-díjával, majd megkaptam a Királyhágó-melléki Református Egyházkerülettől a Pro Partium-díjat, az aradi Szabadság-szobor Egyesület Emléklap és Emlékplakettjét, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad Megyei Szervezete „Tiszteletbeli Pedagógus” címét. 2015-ben Magyarország köztársasági elnökétől átvehettem a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, „a szórványmagyarság megmaradása és kulturális életének gyarapítása, valamint a magyar gyermekek anyanyelvre való oktatása érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége(m) elismeréseként”. 2017-ben szakmai és tudományos munkámat díjazva nekem ítélték a Pápai Páriz Ferenc-díjat.
– Hogyan viszonyulsz a politikához?
– RMDSZ-tag vagyok. Megvan a magyar állampolgárságom. Még Göncz Árpád írta alá. Nem a mostani lehetőséggel nyertem el.
„… sokat számít, hogy a beteg higgyen a gyógyulásban”
– Olvastam, hogy támogattad a borosjenői református templom újjáépítését. Igaz ez?
– Azt a templomot teljesen lebontottuk, új alapokat öntöttünk, egészében új épületet emeltünk. A régit már „csak a Szentlélek tartotta”.
– Voltak egyházi funkcióid is?
– ’94-től ’98-ig voltam a Temesvári és Aradi Egyházmegye főgondnoka, voltam a Királyhágó-melléki Egyházkerületnek igazgató-tanácsosa, közgyűlési tag, fegyelmi bizottsági tag, az Erdélyi Református Egyház Zsinatának tagja. Most már csak presbiter vagyok.
– Tőkés Lászlót ismered személyesen?
– Nagyon jó viszonyban voltunk. Mivel én nem függtem tőle, mindig megmondtam neki a véleményemet.
–Meghallgatta?
– Vagy elfogadta, vagy nem. De amikor közös ebéd volt, elvárta, hogy szemben üljünk egymással, és elbeszélgessünk… Sokszor volt vendégünk Borosjenőben, sőt még nótázásra is tanította a társaságot. Azt mondta, azért jött hozzánk, hogy feltöltődjék. Jól érezte magát velünk.
– Korunk emberének szüksége van Istenre, általában a hitre?
– Feltétlenül, mert akinek hite van, könnyebben megy át a nehézségeken. Például, műtét előtt sokat számít, hogy a beteg higgyen a gyógyulásban. A felépülésben sokat számít a közös imádság, éneklés.
„Létszükségletemmé vált az olvasás”
– Bemutatnád-e a családodat?
– 51 éve vagyunk házasok Katóval. Feleségem infektológus, osztályvezető főorvos volt. Nagyon jól megértjük egymást. Nagy segítségemre van a rendezvények szervezésében, átvállalva az adminisztratív problémákat. Nyilvántartja, értesíti, ha szükséges, felkészíti a szavalókat. Szívügyének tekinti az EMKE-rendezvények megszervezését, évekig tevékenykedett a Máltai Szeretetszolgálatban, a helyi szervezetet vezette. Sajnos nem lehetett gyermekünk… Édesapám géplakatos volt, magánúton adminisztratív jogot tanult, édesanyám háztartásbeli. Hatan voltunk testvérek; sajnos, az öcsém és a bátyám már nem élnek.
–Mit csinálsz legszívesebben szabadidődben?
– Legszívesebben olvasok. Ha egy nap nem olvasok legalább két órát, akkor felkelek éjszaka és bepótolom. Létszükségletemmé vált az olvasás. Mindenevő vagyok.
– Szereted embertársaidat?
– Nagyon becsülöm az embereket. Mindig arra ügyeltem, hogy senkinek se okozzak fájdalmat, és ha valakinek fájdalma van, próbáljam megszüntetni azt. Fontosnak tartom meghallgatni az embereket. Nagyon szeretem a gyermekeket, a gyermekpácienseim is szeretettel jöttek hozzám, jól elbeszélgettem velük.
–Bántottak sokat?
– Nem mondhatnám. A kollégáimmal mindig jó volt a viszonyom.
„… a legnagyobb gazdagság az, amit láttunk a világból”
–Mennyire vonz a képzőművészet, a zene?
– Festmények, szobrok és zene nélkül elképzelhetetlen a világ, és szegényebbnek érezném magam.
–Félsz az időskortól?
– Megbékültem, megbarátkoztam vele. Azt mondom, hogy méltósággal kell elviselni, és tudomásul kell vennünk, hogy sem fizikailag, sem pszichikailag már nem vagyunk 20-25 évesek.
– Gazdag ember vagy? Nem elsősorban az anyagiakra gondolok.
– Hálás lehetek a Teremtőnek, hogy el tudtam érni azt a lehetőséget, hogy megfelelő életvitelem legyen. Feleségemmel bejártuk csaknem egész Európát, csak Albániába nem látogattunk el. De voltunk Közel-Keleten, Közép-Ázsiában, Afrikában is. Sok szépet megcsodáltunk. Voltaképpen a legnagyobb gazdagság az, amit láttunk a világból.
–Boldog vagy?
– A boldogság relatív fogalom. Van, amikor boldognak érzem magam, van, amikor kiborulok, de ha mérlegre tennénk életemet, elmondhatom, hogy boldog lehetek. Bűn volna, ha lázadoznék a sorsom ellen. Kevés jó tulajdonságom van, de nem horkolok, nem büdös a lábam és nem vagyok irigy ember, tudtam örülni mások sikerének. Ha valakinek szép barátnője van, örülök neki, és arra gondolok, hátha nekem is lesz… Persze, ez vicc!
–Van kedvenc virágod?
– Feleségem a virágspecialista. Rengeteg virág díszíti az udvarunkat, a kertünket. Van egy 40 éves gumifánk, amely minden karácsonykor kivirágzik. Különben sok a rózsánk.
– Mit tennél másként, ha most kezdenéd?
– Lehet, hogy elfoglalnám a klinikai állást, amelyet felajánlottak, és diákokkal foglalkoznék.
– Aradon rengeteg fogorvosi rendelő nyílt. Nem gondolod, hogy túlságosan felhígult a szakma?
– Elkezdték szériában gyártani a fogorvosokat. Megduplázódott a végzett fogorvosok száma, és mindegyik ráhajt a pénzre. De én ezt nem ítélem el.
– Vannak igazi barátaid?
– Vannak. De nagyon sokan közülük átköltöztek egy másik dimenzióba.
– Példaképeid?
– Első helyen Kazinczy Ferenc. Szavai hitvallásommá váltak: „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. / Ezt, ha nem érted / Szánts és vess, s hagyd másnak az áldozatot!” S még hozzátenném Jakab apostol gondolatát: „Aki azért tudna jót cselekedni és nem cselekszik, bűne az annak.” Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)
2017. november 4.
Bemutató körúton a PéterPál Könyvkiadó
A veszprémi könyvműhely újdonsága a Mezőség – A Holt-tenger tükrében – Tóvidék – Szórványmagyarság című honismereti album, amely Wass Albert, Sütő András, Makkai Sándor, Kemény Zsigmond, gróf Bánffy Miklós és Kallós Zoltán értékteremtő munkásságát is méltatja, illetve a Mezőség – többek között Szék, Válaszút és Szépkenyerűszentmárton – méltán híres néprajzát, néptáncait fémjelzi. Másik friss kiadványuk az Erdély – Jókai Mór – Az Anna-báltól a Szent Anna-tóig – A mesemondó aranyember barangolásai című kötet. Megjelent a 2018-as falinaptáruk is, amely Wass Albert születésének 110. évfordulóját köszönti. A kiadót működtető szerzőpáros, Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla, valamint műsorvezetőként Soós Andrea előadóművész, a budapesti Lánchíd Rádió műsorvezető-szerkesztője ezekkel az újdonságokkal lép az erdélyi közönség elé. Marosvásárhelyen november 14-én, kedden délután 5 órakor a Bernády Ház, Szovátán november 15-én szintén 17 órai kezdettel a református parókia látja vendégül a találkozót. A turné november 10-én Csíkszeredában indul, majd 11-én Gyergyóalfalu, 12-én Sepsiszentgyörgy (10 és 16 óra) olvasói ismerkedhetnek meg a könyvekkel. A körút november 16-án Széken zárul. Népújság (Marosvásárhely)
2017. november 14.
Honismereti albumok a Bernády Házban
Esemény időpontja: november 14, 2017 – 17:00
A veszprémi könyvműhely újdonsága a Mezőség – A Holt tenger tükrében – Tóvidék – Szórványmagyarság című honismereti album. Másik friss kiadványuk az Erdély – Jókai Mór – Az Anna-báltól a Szent Anna-tóig – A mesemondó aranyember barangolásai című kötet. Megjelent 2018-as falinaptáruk is, amely Wass Albert születésének 110. évfordulóját köszönti. A kiadó székelyföldi körútra induló szerzőpárosa, Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla, valamint műsorvezetőként Soós Andrea előadóművész, a budapesti Lánchíd Rádió műsorvezető-szerkesztője ezekkel az újdonságokkal lép az erdélyi közönség elé. Marosvásárhelyen a bemutatóra november 14-én, kedd délután 17 órakor kerül sor a Bernády Házban.
Szovátán november 15-én szintén 17 órai kezdettel a református parókián lesz hasonló könyvismertető. Népújság (Marosvásárhely)