Háromnapos rendezvény keretében ünnepelte Sepsiillyefalva az Illés-napokat. Az idei rendezvény súlypontját a LAM Alapítvány fennállásának tizenöt éves jubileuma alkalmából szervezett események jelentették. Július 20-án a római katolikus templomban a rétyi Kováts András Fúvósegyesület zenekara adott hangversenyt, Kelemen Antal vezetésével. Ezután az egybegyűltek átvonultak a központi parkba, ahol a baróti Dugó és a Haverock rockbanda koncertezett Másnap felnőtt- és gyerek-minifocibajnokság zajlott a sportpályán. Délután a községháza előtt életfát avattak. Ezt hagyományteremtő szándékkal állították, minden évben Illés-napokon a két faluünnep között született gyerekek nevét tartalmazó érmét felszegezik a fára – mondotta Benedek Huszár János polgármester. A községháza felújított előterében állandó fotókiállítás nyílt: Illyefalva nevezetes épületeit archív felvételeken s összehasonlításként Bakó Zoltán mai fotóin mutatják be. Ismertették Illyefalva első falufüzetét, majd Zorkóczy Zenóbia színművésznő bemutatta A székelyek című verses-zenés összeállítását. Este a Szászcsávási Cigányzenekar hangversenyezett, majd a Session Jazz Band koncertezett. A LAM Alapítvány régiófejlesztési stratégiája tizenöt év távlatából címmel konferenciát tartottak a KIDA-központban. Már 1990-ben működött, de hivatalosan csak 1992-ben alakult meg a LAM (Landwirschaft-Agricultura-Mezőgazdaság) Alapítvány, innen a tizenöt év. Kató Béla helybeli református lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese, a LAM Alapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette, fontosnak tartották visszatekinteni az eltelt időszakra, mivel Romániának az Európai Unióba való belépésével a svájci támogatók visszavonulnak a programból. A svájci HEKS (az evangéliumi református egyházak segélyszervezete) támogatásával beindult tevékenységek az elmúlt évek folyamán egyre bővültek. Két fő tevékenységi kört fejtett ki az alapítvány: a felnőttképzést és vállalkozások beindításához nyújtott hitelezést. Mintegy 3000 hitelt folyósítottak 18 millió dollár értékben, ezek nyomán 12 000 munkahely létesült. 1999-ben önálló pénzintézetet hoztak létre, két hitelszövetkezetet alakítottak, melyek tevékenységét a román kormány ellehetetlenítette. Így 2005 decemberében részvénytársaságot alapítottak, mely a hitelezési tevékenységet folytathatja. Irodát nyitottak Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is. Képzés terén három szakon államilag elismert oklevelet biztosítanak. Fellépett a Háromszék Táncegyüttes Erdélyország az én hazám című műsorával. Este az Echinox együttes koncertje zárta az Illés-napokat. /Szekeres Attila: Illyefalvi Napok a LAM Alapítvány jubileumának jegyében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 23./

Az illyefalvi LAM Alapítvány idén is meghirdette gazdaképző tanfolyamait, három szakterületen ― növénytermesztés, agroturisztika és állattenyésztés ― olyan államilag is elismert felnőttképzést biztosítanak, amely elsősorban a vidéken élő és gazdálkodó fiataloknak nyújt ismereteket, gyakorlati tapasztalatot. A LAM Alapítvány tizenhat éve szervez hallgatói számára négy hónapos mezőgazdasági gyakorlatot Svájcban parasztgazdaságokban, illetve négy éve szervez hat hónapos gyakorlatot Bajorországban agroturisztikai panziókban. A tizenhat év alatt összesen 2326-an vettek részt különböző képzési formákon, ebből 556-an végezték el a gazdaképző, 150-en pedig gazdasszonyképző tanfolyamot. Külföldi gyakorlaton összesen 445-en vettek részt. /Ferencz Csaba: Képzés fiatal gazdálkodóknak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 7./

Április 24-én mutatta be Kovászna megyei és sepsiszentgyörgyi önkormányzati jelöltlistáját az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP). „Az autonómia-népszavazás kiírásáról szóló határozattervezetet terjesztem a leendő helyi tanács elé, annak harmadik ülésén” – ígérte Csinta Samu, az MPP sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje. Csinta szerint az MPP minden polgármestere ugyanezt fogja tenni. A párt Kovászna megyei tanácselnökjelöltje, Kovács István az MPP szintén az önrendelkezés fontosságát hangsúlyozta. A területi autonómia volt a kulcsszó az RMDSZ sajtótájékoztatóján is. Tóth Birtan Csaba, az RMDSZ városi e sepsiszentgyörgyi elnöke kijelentette: jelöltjeik számára elsődleges cél, hogy az emberek jobban boldoguljanak szülőföldjükön. Az MPP javaslatát azonban kirakatcselekvésnek minősítette, mondván, nem az a legfontosabb, hogy a jövendőbeli önkormányzat első üléseinek napirendjét megszabják. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi jelöltlistájának élén Tóth Birtan Csaba áll, akit Keresztély Irma főtanfelügyelő, Czimbalmos Kozma Csaba alpolgármester, Klárik Attila LAM Alapítvány vezetője és Miklós Zoltán közgazdász követ. /Kovács Zsolt: Hangsúly az autonómián. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 25./

Egymásra találás Kézdivásárhelyen
Közel negyven cég és szervezet részvételével kezdődött tegnap Kézdivásárhelyen az első Székelyföldi Termékkiállítás és Vásár. Az egyszerre hagyományőrző és -teremtő rendezvény vasárnapig látogatható.
A Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) által szervezett rendezvény elsősorban filozófiájában, üzenetében kíván más lenni, mint a szokványos kiállítások. A székelyföldi értékek felmutatása és tudatosítása, illetve a szolidaritás lehet ugyanis az egyik legfontosabb eszköz a székelyföldi gazdaság talpra állításában. ,,Az 1930-as évek elején is a közösség felrázása érdeké ben kezdeményeztek itt, Kézdivásárhelyen termékkiállítást, amelynek sikere meg is ijesztette a hatóságokat — idézte fel megnyitóbeszédében Rácz Károly, a házigazda város polgármestere. — Hasonló, mozgósító jellegű rendezvényekre van ma is szükség."
A kiállításon országosan is fajsúlyosnak tekinthető vállalatok is jelen vannak. ,,Ha nem bátorítjuk, ösztönözzük egymást, akkor nincs jövőnk" — fogalmazta meg jelenlétük okát a csíkszentkirályi Hargita Gyöngye Rt. tulajdonosa, Kurkó Árpád. A jakabfalvi Kelemen István négy családtagja és öt segítője által előállított tejtermékeivel aratott nagy sikert, a vásárlói igény pedig gyorsan kialakította a Kelemen-féle hatalmas szendvicset, amelybe kolbászkarikák is járnak. ,,Mi tudjuk, milyen finom dolgokat állítunk elő, azért jöttünk, hogy másnak is megmutassuk" — hangzott a kézenfekvő indoklás. De nemcsak megehető-iható termékek kínálják magukat a céhes városban, hanem például a székelyföldi emberek alkotó erejét és kreativitását ösztönző pénzügyi konstrukciókat kínáló LAM Alapítvány is. A vállalkozók információkat szerezhettek a Székelyföldi Termék márkanév mögé való besorolás lehetőségeiről is. A Székely Nemzeti Múzeum kiállítása az értékmentés és -őrzés fontosságából ad ízelítőt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Képzés mai és holnapi kisvállalkozóknak
Megnyitották tegnap Kézdivásárhelyen a Központi Vállalkozásfejlesztési Irodát. Az intézmény az Integrált vállalkozásfejlesztési modell három régió kisvárosaiban elnevezésű program belső-erdélyi képviselete. A felső-háromszéki város céhes múltja a mában is érződik, legalábbis erre utal az egy főre vonatkoztatható helyi és környékbeli vállalkozások száma, indokolta a helyszínválasztást a központi régiós program lebonyolítója, a LAM Alapítvány ügyvezető igazgatója, Klárik Attila. A megnyitón Hegedűs Ferenc vállalkozó a válság által megrémített fiatal vállalkozókról, de a cégalapítás gazdaságélénkítő hasznáról is beszélt, akárcsak Ambrus Attila megyei pénzügyi igazgató, aki adóparadicsomot ugyan nem ígért, de a hivatal munkatársainak a vállalkozásokhoz való empatikus viszonyulását mindenképpen. A margittai, zsombolyai és kézdivásárhelyi székhelyű projekt „vízre bocsátását" átfogó, elsősorban a vállalkozási kedvet felmérni igyekvő szociológiai és közgazdaságtani vizsgálat előzte meg, amelyet az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontja végzett. A mintegy kétmillió euró értékű pályázat részeként induló ingyenes képzések a központi, erdélyi régió hat megyéjének 39 kisvárosát célozzák. Régiónként 12 akkreditált képzés, 2040 képzési óra, 6–6 képzési csomag leendő vállalkozóknak, valamint kis- és középvállalkozások vezetőinek, ugyanakkor integrált vállalkozásfejlesztési csomag (igényfelmérés, szaktanácsadás, képzés, egyéni problémakezelés, követés) áll a kínálatban. A képzésben részesülők számát 558 főben szabták meg – közülük 135 nő –, és ennek nyomán 54 új vállalkozás beindításában bíznak, ezt a húszszázalékos megvalósulási arányt a szervezők reálisnak tekintik. A jelölteket terepmunka és hatékony kommunikáció révén igyekeznek megtalálni – mondta el Klárik Attila.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A mozgalom erkölcsi felelőse (LAM-történet)
Kató Béla kuratóriumi elnök vallomása
Bárhonnan kezdjük legombolyítani a LAM-história fonalát, bárki meséli el a történtek rá eső részét, a szálak minden irányból és minden esetben egy központi személyiséghez, Kató Béla mai és akkori kuratóriumi elnökhöz vezetnek.
A munkatársai által ötletgazdának minősített úttörő, az Erdélyi Református Egyházkerület mai püspökhelyettese ezek szerint különös ihlető erővel bírt már egyszerű illyefalvi lelkész korában is, s e képessége még nagyobb személyes invenciójában gyökerezik. Tucatnyi olyan kezdeményezés fűződik ugyanis nevéhez, amely számára nagy hazai és nemzetközi elismerést hozott, s mely sajátos erkölcsiséggel feltöltött modernizációs vállalkozásainak vonzáskörébe ezreket vont be a Székelyföldön és azon kívül. Alábbi vallomásos szavaira érdemes fokozottabban odafigyelni, mert távlatos próbálkozásai ma több ágon is sikeres mozgalmak formájában futnak tovább az időben.
Mindennel el kell számolni
– Imponáló az ön által elindított programok száma, a puszta felsorolás is ámulatot kelt: imaterem – csűr átépítéséből – még a diktatúra utolsó évében, majd a középkori vár felújítása, az új konferencia-központ és szálloda, a gyermekfalu, a LAM, a falusi pékség, építővállalat stb., utóbb a Diakónia Alapítvány... és a sor korántsem teljes. Ma ön egyházának püspökhelyettese és a Sapientia Alapítvány kuratóriumának is elnöke, elkobzott egyetem helyett saját önálló felsőoktatási intézményt épít, ezúttal az egész erdélyi magyarságnak...
– A kérdés ugye az, hogyan is lehetett ennyi mindent csinálni és folyamatosan újakat kezdeni. Hogyan illeszkedik bele ebbe a LAM Alapítvány? Nos, több oka van, hogy létrejött. Az első: minket, református lelkészeket úgy neveltek, hogy nekünk a teljes emberrel kell foglalkoznunk, nem csak a lelkével. A másik pedig, ami engem determinált, az, hogy én Barátoson születtem, és Illyefalván lettem lelkész.
– Földműves családból?
– Oldalágon volt értelmiségi a családban a tipikus székely elosztás szerint, hogy kell egyet küldeni tovább tanulni, a többi pedig maradhat itthon. A nagyapám testvére így lett állomásfőnök, az ő gyerekei közül az egyik Kolozsváron bankigazgató, a másik a Kolozsvár–Brassó vonal főnöke. Édesapám testvére a háborúban meghalt, ő fogságba esett, s egyedül maradván, amikor hazajött, itthon kellett boldogulnia. Hogy földműves családban nőttem fel, önmagában még nem meghatározó arra nézve, hogy énbelőlem mi lett, és miként cselekedtem, de az viszont igen, hogy édesapám négy év és nyolc hónapot orosz fogságban töltött. Ott ő komoly "egyetemi" képzésben részesült... Én hazatérte után, 1954-ben születtem. Nos, ő ott a fogságban éli meg, mit is jelent a kommunizmus. Olyan elkobzott, kisajátított templomokban lapátolt búzát, ahova bejött a női nacsalnyik, ostorral vert végig a szentképeken, és köpött egy nagyot. Megdöb­bentő volt a székely fiúnak. Északon, Arhangelszkben történt, a Dvina folyó torkolatánál. Fél idejét ott töltötte, a többit pedig a donbászi szénbányákban. Nos, mint minden ilyen megmenekült embernek, az élete tele volt csodákkal. A lényeg az: hazajött, és mindent tudott már arról, ami következni fog. És akkor ő ezért felvállalta a barátosi egyházközség gondnokságát! Fiatal emberként ő lett az egyházi gondnok. Ez mélyen meghatározta az én életpályámat, mert olyan tartós, mélyhitű embert keveset ismertem, mint amilyen ő volt. Nem az a kegyeskedő, áhítatoskodó típus volt, akiből szintén van az egyházban, hanem egy józan, reális gondolkodású ember, de akinél folyamatosan lehetett érezni, hogy el kell számolni mindennel. Tehát olyan kapcsolat Isten és ember között, amit mi normálisnak találunk. Erre lenne szükség igazából, s erre illik rá, hogy valakinek van hite, s hinni lehet!
Szabó Dezső ­nyomdokában
– Most a LAM-ra térve, nem az a fő motívum ebben, hogy én földműves családból származom, ez második helyre kerülhet. Hiszen édesapám a rendszerváltás előtt két évvel meghalt. De én tudtam, mit jelentett az ő életében a várakozás és a hit, hogy ennek egyszer véget kell érnie. Annyira, hogy amikor a kollektivizálás megkezdődött a hatvanas évek elején, kivitt engem a mezőre, a földjeink koordinátáit megjelölte, egy-egy cserefacöveket vert le mind a négy sarkukon fél méter mélyen.
– Amikor senki sem hitt benne?
– Ő tudta, hogy ennek vége lesz egyszer. Ebből adódott, hogy a földosztáskor, 1991-ben e cövekek sokaknak segítettek, mert azoktól el lehetett indulni. Én ezt a világot nagyon ismertem, és tudtam, mit jelent a székely gazdaembernek a tulajdon. Amiben ő maga fejleszt, dolgozik, elképzeli a jövőjét, és rendezi azt, amije van. És biztos voltam benne, hogy 1990-ben a helyzet valóban megváltozik. Viszont azt is láttam, mennyire tehetetlenek és képzetlenek az emberek. Annyira irányítottak voltak korábban, hogy vágytak valaki vezetésére. Nem tudták, merre kell menni. Akkora zűrzavar volt, annyifelé húzták-nyúzták őket, hogy fontossá vált a világos vezetés és látásmód. Hogy miért kellett ebbe egy református lelkésznek beleállni? Ahogy mondottam, úgy neveltek bennünket, hogy minket minden kell hogy érdekeljen, ami a népünkkel történik. És adott esetben be kell állni, rendkívüli időkben rendkívüli dolgokat kell végrehajtani.
– Annyi rosszat összeírtak arról a protestáns teológiáról, az utókor úgy átvilágította, és annyi hibát talált benne...
– Mégis élt benne ez a szellem. Ma már látjuk a szekusdossziékból, milyen gyarlók voltak egyes tanáraink, de ennek ellenére, amit lehetett, mások mégis átadták. Másik okom, amire utaltam az előbb, az volt, hogy Szabó Dezső bátyja, Jenő Barátoson volt lel­kész, és utána Illyefalvára jött. Őróla min­tázta az író Az elsodort falu hősét. Én még középiskolás koromban az indexen lévő, az akkori lelkésztől titokban ideadott könyvet elolvastam. És ahogy Illyefalvára helyeztek, még egyszer átolvastam. Szabó Dezsővel lehet vitatkozni sok mindenben, de ahogy ő az értelmiség felelősségét megfogalmazta, és ahogy ítéletét megalkotta: el fog veszni a falu, elsodródik, ha az értelmiség nem vállalja a maga szerepét – nos, ebben biztosan igaza van. Ezek azok a komponensek, amik miatt számomra nem volt kérdéses, hogy mivel kell foglalkoznom 1990-ben.
Az adomány első leckéje és a második
– Amikor januárban a nyugati segélyszállítmányok elindultak Románia fele, özönlött be a használt ruha és az élelmiszer.
– Ezek spontán módon az egyházakat keresik.
– Hozzánk is, a korábbi kapcsolatok révén, a községházára bejött két kamion áru. Akkor mindenki felbuzdult, és ebben az emberi bűn és a gyarlóság olyan elemeit fedeztem fel, amitől megrémültem. Ahogy az emberek megnyilvánultak, megdöbbentett, és nagyon korán azt mondtam: ezt nem szabad csinálni. Ezzel tönkre fogják tenni a népünket. Valami olyasmit éreztem, valami olyasmi történt, mint amikor a latin-amerikai indiánok közé bevitték az alkoholt és az üveggyöngyöket. Az embereknek, akik itt mindig serényen dolgoztak, a munkájukból éltek, ha most alamizsnát kezdünk osztani, abból nagy baj lesz. Erre három hónap múlva jöttem rá, amikor befejeztük az osztást, és azt kérdezték: mikor jön a következő? Megéreztem, koldussá fogjuk szegényíteni e népet, ha mindig ezt fogja várni. Annyit sose fognak hozni, hogy neki abból emberi, kellemes életvitele legyen, hanem olyan színvonal alatti életformát alakítanak majd ki, amely mindig a várakozásra épít. Ma már látjuk a válság sújtotta világban, hogy a munkanélküliség következményeként hány helyen csüggenek a segélyen, amíg van, elvagyunk vele, de utána marad a sóvárgás, esetleg a beletörődés, hogy nincs több. Ez volt az a felismerés, amely mindenki mástól megkülönböztetett engem. Kijelentettem: ezt befejeztük!
– Nem volt hajlandó részt venni a további kiosztásban?
– Nem! Azt mondtam: ide többet ne hozzanak segélyt. Ezt úgy általában jelentettem ki. Én a HEKS-szel (a svájci evangélium szerint reformált egyház segélyszervezetével) álltam kapcsolatban. Persze, az egész világot nem tudtam befolyásolni, az alamizsnaosztás tovább folyt, amíg volt, amit kiosztani. De azt mondtam: próbáljunk meg másként segíteni. Neveljük arra az embereket, hogy önmaguk tudják azt előállítani és megteremteni, amiből élni akarnak. Ez nagyon haladó cél volt, és megegyezett a svájci gondolkodásmóddal. Ők sem szerették volna száz évig finanszírozni az itteni életet, hanem abban kívántak segíteni az embereknek, hogy ők magukon tudjanak segíteni.
– Segíts magadon, az Isten is megsegít. A protestáns erkölcstan magja.
– Szerencsés dolog volt, hogy az én gondolatom találkozott az övékkel. Tulaj­donképpen ez a LAM elindításának története. Persze, én 1990-ben még úgy hittem, léteznek erre alakított szervezetek, például a korabeli gazdaköri mozgalom, mely az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének nyomdokaiba kívánt lépni. Kinda Zalán utalt is rá, hogy ezek az emberek hozzám fordultak, de én elküldtem őket ehhez a szervezethez, mert úgy gondoltam, nem az én feladatom ezzel foglalkozni. Kézdi­vásárhelyen volt élénkebb a mozgás. A történetben a fordulópontot az hozta meg, hogy felismertem, látva, milyen formában és hogyan működik a mi életünk, hogy el fogjuk veszíteni ezt az ügyet, mert a korrupció és a hozzá nem értés mindent kisiklat. Meg fogja enni az egészet! Az első, Svájcba küldötteket nem azok szerint a kritériumok szerint válogatták, amit én később felállítottam, hanem belejátszott a kapcsolatrendszer, miegymás. Utólag azt mondom: nekik sem volt kárukra. De akkor láttam, más irányba csúszhat el a dolog, és megijedtem. Később a kirostáltaktól hallottam is olyasmit, lehet, korrupciós kapcsolat is szerepet játszott a válogatásban. Nos, ekkor vettem én vissza, és azt mondtam: tessék ide jönni, ettől a perctől kezdve az élére állok. Megalakult a LAM. Hivatalosan 1992 júniusában, de gyakorlatilag már 1990 közepétől működik a rendszer a segítségnyújtásban és a külföldi tanulmányutak megszervezésében.
Krédó
– Láthatjuk ma is, a korrupciós kérdés óriási probléma az országban. A svájciak is tele voltak kétellyel, mert nekik voltak előtanulmányaik erre vonatkozóan. Én erre próbáltam koncentrálni, és a mai napig úgy érzem, a mozgalomnak tulajdonképpen az erkölcsi felelőse vagyok. Nem vagyok közgazdász, bár sok mindent megtanultam, és van egy kis érzékem hozzá, de igazán szakember a lelkek ismeretében vagyok. Tudatában vagyok annak, nem a rendőröktől, ellenőröktől kell félni, hanem az Úristen előtt kell mindannyiunknak elszámolnunk tetteinkről. Ez a fajta felelősségvállalás a LAM szellemisége, mely mára a munkatársakra is átragadt, és kiválasztásuk is eszerint történik. Itt nem arról szól a történet, hogy azt nézzük: ki mennyit ül az íróasztal mellett. Itt mindenki szabad. A feladatot el kell végezni, de makulátlanul kell elvégezni, mert ha egyetlenegyszer is gyanú merül fel valakivel kapcsolatban, hogy nem a megegyezett rendszer szerint dolgozott, az tudja, örökre elveszít mindent.
– Létezik leépítés?
– Van és volt. Egy-két esetben. Nem is nagy dolgok miatt, de ebben a közösségben dolgozni kitüntetés. Aki ide beáll, annak nem csupán munkahelyi magatartása, de családi életvezetése is számít, és az, ahogyan eljár a világban. Nem mindenütt követelik meg, de itt férj-feleség sem dolgozhat együtt, de még szerető sem, mert az egy más viszony. Ami tehát elindította és működteti a LAM-ot: nagyfokú bizalom bent, és kifelé vetítve is nagyfokú transzpa­rencia.
(folytatjuk)
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

LAM-történet: A mozgalom erkölcsi felelőse (Kató Béla kuratóriumi elnök vallomása)
A Kató Bélával folytatott interjú első részében a nevéhez fűződő, rendkívül termékenynek nevezhető újítás és kezdeményezéssorozat legszemélyesebb indítékairól vallott, valamint arról az erkölcsi fordulatról és felismerésről, mely az alapítványt a kedvező feltételek melletti hitelezés útján elindította.
Ezzel legalább két alapcéljához juttatta közelebb a mozgalmat, így valósítva meg a kis- és középvállalkozási szféra erősítése mellett a piacgazdasági feltételek ismeretébe való bevezetést, a szükséges szakmai és üzleti ismeretek terjesztését is azok körében, akik támogatásában részesültek. A viszonylag szerény anyagi eszközök fölött rendelkező mozgalom kisugárzása mondhatni fordított arányosságban áll pénztőkéje nagyságával. Ennek titkait is firtatjuk az alábbiakban.
Településfenntartók
– A riporter is tartozik egy vallomással. Nem állt szándékomban LAM-történetet írni, de a gazdatársadalomnak szentelt sorozataimban az utóbbi két évtizedben akarva-akaratlan mindenütt a megyében a LAM-kapcsolat példáira bukkantam. Azt kell mondanom, hogy a viszonylag szerény tőkét, mely azonban kezdetben relatíve többet nyomott a latban, mint ma, senki hatékonyabban nem forgatta, mint Önök, s az emberi kapcsolati háló mint bizalmi tőke legalább olyan szerepet játszott, mint a befektetésekre szánható kölcsönök. Azt a hitet sugározta, hogy lehet boldogulni az új világban, rámutatva a kiutak egyikére is. Ahol falvainkon valami-valaki mozog és mozgat, ahhoz, mint kisült, Önöknek mindig volt valami közük. Ahol kezdetben még csak egy gép, kaszáló vagy vetőgép, eke vásárlására mertek gondolni, Önök jelen voltak, de azok a használt svájci felszerelések is jó évtizedig vagy tovább kiválónak bizonyultak, és kiszolgálták az akkori igényt.
– Nem elhanyagolható az a 600 kint járt ember sem. Nem mindenki gazdálkodik ugyan közülük, de azok is világot láttak, és megismertek egy másik társadalmi berendezkedést.
– Továbbmennék: a svájci inaskodás hónapjai bekerültek a családi legendáriumba, valósággal folklorizálódtak. Amit korábban a katonatörténetek jelentettek, azok szerepét az alpesek alján termett tapasztalat adomái vették át a beszélgetésekben, a mesélésnek szentelt meghitt percekben.
– Igen, már nem a doberdói, hanem a svájci "kalandokat" hallgatják a gyerekek. Nekem akkora öröm, valahányszor nyaranta falun járok, és svájci rendszámú autót látok a kapuk előtt! Ezeket a kapcsolatokat már nem követtük, nem a mi dolgunk, de a svájci gazdák jönnek látogatóba, a kapcsolat kitart húsz év múltán is. Talán ha eltelik még egy kis idő, az is világosabb lesz, hogy ennek a befektetésnek – emberekbe fektettünk be – milyen óriási a hozadéka. Mert ezek a gazdák ama falu legértelmesebb rétegét képezik, ők az iskolafenntartók, ők alapítanak ott családot, ők gondolkodnak abban a faluban, ha egy emelő, egy traktor kell valamilyen közcélra, az náluk megtalálható. Ők az élet kútfeje. Erdélyben ugyanis nem egy olyan falu akad – sajnos –, ahol már nincs, akit megszólítani, nincs, akit összefogásra bírni. Nos, az említett réteg falufenntartóként élhet és dolgozhat.
Találkozás Sorossal a Gyimesekben
– Legyen szabad néhány olyan dologra rákérdeznem, mely tevékenységük vitatottabb oldalaira vonatkozik. Felkeltette a kíváncsiságomat, hogy Soros Györggyel is történt kapcsolatfelvétel, a plutokrata világmágnás mesés tőkéje egy részét a "nyitott társadalmat" építő alapítványai szolgálatába állította. Mintha lenne valami közük a Bangladesben működő, ún. népi bankokhoz...
– Nincs. A bangladesi hitelezés lényege az, hogy ők arra a világra kitalált rendszereket hoztak létre, melyek pici összegekkel dolgoznak. Ha például öt nőnek adnak száz rúpiát, és egy kecske húsz rúpiába kerül, akkor azok vesznek öt kecskét, és mindenkinek vissza kell fizetnie a rá eső részt, mert ha egy nem teszi, akkor nem kapnak többet. Ezek nagyon egyszerű dolgok. Egy másik modell, amit az amerikaiak akartak velünk gyakorolni, felajánlván a segítségüket, arra vonatkozott, hogy fogalmazzunk meg projekteket, és ők ehhez támoga­tást nyújtanak. Összehívtuk az embereket, hatalmas listám volt már, mit kellene tenni. S akkor megjöttek repülőgépen tizennégyen – csak a jegyek mibe kerülhettek? Hogy mennyire nem ide illő dolgot ajánlottak, az abból látszott, hogy 15 ezer dollárjuk volt összesen erre a célra. Akkor már viszont nálunk egy vállalkozást öt-, tízezer dollárból még csak megindítani sem lehetett. A felajánlott száz dollárokkal tehát nem lehetett semmire sem menni. Nem mérték fel: ez egy más kontinens, ez Európa, ez egy más ország, úgyhogy ezt el kellett utasítanunk. Nálunk a svájci támogatás volt az alap, ők végig itt voltak szakmai segítségükkel mind a mai napig. No de Soros: Romániában a Soros Alapítvány egy kiépített irodahálózatot működtetett. A kolozsvári fiókot Salat Levente irányította. Jó viszonyt ápoltam vele és sógorával, Zakariás Attilával is, akik annak idején az illyefalvi imaterem építésében is segédkeztek. Ezekben az években sok olyan konferenciát tartottunk Illyefalván, amelyet a Soros Alapítvány finanszírozott, és sokan reménykedtek ebben a támogatásban. Nekünk akkor nagyon kellett a pénz a fejlesztésekre, és megkértem őket, közvetítsenek, vessék fel: nem ajándékot kérnénk, hanem kölcsönt, kedvező kamattal. Soros ellátogatott Romániába az akkori feleségével és két kisgyerekével, kiment a Gyimesekbe, ahol Salatéknak házuk volt, és biztattak, itt az alkalom, gyere ki! Találkoztam vele, és elmondtam, mivel foglalkozunk, s hogy a pénzt visszafizetjük. Nagyságrendileg olyan három-négymillió dollárról lett volna szó. Ez a kilencvenes évek végén még mindig nagyon komoly összegnek számított a mi viszonyaink között. Azt felelte, nagyon tetszik neki a dolog, hazamegy, és küldi a megbízottjait. És itt történt a baj, mert a lengyel irodavezető, akit küldött, nem Kolozsvárra szólt be, hanem egyenesen Bukaresthez fordult, és a bukaresti ügyvédjei lebeszélték, mert mi az, hogy alapítvány, és nem is biztos, hogy legális, ki tudja... Ezzel a dolog be is fejeződött, hogy aztán értesüljünk, Moldovában ugyanabból a forrásból megcsinálták. Hogy azzal mi lett, nem tudom, de nem kizárt, a kész ötletet, a mienket használták fel hozzá.
– De siker esetén részükről vajon semmi feltételt nem támasztottak volna?
– Nem. Nekünk pedig a kedvező kamatlábra volt szükségünk, mert ma is úgy tudunk csak segíteni, ha kisebb kamattal kapjuk, és ehhez mi csak annyit teszünk hozzá, amennyibe a pénzkihelyezés kerül, és így a felvevők, az emberek is jól járnak.
Korrupciómentesen
– Munkatársa említette a hollandokat mint lehetséges partnereket.
– Történt kapcsolatfelvétel az Oikokredit holland egyházi pénzintézettel, amely az egyházban összegyűjtött tőkét adja tovább fejlesztésre. Velük sokat tárgyaltunk, de olyan kemény kapitalista feltételeket szabtak, hogy végül lemondtunk róla. Tárgyaltunk még néhány német és svájci alapkezelővel, jó együttműködés jött létre velük. Én ’90 után nem Magyarország, hanem a Nyugat irányába indultam el, sok erdélyi magyartól eltérően. Miért? Nekem nem voltak magyarországi ismerőseim. A másik: a nyelvtudásom, a korábbi egyházi kapcsolataim Svájc felé irányítottak. Magyarországon ráadásul eléggé zavaros volt a helyzet. És nem bántam meg, mert az első éveket teljesen korrupciómentesen és politikai befolyásolásoktól függetlenül, játszmák nélkül tudtuk végigvinni. Akkora szabadságot jelentett, amit csak ma tudunk igazán felbecsülni. A LAM a Horn-kormány idején is sokak érdeklődését felkeltette. Tabajdi Csaba többször személyesen is lejött, és akkor fogalmazta meg híres tézisét, miszerint Erdélyben autonómiaszigeteket kell építeni, és Illyefalva ebből ad példát. Elkezdtem gondolkodni: mi a svájci segítséget jól fel tudtuk használni, de milyen kár, hogy a magyar támogatások annyi csatornán keresztül annyifelé szétfolynak, és nem látszik semmi eredmény. Ha nem is voltak túl nagy összegek, de azért hol itt, hol ott jelent meg, hogy ennyit adtak, annyit adtak. Nem lehetne azt is tisztességesen kezelve valóban népünk hasznára fordítani? Kisebb-nagyobb próbálkozásokra sor került, de igazából soha nem értette meg senki, mi a teendő, mert a politika sajátos módon viszonyul az adakozáshoz, mindig elvár érte cserébe valamit. Nem értették meg, hogy nem kell egyre újabb bombasztikus ötleteket kiötölni, hanem a jól bejáratottakat kellene támogatni. Sokszor a támogatások a klientúraépítés eszközévé váltak.
"Csodálatos" dolgok
– Nagyon érdekes, hogy két évvel a mostani kormány hatalomra kerülése után nekünk lejárt az Új Kézfogással kötött egyik szerződésünk, amit azért kötöttünk, hogy segítsük a föld megtartását a régió gazdái kezén. A piacon ugyanis pontosan a tőkehiány miatt mások kezdték el felvásárolni a földeket, olyanok, akiknek semmi közük nem volt sem a faluhoz, sem a mezőgazdasághoz. Mi azoknak juttattunk hitelt, akik ott laktak helyben, és akik gazdálkodtak. A hitel garanciáját a föld képezte. Hét-nyolc éves bérlet fejében meg lehetett vásárolni azt a földet, arra János bácsinak nem volt pénze, hogy egyszerre kifizesse, ezért bérlethez folyamodott. Viszont ha tőlünk kölcsönt kap, és a bérrel azonos összeget nekünk törleszti, akkor a föld idővel az övé lesz. Nagyszerűen ki van gondolva. Tapasztalhatjuk a Székelyföldön, hogy évente olyan húsz hektárt "vernek dobra" falvanként, mert kihalnak a gazdák, és a földek gazdát cserélnek. Kiváló projekt volt, mi ehhez a pénzt az Új Kézfogástól kölcsönkaptuk tíz évre. A keretszerződés, úgy hiszem, talán 300 ezer dollárról szólt volna. Minden faluból bárki jöhetett, aki földet szeretett volna vásárolni. Az első kilencvenezret meg is kaptuk, azt gyümölcsözően forgattuk, aztán a szocialista kormány tovább nem folyósította a pénzt! No de eltelt tíz év, ismét Fidesz-kormány van. Mi a megállapodás szerint jártunk el, azt hiszem, 70–80 ember látta hasznát, mert a visszafizetett összegeket rögtön újra kiadtuk, jöhetett a régióból bárki. Tavaly lejárt a szerződés, és mi jelentkeztünk, hogy a kölcsönvett pénz megvan, és "csodálatos" dolog lett belőle. Az új kormány illetékesei nagyon csodálkoztak: Megvan az egész pénz? Hát hogy? Jaj, akkor gyorsan küldjük vissza!... És visszautaltuk mind az utolsó centig... Én azért megkérdezném, hogy azokból a támogatásokból, amiket nem ajándékként, hanem hitelként kaptak az emberek, hányat és mennyit fizettek vissza. Hányról hallottuk, hogy a projekt bebukott, hogy ellopták, hogy magánkézbe került a pénz... Tényleg az a kérdés: létezik-e egyáltalán erkölcsi tartás? Tényleg meg kell a pénz világában mindenkinek tébolyulnia? Vagy pedig lehet az egészet úgy kezelni, hogy abból a közösség is lásson valamit...
B. Kovács András
Előző rész: A mozgalom erkölcsi felelőse (LAM-történet), Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2012. május16.
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kató Béla püspökhelyettes kapta az Európai Polgári Díjat
2012-től módosult az Európai Parlament által 2008-ban alapított Európai Polgári Díj odaítélését meghatározó szabályzat. Az új szabályok értelmében a díjat mostantól évente egyszer adják át, és az eljárást januárban kezdik el. Minden tagállamban felállítanak egy nemzeti bírálóbizottságot, amely az adott tagállamból öt lehetséges díjazottat választ ki. A díjazó hatóságként eljáró Kancellária ezt követően a 27 tagállamból összesen legfeljebb 50 jelöltet választhat ki, figyelembe véve a földrajzi eloszlás és a nemek közötti egyensúly elveit.
Mint ismeretes, a díjat minden évben olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeknek ítélik oda, akik munkájukkal hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az EU értékeinek képviseletére hivatott programok kialakításához. A tavaly Tőkés László erdélyi EP-képviselő kezdeményezésére Smaranda Enache emberjogi harcos, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga társelnöke részesült Európai Polgári Díjban.
Idén Tőkés László Kató Béla református lelkipásztort, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettesét és főjegyzőjét jelölte a magas rangú kitüntetésre, aki 2012-ben egyedüli díjazott Erdélyből, illetve Romániából.
Az sepsiillyefavai lelkipásztor az első nyugati segélyszállítmány dömping után a svájci HEKS-szel és más nyugati segélyszervezetekkel karöltve Illyefalván két alapítványt hozott létre: a KIDA-t (Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány) és a LAM-ot (Landwirtschaft-Agricultura-Mezőgazdaság). Felépíttetett egy Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Központot, ugyanakkor a LAM alapítványon keresztül több mint 600 fiatalt küldött ki Nyugat-Európába képzésekre, melyek elvégzése után a fiatalok visszatértek szülőföldjükre, és vállalkozásokat indítottak alapítványi támogatással. Ezek a fiatalok ma már képesek arra, hogy az Unió által nyújtott alapokat felhasználják és a falvakban a gazdaság és a társadalmi élet motorjaivá váljanak. Kató Béla ugyanakkor a Diakónia Alapítvány országos hálózatát építi, amely az idősek, betegek, fogyatékosok gondozásával foglalkozik, oly módon, hogy a gondozottakat és családjaikat az önsegítés útjára rávezesse. A díjazott továbbá hatékonyan részt vett és vesz a mai napig az önálló anyanyelvű egyetemi oktatás megszervezésében is a 2000-ben alapított Sapientia Egyetem kuratóriumának elnökeként.
A nemzeti díjátadó ünnepségre 2012 novemberében kerül majd sor. Erdély.ma

Kató Béla az új püspök (Erdélyi Református Egyházkerület)
Az Erdélyi Református Egyházkerület negyvenhatodik püspökének választották tegnap a barátosi születésű Kató Béla sepsiillyefalvi lelkipásztort, az egyházkerület 2006-ban kijelölt főjegyzőjét, aki a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott közgyűlésen 116 szavazatból nyolcvankettőt szerzett meg Székely József, a kolozsvári Alsóvárosi Gyülekezet lelkipásztora ellenében.
Kató Bélát a tizenöt egyházmegyei tanácsból tizenkettő javasolta a hat esztendőre szóló tisztségre, az egyházkerület leköszönő vezetősége is korábban jelezte: az ő személyében látják biztosítani a folytonosságát annak a munkának, amit tizenkét évig Pap Géza püspök végzett. Kató Béla alapítója a LAM Alapítványnak, építője a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítványnak, indulásától elnöke a Diakónia Keresztyén Alapítványnak, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sapientia Alapítványának, idén Romániából egyedüliként kapta meg az Európai Parlament által 2008-ban alapított Európai Polgári Díjat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Püspöki römi a református egyházért
Február elsején a kolozsvári Farkas utcai református templomban iktatják be hivatalába Kató Béla sepsiillyefalvi lelkészt, aki az előző tizenkét évben püspökhelyettesi tisztséget töltött be, tavaly decemberben pedig az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé választották. Az új püspök a maszol.ro kérdéseire válaszolt.
Püspökhelyettesként a lehető legközelebbről láthatott rá arra, miben áll a gyakorlatban püspöknek lenni. Jelent ez előnyt a jövőbeni teendők végzésénél?
Való igaz, hogy nekem ide nem úgy kellett bejönnöm január elsején, hogy nem tudtam volna, merre nyílik az ajtó, hiszen tizenkét év alatt rendkívül sok mindennek voltam részese, de vannak olyan feladatok, amelyeket a püspökhelyettesnek nem lehet átadni. Elsősorban a lelkigondozói feladatokra gondolok, a személyes találkozásokra lelkészekkel és egyháztagokkal.
Amit Pap Géza püspök úrtól átvettem: a diakónia, a székelyföldi ügyek koordinálása, az anyagi kérdések stratégiája, részben egyetemi és iskolai ügyek intézése, valamint a külföldi, ökumenikus kapcsolatok ápolásának azon része, amely különösen sok utazást igényelt – évente 70–80 ezer km-t is megtettem. Sok területét megismertem a munkának, de most tapasztalom igazán, hogy mit is jelentenek a püspöki teendők a mindennapokban: az egyházkerületben folyó igehirdetés feltételeinek minél jobb körülmények közötti biztosítása, az adminisztráció zökkenőmentes megszervezése, az egyházkerület képviselete és felügyelete minden szinten.
Ha eltér valamiben az, amit és ahogyan Pap Géza volt püspök képviselt attól, amit és ahogyan ön fog képviselni, mi lenne az?
Eleve adott az a tény, hogy két különböző emberről van szó, más habitussal rendelkezünk, tehát a kérdéseket is másként közelítjük meg és javasolt megoldásaink is lehetnek egészen mások. Aki ismer engem, az nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak lát, nyitottnak és befogadónak. Ez őszintén, belülről jön. És ez bizalmat kelt az emberekben. Ha végül is valamit elutasítok, azt is úgy teszem, hogy érezzék az emberek, megtárgyaltam velük az elutasításuk okát is. Ha beavatjuk embertársainkat a mi gondolkodásunkba, és az elutasítást is nagy-nagy szeretettel és körültekintéssel tesszük, akkor talán a másik fél könnyebben el tudja fogadni a helyzetet, akkor is, ha nem érte el a célját.
A kommunikáció az elmúlt 12 évnek nem volt éppen erős oldala. Most nem kimondottan a médiával való kommunikációra gondolok, hanem a gyülekezetekkel, lelkészekkel való kommunikációra is. Ezen mindenképpen szeretnék változtatni. Erre fordítanám időm legnagyobb részét. Az ügyvitelt pedig, ami eddig az én feladatom volt, másokra ruháznám.
Az adminisztrációt sokféleképpen meg lehet szervezni: úgy is, hogy minden hozzád jusson el, és te kelljen rámond az igent, de úgy is, hogy különböző szinteken önállóságot adsz a tisztviselőknek. Én nem kívánok egy egész hetet benn ülő püspök lenni, mert ha a problémákról csak akkor értesülök, amikor elérkeztek a püspöki irodáig, akkor már igen nagy a baj. Szeretnék hamarabb, még a helyszínen, a gyülekezetek látogatása során tudomást szerezni a gondokról, és elébük menni a megoldással. Tehát a továbbiakban is nagyon sokat fogok utazni.
Vannak-e olyan kompetenciák, amelyekkel személyiségtől függetlenül rendelkeznie kell egy püspöknek?
Ha visszatekintünk történelmünkre: elődeinknek mindig megvolt a karizmája a vezetéshez, amit Istentől kaptak, tehát ez szükséges.
Aztán a mai egyházi állapotunkban nagyon fontos, hogy gyorsan tudj a helyzetnek megfelelően döntéseket hozni, nincs idő éveket lamentálni bizonyos kérdések fölött ebben a rohanó társadalomban. Ha valaki nem rendelkezik ezzel a kompetenciával, akkor a közössége is hátrányt szenved, mert olyan vonatok mennek el, amelyek többé nem jönnek vissza.
Elengedhetetlen a diplomáciai érzék. Sok kérdést nem lehet úgy megoldani, hogy fejjel rohanunk a falnak. Gyakran több tárgyalás szükséges ahhoz, hogy a célt elérjük.
Fontos a kapcsolattartás, nemzetközi és hazai kapcsolatrendszer. Ha valaki úgy kerül ebbe a székbe, hogy nem ismerik, fél ciklus eltelik azzal, hogy kialakítsa a kapcsolathálót. Ha valaki már otthonosan mozog ezekben a körökben, hamarabb elkezdheti azt a munkát, amit az egyház érdekében tenni kell. Ezért mondtam, hogy nálunk a püspökválasztás nem a jövőre tett igéreteink, hanem az eddigi cselekedeteink alapján történik. De mindenek fölött a püspök az alázatos szolgálatban az első kell legyen és minden cselekedete Isten igéje fényében kell történjen.
Székely József kolozsvári lelkipásztor, volt püspökjelölt programtervezetét alkalmazhatatlannak találja, vagy elképzelhető, hogy hasznosítani lehetne a következőkben?
Amit az ifjabb kollégák megfogalmaztak, azzal 90 százalékban egyet tudok érteni, mert ők tulajdonképpen egy diagnózist állítottak fel, ami valós. Én még kétszer annyi hibát tudnék felsorolni. Abban sem kételkedem, hogy ha vezetéshez jutnak, akkor nem próbálták volna ezeket megoldani valamiképpen. De fogadjuk el azt, hogy egyházunk választó testületei a most megválasztott tisztségviselőkben látott biztosítékot arra, hogy a problémák megoldódjanak.
Az igazgatótanácsban vannak az általuk javasoltak közül is, tehát nem teljesen egyoldalú a helyzet. Viszont egyet mindenkinek meg kell tanulnia, nekem is: a legjobb dolgokat is lehet ajánlani, de ha véghez akarjuk vinni, annak megvan annak a törvényes módja és rendje. A zsinatban van 35 ember, aki vitatkozik rajta, és utána szavaz. Ha az ügy nem kapja meg a fele plusz egy szavazatot, akkor el kell fogadnom, nem boríthatom fel az asztalt, még ha magamban el is könyvelem, hogy hályog van a szemükön. El kell fogadnunk, hogy az általunk delegált testületeknek van kompetenciájuk a változtatásokról dönteni. Minden rossz törvény jobb annál, mint az anarchia. Ezért nekünk be kell tartanunk a törvényt – és a püspök erre tesz esküt, hogy betartja és betartatja. Lehet minősíteni: ennyire volt képes adott korban az adott közösség, ennyit tudott kiizzadni magából, de látjuk azt, hogy ez koronként változik. Vannak aranycsapatok és vannak szürkék, ezt el kell fogadni.
A választás idején is hosszasan beszélgettünk Székely Józseffel, és utána is biztosítottam arról, hogy érzékelem és tudom, hogy az általuk felvetett problémákat meg kell oldani, de a megoldásokat nem egy ember, hanem egy közösség hozza, testületek hozzák. Tehát nem értem azt sem, egyesek miért beszélnek diktatúráról.
Én senkit ki nem zárok, aki engem ki nem zár. Ha engem valahonnan kizárnak, akkor oda nem tudok bemenni. Én ki nem zárok senkit, hanem – úgymond – meghívok, hogy ebben-abban a munkában vegyünk részt. Egyházpolitikai, hatalmi viták mindig lesznek, de ha valaki az egyházban dolgozni akar, abban senki meg nem akadályozza.
Gyülekezeti lelkészként is kell szolgálnia a püspök úrnak?
Az egyházunk szabályzata szerint a püspök is lelkipásztor, van egy gyülekezet, ahol ő parókus lelkész. Hagyománya volt annak, hogy a Belvárosi Egyházközségnek lett a püspök a lelkésze, viszont ezen változtattunk már a korábbi években: a püspök továbbra is abban a gyülekezetben marad, ahol megválasztása előtt szolgált. A mindennapi lelkészi teendőket egy helyettesnek kell elvégeznie, de ez nem azt jelenti, hogy a püspök nem munkálkodik abban a gyülekezetben, ahogy ideje engedi. Hogy szeretnék-e egy másik gyülekezet megválasztott lelkésze lenni, azt még egyelőre nem döntöttem el.
Miközben annyi gyülekezetben megfordult, mit tapasztalt, melyek azok a területek, ahol legsürgetőbben szükség lenne változtatásokra?
Elsősorban az ifjúság bevonása a gyülekezeti életbe a legfontosabb. Óriási hiányosságok vannak a keresztyén nevelés területén. A mai felnőtt generáció nem vállalja a nevelés felelősségét, hanem megkérdezi a gyerektől, hogy kéne téged nevelni. Pedig a világ soha nem így jutott előbbre: a fiatalok mindig lázadtak, de a felnőttek az általuk helyesnek tartott elvek szerint neveltek, és amikor a gyermekek felnőtté váltak akkor ők is a saját elképzeléseik szerint tették a dolgukat. Ez volt a fejlődés természetes menete. Ma mintha a nevelő generáció meghátrálna: nem avatkozom bele, nem konfrontálódom. Mindenkinek kötelessége lenne állást foglalni a maga idején. Lehet, hogy nem lesz tökéletes, lehet kritizálni, lehet ellene lázadni, de amikor odakerülsz, akkor képviseld azt, amiben hiszel.
De talán éppen ez a legnagyobb probléma, hogy a hit gyengült meg. Nagyon sok helyen látom azt, hogy az emberek célt tévesztenek. Nem látják azt a perspektívát, amiért küzdhetnek. Orientációs válságban vergődnek. Az embereknek irányvonalakra lenne szükségük.
A hitben való nevelés az egyik legfontosabb eszköze a hit gerjesztésének és táplálásának. Vonatkozik ez az iskolai, a családi, a gyülekezeti nevelésre is. A nevelés során lehet beleoltani az emberbe a hitet, hogy Isten nem csak megteremtette ezt a világot, és utána magára hagyta, hanem azóta is folyamatosan kormányozza, számon tart benne minden embert, terve van velem is. Ha ez a hit megvan, az egyéb nehézségeket, amelyeket hosszan lehetne sorolni, ennek szellemiségében megoldhatnánk. Erre kell leginkább odafigyelni, hogy hogyan lehet a lelkészekben, gyülekezeti tagokban, az ifjúságban ezt az Isten iránti bizalmat ismét felkelteni.
Komoly lélekszámbeli válságban is vagyunk: a 90-es népszámlálás óta az erdélyi református egyház lélekszámának egyharmadát elveszítette. Ez nem csak a misszió hiányának tudható be, hanem egyszerűen a születés és elhalálozás közti aránytalanságnak. Ez a tagságbeli válság azt üzeni, hogy a struktúrához hozzá kellene nyúlni: ahol alig van 150 fő, oda ne nevezzünk ki lelkészeket – de ezt mi nagyon el szeretnénk kerülni, ezért az utolsó percig kínlódunk és próbálkozunk, hiszen sok helyen a lelkész az utolsó magyar adminisztrátor: mert már magyar iskolája, polgármestere nincs és tulajdonképpen a templom körül szerveződik az élet.
A református egyháznak van a legkiterjedtebb iskolahálózata. Mindamellett, hogy a mi felekezeti oktatásunkkal szemben a többségi társadalom nem elfogadó, minden lehetőséget megragadunk, hogy a hat meglévő kollégiumunkat patronálni tudjuk. Az iskolai vallásoktatás ajándék: bizonyos műveltséget kínál fel. A gyülekezeti vallásoktatást azonban nem helyettesítheti, mert az közösségbe integrál. A gyülekezet azt jelenti, hogy abba mindenki benne van: az unoka is, a nagymama is. Megvan bennünk a hajlam, hogy korcsoportok vagy társadalmi helyzet szerint elkülönüljünk, de kell legyen a hétnek legalább egy olyan alkalma – a vasárnapi istentisztelet –, ahol mindenki ott van, és egymást kell tolerálják ezen a helyen: például a gyereknek el kell viselni az orgonajátékot, az időseknek pedig a gitárszót. Ez nagyon fontos, mert egy családot alkotunk. Ha soha nem találkoznak ezek a csoportok, nem figyelnek egymásra az idősek és fiatalok, akkor a közösség nem fog formálódni.
Hogyan látja a püspök úr a gyülekezetek szerepét?
A hívő embernek szüksége van a hozzájuk hasonlóan gondolkodók közösségére, ahol erősíti magát, feltöltekezik emberi szeretettel, támogatással, ha valahol egymásra találnak a hittestvérek, ott jól érzik magukat: közös nyelv, közös értékek, közös hit – vagyis otthonra lelnek. De az otthonteremtés nem könnyű, és tudjuk, mennyi baj van az otthonainkban, mennyi szeretetlenség és sértés vagy mennyi szeretet és odafigyelés is lehet benne.
Az egyház kovász akar lenni, és maga köré gyűjtögetni a közösségeket akkor is, ha nem mindig jár sikerrel, eredménnyel, sokan csalódnak benne, sokan elmenekülnek. Ott van az a kísértés is, hogy alakítsunk ki magunknak egy külön szigetet, ahol csak mi vagyunk, mint egy kolostorban. Viszont az Úr a világba küldött el bennünket, tehát nem az elkülönülés, hanem a világban élés a mi feladatunk. A többi ember között kell nekünk hitet tennünk szavainkkal és életünkkel. Ez nagyon sok konfrontációval jár, nagyon sok visszautasítással, keserűséggel, de ez a tanítványság.
Szabad-e a sok nehézség közepette mégis merészet álmodni?
A központi kérdés az, hogy tudsz-e válaszolni azokra a kihívásokra, amelyek nap mint nap megjelennek. Hiába tűzöl ki nagy és bombasztikus célokat, hogyha a mindennapokban nem tudsz tenni értük.
Persze egy püspöknek, vezetőnek vízióval rendelkező embernek kell lennie. Tapasztalatai és hite alapján vágyakat fogalmaz meg.
És különösen kell hogy fájjon valami, hogy te azért valamit tenni tudjál. A társadalomban nagyon sokan panaszkodnak, és fel tudják sorolni, hogy mi nem megy, de a megoldást mástól várják. Aki vezetésre szánta el magát, annak kell, hogy fájjon, ha a dolgok nem mennek, és kell legyen egy víziója a megoldásról. Aztán találnia kell társakat, támogatókat, össze kell gyűjtenie a szükséges tudást, ami hiányzik, majd elterveznie, kivel, mivel, mikor fogja megtenni a konkrét lépéseket.
Az álmok a Bibliában rendkívül sokat jelentenek, és csodálatos álmokat láttak azok, akik később prófétáltak, tehát nekünk is szabad álmodnunk és álmokat kérnünk. De ne torpanjunk itt meg. Ha nem élünk két lábbal a földön, miközben a mennybe tekintünk, akkor abból nagy bajok lesznek.
Kató Béla 1954-ben született a Kovászna megyei Barátoson. Középiskoláit az egykori kolozsvári Református Kollégiumban végezte, az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézet Református Teológiai Karán tanult 1979-ig. 1988 óta Sepsiillyefalva megválasztott lelkipásztora. 1990 után alapította meg Sepsiillyefalván a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítványt és a Falu- és Régiófejlesztő LAM (Landwirtschaft–Agricultura–Mezőgazdaság) Alapítványt, melyeknek mindmáig elnöke. 2002-től a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának tagja, majd 2003 októberétől az elnöke. Bethlen Gábor díjas (1994), elnyerte a Magyar Köztársaság Kormányának Kisebbségekért Díját (1995), Szabó Dezső emlékérmes (1999), Bocskai díjas (2001). 2004-ben pedig a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetésben részesült. 2000–2012 között az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője-püspökhelyettese. 2012 novemberében az Európa Parlament Európa Polgára díjjal tüntette ki. 2012. december 14-én az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé választották.
Ez minden helyzetben érvényes. Az ökonómiát sem szabad a teológiától különválasztani. Mert ha csak az ökonómia érvényesül, elsodródunk az önzés, a szerzési vágy, a hedonizmus irányába. Ha viszont a teológia rányomja a bélyegét az ökonómiára, akkor már mindjárt más a motiváció: nem az a lényeg, hogy minél több pénzt szerezzek, és minél jobban éljek, hanem hogy azzal, amit kaptam, emberi körülmények között tudjam szolgálni a többieket. Ez a reformáció egyik nagy tanítása: addig csupán a kolostori életmód, az ott történő imádság volt az Isten dicsőségére, azt tartották igazán nagy értéknek, ha valaki imádkozással töltötte a napjait, ezzel szemben a reformáció azt fogalmazta meg, hogy a munka is végezhető Isten dicsőségére, épp olyan kedves lehet az Isten előtt, mint az imádkozás. Abban az esetben persze, ha nem öncélú, nem az egyéni jólétre irányul, hanem a közösség érdekében történik, nem azért, hogy nekem legyen több, hanem hogy nekünk. A világban bárhol járunk, kísértések érik az embert, de ha tudjuk, kinek szolgálunk, meg tudunk maradni.
Annyi mindenen mentem keresztül én is, de mindig az maradtam. Mindig lelkipásztor voltam, és az is akarok maradni életem végéig. Akkor is lelkipásztor voltam, amikor gazdasági kérdésekkel foglalkoztam. Amikor munkahelyek ezreit segítettem létrehozni, akkor is lelkipásztorként tettem, és soha nem az járt a fejemben, hogy ettől én mekkorát növök mások szemében, vagy mennyi hasznom származik belőle. Minden cselekvésemben az volt a prioritás, hogy a Pásztor szeretete megnyilvánuljon. Különböző feladatokat vállaltam el anélkül, hogy politikus lettem volna vagy egyetemi oktató vagy menedzser. Mint amikor az ember römizik, és a zsolit beteszi középre. Mert láttam a lehetőséget, mert fájt nekem a mások fájdalma, nem nézhettem, megoldást kellett találni. Azt a tudást pedig, amit útközben megszereztem, mindig az egyházban akartam gyümölcsöztetni. A következő hat évben az eddigi tapasztalataim gyümölcseit próbálom szétosztani tehetségem szerint.
Zsigmond Júlia
Maszol.ro,

Toborzás a bizonyságtevők seregeibe
Beszélgetés Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével
A jó lelkésznek nem csak a pasztoráció a feladata, hanem a teljes embert kell szolgálnia – állítja Kató Béla. Az Erdélyi Református Egyházkerület február elsején beiktatandó püspöke kulcskérdésnek tekinti a gyerekvállalás ösztönzését, és jelentős változtatásokra készül a lelkészi szolgálat minőségének javítása érdekében.
– Kezdő lelkészként megfogalmazódott-e önben, hogy egyszer majd felérhet az egyházi ranglétra tetejére? – Soha. Mi több, egészen a közelmúltig nem is készültem erre a szolgálatra. Tizenkét évvel ezelőtt visszautasítottam a felkérést. Püspökhelyettesként szerettem volna tevékenykedni, ez jelzi azt is, hogy nem a szolgálat elől menekültem. A püspöki teendők kedvéért viszont el kellett volna hagynom a Székelyföldet, abbahagyni, amit ott építgettem. Most más a kép. Egyrészt hat évem van még hátra az aktív szolgálatból, másrészt különleges helyzet elé állított az egyházam: a ’90 után végzett népes lelkészi közösségből még nem tudta kiválasztani azokat, akik tovább vihetnék az egyházkerület vezetését. Egyfajta nyomás alá helyeztek: segítsek áthidalni a ’89 előtti generációk eltávozása és a ’90 utániak beérése közötti átmeneti időszakot. – Az egyházkerület egységes nézőpontja volt ez, vagy csak az egyházi társadalom egy részének a véleményét tükrözi?
– Már a felkéréskor jeleztem: nem elég, ha az elképzelés az egyházkerület ötven százalék plusz egy fős támogatását élvezi. Nem is bocsátkoztam kampányba, hiszen nálam nem állt a mindenáron püspökké válás késztetése. Ám amikor kiderült, hogy a 15 egyházmegyéből 12 támogatja a jelölésemet, a továbbiakban már lelkiismereti problémákat vetett volna fel a felkérés visszautasítása. – És mi lesz most Székelyfölddel? Tizenkét évvel ezelőtt még egy harmadik, székelyföldi egyházkerület létrehozását szorgalmazta.
– A tizenkét évvel ezelőtti helyzet másról szólt. Az előző évtizedekben a romániai református egyház zsinata nem működött, miután egy negyven és egy hatvan százalékos szavazati aránnyal rendelkező egyházkerületből állt. Nagyon sok vita, kevés előrevivő döntés jellemezte a zsinat tevékenységét, és úgy tűnt, hogy egy harmadik egyházkerület létrehozása hatékonyabbá tenné a szervezet működését. Azóta viszont a meg nem születések és az elvándorlás következtében az erdélyi református egyház elveszítette tagjainak harmadát, így a már meglévő struktúrák fenntartása is nehézséget okoz. Arra kell ma törekednünk, hogy az Erdélyi a Királyhágómelléki Egyházkerülettel közösen minél több intézményünket működtessük, a kellő kölcsönös bizalom kialakulásával pedig ma jóval több esélyünk van az integrációra, mint korábban. Nemrég egyeztünk meg, hogy létrehozzuk az általunk alapított diakónia első, nagyváradi fiókját, innen kezdve pedig a diakóniai szolgálatot zsinati alárendeltségbe helyezzük. A nyugdíjintézetünk közös, a pedagógiai intézetünket, lapkiadásunkat közössé kellene tenni, és ennek most ígérkezik realitása. Ezért már nem tekintem aktuálisnak a harmadik egyházkerület létrehozását.
– Önt a közvélemény – az egyházi közvéleményt is ideértve – elsősorban menedzserpapként ismeri el. Vállalja a besorolást, illetve ezt várja el öntől az egyházkerület is?
– Amit eddig megvalósítottam, semmivel sem több, mint ami egy református lelkész feladata: nemcsak lelkigondozója és pásztora lenni egy gyülekezetnek, hanem a teljes embert szolgálni testi-lelki értelemben egyaránt. Az első állomáshelyem, a háromszéki Cófalva halálra ítélt település volt, egyike a Ceausescu-féle falurombolás kiszemelt áldozatainak, ahol érkezésemkor már semmiféle építési, javítási engedélyt nem bocsátottak ki, felszámolták a 170 lelkes falucska óvodáját, iskoláját. Az emberek le is akartak beszélni, amikor előrukkoltam a tervemmel, én azonban nem akartam befeküdni a koporsóba. Saját kezemmel tapasztottam a parókiát, tervezgettem, hogyan lehetne a kis nyárikonyhát imateremmé alakítani. E megvalósítások során erősített meg Isten abban a hitemben, hogy vannak képességeim, én ezt meg tudom csinálni. Amikor átmentem Illyefalvára, ott találtam a ’77-es földrengés által csúnyán megrongált várat, egy évre rá pedig jött a rendszerváltozás. Akkor azt találtam ki, hogy a vár helyreállításával próbáljuk felrázni az embereket: az ő életük is épp úgy megváltoztatható, mint a vár állapota. Tudtam, hogy nemcsak az igehirdetés a feladatom, és hamar rájöttem, hogy nem nekem kell mindent csinálnom, az emberekkel kellett elhitetni, hogy képesek megváltoztatni az életüket. A nagy kérdés úgy hangzott: állja-e a mi keresztyén hitünk a próbát, amikor például vállalkozni kell? Én nem akartam politikus, gazdasági szakember vagy egyetemi oktató lenni, mégis mindenben benne voltam, közben körülöttem fiatal munkaközösségek jöttek létre, amelyek élete, tevékenysége nem alakulhatott volna így a keresztyén értékek zsinórmértéke nélkül. Azt hiszem, ezzel magyarázható a püspökké választásom ilyen mértékű támogatottsága is, és nagyjából ezek az elvárások a személyemmel kapcsolatban is.
– És melyek az ön elvárásai? Milyennek látja a református egyház szerepét a 21. században? Akár a kálvini jelmondat, a folyamatos reformáció elvének tükrében.
– Gyökeresen szakítanunk kell azzal a gyakorlattal, hogy az egyház egy folyamatosan és szükségszerűen visszavonulóban lévő közösségi intézmény. Ellenkezőleg: a hitből fakadó bátorsággal kell jelen lennie a társadalom valamennyi területén. A hitet meg kell vallani, de nem csak a saját jellegzetes területeinken, a templomokban és kolostorokban. Bizonyságtevők seregei indulhatnak el a munkahelyen, a családban, de akár a politikában is, a keresztyén református ember értékrendjét terjeszteni és megvallani. Ha ezt az általunk is szerzett tudást képtelenek leszünk átadni, az eltűnő egyházak sorsára juthatunk. Az európai ember jövőjének egyik legfontosabb kérdése azonban, hogy lesz-e elég gyermekünk. Fizikai-biológiai jelenlét nélkül ugyanis nincs gyarapodás. Egyetlen lehetőségünk a gyerek, akit megkeresztelünk, megkonfirmáljuk, nevelgetjük, fokozatosan beépítjük saját társadalmunkba. Ha értelmesen neveljük fel, mindjárt ott az újabb „veszély”, hogy a világ más részén is igényt tartanak rá. Az egy-két gyermek pedig kevés minden hiány pótlására. Az egyház missziós tevékenysége elsősorban abban rejlik, hogy a fiatalok életkörülményeinek alakításával segítsünk nekik abban, hogy értelmét lássák a gyerekvállalásnak, és ne csak egy-kettő erejéig. Ellenkező esetben pontosan kiszámíthatjuk, mikor lesz vége az erdélyi, ezeréves magyar és ötszáz éves református történetünknek. Képesnek kell lennünk ilyen irányba hatni, ugyanakkor nevelni, példát mutatni, áldozatot hozni.
– Az egyházi példamutatás viszont a lelkésznél kezdődik. Ön milyennek tartja a lelkésznevelés sokak által erősen kifogásolt minőségét?
– Ne feledjük, mi is „hozott” anyagból dolgozunk. Jogos azonban a felismerés: az utóbbi években sok lelkészünkről bebizonyosodott, hogy nem rendelkezik megfelelő gyülekezeti, egyházi gyökerekkel. Korábban ez elképzelhetetlen volt, de ma már bőven akadnak olyanok, akik nem azért lépik át a teológiai egyetem kapuját, mert felnőtté fejlődésük szoros kapcsolatban volt az egyházzal. A teológia ma is biztosítja az ott elsajátítható tudást, de az előző évek hátrányát nem tudja behozni, az egyháziasság hiányát képtelen pótolni. Mi is látjuk, hogy 1990 után az egyház elsiette az állománypótlást, ma már a tanárok is bevallják, hogy képtelenek voltak megjegyezni egy-egy évfolyam száz hallgatójának nevét. Márpedig roppant fontos a személyes hatás, számomra is meghatározó volt a Farkas utcában László Dezső pozitív vagy szülőfalum lelkészének negatív példája. – Ezek a lelkészek azonban különböző gyülekezetekben folyamatosan sugározzák a rossz vagy jó példát... – Esetükben két eszközünk van. Az egyik a nevelés, a továbbképzés, másik a fegyelmezés, illetve kizárás, ha az illető az egyház szellemiségétől idegenül végzi szolgálatát. A továbbképzéseknek elsősorban olyan tudás megszerzését kell célozniuk, ami a kis gyülekezetek lelkipásztori munkájában segítheti őket: diakóniai szolgálat, falugondnoki szerep. A lélekfogyás ugyanis új feladatok elé állít bennünket, s valószínűleg képtelenek leszünk majd minden ötven református mellé egy-egy lelkipásztort állítani, hiszen az a közösség nem tudná eltartani a papját.
– A szentegyházi vagy kérői történetben – két „fekélyes” esetben – az egyházkerület megvonta a lelkészek palástviselési jogát. A szakadásig kell eljutnia egy gyülekezetnek, hogy az egyházvezetés ilyen eszközökhöz folyamodjon?
– Miután a gyülekezetek választanak papot, a gyülekezetnek kell eljutnia odáig, hogy tovább már ne toleráljon egy bizonyos helyzetet. Eddig csak abban az esetben indult el a „bűnüldözés”, ha valaki a közösségből jelezte az esetet. Az emberek viszont az elmúlt évtizedekben azt tanulták meg, hogy nem tanácsos szólni a vezető ellen, hiszen könnyen megüthetjük a bokánkat. Egy gyülekezet így kialakuló közönyössége pedig egyenlő a csendes halállal. Szükségesnek tartom a felülről induló fegyelmezési kezdeményezést, hogy ne várjuk meg feltétlenül, míg az elerőtlenedett közösség teszi meg az első lépést. Ehhez zsinati döntés, szabálymódosítás kell, és én erre vonatkozó módosítási javaslat megfogalmazására készülök. Elsősorban a problémamegoldó mediációra gondolok, ami a gazdasági életben lassan megszokottá válik. Amíg a jelenlegi gyakorlat alapján egy ügy eljut a püspökségig, tényleg „fekete” ügy lesz. A gyülekezetnek és papjának, majd a lelkésztársadalomnak meg kell próbálnia megoldani az adódó problémákat, hogy ne csak a bírói, fegyelmezési szakaszban találkozzunk egy-egy akut esettel. De a fegyelmezés nem csak eltávolítást jelenthet, hanem az érintett lelkész új szerepkörének megtalálását is.
– Püspökként mit készül letenni az eddigi terheiből?
– Sok mindent igyekszem átruházni. A Sapientia ügyében az alapítók határoznak, és én természetesen alávetem magam a döntésüknek. Egyelőre az az óhajuk, hogy a fejlesztések jelenlegi szakaszában a mandátumom lejártáig – azaz még két éven át – koordináljam a tevékenységet. Kezdettől azon voltam, hogy szétválasszam az egyetemirányítási feladatokat, és ebben a tekintetben ma már minden sínen van. A jelenlegi helyzetben a kuratóriumnak már nem az egyes tanárok alkalmazásáról kell döntenie, hanem stratégiai kérdésekben, és ebben nagy segítséget jelent az elmúlt tíz esztendőben szerzett, jó értelemben vett rutin. Ezt a tevékenységet a püspöki szolgálat mellett is megtartom, ha az alapítók is úgy döntenek.
– Látja már az Erdélyi Református Egyházkerület leendő püspökét?
– Még nem. Jó futballedző módjára igyekszem majd helyzetbe hozni valamennyi arra érdemes kollégát. Megpróbálom megkeresni és felszínre hozni az értéket, aztán döntsön a közösség.
Csinta Samu
Kató Béla
A háromszéki Barátoson született 1954-ben. Középiskolába a kolozsvári volt Református Kollégiumba járt, a teológiát is Kolozsváron végezte. 1988 óta Illyefalva lelkipásztora, ahol 1990 után megalapította a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítványt és a Falu- és Régiófejlesztő LAM Alapítványt, mindkettőnek elnöke. 2002-től a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának tagja, 2003 októberétől az elnöke. Kitüntetései: Magyar Köztársaság Kormányának Kisebbségekért Díja (1995), Szabó Dezső-emlékérem (1999), Bocskai-díj (2001), a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme (2004), az Európa Parlament Európa Polgára díj (2012). 2012. december 14-e óta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Budapesti támogatással létesülhet agráripari park Háromszéken
A családi gazdaságok megerősödésében látják a vidék felzárkóztatásának lehetőségét a magyarországi szakemberek és a székelyföldi döntéshozók. Éppen ezért a háromszéki Illyefalván szombaton megrendezett III. Székelyföldi Agrárinnovációs Fórumon elsősorban a kis gazdaságok fejlesztésének módozataira keresték a választ.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a konferencián beszámolt arról, hogy az elmúlt években a LAM Alapítvány közreműködésével több mint 600 fiatal vett részt svájci mezőgazdasági gyakorlaton, az elsajátított tudást pedig hazatérve kamatoztatta. A Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöki tisztségét is betöltő egyházfő közölte, tervezik az Erdélyi Magyar Tudományegyetem bővítését: Sepsiszentgyörgyön erdőgazdasági és agrárszakot létesítenek.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a magyar kormány által támogatott székelyföldi agráripari park létrehozásának fontosságát ecsetelte. „A kis- és közepes termelők számára nagyon fontos a biztos, kiszámítható felvevőpiac. Erre megoldást jelenthet a magyar kormány segítségével létrehozandó agráripari park, amely Románia és a Moldovai Köztársaság felé tudná bővíteni az anyaországi piacot, besegítve ugyanakkor a székelyföldi termelőknek is" – mondta Tamás, aki szerint a Sepsiszentgyörgy közelébe tervezett 33 hektáros ipari park fogadja be a tervezett létesítményt. Különben az agráripari park terve először 2008-ban merült fel, amikor a sepsiszentgyörgyi és a Kovászna megyei önkormányzat együttműködési megállapodást kötött a magyarországi Móra-kert Termelői és Értékesítő Szövetkezettel a szépmezői mezőgazdasági feldolgozó és értékesítő létesítmény megvalósításáról. Az akkori elképzelések szerint magyarországi és romániai üzletláncoknak adták volna el a vidéki gazdáktól felvásárolt zöldséget, viszont a projektet egyelőre nem ültették gyakorlatba.
Tömegtermelés helyett minőségi terményt
A hét végi agrárfórumon Tamás Sándor felhívta a figyelmet, hogy politikai és szakmai támogatást igényel a Székelyföldi Erdőalap létrehozása, amely a szakszerű gazdálkodás érdekében felvásárolná a mozaikszerű, szétszóródott erdőket. Budai Gyula, a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kifejtette, azonosítani kell az agrárpolitikában az erdélyi és anyaországi érdekek kapcsolódási pontjait, hiszen közös érdek a kisgazdaságok támogatása. Budai felhívta a figyelmet, hogy a három hektárnál kisebb gazdaságok számára évente 1000 eurós uniós szubvenciót lehet biztosítani. Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke leszögezte, csak szervezett alapon marad versenyképes a mezőgazdaság. Erre a gondolatra erősített rá Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke is, fontosnak nevezve, hogy az azonos értékeket képviselő gazdák tudjanak szövetkezni. „Ezeknek a szerveződéseknek be tud érni a gyümölcse, példa erre a székelykeresztúri tejgyár felvásárlása, amely 500 családnak ad megélhetést" – jelentette ki Borboly, aki szerint Székelyföld kitörési pontja nem a tömegtermelés, hanem a minőségi termény kell hogy legyen. Péter Ferenc, Szováta polgármestere a kis gazdaságokon kívül a közbirtokosság és a kiaknázatlan turisztikai potenciál lehetőségeiről értekezett. Tóth Katalin, a magyarországi agrárminisztérium helyettes államtitkára ugyanakkor elmondta: a budapesti tárca már a közeli jövőben támogatná a határon túli fiatalok szakmai oktatását, a felsőoktatáson kívül célirányos gyakornoki képzéseket is létesítenének, ugyanakkor különböző vásárokban lehetőséget biztosítanak a vidékre jellemző termékek bemutatására.
Kétélű fegyver az átjárhatóság
Ezzel egy időben a pénteken Kolozsvárt rendezett magyar–román szakmai konferencia a közös agrárpolitika 2014–2020-as kilátásaira összpontosított. V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár elmondta, Budapest támogatja a magyarországi és a romániai LEADER csoportok együttműködését. A magyar állam valamennyi LEADER akciócsoport számára 50 millió forintot biztosít a jó gyakorlatok átvételére, ebből a forrásból a romániai és a magyarországi LEADER csoportok közös szerveződéseket alakíthatnak, de akár eszközöket is beszerezhetnek. V. Német Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy az új európai költségvetési ciklusban az agráriumnak nemcsak az élelmiszer-termelés lesz a feladata, ezzel egyenrangú feladat lesz a termőföldek, a vizek minőségének a megőrzése, a kultúrtáj és a közösségek megvédése. Az EU ugyanakkor bátorítja a tagországokat, hogy a regionális fejlesztési alap és a szociális alap által nyújtott támogatásokat a mezőgazdasági és vidékfejlesztési alappal közösen használja fel.
Az agrárpolitika romániai tervezéséről szólva Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, volt vidékfejlesztési államtitkár nagy bajnak tartotta, hogy a bukaresti agrártárca a több ezer hektáron gazdálkodó dél-romániai agrárvállalkozók igényeihez igazítja terveit, amelyek így hátrányosak a kisebb területeken gazdálkodó erdélyi gazdák számára. A felsőház mezőgazdasági bizottságának titkára kétélű fegyvernek nevezte az EU által szorgalmazott, a mezőgazdaság és vidékfejlesztési alap, a regionális fejlesztési alap és a szociális alap közötti átjárhatóságot. Tánczos rámutatott, az átjárhatóság azt is jelentheti, hogy az egyéb területek elvonják a forrásokat a vidékfejlesztéstől; e téren intő jelnek számít, hogy 2014 és 2020. között a romániai agrárszektor egymilliárd euróval kevesebb uniós támogatást kap.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

A kutató, a vezető és a kisebbségi sors
Idén tizedik alkalommal szerveztek társadalomtudományi tábort a Szentegyháza melletti Szeltersz-fürdőn. Bárdi Nándor (PhD) történész-kutatóval, egyetemi oktatóval, az MTA Társadalomtudományi Központjának Kisebbségkutató Intézetének munkatársával, a romániai magyarság múlt századi történetének egyik legavatottabb ismerőjével és az ezredvég óta zajló események értő szemlélőjével tudományról, társadalomról és magyarság helyzetéről beszélgettünk.
– Eltelt majdnem egy negyedszázad a rendszerváltozások óta Kelet-Európában. Nagy társadalmi változások következtek be. A társadalomtudományok képesek-e követni ezeket a jelenségeket?
– A társadalomtudományoknak az a dolga, hogy a valóság eseményeit vizsgálja. Persze a tudatlanság bátorsága volna egy ilyen nagy ívű kérdésre akár általános választ is adni. A kisebbségi magyar közösségekkel kapcsolatos kutatásokban jól látszik az, hogy míg 1989 előtt elsősorban a dokumentáláson, a leíráson volt a hangsúly, és külhoni műhelyek, szakemberek, kutatások hiányában irodalom-központú volt, addig a kilencvenes évek központi társadalomtudományos kérdése már az lett, hogy mi és hogyan szervezi és működteti ezeket a közösségeket? Milyen viszonylatok között szerveződnek nemzeti alapon ezek a közösségek: az anyaország, a többségi nemzetépítések között, az elitek mennyire hatékonyan tudják saját társadalmukat szervezni illetve milyenek a nemzetközi hatások. Eleve a „kisebbségi közösség” megnevezés azt jelenti, hogy nem pusztán pl. a magyarul beszélők társadalmi csoportjáról van szó, de nem is a vágyott „kisebbségi társadalomról”, hanem a kulturális-nemzeti azonosság alapján szerveződő közösségről. Ugyanakkor ez nem egy amorf entitás, hanem intézményi alrendszerekre (érdekvédelem, önkormányzati pozíciók vallási élet, nyilvánosság, oktatás, közművelődés, gazdaság) épül, amelyek annál hatékonyabbak, minél inkább a saját szakmai mezőny játékszabályai szerint működnek. (Pl. nem elég magyarul tanítani, hanem használható készségeket kell átadni és ennek megvannak a mérési és pedagógiai módszertani szabályai.) Érdemes erről a KAM, Biró A. Zoltán „klasszikus” értelmezése mellett Kiss Dénest olvasni. A kisebbségi közösség hatékonyságának (akinek jobban hangzik: modernségének) mutatóinak másik csoportja a kisebbségi kompetenciák hivószó alá sorolható be. Ide tartoznak a társadalmi rétegződésen belüli pozíciók (demográfiai adottságok, iskolai végzettség, foglalkozás, gazdasági aktivitás, településszerkezet), az oktatási intézményekben szerezett kompetenciák (szövegértés, logikai készség stb.), a kétnyelvűségből származó előnyök, illetve a megosztott kultúrájú társadalomban való érvényesülés tapasztalatai. Itt többek között Kontra Miklós nyelvészeti, Kiss Tamás demográfiai és Papp Z. Attila iskolai teljesítményekre vonatkozótanulmányai megkerülhetetlenek.
Az ezredforduló óta a kisebbségekre vonatkozó kutatásokat egyrészt a tagoltság, a tipologizálás és az összehasonlítás tematizálása jellemzi, lásd a Péntek János szerkesztette határtalanító nyelvtervezési összefoglalót, Kiss Tamás romániai rétegződési elemzését vagy a kisebbségjogi helyzetképeket. Másrészt a szaktudományokon belül a legfejlettebb módszertant és elméleti kereteket alkalmazzák a nemzeti-etnikai kutatásokban. Pl. Lőrincz D. József, Salat Levente, valamint. Így az élőnyelvi és a történeti-demográfiai kutatásokban, az etnográfiában és a földrajztudományban a kisebbségi tematika egyik központi kérdéssé vált, míg a magyar nyelvű szociológiában és a történettudományban az utóbbi évtizedben vált megkerülhetetlenné. Harmadrészt a magyar kutatási kérdés-hagyományok a somorjai Fórum Intézet, illetve a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet révén az adott országok nem magyar kisebbségeinek kutatásában is adaptálódtak. A magyarországi kisebbségkutatás sajátossága pedig az, hogy legalább öt markáns, egymástól különböző csoport kutatása folyik párhuzamosan (magyarországi nemzetiségek, külhoni magyarok, romák, zsidóság, migránsok) és ezen csoportok szerveződésének, a problémáik kezelésének összehasonlítása nemzetközileg is fontos tanulságokkal jár. A negyedik nagyon fontos dolog, hogy az ezredfordulón induló szakemberek nemzedékénél a kutatói szerep levált a társadalomépítői küldetéstudatról. Pontosabban az előbbi szakmai megfontolás vált a dominánsá, de úgy, hogy közben a kisebbségi közösségek aktuális problémáira is választ akarnak adni. Lásd például Szabó Á. Töhötöm vagy Székely István Gergő és kollégái munkáit. Milyen viszonylatok között szerveződnek nemzeti alapon ezek a közösség: az anyaország, a többségi nemzetépítések között, az elitek mennyire hatékonyan tudják saját társadalmukat szervezni, illetve milyenek a nemzetközi hatások. Eleve a „kisebbségi közösség” megnevezés azt jelenti, hogy nem pusztán a magyarul beszélők társadalmi csoportjáról van szó, de nem is a vágyott „kisebbségi társadalomról”, hanem a kulturális-nemzeti azonosság alapján szerveződő közösségről. A kisebbségi közösség hatékonyságának (akinek jobban hangzik: modernségének) mutatóinak másik csoportja a kisebbségi kompetenciák hívószó alá sorolható be.
– Tudnak-e a kutatók olyan következtetéseket levonni, amelyekkel akár valami stratégia-féleség készíthető a jövőre vonatkozóan?
– A társadalmi- vagy nemzetstratégiák nem szövegek, hanem egy intenzív közösségi szocializáció, reflektált önszemlélet, nemzedéki termékei. Az 1937-es Vásárhelyi Találkozó és annak határozatai, amelyek a maguk nemében egyedülállóak, egy tudatos új elitteremtés eredményei. A Budapesten „erdélyi”-ként szocializálódottak Reform Tömörülés szétesése, illetve a kolozsvári magyar központi könyvtár és a szakkollégiumi bentlakás programjának kudarca után nem hiszem, hogy a Bulgakov kocsma lenne az erre alkalmas szerkezet. De hasonló módon, más okokból az Sapientia Eredélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) sem tudja ezt betölteni. Amikor az EMTE egyik vezetőjétől megkérdeztem, hogy miért olyan amilyen a kommunikációs tanszék honlapja, – azaz miért nem az a központi tudásportál Erdélyben –, csak azt hajtogatta, hogy van honlapja, pont úgy, mint a többi tanszéknek stb.
A székelyföldi kisvárosokban létrejövő kezdeményezések pedig sok okból kifolyólag nem alkotnak hálózatot. Pl. az 1500 ottani RMDSZ tanácsosnak nem folyik a folyamatos képzése, nem szembesülnek a „jó példák” tapasztalatival sem (a teljesség igénye nélkül: a LAM Alpítvány, a Góbé termék, a CEMO, az Igen, tessék! mozgalom, a gyergyóremetei településfejlesztés, az Areopolisz és az Örökségünk egyesületek munkája stb.) A szerves, morálisan is megalapozott közösségi szocializáció nélkül a nemzetstratégia vagy épp az autonómia–szövegelés írott malaszt, pótcselekvés marad. Ez nem azt jelenti, hogy ne készülnének fontos anyagok a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben, a Kvantum csoportnál, a Babes-Bolyai Tudományemetem (BBTE) Szociológia Tanszékén, a Kriza János Néprajzi Társaságnál, a csíkszeredai Regionális és Antropológiai Kutatások Központjánál, a KAM-nál, az Omnibusznál, a csíkszeredai volt Soros Központ közreműködésével a turizmus, a területfejlesztés, a népesség előszámítás, az agrárgazdálkodás és más kérdések tekintetében. A magyarságpolitikában a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának dokumentumai vagy a régebbi külügyi stratégia mellett én a Sólyom László kezdeményezte 2010-es konferenciát és az A határon túli magyarság a 21. században című című kötetet tartom a legfontosabbnak. Mindezekkel nem csak az a baj, hogy a „szakértői okostojáskodás” eléri-e a politikusok ingerküszöbét, hanem, hogy van-e olyan szakapparátus, amely képes ezeket az eredményeket nap mint nap a nyilvánosság és a döntéshozók felé közvetíteni?
– Európa, az Unió segítette-e a nemzetiségeket az egymás felé közeledéshez? Biztosított-e a jog és a jogorvoslat?
– Az Unió alapszerződésében nincs kisebbségjogi elvárás, nincs külön kisebbségi panaszeljárás. Vizi Balázs tanulmányai világosan tisztázzák ezeket a kérdéseket. Ugyanakkor a kapcsolattartásban és az Uniós fejlesztési pénzek lehívásában, ma már természetesnek vett, de történelmileg óriási változások következtek be. A székelyföldi agrárvilágból a XX. században mindig csak elvittek, a termőföldalapú támogatás és a különböző uniós pályázatok révén az utóbbi évtizedben azonban ez megfordult.
A helyben élők készségein múlik, hogy miként tudják ezt felhasználni. A határ-menti fejlesztési programok hasznosulásából leginkább a partiumi és a bánsági magyar nyelvtudás felértékelődése látszik, de itt sem volt hálózati stratégia a forrásfelhasználás maximalizálására. Kívülről – igen bárki mondhatja marslakóként – úgy néz ki, hogy nem is érzékeli a romániai magyarság a léptékváltásokat legyen az például a vasúti névhasználat, a Homoród-mentén lezajló útépítések, a csatornázás, a földgáz bevezetése stb.
Nem csak a Székelyföldre leszűkítve érvényes, hanem általánosan kulcskérdés az erdélyi magyarságra vetítve is a készségek intézményes fejlesztésének problémája. Hányan tudnak jó eredménnyel leérettségizni? Megoldódik-e román nyelvtanulás körüli áldatlan tehetetlenség? Mikor lesz középfokú angol nyelvtudása a romániai magyar érettségizők döntő többségének? Ugyanígy az érettségizők informatikai tudása eljut-e egy alapprogramozásig, honlap-készítésig? Erre persze lehet hárító választ adni: nálunk nincs középfokú állami nyelvvizsga, a tantervek Bukarestből érkeznek, majdhogynem általános a számítógéphiány stb. Ez azonban a megnyílt szolgáltatói és munkaerőpiacon senkit nem érdekel. Székelyföld nagy kitörési pontja a múlt század eleji mezőgazdasági válságból, majd a két világháború közti túlnépesedésből, a szocialista iparosításban az írni-olvasni tudók magas aránya és a folyamatos családi stratégiaként működő képzési mobilitás volt. Ez úgy látszik, ma sincs másként, sőt az Uniós kihívások ezt még inkább megkövetelik. Volt-e valahol a Székelyföldön érettségi eredmények problémája városi, megyei tanácsülés témája? Erre is ismerem az önfelmentő választ: miért a románoknál volt? De akkor mi is az összehasonlítási alap, mi is a hagyományhoz való viszony?
– Tíz éves ebben a formában ez a tábor? Mit lát: hová fejlődött? Megvan a kellő látogatottsága? Létezik a Kárpát-medencei kisugárzás? Év közben is együtt dolgoznak ezek a szakemberek? Milyen a nemzetközi visszhang és a kapcsolatrendszer?
– Tízedik alkalommal rendeztük meg a szelterszi társadalomtudományi tábort, de két évben elmaradt, tehát 12 évről van szó. A tábor funkciója egyrészt az, hogy a különböző társadalomtudományi területek kutatói tudjanak egymás munkájáról, másrészt egyfajta találkozási pont, ahol ki lehet beszélni nyugodtan – akár nyilvánosan akár kisebb körben – a szakmai problémákat, harmadrészt a fiatal kutatók számára egyfajta bemutatkozási lehetőség. Évente 60-70 fő jön el. Az alapító szervezők nem akartak különösebben „terjeszkedni”, romániai magyar történészeken, irodalmárokon, politológusokon, szociológusokon, etnográfusokon túl még filozófusokat, nyelvészeket próbáltunk bevonni – az utóbbiakat nem sok sikerrel –, illetve egyetemi hallgatókat, középiskolai tanárokat és a székelyföldi kulturális, tudományos intézmények munkatársait invitáljuk. Fogalmam sincs a kisugárzásról, a rendszeresen megjelenő magyarországi szakemberek (régebb Benda Gyula, Juhász Pál, Hadas Miklós és mások) örömmel, okulva okítottak. Ebben az évben először voltak itt a szlovákiai Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársai, és nagyon érdekesek voltak egy a romániai magyarságtól eltérő pozíciókkal bíró kisebbségi közösség működéséről szóló beszámolóik és általánosabb kritikáik.
– Hogyan, kinek a segítségével valósult meg a mostani tábor?
– A tábornak immár hagyományosan a Szent Gellért Alapítvány menedékháza ad helyet. A napi egyszeri meleg ebédet és a sátorhelyeket finanszírozzák a támogatók a közös étkezéseket és a szállást a résztvevők finanszírozzák. Legfontosabb támogatónk a Hargita Megyei Kulturális Központ, valamint a fentiekben többször is emlegetett kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Jakabffy Elemér Alapítvány.
Simó Márton
http://kulturhon.szhblog.ro

TŐKÉS VS. CSŰRY
Miért támadja Tőkés László utódját, Csűry István püspököt?
Egyházi elöljárókkal, politikai elemzőkkel és újságírókkal beszélgettünk, hogy rekonstruáljuk, mi áll a Tőkés-Csűry konfliktus hátterében.
December eleji lapértesülések szerint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) egy állásfoglalásban készült megvédeni püspökét, Csűry Istvánt Tőkés László támadásaitól. A hír szerint Tőkés rendszeresen támadja a püspököt, azzal vádolva őt, hogy „RMDSZ-barát” egyházpolitikát folytat. Az utolsó támadás az EP-képviselő részéről azt követően érkezett, hogy a püspök november 23-án, Marosvásárhelyen átvette az RMDSZ által évente kiosztott Ezüstfenyő-díjat. Előzmények, ami a sajtóból kiderül
Csűry Istvánt Tőkés László jobbkezeként, ügyintézőjeként tartották számon. 2007-ben, amikor Tőkés elnyerte első, két évre szóló EP-képviselői mandátumát, Csűryre ruházta át a püspöki jogkörét, aki attól kezdve helyettes püspökként irányította a református egyházkerületet.
Ami a sajtóból kimaradt
Egyházi elöljárókkal, politikai elemzőkkel és újságírókkal beszélgettünk, hogy rekonstruáljuk, mi áll a Tőkés-Csüry konfliktus hátterében, a beszélgetésekből kialakult történetet alább foglaltuk össze. Tőkés László EP-képviselői mandátumát a KRE keretében tevékenykedő lelkészek zöme megkönnyebbülésként élte át. Tőkés közvetlen munkatársai is gyakran cserélődtek, a püspök számos opponenst szerzett körükben. Emellett a KRE anyagi forrásai már olyan szinten a Tőkés politikai ambícióit tápláló intézmények finanszírozására mentek el, hogy a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet azzal kezdett fenyegetőzni, nem fogad el lelkészképzéseire olyan jelentkezőket, akik a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartoznak. Tőkés püspöki mandátuma alatt a KRE teljesen elszigetelődött: nem alakított ki kapcsolatokat a külföldi református szervezetekkel, protestáns intézményekkel.
Eközben az Erdélyi Református Egyházkerület közösségi munkát végzett, külföldi kapcsolatokat teremtett, szociális hálót épített, a LAM Alapítvány révén gazdaképzésbe vágott. A KRE keretében a szociális háló a CE Szövetséghez volt kapcsolható, például Tenkén közel húsz éve működtet öregotthont, képviselője pedig Berke Sándor, a CE Szövetség országos elnöke. Ennek ellenére az intézményt nem akarták a CE-sek leválasztani az egyháztól, mindig is az egyház keretében működött, fenntartója a Tenkei Református Egyházközség. Tőkés gátolt munkájában mindenkit, aki a lelkiséggel foglalkozott volna, saját klientúrát épített, a PKE egyetem keretében, egyéb külső struktúrákban.
2007-ben elkezdődött az EP-választásokon való részvételhez szükséges ajánlások gyűjtése. A pártok, pártszövetségek és választási szövetségek, valamint a kisebbségi szervezetek jelöltlistát 200 000 szavazó támogatásával állíthattak, a független jelöltek indulásához 100 000 szavazó támogatása volt szükség. Az RMDSZ listája, illetve Tőkés László püspök egyéni indulása érdekében kezdett bele az aláírásgyűjtésbe.
Tőkés a KRE területén a lelkészeket felszólította, gyűjtsék össze neki a szükséges aláírásokat, azonban nem számolt a lelkészek ellenszenvével. Több olyan esetre is volt példa, hogy helyi lelkészek felhívták az RMDSZ-t és szóltak nekik, jöjjenek ki a településükre, gyűjtsék be az aláírásokat, hogy Tőkésnek azt mondhassák: az RMDSZ megelőzte az egyház aláírásgyűjtési akcióját, már begyűjtötték az emberektől az aláírásokat.
Azt követően, hogy 2009-ben Tőkés RMDSZ-listán elnyerte második EP-képviselői mandátumát, Csűryt püspökké választották. Csűrytől Tőkés azt várta el, hogy „ássa tovább helyette az árkot”, azonban az új püspök másképp képzelte el a püspöki megbízatását. Új egyházpolitikai irányt választott, megbékélésre törekedett és az egyházépítést tűzte ki céljául, külföldi kapcsolatok kiépítésére koncentrált, és egyértelművé tette, hogy a magyar közösség érdekében szeretne tevékenykedni. Ennek része volt az is, hogy minden társadalomszervező erővel együttműködésre épülő kapcsolatok kiépítését kezdeményezte: partnerként tekintett többek között az RMDSZ-re is.
Ekkor következett be a volt és a jelenlegi püspök viszonyában a törés. Míg Tőkés elvárta volna, hogy a KRE osztatlan támogatásában részesítse, addig Csűry nyitott az RMDSZ felé is, mindkét fél irányába téve gesztusokat. A 2012-es önkormányzati választásokon az RMDSZ-szel már kiegyezett abban, hogy az egyház keretéből származó személyek kerüljenek fel a szövetségi listák befutó helyeire. Arra kérte az EMNP-t is, hogy tegye meg ugyanezt a gesztust, azonban ezt a kérést Tőkés megtagadta. A Tőkés és Csűry közötti viszony elmérgesedéséhez két további ügy is hozzájárult. Az egyik az volt, hogy Tőkés mandátumot kért Csűrytől arra, hogy a KRE nevében tárgyaljon a Fidesszel a Magyarországról az egyháznak érkező támogatások elosztásáról, Csűry viszont az egyház érdekeit felismerve ezt a kérést megtagadta. Félő volt ugyanis, hogy a pénzek nem egyházerősítő céllal érkeznek meg, hanem Tőkés saját politikai érdekeinek figyelembevételével klientúrájához juttatja a támogatásokat, nem pedig a szociális hálózathoz, vagy az olyan kis települések lelkészeihez, ahol például fennállt az a veszély, hogy a lelkészi fizetést román állami támogatásból és saját bevételekből fedezni nem lehet.
A másik ügy Tőkés válásához kapcsolódott.
Felesége a bihari református egyházmegye fegyelmi bizottságához fordult, fegyelmi eljárást kérve férje ellen. Tőkés ekkor elvárta volna, hogy az egyház mellette álljon ki, és az ügyet megtárgyalás nélkül söpörjék le az asztalról. Ez viszont nem történt meg, és az egyházmegye Tőkést válása és magánéleti botrányai miatt 2011 őszén 500 lej pénzbírság kifizetésére kötelezte. Emellett a volt püspök írásbeli megrovást is kapott, mert „vétett a kánon, az emberi normák és a lelkészekre vonatkozó etikai szabályok ellen, mert megsértette házassági fogadalmát, és mert nem gondoskodott elvárható módon feleségéről és gyermekeiről”.
A parlamenti választások közeledtével Csűry egyre hangsúlyosabban arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem fog szembemenni az erdélyi magyar választók akaratával, akik a Fideszt és az RMDSZ-t preferálják. Ezt Tőkés nem hagyta szó nélkül, a Csűry ellen intézett támadásaira egy tavaly, a parlamenti választások előtt keltezett KRE-közleményből is fény derül. A KRE a parlamenti választások előtt néhány nappal kiadott közleményében azt írta, az erdélyi magyarság parlamenti képviseletére szükség van, és arra buzdította az erdélyi magyar választókat, hogy szavazzanak az RMDSZ-re. Egy következő bekezdés már a Tőkéssel kapcsolatos konfliktusról szól. „Visszautasítjuk Tőkés László volt püspök azon kijelentéseit, mely szerint a KRE elfogadhatatlan szervilizmust tanúsít az RMDSZ felé” – áll a KRE közleményében.
Legutóbb Tőkés támadó jellegű magánlevelet írt Csűrynek, amelyet a püspök nyilvánosságra hozott - erre a levélre született reakcióként a KRE állásfoglalása.
Előzmény: Transindex.ro, 2013. dec. 5.
Az RMDSZ-re szavazásra szólít fel a Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Éles hangvételű közleményben foglalt állást a december 9-i parlamenti választások kapcsán a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A Csűry István által kiküldött szövegben leszögezik: az erdélyi magyarság parlamenti képviseletére szükség van!
Visszautasítják Tőkés László volt püspök azon kijelentéseit, mely szerint a KRE elfogadhatatlan szervilizmust tanúsít az RMDSZ felé. Emlékeztetik, hogy már az ő püspöksége idején is, a KRE választási állásfoglalásai értékelvűen alkalmazkodtak az adott helyzethez. Így esett meg, hogy volt ahol támogattuk az RMDSZ jelöltjeit, volt ahol nem.
A közleményben kijelentik: jelenleg a KRE igyekszik betölteni azt a szerepet, melyet épp a KRE közgyűlésén életre hívott, és azóta az EMNP-vel egybemosott EMNT teljesen elfelejtett, éspedig: a politikai csatározásokon és pártérdekeken túl, szem előtt tartani az erdélyi magyarság mindenkori érdekeit! „A jelen helyzetben, - a román pártszövetségek mért arányait tekintve, ugyanakkor szem előtt tartva a magyar érdekképviselet arányos szükségességét, valamint az egyes magyar szavazatok legnagyobb hasznosíthatóságát - felszólítunk minden felelősséget hordozó magyar embert, hogy szavazzon a pillanatnyilag legnagyobb eséllyel pályázó RMDSZ jelöltjeire” – zárul a közlemény. (szerk.)
Kertész Melinda
Transindex.ro,

Falu a végeken – Rava
Alig hét kilométeres út vezet Havadtőről Ravába. Ahogy elhagyjuk a Kis-Küküllő völgyét, dombok között kanyargunk. Egymást érik a magaslesek. Helybéli kísérőnk mondja, igazi vadparadicsom van itt. Aki hajnalban erre jár, biztos, hogy találkozik vaddisznóval, medvével, rókával, nyúllal. Mintha természetvédelmi területen, rezervációban lennénk. Zsákutcába érünk. A település házai nekiszaladnak a dombnak. Az épületek egy kicsit a szász vidékeken látható házak stílusjegyeire emlékeztetnek. A régieknél terméskövet használtak, nem téglát. Némelyiküket felújították, termopán nyílászárók rondították el a hagyományos külsőt. Mások ablakai a semmibe révednek. Sok az üres ház. A falu központjában van minden, ami a ruralis urbae-nak kell: kocsma, iskola, templom, kultúrotthon. Minden rendezett és csendes.
Közmunkával épült ki az út és a villanyvezeték
Az iskola mögötti épületben lakik Nagy János és Gizella, nyugalmazott pedagógus házaspár. Székelyföldről kerültek ide, miután 1955-ben elvégezték a tanítóképzőt. 1960-tól "itt rekedtek".
– Amikor idejöttünk, csak traktorral lehetett járni, olyan volt a Havadtőről idevezető út állapota. Villany sem volt a faluban. Az iskolaépület egyik fala bedőlt. Ezt 1962-ben el kellett bontani, és újat építeni helyette. Volt, amikor hétosztálynyi gyereket tanított 11 oktató. 1978-tól I-IV. osztályos iskola lett. Azóta folyamatosan érződik az apadás. Ma egy óvónő van, 15 óvodás, egy tanítónő és 21 iskolás. És egyre több a cigány. Hajdanában csak a falu felső végében, a cigánysoron volt egy-két ház, ma már a település felét ők foglalták el. Igaz, ha ők nem volnának, osztály sem indult volna – mondják.
Hogy milyen volt régen? Volt közösségi élet, összetartás, pezsgett a falu. Pedig akkor is az Isten háta mögött volt. Az utat önerőből tették rendbe, kalákában. Több mint százan dolgoztak, saját szerszámaikkal, szekereikkel, kézi erővel, hogy legyen buszjárata a falunak. És lett. A villanyt 1967-ben vezették be. Összegyűjtötték a pénzt, majd mikor a szerelési díjra való kikerült, szintén kalákát rendeltek el. A villanyoszlopokat a közeli erdőből vágták ki, szurkozták és állították fel a falusiak. Ma senki nem csinál semmit. Szégyen lett a közmunka – hangsúlyozzák.
– Kiöregedett a falu – állapítja meg Gizella. – Akik az évek során végeztek, a rendszerváltás előtt mind ipari iskolába mentek. Évfolyamonként egy, kettő ha otthon maradt. A többiek Marosvásárhelyre, Székelyudvarhelyre, Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre, Segesvárra s a közeli Erdőszentgyörgyre mentek iskolába, aztán ott ragadtak, letelepedtek. A szülők kihaltak. Az üresen maradt házakat lassan felvásárolták a cigányok – meséli a tovább a történetet a volt tanítónő. Aztán elújságolja, hogy a falu elején jó állapotban levő, háromszobás, fürdőszobás, pincével rendelkező, központi fűtéssel ellátott házat udvarral, kerttel együtt nemrég 30.000 lejért vásároltak meg. Az elköltözöttek közül csak azok jönnek haza, akik már nyugdíjba mentek, és ezért rendbe teszik az ősi fészket. Igaz, inkább csak nyaralónak használják.
A ravai cigányok idénymunkát vállalnak külföldön. Itthon is dolgoznának, de nincsen ahol. Tavasszal elmennek Magyarországra, ahol általában mezőgazdaságban vagy építkezésen dolgoznak, aztán ősszel hazajönnek. Akinek sikerül még a Székelyföldön elkapni a pityókaszezont, egy-két hónapig még dolgozhat. A szorgosabbak autót vásárolnak és hoznak haza, házat vesznek, évente javítgatják, tatarozzák. Az itthon maradottak várják a segélyt a sok gyerek után, abból élnek. Hazajönnek karácsonykor, és akkor csak esznek, mulatoznak. Aztán így tél végére elfogynak a tartalékok, és biza vannak, akik másoktól "szereznek be" ezt-azt.
– Régebb nem kellett bezárni még az ajtót sem. Néhány éve feltörték a tűzoltószínt, és mindent elvittek. Aztán lakat került rá. Ez sem volt elég. Kiszedték a téglákat, és a falon keresztül mentek be. Pedig alig volt valami érték – mondja a Nagy házaspár.
– Pedig van eszük – teszi hozzá Gizella –, volt olyan roma tanítványom, hogy szakmát tanult, városra ment, és úgy kikupálódott, hogy amikor hazajött látogatóba, meg sem ismertem. Igaz, ezek férfiak, mert a lányokat, nőket nem taníttatják. Amúgy "nincs gond velük". Tiszták, szépen öltöztetik a gyerekeiket, aki külföldön dolgozik, az némiképp beilleszkedik. Azért néha a kocsmában összeszólalkoznak, de ez nem ravai jelenség – teszik hozzá.
– Mi lesz a jövő? – kérdem, majd egy idelátogató ismerősüket idézik: nem kell 10 év, és Rava cigány falu lesz.
Mielőtt elbúcsúznánk, Nagy János elkísér a kultúrotthonig. Nemrég tette rendbe a gyulakuti önkormányzat. Kívül-belül meszeltek, mázoltak, új székeket hoztak.
– Már csak cigánybált és tort rendeznek itt – mondja Nagy János. Hogy kik ülnek itt tort, nem mondjuk ki, mindannyian tudjuk…
Állandó lelkész nélkül a falu
Varga József, Gyulakuta polgármestere hivatalában a legutóbbi népszámlálás adatait osztja meg velünk. Ravában a 2011-es népszámláláskor 360-an voltak, ebből 285 unitárius, 12 református, öt katolikus, hat ortodox – 181 férfi, 179 nő, 83 18 éven aluli és 43 özvegyasszony. Hogy ez miként oszlott meg nemzetiségek szerint, nem lehet pontosan megítélni, mondja. Mert sokan a romák közül inkább magyaroknak vallották magukat, de az arány valójában fele-fele. Azt is megtudjuk, hogy azóta több mint hússzal kevesebben laknak itt hivatalosan.
– Bár valóban úgy tűnik, hogy elszigetelt a falu, a helyi tanács és a polgármesteri hivatal a lehetőségekhez mérten igyekszik tenni valamit értük. Leköveztük, kijavítottuk a községi utat, felújítottuk az iskolát – külső és belső festés, mázolás volt, ablak- és ajtófelújítás –, rendbe tettük a kultúrotthont, az iskola körül díszkővel raktuk ki a járdákat. Támogatjuk az egyházat, az idősgondozó-szolgáltatást, amelynek munkatársai rendszeresen kijárnak ide – mondja a polgármester.
Izsák Árpád a ravai unitárius egyházközség presbitere, pénztárosa. Csak azért nem falufelelős, mert nem vállalja. Már senki sem vállalja.
– Marosvásárhelyről költöztünk haza. Egyelőre. Mert a tömbházlakásunkat nem adtuk el. A fiatalok mind elmennek – mondja. – Van három fiatal gazda: Andrási Sándor, Engi Sándor és Adorjáni Ferenc, akik próbálkoznak, de ők is kínlódnak. És a falu bejáratánál ott van a Kedei-farm. A tulajdonos Csíkszeredából költözött haza, állatokat, területeket vásárolt. Nagyban gondolkodik, de egyelőre a kéknyelvbetegség megtorpantatta – ennyi a gazdasági élet. Kultúra nincs, egyház… a papok jönnek, mennek, nincs olyan tiszteletes, aki a szórványgyülekezetben maradna.
Izsák úr elmondja, hogy a korábbi fiatal lelkipásztor, Varró Barna "nagyon ügyes" volt. Eljárta, hogy visszakerüljön az egyházhoz az erdő és a mezőgazdasági terület, rendbe tette az erdőt, a templom kerítését. Kaszált, ha kellett, árkot takarított. Mi több, a papilakot felújíttatta, központi fűtés van benne, internet, kábeltelevízió-szolgáltatás, gyönyörű udvar. Csak most üresen áll. Mert lakója elment.
Azt beszélik, sokan orroltak rá, mert "elvette a földjüket", azok, akik a visszaszolgáltatás előtt használták az egyház ingatlanját. Aztán volt, hogy loptak a papilakból, sőt egy alkalommal a templom közelében levő bodegából kijövet "valami cigányok belekötöttek és megkergették, úgy menekült meg, hogy befutott a papilakra". Izsák Árpád úgy tudja, azért ment el, mert "a kétéves lányának itt semmi jövőt nem biztosíthatott". Azóta kérték az unitárius esperesi hivatalt, hogy helyezzen ki állandó lelkészt, de nem kaptak választ. Nincs végzős. Erdélyben (unitárius) paphiány van – mondja. Pedig a szórványba kellene igazán a jó pap. Jelenleg Balázs Sándor Magyarzsákodon levő tiszteletes a beszolgáló lelkész.
Meg kellene honosítani a falugondnokság intézményét
Balázs Sándor cáfolja mindazt, amit a "falu mond" a korábbi lelkipásztor távozásáról. Egyszerűen arról van szó, hogy Szentgericére ment, ahol nagyobb a közösség, el tudja tartani a lelkipásztorát – mondja. Egyetért azzal, hogy a szórványvidékeken az egyház egyik feladata lenne "elviselhetőbbé tenni az ott lakók életét". Nemcsak lelkiekben, hanem minden téren. Ezért kellene bevezetni a falugondnokság intézményét – mondja, majd érvel.
Az erdélyi unitárius egyház kidolgozta a szórványvidékek támogatását célzó falugondnoksági intézményt, amelynek a lényege az, hogy a Ravához hasonló falvakban a lelkipásztor ne csak az egyházi feladatokat lássa el, hanem világiakat is, egyfajta falugondnok legyen, aki intézi a nagyrészt középkorúak, idősek, a közösség ügyes-bajos gondjait. Gazdaságilag lefordítva: mindez azt jelenti, hogy amennyiben az egyházközség nem tudja eltartani a papot, az önkormányzat kellene pótolja a juttatást, s ezáltal megbízná az egyházi elöljárót, hogy lássa el a "falufelelősi" feladatokat is. Ez vonzóbbá tenné akár a fiatal, pályakezdő lelkipászto- rok számára is az amúgy reményvesztett szórványtelepüléseket – fejtette ki Balázs Sándor, és hozzátette, lassan lecserélődik a múlt rendszer kegyetlenségeit átélő nemzedék, azokra kell alapozni a jövőt, akik megmaradnak, gazdálkodnak, próbálkoznak.
Szép álom az "otthon maradás"
Adorjáni Ferenc András egyike azon ravaiaknak, akik próbálkoznak, gazdálkodnak. Ő sem a legifjabb nemzedékhez tartozik, 37 éves. Házukban négy nemzedék él egy fedél alatt. Nagymamája, Demeter Mária 101 éves. Ravában született, soha nem utazott messze, nem költözött el. Lánya, Olga mellette maradt, fia, András jó állást kapott: "Bukurestben katonatiszt" – mondja Mária néni, aki, bár a múlt történeteit néha összekuszálja, büszkén tekint dédunokájára. Pedig élete tükrözi az egy évszázados erdélyi magyar sorsot. Magyar világban, az Osztrák–Magyar Monarchiában született, és román világban kell meghaljon. Férjét 1945. február 15-én orosz fogságban veszítette el, egyedül nevelte két gyermekét. Amikor édesapjuk meghalt, András öt-, Olga egyéves volt. Demeter Mária egész életében dolgozott. Takarított az iskolában, a kollektívben. 98 éves koráig egyedül tartotta el magát, aztán egy szélütés ágynak döntötte. Most is könnybe lábadt szemmel mondja: azt bánja a legjobban, hogy nem tud dolgozni.
Talán ez a gyökér köti még az ősi röghöz unokáját is, aki kérdésemre büszkén mondja, "ebbe születtem, ezen nőttem fel – állattenyésztéssel foglalkozom, amióta az eszem tudom". Hogy mikor kapott igazán kedvet?
Tizenkét évvel ezelőtt részt vett a sepsiillyefalvi LAM Alapítvány által szervezett gazdaképző tanfolyamon, majd négy hónapot Svájcban gyakorlatozott. Ott látta, hogyan kell igazán gazdálkodni. Hazajövetele után viszont arra is rájött, hogy "a fiatal gazdák támogatása, a falun maradás ösztönzése csak szép álom". Két lóval, öt szarvasmarhával kezdte, majd az állományt 30-ra gyarapította. Minden pluszjövedelmet befektetett, gépeket vásárolt.
– Az idéntől megszűnik a tejkvóta-támogatás; mi lesz a gazdasággal? – teszem fel a kérdést, és nem a várt választ kapom.
– Nem adunk el tejet, mert kevesen vagyunk, és a főúttól eltérő településekre nem szívesen jönnek a begyűjtők. A tejet "megetetjük" a borjakkal, és azokat értékesítjük – mondja, majd kifejti: pár napos, hetes borjakat hoznak, amelyeket 100 kg-os súlyig nevelnek, majd eladják. Egyelőre ez a legjövedelmezőbb. Ha a szarvasmarhát a vágóhidaknak értékesítenék, még a felét sem kapnák meg a borjúként eladott állat értékének. A borjakat ugyanis külföldön adják el a kereskedők.
Szóba kerül az uniós támogatási rendszer.
– Ezeket a támogatásokat, pályázatokat nem az egyszerű gazdálkodó ember számára írták. A bürokrácia miatt elérhetetlenek. Az elért eredményt kellene díjazni, és nem az olyan terveket, amelyeknek még látszatuk sincs. Jó volna, ha a hangsúlyt nem a pénzügyi támogatási rendszerre helyeznék, hanem a helyi piac védelmére – osztja meg tapasztalatait kérdésemre a gazda. – Ettől függ a hazai mezőgazdaság, a vidék jövője! Jelenleg ebből meg lehet élni, de meggazdagodni nem… – teszi hozzá.
– Tervek, jövő? – kérdem.
– A fiamnak már vannak kecskéi, amelyeket ő gondoz. Úgy neveljük, hogy egyszer majd az övé lesz a gazdaság. De addig még nagyon sokat kell dolgozni itt a végeken!
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Kitüntetés a LAM Alapítványnak (Orbán Balázs-díj)
Átadták a székelyföldi megyei önkormányzatok által alapított Orbán Balázs-díjat, amelyet idén Lányi Szabolcs professzor, Bakó Béla ferences szerzetes és a LAM Alapítvány kapott.
A VI. Székelyföld Napok keretében Csíkszeredában átadott díjat azoknak a magán- és jogi személyeknek adományozzák, akik sokat tesznek a közös székelyföldi ügyekért, valamint elévülhetetlen érdemeket szereznek az egységes Székelyföld-kép kialakításában, a térség sajátos hagyományaira alapozott modernizációjában.
Hargita megyéből Lányi Szabolcs professzort, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai oktatási helyszínének első vezetőjét, Kovászna megyéből a LAM Alapítványt, Maros megyéből Bakó Béla (Pál atya) ferences szerzetest díjazták.
A LAM Alapítványt B. Kovács András újságíró méltatta. Az alapítvány történelmi jelentőségű regionális modernizációs kísérletet kezdeményezett Székelyföldön, ugyanis az ezredfordulón gazdasági és társadalomfejlesztési mozgalmat indított, (...) amely alaposan kivette részét a vidékfejlesztésből, és mára Kolozsvárig terjedő hálózattal segít az övezeti felzárkóztatásban – mondotta. Miklóssy Ildikó, a Sapientia adjunktusa laudációjában Lányi Szabolcsról úgy fogalmazott: a professzornak nagy érdeme van a székelyföldi egyetemi központ megteremtésében, ami hozzájárult a térség oktatási hálózatának megerősödéséhez.
Tamási Zsolt, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója méltatásában Pál atyáról kijelentette: Székelyföld nehéz helyzetbe kerülő társadalmi rétegeit, csoportjait segíti folyamatosan a méltó emberi élethez. A vállalt börtönpasztoráció és cigánypasztoráció mellett az általa megálmodott és működtetett Szent Erzsébet Társulat keretében árva és félárva gyerekeknek nyújt lehetőséget a szeretet megtapasztalására.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyetemi hallgatókat támogatnak
A LAM Alapítvány és a LAM Mikrohitel Rt. egy évre szóló szakmai ösztöndíjat hirdet agrártudományi, illetve közgazdasági szakon tanuló egyetemi hallgatóknak.
Pályázani a „Családi, vagy nagyobb méretű gazdaságok, szövetkezetek? – Térségi jövőkép Hargita és Kovászna megyében a 2014-2020-as Vidékfejlesztési politika tükrében”, valamint „Sikeres, vidéki környezetben, gazdasági elven működő együttműködési példák Erdélyben” témakörökben lehet.
A meghirdetett ösztöndíj értéke havi 450 lej. A pályázati felhívás és az űrlap letölthető awww.lamilieni.ro illetve a www.microcreditlam.ro honlapokról. További információk igényelhetők az office@lamilieni.ro és a lamsa@lamilieni.ro címen. A pályázat leadásának határideje 2015. december 2. (a postabélyegző dátuma).
Székelyhon.ro

Sikeres gazdálkodáshoz elsősorban tudás kell
Munkássága elismeréseként nemrég a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Gyermekkorában meg kellett harcolnia azért, hogy tanulhasson és magyar iskolába is járhasson. Dr. Jakab Sámuel talajtani szakértő azt vallja, a tudás a legnagyobb érték, amit az ember felhalmozhat.
– Mikor kezdett érdeklődni a földrajz és a talajtan iránt?
– Szásznádason születtem: gyermekkoromban a település 75 százalékban szász volt, 20 százalékban román és a lakosság 5 százaléka – mintegy húsz család – volt magyar. Helyben csak román és német iskola működött, de német tagozaton csak minden második évben indítottak osztályt. Én épp román osztályban kezdhettem tanulmányaimat. Románul jól tudtam, így nem voltak nehézségeim. Apámnak elég sok birtoka volt. A négy elemi után 12 évesen már magas, erős gyermekként én végeztem el a földek ugarolását, az aratás utáni sekély szántást. Apám birtokán volt két nagy árok, ahol jól lehetett látni az üledékes kőzetrétegeket. Ez engem nagyon megragadott.
– Mennyire volt nehéz továbbtanulni?
– Elemi után a nagyenyedi református kollégiumban szerettem volna továbbtanulni. Akkor már Dél- Erdélyhez szakadtunk, ahol két magyar középiskola maradt: Nagyenyeden a Bethlen Kollégium és Brassóban a Római Katolikus Gimnázium. 1943-ban a Bethlen Kollégiumot bezárták, s mivel unitárius voltam, nem vettek fel a brassói katolikus gimnáziumba. Sírtam, így apám elvitt Erzsébetvárosba, a román gimnáziumba. Oda is csak úgy kerültem be, hogy a polgármester szásznádasi volt, s apámmal gyermekkoruk óta ismerték egymást, másképp magyarként fel sem vettek volna. Mindenképp szerettem volna magyarul is tanulni. Erre 1948-ban kínálkozott lehetőség. Akkor szűnt meg Marosvásárhelyen a református kollégium, a római katolikus gimnázium és a szászrégeni gimnázium, amelyek helyett létrejött a 2-es számú fiúlíceum. Nehezen engedtek felvételizni, de azzal volt szerencsém, hogy az iskolaigazgató és az aligazgató matematika tanár volt, nekem pedig az V.osztályos bizonyítványomban 10-esem volt matematikából. Sikeresen vizsgáztam és három év múlva leérettségiztem.
– Jött a katonaság, a munkaszolgálat. Miért nem sikerült első nekifutásra bejutni az egyetemre?
– Both Károly barátommal elmentünk Kolozsvárra felvételizni, én geológus vagy vegyész szerettem volna lenni. Mindketten kulákfiúk voltunk. A Bolyai Egyetemen a jelentkezési iratainkra egy római négyes került, ami azt jelentette, hogy „egészségtelen” származásúak, azaz osztályellenségek vagyunk. A titkárságon azt tanácsolták, próbálkozzunk a Babeşen. Annak ellenére, hogy a felvételi felkészítőn a legjobbak között voltunk, nem engedték meg ott sem, hogy vizsgázzunk. Hazamentem és a mezősámsondi iskolában tanítottam helyettesítő tanárként, amíg be nem soroztak. Három évig és három hónapig voltam munkaszolgálatos bányászkatona Lupényban. Közben szakmát tanultam, elvégeztem egy villanyszerelői tanfolyamot, majd pedig mesterit, mert tudtam, hogy ha lejár a munkaszolgálat, meg kell élni valamiből. De nem mondtam le az egyetemre való felvételizésről sem. Leszerelés után végül hidrológiára felvételiztem, sikeresen. Közben a hidrológusi szakot átalakították fizikai földrajz szakká. Harmadéven a talajtan-felszínalaktan szakirányt választottam, a szakdolgozatomat is ebből írtam.
– Az egyetem elvégzése után talajtérképészként dolgozott, felmérte a Nyárád- és Küküllő-mente termőföldjeit. Miről szólnak a talajtérképek?
– A talajt növényi tápanyagtároló természetes képződménynek tekintjük. Szárazföldünkön nagyon sokféle talaj található. Egy-egy község határán belül is akár 20–30 féle, más-más tulajdonsággal és termőképességgel bíró talajféleség van. A talajtérképezés ezeket hivatott feltárni, térképileg ábrázolni, leírni, ismertetni ésszerű hasznosíthatóságukat. A laikusok azt mondják, hogy a fekete föld a jó termő. Ez azonban nem mindig van így. Az igaz, hogy a sötét szín gyakran a talaj egyik legfontosabb, sajátos összetevőjének, a humusz bőségének tudható be, de nem minden esetben. Lehet néha káros is a sötét szín, különösen a fekete szín, ha például annak oka a gyakori vízfelesleg. Egy talaj akkor jó, ha van kellő mennyiségű felvehető növényi tápanyagkészlete, tehát ha jó a tápanyagfeltáró képessége. Az, hogy a növény mennyire tudja felhasználni a talajban levő tápanyagokat, függ a talaj fizikai és kémiai tulajdonságaitól: mennyire agyagos vagy homokos, de függ a talaj kémhatásától, mennyire savanyú, lúgos vagy éppen semleges. Egy agyagos talajban hiába van sok tápanyag, ha olyan erősen köti, hogy a növény sem azt, sem a vizet nem tudja onnan felvenni. A talajtérképek nemcsak a különböző talajokat tartalmazzák, hanem azt is, hogy a szóban forgó terület hol található, milyen kitettségben, mennyi napfény éri, mi történik a felszínre érkező csapadékkal. Napjainkban minden községnek van talajtérképe. Azt, hogy ezt mennyire használják/használták, elsősorban az ott dolgozó agrárszakemberektől függ. Az utóbbi időben sokan fordulnak hozzám – nemrég a Nyárád- és Kisküküllő mentén végzendő felmérés kapcsán kért adatokat a Milvus Madártani Egyesület. Jó tudni, hogy a talajféleségeket bemutató talajtérkép időtálló, több évtized múlva is érvényes.
– A Budapesti Corvinus Egyetem Kertésztudományi Kara nyárádszeredai tagozatának 1993-as megszületésénél bábáskodott, és huszonhárom évig vezette azt. Mennyire elégedett az itt végzett diákokkal?
– A változás után felvetődött annak a lehetősége, hogy az érettségizett magyar diákokat segítsük magyarországi továbbtanulásban. Közülük azonban kevesen jöttek vissza, így felmerült annak szükségessége, hogy itthon szervezzünk képzést. 1993-ban indult el Nyárádszeredában a kertészeti oktatás olyan meggondolásból, hogy a Nyárád-mentén hagyománya van a zöldség- és gyümölcstermesztésnek és a Küküllő-mentén a szőlőtermesztésnek. Eleinte Erdély valamennyi magyarlakta vidékéről jöttek tanulni vágyó fiatalok – Szatmárról, Nagykárolyból, Beszterce megyéből, Székelyföldről –, de legtöbben mégis Maros megyéből. A hétvégi képzések keretében a diákoknak szerencséjük volt azzal, hogy valamennyi tantárgyhoz volt egy budapesti és egy helyi tanáruk is, így egyszerre nyerhettek betekintést az ottani és a helyi viszonyokba. Körülbelül 2200-an fordultak meg a kertészeti tagozaton, ezek közül 460-an diplomáztak, s mintegy 95 százalékuk itthon maradt és a szakmában vagy azzal kapcsolatban levő szakmában dolgozik. Végzettjeink különösen a zöldség- és virágtermesztésben értek el szép eredményeket, kisvállalkozásokat indítottak, sokan kertépítéssel foglalkoznak. Vannak kiváló borászaink, szőlő- és gyümölcstermesztőink. Volt olyan év, hogy a piacokon csak a nyárádszeredai egykori tanítványoknak volt paradicsoma. Akik ott végeztek, tudják, hogy nem elég, amit apáinktól, nagyapáinktól ellestünk, nem elegendőek az általuk alkalmazott módszerek, másképpen kell gazdálkodni.
– A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán is ön szervezte meg az okleveles kertészmérnöki szakot. Az ott elindított szak folytatása a nyárádszeredai tagozatnak?
– Nyárádszeredában huszonkét év képzés során elsősorban nem a legfiatalabbak szereztek oklevelet, hanem akik munkahely és család mellett tanultak. A Sapientián 2002-ben indult el a kertészmérnöki nappali oktatás, ahová elsősorban frissen érettségizettek jelentkeznek. A Sapientián a kertészmérnöki, majd tájépítészeti szak elindítása nagymértékben annak köszönhető, hogy Nyárádszeredában már volt egy jól felkészült oktatói testület, s ennek egy része a Sapientián folytathatta az oktatást. A nyárádszeredai oktatói gárdából 17 fiatal oktatót irányítottunk doktori képzésre, s ezek közül 15-ön megszerezték a tudományos fokozatot. Igény van a nappali képzésre, érdeklődnek a fiatalok: tudomásom szerint mind Marosvásárhelyen, mind a most indított sepsiszentgyörgyi agrármérnöki szakon beteltek a helyek. Azt hiszem, mégis bölcsebb lett volna a nappali agrármérnöki képzést inkább Marosvásárhelyre tervezni a frissen érettségizettek részére, a kertészmérnöki szak mellé, és Sepsiszentgyörgyön hétvégi képzést indítani az idősebb jelentkezők számára, elsősorban olyan gazdák részére, akik elvégezték Illyefalván a LAM alapítvány tanfolyamát.
– Vajon mennyire van a mai fiatalokban hajlandóság arra, hogy mezőgazdasággal foglalkozzanak?
– Sok olyan diákkal találkoztam, aki meggyőződésből jött kertészmérnöki szakra. Ha figyelembe vesszük, hogy mekkora mezőgazdasági terület kell egy család eltartására, akkor legkifizetődőbb zöldség- és dísznövénytermesztéssel foglalkozni: aránylag kis területet igényel és viszonylag hamar megtérül a befektetés. Igaz, sok munka van vele, és értékesíteni is tudni kell. Az állattenyésztéshez és a szántóföldi növénytermesztéshez jóval nagyobb földterületekre van szükség. Ahhoz, hogy valaki sikeres mezőgazdász legyen, tanulnia, képeznie kell magát.
– Mit tanácsolna azoknak a fiataloknak, akik a gazdálkodás mellett teszik le a voksot?
– Életemben megtapasztaltam, hogy a legfontosabb a tanulás, a folyamatos fejlődés. Igaz a mondás: a tudás hatalom. Ezt az értéket soha nem lehet elvenni az embertől. A pénzt ellophatják, a vagyont elveszíthetjük. De ha a legnagyobb vagyonunk a tudás, akkor gazdagok vagyunk.
Jakab Sámuel Erdélyi magyar geológus, földrajzi szakíró. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem természeti földrajz szakán (1960) végezte. 1961–1962-ben Kolozsváron geológus, talajkutató, majd a Talajtani és Agrokémiai Hivatal munkatársa Marosvásárhelyen. A marosvásárhelyi Gyümölcstermesztő Kutatóállomás munkatársaként is dolgozott. Az országos Talajtani Társaság talajgenetikai és rendszertani bizottságának tagja. A bukaresti egyetemen védte meg doktori dolgozatát. Részt vett a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) Maros megyei szervezetének megalapításában. 2002-ben a Magyar Tudományos Akadémia köztestülete tagjává fogadta. A 2004-ben alakult Magyar Kertésztársaság elnökévé választották a nyárádszeredai kertész tagozaton végzett öreg diákok. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Agrártudományi szakosztályának elnökségi teendőit is ellátta.
Simon Virág
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Konferencia Illyefalván
Duális szakképzési modellek 
Agrár-szakképzés, pénzügyi támogatási rendszerek és sikeres vállalkozások találkozása – sajátos duális szakképzési modellek a Kárpát-medencében – ezzel a címmel szervezett konferenciát Illyefalván a LAM Alapítvány.
A LAM Alapítvány felmérést készített a romániai iskolai szakképzésről, különös tekintettel a mezőgazdasági szakképzésre.
– Ezt gondoltuk tovább, hogy összekapcsoljuk a felnőttképzéssel és a támogatási rendszerekkel, és ebből alakult ki ez az integrált program, ami szakoktatásban résztvevőket, gazdálkodókat és finanszírozásban résztvevőket egy asztalhoz ültet – nyilatkozta Klárik Attila. – Ez a német duális módszernek egy picit bővített változata – tette hozzá a LAM Alapítvány igazgatója.
Az előadók közül Palotás József, a budapesti Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal főigazgató-helyettese Kárpát-medencei helyzetképet mutatott be a magyar ajkú szakképzésről, Tánczos Barna szenátor a 2014–2020-as időszak pályázási lehetőségeit ismertette, Dezső Vencel kézdivásárhelyi iskolaigazgató az ifjúság érdeklődéséről beszélt a mezőgazdaság változásai iránt. A konferencián elhangzottakra gazdasági rovatunkban még visszatérünk. 
Erdély András. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Versvár
Verstalálka címen szervezte idei magyar költészet napi rendezvényét a Bod Péter Megyei Könyvtár: az elképzelés szerint közéleti személyiségek olvasták fel kedvenc versüket, szóltak pár szót a versválasztásról – a verses-zenés est azonban igazi kalákában összehordott, nem is házzá, de erős várrá vált, melynek felépítésében nagy-nagy szerepet játszott – a szó szoros értelmében is – az Evilági együttes és annak vezetője, Orbán Ferenc, aki amúgy a rendezvény ötletgazdája is.
Kezdetben vala a ritmus, de a ritmusélménynek bennünk kell létrejönnie – valahogy így van ez a verssel is, olykor megszólít, máskor mi keressük meg – vezette fel a Verstalálkát a házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. Az immár klasszikussá vált Kányádi Sándor-meghatározást – a vers az, amit mondani kell – továbbgondolva hozzátette: a verset olvasni és hallgatni is kell – az est erről szólt. A témakörönként csoportosított versek felolvasását Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója kezdte. Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című verse középiskolás kora óta kedvence, persze, az idők során mondanivalója számára sokat változott: ha korábban lendületes kérdésként fogta fel, mára inkább fohásszá vált – mondta.
Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója beismerte, nehezen tudott választani, hiszen miként kedvenc nótája, úgy kedvenc verse sincs: mindet egyformán szereti. Reményik Sándornak az Akarom című versére mégis azért esett választása, mert úgy érzi, e rohanó, egoista világban egy mementó. Klárik Attila, a LAM Alapítvány ügyvezető igazgatója anyanyelvünk egyedi szépségére hívta fel a figyelmet Faludy György Óda a magyar nyelvhez című versével. Vass Hunor karateedző, a Sport-All Klub vezetője arról vallott, hogy a nagyvilágban való bolyongásának véget vetett, és a hazajövetelt választotta, ebben nagy szerepet játszott a Wass Albertről készült, általa Budapesten látott film, felolvasott versét – Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz! – is ez indokolta. Gáj Nándor, a Művészeti Népiskola igazgatója előbb olvasott – Ady Endrének a Nekünk Mohács kell című versét –, majd elmagyarázta, miért eme „átokverset” választotta: mert minden naphoz illik, míg rá nem jövünk, hogyan lett a Hunor és Magyar ősmítoszból egy kötelező Káin és Ábel mítosz – mondta. Lőfi Gellért, a Plugor Sándor Művészeti Iskola igazgatója beugróként olvasott fel – ám ez sem történet nélküli. Az iskolai könyvtárrendezés során akadt kezébe ugyanis egy elnyűtt József Attila-kötet, azt felütve épp arra a versre nyílott, melyet felolvasásra kiosztottak neki: A számokról. És meglepődött akkor – és talán most is a közönség –, hogy mennyire egyszerű a magyar nyelv, és mennyire szépen tudnak bánni emberek a szavakkal.
Harmadik körben a szerelem és humor került terítékre: Kőmíves Noémi magyar szakos tanfelügyelő szintén a választás nehézségéről beszélt, hogy végül mégis József Attilától olvasott fel, azzal indokolta: a Kopogtatás nélkül olyasmire tanít, hogy érdemes őszintének lenni. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke csak utalt arra, miért választotta László Noémi Körforgás című versét: köti valami hozzá, de az maradjon az ő és még valaki titka. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a „kontrasztember” szerepét vállalta, azaz a fennkölt, szép szerelmes versek után a székely irodalom egy jellegzetes darabját, Orbán János Dénes Kákámákia című hőseposz-paródiáját olvasta fel – nagy derültséget kiváltva.
Végül az idő, a költők (és nemcsak) másik kedvelt témája vált a felolvasások középpontjává: Szonda Szabolcs Kemény Istvánnak Egy nap élet című versét, Orbán Ferenc Szőcs Gézának Add rá a benned alvó gyanútlan kisgyerekre című versét olvasta fel.
A versblokkok között az Evilági kiskoncertje szórakoztatta a közönséget, régebbi dalaik mellett egy vadonatúj, a Székely Legendáriumnak készült Ika vára ének is elhangzott, és végül a közönséget is dalolásra csábították, hiszen egyik legismertebb megzenésítésüket, Muszka Sándornak a Hajnali énekét mindannyian együtt dúdolták-énekelték.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

340 éve született Apor Péter
Gazdag programmal emlékezett névadójára az iskola
Sok minden belefér egy különleges napba – ezt bizonyítja a kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceum tegnapi ünnepi programsorozata. Az intézmény – amely jelenleg 653 diák alma matere – a felsőháromszéki mezőgazdasági oktatás 85. évfordulója és az iskola névadója, báró Apor Péter születésének 340. évfordulója tiszteletére szervezett ünnepséget.
Egész napra jutott a különféle tudományos, kulturális stb. eseményekből, a nap 9 órakor indult tudományos ülésszakkal, amelyen a hozzászólók a mezőgazdasági oktatás jelenének gondjairól, kihívásairól értekeztek.
A Debreceni Egyetem rektorhelyettese, dr. Jávor András tartalmas bemutatójából értékes, új ismeretekre tehettek szert a hallgatók, többek között az ágazatot érintő EU-s szabályozásokról is, a LAM Alapítvány részéről felszólalt Orbán Miklós felnőttképzési programfelelős, dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató a falusi mezőgazdasági szokásokról beszélt, Dezső Vencel igazgató pedig a kézdivásárhelyi mezőgazdasági oktatás indulását vázolta. András Ignác, a kászonaltízi iskola igazgatója a kászonszéki és felsőháromszéki gazdák közötti kapcsolatokról beszélt.
Bemutatták a 85 év a mezőgazdasági oktatásban. A jelen képei című könyvet, fotókiállítás is nyílt Öt év képekben címmel az iskolában, valamit egy emlékplakettet is elhelyeztek, amit meg is áldottak.
A meghívottakat ebéddel vendégelték meg a szaklíceum étkezdéjében, ami ajánlatos is volt, hiszen az azt követő, látványos gasztronómiai kiállítás igencsak korgó gyomrokat okozott volna. Ezen az iskola diákjai által készített sütemények vitték a prímet, és azokat szolgálták fel a napot záró állófogadáson is.
A kulturális emlékműsor méltó helyen, a Vigadó nagytermében kezdődött 15 órától: köszöntőbeszédek hangzottak el, felléptek az iskola diákjai és a testvériskolák képviselői is. Szülőföldem, szép földecském címmel mutattak be fotókollázst, a Fergettyű néptánccsoport és a Vadrózsa népdalkör mezőségi és sóvidéki táncokkal, felcsíki fonóval lépett fel, román nyelvű műsor is a program része volt.
Az ünnepségen jelen volt Orosháza, Mezőhegyes küldöttsége, Gyuláról és az intézmény ausztriai testvériskolájától köszöntő szavak érkeztek.
Jó alkalom volt ez a nap a kapcsolatok ápolására, a találkozásra, olyan neves egykori diákok keresték fel ez alkalomból az intézményt, mint Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, aki megelégedetten nyugtázta: színvonalon felüli irodalmi műsort láthatott.
Dezső Vencel igazgató, aki 16 éve áll az intézmény élén, megerősítette: úgy érzi, jól sikerült, tartalmas, mozgalmas ünnepséget zárhattak, amelyre méltán lehetnek büszkék a szervezők.
Értékes ajándékkal is gazdagodott az iskola, egy traktorral, amely 39 éves elődjét váltja le a „szolgálatból”. A négy és fél millió forintos munkagépet Tóth Katalin földművelésügyi helyettes államtitkár, dr. Torda Márta minisztériumi osztályvezető, valamint Visegrádi József tatabányai vállalkozó közbenjárására és hathatós segítségével kaphatta meg az intézmény. Hatalmas előrelépés ez, hiszen tudni kell, hogy Felsőháromszéken az Apor Péter Szaklíceumban tanulnak traktorvezetést nem csak a diákok, a felnőttek is, sőt jönnek Erdővidékről, Brassó megyéből, nem mindegy tehát, hogy milyen állapotú járműn gyakorolhatnak.
F. I.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Húsmarha és pálinkafőzés
A tudásalapú gazdálkodást segítik
Idén kiemelten az állattenyésztést ösztönzi a LAM Alapítvány. Klárik Attila szerint azért karolják fel ezt az ágazatot, mert országos szinten közel 30 százalékkal csökkent a szarvasmarha-állomány.
Az illyefalvi székhelyű alapítvány igazgatója kifejtette, a LAM Mikrohitel Rt. külön programot dolgozott ki, amely révén kedvezményes hitellel támogatják az Angus húsmarhavásárlást. A program népszerűsítésére több gazdatalálkozót is szerveztek Kovászna, Hargita, Brassó és Kolozs megyékben. Fontos, hogy a LAM programok népszerűsítése érdekében idén már 17 kihelyezett gazdatalálkozón vettek részt az alapítvány munkatársai. Múlt héten pedig 20 hallgatóval elindult kedvezményes gazdatanfolyamuk, de tavasszal indították 18 hallgatóval a vadgazda tanfolyamot is. Hamarosan indítanak akkreditált idegenvezető és öko-gazda képzéseket is.
Újdonságként, elsőként térségünkben, idén szeretnék akkreditálni a szakképzett pálinkafőző tanfolyamot is. Ez egy 360 órás kurzus lesz, amit magyarországi partnerek segítségével bonyolítanak le. Klárik Attila szerint népszerű a 40 órás sajtkészítő tanfolyamuk, amelyre egész évben várják a jelentkezőket, akik különféle honi és svájci sajtkészítmények otthoni elkészítését tanulhatják meg. A Nők iskolája sorozaton belül a szabás-varrás tanfolyam örvend nagy népszerűségnek, idén 120 résztvevőt jegyeztek. Az aktív gazdálkodókat laboratóriumi talajelemzési szolgáltatással segítik, amely révén tápanyag-ellátási útmutatót állítanak össze.
A LAM Alapítvány pályázati irodája uniós pénzek lehívásában segíti a gazdákat, segítenek a cégbejegyzésben, megvizsgálják, hogy életképes-e a farmer projektje, megírják a pályázatot és segítenek a végső elszámolásban is, összegzett Klárik, megjegyezve, minderről a www.lamilieni.ro honlapon nyújtanak részletes tájékoztatást.
K. Zs.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A tudásszerzés nem lehet öncélú (Tanévnyitó a Sapientián)
„Jegyezzétek meg, az élettől csupán annyit szabad elvárni, amit ti is hozzáadtok” – köszöntötte az első és másodéves agrármérnöki szakos hallgatókat Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora tegnap a Sepsiszentgyörgyi tanulmányi központ második tanévnyitóján. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke pedig hangsúlyozta, a Sepsiszentgyörgyi agrárképzésnek ki kell sugároznia a régióra, majd megáldotta a jelenlévőket. A huszonhat gólya letette az egyetemi fogadalmat, és ezzel hivatalosan is hallgatóivá váltak a Sapientiának.
Tavaly harminc diákkal indult a magyar nyelvű agrárképzés Sepsiszentgyörgyön, de az első évet csak tizennyolcan fejezték be, ami az oktatás minőségét jelzi és azt, hogy a Sapientia nem diplomát akar adni a hallgatók kezébe, a cél, hogy az itt tanuló fiatalok jól képzettekké váljanak – szögezte le Kató Béla. Az egyetem fejlesztéséből a református egyház is kiveszi a részét, talán már egy hónap múlva beköltözhetővé válik a Gólya utcai bentlakásegyüttes – jelentette be az egyházkerület püspöke. Dávid László szerint az egyetem nemcsak a falakat jelenti, hanem az ott tanító tanárokat és az intézmény szellemiségét, amiért a hallgatóknak is tenniük kell. A Sapientia rektora kérte a diákokat, találjanak példaképet maguk számára az oktatók között, minden körülmények között fogalmazzák meg elvárásaikat a társadalommal szemben, és cselekedjenek felelősen közösségük érdekében. Tamási Áron gondolatát idézte: mindenki „azért is felelős, amit mások az ő hallgatása fölött a népével cselekednek”. A Sapientia Marosvásárhelyi karának dékánja szerint az agrármérnök számára a szülőföld nemcsak szimbólum, hanem egész életében munkája tárgyaként, a mindennapokat meghatározó tényezőként van jelen. „A mezőgazdász szakemberre pedig a társadalom úgy tekint, mint akinek talán átvitt értelemben is a legnagyobb befolyása van a szülőföld sorsára. Nemzeti közösségünk számára ti képviselitek azt a lehetőséget, hogy jó kezekbe kerüljön egyik legféltettebb kincse, a szülőföld, és nagymértékben bennetek van a reménységünk az erdélyi magyar értelmiség szellemi megújulására, közösségünk felemelkedésére. Ne feledjétek, hogy semmiféle tudásszerzés nem lehet öncélú. Meg kell tanulnotok a szűkebb vagy tágabb közösségetek javára fordítani. Meg kell értenünk, hogy a körülöttünk lévő világ jobbításának kulcsa csakis bennünk rejlik” – hangsúlyozta Kelemen András dékán. Nyárádi István, a Sapientia Sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjának igazgatója arról beszélt, hogy egy nemzet fenntartható fejlődésének alapját az oktatás képezi, amelynek anyanyelven kell biztosítania minden szinten és szakterületen az ismeretátadást. Nyárádi megköszönte a LAM Alapítvány együttműködését és a hallgatóknak felajánlott ösztöndíjat, a helyi Puskás Tivadar Szakközépiskolának, hogy használhatják a tornatermet, a tanároknak, hogy vállalják az ide-oda utazást. A fogadalomtétel után a másodéves hallgatók átadták a gólyáknak a búzavetőmagot tartalmazó kis zsákot, biztatva őket, tudásukkal ők is legyenek hasonlatosak a vetőmaghoz. A tanévnyitót Józsa Attila és Steigerwald Tibor, a Parnasszus irodalmi kör vezetője, illetve egyik tagja versmondása, valamint Pável Hunor Mihály (II. éves hallgató) és Dombi Rózsa (mindketten a Háromszék Táncegyüttes tagjai) tánca tette ünnepélyessé. Az esemény himnuszaink eléneklésével ért véget.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fórum, konferencia és gazdanap a térségi mezőgazdálkodóknak
okszínű és tartalmas programokkal várták az érdeklődő gazdákat az első alkalommal megszervezett Csíkszéki Gazdanapok szervezői csütörtöktől szombatig. Az érdeklődők nemcsak szórakozhattak, hanem tanulhattak, sőt megmérettethették állataikat, termékeiket is.
A háromnapos rendezvény szombaton zárult a csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központ területén tartott gazdanappal. A tervezetthez képest mintegy órás késéssel nyitották meg az eseményt a magyar és székely himnusszal, amelyek után Ferencz Ervin ferences atya elmondta, hogy őt kérték fel a házigazda, Böjte Csaba ferences szerzetes helyett beszélni. Majd részleteiben is kitért arra, hogy miért nevezik a kenyeret a természet csodájának, az ember kalácsának, illetve az Isten palástjának. Az új kenyér megáldását követően pedig közösen imádkozták el a Miatyánkot az összegyűltek.
Borboly Csaba, Hargita megye Tanácsának elnöke köszöntőjében a bizalom, az adott szó fontosságáról beszélt, arról, hogy vissza kellene térjenek azok az idők, amikor még elég volt egy kézfogás az ígéretek betartásához. Emellett bátorította a gazdákat arra, hogy higgyék el, együtt többre képesek. Meglátása szerint, „ha lesz kellő bizalom, összefogás a gazdák részéről a mezőgazdaságban, az értékesítésben, a közös fellépésben, akkor ez a három nap nem volt hiába”. Jakab István, a magyar országgyűlés alelnöke rámutatott, három napig dolgoztak, egyeztettek, programot alkottak, amely révén megerősítették az együttműködést az országhatár két oldalán élő magyarok közt. Jó szórakozást kívánt az összegyűlteknek, arra kérve őket, hogy higgyék el, azon dolgoznak az anyaországban, hogy minden magyar igazán otthonra találjon a Kárpát-medenceében.
Tánczos Barna, RMDSZ-es szenátor megköszönte a magyarországi szakembereknek, hogy jóvoltukból a barátság mellett, rendszerint tudást és anyagi támogatást is kapnak a Székelyföldiek. Hangsúlyozta, hogy a hétvégi eseményhez hasonló rendezvények elsősorban a gazdák tudásának gyarapítása miatt fontosak – ilyenkor ugyanis nemcsak ünnepelni, hanem tanulni is van lehetőségük a környékbelieknek. Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere megköszönte mindenkinek a háromnapos program létrejöttéhez nyújtott segítséget, ugyanakkor kifejtette, bízik a folytatásban. Kiemelte továbbá, hogy az elmúlt években nem volt olyan rendezvény a településen, amely a gazdáknak, a gazdákról szólt volna, most azonban itt a felkínált lehetőség számukra.
Magyarok kenyere
A gazdanap része volt a Magyarok Kenyere Program is, amelynek keretében Balog Eszter, a Szent István Egyetem munkatársa felolvasta Korinek László professzor, a Magyarok Kenyere mozgalom elindítójának köszöntőjét, majd Nagy István parlamenti államtitkár és Darabos Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatója is rámutatott az egyre nagyobb méreteket öltő program jelentőségére. A helyszínen előállított Magyarok Kenyere cipók értékesítéséből befolyt adományokat a simoni gyermekvédelmi központ számára ajánlották fel.
Állatkiállítás, fajtabemutató
Közben egyre többen gyűltek össze a gazdanap helyszínén: kik a kézműves vásárt keresték fel, kik pedig a sajtkészítők sátrában ízlelték, vagy éppen vásárolták az ízletes, illatos termékeket, de olyanok is voltak, akik a tanácsadó sátrat vagy épp az állatkiállítások helyszínét keresték fel. Ami a szarvasmarha-kiállítást illeti, 16 állatot – elsősorban pirostarka és Holstein fajtájút – értékelt a szakmai zsűri, miközben Sólyom Gizella, a Hargita Megyei Állatnemesítő Hivatal volt vezetője beszélt a fajták, és felvonultatott állatok jellemzőiről. Mint a szervezőkről megtudtuk, mintegy negyven egyedre számítottak, de több gazda is váratlanul visszamondta a részvételt. A lovas programpontok iránt is sokan érdeklődtek: fajtabemutató révén volt lehetőség megismerni a különböző lovakat, de volt szekeres ügyességi-, és rönkhúzató verseny is. A juhkiállítás elmAradt, mivel a gazdák többsége még a legelőn tartja állatait.
Tanácsokat is adtak
Közben a tanácsadók sátrában a mezőgazdasági és vidékfejlesztési pályázatokat lebonyolító intézmények és szervezetek egész nap ingyenes tanácsadással segítették az érdeklődő gazdákat. A Kovászna megyei LAM Alapítvány munkatársa elmondta, habár az emberek is érdeklődtek, de a jelenlevő szervezetek között – Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés, Csík LEADER Egyesület – is elindult egyfajta kommunikáció, ami számukra is pozitív hozadéka az eseménynek. A Caritas munkatársa arról számolt be, hogy beszélgetésünkig tőlük elsősorban a gyógynövénytermesztésről érdeklődtek, miközben formális (akkreditált) és non-formális – amely nem akkreditált, hanem tapasztalati ismeretszerzést jelent – képzéseiket próbálták népszerűsíteni az eseményen.
A jó hangulatot a nap folyamán a helyi ifjúsági fúvószenekar, a csíkszentsimoni néptáncegyüttes, valamint a Heveder és Role zenekarok biztosították, a legkisebbek pedig a gyermekudvarban vehettek részt a számukra összeállított foglalkozásokon.
Fórumot és konferenciát is szerveztek
Csütörtökön szakmai fórummal kezdődött a rendezvény, pénteken pedig konferencián vehettek részt az érdeklődő gazdák a Csíkszéki Gazdanapok keretében. A két szekcióban zajló előadások során szó volt a helyi termékekről, védjegyekről, a minőségbiztosításról, a tejtermelésről és feldolgozásról, továbbá körbejárták a vadkárok, a vadkárbecslés, vadgazdálkodás, illetve a gazdaképzések, szaktanácsadások témakörét is a szakemberek. Mindezek mellett az új agrártörvényekről, a határon átnyúló együttműködésekről és az agrártámogatások alakulásáról is informálták a jelenlevőket.
Kömény Kamilla
maszol.ro

Befejezetlen beruházások
Az ország fejlődéséről tárgyaltak a hazai magyar közgazdászok 
Románia gazdasági fejlődésének kilátásait elemezték az ország magyar közgazdászai, valamint neves hazai és külföldi gazdasági szakemberek. A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) Bukarestben szervezte legnagyobb éves rendezvényét, a 25. Közgazdász Vándorgyűlést.
A találkozó első plenáris előadásában dr. Kerekes Kinga egyetemi docens rámutatott: manapság egyaránt nehéz munkaerőt és munkahelyet találni. A helyzetet rontja, hogy a munkaadók és a munkavállalók teljesen eltérő szempontból vizsgálják a kérdést. Barabás László, az Accenture solution architect managere rámutatott: a munkaadó csak kínál, de a munkavállaló választ. Kuti Géza szociológus arra figyelmeztetett, hogy a pénz önmagában nem motivál. A jó munkaerő megszerzéséhez és megtartásához sokkal inkább hozzájárul a játékos környezet vagy a rugalmas munkavégzés.
Átgondolatlan törvények, befejezetlen beruházások
„Románia a negyvenezer befejezetlen beruházás és a hatástanulmányok nélküli döntések országa, átgondolatlan törvényekkel és bankellenes hangulatkeltéssel veszélyeztetik a pénzintézetek működését”, mutatott rá Steven van Groningen. A Raiffeisen Bank Románia vezérigazgatója szerint az országnak megvannak az adottságai, hogy az uniós top 10-ben benne legyen, de ehhez elsősorban az infrastruktúra, a népességi- és humántőke, valamint a magán- és közszféra hatékonyságára kellene összpontosítania. 
Dumitru Ion, a Kompass&DoingBusiness.ro vezérigazgatója szerint Romániának akkor lesz valós gazdasági növekedése, ha annak számottevő részét a kis- és középvállalkozások biztosítják, de ez idén alig több mint 1 százalék. 
A Közgazdász Vándorgyűlésen szó esett az úgynevezett szociális vállalkozások fontosságáról és életképességéről. Somai József, az RMKT tiszteletbeli elnöke szerint az 1990 előtti erőltetett szövetkezetesítésnek máig érződik a negatív hatása, a társadalom nehezen fogadja be a közösségi szövetkezetek fogalmát. 
Német Dániel, az Ususty Fenntartható Innovációs ügynökség alapítója szerint arra kell rájöjjön mindenki, hogy egyetlen vállalkozásnak sincs értelme, ha nem teremt közösségi értéket. 
Románia erőssége a humán tőke, gyengéje a politikum és a bürokrácia  
A Romániában vállalkozó külföldieket megszólaltató angol nyelvű szekcióban a meghívottak egyetértettek abban, hogy Románia erőssége a humán tőke, mert az emberek rugalmasak, tanulékonyak és okosak. Problémát jelentenek viszont a törvényhozási hibák, a politikusok felelősségének hiánya, a hivatalok bürokráciája és össze nem hangoltsága. A külföldi befektetők szerint szakítani kellene a jelenlegi, hazugságokon alapuló eladással. A résztvevők gyakorlati tanácsokat is kaptak az online marketingről, így megtudhatták, hogy Romániában többen kattintanak a „leárazás” címszóra, mint Németországban, és hogy az eredményes hirdetésben kell legyen legalább egy szám, az első sor a termékről szóljon, az utolsó a cégről.
A 25. Közgazdász Vándorgyűlésen az RMKT Wesselényi Miklós díját Kató Béla erdélyi református püspöknek ítélték. Szécsi Kálmán, az RMKT tiszteletbeli elnöke laudációjában elmondta: Kató Béla elsők között mutatott példát, közösségi projektekbe irányította a támogatásokat, tehetséges fiatalokkal vette körül magát, létrehozta az illyefalvi LAM Alapítványt és a LAM Mikrohitel Rt.-t, és sok értéket adott hozzá a romániai magyarság gazdasági fejlődéséhez, célszerűen hasznosította a visszaszerzett egyházi ingatlanokat. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Túlbuzgó prefektus vagy túlzó panaszok? (Sepsiszentgyörgyön a parlamenti albizottság)
Kulcsár-Terza József képviselő kezdeményezésére, a párbeszéd jegyében és egy folyamat elindításának reményében érkezett Sepsiszentgyörgyre tegnap a román parlament magyar közösséggel foglalkozó albizottsága. A három képviselő – ketten betegség miatt távol maradtak – a székelyföldi megyeitanács-elnökökkel, civil szervezetek szószólóival találkozott, este közös vacsorán vettek részt a háromszéki román polgármesterekkel, ma délelőtt pedig találkoznak Sebastian Cucu prefektussal. Szeretnék jobban megismerni az itt élő magyarok gondjait – fogalmazták meg, bár a sajtótájékoztatón az is kiderült, egyikük a felvetett panaszok némelyikét találja túlzónak, másikuk a kormány helyi megbízottjának egyes lépéseit véli konfliktusgerjesztőnek. A kiszállás tapasztalatairól dokumentum készül, igyekeznek elérni, hogy a parlament napirendjére kerüljön a magyarság gondjainak orvoslása – hangzott el.
A román parlament emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságán belül működő, a romániai magyarság ügyeivel foglalkozó albizottság Kulcsár-Terza József kezdeményezésére jött létre, és az ő ötlete volt a kétnapos székelyföldi terepszemle is. Mint fogalmazott, ez csak az első lépés, a közeljövőben Erdély más régióiba is ellátogatnak, szeretnék, ha még a nyári vakáció előtt elkészülne a magyar gondok leltára. Fontosnak tartotta, hogy kollégái a helyszínen tájékozódjanak, bizonyos ügyeket ismertek, de nagyon sok mindenről nem hallottak eddig. A civil szervezetekkel folytatott megbeszélésen – részt vett a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat, a Civilek a Katolikus Iskoláért, a LAM Alapítvány, a Székelyföld Megmaradásáért Mozgalom, a Sepsi Reform Egyesület, a MERT és a református egyházat képviselő Sántha Imre lelkész – mindenki elmondhatta gondját-baját, és megfogalmazódott, jelenleg a legnagyobb probléma a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyének rendezése, de szó volt a székely zászló körüli hercehurcáról és az autonómia kérdéséről is. A Szociáldemokrata Párt színeiben megválasztott Vîrză Mihăiţă felszólalásában óvatosan fogalmazott, még elemeznie kell a hallottakat – mondotta, empatikusabb volt viszont a romákat képviselő Vasile Daniel, aki elmondta: céljuk, hogy a parlament napirendjére kerüljenek egy-egy kisebbség, így a magyarság sajátos gondjai. Tartalmasnak, előremutatónak nevezte a megbeszéléséket, és bízik benne, eredménye is lesz tájékozódásuknak. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a sajtótájékoztatón az albizottság segítségét kérte, elmondta, a prefektus megtámadta egy román–magyar együttélési kódex létrehozására vonatkozó kezdeményezésüket, alapfokon pert nyertek ugyan, de hasznos lenne, ha a képviselők is véleményt fogalmaznának meg indítványukról, mely meglátása szerint segíthetné a vitás kérdések legalább kétharmadának rendezését. Maros megyét Kocsis Róbert megyeitanács-tag képviselte, aki példamutatónak nevezte a kezdeményezést, és úgy vélte, ha sikerülne kiiktatni a napi, heti rendszerességű intézmények közötti vitákat, az a régió javára válna, vonzóbb lehetne a befektetőknek, jobban fejlődhetne gazdasága, turizmusa. Tamás Sándor háromszéki megyeitanács-elnök a szerbiai példát ismertette, ahol valóság a kettős nyelvhasználat és a helyi autonómia, két nyelven állítják ki a hivatalos dokumentumokat, mégsem dől össze a világ. Kiemelte, nagyon fontos, hogy a képviselők eljöttek és a helyszínen tájékozódnak, hisz már több ízben kiderült, Bukarestből Székelyföld egészen másképpen látszik. Szűkszavú nyilatkozata után újságírói kérdésre válaszolva kicsit bőbeszédűbb lett Vîrză Mihăiţă, aki tapasztalatairól szólva elmondta, bizony egyes panaszokat túlzónak talált, majd ki is fejtette: a prefektus ellen megfogalmazott vádakra gondol, hisz a kormány helyi megbízottja nem tesz egyebet, csak a törvényeket alkalmazza, azok pedig ugyanazok az egész országban. Kollégája, Vasile Daniel pontosítani igyekezett, ő például éppen a prefektus akcióit véli túlkapásnak, abszurdnak nevezte, hogy kétnyelvűsége miatt megtámadja a pályázati űrlapokat, és ellehetetleníti az egész folyamatot. Véleménye szerint az ilyen lépések csak a konfliktushelyzet kiélezésére jók. Vîrză Mihăiţă még egyszer nekifutott a magyarázkodásnak, finoman igyekezett utalni a magyarok túlzott érzékenységére, „gyermekes frusztrációjára”, meglátása szerint éppen azért szükséges a párbeszéd, tárgyalás, hogy sikerüljön feloldani ezeket.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszonöt éves a LAM Alapítvány
Megváltoztatta a szemléletet
Nemzetközi tudományos értekezlettel ünnepelte 25. születésnapját a LAM Alapítvány. Az illyefalvi konferencia-központban tartott eseményt ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg, aki negyedévszázaddal ezelőtt, fiatal illyefalvi lelkészként lerakta az intézmény alapjait.
Jó érzés kimondani, hogy a LAM Alapítvány 25 éves – fogalmazott a püspök, aki felidézte: óriási lelkesedéssel fogadták az 1989-es eseményeket.
– Nem szégyellem azokat a lelkes és bizakodó pillanatokat, amelyeket a 90-es évek eleje jelentett számunkra. Akkor azt hittem, hogy mindent meg lehet változtatni és minden megváltoztatható. A LAM megjelenése ebből fakadt. Mint felelős értelmiségi, aki nemcsak a lélekért, hanem az egész emberért felelősséget érzett, arra gondoltam, hogy meg kell változtatni az itt élő földműves emberek életét – mondta megnyitóbeszédében Kató Béla.
Kifejtette: hamar rájött, nem lehet „segélyekre berendezkedni, mert „dolgos székely népünk nem csinált semmit, csak a segélyeket kezdte várni”. Indítványozta, ne segélyt, hanem olyan eszközöket adjanak, amiből megélhetnek az emberek.
– Természetesen semennyi pénz, semmilyen támogatás nem lett volna elég, ha nem sikerült volna elhitetni a fiatalokkal, hogy az ő életük is megváltozhat, de dolgozni kell – jelentette ki Kató Béla, aki hozzátette: akkor sem volt könnyű, de most sem az, hiszen újabb és újabb kihívásokkal kell szembenéznie annak a fiatal csapatnak, amely átvette az alapítvány irányítását.
„A reformáció 500 évének csak az 5 százalékánál tartunk, de jó úton haladunk”, állapította meg Ungvári Éva, a LAM Mikrohitel Rt. igazgatótanácsának elnöke.
– Nagyon sok olyan embert ismerek, akik a LAM segítségével Svájcban dolgoztak, támogatást kaptak, itthon vállalkozást alapítottak, s azt sikerre vitték – mondta Tamás Sándor. – Valamennyiükben az a közös, hogy szemléletváltáson estek át, és egy ilyen szemléletváltásra lenne szükség egész Székelyföldön – mutatott rá Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Az agrártudományi panelben az Illyefalváról elszármazott dr. Bardócz Zsuzsanna, a táplálkozástudományok nyugalmazott professzora meglehetősen borús képet festett a jövőről A Föld állapota és az egészséges élelmiszerek című előadásában.
Dr. Márai Géza, a Szent István Egyetem címzetes docense azzal indokolta, hogy az európai uniós csatlakozás után nem csökkent a kontinens keleti és nyugati fele közötti különbség, hogy létezett volna egy „háttéralku”, amely szerint keletnek a szerepe a nyersanyagtermelésben merül ki, a nagy hozzáadott értékű feldolgozó ipar a nyugat kiváltsága maradt.
Dr. Ratkos József mérnöktanár, az Ökológiai Termék Előállítók Klaszterének elnöke szerint akkor lehetünk sikeresek, ha megvizsgáljuk, hogy eddig „mit nem csináltunk igazán jól”.
Messze a legjobb előadást dr. Sikó-Barabási Sándor, a Kovászna megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság vezetője tartotta. Egészséges és biztonságosa élelmiszerek? című prezentációjára visszatérünk.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Orbán Balázs-díjjal tüntették ki Kató Bélát (Székelyföldi elismerés)
A reformáció jegyében Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének, Jakab Istvánnak, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesének és Tőkés Zsoltnak, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatójának ítélték oda idén a székelyföldi megyék legrangosabb kitüntetését, az Orbán Balázs-díjat.
Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzata közös közleményben számolt be szombaton a marosvásárhelyi vártemplomban pénteken este tartott díjátadóról. Amint a házigazda, Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke az ünnepségen elmondta: mivel 2017 a reformáció emlékéve, mindhárom megye olyan személynek adományozta az Orbán Balázs-díjat, akik életük és munkásságuk során a reformáció szellemében cselekedtek, a keresztény és magyar értékek átadására törekedtek. „A közösségért végzett munka szoros kapcsolatban áll a reformáció eszméivel. A nagy reformátorok a hit megélésének és Isten dicsőítésének eszközeként tekintettek a munkára, és azt vallották, hogy az egyénnek munkájával hozzá kell járulnia a közösség boldogulásához, felvirágoztatásához. Meggyőződésem, hogy napjainkban is erre a szemléletre van szükségünk” – fogalmazott Péter Ferenc.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azt tartotta a kor nagy kihívásának, hogy vonzóvá tegyék Székelyföldet a fiatalok számára. „Sok minden nem rajtunk múlik, de bűn és vétek elmulasztani megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy itthon tartsuk fiataljainkat. Székelyföldnek akkor lehet jövője, ha több figyelmet fordítunk fiataljainkra, ezért szeretnénk a következő évet a fiatalság évének nyilvánítani Hargita megyében” – idézte a közlemény Borboly Csabát.
Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke arról beszélt, hogy Székelyföld olyan sajátos entitás, amelyet éltető köldökzsinór köt a magyar nemzet egészéhez. „Egy hajóban ül Székelyföld minden lakója, aki pedig ezért a régióért tesz, az minden egyes lakójáért tesz” – fogalmazott Tamás Sándor.
Az ünnepi köszöntők után került sor a 2017-es Orbán Balázs-díjak átadására. Elsőként Kovászna megye jelentette be, hogy az idei díjazottja főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány és a LAM Alapítvány létrehozója, a Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnöke, olyan igaz hitű lelkipásztor, aki nemcsak gyülekezetéért, egyházáért munkálkodik, hanem nagy formátumú közéleti személyiség, közösségi ember, aki a maga során valóságos reformációt hozott Háromszékre, az Erdélyi Református Egyházkerületbe. „Hitelessége, becsületessége, kitartása, cselekvőereje, alázata és mélyből jövő, igaz hite semmit sem kopott az évtizedek folyamán, így válhatott az erdélyi magyarság egyik legkiválóbb lelki és szellemi vezetőjévé, magasra téve a mércét a közösségi és egyházi vezetők körében. Merem mondani, hogy Kató Béla a jelenkori Erdély Széchenyije. Hálát kell adnunk mindazoknak, akik egész életükkel, cselekedeteikkel mutatják az utat, hirdetik az igét. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főtiszteletű püspöke ilyen elöljáró ember, aki saját életével példázza, hogy az igaz hitből fakadó cselekedet bőven kap áldást” – fogalmazott laudációjában dr. Szmolka István ortopéd főorvos, aki barátként laudálta az Orbán Balázs-díj Kovászna megyei díjazottját. A díjátadó ünnepséget a Codex Régizene-együttes koncertje zárta. A csíkszeredai együttes a Mint a szép híves patakra című előadását mutatta be, amely a genfi zsoltárok Szenci Molnár Albert-féle fordításain alapul. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

LAM Alapítvány: az agrárképzés és vidékfejlesztés zászlóvivője
Huszonöt éve a gazdatársadalomért
Az illyefalvi székhelyű LAM Alapítvány régiófejlesztési programjának a kezdetektől a mai napig egyik alappillérét a felnőttképzés és ezen belül az agrár-felnőttképzés jelentette, amely a szaktanácsadással és hitelezéssel egészült ki.
Az elmúlt 25 évben összesen több mint 9500 fiatal gazda vett részt a LAM által szervezett képzéseken, és ebből mintegy fél ezren jártak külföldi (svájci, németországi) gyakorlaton, mutatott rá lapunk érdeklődésére Klárik Attila, az alapítvány igazgatója, aki szerint a LAM Alapítvány agrárképzési tevékenysége, valamint hitelezési programja számszerűsíthetően rányomta bélyegét a térség agráriumának fejlődésére és konszolidálására.
Klárik Attila elmondta, az idei képzési kínálatukban szereplő, akkreditált növénytermesztői, állattenyésztői, gyümölcspárlat-készítői (pálinkafőző), illetve idegenvezetői képzésükre mintegy 70 hallgató iratkozott be, illetve a gyakorlati jellegű sajtkészítő tanfolyamukon 21 személy vett részt. A jelentkezők toborzása folyamatos, év végig újabb képzéseket szeretnének indítani különböző szakterületeken. Az akkreditált tanfolyamaik mellett számos rövid időtartamú, tematikus képzést is szerveznek nők és férfiak számára egyaránt. Népszerű a Nők iskolája programjuk is, melynek keretében a kézi és gépi szabás-varrás, a különböző háztáji praktikák, az alkalmi, népi díszek készítése, valamint számos hasonló, hagyományosan űzött mesterség boszorkánykonyhájába nyerhetnek betekintést az érdeklődők.
Képzési tevékenységük mellett idén több pályázatot is megnyertek, két nagyobb uniós pályázatuk összértéke mintegy 2,1 millió euró. A LAM Alapítvány pályázati és szaktanácsadási irodája pedig a térség agrártársadalmának nyújt segítséget a vidékfejlesztési pályázatok megírásában és lebonyolításában, de laboratóriumi talajminta-elemzést és személyre szabott tápanyag-ellátási útmutatót is készítenek a gazdáknak, és mezőgazdasági-vidékfejlesztési szakmai tanácsokkal is segítik az érintetteket. Kovács Zsolt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Negyvenezer ok a vállalkozásra: támogatást kapnak a Magyarországon élő román állampolgárok
Szakmai és anyagi támogatást is nyújt a 40 000 ok, hogy Romániában vállalkozz! elnevezésű projekt a Magyarországon élő román állampolgároknak, akik itthon alapítanának céget.
Romániai vállalkozásalapításra ösztönzi a legalább egy éve Magyarországon élő román állampolgárokat a 40 000 ok, hogy Romániában vállalkozz! elnevezésű projekt, amelyet a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) és a LAM Alapítvány közösen indított útjára a Diaspora Start Up POCU (Humántőke Operatív Program) kiírás keretében. A pályázat az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a Humántőke Operatív Program keretében valósul meg, összköltségvetése több mint 2 millió euró.
A 40 000 ok, hogy Romániában vállalkozz! projekt a kiírás legmagasabb pontszámmal értékelt pályázata – derül ki a kezdeményezők által a Krónikához eljuttatott közleményből.
Szakmai és anyagi támogatás
Mint a dokumentumból megtudhatjuk, a 40 000 ok, hogy Romániában vállalkozz! programba olyan román állampolgárok jelentkezhetnek, akiknek lakcímük az Északnyugati vagy a Központi Fejlesztési Régióba szól, és a saját vállalkozásukat is itt tervezik elindítani. A projekt egyrészt szakmai képzést biztosít, másrészt pedig a legjobb üzleti terveket anyagi támogatásban is részesíti. Nagy Tímea Zita projektmenedzser a Krónika kérdésére elmondta, a vállalkozásalapítás nem kötelezi a Magyarországon élő román állampolgárok hazatelepülését. „Vállalásunk szerint 260 személynek biztosítunk lehetőséget egy ingyenes vállalkozásfejlesztési képzésben való részvételre, egy virtuális támogatói hálózatba való bekapcsolódásra, illetve az üzleti tervek versenyét követően 32 vállalkozást támogatunk maximum 40 000 euróval és egyéb szakmai segítségnyújtással” – magyarázta az illetékes.
Máris lehet jelentkezni
A pontos pályázati feltételek a projektmenedzser elmondása szerint a vállalkozásfejlesztési program megkezdése előtt, januárban válnak elérhetővé a honlapon, ám az érdeklődők már most is jelentkezhetnek a pályázati kiírásra, s több feltétel együttes teljesítésével válhatnak a célcsoport tagjaivá. A kritériumok megtalálhatóak a projekt weboldalán. Bálint Eszter / Krónika (Kolozsvár)