Budapestről küldte a Kárpát-medencei Kastélykrónika című folyóirat első évfolyamának első számát a főszerkesztő és művészettörténész, Várallyay Réka, a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal Kárpát-medencei referense, aki több alkalommal volt Háromszék vendége, Kézdivásárhelyen szakrális kiállítás szervezője. A rangos kivitelben, negyedévente megjelenő kiadványt az említett hivatal indította útjára, és benne húsz szerző tárgyi és szellemi örökségekkel foglalkozó írását közli nemcsak magyarországi, hanem a regionális szerkesztőségek (Felvidék, Kárpátalja, Erdély,Vajdaság, Délvidék, Burgenland) közreműködésével. A félszáz oldalas folyóirat kötődik Háromszékhez és Erdővidékhez. Fehér János baróti művészettörténész és Kisgyörgy Zoltán a vargyasi Daniel-kastélyt és annak hajdani életét mutatja be. A vizuális lapterv egyik készítője a Sepsiszentgyörgyön élő, tehetséges grafikus, Péter Alpár. /Kisgyörgy Zoltán: A régiók örökségei egy helyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 5./

A máréfalvi Kovács Piroska nyugalmazott tanárnő kapumentő munkássága olyan mozgalom lett, melynek nem csupán a megyében, az országban, de annak határain túl is híre járja. A kapumentés nagyasszonya a Székely Kapuk Napja rendezvénysorozat időpontjául májust jelölte meg. A székely kapu motívumaiban is magán viseli május virágait. Május 21-én az immár ötödik alkalommal megtartott kapufórum nem csupán diákokat, hagyományőrző egyesületeket mozgatott meg, de hazai és anyaországi kutatókat is. A fórum üzenete nem lehet más, minthogy fába rótt okleveleink, a székely kapuk megmentése, továbbörökítése valamennyiünk kötelessége, írta Kristó Tibor. /Kristó Tibor: Kapufórum Máréfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 23./ Megjelent és hozzászólt többek között S. Sebestyén József és Káldi Gyula, a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, illetve a Nemzetközi és Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának határon túli műemlékekkel foglalkozó referensei Budapestről. /(bb): Székely kapuk napja – szakmai tanácskozás. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 27./

Csíkszeredában kiállítják a századfordulón készült miseruhákat. Várallyaly Réka művészettörténész elmondta, hogy 2002-ben Felső-Háromszék komplex település-felmérését végezték el. Ennek részeként ő az egyházi ingóságok számbavételével foglalkozott. Ekkor merült fel az ötlet, hogy megmutassák ezeket mindenkinek. 2004 októberében a budapesti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a kézdivásárhelyi Múzeumbarátok Egyesülete és a sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum közös szervezésében sor került a felső-háromszéki miseruhák kiállítására. Kézdivásárhely után Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson is kiállították az anyagot. Csíkban a gyulafehérvári érsekség végezte a felmérést, itt is nagyon gazdag anyag került elő. A XIX–XX. század fordulójának egyházművészete eddig feldolgozatlan terület. A II. Vatikáni Zsinat után ezek a miseruhák „kimentek divatból”. Ezért is lenne fontos egy egyházművészeti múzeum létrehozása, mondjuk Csíksomlyón. /Takács Éva: Egyházművészeti múzeumra lenne szükség. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 8./

Az Erdélyi Unitárius Egyház október 13-14-ére meghívta a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak a képviselőit, hogy helyszíni bemutató keretében beszámolhasson azoknak a pályázati támogatásoknak a felhasználásáról, amelyekkel négy, unitárius tárgyi emlék restaurálását/felújítását tette lehetővé. Nagyajtán a templomerőd sarokbástyájának felújítása befejeződött. Nem halogatható feladat magának a templomnak a felújítása is, amely főleg az ismétlődött földrengések és a nem egészen szakszerű karbantartás következtében ma rossz állapotban van. Nyárádszentlászlón van az egyik legrégebbi (14. századi) és építészeti szempontból is az egyik legérdekesebb unitárius templom, amelyet a templomhajó vagy a máig fennmaradt gótikus ajtókeret jelentős nemzeti örökséggé tesznek. Elkészült az említett ajtókeret helyreállítása, a szószékkorona, a festett-kazettás mennyezet és az úrasztala restaurálása is. Mára a templom engedélyezett kivitelezési dokumentációja is rendelkezésre áll. A tényleges munkákat előreláthatólag 2006-ban kezdik meg. A rossz útviszonyok miatt nehezen megközelíthető Magyarszentbenedeknek középkori temploma van, amelynek 1701-ből származó festett-kazettás mennyezete a legrégebbi erdélyi kazetta-födémek egyike. Tíz évvel ezelőtt komoly repedések jelentek meg a templom falán, a torony fokozatosan süllyedt. Megtörtént a kazettás mennyezet restaurálása. A Házsongárdi-temető „unitárius Pantheonjának” legreprezentatívabb síremléke Brassai Sámuelé, az „utolsó erdélyi polihisztoré”. A díszes síremlék puha mészkőből épült. Megtörtént a síremlék restaurálása. /Jakabffy Tamás: Felújított műemlékek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./

November 11-13-án, a hét végén tartották meg az Erdélyi Magyar Régészek III. konferenciáját a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban. Az előzőekhez viszonyítva a csíksomlyói találkozó volt a legsikeresebb: több mint 100 egyetemi hallgató, érdeklődő volt kíváncsi a két szekcióban bemutatott, közel 50 előadásra. Az előadók között volt a budapesti dr. Takács Miklós régész; a szintén Budapesten élő kollégája, Benkő Elek, a székelykeresztúri múzeum egykori munkatársa; valamint Kacsó Károly és Bajusz István történészek, továbbá a házigazda szerepét betöltő Botár István és Darvas Lóránt régészek. Műsorfüzet tartalmazta az előadások jegyzékét. Két évvel ezelőtt alakították meg a Pósta Béla régész nevét viselő egyesületet, hogy támogassák a különböző intézményekben kutató szakemberek kapcsolattartását, információcseréjét – mondta Botár István, az egyesület igazgatótanácsának tagja. /Kristó Tibor: Erdélyi magyar régészek konferenciája. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 14./ A szervezők (Pósta Béla Régészeti Egyesület, Mikó Ferenc Egyesület, Csíki Székely Múzeum) nagy nevű szakembereket, régészeket, történészeket hívtak meg. Bajusz István, a Pósta Béla Régészeti Egyesület igazgatója elmondta, hogy az immár harmadik alkalommal megrendezett konferencia lehetőséget kínál elsősorban az erdélyi magyar régészek számára, hogy kutatásaikról beszámolhassanak a szakemberek előtt. Reményét fejezte ki, hogy ebből a konferenciából egyszer talán Magyar Régészeti Konferencia lesz, ahol az egész Kárpát-medence magyar régészei tarthatnának seregszemlét, és folytathatnának tudományos vitákat. Paszternák István, a magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Miskolci Regionális Irodájának vezetője tartott előadást A kulturális örökségvédelem Magyarországon címmel. Ezt követően az előadások két (I. őskor–ókor, II. népvándorláskor–középkor) szekciókban folytatódtak. A résztvevők a három nap alatt közel ötven előadást hallgathattak meg (ízelítőül csak a Székelyföldhöz kapcsolódó néhány előadás témáját emeljük ki: Sztáncsúj József: Ember- és állatábrázolások a kora rézkori Erősd-kultúrában; Szabó Gábor–Dénes István: Régészeti topográfiai munkálatok a délkelet-erdélyi Vargyas-patak szorosában; Méder Loránd: Bronzkori balta Lisznyó határából; Asztalos István: Római határvédelem Délkelet-Erdélyben; Székely Zsolt: Újabb gót leletek Háromszéken; Benkő Elek: Középkori udvarház a Székelyföldön; Derzsi Csongor–Sófalvi András: Régészeti kutatások Kányád középkori templománál; Botár István: Régészeti kutatások Csíkmindszenten; Darvas Lóránt: A csíkszeredai Mikó-vár régészeti kutatása). /Mihály János: III. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencia Csíksomlyón. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 21./

Kárpát-medencei Kulturális Szövetség (KKSZ) alakult június 18-án a hatodik alkalommal Budakalászon nyolc országból összesereglett mintegy száz résztvevővel megrendezett Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fórumán, melynek szervezői a Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Kollégium. A KKSZ elnökének Szabó Tibort választották, a HTMH volt elnökét, főtitkárnak Romhányi Andrást, az MMI tanácsosát, a Magyar Kollégium elnökét. „Én jelen pillanatban és akkor sem, amikor a HTMH elnöke voltam, nem tekintettem a rám bízott feladatot politikai tisztségnek, tehát képes vagyok civilként gondolkodni” – nyilatkozta Szabó Tibor. Azért vállalta el a KKSZ elnöki tisztségét, mert ez a most megalakult Kárpát-medencei civil szövetség ékes bizonyítéka annak, hogy a politikai megosztottság ellenére a magyar nemzeti közösségek képesek összefogni, egymás érdekében szót érteni. A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke, Bodó Barna kifejtette, hogy egy ilyen szövetség megalakításának a gondolata a rendszerváltozás óta jelen volt. A KKSZ-t nemcsak kisebbségi magyar civil szervezetek alapították meg, létrehozásában közreműködtek magyarországi civil szervezetek is, többek között a Koncz Gábor vezette Magyar Kultúra Alapítvány. A KKSZ székhelye Budapest, tagszervezeteinek tevékenysége kiterjed a Kárpát-medence országaira: Magyarország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Ausztria. A szövetség fő célja a magyar kulturális értékek őrzése, gyarapítása, bemutatása és elfogadtatása nemzetközi szinten, valamint tagszervezetei érdekvédelmének biztosítása. Alapelvként határozták meg, hogy a szövetség a szabad egyesülés elvén alapuló politikamentes szerveződés, mely céljának tekinti a Kárpát-medencében élő népek harmonikus kapcsolatainak elősegítését, egymás kultúrájának megismerését, és az együttműködést ezen népek között. /Guther M. Ilona, Budapest: Kulturális összefogás. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./ Hatodik alkalommal szervezték meg június 16–18 között Budakalászon a Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fórumát, röviden a Budakalászi Találkozót. A szervezők – Romhányi András, a Magyar Művelődési Intézet tanácsosa, a Magyar Kollégium elnöke, és Halász Péter, a Magyar Művelődési Intézet (MMI) főtanácsosa – szívvel-lélekkel igyekeznek minél hatékonyabbá tenni a rendezvényt. Hat évvel ezelőtt 54 szervezet vett részt az akkor június 4-én tartott találkozón, idén már nyolc országból 114 civil szervezet küldte el képviselőjét (romániai, szlovákiai, szerbiai, horvátországi, bosznia-hercegovinai, ukrajnai, cseh- és morvaországi, szlovéniai szervezetek), ebből 33 először volt jelen a találkozón, de öt magyarországi szervezet is elküldte képviselőjét. Valamennyi eddigi találkozó végén zárónyilatkozatot fogalmaztak meg, ez legtöbbször pusztába kiáltott szónak bizonyult, a hivatalos szervek ugyanis nem figyeltek fel eléggé a találkozó fontosságára. Ezért is határozták el 2005-ben, hogy idén szövetséget alakítanak. A fórumon megfigyelőként jelen volt dr. Bicskey Botond, a Köztársasági Elnöki Hivatal hivatalvezető helyettese. Meghívottként részt vett, és előadást tartott: C. Tóth János, a HTMH osztályvezetője, Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet főigazgatója, Jagasics Béla, az Ifjúsági, Családi, Szociális és Egészségügyi Minisztérium civil kapcsolatok főosztályának megbízott főosztályvezetője, Filotás Lászlóné, a Nemzeti Kulturális Alapprogram pályázati csoportvezetője, dr. Koncz Gábor, a Magyar Kulturális Alapítvány igazgatója, valamint Sebestyén József, a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal határon túli magyarokkal foglalkozó munkatársa. A civil szervezetek leginkább a pénzhiányt sérelmezték, felhívták a figyelmet, hogy az anyaország ne a határon túliaknak szánt költségvetésen spóroljon. A jelenlévő hivatalok képviselői azonban tagadták, hogy a megszorítások a határon túliaknak szánt pénzalapokat érintenék. /Köllő Katalin: Megalakult a Kárpát-medencei Kulturális Szövetség. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

Helyzetfelmérésre és tanácskozásra hívta össze július 7-én Kassay Péter, a gyergyószárhegyi Művészeti és Alkotóközpont igazgatója a román és a magyar kulturális minisztérium illetékeseit, valamint a helyi és megyei önkormányzati képviselőket. A találkozó végén a felek megállapodást írtak alá, amely a további tennivalók listáját is tartalmazza. „A jogi helyzet tisztázása a helyi önkormányzat feladatkörébe tartozik, az előtanulmányok elkészíttetése a megyei önkormányzat, illetve az alkotóközpont feladata lesz” – vázolta a tárgyalás eredményét Kassay Péter igazgató. Dan Nicolae, a román szaktárca műemlékvédelmi igazgatóságának vezetője elmondta, a magyar Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal 1998-ban kötött megállapodás a mindkét fél számára kiemelkedően fontos műemlékek jegyzékét is tartalmazza. A listán szerepel a gyergyószárhegyi Lázár-kastély is. Sebestyén József, a magyar Örökségvédelmi Hivatal főtanácsosa a múlt év decemberi közös kormányülés eseményeit elevenítette fel. Ekkor döntötték el, hogy a két kormány anyagilag és szakmailag egyaránt támogatja a magyar és román kulturális örökséghez tartozó műemlékek felújítását, megőrzését. /Jánossy Alíz: Helyszíni szemlén. = Krónika (Kolozsvár), júl. 9./

A Mátyás király szoborcsoport restaurálása, valamint a Mátyás király szülőházában kialakítandó emlékszoba volt a tárgya annak a kétnapos kolozsvári megbeszélésnek, amelyen Schneider Márta művelődésügyi szakállamtitkár, Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, valamint más magyarországi szakemberek vettek részt. A megbeszélésen jelen volt Demeter András művelődésügyi államtitkár, Boros János alpolgármester és Cseh Áron főkonzul. Őszre befejeződhet a szoborcsoport restaurálása, s a Kolozsvári Képzőművészeti Egyetem vezetősége részéről nyitottságot tapasztaltak a Mátyás király szülőházában létesítendő emlékszoba ügyében. /Őszre befejeződhet a Mátyás-szobor restaurálása. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./

Csaknem negyven művészettörténész és építészhallgató egyetemista, illetve középiskolás diák dolgozott június 29. és július 5. között Bikfalván Bikfalváért, hogy a háromszéki falu népi lakóházait és kúriáit számba vegye, felmérje, dokumentálja. A nyolc erdélyi és magyarországi oktatási intézmény fiataljai a budapesti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Porta Speciosa Egyesület szervezésében érkeztek, a Kovászna megyei kulturális örökség igazgatósága és a sepsiszentgyörgyi Keöpeczy Sebestyén József Műemlékvédő Társaság szakmai támogatásával. A nyolcvanas években Zakariás Attila vezetésével sepsiszentgyörgyi építészek, a kilencvenes években pedig a már említett Keöpeczy Sebestyén József Műemlékvédő Társaság készített fotódokumentációt, értékleltárt a településről és építészeti felmérést több épületről. – A sok kutatás ellenére eddig nem született olyan településrendezési terv Bikfalván, amely ezt a különleges épített örökséget védené. Az egyhetes tábor folyamán a művészettörténész hallgatók csoportokra osztva bejárták az egész falut, kiegészítették az értékes épületekről a kilencvenes években készült adatlapokat. /Várallyai Réka: Értékfelmérés Bikfalván. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 12./

Bikfalva védett műemlékövezetté nyilvánítását tervezik. A Sepsiszentgyörgytől 15 kilométerre fekvő falu Uzon községhez tartozik, mindössze 350 lelket számlál, és kúriáiról vált híressé. Várallyay Réka művészettörténész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál a határon túli ügyek referense, évek óta a háromszéki kastélyokkal és kúriákkal foglalkozik, szívügye a falu épített örökségének megmentése. Kiindulópontnak azt az értékleltárt lehetett használni, amit az Orbán-kormány idején működő nemzeti örökség program keretén belül, 1996-ban készítettek. Idén nyáron ezt a dokumentumot mintegy negyven művészettörténész és építészhallgató egyetemista, illetve középiskolás diák egyhetes táborozás során kiegészítette és felújította. Körvonalazódott a faluképvédelmi program, Várallyay Réka szerint ennek a pozitív kisugárzása példát mutathatna egész Kovászna megyében. A következő lépés a kúriák felújítása, megőrzése lenne. A sepsiszentgyörgyi Keöpeczy Sebestyén József Műemlékvédő Társaság vállalta ennek lebonyolítását. /Bíró Blanka: Mentik az örökséget. = Krónika (Kolozsvár), aug. 22./

Egy olyan térinformatikai adatbázis elkészítése nélkül, amely átfogó képet ad a település állapotáról, épülő, közösségi tereiről tartalmaz adatokat, nem lehet jó városrendezési tervet készíteni ― vallja S. Sebestyén József, a magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársa, aki családi kapcsolatnak köszönhetően mondhatni hazajár Sepsiszentgyörgyre. Kíváncsian várja, mi fog történni ebben a városban. A rendezési terv elkészítése segítené az értékleltár, olyan alapadatok, mint például egy jelentősebb történelmi épület környéke. Ez a látlelet tartalmazza a település szerkezeti jellegét, az ott élő közösségek demográfiai, gazdasági helyzetét leíró statisztikai adatokat is. Nem kell bevárni az épületek leromlását, az apró, kisebb javításokat időben kell elvégezni. Nagy munka a felleltározás, de hasznos. Erdővidéken évek óta befejezés előtti állapotban van egy ilyen adatbázis, Nyárádmentén készül, s Felső-Háromszéken is elindult a terepmunka. S. Sebestyén József Kós Károly díjas építész, harminc éve dolgozik a műemlékvédelem különböző szakterületein. Negyedszázada járja Erdélyt, Felvidéket, az utóbbi években Kárpátalját, Muravidéket, Vajdaságot, fényképezi az értékes történeti építményeket, kiállításokat rendez. /Farcádi Botond: Milyen lesz Sepsiszentgyörgy? (S. Sebestyén József: adatbázis szükségeltetik) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 20./

Idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) jótékonysági bálját a műemlékek javára. A hagyományoknak megfelelően a jegyekből, tombolákból és a szponzorok felajánlásaiból összejött bevételt minden évben a bálozók által megszavazott műemlék javára fordítják a szervezők. Idén Buda várában, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában rendezték meg a nagyszabású eseményt. Idén először két háromszéki műemléket is jelöltek: az elpusztult zoltáni Czirjék-kúria még álló, barokk kapuzatát és a gidófalvi templomot, ahol nemrégiben középkori falképekre bukkantak. A zsűri döntésére mindkettő a bálozó közönség elé került. A zoltáni Czirjék-kapu egyetlen szavazatfölénnyel nyerte meg a bált, ennek köszönhetően a kapu megújulhat. /Várallyay Réka: Jótékonysági bál Budapesten (Összefogással műemlékeinkért). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 20./

Társfinanszírozóként a magyar állam is aggódik amiatt, hogy a kolozsvári Mátyás-szobor restaurálása avatatlan kezekbe került, s ezért bele kíván szólni a felújítási munkálatokba, jelezte Mezős Tamás, a magyar Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, aki hamarosan a kincses városba látogat ebben az ügyben. /Kánya Gyöngyvér, Sipos M. Zoltán: Budapest is kontároktól félti a Mátyás-szobrot. A magyar állam is beleszólna a kolozsvári szoborcsobort restaurálásába. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./

A kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálásának társfinanszírozójaként a magyar állam havonta ellenőrzi a Fadrusz-alkotás felújítási munkálatát, amelyre magyarországi szakértőkkel közösen ütemtervet dolgoztak ki a tervező és kivitelező cég képviselői. A megbeszélésen részt vett többek között Mezős Tamás, a magyar Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Szabó Bálint építőmérnök, a felújítás megvalósíthatósági tanulmányát kidolgozó Utilitas Kft. vezetője és Benedek Zakariás, a kivitelezést elnyert nagyszebeni Concefa Rt. műszaki igazgatója. /Rostás Szabolcs: Ütemterv a Mátyás-szobornak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 6./

Székelyföld épített öröksége – Faluképvédelem – Út a jövőbe címszó alatt nagyszabású konferenciának adott otthont Hargita Megye Tanácsa az elmúlt napokban. A rendezvény szervezői az Országépítő Kós Károly Egyesülés, a magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a sepsiszentgyörgyi Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság, valamint Hargita és Kovászna megye tanácsa volt. A neves építész, művészettörténész, etnográfus, közgazdász szakemberek előadásai mellett kerekasztal-beszélgetésre is sor került. Az eddigi eredmények (értékfelmérések, faluképvédelmi programok, egy-egy település értékőrző példája, megyei programok) beépítésével megfogalmazott cselekvési terv az épített és táji értékek megőrzésére irányul. /Túros Eszter: A jövő faluja – utak, lehetőségek. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 18./

Megmentenék a székely faluképet
Még megmenthető a hagyományos, nemzeti identitást őrző székely falukép. De ennek érdekében sürgősen kell dönteni és cselekedni. Erre a következtetésre jutottak decemberben a Csíkszeredában tanácskozó székelyföldi és magyarországi építészek, urbanisztikai felelősök, polgármesterek, a Hargita és Kovászna megyei Tanács képviselői.
„Nincs konkrét előírás se az anyag használatra, se a szín használatra. Emiatt az önkormányzatnál alkalmazásban levő urbanisztikus mindig azt hozza fel védelmül, hogy nem írta elő semmi, tehát a befektető aki épít, vagy pedig a tulajdonos olyan színre festeti a házát, amilyenre épp ő akarja” – magyarázza Fülöp Otília, Hargita megye főépítésze.
Ráadásul arra is van példa, hogy a tájidegen épület a régi, sorsára hagyott és megomló székely ház helyére került.
„Székelyföld, mint sok más hely Európában is, most azzal néz szembe, hogy bezúdult a piacgazdaság és ezzel mindenféle építészeti divat, miközben a hagyományos épületek pusztulnak, s azt gondoltuk, hogy valamilyen mintát kell mutatni, hogy aki házat akar építeni, az a mai igényeknek megfelelően mégis hogyan tervezhet” – fogalmazott Ertsey Attila, a budapesti Kós Károly Egyesülés építésze.
Ezt szeretné segíteni a Hargita megyei önkormányzat támogatta falukép-védelmi házterv-pályázat is. Nemcsak új házak építésére, hanem a régiek felújítására is vannak jó példák.
A "legszékelyebb" székely falu, Énlaka
„Ezek a régi házak konzerv tömörséggel fogalmaztak meg egy életformát, amire talán páran közülünk hajlandóak öregkorunkban visszatérni, vagy nosztalgiából. Így fenntarthatóak. De a mai igény, tehát a házzal szemben támasztott elvárások, az élettérnek a növekedése teljesen más gondolkodást is megkövetel a házzal szemben.” – magyarázza Köllő Miklós gyergyószentmiklósi tervező.
A Székelyföld épített örökségét védő tanácskozás résztvevői szerint a székely ház építésére nincs egységes recept. De több szempont figyelembe vételével megőrizhető a hagyományos székely falukép.
Az Országépítő Kós Károly Egyesülés, a magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a székelyföldi szakértők konferencián elhangzó javaslatait egy kiadványban fogják megjelentetni. Ez a székelyföldi önkormányzatok számára az építkezési engedélyek kibocsátásánál irányadóként is használható lesz. Forrás: Erdély.ma / Duna

Anyagi gondok késleltetik a kolozsvári Mátyás-szobor restaurálását
Beigazolódott azoknak a szakembereknek a félelme, akik attól tartottak, hogy a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport felújítására kiírt közbeszerzési eljárás lebonyolításához hasonlóan maga a restaurálás sem lesz zökkenőmentes, és várhatóan az érdemi munka is elhúzódik a bürokratikus és egyéb jellegű akadályok miatt. Az elmúlt időszak fejleményei viszont a legpesszimistább jóslatokat is felülmúlták. Annak ellenére ugyanis, hogy a budapesti kormány már jóval a Fadrusz-alkotás restaurálásáról kötött szerződés tavaly júliusi aláírását megelőzően átutalta a kolozsvári önkormányzatnak a magyar állam által felvállalt 400 ezer eurót, a restaurátorok most arra panaszkodnak, hogy pénz hiányában képtelenek hatékonyan folytatni az érdemben februárban megkezdett felújítást.
Kolozsi Tibor szobrászművész a kolozsvári Szabadság napilap keddi számában felpanaszolta, hogy a polgármesteri hivatal ismeretlen okokból nem folyósítja a restauráláshoz szükséges pénzt, ami jelentősen gátolja a munkálatokat.
A kivitelező nagyszebeni Concefa Rt. által a bronzalakok restaurálására szerződtetett szakember tegnap a Krónikának elmondta: jelenleg például rozsdamentes acélrudakon kellene dolgoznia, számos alapanyagot kellene beszereznie, ám semmire sincs pénz. Hasonló helyzet alakult ki a kőtalapzat helyreállításában is: itt Nagy Benjámin marosvásárhelyi restaurátort hátráltatja, hogy a vistai mesterek szintén leállították a kőkockák faragását, kerek perec kijelentve: fizetség híján nem hajlandók dolgozni. „Teljesen ki vagyunk zsigerelve, feléltük a tartalékainkat.
Ha sürgősen nem részesülünk egy kis anyagi elsősegélyben, hogy felgyorsítsuk a munkát, akkor a pénzhiány elgáncsolhatja a restaurálást, és nemhogy a határidőre nem készülünk el, de a felújítás elnyúlhat a következő télig is, ami katasztrófát jelentene” - nyilatkozta lapunknak Kolozsi Tibor. Márpedig a megrendelő nem hivatkozhat pénztelenségre, hiszen a magyar állam időben a kolozsvári városháza rendelkezésére bocsátotta a restaurálásra szánt összeg felét, 400 ezer eurót, ami már önmagában fedezi a Concefának a versenytárgyalás során odaítélt 375 ezer eurót (1,6 millió lej). (Mint ismeretes, Bukarest és Budapest fele-fele arányban vállalta a költségek fedezését.)
Mezős Tamás, a budapesti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke tegnap kérdésünkre megerősítette: tud a felmerült finanszírozási gondokról, amit már felvetett a kolozsvári illetékeseknek, ám mivel a restaurálás anyagi vonzata nem tartozik a hatáskörébe, részletekbe nem kívánt bocsátkozni. Megkeresésünkre Kelemen Hunor művelődési miniszter elmondta, nem ismeri a Mátyás-szoborcsoport felújításáról kötött megállapodás részleteit, nem tudja, hogy a román fél a központi vagy a helyi (kolozsvári) büdzséből kell-e biztosítsa a rá eső 400 ezer eurót, és lapunktól értesült az anyagi bizonytalanságról.
„Tény, hogy a tárca 2010-es költségvetésében ez a tétel nem szerepel. Utánanézek az ügy hátterének” – jelentette ki az RMDSZ-es tárcavezető. Eközben a valóság az, hogy a Tăriceanu-kormány 2008 októberében elfogadott 1310-es számú határozatával kiutalta a felújítás költségének fele részét, ám mivel a munkálatok abban az évben nem kezdődtek meg, az összeget visszahívták Bukarestbe. László Attila kolozsvári alpolgármester lapunknak azt állította: nem felel meg a valóságnak, hogy a városháza nem fizet; éppen tegnap egyeztettek arról a kivitelező céggel, hogy bizonyos munkafázisok befejezése után utalnak pénzt a Concefának.
Benedek Zakariás, a szebeni cég műszaki igazgatója ugyancsak cáfolta, hogy finanszírozási gondok lennének, és jónak nevezte a városházával való együttműködést. A Concefa illetékesétől megtudtuk: eddig a munkálataik ellenértékének egy részét (árajánlatuk 25 százalékát) kapták meg az önkormányzattól, jelenleg pedig a lovasszobor fölé emelt fémszerkezet, valamint az eredeti kivitelezési tervben nem szereplő munkálatok költségének finanszírozásáról folynak a tárgyalások. „Romániában jelenleg valamennyi beruházás terén felmerülnek gondok, meggyőződésem viszont, hogy a Mátyás-szobor felújítása körül nem lesznek problémák” - nyilatkozta a Krónikának Benedek Zakariás.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Műemlékvédelmi konferencia Bögözön
Az Új Ezredév Alapítvány szervezésében június 11–13. között Bögözön Civil kezdeményezések és műemlékvédelem a Kárpát- medencében 2010 címmel konferenciára kerül sor.
A Kárpát-medencei magyar eredetű műemlékek védelme az utóbbi időszakban minden szempontból háttérbe került. Az alapvetően gazdasági okok mellett a szak- és közigazgatás, a műemlékeket fenntartó tulajdonosi kör és a műemlékvédő szakma, civil szféra közötti együttműködés eredménytelensége is magyarázza, hogy napjainkban alig beszélhetünk tényleges műemlékvédelmi tevékenységről, műemlékek felújításáról, restaurálásáról.
Az Új Ezredév Alapítvány a műemlékvédelem területén érintett civil szereplőként azért vállalta fel a Civil kezdeményezések és műemlékvédelem a Kárpát-medencében 2010 konferencia megszervezését és lebonyolítását, mert a program megoldást, kiutat jelenthet a megfeneklett műemlékvédelmi együttműködésnek.
A konferencián többek között előadást tart Kelemen Hunor miniszter (Kulturális Minisztérium), dr. Mezős Tamás elnök (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal), Maksay Ádám főépítész (Erdélyi Református Egyházkerület), Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, és várhatóan L. Simon László, a magyar Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke is.
Az Új Ezredév Alapítvány 2005 óta vesz részt közvetlenül a Kárpát-medencei magyar eredetű műemlékek védelmében. 2007-ben a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával sikerült helyreállítani a bögözi református műemlék sírkertet, ezt követően pedig több egyeztetés történt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal a fali freskóiról nemzetközi szinten is híres református templom részleges vagy teljes körű restaurálását illetően.
2009 nyarától az alapítvány megbízásából a sepsiszentgyörgyi székhelyű Atelier M Srl. irányításával megkezdődtek a bögözi református templom restaurálási feladataihoz nélkülözhetetlen helyszíni felmérések és vizsgálatok, 2009 ősz-tél folyamán pedig elkészültek a vizsgálatokból összeállított szakhatósági engedélyeztetési előtanulmányok.
A több szakterületre is kiterjedő munkálatok összehangolását, koordinálását Benczédi Sándor Europa Nostra-díjas műépítész vállalta el és végzi jelenleg is.
Az előtanulmányok elkészítésének költségeit az Új Ezredév Alapítvány célirányú támogatói felajánlások és adományok révén tudta fedezni.
A műemlékvédelmi tevékenység közepette az alapítvány hatékony együttműködést alakított ki a sepsiszentgyörgyi székhelyű Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társasággal, az együttműködés eredményeként NKA-támogatással valósulhatott meg a műemlék templom műszaki felmérése 2009 augusztusában.
A közigazgatás – szakma – civil szféra hatékony együttműködésének köszönhetően 2009 októberében a Hargita Megyei Tanács jelentős összeggel támogatta a restaurálási tevékenység előtt feltétlenül szükséges vízelvezetési munkálatok előkészítését.
További részletek a www.ujezredev.hu weboldalon.
Kovács Örs Levente, a kuratórium elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Határtalan örökségvédelem – XVII. Népi Építészeti Tanácskozás – Békés, 2010. szeptember 30. – október 2.
A népi építészet hagyományainak védelme a kulturális örökségvédelem egyik fontos része. Egyben a civil szervezetek – amelyek egyfajta küldetéstudattal tekintenek a népi építészet által hordozott értékekre, azok fenntartására, átörökítésére, védelmére – egyik alapvető feladata. Népi örökségünk megóvása nem hárul egy-egy országra: e fontos tevékenység határokon ível át, ezért mindenképpen fontos, hogy azt nemzetközi szinten is összehangolják. Ezt tűzte ki célul a békési tanácskozás.
Az immár hagyományos tanácskozást a Békés Városi Kulturális Központban szervezték meg szeptember 30. és október 2. között, az Icomos Magyar Nemzeti Bizottsága és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal égisze alatt. Társszervező volt a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság.
A tanácskozás köszöntőkkel kezdődött. Elsőnek Izsó Gábor, Békés város polgármestere, majd – többek között – a társszervezetek részéről Dukrét Géza, a PBMET elnöke is köszöntötte a konferenciát, aki egyben ismertette az egyesület tevékenységét is. Egész nap a műemlékvédelemmel, a népi építészet védelmével kapcsolatos előadások hangzottak el. Az első nap programja Sófalvi István nagyváradi fotóművész Érmelléki borpincék című kiállításának megnyitásával végződött, a tárlat anyagát Balassa M. Iván ismertette.
Másnap szakmai kirándulást szerveztek, amelynek célja a védelem különböző szintjeinek, épületegyütteseknek – pincesoroknak – és egyedi épületeknek megtekintése volt az Érmelléken, a határ mindkét oldalán. A közel száz résztvevőt szállító két autóbusz egyikén Dukrét Géza volt az idegenvezető, aki részletesen ismertette az Érmellék történetét, műemlékeit és nagy szülötteit. A következő útvonalat járták be: Békés–Nagyszalonta–Nagyvárad–Gálospetri–Értarcsa–Szalacs–Székelyhíd–Létavértes–Békés. Gálospetriben megtekintették a Kéri Gáspár által berendezett tájházat, Értarcsán és Szalacson a pincesorokat, amelyeket Kéri doktor mutatott be. Létavértesen értékes néprajzi tárgyakat néztek meg a Magyar Néprajzi Kiállító Terem keretében. Záróeseményként egy vetített képsorral idézték fel a hajdani szőlőskert népi építészetét.
A harmadik nap délelőttjén szintén előadások hangzottak el, többek között Kéri Ildikó Erzsébet és Kéri Gáspár Népi építészeti emlékek megőrzése és műemlékvédelem az Érmelléken című előadása. Reggeli Újság (Nagyvárad)

XVI. Partiumi Honismereti Konferencia Nagyváradon
Bihar megye – A hét végén kerül sor Nagyváradon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szervezésében a XVI.Partiumi Honismereti Konferenciára a Partiumi Keresztény Egyetemen. Központi téma: műemlékeink védelme; helytörténet; a 20. század öröksége.
A részletes program a következő:
Péntek 10 óráig: a vendégek fogadása, regisztráció; 10 óra – megnyitó, a résztvevőket köszönti: Csűry István református püspök és Fodor József vikárius (ökumenikus áhitat), Dukrét Géza, a PBMET elnöke, dr. János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora, Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere, Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, Pető Csilla, parlamenti képviselő, Tempfli József püspök, Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal részéről, dr. Csorba Csaba, a Kazinczy Ferenc Társaság alelnöke, Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke; 10.40 – a Fényes Elek-díjak átadása; 11.30 – szünet; 11.45 – plenáris ülés, elnök Dukrét Géza; 11.45 – Várad őstörténete, ásatások (Lakatos Attila történész, Nagyvárad); 12 – Várad története (Dukrét Géza, Nagyvárad); 12.25 – Nagyvárad a 19–20. században (dr. Fleisz János történész, Nagyvárad); 12.50 – Barokk egyházművészet Nagyváradon (Jakobovits Miklós, Nagyvárad); 13.2o – ebédszünet; 15 – a plenáris ülés folytatása, elnök Ujj János (Arad), 15 – A váradi vár északi kazamatának régészeti kutatása (Mihálka Nándor, Nagyvárad); 15.20 – Egy intézmény, valamint megálmodója és létrehozója (Tácsi Erika, Temesvár);15.40 – Arad megyei iskolák névadói (Matekovits Mihály, Arad); 16 – Bocskai István közterületi szobrai (dr. Berek Lajos, Budapest); 16.20 – Bocskai-emlékhelyek (Cs. Nagy Zoltán, Hajdúszoboszló); kiállítás: Bocskai István – dokumentumok, megnyitja Meleg Vilmos és Kupán Árpád; 16.40 – kérdések, hozzászólások; 17 – várlátogatás, ismerteti Jakabffy László építészmérnök; 18 – városnézés, idegenvezető Dukrét Géza, Péter I. Zoltán; 20 – vacsora; 21 – F. Márton Erzsébet színművész műsora.
Szombat, elnök dr. Jancsó Árpád (Temesvár), 9 óra – Sátoraljaújhely kapcsolata a Partiummal a 19–20. században (dr. Csorba Csaba, Szolnok); 9.20 – A legnagyobb magyar bihari napjai (Kupán Árpád, Nagyvárad); 9,40 – Nagyvárad Nadányi Zoltán költészetében (Bakó Endre, Debrecen); 10 – kérdések, hozzászólások; 10.10 – A szabadságharc zárófejezetének színhelye és háziasszonya (dr. Vajda Sándor, Borosjenő); 10.30 – Nyolcvan éve némult el az Érmellék pacsirtája (Ciorba Teréz, Érsemjén); 10.55 – kérdések, hozzászólások; 11.05 – Látogatás a barokk palotában és a Bazilikában, bemutatja Mons. Fodor József vikárius; 13 – ebédszünet; 14,30 – elnök Kupán Árpád (Nagyvárad); 14.30 – Felsőbánya Kálváriája (Hitter Ferenc, Felsőbánya); 14.50 – Nagyvárad elpusztult és megmentett egyházi műemlékei (Pásztai Ottó, Nagyvárad); 15.10 – Tündérhárfa ég és Föld között. A temesvár-gyárvárosi zsinagóga(Jancsó Árpád, Temesvár); 15.30 – Az épített örökség és a honismeret (Debreczeni-Droppán Béla, Budapest); 15.50 – kérdések, hozzászólások; 16– szünet; 16.20 – elnök Erdei János (Szilágysomlyó); 16.20 – Nagyszalonta, a Partium egyetlen hajdúvárosa (Dánielisz Endre, Nagyszalonta); 16.40 – A Püspökfürdő és a Félixfürdő a 20. század elején (dr. Jósa Piroska, Nagyvárad); 17 – A buziásfürdői ásványvíz-hasznosítás története (Vallasek István, Marosvásárhely); 17.20 – A resicabányai vízmű és a Grebla vízerőmű regényes története (Makai Zoltán, Nagyvárad); 17.40 – Az isaszegi református gyülekezet alapítása és szolgálata (Szendrő Dénes, Isaszeg); 18.00 – közgyűlés; 19.30 – vacsora; 20,30 – orgonahangverseny.
Vasárnap: szakmai kirándulás a Belényesi medencébe, idegenvezető Dánielisz Endre és Dukrét Géza. 8 óra – Nagyvárad–Belényes; 9.10 – Belényes: református templom, római katolikus templom; 10.10 – Belényes–Magyarremete; 10.20 – Magyarremete: 13. századi református templom; 11 – Magyarremete–Köröstárkány; 11.25 – Köröstárkány: református templom, hősök emlékműve; 12.25 – Belényes–Tenke; 13.25 – Tenke: református templom, természetrajzi múzeum; 14.25 – Tenke–Nagyszalonta;14.55 – ebéd Nagyszalontán; 16 – Nagyszalonta: református templom, Arany-múzeum; 18.30 – Nagyszalonta–Nagyvárad.
A rendezvény támogatói: Bihar Megyei Tanács, RMDSZ Bihar megyei szervezete, Partiumi Keresztény Egyetem, Határon Túli Emlékhelyekért Alapítvány, Nagyvárad Polgármesteri Hivatala, Királyhágómelléki Református Egyházkerület.
erdon.ro

Határtalan örökségvédelem – XVII. Népi Építészeti Tanácskozás – Békés, 2010. szeptember 30. – október 2.
A népi építészet hagyományainak védelme a kulturális örökségvédelem egyik fontos része. Egyben a civil szervezetek – amelyek egyfajta küldetéstudattal tekintenek a népi építészet által hordozott értékekre, azok fenntartására, átörökítésére, védelmére – egyik alapvető feladata. Népi örökségünk megóvása nem hárul egy-egy országra: e fontos tevékenység határokon ível át, ezért mindenképpen fontos, hogy azt nemzetközi szinten is összehangolják. Ezt tűzte ki célul a békési tanácskozás.
Az immár hagyományos tanácskozást a Békés Városi Kulturális Központban szervezték meg szeptember 30. és október 2. között, az Icomos Magyar Nemzeti Bizottsága és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal égisze alatt. Társszervező volt a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság.
A tanácskozás köszöntőkkel kezdődött. Elsőnek Izsó Gábor, Békés város polgármestere, majd – többek között – a társszervezetek részéről Dukrét Géza, a PBMET elnöke is köszöntötte a konferenciát, aki egyben ismertette az egyesület tevékenységét is. Egész nap a műemlékvédelemmel, a népi építészet védelmével kapcsolatos előadások hangzottak el. Az első nap programja Sófalvi István nagyváradi fotóművész Érmelléki borpincék című kiállításának megnyitásával végződött, a tárlat anyagát Balassa M. Iván ismertette.
Másnap szakmai kirándulást szerveztek, amelynek célja a védelem különböző szintjeinek, épületegyütteseknek – pincesoroknak – és egyedi épületeknek megtekintése volt az Érmelléken, a határ mindkét oldalán. A közel száz résztvevőt szállító két autóbusz egyikén Dukrét Géza volt az idegenvezető, aki részletesen ismertette az Érmellék történetét, műemlékeit és nagy szülötteit. A következő útvonalat járták be: Békés–Nagyszalonta–Nagyvárad–Gálospetri–Értarcsa–Szalacs–Székelyhíd–Létavértes–Békés. Gálospetriben megtekintették a Kéri Gáspár által berendezett tájházat, Értarcsán és Szalacson a pincesorokat, amelyeket Kéri doktor mutatott be. Létavértesen értékes néprajzi tárgyakat néztek meg a Magyar Néprajzi Kiállító Terem keretében. Záróeseményként egy vetített képsorral idézték fel a hajdani szőlőskert népi építészetét.
A harmadik nap délelőttjén szintén előadások hangzottak el, többek között Kéri Ildikó Erzsébet és Kéri Gáspár Népi építészeti emlékek megőrzése és műemlékvédelem az Érmelléken című előadása. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az ezeréves gyulafehérvári püspökség tiszteletére
(MTI) – Kiállítást és konferenciát tartanak Budapesten a gyulafehérvári püspökség – később érsekség – ezeréves fennállásának alkalmából – közölte a szervező Teleki László Alapítvány az MTI-vel; a kiállítást Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek nyitja meg.
A Szent Mihály-székesegyház és érseki palota régészeti és építészettörténeti kutatása és helyreállítása című konferenciát az Országos Széchényi Könyvtárban rendezik hétfőn és kedden. A rendezvényt – ahol egyetemi tanárok, régészek, művészettörténészek, restaurátorok, építészek adnak elő – Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke nyitja meg. Népújság (Marosvásárhely)

Nagyváradi műemlékvédők Debrecenben
A cívis városban csütörtökön került sor az MTESZ Műemléki Albizottságának 10. ünnepi tisztújító ülésére, amelyen egy háromtagú nagyváradi küldöttség is részt vett.
A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESZ) Hajdú-Bihar megyei Műemléki Albizottsága Debrecenben a Református Nagykollégium imatermében tartotta meg 10. tisztújító ünnepi ülését. Nagyváradot a bizottság tiszteletbeli tagjai közül hárman képviselték: Tempfli József nyugalmazott római katolikus megyéspüspök, Dukrét Géza nyugalmazott tanár, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke és Fleisz János egyetemi tanár, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke. Az ülést Újváry Zoltán, a debreceni Néprajzi Intézet igazgatója nyitotta meg, majd Angyal László András alapító elnök tartotta meg számos kiemelkedő eredményt felmutató beszámolóját, amelynek végén javaslatot tett az alapszabály és a név megváltoztatására, amelyet egyhangúan megszavaztak.
A vezetőség megválasztása előtt köszöntök hangzottak el. Deme Péter, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal helyi igazgatója kiemelte, hogy egy olyan szervezet tartja az ülését, amely 1958 óta tevékenykedik és – a rendszerváltást is túlélve – különösen gazdag tevékenységet fejt ki. Tájékoztatott arról, hogy 2011. január 1-jétől a magyarországi kulturális intézmények átalakulása várható, így a műemlékvédelem is a megyei kormányhivatalokhoz kerül.
A nagyváradi küldöttség nevében Fleisz János történész üdvözölte a jubileumi ülés résztvevőit. Beszédében többek között kiemelte, hogy megható olyan teremben ünnepi ülésen részt venni, amely egy nemzeti emlékhely, és ahol annak idején, 1849 januárjában, Szacsvay Imrét az Országgyűlés jegyzőjének választották. Ugyanitt olvasta fel Szacsvay, majd írta alá és fogadták el az 1849-es Függetlenségi Nyilatkozatot, amiért lényegében mártírhalált kellett halnia. Aláhúzta azt is, hogy a küldöttség jelenléte az összetartozást mutatja, hiszen a nemes célokhoz a nagyváradiak mindig is szívesen csatlakoznak. Megfogalmazta, hogy példaértékűnek tartja a debreceni műemlékvédők tevékenységét mind mennyiségi, mind pedig minőségi szempontból, másfelől azt is, hogy kitartóan kiállnak a műemlékvédelem mellett, akár egyes intézményekkel, hivatalokkal szemben is. Kifejezte örömét, hogy egy új civil kezdeményezés jön létre, sok sikert kívánva a további tevékenységhez.
Az MTESZ Műemlék-tudományi bizottsága elnökének ugyancsak egyhangúlag Angyal László Andrást választották meg (újra), aki ismertette a következő időszak feladatait és irányait. Az új szervezet országosan is egyedülálló, de a jövőben lehetőség lesz további hasonló szerveződések kialakítására. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az egyszerűsített honosítás tapasztalatait is megtárgyalják
Az egyszerűsített honosítás tapasztalatairól, a kisebbségi vegyes bizottságokról és a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) szakbizottságairól lesz szó a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság keddi ülésén – mondta el Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár.
Kifejtette: örömmel látják, hogy a kedvezményes honosítás ügyintézése problémamentesen zajlik, de az eddigi tapasztalatokat, fejleményeket szeretnék áttekinteni. Napirenden szerepel még a Bethlen Gábor Alap, amelyről december 23-án fogadott el törvényt az Országgyűlés. A bizottság tagjait az alap indulásáról tájékoztatják, illetve arról, hogyan alakul át az eddigi támogatási rendszer, milyen nyilvántartást működtetnek, hogyan szeretnék az adatszolgáltatást megvalósítani az egyes államtitkárságok között. Megjegyezte: az alaphoz kapcsolódó alapkezelő nonprofit zrt. létrehozása is folyamatban van, várhatóan egy hónapon belül megkezdheti munkáját.
Téma lesz a Máért szakbizottsági rendszere. A helyettes államtitkár felidézte, hogy tavaly a Máért ülésén négy szakbizottság felállításáról döntöttek, az oktatási és kulturális, a gazdasági és önkormányzati, a külügyi és jogi, illetve a szórványtestület. Utóbbinak két albizottsága lesz, az egyik a kárpát-medencei szórványmagyarsággal, a másik a nyugati diaszpórával foglalkozik majd. A diaszpóra szakbizottság kivételével mindegyik testület még januárban ülésezik, a diaszpóratestület pedig várhatóan februárban tanácskozik. A szakbizottság munkájában a Máért tagszervezetei mellett a kormányzat képviselői is jelen lesznek – hangsúlyozta.
A tárcaközi bizottság negyedik témája a vegyes bizottságok munkája lesz. Répás Zsuzsanna elmondta, hogy összesen hat kisebbségi vegyes bizottság ülése várható az első félévben, először a magyar–szlovák vegyes bizottság tart majd ülést.
A kormány augusztus 27-i hatállyal hozta létre a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottságot (NPTB) a kölcsönös felelősség és figyelem elvén nyugvó nemzetpolitikai tevékenység összehangolására. A testület elnöke Semjén Zsolt, a miniszterelnök általános helyettese, alelnöke pedig Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az NPTB feladata – a kormányhatározat szerint – egy, a kormány nemzetpolitikai tevékenységét segítő kölcsönös tájékoztatáson alapuló, egységes információs rendszer létrehozása, a nemzetpolitikai vonatkozású feladatok végrehajtásának koordinálása és értékelése, az egyes minisztériumok külhoni magyarokat érintő tervezési tevékenységének összehangolása, a központi államigazgatási szervek külhoni magyarokat érintő tevékenységének folyamatos figyelemmel kísérése, és javaslattétel a kormány számára a nemzetpolitikai vonatkozású feladatok végrehajtása során a forrásigény összehangolt tervezésére és a pénzfelhasználás ellenőrzésére.
A bizottságban képviselteti magát a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkári, illetve parlamenti államtitkári szinten. A bizottságban helyet foglal a KSH elnöke is. A kormány határozatában felkérte a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökét, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezetőjét, hogy személyesen vagy delegáltja útján állandó meghívottként vegyen részt az NPTB munkájában. A testület legalább negyedévente tart teljes ülést.
MTI, Erdély.ma

Tovább hordozzuk örökségét
Szimpózium Scheffler János emlékére 
A szatmári püspökség és a Vasile Goldiş Egyetem tanárainak közös szervezésében május 6-án Scheffler János – hűség és áldozat címmel tartott szimpózium Scheffler János püspök személyét és mártíromságát volt hivatott bemutatni, ismertetve a kor sajátosságait, illetve a kommunista béklyó szorításában szenvedő egyház és egyházfik megalkuvás nélküli lelkületét.
A rendezvény Schönberger Jenő püspök köszöntőjével vette kezdetét a Dinu Lipatti Filharmóniában, amelyben az egyházmegye örömének és büszkeségének adott hangot, hogy egy ilyen kis közösség a világegyháznak tudott adni egy olyan embert, aki a huszonegyedik század keresztényei számára örök példa tud lenni tiszta jellemével, hűségével, hitével és engedelmességével. Csehi Árpád megyei tanácselnök beszédében a boldoggá avatás eseményének fontosságát emelte ki: „Napjainkban különösen fontos, hogy áldozatos munkája és élete példaértékűvé váljon mindannyiunk számára a szeretet önzetlen megélésében és a hit buzgó gyakorlásában egyaránt. Éppen ezért Scheffler János boldoggá avatása az egyik legjelentősebb esemény Szatmár megye történelmében. Olyan jelentőségteljes esemény, amelynek során óhatatlanul emlékezetünkbe véssük, hogy a történelmünk jeles eseményeinek nem szabad a feledés homályába veszniük, ezeket lelkületünkben őrizve a jövő nemzedékek számára is tovább kell örökítenünk.”
A rendezvény további részében előadások következtek, így dr. Mircea Teodoru egyetemi tanár a huszadik század vértanúiról, a kommunista elnyomásról; Román János, a Kálvária-templom román közösségének plébánosa a boldoggá avatás fogalmáról és lefolyásáról; Maria Reiz, a Johann Ettinger német tannyelvű elméleti líceum igazgatója pedig a püspök példamutató tanító és tanár jelleméről beszélt.
A szimpózium második felében Reszler Mihály nagykárolyi főesperes Scheffler János életét mutatta be; dr. Gheorghe Toduţ a Kulturális Örökség Igazgatóságának részéről a vértanú hősiességét emelte ki és mutatott rá példaként a jelenlegi és eljövő generációknak; dr. Claudiu Porumbăcean egyetemi tanár a kommunista elnyomás alatti egyházüldözés módszereire és áldozatainak lelkületére hívta fel a figyelmet; dr. Bura László történész pedig Scheffler János egyenes jellemét emelte ki, amely nem tűrte a megalkuvást, hanem inkább a mártírhalált választotta.
Ilyés Gyula polgármester a szimpózium végén szólt a hallgatósághoz. Hangsúlyozta, a közelgő boldoggá avatással Scheffler János áldozatára emlékezünk, aki személyében egy egész közösség szenvedését hordozta és vitte mártírhalálig. Az ő és a sorsában osztozó sokak hősies magatartása nem volt hiábavaló, hiszen a későbbi nemzedékek lelkületükben, jellemükben hordozzák tovább örökségüket és adják át gyermekeiknek.
A rendezvény elején, a szünetben és a szimpózium végén is komolyzenei pillanatokkal örvendeztette meg a közönséget Marius Boroş tenor és a Kálvária-templom Adoremus kórusa Balaskó Balázs zongorista közreműködésével és Kuki Zsolt vezényletével.
Józsa János
Vasárnap (Kolozsvár)

Kulturális Örökség Napjai Székelyudvarhelyen
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szeptember 16. és 17. között második alkalommal szervezi meg a Kulturális Örökség Napjait. A budapesti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által életre hívott program nagy sikert aratott az elmúlt években mind az anyaországban, mind a határokon túl. A program célja, hogy az átlagember ingyenesen bepillanthasson azokba a különleges terekbe, épületbelsőkbe, amelyek a magyar kultúra és az épített örökség részét képezik. A program Székelyudvarhely fontosabb épületeit kívánja ingyenesen a látogatók figyelmébe ajánlani, a kulturális értékeket minél szélesebb tömegek számára hozzáférhetővé tenni. A rendezvény szeptember 16-án, péntek délután 5 órakor kezdődik Sz. Kovács Géza segesvári festőművész kiállításával, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont előadótermében.
A kiállítást megnyitja: Kovács Árpád művészettörténész, verset mond Péter Beáta, az oroszhegyi Petőfi Sándor Általános Iskola VIII. osztályos tanulója. Másnap szeptember 17-én, szombaton Séta Székelyudvarhelyen címmel folytatódik a program. Diákoknak, fiataloknak reggel 9 órától indul a városi séta a Forrásközpont székhelyétől (1918. december 1. utca, 9. szám). Útvonal: Kossuth utca – Városháza tér, ahol a városközpontot veszik szemügyre. Műemlék-látogatás: Református templom, Szent Miklós-hegyi templom, Egykori vármegyeháza ma Polgármesteri Hivatal), Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Tamási Áron Gimnázium, Ferences templom. Déli 12 órától a felnőtteket várják városnéző sétára. Vezető: Kovács Árpád. Szabadság (Kolozsvár)

Egy műalkotás értelmezése, meghatározása attól függ, mennyire tudjuk megközelíteni a társadalmi valóságot, amely létrehozhatta”
Elképesztő ütemben fogy a műemlékállományunk – figyelmeztet Kovács András művészettörténész
Kovács András művészettörténész, művelődéstörténész, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) professzora 1946-ban született Marosvásárhelyen. 2010-től a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Székfoglaló előadását 2011. október 20-án tartotta meg, Erdély fejedelmeinek a gyulafehérvári palotája címmel, amelyben négy évtizedes kutatása eredményeit foglalta össze. Publikációi elsősorban az erdélyi késő reneszánsz építészethez, e korszak művészetének meghatározó jelenségeihez kötődnek, de középkori és barokk emlékekkel kapcsolatos témákat is tárgyal. Alapvető monografikus kötete a késő reneszánsz erdélyi építészetről írt összefoglalója, amely Balogh Jolánnak az 1541-nél abbahagyott nagy munkáját folytatja az építészetre összpontosítva, jóval árnyaltabb folyamatokat vázolva. Mindemellett nevéhez egy sor olyan mérvadó tanulmány is kötődik, amelyek Erdély jelentős építészeti emlékeit tárgyalják. Az építészeti kérdések mellett a történelmi segédtudományokkal, címerfestéssel, pecsétekkel kapcsolatos témákkal is foglalkozik publikációiban. Az 1990-es évektől szerepe kulcsfontosságúvá vált a fiatal generációk képzésében, a tudományos élet újjáélesztésében, a műemlékek helyreállításának folyamatában. Kovács András köré immár művészettörténeti iskola szerveződött, amelynek első generációja a közelmúltban saját tanulmányaiból összeállított kötettel köszöntötte tanárát, mesterét. Szemléletmódját, módszertanát az összetett látásmód, a műalkotások részletes, pontos, stíluskritikai és az írott forrásokra alapozó vizsgálata, az emlék történelmi, művelődéstörténeti, társadalmi összefüggései felderítésének igénye határozza meg.
- Akadémiai székfoglaló előadásában négy évtizeden át végzett kutatómunka eredményeit foglalta össze: az erdélyi fejedelmek gyulafehérvári palotájának építéstörténetét, történelmi, társadalmi kontextusát tárgyalva rekonstruálta az egykor három belső udvar köré szerveződő impozáns épületegyüttest. Hogyan kezdődött ez a kutatás, mi keltette fel a téma iránti érdeklődését?
– 1966-ban kerültem először Gyulafehérvárra, amikor államvizsga dolgozatomat előkészítendő, a Gyulafehérvári Káptalan birtoklevéltárában kutattam az alvinci kastély és uradalom történetét. Talán egy hónapig laktam az akkori prépostnál, néhai dr. Faragó Ferencnél, és a Római Katolikus Hittudományi Főiskola menzáján étkeztem. Furcsa, szokatlan volt a környezet, de a munka is, amit végeztem: először szembesültem nagymennyiségű latin nyelvű forrással, amelyeket nagyon csekély latin nyelvismerettel próbáltam lemásolni és megérteni. Pihenésként a várban sétálgattam. Akkor figyeltem fel arra, hogy a 18. században szétválasztott két kaszárnyának és püspöki palotának feltétlenül korábbról, a 17. századból kell származniuk, hiszen azonosak az ablakaik, s nemigen szokott előfordulni, hogy két szomszéd egy időben ugyanabban a stílusban építkezzék.
Ezek az élmények meghatározóak voltak számomra, és amikor a nyolcvanas évek elején a Bethlen Gábor fejedelem építkezéseiről szóló doktori disszertációmat készítettem, Gyulafehérvár, és az ottani fejedelmi építkezések mindjárt a dolgozat első fejezetébe kívánkoztak.
Az egykori fejedelmi palota a középkori vár délnyugati sarkában közel 200 x 42 méteres téglalapba írható, eredetileg három belső udvar köré szerveződött emeletes együttes volt, amelynek nyugati felét a 18. században leválasztották, ebből a római katolikus püspöki, a jelenlegi érseki kúria lett, keleti része pedig 1687-től Románia NATO-csatlakozásáig kaszárnyaként szolgált. A kutatás során kilátástalan nehézséget jelentett, hogy katonai létesítményben nem lehetett vizsgálódni: rájöttem például arra, hogy a Kendervárt, a fejedelmek 16. századtól működő ágyúöntő házát – amelyet az előttem járók a székesegyház és a palota környékén kerestek – a délkeleti sarokbástya foglalta magába, de a szigorúan őrzött építményt akkor még kívülről sem lehetett fényképezni. Valamikor a nyolcvanas évek végén egyszer le is akartak tartóztatni, mert kémnek hittek. Közben persze gyűjtöttem a forrásokat Gyulafehérvár és a palotaegyüttes történetével kapcsolatban. Sikerült összeszednem néhány alapvető felmérést, s segítségükkel a jelenből visszaindulva lépésről lépésre próbáltam azonosítani az épületegyüttesnek azokat az elemeit, amelyek a 17. században, esetleg korábban is létezhettek.
Voltak olyan részei a palotaegyüttesnek, amelyek a kommunizmus idején megsemmisültek?
– Jóformán fel sem mérhetjük mindazt, ami elpusztult. És nem a kommunizmus volt ebben a legnagyobb bűnös: tulajdonképpen hálásak kell lennünk a sorsnak, hogy egyáltalán fennmaradhatott ez az együttes. A katonák, bár nagyon titkolózó természetűek, szerencsére vigyáznak az épületekre, amelyekben laknak. A 17. századtól egyfolytában kaszárnya volt az épületegyüttes kétharmad része, amelyet nyilvánvaló, hogy a katonák nagyon alaposan és sokszor javítottak, alakítottak. Ez jó is, rossz is egyszerre: vannak például olyan reneszánsz ajtókeretek, amelyeknél nem tudni, mi bennük az igazi, és mi a kiegészítés, de legalább léteznek. Az érseki palotában a nyolcvanas évektől elkezdődött helyreállítások során bukkantak elő a nagyon jelentős reneszánsz elemek, ablakkeretek töredékei. A legutóbbi időben pedig, azt is mondhatnánk, el is kényeztettek bennünket a mindenfelé előkerülő részletek. Mindamellett alig várom, hogy elkezdjék a restaurálását a két kaszárnya épületének. Oda akarják ugyanis átköltöztetni a városházát, de lehet, hogy a megyei adminisztrációt is. Immár csak az a kérdés, hogy ott lehetünk-e és beleszólhatunk-e a felújítási munkálatokba. Abban reménykedem, hogy eddigi vizsgálataim megalapozhatnak egy újabb falkutatást és helyreállítást.
– Mi a legfontosabb eredménye művészettörténeti szempontból ennek a kutatásnak?
– Kétszáz métert átfogó, ma már nem egészen összefüggő, de egységes, emeletes reneszánsz palotahomlokzatot lehetett rekonstruálni a székesegyház felőli oldalon, és alig valamivel rövidebbet a másik, a várfalak felőli oldalon is. Erdélynek tulajdonképpen nincs ehhez fogható méretű reneszánsz emléke (a szamosújvári vár Martinuzzi-palotája, a nagyváradi vár fejedelmi palotája és a fogarasi vár agyonrestaurált lakóépülete is kisebb nála). Restaurálva valószínűleg nyugodtan beilleszthető lenne a közép-európai reneszánsz építészet legjelentősebb emlékeinek sorában.
Hogyan vált kedvenc kutatási korszakává a reneszánsz, illetve a késő reneszánsz? És nemcsak, hiszen a középkor, illetve a barokk emlékeit is kutatta?
– A késő reneszánsz korszak emlékeivel ismerkedtem meg először: az alvinci kastélyról a szakma és a köztudat is úgy vélte, hogy Fráter György építtette. Én bizonyítottam be, hogy valójában nem ő, hanem Bethlen Gábor építtette, és a Fráter György-féle kastély a föld alatt van. Adrian Rusu régész kollégámmal azonosítottuk az első nyomait ennek a régészeti együttesnek. A doktori disszertációm ugyanakkor Bethlen Gábor építkezéseiről, tehát ismét késő reneszánsz témáról szólt. Rómában akkor, a 17. század első harmadában már javában tevékenykedett Bernini, és létrejöttek az olasz barokk jelentős emlékei, miközben nálunk még a késő reneszánsz formák uralkodtak. Tulajdonképpen egész pályám folyamán Bethlen Gábor korának emlékeit nyomoztam, azt hiszem, meglehetős sikerrel, mert Nagyvárad, Marosillye és Déva, vagy Gyergyószárhegy és Fogaras között elég sok mindent sikerült azonosítanom. Időnként azért elémkerültek olyan dolgok is, amelyek nem a késő reneszánsz korszakhoz tartoztak: így például a gyulafehérvári Batthyaneum a városhoz és alapítójának személyéhez való vonzódásom eredményeként lett kutatásaimnak időben korunkhoz legközelebb eső témája. A középkori témák egyfajta nosztalgikus vonzódást képviselnek: nagyon szerettem volna egyre közelebb kerülni a középkor történetének és művészetének vizsgálatához, de nem úgy alakult az életem, hogy azokkal érdemben is foglalkozhassam, hiszen volt elég dolgom a 16–17. században is. E korszakhoz kötődően leginkább a történeti segédtudományok művelésével kapcsolatos, azaz felirattani, címertani problémákról írtam, újabban a középkori zarándoklatokról is, esetleg Gyulafehérvár középkori épületeiről és művészetéről, de ezek inkább pihentető kirándulások, tartósan nem tudtam elszakadni kedvenc témámtól.
– A kilencvenes évek elején a műemlék-helyreállításban is nagy szerepet játszottak kutatásai...
– A kilencvenes évek sok tekintetben újat jelentettek a pályámon: először is akkortól kezdve publikálhattam a kutatásaim eredményeit. Az 1989 előtti időkben ugyanis sem templomokról, sem pedig erdélyi fejedelmek kastélyairól nem lehetett írni. Ha akkor meghaltam volna, soha ki nem derül, hogy én a késő reneszánsszal foglalkozom. Voltak olyan kényszerképzeteim, hogy kutatok, de nincs kinek, hiszen eredményeimre itthon senki nem volt kíváncsi, külföldön pedig a hetvenes évek végétől nem volt szabad közölni, csak beszerezhetetlen bukaresti engedélyekkel vagy álnéven. Annak ellenére, hogy a Román Akadémia Történeti Intézetének a művészettörténeti közösségében – akkor úgy hívták a munkahelyemet – egy egész Erdélyt átfogó műemlék-repertóriumon dolgoztunk, abból semmilyen publikáció nem született. Kétévente kellett befejeznünk egy-egy megye műemlékeinek összeírását. Eleinte egészen jól ment a munka, 1974–1976 között Kolozs megyét mértük fel. 1976-ban viszont elvették a terepjáró autónkat, és megszűntették a kutatások anyagi támogatását, így terepre vonattal, autóbusszal még elmehetett az ember, de filmek vásárlását (akkoriban, ha volt mire, úgy napi hat tekercs filmet használtam el) és a fényképek kidolgozását már nem fizették. Az is előfordult, hogy Szentágotán például a nyolcvanas években nem tudtam kenyeret vásárolni, mert akkor már jegyre adták, és az üzletben egyszerűen azt mondták, ha nincs jegyem, akkor kenyeret sem kapok. A sógorom autóján bonyolítottam Szeben megye falvainak a bejárását, de a kutatás közben nem mindig sikerült ebédelnünk.
Kilencven után viszont kinyílt a világ, elkezdődtek és megsokasodtak a műemlék-épületek helyreállítási munkálatai. Körülbelül negyven műemlék-együttesnek vagy műemlék épületnek a kutatásában működtem közre azóta valamilyen szinten: levéltári adatokat gyűjtöttem a történetéhez, művészettörténeti tanulmányt írtam róla vagy pedig falat kutattam/kutattunk. Ezek a kutatások lettek a kiindulópontjai tudományos közleményeim egy részének is.
– 1997-től oktatja művészettörténetre a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar anyanyelvű hallgatóit. Hogyan alakultak azóta a művészettörténet-tanítás lehetőségei?
– Az egyetemen 1995–1996 táján indult be a magyar nyelvű művészettörténet-oktatás. Kiderült, hogy ha én nem vállalom, akkor nem lesz kinek tanítania a magyar hallgatókat, így, bármennyire is menekültem a tanítástól, kénytelen voltam mégis belevágni. A szomorú az volt, hogy a barlangok művészetétől Marc Chagallig majdnem mindent nekem kellett tanítanom. 2000 táján végzett Kovács Zsolt tanítványom, ő vezette attól kezdve a szemináriumokat, illetve ő volt az első, akire rábízhattam a 19–20. századi művészet nagyon nehezemre eső oktatását is. Saját kutatási témáimról tulajdonképpen csak a mesteri kurzusok elindítása után beszélhettem. Nehéz volt egyetemes művészettörténetet oktatni, emlékekről beszélni úgy, hogy jóformán semmit nem láttam belőlük. A nyolcvanas évek végéig Leningrádban, azaz Szentpéterváron, Moszkvában és Kijevben, továbbá Magyarországon és Csehszlovákia szlovákiai részén jártam. Csak a kilencvenes évektől kezdődően jutottam el Olaszországba, Németországba, Ausztriába meg Angliába, és kezdtem megnyugodni, hogy olyan nagy butaságokat azért nem tanítottam.
A legelső évfolyamnak még bélyegméretű képecskéket, reprodukciókat mutogattam, mert más nem volt. A tanszék abban az időben egy olyan ormányos, epidiaszkóppal kombinált vetítővel rendelkezett, amelyben a régi, 9x9-es, vagy 9x12-es méretű, törékeny, olvadékony emulziójú üveg diapozitíveket lehetett vetíteni. Az első, vagy a második tanítási évet követő vakációban ellopták ennek a hatalmas gépnek minden optikai alkatrészét, így aztán nem volt mivel vetíteni sem. Lehet, hogy a tanítástól való ódzkodásom is főleg annak tudható be, hogy nagyon nehéz úgy tanítani a művészettörténetet, hogy a hallgatók, ha akarják, elképzelhették az épületet, festményt vagy szobrot, annak alapján, amit én mondtam nekik. 1999–2000-ben létrehoztuk az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítványt néhai Tonk Sándor professzorral, valamint Sipos Gábor tanár úrral, hogy könyvtárat, és a digitális illusztrálás lehetőségét biztosíthassuk magyar anyanyelvű hallgatóink számára. Minthogy számítógéppel nem lehetett cipekedni, az EGA könyvtára évekig a magyar nyelvű előadások, szemináriumok és vizsgák színhelye is volt.
Az EGA létrehozása kapcsolatos azzal a törekvésünkkel is, hogy hallgatóink gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek a terepmunkában. Velük indult a magyarországi Teleki László Alapítvány és a Kulturális Örökség Hivatalának a támogatásával az Erdély magyar vonatkozású épített örökségét dokumentáló programunk is az egykori székely székek területén.
– Mennyire fontos a helyszíni szemle egy művészettörténet-hallgatónak?
– Ezt a mesterséget nem lehet távolról művelni. És ez minden tudományra érvényes. Nem lehet úgy kutatni, hogy nem láttuk kutatásunk tárgyát. A biológus a metszetet mikroszkóp alatt vizsgálja, a növénytanosok herbáriumba gyűjthetik a növényeket, de nekünk úgy kell felmérnünk, körbefényképeznünk egy-egy emléket, templomot, várat, kastélyt, hogy bármikor, bármelyik részletét fel tudjuk idézni. A fényképezés hőskorában a kutatót rajzai, feljegyzései és vizuális memóriája segítették. Balogh Jolán például még olyan (box)gépet használt, amellyel 6x6-os negatívokra fényképezett, két rekeszidőt lehetett rajta beállítani, így épületbelsőkben nem is remélhette, hogy rendes fotót készíthet. Az előhívás és másolás, a nagyításról nem is beszélve, viszonylag drága volt, s megtörténhetett, hogy az ember párszáz kilométeres utazás után rájött, hogy a filmje beleszakadt a gépbe, útja pedig menthetetlenül értelmetlen volt. Mindemellett az én ifjúkoromban nyolc lejért árultak egy 12 kockás szélesfilmet, a Leica-filmet pedig 14 lejért. Ez akkoriban nagyon nagy összeg volt, és hozzá kellett még számolni az előhívás és a szükségszerű nagyítás költségeit is.
Negyedik elemista koromtól kezdtem fényképezni, a szüleim gyógyszerészek voltak, így a patikában, ahol felnőttem, sok mindent megtanultam, és többnyire onnan szereztem a vegyszereket is az előhíváshoz. Egész ifjúkorom úgy telt el, hogy próbáltam valahogyan filmre pénzt szerezni. 1999 után ajándékoztam oda a nagyítógépemet és a laborfelszerelésemet az EGA-nak, mert nekem már nem volt rá szükségem. Végül aztán múzeumi darab lett, mert a digitalizáció forradalmasította a képalkotási eljárást.
Vannak olyan fényképeim is a gyulafehérvári palota részleteiről, amelyeket még öt dines érzékenységű kelet-német filmre készítettem. Ezt mikrofilmekhez használták, s műtermen kívül ezekből különleges előhívással lehetett valami nagyon rossz, kemény fényképet készíteni. Az elődeink és az én korosztályom által készített fehér-fekete filmanyag számtalan, többé meg nem ismételhető képet tartalmaz. Minthogy ma már nem létező részleteket örökítenek meg, ezeket kellene sürgősen megmenteni, hogy később is használhatók legyenek.
– Min alapul művészettörténeti kutatási módszertana?
– Pályám kezdetén meghatározó volt, hogy Balogh Jolán 1541-ig nagyjából összefoglalta az erdélyi reneszánsz művészet történetét. Egy máig úttörő munkában gyűjtötte össze és tette közzé azokat az adatokat, amelyeket terepbejárásai, levéltári, könyvtári kutatásai során talált. Az ő kutatásaiból indultak ki az enyémek is, nagy hatással volt rám néhai tanárom, Jakó Zsigmond professzor, aki az alvinci kastély levéltári anyagára meg a kolozsvári sáfárpolgárok számadáskönyveire irányította a figyelmem még egyetemi hallgató koromban. Ugyanakkor az Akadémia kolozsvári intézetében munkatársa lehettem B. Nagy Margitnak, aki szintén reneszánsz és barokk témákat kutatott és Kelemen Lajos példáját is követve levéltári kutatásokkal próbálta pótolni azt, amit az emlékekről állapotuk, és a különböző utólagos alakítások miatt már nem lehetett megtudni. B. Nagy Margitnak nagyon sokat köszönhetek, és nagyon tiszteltem azért a pontosságért és fegyelemért, ahogyan körüljárta és leírta az általa vizsgált emlékeket. Történészek vagyunk: akár statisztikával, akár műemlékekkel, akár földből előkerült régészeti lelettel, akár levéltári anyaggal foglalkozunk. A forrásunkat mindig úgy próbáljuk értelmezni, hogy beillesztjük abba a környezetbe, ahonnan származik, ahol létrejött. És ez mindig társadalmi környezet, hiszen ember nélkül nem lehet épületet emelni, vagy műalkotást létrehozni. Nagyon sok esetben egy műalkotás értelmezése, meghatározása attól függ, hogy mennyire tudjuk megközelíteni azt a társadalmi valóságot, amely létrehozhatta.
– Milyen érvényesülési lehetőségei vannak ma a fiatal művészettörténészeknek?
– Azt szeretném, hogy az ifjú művészettörténészek, akik nálunk végeznek, mindannyian állást kapjanak a szakmában, és ne kelljen nekik mással foglalkozni. Meg vagyok győződve róla, hogy szükség van rájuk, de azt is tudom, hogy az elmúlt évtizedek során ilyenfajta kutatásokra, vizsgálódásokra nagyon keveset áldozott a társadalom. Siránkozunk, hogy nem ismerjük a saját múltunkat, de amikor meg kellene ismernünk, kiderül, nincs pénz arra, hogy megbízzunk egy fiatal embert azzal, hogy a legfontosabb műemlékekkel, vagy éppen lakóhelyünk történetével foglalkozzék. Sokszor, noha csak rajtunk múlik, még több pénzt olyanra költünk, aki valamilyen mutatós, délibábos, a valósággal köszönő viszonyban sem álló „mélymagyar” dajkamesével traktál bennünket.
Ezek a dolgok elhivatott embert kívánnak, a hivatástudat viszont hamar kialszik, ha az embernek családja van, és passzióját úgy kell kiélnie, hogy nincs állása hozzá. Tele vannak a kulturális intézményeink olyanokkal, akiknek semmi közük nincs a diszciplínához, amit állítólag kutatnak, védenek, őriznek, hivatástudatuk ennek megfelelően a nullával egyenlő, és akik elfoglalják a helyét azoknak a fiataloknak, akik tudnának tenni valamit, mert erre készültek fel. Normálisan működő polgári társadalommá kellene válnunk, hogy megbecsüljük saját, meglévő értékeinket. Az erdélyi művészettörténet kutatásában az előttem járók munkája s az én munkám is csupán a legfontosabb mozzanatokat emelte ki, rengeteg részletkutatásra lenne még szükség, amelyeket a következő nemzedékeknek kellene majd elvégezni. Reméljük, hogy lesz is majd mit kutassanak, mert az a baj, hogy időközben elképesztő ütemben fogy a műemlékállományunk, jó- és rosszakaratú emberek révén egyaránt, s a műemlék nem várja meg, hogy kilábaljunk éppen soros válságunkból.
– Tehetség, képesség vonatkozásában mi mondható el napjaink diákjairól?
– A képességekkel nincs gond, soha nem is volt: ezek szerintem adottak és állandóak egy társadalomban. Jó képességű, tehetséges embernek bizonyos százalékban mindig kell születnie. A mi szakunkra jelentkezők között – elsősorban hiányos műveltségük miatt – vannak olyanok is, akik más területen valószínűleg jobban magukra találtak volna. Karunk első tanácsülésén, amelyen évekkel ezelőtt részt vettem, akkori dékánunk kijelentette, hogy oktatókként felejtsük el, hogy az egyetemen mi kutatókat nevelünk. Lehet azért, mert nem egyetemi oktatóként futottam be a pályám nagy részét, de ezt én nem tudom elfogadni. Továbbra is úgy vélem, hogy az egyetemnek elsősorban ez lenne a célja. Hogy az a kutató azután elmegy tanítani, vagy bármi mással foglalkozni, az más kérdés. De az egyetem által kiállított oklevele kötelezi, hogy azokra a kérdésekre, amelyeket a hivatása felvet, tudományosan megalapozott, világos és hiteles válaszokat adjon, s hogy rendelkezzék azokkal az eszközökkel, amelyek őt szakemberré, tudományos kutatásra alkalmassá teszik.
Szabadság (Kolozsvár)

Kelemen Hunor: A kulturális örökségvédelem nem ismer határokat a Kárpát-medencében
A magyar Országgyűlésben mondott beszédet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter az intézményes magyar örökségvédelem 140. évfordulója alkalmából rendezett konferencián. Kelemen Hunor szövetségi elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter pénteken, Budapesten részt vett a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által, a műemlékvédelmi világnap alkalmából szervezett bizottsági nyílt napon. Felszólalásában kiemelte, történelmi ez a pillanat, hogy a Magyar Parlament Felsőházi termében tart beszédet két magyar kulturális miniszter, hiszen mind Budapesten, mind Bukarestben magyar ember vezeti a kulturális tárcát.
„Az erdélyi magyarok számára hatványozottan fontos, hogy magyar minisztere van Romániában a kulturális tárcának, hiszen a rendszerváltás óta most először tudunk úgy foglalkozni az örökségvédelemmel, ahogyan ezt múltunk, jelenünk és jövőnk megkívánja. 1989 előtt Erdélyben a kulturális örökségvédelmet megszűntették, a kommunista rezsim a rá jellemző konoksággal gyakorlatilag megsemmisítette azt. 1990 után, 23 éves szünetet követően, újjászületett a romániai örökségvédelem. Létrehozták az Országos Műemlékvédelmi Bizottságot, létrejöttek az országos intézmények, beindultak a műemlék- helyreállítási programok, előbb a kulturális tárca támogatásával, majd ez kiegészült az előcsatlakozási alapok lehívásával, külföldi szervezetek támogatásával” – idézte fel beszédében Kelemen Hunor az örökségvédelem kiindulási pontjait Romániában.
„Úgy gondolom, hogy a 21. század egyik legnagyobb kihívása számunkra műemlékeink helyreállítása, hiszen mi a kulturális örökségünk védelmét jövőnk alapjának tekintjük. Példaértékű az az odaadás, amellyel az erdélyi magyar civil szervezetek végezték és végzik munkájukat. (...) Külön kiemelném a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságot, a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaságot, a Transylvania Trust Alapítványt, az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesületét, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítványt, de említésre méltó a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány és még sokan mások” – mondta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke külön kiemelte a Magyar Kormány hozzájárulását az erdélyi magyar örökségvédelmi tevékenység beindításához, mert ezzel elősegítette a civil szervezetek működését, sőt, évente támogatott különböző helyreállítási terveket, felméréseket, kisebb mértékben kivitelezési munkálatokat. Ugyancsak kiemelendőnek tartotta a kulturális tárca vezetője az felleltározás támogatását, például az erdélyi magyar pusztuló örökség, falképek és kazettás mennyezetek felmérését. Az 1996 és 2000 között aláírt és érvényes román-magyar kulturális együttműködés volt az első olyan kezdeményezés, amelyben a két ország közösen vállalta bizonyos műemlékek helyreállítását.
„Az erdélyi magyar örökségvédelem területén az igazi áttörés azonban 2009 végén történt” – szögezte le Kelemen Hunor. „Ekkor áttekintettük a tárca addigi tevékenységét, majd átértékeltük az országos műemlék-helyreállítási tervet. A célunk az volt, hogy kiegyensúlyozzuk a tárca alapját képező tevékenységet. 2012-ben büszkén mondhatom, hogy a költségvetés 30 százalékát magyar műemlékek helyreállítására fordítjuk. Nekünk ehhez a román társadalmat, román partnereinket kellett meggyőznünk arról, hogy a magyar, a szász, a szlovák, a szerb vagy az ukrán épített örökség Romániát teszi gazdagabbá, megőrzésük pedig az állam feladata. Nem volt könnyű erről meggyőzni a román társadalmat, de azt gondolom, hogy nekünk sikerült. Számos olyan műemléket állítottunk helyre, amelyet sokan, sokszor ítéltek pusztulásra” – ismertette Kelemen Hunor a jelenlegi helyzetet.
Elmondta ugyanakkor azt is, hogy Romániában sem elegendőek a finanszírozási források, azonban az elmúlt három évben a gazdasági válság ellenére sem fogadta el a kulturális tárca költségvetésének csökkentését.
Befejezésül Kelemen Hunor ismertette a kulturális tárca által a közelmúltban elért eredményeket. „Szellemi és tárgyi örökségünk megőrzése érdekében, első erdélyi magyar szellemi örökségként, a tárca az idén felterjesztette a Csíksomlyói búcsút az UNESCO szellemi világörökség-listájára, ugyanakkor sikerült Torockót az UNESCO világörökségi várományosi listára is felterjesztenünk, Hollókő pozíciójának kiterjesztésével. Ez utóbbi nem valósulhatott volna meg Hollókő Önkormányzata valamint Réthelyi Miklós miniszter úr támogatása nélkül. Köszönettel tartozom a Magyar Kormánynak, a Magyar Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak és mindazoknak, akik segítettek abban, hogy a munkánk hatékony legyen. Ma, amikor a határok már átjárhatóak, a két kormány közötti jó kapcsolat lehetőségét maximálisan ki kell használnunk. Ez a mi felelősségünk, ezt a partnerséget ma is megerősítettük. A kulturális örökségvédelem nem ismer határokat a Kárpát-medencében” – zárta felszólalását Kelemen Hunor. Krónika (Kolozsvár)

Mátyás-szobor: Kolozsvár másképp számol mint Budapest
Bár 55 ezer eurót igényel vissza a magyar kulturális kormányzat a Mátyás-szoborcsoport fele-fele arányban finanszírozott restaurálása nyomán megmaradt összegből, a kolozsvári önkormányzat tegnapi ülésén mindössze 18 ezer euró átutalásáról döntött – a vonatkozó tanácshatározatot a testület egyhangúlag elfogadta.
Molnos Lajos RMDSZ-es tanácsos, a kulturális bizottság elnöke a tanácsülést követően a Krónika kérdésére elmondta: a határozattervezetben az önkormányzat birtokában levő bankszámlakivonatok alapján rögzítették azt az összeget, amelyet átutalt a magyar fél, a visszajárót ez alapján számolták ki.
„Nem értelmezés kérdése, hiába mondja Szőcs Géza (a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára – szerk. megj.), hogy tíz lejt küldtek, ha ide csak nyolc lej érkezett meg” – nyilatkozta lapunknak Molnos Lajos. Mint arról beszámoltunk, Radu Moisin ideiglenes polgármester korábban kijelentette: noha a magyar kormány 400 ezer euróból kéri a visszajárót, a kincses város számlájára négy évvel ezelőtt csak 363 151 euró folyt be.
Ezzel szemben Mihályfi László, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal főosztályvezetője a múlt héten a Krónikának úgy nyilatkozott, a magyar kormány 2008-ban akkori árfolyamon számolva 400 ezer eurónak megfelelő forintot utalt át a kincses városi önkormányzatnak. Mihályfi a Krónikának elmondta: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) kultúráért felelős államtitkársága elfogadta a restaurálásról, annak költségeiről szóló beszámolókat, a számlák alapján azonban úgy ítéli meg, hogy a kolozsvári városháza által közölt összeg kevesebb, mint az összköltség fele – 344 ezer euró – és a Budapest által átutalt 400 ezer euró közötti különbség.
„A visszajáró összeget mi éppen a nekünk elküldött számlák, bizonylatok alapján számoltuk ki, amelyekben a kolozsvári fél történetesen a szerződéskötés időpontjában rögzített lej-euró árfolyam alapján jelölte meg a költségeket. Nem zárom ki az árfolyamkülönbséget, hiszen mi forintban, a román fél lejben számol, viszont a Nefmi éppen a kolozsvári önkormányzat által megadott számadatokat vette alapul” – jelentette ki lapunknak Mihályfi.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Röviden
Kiállítás a Kárpát-medence építészetéről
Tőkés László erdélyi magyar Európai Parlamenti (EP) képviselő szervezésében a Kárpát-medencei építészetről nyílt kiállítás tegnap az EP brüsszeli épületében.
Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal múlt héten lemondott elnöke hangsúlyozta, a kulturális örökség az idők során erősebbnek bizonyult a diktatúráknál. Tőkés László – az EP korábbi alelnöke – egyebek között azt emelte ki: a kiállítás azt mutatja, hogy a közös kulturális örökség határai meghaladják a politikai határokat.
Lengyelországban zarándokolt Kövér
Kövér László házelnök tegnap Czestochowában felavatta a magyar nemzet által Lengyelországnak ajándékozott díszkutat, amely a két nemzet barátságát jelképezi – közölte Molnár Imre, a varsói magyar nagykövetség tanácsosa. A házelnök a magyar alapítású pálos kolostorhoz és a Szűz Mária-kegyhelyhez tartó magyar nemzeti zarándoklaton vett részt, amelynek fővédnökségét is vállalta. Hétszáz magyar érkezett Czestochowába a Fekete Madonna Zarándokvonattal, amelynek lelki vezetője Székely János, Esztergom–Budapest Főegyházmegye segédpüspöke, Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke és Bátor Botond pálos tartományfőnök. Kövér László avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy Európának jelenleg leginkább lelki megújulásra van szüksége, mert a gazdasági és a morális válság a keresztény alapelvek és az identitás feladásából fakad. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)