Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Különleges Távközlési Szolgálat /STS/
30 tétel
2005. november 9.
A parlament előtt „gyónta meg” bűneit Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök, akit azzal vádolnak: barátja, üzleti partnere, Dinu Patriciu Rompetrol-elnök ügyészségi kihallgatásának napján felhívta Ilie Botos főügyészt. A telefonálás puszta ténye nagy vihart kavart a médiában. A botrányt a leköszönő elnöki tanácsos, az exliberális Elena Udrea robbantotta ki. A miniszterelnök kérte, hogy a Különleges Távközlési Szolgálat /az egyik titkosszolgálat/ adja át a Legfelsőbb Honvédelmi Tanácsnak az Ilie Botos főügyésszel, valamint a Traian Basescu államfővel folytatott telefonbeszélgetések felvételét. Tariceanu elmondta, a főügyészt kormányfői minőségében hívta fel telefonon, hogy tájékozódjon, de nem állt szándékában befolyásolni a vizsgálatot. A Különleges Távközlési Szolgálat nem rendelkezik a kormányfő telefonbeszélgetéseinek felvételeivel – jelentette ki Tudor Tanase, az intézmény igazgatója. /”Meggyónta” bűneit Tariceanu. A beszélgetések nyilvánosságra hozatalát kérte. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 9./
2005. december 8.
Két titkosszolgálat vezetőségének leváltásáról döntött a Legfelsőbb Védelmi Tanács /CSAT/ december 7-i ülésén. Menesztették Gabriel Naghit, a kormányőrség (SPP) igazgatóját, akinek megüresedő helyét Lucian Pahontu tábornok veszi át. Naghi-ot a CSAT tábornokká léptette elő és tartalékállományba küldte. Helyettesének szintén mennie kell; helyét Cretu Ioan Gabriel veszi át. Vezetőváltás történik a Különleges Távközlési Szolgálatnál (STS) is: Tudor Tanase igazgató helyére Marcel Opris kerül. Helyettese Vasilica Ionel Sorinel ezredes lesz. A Védelmi Tanács döntött a katonai hírszerzés vezetőjének kinevezéséről is. Az új igazgató Constantin Croitoru, a katonai elhárításé pedig Francisc Radis lesz. A katonai hírszerzés korábbi vezetőjét, Sergiu Medar tábornokot nemzetbiztonsági tanácsadóvá nevezte ki az államfő. Akkor mindenki azt gondolta, hogy Medar vezeti majd a Hírszerzési Közösséget. Traian Basescu elnök azonban közölte: a közösség élére mást nevez ki, mégpedig Daniel Andrei Moldoveanut. Két helyettese Aurel Sorin Zugravu és Ioan Vasile Cranganu lesz, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), illetve a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) részéről. Basescu elnök reagált az orosz kormány azon bejelentésére is, amely szerint Oroszország kiléphet az európai hagyományos erőket korlátozó, úgynevezett CFE-szerződésből. „Tiszteletben tartjuk és tudomásul vesszük mindegyik kormány bejelentését, de Romániában nem létesülnek állandó NATO-bázisok, hanem csak katonai létesítmények a román-amerikai kapcsolatok alapján. A keddi egyezmény nem NATO-bázisok létesítésére vonatkozik” – mondta. A CSAT engedélyezte a Külügyminisztériumnál, a Védelmi Minisztériumnál, illetve a Gazdasági Minisztériumnál levő, a Varsói Szerződés és a KGST összes dokumentumának átküldését az Állami Irattárba. /Gujdár Gabriella, Szőcs Levente: Új vezetők a titkosszolgálatok élén. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./
2006. április 22.
A kormány ülésén elfogadott határozat értelmében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), Őrző-Védő Szolgálat (SPP), és a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) katonai személyzetének tagjai egyenértékű civil funkciókba is kinevezhetők, ha nem folytattak politikai rendőrségi tevékenységet. /Hírszerzőből hivatalnokot. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 22./
2006. augusztus 3.
A Tariceanu-kabinet mindaddig vár a nemzetbiztonsági törvények elfogadásával, amíg a civil szervezetek benyújtják módosító indítványaikat a kormány által kidolgozott kerettörvény-tervezethez, és a minisztériumok is megteszik javaslataikat, jelentette be Oana Marinescu szóvivő, válaszképpen az államfő sürgetésére. Traian Basescu államfő korábban kijelentette, nem nevezi ki a titkosszolgálatok lemondott vezetőinek utódait, amíg a parlament el nem fogadja az új nemzetbiztonsági törvényeket. A kormány már múlt heti ülésén megvitatta a miniszterelnök két bizalmasa – Radu Stroe kormányfőtitkár és Marius Oprea történész – által készített nemzetbiztonsági kerettörvény-tervezetet. A Tariceanu-féle jogszabály egyik legfontosabb újdonsága az, hogy két titkosszolgálatot – a Kormányőrséget (SPP) és a Különleges Távközlési Szolgálatot (STS) – a kabinet hatáskörébe utal. Eszerint a SPP és a STS vezetője a belügyminisztériumi, illetve a távközlési tárca egy-egy államtitkára lenne, akiket a miniszterelnök nevez ki. A jelenlegi törvények értelmében e két titkosszolgálat igazgatójára az államfő tesz javaslatot. A kormány változata emellett azt is előírja, hogy a SPP és a STS többé nem végezhet telefonlehallgatásokat sem. E tervezetet a kormányfő már május végén elküldte minisztereinek véleményezésre, kilenc tárcavezetőtől még nem kapott választ. Köztük Nagy Zsolt távközlési minisztertől sem, aki elmondta: június 24-ig kellett volna megtennie javaslatait a dokumentummal kapcsolatosan, de ezt végül nem tette meg. A tervezetet ugyanis elfogadhatónak tekinti. Traian Basescu államfő áprilisban öt jogszabályból álló nemzetbiztonsági törvénycsomagot terjesztett elő és bocsátott közvitára az elnöki hivatal internetes honlapján, ezekből Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök csak négyet vett át: a SRI, illetve a SIE működését szabályozó törvényt, a hírszerzési és kémelhárítási tevékenységet szabályozó tervezetet, illetve a titkosszolgálati alkalmazottak jogállására vonatkozó jogszabályt. A Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) májusi ülésén Basescu és Tariceanu bejelentették, hogy a kormány hamarosan elfogadja és a parlament elé terjeszti a jogszabálycsomagot, a tervezetek azonban eddig még csak nem is szerepeltek a kabinet üléseinek napirendi pontjai között. A Basescu-féle tervezeteket a liberálisok ugyanis elfogadhatatlannak tartották. Érvelésük szerint e jogszabályok túlzott hatalommal ruházzák fel a titkosszolgálatokat rendkívüli állapotok esetén. Az elnök törvényjavaslatait a civil szervezetek is sokszor bírálták. A Nyílt Társadalom Alapítvány szerint a tervezetek több előírása is sérti az emberi jogokat. Az elnöki hivatal által javasolt nemzetbiztonsági törvénycsomag rendelkezései szerint akár bíróság elé is kerülhet az az RMDSZ-es politikus, aki Románia területi-közigazgatási rendszerének módosítását javasolja, új régiók létrehozását szorgalmazza. Toró T. Tibor, a képviselőház védelmi bizottságának tagja korábban elmondta: így is értelmezhető a hírszerzési és kémelhárítási tevékenységet szabályozó törvénytervezet egyik passzusa, miszerint: a nemzetbiztonságot veszélyezteti az összes olyan „szeparatista” törekvés, amely az ország területi egységét és feloszthatatlanságát érinti. /Cseke Péter Tamás: A kormány csak alapos elemzés után fogadja el a nemzetbiztonsági jogszabályokat. A kormány megnyirbálta Basescu törvényeit. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 3./
2006. szeptember 1.
Marius Oprea, a kormányfő tanácsadója bemutatta a nemzetbiztonsági törvénycsomag végleges változatát a sajtónak. A Traian Basescu államfő által korábban javasolt jogszabályokból kikerültek az emberi jogokat sértő előírások. Oprea vázolta a titkosszolgálati intézményeket érintő változtatásokat. Eszerint az egyik titkosszolgálat, a Kormányőrség /SPP/ a Belügyminisztérium egyik főosztályává alakul, a telefonok lehallgatásával foglalkozó Különleges Távközlési Szolgálat /STS/ pedig a Informatikai és Távközlési Minisztérium hatáskörébe kerül. A törvénycsomag előírásai szerint a titkosszolgálati alkalmazottakat terrorcselekmények, fegyver-, ember- és drogcsempészet nyomozásába vethetik be, a nyomozás legtöbb tizenhat órán át tarthat. A törvény megtiltja a titkosszolgálatoknak, hogy kereskedelmi tevékenységet folytassanak, illetve ügynököket szervezzenek be a sajtóba, a politikai pártokba, az egyházakba és a szakszervezetekbe. /Cs. P. T.: Korrigálták Basescu hírszerzés-törvényeit. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./
2006. október 26.
Október 25-én a kormány elfogadta a nemzetbiztonsági törvénycsomagot, amelyet a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) küldött jóváhagyásra. A kormányfő szerint a hírszerző szolgálatokat szigorú politikai, jogi és gazdasági felügyeletnek veti alá a parlament, a titkosszolgálatok pedig csakis az ügyészség jóváhagyásával és annak felügyeletével bonyolíthatják le vizsgálataikat. Kivételt képeznek azok az esetek, amelyek terrorista tevékenység vizsgálatára vonatkoznak. A kormány kizárta annak lehetőségét, hogy titkosügynökök épülhessenek be a parlamentbe, a politikai pártokba, a szakszervezetekbe, valamint a sajtóba. Radu Stroe kormányfőtitkár kifogásolta, hogy a kormányőrséget (SPP), valamint a telefonok lehallgatásával megbízott szolgálatot (STS) nem tekintették titkosszolgálatnak, így az említett intézményeket nem vonták belügyminisztériumi ellenőrzés alá. A közeljövőben a SPP és az STS működését külön törvények szabályozzák majd. /Barta Zoltán: A CSAT jóváhagyására vár a nemzetbiztonsági törvény. = Krónika (Kolozsvár), okt. 26./
2007. március 21.
Március 20-án a képviselőház jogi bizottsága módosította a büntető perrendtartási törvényt. Eszerint a jövőben csak a bíró által kiállított paranccsal lehet telefon-lehallgatásokat végezni. Ion Stan, a titkosszolgálatot ellenőrző parlamenti bizottság titkára szerint Saftoiu, a Külügyi Hírszerző Szolgálat /SIE/ elnöke nem a bizottság előtt tett kijelentései miatt vált meg tisztségétől. A SIE-nek ugyanis joga van a lehallgatáshoz, és 2001–2004 között több törvényes rendelkezés is lehetővé tette az ehhez szükséges különleges berendezések beszerzését. Saftoiunak azért kellett mennie, mert hírszerzési titkokat fecsegett ki. A Román Hírszerző Szolgálat volt igazgatója, Radu Timofte szerint a lehallgatáshoz szükséges berendezésekkel az Országos Korrupcióelleni Igazgatóság és több titkosszolgálat, a Védelmi Minisztérium hírszerző főigazgatósága, a Különleges Távközlési Szolgálat /STS/, a Belügyminisztérium belső védelmi és hírszerző főigazgatósága is rendelkezik. /Bogdán Tibor: Törvénytelen telefonlehallgatások. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./
2007. március 23.
A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) és a kormány álláspontjának hiányában megrekedt március 22-én a liberálisok által a parlament elé terjesztett nemzetbiztonsági törvénycsomag tárgyalása. A honatyák úgy döntöttek, a CSAT és a kormány álláspontját megvárják, eközben pedig megfogalmazzák saját módosító javaslataikat. A képviselőknek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) működését, Románia nemzetbiztonságát, a titkosszolgálati tisztek státuszát, a hírszerzés és kémelhárítás működését, illetve a lehallgatásokkal megbízott országos hatóság létrehozását szabályzó törvényeket kell megvitatniuk. A bizottsági vitán a SRI, a SIE, a kormányőrség (SPP), a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) és az Igazságügyi Minisztérium képviselői egyaránt azon a véleményen voltak, hogy a jogszabálytervezetek eltéréseket tartalmaznak, és azokat egymáshoz kellene igazítani. A SPP és a STS vezetői tiltakoztak amiatt, hogy a két szolgálat a CSAT hatásköréből a minisztériumhoz kerüljön. /Gujdár Gabriella: Megrekedt nemzetbiztonság. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 23./
2007. március 30.
A Legfelsőbb Védelmi Tanács /CSAT/ üléséről Traian Basescu államfő számolt be a sajtónak. Elmondta: a CSAT elfogadta a nemzetvédelmi stratégiát, amelyet továbbítanak a törvényhozáshoz, szintén eljuttatják a honatyáknak a CSAT 2006. évi jelentését. Az államfő közölte: a CSAT nem véleményezte a nemzetbiztonsági törvénytervezetet, mivel az egy párt, és nem a kormány által beterjesztett jogszabálytervezet. A CSAT javasolta, hogy az öt törvénytervezetből álló csomagot az érintett titkosszolgálatok – Román Hírszerző Szolgálat /SRI/, Külügyi Hírszerző Szolgálat /SIE/, kormányőrség /SPP/ és a Különleges Távközlési Szolgálat /STS/ – véleményezzék és álláspontjukat jutassák el a törvényhozás illetékes bizottságaihoz. /S. J. : Elfogadta a CSAT a nemzetvédelmi stratégiát. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./ A várakozásokkal ellentétben nem szerepelt a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) napirendjén az Irakban állomásozó román katonák hazahívásának kérdése, /B. T. : Egyelőre maradnak Irakban a katonáink. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./ Traian Basescu elnök a kormány átszervezését sürgette a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésén. /Új kormány csak húsvét után? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./
2007. augusztus 23.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) illetékese, Eugen Iorga SRI-ezredes augusztus 22-én elismerte a szenátus jogi bizottsága előtt, hogy Romániában léteznek törvénytelen telefonlehallgatások, és hogy az így szerzett adatokat gazdasági célokra vagy közszereplők zsarolására használják fel az érdekeltek. A jogi bizottság a meghallgatásra meghívta a nemzetbiztonsági törvénycsomagban szereplő összes intézmény képviselőit. A hírszerző szolgálatok (SRI, SIE) képviselői a meghallgatáson kijelentették: ellenzik a lehallgatásokért felelős országos hatóság mint egyedüli, ilyen hatáskörrel felruházott intézmény létrehozását. A hatóság létrehozásáról az új nemzetbiztonsági törvénycsomag tervezete rendelkezik. A hírszerző szolgálatok képviselői szerint ennek az intézménynek a SRI-vel megegyező felépítése és feladatköre lenne, ezért indokolatlan a létrehozása. A meghallgatáson felvetett másik probléma további két titkosszolgálat, az Őrző-Védő Szolgálat, másnéven kormányőrség (SPP) és a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) belügyi tárcának való alárendelése volt. A két intézmény képviselői a szolgálatok független működése mellett érveltek a bizottsági tagok előtt. /Illegális hallgatózás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 23./
2008. február 11.
Sokszor felmerül a kérdés: vajon lehallgatnak? Ezekről a kérdésekről volt szó a Kelemen Hunor képviselővel, az RMDSZ ügyvezető elnökével készített interjúban. Kelemen Hunor elmondta, hogy a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ szervezeti felépítésének nyilvánosnak kellene lennie, de erről a SRI honlapja csak nagyon kevés információt közöl. Az SRI nem ismeri el, de mindenki tényként kezeli, hogy a sajtóban, az üzleti életben, az adminisztrációban vannak emberei. Fedett ügynökök és besúgók garmadája dolgozik neki. A belső kémelhárítást, a belső védettséget a SRI-nek kell biztosítania, illetve a katonaság esetében a katonai hírszerző és kémelhárító osztálynak, s a Belügyminisztériumnak is van erre szakosított egysége. A különböző szolgálatok között nincsen alá- és fölérendeltségi viszony. Volt versengés is közöttük, az SRI és a Belügyminisztérium egykori 0215-s egysége között volt versenyfutás. Ez utóbbi egységet azóta átalakították. Ugyancsak a Belügyminisztériumhoz tartozik, belső elhárító és felderítő egységként. A nevét megváltoztatták, de most is ugyanazzal foglalkozik. Ez az egység egyéb munkát is végez. A magyar konzulátus előtt a gyertyagyújtáskor szinte többen voltak az SRI emberei, mint az emlékezők, fotóztak és filmeztek. Az újságíró látott ilyen személyeket a Székely Nemzeti Tanács alakuló ülésén Csíkszeredában, de látott a kormányon lévő RMDSZ rendezvényein is, pl. műemlékvédelmi tanácskozásán. Kelemen Hunor szerint tudni kell, hogy ebben az országban – most csak a magyarokról beszél –, aki politikai szerepet vállal, „azokat követi, egytől egyig megfigyeli a titkosszolgálat”. „A kérdés az, hogy ezzel mit kezdenek?” Mindenről tudni akarnak, mindentől tartanak. Ugyanolyan gyanakvóak, ugyanolyan bizalmatlanok a romániai magyarokkal szemben, mint ‘89 előtt, csak nem tudják az embereket a politikai tevékenységért börtönbe zárni. Az SRI vagy a Belügyminisztérium elhárító egysége a bankszámlákat, a bankkártyák forgalmát is ellenőrizheti. Ugyanígy ellenőrzés alatt tarthatják az elektronikus levelezést, azt is, hogy ki milyen honlapokat látogat. Ma is ellenőrizhetetlen, hogy mekkora hálózattal dolgoznak a titkosszolgálatok. 1990 és 1999 között Vasile Fulger ezredes volt a SRI Hargita megyei parancsnoka. A volt katonatisztet személyes kérésére váltották le, és Szilágy megyébe helyezték át hasonló beosztásba. 2001-ben botrányos körülmények között menesztették, utolsóként az országban a katonaság berkeiből a hírszerzésbe átkerült parancsnokok közül. Hargita megyébe Fulger ezredes helyére Maricel Gavrila ezredest nevezték ki, aki Bákó megyéből érkezett, majd 2001-ben Brassóba helyezték át. 2001-ben Neculae Moldovan ezredes vette át a Hargita megyei SRI irányítását 2006 májusáig, amikor dandárparancsnokként nyugalomba vonult. Jelenleg Gheorghe Trifan ezredes a SRI Hargita megyei parancsnoka. A hírszerző szolgálatok munkatársai mindenütt ott vannak, de jelenlétük csak ritkán válik feltűnővé. Az egyik ilyen eset 1999-ben történt Székelyudvarhelyen, amikor a Magyarok Világszövetségének elnöke, Csoóri Sándor, és a magyar igazságügyi miniszter, Dávid Ibolya látogatásakor egy hűtőautónak álcázott Daciában „lepleztek le” a polgárok egy audio-video technikával felszerelt megfigyelő csapatot, amelyről az akkori Hargita megyei SRI-parancsnok, Vasile Fulger is elismerte, hogy hozzá tartozik. Magyarázata szerint a kiküldöttek nem a magyarországi politikusok miatt végeztek megfigyelést, hanem a „civil napok” elnevezésű rendezvényen vettek részt. A másik esetben, 2000 szeptemberében az Erdélyi Magyar Kezdeményezés országos gyűlését tartotta az udvarhelyszéki Zeteváralja római katolikus plébániájának vendégházában. A Román Hírszerző Szolgálat különítménye a kezdés előtt kiruccant a helyszínre, és ellenőrzést tartott. Katona Ádám, az EMK vezetője értesítette a közvéleményt erről. Az EMK tagjai tiltakoztak a SRI Hargita megyei parancsnokánál is, aki azzal utasította el őket, hogy a tisztek úgymond gyónni mentek el Zeteváraljára. Cornel Ivanciuc, az Academia Catavencu lap munkatársa szerint 1995-ben kilenc titkosszolgálat létezett Romániában: a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), az elnökség mellett működő testőrszolgálat (SPP), a hadseregen belüli szolgálatok: Katonai Információk Igazgatósága, Katonai Kémelhárító Igazgatóság, Külföldi Hírszerző Szolgálat, a belügyminisztériumi két szolgálat a Belügyminisztérium Hírszerző Igazgatósága (U. M. 0215) és a Rendőr-főfelügyelőségi Különleges Vizsgálati Osztály, az igazságügy-minisztériumi szolgálat, a Fegyházak Hírszerző Igazgatósága (U. M. 0400), valamint az összes szolgálatot adatokkal ellátó Különleges Távközlési Szolgálat. Ebben a kilenc szolgálatban 1995-ben több mint 30 ezer operatív tiszt dolgozott. Azóta valószínűleg nem csökkent a számuk. /Daczó Katalin: Megfigyelten, lehallgatva, ellenőrizve – de szabadon. Beszélgetés Kelemen Hunor képviselővel. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 11./
2008. február 18.
A Szembenézés a kommunista múlttal című temesvári konferencián részt vett Marius Oprea, a kormányfő nemzetbiztonsági tanácsadója, a Tismaneanu Bizottság tagja, a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet elnöke. A brassói történész véleménye szerint Romániában a kommunizmust csak “privatizálták”, a más pártaktivistákból és szekusokból álló gépezet tovább működik, ők irányítják az országot. Oprea az általa vezetett intézet tevékenységéről nyilatkozott: a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézetet 2005-ben hozták létre és közvetlenül Tariceanu kormányfőnek van alárendelve. Feladata a volt Securitate által elkövetett visszaélések és bűnök feltárása, esetenként a bűnösöket a törvény elé idézik. Eddigi kutatásaik szerint a kommunista elnyomó gépezet visszaéléseit bizonyíthatóan 617 876 személy szenvedte meg. 1989-ben a Securitatenak 10 500 tisztje volt, munkájukat 136 000 aktív besúgó segítette. Ugyanebben az időszakban a kommunista pártnak több mint 50. 000 aktivistája volt. Nyomon követhető, hogy a volt kommunista aktivisták és Securitate tisztek közül nagyon sokan fontos tisztségekbe kerültek a rendszerváltás után. Két volt szekus tiszt például, akiknek a Szabad Európa Rádió monitorizálása volt a feladatuk, jelenleg magas beosztásban dolgoznak a Különleges Távközlési Szolgálat nevű titkosszolgálatnál. A Kommunizmus Bűneit Feltáró Intézet célja a kommunista korszak tudományos feltárása. A kommunizmus történetéről szóló alternatív tankönyv kiadásán is dolgoznak, amely remélhetően a következő tanévtől már választható tantárgy lesz az iskolákban. 35 alkalmazottjuk van, és több mint 70 külső munkatársuk. Néhány hónapja egy feltáró akció során kiásták hat fiatalember holttestét, akiket a szekusok öltek meg. Az volt egyetlen bűnük, hogy nem jelentkeztek katonai sorozásra. Mindez 1950. március 9-én történt, valahol a besztercei hegyek között. Miután halomra lőtték őket, a szekusok a bekopogtattak a fiatalok szüleihez azzal, hogy vegyenek szerszámokat és induljanak eltemetni holmi kutyákat. Oprea úgy érzi, ilyen esetben nem beszélhet megbocsátásáról. A gyilkosok közül egyik sem kért bocsánatot. Lehet beszélni megbékélésről, de nem bocsáthatnak meg hivatalból ezer és ezer ember nevében, akiket megöltek. /Pataki Zoltán: Egy kommunistavadász vallomása. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 18./
2009. február 21.
A törvényhozás két háza február 20-án véglegesítette az idei állami költségvetést. A kormánytöbbség által futószalagon megszavazott büdzsében a honatyák a titkosszolgálatoknak (SRI, SIE, SPP, STS) összesen 2,1 milliárd új lejt juttattak (SRI 1,32 milliárd, SIE 223,2 millió, SPP 148,2 millió, STS 412,2 millió lej) miközben a gazdasági tárca teljes költségvetése a válság évére 1,48 milliárd lejre rúg, a sport- és ifjúsági minisztérium pedig mindössze 586 millió lejből kell gazdálkodjon. /Elfogadták a büdzsét. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./
2010. január 7.
Hol a pénz?!
Nyilvánosságra került a máris erősen vitatott idei költségvetés. Harminchárom százalékkal kevesebb jut idén leosztásra a minisztériumoknak, a visszatérő indoklás szerint azért, mert nincsen pénz. Az ország végzetesen és végletesen eladósodott, a Nemzetközi Valutaalap fennhatósága alá került, s ez a jeles szervezet — melynek mérlege előrejelzések szerint csak áprilisban kerül napvilágra — nyereséges évet zárt 2009-ben, a válság évében… Hogy hogyan és miért, megérne egy misét, de most koncentráljunk az idei költségvetésre.
Némely minisztérium, látható már most, nagy vesztese lehet az idei évnek. Az oktatásügyi minisztérium csak addig húzhatja a takarót, amíg ér, ezért elbocsátásokkal számolnak. A szakszervezetek nyilvánvalóan hevesen tiltakoznak a megszorítások és az elbocsátások ellen, hétről hétre nő a munkanélküliek száma, ezért sztrájkkal fenyegetőznek. Lehetséges, hogy az újabb sovány esztendő a sztrájkok, munkabeszüntetések éve lesz Romániában? És nagy vesztese a költségvetésnek az ezer sebből vérző egészségügy és a művelődés is.
Vannak viszont szerencsésebb minisztériumok is, elsősorban az Elena Udrea által irányított turisztikai és fejlesztési minisztérium, amely több mint hárommilliárd euróból gazdálkodhat. Az agilis miniszter asszony láthatólag lemondott arról, hogy turisztikai központtá fejlessze Bukarestet, újabb álma egy golfpálya építése Snagovon ötven hektáron, idecsalogatandó a külföldi turistákat. Ezt az elképzelést nem is kommentáljuk, nyilvánvaló, az ellehetetlenülő helyzetben nem egy milliárdokba kerülő golfpálya építése a legfontosabb. Viszonylag nagy összegeket kapnak a titkosszolgálatok, az RHSZ 1,2 milliárd lejt, a STS 466,5, a SIE 214,3, a SPP 135,8 milliót.
Még furcsább, hogy naponta mennek csődbe és zárnak be kis- és középvállalatok, a kormány viszont a külföldi nagyvállalatokat támogatja a kölcsönből, tehát a román adófizetők pénzéből, ami önmagában is képtelenség. Most üt vissza a kampányolással elpocsékolt idő, amikor a válság kezelésére semmi nem történt, a politikai hacacáré minden energiát lekötött, s az, hogy a kormánynak nincs egy általános víziója a sokat hangoztatott parlamenti, közjogi reformról. Pénz pedig, úgy tűnik, nincs, s ha mégis van, nem oda kerül, ahova kellene. Románia hajója pedig sodródik, egyre sodródik, a nagy kormányos az ellenzék ellehetetlenítésével van elfoglalva, s ahogyan újévi köszöntőjében nyilatkozta: a néppel szövetkezett. Abszurdisztán már csak ilyen…
Bogdán László. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. július 28.
Hírsaláta
SOK BESZÉD, KEVÉS TETT. Traian Băsescu terveinek zöme nem valósult meg: nem sikerült módosítania az alkotmányt, sem átvinnie területi-közigazgatási átszervezését. Ellenben megakadályozta a Johannis-féle többséget, hogy kormányt alakítson, rátelepedett Emil Boc és Ungureanu kormányaira, a tömeges lehallgatásokkal egyfajta rendőrállamot honosított meg, s a feltételezések szerint csalással nyerte meg az előző államelnöki választásokat. Ezek az alkotmánysértései ütöttek vissza, és vezettek el második felfüggesztéséhez – írja az Új Magyar Szó online kiadása.
JÉGRE VITTE A NYUGALMAZOTT KATONA A MINISZTERELNÖKÖT. Victor Ponta a választásokon kapott támogatásért cserébe megígérte egy szakszervezetnek, hogy megszünteti a korrupcióellenes ügyészséget. Legalábbis ez derül ki egy dokumentumból, melyet csütörtökön az Adevărul napilap internetes kiadása közölt. Eszerint a Szociál-Liberális Szövetség vezetői elvi megállapodást írtak alá az Elbocsátott Katonatisztek Szakszervezetével és más civil szervezetekkel az Alkotmánybíróság, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség, a korrupcióellenes ügyészség és a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács felszámolásáról. Míg Mircea Dogaru ezredes, az elbocsátott katonák szakszervezetének vezetője a HotNewsnak megerősítette: a dokumentum valóban létezik, és az elvi megállapodás valóban tartalmazza a felsorolt intézmények felszámolásáról szóló célkitűzéseket, Ponta tagadta, és azt állította, hogy csak az első oldalt, azaz elvi megállapodásokat tartalmazó részt írta alá. (Manna) SÖTÉT KILÁTÁS. A romániai nyugdíjalap befektetési igazgatója szerint, ha a politikai válság elhúzódik, a lej értéke továbbra is bizonytalan marad, a külföldi befektetők elhagyják Romániát, ami negatívan befolyásolja majd a gazdasági növekedést. (Evenimentul zilei) KÉT TITKOSSZOLGÁLAT LECSATLAKOZOTT. A Legfelsőbb Védelmi Tanács utolsó ülésén, ahol az úgynevezett forródrótok vitája zajlott, és ahol Iulian Fota, Traian Băsescu tanácsosa megakadályozta a Különleges Távközlési Szolgálat főnökének menesztését, a Román Hírszerző Szolgálat és a Külföldi Hírszerző Szolgálat főnöke is ellene szavazott. Ami azt jelenti, hogy két titkosszolgálati főnök is benne van az „államcsínyben”. (Új Magyar Szó online kiadás)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. november 22.
Vajon hányan figyelik az erdélyi magyarság mindennapjait?
A román titkosszolgálatok alkalmazottainak száma megdöbbentően magas, ha a taglétszámra a költségvetésből következtetünk. Ráadásul a magas létszámhoz magas költségek társulnak. Elvben minden 1200 román állampolgárra egy ügynök jut.
A négy román titkosszolgálat (SRI, SIE, STS, SPP) taglétszámára elsősorban az intézmények költségvetéséből lehet következtetni. Az éves fenntartási összeg pedig tetemes: a titkosszolgálatok az egészségügyi ágazat fenntartási költségének kétszeresét kapják (vagy többet, ha figyelembe vesszük, hogy a kormány az egészségügyi reform keretében intézmények sorát záratja be, aminek sajnos kézzelfogható az eredménye).
A négy intézmény taglétszáma az átlagfizetésekből levezetve 15.000 alkalmazott körül lehet, azaz minden 1200 román állampolgárra jut egy ügynök. A gyakorlatban a munka nem lehet olyan megfeszített: példa erre annak az ügynöknek az esete, akit Csíkszereda polgármesterére állítottak. Laza napja lehetett, mert amikor lebukott, a hivatal azzal védekezett, hogy alkalmazottjuk éppen 'nem volt munkában'.
A kormányzati pénzek pedig szemlátomást ömlenek a különböző hivatalokhoz. A költségvetési kimutatás szerint a SRI-t (Serviciul Român de Informații) tömték meg a legtöbb pénzel:880 millió lejjel. Ez az összeg már önmagában 150 millióval meghaladja az egészségügyi minisztérium keretét. A SIE-nél (Serviciul de Informații Externe) dolgozó ügynökök már csak 128 millió lejből gazdálkodhatnak. Az STS (Serviciul de Telecomunicații Speciale) 188 millió lejnek örvendhet, míg az SPP (Serviciul de Protecție și Pază) 120 milliónak.
A jó munkát kétségkívül meg kell fizetni. Azonban nem nehéz kitalálni, nem csak a fizetésre kell a temérdek pénz. A lojalitást jutalmakkal is keményen megspékelik, és a hivatalok példának okáért nagy gondot fordítanak az étkezési és egyéb juttatásokra.
Csupán a költségvetésből természetesen nehéz lenne arra következtetni, hogy minden román állampolgár álmát ugyanolyan megfeszített munkával őrzik-e az ügynökök, vagy hogy talán egy bizonyos nemzetiség képviselőinek figyelése elsőbbséget élvez-e.
itthon.ma / www.bzi.ro
Erdély.ma
2013. november 27.
Belföldi hírek
RMDSZ: Florea manipulál
Az RMDSZ Maros megyei szervezete határozottan elutasítja a Kelemen Hunor szövetségi elnök és Borbély László politikai alelnök ellen felhozott vádat, miszerint a szövetség parlamenti képviselői kárt okoztak Marosvásárhelynek azzal, hogy az új decentralizációs törvény értelmében a sportcsarnok és a műjégpálya nem került a város tulajdonába – áll a Területi Állandó Tanács közleményében, mely szerint Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere ezúttal is minősíthetetlen rágalmazással és olcsó demagógiával próbálja manipulálni a közvéleményt.
„Elfogadhatatlannak tartjuk, éppen ezért az illetékes közrendészeti hatóságokhoz fordultunk” – szögezik le. Az RMDSZ szerint „teljesen indokolatlan az aggodalom és tiltakozás”, hiszen a szövetség módosító javaslata értelmében Marosvásárhely egyike lesz annak a nyolc városnak, ahol sportkiválósági központ létesül, a bármilyen európai és világszintű rendezvény szervezésére alkalmas két sportcsarnok a minisztérium ügykezelésében maradva számos költségvetési támogatásban részesülhet. A közleményben továbbá felsorolják, mit tett az RMDSZ az utóbbi években Marosvásárhelyért, a kiadvány azzal zárul: „az RMDSZ vezetőségének mindennapi munkája nemhogy ártana, de napról napra előbbre viszi városunkat, korszerűsíti falvainkat, egy modern környezetet és egy élhető jövőt próbálva kiépíteni a következő generációk számára”.
Egységre szólítja az ellenzéki pártokat
Mihai-Răzvan Ungureanu, a Polgári Erő elnöke a jobbközép pártok képviselőit közös vitára hívta a jobboldal egységesítéséről, a Nemzeti Egység Tömbjének létrehozását javasolva. A Polgári Erő által tegnap kiadott sajtóközlemény szerint a 2012-es parlamenti választásokon a jobboldali pártok képviselői eltávolodtak egymástól, és így mindegyik hozzájárult az ellenzék legyengítéséhez, emiatt „a jobboldali és az ellenzéki erők azt kockáztatják, hogy a választók csalódni fognak bennük hallgatásuk, tétlenségük és rendezetlenségük miatt”. Egyetlen esélyük a sikerre az, „ha egységesen tevékenykednek, hogy ezzel véget vessenek a Szociál-Liberális Szövetség diktatúrájának”.
Gyorsforgalom vasúton és autópályán
Többek között egy vasúti gyorsforgalmi pálya építését, több más vasúti szakasz korszerűsítését, illetve az autópálya-építésben való részvételt ajánlották a román hatóságok tegnap a Kelet-Közép-Európa–Kína csúcstalálkozón a távol-keleti félnek. A gyorsvasút a Bécs–Budapest szakasz meghosszabbítása lenne Konstancáig Bukaresten át, a személyszállító vonatok 160 kilométeres sebességgel közlekedhetnének azon, és megépítése 11 milliárd euróba kerülne. A kínai fél már korábban jelezte érdeklődését az észak-erdélyi autópálya építésében való részvétel iránt, a csúcstalálkozón más pályaszakaszokat is figyelmükbe ajánlottak a hatóságok.
Döntött a védelmi tanács
A Legfelsőbb Védelmi Tanács körülbelül 15 percig tartó ülésen hagyta jóvá tegnap a nemzetvédelmi intézmények – a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat, a Külügyi Hírszerző Szolgálat, a Speciális Távközlési Hivatal és az Őrző-védő Szolgálat – költségvetési tervezeteit. Az ülést Traian Băsescu államelnök vezette, az Államelnöki Hivatal által kiadott sajtóközlemény értelmében a Legfelesőbb Védelmi Tanácsnak törvény által előírt kötelessége jóváhagynia a nemzetvédelmi téren illetékes intézmények büdzsétervezeteit, mielőtt a parlament plénuma elfogadná az állami költségvetési tervezetet.
Havazásriadó Havaselvén
Mára sárga jelzésű havazás- és hóviharriadót jelentett az Országos Meteorológiai Intézet Bukarestnek és az ország déli és nyugati részében levő tizenhat megyének. Eszerint a Bánságban, Olténiában és Munténia nyugati részében, valamint a bánsági hegyvidéken és a Keleti-Kárpátokban havazni fog, a szél pedig helyenként rövid időre megerősödik, hóvihar is lehet. A csapadék mennyisége meghaladja a 15–20 litert négyzetméterenként, és jelentős vastagságú hóréteg rakódik le. Tegnap nehézkesen zajlott a közlekedés némely Vâlcea, Krassó-Szörény, Bihar, Fehér és Hargita megyei országutakon, ahol a hóréteg vastagsága az úttesten egy és három centiméter közötti volt, lezárt útszakaszokról azonban nem tájékoztatott az Országos Autópálya és Országút Vállalat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. január 24.
Digitalizálják kilenc erdélyi megye telekkönyveit
Egy országos program keretében kilenc erdélyi megye telekkönyveit digitalizálják. Ez megkönnyíti majd az ügyintézést, az adatok tárolását – számolt be az aradihirek.ro Ziarul Financiar alapján.
A feladatra kiírt közbeszerzési pályázatot a Teamnet International romániai részvénytársaság nyerte meg, a kilenc megye digitalizálása 212,4 millió lejre (47 millió euróra) rúg. Ezek szerint egy megye telekkönyvi hivatala (OCPI) anyagának elektronikus formába való mentése körülbelül 5,2 millió euróba kerül. Az összeget a román állam fizeti a központi költségvetésből.
A projektben szereplő első kilenc megye: Bihar, Beszterce-Naszód, Fehér, Maros, Hargita, Brassó, Temes, Krassó-Szörény, az adatokat körülbelül négy év alatt vezetik be az elektronikus naplóba. Az aradihirek.ro úgy véli, az erdélyi településeken a monarchia idejéből származó telekkönyvek jelenléte is lényegesen megkönnyíti ezek digitalizálását.
Ki az a Teamnet International?
A maszol.ro utánanézett: a Teamnet International részvénytársaság az információs technológiák alkalmazásában tevékenykedő romániai vállalat, az ASESOFT csoport tagja, melynek tulajdonosa Sebastian Ghiță PSD-s képviselő, az RTV hírtelevízió tulajdonosa. A részvénytársaság jövedelmének több mint 80 százaléka a gazdasági sajtó szerint a román állammal kötött szerződésekből származik.
A cég honlapja szerint havonta mintegy 450 ezer sürgősségi beavatkozás sikeréhez járulnak hozzá az ország területén, a 12 éves tevékenység során kialakított információs hálózatrendszer segítségével, melyek közt szerepel a foglalkoztatás, ezen belül az alkalmazottak adatainak tárolása és kezelése, infrastruktúrafejlesztés, közbiztonság, mezőgazdaság, szállítás és környezetvédelem.
A Teamnet dolgozta ki egyebek mellett azokat a katasztrófavédelem által is használt informatikai rendszereket, amelyeket a hétfői erdélyi repülőszerencsétlenségben használtak a mentőosztagok – sikertelenül. Az ilyen esetekben használt programok egyikét, ami a mentés szervezését hivatott segíteni, a Romatsa légi forgalomért felelős hatóság vette igénybe, a másik program használata pedig a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) kizárólagos hatáskörében van, biztosítva valamennyi telefonhívás egész pontos lokalizálását 5 másodpercen belül (GIS-rendszer) – ennek köszönhetően működik a 112-es sürgősségi hívószám is az ország teljes területén.
Hasonló rendszerek működnek Európa-szerte, internetes források szerint 2009-ben Nagy Britannia és Németország is felajánlotta a Romatsának egy ilyen program ingyenes átadását, ám akkor a légi irányítás vezetősége úgy döntött, a hazai Teamnet cégtől rendeli meg a szoftot, mintegy 415 ezer euró értékben. A 112-es hívószám mögött álló informatikai rendszer kidolgozásáért 2003-ban a román állam 40 millió eurót fizetett a Teamnetnek.
maszol.ro,
2014. február 2.
Nem váltották le a Különleges Távközlési Szolgálat vezetőjét
Traian Băsescu államfő elutasította a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) vasárnapi ülésén a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) vezetőjének leváltását, akinek a menesztését Victor Ponta miniszterelnök kezdeményezte a január 20-i légi baleset miatt.
Az Erdélyi Szigethegységben lezuhant kisrepülőgép mind a hét utasa túlélte magát a balesetet, de ketten közülük meghaltak, mire a mentésben részt vevők hat óra elteltével rájuk találtak.
A Ponta által "csődnek" minősített mentőakció nyomán leváltották a katasztrófavédelmi államtitkárt, továbbá lemondott a belügyminiszter, és a légi irányítás vezetője. A nemzetbiztonsági tanácsot a miniszterelnök kérésére hívták össze, mert Ponta szerint a STS is felelős azért, hogy nem sikerült korábban megtalálni a baleset túlélőit.
Băsescu viszont azt állította: a szolgálatnak nincsenek eszközei arra, hogy egy mobilhívás helyét pontosan meghatározza, és nem hajlandó leváltani Marcel Opriș tábornokot a szolgálat éléről, csak azért, hogy egyes "politikusok hazugságait" igazolja.
A CSAT ülése után tartott sajtóértekezletén az elnök kijelentette: a mentés elhúzódását a fejetlenség okozta, vagyis az, hogy nem alakult válságstáb, amely összehangolta volna a STS-től, a repülésirányítástól és katonaságtól származó információkat. Úgy vélekedett: csak a létező törvényeket kellett volna betartani, és kifejezte reményét, hogy ezt az ügyészségi vizsgálat is igazolni fogja.
Victor Ponta miniszterelnök vasárnap este bejelentette: a válságos helyzetek összehangolt kezelése érdekében kezdeményezni fogja, hogy a STS kerüljön a belügyminisztérium – vagyis a kormány – hatáskörébe. A STS a titkosszolgálatok egyike, amelynek fő feladata az úgynevezett forródrótok (a nemzetbiztonsági ügyekben kommunikáló állami vezetők számára fenntartott távközlési csatornák) biztosítása. Az Erdélyi Szigethegységben bekövetkezett balesetnél a 112-es sürgősségi hívószám üzemeltetőjeként merült fel a szolgálat felelőssége. A STS vezetőjét az államfő nevezi ki, leváltásáról pedig a Legfelső Védelmi Tanács konszenzussal dönthet.
A szociálliberális kormánytöbbség már 2012 nyarán megpróbálkozott Opriș leváltásával, amikor Băsescu felfüggesztése nyomán Crin Antonescu szenátusi elnök volt az ideiglenes államfő. Akkor a felfüggesztett államfő egyik tanácsadója, Iulian Fota nemzetbiztonsági tanácsos ellenszavazata védte meg a STS igazgatóját a leváltástól. (mti)
Transindex.ro,
2014. március 26.
A STS átszervezéséről szóló törvénytervezetet hallgatólagosan fogadta el a képviselőházban
A Speciális Távközlési Szolgálat (STS) átszervezéséről szóló törvénytervezetet, amely előírja, hogy a szolgálat speciális távközlési osztály lesz a belügyminisztérium keretében, március 25-én hallgatólagosan fogadta el a képviselőház.
A PSD által kezdeményezett, a STS működését szabályozó törvénytervezet az 1996/92-ös, a szolgálat működésére vonatkozó törvényt, illetve a 2007/30-as, a belügyminisztérium működését szabályozó sürgősségi kormányrendeletet módosítja, és előírja, hogy a Speciális Távközlési Szolgálat a belügyminisztérium fennhatósága alá kerüljön, osztályként annak keretében működjön.
Az ügyben a képviselőház az első megkeresett fórum, és az alsóház hallgatólagosan elfogadta a törvénytervezetet, mivel lejárt annak megvitatására kijelölt határidő, 2014. március 20-a.
Gheorghe Tinel, a PDL képviselőházi frakciójának vezetője a plénum előtt elmarasztalta a törvénytervezet hallgatólagos elfogadását.
[Az STS az egyik titkosszolgálat]
Szabadság (Kolozsvár),
2014. május 18.
Kiképzésen is részt vesznek a tartalékosok
Több román tartalékos kapott behívóparancsot a megyei katonai központoktól, vagy a védelmi és külügyminisztériumhoz tartozó szervektől.
A realitatea.net hírportál szerint a behívót kapott Botoșani megyei tartalékosoknak egészségügyi igazolást is fel kell mutatniuk majd.
„Én is kaptam behívót június 2-3-4-ére, ha nem tévedek, akkor kiképzésen kell részt vennem. Azt akarják tudni a mozgósítási gyakorlaton, hogy mennyi idő alatt jelentkeznek a tartalékosok, valószínű, hogy azokat is behívják, akik nem teljesítettek katonai szolgálatot. Mozgósíthatnak cégvezetőket is, akiknek olyan járművük van, amit rendelkezésre bocsáthatnak. Bukarestből 20 tiszt jön, ők tartják a kiképzést" – nyilatkozta Costică Macaleți, Botoșani megye prefektusa.
A hivatalos álláspont szerint a behívók célja a tartalékosok katonai helyzetének tisztázása. A tartalékosok nyilvántartását a megyei katonai központok végzik, innen küldték ki a behívóparancsokat is.
Első nap eligazítást tartanak a prefektúrán, amelyen az országos védelmi rendszerhez tartozó személyek mellett a rendőrség, a titkosszolgálat (SRI), Különleges Távközlési Szolgálat (STS) és a határőrség munkatársai is részt vesznek – nyilatkozta Iulian Sandu, a 01251 számú katonai alakulat őrnagya. Április végén a hírtelevíziók háborúra történő készülődésnek értelmezték, hogy megjelent a Hivatalos Közlönyben annak az orvosi igazolásnak az új típusnyomtatványa, amellyel mozgósításkor jelentkezniük kell a hadköteleseknek a sorozóközpontoknál.
Később a védelmi minisztérium határozottan cáfolta azt a sajtótalálgatást, miszerint tartalékosok mozgósítására készülne az Ukrajnában kialakult helyzet miatt.
A törvény szerint Romániában háború esetén a 20 és 35 év közötti férfiak hadkötelesek. Behívásukkor a sorozóközpontoknál történő jelentkezés előtt kötelesek elvégezni a háziorvosuknál egy sor vizsgálatot.
Az új orvosi igazolás előírja a hepatitiszvizsgálatot is, ezt a korábbi típusnyomtatvány szerint nem kellett elvégezni.
A típusnyomtatványt szabályozó védelmi miniszteri rendeletet nem csak Mircea Duşa védelmi miniszter írta alá, hanem a belügyi, az egészségügyi és az igazságügyi tárca vezetője, illetve a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója is.
uh.ro / realitatea.net. Erdély.ma
2014. szeptember 30.
Kevesebb pénz oktatásra, több a hírszerzésre
A költségvetés-kiigazításkor a kormány csökkenteni fogja az államelnöki hivatal, a képviselőház, az akadémia, valamint az oktatási, a művelődési, az ifjúsági- és sportminisztérium büdzséjét, és pénzt ad a hírszolgálatoknak, a szenátusnak, a nép ügyvédjének.
A költségvetés-kiigazítás tervezete szerint 1,3 millió lejjel csökken az államelnöki hivatal büdzséje, a képviselőházé 6,1 millió lejjel, az Alkotmánybíróságé 200 000 lejjel, az ifjúsági- és a sportminisztériumé 3,5 millió lejjel, az oktatási tárcáé 5,5 millió lejjel, a művelődési minisztériumé 10,2 millió lejjel, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségé 1,2 millió lejjel, a gazdasági tárcáé 19,8 millió lejjel, a Román Akadémiáé 6,9 millió lejjel.
Ezzel szemben a szenátus 4,2 millió lej költségvetés kiegészítést kap, a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék 4,8 millió lejt, a nép ügyvédje 10 000 lejt, a Román Hírszerző Szolgálat 67,4 millió lejt, a Külügyi Hírszolgálat 27 millió lejt, az Őrző-védő Szolgálat 18,8 millió lejt, a Speciális Távközlési Szolgálat 50 000 lejt.
Nyugati Jelen (Arad)
2014. december 19.
Már csak Johannis állíthatja meg a ma elfogadott új Big Brother-törvényt
A szenátus döntőházként fogadta el pénteken, ellenszavazat nélkül azt a törvénytervezetet, amelyik Románia kibernetikai biztonságára hivatkozva engedélyt ad a titkosszolgálatoknak, hogy hozzáférjenek az internet- és telefonszolgáltatók által birtokolt adatokhoz, amelyeket a felhasználókról tárolnak. A törvénytervezetet a kormány májusban terjesztette elő, arra hivatkozva, hogy a virtuális térben az ország ellenséges erők támadásának van kitéve.
A törvénytervezet szerint a „kibernetikai biztonság növelése érdekében a kibernetikai infrastruktúráknak” a következő kötelességeik vannak: a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a védelmi minisztérium (MApN), a belügyminisztérium (MAI), a titkosszolgálatokat koordináló országos szerv (ORNISS), a Külügyi Hírszerzés (SIE), a különleges telekommunikációs szolgálat (STS), a védelmi és őrző szolgálat (SPP), valamint a CERT-RO és az ANCOM igazolt kérésére „kötelesek a kért támogatást megadására, valamint arra, hogy engedjék az említett szervek megbízottainak a hozzáférését a birtokolt, az igénylés szempontjából releváns adatokhoz”.
A kibernetikai infrastruktúrák megfogalmazás azoknak a törvénytervezetben olvasható meghatározása szerint a telefon- és az internetszolgáltatókat takarja, amelyek nem a kommunikáció tartalmát, hanem metaadatokat, így telefonbeszélgetések esetén a hívott számot, a hívás idejét és időtartamát, valamint az ún. cellainformációkat (a mobiltelefon pozícióját) tárolják.
A törvénytervezetet a képviselőház hallgatólagosan fogadta el, szeptember 17-én.
Mivel a szenátusban ellenszavazat nélkül fogadták el a törvénytervezetet, feltételezhető, hogy nem fogják a politikai pártok a rendelkezésükre álló öt napon belül megfellebbezni azt az alkotmánybíróságon. Ebben az esetben Klaus Johannis, az akkorra beiktatott elnök az egyetlen, aki egyetlen alkalommal visszautasíthatja, vagy az alkotmánybírósághoz küldheti. (adevarul/hírszerk.)
Transindex.ro
2015. április 30.
Titkosszolgák: kékszemű fiúk fű alatt
Néhány hónapja feltűnően sok botrányszagú hír röppent fel a hazai titkosszolgálatokkal kapcsolatosan. Mindez nem azt jelenti, hogy megtáltosodott volna a média, hogy zseniális oknyomozó újságírók tűntek volna fel, mint ahogy azt sem, hogy netán „megtért” volna és lelkiismeret-furdalása hatására kipakolt volna egy-egy kém. Ellenkezőleg: a kémek birodalmából származó vagy azzal kapcsolatos valamennyi hírt, kiszivárogtatást, leleplezést óvatosan és körültekintően kell kezelnünk, mert manipulációs szándékkal készülhettek. Lehet elterelés, fenyegetés, burkolt üzenet a politikának, vagy – miért ne? – egy rivális társaság mérgezőnek szánt, a közvélemény elé dobott információja.
Alapszabály a titkosság
Mindennek okait nagyjából 2500 éve ismerjük a legendás Szun Cenek köszönhetően. A hadviselés törvényei címet viselő hadtudományi alapművében a szerző teljes fejezetet szentel a kémek alkalmazásának és a velük való bánásmódnak, hiszen – amint azt a bevezetőben leszögezi – „aki az ellenség helyzetének megismerésével nem törődik, az gonoszak közt is a leggonoszabb, az nem lehet emberek vezetője, az nem lehet az uralkodó segítsége, az nem lehet a győzelem ura.” (Tőkei Ferenc fordítása)
Világosan fogalmaz: az uralkodó (mai fogalmakkal az államhatalom) nem létezhet kémek nélkül, mert „a hadsereg minden dolga közül a kémekkel tartsuk fenn a legszorosabb kapcsolatot, senki ne kapjon busásabb jutalmat a kémeinknél, s ne legyen titkosabb dolog, mint kémeink szolgálata.” És egyértelműen: „Amikor egy kémünk még el sem kezdte munkáját, de már előre híre támad, akkor a kémnek is, de annak is, aki hírét költötte, meg kell halnia.”
Vagyis a kiszivárogtatás, a fecsegés, a leleplezés az ellenkezője mindannak, amit ebben a minden állam számára létfontosságú szakmában művelni lehet.
Maior kipakolt?
Jogos tehát a kérdés, vajon mi lehetett a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szándéka 2014 júliusában, amikor igazgatója, George Maior egy interjúban kijelentette: a román hírszerzés feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén. Maiorral akkor az Adevărul Live román hírportál készített interjút, amelyet interneten is élőben közvetítettek. Az Adevărul riporterei egyebek között arról kérdezték a SRI vezetőjét, hogyan értékeli a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn korábban elmondott beszédét és Orbán Viktor azon politikáját, „amellyel megpróbálja visszaadni a magyarok meggyőződését, hogy ők olyan nemzetet alkotnak, amely fontos dolgok megvalósítására képes.” George Maior azt állította: a SRI igazgatójaként nem akarja kommentálni Orbán Viktor szavait, de dolgozik rajta, hogy „ez a propaganda” ne alakuljon át konkrét cselekvéssé Románia területén.
Hozzá kell még tennünk, hogy az interjú az elnökválasztás évében készült. Amint azt a Hotnews.roportál által megkérdezett Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő is kifejtette, a román hírszerzésnek nem lehet feladata az autonómia megakadályozása, de elképzelhetőnek tartja, hogy pillanatnyilag ez volt a politikai opció, és egy ilyen feladatot is kapott. „Választási évben a jobb- és a baloldal, valamint a titkosszolgálat mindig előrántja a magyarveszély-kártyát, hiszen az idegengyűlöletre mindig van vevő, értékes voksokat lehet azzal szerezni” – tette hozzá Márton.
A SRI vezetője nem első alkalommal nyilatkozott autonómiaügyben, nyolc évvel korábban, 2006 decemberében jelezte, hogy a Nagy-Románia Párt által fújt riadót követően SRI-jelentés készül arról, milyen információkat gyűjtöttek a székelyföldi autonómiatörekvésekkel kapcsolatban.
George Maior idén januárban lemondott tisztségéről, miután a párizsi terrortámadások után nyilvános szócsatába keveredett az Alkotmánybírósággal. Azt sugallta, hogy a taláros testület viseli a felelősséget, ha Romániában is baj lesz, miután alkotmányellenesnek minősítette a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó rendelkezéseket. Ráadásul Augustin Zegrean, az Alkotmánybíróság elnöke elpanaszolta a sajtónak, hogy különböző állami intézmények – köztük a SRI – nyomást gyakorolnak az alkotmánybírókra, és a taláros testület tagjai fenyegetve érzik magukat.
Öröm az ürömben a SRI számára, hogy miközben a Nagytestvér-törvények sorra elbuktak (amelyekre szerintük azért lett volna szükség, hogy hatékonyabbá tegyék Romániában a terrorizmus elleni harcot), a közvélemény-kutatások szerint 50 százalék fölé emelkedett a korrupt politikusok tucatjait lebuktató intézmények, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a hírszerző szolgálat bizalmi indexe – s ezekben az ügyekben bizony sűrűn hallgatták le az érintetteket. Mi több, a terrorizmus elleni harc sem állt le, április elején a SRI honlapján jelentették be: tíz évre kiutasítottak egy tunéziai állampolgárt, egy hattagú, meg nem nevezett állampolgárságú csoport öt tagját hét évre, egyik tagját pedig három évre. Utóbbi csoportról azt közölte a szolgálat, hogy tagjai az Iszlám Állam és az Al-Kaida terrorszervezetek radikális nézeteit vallották, és dzsihadista irányultságú szélsőséges iszlamista propagandát fejtettek ki Románia területén. A SRI szerint a radikalizálódás előrehaladott állapotában levő személyek elszigetelt csoportot alkottak, amely veszélyeztette Románia biztonságát. A titkosszolgálat azt is hozzátette, 2013 óta tartja megfigyelés alatt a kiutasított személyeket. A Digi24 hírtelevízió honlapján azt is közölte, hogy a csoport Szatmárnémetiben működött, tagjai pedig francia állampolgárok voltak.
A SRI története dióhéjban
Amint arról annak idején Virgil Măgureanu, a román titkosszolgálat 1989 utáni alapítója az Adevărul napilapnak egy interjúban beszámolt, az 1989-es decemberi fordulatot követően a volt Szekuritáté tárgyi vagyonának nagy részére rátette a kezét a hadsereg, a többire a belügyminisztérium, a szervezetet egyrészt feloszlatták, másrészt a tagjai felszívódtak, elmenekültek a várható népharag elől, úgy kellett később összetoborozni őket. A decemberi eseményeket követően két személyes biztonsági szolgálat volt csupán: Ion Iliescu és bizalmi alapon kinevezett nemzetbiztonsági tanácsadója, Virgil Măgureanu. Az újjászerveződő szolgálat HR-politikájáról ennyit mondott: „Mivel nem tudtuk előéletük büntetlenségét ellenőrizni, gyakorlatilag minden volt Szekuritáté-tagot alkalmaztunk. (…) Nem alkalmazhattunk embereket az utcáról szedve össze őket, olyan alapon, hogy ki követeli hangosabban a demokráciát.”
A SRI-t 1990. március 26-án hozták hivatalosan létre, Măgureanu hevesen tagadta, hogy a marosvásárhelyi pogromot használták volna fel ürügyül legitimálására. 1997-től 2000-ig Costin Georgescu vezette, 2001–2006 között Radu Timofte, lemondása után néhány hónapig Florian Coldea, majd idén januárig George Maior, az ő utódja Eduard Hellvig. Becslések szerint 2009-ben több mint 10 ezer alkalmazottja volt – az állomány létszáma egyébként titkos.
És a többiek
A SRI mellett még legalább hét titkosszolgálatot működtetnek Romániában. Ezek az 1989. december 26-án akkor még négy taggal létrehozott állami vezetők védelmét biztosító kormányőrség (SPP), a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), a különleges kommunikációs szolgálat (STS), a Védelmi Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA), a Katonai Hírszerző Igazgatóság (DIM – J2), a Katonai Elhárítás (DCISM), a Belső Védelmi és Hírszerzési Igazgatóság (DGIPI) nevű belügyi hírszerző szolgálat.
A SRI, a SPP, a STS és a SIE évi személyzeti költsége 2014-ben 1,3 milliárd lej körüli volt, az egészségügyi fizetésekre ugyanabban az évben 730 milliót költöttek, állítják a titokzatosság ellenzői. A hatalom birtokosai közben joggal mutogatnak Szun Ce mesterre. De nemcsak ők, a DNA főügyésze, Laura Codruţa Kövesi az Erdélyi Napló által is közölt interjúban megerősítette: a korrupciós tettekre vonatkozó információk megszerzése terén a SRI továbbra is a fő partnerük, ezt az együttműködést törvény is szabályozza. A nagy korrupció elleni harcban az intézmények, a DNA, a SRI, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), valamint a belügyminisztériummal való együttműködés nélkül képtelenek lennének lezárni az ügyeket – mondta Kövesi.
Ami az együttműködést illeti, annak egy kevésbé szokványos formájára is fény derült a napokban. Ion Iliescu román exelnök egy, a német Der Spiegelnek adott interjúban beismerte: 2002–2003-ban anélkül, hogy tudta volna, pontosan mire is bólint rá, „elvileg” jóváhagyott egy CIA-kérést, de nem volt tudomása arról, hogy az amerikai hírszerzés titkos börtönt létesít Románia területén. A részleteket Ioan Talpeş, elnöki tanácsadó, volt SIE-igazgató is igazolta: Románia egy vagy két titkos börtön létrehozására adott engedélyt, megkönnyítendő Románia NATO-csatlakozását. Az Amnesty International viszont úgy tudja, hogy az ország cserében több millió dollárt kapott az amerikai kormánytól.
Willman Walter 
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. május 12.
Egészségügyi kártya – Titkosszolgálatok fogságában
Az egészségügyi kártyarendszer a Különleges Távközlési Szolgálat és a Román Hírszerző Szolgálat felügyelete alatt működik – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök szombaton. Dr. Antal Álmos, a Fogolyán Kristóf Megyei Kórház orvos igazgatója ezt igen veszélyesnek és Európában példa nélkülinek tartja, úgy értékeli: a biztosítottak pénzén egy igen drága nyomkövető rendszert építettek ki, amely egyáltalán nem az egészségügy érdekeit szolgálja.
Az egészségügyi rendszert sehol a világon nem követik vagy biztosítják a titkosszolgálatok, nálunk az adatokat raktározó szervert a Különleges Távközlési Szolgálat bukaresti központjában helyezték el, és az egészet a titkosszolgálat működteti. Ez nemcsak Ponta nyilatkozatából derült ki, az egészségügyi biztosító igazgatója, Vasile Ciurchea is kijelentette már januárban – idézte fel Antal Álmos. Azt állítják ugyan, hogy csupán védelmet biztosítanak, nem nézhetik meg az adatokat, ám ez nehezen hihető, főként hogy csak a titkosszolgálatok alkalmazottjainak adatait zárolták, az egyszerű civileknek minden lépése nyomon követhető. Az orvosokat köti a titoktartás, csak bírósági végzéssel kötelezhetőek egy kórlap kiadására, ám a titkosszolgálatok immár minden mozdulatunkat követhetik, és akár vissza is élhetnek az információval – véli Antal Álmos. Hihetetlennek tartja, hogy az ezt szabályozó törvényt megszavazta a parlament, és nem figyelt fel senki rá, pedig sokat elárult az is, hogy az egészségügyi kártyarendszer kiépítésénél nem a biztosító adatait vették alapul, nem a személy biztosítotti minőségéből indultak ki, hanem a belügyminisztérium adatbázisát használták. Antal Álmos meglátása szerint sokkal okosabb lett volna, ha ehelyett az alapellátást szervezték volna újra, a titkosszolgálatoknak kifizetett pénzekből inkább védőnőket alkalmaznak a családorvosok mellé. Ugyanakkor azt is kétségesnek tartja, hogy a miniszterelnök által emlegetett, így megtakarított 300 millió euró valóban a rendszerben maradna, hasonló ígéret már sokszor elhangzott, de nyomát nem látták a pénznek. Szerinte a jelentős pénzelfolyás egyébként sem a betegek, orvosok, gyógyszertárak szintjén keletkezett, hanem a gyógyszergyártók, a különböző beszállítók, a nagy beruházások vonalán, azt pedig kártya nélkül is meg lehetett volna állítani.
A megyei kórház orvos igazgatója azt is szóvá tette, hogy bő egy hete, miniszteri utasításra törvénytelenségre kötelezték a kórházakat, járóbeteg-rendelőket, családorvosokat. Május elsején életbe lépett az a jogszabály, amely előírja, hogy csak egészségügyi kártyával rendelkező pácienseket láthatnak el, azonban a rendszer hibái miatt múlt hétfőn arra szólított fel minden érintetettet a tárcavezető, hogy kártyák hiányában is kezeljék a hozzájuk fordulókat, és az említett jogszabályt talán csak a most szerdai kormányülésen módosítják.
„Ha most ellenőrizné a számvevőszék a kórházat, teljesen törvényen kívül találnának. Miközben van példa arra, hogy egy elírt időpontért, egy rossz helyre tett vesszőért is megkötnek egy polgármestert, ezt lehet?” – tette fel a kérdést.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 7.
A romániai titkosszolgálatokról
A címet olvasva akár elírásnak is gondolhatnánk, az átlagember ugyanis szentül meg van győződve, hogy Romániában egy titkosszolgálat van, és abból ez az egy is untig elég, hiszen a kommunista diktatúra politikai rendőrsége, a rossz emlékű Securitate – „szeku” a diktatúra egyik nagyon hatékony eszköze volt annak fenntartása érdekében, és számtalan ember életének megnyomorítása – és más is – száradt a lelkén. A beszervezett besúgók számarányát tekintve pedig elmondhatjuk, hogy ha másban nem is, de ebben Románia világklasszis volt. A volt Securitate utódjának, a SRI-nek (Serviciul Român de Informaţii) – Román Hírszerző Szolgálat – különös aktualitása van számunkra, marosvásárhelyiek számára, ugyanis ezt a forradalom után, többek között, pont azzal az indokkal alapították és szervezték újra, hogy a marosvásárhelyi márciusi események is szükségessé tették a szervezet újraalakítását.
Amint azonban az anyag bevezetőjében is jeleztük, Romániában több titkos hírszerző vagy nem nyilvános tevékenységet végző szolgálat és igazgatóság van. A már említett Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mellett létezik még a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE – Serviciul de Informaţii Externe), a kormányzati Őrző és Védő Szolgálat (Serviciul de Pază şi Protecţie – SPP), a Speciális Távközlési Szolgálat (Serviciul de Telecomunicaţii Speciale – STS), a Honvédelmi Hírszerző Igazgatóság (Direcţia Generală de Informaţii a Apărării – DGIA), a rendőrség Különleges Ügyek Osztálya (Direcţia de Operaţiuni Speciale), az Államtitkok Nemzeti Hivatala (Oficiul Registrului Naţional al Informaţiilor Secrete de Stat – ORNISS), valamint a múltban és a jelenben is ellentmondásos megítélésű Belső Védelmi és Információs Osztály (Departamentul de Informaţii şi Protecţie Internă – DIPI). Ez utóbbit a működését és vezetőit ért, Gabriel Oprea volt belügyminiszterhez is kötődő botrányok miatt ez év októberében és novemberében a Cioloş-kormány radikálisan átalakította, új elnevezése Belső Védelmi Egység, átszervezése pedig jelenleg is folyamatban van. Ez az osztály a régi „2 és egynegyed” (0215) katonai egység átgyúrt utódja, amelynek a forradalom utáni tevékenységét is számos bírálat és vád érte (mint például a bányászjárás, a márciusi események megszervezésében vállalt rész, törvénytelen megfigyelések és lehallgatások, politikusok és újságírók megfigyelése, a Román Hírszerző Szolgálat feladatainak átfedése), ezért 1998-ban meg is szüntették a „2 és 1/4” osztályt, átszervezve más egységekké.
A következőkben mindegyik titkosszolgálati szervről részletesebben beszélünk. Az első a sorban a már emlegetett SRI – a Román Hírszerző Szolgálat, amely azonban, amint a fenti felvezetőből kiderült, nem is a „legrosszabb”, sőt az egyik legátláthatóbb tevékenységű intézmény – ha lehet egyáltalán átláthatóságról beszélni egy titkosszolgálat esetében. A román állam történetében mindig is léteztek titkos hírszerző szolgálatok, amelyek többé-kevésbé elődjei voltak a mai SRI-nek, így például már 1865-ben, francia mintára létrehoztak egy katonai információkat gyűjtő osztályt. A hírszerző szolgálat virágkorát viszont a kommunizmus ideje alatt élte, az akkor létrehozott Securitatét nem kell bemutatni. A ’89-es forradalom után, az akkori Nemzeti Megmentési Front 1989. december 30-án feloszlatta a Securitatét, majd 1990. március 26-án a 181-es sz. dekrétummal létrehozták a Román Hírszerző Szolgálatot. 1991. július 29-én az 51-es törvénnyel megállapították Románia nemzetbiztonsági stratégiáját és prioritásait, valamint létrehoztak több más titkosszolgálatot, köztük a Külügyi Hírszolgálatot – SIE és a kormányzati Őrző és Védő Szolgálatot (Serviciul de Pază şi Protecţie – SPP), valamint más, nem önálló, hanem a minisztériumokba osztályokként integrált szerveket. A hírszerző és biztonsági szervek tevékenységét a Legfelsőbb Védelmi Tanács (Consiliul Suprem de Apărare a Ţării) koordinálja. A Román Hírszerző Szolgálat működési szabályzatát 2001-ben modernizálták. Jelenleg a szolgálatot Eduard Hellvig miniszteri rangú igazgató vezeti, akit egy katonai ranggal rendelkező helyettes, valamint több aligazgató segít munkájában.
A Román Hírszerző Szolgálat feladatai közé tartozik azon információk gyűjtése, elemzése és felhasználása, amelyek Románia nemzetbiztonságát veszélyeztetik. Ugyanakkor kötelessége az államtitok védelme és azon információk kiszivárogtatásának megakadályozása, amelyek törvény szerint titkosak (pl. hadászati információk). A Legfelsőbb Védelmi Tanács kérésére a szolgálat terroristaellenes védelmet nyújt romániai vagy külföldi állami tisztviselők vagy más személyek számára akkor, amikor ezeket ilyen természetű fenyegetés éri. A szolgálat egy másik törvényes kötelezettsége a törvénytelen hírszerző felszerelések gyártásának és felhasználásának megakadályozása. A szolgálat nem nyomozóhatóság, tehát nem nyomozhat, nem vehet őrizetbe senkit és nincsenek előzetes letartóztatásra kialakított helyiségei sem.
A SRI a tevékenysége során szerzett információkat az 1991/51. sz. törvény szerint a következő intézményekkel és szervekkel közölheti: Románia elnöke, a szenátus elnöke, a képviselőház elnöke, a parlament biztonsági bizottságának az elnöke, a miniszterelnök, miniszterek és miniszteri igazgatóságok vezetői. Ugyanakkor az információk közölhetők a prefektusokkal, Bukarest polgármesterével, valamint a megyei tanácsok elnökeivel. Amennyiben ezek az információk bűncselekményekre vonatkoznak, a SRI-nek kötelessége értesíteni a nyomozóhatóságokat. 
Nagyon fontos megjegyezni, hagy a SRI önálló állami biztonsági szerv, nincs semmilyen minisztériumnak alárendelve, tehát elviekben politikailag független és közvetlen parlamenti ellenőrzés alatt áll, amely a szolgálat igazgatóját nevezi ki államfői javaslatra, és bizottságain keresztül elszámoltathatja a szolgálatot. 
(Folytatjuk)
Gogolák H. Csongor ügyvéd Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 21.
A romániai titkosszolgálatokról (III.)
Az előző részben a Román Hírszerző Szolgálatról (SRI) beszéltünk, amely a romániai titkosszolgálatok közül a legismertebb, de korántsem az egyedüli. A SRI mellett, amint azt már említettük, létezik még a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE – Serviciul de Informaţii Externe), a kormányzati Őrző és Védő Szolgálat (Serviciul de Pază şi Protecţie – SPP), a Speciális Távközlési Szolgálat (Serviciul de Telecomunicaţii Speciale – STS), a Honvédelmi Hírszerző Igazgatóság (Direcţia Generală de Informaţii a Apărării – DGIA), a rendőrség Különleges Ügyek Osztálya (Direcţia de Operaţiuni Speciale), az Államtitkok Nemzeti Hivatala (Oficiul Registrului Naţional al Informaţiilor Secrete de Stat – ORNISS), valamint a múltban és a jelenben is ellentmondásos megítélésű Belső Védelmi és Információs Osztály (Departamentul de Informaţii şi Protecţie Internă – DIPI). A Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE – Serviciul de Informaţii Externe) tevékenysége, amint azt elnevezése is mutatja, a Románia nemzetbiztonságával, védelmével és érdekeivel kapcsolatos külföldi információk beszerzése és elemzése. A SIE feladata a nemzetközi térből jövő, Románia biztonságát fenyegető információk begyűjtése és az ezzel kapcsolatos elemzések alapján az illetékes hatóságok értesítése, illetve akár konkrét nemzetbiztonsági műveletek végrehajtása. A SIE története is – akárcsak a SRI-é – már az 1800-as évekre nyúlik vissza, a legérdekesebb momentum az volt, amikor 1978-ban, a kommunizmus idején, a SIE vezetőhelyettese, Ion Mihai Pacepa generális 1978 júliusában dezertált Romániából és politikai menedékjogot kért az Amerikai Egyesült Államokban. A titkosszolgálat életéről és bizonyos nemzetközi kérdésekről könyvet is írt Vörös horizontok címmel. A generális dezertálása óriási sebet ütött a szervezeten, amely elvesztette a Ceauşescu házaspár bizalmát, ennek következtében teljesen átszervezték, és nagyon sok külföldi és belföldi dolgozóját visszahívták, áthelyezték, sokukat aktív titkosszolgálati funkciójukból leváltották és más szakmák felé „irányították”. Így például nyílt titok volt az ügyvédek között, hogy sok korábbi titkosszolga az ügyvédi kamarákban kapott „új állást”, ez alól amúgy Marosvásárhely sem volt kivétel. A SIE a román nemzetbiztonsági rendszer része, független állami jogi személyiséggel rendelkező intézmény, amelynek működését a Legfelsőbb Védelmi Tanács koordinálja és hangolja össze a többi nemzetbiztonsági intézménnyel, valamint a Románia belföldi és külföldi biztonságát biztosító többi állami intézménnyel, mint a SRI-vel kapcsolatosan, ugyanis tevékenysége amellett, hogy nem nyilvános, elsősorban a külföldi és nemzetközi szférára koncentrálódik. Ugyanúgy, mint a SRI tevékenysége esetén, a SIE tevékenységét is egy parlamenti bizottság ügyeli fel, amelynek feladata, hogy a szolgálat tevékenysége összhangban legyen az Alkotmány által biztosított alapvető emberi és állampolgári jogokkal és szabadságjogokkal. A SIE dolgozóinak a katonai tevékenységet folytató személyekre vonatkozó korlátozások mellett kell kifejteniük tevékenységüket, ennek értelmében több restriktív feltételnek is eleget kell tenniük, ezért például nem lehetnek semmilyen politikai szervezet tagjai, nem indulhatnak a közigazgatási, parlamenti vagy államelnöki választásokon, nem tüntethetnek, illetve nem lehetnek érdekvédelmi (szakszervezeti) tagok, nem vehetnek részt érdekvédelmi vagy politikai megmozdulásokon, gyűléseken, mítingeken, politikai álláspontjukat munkahelyükön nem hangoztathatják, illetve Románia érdekeivel ellenkező álláspontjukat, véleményüket nyilvánosan sem hangoztathatják. A szolgálat dolgozói nem lehetnek olyan vallásos szervezetek tagjai, amelyek a közrend és a jó erkölcs szabályaival ellentétesek vagy megakadályozzák őket tevékenységük gyakorlásában. Ugyanakkor a katonai intézményekre jellemző korlátozások mellett bizonyos specifikus szabályoknak is eleget kell tenniük, így például nem fedhetik fel és nem hozhatják nyilvánosságra a szolgálati minőségüket. Az egyetlen személy, aki erről a minőségről tudomást szerezhet, az az illető házastársa vagy élettársa. A tevékenységük során megszerzett információkat természetesen titkosan kell kezelniük. Külföldi utazásaik előtt a vezetőség előzetes engedélyét kell kérniük, valamint külföldi személyekkel kapcsolatos bármilyen kapcsolatukról ugyancsak értesíteni kell a vezetőséget. A szolgálat dolgozóinak szolgálati minősége államtitoknak minősül, amelynek felfedése bűncselekmény. A Külügyi Hírszerző Szolgálat jelenlegi vezetője Silviu Predoiu generális. Habár első hallásra a szolgálat tevékenyége valami izgalmas kémfilmre emlékeztet, a valóságban ennek tevékenysége elsősorban a sokszor nyilvánosan is beszerezhető információk nemzetbiztonsági és stratégiai elemzésében merül ki. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem léteznek titkosan, akár kémek által beszerzett információk. A szolgálat dolgozói alapvetően négy kategóriába sorolhatók: azok, akik a tulajdonképpeni operatív adatgyűjtő munkát végzik (ide sorolhatók a kémek), az információkat elemző dolgozók, a bizonyos területeken specializálódott személyek, valamint a szolgálat egységeiben őrző- védő és biztonsági feladatokat ellátó dolgozók. (Folytatjuk)
Gogolák H. Csongor ügyvéd Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 27.
A romániai titkosszolgálatokról (IV.)
Az előző részekben a Román Hírszerző Szolgálatról, valamint a Külügyi Hírszerző Szolgálat tevékenységéről beszéltünk.
Sorozatunk utolsó részében a fenti két legfontosabb titkosszolgálat mellett a még megemlített többi titkos tevékenységet folytató szolgálatot ismertetjük röviden.
A harmadik a kormányzati Őrző és Védő Szolgálat (Serviciul de Pază şi Protecţie – SPP). A törvényes rendelkezések értelmében az SPP olyan specializált állami katonai, nemzetbiztonsági szolgálat, amelynek feladata a román közméltóságok védelme, valamint azon külföldi közméltóságok és ezek családja biztonságának szavatolása, akik Románia területén szolgálatot teljesítenek. Ugyanakkor a szolgálat feladata az említett közméltóságok munkahelyének és lakásának biztosítása.
Az SPP tevékenységét az 1998. évi 191. sz. törvény szabályozza. Ennek értelmében a tevékenységét a már korábbi cikkeinkben említett Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács – CSAT – koordinálja és irányítja, illetve a parlament szakbizottságai felügyelik. A parlamenti szakbizottságoknak a szolgálat vezetői évente, vagy külön kérésre elszámolási és beszámolási kötelezettséggel tartoznak. Tevékenységében a szolgálat a törvény szerint együttműködik a többi nemzetbiztonsági szolgálattal. Ez a rendelkezés amúgy minden romániai nemzetbiztonsági és/vagy titkosszolgálatra vonatkozik, ezért ezek nemzetbiztonsági rendszert alkotnak, amelyek munkáját a CSAT hangolja össze. Amennyiben romániai közméltóságok külföldön teljesítenek szolgálatot, az SPP természetesen együttműködik az illetékes külföldi nemzetbiztonsági szervekkel. 
Az SPP-t államtitkári rangú igazgató vezeti, akit a CSAT javaslatára Románia elnöke nevez ki. Ezt a funkciót jelenleg Lucian–Silvan Pahonţu generális tölti be. 
Az SPP fő tevékenységének végzése érdekében információt gyűjthet nyilvános vagy rejtett eszközökkel, ügyészi, valamint bírósági jóváhagyással. Az őrzése alá tartozó intézményekbe történő belépés jóváhagyásáról és engedélyezéséről is ez a szolgálat gondoskodik. Azon személyek körét, akik az SPP szolgálat védelmét kérhetik, a CSAT – a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács – állapítja meg. Érdekes törvénymódosítás, hogy 2016-tól – igaz, a CSAT előzetes jóváhagyásával – politikai pártelnökök is kérhetik az SPP védelmét. Sőt, nemcsak jelenlegi, hanem volt közméltóságok is kérhetik a védelmét, igaz, nem korlátlanul.
Egy másik speciális nemzetbiztonségi szolgálat a Speciális Távközlési Szolgálat (Serviciul de Telecomunicaţii Speciale – STS). Az STS az a specializált katonai nemzetbiztonsági szolgálat, amely a közintézmények, valamint más, törvény által nevesített intézmények telekommunikációs hálózatát biztosítja. Első hallásra fölöslegesnek tűnik egy ilyen intézmény, viszont ha arra gondolunk, hogy például a rendőrség kommunikációs hálózata nem lenne normális és biztonságos, ha azonos lenne a rendes polgári telekommunikációs hálózattal, világossá válik, hogy szükség van rá. Az utóbbi években a helyhatósági, a parlamenti választásoknál biztosította az STS a telekommunikáció biztonságát. Az STS biztosítja a parlament, az elnöki hivatal, a kormány, a nemzetvédelmi, állambiztonsági és közrendi feladatokat ellátó intézmények, a központi és területi közigazgatási hivatalok, bíróságok, ügyészségek, a Legfelsőbb Magiszteri Tanács, a Számvevőszék, az Alkotmánybíróság és más országos jelentőségű intézmények biztonságos és bizalmas kommunikációs hálózatát.
A Honvédelmi Hírszerző Igazgatóság (Direcţia generală de informaţii a Apărării – DGIA) egy másik titkosszolgálat, tulajdonképpen katonai hírszerzési és kémelhárítási tevékenységet végez. Fontos szerepe van a katonai jellegű és a NATO-ra vonatkozó információk titkosításában. Tevékenységét a célnak megfelelően nyilvánosan vagy titkos műveletek révén végzi. Alárendeltségében, főleg a terrorizmussal kapcsolatos műveletek esetén, akár harci egységek is lehetnek. Jelenlegi vezetője Marian Hăpău generális.
A rendőrségnek is van egy különleges ügyosztálya a DOS (Direcţia de Operaţiuni Speciale). Ennek az ügyosztálynak a jelentősége nagyon megnőtt az Alkotmánybíróság februári határozata értelmében, amely szerint a büntetőügyekben elrendelt lehallgatásokat és megfigyeléseket csak a rendőrség speciális szervei végezhetik, a többi szolgálat – például a SRI – erre nem jogosult. A DOS-nak a központi bukaresti egységen kívül 14 regionális kirendeltsége van, mindegyik táblabíróság ítélkezési illetékessége szerint.
Nemzetbiztonsági szervnek minősül a nagyon misztikus névre hallgató Államtitkok Nemzeti Hivatala (Oficiul Registrului Naţional al Informaţiilor Secrete de Stat – ORNISS). Ennek feladata az államtitoknak minősülő információkkal kapcsolatos engedélyezések, rendszerezések és nyilvántartások kezelése. Ennek érdekében az ORNISS listát készít az államtitoknak minősülő információkról, műveleti eljárásokat határoz meg ezekkel kapcsolatosan, nemzetbiztonsángi tanúsítványokat bocsát ki azok számára, akik államtitoknak minősülő információkhoz kérnek hozzáférési jogot (pl. kutatók, tudósok stb.), meghatározza a konkrét technikai, biztonsági követelményeket az államtitoknak minősülő információk tárolásával kapcsolatosan. 
A sorban az utolsó a Belső Védelmi és Információs Osztály (Departamentul General de Informaţii şi Protecţie Internă – DIPI). Amint már említettük, a működését és vezetőit ért és a Gabriel Oprea volt belügyminiszterhez is kötődő botrányok miatt ez év októberében és novemberében a Ciolos-kormány radikálisan átalakította, új elnevezése: Belső Védelmi Egység, átszervezése pedig jelenleg is folyamatban van. Ez az osztály a régi „2 és egynegyed” (0215) katonai egység átgyúrt utódja, amelynek a forradalom utáni tevékenységét is számos bírálat és vád érte (mint például a bányászjárás, a márciusi események megszervezésében vállalt szerep, törvénytelen megfigyelések és lehallgatások, politikusok és újságírók megfigyelése, a Román Hírszerző Szolgálat feladatainak átfedése), ezért 1998-ban meg is szüntették a „2 és 1/4” osztályt átszervezve más egységekké. Ha nagyon egyszerűen szeretnék fogalmazni, akkor a DGIPI tulajdonképpen a rendőrség rendőrsége és a belügyminisztériumon belüli törvényesség őre, elsődleges feladata pedig a korrupció megakadályozása.
Gogolák H. Csongor ügyvéd Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 31.
Jóváhagyta a román védelmi tanács a titkosszolgálatok költségvetésének lefaragását
Jóváhagyta a román legfelső védelmi tanács (CSAT) keddi ülésén, hogy a kormány csökkentse egyes nemzetbiztonsági intézmények költségvetését.
A testületet elnöklő, és a védelmi kiadások csökkentésétől korábban óva intő Klaus Iohannis államfő “problematikusnak” nevezte a büdzsé tervezetét, amelyet – szakértői véleményekre hivatkozva – túl derűlátónak nevezett. Az elnök aggasztónak tartja a tavalyinál 15 százalékkal nagyobb kiadásokat, és ilyen körülmények között érthetetlennek nevezte azt, hogy egyes nemzetvédelmi intézmények büdzséje mégis csökken.
Iohannis kiemelte: a védelmi tárca költségvetése az ország nemzetközi vállalásainak megfelelően idén a GDP két százalékára nő, a belügyminisztérium nagyjából annyi pénzből gazdálkodhat, mint tavaly, a titkosszolgálatok költségvetése viszont átlagosan mintegy tíz százalékkal csökken.
A CSAT, amelynek jóváhagyása nélkül az elnök szerint a kormány nem fogadhatta volna el a költségvetés tervezetét, mindezeket mérlegelve úgy döntött, hogy jóváhagyja a kormány tervezetét – közölte Iohannis.
A CSAT-ban a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE), a testőrszolgálat (SPP), a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) is képviselteti magát, másfelől a miniszterelnök és kabinetjének több tagja is hivatalból tagja. A testületben csak konszenzusos határozatokat lehet elfogadni, ami azt jelenti, hogy a titkosszolgálatok is hozzájárultak az idei költségvetésük csökkentéséhez.
Az év elején hivatalba lépett, Sorin Grindeanu vezette román kormány több mint ötszázalékos gazdasági növekedésre alapozva és a GDP csaknem három százalékára rúgó deficittel tervezte meg az idei büdzsét. A szociálliberális kormánytöbbség azért próbál mégis a nemzetbiztonsági kiadásokon takarékoskodni, hogy a választási kampányban tett béremelési és adócsökkentési ígéreteit teljesíteni tudja.
Iohannis múlt héten levélben figyelmeztette a kormányt, hogy ne helyezze politikai érdekeit az állampolgárok biztonsága elé, szerinte ugyanis felelőtlenség lenne forrásokat elvonni a nemzetbiztonsági intézményektől a világon és a térségben fennálló biztonsági kockázatok közepette.
(MTI)
erdon.ro
2017. szeptember 28.
MEGFÉLEMLÍTÉS VAGY HADGYAKORLAT?
A török államfő nemrég kijelentette, hogy országa hadereje nem céltalanul kezdett hadgyakorlatot a kurdok által lakott Észak-Irakkal határos délkelet-törökországi tartományban. A közérthetőség kedvéért pedig azt is hozzátette, hogy amennyiben az iraki kurdok szeptember 24-én megtartják a népszavazást, és netán az általuk lakott terület függetlensége mellett döntenek (ami meg is történt), akkor „egyik éjszaka egyszer csak beállíthatunk,” vagyis lerohanhatják őket.
Tiszta beszéd ez Erdogan részéről, még ha a szándékával nem is értünk egyet. Ezzel szemben Székelyföldön és a vele szomszédos megyék egy részében úgy tartanak más vidékekről idevezényelt csapatok bevetésével látványos hadgyakorlatot, hogy sajtónyilatkozatokkal próbálják elaltatni az éberségünket. Kénytelenek vagyunk ugyanis ébernek lenni és maradni, mert olyan országban élünk, melynek a mindenkori hatalmi köre minket ellenségnek tekint. Ezt pedig nem is rejtik véka alá.
Így hát érthető, hogy gyanakodva és fenntartásokkal fogadtuk a három székely megyében eddig jól észlelhető és érzékelhető csapatmozgásokat. Még akkor is, ha a kiadott közlemény szerint ezekre az Isztria nevezetű országos program részeként került sor, és beleilleszkednek a nemzetvédelmi stratégia célkitűzéseibe.
Annál is inkább, hogy – mindeddig példátlan módon – a had- és belügyminisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat, az őrzővédő szolgálat, a Speciális Távközlési Szolgálat és a csendőrség alakulatai egyaránt részt vesznek a gyakorlaton. A hadügyet kivéve ugyanis ezek egytől egyig belső bevetésre vannak kiképezve.
Ennek tudatában óhatatlanul feltevődik a kérdés, hogy miért éppen a Székelyföld terepviszonyaival ismerkednek, és miért éppen itt hajtanak végre összehangolt gyakorlatokat? Hiszen katasztrófavédelmi szempontból az ország legkevésbé veszélyeztetett vidéke vagyunk. Vagy talán más, előttünk titokban tartott szándékkal vezényelték ide őket? Például a megfélemlítésünk és egy esetleges székelyellenes fellépésre való felkészülés céljából?
Bárhogy is legyen, le kell szögeznünk, hogy minket még ily módon sem lehet jogos követeléseink és autonómiaküzdelmünk folytatásától eltántorítani. Mint ahogy az iraki kurdok is a fenyegetőzések dacára megtartották a népszavazást.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma