Továbbgondolásra méltó kötet
Háromszék viharos fél évét foglalták össze 
Kedden este Kézdivásárhelyen a Kosztándi Galéria szolgált helyszínéül egy érdekfeszítő könyv bemutatójának. Az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című tanulmánykötet többek között az 1989-es háromszéki eseményeket próbálja megvilágítani.
A szerzők elmondták, mintegy vitaindítónak szánták a kötetet, és annak tudatában vágtak neki az adatgyűjtésnek, hogy a rendszerváltást kirobbantó események és az azt követő, forrongó hónapok tényeit korántsem lehet teljesen feltárni. Felkészültek arra is, hogy a munka dandárja még hátra van, de elérkezettnek látták az időt a leltár elkezdésére. 
A tárgyalt időszak erdélyi eseményeit taglaló kötet Háromszéket érintő fejezeteiből a sepsiszentgyörgyi vonatkozásokat Nagy Botond levéltáros, míg a kézdivásárhelyi történéseket Tóth-Bartos András történész foglalta össze, és dokumentumértékű fényképekkel szemléltetették mondanivalójukat. A házigazda szerepét betöltő Tamás Sándor megyetanácselnök hiánypótlónak nevezte a kiadványt, és külön érdemeként emelte ki, hogy a fiatal történészekből álló szerzőpáros személyes érintettségtől mentesen, szakmai tudás birtokában, tárgyilagosan közelítette meg a témát. 
– Gyökeres változásokat ígérő időszakról beszélünk, és hogy ezek egy része meghiúsult, annak okait a történelmi folyamatokban kell keresnünk, ezért fontos számunkra a közelmúlt feltárása – fogalmazott Tamás.
A háromszéki decemberi eseményeket nem lehet kiemelni az országos környezetből, ráadásul a kisebbségi önszerveződés szakirodalma a romániai kortárs történelemírás egyik hiányossága. Ezért is üdvözlendő, hogy a kötet román fordítása is hamarosan megjelenik. Ugyan a 12 erdélyi résztanulmány csak összefoglaló jelleggel bír, összességében elmondható, hogy a könyv jó fogódzó a későbbi kutatásokhoz.
Az 1989-es decemberi székelyföldi események részben különböztek attól, ahogy az ország más részein alakultak a dolgok, mert itt az első napokban nem a hadsereg vette át a hatalmat, hanem a helyi értelmiség indította el az önszerveződést, jobbára a Domokos Géza köré csoportosuló személyek vezetésével. A helyi biztonság helyreállításának igénye leginkább Kézdivásárhelyen mutatkozott meg, míg Sepsiszentgyörgyön az első, zavaros napokban kétes személyek próbálták magukhoz ragadni a vezetést, akik a megyeszékhely mesterségesen felduzzasztott népességéből eredő etnikai homogenitás hiányát próbálták kihasználni. A szerzők kifejtették, a provokációk Kézdivásárhelyen is tetten érthetők voltak, de az már a jövő nemzedék történészeinek feladata, hogy a most még zárolt, de idővel majd tanulmányozhatóvá váló dokumentumokat is feldolgozzák, és a jelenlegi fehér foltokat is eltüntessék a történetből.
Az előadás végén a jelenlevő kortanúk közül többen is elmondták véleményüket, hiányolva a részletek kibontását. Válaszként a szerzők hangsúlyozták, főként vitaindítónak szánták a tanulmányokat, és a kép kiteljesedése érdekében felkérik mindazokat, akik információval rendelkeznek, segítsenek kibővíteni az adatokat.
Jancsó Katalin 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tisztelgés a 85 éves Kosztándi Jenő életműve előtt (Bálványosi tábornyitás születésnapi kiállítással)
A hatodik bálványosi Art Camp alkotótábor nyitórendezvénye több mint húsz képzőművész és mintegy száz művészetkedvelő jelenlétében vasárnap délben zajlott a kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban, ahol megnyílt a május 26-án nyolcvanötödik életévét betöltő Kosztándi Jenő festőművész születésnapi kiállítása.
A tárlatot a Mester tudta nélkül Hegedűs Ferenc vállalkozó, kultúrmecénás szervezte az állandó képtárban és magángyűjteményekben található Kosztándi-munkákból. A július 12-én záró idei táborban egyébként huszonkét hazai és magyarországi képzőművészt lát vendégül Szarvadi-Téglás Loránd és felesége, Zsuzsanna a négycsillagos Grand Hotel Bálványos Szállodában. A születésnapi tárlatmegnyitón elsőként Hegedűs Ferenc szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva, hogy a mostani rendezvény lezárója annak a sorozatnak, amivel május végétől a megyei önkormányzat és ő maga mint mecénás tiszteleg Kosztándi Jenő gazdag életműve előtt. Felkérésére a kiállítást Deák Ferenc magyartanár nyitotta meg, méltatta a kiállított olajfestményeket. A művész meghatódott hangon mondott köszönetet a szervezőnek és nagy számban megjelent tisztelőinek. Azt is elárulta: meglepetés volt számára a tárlatmegnyitó, úgy értesült róla, hogy Hegedűs Ferenctől meghívót kapott saját kiállítására. A megnyitón közreműködött Apócs Gergely népzenész és Frankie Látó hegedűművész, akik a budapesti EastWing Grouppal erdélyi körútjuk során éppen Kézdivásárhelyen tartózkodtak.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kosztándi Jenő 85. születésnapi kiállítása
Kosztándi Jenő alkotásaiban a modern egyetemesség és az erdélyi művészet emelt szintű szintézisét ismerhetjük fel. Képein, amelyek szigorú struktúrák, zárt kompozíciók és aranymetszések mérnöki tervezésével a veszendő egyszeriből örök érvényű szabályrendszert, megtartó rendet teremtenek, látjuk környezetünk, múltunk, életünk felismerhető jeleit.
A modernség jelrendszerének útkeresésében folyamatosan táguló koncentrikus köröket ír le. Az egyre táguló és erős határokat lágy hullámokkal oldó művészi pálya ma is újszerűségükben meglepő tartalmakat emel be saját képi világának zárt rendszerébe.
A közelmúltban a szentgyörgyi kiállítás (Erdélyi Művészeti Központ, rendezte Vécsi Nagy Zoltán) a teljesség igényére törekedve vázolta fel az életmű nagyobb állomásait. Kosztándi Jenő pályája az erdélyi képzőművészet kivonata is. Nagyon éberen őrzi volt mestereink emlékét, akiktől ugyan lényegesen különbözik művészete. Miklóssy Gábor egyetemi tanár a mester szigorával avatkozott bele az egyetemet záró diplomamunka végső változatának kialakulásába, amely a varsói világkiállítást és a nemzetközi elismerést jelentette. A brassói Mattis-Teutsch munkássága és barátsága a modern képiség szabadsága felé adott impulzusokat.
A Kosztándi házaspár Kézdivásárhelyen felnevelte műértő közönségét. A tanári pálya mellett folyamatosan építették művészi formanyelvüket. A szentgyörgyi kiállítás nagy ívet vázol művészetükről. Kosztándi Jenő neoimpresszionista életképei mozgásban és átrendeződésben lendületes pillanatokat emelnek ki. Absztrakt képein a modern életérzés teljességvágyát követi. A megörökített hétköznapokból vett jel az ünnepet, a fenségeset, az elragadtatott szépséget mutatja fel. A részelemek gyöngysorként ismétlődő szabályrendje tükröződő fényjátékokkal, op-artos törésvonalakkal az univerzum himnuszát képezik le. A kicsi, rész, veszendő magán hordja a nagy, teljes és örök ígéretét. Egy kipattanó rügy, a teljesség pillanatában kibontakozó virág, kirajzó méhek, elszálló buborékok pillanatképe a véletlenszerűt megállítva az egyetemes létezés rendjébe kapcsolja az élményt. A művészsors átlényegült, szent pillanatának megragadása többször visszatér a hangszer-nő képzettársítással. A zenébe simuló arctalanság helyét itt a kezek kifinomult idegzete képezi le. A Modiglianira jellemző megnyúlt női alakok a létezés felfokozott és intenzív észlelésének katarzisát keltik életre. A kép csendje mögött hallhatóvá teszik a belső zenét. Kubista aktjaival a nő végletekbe hajló modern mitológiája jelenik meg. Nemes életöröm, az élet szent lázadása tér vissza képein. Ennek ellenpólusaként gyakran látunk monokróm képeket. Kénsárga csendbe dermedt alakok szoborszerű némasága görög sorstragédiákat hív elő bennem. A sötét színek drámai feszültsége közösségi kortudatot sűrít. A zsindelytetős székely házak sorsközössége az erdélyi létezés változását és esendő magunkat a tradícióba helyezve mutatja fel. Ez a képsorozat – amelynek két változata van jelen a kiállításon – a székely épületegyütteseket több struktúrába mozdítja el, így a közösségi értékek átértékelésének folyamatát követi. A hegyek fölött gomolygó felhők katlanja és rejtőzködő, derengő ablakszemek irányába mutat. Kosztándi Jenő témaválasztásában jelentős helyet foglal el a közösségi értékrend és a történelmi emlékezet előhívása. Drámai feszültség és szigorú kompozíció tettvállalás értékű azonosulást jelöl forradalmárok és szabadságeszmék ábrázolásával. A forradalmak nagyjait megidézni nem illusztráció, hanem nemzeti és közösségi értékrendünk felmutatása. A megtervezett metszésvonalak és fénytörések szigorú hálójából építkező képek mellett a közelmúltban gyakran láthatunk kirobbanó, vitalitásában felkavaró expressziókat. Nyers erő árad az érzés egyszeriségéről, a létezés szenvedéllyel felfokozott intenzitásából. A Golgota olajfájának rögzítése a légüres térből kiinduló és a határoknak feszülő intenzív szellemi és földi létezés átmenetét tárja fel. Ágak sűrűjében bűvölt arcok villannak fel.
A kézdivásárhelyi kiállítás (Kosztándi Galéria, rendezte Hegedűs Ferenc) erőteljesen a közelmúlt alkotói korszakára fókuszál. Itt sűrítetten láthatjuk az elmúlt évek gyakran oldottabb kompozícióit, a részelemek szándékolt kihagyását, a minimalizált díszletet mint a néző jelentésteremtő szabadságát. A mértéktartás vagy az élmény levezetése előtti megszakított lezárás eredetiségében meglepő és frissességében élményszerű.
Kosztándi Jenő az éber tekintet, aki előtt a hétköznapok rutinjában, a sokszor látott dolgok mögött is ott az egyszeri és megismételhetetlen ötlet és életöröm. A nagy művész azonnal felismerhető jelképrendszerrel rendelkezik. Ötletei a gyerekkori repülés szabadságával viszik új kihívások felé. Kiváló anekdotizáló tehetségében érzékeny és magas intellektus él. Kívánunk neki egészségben gazdag, boldog életet!
DEÁK FERENC
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szilárdság és aggódás
Kosztándi B. Katalin 80 éves
Nyolcvanadik születésnapja alkalmából életmű-kiállítással ünnepelte szombaton Kézdivásárhely műértő közönsége Kosztándi B. Katalin képzőművészt, akinek december végéig fiatalkori alkotásait is megtekinthetik az érdeklődők. Az elismert alkotót főként álomszép akvarelljeivel azonosítják, fiatalkori olajképeiben is ugyanazt a töretlen eszmeiséget, a gyökereink iránti elkötelezettséget képviseli.
A Kosztándi Galériában megjelenteket házigazdaként Hegedűs Ferenc köszöntötte, a műveket dr. Deák Ferenc méltatta, személyes kötődésein keresztül tolmácsolva üzenetüket, meleg hangon beszélve a művésznő személyiségéről.
Konok szilárdság és szelíd aggódás érzése éri utol a szemlélőt a képek látványától, mondta a műértő, de ha a fiatalkori alkotásokat is láthatjuk, és tudjuk, hogy a fizikai-szellemi falurombolás milyen károkat okozott a gyerekkori színhelyen, Nyikómalomfalván, azt is megállapíthatjuk, hogy a történelem a művésznőt igazolta: a népi kultúra megörökítésével az életmű a belső és külső romlás elleni megtartó erővé válhatott. A székely értékek ábrázolásának hátterében folyamatosan jelen van a kitartó szelídség, az a tartalom, amely az adott politikai, társadalmi körülmények ellenére sem változott meg soha, és ezt a több mint fél évszázadot átívelő tárlat anyaga is híven tükrözi vissza.
A megnyitót Szalló Erzsébet énekei, Dimény Áron és Bagoly Norbert zenéje tette még ünnepélyesebbé.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Könyv a perkői Szent István-kápolnáról
Nagyszámú érdeklődő jelenlétében mutatták be csütörtök este a kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban Jánó Mihály művészettörténész A kézdiszentléleki Szent István-kápolna című legújabb könyvét.
A hiánypótló, fotókkal illusztrált kiadvány Hegedüs Ferenc kultúrmecénás támogatásával jelent meg a Kalauz sorozat második köteteként, az elsőt a gelencei Szent Imre műemlék templomról ugyancsak Jánó Mihály írta 2013-ban. 
Borcsa János irodalomkritikus, a kötetet megjelentető Ambrózia Könyvkiadó vezetője arról szólt, hogy a könyv szerzője évtizedekkel ezelőtt kezdett foglalkozni székelyföldi középkori falfestészettel. Ezt tanulmányozta, mellette kötelezte el magát, és a hosszú évtizedek során alapos, kimerítő kutatásokat végzett, melyeket témáról szóló írásai követtek. Az irodalomkritikus azt is elmondta, másfél évtizede, amikor megkereste Jánó Mihályt azzal a tervével, hogy kötetben szeretné bemutatni a kézdiszentléleki műemlékeket – köztük a perkői kápolnát –, akkor ez a terve dugába dőlt, de most úgy hozta a sors, hogy szerző és kiadó ismét egymásra talált. Ez az Ambrózia Könyvkiadó tizenharmadik kötete. 
Jánó Mihály vetített képes előadáson mutatta be a kötet fotóit, mindegyiknél kimerítő magyarázattal szolgált. A Perkőn álló kis kápolna szerény épület, sok kutató, anélkül, hogy látta volna, román kori, XI–XII. századi építménynek minősítette, mert csak az alaprajzát nézték meg. A ma látható Szent István-kápolnát valószínű, egy régebbi alapra építette 1686-ban Kálnoki Sámuel gróf – hangsúlyozta a könyv szerzője, aki szerint nem kell ősinek lennie ahhoz, hogy maradandó legyen kisugárzása. A művészettörténész azt is cáfolta, hogy a Perkőn hajdanán vár állt volna.  A vetítést követően a házigazda Hegedüs Ferenc bejelentette: a Kalauz sorozatban Jánó Mihállyal közösen újabb kötetek kiadását tervezik.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kézdiszék, 1916
Péntek délután a Kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban népes érdeklődő közönség jelenlétében Farkas Ferenc történelem szakos tanár, a Református Kollégium igazgatója bemutatta Tóth László újságíró, a székhelyek hírportál főszerkesztője Kézdiszék, 1916 írásban és képekben című kötetét.
A szerző első, magánkiadásban megjelentetett könyve a száz évvel ezelőtti eseményekről, a románok kézdiszéki betöréséről szól. Az első részben a céhes város mindennapjaival ismerkedhet meg az olvasó, a második rész bemutatja a román betörést Felső-Háromszéken és az itt lakók menekülését a mai Magyarország területére, ezt követi a román hadsereg kiszorítását és a civil túszok elhurcolását bemutató harmadik fejezet. A kötet végén megtaláljuk a kézdiszéki tisztek és tisztjelöltek, illetve az elhurcoltak, az első világháborúban részt vevők és a hősi halottak névsorát, valamint a felső-Háromszéki világháborús emlékművek fotóit. A könyvbemutató házigazdája Hegedűs Ferenc vállalkozó, a kiadás egyik mecénása volt, közreműködött Józsa Irén magyartanár, aki Székely János A vesztesek című verséből adott elő részletet. A találkozó végén a szerző dedikált.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Kosztándi Jenő
Egy művésszel, egy nagyszerű emberrel lettünk szegényebbek 
Tegnap futótűzként terjedt a szomorú hír a világhálón: szerda este, életének 87. évében hirtelen elhunyt Kosztándi Jenő kézdivásárhelyi festőművész. A céhes városbeliek egy nagyszerű emberrel és művésszel lettek szegényebbek.
Kosztándi Jenő 1930. május 26-án született Kézdivásárhelyen. Gyerekkora első éveit Brassóban, majd Hosszúfaluban töltötte, ahol egy pilótával, valamint a vonatállomás főkönyvelőjével laktak egy bérházban, így korán repülőre, illetve gőzösre ülhetett. „Ezek hatására repülőket és vonatokat kezdtem rajzolni. Innen már nem volt visszaút, eldőlt, rajzolni fogok”, nyilatkozta tavaly utolsó, lapunknak adott interjújában. Középiskolai tanulmányait a kézdivásárhelyi római katolikus gimnáziumban kezdte el, majd Sepsiszentgyörgyön fejezte be a II. világháború végén.
Ezt követően a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészet szakára nyert felvételt. Itt Miklóssy Gábor volt a professzora, akinek gyerekkorában mindkét lába lebénult, emiatt igencsak szigorú lett felnőtt korára. „De Miklóssy szeretett, és a lába nyomát is áldom, hiszen amikor az államvizsgán szemtelenkedés miatt elbuktam marxizmusból, Bukarestig ment, hogy megkapjam az átmenőt”, emlékezett vissza Jenő bácsi. 1953-ban diplomázott, és tagja lett a Romániai Képzőművészek Szövetségének.
Hazatérése után előbb rajzot tanított a líceumi román osztályokban, majd 1971-ben a kézdivásárhelyi Elméleti Líceum keretében létrehozott képzőművészeti tagozatot szervezte, ahol 1990-es nyugdíjazásáig tanított. „Számomra öröm volt ott lenni. Amíg a diákok rajzoltak, Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiája szólt. 39 évig tanítottam, és 19, egyetemet végzett növendékem van, közülük kiemelném Szabó Tündét, Vargha Mihályt, Uszkai Erzsébetet, Jakabos Imolát és Szőcs Ágnest”, sorolta büszkén.
Festőművészként az egyetem elvégzése után is folyamatosan fejlesztette magát. „A diplomázás után sokat olvastam, tanulmányoztam, kísérleteztem, fejlesztettem magamat, hiszen Mattis-Teutsch János festőművész mondta: »Jenő, szeretem, amit csinálsz, de nem lefesteni, hanem megfesteni kell a képet. Nyújtsd ki a kezed, s a világ belejön.« A dolgok mélységét, a mondanivaló tisztaságát, annak képbe való ültetését mind meg kellett tanulnom”, vallotta a mester. Képeivel rengeteg rangos kiállításon vett részt, de soha nem ült a babérjain, „komolyabban dolgozom, mint 10 évvel ezelőtt”, vallotta lapunknak ottjártunkkor.
Jenő bácsi azon művészek közé tartozott, akit életében is megbecsültek. 2015-ben, a magyar kultúra napján feleségével együtt Háromszék Kultúrájáért-életműdíjjal tüntették ki a helyi kultúra terén kifejtett több évtizedes, kiemelkedő tevékenysége elismeréseként. „A gyermekkori elfogultságomat félretéve, a kortárs művészettörténész nagyítóján át is látszik, hogy a Kosztándi házaspár művészete nemcsak háromszéki, erdélyi, hanem európai mércével is mérhető, mert mélyen gyökerező, hiteles mondanivalójú” – hangzott el Vargha Mihály, az egykori diák, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának laudációjában.
Tavaly márciusban nemzeti ünnepünk alkalmából Áder János köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki a házaspárt a magyar közösségért kifejtett munkásságuk elismeréseként. „Pályája az erdélyi képzőművészet kivonata is. (…) Feleségével együtt Kézdivásárhelyen felnevelt egy műértő közönséget”, állt a méltatásban. „Kimondhatatlan érzés, nagy boldogság számomra ez a kitüntetés, olyan, mint amikor a kisgyerek várja a karácsonyfát”, nyilatkozta akkor lapunknak Jenő bácsi.
2010-ben Hegedűs Ferenc vállalkozó megnyitotta a Kosztándi Galériát. A művészpár a városnak adományozta életművét, így páratlan kincs került a közösség birtokába. „Mély fájdalommal búcsúzom Jenő bácsitól, hiszen nagyon jó barátságban voltunk, óriási űrt hagyott maga után”, osztotta meg lapunkkal a mecénás.
Barátai, tisztelői február 4-én, szombaton 14 órakor a régi református temető ravatalozójában vehetnek búcsút Jenő bácsitól.
(daczó)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csíkszereda és Kézdivásárhely hazatérése (Babucs Zoltán könyvbemutatója)
Babucs Zoltán budapesti hadtörténész legújabb munkáját, a Csíkszereda és Kézdivásárhely hazatérése – 1940 című kötetét a közelmúltban a baróti Tortoma Kiadó jelentette meg, a Magyar Hírlap szerkesztő-újságírója székelyföldi könyvbemutató körútjának első állomáshelye értelemszerűen Kézdivásárhely volt, hiszen felesége a céhes város szülöttje.
A fiatal hadtörténész húsz kötet szerzője vagy társszerzője, és kutatási szakterülete a második világháborús Magyar Királyi Honvédség, illetve az 1848/49-es magyar függetlenségi háború honvédseregének története, valamint a jászkunok – ő maga is tősgyökeres jászkun családból származik – és székelyek katonáskodása. Ezekkel a témákkal huszonöt éve foglalkozik. A könyv előszavát a szerző példaképe, Raffay Ernő történész, az egykori Antall-kormány honvédelmi államtitkára írta. 
A kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban kedden este megtartott könyvbemutató bevezetőjeként Demeter László, a Tortoma igazgatója köszöntötte az érdeklődőket, majd dióhéjban bemutatta az általa tizenegy esztendeje vezetett kiadót, amely hangsúlyosan foglalkozik történelmi könyvek megjelentetésével, így pár kötetet is ismertetett. Azt is elmondta: két hónap múlva lát nyomdafestéket Kisgyörgy Zoltán Felső-Háromszék című kötete. Ezt követően a szerzőt Tóth László, a Székhelyek internetes portál főszerkesztője kérdezte.
A szerző elmondta: kötete 76 esztendővel az erdélyi bevonulás után az egri 20. gyalogdandár erdélyi bevonulásáról szól, hű képet adva arról, hogy milyen utat jártak be az egri katonák, amíg Kárpátaljáról közel félezer kilométert meneteltek Székelyföldig. A szerző a levéltári, katonai iratok mellett korabeli feljegyzéseket, naplókat, valamint a székely napilapok tudósításait is felhasználta. A kötet nagyobb részét a fényképmelléklet teszi ki, ezt a szerző korábbi kutatásai során gyűjtötte össze, s belőle került a kötetbe mintegy négyszáz darab. A fotók helyszíneinek azonosításában a hadtörténész a kézdivásárhelyi Beke Ernőtől, a sepsiszentgyörgyi József Álmostól és a csíkszeredai Veress Dávidtól kapott értékes segítséget. A szerző elmondta, könyve kései főhajtás és tisztelgés mindazon honvédek előtt, akik 1940-ben részesei voltak az alig négy évig tartó erdélyi és székelyföldi „kicsi magyar világnak”. Babucs Zoltán felhívással fordult azokhoz, akiknek vannak az 1940–1944 közötti időszak csíki és háromszéki vonatkozásairól fényképei, visszaemlékezései vagy tárgyi emlékei, értesítsék őt a babucszoltan@gmail.com elektronikus címen.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyv jelent meg a „kicsi magyar világ” kezdetéről
„Lehet máskor es!”
Június 21-én a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában mutatták be Babucs Zoltán hadtörténész Csíkszereda és Kézdivásárhely hazatérése – 1940 című kötetét. A szerző beszélgetőtársa Tóth László, a Székhelyek hírportál főszerkesztője volt.
A szép számban megjelent érdeklődőket Demeter László köszöntötte, majd az általa létrehozott Tortoma Kiadó legutóbbi kiadványait ismertette. A bemutatott könyv témája kapcsán elmondta, „volt szerencsém olyan idős személyekkel beszélgetni, akik részt vettek a Magyar Honvédség 1940. szeptember 12-ei baróti bevonulásán, és lelkesedéssel szóltak azokról az időkről”.
Tóth László a „miért éppen Csíkszeredára és Kézdivásárhelyre esett Babucs Zoltán választása” kérdéssel indította a beszélgetést. A „kicsi magyar világ” (Észak-Erdély 1940–1944 között) szakavatott kutatója, akinek felesége kézdivásárhelyi, válaszában elmondta: „az erdélyi bevonulás 75. évfordulója közeledtével úgy véltem, méltó kiadvánnyal kellene tisztelegni e nemes időszak előtt, ugyanis ez talán az utolsó kerek évforduló, amikor olyan személyek élnek, akik katonaként vagy erdélyi magyarként, székelyként megélték ezt a gyönyörű, virágesős szeptemberi időszakot. Demeter Lászlónak javasoltam, adjunk ki egy kötetet, amely nem csak egy adott székely településről szól, így esett a választás az erdélyi 20. gyalogdandár bevonulási útvonalára, amely Kár­pát­aljáról mintegy ötszáz kilométert gyalogolt, hogy Székelyföldre érkezzen.” Hozzátette, az elmúlt huszonöt évben több mint 150 egykori katonával készített interjút, akik a Magyar Királyi Honvédség kötelékében teljesítettek szolgálatot.
A kiadványról szólva kifejtette, a levéltári, könyvészeti források és korabeli sajtóanyagok mellett a legnagyobb részét fényképek teszik ki, hiszen a mai kor emberének érdeklődését leginkább vizuálisan lehet felkelteni. „Ha jól számoltam, 400 fotó került a kötetbe, amelyek java részét az elmúlt néhány év során sikerült begyűjtenem.” Érdekességként mondta el, hogy Ausztráliából is kapott korabeli felvételeket – a 44. gyalogezred egyik géppuskaszázada parancsnokának hagyatékából. „A 44/1-es géppuskaszázad volt az, amely kézdivásárhelyi bevonulásakor egy hímzett zászlót kapott ajándékba, amely a mai napig megvan Dankó Ferenc százados családja birtokában. A zászló átvészelte a világháborús viharokat, túl a szovjet megszállást, és 2013-ban, a doni áttörés 70. évfordulója alkalmával egy egri kiállításon is látható volt.”
Tóth László a rendkívül olvasmányos kötetet méltatva megjegyezte, hiányolja abból Horthy látogatásának történetét, „aki a céhes városbeli Bajkó családnál szállt meg, ezért Sepsiszentgyörgyön Szentkereszty báró nem akart vele szóba állni, amiért nem hozzá ment Kálnokra vacsorázni.” Babucs Zoltán a csupán négy évig tartó észak-erdélyi és székelyföldi „kicsi magyar világ” kapcsán zárszóként elmondta, „ami már egyszer volt, lehet máskor es! Adja a Fennvaló, hogy egyszer még közös legyen a határ.” A könyv 45 lejért megrendelhető a www.erdelyikonyv. hu honlapon vagy az erdelyikonyv.hu@gmail.com e-mail-címen.
Daczó Hodor Barna Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Nem biztos, hogy nagyon jó, de legalább nem sok”
Írók és olvasóik a képtárban
Csütörtökön a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) szervezésében Bálint Tamás, Zsidó Ferenc, Szonda Szabolcs és Szakács István Péter szerzők találkoztak olvasóikkal.
Dimény H. Árpád költő, lapunk vezető szerkesztője, a szerzők beszélgetőtársa beköszöntőjében úgy fogalmazott, az E-MIL jóvoltából ezúttal „Hargita megyei különítmény érkezett háromszéki erősítéssel”. Bálint Tamás háromkötetes székelyudvarhelyi költő, közgazdász 2007-ben A pap leánya, birtokostul című kötetével Méhes György debüt-díjban részesült. Jelenleg eposzt ír, amelyről úgy véli, „ha fele annyira sikerül, mint ahogy elképzeltem, nagyon jó lesz”.
Az ugyancsak székelyudvarhelyi Szakács István Péter prózaíró, irodalomtörténész, publicista megjegyezte, minden író a saját művét olvassa a legszívesebben. „Ha önök fele ennyi empátiával olvasnak majd minket, akkor már megérte, hogy idejöjjünk”. A Steven Cook írói álnevet is használó, jelenleg egy net-naplón és egy elbeszélésköteten dolgozó nyolckötetes szerző magyartanárként keresi kenyerét, emellett az Eirodalom – erdélyi irodalmi portál szerkesztője, csakúgy, mint a néprajzkutatóként doktorált, megrögzött repülőmodellező Zsidó Ferenc székelykeresztúri író, szerkesztő, műfordító, dramaturg, tanár. Szonda Szabolcs költő, műfordító, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója is a jelenlévő szerző-tanáremberek sorát gazdagította, ugyanis a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen vezet műfordítás-műhelyfoglalkozásokat.
Lévén, hogy egyik meghívott sem főállású író, adta magát a kérdés, milyen szerepe van az írásnak az életükben? Bálint Tamás sokáig úgy vélte, nagyon jól megtalálta az egyensúlyt a számok és a betűk között. „Az elmúlt időszakban azonban kezdtem úgy érezi, hogy bár imádom az irodai munkát, egy hátsóval nem lehet annyi lovon ülni, és negyvenéves koromra a közgazdaságtant irodalommal kapcsolatos foglalkozásra váltanám”. Szakács István Péter magyartanárként elmondhatja, az irodalomból él, bár nem úgy, mint Maupassant, aki tíz év alatt „összeírt” egy jachtot.
Zsidó Ferenc írói élete nem sokban különbözik a „nem író” életétől. „Ugyanúgy eszem és mosom a fogamat, aztán valahová a három gyermek és a tanítás közé megpróbálok befértetni valamennyi írást is.” Hozzátette, a jövőben is tartaná a legutóbbi kispróza-kötete és a hamarosan megjelenő, Huszonnégy című regénye között eltelt ötéves munkatempót, hiszen, bár nem biztos, hogy öt év alatt valami nagyon jó mű kerekedik, „de legalább nem sok”.
Szonda Szabolcs szereti a munkáját, hiszen úgy érzi, az többről szól, mint kipipálni a napi teendőket. A műfordítások kapcsán hangsúlyozta, fontos, hogy valamilyen szinten bele tudja helyezni magát a fordításokba, hogy szeresse a fordítandó művet, ellenkező esetben az olvasó megérzi, hogy pusztán munkáról van szó. „Közben meg fejben írok, a fordítással a bennem rejtőző prózaírói vénát is gondozgatom.”
Az est záró mozzanataként a szerzők dedikáltak. Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)