Száz éve született Balogh Edgár /1906-1996/. A gimnáziumot Pozsonyban végezte, Prágában pedig a német egyetem filozófiai szakára járt. A falukutató Sarló-mozgalom elindítója lett. 1931-től Fábry Zoltánnal együtt Prágában adta ki az Út című folyóiratot. 1935-ben kiutasították Csehszlovákiából, akkortól Erdélyben élt. A Korunk, a Brassói Lapok és a Független Újság munkatársaként marxista szellemben bírálta a román nacionalizmust, de a magyart sem kímélte. 1937-ben egyik kezdeményezője volt a romániai magyar fiatalok Vásárhelyi Találkozójának. 1939-ben az Erdélyi Enciklopédia egyik elindítója volt. Miután Észak-Erdély Magyarországhoz került, eltávolították kalotaszegi tanítói állásából. Ettől kezdve Móricz Kelet Népe című lapjának és a Magyar Nemzetnek dolgozott. A háború után a Romániai Magyar Népi Szövetség baloldali irányultságú szervezet alelnökeként küzdött a magyarságért. Tévedése az a hite volt, hogy a szocializmus megoldja a nemzeti kérdést (is). (Hovanyecz László – Népszabadság) /Lapozó. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./

Nevezték kincses városnak, volt Claudiopolis, Klausenburg, Kolozsvár, Cluj – egy idő óta hivatalos iratokban Cluj-Napocaként szerepel. Kolozsvár a históriában, erről szól a Korunk októberi száma, és természetesen 1956-ról is. /Korunk – 2006. október Kolozsvár a históriában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

Megjelent románul és külön angolul egy könyv a Babes-Bolyai Tudományegyetemről. A román változat címe Cultura, multiculturalitate, interculturalitate la Universitatea Babes–Bolyai¸ szerkesztői Nicolae Paun és Gabriel Troc, kiadója Editura Fundatiei pentru Studii Europene, megjelenési éve 2006. A kiadás támogatója az egyetem Imázs-központja (magyarán propagandaosztálya). Az angol változat címében, tartalmában ugyanaz, tehát fordítás, de ezt az angol változat nem jelzi. Így a szerkesztők és szerzők külön könyvként kezelhetik szakmai életrajzukban, ami a mai eredményorientált egyetemi világban nagy nyereség. Nem tudni, hogy a tizenegy szerző hogyan osztozik a kötet nyolc írásán, hisz erre semmi utalás sincs. A szövegek átfedik egymást, a szerkesztők még azt a fáradságot sem vették, hogy az ismétlődő részeket kihagyják. A szövegben azon karok száma, ahol magyarul is tanítanak, hol 15, hol 16. A kiadvány tele van olyan mondatokkal, amelyeket szó szerint átvettek különböző rektori nyilatkozatokból. Sokszor hivatkoznak az egyetem Chartájára, elhallgatva azt, hogy 2000-ben ezt a szenátus egyetlen magyar tagja sem szavazta meg. Az egyetem ún. multikulturalitását bemutató írásban egyetlen szó sincs arról, hogy a magyar oktatók önálló karokra vonatkozó kérését a szenátus nyolc év alatt ötször utasította el. A könyv hemzseg olyan valótlanságoktól, hogy a magyar tagozat teljes önállósággal rendelkezik, hogy Max van Stoel minden ajánlatát belefoglalták a Chartába, és meg is valósították stb. A könyv végén található könyvészet hiányos és pontatlan. Összesen három magyar nyelvű cím szerepel itt, de egyetlen egy sem, amelyben a multikulturalitás valamilyen bírálata lenne. Pedig voltak ilyenek, például a Korunk, a Magyar Kisebbség számaiban, valamint a Romániai Magyar Évkönyvben. Ez a könyv tiszta propaganda tudományos köntösbe öltöztetve. Ma már nyugaton is szép számban vannak olyan értelmiségiek, akiket könnyű félrevezetni. Nekik készült ez a könyv. /Kása Zoltán: Propaganda – tudományos köntösben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

Sütő András méltatása a/ Újabb életmű vált kerek egésszé, Sütő Andrásé. Fodor Sándor barátjának érzete az írót. Annak a Hazának volt a védelmezője, amelynek nincsenek földrajzi határai. Dél-Erdélyben élte át 1940-1944 közötti négy esztendőt, emiatt nem volt nehéz Sütő Andrást a Román Kommunista Párt mellé állítani. Munkásságának első periódusában a Kommunista Párt elbeszélőjét-drámaírója volt. Azután az Anyám könnyű álmot ígér című naplójegyzetei megjelenésével kezdődően (1970), már a népe ügyének elkötelezett írója lett. Az Istenek és falovacskák c. esszékötet pedig (1973) ugyanúgy a magyar irodalom európai rangú művelőjévé avatja, mint az Egy lócsiszár virágvasárnapja továbbá a Csillag a máglyán c. drámái. Ezeket újabb drámák, naplójegyzetek, esszék követték. A szellemi Haza, az anyanyelv iránti ragaszkodás jellemezte, ezért volt még első korszakában Bözödi György védelmezője, ezért emelte báró Kemény Jánost az Új Élet szerkesztőségébe a fizikai munkából. 1990-ben, a marosvásárhelyi magyarellenes támadás idején fél szemét kiverték, mindmáig nem sikerült megtalálni a tetteseket. /Fodor Sándor: Búcsú. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ b/ Századunk egyik legnagyobb írója, a kisebbségi magyar sors metaforája: művei többek irodalmi alkotásoknál, a korszak kritikái, jelentette ki az elhunyt Sütő Andrásról Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke. Gálfalvi György, a Látó című folyóirat főszerkesztője, a Romániai Írószövetség marosvásárhelyi fiókjának titkára úgy fogalmazott: korszakos jelentőségű írótól búcsúzunk. Sütő András egész életműve kivételes értékű kincse az egyetemes magyar irodalomnak. Farkas Árpád költő személyes jó barátja volt Sütő Andrásnak, akit az erdélyi és az egyetemes magyar nemzeti közösség egyik legtisztábban látó emberének nevezett. Gálfalvi Zsolt író, a Romániai Magyar PEN-klub elnöke szerint Sütő András halálával a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb kortárs alkotója távozott. Az ötvenes évek legkritikusabb kortárs írójának nevezte Sütő Andrást a Korunk folyóirat főszerkesztője, Kántor Lajos. „Életpályája indokolja, hogy Sütő András emléke megmaradjon, irodalmi és történelmi szempontból is jelentős művei beépüljenek századunk magyar, román és egyetemes irodalomtörténetébe” – hangoztatta. Mindannyiunk közül Sütő Andrásnak volt a legnehezebb dolga, mert őt már korán megpróbálta korrumpálni a hatalom, de hiába – mondta Kányádi Sándor költő, műfordító. Nem adta el a lelkét, és szimbolikus figurává nőtte ki magát. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közleményében leszögezte: oka van a gyászra ma mindenkinek, aki magyarnak vallja magát. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint a magyar irodalom rövid időn belül második meghatározó egyéniségét veszítette el. /Pályatársak, kortársak Sütő Andrásról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ c/ Nagy író ment el közülünk, egyike a legnagyobbaknak az utolsó, több mint fél évszázad magyar irodalmában, méltatta Sütő Andrást Dávid Gyula. Olyan korban élt, amikor nagyokat lehetett tévedni. És ő is tévedett – nagyokat. Saulus volt – de volt ereje megfordulni a damaszkuszi úton. Akkor, amikor ezért üldöztetés, sőt életének veszélyeztetése járt. „Könnyű álmot” ígérve, egyszer csak megszólította Őt a szülőföld. És ő attól a pillanattól kezdve felvállalta népe, nemzete sorsának képviseletét ország-világ előtt. /Dávid Gyula: Halála hírére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ d/ Sütő András elhunytáról a magyar irodalom kiemelkedő alkotóját, ugyanakkor közösségünk egyik jelenkori szellemi vezetőjét veszítettük el, írta Markó Béla. Sütő András életét meghatározta a nemzetéért, kisebbségbe szakadt közösségéért érzett felelősség. Sütő András nem csak szóban, hanem tettben is szembefordult a létünket veszélyeztető zsarnoki hatalommal, és síkra szállt az emberi és közösségi jogok tiszteletben tartása mellett. 1989 decemberében Sütő András a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja, az RMDSZ Maros megyei szervezetének alapítója és első elnöke, később tiszteletbeli elnöke, majd a Szövetségi Egyeztető Tanács tagja volt. /Markó Béla, az RMDSZ elnöke: Sütő András halálára. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ e/ Tamási Áronunk óta erdélyi sorsgondoktól átszőtt írói lét még nem csiholt ily fényes, máglyáról pattant csillagot egünkre, írta Sütő András halálhírére Farkas Árpád. Sütő András több mint negyedszázada Szavaink Nagyfejedelme. /Farkas Árpád: Búcsú Sütő Andrástól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 2./

Bogdán László Domokos Gézával és Vári Attilával látogatta meg Sütő Andrást. Az író elmondta, tervezi Harang a szélben című családregényét. Nem kerülvén el az elmúlt hetven-nyolcvan év tragikus eseményeit sem, amelyek családjában, akárcsak az erdélyi magyarság történetében, olyan nyugtalanítóan ismétlődtek. Kifejtette, hogy szeretné revízió alá venni a vox humana Fábry-szólamát is, amely mifelénk afféle kisebbségi jelszóvá nemesedett, miközben ,,dorongok csattogtak a hátunkon és a fejünkön, és a csontunk törött, és akkor ezt a csontzenét mi ezzel folytattuk, hogy vox humana, vox humana, el egészen addig, hogy már maguk a románok, akik a mi ügyünket az utóbbi években fölfogták, helyzetünket kezdték érzékelni, ennek a drámaiságát kezdték látni, felfogni, maguk a románok tartották különösnek és egyoldalúnak, sőt, szinte megbocsáthatatlanul könyörgőnek, megalázkodónak ezt a testvériségért könyörgő hangvételünket” – idézte egyik kilencvenes, még pesti betegágyán fogalmazott, a Korunk toleranciaszámába készülő vallomását. Sütő arra biztatta Várit is, Bogdánt is, hogy ne kerüljék meg a konfliktusokat, az írók dolga a Trianon utáni tragikus eseményeket leírni, hogy ne maradjon semmi elhallgatott és kimondhatatlan. Sütő András tiltások, tabuk és párthatározatok között mondotta a magáét, hűen egyik legvilágítóbb esszéjében, a Nagyenyedi fügevirágban megfogalmazott hitvallásához: ,,az otthoniak – a sárban maradottak – azt gondolhatják: kiszabadultan a felfelé kapaszkodás útjára léptem. De fülemben a hangjuk, s szándékaimban a fogadalom: nem fölfelé: lefelé török, Uram, vissza azok közé, akik könnyeikkel egész rózsakerteket nevelhetnének”. /Bogdán László: In memoriam: Harang a szélben (Búcsú Sütő Andrástól) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 3./

Pécsen, a szeptember végi Kolozsvár Napokon, a Pécs Expón bemutatkozott három kolozsvári kiadó: a Polis, a Komp-Press és a Koinónia. Röviden ismertették Demény Péter a Koinonia Kiadó Éneklő Borz-sorozatában megjelent Visszaforgatás című regényét, a Komp-Press Buday György és Kolozsvár című könyvét, és Bányai Éva: Sikertörténet kudarcokkal. Bukaresti életutak című interjúkötetét, illetve a Polis Kiadó László Ferenc Bartók markában című művét. Ugyancsak Pécsen, a Korunk-Jelenkor irodalmi találkozón Kántor Lajos, Egyed Péter, Balázs Imre József és Demény Péter ismertették a Korunk történetét, majd felolvastak már megjelent, illetve készülőben levő munkáikból. A legnagyobb sikere a mini-konferencia volt, amelyen László Ferenc, Egyed Péter, Kántor Lajos, Balázs Imre József és Demény Péter tartottak előadásokat a Pécsi Tudományegyetem Irodalom Tanszékén egyetemista és doktorandusz hallgatóknak, az előadásokat beszélgetések, viták követték. /-f-: Mini irodalmi konferencia és könyvismertetők Pécsett. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./

„Ez az est több az új szám bemutatásánál – ünnepnek szántuk” – e szavakkal nyitotta az október 14-i Látó-estet Gálfalvi György, a folyóirat főszerkesztője Marosvásárhelyen. Az irodalmi lap az 1956-os forradalom emléke előtt hajt jelképesen fejet, szerzői közül sokan eljöttek Marosvásárhelyre, akik átélték a megtorlást: Páll Lajos (négy év börtön), Buda Ferenc, Kossuth-díjas költő (egy év börtön), Pomogáts Béla (6 hónap internálás), Dávid Gyula (hét év börtön), Visky András (öt év internálás, apja börtönben), Vida Gábor és a kiskunmajsai Kozma Huba, akinek az ottani '56-os múzeum köszönhető. Pomogáts Béla hangsúlyozta: az ünnep szent napot jelent, ugyanakkor számvetésre késztet. Október 23-a nemzeti ünnep: az egész nemzetnek számot kell vetni önmagával. Ebben a vonatkozásban szomorú és csalódott. A huszadik század magyar történelmének legnagyobb eseményét szakralizálja és nem tudunk ezzel mit kezdeni. Nincs kinek átadni a stafétabotot. A magyar nemzetet hasadékok szabdalják. Buda Ferenc öt versét – köztük azokat is, amelyekért kizárták az egyetemről és elítélték – olvasta fel, majd Dávid Gyula, a magyar irodalom szürke eminenciása korabeli emlékeit idézte és a folyóiratban megjelent írását olvasta fel. Visky András A megtorlás kegyelme című beszédét mondta el, majd Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője az '56-os sajtóban megjelent írásokból idézett. Kozma Huba a kiskunmajsai '56-os múzeumról és Pongrácz Gergelyről, a Corvin-köz legendás főparancsnokáról emlékezett. Az előadók sorát Páll Lajos zárta versmondásával. /Nagy Botond: A visszasugárzó szentség. Látó-est '56 jegyében. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./

Az 1956-os magyarországi forradalom erdélyi vonatkozású eseményeire emlékeztek írók, költők a marosvásárhelyi Bernády-házban, a Látó című irodalmi folyóirat októberi számának bemutatója alkalmával. Gálfalvi György, a Látó főszerkesztője emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi folyóirat elődje, az Igaz Szó, az ’50-es években jelentős szerepet játszott a magyarság irodalmi-politikai életében. „Csalódott vagyok, mert nincs kinek átadni a megemlékezés hagyományait, az ünnep jelentősége elszürkült, átszövi a politika hálója” – jelentette ki Pomogáts Béla, akit hat hónapra internáltak a forradalom leverése után. Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, aki egy évet töltött rácsok mögött, ’56-os vonatkozású verseiből olvasott fel. A hét év börtönbüntetést letöltött, Kolozsváron élő Dávid Gyula irodalomtörténész rámutatott: „Válaszút nem volt. Amikor mindannak, amiről meg voltam győződve, az ellenkezője ment végbe, csak olyan mértékig illeszkedtem be a kint talált világban, amennyire tisztességgel és a magam korábbi eszményeihez híven tehettem”. Viski András író, költő, dramaturg úgy érzi – bár 1957-ben született –, megfogantatása pillanatában a forradalom gyermeke lett. Édesapját, Viski Ferenc református lelkészt, feleségével és hét gyermekével együtt, mint „horthysta, felforgató elemet”, a román Gulágra száműzték. Kántor Lajos irodalomtörténész a korabeli lapok, folyóiratok tematikáját ismertette, kiemelve, hogy az „új Korunkért” emelt szót Gáll Ernő, Veres Péter, Szentimrei Jenő és Turnovszki Sándor. Kántornak az a véleménye, hogy egykori tanárának, Szabédi Lászlónak az öngyilkossága visszavezethető az 1956-os eseményekre is. – Ötvenhat hősei lassan mind elmennek közülünk, a legendás pesti srácok is közelítenek hetvenedik életévükhöz – idézett könyvéből a magyarországi Kozma Huba. Ő Pongrátz Ödönről, a Corvin köz főparancsnokának, Pongrátz Gergelynek a bátyjáról jelentetett meg nemrégiben könyvet. „Ödön vette föl az öccse kezéből kiesett lyukas zászlót, hazaköltözött Amerikából, és most már ő fogadja a Kiskunmajasi Ötvenhatos Múzeum látogatóit...”. Páll Lajost 1956-ban hat év börtönre ítélte az akkori hatalom. Versei híven tükrözik a rabság szenvedéseit, megaláztatásait. /Nánó Csaba (Marosvásárhely): Látó-bemutató és emlékezés ’56-ra. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

A magyarság helyzete a Kárpát-medencében (20–21. század) címmel tartott konferenciát november 23-án a Korunk, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézete és a budapesti Politikatörténeti Intézet Kolozsváron. A tanácskozás központi alakja a száz éve született Balogh Edgár /1906-1996/ volt. A Balogh Edgár pályáját meghatározó törekvések az utókor tudatában másként tükröződnek. Tanulságos életpálya, érdemes róla beszélni – mondta bevezetőjében Kántor Lajos irodalomtörténész. Bárdi Nándor, a Teleki László Intézet történésze Balogh Edgár szavait idézte a nacionalizmus hajtóerejével kapcsolatban: az államoknak át kell esniük a nemzetállami állapoton, csak azután kezdődhet a polgáriasodó élet. A népszolgálat fogalma címet viselő előadásában Bárdi tisztázta a felmerülő problémákat: mi a fogalom genezise, és milyen szociális folyamat hozta létre. Balogh Edgár életét nagyrészt az „önösszeszedés” mellett a népszolgálat jellemezte, az az ideológia, amely a saját érdek közösségi érdekként való feltüntetését jelenti. Jobbágy István Kisebbségi pártok a két világháború közti Csehszlovákiában című előadásában a kommunista világnézethez és a csehszlovák kommunista párthoz egyre inkább közeledő Balogh Edgár tevékenységének ismertetése után röviden beszélt az 1920–1938 között, az országban jelen lévő kisebbségi magyar pártokról. Gyakorlatilag a három legfontosabb párt közül kettő (Országos Keresztényszocialista Párt és Országos Magyar Kisgazda Párt) erős budapesti támogatás, ugyanakkor kötődés alatt állt. 1936-ban a két párt egyesült, és megalakult az Egyesült Magyar Párt. A csehszlovák földreformban viszont – Jobbágy elmondása szerint – a magyarok mellőzése sikertelen kormánypárti politikát vont maga után. Az író unokája, Balogh András egyetemi tanár tartott előadást arról, hogy miként viszonyult Balogh Edgár a német kultúrához, a német irodalomhoz. A német írók közül elsősorban az erdélyi származásúakat kedvelte, de a nagy német irodalmat is szerette. A mintegy ezer levélre terjedő hagyatékot egy hallgatói csoport már elkezdte feldolgozni. Pomogáts Béla előadásában kitért a Balogh Edgár által átélt politikai-ideológiai ideálok teljes sorára, de a jelenkor kihívására is. A dunai népek stratégiai összefogása Balogh Edgárnak harcos célkitűzése volt. Hitte, hogy a Trianon utáni utódállamokban a magyar kisebbségi értelmiség sorsa összefonódik a román és a szláv értelmiségével. Ezek a súlytalan illúziók idővel lekerültek a történelem napirendjéről. Jakab Gábor plébános tíz évvel ezelőtt kísérte utolsó útjára Balogh Edgárt, a közírót, akivel sokszor folytatott komoly és mély beszélgetést, előadásának címe: Balogh Edgár és a boldogság. Végül Dávid Gyula egy másik, másféle Balogh Edgárt mutatott be, a dolgost, a kitartóan, túlfűtötten alkotót, aki létrehozta az Erdélyi Magyar Noé Bárkáját, azaz a Romániai Magyar Irodalmi Lexikont. /Ercsey-Ravasz Ferenc, Ferencz Zsolt: Balogh Edgár öröksége. Tanulságos életpálya. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./ Egry Gábor tudományos kutató beszámolt az októberi budapesti konferenciáról. Cseke Péter Az erdélyi fiatalok és a Sarló című fejtegetésében aláhúzta: a Duna menti államoknak össze kell fogniuk. Nagy Mihály Balogh Edgár elképzelései a romániai magyarság útjáról (1944-1948), Balogh András Balogh Edgár és a német kultúra, Pomogáts Béla Dunai Konföderáció – Európai Unió című előadások hangzottak el. A budapesti és kolozsvári előadások anyagát a pozsonyi Madách Könyvkiadó fogja megjelenteni. /Köntös Imola: Építő egymásrautaltság. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./

Az 1956-os forradalom évfordulójára sok könyv jelent meg. Ezekről írt Kántor Lajos a Korunk folyóiratban. Hétszáz oldalas Karátson Gábor Ötvenhatos regény című munkája. Kós Károly 1956 őszén Budapesten tartózkodott, akkori naplóját Csapody Miklós találta meg, a naplót Sümegi György adta közre, előbb a Korunkban, majd egy gazdag dokumentumkötetben, a főként képzőművészeket idéző Naplók, interjúk ’56-ról /Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2006/ címűben. Jelentős dokumentum Nagy Imre Snagovi jegyzetek, Gondolatok, emlékezések 1956–1957. /Gondolat Kiadó – Nagy Imre Alapítvány, Budapest, 2006/, Nagy Imre politikai vitairatát kiegészítették a könyvben Nagy Imre külföldi és magyar pártvezetőkhöz címzett leveleivel, valamint a román őrök által készített lehallgatási jegyzőkönyvek magyar fordításával. Fontos alapvetés az irodalomtörténész Dávid Gyula s az őt segítő munkatársak életrajzi adattára a Romániában börtönre vagy halálra ítéltekről: 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára /Erdélyi Múzeum-Egyesület – Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006/ Szőcs Géza Liberté 1956 /Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2006/ című munkája a könyv kétharmadát kitevő jegyzet- és függelék-részével kutatómunkának is fölfogható (különösen a Szovjet katonák a magyarok oldalán 1956-ban fejezet révén), elsősorban azonban mint színpadi – és filmes – megjelenítésre tett eredeti kísérlet jelentős. Az Erdélyben kiadott könyvek közül Kántor Lajos tallózó szemlézésében felsorolta még a következőket: A szabadságról és a zsarnokságról. Az ötvenhatos forradalom és a magyar irodalom /Pro Universitate Partium Alapítvány, Nagyvárad, 2006/, Történelmünk a Kárpát-medencében (1926–1956–2006) /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2006/, Viharok: 1956-os irodalom a Korunkban /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2006/. /Kántor Lajos: Közel és távol: 1956. = Korunk (Kolozsvár), dec.

Keszeg Anna Párizs-rekonstrukciók /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár/ című könyvét mutatták be Kolozsváron. A rendezvényen a közönség a fiatal szerző első kötetével ismerkedhetett meg. Keszeg Anna párizsi élményeit örökíti meg, mintegy sajátos körképet nyújtva a francia főváros jelenlegi művészeti, tudományos és köznapi életéről. A kötet részletei 2003–2004 folyamán jelentek meg havonta a Korunk folyóirat Párizsi napló című rovatában. /Márton Éva: Párizsi töredékek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 9./

Versösszeállítással kezdődött február 23-án a Kolozsvár Társaság székhelyén a Korunk folyóirat újraindulásának 50. (alapításának 81.) évfordulójára emlékezés. Boér Ferenc színművész műsora az elmúlt évtizedek során a különböző lapszámokban megjelent versekből állt, a teljes összeállítás annak idején Mondj igazat címmel lemez formájában is napvilágot látott. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője tartott megnyitó beszédet, majd átnyújtotta a jelen lévő Pomogáts Béla irodalomtörténésznek az ünnepi Korunk-kötést, amelynek címlapján a következő szöveg olvasható: Elkötelezett régi munkatársunknak, Pomogáts Bélának ezzel a kötéssel fejezzük ki elismerésünket a Korunk újraindulásának 50. évfordulóján. Az ünnepségen, Pomogáts mellett, előadást tartott Egyed Ákos történész, valamint Rigán Lóránd filozófus. A Korunk februári számában egykori szerkesztők szólalnak meg, gyakorlatilag 1957-től 1989 végéig tekintve át azt az időszakot. A lapszámban sikerült Stockholmból, Mexikó városból és New Yorkból is egykori szerkesztőket megszólaltatni, Veress Zoltán, Aradi József, illetve Weiszmann Endre személyében. A hetvenes évek elején ért el a folyóirat a csúcsra, azután megint elkezdődött egyfajta beszűkülés. A lapnál legalább 3–4 besúgó volt – hangsúlyozta a főszerkesztő. Ma már nyugodtan vállalható a legelső, 1926-os februári Korunk számból az, hogy a fasizmus és a bolsevizmus egyforma veszély. Pomogáts Béla előadásában kitért az 1957-es újraindulásra, majd elemezte Gáll Ernő és Balogh Edgár szerkesztői tevékenységét. Egyed Ákos történész hozzászólásában a folyóirat egyik vonulatáról, a történelemírásról értekezett. A történészek addig nélkülözték a közlés lehetőségét, így a folyóirat fórum volt számunkra. /Köllő Katalin: 50 éve indult újra a Korunk. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./

A kolozsvári Korunk folyóirat 1957-ben történt újraindulása fél évszázados évfordulójának, a visszatekintésnek és a lehetőségeit keresésének szentelte februári számát. Az intézmények – művelődésiek, tudományosak, a média területén versenyzők – átalakulóban vannak. A Korunk második-harmadik folyamának története és a mellékintézményeké a lehetőségek és szükségszerűségek függvénye. Dienes László 1926-ban indította Korunk folyóiratot. A kommunista diktatúra idején elkészülhetett a Korunk néhány visszhangos különszáma, a Kalotaszeg – Kós Károly számig. A Korunk-évkönyvek nem lehettek versenytársai a Kriterion kiadványainak, a maguk területén mégis hiányt pótoltak. 1989 decemberétől megvalósult cenzúramentesség, a gazdasági kiszolgáltatottság azonban növekedőben van. /Évfordulós Korunk-szám. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

Csép Sándor újságíró, szerkesztő, televíziós szakember évtizedek óta a népességfogyás súlyos következményeire hívja fel az erdélyi magyar közvélemény figyelmét. Elmondta, hogy Ágyában, ahol édesapja református lelkész volt, látta, hogyan zsugorodik a gyülekezet. Ez indította el benne a téma iránti érdeklődést. Az ezernyolcszáz lelkes ágyai közösség mára jóval ezer fő alatti közösséggé zsugorodott össze. Egyetemista korában írt egy szubjektív szociográfiai riportot faluja népességcsökkenésének történetéről. A kéziratot a Korunknak adta, a szerkesztőség elfogadta, de a cenzor kidobta a cikket. Csép 1968-tól a Kolozsvári Rádió, majd a bukaresti közszolgálati televízió magyar szerkesztőségének lett a munkatársa. Akkoriban telepedett le Kolozsváron, és látta, hogy a népességfogyás a régióban még tragikusabb méreteket ölt, mint Arad megyében. Főleg a közeli Kalotaszeg foglalkoztatta. 1975 táján újra szemügyre vette a kérdést. Akkoriban a Székelyföld demográfiai mutatói Románián belül nagyon jók voltak, szemben Kalotaszeggel. Így született meg az Egyetlenem című film forgatókönyve. Végül is a film elkészült, műsorra került, és nagy visszhangja lett, sokan emlékeznek rá. Kós Károlytól Sütő Andrásig és Kányádi Sándorig még aznap este, a film bemutatását követően mindenki gratulált. A Ceausescu-rendszerben ez volt az első vészharang a magyarság fogyásáról. Utána Csép Sándor ötévenként visszajárt a forgatás helyszíneire, és figyelemmel kísérte a további eseményeket is. A rendszerváltást követően a vizsgálódást kiterjesztették egész Erdélyre. Csép kezdeményezte az Áldás, népesség mozgalmat. Tőkés László jelezte, hogy az egyházkerület, illetve az esperesek kollégiuma védnökséget vállalna egy ilyen mozgalom létrejöttéhez Az első jelentősebb találkozó 2004-ben volt. Csép most dolgozik egy összefoglaló íráson, Egy aggodalom évtizedei címmel. Néhány éve Romániában is változott a gyerekvállalásra történő odafigyelés, hiszen az átlagfizetéssel szinte megegyező gyereknevelési támogatás sok magyar család számára is jelentős ösztönző erő. Az első rendezvény sikeres volt. A Fidesz akkor ígérte, hogy továbbra is előteremtenek pénzt a folytatásra. Az ügy mellé állt az RMDSZ is: egyik alelnöke, Kötő József tartott előadást. A félixfürdői találkozót követően kb. négy hónapra Tatabánya mellett rendeztek egy hasonló Áldás, népesség konferenciát Tőkés László és Orbán Viktorné Lévay Anikó fővédnökségével. Az előadók között ott volt Duray Miklós a Felvidékről, és sokan mások. Harrach Péter volt szociális miniszter szervezésében a Gellért Szállóban megtartottak egy nagyobb értekezletet, ahol jelen volt a téma ébren tartója, Fekete Gyula író is. Úgy tűnik, a mai magyar kormány távol-keleti betelepítésben látja a magyar népességfogyás problémájának a megoldását, és nem a születések számának hatékony növelésére törekszik. Kárpátalja nagyon szegény vidék, a népesedési mutatókban mégis sokkal jobban áll, mint Magyarország vagy Erdély. /Makkay József: A magyarságot ki kell mozdítani a demográfiai holtpontról. Beszélgetés Csép Sándorral, az Áldás, népesség mozgalom megteremtőjével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 4./

Marosi Ildikó könyve (Az Erdélyi Helikon képeskönyve) ismételten és méltán fordítja az erdélyi irodalom ismerőinek és tisztelőinek figyelmét az egyetemes magyar szellemi élet e legendás fejezete felé, Erdély felé. 1944-et követően a két háború közti időszak erdélyi irodalmi termése csak részben vált hozzáférhetővé. Ami nem illett a szocreál irodalmi kánonjába, azt elhallgatták, indexre tették. Kántor Lajos és Láng Gusztáv irodalomtörténete az újraértékelés kezdetét a Kritikai Kiskönytár 1962-es megindulásától datálja. A sorozat azonban nem teljesedhetett ki. A későbbi években nem egy ízben alaposan megrostált módon – lehetett olvasni Kuncz Aladár, Markovits Rodion, Dsida Jenő, Karácsony Benő műveit, kézbe lehetett venni Makkai Sándor, Reményik Sándor, Bánffy Miklós egy-egy könyvét. De Nyírő József, Wass Albert neve és munkássága továbbra is tabutéma maradt. A két világháború közti irodalmi lapok néhány antológiája is megjelent. A hetvenes években, Kovács János szerkesztésében, a nagyváradi Magyar Szó és Tavasz 1919–1920, az aradi Genius – Új Genius 1924–1925, az ugyancsak aradi Periszkóp 1925–1926 antológia ismertette az indulás, az első próbálkozások irodalmi termését. 1967-ben Méliusz József gondozásában adták ki a Korunk költészete, hat évre rá pedig, Szemlér Ferenc válogatásában, az Erdélyi Helikon költői című kötetet. Az 1989-es fordulat után napvilágot látott Erdélyi Fiatalok, majd a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál 1998-ban megjelent Zord Idők 1919–1921, aztán a Kriterionnál a Napkelet (1920–1922), és A kolozsvári Vasárnap és Vasárnapi Újság (1921–1925) című antológia. Ugyancsak a korszak irodalmi megismerését szolgálta Gaál Gábor, Benedek Elek, Kuncz Aladár leveleinek közzététele. Marosi Ildikó irodalomtörténészi kutatómunkája indulására igen kedvező hatással volt az, hogy házassága révén a kiváló erdélyi író, Molter Károly családjába került – Marosi Barna író, újságíró felesége lett –, igen bensőséges kapcsolatba mindazokkal, akik a marosvásárhelyi vendégszerető házban az évtizedek során megfordultak. A Bolyai utcai tanári lakás e szempontból irodalomtörténeti zarándokhelynek is nevezhető. Ha erdélyi vagy magyarországi író arra vetődött, náluk mindenkor tiszteletét tette. Másik fontos momentuma az indulásnak, hogy a Sütő András vezette Új Élet című, kéthetente megjelenő folyóiratnál együtt dolgozhatott Kemény Jánossal, a marosvécsi Helikon-találkozók házigazdájával, a két háború közti erdélyi irodalmi és színházi élet bőkezű mecénásával. Marosi Ildikó életét az irodalom szolgálatának szentelte. Indokolt tehát 75. születésnapján életművének áttekintése. A Kriterion Könyvkiadónál 1973-ban jelent meg A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája című kötet. A kötet kedvező fogadtatása buzdította a feltáró munka folytatására, az erdélyi irodalomtörténet további fehér foltjai eltűntetésére. Marosi Ildikó következő munkáját, A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924–1944) két kötetét ugyancsak a Kriterion adta ki 1979-ben. A 400 dokumentum elénk tárja azt a hatalmas munkát, amelynek legfőbb mozgatói – Kós Károly, Kuncz Aladár, Kemény János, Makkai Sándor, Molter Károly, Bánffy Miklós, Kovács László, Tamási Áron és mások – végeztek a jó ügy szolgálatában. A nagyon fontos forráskiadványok közlése a Molter Károly levelezését felölelő kötetekkel – az első (1914–1926) 1995-ben, a második (1927–1932) 2001-ben – folytatódott, s remélhetőleg mihamar kiteljesedik. Marosi Ildikónak köszönhetjük a kolozsvári Polis Kiadónál megjelent Bánffy Miklós estéje című kötetet is. Megszülettek további munkái is. Az 1974-ben könyv alakban is megjelent húsz íróportré – Közelképek – a tanúk hiteles megszólaltatásával tette lehetővé. Tíz évvel ezelőtt indult Marosi Ildikó és a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó együttműködése. Az említett kiadónál megjelent kötetek mindenike az erdélyi irodalom tárgyköréhez tartozik: a Bonchidai Prospero Bánffy Miklósról, a Hittel a mélységek felett Olosz Lajosról, A fedélzetközi utas elsüllyedt világa Ligeti Ernőről, az Úz Bence esetei Nyírő Józsefről, a Versailles-i repkény a Helikon-találkozók házigazdáiról, Kemény Jánosról és feleségéről, az Emlékpróba pedig Harag Györgyről rajzol hiteles képet. Irodalomtörténeti áttekintés, dokumentumok, kortársak vallomásai teljesítik ki a választott portrékat. Ennek az együttműködésnek a szülötte Az Erdélyi Helikon képeskönyve. /Máriás József: Marosvécsi panteon. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. április/

Az irodalmi lapok és folyóiratok mellett elsősorban az RMDSZ-párti napi- és hetilapokat támogatta a Communitas Alapítvány sajtószaktestülete. Idén 790 000 lejt osztottak ki. Egyetlen lej támogatást sem kapott a kritikus Erdélyi Napló és a Krónika. A Háromszék a Roma Szombat mellékletére 3000 lejes támogatást vehet át. 30 000 lejes támogatást kap a Verestóy Attila szenátor tulajdonában lévő Erdélyi Riport, ennek főszerkesztője, Szűcs László a pénzosztó bizottság tagjaként egy másik, általa szerkesztett lapra, a Várad folyóiratra is szerzett 12 000 lejt. A bizottság másik tagja, Ambrus Attila, a MÚRE elnöke és a Brassói Lapok főszerkesztője nemcsak saját újságának lobbizott 15 000 lejt, de a MÚRE lapjának is 10 000-et. A Tamás Sándor képviselő tulajdonában levő Székely Hírmondó 15 000 lejt kapott. Kelemen Hunor a tulajdonában levő Transindex hírportálnak 25 000 lejes támogatást szerzett, miközben más internetes újságok jó esetben alig pár ezer lejt kapnak az alapítványtól. A napilapok közül a szintén Verestóy tulajdonában levő Új Magyar Szó és a marosvásárhelyi Népújság kapott jelentősebb anyagi segítséget, a Communitas Alapítvány 15 000-15 000 lejjel támogatja mellékleteiket. Az alapítvány ebben az évben is támogatja az irodalmi, művelődési lapokat, a legnagyobb összegeket a Látó, a Helikon, a Korunk és a Székelyföld kapja 40 000-40 000 lej értékben, de 30 000 lej jutott az RMDSZ vezetőségéhez közel állók által szerkesztett Magyar Kisebbség folyóiratnak is. A gyermeklapok közül 15 000 lejt kapott a Napsugár, 10 000-et a Szivárvány, 5000 lejjel támogatják a Cimbora megjelenését. /Farkas Réka: Megfizetik az RMDSZ-hűséget (Kiosztották a Communitas sajtótámogatásait). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 9./

Irodalmi konferenciát és költészetnapi felolvasóesteket szervezett az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) április 12-13-án Kolozsváron, Kánon(ok). Pantheon(ok). címmel. Április 12-én az erdélyi magyar irodalmi lapok vezető szerkesztői beszélgettek a magyarországi szerzők erdélyi irodalmi folyóiratokban való jelenlétéről. A rendezvényen részt vett Orbán János Dénes (Irodalmi Jelen), Szilágyi István, Karácsonyi Zsolt (Helikon), Kántor Lajos, Balázs Imre József (Korunk), Fekete Vince és Lövétei Lázár László (Székelyföld), a beszélgetést Egyed Emese vezette. Az eszmecsere „ikerrendezvényeként” délután az ELTE két professzora, Margócsy István és Tarján Tamás irodalomtörténész beszélgetett az erdélyi szerzők magyarországi recepciójáról. A költészetnapi rendezvénysorozat másnap az E-MIL közgyűlésével folytatódott, és erdélyi magyar költők felolvasóestjével zárult. Az ARTISJUS Irodalmi Alapítvány Irodalmi Díjával tüntették ki Vida Gábor írót, a marosvásárhelyi Látó szerkesztőjét a Költészet Napján. A 90 éves Hubay Miklós, a magyar drámaírás klasszikusa, a Magyar Írószövetség és a PEN Club volt elnöke, a firenzei egyetem egykori tanára volt a Korunk Akadémia vendége április 15-én, a Kolozsvár Társaság székhelyén. /Hírek. = Helikon (Kolozsvár), máj. 10./

Május 28-án adták át a Magyar Művészetért Alapítvány és a Herendi Porcelángyár által adományozott Árpád fejedelem emlékdíjat Kolozsváron az Apáczai Csere János Elméleti Líceumnak. Cselényi László, a Duna Televízió elnöke, az iskola egykori diákjaként felidézte diákéveit, Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke, a Korunk főszerkesztője az iskola múltjának jelentősebb eseményeit vázolta fel. A díjátadást az iskola kórusának fellépése zárta, Szabadi Ildikó vezényletével. (D. I.): Árpád-emlékdíj az Apáczai Líceumnak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./

Elhunyt K. Jakab Antal kolozsvári irodalomtörténész /Marosvásárhely, 1942. júl. 26. – Kolozsvár, 2006. jún. 20./, a Helikon folyóirat irodalmi szerkesztője, tudatta a Magyar Írószövetség. A romániai magyar kritikus és esszéíró 1942-ben Marosvásárhelyen született, pályafutása során az Utunk, a Korunk és a Helikon munkatársa volt. A magyar nyelv és irodalom szakon végzett irodalomtörténész nevéhez fűződik más munkák mellett A névmás éjszakája esszékötet, az Irodalmi Nobel-díj 1901–1990 antológia, egy Dsida Jenő válogatáskötet, valamint több irodalmi szöveggyűjtemény. /Elhunyt K. Jakab Antal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 22./

Az Erdélyi Gazda folyóirat júniusi számában az enyedi borversenyről Sebestyén Katalin főszerkesztő írt, Balogh Gábor egykori kolozsvári agráregyetemi tanárra Farkas Zoltán, Kádár Zsomborra (1926–2007) pedig dr. Benke József emlékezett. Méhészeti anyagokat Veress Endre és Székely István közölt. A kolozsvári Korunk júniusi száma a közigazgatási reformmal foglalkozott. Kozma Csaba Romániai magyar nyelvű közigazgatás és közigazgatási nyelvhasználat, Székely Kriszta pedig Kisebbségi sajtó Európában címen írt a folyiratban. /Lapról lapra. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

Július 15-én nyílt meg Kalotaszentkirályon a felvidéki, délvidéki, erdélyi és magyarországi középiskolások Útjaink, állomásaink a pompás magyaroknál című olvasótábor, melyet a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtár és a Lélekpendítők Társasága rendezett. A táborozás alatt az irodalmi hagyományápoló diákok Ady Endre, Arany János és Kós Károly nyomába erednek, az emlékhelyeket bejárva ismerkednek Kalotaszeg néprajzával és Erdély szellemi kincseivel. A táborba több kolozsvári jeles személyiség fogadta el a meghívást, így Péntek János professzor, Kántor Lajos, a Korunk, valamint Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője, és Budapestről Pomogáts Béla irodalomtörténész, akik mindannyian kötődnek Kalotaszentkirályhoz. /Ady és Arany nyomában a Kalotaszegen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16./

Hetvenedik születésnapja előtt beszélgetett Kántor Lajossal, a Korunk folyóirat főszerkesztőjével a lap munkatársa. Kántor Lajos pályafutása összefonódott a patinás kiadvánnyal. Huszonévesen lett a Korunk irodalmi rovatának vezetője, 1990-től a lap főszerkesztője. Szerinte a lap Dienes-féle korszaka, az 1926-os indulástól egészen ‘28-29-ig, amíg Gaál Gábor át nem vette a lapot, ez a legértékesebb hagyomány. A legelső lapszám egyik szerzője a legnagyobb veszélynek a fasizmust és a bolsevizmust jelölte meg. 1957-es újraindulása után a szerkesztőség ki volt szolgáltatva a politikai körülményeknek, akkor nagyon sok elmarasztalható szöveg jelent meg. A ‘60-as évek közepétől lehet új periódusról beszélni, a kultúrpolitikában a ‘70-es évek elejéig-közepéig javuló légkör érvényesült. Kántor szerint a mai Korunk már nem tekinthető sem baloldalinak, sem jobboldalinak. Nem szempont a szerzők pártszimpátiája. Arra vigyáznak, hogy a folyóirat ne legyen színtere aktuálpolitikai összecsapásoknak. Kántor Lajos /Kolozsvár, 1937. augusztus 7./ író, irodalomtörténész és -kritikus, szerkesztő, művészetkritikus. Az 1990-es években óraadó tanár a Babes-Bolyai Egyetemen, a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium tanszékvezetője (1994-98). 1979-ben Kolozsváron megszerezte az irodalomtudományok doktora, 2001-ben Budapesten az MTA doktora címet. Társszerzője (Láng Gusztáv mellett) a máig alapmunka Romániai magyar irodalom 1945-1970-nek (1971), irodalomtörténeti tanulmányainak témái többek közt József Attila, Madách Imre, Móricz Zsigmond, Reményik Sándor, Szabédi László, Szilágyi Domokos. Legújabb könyvei: Reményik Sándor – A mítosz és az erdélyi valóság (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2007); Az Idő Vaskalapja. Negyed évszázad (1964-1988) Sükösd Mihállyal (Kalligram, Pozsony, 2007). /Stanik Bence: Helyet adni annak, ami érték. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./

Kántor Lajost köszöntötte hetvenedik születésnapja alkalmából Ágoston Hugó. Ritka dolog a hűtlenség korában közel ötven évig ugyanannál a lapnál dolgozni, méltatta azt, hogy Kántor Lajos ennyi ideje van a kolozsvári Korunk folyóiratnál. Kántor Lajos főműve a fél évszázada a Korunk építése. Kántor a nagy megalapozók és nagy építők közé tartozik. El lehet képzelni Kolozsvárt, Erdély fővárosát, annak magyar kultúráját és közéletét K. L. nélkül? Amikor Kántor Lajos azt mondja, hogy Kolozsvárt nem szabad feladni, a városnak egy olyan magyar kulturális szellemére utal, amelynek nagyon sokan, más városokban élő értelmiségiek is részei és részesei. /Ágoston Hugó: Az építőmester. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./

Nem lesz könnyű dolga annak, aki Kántor Lajos életművéről átfogó értékelést ír. Évekre lesz szüksége már csak arra is, hogy az eddig kinyomtatott negyvenhárom kötetét elolvassa, ehhez jönnek tanulmányai, kritikái. Kántor Lajos legfontosabb munkájának a Korunk szerkesztése látszik. Amelyet a világon széles körben ismer a magyarság, s amelynek az 1990-ben indult harmadik folyamát ő alakította igazán rangos fórummá. Kántor Lajos fő hivatása: az alapvető fontosságú, kolozsvári központú erdélyi intézmények megszervezése és működtetése. Legyen szó a Kolozsvár Társaságról, amelynek elnöke, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületéről, amelynek évekig elnöke volt, a Komp-Press Kiadóról, a Korunk Baráti Társaságról, Szabédi-napokról, kalotaszegi Ady-ünnepségről, kolozsvári Reményik- vagy Cs. Szabó-megemlékezésről, budapesti Korunk-találkozóról, erdélyi magyar politikai vagy közéleti fórumról, a magyar-román kölcsönös megismerést és párbeszédet szolgáló Magropressről, Sajtófókuszról, Cumpanáról, a szélesebb bemutatkozást elősegítő Renderről, de akár az RMDSZ vagy a Szabadság alapításáról is. /Tibori Szabó Zoltán: Kántor Lajos, a hetvenes. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./

Segesvár magyar/református közössége emlék-istentisztelet keretében vett végső búcsút dr. Dávid Lászlótól, korábbi tudós lelkipásztorától, aki 2001-ben nyugalomba vonulva Székelyudvarhelyre távozott. Itt érte a halál július 30-án, kevéssel 75. születésnapja után. Dr. Dávid László /Árapatak, 1932. máj. 25. –Székelyudvarhely, 2007. júl. 30./ jeles értelmiségi családban született. Atyja püspök-helyettes, teológiai rektor, egyik fivére szerkesztő, irodalomtörténész, a másik szintén lelkész. A kolozsvári Protestáns Teológia elvégzése után segédlelkészi minőségben a kolozsvári teológián egyháztörténeti és művészettörténeti szakképzésben részesült. 1958 és 1963 között Székelymuzsna lelkipásztora. Innen ment Segesvárra, ahol lelkészként 38 éven át szolgálta egyházát, szórványsorba került hittestvéreit és a történettudományt. 1963-tól sorra jelentek meg történelem és művészettörténet témájú dolgozatai a Református Szemlében, a Korunkban és más folyóiratokban. 1969-ben elnyerte az egyháztörténet-tudomány doktora címet. Bejárta a Székelyföldet, különösképpen Udvarhelyszéket, fényképezve, rajzolva és leírva a látottakat, készülve fő műve megírására. 1981-ben vaskos kötetben jelent meg, adatolva, lábjegyzetelve, rajzok, fényképek százaival illusztrálva A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. 1988-ban megszervezte a segesvári református egyház és templom építésének centenáriumi ünnepségét. 1995-ben, munkásságának elismeréseképpen Budapesten átvehette a Műemlékvédelemért emlékplakettet. 2000-ben a márványtáblát építtetett Segesváron a templom falába, I. Rákóczi György fejedelemmé választása (1630. nov. 26.). évfordulóján, /Máthé Attila, Fehéregyháza: Búcsú dr. Dávid Lászlótól. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 15./

Dokumentum. Keleti Ferenc nagykövet jelentése a Bolyai Egyetemen készült 1955-ös memorandummal kapcsolatban. Bukarest, 1956. október 5. SZIGORÚAN TITKOS! 327/szig. titk. -1956. Előadó: Juhász nagyköv. Tanácsos. Azok az események, melyek a Bolyai Egyetem pártalapszervezetében, valamint a Kolozsvári Írószövetségi Fiók alapszervezetének ülésén lejátszódtak, vezettek el voltaképpen egy olyan ankét megtartásához, melynek eredménye „a kolozsvári tartományi pártszervezet memoranduma” néven ismert. E memorandum története információink szerint a következő: a kolozsvári párttartományi szervezet megbízásából három magyar ember referátumot készített egy ankét számára. Ebben a referátumban a romániai magyarság sérelmeit tárták fel és foglalták össze. Mivel a referátumon több magyar aláírása is szerepelt, kapta a memorandum nevet. A kolozsvári párttartomány ezt a memorandumot felküldte a Központi Vezetőségnek, de nem említette meg, hogy ő hívta össze az ankétot, valamint ő adott megbízást a memorandum megírására is. A Központi Vezetőségben a memorandumot pártellenes akciónak nyilvánították, egy kicsit olyanformán, mint nálunk az Írószövetségben megtörtént aláírásgyűjtést. A továbbiakban a KV kitartott amellett, hogy a memorandum ellenséges cselekedet. A Bolyai Egyetemen, valamint a Kolozsvári Írószövetségi Fiók Alapszervezetében történt események után a memorandum tartalma fentről energikus intézkedéseket váltott ki. Éppen ezért szeptember utolsó napjaiban bizottság szállt ki Kolozsvárra a következő tagokkal: Miron Constantinescu, Fazekas János, Pavel Tugui, [Iosif] Ardeleanu (sajtó-főigazgatóság vezetője), Bihari (a KV agit-prop. osztályán a kiadási ügyek vezetője), Után Tiberiu, a KV aktivistája, továbbá a Művelődésügyi Minisztérium, Tanügyi Minisztérium és Pénzügyminisztérium képviselői. Robotos Imre elvtársat is meghívták, de ő „lekésett” a repülőgépről és nem vett részt a bizottság munkájában. A Bizottság Kolozsvárott kiszállt a Bolyai-egyetemre, a magyarnyelvű középiskolákba, a Magyar Színházba, s egyéb magyar intézményekbe. A látogatások kapcsán elsősorban aziránt érdeklődtek, hogy az un. memorandum adatai mennyiben felelnek meg a valóságnak. A látogatások alkalmával a Bizottság megállapította, hogy a memorandum adatai hitelesek s így a memorandum szerzői ellen emelt vádak (pártellenesség) teljesen elesnek. A Bizottság azonban sok olyan sérelmet is megállapított, amelyek a memorandumban nem szerepeltek. Általános vélemény szerint a Bizottság kiszállását a fent említett okokon kívül a Pándi-cikk váltotta ki. Miután a Bizottság kutató munkáját befejezte, megbeszélésre hívta össze a magyar írókat. A gyűlésen részt vettek a teljes kolozsvári és vásárhelyi író-gárda, valamint nagyszámú egyetemista. A gyűlés három nap és három éjjel tartott. Valamennyi író feliratkozott és beszélt is. Ami a felszólalások hevességét s az elhangzott bírálatok éles hangját illeti, ez az ülés jóval erősebb volt, mint az az értekezlet, amelyet az Írókongresszus előtt tartottak a magyar írókkal Bukarestben a Központi Vezetőség épületében. Földes László, akinek a „kikészítését” már régen elhatározták, az utolsók között iratkozott fel. Ennek ellenére elsőnek adtak szót neki, a jelenlevő írók szerint provokatív szempontból. Ekkor felállt Csehi Gyula és kijelentette, hogy ez nem demokratikus eljárás és kéri a feliratkozási sorrend tiszteletben tartását. Ez már annak a jele, hogy a magyar írók közt egy-kettő kivételével kialakult az egységfront s képesek megvédeni egymást. Elsőnek – akárcsak Bukarestben – Szilágyi András szólalt fel. Ez a felszólalás rányomta a bélyegét az egész ülés lefolyására. Szilágyi általában a súlyos gazdasági helyzetről beszélt igen vehemens hangon. Ami pedig a magyar sajtót és irodalmat illeti, kijelentette, hogy a romániai magyarság érdeklődéssel és szeretettel olvassa az odaáti irodalmat, figyeli a magyarországi eseményeket, mivel azokat saját gondjaihoz közelállónak tartja. Szilágyi megemlítette, hogy ami a magyar nép magatartását illeti, amely bizonyos vezetők leváltására vezetett, az szintén közelről érdekel bennünket. Ezután sorrendben felszólaltak Asztalos István, aki igen hevesen bírálta a jelenlegi falupolitikát, Nagy István, aki a munkásosztály nyomoráról, tanügyi kérdésekről beszélt, Csehi Gyula, aki a Bolyai Egyetem helyzetéről s egyéb sérelmekről beszélt. Ezen az ülésen általában részleteiben kerültek megtárgyalásra a romániai magyarság sérelmei. Szabédi László például kijelentette, hogy tekintettel arra, miszerint Miron Constantinescu már a múltban egyes kijelentéseit eltorzította, felszólalását írásban adja be. A végkövetkeztetéseket Miron Constantinescu vonta le. Felszólalásából látszott, hogy a Földes-ügyet egyelőre elejtették, ellenben Csehi ellen fokozták a tüzet. Szabédi írásban beadott felszólalását Miron Constantinescu aprólékosan elemezte. Adott pillanatban Szabédi dühösen felugrott s azt kiabálta, nem igaz, amit mond, én ilyet nem állítottam. Erre a terem Szabédi mellett zúgni kezdett s Miron Constantinescu kénytelen volt félretenni Szabédi felszólalását. Az ülés légköre ismételten azt mutatta, hogy ma már kialakult a teljes értelmiségi arcvonal s ennek erejére jellemző, hogy folyamatosan vissza tudják verni a meg-megújuló provokációkat. Ezek a provokációk a régi módszer szerint abban álltak, hogy egyes felszólalásokat hirtelen kérdések bevetésével akartak megzavarni. Egy ilyen alkalommal állott fel Csehi Gyula s a következőket mondotta: „Kérjük az elvtársakat, ne szakítsanak félbe bennünket, mert megzavarodunk s esetleg félni is kezdünk s így aztán az elvtársak nem fogják megtudni mindazt, amire kíváncsiak. ” Erre a félbeszakítások elmaradtak. Az ülés eredményeképpen a romániai magyarság a többi között a következőket érte el: a Művelődési Minisztériumban magyar miniszterhelyettest neveznek ki, a Tanügyi Minisztériumban magyar főigazgatóságot állítanak fel, a megszüntetett magyar nyelvű Agronómiai és Pedagógiai Főiskolát visszaállítják, a magyar középiskolákból helyhiány ürügye miatt elutasított diákok felvételét elintézik, a Bolyai-egyetem korszerű felszerelését elintézik, ugyanis a Bizottság véleménye az volt, hogy ennek az egyetemnek a felszerelése több területen egy közepes középiskola színvonalát sem éri el, elérték továbbá a Kolozsvári Magyar Színház kibővítését, a Korunk folyóirat megindítását stb. Meg kell jegyezni, hogy az említett intézkedések közül egyesekről már beszéltek előzőleg is, de éppen az a veszély állott fenn, hogy Pándi cikke és egyéb események miatt ezek teljesítésére nem került sor. Érdekes jelenség volt még az ülésen az, hogy Balogh Edgár visszautasította a Pándi-féle cikket azzal, hogy a magunk dolgait saját pártunk segítségével magunk fogjuk elintézni. Felszólalását még ketten támogatták. Az a vélemény, hogy Miron Constantinescu-féle bizottság ezt a körülményt fel fogja használni, hogy három magyar értelmiségi ilyen hangnemben beszélt a Pándi-cikkről. A magyar íróknak egymás között az a véleménye, hogy ez a felszólalás mindössze taktikai fogás volt abból a célból, hogy a Pándi-cikk vonalán provokáció ne érhesse a magyar írók kialakult frontját. Ez azért is valószínű, mert Balogh Edgár és az írók általában egyetértettek a cikkel. Keleti Ferenc, nagykövet/Memorandum a Bolyain. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

A Kolozs Megyei Tanács szeptember 19-én tartott ülésén Kerekes Sándor megyei tanácsi alelnök a szakbizottsági jóváhagyás tudatában javasolta, hogy szavazzák meg a kolozsvári a művelődési és hagyományőrző értékeket ápoló Művelődés folyóirat támogatását. Hivatkozott a román Tribuna folyóiratra, melyet a megyei tanács támogat. A Művelődés támogatására a Tribunának juttatott összeg egyharmada szükséges. Voltak, akik vitatták a magyar folyóirat támogatását, végül azonban mégis megszavazták. Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője elmondta, először a városi tanácshoz fordultak támogatásért, ott azonban elutasították őket. Kántor Lajos, a kolozsvári Korunk folyóirat főszerkesztője közölte, évek óta nem kaptak normatív támogatást a minisztériumtól, mégis elszámolási kötelezettségük van. Ezen akarnak változtatni, hogy a jövőben a Korunk Baráti Társaság adja ki a lapot. Állami támogatás hiányában pályázatokból tudták biztosítani a Korunk megjelenését, a Communitas, a városi művelődési alap, a Szülőföld Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap ismétlődő pályázatai mellett adományokból, szponzorokból és eladásból is van némi bevételük. Parászka Boróka, az A Hét főszerkesztője közölte, nem tudtak önkormányzati támogatáshoz jutni, holott weboldalt szerkesztenek és tartanak fenn. Szerinte nincs magyar lobbi Bukarestben, ezért kevés a támogatás. A Hét idén a Kulturális Minisztériumtól jelentős összegű projekttámogatáshoz jutott. Ezenkívül uniós pénzeket szeretnének szerezni. A kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője, Szilágyi István nem kívánt nyilatkozni erről a kérdésről. A Helikon úgy él, ahogy tud – fogalmazott. A Kolozsvári Városi Tanács művelődésért és oktatásért felelős bizottságának tagja, Molnos Lajos tanácsos elmondta: a magyar kulturális szervezetek és kiadványok is részesülnek minden évben elkülönített keretösszegekből. /Megyei tanácsi hatáskörbe került a Művelődés folyóirat. A magyarellenes hangulatkeltés sem akadályozta a kedvező döntést. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./

A kolozsvári Korunk folyóirat szeptemberi számát az ügynököknek és áldozatoknak szentelte. Csapody Miklós fűzte reflexióit a szegedi Péter László Az én besúgóim című dokumentum kötetéhez. Az igazság olykor fájdalmas, mégis tartozunk vele önmagunknak és az utánunk következőknek, így például a Szilágyi Domokos-dosszié nyilvánosságra hozásával. Szilágyi Domokos a kortárs költészetet megújító, tragikus sorsú nemzeti hősből, tragikus sorsú költővé vált. Tófalvi Zoltán A Páskándi Géza-dosszié című írásával volt jelen a folyóiratban. Jó másfél évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy megkezdődjön a múlt tényszerű feltárása. A szerkesztő archívuma címmel Kántor Lajos emlékezett a folyóiratnál eltöltött évtizedeire. Személyes tapasztalatok nyomán született Cseke Péter Szekusok és poloskák című írása. A történelem sóhivatala – Az ügynökkérdés és a múltfeltárás görbe tükre a címe Gyarmati György tudományos pontossággal összeállított tanulmányának. Ugyancsak a magyarországi titkosszolgálatok módszereire világít rá Elszigetelni, lejáratni című, dokumentumokkal kiegészített vallomásában Ilia Mihály. /Németh Júlia: Ügynökök és áldozatok a Korunkban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./

A Korunk szeptemberi számának alaptémája kapcsán a titkosszolgálatokról, ügynökökről, besúgókról, beszervezésről és nem utolsó sorban a leleplezés-feltárás jelentőségéről-szerepéről tartott előadást Gyarmati György magyarországi történész szeptember 28-án Kolozsváron, a Korunk Akadémia megnyitó ülésén. A Korunk főszerkesztője, Kántor Lajos felvázolta a Korunk Akadémia célkitűzéseit, rövid- és hosszú távú programját. Gyarmati György méltatta azt a szerepet, amelyet a lap betölt a tudományos- és közéletben, leszögezve: Magyarországon hiányzik a modern 20. századi társadalomtörténet-írásnak az a fajtája, amelyet ez a lap évek óta felvállalt, és igen magas fokon művel. Gyarmati elmondta, sűrűn előfordult az, hogy a tartótiszt írta le a jelentést. A gyerekek és a Szekuritáté külön tragikus fejezete az elmúlt 40 évnek. Figyelemre méltó a hivatásos ügynökök gondolatvilága. A „Páskándi Gézának már az ábrázata is nacionalista” és az ehhez hasonló mondatok tömkelege elképesztő. A titkosszolgálatokra vonatkozó kutatás nem anyaghiányban szenved, ellenkezőleg, akkora mennyiségű anyag árasztja el a kutatókat, hogy egyszerűen képtelenség feldolgozni. Az információk jelentős része bizonyos értelemben használhatatlan. Léteznek kartotékok, aláírás nélkül, és léteznek a fedőnéven írt feljelentések. Külön-külön egyik sem számít bizonyítéknak egy esetleges bírósági eljárás kapcsán. Így az egykori ügynököknek csak egy töredékét lehet igazából leleplezni. Az ügynökök az elnyomó gépezet legalján voltak valahol. Felettük van még a pártvezetőség, a titkosszolgálat teljes gépezete, le egészen a tartótisztig, és ők soha nem tárgyai ennek a feltáró munkának. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Besúgók, ügynökök, jelenkori történelem. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./

Egyelőre szabadegyetem formájában működne a kolozsvári székhelyű Korunk folyóirat szerkesztősége által kezdeményezett tudományos akadémia. A hivatalos oktatási intézményi rang megszerzéséig hosszú az út, mutatott rá Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője a szeptember 28-án avatott kezdeményezés megnyitóján. - Az akadémia fiatal humánértelmiség formálását célozza, posztgraduális képzés formájában – mondta el Kántor Lajos. A választott oktatási és kutatási területek az önismeret, magyar–magyar párbeszéd, etnikumközi kapcsolatok és EU-tagországok tapasztalatai tárgyköréből kerülnek ki, hét meghatározott szak keretében. Ezeknek vezetői Kántor Lajos, Balázs Imre József, Márton Attila, Horváth Andor, Kovács Zoltán, Rigán Lóránd és Kovács Kiss Gyöngy lesznek. /Pásztor Krisztina: Akadémiát szült a Korunk Kolozsvárra. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./