Herepei János történész és levéltáros gazdag hagyatékának anyagából jelentetett meg kötetet a Művelődés „Kolozsvár történeti helyrajza” címen. Sajtó alá rendezte, szerkesztette és az utószót írta Sas Péter. A könyvet a Művelődés szerkesztősége és a Koós Ferenc Kulturális Alapítvány mutatta be ápr. 1-jén Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban. Herepei munkásságáról Kiss András nyugalmazott főlevéltáros beszélt. Ez a harmadik könyv, amelyet a Művelődés megjelentet Herepei munkáiból. Ezt megelőzte A kalotaszegi templomok, cintermek és temetők régi sírkövei című, 2001-ben kiadott kötet, illetve A kolozsvári Farkas utcai templom történetéből (az 1638–1647 évi építkezés, berendezés és felszerelés adattára), amely 2002-ben látott napvilágot. A most bemutatott kiadvány Herepeinek a kincses város kialakulásával, településfejlődésével kapcsolatos kutatásait tartalmazza, feltárja Kolozsvár középkori történetét, utcáinak, épületeinek, temetőjének históriáját. Sas Péter elmesélte: Sepsiszentgyörgyön, szerencsés véletlen folytán bukkant rá egy papírzacskóba csomagolva Herepei kéziratainak egy részére. Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője közölte: Herepei további munkáinak kiadását tervezik. /Farkas Imola: A valódi érték időtálló. Könyvbemutató a Gaudeamusban. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./

Kolozsváron rendezték meg ápr. 3-án az Atlantisz harangoz című országos versmondó-vetélkedőt. A rendezvényre a Koós Ferenc Alapítvány, a Phoenix és Gaudeamus könyvesházak, valamint a vetélkedőnek otthont adó János Zsigmond Unitárius Kollégium szervezésében került sor. Az idei verseny tematikája a kisebbségi lét irodalma volt. Közel 50 középiskolás mérhette össze tudását és előadói tehetségét. A díjazottak az oklevelek mellett értékes könyvajándékokat, CD-t, valamint emlékplakettet vehettek át. /Tóth Ibolya: Újra felcsendült Atlantisz harangja. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 7./ Magyari Eszter, a kolozsvári Phoenix Könyvesbolt vezetője társaival együtt negyedik alkalommal szervezte meg az Atlantisz harangoz című szavalóversenyt. Erdély legeldugottabb településeiről jönnek ilyenkor ide a fiatalok. Az Erdélyi Vitézi Rend lovagjai Magyari Esztert nemrégiben maguk közé választották. /Szabó Csaba: Atlantisz, a biztos szárazföld. Jelenség lett a Phoenix könyvesbolt. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./

Jún. 24-én Kolozsváron bemutatták a Polis Könyvkiadónak az ünnepi könyvhéten szerepelt kiadványait, a Koós Ferenc Kulturális Alapítvány jóvoltából. A Polis egyik új sorozata a Kettős tükörben. Az egykori Kortársunk sorozat mintájára kiadott könyvek eddigi köteteiben /Gellért Sándor: Kölcsey, Németh László: Széchenyi, valamint Szilágyi Domokos: Arany János/ a szerzők szeretettel és kritikával írnak az elődökről, szögezte le Szilágyi Júlia. A Polis Könyvkiadó 1998 óta magára vállalta Bánffy Miklós összes műveinek kiadását, ebben a sorozatban jelent meg most az Összes novellái című kötet. Kántor Lajos A kapu című, Széchenyi-díjjal kitüntetett memoárja családregényként, tényregényként is. Dávid Gyula ismertette a kiadó megjelenés előtt álló új köteteit. A Kettős tükörben sorozat újabb három darabja várható (Schöpflin Aladár: Ady, Féja Géza: Móricz Zsigmond, Lászlóffy Aladár: Szabó Lőrinc), ezenkívül előkészületben van a Prospero könyvek első két kiadványa, ezek jeles színészekkel készített interjúkötetek, valamint Gaal György új kötete, amelyben a kolozsvári Rhédey-palota történetét dolgozza fel. /Sándor Boglárka Ágnes: Ünnepi könyvek a Gaudeamusban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./

2004-ben megjelent Gyulai Lajos: Napló (1820–1848) /Kriterion Könyvkiadó/ című munkája, amelyet Csetri Elek történész, egyetemi tanár rendezett sajtó alá. Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban a Koós Ferenc Kulturális Alapítvány és a Kriterion Könyvkiadó által szervezett rendezvényen Murádin Jenő művészettörténész mutatta be a kötetet, amely kultúrtörténeti szempontból is rendkívül érdekesnek számít. Csetri Elek évtizedeken át kutatott és dolgozott azért, hogy a több tízezer oldalnyi naplóból egy kötetnyi megjelenhessen. A kötetet K. Jakab Antal szerkesztette. /Köllő Katalin: Kultúrtörténeti dokumentum. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./

Április 27-én Kolozsváron, a Gaudeamus Könyvesházban bemutatták a Koós Ferenc Kulturális Alapítvány és a Művelődés szervezésében Szatmári László Debreczeni László című és Erdély vándorgrafikusa alcímű munkáját. Debreczeni László /Marosvásárhely, 1903. dec. 18. – Kolozsvár, 1986. szept. 25./ elhatározta, hogy az erdélyi múlt azon emlékeit, amelyeket nem lehet fizikailag megmenteni, rajzokon, fényképeken megörökíti az utókor számára. Kiszállási naplója szerint ötszáztizenkét helységet keresett fel, ahol templomokat és más műemlékeket örökített meg. /Ördög I. Béla: Könyv Erdély vándorgrafikusáról. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 28./ Jellegzetesen erdélyi sors Debreczeni Lászlóé. Azoké, akik hittek az erdélyi magyar kultúra jövőt biztosító, jövőt formáló szerepében. Fiatalon, alig 24 évesen írta: „Ősi műveltségünk dokumentumait, apáink alkotásait kell óvnunk az elsodortatástól. Nekünk itt Erdélyben nem lehet közömbös, hogy mink pusztul el, ha kultúránk régiségét és eredetiségét e földön bizonyítani akarjuk. Műemlékeinket konzerválnunk kell, mert tartozunk evvel múltnak és jövőnek egyaránt. Ami pedig nem maradandó vagy már nem tartható meg, azt felvételekben kell megörökíteni. Sok, nagyon sok munka vár itt elvégzésre...”. Úgy véli, hogy ezek a feladatok a tulajdonosokra, az egyházakra várnak, miközben sajnálattal állapítja meg, most már konkrétan, a református egyház vonatkozásában, hogy megfelelő nyilvántartás és hozzáértés hiányában, fokozatosan pusztulnak műkincseink. A szerző sikerrel válogat a rendelkezésére álló forrásanyagból, az éppen uralkodó történelmi-társadalmi viszonyok ismeretében tárja fel és méltatja Debreczeni László tevékenységét, villantja fel életének és munkásságának legfontosabb állomásait. A vándorgrafikus 1928. április 4-től 1944. március 13-ig kiszállási naplót vezetett, 512 helységében végezte el a számbavételt, 356 templomot és faépítményt, 476 terítőmintát, 108 ónedény díszítést rajzolt le, 312 esetben végzett alaprajzi felméréseket, szöveges adatgyűjtése pedig 556 lapra terjed. /Németh Júlia: Erdély vándorgrafikusa. Szatmári László Debreczeni Lászlóról. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./ Előző kiadás Debreczeni munkáiból: Debreczeni László: Száz rajz /Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár, 1995/

Kolozsváron a Koós Ferenc Kulturális Alapítvány és a Gaudeamus Művészeti Könyvesbolt kezdeményezésére a Művészeti Múzeumban megnyílt kiállításon látható több száz, László Miklós és Koós Ferenc által készített fénykép, ezek megörökítik a város szecessziós építészeti örökségét. Elkán György műépítész előadásában ismertette az 1900-as évek elején az egész világot meghódító stílusirányzat hatását az építészetre. /F. I.: A szecesszió épített öröksége, kor – képekben. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./

Erdély Anno – korabeli képeslapok Balázs D. Attila kötetében
A nagyváradi születésű Balázs D. Attilának gyermekkori szenvedélye volt a képeslapgyűjtés, elmondása szerint már akkortájt érezte, hogy évek múltán tovább hasznosíthatja gyűjteményét. „Hét lakat alatt” őrzött képeslapjait tavaly a magyarországi Százszorkép Kiadó Erdélyt, Székelyföldet és az erdélyi várakat bemutató tematikus naptáraiban tárta az érdeklődők elé, s túl azon, hogy a kezdeményezés folytatásaként 2013-as naptárai is megjelentek, a Budapesten élő fiatalember immár ismeretterjesztő képeskönyv formájában adja közre kincseit.
A Százszorkép gondozásában napvilágot látott Erdély Anno 1895–1944, Régi képeslapok Erdélyországból című könyvet – amely a kiadó első kötete – csütörtökön délután, a Gaudeamus könyvesboltban mutatta be a kolozsváriaknak, a szerzővel Köllő Katalin, lapunk munkatársa beszélgetett. Elhangzott: Balázs D. Attila újságíróként végzett Nagyváradon, majd a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán folytatta tanulmányait. Hobbijáról, a képeslapgyűjtésről felnőttként sem mondott le, gyűjteményét folyamatosan igyekszik gyarapítani, valahányszor lehetősége nyílik erre: nemzetközi börzéken vesz részt, vagy éppen csereberél, de ugyanakkor arra is volt már példa, hogy régi könyvekben bukkant rá egy-egy értékes példányra. A háromnyelvű bevezetővel – magyar, román, angol – ellátott album képei mellé hosszabb-rövidebb szövegeket is írt, ezekben érdekes, a múlt és jelen vonatkozásában is sokatmondó és különleges történeteket mesél el, kitérve a településekhez fűződő hírességekre is.
A bemutatón Kolozsvárhoz, Nagyenyedhez, Nagyváradhoz és Szatmárnémetihez fűződő versek és prózai szövegek (Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos, Balla Zsófia, Áprily Lajos, Sütő András, Schöpflin Aladár, Láng Zsolt) hangzottak el Köllő Csongor színművész és Zongor Réka színművészeti szakos hallgató tolmácsolásában, a „hangos képeslapokat” pedig az erdélyi városokat bemutató vetítés egészítette ki, amelynek képanyagát a Koós Ferenc Alapítvány biztosította. Befejezésül Balázs D. Attila egyebek mellett az Iványi-Grünwald Béla kecskeméti lakását, a miskolci cukrászdát és a Kolozsvári Egyetemi és Múzeumi Könyvtár belsejét ábrázoló korabeli fényképeket mutatta be az érdeklődőknek. Elárulta továbbá, hogy az Erdély Annóval beneveztek a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által meghirdetett Szép Magyar Könyv versenyre, ismeretterjesztő kategóriában.
FERENCZ ZSOLT

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 20. (Részletek)
Az „árulók” nemzedékéből többen az orvosi egyetemre, a jogi karra, a műegyetemre vagy a bölcsészkarra iratkoztak be. Az első Bukarestbe érkező magyar egyetemista lányok között volt Bándi Ilona, aki román–német szakon diplomázott 1923-ban anyja unszolására. Bukarestbe jött a fiatal Nagy András is, az orvosi egyetemre, habár nem is volt benne biztos, hogy egyáltalán létezik itt ilyen.
Majdnem egy szót sem tudott románul, már a beiratkozása is kész kaland volt. A kar titkára szembevágta vele iratait, mondván: ,,Ha nem tudsz románul, menj Afganisztánba, mert csak ott nem tudnak románul.” Az előadásokból egy szót sem értett, és az elméleti vizsgáit őszre halasztotta. Harmadévesen már a Brâncoveanu-kórház külsős orvosa volt; egy további sikeres vizsga után három évre a kórház belső orvosa lett, így biztosítottá vált szállása és ellátása, azonban ő minél hamarabb szeretett volna visszatérni Erdélybe. Diákként nézte végig 1923-ban a Vasgárda zsidóellenes tüntetéseit, ennek az erős szervezetnek nagyon sok követője volt; abban az időben azonban a magyarok még nem álltak a gárda támadásainak célkeresztjében. Bukarestben újra találkozott a jogot hallgató Szemlér Ferenccel, akit Brassóból ismert. Mindketten megírták visszaemlékezéseiket egyetemi éveikről, kapcsolataikról a református közösséggel, és szóltak Nagy Sándor lelkészről is. Szemlér Ferenc hálával emlékezik egy román egyetemista társára, akinek köszönhetően megtanulta a nyelvet. Tanulmányai végeztével Szemlér elhagyta Bukarestet, ám 1956-ban visszatért, és a fővárosban telepedett meg, elszigetelve nemzettársaitól. Két lánya román férjet választott, Lendvay Éva (1935–2016), dr. Herskovits Erzsébettel kötött első házasságából származó lánya Brassóban született, élete nagy részét itt is töltötte költőként és műfordítóként, a rádió magyar adásának szerkesztőjeként. Másik lánya, Mocanu Szemlér Judit a Kriterion Kiadónál volt szerkesztő 1969–1991 között.
A fiatal Póti Géza később, 1936-ban érkezett Bukarestbe; románul is tudott, és tudomása volt a magyar diákszálló létezéséről. Miután elvégezte a zilahi magyar felekezeti középiskolát, Nagyváradon kellett román nyelven leérettségiznie; az ottani központhoz tartozott több erdélyi magyar középiskola. A vizsgabizottság elnöke Constantin Daicoviciu volt. Nagyromániában már csak pár magyar középiskola mAradt, ezek is mind felekezetiek, még Temesváron vagy Nagyváradon sem volt egy sem; hat tagozat mAradt Kézdi megyében és egy Háromszéken, Csík és Maros-Torda megyében minden magyar tagozatot felszámoltak. Az 1936/37-es tanévben csak 4527 gyermek tanulhatott magyar nyelven. Osztálya hiába volt nagyon erős, csak négyüknek sikerült az érettségi vizsgája, ősszel senkinek sem, és a későbbiek során még három-négynek. A történelmet, földrajzot és román nyelvet amúgy is románul tanulták, ezekkel a vizsgán nem volt gondjuk. De a magyar nyelven tanult tantárgyak: a filozófia, matematika, fizika és természetrajz vizsgáin „bizony nem volt könnyű románul felelni”.
Nagy Sándor (1894–1954) parókiás lelkész 1925-ben érkezett Bukarestbe, s azonnal a magyar egyetemisták találkozóhelyévé tette a református parókiát, kulturális és tudományos tevékenységeket szervezett számukra. Lenyűgöző személyiségének ereje a Koós Ferencéhez hasonlítható. A háború kitörésekor otthagyta a Budapesti műegyetemet, és katonának állt. Amikor megsebesült, és harcképtelennek nyilvánították, a teológia felé fordult. Bukarestben Köblös Endre ideiglenes lelkipásztort váltotta. A kántori lakás kivételével a parókia épületét lefoglalva és bérlőkkel teli, a templomot megrongálva, a levéltárat széthányva, a közösség egyesületeit szétbomlasztva, a Magyar Társulatot lebénulva találta, a hívek között pedig közömbösség és széthúzás uralkodott. (...) A hitközség minden tevékenysége egy 30 négyzetméteres teremben zajlott, amely egy időben volt lelkészi hivatal, a Koós Ferenc Egyesület tevékenységének helyszíne és könyvtár; itt tartották a bibliaórákat, a református iparos kört és a kórus próbáit. Egyházi adót 800 család, megközelítőleg 2200-an fizettek.
A Nagy Sándorra váró feladatok messze meghaladták anyagi és fizikai képességeit, de ő mindet felvállalta, és megpróbálta a lehetetlent is, meggyőződése volt, hogy a magyarság csak a református hiten, a nemzeti identitás egyedüli megőrzőjén keresztül tud újjászületni. Habár a nyakra-főre alakított értelmetlen egyesületek ellensége volt, hamarosan tízre emelkedett a református egyesületek és körök száma: nő- és lányegylet, férfiszövetség, keresztény fiatalok egyesülete, a gyermekszeretet-egylet, Koós Ferenc Kör, Lídia Kör, iparoskör, cserkészkör, kórus. Tisztában volt azonban azzal, hogy ezek a körök nem képesek a sokezres Bukaresti magyarság szükségleteit ellátni, egyesek más felekezetűek, mások ateisták lévén, és sokan igyekeztek szabadulni az erkölcsi kötöttségektől. A Koós Ferenc Kört 1925-ben alapította, az első világháború után ez volt az első nagy társadalmi szervezet; programjában szerepelt az ismeretterjesztés, az olvasó- és bibliaórák, koncertek, színielőadások, szavalóestek szervezése, de táncmulatságok vagy bálok tartása is. Nagy felismerte az értelmiségiek új nemzedékének szerepét, ő volt az első, aki támogatta az Erdélyből érkező magyar diákokat, kiszakította őket az elszigeteltségből és bevonta a közösség életébe; e célból létrehozta az első művelődési-tudományos tagozatot. Bármelyik magyar egyetemista beiratkozhatott, vallásra való tekintet nélkül, a katolikus Nagy András orvostanhallgató lett a szekció első elnöke. Az egyetemisták kötelesek voltak havonta egyszer segíteni a lelkésznek az eklézsia adminisztratív ügyeinek intézésében: a hívek különféle nyilvántartásokba való bevezetésében, a missziós tevékenységben vagy a magyarok összeírásában. Kezdetben a körnek 46 tagja volt, ez a szám tíz év alatt 197-re emelkedett. A Sf. Voievozi utcai épület visszaszerezése után a képzőművész egyetemistáknak kiállítótermet biztosítottak. A körön az egyetemisták kapcsolatba kerültek magyar és román értelmiségiekkel is, valamint a Magyar Párt politikusaival. A fiatal értelmiségiek egyike volt Rohonyi Vilmos mérnök, aki hivatali okokból hat évig élt Bukarestben. A bécsi szerződés után Budapestre ment, 1945-ben visszatért Kolozsvárra; a szintén Bukarestben végzett Jenei Dezsővel társszerzője a magyar–román és román–magyar műszaki szótárnak.
1930-ban a Koós Ferenc Kör vendége volt Dimitrie Gusti, a magyarok körében nagy népszerűségnek örvendő szociológus, akit az Erdélyi Fiatalok mozgalmának tagja, az akkor egyetemista Mikó Imre hívott meg. Mikó sok évig lakott Bukarestben, 1936–1938 között a Magyar Párt tagjaként a helyi fiókszervezet titkára volt. Nemzetközi jogot is végzett Párizsban (1934/36). II. Károly diktatúrája alatt ügyvédi irodát vezetett, 1940 és 1944 között magyar országgyűlési képviselő volt; megírta a magyarság két világháború közötti politikai történetét. A kommunista korszakban rövid ideig félreállították, de aztán balos nézeteinek köszönhetően visszatérhetett; a Kriterion Kiadónál megjelent egy tanulmánykötete.
A véletlen úgy hozta, hogy a Budapesti Lükő Gábor (1909–2001) is a Gusti-iskola lelkes hívévé váljék. Ady és Bartók hatására kezdett érdeklődni a román néphagyomány iránt, 1931-ben érkezett Bukarestbe, megtanult románul, Constantin Brăiloiu tanácsolta neki, hogy a moldvai csángó paraszti kultúrát kutassa; itt azonban, bár nála volt az időközben miniszterré előléptetett Gusti ajánlólevele, letartóztatták, kihallgatták és 1933-ban kiutasították.
A Gusti-iskola vonzáskörébe került egy másik magyar is, a Bukaresti orvos, Bakk Elek testvére, a Párizsban végzett román–francia tanár, Bakk Péter (1908–1945). Kezdetben két másik magyarral együtt őt is bevették abba a csapatba, amely az udvarhelyszéki Siklódon kutatott volna, ám a Királyi Kulturális Alapítvány vezetősége nem vállalta annak kockázatát, hogy a román kutatócsoportban magyarok is helyet kapjanak. Egy 1937-es levelében Bakk Péter megmagyarázta, hogy mi állt az alapítvány programjából való kizárásuk mögött, és ezzel pontos képet ad a két világháború közötti interetnikus kapcsolatokról is. A szabadságon lévő Gusti megüzente az alapítványnak, hogy nem avatkozik bele, foglalkozzanak az üggyel helyettesei „legjobb belátásuk szerint”. Emanuil Bucuţa, az alapítvány igazgatója félt a liberálisok sajtótámadásaitól és a román szélsőjobbtól, főként, hogy az Astra Egyesület már beterjesztett egy tiltakozást a királyhoz. Ugyanakkor az alapítvány statútuma a kisebbségiekre való utalás nélkül fogalmazta meg, hogy célja „a román falvak felemelése”, így a magyarokat végül kizárták a csapatból.
Rövid idővel a diáktagozat megalakulása után felmerült a fiatalok elszállásolásának kérdése is. Az állami kollégiumokban hiába próbáltak helyet keresni, hisz még a románok is ugyanezen gonddal küszködtek, és mindez kisebbségellenes diáktüntetésekhez is vezetett. A református parókia ingatlanjait valószínűleg 1928-ban szolgáltatták vissza; ekkor a diákszálló a Sf. Voievozi utcai református iskola épületébe költözött. Az itteni magyarok művelődési és tudományos tevékenysége a román állambiztonsági szervek megfigyelése alatt állt. Egy 1937. május 17-én keltezett feljegyzésből tudjuk, hogy a felsőoktatást szabályozó törvény megjelenése után a magyar kollégiumot rövid időre bezárták, a diákokat kilakoltatták, mivel az új törvény nem engedélyezte magánbentlakások működtetését. A magyar diákok a jelentés szerint politizáltak is, pedig a törvény ezt is tiltotta. A Kos Karoly (sic!) egyetemi kört pedig egyenesen „irredenta tevékenységű magyar nacionalista szervezetnek” titulálták. Az 1938. július 1-jei és az 1941. április 8-ai jelentések beszámoltak a „Koós Ferenc irredenta kör” tevékenységéről, ahol „irredenta jellegű beszédeket és konferenciákat” tartanak. Végül csak egyetlen diákot sikerült megvádolni kommunista agitációval, akit ki is rúgtak a bentlakásból. (folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)