Czetz János élő emlékezete Gidófalván
A Szegedi III. Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület és a Gidófalvi 11. Székely Határőr Huszárezred I. századának Szilaj hagyományőrző csoportja parádés felvonulásával kezdődött szombat délelőtt Gidófalván a Czetz János-emlékünnepség. A református templom előtti téren az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legfiatalabb honvédtábornoka tetteit méltatták, és felavatták a Czetz-emlékház faragott oszlopos új bejáratát.
Jó magyarnak lenni március 15. után is – köszöntötte az egybegyűlteket Bereczki László helyi református lelkipásztor, aki Sajó Sándor E rab föld mind az én hazám című versével nyitotta meg a megemlékezést, majd Kiss Kornél szegedi hagyományőrző hadnagy Czetz János életútját ismertette. A gidófalvi származású, rendkívül tehetséges és nagy szaktudású hadvezérről, az erdélyi csapatok 1848 őszi ideiglenes parancsnokáról, Bem vezérkari főnökéről, az 1849. márciusi nagyszebeni harcokban szerzett érdemeiért előléptetett tábornokról, az Argentína első nemzeti katonai akadémiáját huszonöt éven keresztül vezető igazgatóról a szónok azt állította: ha a honvédseregnek több Czetz Jánosa lett volna, talán másként alakul a szabadságharc, mert minden hadsereg ereje a fiatal, bátor, elszánt és tehetséges katonáiban van. A szegedi hagyományőrzők vezetője, Vass László ismertette a III. honvéd zászlóalj történetét, megemlékezett arról az 1280 fiatalról, aki 1848–49-ben tizennyolc-húsz évesen szállt harcba a szabadságért, és akik közül csupán 197-en maradtak életben a világosi fegyverletétel idejére, és elmondta, hagyományőrző csoportjuk legfőbb célja a rájuk való emlékezés és a mai fiatalok becsületességre, bajtársiasságra nevelése. A Czetz János emlékét cselekvően őrzők közül a gidófalvi Kövér György beszélt az emlékház tetőzetének közmunkával történő felújításáról, a magyar külügyminisztérium határon túli emlékhelyek ápolására kiírt pályázatán elnyert összeg felhasználásáról, a templom előtti tér parkolója kialakításáról és az emlékház új fedett bejáratának elkészítéséről, valamint ismertette az általa faragott két bejárati faoszlop szimbólumait.
A metsző szélben a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház László Attila vezette férfidalárdája és a gidófalvi református egyház Sárdi Hunor vezényelte kórusa énekelt forradalmi és huszárdalokat, a megemlékezés a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A Magyar Összetartozás Napján
Idén is megszervezik június 4-én Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban a trianoni megemlékezést, a rendezvényt délután fél hatkor tartják a volt országzászló helyénél. A kezdeményező – akárcsak előző években – a Magyar Polgári Párt, de jelen lesznek és felszólalnak az RMDSZ és a Néppárt képviselői is – derült ki Gazda Zoltán széki SZNT-elnök tájékoztatójából.
Az ünnepség díszmeghívottja Izsák Balázs, az SZNT elnöke, és a már jól ismert forgatókönyv szerint a magyar egyházak harangjainak zúgása toborozza a résztvevőket, mottóul Stanley Baldwin angol miniszterelnök szavait választották: „Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg.” A tervek szerint beszédet mond az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nevében Mihály István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviseletében Balla Claudiu, az MPP szónoka Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárté Nemes Előd. Gazda Zoltán ismertetője szerint az RMDSZ is részt vesz a megemlékezésen, de szónokát később nevesítik. Énekel Szabó Fruzsina, a Mikes Kelemen Líceum VII. osztályos diákja, imát mond nt. Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese. A rendezvény a két himnusz eléneklésével végződik. A szervezők felkérik a résztvevőket, hogy tűzzenek fekete szalagot.
Ezt megelőzően a városi önkormányzat a Kónya Ádám Művelődési Házzal közösen szervez kulturális műsort a Székely Nemzeti Múzeum kertjében. A rendezvényen sepsiszentgyörgyi, pécsi, Veszprém megyei diákok zenés-verses összeállítással lépnek fel, mint Sztakics Éva alpolgármester megfogalmazta, testvériskolai, testvéregyházi kapcsolatokon keresztül szándékszanak összetartozásunkat megjeleníteni. A műsor délután négy órakor kezdődik, hogy a másik rendezvényen is részt vehessenek az érdeklődők. (fr–vop)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A huszár mulatni is tud
Ötödik alkalommal tartották meg a hétvégén a hagyományos háromszéki huszárbált Sepsiszentgyörgyön. Pénteken este mintegy háromszáz meghívott jelent meg a Kolcza vendéglőben. Magyarországról, Székelyudvarhelyről is érkeztek a huszármozgalommal szimpatizálók Fazakas Péter huszár főhadnagy, a szervező Szilaj Hagyományőrző Egyesület elnökének meghívására.
A rendezvényen fellépett a Kónya Ádám Művelődési Ház László Attila vezette Magyar Férfidalárdája, de a huszárok is kivágták a rezet: Fazakas Péter karnagy irányításával huszárnótákat adtak elő, közöttük volt a legfiatalabb regruta, az ötéves gidófalvi Pap Kristóf is. Mi több, tánccal is szórakoztatták a negyérdeműt. A rövid műsorban versmondással lépett fel Recsenyédi Hanna és Fazakas Etele. Fazakas Péter megnyitóbeszédében hangsúlyozta: a múltról emlékezni szükséges, de a jövőt építeni kell. Az esemény összegzéseként Recsenyédi Béla huszár hadnagy elmondta: nagy előrelépés, hogy a huszárok immár tánccal is bemutatkozhattak, nem kellett táncegyüttest meghívniuk. A huszár, az mulatni is tud – jegyezte meg.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Damokos Csaba: SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ. Vitaindító az erdélyi képzőművészet jelenlegi helyzetéről és jövőjéről

Egy épület „színeváltozásai”
Valamikor Sepsiszentgyörgy ékességének szánták, aztán a megyeszékhely valóságos szégyene lett az egykori Szakszervezetek Művelődési Háza. Palota – mondták építtetői –, de nem éppen sikeredett városépítészeti relikviának, s a „tájjellegét” is csak a kopjafákat félszegen utánzó oszlopai próbálták némiképpen, nem sok sikerrel, szuggerálni. Főleg a födémmel volt baj, mert a hatalmas lapos tető csak arra volt jó, hogy lassan a használhatatlanságig áztassa–romlassza a tekintélyes méretű építményt.
Az aspektuson lehetett volna segíteni idejekorán, még a meglehetősen roskatag alapozást is meg lehetett volna erősíteni, mert a „palota” egyik fő baja éppen az, hogy töltelék-talajra építették a sebtében ledózerolt egykori polgárházak helyére. Így is lehetett volna, ha az épületnek lett volna igazi gazdája. De nem volt, s hiába nevezték „szakszervezetinek”, mert a dicső kommunista szindikátusnak az égadta világon semmi köze nem volt sem az építéséhez, sem a fenntartásához, hanem egyedül a tönkretételéhez. A „nagy változások” idején önkinevezett birtoklói valóságos bitorlóinak bizonyultak, ügyesen bérbe adogatták különböző, fölötte gyanús vállalkozásoknak, lassan, de biztosan száműztek belőle mindent, ami emlékeztetett a kultúrára, s addig gazdáskodtak háborítatlanul, amíg csaknem minden mozdíthatót elkótyavetyéltek belőle.
Az épület nagy romlását az egész tér pusztulása követte volna, ha nem telepítik oda a szentgyörgyiként teljesen ismeretlen Mihály vajda lovas szobrát, a kolozsvári Mátyás-szobor dilettáns reprízét. Ettől nemzeti üggyé vált a zsebtér dolga, s állandó cókolására többet kellett elköltenie a városnak, mint az iskolákra és a kórházakra együttvéve. Az épületre nem költhetett, mert azt besorolták a román állam magánvagyonába. S csak azért nem kótyavetyélték el valami jöttment vállalkozónak, mert nem kellett senkinek.
A sorsa egy kicsit hasonlít a Bodok szállóéhoz, a szépmezői farméhoz, a kézdivásárhelyi csavargyáréhoz, az uzoni szeszgyáréhoz, de még az említettekénél is nagyobb szélhámia. Szorítunk és szurkolunk tehát a szentgyörgyi polgármesteri hivatalnak, hogy sikerüljön végre megszerezni a tulajdonjogot, s akkor még reprezentatív épületet, igazi művelődési hajlékot is lehet teremteni a romhalmazból.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megnyugtató kis együttes
Elmulasztottam megnézni eddig a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban működő Fenyőcske néptáncegyüttes műsorát. Annál is inkább siettem vasárnap este bepótolni a mulasztást, megismerni munkájukat, mert hetek óta jár széltében-hosszában az együttes megszüntetésének rossz híre. A táncoktató Rápolti István negyven éve foglalkozik a kis csapatokkal, annak előtte magas szinten táncolt maga is – hát ki és miért fenyegeti a kis együttest az elmúlással?
Tizenévesek táncolnak lélekemelő lelkesedéssel. Olyan ez a ragaszkodás, mint amilyen ezer is van közöttünk, kezdve és végezve a sportnál, barkácsolásnál, régi szerszámok gyűjtögetésénél. Ha már elfogy az erő, akkor is marad az emlékezés, a hagyomány átadása, annak pártolása.
Az egyik lány Csíkszeredából ingázik haza próbákra, előadásokra – az egyetemről, merthogy elsőéves hallgató. Figyelem a műsorukat, több a lélek, mint például a Mikó Kollégium „nagy együttesében” a ravasz, térdet facsaró-ficamító, csavart figura. De hát a Fenyőcske még nem sudár fenyő.
Nagyot ölel a begyűjtéssel az oktató Rápolti István, van itt szatmári tánc, aztán csíki három is, és itt van, a kötényükben-lábmozgásaikban a széki, ama híres tánc. És azt is megcsinálják ezek a lányok, fiúk a maguk serdülői szintjén. A sóvidéki tánchoz is felmagasodtak – majdnem azt mondtam, lehajoltak –, és mindenből az tűnik ki, hogy ezek a fiatalok, akár a vezetőjük, a magyar néptánc és -dal maradék kincseit szedegetik össze, mutatják be. Mert be kell gyűjteni mindent a hagyományokból!
Szólóénekesek csángó dalokat vállaltak, hétéves fiúcska is dalol. És Orbán-Barra Gábor immár felnőtt tenorjával segíti a műsort. Rápolti bejelenti az egyik számot, így: Ceaușescu eladta pénzért a szászokat, mi most őrizzük a hagyományukat egy szász néptánccal.
Valós kincseket menekítenek az elmúlás elől. Mert ha mi, elnyomogatott magyarok is magunk ellen fordulunk, akkor ne bizakodjunk se Orbánban, se Pontában, se Klaus Johannis elnökben.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Népfelkelés Sepsiszentgyörgyön - 2. rész
Visszaemlékezés az 1989-es decemberi eseményekre
A 25 évvel ezelőtti eseményekre való visszaemlékezésünk első részét ott hagytuk abba, hogy a Tőkés László hónapokon át tartó bátor kiállása következtében 1989 decemberében Temesváron kibontakozó és egyre nagyobb méreteket öltő ellenállás visszhangja, a hivatalos médiában fennálló hírzárlat ellenére Székelyföldre is eljutott, Sepsiszentgyörgyön a felkelők tömege behatolt a helyi pártbizottság székházába. Akkor hihetetlennek tűnt, hogy ilyen hirtelen ér véget az immár 24 éve tartó vészkorszak. Azt is furcsállottam, hogy Sepsiszentgyörgyön mindez egyetlen puskalövés nélkül történhet meg; hogy áldozatok nélkül sikerül lerázni magunkról a zsarnokságot. Felébredt és egyre erősödött bennem a gyanú, még nincs vége, de a kialakult helyzetben nem volt kivel tanácskoznom, így elindultam a rettegett titkosrendőrség székháza felé.
Szekusnak néztek
A mozi környékén összetört, felborogatott és meggyújtott kocsik látványa fogadott. A lángok fényénél még vészjóslóbbnak tűnt a Securitate és megyei milícia komor épülete. Az utóbbiba sikerült ugyan bejutnom, és már zúdultak utánam a megvadult emberek. Törtek-zúztak a földszinti helyiségekben. Határozott fellépésemmel sikerült megakadályoznom az útlevélosztály teljes feldúlását, és az indulatok fékezése érdekében, szólni szerettem volna a folyamatosan duzzadó emberáradathoz, ezért kiléptem az épületből. Hátam mögött csattant a vasajtó. Ez is szekus! – rikoltotta egy nő, és mielőtt bármit is mondhattam volna, a tömeg felmorajlott, és mozdult, hogy eltaposson. Nem érhetek ilyen csúfos véget éppen itt, megpróbáltatásaim helyszínén, ahol éveken keresztül faggattak és vallattak, próbáltak megfélemlíteni és elhallgattatni a hatalom erre hivatott pribékjei! Nem válhatok egy sajnálatos félreértés áldozatává most, a változás küszöbén! – mindez másodpercek töredéke alatt villant át az agyamon, és határtalan dühvel tört ki belőlem a felháborodás, aminek hatására a felbőszült sokaság megtorpant. Az így nyert idő elég volt ahhoz, hogy néhány termetesebb munkásember mellém furakodjon, kiállásuk megmentette az életemet.
Utána már sikerült megértetnem az emberekkel, hogy a harc még nem ért véget, az értelmetlen rombolás helyett a rend helyreállításán, a biztonság szavatolásán, a város és lakói védelmének a megszervezésén kell fáradoznunk, amihez viszont katonaviselt férfiak és fegyverek kellenek. Szavaim hatására nagy tülekedés támadt, ugyanis sokan akartak velem tartani, végül félszáz elszánt férfi kíséretében léptem be újra az épületbe.
Elfoglaltuk a milíciát
A milícia megyei parancsnoka, Gavril Ardeleanu ezredes tökéletesen beszélt magyarul, jó modora révén kilógott a lakosságot terrorizáló helyi kiskirályok sorából. Természetesen a parancsokat neki is végre kellett hajtani, de hatalmával soha nem élt vissza, sőt, basáskodó beosztottjait próbálta féken tartani. Ezúttal sem csalódtam benne, hiszen nem menekült, nem bújt el, hanem az irodájában tartózkodott, ahogy ilyen helyzetben egy rendőrfőnökhöz illik, s kissé sápadtan ugyan, de bátran a szemembe nézve fogadott. Megkértem, kövessen a Securitate épületébe. Kíséretében a terrorszervezetként működő titkosrendőrség megyei parancsnoka, Mircea Dupac ezredes irodájához igyekeztem. Nem találtam a helyén, sőt, az épületben egyetlen szekus sem tartózkodott, így társaimat csoportokra osztva nekiláttunk az irodák átvizsgálásához.
Robbanóanyag, lőszer és fegyverek után kutattunk, ami akadt is bőven, így hamarosan állig fel voltunk fegyverkezve. Helyiségről helyiségre haladva azonban hamar úrrá lett rajtunk a felháborodás, a vasszekrények polcain ugyanis nemcsak fegyvert és lőszert találtunk, hanem kávét, húskonzervet, déli gyümölcsöt kilószámra, márkás italokat és cigarettát. Mind olyan portéka, amit az egyszerű halandó nemhogy az üzletekben, de még a televízióban sem látott évek óta. Ezen kívül a lakosságtól elkobozott, értékes magyar nyelvű könyvek, piros-fehér-zöld zászlók és levelek százait, a kifosztott, megalázott, megfélemlített emberek féltve őrzött kincseit.
A gyors és hatékony cselekvés érdekében szakmai segítséget kértem és kaptam Ardeleanutól. Tanácskozásunknak egy románul hangoskodó társaság vetett véget, mely valósággal berontott az irodába, és vezetőjük az épület átadására utasított. Így ismerkedtem meg Dumbravă doktorral, az időközben megalakult Nemzeti Megmentési Front önjelölt elnökével, akit viselkedése és modora miatt azonnali távozásra ösztökéltem a melléje verődött kétes alakokkal egyetemben. Felszólításomnak kénytelen volt engedelmeskedni, ugyanis a nálunk lévő fegyverek nyomatékosították kérésemet, de sűrű fenyegetőzések közepette hagyta el az épületet. A kíséretében lévő honvédelmi tiszt, Scoarţă kapitány a beleegyezésemmel velünk maradt, így végül hárman fogtunk neki a város védelmének és közbiztonságának megszervezéséhez.
Felállítjuk a parancsnokságot
A legtágasabb és legjobban felszerelt helyiség a Dupacé volt, ezért ott állítottuk fel a parancsnokságot. A folyosóról párnázott páncélajtón lehetett a székekkel zsúfolt, terem nagyságú előszobába, a parancsra és eligazításra várók lebzselésének helyszínére lépni. Innen ugyancsak párnázott páncélajtó vezetett a szintén túlméretezett irodába, melyben hatalmas, telefonkészülékekkel zsúfolt íróasztal pöffeszkedett. A székeken kívül más bútordarab itt sem volt található. Ebből a helyiségből újabb párnázott páncélajtón át a dolgozó- és hálószobából, valamint fürdőből és konyhából álló szolgálati lakrészbe jutottunk, melyben iratokkal zsúfolt polcok, valamint élelmiszerrel és italokkal degeszre tömött hűtőszekrények sorakoztak. Hamar felfedeztem, hogy a szolgálati telefonokról a megye bármely rendőrőrsét és postahivatalát közvetlenül lehet hívni. Mivel hely akadt bőven, a felszólításunkra visszaszállingózó rendőrtiszteket, valamint az épületben talált fegyvereket és lőszert a főnöki irodába gyűjtöttük össze.
A város létfontosságú és sebezhető pontjait számba véve kiderült, hogy az őrzésükhöz nincs elég emberünk, így kénytelenek voltunk újabb önkénteseket toborozni, akiket munkásőr egyenruhába öltöztetve és felfegyverezve küldtünk a kijelölt helyszínekre. A megyei és városi milícia, valamint a Securitate épületének őrzését belügyes sorkatonákra és civilekre bíztuk, egy katona, egy civil felállásban. Az épület előtt időközben újból összeverődött tömeg a rabok szabadon bocsátását követelte, ezért gyorsan végignéztük a fogva tartottak listáját, akiknek többsége olyan bűnökért volt elítélve vagy letartóztatva, melyek elkövetésére a nincstelenség és éhség kényszerítette őket. Azonban valódi bűnözők is akadtak közöttük, így többek között két gyilkos. Személyesen vittem a fogdába a szabadon bocsáthatók névsorát a magyar nemzetiségű fegyőrnek, aki a közvetlen életveszély ellenére sem oldott kereket, helytállásával óriási veszélyt hárítva el a fejünk fölül, hiszen a diktátor bukását követő felfordulásban a bűnözők kiszabadulása sok gondot okozhatott volna.
Éjszaka elszabadult a pokol
Visszatérve, Dupacot a parancsnokságon találtam. Íróasztala mögött ülve éppen telefonált, mintha mi sem történt volna. Nem hittem a szememnek. Néhány másodpercnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a meglepetéstől magamhoz térjek. El kell ismernem, volt lélekjelenléte! És persze tudott is valamit, amit mi nem. Bár kihallgattam, semmivel sem lettem okosabb. Kihallgatása után bezárattam az egyik irodába, fegyveres őrséget állítva az ajtó elé. De ezzel még nem ért véget a váratlan események sorozata, mert az épületek átfésülésére küldött felkelők jelentették, hogy az egyik helyiségbe nem tudnak behatolni. Odaérve, minket is zárt ajtó fogadott, de többszöri döngetés után végül mégis kinyitották, belépve rajta pedig a titkosrendőrség számító- és kommunikációs központjában találtuk magunk. Kattogtak a telexgépek, ontva magukból a teleírt papírszalagokat, melyek böngészése közben ismét rossz előérzetem támadt, a szöveg ugyanis kódolva volt.
Balsejtelmem beigazolódott, a sötétség beálltával ugyanis felugattak a géppisztolyok, és ettől kezdve minden éjszaka elszabadult a pokol. A napok teltével így egyre jobban kimerültünk, hiszen aludni a hajnalig tartó harcok után sem lehetett, mert mindig akadt valami sürgős tennivaló, az aggasztó események pedig egyre sokasodtak – a megválaszolatlan kérdésekkel együtt.
Megválaszolatlan kérdések
Ki adott fegyvert avatatlan személyek kezébe? Annyi bizonyos, hogy mi nem, és a pártszékházban székelő megyei parancsnokság sem. Az Őrkőnél mégis lóháton száguldozva lövöldöztek, a Csíki negyedben pedig egy üveg italért kínálták a géppisztolyt lőszerrel. Miért nem hozott békét a diktátor házaspár kivégzésének híre, haláluk után miért fokozódtak a harcok? Bukaresti parancsra az elfogott szekusokat miért kellett a hegyivadász-alakulathoz szállítani? És titokban miért bocsátották őket szabadon, miközben „arab terroristákkal” riogatták az embereket a különböző csatornákon terjesztett rémhírekben?
Ebben a feszült, félelemmel teli légkörben bizony hamar elsültek a fegyverek. Mindenki lőtt, de sok esetben nem tudta, hogy miért. És azt sem, hogy kire. Hiszen szemmel látható, kézzel fogható ellenséget nem találtunk, mert nem jó helyen kerestük. Az ellenség ugyanis közöttünk volt. Közénk furakodott, belülről bomlasztott és állított szembe minket egymással mindazok személyében, akik hamis híreket közvetítettek felénk. Akik utasításaikkal zavart keltettek közöttünk. Akik szabadlábra helyezték a bukott rendszer legsötétebb elemeit, hogy ellenünk cselekedhessenek. Akik zűrzavart és felfordulást idéztek elő a hatalom megszerzése érdekében.
Így történhetett meg, hogy az est leszálltával már december 22-én eldördültek a fegyverek, és az előpataki katonai egység rakétát lőtt a városra, mely azonban szerencsére nem talált célba. Így történhetett meg, hogy a hegyivadász-alakulat szétlőtte a vele átellenben található tömbházat, mert onnan valaki tüzet nyitott rájuk. Ezért vívtak egy éjszakán át tűzpárbajt egymással az IMASA-t és a IAME-t védelmező felkelők, csak reggel döbbenve rá, hogy rászedték őket, és egymást lövik. Ezért tüntették el sürgősen a tejgyár közelében elesett férfi tetemét, akit csak kemény harc árán lehetett ártalmatlanítani. Ezért lőtték szitává a Securitate épülete előtt elhaladó autót, melynek vezetője súlyosan megsebesült ugyan, de életben maradt. Az Állomás negyedben hazafelé tartó munkás viszont már nem volt ilyen szerencsés, mert egy kémelhárító tiszt pár méterről agyonlőtte.
Kitartani nem volt egyszerű
Néhányan a történések sodrásába került civilek közül, teljesen megváltozott külsővel még napok múlva is a Securitate épületében tartózkodtunk. Csapzott hajunk, karikás szemünk, borostás arcunk és a rajtunk csüngő fegyverek marcona kinézést kölcsönöztek nekünk, ugyanis alvásra vagy a magunkkal való törődésre nem volt lehetőség. Helyt kellett állnunk és ki kellett tartanunk egy küldöttgyűlés összehívásáig, melynek résztvevői a lakosság érdekeit tartják szem előtt, bírják annak bizalmát és képesek egy felelősségteljes megyei vezetés megválasztására, mellyel Bukarestnek is tárgyalnia kell. A katonai vezetés azonban mindent elkövetett az eltávolításunk érdekében, miközben a küldöttgyűlés összehívására vonatkozó javaslatainkat, terrorveszélyre hivatkozva sorra elvetette. Tehette, mert az áldozatok száma a hadsereg egyre nagyobb szerephez jutása ellenére is tovább szaporodott. 
Végül a Szakszervezetek Művelődési Házában csak összehívták a küldöttgyűlést. Megyevezetőnek Orbán Árpádot, rendőrparancsnoknak pedig Gavril Ardeleanu ezredest javasoltuk, ám Dumbravă doktor és a teremben lézengő többi felbujtó miatt csak heves vita árán tudtuk álláspontunkat érvényesíteni. Ezek után úgy éreztem, végre rámfér egy kis pihenő.
Epilógus
Tévedtem, ugyanis idővel kiderült, hogy a népfelkelést kihasználva Bukarestben hatalomátvétel történt, mi pedig egy előre megírt és jól kidolgozott forgatókönyv szereplői voltunk, melynek azonban szerencsére helyi szinten nem vetettük alá magunkat. A hatalomátvétel tényét az elkövetkező években bekövetkezett tragikus események és igazságtalan intézkedések egész sora támasztja alá. Például a volt kommunista vezetők magas beosztásokba való helyezése, a diktatúra fenntartóinak és pribékjeinek kitüntetése, a valódi forradalmárok üldözése, mellőzése vagy börtönbe zárása. Ami minket, a Securitate épületében szolgálatot teljesítőket illet, nem kértünk, de nem is kaptunk semmiféle címet vagy kitüntetést. Sem akkor, sem utólag. Dupac viszont már 1990 elején Vâlcea megye rendőrfőnöke lett, azokat a szekusokat pedig, akik nem vonultak nyugdíjba, vagy nem lett belőlük sikeres vállalkozó, átvették az újra alakult titkosszolgálatok. Dobrilă például nyugdíjazásáig a SRI-nél dolgozott, Sepsiszentgyörgyön.
A puccs azonban semmit nem von le a temesvári, aradi, szebeni, marosvásárhelyi, brassói és bukaresti tömegek érdemeiből, mint ahogy a sepsiszentgyörgyiekéből sem. Ezeknek az embereknek az önfeláldozása, kitartása és hősies harca nélkül ugyanis Ceauşescut nem lehetett volna megbuktatni, ők voltak azok, akik megfutamították a „vezért”, és véget vetettek Európa legsötétebb diktatúrájának. Azt is szem előtt kell tartanunk viszont, hogy 1989 decemberében a diktatúra bilincsei lehulltak ugyan, de a kommunista nomenklatúra és a nemzeti elnyomás béklyói máig a lábunkon maradtak. Éppen ezért a temesvári parókián meggyújtott lángnak továbbra is lobognia kell, mert a küzdelem folytatódik. És a küzdelemnek folytatódnia kell mindaddig, míg a társadalmat és közéletet meg nem tisztítjuk a nem kívánatos elemektől, s meg nem szabadítjuk a bukott rendszer híveitől. Mindaddig, míg az erdélyi magyarság ki nem vívja szabadságát az ősök vérével megszentelt szülőföldjén, vagyis amíg számára nincs biztosítva a kulturális, illetve területi autonómia. Tegyünk meg hát mindent ennek érdekében, és kérjük a Jóisten segítségét is, hogy ez mihamarabb bekövetkezzen.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hogy a románok megismerjenek (Vox Populi)
A magyarok és románok közötti kommunikáció legfőbb baja, hogy nem létezik – állapította meg Szabó Csaba, a közszolgálati televízió kolozsvári stúdiójának munkatársa tegnap délután a Vox Populi magyar–román közéleti vitafórumon Sepsiszentgyörgyön.
Rendhagyó volt a Mădălin Guruianu és Cziprián-Kovács Loránd által útjára indított Vox Populi harmadik rendezvénye: az RTV kolozsvári szerkesztősége többször is – a magyar és a román adásban egyaránt – élőben kapcsolt Sepsiszentgyörgyre. A Kónya Ádám Művelődési Házban Szabó Csaba mellett a vita kezdeményezői osztották meg gondolataikat.
A városi művelődési ház szomszédságában levő 1956-os emlékparkban megyei, városi elöljárókat – többek között Tamás Sándor megyeitanács-elnököt, Tischler Ferenc alpolgármestert – és más közéleti személyiségeket faggattak a közszolgálati televízió munkatársai, továbbá sepsiszentgyörgyi kórusok is bemutatkoztak.
Szabó Csaba az általuk kezdeményezett Corbiialbi.ro portál születéséről, annak céljairól is szólt. Rendhagyó e kezdeményezés, mert román nyelven szólnak magyarokról románoknak – szerinte ugyanis a magyar–román kommunikáció legfőbb problémája, hogy nem létezik, továbbá nem ismerjük egymást és hajlamosak vagyunk az általánosításra. Egész hisztéria alakult ki abból, hogy december elsején a magyarok el akarják csatolni Erdélyt, ehhez képest a valóságban annyi történt, hogy Kézdivásárhelyen négy magánházra fekete zászlót tűztek ki – példázta az általánosítás veszélyeit. Szeretnék lebontani az előítéleteket, az általános bizalmatlanságot – amelyet egyesek táplálnak –, megismertetni a románsággal például a magyar történelmet, felmutatni és beszélni a pozitív példákról. Ugyanakkor román értelmiségiek írásainak is helyt adnak, nem kizárólag a magyar–román együttélés témájában.
Kolozsvári könyvvásáron vetődött fel: nincsenek román nyelvű kiadványok, melyek a magyarokról, a magyarok történelméről szólnak – elevenítette fel egyik legsikeresebb kötetük, a román nyelvű magyarságtörténet születésének ötletét. Kitért az igen kedvező fogadtatásra – az első kiadás szinte azonnal elkelt, óriási volt a médiaérdeklődés, de az olvasók reakciói is pozitívak, normálisak voltak (egyik román olvasó azt jegyezte meg, milyen sok királyuk volt a magyaroknak, másik azt emelte ki: sokat civilizálódott a keletről érkezett magyarság) –, de a történelemkönyv születésére, a történetírás nehézségeire is rávilágított. Azért is fontos mindez, mert mi rengeteg mindent tudunk a románokról, az iskolában eléggé megismerjük kultúrájukat, irodalmukat, történetüket – a román gyermekek, fiatalok viszont alig találkoznak ilyesmivel az iskolaévek alatt. Ha pedig ennyi évig semmit nem tanítanak nekik, a magyarokról pedig csak a tévében szereznek tudomást, joggal gondolhatják, hogy valami nincs rendben velük – sorolta.
Szabó Csaba ennek ellenére derűlátó: úgy látja, Kolozsváron egyre több olyan sejt van, amely hajlandó tenni egymás kölcsönös megismeréséért, nyitott a magyarság iránt, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem a legfőbb forrása ezen törekvéseknek, egyetemi tanárok, fiatal történészek, szociológusok vallják ugyanazt.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Száztagú Székely Férfikórus
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király római katolikus templomban május 9-én este megtartották a Száztagú Székely Férfikórus hangversenyét a 3. Magyar Kóruszene Nap alkalmából, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Pro Cultura Alapítvány szervezésében. Az ünnepi hangversenyen fellépett a csík-borzsovai férfikórus, a gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet férfikórusa, valamint a házigazda szerepét is betöltő, a Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdája. A műsoron Schubert-, Erkel-, Liszt-, Verdi-, Kodály-, Bárdos Lajos-, Gebhardi-, Zasskovszky-, Gárdonyi Zoltán-, Vásárhelyi Zoltán-, Karai József-dalok, -operarészletek mellett népdalok, katona- és legénynóták, s egy megzenésített Farkas Árpád-vers is szerepelt. A karnagyok Kovács László, Bíró Zsolt-Imre, Molnár Katalin, Jakab Árpád voltak, zongorán közreműködött Filtner Tünde. A Száztagú Székely Férfikórust alkotó kórusok vasárnap dalos szolgálattal vettek részt a sepsiszentgyörgyi egyházak istentiszteletein, szentmiséin.
László Attila sepsiszentgyörgyi karnagy így emlékezik vissza a Száztagú Székely Kórus születésére: „Története 2013 májusában kezdődött, amikor a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikórusának 145. évfordulójára hívták Gyergyószentmiklós Ipartestületi Férfikarát és a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám művelődési ház Magyar Férfidalárdáját. Együtt a három férfikar igazi dalos ünneppé varázsolta a jubileumi találkozót. A hangverseny sikerén felbuzdulva vetődött fel a gondolat: miért ne énekelhetnénk máskor is együtt? Így jött létre a csíkszépvízi dalostalálkozó, amelyen a csíkborzsovai római katolikus templom férfikórusának bevonásával, felemelő hangulatban megszületett a Száztagú Székely Férfikórus.”
Józsa Zsuzsa
Vasárnap (Kolozsvár)

Népi gyermekjátékok
„Tágasságot nekünk is, ha kicsikék vagyunk is”
A néphagyományok, ezen belül a népszokások, népi gyermekjátékok tanítását és bemutatását célul kitűző rendezvény több mint másfél évtizedes múltra tekint vissza. Prezsmer Imola, az óvónők volt szakfelügyelőjének kezdeményezésére elindított mozgalom ma már kapocsként is szolgál a városi és vidéki óvodák között. Sepsiszentgyörgyön két módszertani műhelyben is ezen a héten szervezték meg a népi gyerekjátékok seregszemléjét.
„Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők a másokét is.” Ezzel a kodályi hitvallással szervezte meg a sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthon a népi gyermekjátékok seregszemléjét. A „Tágasságot nekünk is, ha kicsikék vagyunk is” mottóval évek óta zajló rendezvénysorozaton az idén a módszertani műhelyhez tartozó városi és vidéki tanintézmények óvodásai és az őket felkészítő pedagógusok vettek részt. A sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthon két nagycsoportja mellett a nagyborosnyói, illyefalvi és sepsiszentkirályi óvodások dalos közösségei mutatták be a tiszta forrásból merített magyar népi gyermekjátékok sokféleségét és sokszínűségét.
Az óvodások mély kútba tekintettek, kertet kerteltek, táncba vitték Danikáné lányát, bújj-bújj zöld ág alatt aranykaput nyitottak. Ugyanakkor, Forrai Katalin nyomdokait bejárva, már feledésbe merült, illetve kevésbé ismert népi gyermekjátékokat is bemutattak. A szervező tanintézmény finom falatokkal kínálta a vendégeket, előkerült a komatál, kenyérfalatok, citromos tea, kürtőskalács várta a dalos kedvű kis közösségeket.
Az öröklődő csoda
A zsűri elnöke Prezsmer Imola nyugdíjas óvodai szaktanfelügyelő volt, aki több mint egy évtizeddel ezelőtt megálmodta és megvalósította a seregszemlét. Ő mondott dicséretet a zenei anyanyelven megszólaló apróságoknak. Méltatásában a tiszta éneklést, a ritmusérzék fejlesztését, az igényesen megválasztott és előadott népi gyermekjátékok fontosságát emelte ki. A pedagógusok értékmentő szolgálatukért kaptak dicséretet. A tiszta forrást keresőket azért méltatta, mert hagyományt éltetnek, a rájuk bízott gyermekekkel éneklik és játsszák azokat a dalokat, játékokat, melyekben ott zeng az ősi erő. A sikeres fellépésért minden csoport és a vezető óvónők is oklevelet kaptak, illetve egy festett követ. Az ajándéktárgy jelképesen arra a gondolatiságra emlékeztet, hogy a népi gyermekjátékokban rejlő csoda megmarad és öröklődik, akárcsak Márai Sándor magyarságféltő köve. (Bartók Emese)
Ünnepet varázsoltak
A Pinocchio Napközi Otthon által szervezett találkozónak a Kónya Ádám Művelődési Ház adott otthont.
A seregszemlén a Hófehérke módszertani műhelyhez tartozó Hófehérke és Pinocchio Napközi Otthonok, valamint a Hamupipőke Óvoda közép- és nagycsoportos gyerekei vettek részt, több mint 200-an. Idén a vidéki tanintézmények gyerekhiány miatt (kevés a közép- és nagycsoportos óvodás) nem tudtak bekapcsolódni a rendezvénybe. A jelen lévő, ünneplőbe öltözött gyerekek táncoltak, énekeltek, ismert és kevésbé ismert gyerekjátékokat mutattak be.
Mind a nyolc fellépő csoport igényes, színvonalas produkcióval készült, lelkesedésükkel, vidámságukkal igazi ünnepé varázsolták az együttlétet. A seregszemle végén a házigazdák kürtőskaláccsal és zsíros kenyérrel kínálták a vendégeket.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Lobog-e még piros-fehér-zöld a Székház homlokzatán? (Búcsúbeszélgetés Lakatos Mihállyal)
Egy héttel ezelőtt baráti beszélgetésre hívott. Semmi különös, máskor is megesett. Ezúttal azonban azzal kezdte: lejárt megbízatása, megy vissza Magyarországra. Eltelt már az öt esztendő? – kérdeztem. Nem, csak négy. Nem módosította ugyanis a magyar kormány azt a törvényt, miszerint a kulturális intézetek vezetői négy plusz egy évet tölthetnek tisztségükben. Ha valamiért rossz szájízzel maradt Lakatos Mihály, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője, az éppen ez az egy hiányzó év. Ugyanis pályázatában öt évre tervezett. A meg nem adatott évet pedig nemcsak ő, de az intézet által szervezett rendezvényeket látogató székelyföldi közönség is hiányolni fogja. Budapestre való visszautazása előtt hát egy újabb lezárult, Sepsiszentgyörgy kulturális életében mély nyomot hagyó korszak mérlegének megvonására kértük Lakatos Mihályt.
– Négy évvel ezelőtt tervekkel és illúziókkal telten jöttél Sepsiszentgyörgyre. Hogyan távozol?
– Nagyon szép időszakot tudhatok magam mögött, és ha mégis kicsi keserűség van most a lelkemben, az csak azért, mert néhány dolognak én már nem tudok személyesen a végére járni. Olyan programoknak, amelyek a pályázatom koncepciójának fontos pillérei. – Mi az, amit el lehetett végezni?
– Eredmények tekintetében azt mondhatom, hogy körülbelül 80 százalékát sikerült megvalósítanom terveimnek. Úgy szeretek dolgozni, hogy maradjon utánam valami időtálló is. Ilyen a siculicidium alkalmából kiírt képzőművészeti pályázat: a harmincvalahány alkotásból nagyon jó kis tárlat keletkezett, aminek egyébként Madéfalva híjával volt: utánanéztünk, csupán három olyan, a 20. században született műalkotást tudtunk azonosítani, amely a madéfalvi eseményt dolgozta fel. Ráadásul még azt is sikerült elérni, hogy magyar kormányzati támogatással a műalkotások Madéfalva birtokába kerüljenek. Ez a pályázat azért is fontos, mert a művészet, amelyben benne van az irodalom is, sokat tehet azért, hogy emberközelbe hozzon egy időben nagyon távoli eseményt. Hasonló, hogyha nem is olyan nagy sikert arató volt a Gábor Áron-pályázat, amelynek nyomán keletkezett egy új színmű. Igaz, még nem volt megmérettetve valójában, hiszen csak egyszer mutattuk be felolvasószínházi keretek között, de a közönség reakcióján is úgy láttam, ez is lehet időtálló, legalábbis egy 21. század eleji feldolgozása a Gábor Áron-témának. A harmadik dolog, ami szintén nem mulandó, hogy sikerült Hamvas Béla első román nyelvű fordítását megjelentetni. Ezt szinte a sors játszotta a kezemre, mert Hubbes László, akivel egyetemi társak voltunk Kolozsváron a 90-es évek elején, már A bor filozófiájának kész fordításával keresett meg ideérkezésemkor, és csak az egyik legnevesebb román kiadó, a Curtea Veche igazgatóját kellett meggyőzni, hogy érdemes kiadni. A román értelmiség kö­rében igen nagy a sikere a műnek.
– A magyarországi borvidékek bemutatásának szándékával programsorozatot indítottál, amely azonban csak az első kiadást érte meg.
– 2012-ben a Székelyföldi Eger Napokkal kezdődött, de a másodikat nem sikerült megvalósítani, mert a minisztérium mindössze tíz százalékát biztosította a szükséges költségvetésnek. Ez összefüggésben állt az ottani személyi változásokkal is, nem ismerték fel, hogy nemcsak borászati bizniszről van szó, bár ez önmagában is jó dolog lenne, hanem kapcsolódik hozzá egy olyan kulturális meg társadalmi eseménysorozat, amelynek hatása ezen túl mutat. Az egri bor ürügyén először járt Székelyföldön például a Gárdonyi Géza Színház, a Harlekin Bábszínház, és az Agria szerkesztősége sem fordult meg itt azelőtt. Megismerkedtek az itteni színházakkal, bábosokkal, az itteni irodalmi műhelyekkel, tehát a kapcsolat megszületett. A Tokaji Napokat már megszerveztük a tokaji borászokkal, a Miskolci Nemzeti Színházzal, a Csodamalom Bábszínházzal meg az Avas Néptáncegyüttessel, amikor kiderült, hogy a minisztériumi támogatás nem elég. Még úgy sem, hogy előző évben Kovászna Megye Tanácsa nagy részt vállalt a szervezésben.
– Milyen volt az együttműködés a háromszéki intézményekkel, illetve hatóságokkal?
– Nagyon jó, itt, Szentgyörgyön talán csak az Erdélyi Művészeti Központtal nem szerveztünk közös rendezvényt. A legtöbb programot, nyilván, a helyzetből adódóan, a Bod Péter Megyei Könyvtárral bonyolítottuk, rögtön utána a Székely Nemzeti Múzeum következik, de közösen szerveztünk eseményeket a Lábas Házzal, a Gyárfás Jenő Képtárral (amíg működött), a Magmával, a Kónya Ádám Művelődési Házzal, a vadászati múzeummal, a Tamási Áron Színházzal is néhány esetben, és a Háromszék szerkesztőségével, persze. Anélkül, hogy az együttműködésnek intézményes keretet adtunk volna, ezek emberi kapcsolatokon múltak. Amikor megkerestem őket, vagy ők keresték meg az intézményt, mindenki igyekezett segíteni a másikon. De ugyanez mondható el a székelyudvarhelyi, csíkszeredai, gyergyószentmiklósi kulturális intézményekről, a kézdivásárhelyiekről vagy a kovásznaiakról nem is beszélve.
– A Gábor Áron-pályázat esetében tudom, intézményei révén Kovászna Megye Tanácsa jelentős támogatást biztosított. Más programoknál is beszállt a városi, megyei önkormányzat?
– Hogyne, például a Székelyföldi Eger-Napokkor az összes vendég elszállásolását a megyei tanács biztosította, meg a szórólapokat, plakátokat is. Nem mindig csak az segítség, ha az embernek pénzt adnak, hanem az is, ha olyan dolgokat biztosítanak, amelyekért egyébként fizetni kéne.
– Általában kényes az anyagiak kérdését feszegetni, mégis: hogyan alakult a rendelkezésedre álló pénzkeret? – Stagnált. Gyakorlatilag, amit költségvetésből biztosítottak, az 2011-ben is ugyanannyi volt, mint 2015-ben, de ez nem kirívó, ilyen az összes kulturális intézet ellátottsága. Ennek ellenére a Székelyföldön túl is eljutottam, pár alkalommal Kolozsváron, Nagyszebenben, Brassóban is szerveztem programot. De ilyen financiális háttérrel és ekkora személyzettel, ami gyakorlatilag egy embert jelent – mert a titkárnő csak az adminisztratív ügyekben segít –, nem lehet egész Erdélyt lefedni. – A mit nem lehetett megcsinálni fejezet mit tartogat még?
– A történelmi előadás-sorozatnál csak a Horthy-korszakig sikerült eljutni, most következett volna az észak-erdélyi történet, ez kiemelten szerepelt volna mint az ittenieket különösen érdeklő fejezet, aztán a második világháború, a Rákosi-korszak, 1956, a Kádár-korszak és a rendszerváltás. Így lett volna teljes a kép. De hát nézzük a pohárnak a tele lévő háromnegyedét, így is főként annak örülök, hogy a középiskolások – Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium diákjai – mindezzel szembesülhettek, mert igyekeztem a történészszakma ajánlása alapján minden korszaknak a legjobb ismerőjét elhívni, és ők a tankönyvekben még benne sem levő legújabb kutatásokat is beépítve tartották meg előadásaikat, a tanulók tehát olyan pluszt kaphattak, amihez másként nem jutottak volna hozzá. – Ha a történelmi előadás-sorozat az idő miatt nem tudott kifutni, volt egy másik elképzelésed, amely elég hamar elakadt: a magyar olimpikonok bemutatása.
– Ettől azért ment el a kedvem, mert napjaink nagy sportolóit, akiket mindenki ismer, és akikkel mindenki szeretett volna találkozni, egyszerűen nem lehetett rávenni, hogy eljöjjenek. Amikor itt járt a kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó, Rejtő Ildikó és a kilencszeres kenuvilágbajnok, Wichmann Tamás, nem döntöttünk nézői csúcsot. És volt egy másik, szintén félbemaradt sorozat, a magyar építészek bemutatása. Csupán Ekler Dezső vette rá magát, hogy eljöjjön, a többiekkel nem tudtam zöld ágra vergődni. Le is vontam a következtetést, hogy építészeink olyanok, mint az alkotásaik: nehezen mozdíthatóak.
– Említetted beszélgetésünk elején, hogy van néhány dolog, amelynek már nem tudsz a végére járni, de elindítottad szervezésüket.
– Az egyik az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közösen szervezett, szep­tember 3–5. között Árkoson zajló tábor, ahol jelen lesz néhány magyarországi író, akit fordítottak román nyelvre, és román író, akit magyar nyelvre, valamint műfordítók is. Mindig jó, főleg, ha két olyan népről van szó, mint a román és a magyar, ha a művészek megismerik egymást, általában az ilyen barátságok jót tesznek a kétoldalú kapcsolatoknak. A másik egy kortárs magyar irodalmi antológia megjelentetése román nyelven. A Nemzeti Kulturális Alap támogatja a kezdeményezést, és a szervezés is elég jó szinten áll, feltehetőleg 2016 májusában a Bookfesten majd be lehet mutatni két könyvet, egy verses- és egy prózakötetet, amely a kortárs magyar irodalom aktuális állapotát tükrözi. Mert minden évben jelenik meg egy, két, három lefordított mű, de ebből a román olvasó nem kap átfogó képet, hogy mi zajlik most, miről gondolkodnak, mit írnak, hogyan írnak a mostani magyar költők, írók. – Irodalom. Íróember vagy, az elmúlt négy év során jó néhány magyarországi írót hívtál meg Székelyföldre, de sajátos elképzelés szerint.
– Arra fordítottam a hangsúlyt, hogy olyan szerzőket hívjak meg, akik értéket alkotnak, de valahogy mégis az irodalmi kánon perifériáján vannak, nevük nem igazán került be a köztudatba. Ilyen Hász Róbert, gondolom, nagyon kevesen hallottak a szerzőről, pedig a Künde című regénye tényleg az egyik legjobb magyar regény, amelyet a 21. század elején írtak. Ács Margit, Temesi Ferenc kitűnő szerzők, vagy a műhelyek közül a Kortárs egy irányadó irodalmi orgánum, vagy a Hitel, ezek mind először fordultak meg Erdélyben. Sepsiszentgyörgyön, meg általában Székelyföldön az utóbbi években nagyon mozgalmas kulturális élet zajlik, az érdeklődő közönség nagyon sokszor a bőség zavarával küszködik. Az volt a célom, hogy azokat a szerzőket mutassam be, akiket a helyiek ilyen vagy olyan okból nem hívnak el, erre a résre álljak rá, ahol hiány mutatkozott.
– Ugyancsak irodalommal kapcsolatosak nemzeti ünnepeinkkor bemutatott műsoraitok is.
– Kiderült, hogy az alkalmi zenés-irodalmi összeállításokra van kereslet. Amikor az első október 23-ai műsor végén láttam, hogy az embereknek könnyes a szemük, világossá vált, hogy ez olyan műfaj, amelynek ma is van létjogosultsága, amellyel érdemes foglalkozni.
– Végére hagytam egy nehéz kérdést. Kinevezéseddel egyúttal kultúrdiplomáciai megbízatást is vállaltál. Ez valami bonyodalmat okozott-e, kerültél-e az elmúlt négy év során konfliktusos helyzetbe? – Én nem, de a sors szeszélye folytán a titkárnőm, Szőcs Erika igen. Egy alkalommal, amikor én nem voltam az irodában, bejött egy román fiatalember számlatömbbel a kezében, és felszólította Erikát, hogy azonnal vegye be a magyar zászlót, mert a könyvtárnak nincs joga azt kitenni. És már akarta megírni a büntetést. De Erika felvilágosította, nem a könyvtár tette ki, hanem ez egy magyarországi intézmény. Erre a fiatalember nem volt felkészülve, ezek szerint nem tudott az intézmény létezéséről, eltette a számlatömböt és szó nélkül kiment. Kellett jeleznem a főkonzulnak, hogy volt egy ilyen kisebb incidens, aki megnyugtatott, hogy az általunk bérelt területen akár minden ablakba is kitehetnénk egy magyar zászlót.
– Múltról jövőbe. A Balassi Intézet nem hirdetett versenyvizsgát a sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetői tisztségének betöltésére. Ez azt jelenti, hogy felszámolják az intézetet?
– Egész pontos információm nincs, egyelőre nem született döntés, miként folytatódik az intézet működése. Kétirányú megoldás lehetséges: ideiglenesen felfüggesztik az intézet működését, akárcsak ideérkezésem előtt, akkor három hónapig nem működött, aztán velem újraindult, de számolhatunk azzal is, hogy nem indul újra, és ez lenne a legrosszabb forgatókönyv.
– Ha újra meghirdetik az irodavezetői tisztséget, megpályázod?
– Valószínűleg nem. Nem azért, mert a szívem nem húzna vissza, de még sok irányba húz a család is, a gyerekek. Ha legényember lennék, minden további nélkül. Mert Sepsiszentgyörgy szívem szerinti jó hely.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

35 éves a Cantus Firmus
Ünnepi hangverseny a templomban
Szombaton 19 órától a sepsiszentgyörgyi Krisztus király római katolikus templomban jubileumi hangversenyt tartott a megalapításának 35. évfordulóját ünneplő, a Kónya Ádám Művelődési Házhoz tartozó Cantus Firmus vegyes kar.
A kórus 1980. október 2-án Sepsiszentgyörgy kultúrházában, baráti, családi alapon jött létre, és 35 éven át a tagok összetartó erejének köszönhetően működött.
– A vegyes kar bemutatkozására a 60 éves Magyar Férfidalárda jubileumi ünnepségén került sor. A kórus pályája gyorsan ívelt fölfelé, számos országos elismerést, díjat hoztak haza a megmérettetésekről. A megyei, erdélyi szerepléseken túl, most már határok nélkül, más országokban is fellépnek. A vegyes kar a Romániai Magyar Dalszövetség tagja, az EMKE által alapított Nagy István-díj tulajdonosa, 40 tagot számlál – részletezte érdeklődésünkre Dulányi B. Aladár, a Kónya Ádám Művelődési Ház igazgatója.
A vegyes kar László Attila karnagy, alapító tag javaslatára 1986. február 16-án vette fel a Cantus Firmus nevet, majd 1990 márciusán kóruszászlójukat is felszentelték. László Attila több évtizedes munkáját 2014. október 19-étől Jakab Árpád kántor, karnagy vette át.
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhel

A hősök előtt tisztelegtek az emlékparkban
Ünnepi műsorral, koszorúzással, valamint fáklyás felvonulással emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire pénteken Sepsiszentgyörgyön, az ’56-os emlékparkban.
Klárik László háromszéki szenátor ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „A pesti ifjak nem meghalni, hanem élni akartak, de haláluk kiáltó szóként járta be a világot (…), bátorságot nyújtva, hogy a zsarnokság igenis legyőzhető”.
A „vörös terror” biztos, hogy a magyar nemzettől kapta az első halálos döfést, ami oda vezetett, hogy sok sebből vérezve elkotródjon az országból – hangoztatta a szenátor, elmondva: ezen a napon nem csupán az ’56-os hősök előtti tisztelgés kifejezése miatt gyűltek össze, hanem a jelenkor kérdéseinek válaszkeresése céljából is, hiszen miközben napjaink embere tankönyvekből tanulja a történelmet, ezzel egy időben munkássága is történelemmé válik. „Sokan úgy érzik, hogy 1989-ben kitavaszodott, de ez a tavasz veszélyben van” – tette hozzá a szenátor, aki a közelmúlt eseményeit, így a himnuszpert, valamint a kovásznai Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház névváltoztatásának esetét felhozva magyarázta kijelentését.
Muráncsik László, Sepsiszentgyörgy testvértelepülésének, Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma embere úgy válhat méltó örökösévé az ’56-os hősöknek, ha tudatosan cselekszik, önálló véleménye van, közéleti szerepet vállal, illetve a magyar nemzet vallási és nemzeti értékeit megbecsüli. „A siker eléréséhez saját magunkat kell legyőznünk, nem követhetjük nyugati világot” – tette hozzá Muráncsik László. Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai konzulátusának konzulja az anyaország üzenetét átadva elmondta: ideig-óráig győzhet az erőszak, mert az önkényt a félelem, a kétségbeesés vezérli, s csatát lehet nyerni, de az igazság és a szabadságvágy nem győzhető le, ahogyan ezt 1956 is megmutatta. Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke a forradalom áldozatainak nevében szólalt fel, majd rövid imádságot tartott Zelenák József evangélikus esperes. Ezt követően koszorúzásra, a magyar és székely himnusz eléneklésére került sor.
A megemlékezés következő mozzanataként fáklyás felvonulásra hívták a szervezők a jelenlevőket, amelynek célja a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, Erzsébet parkban található kopjafa volt. Szavalt Dana Karola, Péter Izolda, illetve Bedő Kinga Noémi – mindhárman a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola diákjai. A megemlékezés során közreműködött a Kónya Ádám Művelődési Ház, a művészeti szakközépiskola drámatagozatos diákjai, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor cserkészcsapat, a 40-es számú Szent György cserkészcsapat, 77-es számú Bora István cserkészcsapat, a 115-ös számú Bölöni Farkas Sándor cserkészcsapat, valamint fellépett a Cantus Firmus Vegyeskar, továbbá a Magyar Férfidalárda.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Időszeletek, relikviák – magunk tükre
Az idei Székelyföld Napok keretében szervezték meg a 2. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét. A program ötletgazdájával és főszervezőjével, Szabó Károly filmrendező-operatőrrel beszélgettünk e fontos filmszakmai eseménysorozatot követően, hiszen minden sikeresen vagy kevésbé sikeresen lezajlott projekt után szokás egy-egy kiértékelőt tartani, s továbbgondolni a témát, hogy a jövőben hol, mikor, s milyen értelemben kell finomítani a szervezés és a bonyolítás folyamatában, hogy az eredmény még látványosabb és még hatásosabb, emlékezetesebb legyen. A dokumentumfilmekkel úgy vagyunk, hogy általában a filmipar mostohagyermekeiként kezeljük, akárcsak oly gyakran a televíziók is, holott ezek az alkotások jórészt nem a fikcióra, hanem a hétköznapi rögvalóságra épülnek, azt mutatván be, hogy egy adott időintervallumban, egy bizonyos helyen kik és mik voltunk, mit cselekedtünk, illetve mihez viszonyultunk sehogy vagy bűnös közönnyel. Képes történetek e filmek rólunk, üzenetek, később is elővehető időszeletek, „filléres emlékek”, amelyekkel méltó módon illik bánnunk.
Egészen pontosan 47 alkotás érkezett be, a magjelölt határidőig – mondotta a szervező, ami 35 alkotót, illetve alkotóműhelyt képvisel. Többnyire a székelyföldi megyékből neveztek be, de van bukaresti, kolozsvári, temesvári, magyar és belga produkció is. Ez a belga gyártású film, Debreczeni Alex munkája egy jelentős költségvetéssel készült mozi, amely technikailag is kiemelkedik a többi közül, nem beszélve arról, hogy Bözödújfalu, a településhez kapcsolódó visszaemlékezések önmagukban is izgalmas témát jelentenek…
Én azt tartom, hogy tulajdonképpen Magyarország sem külföld, s főleg azt élő-dolgozó, a Székelyföldről elszármazott rendezők, operatőrök, televíziós szerkesztők sem azok, hiszen ide dolgoznak, folyamatosan minket (is) szólítanak meg vizuálisan, a mindennapi is elképzelhetetlen e hely nélkül.
– Lehet-e tudni, hogy hány vetítés zajlott a három megyében? Meg lehet-e becsülni, hogy körülbelül hányan látták a filmeket?
– Székelyudvarhelyen volt négy alkalmi vetítés, ami 12 filmet jelent, ebből két alkalommal én nem tartózkodtam itthon, így nem is részletezem a dolgot, de a Hargita és Kovászna megyei programok részletesen így néztek ki: október 14-én., a zetelaki kultúrotthonban Jakab Ervin A Nagy-Küküllő útja című dokumentumfilmjét vetítettük – nem véletlenül, nyilván, s ebbe besegített a helyi polgármesteri hivatal és a Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola. Itt megtekinthető egy részlet az alsósófalvi farsangtemetésről. Nem a programban szereplő alkotás, hanem a Sóvidék Televízió riportfilmje. Csak ízelítő. A kistérségi televíziós műhelyek is bevonhatók a programba, hiszen több helyütt is tehetséges szakemberek dolgoznak, s rámozdítható a megszólított közönség egy-egy témára. Ugyanaznap a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban a Simon József-dr. Kinda István szerzőpáros néprajzi dokumentumfilmjei tekinthették meg: Pásztorkodás–hagyományos sajtkészítés Zabolán, Méhészet–hagyományos családi méhészkedés Kálnokon, Mézeskalácsosság-hagyományos mézeskalács-készítés Kézdivásárhelyen. Aznap Sepsibükszádon, a Mikes Ármin Általános Iskola, informatika termében Bardócz Sándor Dobai Illyés utolsó útja, Kerekes Zoltán Az esztelneki dada, Benczédi József A bosszú napja, dr. Molnár Attila Nyolc év katonaság és Benczédi József Szomszédunk a mennyország című dokumentumfilmje volt műsoron, Sepsiszentgyörgyön pedig az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermében Vincze Csilla Üzenet – Portréfilm Páll Zoltánról, Csáky Zoltán Arcélek – Sütő Levente bútorfestő és Novák Péter Sámuel Csináljuk másképp! című filmje, Gyergyószentmiklóson a Central Kávé és Teaházban Püsök Botond, Demeter Zsuzsa Consumatum est – az Urmánczy-örökség, Farkas Antal, Lukács Csaba Határon 1988-89, Bálint Arthur Kié lesz a hegedű?, Kerekes Zoltán Az esztelneki dada, Soós Móni-Szabó Károly Kismértékben gyógyszer… és dr. Molnár Attila: Nyolc év katonaság című dokumentumfilmeket vetítettük, ottani helyi szervezőnk, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ munkatársai segítségével.
Ugyanaznap az illyefalvi kultúrházba is eljutott a szemle: Dr. Kinda István-Vargyasi Levente Szenesek című néprajzi dokumentumfilmjével, de ott meghívottként jelen volt Vargyasi Levente, a film operatőre is… Mindezeket nem azért sorolom, hogy megismételjem a közzétett műsorfűzet tartalmát, hanem a sokszínűségem kívánom árnyalni. Hasonlóan gazdag volt október 15., a csütörtöki nap is: Kézdivásárhelyen, a Kosztándi képtárban Makó Andrea Esztena című dokumentumfilmje, Gyergyószentmiklóson Fecső Zoltán Történelem fekete-fehérben, Zsigmond Attila Székelyföldi betyárok, Jakab Ervin A Nagy-Küküllő útja és Zsók Enikő „Körbe vagyok fülekkel véve” – A fekete füzet című alkotását tekinthették meg; Balánbányán, az 1-es számú Általános Iskola Lukács Csaba-Marossy Géza Két székely című dokumentumfilmjét, helyi szervezőnk, a Botorka Művelődési Egyesület segítségével, de ugyanaznap ezt a filmet Gyergyóremetén is meg lehetett nézni. Szépvízen, a polgármesteri hivatal pincetermében Csibi László Édes Erdély, itt voltunk és Daczó Katalin Ők ketten és Fekete című filmjei, Baróton, Erdővidék Múzeumában, szintén Csibi László Édes Erdély, itt voltunk című filmje volt műsoron… Tovább nem is részletezem… Mindez a székelyudvarhelyi Bibliofil Alapítvány M.E., a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Kónya Ádám Művelődési Ház (Sepsiszentgyörgy) koordinálásval, helyi szervezők és bonyolítók bevonásával működött.
– Mekkora volt az átlag-közönség?
– Általában 4 és 40 fő között ingadozott a nézőszám vetítésenként.
– Mit tartasz a leginkább sikeresnek?
– A legnagyobb sikere ennek a rendezvénysorozatnak az, hogy egyre több település kapcsolódik be és szervez vetítéseket, ami remélhetőleg jövőre még gazdagodik, és várhatóan Maros megyei települések is csatlakoznak a mozgalomhoz.
– Melyek az itteni legfontosabb filmek?
– Sok nagyon jó filmes és film van jelen. Ezzel ellentétben a legnépszerűbb filmek azok voltak, amelyeknek a korábbi mediatizálása jobban meg volt alapozva, de ez kiderül a vetítésekre bekért filmek listájából is. A jó hír az, hogy szakmailag is egyre javul a filmek minősége is, egyre több a mívesen elkészített anyag és tematikailag is egyre több a nagyon izgalmas társadalmi –történelmi –néprajzi tárgyú film; minden irányban feszegetik a határokat, s külön meg kell említenem az újdonságszámba menő jó természetfilmek jelenlétét is.
– Ezen kívül a székelyföldi dokumentumfilmeknek van-e valamilyen fóruma? Nem lenne célszerűbb, ha valamilyen díjazást is bevezetnétek, hogy inkább figyeljenek kívülről a munkáitokra?
– Tervezzük az elkövetkező szemlékre bevezetni a díjazásos rendszert, és a szakmai fórumok súlyosabbá tételét is , de ez még plusz forrásokat igényel, amelyekre keressük a lehetőségeket. Mindenképp fejlődni kell, ez számunkra – Hargita és Kovászna megye kulturális központjai és az udvarhelyi Bibliofil Alapítványnak, amelyet jómagam képviselek – ez is fontos célkitűzés.
– Menet közben hol játsszák ezeket a filmeket? A televíziók mennyire vevők? Milyen nézettségű idősávban tartják műsoron?
– Azok a filmek, amelyek MTVA támogatással készültek, azokra vetítési kötelezettségeik vannak a magyar televízióknak, a más finanszírozású filmekkel pedig kopogtatnak és úgy próbálják meg eladni az anyagaikat az alkotók. Az RTV Magyar Adása és az Erdélyi Televízió is szívesen leadja, csak épp fizetni nem tudnak érte…
– Lesz-e valahol egy téka, tárhely, ahonnan ki lehet majd kölcsönözni? Esetleg egy internetes portál?
– Igen, dolgozunk ezen a két megye kulturális központjaival egy FTP vagy nagyobb tárhely bérlésén, ahova felkerülhetne az archívum, és ezt egyelőre csak kutatási célra tennénk hozzáférhetővé, de a jövőben akár egy fizetős online filmklub is megvalósítható ez is.
– Hogyan tovább?
– Már a jövő évi szemlét tervezzük, az imént említett tervek szellemében keressük a megoldási lehetőségeket, terjeszkedni szeretnénk a vetítési helyszínekkel, még több alkotót, még több alkotóműhelyt vonzanánk. Fontos motiváció lenne a díjazásos rendszer bevezetése, jót tennének a fajsúlyosabb szakmai fórumok is. Az első és a második szemle között jól látható, érezhető a minőségi és mennyiségi ugrás. Bízzunk abban, hogy a harmadik kiadás is lépés lesz a nagykorúsodás felé. Szükség van a döntnökök, a helyi vezetők, a vállalkozók és – természetesen – az írott és elektronikus sajtó segítségére is. Ha eddig összejött a szemle, akkor a tapasztalatok birtokában csakis jobb lehet minden az elkövetkező időkben.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Magyar nap Hidvégen
Szombat este sikerrel zárult a Székföldi magyar napok második kiadása a régió legészakibb falujában. A hétvégi csend és az esti előadás előnyére szolgált annak az ünnepségnek, amelyre megérzésünk szerint a település magyarsága igazából várt.
Megvalljuk, hogy ilyen alkalomra már aligha kerül lehetőség a szerfelett vegyes etnikummal bíró településen – ízlelgettük a telt teremben ülők véleményét. Hidvég lakóinak csak egyharmada magyar, ugyanennyi román, míg a maradó egyharmadot a román anyanyelvű cigányság teszi ki, amely azonban az utolsó népszámlálás alkalmával román nemzetiségűnek vallotta magát. Újra bebizonyosodott: helyénvaló volt a megyevezetés azon határozata, hogy minden évben megszervezze a Székföldi magyar napokat a régió három településén, Erősdön, Árapatakon, valamint negyvennyolcas győztes csatánk helyszínén, Hidvégen. Miután az ötletgazda nevében Gáj Nándor megyei tanácstag üdvözölte a hidvégieket, Horváth Miklós, az érdekszervezet helyi elnöke szólt. „Legyen emlékezetes ez a nap – mondta –, erősítse önazonosságunkat és magyarságunkat, tartsa meg erős kisközösségként szórványsorsra jutott helyi magyarságunkat, hiszen ezt szolgálja a ma esti kultúrműsor is.”
Nem azon kell aggodalmaskodni, hogy huszonkét tanulóra apadt a hidvégi iskola magyar tagozata, hanem örvendeni kell, hogy egyáltalán létezik, hogy két összevont osztályban sikeresen tanulnak anyanyelvükön – derült ki táncos-zenés műsoruk láttán (képünk), miként a székföldi magyarság helyzetére jelképesen illő Kőműves Kelemen népballada-megjelenítésükből is, amelynek színpadi változata Gajai Mária és Sala Emília pedagógus munkája. A másodikos Pivolda Irma Anna korát meghazudtolva adta elő Kányádi Sándor Krumplis mese című versét. Ráduly Baka Rebeka népdalcsokrával a székföldi erősdi fiatalok üzenetét hozta, míg a deres hajú Göncze Sándorné Petőfi-versével a szomszédos árapatakiakét, ugyanis mindkét falu népes csoportja eljött a hidvégi előadásra. A két és fél órás műsor többi részét megyei együttesek szolgáltatták. A Fenyőcske Néptáncegyüttes csíkszentdomokosi, felcsíki és sóvidéki fergeteges számaival ízleltette a székely tánckultúra egy-egy kincsszemét, népdalokat adott elő Bodor Andrea. Formában volt a Kónya Ádám Művelődési Ház Visky Árpád Színjátszó Társulatának minden szereplője, akik három Nóti-jelenettel nevettették meg a népes közönséget. A humoros-életes darabokat művészi leleményességgel helyezte színpadra Deme Róbert fiatal rendező.
Az estnek azonban volt egy számomra különleges eseménye is. Horváth Miklós kissé csodálkozva mondta, hogy megérkezett az a két brassói ötvenhatos, akik a földvári megemlékezésen mondták, hogy eljönnek a hidvégi magyar napra is. V. Lay Imre és testvéröccse, Lay György egykori politikai foglyok, ünnepi uniformisban érkeztek. „Eljöttünk – mondta Imre –, hogy megtiszteljük az egyre fogyó hidvégi magyarokat, mert emlékezetükben a legtovább él a földvári fogolytábor szomorú emléke.” Másnap érdeklődéssel olvastam Lay Imre számomra dedikált ajándék visszaemlékezését (Brassói srácok. Az EMISZ és az ’56-os forradalom. Cenk Könyvek, 2006).
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Néptánc-antológia
A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Tőkés Zsolt és Tőkés Edit vezette Kincskeresők Néptáncegyüttese és a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes (koreográfusok: Horváth Tas, Lukács Réka és Marthi Jenő) a tavaszi válogatáson érdemelte ki, hogy részt vegyen a műkedvelő néptánccsoportok számára meghirdetett IX. Erdélyi Néptánc-antológia gálaműsorában, amelyet szombaton tartottak Székelyudvarhelyen.
A Romániai Magyar Néptánc Egyesület által szervezett seregszemle záró eseményén négytagú zsűri értékelte a produkciókat, az együttesek szakmai eligazítást kaptak, az antológia ellenben nem verseny jellegű. Jövőben tizedik születésnapját üli a rendezvény, az évfordulós antológia szervezésének lépéseiről az egyesület a legközelebbi közgyűlésen határoz. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összeforrott a csapat (Pódium csoport)
A kovásznai diákszínjátszás immár 43 éves múltra tekint vissza. 2012 tavaszán zajlott a 40 éves megemlékező találkozó, az alkalomra dokumentumértékű könyvet is kiadtak. Ezen a találkozón esett szó a színjátszó tevékenység felnőtt szintű folytatásáról. A Pódium színjátszó csoport 18 éve alakult, tagjai nagyjából a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum volt diákszínjátszói.
A csoportot Molnár János tanár szervezte, ugyancsak ő rendezte az előadásokat. Néhány év után tevékenysége leállt, végül 2013 februárjában nekifogtunk újból a szervezésnek, aztán a tréningnek. Keresni kezdtük azt a műfajt és stílust, azt a szerzőt, aki a többségnek megfelel. Rejtő Jenő mellett döntöttünk. Így került sor az év végén az Élőhalott és a Cseberből vederbe című vígjáték kovásznai bemutatójára. Követte a Rézrúd és a Háremőr című darab.
A csoport tagjai közül páran már távoztak, helyettük újak csatlakoztak. Jelenlegi aktív tagjaink: Kiss Gábor, Csorja Zoltán László, Csorja Tímea, Veres István, Dali Loránd, Nagy Hunor Lajos, Mátyás Imola, Dóczi Linda Zsuzsanna, Ördög Attila, Kovács Nóra, Sinka Norbert, Pál Lajos. A távozók között említjük Péter Hajnalt, Kádár Katát, Debreczi Kingát, Szabó Barnát és Pál Szilviát. Életkor szerint 16 és 54 év közötti, különböző foglalkozású, végzettségű emberek tagjai a társulatnak. Rendezőnk, Molnár János két esztendő szép és eredményes munka után lemondott – sajnos. Mostani rendezőnk Lázár-Prezsmer Endre a sepsiszentgyörgyi Kónya Adám Művelődési Háztól. Előadásokat tartottunk a közeli falvakban. Részt vettünk színjátszó találkozókon és fesztiválokon. A tervek szerint december 22-én Szászrégenben lépünk fel.
Mostani darabunk ugyancsak Rejtő-jelenet, a Tehén. Ezt követi a hónap folyamán Apósom, a vezér, illetve a Szeánsz a fegyházban. Ezekből szeretnénk kabaréelőadást összeállítani az év végére. Molnár tanár úrral az idén nekifogtunk egy nagyon szép Wass Albert-színmű betanulásának. Címe: A lélek útja. Ezt szeretnénk jövőben befejezni.
Munkánkban nagy segítséget nyújt Czilli Balázs, a Kovásznai Művelődési Ház igazgatója. Nemcsak a színpadon ügyeskedünk, hanem részt vettünk a Kovásznán rendezett bográcsfőzőversenyen, ott III. díjat kaptunk. A városunkba rendezett Aquarius 2015 rendezvény hígpalacsintasütő-versenyének II. díját nyertük el. Rangos esemény volt számunkra a sepsiszentgyörgyi töltöttkáposzta-főzőverseny, az ott nyert díj a békéscsabai kolbászfesztiválon való részvétel és az ottani elismerés.
Nagyon fontos és összetartó tevékenység a próbák utáni vita a Kráma vendéglőben. Mindezek által összeforrott csapatnak érezzük magunkat. Célunk a kovásznai közönség megnevettetése, megpróbáljuk néhány percre elfeledtetni a hétköznapok búját-baját, az élet nehézségeit.
Pál Lajos csoportvezető
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

László Károlyt köszöntöttük
A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban a Humorpince idei utolsó rendezvényén a nyáron 80. életévét betöltött László Károly Pro Urbe-díjas színművészt köszöntöttük. Ahogy belépett, megtelt a kis helyiség izgalommal, megédesedett a múlt, régi történetekből elevenedett meg egy hivatás, egy életpálya.
Aki ott volt, átélhetett valamit abból, hogy mit jelent komédiásnak lenni, alázattal beteljesítve azt a nemes feladatot, amit a Teremtő bízott rá, megtalálva helyét a közösségben, és sok-sok ember bőrébe bújva játszani, visszaadni a reményt a csüggedőnek, erőt adni az elesettnek, mosolyt csalni a búsulók arcára. A Parittya Egyesület tagjai, barátok, szimpatizánsok, kicsik és örök fiatalok köszöntöttük és együtt nevettünk.
Borbáth Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Akik szeretnek énekelni
Bár közhelyként hangozhat, de maréknyi sepsiszentgyörgyi asszony és zenét szerető férfi kimondottan az ének kedvéért, a hagyományok mentése érdekében alakított dalkört egy jól sikerült farsangi mulatságon. Szerencsések, mert megalakulásukat támogatta a Sugás Nyugdíjas Egyesület s annak akkori elnöke, Kertész Dávid. Nyolc év önzetlen munkájáról kérdeztük egy ünnepi pillanatban a körvezető Venczel Annát.
Ritka az a népdal vagy nóta, amelyben ne lenne szó a virágról – mondta –, s mert többségben túl vagyunk életünk delén, de tele élni akarással és jókedvvel, megszültük csoportunk nevét is: Őszirózsa nyugdíjas dalkör. Népdalokat, magyar nótákat, alkalmi és hazafias dalokat énekelünk, s olykor becsúszik egy-egy örökzöld sláger is. Nem igaz, hogy nem szeretik ezeket a környéken élő korosabbak, de olykor a fiatalabbak is. Öröm számunkra, hogy próbáinkat befogadta a Kónya Ádám Művelődési Ház igazgatója, Dulányi Aladár, amiért köszönet jár. Általában húszan vagyunk, s az alapító tagok csoportja (Bajka Vera, Baló Júlia, Rétyi Irén, Teleki Irén, Guzrán Teréz) fiatalabbakkal, újabbakkal is gyarapodott. Lassan megismert a környék, s egyre több meghívást kaptunk a helyi közös rendezvényekre, műsorunkkal felléptünk a környéken falunapok alkalmával. László Attila karnagy, értékelve munkánkat, meghívott a Magyar Dal Napja rendezvényre is. Eljutottunk külföldre, voltunk Egerben, Sopronban, Szolnokon.
Egy nemzetközi nyugdíjasszimpóziumról hazafelé tartva – mesélték az énekesek –, Hajdúszoboszlón a háromszéki származású Pávai Vajna Ferenc hévízkutató magyar geológus mellszobrának koszorúzásánál találkoztak Pakucs Etelka nagyborosnyói nyugdíjas tanítónővel (lapunk régi külső munkatársával), tehetséges műkedvelő szavalóval és előadóval, aki azóta, immár negyedik éve, a dalkör aktív tagja, s a napokban közösen ünnepelték névnapját. Etelkának, a nagyborosnyóiak Etuka nénijének, aki közeledik a kilencvenhez, de még van kedve és energiája arra is, hogy megszervezze a dalkör egy-egy vidéki fellépését. És a dalos társak énekkel köszöntötték. Felhangzott a Honfoglalás s az Ott, ahol zúg az a négy folyó...
A csoport egyébként önszerveződő, nélkülöz minden támogatót, s az éneklés szeretetének köszönhetően kiruccanásaik útiköltségét is saját maguk állják. Szombaton felléptek a sepsiszentgyörgyi karácsonyi vásáron, karácsony második ünnepén a 10.30-kor kezdődő szentmisét követően hallhatjuk a csoportot a Csíki utcai Szent Gellért római katolikus templomban. Kitartásuk, jóakaratú igyekezetük példaértékű fiataljaink számára is. Reméljük, az új esztendőben is megörvendeztetnek fellépéseikkel.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szabadság lovai
Incitato-tárlat a művelődési házban 
Czegő Zoltán író, költő nyitotta meg a 23. Incitato művésztáborban készült alkotások tárlatát pénteken a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban. A szép számú közönséget, a jelenlévő Nagy Lajos fotó- és Simó Enikő képzőművészt Dulányi B. Aladár, az intézmény igazgatója köszöntötte.
„Aki már látott vadlovakat száguldani, akárcsak filmen is, azonnal megérti a szabadság varázsát. Akkor is rádöbbenhet a földet megdübörögtető szabad életek láttán a szabadság életközelségére, ha maga amúgy a szabadság és a szabad emberek megfojtásának él, diktátorként” – fogalmazott Czegő.
Aki pedig csak futólag is megtekintette a különböző technikával készült műveket, melyek ezúttal is ló-témát dolgoztak fel, maga is ráérezhetett a költő tömören megfogalmazott igazságára. Hiszen akár ügető, vágtázó, száguldó, akár ágaskodó, táncoló, toporzékoló vagy éppen szelíden legelésző, békésen szemlélődő, illetve türelmesen várakozó lovakat ábrázolnak, azok mindenikében láthatóan ott feszül a szabadságvágy és szabadságszeretet.
A tárlat február 17-ig tekinthető meg naponta 9–15 óra között.
(bedő) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Középpontban a magyar tánc (A Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar közös hangversenye)
Március idusához közeledve közös ünnepi koncertre készül a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar. Legutóbb karácsonykor hallhattuk együtt játszani a fiatal székelyföldi hangszereseket, a közös koncert mögött tíz év tapasztalata és összeszokottsága áll. A sepsiszentgyörgyi hangversenyévad második alkalommal kínálja együtt az „aranycsapatot”, amelynek tagjai – neves hazai és magyarországi karmesterek és szólisták közreműködésével – mára már magas szakmai színvonalú szimfonikus zenekart képviselnek.
A március 11-én, pénteken 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében zajló hangverseny része a március 15-ei ünnepi megemlékezésnek, melyet az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc tiszteletére tartanak városunkban. A budapesti Werner Gábor karnagy vezetésével a szimfonikusok kétrészes műsorral készülnek: elsőként klasszikusok, Ludwig van Beethoven, Franz Schubert és Wolfgang Amadeus Mozart művei hangzanak el, az est második felének fő témája pedig a magyar tánc. Olyan zeneszerzők művei csendülnek fel, akiket a magyar tánc inspirált; többek közt Brahms, Bartók és Liszt műveiből is hallhatunk. Érdekessége e témának, hogy már a reneszánsz korban is létezett jellegzetes magyar udvari tánc, amelyről nem maradt fenn leírás, így ma csak a dallamokat ismerjük, amire táncoltak. A XIX. századi magyar táncokról viszont már többet lehet tudni, közkedveltek voltak Erdélyben, de szívesen járták Nyugat-Európa palotáiban is. Ezekből a dallamokból ihletődött számos magyar és más nemzetiségű korabeli zeneszerző. A Donáth-díjas Werner Gábor karmester 1969-ben született Budapesten, zenei tanulmányait ötévesen kezdte gordonkán, majd e mellett zongorázni tanult és ütőhangszereken játszani. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri Tagozatának gordonka szakán szerzett diplomát, majd karmester szakot is végzett, és Jurij Szimonov mesterkurzusain képezte magát tovább. Nevéhez fűződik a Hevesi Kamarazenekar művészeti vezetése, tagja volt a MÁV Szimfonikus, a Camerata Transsylvanica, a Sonora Hungarica zenekarnak és a Hubay Jenő Kamarazenekarnak, muzsikált a Magyar Virtuózoknál is. Ma a Budafoki Dohnányi Zenekar karmestere, emellett számos magyar zenekart dirigált vendégkarmesterként, vendégszerepelt Hollandiában, Olaszországban, Svájcban, Németországban és Erdélyben. 
Az ünnepi koncerten két fúvós szólistát köszönthetünk: fagotton játszik a budapesti Mohai Bálint, a Georgius Kamarazenakar alapító tagja és vezetője, Filip Ignác pedig fuvolán. A fiatal vendégszólista Mohai Bálint zenészcsaládban nőtt fel, fagottozni 12 évesen kezdett édesapja segítségével. Ma már több világhírű zenekarban illetve együttesben működik közre: a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának szólamvezetőjeként, a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarában vagy a Vladimir Ashkenazy vezette Európai Unió Ifjúsági Zenekarban. Olyan hírességekkel muzsikálhatott együtt, mint Itzhak Perlman, Pinchas Zukerman, Herbert Blomstedt, Sir Colin Davis, Fischer Iván, Kocsis Zoltán, Matthias Bamert, José Cura, Peter Schreier, Lang-Lang, Perényi Miklós, Garrick Ohlsson. 2015-től a fagottok „Stradivariján’”, egy 2009-ben készült Wilhelm Heckel 15179-es modellen játszik.
Filip Ignác a székelyföldi komolyzene meghatározó szereplője, a brassói Transilvania Tudományegyetem zenetagozatának tanszékvezetője, a csíkszeredai Régizene-fesztivál művészeti igazgatója, a Codex régizene együttes alapító tagja és művészeti vezetője. A Cantus Serenus, az Amaryllis, a Stravaganti és más együttesek tagjaként pedig számos belföldi és külföldi kamarazene-koncerten és színházi előadáson, illetve a Bukaresti Nemzeti Román Opera előadásain lépett fel. Szólistaként az ország több filharmonikus zenekarával működött közre, olyan mesterektől tanult fuvolatechnikát, mint az osztrák Ulrike Engelke, a német Gerald Matschke, Gunter Pohl vagy Monika Kaminski, a holland Anneke Boeke és Heiko Shegget.  
A teljes ünnepi műsor: az első részben Ludwig van Beethoven: István Király nyitány, Franz Schubert: Rosamunda közzene és Wolfgang Amadeus Mozart: B-dúr fagottverseny, a második részben pedig Doppler Ferenc: Magyar fantázia, Johannes Brahms: Magyar táncok, Bartók Béla: Magyar képek, Farkas Ferenc: Mátrai táncok, Liszt Ferenc: II. Magyar Rapszódia. 
A koncertre érvényesek az idei zenei évad bérletei, szabadárusításban a jegyek a városi kulturális szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám, nyitvatartás: hétfő–csütörtök 11–16, péntek 11–13 óra között) és a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók. Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bíznunk kell a cselekvés erejében (Sepsiszentgyörgy)
„A székely vértanúk áldozatvállalása figyelmeztet arra, hogy nem lehetünk pusztán elszenvedői a történelmi viharoknak. S csakis akkor leszünk méltók a főhajtásra, ha veszteségeink számbavételével együtt lehetőségeinket is számba vesszük, és közös cselekvéssé formáljuk” – hangzott el tegnap Sepsiszentgyörgyön a Turul téren a székely szabadság napján szervezett megemlékezésen. Mintegy félezren gyűltek össze tegnap délelőtt a Turul-szobornál a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívó szavára. Hagyományőrző huszárok álltak díszőrséget, a Kónya Ádám Művelődési Ház magyar férfidalárdája pedig a Szózat eléneklésével indította a megemlékezést.
„Szükségünk van mindnyájunk cselekvésére. A közömbösség, fásultság, legyintés soha nem fog nekünk székely szabadságot teremteni. Ha hagyjuk, hogy a diktatórikus hatalom a fejünkre nőjön, és eltűrjük azt, csak bátorítjuk még szörnyűbb megaláztatásunkat” – mondta felvezetőjében Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, majd Szabó Fruzsina tizedikes diák előadásában csendültek fel népdalok. Zsigmond Zoltán történész a székely vértanúk történetét idézte föl, beszélt a szabadságért összeesküvést szervezőkről, a háromszéki mártír hősökről. Előadásából kiderült, miért lett március 10-e a székely vértanúk napja, és bátor önfeláldozásukból miként meríthetünk erőt, hitet a jelenlegi székely küzdelmekhez.
Az ünnepség díszszónoka, Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke szintén a 162 évvel ezelőtt halálra ítélt székely mártírok alakjának, tetteinek felidézésével kezdte beszédét: március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten három vértanút, április 19-én pedig itt, az Őrkő alatt két székely hőst végeztek ki az osztrák önkény képviselői, mindannyian az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját akarták újra fellobbantani. Szólt arról is, az SZNT négy évvel ezelőtt döntött arról, hogy a székely vértanúk emléknapját a székely szabadság napjává nyilvánítja, úgy gondolták, hogy Jókai Mór szavaival élve: ez a nap a „törvényes, szabad és független nemzeti állás” jelképe lehet. 
Ferencz Csaba kitért arra is, hogy nehéz időket élünk, „ha nem is a bitófa árnyéka, de a megfélemlítés, a jogos követeléseink semmibevétele, az ismét visszaszerzett és felemelt szimbólumaink üldözése, az önrendelkezés hiánya itt van közöttünk”, pedig nem igénylünk többet, mint szerencsésebb közösségek szerte Európában és az egész világon: az országon belüli önrendelkezés törvényes formáját, az autonómiát. Nem lehetünk pusztán szemlélői, elszenvedői mások döntéseinek, számba kell vennünk lehetőségeinket, és felelősséget kell vállalnunk. „Kinek kisebb, kinek nagyobb téglát kell raknia abba az építménybe, amelyet közjogi megközelítésben autonómiának, eszmei megközelítésben pedig szabadságnak hívunk. Csakis így állhat össze a közösségi cselekvés nagy építménye. Tartozunk ezzel az előttünk járóknak, de az utánunk jövő nemzedékeknek is” – hangsúlyozta a szónok. Kiemelte, a félelem az önfeladás útja, bíznunk kell a cselekvés erejében.
A szabadság az igazságból fakad, közösséget teremt és tettekre késztet – fogalmazott a megemlékezést záró imájában Dávid György római katolikus plébános. „Tiszta szív, őszinte elköteleződés, bátor kiállás, tettrekészség kell, hogy szabad lehessen az ember. Nem kisajátítani kell, hanem élni, meríteni, táplálkozni vele” – mondotta.
 Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Eljött a sötét autók időszaka”
SZNT: nem szabad a félelem és az önfeladás útját választani! 
Mintegy ötszázan vettek részt tegnap Sepsiszentgyörgyön, a székely szabadság napja alkalmából tartott megemlékezésen a Turul téren. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett rendezvényen jelen voltak a magyar politikai pártok és szervezetek képviselői is.
A székely szabadság napja a Szózat eléneklésével kezdődött, a Kónya Ádám Művelődési Ház férfidalárdájának közreműködésével, majd Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke az SZNT nevében üdvözölte az emlékezőket a turulszobor előtt. 
– Ünnep is lehetne ez a nap, de sajnos Romániában egyre sötétebb időket élünk. Ismét dúl a kegyetlen diktatúra, a megfélemlítés, az emberek elhurcolásának szomorú és igazságtalan gyakorlata, a kisebbségi sorsba kényszerítettek alkotmány szavatolta jogainak lábbal tiprása. Ismét eljött a sötét autók időszaka, melyek a tolvajok és bűnözők között hurcolják el azokat a bátor embereinket, akik mertek tenni közösségünkért, autonómiánk eléréséért – fogalmazott beszédében Gazda Zoltán.
Ezt követően Szabó Fruzsina diáklány népdalokat énekelt, majd egy rövid előadást tartott a székely mártírok háromszéki vonatkozásairól Zsigmond Zoltán történész. A történelmi visszatekintés után Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke mondott beszédet, megjegyezve, hogy az emlékezés nem csupán gesztus, hanem a jelen törekvések viszonyítási pontja is. 
– Ismét nehéz időket élünk. Ha nem is a bitófa árnyéka, de a megfélemlítés, a jogos követeléseink semmibe vétele, az ismét visszaszerzett és felemelt szimbólumaink üldözése, az önrendelkezés hiánya itt van közöttünk. Ebben az országban még mindig idegenként tekintenek ránk, nyíltan, vagy burkoltan a létünkre törnek – hangsúlyozta. 
Megjegyezte: szemmel láthatóan nem az a cél, hogy a magyarok elégedett állampolgárokként, szabadságjogai kiteljesítésében munkálkodó közösségként éljenek szülőföldükön. Pedig nem kérnek többet, mint szerencsésebb közösségek szerte Európában és az egész világon: az országon belüli önrendelkezés törvényes formáját, az autonómiát. Az SZNT alelnöke szerint a nehéz idők ellenére sem szabad a félelem és az önfeladás útját választani, hanem a cselekvés erejében kell bízni, és minden alkalommal minél többen emlékeztessék az ország vezetését: az autonómiaküzdelmet nem adják fel. 
Kiss Edit. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Március 15-i ünnepség Lupényban
Hőseink tisztelete felemel és kötelez
Vallási felekezettől függetlenül – évről évre váltakozó helyszínen –, a lupényi magyarság idén is együtt emlékezett meg a szabadságharc hőseire. Ezúttal a református templomban, ahol nemcsak a helyi és környékbeli települések magyarjai gyűltek össze, hanem dévai és székelyföldi vendégek is eljöttek. 1848. március 15-én a magyarság lerázta az igát, elszakította a rabság láncait legyőzhetetlen szabadságvágyát követve. A szabadság Isteni rendeltetésünk betöltése, szabadság nélkül sem az ember, sem a közösség nem egészséges, hangsúlyozta ünnepi az ünnepség házigazdájaként igehirdetésében Kovács-Szabadi Tünde református lelkész.
Gyerő Attila unitárius lelkipásztor imája után Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Március 15. a mérlegelés napja a magyarság számára: a forradalom történelmi jelentősége ugyanaz Budapesten, Székelyföldön vagy a Hunyad megyei szórványban, de megőrzésének nemzedékről nemzedékre átszálló küzdelme viszont már nem egyforma, a szórványban sokkal erősebb összefogás, sokkal verejtékesebb munka szükséges nemzeti örökségünk továbbviteléhez, anyanyelvünk és kultúránk megőrzéséhez, mint például Székelyföldön, Magyarországról nem is beszélve, hangsúlyozta az EP-képviselő.
Széll Lőrincz, a megyei ifjúsági igazgatóság ügyvezető igazgatója rövid, de felemelő beszédben az 1848-as márciusi ifjak szabadság iránti lelkesedését említette fel, amivel Európa elismerését váltották ki.
Benedekfi Dávid, a helyi RMDSZ elnöke az évről évre összefogó Zsil-völgyi magyarság iránti büszkeségét fejezte ki, magyar jövőt ugyanis csakis összefogással lehet felépíteni, ami nyilván komoly felelősséggel jár. Akárcsak a márciusi ifjak előtt, előttünk is forradalmi kihívás áll: most azonban nem fegyverrel a kézben kell kivívni a szabadságot, a harc jelképes, kitartó munkával kell átörökítenünk a következő nemzedékeknek nyelvünket, kultúránkat, történelmi örökségünket és a hazaszeretetet. A hazaszeretet ott kezdődik, ahol az összes ott élő nép szereti közös szülőföldjét.
Bodó József történelemtanár a modern magyar nemzet születését eredményező 1848–49-es forradalom és szabadságharc Hunyad megyei vetületét ismertette, a híres piski csatától, Petőfi Hunyad megyei útján keresztül egészen a szabadságharc támogatásáért komoly árat fizető Maderspach nemesi család történetéig.
Amíg vannak kincseink, addig beszélhetünk élő magyar közösségről Lupényban, s kincseink igenis vannak, hangzott el a helyi magyarság fontos eseményeit tartalmazó nagykönyv átadási ünnepségén. Mint minden évben, a március 15-i megemlékezés alkalmával kerül sor a nagykönyv átadására, most a házigazda református közösség vette át a tavalyi szervező baptistáktól.
Miután Marthy Attila plébános megáldotta az egybegyűlteket, a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám művelődési központ kórusa felemelően szép dalos előadása következett, majd a magyar és a székely himnusz eléneklése. A népes székely küldöttség nem érkezett üres kézzel, székely zászlókkal ajándékozta meg a Hunyad megyei magyarság képviselőit, illetve a székely zászló színeiben készített kokárdákkal. Végül az ünneplő közösség átment a római katolikus templomkertbe, ahol újabb gyönyörűséges székely dalok kíséretében megkoszorúzta a 2010-ben felállított székely kopjafát: a gyökereket szimbolizáló kopjafa ugyanis a lupényi magyarság másik nemzeti ereklyéje a nagykönyv mellett, hangsúlyozta Antal Amália, a helyi nőszervezet elnöke.
Az űrlap alja
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)

Ünnepi rendezvények Háromszéken
Sepsiszentgyörgyön ma a Zathureczky Berta Idősek Otthonában 9 órától Rab Sándor tanár Gábor Áron címmel tart történelmi előadást; megemlékezések 10 órától az Olt utca 16. szám alatt Kiss János ágyúöntő emléktáblájánál és az őrkői Váradi–Bartalis-vesztőhelynél – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola gimnazistái és a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói;
11 órától a Csíki negyedi Gábor Áron- és Nicolae Bălcescu-szobornál – közreműködnek a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói, a Lábas Háznál a Váradi–Bartalis-siralomház emléktáblájánál – közreműködnek a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai; 11.30-tól az Erzsébet parkban gróf Mikó Imre szobránál – közreműködnek a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium diákjai, a szemerjai csata emlékművénél  – közreműködnek a Gulliver Óvoda gyermekei és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár épületén található Gábor Áron-emléktáblánál – közreműködnek a Kós Károly Szakképző Líceum tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12.30-tól a Malomgát utcában Incze Dániel kopjafás sírhelyénél – közreműködnek a sepsiszentgyörgyi cserkészek és a Székely Mikó Kollégium diákjai; 13 órától a Kónya Ádám Művelődési Háznál álló Kossuth Lajos-szobornál; 14 órától a Váradi József Általános Iskola udvarán levő Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafánál – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói, az Állomás negyedi eprestetői csata emlékművénél – közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai; 15 órától indulás a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától – közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub, a Vadon Egyesület, az Étfalvi Szász Band ’93 Fúvószenekar és Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – és az eprestetői csata emlékművétől – közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – az új főtérre; 15.30-tól megemlékezés az Erzsébet parki 1848–49-es honvédemlékműnél; 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, beszédet mond Antal Árpád polgármester – műsorvezető: Nagy-Kopeczky Kristóf, közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a városi egyesített kórusok, Nemes Levente színművész, Stekbauer-Hanzi Réka, Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, az EMI által szervezett szónokverseny nyertese, Bartos Barna, Filip Zsombor, Opra Balázs, a Plugor Sándor Művészeti Líceum volt és jelenlegi diákjai, áldást mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Fellépnek: a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar (karvezető: Maksai József), a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda (Jakab Árpád), a Pro Musica Kamarakórus, a Szemerjai Református Dalárda (Sipos Zoltán), a Jubilate Deo Evangélikus Vegyes Kórus (Pál Gecse Mihály), a Kriza János Unitárius Vegyes Kar (Karácsony Gabriella), a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, a Sepsiszentgyörgyi Női Kar (Dombora Anna), a Református Kollégium Refsonor diákkórusa (Szilágyi Andrea), a Mikes Kelemen Elméleti Líceum ifjúsági kórusa (Szőcs Dániel), a Laudate Kamarakórus (Lőfi Gellért), az Őszirózsa Dalkör (Venczel Anna). Szotyorban ma 12 órától a református temetőkertben koszorúzás a kőtömbös kopjafánál. Kilyénben ma 11 órától a református templomnál koszorúzás a ’48-as kopjafás emlékműnél. Kézdivásárhelyen ma 9 órától ökumenikus istentisztelet a református templomban, ünnepi műsor a Református Kollégium és a mezőtúri diákok és tanárok, valamint a helyi és a mezőtúri református gyülekezeti tagok részvételével; 9.45-től megemlékezés Bem József szobránál – közreműködnek az Apor Péter Szaklíceum tanulói és a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium diákjai, ünnepi szónok Kiss Renáta; 10 órától ünnepi műsor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a szobornál, Turóczi Mózes sírhelyénél és a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ diákjainak A tűz márciusa című zenés-verses irodalmi összeállítása; 10.30-tól koszorúzás a Szacsvay János-domborműnél és a Kossuth Lajos-szobornál, megemlékezés a Hősök emlékművénél – beszédet mond Vasas István, a mezőtúri Református Kollégium főigazgatója – és a Turóczi-szobornál – énekel az iskola kórusa, szaval Fazakas Anita és Jánosi Zsolt; 10.40-től a Molnár Józsiás-mauzóleumnál a Molnár Józsiás Általános Iskola tanulóinak és tanárainak ünnepi műsora és koszorúzás; 11 órától gyülekező és az iskolások felvonulása; 11.15-től a lovas huszárok, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselőinek felvonulása; 12 órától kezdődik a Gábor Áron téren az ünnepi műsor – közreműködik a Tanulók Klubjának fúvószenekara, a Református Kollégium zenekara és diákjai, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Böjte Csaba testvér, ferences szerzetes, Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Terézváros díszpolgára, Márdirosz Ágnes és Puskás László, a Csíki Játékszín színművészei, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere, a Cantus Kamarakórus, Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola diákja, áldást mond ft. Vargha Béla főesperes és Beder Imre lelkipásztor; 18.30-tól a Vigadó Művelődési Ház Galériában A mi március 15-énk fotókiállítás; 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében Hozzád, hazám, most verset írnék! című ünnepi előadás Markó Béla, Fekete Vince, Dimény-Haszmann Árpád és Sántha Attila versei alapján – közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Snaps Band, a Voces női kar, a Perkő Néptáncegyüttes, Kolcsár József (Tamási Áron Színház), Kozma Attila, Márdirosz Ágnes, Puskás László (Csíki Játékszín), Kreiter Helga (Nagy István Művészeti Líceum), Bakó-Fazakas Vajk, Biszak Beáta (Minisnaps), Nagy-Babos Tamás versét elmondja Rancz-Gyárfás Hanna (Macskakő színjátszó csoport), rendező: Lung László Zsolt.
Kovásznán ma a városközpontban 14 órától a megemlékezésen ünnepi beszédet mond Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. A rendezvény ünnepi felvonulással kezdődik, amely a Dózsa György utcából indul, innen az ünneplők a központban felállított szabadtéri színpadhoz vonulnak, majd a műsor végeztével koszorúzás a belvárosi református templom kertjében, az 1848-as emlékműnél. 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban kerül sor az 1848-as forradalom emlékére szervezett gálaműsorra, amelyen közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum (Orbán Balázs-iskola) Recefice néptánccsoportja, a Kovásznai Tanulók Klubjának La Fiesta tánccsoportja, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada irodalmi összeállítással, a Tiszta Szív Kórus, a PinceBand zenekar, valamint bemutatkozik a szavalóverseny első három helyezettje és a szónoklatverseny Pro Csoma-díjazottja. Baróton ma 14 órától a véczeri emlékműnél beszédet mondanak a politikai pártok és szervezetek képviselői – közreműködik az ürmösi unitárius egyházközség dalárdája, áldást mond Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész; 15.30-tól felvonul a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki huszárcsapata, a Csala Kürtje fúvószenekar és a Princess mazsorettcsoport; 16 órától a Diákdomb előtt lesz megemlékezés – közreműködik a baróti Rozmaring kórus, a Baróti Szabó Dávid Középiskola, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai és diákjai, beszédet mond Lázár-Kiss Barna polgármester és Demeter László történész; 19 órától ünnepi műsor a városi művelődési házban A nemzet szolgálatában címmel – fellép a Transylmania zenekar, a Gyöngyharmat gyermekkórus, a Kormos Néptánccsoport és a Wesselényi Miklós Kórus.  Ma Martonfalván 8.30-tól, Bélafalván 9 órától a Tuzson János-emlékplakettnél; Szentkatolnán9.30-tól, Gidófalván, Kökösben, Sepsibodokon, Sepsibükszádon, Zágonban, Köpecen, Magyarhermányban, Kisbaconban, Szárazajtán, Bardocon, Dálnokban, Székelyszáldobosonés Lisznyóban 11 órától, Albisban, Étfalván és Bikfalván 12 órától, Papolcon 14 órától, Szentivánlaborfalván 15 órától, Olaszteleken 16 órától, Hidvégen 16.30-tól, Ikafalván, Bodosban,Uzonban és Fotosmartonoson 17 órától, Erdőfülében 19 órától kezdődik az ünnepi megemlékezés a templomban; Bereckben 11 órától, Kommandón és Árkoson 12 órától, Zabolán12, 16 és 16.30-tól, Rétyen 13 órától a központban; Felsőcsernátonban és Kézdialmáson 10 órától, Alsócsernátonban és Kézdiszentkereszten 14 órától, Gelencén 15 órától a hősök emlékművénél; Mikóújfaluban 11 órától a kultúrotthon nagytermében ünnepi előadás; Nagybaconban 11 órától a művelődési háznál, 11.30-tól a ’48-as kopjafánál (felvonulás az iskolától),  Illyefalván 12 órától a kultúrházban és a központban iskolások műsora és koszorúzás; Kálnokon 12 órától emlékünnepség; Bölönben 12 órától a Bölöni Farkas Sándor-szobornál; Kurtapatakon 14 órától a millecentenáriumi kopjafánál; Kézdiszárazpatakon 15 órától a kultúrotthonban; Kézdiszentléleken 16 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz ünnepi megemlékezés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szentgyörgyre viszik Tamásit
Újra színpadra lép a Pokolsár Egyesület
A kovásznai Pokolsár Egyesület amatőr felnőtt színjátszó csoportjának fellépései nem csak a fürdővárosra korlátozódnak, így most hétvégén, szombaton 18 órakor a Kónya Ádám Művelődési Ház segítségével a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében mutatják be a sepsiszentgyörgyi közönségnek Tamási Áron Csalóka szivárvány című háromfelvonásos színművét.
Az egykori diákszínjátszókból összeállt csapat Gazda József irányítása alatt kezdte el tanulni és bemutatni a darabokat. 2013-ban Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért, 2014-ben Tamási Áron Vitéz lélek, 2015–16-ban pedig Tamási Áron Csalóka szivárvány című művével rukkoltak elő. A kulturális, gasztronómiai és sporttevékenységet is felvállaló egyesület vezetője, Berecki Árpád büszkén jegyezte meg: „a számos előadás után a Csalóka szivárvány megérett arra, hogy a megyeközponti közönség is lássa.”
Ugyanakkor hozzátette, ezzel a darabbal többek között egy partiumi turnén vesznek részt, amely borsi, nagyváradi és biharkeresztesi fellépéseket foglal magába, és a nyár folyamán a híres író emlékére szervezett napokon Tamási szülőfalujában, Farkaslakán is színpadra lépnek.
N. Sz. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Canticorum Női Kar lép fel a Klasszikus zenét a Főtérre című Sepsiszentgyörgyi kezdeményezés részeként kedden, 19 órától.
A 35 tagú, többségében pedagógusokból álló Canticorum Női Kar három évvel ezelőtt alakult Dombora Anna zenetanárnő vezetésével. A kórust zongorán kíséri Krecht Emese zongora tanárnő. A kedd esti koncert műsorán Balázs Árpád, John Rutter, Leonard Bernstein, Budai Erika és Dés László művei, valamint gospelek, filmzenék és megzenésített versek szerepelnek. Repertoárjukban népdalfeldolgozások, egyházi jellegű művek, musical és filmzenék valamint gospelek egyaránt szerepelnek.
Mint ismeretes, a Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít sorozat 2015 őszén indult útjára, civil és városi kezdeményezésre, már a főtér felújítási munkálatok alatt szerveztek koncerteket. A főtér átadását követően rendszeresítették a kulturális eseményeket, hetente tartanak szabadtéri, ingyenes koncerteket minden műfajban, valamint időközönként családi napokat is szerveznek. Az esemény szervezői ezúttal a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a Klasszikus zenét a Főtérre kezdeményezés tagjai, a Kónya Ádám Művelődési Ház, illetve a Voces-Proart Kulturális Egyesület.
Székelyhon.ro

Népünnepély Szotyorban
Falunapnak hirdették, de a szotyoriak népünnepélynek becézték, s büszkén mondták, hogy sikeres, éjfélbe nyúló augusztusi dáridó zajlott a Dérlőben.
Valamikor a faluközpont mellett folyt el az Olt – magyarázta az ünnepséget szervező és megnyitó Rápolti István falufelelős. Itt delelt a csorda, a Dérlőben itatták a jószágot. Azóta új medrében folyik az Olt, de a szotyori nép a helynevet ma is őrzi.
A Tolna megyei Alsónána testvértelepülésről héttagú baráti küldöttség érkezett Sajben Pálné megbízott polgármesterrel, velük tartottak a nánai focisok is. Szerveztek versenyfutást, kerékpárversenyt is. A szotyori ovisok nyitották a műsort, s egymást váltották az ifitáncosok. A sepsikőröspataki Kőrös és a szentgyörgyi Fenyőcske együttes vajdaszentiványi, Csíkszentdomokosi és szatmári táncokat mutatott be, a legifjabbak – Marhát Apollónia és Bálint Balázs, Albert Károly és Csutak Tünde – szólótáncokat. Bodor Andrea és Orbán-Barra Gábor nótacsokorral lépett fel. A műsor végén minden együttes közösen ropta a felcsíki táncot. A koreográfus is helybeli, minden táncot Rápolti István tanított be. A Kónya Ádám Művelődési Ház Molnár Gábor vezette zenekara húzta a talpalávalót. Nótacsokorral kedveskedett a szomszédság nevében a kilyéni Búzavirág kórus is. Estébe hajolva kezdődött a koncert Luppinger Attilával, Husztival, Yessyvel, a sztárvendégek a Bertici fivérek voltak. Ételt-italt, illatos kürtőskalácsot kínáltak a sátraknál, a Salvatore Egyesület tagjai mérték az igénylők vérnyomását, cukorszintjét. Jelen lesznek más rendezvényeken is: a csomakőrösi Sic Fesztiválon és a sepsibükszádi napokon – tájékoztatott Buna Marika. Szeptember elején szotyori küldöttség utazik Magyarországra a nánai találkozó és a szüreti fesztivál meghívottjaként. Miként a polgármester asszony elmondta, Alsónána hat hasonló nevű települést lát majd vendégül: Felsőnánát, Kisnánát, Bakonynánát, Tiszanánát, a felvidéki Nánát és Hajdúnánást.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kilencvenöt év a magyar dal szolgálatában (Sepsiszentgyörgyi magyar férfidalárda)
A Sepsiszentgyörgyi kórusmozgalom kezdetének a Székely Mikó Kollégium Harmónia kórusa tekinthető, amely az 1862/63-as tanévben alakult Zayzon Farkas tanító vezetésével. 1873-ban megalakult a Református Dalárda, majd 1875-ben városunk első vegyes kara. Ezek az együttesek az első világégésig rendszeresen tevékenykedtek. A trianoni diktátumot követően, az anyanyelv és a nemzeti kultúra veszélyeztetettségének időszakában, 1921-ben jött létre a Magyar Dalárda. A névhez a férfi jelzőt 1945 után ragasztották.
1972-től a dalárda vezetését László Attila zenetanár, zeneszerző és karnagy veszi át. Munkássága magas szintre emelte férfidalárdánkat. Kitűnő műsorpolitikáját a tiszta forrásra, a népdalra alapozta, és sikerült egyben tartani, nevelni, szervezni és vezetni 42 éven át a Sepsiszentgyörgyi Művelődési Ház segítségével és támogatásával.
2014 októberétől új, fiatal karnagy, Jakab Árpád igyekszik megtartani az átvett örökséget. A legnagyobb gondunk a fiatalítás, de azért örökifjú kórus vagyunk. Nagy lendületet jelentett mindannyiunk számára, hogy 2014 tavaszán létrejött a Száztagú Székelyföldi Férfikórus a Székelyudvarhelyi dalegylet kezdeményezésére. Legutóbb Fehéregyházán a Petőfi-emlékünnepségen szerepeltünk. Bebizonyítottuk, hogy „Székely, egyesülj a dalban”, tehát Székelyföld létezni fog.
A Kónya Ádám Művelődési Ház keretén belül működő dalárdánk október 1-jén, szombaton ünnepli fennállásának 95. évfordulóját. A Vártemplomnál, a mindenkori dalárdások kopjafájánál koszorúzással kezdődik a rendezvény, az ünnepi hangversenyre délután az evangélikus templomban kerül sor. A jubiláló Magyar Férfidalárda mellett fellép a Cantuale kórus Marosvásárhelyről, a Codex régizene együttes Csíkszeredából és a Cantus Firmus vegyes kar Sepsiszentgyörgyről.
Szabaday Rudolf, a dalárda jegyzője
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az 1916. évi román betörés emlékezete
A majdnem öt évig tartó, testet-lelket meggyötrő első világégés harmadik esztendeje, az 1916. évi román fennhatóság viselte meg leginkább Erdély földjét. Az antanttal kötött titkos egyezmény alapján a területszerzés reményében 1916. augusztus 27-én támadt Erdélyre a román hadsereg. A Kárpátok szorosain, hágóin Orsovától a Tölgyesi-hágóig az előrenyomuló mintegy nyolcszázezer katonát számláló csapatok a legtöbb helyen könnyen, néhol harcok közepette, mondhatni meglepetésszerűen törtek be Erdélybe, így a Barcaságba és Székelyföldre is. Brassóba Predeálon át, Háromszékre az Ojtozi-szoroson, Alcsíkba az Úz-völgyén, Gyergyóba a Tölgyesi-hágón át özönlötték el vidékünket. Az október 7-ig tartó megszállás hadtörténetét több helyen olvashatjuk, de a lakosság által megélt félelmet, szenvedéseket, a menekülés keserveit csak a népi emlékezet fennmaradt dokumentumai tudják elénk tárni. S „hála” a szomorú évfordulónak, a leszármazottak fiókjaiból egyre gyakrabban kerülnek napvilágra, s így közzétételre a nagy- és dédszülők az utódok által féltve és még mindig félve őrzött háborús emlékei.
Október 19-én a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház pinceklubjában nagyszámú érdeklődő előtt, László Károly színművész bevezető köszöntője után Sepsiszentgyörgy köztiszteletben álló, brassói születésű nyugalmazott orvosa, dr. Wotsch Gyula vállalkozott felmenői (anyai dédanyja, apai nagyanyja és anyai nagyapja) román megszállás alatti napjainak bemutatására. Az apai nagyanya, Wotsch Ferencné született Lázár Klára brassói lakásából volt szemtanúja a bevonuló román hadsereg és a bolgárszegi román lakosság által keltett félelemnek. A hivatalos tiltások ellenére naplóját a megszállás első napjától annak végéig naponta vezette. Soraiból megtudjuk, hogy hírzárlat, a levélforgalom korlátozása, a magyar nyelv használatának tiltása, a fegyveres katonaság állandó jelenléte, az ideiglenesen kinevezett brassói születésű román polgármester ellentmondásos rendelkezései, a gyárakban, raktárhelyiségekben található készletek bevagonírozása és Óromániába szállítása állandó feszültségben tartotta és megviselte az otthonmaradást választó pár ezer lakost, hogy aztán lelkesen, felszabadultan köszönthessék az október 7-én győztesen érkező magyar honvédséget.
Az anyai nagyapa, dr. Sándor Gyula mint Csík vármegye csíki járásának főszolgabírója abban a nehéz helyzetben élte meg a román hadsereg beözönlését, hogy hivatalánál fogva nemcsak családja, hanem a járás menekülést választó lakosságának gondjaival is foglalkoznia kellett. Az pedig a félelem, a bizonytalanság, az útközben előforduló gyakori torlódások miatt egyre inkább elcsigázta és reményvesztetté tette a gyorsabb haladás érdekében csomagjaiktól, jószágaiktól gyakran megválni kényszerülő emberáradat tagjait. A Kolozsvár és a környéki hatóságok tartózkodóan fogadták a csíki menekülteket, nehezen egyeztek bele azok letelepedésébe és a segélyek kiosztásába. Voltak, akik a továbbhaladást választották, s végül Debrecen környékén leltek ideiglenes otthonra. Wotsch doktor anyai dédnagymamáját és annak egyik fiát mint a megszállás vértanúit ismertük meg. A Gyergyótölgyesen élő, akkor kilencven éves Lázár Jakabné született Kopacz Máriát és négy gyerekét, dr. Lázár János nyugalmazott főszolgabírót, Istvánt, Emanoilt és Irmát a visszavonuló román hadsereg október 15-én több más tölgyesi lakossal Moldovába, a Piatra Neamţ-i fogolytáborba hurcolta. A dédnagymama és János ott lelték halálukat, amit a román hivatalosságok igazoltak is, viszont Istvánt és Emanoilt csak eltűntnek nyilvánították. A testvérek közül csak Irmának sikerült hazajutnia. Az érdekfeszítő vetített képes előadást a hallgatóság megdöbbenve és részvéttel követte. Íme egy család, melynek Kelet-Erdély három különböző helységében lakó tagjai megszenvedték az idegen hadsereg megszállását. S vajon még hány és hány hasonló sorsról tudnának beszélni a még szunnyadó, rejtőzködő dokumentumok. Mindnyájunk kötelessége ezek feltárása és közzététele történelmünk igazabb megismerése érdekében.
József Álmos Háromszék (Sepsiszentgyörgy)