"A Szlovákiában létrehozandó önálló magyar egyetemnek várhatóan gazdasági, teológiai és pedagógiai kara lesz - jelezte jan. 8-án a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) sajtótájékoztatóján Szigeti László, a szlovák oktatási tárca államtitkára. Mikulás Dzurinda miniszterelnök második kormánya programnyilatkozatában is rögzítette az önálló magyar egyetem létrehozásával kapcsolatos szándékát. A kormányhoz tartozó Magyar Koalíció Pártja (MKP) - amely az előző Dzurinda kormánynak is tagja volt - korábban eredménytelenül küzdött azért, hogy a Nyitrai Konstantin Egyetemen, egy önálló magyar kar keretei között ismét megteremtsék a szlovákiai magyar pedagógusképzés feltételeit. Az elképzelések szerint az önálló magyar egyetem Révkomáromban létesülne. /Milyen legyen a szlovákiai önálló magyar egyetem ? = Népújság (Marosvásárhely), jan. 9./ "

A szlovákiai magyar tudományos műhelyek munkatársaival tanácskozott jún. 7-én a Pozsonyhoz közeli Somorján a Magyar Tudományos Akadémia elnöki bizottsága. A bemutatkozó műhelyek, így a házigazda, a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet, a Szlovákiai Magyar Professzorok Klubja, a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda, a révkomáromi Selye Egyetemi Központ és a nyitrai Konstantin Egyetemen működő Közép-európai Tanulmányok Kara, a közelmúltban megalakult Selye János Egyetem, a pozsonyi Komensky Egyetem magyar tanszéke, és más felvidéki magyar tudományos társaságok fontos szerepet töltenek be a felvidéki magyar kisebbség életének alakításában. Az intézményeket ebben az igyekezetükben az MTA hosszú évek óta segíti. A tanácskozás első munkanapján az MTA Arany János Emlékérmet adományozott a somorjai tudományos kutatókönyvtár, a Bibliotheca Hungarica vezetőjének, Végh Lászlónak és – posztumusz – a közelmúltban elhunyt, Somorján élt Zalabai Zsigmond író-irodalomtörténésznek. Az MTA kihelyezett ülése jún. 8-án Révkomáromban folytatódott. /Az MTA elnöki bizottsága Szlovákiában tart kihelyezett ülést. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./

A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen tett magyar államfői látogatásnak kifejezetten figyelemfelkeltő célja volt, itt végezte tanulmányait a két évvel ezelőtt brutálisan bántalmazott Malina Hedvig. A példátlan szlovákiai nacionalista kurzus középpontjában az a Ján Slota áll, akivel kormányzati-politikai közösséget vállalt Robert Fico, a kisebbségi kérdés rendezésében Európát többször is kioktató szlovák kormányfő. Aggasztó, hogy egy szlovákiai felmérés szerint húsz év alatti fiatalok több mint hatvan százaléka úgy ítéli meg, hogy a magyar nyelvhasználatnak nincs helye a nyilvánosság előtt. Ján Mikolaj szlovák oktatási miniszter a törvényhozásban jelentette ki: „van abban valami logika, hogy a gyerekek érteni akarják, amit az államnyelvet nem beszélő polgártársaik mondanak”. Erre reagált élesen Sólyom László magyar köztársasági elnök a visegrádi együttműködés államfői csúcsán: „Tűrhetetlen azt mondani egy olyan országban, ahol tíz százalék magyar él, hogy ne használják az anyanyelvüket, amely alapvető emberi joguk, alkotmányos joguk, európai uniós érték és mindenféle nemzetközi szerződés által biztosított jog. Ez egy tökéletes meg nem értése egy soknemzetiségű országnak. ” A magyar köztársasági elnök név szerint bírálta Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt elnökét rendszeres és durva magyarellenes kijelentéseiért és nehezményezte, hogy a pozsonyi kormány nem hajlandó elhatárolódni az ultra-nacionalista politikus féktelen kijelentéseitől. Sólyom egyetértett Ivan Gasparovic szlovák államfővel abban, hogy a szlovákiai magyarok lojalitással tartoznak a szlovák állam iránt, de kollégájával vitatkozva hangsúlyozta, hogy az „államnak meg kell tanulnia magyarul ott, ahol magyarok élnek”. /Lokodi Imre: Szlovák–magyar: probléma nincs, csak vita. = Új Magyar Szó (Bukarest), 2008. szept. 22./

Hat külhoni magyar tudós vehette át az Arany János-elismeréseket
Hat külhoni magyar tudós vehette át hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián a külhoni magyar tudósok elismerésére szolgáló Arany János-díjakat és -érmeket. Öt tudós a külső tagok fórumán vette át Pálinkás Józseftől, az MTA elnökétől az elismeréseket. Az Arany János-életműdíjat Feszt György, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára az erdélyi magyar tudományos élet, valamint a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés előmozdításában elért kimagasló érdemeiért, az Akadémia közgyűlésén vehette át.
Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény díjjal ismerték el az erdélyi Bíró Domokost, a fizikai tudományok doktorát, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanárát, akinek „oktatói, kutatói, eszközfejlesztői munkásságát világviszonylatban jegyzett tudományos eredmények elérése fémjelzi”, valamint Sándor Annát (Szlovákia), a Konstantin Filozófus Egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékének vezetőjét, akinek köszönhetően tanszéke „nagyszerű tudományos, oktatási és emberi közösséggé érett az elmúlt években, meghatározó tényező lett a szlovákiai felsőoktatásban”.
Az Arany János Fiatal Kutatói Díj idei kitüntetettje Pósa Mihály (Szerbia) vegyész, az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Kara Gyógyszerészet-tudományi Tanszékének docense, akit oktatói és kutatói munkájáért tüntettek ki. Az Arany János-érem idei díjazottjai Halász Albert (Szlovénia), a lendvai magyar önkormányzat elnöke, aki tudományos, kutatásszervezői, írói, valamint média- és közéleti tevékenységével, valamint Hámos László (Amerikai Egyesült Államok), a New York-i székhelyű Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) elnöke, aki „az egyetemes magyarságnak tett szolgálatáért” érdemelte ki az elismerést.
Pálinkás József köszöntőjében a kulturális nemzet összetartozásáról beszélt. „A politikai nemzethez való tartozást egykor a határok szabályozták, azok az érzések viszont, amelyek a kulturális nemzethez való tartozást határozzák meg, sokkal nehezebben megfogalmazhatók, ugyanakkor sokkal fontosabbak” – emelte ki.
Krónika (Kolozsvár)

Váradon alakult meg a HTMFIB
Ezúttal Nagyváradon tartotta soros ülését a kárpát-medencei magyar felsőoktatási intézmények vezetőit tömörítő Magyar Rektori Konferencia. A tanácskozás a PKE-n zajlott, pénteken.
A térségünkbeli felsőoktatási intézmények irányítói, valamint a kárpát-medencei szakmai-tudományos intézmények képviselői üléseztek Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen. Most itt tartotta ugyanis aktuális plenáris ülését a Magyar Rektori Konferencia. Az ülés központi témája a Kárpát-medence magyar nyelvű felsőoktatási intézeteinek együttműködése, a közös képzések gyakorlata volt. Ebbe illeszkedő módon megalakult a Határon Túli Magyar Felsőoktatási Intézmények Bizottsága (HTMFIB).
A tanácskozás sajtónyilvános részében Tőkés László, a PKE elnöke köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy még mindig nem sikerült maradéktalanul helyreállítani a magyar oktatást, óvodától egyetemig. Ezért is kellett annak idején egyházi hátterű intézeteket is létrehozni. E hálózat ugyanakkor fejlődőben van – példaként említette, hogy a támogatások révén nemsokára megkezdődhet a PKE új főépületének építése. „A magyar és az európai integráció a felsőoktatás terén is egybeesik. Mondjuk ezt különösképpen azoknak, akik a magyar nyelvű kisebbségi felsőoktatásunk létjogosultságát megkérdőjelezik, rossz szemmel nézik, vagy éppenséggel visszafejlesztenék – mint például a Selye János Egyetemet –, vagy megszüntetnék – amiképpen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatával tennék –, vagy mindmáig akadályozzák önállósulását, ahogyan a Bolyai Egyetem helyreállítását is meggátolták” – jelentette ki beszédében A magyarországi kormány részéről Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szólalt fel. Ő a nemzetpolitika felsőoktatásbeli megjelenüléséről értekezett. a magyar kormány további támogatásáról biztosította a jelen lévő felsőoktatási vezetőket. Ismertette azokat a kormányzati terveket, amelyek a külhoni és az anyaországi felsőoktatás közötti átjárhatóságot hivatottak biztosítani. Előadást tartott még mások mellett az ELTE, a Sapientia, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, az Ungvári Nemzeti Egyetem, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság egy-egy képviselője is. Házigazdai minőségében dr. János Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora mondott köszöntőt, bemutatva a PKE-t.
Létrejött a grémium
A tanácskozás második része során létrehozta a Magyar Rektori Konferencia a Határon Túli Magyar Felsőoktatási Intézmények Bizottságát. Ezen keresztül a határon túli magyar felsőoktatási intézmények is véleményt nyilváníthatnak a felsőoktatással kapcsolatos magyarországi elképzelésekről. Hozzátette, erre az teremt lehetőséget, hogy a Rektori Konferencia a mindenkori oktatási kormányzat tanácsadójának számít Magyarországon. APKE rektora elmondta, hogy a nagyváradi tanácskozáson a különböző országokban működő egyetemek közös doktori és mesterképző programjaiban rejlő lehetőségeket is számba vették. “Ez azt jelenti, hogy a partnerintézmények a határ mindkét oldalán akkreditáltatják a képzéseket, és olyan oklevelet adnak a diákoknak, amelyet mindkét államban elismernek” – magyarázta a rektor. A plenáris ülést egyébként immár harmadjára tartották az anyaország határain túl.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Kárpát-medencei oktatás: honnan, hová?
Kosztolányi Dezső egyik ismert felvetése – a nevelés egyet jelent azzal, hogy segítsünk a gyermeknek valóra váltani a lehetőségeit – mottóval rendezték nemrég Csíkszeredában a 22. Bolyai Nyári Akadémiát. A Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a közoktatásban témakörben zajló rangos nyári pedagógusi továbbképzőn a szervező Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke, Burus Siklódi Botond, Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Vörös Mária, a szervezet alelnöke és Fekete Attila, az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének alelnöke segítségével igyekeztünk felvázolni a Kárpát-medencei magyar oktatás térképét.
Mi indokolta a rendszerváltás hajnalán az anyaországon kívül a magyar pedagógusszervezetek létrejöttét? Ami gyakorlatilag a rendszerváltással egy időben történt…
Jókai Tibor: Csehszlovákiában’89 novemberében történt meg a rendszerváltás, 1990. január 13-án pedig az akkori Nyitrai Pedagógiai Főiskola aulájában már meg is tartotta alakuló ülését a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Akkoriban, még a pártállami időkből visszamaradva, a Csemadok volt civil szervezetként a magyar kulturális élet szervezője. A régebbi időkből azonban, még az I. Köztársaság idejéből – amikor Kárpátalja is Csehszlovákiához tartozott – Pozsony központtal már volt szövetsége a magyar pedagógusoknak. Ingatlannal rendelkezett, amit az ötvenes években a Beneš-dekrétumok nyomán elkoboztak, illetve államosítottak. Nyitrán az akkor még élő tagok egy része is megjelent, elfogadták az alapszabályt, májusban már be is jegyezték a szervezetet. Ekkortól számíthatjuk az SZMPSZ létrejöttét Komárom székhellyel. Az első demokratikus magyar kormány az oktatási tárcán belül már létrehozta a határon túli magyarok osztályát, 1991-től pedig már körvonalazódni kezdtek a működésünket lehetővé tevő anyagi források is.
Vörös Mária: Az akkori szlovákiai magyar közéletben pozitív hangulat volt érzékelhető, egyfajta várakozás, hogy jelentősen megjavul a magyarság helyzete, meglódulnak az események. Ennek a hangulatnak volt a része és következménye a pedagógusszövetség megalakulása is.
Hogyan zajlott a folyamat a Vajdaságban és itthon, Erdélyben?
Fekete Attila: Nálunk a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete alakult meg először, 1993-ban Újvidék székhellyel. Nagyon sokan elégedetlenek voltunk a központosítással, hogy minden Újvidéken zajlik, holott a magyar többség központja Szabadka, így 1995-ben megalakult az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete. A célok adottak voltak, hiszen a háborúk után a kisebbségek kiszorultak a közéletből és általában a központi intézményrendszerből. A magyar pedagógusok számára ma sincs központi továbbképzés, csak amit a mi egyesületünk szervez.
Burus Siklódi Botond: A ’90-es évek eleje Erdélyben is a nagy reménységek és a nagy átalakulások időszaka volt. A pedagógustársadalom nagy felelősséggel igyekezett kezelni a magyar iskolák ügyét, sok olyan kezdeményezés látott napvilágot történelmi régiónként, amely egyre aktuálisabbá és elodázhatatlanabbá tette egy szakmai szervezet létrehozását. Egyeztető fórum keretében 1991-ben született a megállapodás olyan érdekvédelmi szervezet bejegyeztetésére, amely kimondottan a magyar oktatás, a magyar iskolák ügyét képviseli. Lászlófy Pál és Tőkés András ezt ’91 októberében bejegyezték, decemberben pedig már meg is tartottuk az alakuló ülést Sepsiszentgyörgyön. Megállapodás született, hogy a szervezet mindenkori székhelye Csíkszeredában legyen, hiszen itt adottak voltak a feltételek a támogatottság perspektívájában is. Első elnöknek Lászlófy Pált választották, aki húsz éven át vezette az RMPSZ-t, az ő vezetésével alakult ki az Erdély-szerte működő szerkezet.
Hogyan tekint vissza a pedagógustársadalom erre a negyedszázadra?
Fekete Attila: Úgy érzem, mindabból, amit megalakulásunkkor kitűztünk, amit csak emberileg lehetett, elvégeztünk. Abban viszont van hiányérzetem: miért van az, hogy ehhez a munkához anyagi támogatást szinte kizárólagosan Magyarországról kapunk. Pedig Szerbiában mi is adófizetők vagyunk, de az adónkból alig csurran-cseppen vissza hozzánk.
Jókai Tibor: Nekem a háttérintézményekkel vannak problémáim. Szlovákiában például minden megyében létrehoztak egy szlovák módszertani központot, nem hoztak azonban létre önálló magyar módszertani központot, hanem a szlovákon belül kreáltak egy magyar részleget Komárom székhellyel, minket meg sem kérdezve, nem konzultálva velünk. Szlovákiában is bevezették az EU irányelvei alapján a kötelező kreditrendszert, a pedagógusoknak kötelező évente részt venni olyan továbbképzéseken, ahol kreditpontokat lehet szerezni. A szlovák módszertani központok uniós forrásokból működnek, így ingyen tudják kínálni a továbbképzéseket, s ezáltal lépéselőnyben vannak. Mi különböző pályázati pénzek révén igyekszünk ingyenessé, de legalábbis olcsóbbá tenni képzéseinket. Idénre valahogy elértük ezek állami akkreditálását, ebben tehát már nem szenvedünk hátrányt. A szövetség létrehozta a Comenius Intézetét, de erre sem kapunk állami támogatást, ezért sok programunk esetleges. Mivel pedig az első szempontunk a szakmaiság, és ebből soha nem fogunk engedni, nagyon meg kell fontolnunk, mire költjük a pénzt.
Vörös Mária: Oktatási ügyekben szakmai szervezetként időnként kikérik a pedagógusszövetség véleményét – és ez jó. Különösképpen koncepciók, törvénytervezetek kidolgozásánál, módosításánál van ez így. Később azonban a parlamentben, ahol tulajdonképpen eldől e törvények sorsa, már nincs beleszólásunk a folyamatokba, és így nagyon sok esetben teljesen más, megcsonkított törvények kerülnek ki. Nincs egy olyan politikai párt, amely ténylegesen felvállalná az oktatás kérdését, így ez politikai alkuk tárgyává, rosszabb esetben könnyen mellőzhetővé válik. Kampányban fontos, utána már feláldozható.
Burus Siklódi Botond: A román kormány részéről mi sem kapunk támogatást. Van egy aláírt együttműködési szerződésünk az Oktatási Minisztériummal, ami arról szól, hogy tevékenységünk illeszkedik a román oktatási rendszer támasztotta feltételrendszerbe, hozzájárulunk a román oktatás fejlesztéséhez. Időnként még állami feladatokat is ellátunk – mindenféle anyagi támogatás nélkül. Amúgy a Nemzeti Kisebbségi Főosztállyal felhőtlen a viszonyunk, talán több kölcsönösséget igényelnénk. Egy humánerőforrás-központ felállítását már régóta szorgalmazzuk, de nem úgy néz ki, hogy meghallgatnák a szakmai érveinket. Valószínűleg politikai döntés születik, pedig sok érv támasztaná alá, hogy ennek a központnak itt lenne a helye. Egyértelmű hiányként hozhatom fel, hogy szövetségi szinten még mindig nem sikerült a szülőkkel való intézményes kapcsolat kialakítása.
Kihívások, tervek, perspektívák…
Burus Siklódi Botond: Nagyon sok a tennivalónk. Itt van például az egész román oktatási rendszer finanszírozásának kérdése: ha nem helyezzük új alapokra, meginoghat az eddigi rendszer, tagozatokat vonhatnak össze, iskolák szűnhetnek meg. A szakmai oktatás újragondolása terén is lenne mondanivalónk, amire – bár az egész oktatást érinti – különlegesen érzékeny a magyar nyelvű oktatás. Nagy feladatok állnak előttünk az iskolai autonómia kiterjesztése terén is, az oktatás alulfinanszírozása pedig állandó problémaforrás.
Fekete Attila: Megtartani az eddigi tevékenységet és fejleszteni, ha még lehet…
Vörös Mária: A lényeg: továbbvinni az elmúlt huszonnégy év pozitívumait. Sajnos, lassan a megmaradás lett a kulcsszó, ez a legnagyobb kihívás az elkövetkezőkben.
Jókai Tibor: A legnagyobb gond az iskolák elnéptelenedése, és ennek nyomán a megszűnés veszélye. Most még talán az önkormányzati vezetők sem fogták fel ennek jelentőségét, hiszen mindenikük ragaszkodik települése iskolájához, de ha nem dolgozunk ki terveket, stratégiákat, tanintézmények tucatjai szűnhetnek meg a közeljövőben nemcsak nálunk, de az egész Kárpát-medencében. Az alacsony demográfiai mutatók mellett a fiatalok elvándorlása is tény – és most már nem az idősebbek hagyják el szülőföldjüket, hanem a fiatalok. Márpedig gyermek nélkül nincs iskola, s ha iskola nincs, a legszebb, legjobban kidolgozott tervek is üres légbuborékok maradnak.
Aczél Péter László, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Egy kötetnyi kisebbségi magyarnyelvtan-tanítás
990 óta egyre nagyobb teret kapnak a magyar közbeszédben a kisebbségi magyarok sorskérdései. Sok szó, időnként túl sok és üres szó esik a demográfiai változásokról, az asszimilációról, a nemzettudat kívánatosnak vélt vagy hirdetett milyenségéről, állampolgárságról, tömbben vagy szórványban élő magyarokról, s nyelvünkről, melyben nemzetünk él. Szóba hozzák az iskolákat is, köztük a magyar tannyelvű iskolákat, ahol a kisebbségi magyar tanulóknak jó 70%-a tanul, s a szlovák, szerb, román, ukrán s egyéb tannyelvű iskolákat, ahová a fennmaradó 30% jár. Amiről sosem szól a közbeszéd, az a magyarok iskoláinak színvonala.
Az ártatlan szemlélő úgy hiheti, hogy csak nyelvi jogsértésektől szenvednek a magyar iskolák és tanulóik, például akkor, amikor a nemzetállami oktatáspolitika jelentősen diszkriminálja a kisebbségi (magyar) tanulókat. Sajnos a helyzet ennél is rosszabb, ugyanis a magyarok maguknak is sok kárt okoznak. 2014. január 25-én a Kolozsvári Akadémiai Bizottság akkori elnöke, Péntek János nyílt levélben részletekbe menő kritikát közölt a romániai magyar közoktatásról. Péntek kritikája az oktatás egészéről szól: minden tantárgy oktatásáról, a tankönyvekről, a tanárok képzéséről és továbbképzéséről. Itt most csupán egyetlen tantárgyról szól ismertetésem, a magyar nyelvtanról, ahogy azt a Magyarországról nézve határon túli országokban ma tanítják.
2013 októberében a nyitrai egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete konferenciát rendezett a kisebbségi magyarnyelvtan-tanítás kihívásairól. Az itt ismertetett, megrendítő, de hasznos kötet erről a konferenciáról tudósít. A tanácskozást szervező s a kötetet szerkesztő nyelvészek szerint kisebbségi helyzetben az anyanyelvoktatás egyik lehetséges célja a kétnyelvű és a magyar egynyelvű környezetben folyó sikeres kommunikációra való felkészítés. A könyvből megtudhatjuk, hogy a kisebbségi magyarnyelvtan-könyvek mennyiben alkalmazkodnak az új társadalmi elvárásokhoz, milyen mértékben veszik figyelembe a magyar tanulók kisebbségi helyzetét és anyanyelvhasználatát.
A nem nyelvész olvasó témánkra hangolására idézek egy kárpátaljai magyar nyelvész főiskolai tanárt, Beregszászi Anikót, aki szerint a magyar anyanyelvi nevelés megújításának egyik feltétele, hogy „az oktatás irányítói olyan tantervekkel, tankönyvekkel és oktatási segédletekkel, módszertani útmutatókkal lássák el a kárpátaljai magyar iskolákat, melyek nem a nyelvi alapú diszkriminációt éltetik tovább, nem nyelvművelői babonákat terjesztenek, hanem ismereteket és hasznosítható tudást közvetítenek”.
Van kisebbségi magyar közösség, ahol ez történik, épp Kárpátalján, Beregszászi Anikónak s munkatársainak köszönhetően, de Romániában, Szerbiában, Szlovákiában s másutt a magyar anyanyelvoktatás nagyrészt a nyelvi alapú társadalmi diszkriminációt élteti tovább. Vančo Ildikó egyebek mellett arról tudósít, hogy a szlovákiai magyarnyelvtan-oktatás ma is abból a feltevésből indul ki, hogy egyetlen normát kell elsajátíttatni, de azt sem lehet tudni, hogy ez mikori nyelvi norma, „a nyelvtankönyvek 30–40, néha akár 50 évvel ezelőtti normát kérnek számon”. A romániai helyzetet elemezve Pletl Rita a nemzetállami diszkrimináció egyik „szalonképes”, de nagyon eredményes módszeréről ír: „A román tanügyi törvény túlszabályozza a kisebbségi oktatást (hogy szűkítse lehetőségeit)”, így egyebek mellett előírja, „hogy a regionális (kisebbségi) anyanyelvek és a román anyanyelvi órák számának azonosaknak kell lenniük”. Ugyanez a helyzet Szlovákiában is, ami azért aggályos, mert a jó kétnyelvű oktatásnak az a célja, hogy lehetőleg kiegyensúlyozott kétnyelvűséget eredményezzen, úgy, hogy az iskolai nyelvhasználat és az iskolán kívüli balanszírozza egymást. Például a 80%-ban magyar lakosságú Dunaszerdahelyen a magyar iskolások szlovák tannyelvű oktatására kellene a nagyobb figyelmet fordítani, de a 9%-ban magyar lakosságú Losoncon a magyar tannyelvűre. Vančóné kitér arra is, miként stigmatizálják a szlovákiai tanügyi előírások a magyar diákok anyanyelvhasználatát, amikor például elvárják, hogy „a diák tudja helyesen képezni az igealakokat feltételes mód egyes szám 1. személyben”. Aki ezt várja el, például hogy a magánhangzó-illeszkedés törvényét megsértve én aludnékot mondjon valaki az én aludnák helyett, az a „helyes magyarság” kívánalmát érvényesíti, s ezzel a magyar anyanyelvűek, köztük az iskolások túlnyomó többségét megbélyegzi, stigmatizálja. Ez a szemlélet nyelvtudományi és pedagógiai szempontból külföldön több mint fél évszázada, de Magyarországon is bő három évtizede már tarthatatlan.
Kugler Nóra több olyan nyelvtankönyvet bírál, melyekből szlovákiai magyar gimnazisták és szakközépiskolások kénytelenek tanulni. Arra fordítja figyelmét, hogy miként jelenik meg „a beszélő ember és a nyelv viszonya a tankönyvek által közvetített tudásban és tevékenységben”. E tankönyvek nemritkán elidegenítik a diákokat saját anyanyelvváltozatuktól, például amikor a művelt köznyelvben helytelen, de a magyarok beszédében gyakori suksükölésről (pl.: mindenki láthassa, hogy most még nem lesz árvíz) azt tudatják, hogy „ez felszólító módú alak”, s nem azt, hogy itt a kijelentő módban is érvényesül a más helyzetekben is szokásos hangmintázat, hisz például az ad ige kijelentő és felszólító alakja is azonos, mégsem gondolja senki, hogy a beszélő nem tudja megkülönböztetni a kijelentő alakot a felszólítótól. Ugyanezeket a tankönyveket elemzi Kozmács István is, főleg abból a szempontból, hogy mennyiben felelnek meg a kisebbségi magyar tanulók szükségleteinek. Az eredmény lehangoló: a tankönyvek szerzői egyáltalán nem használják ki, hogy a diákok nem magyarországi és nem magyar köznyelvi beszélők, de azt sem, hogy egy másik nyelvet is ismernek.
A konferencia szervezőit s egyben a kötet szerkesztőit dicséri, hogy a legtöbbet bírált tankönyvek egyik szerzőjét, Uzonyi Kiss Juditot is megszólaltatták. Tőle is tudhatjuk, hogy „a Szlovákiában megjelent Magyar nyelv tankönyveket a szlovákiai kerettantervnek megfelelően Csicsay Károly dolgozta át a magyarországi Apáczai Kiadó által megjelentetett tankönyvek alapján”. Ebből a cikkből legyen elég egyetlen elrettentő gondolatot idéznem: „Lehet arról vitatkozni, [...] el kell-e fogadnunk a nyelv változását vagy sem [...] Az átláthatatlan mondatszerkezetek nem alkalmasak egyértelmű közlésre, ezért kommunikációs zavarokhoz vezethetnek. A nyelvész feladata ezért az lenne, hogy mentse, ami még menthető, és ne a ragok további sorvasztását segítse elő.” A nem nyelvészek kedvéért: lehet arról vitatkozni, el kell-e fogadnunk, hogy a Duna Szentendréről folyik Pest felé (s nem fordítva).
Végül idézem még Tolcsvai Nagy Gábor néhány gondolatát, ugyanezekről a tankönyvekről. Róla érdemes megjegyeznünk, hogy jó 60 éve ő az első olyan nyelvész akadémikusunk, akinek nem derogált középiskolai nyelvtankönyveket is írni. Tolcsvai is megvizsgálta, hogy mennyire alkalmazzák a Csicsay–Uzonyi Kiss tankönyvek a tudományos eredményeket, s mennyiben alkalmasak a kisebbségi magyar iskolások anyanyelvoktatására. Az eredmény elkeserítő: a magyarul beszélők földrajzi elhelyezkedése, nyelvpolitikai és kulturális helyzete nem része a tankönyvi anyagnak, így aztán tisztázatlan marad a nemzeti nyelv, az anyanyelv, a regionális nyelv és a nem őshonos nyelv közötti viszony, nem beszélve az egynyelvű és a kétnyelvű beszélőkről és régiókról. Bemutatja a szerző a tankönyvírók felelőtlen és abszurd műszóhasználatát, s egy helyen „a szerzőpáros nyelvtani ámokfutásáról” tesz említést. Konklúziója sem enyhébb: „Ezeknek a tankönyveknek a minősége tragikus, felháborítóan elfogadhatatlan, esetenként abszurd. [...] Nem segítik, hanem akadályozzák a személyiség-, közösség- és kultúraképzést a szlovákiai magyar tanulók és tanáraik, szüleik körében.”
Mindehhez a recenzens még két elgondolkodtató dolgot fűz hozzá. Egy: a Szlovákiában adaptált, eredetileg magyarországi tankönyvek Magyarországon a tankönyvvé nyilvánítás során a tartalom szakmai hitelességére és pontosságára 100%-ot kaptak. Kettő: ezekből a tankönyvekből ma Szlovákiában több mint 5000 magyar diák kénytelen tanulni.
KONTRA MIKLÓS
a Szegedi Tudományegyetem tanára
Vančo Ildikó és Kozmács István, szerk.: A kisebbségi magyar nyelvtantanítás kihívásai a 21. század elején. Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara – Arany A. László Polgári Társulás, Nyitra, 2014.

Nagyváradon tartják a 13. Anyanyelvi Konferenciát
Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen tartja a XIII. Anyanyelvi Konferenciát, 2015. május 14—17. között.
A Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia olyan független egyesület, amely a világ bármely részében – különösen kisebbségekben – élő magyarság magyar anyanyelvének, kultúrájának, így anyanyelvi és kulturális önazonosságának megtartását, művelését, fejlesztését szolgálja. Célja, hogy az öt világrész magyarságának segítsen anyanyelve ápolásában, kultúrája megtartásában, fejlesztésében és magyarságtudata megőrzésében. A társaság elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat. Negyedévenként kiadja a Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratot.
A nagyváradi konferencia tervezett programja:
2015. május 14. csütörtök
20.30 A 12 legszebb magyar vers (Pusztay János Prima Primissima-díjas egyetemi tanár előadóestje). Helyszín: Scriptum könyvesbolt, Teleki (ma Városháza) utca 31/A (a PKE épületétől balra, a sarkon álló könyvesbolt-kávézó).
2015. május 15. péntek
9.00 Megnyitó és plenáris előadások (Bartók-terem)
Tőkés László EP-képviselő: Köszöntő
Hoppál Péter kulturális államtitkár: Megnyitó
János Szabolcs rektor: Köszöntő
Pomogáts Béla (MNYKNT), Budapest): Közel fél évszázad a magyar nyelv szolgálatában
Péntek János (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Mit ér a nyelv(ünk), ha magyar?
Pusztay János (Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-Európai Tanulmányok Kara, Nyitra): A magyar-magyar terminológia jelene és jövője
Balázs Géza (ELTE-PKE): A magyar nyelv stratégiája
Cseke Péter (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Nagy Károly emlékezete
14.00 Tervezett szekcióülések (15-15 perces előadások)
A. szekció: A magyar nyelv és kultúra helyzete, lehetőségei (2010-2015) (Bartók-terem)
Szekcióvezető: Minya Károly
Boka László (PKE): Várad az irodalomban
Málnási Ferenc (Kolozsvár): Irodalmi bölcsőink Váradon
Magyari Sára (PKE): Lesz új értelmük a magyar igéknek? A romániai magyar oktatás helyzetéről
Minya Károly (NYF): Neologizmusok, nyelvújítás
Dede Éva (Manyszi): A nyelvi viselkedésformák változásai
Veszelszki Ágnes (ELTE): Egy új nyelvváltozat, a digilektus.
Hujber Szabolcs (Manyszi, Édes anyanyelvünk): Ötvenéves a magyar nyelvű pop-rock
Fleisz János (Kolozsvár): Az erdélyi magyar sajtó 1940-1944 között
B. szekció: Kisebbségi magyar nyelv és kultúra (E14-es terem)
Szekcióvezető: Balogh Andrea
Hódi Sándor (Ada): Nemzetpolitika – nyelvstratégia
Andrássy Dorottya (PPKE): Horvátország
Máté László (Kassa): Szlovákia
Hódi Éva (Ada, SZGNYE): A magyar nyelvhasználat Délvidéken
Dupka György (Ukrajna): Kárpátalja
Kardos Béla (Ausztrália): A magyar nyelv használatának és oktatásának lehetősége Ausztráliában
Balogh Andrea (PKE): A kortárs magyar irodalom recepciója a román kultúrában
Bartha Krisztina (PKE): Magyar-román kétnyelvű gyermekek beszédfeldolgozásának jellemzői – a fejlesztés lehetséges útjai
16.30 Az AK 2015. évi közgyűlése (E14-es terem)
Elnököl: Pomogáts Béla
19.00 Fogadás a Partiumi Keresztény Egyetemen, a PKE zenepedagógia szakos hallgatóinak fellépésével (Bartók-terem)
21.00 Búcsú Váradtól – egy vers sok színben (Pölcz Ádám előadóestje). Janus Pannonius versének fordításai, valamint a most elkészült román fordítás (Adio Oradiei) bemutatása (Mátray László Gyula munkája) (Bartók-terem).
2015. május 16. szombat
Fakultatív program
9.00 Nagyváradi séta – Nagyvárad művelődéstörténete
Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt (Teleki/Városháza u. 36.)
12.00 Autóbusz-kirándulás Nagyszalontára, Világosra és Ménesre
Ebéd: Nagyszalontán, majd: Arany János, Sinka István-emlékek, Csonkatorony
Megálló Világoson. Fakultatív vacsora és borozás Ménesen (Balla Géza borászata). Visszaérkezés busszal Nagyváradra 24 óráig.
2015. május 17., vasárnap
9.00 Séta, kávézás a Pece-parti Párizsban...
Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt
Hazautazás
itthon.ma

A nyelv az egyik legfontosabb identitásképző tényező
A Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia szervezésében ötévente megrendezésre kerülő Anyanyelvi konferenciának május 14–17. között Nagyvárad adott otthont.
Az első ízben 1970-ben megrendezett anyanyelvi konferencia célja foglalkozni a magyar nyelvnek és a magyar kultúrának az állapotával, bemutatni az eddigi kutatási eredményeket. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megszervezett XIII. Anyanyelvi konferencia gerincét a pénteki konferencianap képezte, amelynek keretében délelőtt plenáris, délután szekcióülések voltak. Ünnepélyes köszöntőt mondott Tőkés László európai parlamenti képviselő, a házigazda egyetem Alapítók Tanácsának elnöke. Röviden szólt a Partiumról mint régióról és a határok fölötti nemzetegyesítés kulturális és anyanyelvi kihívásairól. Megállapította: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, az Anyanyelvi Konferencia valóságos kulturális missziót teljesít, amikor következetesen megkeresi az idegenbe szakadt magyar közösségeket, és ezáltal szolgálja a határokat meghaladó nemzeti önismeret ügyét. „Teszi ezt és tennünk kell ezt annak tudatában, hogy valós és egészséges önismeret és önbecsülés híján az önfeladás és az önveszejtés zsákutcájában tévedünk. Isten óvjon ettől!” – zárta köszöntését Tőkés László.
Nemzeti regiszter
Nyitóbeszédet mondott Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, rámutatva legfontosabb identitásképző- és őrző értékeink, köztük az anyanyelv ápolásának és továbbadásának fontosságára és az ehhez kötődő feladatokra. A külvilágnak is meg kell mutatnunk a magyar kultúra és nyelv ősiségét, jelentőségét, gazdagságát, erejét – vélte, kitérve arra is, hogy a magyar állam és kormányzat mit tud és mit köteles tenni bel- és külföldön az anyanyelvi környezet megtartása, tágítása és fejlesztése érdekében, a nyelvi agresszió és környezetszennyezés ellen. „A nyelvi kulturális önazonosságunk az itt gondolkodók körében felelősségként fogalmazza meg, hogy a nyelvművelés, az anyanyelv ápolásának a szent feladata talán a régebbi időknél is fontosabb küldetés napjainkban. ennek a nagy közösségnek elemi érdeke az, hogy legfontosabb identitásképző érzékünket, az anyanyelvet milyen módon tudjuk továbbadni a majd utánunk következő generációknak. Cseppet sem mellékes ebben a vonatkozásban az a kormányzati törekvés 2010 óta, amely szerint a nemzeti regiszterrel próbálná meg végre Magyarország a rendszerváltás után huszonöt esztendővel feltérképezni és számon tartani, hogy a világban valójában hol és hányan vagyunk jelen. Erőforrásként tekintünk arra, hogy a világban sok helyen jelen vagyunk magyarokként” – fogalmazott az államtitkár.
Létjogosultság
János Szabolcs a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora azzal üdvözölte a hallgatóságot, hogy az Anyanyelvi Konferencia otthon van Nagyváradon és a Partiumi Keresztény Egyetemen, amely nem csupán nyelvünk és kultúránk védőbástyája, hanem a magyar tudományosság műhelye is egyben. János Szabolcs kiemelte: a PKE bizonyította az alapítás létjogosultságát, hiszen a vidéket járva mindenhol találkozom olyan tanárokkal, szociális munkásokkal, akik PKE-n végeztek. Fontos, hogy a Partium régiónak legyen egy tudományos kulturális központja, amely az elitképzésnek legyen fontos hídfőállása együttműködve partnerintézményekkel”
Előadások
A továbbiakban az előadások következtek. Pomogáts Béla az anyanyelvi konferencia közel fél évszázadának történéseit idézte fel, míg Péntek János, a Babes-Bolyai Egyetem nyelvészprofesszora Mit ér a nyelv(ünk), ha magyar? címmel tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a nyelvi globalizáció folyamatában módosulnak, sőt, akár el is tűnnek a nyelvi normák. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a magyar nyelv a Kárpát-medence peremvidékein közvetlenül veszélyeztetetté vált. Az utódállamokban jogi eszközökkel próbálják visszaszorítani a magyar nyelvet, de a folyamatosan táplált magyarellenesség is hozzájárul e veszélyeztetettséghez. Kiemelte, hogy a romániai oktatásban továbbra is él a magyar mint ellenségkép, ugyanakkor a magyar nyelv és kultúra szinte egyáltalán nem ismert a többségiek körében, és az is aggodalommal tölti el a többségieket, hogy még mindig nagyon sok magyar él Erdélyben, és ez az aggodalom gyakran ellenségeskedésbe vált át. Ebből az állapotból kivezető utat jelentene, ha az együtt élő népek jobban megismernék egymás kultúráját és történelmét. A délelőtt folyamán előadást tartott még Pusztay János a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Balázs Géza, a budapesti ELTE és Cseke Péter, a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Pap István
erdon.ro

Magyar Nyelvőr elismerést kapott Gál Emese szépvízi pedagógus
Átadták a magyar nyelv ápolásáért járó idei Magyar Nyelvőr Díjakat csütörtökön az Országházban Budapesten. Gál Emese szépvízi pedagógus Magyar Nyelvőr elismerő oklevélben részesült.
Gál Emese pedagógus, a szépvízi Nyírő József Általános iskola biológia–földrajz szakos tanára az erdélyi magyarság fennmaradása érdekében végzett oktatói, közösségszervezői munkájának elismeréseképpen a kuratórium döntése nyomán Magyar Nyelvőr elismerő oklevélben részesült.
Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, az átadó ünnepség védnöke elmondta: a magyar nyelvet különleges kincsnek tekintjük, hiszen a magyar nyelv az, amely képes kultúránkat megőrizni. Kiemelte: a kormány feladata, hogy nyelvünk ápolásán és a magyarság megőrzésén munkálkodjunk határon innen és túl. Hozzátette: a kormány ezért gazdasági programokat is indít a határon túl, mert az ottani magyar közösség gazdasági ereje képes megtartani a kultúrát és a nyelvet, másrészt óvodákat és iskolákat, templomokat is támogatnak a magyarság megmaradása érdekében. 
Hozzátette: a Magyar Nyelvőr Alapítvány önkéntes erővel foglalkozik nyelvünk ügyével, felkarolva és jutalmazva mindazokat, akik sokat tettek a magyar nyelv ápolásáért a határon innen és túl. A Magyar Nyelvőr Díjjal kitüntetetteket idén is három terület képviselői közül választotta ki a kuratórium: a határon túliak és a Magyarországon élők köréből, valamint azok közül, akik a legtöbbet tették az alapítvány céljainak megvalósításáért – emlékeztetett Keszi István alapítói képviselő.
Idén Szathmári István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a stilisztika iskolateremtő oktatója; Hőnyi Ede, a földrajzi nevek helyesírási szabályait megalkotó egyik tudós és Vanconé Kremmer Ildikó, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem docense vehette át az aranyszínű talapzaton álló, gravírozott tollat ábrázoló díjat és a vele járó pénzjutalmat. A Magyar Nyelvőr Alapítvány célja, hogy az 1872-es Magyar Nyelvőr folyóirat szellemiségének megfelelően a magyar nyelv megőrzését, kutatását, ápolását szolgáló rendezvényeket, kiadványokat, törekvéseket támogassa a határainkon innen és a határainkon túl, valamint erkölcsi és anyagi elismerésként évről évre Magyar Nyelvőr díjjal jutalmazza az arra érdemes személyeket. A díjakat harmadik alkalommal adták át. Krónika (Kolozsvár)

Tusványos: társnemzeti státus illeti meg a külhoni magyar közösségeket
Elszánt akarat és áldozatvállalás, a többségi nemzet elfogadó magatartása, valamint külső kényszerítő politikai erő – ez a három tényező a garancia arra, hogy a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyar közösségek megmaradjanak szülőföldjükön – hangzott el az idei Tusványos Külhoni politikai pártok küzdelme az európai gyakorlatnak megfelelő kisebbségi jogok érvényesüléséért című panelbeszélgetésen.
Az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai magyar pártok képviselői a rendszerváltás utáni küzdelmükről a kisebbségi jogok megszerzéséért, valamint az önrendelkezés kivívásáért folytatott harcukról beszéltek.
Az RMDSZ erős mandátumot kapott
A panelbeszélgetés első felszólalója Korodi Attila, az RMDSZ frakcióvezetője volt, aki a tavalyi decemberi választások óta az RMDSZ által – a Szociáldemokrata Párttal (PSD-ALDE) megkötött együttműködésnek köszönhetően – elért legfontosabb törvénymódosításokat, sikereket és kudarcokat ismertette.
„Az, hogy az erdélyi magyarság államalkotó nemzet legyen, olyan kérdéskör, amellyel a román politikum egyelőre nem akar foglalkozni. Mi parlamenti együttműködés révén próbálunk megoldást találni az olyan dilemmákra, hogy milyen eszközökkel érvényesíthetjük a választási programunkban megfogalmazott célokat. Az együttműködésünk nem kormányzásról szól, de lehetőséget teremt arra, hogy akár krízishelyzetekig menően tárgyaljunk arról, amit el akarunk érni” – vázolta az aktuális helyzetet a frakcióvezető.
Konkrét eredményekről is beszélt: az elmúlt fél évben sikerült elérni, hogy a szociális intézményi rendszer – mint amilyen a Dévai Szent Ferenc Alapítvány – zavartalan működését törvényesen garantálják. Az oktatási rendszer megreformálásában nagy előrelépés, hogy a képességfelmérő vizsgán, valamint az érettségin a magyar diákok más elvárásoknak kell majd megfeleljenek, a gyulafehérvári katolikus teológia újra állami támogatásban részesül, ahogy a Protestáns Teológiai Intézetben is támogatják ezentúl a lelkészképzést. Hozzátette, reményeik szerint hamarosan megalapítják a kisebbségi pedagógusképző intézetet is.
„Vannak azonban olyan stresszhelyzetek, amelyek időnként felkorbácsolják a kedélyeket, ilyen volt nem rég a kormányválság idején a március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítása a magyar közösség számára, amely a román médiának köszönhetően is magyarellenes, nacionalista, már-már rasszista hangokat erősített fel” – mutatott rá Korodi.
A vajdasági magyarság helyzete a „legrózsaszínebb”
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a magyarság számának csökkenését, az elvándorlást súlyos problémaként említette, ebben a közegben, a magyar politikai közösség feladata, hogy az embereknek szociális biztonságot, jó megélhetési lehetőségeket harcoljon ki. A pártelnök véleménye szerint minden határon túli magyar közösségnek ebben az irányban kell gondolkodnia.
„A többi határon túli magyar közösséggel ellentétben, minket Szerbiában nem állambiztonsági kockázati tényezőként határoznak meg, hanem ma már megbecsült és szerves részei vagyunk a szerb társadalomnak. Ebben annak is nagy szerepe van, hogy mindenki emlékszik arra, hogy a közelmúltban milyen erős konfliktusok voltak, ugyanakkor a Vajdaságban a magyarságon kívül 23 másik nemzeti közösség él, többek között szlovákok, ruszinok, horvátok, románok, bunyevácok stb., akikre szintén vonatkoznak a megszerzett jogok” – ismertette a vajdasági viszonyokat Pásztor István.
„Akié az ország, azé a nyelv”
Menyhárt József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke a szlovák állam létrejöttének magyarságra gyakorolt hatásait ismertette. Szlovákiában a nyelvi jogokat nem közösségi, hanem egyéni jogokként határozzák meg a 90-es évek közepén elfogadott törvényben, amelyet a magyar kisebbség nyomására azóta is „toldoznak-foldoznak”, de még mindig nem sikerült megfelelő verziót elfogadtatni a szlovák parlamentben, ugyanis a többség azt az elvet vallja, hogy akié az ország, azé a nyelv is.
Mint mondta, nagy sikernek könyvelik el, hogy a Nyitrai Egyetemen kétnyelvű ügyvitelszervezői szak indult el alap- és mesterképzésben, amellyel hozzájárulnak ahhoz, hogy a nemrég megoldódott közlekedési kétnyelvűséget már területekre is kiterjesszék. Hozzátette, a FUEN által elindított Minority Safe Pack-kezdeményezésben a szlovákiai magyarság is szervesen kivenné a részét.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke azt mondta, hogy a Szovjetunió felbomlása utáni eufóriában az ukrajnai kisebbségi közösségek számára kedvező törvényjavaslatokat fogalmaztak meg, az autonómia megadásának lehetősége is felmerült. Idővel aztán kiderült, hogy ezek jobbára csak az orosz kisebbséget érintik. Ez azért lehetséges, mert az ország lakosságának csak a fele vallja magát ukránnak, majdnem ugyanennyien orosz identitásúak.
Ukrajnában az alkotmány, valamint több törvény is garantálja a nyelvi jogokat, azonban ezeket a gyakorlatban nem sikerül betartatni. Ráadásul az új parlamentben nyugat-ukrajnai túlsúly alakult ki, amely a nemzeti kisebbségek szempontjából hátrányos törvénymódosítások elfogadását támogatja, ilyen többek között, hogy ezután nem garantálnák, csak biztosítanák a magyar nyelvű oktatást, szigorúan az ugyanolyan arányú ukránoktatás mellett.
A nyomatatott sajtóban köteleznék, hogy ugyanolyan példányszámban jelenjen meg ukránul is a kisebbségi nyelvű kiadvány, míg a rádiókban 50 százalékos ukrán nyelvű adásidőt írnának elő. Javasolják továbbá, hogy az alkotmányban szereplő kitétel, miszerint senkit nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától, kiegészüljön a felfüggesztés lehetőségével. Brenzovics hozzátette, hogy az Európai Tanács, az Európai Bizottság, valamint az Európai Parlament figyelmét többszörösen is felhívták a jogsértésekre, azonban nem találnak nyitott fülekre. Mondandóját azzal zárta, hogy Ukrajnában az autonómia kérdése mára teljesen tabuvá vált.
Kovács Boglárka / maszol.ro