Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kolozsvári Vigadó
2 tétel
2008. április folyamán
1885. április 12-én alakult meg Haller Károly vezetésével a kolozsvári Vigadó, a Redut nagytermében az EMKE, amit aztán 43 éves tetszhalálból 1991. április 20-án Brassóban támasztottak fel az újjáalakulás tényét rögzítő közgyűlésen, ahol megválasztották Dávid Gyulát elnöknek és Kötő Józsefet főtitkárnak. Az EMKE története megtalálható a Művelődés 1995. évi augusztus–szeptemberi összevont százlapos számában. Ma már dokumentumértékű ez a külön kötetként is megjelent összefoglalás, amely első ízben vette számba a 89-es decemberi fordulat után gomba módra megszaporodott romániai magyar egyesületeket is. 1992-től osztják ki az erdáélyi szellemi élet, közművelődés személyiségeinek nevét viselő EMKE-díjakat. A 2007. évi EMKE-díjak: Spectator-díj Szilágyi Aladárnak, az 1990 után kibontakozó kisebbségi önépítést segítő gazdag publicisztikai tevékenységéért, Kacsó András-díj a Háromszék Népi Együttes Zenekarának, az erdélyi népzene értékeinek itthoni és határon túli népszerűsítéséért, minőségi műveléséért, Bányai János-díj Bárth János néprajzkutatónak, az erdélyi népi kultúra értékeinek feltárása és közlése terén végzett kiemelkedő kutatói tevékenységéért, Kún Kocsárd-díj Széman Péternek, a versenyképes magyar közösség létrehozásáért végzett közművelői tevékenységéért, Nagy István-díj Öllerer Ágnesnek, kiváló zenepedagógiai, karnagyi és a kamarazenei mozgalom terén végzett munkásságáért, Bánffy Miklós-díj Székely Szabó Zoltánnak, fáradhatatlan szervezőmunkájáért, melynek eredményeképpen a Magyarország határain kívül működő magyar színtársulatok rendszeresen jelen vannak Bécsben és más ausztriai településeken, Kovács György-díj Balázs Attilának, korszerű és nagyhatású színészi munkásságáért, sokoldalú tehetségéért, mellyel a temesvári színpadot szolgálja és az erdélyi magyar, román és német színjátszás egymás felé fordulását segíti, Poór Lili-díj Balázs Évának, az anyanyelvi színpadi szó nemesítő erejébe vetett hitéért, mindig megújulásra kész emberábrázoló művészetéért, Szentgyörgyi István-díj Fazakas Mihálynak, színjátszásunk kiemelkedő hagyományának ápolásáért, a diákszínjátszásunk terén elért kiemelkedő érdemeiért, Szolnay Sándor-díj Soó Zöld Margitnak, utolérhetetlen művészi érdemeiért és az alkotói közösség érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, Monoki István-díj Györfi Dénesnek, a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Könyvtár állományának elkötelezett és szakszerű gondozásáért, Balázs Ferenc-díj a Calepinus Alapítványnak az 1990-ben létesített nyelviskola működtetéséért, biztosítva több ezer személynek az idegen nyelvek oktatását, nemzetközi nyelvvizsgára való felkészítését, gr. Mikó Imre-díj Irsay Miklósnak, értékteremtő, kultúrapártoló tevékenységéért. Életmű-díjban részesültek: Bálint Lajos, a míves könyvek erdélyi hagyományát folytató félévszázados munkásságáért, kultúrahordozó szép könyvek kivitelezéséért, Laskay Adrienn művészeti és oktatói tevékenységéért, az erdélyi Bartók- és Kodály-kultusz kiteljesítésében szerzett érdemeiért. /Szabó Zsolt: EMKE-díjak 2007. = Művelődés (Kolozsvár), 2008. április/
2012. április 12.
Ünnepel az EMKE
Az erdélyi magyar közművelődés napját ünneplik ma, április 12-én. 1885-ben ugyanis ezen a napon tartották Kolozsvárt az Unió utcai Vigadóban az alakuló közgyűlést.
Az erdélyi magyar közművelődés napját ünneplik ma, április 12-én. 1885-ben ugyanis ezen a napon tartották Kolozsvárt az Unió utcai Vigadóban az alakuló közgyűlést.
Marosvásárhelyen ünnepi műsor keretében az oklevélben részesít Országos Elnökség olyan személyeket, akik a helyi kisközösségek önszerveződő tevékenységében eredményes munkát vállaltak. A három díjazott Bíró István lelkész, Tóth Sándor tanár és Demeter József vállalkozó lesz. Kolozsváron szombaton, április 14-én 10 órától a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében (Bocskai/Avram Iancu tér 13. sz.) az EMKE közgyűlésén kerül sor az EMKE-díjak és díszoklevelek ünnepélyes átadására, amelynek során többek között lapunk vezető szerkesztője is kitüntetésben részesül. Cseke Péter Tamás az erdélyi magyarság jövőjét szolgáló publicisztikai tevékenységéért veheti majd át a Spectator díjat. Rajta kívül több mint tíz, az erdélyi kulturális életben meghatározó szerepet játszó alkotó veszi át az egyesület elismerését. Életmű-díjat kap Marosi Ildikó irodalomtörténész, ketten pedig tiszteletbeli tagokká válnak a szombati ünnepi közgyűlésen.
T. K. I. Új Magyar Szó (Bukarest)