Isten hozott, magyar szakképzés, veszélyben a szucsági óvoda
Mit ígér Kolozs megye 2014/2015-ös beiskolázási terve?
A 2014 őszén kezdődő tanév legnagyobb újdonsága Kolozs megyében a líceumi szakosztályok létrehozása.
A már korábban beindított különféle képzések mellett most a kolozsvári Református Kollégium kínál cukrász-pincér, fodrászat-kozmetika-manikűr-pedikűr, víz-gáz szerelő és villanyszerelő szakmát diákjainak. Fokozott aggodalom kísérte az elmúlt hónapokban az osztályösszevonások témáját, amelynek évről évre visszatérő kockázata általában a vidéki és a kolozsvári lakótelepi magyar iskolákat-óvodákat érinti, ezek sok esetben ugyanis létszám alatt működnek. A beiskolázási tervek elkészültek, a magyar osztályokat sikerült megmenteni, sőt eggyel több magyar 9. osztály indul, bár az idén még a tavalyinál is kevesebb nyolcadikos végez. Továbbra is veszélyben van viszont a szucsági óvoda: működtetéséhez még 5 gyermekre lenne szükség. A beiskolázási számok minisztériumi jóváhagyásra várnak.
Több mint 9 ezer magyar gyermek kezdi ősszel a tanévet.
Szabadság (Kolozsvár),

Imádsággal toboroz mester-tanárokat a Református Kollégium
„Internetről tanultam a magyar szaknyelvet” – mondja a mester
Körlevélben szólít imádságra és szakemberek toborzására a kolozsvári Református Kollégium: ősztől két szakiskolai osztályban induló négyféle képzés oktatásához keresnek tanítani vágyó és hajlandó szakembereket.
Mérnökök és mesterek jelentkezésére számítanak, akik villany-, víz- és gázszerelés, szakácskodás és fodrászat terén rendelkeznek szakképesítéssel. Mint arról Székely Árpád igazgató korábban lapunknak elmondta, az iskola vezetőségének meggyőződése, hogy a szakoktatás sikere a hazai magyar vállalkozók hozzáállásán múlik, az oktatásba bekapcsolódó szakembereken. Arra kérik a lelkipásztorokat: a vasárnapi igehirdetésbe foglalják bele a szakiskola ügyét. Meggyőződésük, hogy szakmával sok fiatalnak számukra alkalmasabb életpályát, boldogulást kínálhatnak: „hisszük, hogy ezek a gyerekek nem kevesebbek semmivel azoknál, akik orvosnak, papnak, ügyvédnek tanulnak”. Szakembereket kérdeztünk, mi vezette őket a pályára.
Szabadság (Kolozsvár),

Így járta meg válaszútjait Kallós Zoltán
A Mezőségtől Moldváig – Kallós Zoltán útjai címmel jelent meg életútinterjú-kötet Kallós Zoltánról, a 20. század viszontagságait végigélő és ma is aktív erdélyi néprajzkutatóról, aki megannyi küzdelem után ma szülőfalujában élvezheti sok évtizedes munkásságának beérett gyümölcseit.
Lehet-e olyan erő egy szülőfalu nevében, ami a szülöttjét hosszú útra és nagy tettekre indítja? Aki Válaszúton, ebben a szép nevű erdélyi községben születik, s irataiban is mindvégig magával hordozza faluja nevét, talán tényleg mindig emlékeztetni tudja magát az élet két alapvető feladatára: az út megtalálására és végigjárására, s a választás lehetőségére, sőt, kötelességére.
Kallós Zoltán Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő Válaszút szülötte volt, megjárta a maga útját, és nem volt híján a választásnak, a jó választásának sem.
Most Ablonczy Bálint és Korniss Péter könyvében, A Mezőségtől Moldváig – Kallós Zoltán útjai címmel a Helikonnál könyv formátumban megjelent életút-nagyinterjúban ismerhetjük meg e különös sorsú, népből érkezett, néppel élő néprajzkutató kalandos életét. A könyvet Korniss Péter, a legendás fotográfus elmúlt negyven évben Erdélyben készült fotói – közöttük a Kallóssal folytatott közös kalandozások emlékei – illusztrálják.
A Mezőség, a Szamos és a Maros között elterülő dombvidék, földrajzilag Erdély szívében fekszik, még csak nem is messze Kolozsvártól vagy Marosvásárhelytől. Mégis félreeső ez a táj, ahol a régi népi hagyományok, a magyarok és a románok tradicionális életmódja és kultúrája egészen a 20. századig, sőt, a máig megmaradtak.
A Mezőség talán épp az utolsó órában, a 20. századi társadalmi változások idején vált fontossá. Itt fekszik Szék községe is, ami − ahogy Kallós Zoltán a könyvben fogalmaz − nemcsak a táncházmozgalom, de az egész magyar népi kultúra egyik legfontosabb helye. Kallós Zoltán útja is a Mezőségről, Válaszútról indult – ebben a faluban, az itteni kis Bánffy-kastélyban született egyébként Wass Albert is, s ahogy a könyvből kiderül, a néprajzkutató egy távoli rokona, Kallós Karola volt Wass bábája.
A közelben található Bonchida a Bánffyak hatalmas kastélyával, a legendás Bánffy Miklós, az arisztokrata polihisztor családi fészkével. A környék kulturális öröksége tehát az egész magyarságra kisugárzott a 20. században, s a század viszontagságaiból kapott eleget maga Kallós Zoltán is.
Hogy miként került Kallóssal kapcsolatba a kötetet jegyző Ablonczy Bálint? „Otthon megvoltak lemezei, a Balladák könyve; népzene és néptánc iránt érdeklődő gyerekként, kamaszként ezeket hallgattam-olvastam. Az egyetemen néprajz szakra is jártam, ott tehát ismét találkoztam Kallós Zoltán munkásságával. A könyv pedig egy szerencsés találkozásnak köszönhető: a Helikon kiadó tervbe vette az életútinterjú megjelentetését, amihez szükségük volt egy újságíróra, akinek van némi néprajzos előképzettsége, ismeri Kallós Zoltán munkásságát és Erdélyt” – mondja lapunknak a szerző.
A moldvai csángók közé ment tanítónak
Az 1926-ban született néprajzkutató még a királyi Románia magyarellenes légkörében kezdte meg tanulmányait, bekerült a Kolozsvári Református Kollégiumba, ahol az 1940-es évek elején kapta meg első néprajzkutatói feladatát: össze kellett gyűjtenie a Válaszúton énekelt dalokat, amivel saját megfogalmazása szerint könnyű dolga is volt: „Csak elkértem a barátaim, rokonaim füzeteit, és megtanultam a dalokat”.
A háború legutolsó időszakában végül katonának is behívták, az események sűrűjéből kalandos úton jutott haza Nyugat-Magyarországról a már a fronton túli Válaszútra. Az ifjú Kallóst és családját nem sokkal később már a román kommunista diktatúra vegzálja: apját, aki az előző rendszerben még lelkes kommunista sejtet hozott létre egy román és egy cigány emberrel Válaszúton, a hatalomba került kommunisták kuláklistára tették, elzárták és vagyonelkobzásra ítélték.
Kallós Zoltán ezekben az években tanítóképzőt végez, zeneakadémiára jár, majd a román hadseregbe is besorozzák. Katonaként szándékosan a moldvai csángók lakta területekre kéri magát, és alkalma is nyílt találkozni a Kárpátokon túlra szakadt ősi magyar közösséggel. Kallós végül nem rajta kívül álló okok miatt nem tudta befejezni a zeneakadémiát, de az ötvenes években már nagy lendülettel folytatja néprajzi kutatásait a terepen.
1956-ban Moldvába megy tanítónak a csángók közé, akik elmondása szerint akkor még igen archaikus életet éltek. A csángók Kallós szerint „magyarok, még akkor is, ha a nyelvújításból, a nemzetté válásból kimaradtak”. Itt alakult ki Kallós Zoltán kutatói gyakorlata is: soha nem tudott tudósi kívülállással tekinteni az adatközlőkre, ha tehette, ott élt a hagyományaikat őrző közösségek köreiben.
Már ha a hatóságok hagyták: Ablonczy és Korniss életútinterjú-kötetéből számos történetet megismerhetünk, hogyan tapasztalta meg Kallós Zoltán saját bőrén a mindenkori román titkosszolgálat zaklatásait és mesterkedésüket a magyar örökség fenntartói és kutatói ellenében.
Miután a hatvanas években Gyimesben dolgozott, majd szabadúszóként próbálta fenntartani vándorkutatói munkásságát, megírta a Balladák könyvét, amely óriási sikernek számított a hetvenes évek elején, a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom fellendülése idején.
Az új nemzedék hőse lett, ellenszélben
Ahogy Sólyom László a néprajzkutató nyolcvanadik születésnapjára írt köszöntőjében írta: „Kallós Zoltán a mi nemzedékünk számára az iránymutató nagy mesterek egyike lett. (…) Számtalan ember horizontja szélesedett ki.”
Az egyre inkább a román hatóságok látóterébe került Kallós ma már megtehetné, de nem kéri ki a megfigyelése aktáit: nem akar csalódni azokban, akik ezekben az évtizedekben körbevették. „A fiatalok el sem tudják képzelni, milyen sötét világ volt az” – mondja.
Kallós Zoltán Magyarországra is csak nagy nehezen tudott eljutni, ráadásul a hivatalos magyar, aczéli kultúrpolitika sem sietett támogatni őt. A táncházmozgalmat és a kapcsolódó népi kulturális hálózatépítést viszont már sem Magyarország, sem Románia hivatalosságai nem tudták megállítani, s Kallós Zoltán az új nemzedék hőse lett.
Sőt, Kallós már az egymást követő nemzedékeket is összeköti: ahogy Ablonczy Bálint a lapunknak mondja, „Kallós Zoltán 1972-ben egy csángó népdal soraival ajánlotta édesapámnak a Balladák könyvét. Ugyanezt a kötetet negyven évvel később nekem is dedikálta.”
Összegyűjti a mezőségi falvak kallódó gyerekeit
A rendszerváltás már meglett emberként érte Kallós Zoltánt, de a sokat megélt néprajzkutató hatalmas tervekkel vágott neki a szabadabb korszaknak: visszaszerezte a család kommunizmus idején elvesztett válaszúti kúriáját, ahol néprajzi gyűjteményt rendezett be − s ezzel gyerekkori álmát valósította meg.
Ugyanilyen büszke az időközben megteremtett Kallós Alapítvány szórványiskolájára, ahol távoli mezőségi falvak kallódó gyermekei találkozhatnak − nemcsak a magyar kultúrával, de az emberibb élet és a perspektíva reményével. Ahogy Kallós Zoltán a kötetben elmondja: a 20. század második felének és a jelenkornak a kulturális és életmódbeli változásai az erdélyi falvakat is elérte, számos hagyomány elveszett – de az ő munkásságával is megteremtett új népi mozgalom életerejét nem kell már félteni.
Kallós az évtizedek során körülbelül 14 ezer tétel magyar – és kisebb mértékben román, cigány – dalt, muzsikát gyűjtött. A nevével fémjelzett válaszúti néptánctáborokba ma több százan járnak.
Az élete során sokáig hatóságok által üldözött és megfigyelt Kallós Zoltán a rendszerváltás után megkapta a Kossuth-díjat, a Corvin-láncot, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, s ma a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
A válaszúti kollégiumot 2011-ben a Bethlen Gábor Alap kiemelt nemzeti intézménynek minősítette. Az álmaiért megküzdő, és azokat végül meg is valósító Kallós ma is nagyrészt Válaszúton él, családi kúriájában. „Jó levegő van, jól főznek és a gyerekek társaságát nagyon élvezem. (…) Annak örülök, hogy látom beérni a munkám eredményét. Nagy dolog a táncházmozgalom, a népzene térhódítása. És a szívemnek nagyon kedves a válaszúti iskola, meg a múzeum” – mondja a kötet végén.
Megmaradt „egyszerű mezőségi magyar embernek”
„Szeretnék nyolcvan felett ilyen legényes lenni… Jó érzés volt látni, hogy a kollégák, a gyerekek milyen sok szeretettel veszik körül, és ő is milyen otthonosan érzi magát ebben a közegben” – meséli a Kallóssal folytatott találkozásokról Ablonczy Bálint, aki a kötet készítéséről elárulta: „Novák Tamás kollégámmal és barátommal elmentünk Válaszútra, bekvártélyoztuk magunkat a szórványkollégiumba. Több napig ott voltunk, készítettünk egy videót a Heti Válasz online felületére, írtam egy riportot a lapba.” A hosszú beszélgetésekből született maga a könyv. „Jártunk a szórványközpont iskolájában, megnéztük a Kallós-kúriában elhelyezett néprajzi múzeumot, és elkísértük Kallós Zoltánt a szomszéd falvakba tett útjaira, ahol adatközlőkkel, barátokkal találkozott.”
Kallós végül így összegzi mondandóját: „Én már megmaradok egyszerű mezőségi magyar embernek. Vallottam és ma is vallom: mindannyiunk kötelessége az őseinktől átörökölt hagyományokat éltetni és továbbadni a következő nemzedéknek. Ezt a munkát csak hittel, odaadással és önzetlenül lehet végezni. Addig leszünk magyarok, míg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk.”
(Ablonczy Bálint, Korniss Péter: A Mezőségtől Moldváig – Kallós Zoltán útjai. Helikon Kiadó, 2013)
Rajcsányi Gellért
MNO,

Szakoktatás magyarul: bal lábbal indulnak?
A szakemberhiány, a magyar szaknyelv nem megfelelő szintű ismerete és a magyar tankönyvek hiánya egyaránt gondot jelent a következő tanévtől újrainduló magyar szakoktatás számára. Kolozsváron a Református Kollégium templomi hirdetésben próbál mesterembereket toborozni. Gindele Imre volt szakoktatásért felelős tanfelügyelő szerint nem vonzó a pedagógusbér a pedagógiai végzettséggel is rendelkező mérnökök, közgazdászok számára.
A szakemberhiány, a magyar szaknyelv nem megfelelő szintű ismerete és a magyar tankönyvek hiánya egyaránt gondot jelent a következő tanévtől ismét újrainduló magyar szakoktatás számára.
Kolozsváron például a Református Kollégium vezetősége templomi hirdetésben próbál mesterembereket toborozni az ősszel indítandó két szakosztály számára.
Kovács Tibor iskolai lelkipásztor szerint egyelőre szakemberhiánnyal küzdenek, másik gondjuk pedig, hogy csak néhány cég hajlandó befogadni szakmai gyakorlatra a diákokat. Kovács Tibor szerint azt követően nyílt lehetősége a kollégiumnak a szakosztályok beindítására, hogy az állam visszaszolgáltatta a református egyháznak a hídelvei templom mögötti épületet, amelyben korábban faipari szakiskola működött.
Felmerült annak is az ötlete, hogy az ingatlanban magyar szakiskolai központot hozzanak létre, ennek kivitelezését azonban senki nem vállalta. Ezért döntöttek úgy, hogy két szakosztályt indítanak víz- és gázszerelő–elektronikus és szakács–fodrász szakokon. Elsősorban az épületet kellett felszerelni, laboratóriumokat kialakítani, ugyanakkor a szakmát oktatni tudó mérnökökre is szükségük van.
Szintén gondot jelent, hogy egyelőre csak egy vendéglő és két fodrászat hajlandó szerződésben vállalni, hogy lehetőséget biztosít a diákok szakmai gyakorlatára. Szakonként 3–4 céggel kellene szerződést kötniük, ugyanis ezek érdemben csak 3–4 diákot tudnak foglalkoztatni, magyarázta a lelkész.
A Református Kollégium hirdetés útján igyekszik szakembereket toborozni, ugyanis március közepére le kell adniuk az oktatók névsorát. Kovács Tibor szerint jelentkezőik vannak, azonban gondot okoz, hogy a szakembereket egyelőre csak félnormával tudják alkalmazni.
„Szeretettel várjuk minden olyan mérnök és mester jelentkezését, akinek villanyszerelés, víz- és gázszerelés, szakácskodás és fodrászat terén valamilyen végzettsége van, tanítani szeretne, és kész szívvel-lélekkel felkarolni ezt az igen nemes ügyet. Jelentkezni lehet a Farkas utca 16. szám alatt vagy a 0264-430653-as telefonszámon" – áll a kollégium hirdetésében, melyet a vasárnapi istentiszteleteken is felolvasnak a lelkészek.
Hiányoznak a szakkönyvek
Bár Szatmár megyében 90 százalékban sikerül a szaktanári állásokat képzett munkaerővel betölteni, más problémák itt is akadnak – tudtuk meg Gindele Imre volt szakoktatásért felelős tanfelügyelőtől. Rámutatott, a romániai magyar nyelvű szakoktatás számos problémával küzd már hosszú évek óta. Gindele szerint egyrészt nem vonzó a pedagógusbér sem a pedagógiai végzettséggel (is) rendelkező mérnökök, sem a közgazdászok számára.
Mindemellett az említettek közül még a magyar anyanyelvűek túlnyomó többsége is románul végzett, így nem ismerik kielégítő mértékben a magyar szaknyelvet, melynek elsajátítása jelentős pluszerőfeszítést igényel részükről. Hozzátette: évek óta megoldatlan egy másik probléma, azaz a magyar nyelvű tankönyvek hiánya, ami szintén nehezíti a hazai anyanyelvű szakoktatást.
Csak átcsoportosítanak Nagyváradon
Nagyváradon, ahol eddig is voltak magyar nyelvű szakosztályok, nem jelent hasonlóan nagy gondot a szakemberek biztosítása, az egyházi tanintézetek ugyanis más iskoláktól veszik át az ilyen jellegű képzést.
„Általában valóban problémát jelent megfelelő szakoktatókat biztosítani, de csak most kezdődik a pedagógusok elhelyezkedési időszaka, és bízunk abban, hogy szeptemberig megoldódik a helyzet" – értékelte a helyzetet Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes. Rámutatott, a középiskolai szintű műszaki oktatást a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium veszi át a Traian Vuia Iskolacsoporttól.
„A Vuiában megvannak a magyar nyelvű oktatást biztosító szakemberek, akik eleinte katedrakiegészítéssel, majd teljes katedrával kerülnek át a Lorántffyba" – magyarázta Kéry. Közgazdaság terén sincs problémájuk, hiszen a Szent László Római Katolikus Gimnáziumban már eddig is volt középiskolai színtű közgazdaságtan-profil, emellé tervezik a hároméves szolgáltatói képzés beindítását.
Az Andrei Șaguna Iskolacsoportban is korábban indítottak magyar nyelvű szakosztályokat, itt idén szeptembertől esztétika osztályt terveznek középiskolai szinten, míg hároméves szakképzéssel autószerelő-oktatás indulna. A bővítés hosszú távon valóban kimerítheti a „tanárkeretet", de ezt Kéry Hajnal szerint akár pedagógusként viszszatérő végzősök is pótolhatják majd.
A megyei szinten tervezett 41 magyar nyelvű középiskolai osztályból különben tíz hároméves szakosztállyal számolnak, de utána azok végzősei is beiratkozhatnak középiskolai osztályba az érettségi megszerzéséért. „Kettővel több szakosztályt javasoltunk magyar nyelven, azonban olyan iskolákban, ahol valamennyire biztosított a tanári létszám is" – szögezte le Kéry.
Babos Krisztina, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),

Iskola a határon
Kevés olyan iskolaigazgató akad Erdélyben, aki rendszerváltás utáni kollégiumalapítóként immár negyedszázada áll a vártán. Dr. Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium vezetője 2014-ben új szakokkal gazdagította a több mint 450 éves intézményt.
– A tervek szerint idén ősztől két szakiskolai osztályt indítana a kolozsvári Református Kollégium. Míg az elméleti líceumok többségében országszerte ódzkodnak a hasonló lépésektől, önök magabiztosan felvállalták. Nem fél attól, hogy csorba eshet az oktatási színvonalon?
– A Kolozs megyei és közép-erdélyi kitekintésű magyar szakiskola ötlete ugyan a református egyházé, de a püspökség mellett a megyei RMDSZ és a tanfelügyelőség is támogatta az elképzelést. Egy darabig úgy tűnt, hogy a megvalósítás is közös lesz, a tárgyalások azonban elakadtak, a másik két partner kifarolt a terv mögül. Így lett a kolozsvári magyar szakoktatás ügye kizárólag a református egyházé, amely az egykori Szeretetház visszakapott iskolaépületében indítaná el a két szakiskolai osztályt. Ez egyelőre mindannyiunk számára megoldásra váró többismeretlenes egyenlet. A félelmek annyiban jogosak, hogy a magyar szakoktatást Kolozsváron szinte nulláról kell kezdenünk: van ugyan épület, de nincsenek szerződtetett, magyarul oktató mérnök-tanárok, mesterek, és „hiánycikk” az olyan cég is, ahol leendő diákjaink gyakorlati oktatását végeznénk. A Kolozsvári Református Kollégium a püspökség kérésére szükségszerűségből vállalta fel a szervezéssel és az új osztályok beindításával járó nem kevés munkát.
– Nem tartja furcsának, hogy míg 1989-ben alig volt elméleti líceum, negyedszázaddal a rendszerváltás után a másik végletbe estünk: ma a szakoktatás számít fehér hollónak, és aki erre adja a fejét, azt sanda szemmel nézik?
– A mai helyzetnek megvan a magyarázata: a rendszerváltás után a szakiskolai és szaklíceumi oktatás összeomlott. 1989-ig a szakoktatás szoros szimbiózisban élt a gyárakkal és ipari centrumokkal. A rendszerváltást követő években ennek vége szakadt: a nagyipar átalakulásával, a nagyüzemek leépülésével az addig jól működő szakoktatás légüres térbe került. Sok szakiskola, szaklíceum megszűnt vagy átalakult, a megmaradók a gyenge oktatási színvonal miatt nem voltak többé vonzóak a diákok számára. A legnagyobb érvágás talán mégis az, hogy megszűnt a gyakorlati képzés, mert nem akadtak cégek, ahol vállalták volna a diákokkal való nyűglődést. A helyzet tarthatatlanságára az oktatási minisztériumban is ráébredtek, de eddig csak szerény próbálkozások voltak, hogy elméleti líceumokban indítsanak egy-egy szakosztályt. Mi tovább akartunk lépni, ezért döntöttünk a szakiskolai osztályok mellett.
– A sikeresen érettségiző diákok statisztikái révén versengő „elit” kollégiumok hogyan tudnak megbirkózni azzal, hogy az eleve gyengébb képességű gyerekekkel indított szakosztályok diákjainak érettségi jegyei lehúzza hírnevüket?
– Erős fenntartásokkal kezelem ezt a versengést. Negyvenkét érettségiző diákunkból tavaly negyven ment át, tehát az érettségi sikerarány 95,4 százalékos volt. Rosszakaróink szerint mi ezzel az eredménnyel kullogunk, mert a kolozsvári magyar líceumokban jobb statisztikák is vannak. Nem szeretnék példálózni senkivel, de olyan magyar líceum is van Kolozsváron, ahol 70 végzősből ötvenet engedtek érettségizni, a többit megbuktatták. A statisztikának szóló oktatás tehát nem ismer gyenge diákokat, holott minden pedagógus tudja, hogy vannak gyengébb képességű gyerekek is. Én sokkal nagyobb eredménynek tartom azt, amikor szórványból jött gyerekeket segítünk a felzárkóztatásban, a sikeres érettségizésben, minthogy egy kilences tanulót tízes, eminens diákká faragjunk. A statisztikák sok mindent eltakarnak. Rengeteg magyar gyereknek eddig nem volt választási lehetősége: ők jórészt kényszerből iratkoztak be az elméleti líceumokba, mivel a mi vidékünkön sem magyar szaklíceumok, sem szakiskolák nem működtek. Elsősorban tehát rájuk gondoltunk az érettségit nem ígérő szakiskolai osztályok beindításával. Visszajelzések szerint sok nyolcadikost érdekel a remélhetőleg ősztől nálunk induló, magyar nyelvű elektronista-, víz- és gázszerelő-, szakács- és fodrászképzés.
– Az annak idején bizonytalanul induló Kolozsvári Református Kollégium és a mostani szakiskolai osztályok tető alá hozása mennyire kihívás Erdély egyik legrégibb magyar kollégiumi igazgatója számára?
– Az akkori és a mai indulás között vannak hasonlóságok, de nagy különbségek is. A fő különbség az, hogy 1990-ben nem volt épületünk, csak egy ígéret az akkori főtanfelügyelő és az oktatási miniszter részéről. A Farkas utcai református templomban megtartott tanévnyitón néhai püspökünk, Csiha Kálmán azt mondta: „Épület még nincs, de az Úristen majd rendel. Elmondhatjuk, hogy ennek az iskolának teste nincs, de lelke van. És ha van lelke, akkor abból lesz valami.” Induláskor sem épület, sem állandó tanári kar, sem tanári fizetések nem voltak. A most induló szakoktatásnak van épülete, vannak osztálytermei és készülő műhelyei, amit magyar állami támogatásból finanszírozunk. A kollégiumunk kiváló tanári karát ki kell egészítenünk néhány mérnök-tanárral és mesterrel. Egyértelmű, hogy ma már teljesen más alapállásból indul a kolozsvári magyar szakoktatás, mint a kollégium 24 évvel ezelőtt.
– A Zsil-völgye zenelíceumának megbecsült zenetanáraként 24 évvel ezelőtt nem tartotta vakmerő döntésnek Kolozsvárra jönni, és olyan kollégiumot elindítani, amihez a lelkesedésen kívül semmivel nem rendelkeztek.
– Kisdiák koromban az egykori Református Kollégiumtól nem messze, a belvárosi Ferences-kolostorban működő zeneiskolába jártam. Mivel étkezdénk nem volt, itt ebédeltünk az Ady-Șincai Líceumban. Már akkor, kisdiákként nagyon megszerettem ezt a helyet. A hírre, hogy újraindul a kollégium, rögtön jöttem Kolozsvárra. Persze naivan hittük az akkori főtanfelügyelő és az oktatási miniszter ígéretét, hogy őszire visszakapjuk a Farkas utcai főépületet. Szeptemberre már minden megváltozott, a májusban tett ígéretről megfeledkeztek, a Șincai Líceum lelakatolta a kaput. 1990 október elsején a Farkas utcai templomban gyűlt össze az újrainduló Kolozsvári Református Kollégium négy IX., két X. és két XI. osztálya. Sem iskolaépület, sem bennlakás nem volt: a szülők és a pedagógusok tanácstalanul vártak. Csiha püspök úr kiállt a belvárosi gyülekezet elé, és a segítségüket kérte: még aznap valamennyi vidéki diákot befogadták a hívek, mindenkinek lett szállása és ellátása. Csiha Kálmán felesége, Emese néni hat gyerekről gondoskodott, főzött, mosott rájuk. Amikor a tanfelügyelőségen látták, hogy nem tágítunk, a Györgyfalvi negyedbeli 16-os iskolában adtak négy termet. Az iskola indulását végül is jóváhagyták a hatóságok, de a tanárok csak 1991 februárjában kaptak először fizetést. Nehéz időszak volt, a tanárok egymást váltották a katedrán: a magyart például első évben hét tanár tanította...
– Mi lett az 1990 tavaszán tett hivatalos ígéretekből?
– A kollégium főépületébe 12 év múlva költözhettünk be. Az egyházkerület papíron ugyan hamarabb visszakapta az ingatlant, mégsem vehettük birtokba, mert Gheorghe Funar polgármester az épületeket használó Șincai Líceum igazgatójával bíróságon támadta meg a restitúciót. Az állam teljes egészében visszaszolgáltatta a kollégium ingatlanjait, mindazt, ami a Farkas utca 16. szám alatti telekkönyvi kivonaton szerepelt. A városvezetés ezt elfogadhatatlannak tartotta. A Șincai bíróságon kérte, hogy az addigi egységes birtoklevelet osszák ketté. A bíróság sokat nem morfondírozott, és meghozta döntését: az évszázadokon át a Református Kollégium által birtokolt telket megosztotta a kommunizmus éveiben ide telepített Șincai Líceummal. Senkit nem zavart, hogy ez jogállamban elképzelhetetlen döntés, tehát másodszor is kisajátították az egyház vagyonát. Tizenkét év után, 2002 karácsonya előtt vehettük birtokba a kollégium Farkas utcai főépületét. Az egykori hatalmas telekből parányi udvart választottak le számunkra, még a tornaterem használatát is megtiltották. De bármennyire is fájdalmas volt az újbóli kisajátítás, örültünk, hogy végre van saját épületünk. Ma az óvodai, elemis, gimnáziumi és líceumi osztályokkal teljes a kép: a több mint 500 diák épp, hogy elfér az épületben. Kérdés, hogy az egykori hatalmas vagyonból visszakapunk-e legalább még egy épületet?
– Egyházi berkekben úgy tartják, hogy a kolozsvári Református Kollégium vezet az erdélyi református kollégiumok között. Ha van ilyen rangsor, ez mit jelent ön számára?
– Az elmúlt két évtizedben a körülményekhez képest kiváló eredményeket értünk el. Tudom, hogy a rangsorban előkelő helyen van a székelyudvarhelyi református kollégium is, de bizonyára ők sem tudják elképzelni, mit jelentett itt, Kolozsváron a Funar-korszak egy évtizede alatt magyar oktatási intézményt működtetni és fenntartani. Amikor mi voltunk a városvezetés fekete báránya, örültünk, ha a tanárok megkaphatták fizetésüket, a polgármesteri hivataltól anyagi támogatás nem érkezett. Ma más világot élünk, de akkor is, most is dolgozunk. Ha egy iskolában a pedagógusok végzik a munkájukat, annak eredményei vannak. Nem csak az érettségi statisztikákban, hanem minden más területen. Egy iskola stabilitását a kiváló óvónői, tanítónői és tanári gárdája biztosítja.
– A kolozsvári kollégiumot sokan a kórusával azonosítják, éneklő diákjaival több országba eljutott már, díjakat nyert. Zenepedagógus számára ez az igazi elégtétel?
– Van egy vicces mondás: ha valaki nem jó tanárnak, tedd meg tanfelügyelőnek. Ha annak sem jó, tedd meg igazgatónak, és ha igazgató lesz, szakemberként tönkretetted. Nem az én tisztem véleményt mondani arról, hogy milyen igazgató vagyok, de azt bizton állítom, hogy mindig igyekeztem jó zenetanár, jó pedagógus, jó kórusvezető lenni. A romániai középiskolák országos kórusversenyén, Bukarestben tavaly egy romániai magyar iskolakórus számára elérhető legmagasabb díjazást, a második helyet értük el. Az igazi élmény mégis a fennállásunk óta megtartott mintegy ötszáz önálló koncert Erdélyben, Magyarországon, és szerte a nagyvilágban: jártunk az Egyesült Államokban, Kanadában, Hollandiában, többször Németországban, és a Kárpát-medence több államában. Iskolai kórus lévén folytonos újrakezdés ez. Kodálynak igaza volt: a hallást fantasztikusan lehet fejleszteni. Munkámnak ez a felismerése elsősorban azon diákok számára jelenthet életre szóló élményt, akikben sikerült legyőznöm az önbizalomhiányt, hogy érdemes és kell is énekelni.
Dr. Székely Árpád
1958-ban Tordaszentmihályon született, a kolozsvári zenelíceumban érettségizett. 1982-ben szerzett diplomát a Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumban. A petrozsényi zeneiskolában tanított kilenc éven át, 1990 novemberétől az újrainduló kolozsvári Református Kollégium igazgatója. Doktori disszertációját 2005-ben védte meg. Az erdélyi magyar egyházi kollégiumok iskolaigazgatói között ő az egyedüli, aki a rendszerváltás óta tölti be a tisztséget. Számos egyházi bizottság tagja. Az egyházi oktatásról több szakcikke és társszerzésben több szakkönyve is megjelent.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

A zárkában kitáruló világ – Beszélgetés Bodor Ádámmal
„A terjedelmes, terjengős, aprólékos leírásokhoz teljesen más, kényelmesebb, pedánsabb írói alkat kell. Nem is lennék képes hosszú lére eresztett történeteket írni, mert elveszíteném az érdeklődésemet az írás tárgya iránt” – beszélgetés Bodor Ádám íróval szabadságról, képzeletbeli terekről.
– A kolozsvári Református Kollégium diákjaként 1952-ben letartóztatták államellenes szervezkedésért. A családban nem az első hasonló „vétség”, édesapja 1955-ben, ön egy évvel korábban szabadult. Hogyan érintette mindez zsenge, 17 éves korban?
– A legérzékenyebb koromban kerültem a rács mögé, amikor rádöbbentem, hol élek, és az elkövetkező évtizedekben mire számíthatok. Ennyi. Paradox módon a zárka magányában kitárult előttem a világ, és a saját életem távlatai. Utólag hálás vagyok a sorsnak, hogy így történt. Nem adnám semmiért azt a két évet, amit a világtól elzárva töltöttem.
– Sőt nem egyszer jelezte, hogy valamelyest utólag is hiányzott a börtön. Mi kelt ilyesfajta hiányérzetet egy fiatalemberben?
– Az élmény, amely amennyire megrázó, ugyanannyira fölemelő. Egész idő alatt úgy éreztem odabent, hogy itt valami rendkívül fontos dolog történik velem, és hogy az életem során ennek sok hasznát fogom venni. Első novelláskötetemen, A tanún Hemingway hatását vélték felfedezni a kritikusok. Kétségtelen, rövid írásai rendkívül tanulságosak, ellentétben a giccs határát súroló regényeivel. Technikailag nagyon sokat tanultam tőle, és tulajdonképpen bátorítást kaptam. A prózának olyan területét nyitotta meg, ahová előtte kevesen merészkedtek be. Az oroszoktól is tanultam, azt hiszem, de a legtöbbet – bár talán illetlenség ilyet mondani – saját tapasztalataimból tanultam.
– Az igazi áttörést a Sinistra körzet megjelenése jelentette. Az írás műfaji behatároltsága mai napig vitatéma az irodalomtörténészek között, Márton László szerint például „az egész könyv egyetlen lebegés novella és regény között.” Ön szerint?
– Tekintettel arra, hogy azonos helyszínen, azonos szereplőkkel zajlik a cselekmény, természetesen regény. A töredezettsége és tagoltsága novellaciklust is sugallhat. Számomra regény mégis. Vitathatatlanul az, mert van kezdete és vége. A viták az olvasó és a kritikus szabadságát tükrözik. A megírás alatt én az író szabadságával éltem, az olvasó meg tekintse annak, aminek akarja: utópiának, negatív utópiának. Ezzel én nem foglalkoztam, az utópia szó például eszembe sem jutott a könyv megírása alatt.
– Engem Az utolsó szénégetők tárcakötete ragadott meg leginkább, annak is a címadó története, amelyben Kopf, a szénégetők vezetője pakol – a távcsövét, a Barcsay-féle Művészeti anatómiát –, és hazatér a családjához. Írásainak általánosan nyomasztó világában csöppnyi oázis ez...
– Nézze, én történeteket írok, ha rövideket, akkor is. És nem törekszem, hogy a végén feloldozzam a történetek komor felét, vagy lezárulatlanul hagyjam. A történet sugallja mindig a befejezést – ez művészi elképzelés kérdése. Ilyenkor a saját elvárásaimnak teszek eleget, úgy zárom le, ahogy én a legszívesebben olvasnám a történetet.
– Korábban úgy fogalmazott, hogy a novella nemesebb műfaj a regénynél, az utóbbi évtizedekben mégsem ír rövidprózát. Ha meg ír, miért álltak azok össze regénnyé – három alkalommal is?
– Annak idején kifejezetten anyagi okokból írtam tárcákat, szabadúszóként kellett ugyanis az életemben a betevő falat biztonsága. A kor kolozsvári irodalmi hetilapjának, az Utunknak írtam hetente, kéthetente tárcákat, ennek ellenére nem tartom magam tárcaíró alkatnak. Az viszont igaz, hogy ha prózáról van szó – akár regényről is –, eleve novellában, a novella ökonomikus szerkezetében, szigorú esztétikájában gondolkodom.
Írás közben elsősorban a részlet látványa érdekel annak formai kritériumaival, ez a határozza meg az előadásmódot, terjedelmet, mindent. A terjedelmes, terjengős, aprólékos leírásokhoz teljesen más, kényelmesebb, pedánsabb írói alkat kell. Nem is lennék képes hosszú lére eresztett történeteket írni, mert elveszíteném az érdeklődésemet az írás tárgya iránt.
A történet kimenetele iránti izgalom pedig meghatározza az írás formáját is. Ha ez az izgalom elvész írás közben, elvész az egésznek az értelme is. Akkor ér valamit az egész, ha engem is folyamatosan nyugtalanít, hogy a továbbiakban mi történik. Ez a türelmetlenség pedig nem tűri, hogy körülményesen közelítsem, kerülgessem a fordulatot, amit magam is már alig várok.
– Munkásságában nyilvánvaló Erdély meghatározó szerepe, amiről soha nem mulaszt el beszélni. Miért nem, hiszen több mint harminc éve Magyarországon él?
– Életem nagyobbik részét mégiscsak Erdélyben töltöttem, ráadásul a legfogékonyabb évtizedeket. Másrészt ez jobbára alkati kérdés is: úgy látszik, az én érzékenységeim erre a kelet-európai élményre fogékonyak. Engem a vegyes etnikai és változatos, varázslatos földrajzi táj, a labilitás és kiszolgáltatottság, valamint ennek az egésznek a virtuális erkölcse ragad meg. Ha prózáról van szó, kimeríthetetlen tartalékaival ez izgat a mai napig.
– Budapest például miért nem készteti írásra?
– Budapesttel nincs mit kezdenem: művészi hozamát tekintve ez a környezet számomra kimondottan közömbös, minden ihlető erő nélkül. Elképzelhető, ha Budapesten látom meg a napvilágot, itt töltöm ifjú éveimet, soha nem lesz belőlem író. A mai Budapest és általában a mostani társadalmi környezet felé hiányoznak azok az érzelmi, erkölcsi kötődések, kötelékek, amelyek meghatározzák egy táj művészi látványát.
Ha ez a kötelék kialakult már valahol, nem valószínű, hogy hasonló intenzitással képes megjelenni másutt is. Ez már kicsit könnyűvérűség, könnyed elmozdulás lenne a prostitúció felé. Nem is kedvelem a túl rutinos, sokoldalú iparos mesterember írókat, akik könnyed otthonossággal lépnek át egyik területről a másikra. Ennek rendszerint a művészi és érzelmi hitelesség látja kárát.
– Sokak, erdélyiek számára is állandó kérdés, hol játszódnak Bodor Ádám művei, például a legutóbbi, a Verhovina madarai. Képzeletbeli terek mellett számos utalás szerepel a szövegben létező földrajzi területekre, helységekre, olyan multikulturális világokra, amelyek Ukrajna és Románia határvidékére, Máramaros vidékére lokalizálhatók. Miért éppen abból a régióból táplálkozik?
– Egyszerű a magyarázat: természetjárásaim során ez volt az a vidék, amelyik először megragadott látványával, domborzatával, Erdély többi részétől némileg eltérő sejtelmes táji jellegzetességével. Ez a kicsi, félmegyényi terület a Tisza forrásvidéke és felső folyása mentén talán egész Románia etnikailag legszínesebb, legizgalmasabb tája. Az ottani román közösség kebeléből indulnak a magyar király megbízásából Moldvába azok a román főemberek, akik aztán magukat függetlenítve megvetették a későbbi fejedelemség alapjait.
Kezdettől jelen volt egy szláv eredetű ruszin lakosság is, nyugatról bevándorolva itt telepedtek meg a német ajkú cipszerek, itt áramlott be Galícia felől a zsidóság. A megye déli, ma Romániához tartozó részén a magyarság gyéren, szórványosan, inkább csak a városokban volt jelen. A hegyekkel körülzárt gyönyörű táj a nemzetiségi türelem földje volt: Máramarossziget utcáin még a hatvanas-hetvenes években is magyar, román, német, jiddis, ukrán szót egyaránt lehetett hallani, a nemzetiségi szembenállás, feszültség ismeretlen volt, amíg valakinek nem állt érdekében azt fölszítani.
Amikor én a későbbiekben modellezni próbáltam írásaim helyszíneit, nyilván ennek a tájnak az elemei döntő módon meghatározták az elbeszélés környezetét. Sinistrát ugyan hiába keressük térképeken, nincs sehol, de Verhovina – a szó felföldet jelent – a történelmi Máramaros északi fele, amit ma Kárpátaljaként ismerünk, Ukrajna része. Már írtam a regényt, amikor utánanéztem a név eredetének: ekkor megjelent egy motorkerékpár márkaneve is és helységnév is a Kárpátokon túl, Bukovinában. Hogy hol van mégis Sinistra és Verhovina? Egészen közel: bennünk, együtt minden fenyegetésével.
Zsók Enikő
Bodor Ádám
A Kossuth-díjas író Kolozsváron született 1936. február 22-én. Apját, Bodor Bertalan banki tisztviselőt 1950-ben a Márton Áron katolikus püspök elleni koncepciós perben öt év börtönre ítélték, a 16 éves Bodor Ádám kommunistaellenes röplapok terjesztéséért 1952–1954 között ült a szamosújvári börtönben.
1960-ig a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, utána az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, illetve egy másoló-fordító irodában dolgozott.
1982-ben Magyarországra települt, ahol a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt. A Holmi című folyóirat szerkesztőbizottsági tagja.
Legfontosabb művei: A tanú (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969), A Zangezur hegység (Kriterion, Bukarest, 1981), Sinistra körzet (Magvető, Budapest, 1992), Az érsek látogatása (Magvető, Budapest, 1999), A börtön szaga (Magvető, Budapest, 2001), Az utolsó szénégetők (Tárcák 1978–1981, Magvető, Budapest), Verhovina madarai (Magvető, Budapest, 2011). Díjak, kitüntetések: a Román Írószövetség prózai díja (1970, 1975), József Attila-díj (1986), Artisjus díj (1989, 2003), Déry Tibor-díj (1989, 1992), Krúdy Gyula-díj (1992), a Soros Alapítvány Életműdíja (1993), Literatura-díj (1996), Márai Sándor-díj (1996), A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (1998), Magyar Irodalmi Díj (2002), Kossuth-díj (2003), Látó-nívódíj (2011), Babits Mihály Alkotói Emlékdíj (2011). Krónika (Kolozsvár)

Jó tanácsok közepette ballagtak Kolozsváron a maturandusok
Két iskola végzősei búcsúztak a Kétágú református templomban
Öt színmagyar (az Apáczai-, a Báthory-, a Brassai-, a János Zsigmond Kollégium, a Református Kollégium) és egy tagozatos iskola (S. Toduţă Zenelíceum magyar) maturandusai ballagtak el Kolozsváron, szombaton. Először történt meg, hogy a Kolozsvári Alsóvárosi Egyházközség műemlék-templomából, közismertebb nevén a Kétágú református templomból két iskola végzősei búcsúztak el. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum három osztálya az esős idő miatt, míg a Református Kollégium két osztálya, a Farkas utcai református templom javítása miatt, ballagott a Kétágúból. Mindkét tanintézet igazgatója, Vörös Alpár és Székely Árpád azzal kezdte beszédét, hogy köszönetet mondott Adorjáni László református lelkésznek és az alsóvárosi egyházközségnek, hogy helyt adtak a ballagási ünnepélynek. A több száz megilletődött maturandust számtalan jó tanáccsal látták el a ballagás szónokai, akik álmaik megvalósítására ösztönözték a végzősöket. Szabadság (Kolozsvár)

Ma hetven éve bombázták Kolozsvárt
1944. június 2. reggel kilenckor Kolozsvárt felbőgtek a légi veszélyt jelző szirénák. Tíz perccel később megjelentek az amerikai repülőgépek, és hullni kezdtek a bombák. A szövetségesek – Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Szovjetunió – átfogó hadászati tervet dolgoztak ki a közép-európai vasútvonalak bombázására, amelynek az volt a célja, hogy a normandiai partraszállás megkezdésekor megakadályozzák a német csapatok egy részének a keleti harctérről az Atlanti-falhoz való gyors átszállítását.
A vasútállomás, a vasútvonal és közvetlen környékén kívül azonban a bombák hatalmas pusztítást végeztek a hadászati tervbe semmiképp sem illő Kőváry-telep, Kerekdomb, Horthy (Horea), Szent István (Decebal), Árpád út (Traian) stb. és környéke lakóházaiban, a Református, az Ortopéd, a Katonakórház, a kisebb-nagyobb üzemek, műhelyek épületeiben. Nyomukban halottak, sebesültek, eltűntek százai maradtak.
Asztalos Lajos- Papp Annamária
Az alábbiakban részletet közlünk 1944. június 2. – Kolozsvár bombázása című, megjelenés előtt álló kötetünkből.
Előszó helyett
1944. június 2. fölöttébb gyászos nap Kolozsvár történetében. Annak ellenére, hogy a jóformán az egész világot sújtó második világégés szempontjából elhanyagolható csekélység volt mindaz, ami akkor itt történt, nekünk, kolozsváriaknak fájdalmas, komor eseményként maradt meg emlékezetünkben. A többi, 1944. évi pusztulással, pusztítással együtt.
A zsidók május végi, június eleji embertelen, tragikus elhurcolása végzetes, pótolhatatlan emberi veszteséget, a június 2-i bombázás kiheverhetetlen emberi és súlyos, évtizedekre kiható anyagi veszteséget okozott a városnak. Az 1944. márciusában kezdődő német megszállás, a szeptemberi és októberi események – a harctér közeledése, a magyar közigazgatás, a magyar és a német csapatok kivonulása, a harctér átvonulása a városon, a szovjet csapatok bevonulása utáni újabb megszállás –, majd az ezt követő, évtizedekig tartó kommunista parancsuralmi rendszer emberi és anyagi szempontból egyaránt további súlyos csapást mértek a városra és ennek lakosságára.
Hét évtized telt el 1944. június másodikától. A háború után született nemzedékek a szemtanúktól, túlélőktől hallottak erről a napról. Az idő múlásával azonban az akkor történtek emléke mindinkább elhalványul, a kortársak, túlélők száma fogyatkozik. Az emlékezők, akik 1944-ben, néhány kivétellel húsz, sőt tíz év alattiak voltak, ma idős emberek. A náluk idősebbekhez hasonlóan, nemsokára ők is magukkal viszik mindazt, amit akkor átéltek, s amire emlékeznek. Ezért úgy véltük, itt az ideje, hogy mindebből, amit csak lehet, mentsünk meg, elsősorban a jelen, nemkülönben utókor számára is.
1990 előtt, a bukott rendszerben a kolozsváriak által akkor megélt, mindössze ötven percig tartó, de méreteiben világvége-szerű pusztításról és következményeiről csak családi, baráti körben lehetett beszélni, beszélgetni, emlékezni, közölni azonban semmit. Azóta 1995-ben Szakács János, 2003-ban Asztalos Lajos, 2004-ben Murádin János Kristóf, Papp Annamária és mások, 2006-ban Bogdán Kálmán, valamint 2012-ben és 2013-ban Asztalos Lajos tollából, számos felvétel kíséretében több írás, emlékezés is megjelent a kolozsvári Szabadság című napilapban. Ez adta az ötletet, hogy a véres esemény hetvenedik évfordulója alkalmával az újságban közöltek – írások, emlékezések, korabeli felvételek –, újabbakkal kiegészítve, az emlékek felfrissítésére, tartósítására, az olvasók, az érdeklődők számára kötetben lássanak napvilágot.
Ezúton köszönjük mindazok közreműködését, akik ma is fájdalmas emlékük fölelevenítésével, képekkel, adatokkal járultak hozzá kötetünk megjelenéséhez. Ugyanakkor köszönetet mondunk azoknak az újságíróknak és történészeknek, akik biztattak, akik munkánkat segítették, támogatták.
Szükségesnek tartottuk, hogy elöljáróban röviden ismertessük a második világháborúnak a kolozsvári bombázást megelőző, de hozzávezető, vele összefüggő eseményeit. Ezután közöljük a túlélők emlékezését, a szüleiktől, rokonaiktól számtalanszor hallott, a családjuk körében fönnmaradt emlékeket.
Az emlékezők által egyes szám első személyben elmondottakat idézőjelbe tettük. Előtte néhány sorban közöljük nevüket, 1944-ben betöltött életévüket. Amennyiben tudomásunk van róla, néhány szót írunk a családjukról. Ezután akkori lakhelyük, lakcímük következik.
Az összegyűlt anyagot a polgármesteri hivatal jelentésével, a korabeli sajtóban megjelent hírekkel, beszámolókkal, felhívásokkal, az áldozatok – elhunytak, sebesültek – névsorával egészítettük ki. Itt jegyezzük meg, hogy az az idő tájt Kolozsvárt megjelenő Tribuna Ardealului csupán a román sebesültek és halottak névsorát közölte. Ugyanakkor az akkori utcanevek közül ebben a lapban csak egyetlen egy jelent meg, a Kalandos. A Horthy út nevét, a jelek szerint, az újság nem volt hajlandó közölni, így következetesen strada principală‚ ’fő utca’ lett belőle.
Kolozsvár 1941. évi belsőségi térképének részletein – amennyire az emlékezésekből kiderül –, a bombák becsapódásának helyét igyekszünk bemutatni.
Kötetünkben a ma is használt magyar utcanevek mellett, a korabelieket is közöljük. Minthogy ezeket, sajnos, ma már nem mindenki ismeri, nem hagytuk ki a jelenlegieket sem. Ez utóbbiakat az emlékezők által mondottakban szögletes, a szöveg többi részében kerek zárójelbe tettük.
A rövidítések feloldását a kötet végéhez csatoltuk.
A tettesek látogatása
Néhány évvel a háború, a bombázás után, 1945-ben vagy 1946-ban, netán 1947-ben, de mindenképp még a kommunista hatalomátvétel előtt, amikor ilyesmi egyáltalán szóba jöhetett, a város bombázásában részt vett néhány amerikai repülős látogatott Kolozsvárra. Valószínűleg látni akarták, mi lett az általuk végrehajtott szőnyegbombázás eredménye.
Visszatértek, mint bűntettük színhelyére a tettesek.
Csodálkoztak, hogy a pusztulás nyomai még mindig sértetlenek, hogy helyreállításnak nyoma sincs.
Megkérdezték tőlük, a látottak, az áldozatokról hallottak alapján van-e lelkiismeret-furdalásuk. De nem volt. Feleletükből egyértelműen kiderült. Azt mondták, a feladatukat végezték. Mint a vadász, aki kitartóan, addig követi a vadat, mígnem leteríti [Airizer Zoltán közlése].
Pata utca és környéke
Karácsonyiné Bencze Erzsébet 1944-ben tizenöt éves volt. A Pata utca (Titulescu) 48. szám alatt laktak.
„1944. június 2-án öcsémmel és két unokatestvéremmel kint voltunk az udvaron, amikor megszóltak a szirénák. Mivel máskor is volt riadó, nem futottunk be rögtön az óvóhelyre.
Hirtelen megjelent egy repülőgép, amelyik téglalapot rajzolt az égre. Röviddel utána kis csillogó gépek tűntek fel, ragyogtak az égen. Lementünk a pincébe. Egy adott pillanatban nagy süvítést hallottunk, süvítés, bumm, süvítés, bumm… Soha nem lehet elfelejteni ezt a hangot. A környéken több helyre esett bomba: a katona- és az ortopéd kórházra, az Alkony [M. Veliciu] és a Pata utca közötti, velük párhuzamos Szántó utcába [Plugarilor, Dostoievski], a Pata utcába és a Györgyfalvi út [Brâncuşi] elejére.
Mikor lefújták a riadót, az utcán nagy jövés-menés támadt. Két embert láttunk a túlsó járdán meghalni, mert a leszakadt villanyvezeték megrázta őket. Egy ember megkért minket, szóljunk azoknak, akik arra járnak, ne lépjenek a drótokra, mert áram van bennük.
A bombázás alatt édesapám a vízműveknél tartózkodott, ahova állandóan jelentések érkeztek. Így tudomást szerzett arról, hogy a mi környékünkre is bomba esett. Nagyon megijedt, hogy meghaltunk. Mikor hazajött, és látta, hogy épek vagyunk, sírva ölelt magához. Tőle tudtuk meg, hogy a Kőváry-telepi Raktár utcát [Magaziei] is több találat érte. Itt lakott édesanyám egyik barátnője és egy ismerőse. Elindultunk, hogy keressük meg őket.
Hogy mi volt az Állomás téren, azt nem lehet kifejezni. Öcsém szorította édesanyám kezét, s megrémült a látványtól. Amikor észrevett egy fejet, vállal és ökölbe szorított kézzel, mind azt hajtogatta: »nem nézek oda, nem nézek oda!« Szegény, napokig nem tudott aludni ettől a szörnyűségtől. Sajnos, akiket látni akartunk, meghaltak. Szekernyés néni és a férje, valamint az Oláh család, egy asszony a négy gyermekével.
Sok minden romokban hevert, és nagy kráterek tátongtak az utcákon. Mozgósították a tizenhat-tizenhét éves leventéket, hogy segítsenek eltakarítani a romokat, s a holttesteket szállítsák a temetőbe.
Nagy félelem uralkodott el az embereken, hogy mikor kezdődik újra a bombázás. Este édesanyám mindegyikünk ágya mellé széket tett, hogy arra helyezzük a ruhánkat, ha éjszaka menekülni kell, minden kéznél legyen. Azt mondta, hogy felmegyünk az Alkony utcába [Amurg, M. Veliciu] és a Bajza utcán [A. Densuşianu] kimegyünk a mezőre. Ugyanis a pince nem volt biztonságos, és ha a ház ránk dől, nem tudunk kiszabadulni a romok alól. Ezért keresztapám az udvaron ásott egy nagy gödröt, amelyre gerendákat rakott, hogyha nappal légiriadó van, oda bújjunk el.
Későbbi férjem, Karácsonyi Béla főgyógyszerész, a bombázás idején katona volt. Az ő Horthy út 62. szám alattio szülőháza is telitalálatot kapott. Lefényképezte az épületet, hogy maradjon emléke róla. A ház különleges látványt nyújtott, az egyik falon sértetlenül megmaradt egy festmény. A földből kiállt egy drót, és amikor ki akarták húzni, belülről, a pincéből visszahúzták. Ebből arra következtettek, hogy az épület pincéjében emberek vannak, és jelt adnak. Mindenki arról beszélt a városban, hogy még mindig visszahúzzák a drótot… A férjem mindegyre visszament a helyszínre, hogy lássa, mi történik. Sajnos, nem tudták őket kimenteni a romok alól, mert bármelyik pillanatban ledőlhetett volna a maradék épület. Ezért aki a pincében rekedt, mind meghalt.
Sok bomba nem robbant fel. Állítólag két életfogytiglanra ítélt rabolt megtanítottak arra, hogyan kell hatástalanítani a bombákat. Azt mondták nekik, ha sikeresen teljesítik a feladatot, akkor szabadok lesznek. Ezek mind olyan emlékek, amelyeket soha nem lehet elfelejteni.”
Kerekdombi bombabiztos óvóhely
Bain Tibor 1944-ben ötéves volt. A Széchenyi tér 29. szám alatt laktak. Jól emlékszik a Kerekdomb alatti bombabiztos óvóhelyre.
„Szólt a rádió, »Légi veszély, Bácska–Baja–Pécs–Arad…«, majd a szirénák, végül »Légi veszély elmúlt…« Négy-ötéves gyermek nem nagyon tudja felfogni, mi a légi veszély, sőt a bombázást sem, de valószínűleg a felnőttek viselkedése okozta bennem azt a szörnyű, szorongó érzést, amely általában hasmenésbe torkollott. Szüleim már tudták, hogy mikor megszólalnak a szirénák, és a pincébe szaladunk, bilit is kell vinni. Szégyelltem, de ha muszáj, hát muszáj.
A bombázásokat részben a Kerekdomb alatti bunkerben vészeltem át, másrészt a Széchenyi téri lakásunk légópincéjében.
Itt kapott el az a bombázás, amely a Levente laktanyát is érte. Ez volt a hozzám legközelebbi robbanás. A pincénk légvonalban mintegy száz méterre volt a robbanás helyétől. A plafonján égő viharlámpa összetört, mert a légnyomás felcsapta a plafonra, engem pedig kilökött édesanyám öléből, egy ember pedig, aki éppen a pince felé sietett, a zárt ajtón át esett be.
Mikor Kolozsvárt mondta be a rádió, már a fejünkön is voltak. Másnap megnéztük a Postakert utcában [Cuza Voda] tátongó bombatölcsért, és a lerombolt Leventeotthont. 1947-ig a Széchenyi térről a Postakert utcán jártam a Református Kollégiumba, ezért tudom, hogy a tölcsér sokáig megmaradt. Sokat hógolyóztam benne.
A nagy bombázás után, hazamenet – mivel nagyszüleim a Nádas-patak mellett, a Buzogány utcában [Simion Balint] laktak –, nagybátyámmal felszaladtunk a vasút fölötti, félig lebombázott híd sarkára. Onnan látni lehetett a mészárlást, amit a bombázás végzett. Azt a katonavonatot bombázták szét, amelyik éppen az állomásban állt. Délelőtt volt, és szerencsétlenségére, éppen akkor érkezett a budapesti gyors is. A riadóra mindkét vonat gyorsan kimenekült az állomásból, de a katonavonatot még Bács előtt megsemmisítették, persze a környékbeli házakat is.
Mikor a városban voltunk, valamelyik légópincébe szaladtunk, melyek messziről látszottak, nagy nyilak mutatták a pincék helyét. Mikor a Kerekdombon voltunk, akkor a környékkel együtt a domb alatti három bunker valamelyikébe menekültünk. Ezek a legbiztosabbak voltak. Kiszámították, hogy ha a legnagyobb repülőbomba egyenesen a tetejére hull, senkinek semmi baja nem lesz. A bunker fölött legalább ötven méter vastag finom homok volt. Három bejárata nyílt, kettő a negyed, egy pedig a közeli Papfalva felé.
A három járat valahol a domb közepe táján találkozott. Teljes hossza vagy háromszáz méter lehetett. A szellőzést a három ki- vagy bejárat huzata biztosította, mert a bombamentes bejáratot a légósok csak a legutolsó pillanatban zárták le vaspántos ajtókkal. Jó vastag, vasúti talpfából voltak a támfalak, és vastag deszkából a bélelés. A MÁV [Magyar Államvasutak] munkásai készítették, a vasúti munkások és családjaik számára.
Mikor a Nádas mellett kapott el a sziréna, nagyszüleimmel jó nagyot szaladtunk odáig. Sokszor a légiriadó lefújása még az úton talált. Rengeteg ember fért erre az óvóhelyre, csak az volt a baja, hogy az elsők, akik odaérkeztek, nem mentek bennebb, mindenki a bejáratnál akart maradni, mert a villanyvilágítás csak rövid részéig tartott. Bennebb sötét volt, mert a gyertyákat kioltotta a huzat.” Szabadság (Kolozsvár)

Volt egyszer egy Kolozsvár
(Barátaimnak, mindenkinek)
Kimondani is lehetetlen, pontosabban hihetetlen: hatvanadik érettségi találkozónkra készülünk, az egykori Református Kollégiumból indultak (a többség), a 2. számú Állami Magyar Fiúlíceumban végzettek.
És ha már megértük ezt az évfordulót, mi, életben maradtak úgy határoztunk, az esedékes találkozást a 2014-es Kolozsvári Magyar Napokra időzítjük. A szokásos osztályfőnöki óra előtti nap délutánján pedig a Kolozsvár Társaság székhelyére hívjuk az egykori fiúkat, hozzátartozóikkal együtt, ide számítva a Kollégium régebbi diákjait és a találkozásra kíváncsi városbelieket, hogy közösen emlékezzünk a régi tanárokra. Meg a régi Kolozsvárra. Biztosan lesz nosztalgiázás, de inkább a személyesen megélt történelem legyen a nyilvánossá tett beszélgetés tárgya. Előzetesként – természetesen nem kötelező bibliográfiául – egy készülő könyv néhány fejezetét kínálom közszemlére, folytatásokban, abban a reményben, hogy nem csupán iskolánk 1954-es „érettjeit” érdekelheti: milyen is volt (tágabb összefüggésben) fiatalságunk éveiben ez a város, tulajdonképpen hol, miben nőttünk fel. Volt egyszer egy Kolozsvár…
Szabadság (Kolozsvár)

Egyházi szakmunkásképzés: nemcsak hit kérdése
Miközben a Romániában tanuló mintegy 200 ezer nyolcadikos diák 25 százalékának tartanak fenn szakiskolai, szaklíceumi helyeket, a fiatalok kevesebb mint 10 százaléka iratkozik ilyen iskolákba. A két romániai református egyházkerület idén először indít magyar szakiskolai, szaklíceumi oktatást Erdélyben. A magyar állami támogatást élvező kezdeményezés szándéka, hogy minőséget hozzon az erdélyi magyar szakoktatásba.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétében avatják fel október 3-án Kolozsváron az új magyar szakiskolát. A magyar állami támogatással felújított és berendezett egyházi épületben induló képzést a Kolozsvári Református Kollégium felügyeli. Üzenetértékűnek tartja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a magyar miniszterelnök személyes jelenlétét a kolozsvári avatón. Szerinte azt jelzi, hogy a magyar kormány számára kiemelt fontosságú az erdélyi magyar szakoktatás újjáélesztése és jövője.
A történet több mint egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor az egyház visszakapta egyik kolozsvári épületét, ahol korábban a volt faipari líceum működött. Az épület hasznosítása kapcsán fogalmazódott meg a magyar szakiskolai oktatás ötlete. Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes tavaly így nyilatkozott az Erdélyi Naplónak: „Regionális magyar szakiskola és szaklíceum létrehozásáról folynak a tárgyalások, amely nemcsak tőlünk, hanem a környező megyékből is idecsábíthatná a szakmunkásképzésre iratkozó nyolcadikosokat. Ehhez elsősorban a szülői ellenállást kell leküzdeni, meg kell győznünk őket arról, hogy érdemesebb elsajátítani egy piacos szakmát, mint elméleti továbbtanulásra ösztönözni mindenkit.” A tárgyalásokba bekapcsolódtak a történelmi magyar egyházak, a polgármesteri hivatal, a tanfelügyelőség, az RMDSZ és a civil szervezetek.
Egy évvel ezelőtt készült összeállításunkban Kató Béla püspök a minőségi oktatást nevezte meg az új szakiskola beindításának feltételeként. „Ma azt látjuk, hogy a szakiskolai és szaklíceumi képzés Erdély-szerte kényszerből jön létre, a szülők ésa diákok egyelőre kerülik. A döntéshez több kérdésre is megnyugtató választ kell kapnunk: ki az iskola létrehozója, ki lesz a tulajdonosa, és ki lesz a fenntartója? Az egyház csakis színvonalas, megfelelő választékot kínáló szakmai oktatásban vállal partnerséget.”
Közösből egyházi iskola
A kezdetben széles körű összefogással felkarolt magyar szakoktatás megvalósítása végül az egyház „felségterületén” landolt. Miután az elképzelés több hónapon át egy helyben topogott – az iskola indulásának költségeit sem a polgármesteri hivatal, sem a tanfelügyelőség nem állta –, az új magyar szakiskola beindítását az Erdélyi Református Egyházkerület vállalta fel. Nemcsak az épületet biztosította hozzá, hanem az iskola beindításához szükséges anyagi támogatást is kilobbizta a magyar kormánynál. Kató Bélának Orbán Viktor miniszterelnök megígérte: minden lehetséges eszközzel támogatják az erdélyi magyar szakoktatás, szakmunkásképzés újraindítását.
„Laboratóriumi szerepet szánunk a kolozsvári kezdeményezés elindításának – mondta el lapunknak az egyházkerület püspöke. – Ha a modell működőképesnek bizonyul, Erdély más régióiban is kiterjesztjük, új szakiskolákat, szaklíceumokat hozunk létre.” Kató Béla szerint egyházi keretben lehet odafigyelést és felelősségvállalást biztosítani a magyar nyelvű szakoktatás újraindításához. A működésképtelen állami szakképzés csapdájából csak így lehet kijutni. „Az elmúlt 25 évben a szakoktatás sérült a leginkább. A kommunizmusban sem volt tökéletes, hiszen az igazi akkor szűnt meg, amikor kivették a céhek kezéből. De 1990 után a kommunista évek gyakorlatához képest is visszalépés történt.” Ennek fő okát a püspök az egyetemi képzés túlburjánzásában látja, abban, hogy elhitették a fiatalokkal: az igazi megvalósítás az egyetemi diploma. Ezzel párhuzamosan megváltozott a közmegítélés: szakiskolába csak a buták, a semmire sem alkalmasak kerülhettek. Hosszú éveknek kellett eltelniük a keserű felismerésig: több egyetemi diploma birtokában sem lehet munkát találni, ezért sokan szakképzetlenként próbálnak szerencsét a munkaerőpiacon. Vagy frusztrált emberként indulnak Nyugat-Európába epret szedni.
A magyar fiatalok kiúttalanságát szociológiai tanulmányok is igazolják. Egy Kolozs megyei felmérés szerint az évente végző mintegy 600 nyolcadikos magyar diákból 100 kénytelen román nyelvű szakiskolába vagy szaklíceumba iratkozni. További 100 fiatal kényszerből kerül elméleti középiskolákba, mivel nem akar román szakiskolába iratkozni. A nyolcadikat végzett magyar diákok egyharmada eleve lemorzsolódik, ki a román oktatás miatt, ki azért, mert az elméleti líceumbeli tanuláshoz szükséges motiváció híján érettségi diploma nélkül marad.
Mérnökök helyett szakmunkásokat
Az új magyar szakiskola hiánypótló Kolozsváron. Az indulás nehézségei ellenére viszonylag hamar sikerült megfelelő szaktanárokat, mérnököket és mestereket szerződtetni, és kialakult azoknak a cégeknek a köre is, ahol az iskola leendő tanulói gyakorlati oktatáson vehetnek majd részt.
Az indulás előtt álló új iskola iránt akkora az érdeklődés, hogy a kezdetben tervezett két osztály helyett a Református Kollégium három osztályt kért a tanfelügyelőségtől. A gyerekek tömeges jelentkezése ellentmond annak a kolozsvári trendnek, miszerint sok szakiskolai osztály el sem indulhat az érdektelenség miatt. Nem véletlen, hogy a kezdetben minden támogatást megígérő kolozsvári román főtanfelügyelő a siker láttán kezd visszalépni, és azt szorgalmazza, hogy csak két osztály induljon. Kimondatlanul is azokat a román szakiskolai osztályokat félti, amelyek eddig is csak magyar gyerekekkel tudtak elindulni.
Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes szerint ez nem lehet szempont a harmadik szakiskolai osztály jóváhagyásában, a román főtanfelügyelő véleményének ellenére Király András államtitkárral együtt biztosították a kollégiumot és az egyházkerületet, hogy valamennyi beiratkozó gyereknek lesz helye. A romániai erőviszonyok ismeretében Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója egyelőre kivár, hiszen csak szeptemberben dől ela harmadik osztály sorsa. A tervek szerint az egyik osztályban szakács-, a másikban fodrászképzés indulna, de a szintén jelentős beruházást igénylő gáz- és vízszerelés, valamint az elektronikus berendezéseket kezelő szakmunkásképzés mellett is kitartanak.
Hamar kiderült: a román tanügy csak szólamok szintjén támogatja a szakoktatást. A nehézkesen beszerezhető engedélyeken túl az is gondot jelent, hogy nincs pénz a kisegítő személyzet – kapus, takarítónők, nevelők – bérezésére. Bár a sokismeretlenes egyenletként induló kolozsvári magyar szakiskola számos gondját-baját sikerült már orvosolni, jó néhány az indulás pillanatáig fennáll.
Az indulás híre azonban nemcsak a nyolcadikos magyar gyerekeket örvendeztette meg Kolozs megyében, hanem számos vállalkozót is. A Bosch cég nemeszsuki szerelőüzemének vezetősége is figyelemmel kíséri az indulást, hiszen nekik is kell a jól képzett szakmunkás. A szakmunkás-képesítést igénylő legtöbb állásra műszaki egyetemet végzett mérnökök jelentkeztek, olyannyira nincs megfelelő számú szakmunkás Kolozsváron, és akkora a túltermelés a Kolozsvári Műszaki Egyetem mérnöki karain.
Nem válnak inasiskolává
A kolozsvári indulással párhuzamosan a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyváradi líceumában, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban is jelentős váltás zajlik. Az eddig kizárólag elméleti osztályokkal működő tanintézmény tavaly került nehéz helyzetbe, amikor 12 gyerekkel indított matematika-informatika osztályt – az alacsony gyereklétszámra hivatkozva – kis híján megszüntette a polgármesteri hivatal.
Az alacsony létszámú nagyváradi magyar osztályok összevonását kezdeményező polgármesteri határozat a református gimnáziumot is válaszút elé állította. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke lapunknak elmondta: a kényszerhelyzet új lehetőségeket is kínált, hiszen régi vesszőparipája a partiumi magyar szakoktatás megteremtése. Akárcsak más vidékeken, a Bihar megyei román szaklíceumokban az utóbbi években elindított néhány magyar szaklíceumi vagy szakiskolai osztály életképtelennek bizonyult, többségük leépült, a magyar gyerekek nem szívesen iratkoznak ilyen helyre. Csűry István cáfolta azt a közvélekedést, miszerint nincs érdeklődés a szakoktatás iránt. „Egyre több partiumi, határ menti magyar fiatal iratkozik magyarországi szaklíceumba. A nyolcadikat végzett Bihar megyei magyar fiatalok egyik kedvenc iskolája a berettyóújfalui szaklíceum, de máshova is mennek, miután nálunk nincs megfelelő magyar nyelvű képzés.”
Ez a felismerés, illetve a nagyváradi líceummal kapcsolatos történések arra késztették az egyház vezetőségét, hogy a Lorántffyban új képzési formát honosítsanak meg. Nem volt könnyű döntés, hiszen az egyház vezetősége szembe találta magát a tanárok egy részével, akik azzal vádolták az egyházi felső vezetést, hogy inasiskolává akarja alakítani a kollégiumot. „Többször is találkoztam a tanárokkal, hogy elmagyarázzam, és megnyugtassam őket: a tanügyi rendszer átalakulás előtt áll, és nem mellékes, hogy ebbe a folyamatba mi, magyarok elsőként vagy utolsóként kapcsolódunk-e be” – magyarázta a püspök, aki példaként a magyarországi szakoktatás reneszánszát említi.
Nagyváradi egyházi szakoktatás
A reálosztály matematika–informatika szakához közel álló elektronikai–elektrotechnikai osztályt hirdettek meg idéntől a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban: a tervek szerint 12. osztályban már a robottechnika területén is jártassá tennék az itt végzőket. Kellemes meglepetésre a helyek hamar beteltek: az addig létszámhiánnyal küzdő reálosztály sikeres projektként induló új magyar szaklíceumi osztállyá vált. „A képzés nagy előnye, hogy egy mesterségről kiállított oklevelet ad a diákoknak, sikeres érettségi vizsga esetén pedig érettségi diplomát is. A mesterség elsajátításáról tanúskodó bizonyítvány azonban érettségi diploma nélkül is érvényes” – magyarázta a püspök.
Minthogy a magyar szakmunkáshiány általános jelenség, Csűry István az egyház szerepét és felelősségét hangsúlyozta. Mivel a magyar nyelvű világi oktatásban továbbra sincs átgondolt stratégia, az egyház a több lábon álló szakmai oktatás alapjainak lerakását tervezi. „Közös felelősségünk ez a magyar gyerekek iránt. Ha lesz világi kezdeményezés a partiumi magyar szakoktatás kiépítésére, üdvözölni fogjuk és támogatjuk. Ha nem, akkor az egyház fogja ezt felvállalni” – fogalmazott Csűry István.
A Partiumban újdonságnakszámító kezdeményezés holland támogatásra is talált. A Holland Pedagógiai Intézet a mindent átfogó felekezeti oktatás híve, segítségükkel sikerült beszerezni a Lorántffy új szaklíceumi osztályának a teljes berendezését, a tanműhelyek és szaklaborok felszerelését.
Útkereső „refik”
Az egészséges felépítésű oktatási rendszerek piramis alakúak. A csúcsot a jól képzett, elit értelmiségi réteg jelenti, a gúla alsó felében található a széles körű szakmunkásképzés. A német nyelvterületen például az iskolás fiatalok 50-60 százaléka jár szakközépiskolába vagy érettségit nem nyújtó szakiskolába. Románia ebből a szempontból is egyedi jelenség Európában: az oktatási piramis a feje tetejére állított, azaz felfelé nyílik szét végzetesen. A rendszer, amely a sikeresen érettségiző diákok számához képest mintegy 150 százaléknyi helyet biztosít a romániai egyetemeken, végzetesen felhígította nemcsak a középiskolai, de az egyetemi oktatást is.
Kató Béla püspök szerint a református kollégiumok hálózatában az egyházi oktatás mindent elért, amit eddig elérhetett, ezért ahol a helyi körülmények megkövetelik, kiegészítő képzést kell kezdeményezni. Az általunk megkeresett egyházi kollégiumok igazgatói szerint mindenekelőtt az emberek mentalitásának megváltoztatására van szükség. „A szülőknek rá kell jönniük, hogy érettségi mellett vagy éppen helyett jó lenne mesterséget tanulni. Igazából csak annak kellene elméleti líceumba iratkoznia, akinek tanulmányi eredményei ezt indokolják” – fogalmazott lapunknak a Marosvásárhelyi Református Kollégiumigazgatója, Benedek Zsolt. A marosvásárhelyi tanár szerint a városban nagy gonddal küszködik mind a magyar, mind a román szakoktatás, rengeteg hely marad betöltetlen. Kollégiumuk a posztliceális képzésben lát fantáziát: az évente 30 diákkal induló egészségügyiasszisztensképzésre kétszeres a túljelentkezés, egész Erdélyből érkeznek ide érettségizett diákok. Az orvosi egyetem tanári gárdája által képzett leendő nővérek a kollégiumban zajló oktatáshoz hasonlóan igen alapos képzést kapnak, ami sokat javít elhelyezkedési esélyeiken is.
A marosvásárhelyi kollégium 80 százalékot meghaladó érettségi eredményéhez képest a jóval gyengébben teljesítő Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium azon kevesek közé tartozik, ahol a szokásos humán és reálosztályok mellett nem alakult ki alternatív képzés. Csurulya Edit igazgatónő szerint a három-négy évvel ezelőtti nagyon gyenge érettségi eredményekhez képest az elmúlt évek javulást hoztak – az idén végzettek érettségi eredménye 20 százalékponttal volt jobb az előző évekénél –, a 69 százalékos eredményt azonban a tavaly-tavalyelőtt elbukott végzősök nagy táborának gyenge teljesítménye 50 százalékra húzta vissza.
Az intézményvezető szerint a szentgyörgyi szakiskolai, szaklíceumi hálózat gyatra minősége miatt kevesen látnak fantáziát újabb képzés indításában. A székelyföldi helyzettel kapcsolatban azonban Kató Béla úgy fogalmazott: a helyi lapokban tömegesen jelennek meg álláshirdetések, miközben nincs szakmunkás. „Vállalkozók panaszkodnak, hogy bármennyit is hirdetik a megüresedő állásokat, alig akad jelentkező. A jól képzett szakmunkásokra való igény ellenére Székelyföldön nincs olyan szakiskolai hálózat, amely ki tudná elégíteni ezt az elvárást.”
Marosvásárhely mellett a kolozsvári kollégiumban is évek óta működik a hároméves nővérképzés, Szatmárnémetiben két éve indították útjára az előkönyvelői szakot. Több kollégiumban megjelent az esti képzés mint középiskolai oktatási forma, Zilahon – Erdélyben abszolút újdonságként – az 1–4., vagy az 5–8. osztályt befejezni akaró felnőttek számára indítottak településekre kihelyezett esti képzést.
A legtöbb kollégium tehát keresi a jelenlegi oktatási keretet kiegészítő lehetőségeket. A szaklíceumi, szakiskolai kezdeményezéseket az egyházi kollégiumokban (is) komoly fenntartások övezik, a kolozsvári és nagyváradi kezdeményezés sikere azonban úttörővé teheti az egyházat a kor követelményeihez jobban alkalmazkodó erdélyi magyar oktatási rendszer megteremtésében.
„Nem véletlenül indította újra a hároméves szakmunkásképzést az oktatási minisztérium, hiszen a rendszerváltás óta eltelt két évtized szakoktatása nem felelt meg a követelményeknek. Természetes, hogy az indulás nehéz, de erről az útról letérni már nem lehet” – mondta az Erdélyi Naplónak Király András, az oktatási minisztérium államtitkára (képünkön). A politikus szerint a gyerekek csak a rossz szakiskolát kerülik, ahol úgy állítanak ki szakmunkásdiplomát, hogy nincs mögötte semmiféle tudás. Szerinte a közeljövőben gyökeresen átalakul a román oktatási rendszer. Arra a kérdésre, hogy milyen presztízse lehet a szakoktatásnak olyan körülmények között, amikor az elméleti líceumok kínálata megegyezik a nyolcadikat végzett gyerekek létszámával, Király elismerte: egyelőre nehéz minisztériumi szinten drasztikusan csökkenteni az elméleti osztályok számát. Jelenleg ugyanis a 200 ezer, nyolcadikat végzett romániai diák – ha sikerrel veszi a képességvizsgát – gond nélkül beiratkozhat valamilyen elméleti líceumba, a mintegy 50 ezer szakiskolai, szaklíceumi hely pedig jórészt betöltetlen marad, vagy nagyon foghíjas osztályok indulnak. A helyzeten csak akkor lehetne gyökeresen változtatni, ha 50 ezerrel csökkentenék az elméleti líceumokban fenntartott helyek számát. Hasonlóan rossz a helyzet a mintegy 10 ezer magyar diák körében is, ahol a szaklíceumi, szakiskolai képzésben résztvevők aránya kevesebb, mint 10 százalék. Ez az arány a jövő tanévtől kényszerből is nőni fog, miután a képességvizsga új rendszerének bevezetésével az eddigi ötös átlag helyett minden tantárgyból kötelezően el kell majd érni az ötös átmenő jegyet. A megoldás azonban nem az, hogy feltöltsék a szakiskolákat a leggyengébb képességű gyerekekkel. Olyan rendszer kialakítása tűnik ésszerűnek, amelyben a közepes képességű gyerekek is opcióként tekintenek a szakoktatásra, a szakmunkásképzésre. „A könnyen megszerezhető egyetemi diploma illúziója hamarosan lecseng. Eddig a több mint száz állami és magánegyetem erős lobbija miatt szorult háttérbe a szakmai oktatás, de a kiépülőben levő új tanügyi rendszer megkerülhetetlenné teszi a szakoktatás teljes átértékelését” – fogalmazott az oktatási államtitkár.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

R. T.
KMN 2014
Meg kell menteni a külvárosi magyar oktatást Kolozsváron
A kolozsvári iskolaigazgatók szerint a tanügyi törvény és a tanárképzés hiányosságai tesznek leginkább keresztbe az oktatásnak.
A kolozsvári magyar oktatás jövőjéről beszélgetett a Kolozsvári Magyar Napokon az öt magyar iskola vezetője: Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója, Irsai Mónika, az Onisifor Ghibul Elméleti Líceum aligazgatója, Popa Márta, a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója, Tímár Ágnes, a Báthory István Elméleti Líceum igazgatója, Kósa Mária, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatója, és Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója.
Az iskolavezetők tulajdonképpen egyetértettek abban, hogy a magyar oktatás, de akár általában az oktatás legnagyobb kerékkötője maga az oktatási törvény, amely egyfelől folyton változik, másfelől nem biztosít elég mozgásteret az iskolaigazgatóknak. A régóta ígért decentralizáció helyett még inkább központosítottá vált az oktatás, és többen is kiemelték, hogy a magyar főtanfelügyelő-helyettes is tudna arról mesélni, milyen törvény, illetve önkényes döntések adta nehézségekbe ütköznek a főtanfelügyelőségek a munkájuk során.
Az iskolaigazgatók iskoláik kínálatának bemutatásával kezdték. Vörös Alpár az általános iskolai képzőművészeti oktatást és a líceumi közgazdasági oktatást emelte ki, amellyel kapcsolatban cáfolta, hogy ez gyenge lenne, és fontosnak tartotta az egyes iskolák sokféle szakának megtartását (volt ugyanis korábban olyan javaslat, hogy egy-egy iskola csak egy profilt képviseljen, de ezt nem tartja célravezetőnek), mivel különböző érdeklődésű, beállítottságú diákok közös projektjei nagyon fontosak. Irsai Mónika elmondta, az Onisifor Ghibuban alapítása óta létezik magyar tagozat, amely az iskola hagyományos profiljához kapcsolódva természettudományi osztályt jelent.
Tímár Ágnes az intenzív angol és német nyelvosztályokat, valamint a kiadványszerkesztői szakosztályt emelte ki; utóbbiról elmondta, hogy az IDEÁ-val együttműködve szinte önkéntes rendszerben oktatják a szakmára a diákokat. Kósa Mária a magyar és angol színjátszó kört említette, mint a Brassai sajátossága, míg Popa Márta, az unitárius kollégium sokszínűségét emelte ki. Székely Árpád a református kollégium óvodai csoportjait és a posztliceális képzést említette sajátosságként, valamint azt, hogy ősztől hároméves szakoktatást is indítanak, amellyel kapcsolatban már csak az a kérdés, hogy engedélyeznek-e három osztályt, vagy csak kettőt.
Ami a problémákat, és az esetlegesen bizonytalan jövőképet illeti, Vörös Alpár kiemelte, a román döntéshozók is érezhetik, milyen az, amikor román osztályok szűnnek meg azért, mert van magyar iskola, és a diákok nem kényszerülnek román osztályt választani. Emiatt következő lépésekre kell felkészülni, hogy ne szűküljön az oktatási paletta – mondta. Kiemelte még, hogy magyar osztályok terén falusi összevont osztályok, iskolák megszűnésére lehet számítani, és a kolozsvári iskoláknak fel kell készülni arra, hogy ha ezek a diákok a megyeszékhelyre jönnek tanulni, nekik is megadják a lehetőséget, hogy tehetségük, érdeklődésük függvényében tanulhassanak.
Irsai Mónika a külvárosi iskolák problémáiról beszélt:
hátrányosnak tartja, hogy csak három külvárosi iskola van Kolozsváron, ahol magyarul is tanítanak, és ez a magyar diákok lemorzsolódásához vezet. Elmondta, ezekbe az iskolákba sok vegyes házasságból származó diák jár, akik, amennyiben megszűnik a magyar tanítás, a román tagozatra kerülnek át, mert a szülők nem tudják bevállalni a belvárosba járatást. A külvárosi iskolák további előnyei mellett említette, hogy főleg az elemi osztályokban plusz megterheléstől szabadítja meg a kisdiákokat, akiknek így nem kell naponta több órát utazniuk iskolába, illetve nem válnak szülőfüggővé, hanem magukra tudnak iskolába járni, és ez a baráti társaságok kialakulásához is hozzájárul.
Irsai szerint a külvárosi iskolák működtetéséhez az infrastruktúra megvan, a probléma inkább a tanárokkal van. Ez egyfelől szintén a tanügyi törvényből adódik, hogy az iskolák nem tudják megválogatni a tanárokat, és egy-egy címzetes helyet nyugdíjazásig megtarthat az illető tanár, másfelől abból származik, hogy az itt tanító tanároknak gyakran nem ez az egyetlen posztjuk, így nem tudnak annyira résztvenni az iskola életében. Ha meg szeretnénk tartani ezeket az iskolákat, a tanárok elosztására kell odafigyelni – emelte ki.
Popa Márta szintén a tanárképzés fontosságáról beszélt, hangsúlyozva, hogy szerinte nem a túlélésre, hanem a minőségre kell koncentrálni, és nem az a „túlélő”, aki a legerősebb, hanem az, aki képes a változásokra reagálni. Az oktatásban is ilyen szemléletet tart fontosnak, a lexikális tudás alapú oktatásról az alkalmazott tudás alapúra való áttérésre.
A minőséget abban látja, amikor a tanár és a diák is a maximumot képes nyújtani, és meggyőződése, hogy a tanárképzést és a tanár társadalomban kialakult képét egyaránt meg kell erősíteni. Kósa Mária szintén azt emelte ki, hogy az oktatásban a legfontosabb a humán erőforrás, további negatívumként a pénzosztási rendszer problémáit emelte ki, valamint azt, hogy egy teljesen centralizált rendszerben nehéz jövőképet kialakítani. Székely Árpád az opcionális tantárgyak visszaszorítását is problémaként nevezte meg, mivel azok még valamelyest lehetőséget adtak a tantervek merevségének feloldására, és attól tartott, hogy a művészeti órákat is tovább csökkentik, amelyek szintén fontos képzési-nevelési pontot jelentenek az oktatásban.
Transindex.ro

Kettő helyett három osztály a kolozsvári magyar szakiskolában (fotóriporttal, videóval)
Az eredetileg tervezett kettő helyett nem kis küzdelem árán három osztállyal nyílik meg október elején ünnepélyesen is a kolozsvári magyar tannyelvű szakiskola. A szakácsokat, villanyszerelőket, szépségipari szakembereket, víz-gázszerelőket korszerű konyha, fodrászszalon várja a Református Kollégium keretében beindult, a Horea úti volt faipari líceumban berendezett iskolában.
A túljelentkezés igazolta az erdélyi civil, politikai és szakmai szféra, a történelmi magyar egyházak, az érdekképviselet és az önkormányzat magyar képviselőinek egyhangú, magyar szakiskola beindítására vonatkozó évtizedes kérésének jogosságát. A közös óhaj visszhangra talált Budapesten is: a magyar kormány mintegy 650 ezer euróval támogatta a református egyháznak visszaszolgáltatott Horea úti volt faipari líceum helyén immár működésre készen álló intézmény létrejöttét.
Pontosan milyen szakok indulnak az új tanintézményben, kik tanítanak, hogyan zajlik az oktatás gyakorlati része, és miért volt szükséges, majd hogyan sikerült létrehozni ezt az iskolát, az mind kiderül a Szabadság szombati számából, ahol megszólal még Horváth Anna kolozsvári alpolgármester, Magdó János volt kolozsvári magyar főkonzul, Máté András RMDSZ-es parlamenti képviselő és Székely Árpád, a szakiskolát befogadó Református Kollégium igazgatója is. Ebből kínál ízelítőt a videointerjú, fotóriportunk és cikkünk alábbi részletei.
Sziszifuszi küzdelem az indításig
Az önálló intézményként működő magyar nyelvű, hároméves, úgynevezett duális szakképzés beindítására már évtizedekkel ezelőtt voltak próbálkozások. Célja az anyanyelvű szakemberképzés különböző hiányszakokon, illetve az elmúlt 25 évben a régióban kiépített elméleti líceumi képzés valamilyen szintű kiegyensúlyozása a gyakorlati vonal fellendítésével.
Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere szerint az intézmény létrehozásának igen összetett és sokrétű folyamatából a magyar civil, politikai és egyházi életben tevékenykedő személyek és intézményvezetők valamilyen szinten mind kivették a részüket.
– Hosszú éveken át megoldásra várt a helyszín, a tanerő és nem utolsósorban a finanszírozás biztosítása. Már a kezdetek kezdetén körvonalazódott, hogy a magyar szakiskola valamely visszaszolgáltatott egyházi ingatlanban indul majd be. Igen ám, de valamennyi ilyen esetben az épületet fel kell szabadítani az éppen aktuális bérlőtől, rendszerint ennek a hatóságok új működési teret kell hogy biztosítsanak. Az is világos volt, hogy nagyobb finanszírozásra is szükség lesz az épület felújítására, illetve a gyakorlati oktatáshoz feltétlenül szükséges felszerelés beszerzésére. Mindenki tudta ugyanakkor, hogy a szakmai és politikai szféra is kiveszi majd részét a folyamatból, ugyanis román kormányzati, illetve a megyei tanfelügyelőség szintjén is hathatós támogatásra volt szükség. Mint ismeretes, az utóbbi években az ágazatban folyamatos leépítések tapasztalhatók, így több irányból megalapozott kérésre és lobbira volt szükség ahhoz, hogy az illetékesek az új tanintézmény kapcsán alkalmazási igényekkel hozakodjanak elő – mondta az alpolgármester. – Menet közben körvonalazódott az is, hogy önálló iskolát nehezebb létrehozni, mint befogadó intézményt találni, amelynek keretében a szakképzés zajlik. Az induló osztályoknak még így is át kellett esniük a jóváhagyásokon és az akkreditáció első szakaszán. Még ezelőtt találni kellett olyan elkötelezett, tanügyben dolgozó és a célt felvállaló személyeket, akik vállalják a kihívást, s az ezzel járó következményeket, illetve részt vesznek az osztályok beindítását megelőző akkreditációs folyamatban.
Gazdasági érdeket közérdekért áldozott a református egyház
A Horea úti volt faipari líceum visszaszolgáltatására vonatkozó hatósági döntés körülbelül 5 éve született meg, a végleges és visszavonhatatlan bírósági döntés alapján pedig az ingatlan fizikai visszaszolgáltatása mintegy másfél évvel ezelőtt történt. Ezt követően egy kedvező konjunktúra következtében az ott működő környezetvédelmi szakiskola elköltözött, így a megürült épületben berendezkedhetett az új magyar tanintézmény. Horváth Anna szerint nagy vállalás volt a református egyház részéről, hogy hozzájárult a tanintézmény működéséhez.
– Központi fekvésű, rendkívül értékes ingatlanról lévén szó, megtehették volna az is, hogy jövedelmező gazdasági tevékenységet folytatnak itt. Mi több, az épület mintegy másfél évig üresen állt várva a projekt sikeres végkifejletét. Rendkívül sokat jelentett az is, hogy a Református Kollégium vezetősége hajlandó volt az intézmény keretében beindítani a hároméves duális szakképesítést biztosító oktatást, tudva, hogy ez a magyar közösséget szolgálja – mondta Horváth Anna.
Megítélése szerint az elmúlt 25 évben a magyar nyelvű képzés „elcsúszott” az elméleti oktatás irányába, egyre kevesebb iskola vállalta be a magyar szakképzést. Ennek következtében évente mintegy 90, azaz három osztálynyi, nyolcadikat végzett magyar gyerek „tűnt el” az anyanyelvű oktatásból, s ment át román líceumi-szakiskolai osztályokba. Ezt a folyamatot az idén sikerült csak megállítani, amikor tízzel több, tehát minden valószínűség szerint más megyéből is érkezett nyolcadikos iratkozott be a magyar líceumokba, szakiskolába.
KISS OLIVÉR, Szabadság (Kolozsvár)

Honosítás: Németh Zsolt cáfolja a visszaéléseket
A magyar állam hatékony védelmet tud biztosítani az állampolgársággal való visszaélésekkel szemben, jogszabály-módosításra nincs szükség – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön.
A képviselő azután nyilatkozott a sajtónak, hogy részt vett az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, valamint nemzetbiztonsági bizottsága együttes, zárt ülésén, amelyen az egyszerűsített honosítási eljárás nemzetbiztonsági, rendészeti vonatkozásairól kaptak tájékoztatást a résztvevők.
Németh Zsolt kiemelte: teljesen megalapozatlanok azok az – először az Index hasábjain megjelent – híradások, amelyek szerint több tízezren szereztek volna hamis állampolgárságot, oroszok, ukránok, szerbek.
Az elmúlt négy évben 660 ezer kérelmet adtak be, és 630 ezer állampolgárságot adtak ki, mintegy 22 ezer kérelmet utasítottak el – ismertette. Ez utóbbi szám alapvetően azt bizonyítja, hogy a magyar állam, a magyar belügyi, külügyi szervek képesek arra, hogy hatékonyan kiszűrjék a visszaélőket – mondta. Ahol pedig valamilyen módon mégis visszaélés történt, feljelentést tettek; az ilyen ügyek száma száz és kétszáz között van, és eddig 22 esetben már vissza is vonták az állampolgárságot – közölte.
A külügyi bizottság elnöke elmondta: az érintett szervek komoly szakértői munkát végeznek, az okmányokkal és a nyelvtudással kapcsolatban is komoly vizsgálatot folytatnak le. A Fidesz úgy ítéli meg, hogy nem szükséges a jogszabályok szigorítása, módosítása, hanem folyamatosan biztosítani kell a jogalkalmazás feltételeit, hogy a belügyi, illetve a külügyi szervek képesek legyenek ellátni munkájukat. Németh Zsolt határozottan kijelentette: nincs tízezres nagyságrendben hamis állampolgárság, a probléma az, hogy bizonyos politikai erők a határon túli magyarok ellen próbálják hangolni a közvéleményt.
A fideszes politikus kiemelte: folytatni akarják a nemzetegyesítés folyamatát, hogy a külhoni magyaroknak több évtizedes álmuk valósulhasson meg azáltal, hogy magyar állampolgárságra tehetnek szert.
A bizottsági ülés után a sajtónak is kiosztottak egy, a Belügyminisztérium tájékoztatóját, amelyben a 2011-ben bevezetett egyszerűsített honosítási eljárás statisztikái, tapasztalatai olvashatók. Az egyszerűsített honosítási kérelmek ügyében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal – szoros együttműködésben valamennyi társszervvel – következetes és szigorú ellenőrzést folytat annak érdekében, hogy kiszűrje a visszaéléseket, és az esetek döntő hányadában a jogsértésnek következménye van.
A hatóságoknak vannak információi arról, hogy egyes közvetítők és ügyvédek a ügyfeleket megtévesztve, pénzért állampolgárságot ígérnek, azonban ezek a kérelmek el sem jutnak a hatósághoz, mivel azokat csak személyesen lehet benyújtani – olvasható a tájékoztatóban.
Kárpátaljára, majd Kolozsvárra látogat Orbán Viktor Orbán Viktor kormányfő pénteken részt vesz a beregszászi magyar főiskola tanévnyitó ünnepségén, és tárgyalást folytat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökségével, a programokon részt vesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár csütörtökön az MTI-vel. Elmondta: a magyar kormány segítségével felújított főiskola tanévnyitó ünnepélyét a beregszászi református templomban tartják a kárpátaljai magyar közösség vezetőinek, tagjainak részvételével. A miniszterelnök és helyettese külön megbeszélést is folytat Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével és alelnökeivel. A tárgyaláson a kárpátaljai magyarság helyzetéről lesz szó, valamint arról, Magyarország milyen további segítséget tud nyújtani az Ukrajnában élő magyaroknak – közölte Havasi Bertalan. Orbán Viktor jövő héten Kolozsvárra látogat. A kormányfő csütörtökön érkezik Kolozsvárra, ahol pénteken felavatja a Református Kollégium új épületét, melyben tanévkezdéskor indult el a magyar nyelvű szakoktatás. Orbán Viktor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet is felkeresi, és magyar politikai szervezetek vezetőivel találkozik

Orbán ellen és mellett is tüntetnek Kolozsváron
Október 3-án, pénteken 11 órától avatja fel Orbán Viktor miniszterelnök a Kálvin/Câmpeni utca 1. szám alatti Kolozsvári Református Kollégium szakiskoláját, amelyben már meg is kezdődött a tanítás. A Facebookon két tüntetést is bejelentettek, az egyiket Orbán ellen, a másikat mellette.
Mindkét demonstrációt a szakiskola épülete előtt tartják. A maszol.ro-nak az Orbán elleni tüntetést szervező egyik aktivista elmondta, figyelnek majd arra, hogy a bannereken világosan fogalmazott, kétnyelvű feliratok szerepeljenek, és hogy ne etnikai élű vagy politikai párthoz kapcsolódó tüntetés legyen. Céljuk, hogy az Erdéllyel kapcsolatos tévhiteket eloszlassák, mutassák fel, hogy nem mindenki híve a Fidesz politikájának. Kérdésünkre, kértek-e engedélyt a városházától a tüntetésre, a szervező kitérő választ adott.
A meghívó szövege hibákat tartalmazott
Mivel a Facebook-esemény szövege hibákat tartalmazott, a meghívót letörölték, a szöveg tartalma azonban ez volt: "ma Magyarországon megbélyegzik a szegénységet, diszkriminálják a hajléktalanokat, megfélemlítik a Fidesszel kritikus civil szervezeteket. Orbán Viktor Tusnádfürdőn azt mondta az idén nyáron, hogy a külföldről finanszírozott civil szervezetek veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra. Mindeközben kulturális és civil szervezetek sora került kiszolgáltatott helyzetbe Magyarországon, a hatalom különböző eszközökkel gyakorol rájuk nyomást. Ez ellentétes az európai normákkal, a demokráciával".
A meghívó szerint Erdély többnemzetiségű, multikulturális régió, amelynek az értékei a tolerancia, az együttműködés és a szolidaritás, és "ahol a nemzetállami, nacionalista és etnicista politika, amit Orbán Viktor is képvisel, nem segít, sőt kiindulópontja lehet a nézeteltéréseknek, és társadalmi szinten feszültségeket okoz".
Az Orbán-pártiak elírták a dátumot
Hibát tartalmaz az Orbán mellett kiállók meghívója is, ott ugyanis csak a szövegben írták le helyesen a dátumot, máshol október 11-e szerepel. Ők azt írják: szomorúan vettük tudomásul, hogy Orbán Viktor kolozsvári látogatása alkalmával egyes csoportok ellentüntetést szerveznek.
"Úgy gondoljuk, hogy Kolozsváron nincs helye a Parászka Máté (az ellentüntetés egyik szervezője - szerk. megj.) féle uszításnak. Mi kolozsvári magyarok, mutassuk meg, hogy kiállunk Orbán Viktor és nemzetpolitikája mellett. Ha Önök is úgy gondolják, hogy ellen kell állni az értelmetlen uszításnak, és a magyar-magyar ellentétek szításának, akkor október 3-án, 11 órakor találkozzunk a kolozsvári Mentőállomás előtt. Megmutatván azt, hogy erős és egységes a magyar közösség, és nem hagyunk teret a politikai szélsőségeknek" – olvasható a meghívóban.
Kustán Magyari Attila
Egy kommentből: Ki ez a Parászka Máté ,hogy ilyen magyar-magyar elleni uszítást mer rendezni ,remélem lesznek vagy 5-en és jól kiröhögtetik magukat.
maszol.ro

Kolozsvárra érkezett Orbán Viktor magyar miniszterelnök
Felkereste a Sapientia tavaly felavatott tordai úti épületét
Csütörtökön este Kolozsvárra érkezett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, aki az Erdélyi Református Egyházkerület meghívására látogat városunkba.
A kormányfő külön gépe tegnap este 7 órakor érkezett, információink szerint Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester és Vákár István, a megyei tanács ideiglenes elnöke fogadta. A repülőtérről Orbán Viktor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületébe sietett, ahol Kató Béla református püspök, Dávid László, a Sapientia rektora, valamint Tonk Márton, a Sapientia Természettudományi és Művészeti Kar dékánja kíséretében felkereste az egyetem tavaly felavatott új épületét, amelynek építési költségeit a magyar állam bocsátotta az intézmény rendelkezésére. A tavalyi felavatáson Orbán Viktor egészségügyi okokból nem lehetett jelen, felesége, Lévai Anikó képviselőte az ünnepségen.
A Sapientia vezetőségével tartott rövid megbeszélést követően Orbán Viktort a református püspökségen várták. A magyar kormányfő pénteken reggel 9 órakor találkozik Emil Boc kolozsvári polgármesterrel, majd a 10 órától kezdődő ünnepségen felavatja a Református Kollégium idén ősszel beindított szakiskoláját.

PERCRŐL PERCRE
Orbán Kolozsváron: ünnep balhézás nélkül, minitüntetéssel
A miniszterelnök felavatta a református szakiskolát, miközben kint tucatnyian tüntettek a kormányfő ellen.
14:00 Orbán Viktort az ünnepség után körbevezették az új épületben.
11:21 "Egy hazát sokféleképpen lehet szolgálni, az embereknek nemcsak az orvosát, hanem a gázszerelőjét is körültekintően kell megválasztaniuk. Nem szívesen élnénk egy olyan városban, ahol nem lelkiismeretes emberek vezetik a buszt, hordják a szemetet vagy vágják a füvet. A diákok legyenek büszkék arra, hogy egy ilyen patinás épületben magyarul tanulhatják a szakmát" - mondta Orbán.
Orbán "az erdélyi autonómia első szószólóját", Kós Károlyt idézte, aki a Kiáltó szó című írásában azt írta, hogy a megcsonkított Magyarország lemondott egyes nemzetrészeiről. Orbán elmondta, egész nemzetben gondolkodik, hiszen "az együvé tartozás érzése természetes érzés". „25 éves építkezés után elmondhatom, egyetlen magyarról sem mondunk le, és minden magyarért kiállunk".
"Dolgozni kell, ha élni akarunk, élni akarunk, tehát dolgozni fogunk” - idézte ismét Kós Károlyt, majd Kató Bélával és Székely Árpáddal közösen elvágta a szalagot. Az egybegyűltek elénekelték a Himnuszt. A hivatalosságok megtekintik az iskola épületét, majd másoknak is lehetőségük lesz erre.
11:06 Orbán Viktor ezeket a gondolatokat közölte a hallgatósággal: "A kincses város az ötvöseinek, azaz kétkezi munkásainak köszönheti a kincses nevét. A szakiskola üzenet a múltnak, mának és jövőnek. A múltnak azt üzeni: igyekszünk felnőni ahhoz a szellemiséghez, amely tündérkertté varázsolta ezt a vidéket. A mának azt üzeni: van elég erőnk, tudásunk, hogy megmaradjuk, eredményesek, sikeresek, és magabiztosak legyünk." Hozzátette: minden itt élő nemzet azon a néven kellene szólítsa a várost, amelyet magáénak érez.
Orbán kifejtette: "A lehetetlen nem egy tény, hanem egy vélemény. Különleges, ami itt ma történik: a kommunista diktatúra által elkobzott, és visszaszolgáltatott épületben a magyar kormány támogatásával a református egyház szakiskolát indít, a közösség érdekében kamatoztatják ingatlanjukat. A határon túlra irányított összegek zömét oktatásra fordítja a magyar kormány. A régi szeretet házában mától a szakma szeretetére tanítják a diákokat.
Az egyháznak, és intézményeinek mindig készen kell állnia arra, hogy megfeleljenek a ma kihívásainak. Magyar állami támogatású egyetem már van, most itt az idő, hogy a magyar fiataloknak a magyar szakmai oktatás lehetősége is biztosítva legyen."
10:59 Orbán Viktor beszél. Köszönti Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt.
10:57 Reményik Sándor Templom és iskola című versét Oláh Szilárd XII. osztályos tanuló adja elő.
10:55 Kató Béla azt mondta, az elmúlt évezredekben a legjobb oktatás a családban történt, ahol az apa átadta fiának tudását. Most, mikor az egyetemek tucatjai jelennek meg, akkor senki nem akar szakmunkás lenni, mert a társadalom azt tartja, hogy csak az az ember, aki mérnök, orvos, vagy tanár. Így a fiatalok inkább egyetemre mennek, majd elvégeznek még egy egyetemet, majd ha nem találnak munkát, akkor elmennek Spanyolországba epret szedni. Ilyenkor úgy érezhetik, hogy a társadalomban számukra nem méltó helyet foglalnak el. A magyar diákoknak még nehezebb szakmát tanulni, ugyanis alig léteznek magyar nyelvű szakképzések. Ezért indítják be a mai napon is ezt a szakiskolát. Egyúttal arra a kérdésre is választ adnak, hogy miért kellenek az egyházaknak az elkobzott ingatlanok. Elmondta, hogy a magyar kormány, Orbán Viktor segítsége nélkül nem sikerült volna az iskolanyitás. Az eredetileg két osztályra tervezett oktatást a túljelentkezés miatt egy újabb osztállyal kellett kibővíteni.
10:45 Hopka Balázs, az Emerson Kft. igazgatója is szót kapott, aki támogatásáról biztosította az új iskolát. Jelenleg Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke beszél.
10:42 Horváth Anna egy ajándékot ad át Orbán Viktornak: az iskola névadó püspökének arcképét, akiről elmondta, hogy családi szálak is fűzik hozzá: apai dédapja nevelőapja volt.
10:41 Az ünneplőbe öltözött személyek a miniszterelnök érkezése után félreálltak a tüntetők elől.
10:40 Horváth Anna köszönetet mondott mindazoknak, akiknek köszönhetően az új iskola megnyílhatott: Király Andrásnak, a Kolozs megyei parlamenti képviselőknek, Magdó János volt főkonzulnak, és nem utolsó sorban a magyar kormánynak.
10:33 Az ellentüntetés, úgy tűnik, elmarad - a tüntetők elé beállt, ünneplőbe öltözött személyeken kívül nem látni más mozgolódást.
10:32 Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója után Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere beszél.
10:30 Megkezdődött az ünnepség. A konferanszié köszönti a miniszterelnököt, az államtitkárokat (Potápi Árpád és Wetzel Tamás is elkísérte Orbánt erdélyi látogatására), a főtanfelügyelőt, illetve az egyházi és világi méltóságokat. Elmondta: a szakiskola Szász Domokos egykori református püspök nevét veszi fel. Ne csak az elméleti oktatás szintjén, hanem a szakoktatásban is magyarul tanulhassanak a diákok - indokolja az intézmény létrehozását.
10:25 "Az Orbán-rezsim nagyon rátelepedett a civil társadalomra. Az Ökotárs és a Krétakör elleni fellépés ellen tiltakozunk, velük szolidarizálunk. Rengeteg ok lenne tüntetni, de mi erre szorítkozunk" - nyilatkozta a Transindexnek az egyik tüntető.
10:22 Megérkezett Orbán Viktor.
10:19 Az Orbán-ellenes tüntetésen "Autonómiát a civil társadalomnak" és "Interetnikus feszültség helyett multikulti együttműködést" feliratú bannereket tartanak - jelentette a helyszínen tartózkodó tudósítónk.
10:05 Nem lesz szélsőjobbos tüntetés. Értesüléseink szerint a román szélsőjobb körök nem készülnek utcára vonulni Orbán Viktor kolozsvári látogatása kapcsán.
10:00 Egyelőre nem tűnik tömegrendezvénynek sem az Orbán Viktor politikája ellen, sem az Orbán Viktor mellett szervezett demonstráció. A meghirdetett helyszínen 10 óra előtt 1 perccel 5 tüntető várta, hogy történjen valami, a szimpátiatüntetők pedig még nem is verődtek csoportba. A helyszínen tucatnyi rendfenntartó lézeng, egyelőre nem sok dolguk akad. Orbán még nem érkezett meg. Orbán Viktor az Erdélyi Református Egyházkerület meghívására érkezett Kolozsvárra, ahol felavatja a református kollégium és szakiskola új épületét a Hídelvi református templom mellett (Kálvin/Câmpeni utca 1. szám). Orbán később a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványhoz is ellátogat.
Transindex.ro

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy újjáélesszük Erdélyben a magyar szakoktatási rendszert
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Orbán Viktor szerint az ezredforduló iskola- és egyetemalapításai után elérkezett az erdélyi magyar szakoktatási rendszer újjáélesztésének az ideje.
Magyarország miniszterelnöke ezt Kolozsváron mondta, ahol ünnepélyes keretek között avatta fel a helyi Református Kollégium szeptemberben indított szakoktatásának otthont adó épületet. A református egyház tízévi jogi küzdelemmel szerezte vissza a román államtól az iskolaépületet, melyet a magyar állam segítségével újított fel és rendezett be.
A Szász Domokos református püspökről elnevezett épület avatóján a miniszterelnök elmondta, egy iskola alapítása nem csupán az élni akarást jelzi, hanem azt is, hogy a közösségnek van elég ereje és tudása, hogy eredményes, sikeres, és magabiztos legyen. "Üzenjük, a mai magyarok felfogása szerint a lehetetlen nem egy tény, hanem egy vélemény" - jelentette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor helyesnek találta, hogy a határon túlra irányuló magyarországi támogatás nagy része az oktatást és a nevelést szolgálja. Kijelentette: nemcsak tudóssá, de jó szakemberré is csak a maguk nyelvén válhatnak a fiatalok. Hozzátette, a magyar nyelvű szakképzés elindulása jó hír a kolozsvári románoknak is, mert az iskola növendékei ugyanolyan lelkiismeretes munkával szerelik majd a magyar és a román emberek gáztűzhelyét.
A miniszterelnök szerint minden szakma alapja a képzés és a hivatás. Hibának vélte a hivatás fogalmát egyes szakmákhoz társítani. "Valójában mindenki hivatást gyakorol, aki felelősségteljesen végzi a munkáját és lelkiismeretesen dolgozik" - tette hozzá.
A miniszterelnök a Kolozsvár magyar nyelvű helységnévtábláiról folyó vitára is utalt, amikor kijelentette: "minden nemzetnek és népnek, amelyik itt élt, és itt él, amelyik munkájával és imádságával naggyá tette a várost, joga van ahhoz, hogy azon a néven szólítsa, amelyet a sajátjának érez".
A nemzetegyesítés állásáról szólva kijelentette: az együvé tartozás érzete természetes érzés, az ezt eltagadó ideologikus nemzetek fölöttiség mesterséges konstrukció, és ezért életidegen.
"Büszkék lehetünk arra, hogy 25 éves építkezés után elmondhatjuk, Magyarország és a magyar nemzet újra egymásra talált. Egyetlen magyarról sem mondunk le, és minden magyarért kiállunk. Hiszem, hogy Kós Károly 1921-es iránymutatása ma is érvényes: dolgoznunk kell, ha élni akarunk, élni akarunk, tehát dolgozni fogunk" - jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: ahhoz, hogy a magyar nemzet ismét a nagy és erős nemzetek sorába emelkedjen, Kós Károly parancsát Szent Ágoston útmutatásával kell kiegészíteni: "Úgy kell imádkoznunk, mintha minden Istentől függene, és úgy kell dolgoznunk, mintha minden rajtunk múlna".
Kató Béla erdélyi református püspök az Orbán Viktorhoz intézett köszönetében reményét fejezte ki, hogy a szakiskola kialakításához nyújtott támogatásáért sem Brüsszelben, sem Budapesten nem kap feddést.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere közösségi megnyilvánulásokra buzdította a kolozsvári magyarokat. Kijelentette: ha sokaságként viselkednek, soha nem lesznek elegen a közösségi célok megvalósításához.
Az iskolaavató előtti utcán tucatnyian tüntettek Orbán Viktor ellen. Kétnyelvű transzparenseik egyikén az "autonómiát a civil társadalomnak" jelszó állt.
(MTI), Kolozsvár

Kolozsváron a magyar kormányfő (Iskolaavató)
Az ezredforduló iskola- és egyetemalapításai után elérkezett az erdélyi magyar szakoktatási rendszer újjáélesztésének ideje – erről Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke beszélt Kolozsváron, ahol tegnap ünnepélyes keretek között avatta fel a helyi Református Kollégium szeptemberben indított szakoktatásának otthont adó épületet.
A református egyház tízévi jogi küzdelemmel szerezte vissza a román államtól az iskolaépületet, amelyet a magyar állam segítségével újított fel és rendezett be.
A Szász Domokos református püspökről elnevezett épület avatóján Orbán Viktor elmondta, egy iskola alapítása nem csupán az élni akarást jelzi, hanem azt is, hogy a közösségnek van elég ereje és tudása, hogy eredményes, sikeres és magabiztos legyen. „Üzenjük, a mai magyarok felfogása szerint a lehetetlen nem egy tény, hanem egy vélemény” – jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor helyesnek találta, hogy a határon túlra irányuló magyarországi támogatás nagy része az oktatást és a nevelést szolgálja. Kijelentette: nemcsak tudóssá, de jó szakemberré is csak a maguk nyelvén válhatnak a fiatalok.
A magyar kormányfő a Kolozsvár magyar nyelvű helységnévtábláiról folyó vitára is utalt, amikor kijelentette: „minden nemzetnek és népnek, amelyik itt élt, és itt él, amelyik munkájával és imádságával naggyá tette a várost, joga van ahhoz, hogy azon a néven szólítsa, amelyet a sajátjának érez”. A nemzetegyesítés állásáról szólva kijelentette: az együvé tartozás érzete természetes érzés, az ezt eltagadó ideologikus nemzetek fölöttiség mesterséges konstrukció, és ezért életidegen. „Büszkék lehetünk arra, hogy 25 éves építkezés után elmondhatjuk, Magyarország és a magyar nemzet újra egymásra talált. Egyetlen magyarról sem mondunk le, és minden magyarért kiállunk. Hiszem, hogy Kós Károly 1921-es iránymutatása ma is érvényes: dolgoznunk kell, ha élni akarunk, élni akarunk, tehát dolgozni fogunk” – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzátette: ahhoz, hogy a magyar nemzet ismét a nagy és erős nemzetek sorába emelkedjék, Kós Károly parancsát Szent Ágoston útmutatásával kell kiegészíteni: „Úgy kell imádkoznunk, mintha minden Istentől függene, és úgy kell dolgoznunk, mintha minden rajtunk múlna.”
Kató Béla erdélyi református püspök Orbán Viktorhoz intézett köszönetében reményét fejezte ki, hogy a szakiskola kialakításához nyújtott támogatásáért sem Brüsszelben, sem Budapesten nem kap feddést. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere közösségi megnyilvánulásokra buzdította a kolozsvári magyarokat. Kijelentette: ha sokaságként viselkednek, soha nem lesznek elegen a közösségi célok megvalósításához.
Az iskolaavató előtti utcán tucatnyian tüntettek Orbán Viktor ellen. Kétnyelvű transzparenseik egyikén az Autonómiát a civil társadalomnak jelszó állt.
Orbán Viktor miniszterelnök felkereste Traian Băsescu államfőt tegnap este Bukarestben – ismertette Havasi Bertalan. A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor magánlátogatást tett a román elnöknél. Victor Ponta tegnap szerencsétlennek nevezte, hogy Traian Băsescu „baráti vacsorára” hívta Orbán Viktort, akit az Amerikai Egyesült Államok is bírált politikája miatt. Hozzátette, ő maga elnökként nem ült volna le „elvtársi vacsorára” Orbán Viktorral.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Orbán Kolozsváron: jó szakemberré anyanyelvén válhat a fiatal
Magyarország ma már ott tart, hogy az alaptörvényben rögzített felelősségviselés jegyében érdemben is hozzá tud járulni, hogy a külhoni magyar közösségek szülőföldjükön boldoguljanak – jelentette ki Orbán Viktor a kolozsvári Református Kollégium szakiskolájának pénteki avatóünnepségén. A hiánypótlónak számító magyar szakképzésnek otthont adó egyházi ingatlant a magyar kormány 650 ezer eurós támogatásával újították és szerelték fel.
A több mint négyszáz éves múltra visszatekintő Református Kollégium keretében szeptemberben beindult szakiskola átadásán elmondott beszédében Orbán Viktor hálát adott Istennek, hogy az általa vezetett nemzeti oldalt választotta eszközül a külhoni magyarok megsegítésére.
A több száz kincses városi magyar részvételével rendezett ünnepségen a kormányfő meggyőződésének adott hangot, miszerint az oktatási intézmény valódi kincseket, jó magyar szakembereket fog nevelni, ami szerinte jó hír a kolozsvári románok közössége számára is. „Mert a mi diákjaink ugyan magyarul tanulják ki a szakmájukat, de ugyanolyan lelkiismeretes munkával szerelik majd meg a magyar és a román emberek gáztűzhelyét is" – jelentette ki Orbán.
A miniszterelnök üdvözölte, hogy bár az elvártnál, a méltányosnál lassabban, de mégiscsak visszakerülnek jogos tulajdonosaikhoz a kommunizmus idején elkobzott javak, az erdélyi magyar történelmi egyházak pedig vallott és vállalt nemzetmegtartó szerepükhöz híven a közösség érdekében kamatoztatják ezeket.
Felidézte, az általa vezetett kormány az ezredforduló táján iskolákat, főiskolákat, egyetemeket alapított szerte a Kárpát-medencében, hogy a magyarság az anyanyelvi oktatás révén megerősödve szülőföldjén, versenyképes tudás birtokában élhetővé alakítsa saját jövőjét.
„Jelenleg a Magyarország határain kívülre irányuló összegek többségét az oktatásra és nevelésre fordítjuk. És ez így helyes, hiszen mi lehetne magasabbrendű cél a magyar nemzet megmaradásánál és gyarapodásánál?" – állapította meg a kormányfő.
Arra utalva, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület által több mint tíz éves küzdelem után visszaszerzett épületben egykor a diakonisszák otthona működött, elmondta: a régi szeretet házának épületében immár a szakma szeretetére fogják tanítani a diákokat. Szerinte a ma kihívása Erdélyben úgy hangzik: eljött az idő, hogy újjáélesszük a magyar nyelvű szakoktatási rendszert, biztosítani a megfelelő képzettséggel rendelkező szakemberek magyar nyelvű képzését.
Hozzátette, nemcsak tudóssá, hanem jó szakemberré is csak a maguk nyelvén válhatnak az egyes nemzethez tartozó fiatalok, és felhívta a figyelmet, miszerint az embernek nemcsak az orvosát kell nagy körültekintéssel megválasztania, hanem a gázszerelőjét is.
Orbán Viktor úgy vélte, valójában mindenki hivatást gyakorol, aki felelősségteljesen végzi a munkáját, és lelkiismeretesen dolgozik. „Egy olyan városban, ahol nem lelkiismeretesen gyűjtik össze a szemetet, vezetik a buszokat és nyírják a füvet, senki sem élne szívesen és hosszú ideig" – állapította meg a miniszterelnök.
Orbán szerint a magyarok büszkék lehetnek arra, hogy 25 éves építkezés után elmondhatják: Magyarország és a magyar nemzet újra egymásra talált. „Egyetlen magyarról sem mondunk le, minden magyarért kiállunk. Nagy idők kapujában állunk, jó reményünk van arra, hogy a magyar nemzet ismét a nagy és erős nemzetek sorába emelkedjen" – szögezte le a miniszterelnök.
Az avatóünnepségen – amelyen a szakképzésnek otthont adó tanintézet felvette az erdélyi református egyházat 1885 és 1899. között irányító Szász Domokos püspök nevét – Kató Béla, az egyházkerület jelenlegi vezetője elmondta: az egyház az erdélyi magyarságra leselkedő veszélyt felismerve vállalta fel, hogy kezébe veszi a gyermekek szakoktatását.
Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke meggyőződését fejezte ki, miszerint a szakiskola beindításával sikerül megváltoztatni a szakoktatással kapcsolatban élő negatív társadalmi felfogást. Kató Béla ugyanakkor az Orbán Viktorhoz intézett köszönetében reményének adott hangot, hogy a szakiskola kialakításához nyújtott támogatásáért sem Brüsszelben, sem Budapesten nem kap feddést.
Horváth Anna alpolgármester közösségi megnyilvánulásokra buzdította a kincses városi magyarokat, szerinte ugyanis az elmúlt száz év tapasztalata arra inti a kisebbségbe szakadt közösségeket, hogy fennmaradásukhoz, céljaik eléréséhez egységes fellépésre van szükség.
Egyébként az ünnepség alatt az oktatási intézmény előtti utcán mintegy tíz fiatal tüntetett Orbán Viktor ellen. A Facebook közösségi oldalon meghirdetett akció részvevői román és magyar nyelvű transzparenseket mutattak fel, ezek egyikén autonómiát követeltek a civil társadalomnak.
Magyarország miniszterelnöke a korszerűen felújított iskolaépület megtekintése után Válaszútra utazott, ahol megtekintette a Kallós Zoltán által irányított szórványkollégiumot, kifejezett kérésére pedig együtt ebédelt a menzán a diákokkal.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

A mesterség is lehet hivatás
Az egykori erdélyi református püspök, Szász Domokos nevét vette fel az Orbán Viktor által Kolozsváron felavatott új magyar nyelvű szakiskola. A mérföldkőnek számító eseményen a magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: eljött az ideje az erdélyi magyar szakoktatási rendszer megújításának. 
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke avatta fel október 3-án Kolozsváron a Református Kollégium szeptemberben indított szakoktatásának új épületét. A tízéves jogvita után az Erdélyi Református Egyházkerülethez visszakerült épületet 1895-ben építtette az egyházkerület akkori püspöke, Szász Domokos. Az új református szakiskola a jeles egyházi vezető nevét viseli.
Orvos és gázszerelő: egyformán fontos
„A Magyarország határain kívülre irányuló támogatások többségét oktatásra és nevelésre fordítjuk. Ez így helyes, ha a cél a nemzet megmaradása és gyarapodása” – fogalmazott Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök a Kárpát-medencei magyar középiskolai, kollégiumi rendszer és a magyar nyelvű felsőoktatás megteremtése és megszilárdítása után fontosnak tartja a magyar nyelvű szakoktatás újjáélesztését. „Az egyházi intézményeknek mindig készen kell állniuk, hogy megfeleljenek az új idők kihívásainak. Ez a kihívás Erdélyben ma azt jelenti, hogy élesszük újra a magyar nyelvű szakoktatási rendszert.” A református egyháznak az erdélyi magyar oktatásban betöltött szerepét ecsetelve a miniszterelnök így fogalmazott: „Minden szakma becsülete két olyan pilléren áll, amely mélyen gyökerezik a protestáns hagyományokban: képzés és hivatás. Felszínre kell hoznunk a képzés és a hivatás eredeti értelmét. Ezekre pedig leginkább azok hivatottak, akik még ismerik e szavak valódi értelmét.”
Orbán Viktor hosszan beszélt a különböző szakmák és mesterségek becsületének visszaszerzéséről. „Hibát követünk el, amikor a hivatás fogalmát szakmákhoz, és nem emberekhez társítjuk. Valójában mindenki hivatást gyakorol, aki felelősségteljesen végzi munkáját, és lelkiismeretesen dolgozik. Olyan városban, ahol nem lelkiismeretes emberek gyűjtik össze a szemetet, vezetik a buszokat és nyírják a füvet, senki sem élne szívesen és hosszú ideig.” Az embernek nemcsak az orvosát kell nagy körültekintéssel megválasztania, hanem a gázszerelőjét is, ennek ellenére ma is gyakran értetlenséget szül, amikor egy foltozott nadrágú, olajos kezű ember saját munkájára hivatásként tekint. Pedig a protestáns értelmezés szerint a hivatás Istentől kapott elhivatás, amelyet mindenkinek a saját szakterületén kell betöltenie: fodrászként, vízszerelőként, politikusként, atomfizikusként. „Egy hazának sokféle mesterségre van szüksége” – summázta a magyar miniszterelnök.
Mentés végveszélyben
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint az erdélyi magyar közösség újra kezébe vette gyermekei taníttatását, miután felismerte a végveszélyt: lassan elfogynak az egy-egy szakmát mesteri fokon művelő emberek. Napjainkra érett be az a kommunista időszakbeli riogatás, hogyha a gyerek nem tanul, kollektivista vagy gyári munkás lesz. A rendszerváltás utáni egyetemi dömping rátett egy lapáttal a mesterségek gyors elértéktelenedésére, elhitetve a közvéleménnyel, hogy csak az számít megvalósításnak, ha valaki mérnök, tanár vagy orvos lesz. Ez oda vezetett, hogy fiataljaink több egyetemi diploma birtokában is kiszolgáltatottakká válnak, nem találnak munkát. Erdély szórványvidékein a helyzetet az is súlyosbította, hogy alig léteznek magyar nyelven oktató szakiskolák.
Ezen igyekezett változtatni a református egyház. A püspök kijelentette: az anyaország támogatása nélkül a református kollégium és az egyházkerület együttes akarata ellenére sem jött volna össze az új szakiskola. „Nem egészen tíz hónappal ezelőtt fordultam Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Ő nem csak megértett, és hátba veregetett, hogy így tovább, püspök úr, hanem szavait tett is követte” – mondta a püspök. Az iskolaavatás ünnepi pillanataiban Kató Béla nem felejtett el szólni a szakoktatás körüli dilemmákról sem: „Az igazi kérdés: sikerül-e megváltoztatni itthon a szakoktatást övező negatív hozzáállást? Én hiszem, hogy igen! Egyetlen gyereket sem hagyunk elveszni.”
Csillagos tanműhelyek
A Székely Árpád igazgató által vezetett kolozsvári Református Kollégium szűk egy évvel ezelőtt úgy vállalta fel az új tanintézet létrehozását, hogy az alapozás idején tucatnyi kérdésre még nem ismerték a választ. A tanfelügyelőség, a magyar főkonzulátus, Kolozsvár magyar alpolgármestere, az RMDSZ oktatási főosztálya és az Erdélyi Református Egyházkerület informális találkozói után hosszú ideig nem mozdult semmi, hiszen egyetlen biztos pont volt a történetben: a visszakapott egykori szeretetotthon lelakott, tönkrement épülete. Felújítására és az iskola beindítására azonban a román állam nem adott pénzt. Az időközben korrupció vádjával letartóztatott magyar főtanfelügyelő-helyettes, Péter Tünde volt az iskolaindítás legfőbb világi támogatója, ő segédkezett a különböző tanügyi engedélyek beszerzésében.
Az iskola elindításához tehát nélkülözhetetlenné vált a magyar állami támogatás: információink szerint magyarországi költségvetési forrásokból 600 ezer euróval támogatták az iskolaépület teljes felújítását és berendezését. A Szász Domokos szakiskolát nemcsak külsőleg, hanem berendezésében is a kor követelményei szerint újították fel és rendezték be. A szakácsképzést szolgáló modern konyha a legelegánsabb étterem konyhája is lehetne, az elektronikus műszerekkel felszerelt tanműhelyek is jól képzett elektronistákat ígérnek. A szakmai és elméleti oktatást nagyszerűen felszerelt laborok is biztosítják. Kató Béla püspök szerint sikerült kedvező áron beszerezni a szükséges felszerelést, ilyen szempontból is sikertörténet az egykori szeretetotthon gyors ütemű felújítása és átadása.
A jó képzés cégérdek
Az eredeti elképzelés szerint a kolozsvári Református Kollégium lelkész-tanára, Kovács Tibor lett volna az új szakiskola igazgatója, a megyei tanfelügyelőség azonban a mindössze három osztályból álló új tanintézet élére nem hagyott jóvá külön vezetőt, így a fiatal lelkész a püspökség megbízottjaként felel a szakoktatási vonalért. A szeptemberben 79 gyerekkel, román tanfelügyelőségi és minisztériumi engedéllyel hivatalosan elindított három szakiskolai osztályban 30-an szakácsnak, 23-an fodrásznak tanulhatnak, 26-an pedig két szakmát is elsajátíthatnak: az elektronista képesítés mellett gáz-vízszerelői szakmunkásdiplomát kapnak.
Az elmúlt időszak egyik sok ismeretlenes feladványa volt a szaktanárok, mesterek alkalmazása. A kolozsvári magyar szakemberhiánnyal járó gondokat az is súlyosbította, hogy a kollégium három szakiskolai osztályra senkinek sem tudott főállást ajánlani. Ilyen körülmények között a püspökség kedvezményeket biztosított az ott tanító magyar szakembereknek. A szakácsosztály oktatását elvállaló szakember-vállalkozó, Kovács Zsolt mesterszakács, a Mikó étterem üzemeltetője például megkapta az iskola diákjainak étkeztetési jogát: az ő cége szállítja a bentlakóknak és az iskolában étkező kisebb osztályok diákjainak a napi menüt. A fodrászoktatásra is sikerült tanári diplomával rendelkező magyar vállalkozót találni Somkodi Noémi fodrászoktató tanár személyében, az elektronikai szakra pedig eddig román iskolában oktató magyar mérnök-tanár, Katona Kálmán jelentkezett, akinek régi álma magyar szakiskolában tanítani. Hozzájuk társul Béner István víz-gázszerelést oktató mérnök-tanár, doktorandusz is.
Kovács Tibor szerint ebben a tanévben véglegesítik azon kolozsvári cégek körét, ahol a diákok a szakmai gyakorlatot végzik. A hároméves szakiskolai képzésben ugyanis az első év inkább elméleti képzést jelent, és csak második évtől kötelező az állandó szakmai gyakorlat egy vállalati telephelyen. A kezdeti tartózkodások ellenére potenciális partnerekben nincs hiány. Az ünnepélyes avatón az Emerson multinacionális cég kolozsvári igazgatója, Hopka Balázs elmondta: ma már egyetlen nagy cég sem várhatja, hogy az iskolák futószalagon szállítsák neki a jobbnál jobb szakmunkásokat. Ehhez partneri viszonyt kell kiépíteniük az oktatási intézményekkel, s ebben a törekvésben az Emerson élen jár.
Kijárat a zsákutcából
A szakiskola természetesen nem jelenti a továbbtanulás zsákutcáját. A három éves képzés után a szakmunkásdiplomával rendelkezők beiratkozhatnak egy líceum 11. osztályába, esti vagy nappali tagozatra. Kovács Tibor örömmel nyugtázza, hogy sok fiatal eleve azért iratkozott a magyar szakiskolába, mert szakmát akar tanulni. Közülük többen is megállnák a helyüket a kollégium líceumi osztályaiban, sok a jó képességű gyerek, tehát eleve tévhitnek bizonyul, hogy szakmát tanulni csak a leggyengébbek jönnek. „Akinek jó a kézügyessége, de nem megy neki túl jól a matek, nem feltétlenül buta gyerek. Mindössze annyit jelent, hogy 5-8. osztályban mindenkit egyforma szempontrendszer szerint bírálnak el, nincs pályaalkalmassági előkészítés. Ez a rendszer alapos változtatásra szorul” – fogalmaz a kolozsvári magyar szakiskola új egyházi vezetője. A Szász Domokos szakiskola már ezen az úton jár.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Főhajtás az ’56-os hősök előtt
Erdély-szerte megemlékeztek csütörtökön az 1956-os magyar forradalom évfordulójáról, a legtöbb városban előadásokkal, koszorúzásokkal és fáklyás felvonulásokkal hajtottak fejet a hősök előtt.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a szövetség államfőjelöltje Csíkszeredában, a Gloria Victis-emlékműnél mondott beszédet, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje Snagovban megkoszorúzta Nagy Imre emlékoszlopát.
Szilágyi az 1956-os magyar és az 1989-es romániai forradalom között vont párhuzamot. Nagy Imre emlékműve előtt arra emlékezünk, hogy létezett olyan magyar hazafi, aki a kommunizmussal szakítva egy jobb, szabadabb jövőt kívánt a magyaroknak és a térség népeinek. A szabadság egyetemes gondolata mindmáig összeköti a románokat és a magyarokat: történelmünkben sokkal több a közös vonás, mint a különbség, és ezt meg kell becsülnünk” – hangsúlyozta az EMNP politikusa.
Kifejtette: az erdélyi magyarok 90 éve vannak a szabadságharc állapotában. „Meg kell küzdenünk a teljes értékű emberi létért, magyarként, erdélyiként, katolikusként vagy reformátusként. Nagyjaink emléke arra kötelez bennünket, hogy ezt a harcot folytassuk, és akkor, amikor Erdély felemeléséről, Erdély európai csatlakozásáról beszélünk, akkor Nagy Imre emlékműve mellett joggal mondhatjuk, hogy magyarok, románok, szászok, Erdély népei közösen kell dolgozzanak, össze kell fogjanak Erdély európai jövőjéért” – mondta az EMNP jelöltje.
Mint ismeretes, az ’56-os forradalom miniszterelnökét és munkatársainak a budapesti jugoszláv nagykövetségre menekült csoportját annak idején a Bukarest közelében lévő Snagovba hurcolták, és ott tartották fogva szovjet parancsra az akkori román hatóságok. Kényszerű száműzetésük helyszínén 1997-ben állították fel az emlékoszlopot.
„Nem a börtönévek fájnak”
Csütörtökön Erdély-szerte megemlékeztek a magyar pártok, közösségek és önkormányzatok az 1956-os magyar forradalom kitöréséről, a rendezvények többségét délutánra vagy estére időzítették.
Csíkszeredában délelőtt a Kalász lakótelepi temető előtti téren, az 1956-os forradalmárok tiszteletére állított kopjafánál emlékeztek meg a szabadságharc áldozatairól és hőseiről. A jelenlévőket a Himnusz eléneklése után az ’56-os Vitézi Rend, és az ’56-os Bajtársi Társaság nevében Kelemen Csongor köszöntötte. Rámutatott, mindazok, akik felbiztatták a magyar népet, hogy elindítsa a forradalmat, végignézték, ahogy a kis nemzet elvérzett, valamint az azt követő megtorlást.
Nagy Benedek volt politikai elítélt elmondta, nem a börtönévek, a megaláztatások fájnak, hanem az a 200 ezer ember, aki örökre elhagyta az országot. És az, ahogy az itthon maradó nagy többséget arra kényszerítették, hogy életükért rettegve megtagadják a forradalmat és résztvevőit. Orbán Zsolt önkormányzati képviselő, történész a nők szerepét méltatta az 1956-os forradalomban.
Hangsúlyozta, ők nemcsak a hátországot biztosították, élemet hozva, a sebesülteket ápolva, töltve a fegyvereket és a benzinespalackokat, hanem tevékenyen részt vettek a harcokban is.
Darvas Kozma József római katolikus esperes arra figyelmeztetett, hogy a politikai széttagoltságban és a diaszpóralét körülményei között apáik hitének megőrzése és továbbadása segített megmaradni a magyarságnak.
Corvin közi harcosok Kolozsváron
Kolozsváron kora délután rendeztek megemlékezést a sétatéri ’56-os emlékműnél, ahol Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere mondott beszédet. A kincses város és a megye gimnáziumai egy nappal korábban történelmi vetélkedővel emlékeztek, az ismeretterjesztő előadásnak is beillő rendezvénynek a János Zsigmond Unitárius Kollégium díszterme adott otthont. A versenyen hét gimnázium diákjai vettek részt, beszédes csapatneveket választva.
A kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium diákjai a „Ruszkik, haza!” csapatnévvel nyerték meg a vetélkedőt. Rajtuk kívül a Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Báthory István és a Brassai Sámuel Gimnázium diákjai vettek részt a megmérettetésen, míg a megye iskoláit a tordai Jósika Miklós Gimnázium tanulói és a dési gimnazisták képviselőték, utóbbiak a Corvin közi harcosok csapatnévvel. A részvetők könyvjutalomban részesültek.
Jakab Antal, a versenyt megnyerő Apáczai Csere János Gimnázium tanára elmondta: az 1956-os eseményeket épp csak említik a tananyagban, ahogy az összes többi kommunistaellenes megmozdulást. A gyerekek legfeljebb 10. osztályban hallanak egy összefoglaló leckében a magyar szabadságharcról. Ezenkívül 6–7. osztályban egy leckényi anyagot szentelnek ’56-nak. Hangsúlyozta, október 23-án valamennyi óráján 10-15 percet szán az események ismertetésére. „’56 azért jelen van az erdélyi magyar társadalomban. Nemcsak az iskola felelős azért, hogy erről beszéljen, hanem a család is” – mondta.
Mint ismeretes, bár Romániára nem terjedt át a forradalom, 1956 után itt is kegyetlen leszámolás következett. Tófalvi Zoltán publicista, történész kutatásai szerint Romániában húsz embert végeztek ki az 56-os forradalom eszméivel való azonosulásukért a kommunista hatóságok, a Magyarországon kivégzettek közül pedig nyolcan voltak erdélyi születésűek.
A forradalmat a kommunista hatóságok ürügyként használták az erdélyi magyar értelmiség megfélemlítésére: 826 embert, köztük 620 magyart ítéltek el 14 ezer évnyi börtönre, több mint ezer magyar hallgatót zártak ki az egyetemekről.
Székelyföldieket tüntettek ki
Székelyföldi elöljárókat tüntetett ki a magyar nemzeti ünnep, október 23. alkalmából – a Vay Ádám Honvédség és Társadalom Baráti Kör felterjesztésére – Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere. Borboly Csaba Hargita megyei és Tamás Sándor Kovászna megye tanácselnök mellett Szőcs Gyula sepsiszentgyörgyi vállalkozó részesült a kitüntetésben. Mindhárman személyesen, a Budapesten vették át a Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát tanúsító oklevelet és kitüntetést.
„A kitüntetés nem nekem szól, hanem a Hargita megyei közösségnek, amely nagy erőfeszítéseket tesz az emlékhelyek ápolásáért, a múlt tiszteletéért, történelmünk megismeréséért” – fogalmazott Borboly Csaba. Tamás Sándor úgy vélte, a díjjal valójában Székelyföldet tüntették ki. „Akik javasoltak és döntöttek, azért tették, mert a székelyföldi emberek, családok történelmi múlt iránti tiszteletét és a napi kitartó munkáját akarják elismerni” – mondta.
Kiss Előd-Gergely, Kovács Attila, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Búcsú Nagy Géza református lelkipásztortól
Még tavaly október 23-án a marosvásárhelyi unitárius templomban szervezett emlékesten az 1956-os pesti eseményekről beszélt, melyeknek kolozsvári diákként részese volt. Úgy mesélt, hogy képzeletünkben megelevenedtek az utcák, együtt vonultunk a tüntetőkkel. Ő is ott volt, vonult, láttuk a bemutatott fényképen…
Egy év telt el azóta. És most arról számolunk be, hogy Nagy Géza nyugalmazott lelkész végleg elvonult. Vagy mégsem? Mert hiába mulandó a földi lét, nem vonulnak ki végleg az emlékezetből azok, akik nyomot hagytak bennünk. Géza bácsi ilyen nyomot hagyó ember volt. Minden közösségben, ahol megfordult. A szeretet hangján nevelt, erősített hitben és lélekben, kitartásra buzdított, becsületre, gerincességre sarkallt, jóságra biztatott.
Ő elment, a nyomok maradtak…
Nem véletlen, hogy ilyen jellemmel áldotta meg a Teremtő, hiszen ő maga is olyan neveltetésben részesült, amely meghatározta egész életútját. 1929-ben Nyárád-szentbenedeken született. Tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban végezte, majd a Bolyai Tudományegyetem pedagógia-lélektan szakára iratkozott be. 1949-ben letartóztatták, mert egy antikommunista ifjúsági szervezkedésben vett részt. A kolozsvári katonai törvényszék 3 év nehéz börtönre ítélte. Kolozsváron, Pitesti-en és Szamosújváron tartották fogva, testileg és lelkileg megkínozták, mivel a román kommunista hatalom legádázabb ellenségének tekintették. Ha túlélted, hallgass! /Polis Kiadó, Kolozsvár, 2004/ címmel könyvet írt életének erről a sötét időszakáról, de film is készült róla Az átnevelés poklában címmel.
Szabadulása után, 1953-ban beiratkozott a kolozsvári Protestáns Teológiára, ahol édesapja az Ószövetség professzora volt. Tanulmányai után segédlelkészként Kolozsváron a Magyar utcai egyházközségben teljesített szolgálatot. Aztán az iklandi-székelykáli egyházaknál, majd a sáromberki egyházközségben volt lelkész. Bár Kolozsváron a Monostori úti egyházközség lelkészének választotta, az egyházi és világi hatóságok megakadályozták, hogy ezt a tisztséget betöltse. Sáromberkén 41 évig szolgált, innen vonult nyugállományba. Nem véletlen a szóhasználat, hiszen Nagy Géza valóban szolgált. A kommunizmus évtizedei alatt a falu szellemi és lelki vezetője volt. A parókián feleségével, aki szintén lelkész volt, mindig szervezett valamit, odavonzotta a gyerekeket, a fiatalokat. Vallásórákat tartott, éneket tanított, szívesen fogadta a híveket mindennapi gondjaikkal, lelki problémáikkal is. Híres volt vendégszeretetéről. Lelkészként ápolta és éltette Teleki Sámuel kancellár és Teleki Samu Afrika-kutató szellemét, sőt, sáromberki műemlék kriptájukat is gondozta. 2000- ben vonult nyugállományba, de hívei számára emléke azóta sem fakult. Élete utolsó percéig tartották vele a kapcsolatot, tisztelték, szerették. Marosvásárhelyre, a Görbe utcai lakásába, ahol nyugdíjas éveit töltötte, a sáromberki fiatalok minden karácsonykor bejöttek kántálni. Jellegzetes, magas, kissé meggörnyedt alakja rendszeresen feltűnt a magyar közösségi rendezvényeken.
A hivatalos elismerés sem maradt el, két évvel ezelőtt több évtizedes lelkészi szolgálatáért, közösségépítő, nevelő tevékenységéért, életútja elismeréseként dr. Áder János, Magyarország elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Nagy Gézának.
Nyolcvanöt évesen hunyt el, a marosvásárhelyi református sírkertben helyezték örök nyugalomra.
Végső üzenete: a ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt, az Úr közel!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Gaal György: Egy könyvtárigazgató emlékiratai
Gyalui Farkas (1866–1952) neve ma már kevesek számára ismert, pedig legalább egy fél századon át Kolozsvár értelmiségi köreiben fogalomnak számított. Jó tollú újságíró-szerkesztő, a magyar és francia irodalomtudomány doktora, 1891-től az Egyetemi Könyvtár munkatársa volt. Könyvtártudományból – elsőként Magyarországon – magántanári habilitációt szerzett, s a hatalomváltozásig tanította e tárgyat az egyetemen, 1911-ben a rendkívüli tanári címet is megadták neki. 1892–1902 között öt kötetben sajtó alá rendezte a könyvtár szakcímjegyzékét, így nem csoda, hogy 1900-ban – Ferenczi Zoltán Budapestre távozását követően – ő lesz a könyvtár megbízott vezetője, majd Erdélyi Pál főigazgatósága idején 1911-ben igazgatói címet kap, s a könyvtárvezetés nagyrészt rá hárul. A századfordulón őt küldik külföldi tanulmányútra, amelynek tapasztalatai sokban hozzájárulnak az új, 1907-ben emelt könyvtárépület megtervezéséhez, s rá hárul a könyvállomány ide történő átköltöztetése is. A magát minduntalan szabadságoltató Erdélyi helyett Gyaluinak kell átvezetnie a könyvtárat az első világháború megpróbáltatásain, s a hatalomváltozás esztendein. A román egyetem is megtartja műszaki igazgatónak, s így az egyetemi és a múzeum-egyleti könyvtár magyar kincseit meg tudja óvni minden bántódástól. 1926-ban nyugdíjazzák. Utána főleg emlékező publicisztikával, gróf Teleki Sándor és Ujfalvi Sándor életregényének megírásával foglalkozik. Az Erdélyi Irodalmi Társaság oszlopos tagja, tiszteletbeli elnökéül választják, megírja ennek történetét is. A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond és a budapesti Petőfi Társaság szintén tagságával tünteti ki.
Gyalui irodalmi munkásságáról nyomtatásban közzétett bibliográfiát készített (1933, 1942), hagyatékának sorsáról azonban nem tudunk, feltételezhetően szétszóródott. Az sem volt közismert, hogy Gyalui egész élete alatt önéletrajzi feljegyzéseket készített, amelyeket aztán emlékirattá dolgozott fel. Úgy tűnik, hogy három kötetesre tervezte ezt a művét: az első a világháború előtti időkről szólt, a második az 1914–1921 közötti időszakról, s talán egy harmadik a 20-as, 30-as évekről. A középső rész gépirata került Miklósi Sikes Csaba építész és helytörténész kezébe az 1980-as években, s ő azt a Református Gyűjtőlevéltárba helyezte megőrzésre. A gépiratot most Sas Péter sajtó alá rendezte, s előszóval ellátva a Művelődés kiadójánál közzétette Emlékirataim (1914–1921) címmel.
A kötet soha jobbkor nem jelenhetett meg, mint most, a világháború kitörésének centenáriumán. Ha valaki tudni akarja, hogyan élték meg a kolozsváriak a világháború kitörésének hírét, az első sorozásokat, miként értesültek a háborús eseményekről, hogy működhetett a cenzúrázott sajtó, milyen volt a város és a megye vezetése ezekben a hónapokban, azt itt részletes tájékoztatást kap. Gyalui ekkor a Magyar Távirati Iroda helyi tudósítója is volt, úgyhogy állandóan – a gorombának tartott – Bethlen Ödön gróf kormánybiztossal tarthatta a kapcsolatot, s tőle értesült a helyi hírekről. Ekkoriban írja: „Boldog a békében élő ember. Sohasem éreztem azt a rettentő nagy fájdalmat s aggodalmat, amint a háború alatt az ember a hazáját félti. Olyan ez, mintha anyja volna keserves beteg, s még keservesebb”. S Gyaluinak két gyermekéről is kellett gondoskodnia. A lánya ekkoriban végezte az egyetemen a francia szakot, s külföldi nyelvtanulását kellett biztosítania. A fia az orvosi tanulmányok mellett a Janovics Jenő kezdeményezte filmkészítésbe dolgozta bele magát. Állandóan Gyalui vállát nyomta a könyvtár háborús sorsa. Még a frontoktól távol eső Kolozsváron is hol az orosz, hol pedig a román betöréstől és az azzal járó pusztítástól rettegtek. Így 1916 szep­temberében a könyvtár legértékesebb kincseit 11 dobozba csomagolva Budapestre menekítik, s ott egy bank páncélszekrényében őrzik. Utóbb aztán visszaszállítják Kolozsvárra. A könyvtárt pénzhiány miatt gyakran kénytelenek zárva tartani. A hatalomváltást követően Gyaluitól nem követelik a hűségeskü azonnali letételét, úgyhogy megmaradhat a könyvtár élén, s csak a trianoni békeszerződés aláírása után teszi le az esküt. Igyekszik objektív lenni, s elismeréssel ír az új román egyetem professzorairól is, akik becsülik a könyvtárat, s őt meghagyják műszaki igazgatói beosztásában. A könyvtár magyar jellegét elismerik, de természetesen elvárják a román állomány gyors növelését. Román főigazgatóul Eugen Barbult, a Budapestről érkező könyvtárost nevezik ki, aki jól egyezik Gyaluival.
Az emlékiratban jóformán minden kolozsvári társadalmi eseményről hírt kapunk. Maga Gyalui is részese volt ezeknek. Rendszeresen járt a kávéházba, színházba, koncertekre.  Alig élt olyan jelentősebb személyiség a városban, akit ne ismert volna. Természetesen a maga világnézete, élményei alapján ítélte meg az embereket. Volt, akiről csak munkásságuk alapján vélekedett, másokról viszont nagyon negatív erkölcsi képet fest. Irodalmi téren igen konzervatív felfogású. A nyugatosokat csak elítélően emlegeti. Még a fővárosban is nagy port vert fel 1916. januári párbajügye Adyval, mely végül nyilatkozat-aláírással zárult. Különben minden Kolozsvárra látogató személyiségről tud, többen a könyvtárat is felkeresik. Így kalauzolhatja a magyar trónörökös-feleséget, Zita főhercegasszonyt, majd a román királyi párt is.
Az egyetem belső életébe több esemény kapcsán betekintést nyerünk, a rektorokat s az egyetemi tanárok jó néhányát jellemzi, nem különben közvetlen munkatársait a könyvtárból. Az eskümegtagadást 1919-ben nem helyesli, szerinte ez nagymértékben elősegítette az intézmények gyors elrománosítását, s a magyar tisztviselő-értelmiségi réteget földönfutóvá tette. Ismételten rámutat, hogy a békekötés előtt a kolozsvári magyarság elképzelhetetlennek tartotta, hogy a város ne maradjon Magyarország része: „Mindenki valósággal körülburkolta lelkét egy fallal, melyen reményét ki nem engedte, s beengedni a legkomolyabb forrásból jövő híreket sem engedte”. Leírja a román hadsereg bevonulásának mozzanatait, a hatalomátvételt.
Külön vonulata az emlékiratnak Gyalui önigazolása, magyarhűségének bizonyítása. Ő ugyanis Gyaluban Mendel Farkasként született, s csak 1891-ben veszi fel a szülőhelyére utaló családnevet. Izraelita vallásúként tanul a Református Kollégiumban, s ott nyeri élet- és világszemléletét. 1893-ban feleségül veszi egy gazdag fővárosi kereskedő lányát, a művészien hegedülő Brachfeld Gizellát, aki aztán 1914 márciusában nagy visszhangot keltve öngyilkosságot követ el. Feleségének a régi zsidó temetőben ma is álló gyönyörű síremléket készíttet Kolozsvári Szeszák Ferenccel. Gyalui ekkor már felekezeten kívülinek tartja magát, s mikor 1918. november 20-án értesül róla, hogy az addig magukat magyarnak valló izraeliták nemzetiségként lépnek fel, ő másnap Nagy Károly püspök dolgozószobájában (és keresztapaságával) osztálytársa, Barabás Samu lelkész szertartásával belép a református egyházba. Gyalui – bár származása miatt néhányszor mellőztetésben volt része – egyértelműen magyarnak vallotta magát. Legfőbb vágya volt a magyar nemesség megszerzése. Csak igen kései, szomorú alkalommal kapott ezért elismerést: 1944-ben mentesítették a zsidóságra vonatkozó törvények hatálya alól.
Az emlékirat fiának, a tehetséges Gyalui Jenőnek az 1921 májusában elkövetett szerelmi öngyilkosságával zárul. Tulajdonképpen két öngyilkosság, a feleség-édesanya és a rajongva szeretett gyermek halála közötti – világrengető – hét esztendő bontakozik ki a történetből. Utóhangja az 1921 nyárán (itt tévesen februárra datált) Radnaborbereken töltött pihenés, ahol a fürdőtelep villájában „a legnagyobb jelenleg élő magyar poétá”-val, Reményik Sándorral együtt tölthet pár napot, s ennek az ott született verseiből idéz néhányat.
Az emlékirat több száz oldala jóformán tagolatlan szöveg. Látszik, hogy alapját naplószerű feljegyzések képezik, de beleillesztett útleírásokat, családi és hivatalos leveleket, általa írt, vagy éppen róla szóló újságcikkeket, közigazgatási dokumentumokat. Még a kronológiát sem tartja be mindenütt, mert utólagos kiegészítéseket fűz egy-egy levélrészlethez, rábukkan valamilyen adatra, s később illeszti bele a szövegbe. Jó lett volna valamennyire mégis tördelni, alcímekkel tagolni a szövegfolyamot. A Tartalomjegyzék jóformán használhatatlan, hiszen csak a szövegbe iktatott cikkek kiemelt címeit veszi nyilvántartásba. Szerencsés viszont, hogy névmutatóval látták el a szövegrengeteget. Bizonyára Gyaluinak nem egy megállapítását, jellemzését idézi majd a szakirodalom. Gyalui most megjelent munkája Erdély történetének egy személyes élményeken átszűrt fejezete. Felöleli a várostörténetet, az egyetem és könyvtára történetét, s a polgárok életérzését a nagy világváltozás idején.
Gyalui Farkas: Emlékirataim (1914–1921). Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az előszót írta Sas Péter. Művelődés Egyesület, Kolozsvár, 2013.
Helikon (Kolozsvár)

Embermentés a vészkorszakban
A budapesti Szent Margit Gimnáziumban rendezett „Embermentés a vészkorszakban”című konferencia megnyitásakor Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa számszerűen, tényekkel alátámasztva is bemutatta azt a hősies küzdelmet, amelyet papok és szerzetesek végeztek zsidó embertársaik megmentése érdekében.
E heroikus munkában százötven pap és szerzetes vett részt, akik sorsa később, a fordulat éve után megkínzatás vagy internálás lett. Becslések szerint rajtuk kívül még háromszázötven-négyszáz egyházi személy volt elkötelezve az ellenállásban, összesen tehát ötszáz pap és lelkész kockáztatta meggyőződésből az életét. Martin Gilbert Atlas of Jewis History című művében (Dorsett Press, 1977) Magyarországon huszonnyolc százalékra teszi a holokauszt idején áldozatul esett zsidók számát, míg a környező országok veszteségeit hetvennégy és nyolcvanöt százalék közé. Ha az általa megadott kétszázezer áldozattal szemben Stark Tamás számítását fogadjuk el – aki az összes forrást újra áttekintve az 1938-tól Magyarországhoz visszacsatolt területek veszteségeit is beszámítva összesen 424 ezerre teszi az áldozatok számát –, még akkor is aránytalanul nagy a különbség a szomszédos országokban és hazánkban áldozatul esett üldözöttek között, ami igen kiterjedt szervezett embermentésre utal. Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa hangsúlyozta: a konferencia célja, hogy feltárják az egyéni helytállások mellett a mentésbe életük kockáztatásával bekapcsolódó szervezetek munkálkodását a Kárpát-medencéből meghívott kutatók segítségével.
Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár megnyitójában hangsúlyozta: „Érdemes volna úgy átformálnunk az emlékezés kultúráját, ahogyan azt ez a mai, az Erdélyi Szövetség által szervezett kiváló konferencia is teszi. Tisztelettel és kegyelettel emlékezve az ártatlan áldozatokra, megnevezve az embertelen és iszonyatos bűnök elkövetőit, figyelmünk középpontjába azonban az igaz embereket állítva. Megbecsüléssel és elismeréssel adózva azoknak, akik mások megmentésén fáradoztak sokszor a saját életük kockáztatásával, vagy éppen feláldozásával.” – Ezt követően felidézte Kriszten Rafael atya életének néhány epizódját, aki 1941–1946 között a Margit körúti ferences rendház házfőnök-plébánosaként, hogy mentse az üldözött zsidókat, megszervezte az üldözöttek átvételét a katolikus egyházba. Több száz kilométert gyalogolt, hogy a nunciatúrán kapott menleveleket a címzettekhez eljuttassa. Az általa vitt iratok segítségével egy teljes vasúti vagont fordítottak vissza, és így az odazsúfolt emberek megszabadultak a haláltól. 
Dr. Gaal György kolozsvári irodalom- és művelődéstörténész „Igaz emberek a Kincses Városban”című előadásában azokat a kolozsvári embermentőket mutatta be, akiknek sok ezren köszönhetik életüket. A kolozsvári téglagyár területén álló kényszerlakhelyre nemcsak a helyi zsidóságot zsúfolták be, hanem idehozták a bánffyhunyadi, hídalmási, kolozsborsai és szamosújvári járási gettók rabjait is. Így egyes vélekedések szerint közel 18 ezer zsidót gyűjtöttek össze a téglagyárban. 1944. május 25. és június 9. között hat szerelvénnyel, lepecsételt marhavagonokban szállították őket Auschwitzba. Mindössze egy 388 tagú csoportot hagytak hátra, akiket június 10-én Budapestre vittek, ott az úgynevezett „Kasztner-csoport” tagjaiként Bergen-Belsenbe, majd Svájcba jutottak és megmenekültek. A kolozsvári születésű Kasztner Rezső ügyvéd mentőakciója utóbb sok vitát váltott ki. Kasztner 1940 végén költözött Budapestre, s ott tagja lett a Zsidómentő Bizottságnak, amely titkos tárgyalásokat folytatva a német hatóságokkal – bizonyára tekintélyes összegekért – elérte, hogy egy külön szerelvénnyel végül 1684 zsidót kijuttasson Svájcba.
Kasztner Rezső mellett még számosan érdemesek arra, hogy tevékenységük emlékét megőrizze az utókor. Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök levelet intézett mind a kolozsvári végrehajtó szervekhez, mind pedig a miniszterelnökhöz és a belügyminiszterhez, melyben felelősségükre figyelmeztette őket, és a zsidókat érintő rendeletek visszavonását szorgalmazta. Járosi Andor, a város evangélikus-lutheránus esperese kiérdemelte a „Szamos-parti város Wallenbergje” címet. A zsidótörvények bevezetése idején rendszeresen zsidók társaságában mutatkozott, prédikációiban az emberek közti egyenlőséget hirdette, és antedatált hamis keresztleveleket állított ki zsidók számára. Lakásába befogadta és rejtegette Kádár Imre színigazgató tizenöt éves lányát, annak ellenére, hogy az épület jó részében német katonák voltak elszállásolva. Bejárt barátaihoz a gettóba, s elérte Róth Marcell orvos és családja mentesítését a deportálástól. 1944 őszén a bevonuló szovjet csapatok letartóztatták, kényszermunka-táborba vitték, december 26-án az Ural vidéki Magnyitogorszk városában lelte halálát. 1999-ben Járosi Andort feleségével együtt a Yad Vashem Intézet az „Igaz keresztény” címmel tüntette ki
Tóth József későbbi közgazdászprofesszor Nagyváradról Kolozsvárra vezényelt hadapród őrmesterként éppen annak a villának az öttagú családját mentette meg – a pincében elfalazott helyiségbe zárva őket –, amelynél elszállásolták. Szabó T. Attila nyelvészprofesszor saját korábbi tanára és kollégája, a Református Kollégium magyar szakos tanára és könyvtárnoka, Brüll Emánuel kiszabadítását érte el. Szabó T. Attila maga hozta ki a gettóból Brüllt. Mikó Imre jogász-politikus osztálytársát, Gyalui Rosenberger Béla műszerészt mentette ki a gettóból. Bánffy József báró saját gépkocsiján vitte Budapestre Róth Hugó közismert ügyvédet, s menekítette meg a gettótól. Péter Lajos baloldali érzelmű cipészmester Neumann Jenő ügyvédet saját műhelyében és házában bújtatta. Rajta kívül még hat politikai üldözöttnek nyújtott menedéket a pincéjében.
Dr. Gaal György külön szólt azokról a kolozsvári orvosprofesszorokról, akik példát mutattak emberségből. Miskolczy Dezső ideggyógyász, akadémikus 1944–45-ben a felsőház tagja, az egyetem rektora volt. Az elmeklinikán tizenhat zsidót tartott beutalva, s így megmentette őket a deportálástól. Vitéz Haynal Imre bel- és szívgyógyász professzor e tanévben éppen a kar dékáni tisztségét töltötte be. Klinikáján több izraelita beteget kezelt fiktív diagnózissal. Haynal elutasította azt a minisztériumi rendeletet is, amely arra kötelezte volna, hogy zsidókat ne avassanak doktorrá. Klimkó Dezső sebészprofesszor szintén több veszélyeztetett személyt utalt be klinikájára. Csőgör Lajos fogorvos, a Bolyai Egyetem későbbi rektora rendelőjében rejtegette Szegő Júlia énekesnőt, Bartók-kutatót.
A mentés egy különös módja volt a gyermekek fiktív örökbefogadása. A kétségbeesett szülők szívesen rábízták gyermekeiket egy-egy keresztény asszonyra, aki azokat sajátjaként tudta a hatóságok előtt feltüntetni. A magyar törvények lehetővé tették, hogy egészen kivételes érdemeket felmutató, a magyarsághoz hű személyeket hivatalból mentesítsenek a zsidótörvények hatálya alól. Kolozsvárt vagy 15-20 ilyen személyt emlegetnek. Köztük van Gyalui Farkas író, volt könyvtárigazgató, Steiner Pál volt sebésztanár, Kovács György színművész, Dobó Ferenc könyvesbolt-tulajdonos. Az átszöktetésre a várostól délre húzódó határvonalon külön személyek, többnyire helyismerettel rendelkező parasztok vállalkoztak.
Dr. Kapronczay Károly professzor, az MTA doktora, egyetemi tanár (Semmelweis Egyetem) „A lengyel menekültügy szociális és politikai kérdései 1939–1945 között” címmel tartott előadást. A professzor elmondta, hogy a lengyelek gondozását végző két minisztérium – a Belügy- és a Honvédelmi Minisztérium – összehangolt tevékenysége eredményezte, hogy a második világháború poklában magyar földön százezer feletti lengyel emigráció – közülük mintegy öt-húszezer zsidó – valóban nyugodt feltételekre talált. Magyarország olyan intézményekkel rendelkezett, ami abban az időszakban páratlan volt egész Európában. Minden belépőt kereszténynek tekintve menekülttáborba irányítottak. A vallásukhoz ragaszkodó lengyel zsidók esetében annyit módosítottak, hogy valamelyik zsidó hitközség gondjaira bízták őket, nekik adták át a menekülteknek járó pénzügyi és természetbeli ellátást. A magyar–lengyel határ közelében működő menekülteket fogadó és regisztráló bizottságokat dr. Antall József (a néhai miniszterelnök édesapja), a Belügyminisztérium IX. osztályának vezetője irányította.  Kérésére 1939. szeptember végén Budapesten megalakult a Lengyel Lelkészi Hivatal, amely minden lengyel menekültnek keresztény papírokat állított ki, így a hivatalos nyilvántartásokban csak elvétve lehetett zsidó vallásra utaló bejegyzéseket találni. Serédi bíboros is utasította papságát, hogy a hozzájuk forduló lengyel zsidóknak adjanak ki katolikus vallásról szóló igazolást, de óvta őket az erőteljes áttérítési szándéktól. A bíboros utasítására a zsidó értelmiség jeles tagjait Esztergomban helyezték el, olyan házakban, amelyek közel álltak az érseki palotához, és amelynek két kijárata volt, hogy a védett személyek veszély esetén könnyebben menekülhessenek. 1941 után sokuknak segítséget nyújtott a megszállási feladatokat ellátó magyar katonaság, akik vöröskeresztes sebesültszállító vonatokon és katonai szerelvényeken szöktették át a lengyel zsidókat Magyarországra. Baló Zoltán ezredes, a Honvédelmi Minisztérium 21. alosztályának, a hadifoglyokkal és lengyelekkel foglalkozó részlegének vezetője visszaemlékezésében külön szólt ezekről az akciókról, kiemelve Körmendy századost, aki rendszeresen járt át a galíciai területekre lengyel zsidókért. Ebben az időben Hitler határozottan követelte Horthy Miklós kormányzótól Kállay Miklós miniszterelnök leváltását, mivel nem kötelezte a magyarországi zsidókat a sárga csillag viselésére, nem távolította el őket a kulturális és gazdasági életből, és nem állította fel a gettókat.  A sorozatos német tiltakozások miatt új formát kellett keresni a magyar földön tartózkodó lengyel zsidó gyerekek oktatására, mivel jelentős számban voltak olyanok, akik magukra maradtak (például szüleik koncentrációs táborokba tartó vonatokból dobták ki őket, és a magyar vöröskeresztesek mentették át őket magyar földre). Az árva zsidó gyerekek számára Vácott szervezték meg 1943 nyarán a Lengyel Menekült Árvák Otthonát.
Móna Ilona nővér (Szociális Testvérek Társasága), akinek nevét a rendtársairól, Slachta Margitról és Salkaházi Sáráról írott monográfiái révén is ismerhetik olvasói, a konferencia alkalmával az egyszerű emberek – ápolónő, bádogos és vízszerelő, csendőr, festőművész, fogorvosi asszisztens, folyamőrtiszt, földbirtokos, földműves, gépkocsivezető, gyári munkás, házfelügyelő –   hősiességéről beszélt, akik életük kockáztatásával tették keresztényi kötelességüket. Berény Imre újságíró A reggel című lap „Voltak jó emberek is…”  címmel indított sorozatában 1945. április 23-án közölt egy cikket. A „Tündérmesébe illő riport egy munkásember, egy parasztasszony és egy hivatalnok életmentő hőstetteiről” egyik főhőse egy Király utcai ház házmestere, Varga József volt, aki kilenc embert mentett meg szoba-konyhás házmesteri lakásában. A házfelügyelő csőrepedés ürügyén elfalaztatta a lakással szomszédos üzlethelyiség egy részét, majd a lakásából egy „egérlyukat” nyitott, ahová a menekítettek átbújhattak. Varga József az újságíró kérdésére annyit mondott: „Megtettem, amit lehetett. Hozzám menekültek, segítettem rajtuk. Kérem szépen, emberek vagyunk.” A cikksorozat megjelenése után Berény Imre újságírót hivatalos intézkedésre elbocsátották, és mint újságíró sem dolgozhatott tovább. Az osztályharc korszakának eljövetelével először csendben, majd mind erősebben uralta az egyházellenes hang a sajtót. Innentől kezdve semmit sem lehetett arról írni, hogy számosan voltak olyanok, akik helyesen értett hitük parancsára segítettek az üldözötteken.
Matuska Márton vajdasági újságíró „Egy nyomozó mártírhalála” címmel egy vajdasági rendőrtiszt életmentő tevékenységét mutatta be.2005. május 10-én Hegyi Margit budapesti lakos felkereste az újságírót és elmondta, hogy édesapja a frontról hazatérve, 1941 végén szerb és magyar barátaik unszolására belépett a rendőrséghez. A nagyapja is rendőr volt, aki e minőségében sok emberen segített, s a vajdaságiak megőrizték jó emlékezetükben. Az újvidéki razzia alatt teli volt a lakásuk, mert az apja, akiket csak tudott, összeszedett: ismerősöket, szerbeket, zsidókat. A rendőrség egyik teherautójával sikerült egy egész teherautónyi embert kimenteni; még a ruhásszekrényt is a padlóra fektették, hogy abban is tudjanak aludni. Később  Hegyi Margit nagyapját áthelyezték Pestre, ahol az internálótáborból hozott ki embereket. Végül engesztelhetetlen  kommunistaellenessége okozta halálát: 1945-ben a magyar hatóságok kiadták, s a szerbek kivégezték. 
Dr. Szekér Nóra, az Óbudai Egyetem adjunktusa új tudományos eredményeket feltáró előadásában számos konkrét példával illusztrálva részletesen bemutatta a Teleki Munkaközösségből kinövő Magyar Függetlenségi Mozgalom embermentő tevékenységét, amelyet Soós Géza személye kötött össze a katolikus és protestáns szervezetekkel a kormányzóig futó szálakkal. Nélkülük Angelo Rotta pápai nuncius és Raul Wallenberg sem tudta volna sikerrel véghezvinni embermentő tevékenységét. Az 1944-ben külföldre menekülő Soós Gézától a mentés teljes szervezetére, működésére vonatkozó anyag az amerikaiakhoz került, és ma ismeretlen helyen van.
Dr. Csisztay Gizella polonista „Az ellenállástól Auschwitzig” című előadásában Kerényi Grácia életútját mutatta be. A jeles műfordító, a lengyel–magyar kapcsolatok legendás alakja a mai napig sokkal nagyobb megbecsülést kap Lengyelországban, mint idehaza. Kerényi Grácia kora legnagyobb ókortudósa, Kerényi Károly lánya volt. Édesapja mind a fasiszta, mind a kommunista diktatúra elől menekülni kényszerült, s végül Svájcban telepedett le.
Amikor Magyarország 1939-ben befogadta és segítette a lengyel menekülteket, Kerényi Grácia is ott segített, ahol tudott. Ebben a munkában lengyelbarát szülei is támogatták. Így került kapcsolatba a magyarországi lengyel ellenállási mozgalommal és magával a lengyel nyelvvel. Grácia a műveltség terén is továbbvitte apja érdeklődését, 1943-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen latin–magyar–görög szakra jelentkezett. Mivel diáktársai körében egyre nyíltabban kritizálta a nácikat, egy feljelentés következtében 1944-ben a Gestapo letartóztatta. Bebörtönzése után Auschwitz poklába vezetett az út. Kerényi Grácia számára azonban még ez is új távlatokat nyitott: fogolytársnőitől megtanult lengyelül, a Bibliát már lengyelül olvasta. 1945-ben megmenekült a koncentrációs táborból, és négy év múlva már ő kezdeményezte az egyetemen a lengyel tanszék megalapítását.
A kommunista diktatúrában mint Kerényi Károly lánya nemkívánatos személynek minősült (ráadásul nővére 1956-ban Amerikába emigrált), de így is mindent megtett a lengyel irodalom magyarországi megismertetéséért. Joggal nevezhetjük a lengyel kultúra magyar nagykövetének. Olyan kiváló ellenzéki írókat, költőket fordított, akiket a kultúrpolitika, a cenzúra teljesen ellehetetlenített, többek között Wiktor Woroszylski Magyar naplóját. Nemcsak a lengyel irodalmat közvetítette hazánkba, de a magyar kultúrát is Lengyelország felé. 1956-tól tevékenységét a III/III-as ügyosztály rendszeresen megfigyelte, jelentések készültek róla. Saját művei csak igen későn jelenhettek meg, ahogy állást is csak egy lengyel tanszékvezető közbenjárására kaphatott az ELTÉ-n.
Kerényi Grácia a hazai ellenzék egyik vezéralakja volt, alapító tagja a SZETÁ-nak, a Szolidaritás mozgalom támogatója, a szükségállapot bevezetésekor lengyelbarát tüntetést szervezett. Temetéséből is ellenzéki tüntetés lett. Nevét Óbudán őrzi egy emléktábla, ám Lengyelországban sokkal nagyobb kultusz övezi tevékenységét, emlékét.
Dupka György kárpátaljai  író  a vészkorszak kárpátaljai megpróbáltatásait, a zsidóság által 1938 és 1945 között elszenvedett üldöztetéseket mutatta be. Előadásában számos eddig ismeretlen adattal gazdagította a történettudományt, így kitért többek között  a szovjetunióbeli menedékkeresésre, az „önmentés és önvesztés” kérdéseire, és az újrakezdés nehézségeire.
Molnár Imre történész, diplomata Esterházy János gróf és a felvidéki magyarság zsidómentő tevékenységéről beszélt.
Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa történelemtanár, az Erdélyi Szövetség elnöke ismertette a budafoki papok és az ott működő Ferences Szegénygondozó Nővérek, egyszerű emberek zsidómentő tevékenységét. Bemutatta a fehérvári egyházmegye intézkedéseit a keresztény ifjúság Volksbundtól való távoltartására, továbbá a papok bekapcsolódását az egyházmegyén keresztül az embermentő tevékenységbe.
A konferencia szerteágazó témaköreit hozzászólások is gazdagították. Felszólalt Reiner Péter, aki megosztotta a közönséggel, hogy Dupka György meghívására részt vesz és megszólal majd a Beregszászon a november 22-én rendezendő emlékkonferencián, mely a Szolyván létesített bolsevista megsemmisítő- és haláltáborról, és az ott ártatlanul meggyilkolt közel ötvenezer magyar mártírunkról szól majd, a tábor létesítése 70. évfordulóján.
„Amikor előzetes egyeztetés alapján megszólaltam az »Embermentés a vészkorszakban« című konferencián, éppen soha nem tagadott származásom okán nem hallgathattam” – hangsúlyozta Reiner Péter. Véleménye szerint a hazai média által méltatlanul agyonhallgatott konferencia méregként fog hatni vadonatúj feltárt tényeivel a hazai balliberális közvélekedésre. Sajnos sokan, akiknek már rég meg kellett volna szólalniuk, némák maradnak, mert rossz értelemben vett öncenzúrájuk lakatja hallgatásra kényszeríti őket. „Számomra elfogadhatatlan az a beidegződött kettős mérce, hogy aki a balliberális gondolkodással esetleg vitába száll, az antiszemita” – fogalmazott Reiner Péter. Ha létezik ma hazánkban – mert valóban létezik – antiszemitizmus, az nagyrészt a tudatosan származásukat tagadó, hitehagyott zsidóságunknak is köszönhető.
Az előadó kiemelte, kizárólag történelmi tényekre támaszkodó kutatásai közben családja tragédiája is szeme előtt lebeg, akik jórészét a náci koncentrációs táborokban vesztette el, de soha nem felejti el családja azon részét sem, akik a második világháború során munkaszolgálatosként orosz hadifogságba kerülve bolsevik megsemmisítő táborokban haltak mártírhalált. „Tudatosan sértek megszólalásaimmal érdekeket abból a célból, hogy hiteltelenné tegyem a marxista történelemhamisításokat” – emelte ki az előadó, aki szándéka szerint további harcot indít az igazságtételért a belpolitikában.
Meglátása szerint végül elkerülhetetlenül szükséges lesz a hazai zsidóságnak a kommunista rendszerben a náci rémtettek megtorlásaként elkövetett népellenes, háborús bűntetteit elítélni. (Természetesen nem származás alapján.) Erre konszenzusos alapon kell majd törvényeket hozni, bár nem lesz könnyű.
„Kötelességünk a hazánkban otthont találó és többségében magyarként hazájukat szerető zsidóságunk hiteles történelmi tényekre támaszkodó bemutatása, hogy ellensúlyozhassuk a Trianon tragédiáját is okozó baloldali, bolsevista, túlhangsúlyozott zsidóképet” – zárta hozzászólását Reiner Péter.
A konferencia végén hozzászólók között a mikrofonhoz lépett többek között Szent-Iványi Domokos özvegye és hagyatékának gondozója is, aki hangsúlyozta, milyen fontos az új generációkkal is megismertetni azok példáját, akikről itt megemlékeztek a konferencián.
Laik Eszter
 
irodalmijelen.hu

Ünnepel a 20 éve újjáalakult dalosszövetség
Újjáalakulásának huszadik évfordulójára emlékezik a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) november 29-én, szombaton 10 órától a Kolozsvári Református Kollégiumban megtartott évi közgyűlésén.
Az ez alkalomból megtartott ünnepi beszédek, köszöntők és az elnöki beszámoló mellett idén is kiosztják a RMD szokásos díjait, majd délután 16 órától az Egyetemiek Háza nagytermében Vermesy Péter (1939–1989) kolozsvári zeneszerzőre emlékeznek egy koncert keretében.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Előre tekint a húszéves Dalosszövetség
Újraalakulásának 20. évfordulóját ünnepelte szombaton a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD). – A kerek évforduló azt jelenti, hogy vannak emberek, akik fáradságot nem kímélve éltetik ezt a szövetséget, és fontosnak tartják Erdélyben a magyar kórusmozgalmat – magyarázta Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója.
Oláh József esperes az istent dicsőítő ének fontosságára hívta fel a figyelmet. Széman Péter EMKE-elnök üzenetét Vincze László tolmácsolta. Ebből megtudhattuk: az EMKÉ-nek a dalosszövetséggel a legszorosabb a kapcsolata, ami sok közös rendezvényben konkretizálódott. A RMD húszéves tevékenységét méltatva Vincze EMKE-plakettet adományozott Tóth-Guttman Emesének. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője felvetette a RMD és a folyóirat közötti együttműködés ötletét: kórusmozgalomról szóló írások és kottapéldák jelennének meg.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Jövőre tovább nő a szakosztályok száma Kolozs megyében
Még idén megérkezik a tanárok bérhátraléka
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség már elkezdte a 2015/2016-os évi beiskolázási terv elkészítését, amelyet jövő év január végéig kell elküldeni jóváhagyás végett az oktatási minisztériumba. Valentin Cuibus főtanfelügyelő elmondta: az új tanévban még több hároméves szakosztályt indítanak, mint a jelenlegiben, de ez nem lesz az elméleti osztályok kárára, hanem az eddig is akadozva működő négyéves technológiai líceumok osztályainak a számát csökkentik. A magyar szakoktatásban nem várható semmilyen változás: megmaradhat a Református Kollégiumban a három szakosztály és a Szállításügyi Líceumban a magyar autószerelő osztály. A főtanfelügyelő közölte: minisztériumi rendelet értelmében a pedagógusok már idén decemberben megkapják azt a bérhátralékot, amelyekre a korábbi bírósági ítéletek alapján jogosultak, s amelyek törlesztését 2015-re ígérte a kormány. Megtudtuk: az I. és II. osztályos digitális tankönyvek átadása is folyamatban van.
– A tanévkezdés óta több munkáltatóval tárgyalt a tanfelügyelőség, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a 2015/2016-os tanévben tovább növeljük az idén szeptemberében beindított hároméves szakoktatási osztályok számát. Jelen tanévben 25 ilyen osztályt indítottunk; a következőben ez a szám 30–35-re fog nőni. Ezzel pedig elérjük azt, hogy az elméleti és a szakoktatás aránya 50–50%-os legyen – magyarázta Valentin Cuibus tanfelügyelő, majd azt is elmondta, hogy az 50%-os szakoktatásba jelenleg még a négyéves technológiai líceumi oktatás is beletartozik. A tanfelügyelőségen eredetileg 618 helyet hirdetettek meg a szakosztályokban, de végül 718 gyereket vettek fel, jövőre pedig a szakosztályokba járó tanulók száma elérheti az 1000-et – összegzett, hozzátéve: a tanfelügyelőségnek a 2015/2016-os tanévre vonatkozó beiskolázási tervet január 23-ig kell elküldenie az oktatási tárcához, jóváhagyás végett.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Egyház és állam: lojalitástól hadüzenetig
„Az alapvető probléma az, hogy egy egész közösséget ítéltek el bűnügyi perben. Az egyház nem azt az épületet sajnálja, hanem azt fájlalja, hogy hazugnak, csalónak, mások tulajdonát elkívánónak bélyegezték meg. Nagyon súlyos bélyeg ez, elviselhetetlen morális teher” – Kató Béla református püspökkel a Mikó-ügy utórezgéseiről és perspektíváiról.
– A Mikó-ügyben hozott jogfosztó ítélet révén váratlanul feszültté vált az év vége az Erdélyi Református Egyházkerület számára. Valóban váratlanul?
– Részben, mert amint a Mikó esetéből ügy lett, rosszat sejtettünk. Egészen pontosan attól a pillanattól számítva, amikor az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály átadta az ügyet a bíróságnak. Mert önmagában az, hogy valaki feljelent valakit, és elkezdődik egy vizsgálat, még befér a demokratikus jogállamiság keretei közé. Hogy azonban miből lesz bűnügy, és miből nem, az már annak az igazságszolgáltatásnak a minőségét jelzi, amelyben élünk.
Persze bármikor mondhatják, hogy egy ítéletben elmarasztalt fél mindig ezzel hozakodik elő. A mi esetünkben azonban másról van szó: igazából azt jelzi, hogy nincs valami rendben, amikor egy egyszerű vagyonjogi polgári pert bűnügyi perré minősítenek át. Olyan koncepciós perré, ami azt üzeni, hogy általa meg akarják állítani az egyházak nagy értéket, közösségi jelentőséget képviselő vagyonelemeket célzó követeléseit.
Különösen az első fokú ítélet után vált egyértelművé, hogy valakik tudatosan terelik a dolgot ebbe az irányba, mert semmilyen érvet nem fogadtak el, sőt ezekkel szemben hozták meg az ítéletet. Sokáig arra gondolhattunk, hogy maguk sem tudják, mit kell kezdeni egy ilyen üggyel, és a hazai és nemzetközi tiltakozás miatt nem mernek döntést hozni. Ezért is érthetetlen és váratlan ez az ítélet.
Kató Béla 1954. január 31-én született a Kovászna megyei Barátoson. Elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát a kolozsvári volt Református Kollégiumban végezte, 1974–1979 között a kolozsvári Egységes Protestáns Teológiai Intézet hallgatója, közben egy évet a nagyszebeni német nyelvű lutheránus teológián tanult. 1979–1988 között a háromszéki Cófalván volt lelkész, 1988–2001 között az illyefalvi református egyházközség parókus lelkésze. 1990-ben négy hónapig Illyefalva polgármestere, majd helyi tanácsos, 1992–2004 között három cikluson át a Kovászna Megyei Tanács tagja. 2000–2012 között az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője-püspökhelyettese; 2002-től a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának tagja, 2003 októberétől az elnöke. 2012 decemberében az Erdélyi Református Egyházkerület püspökévé választották.
– Érez valami üzenetet abban, hogy éppen most és éppen ezt az ítéletet hozták?
– Igen. A buzăui alapfokú ítélet meghozatala után azt mondtam a munkatársaimnak: másodfokon a letöltendőből felfüggesztett lesz, az egyház pénzbüntetését pedig elengedik.
Az alapvető probléma azonban az, hogy egy egész közösséget ítéltek el bűnügyi perben. Az egyház nem azt az épületet sajnálja, hanem azt fájlalja, hogy hazugnak, csalónak, mások tulajdonát elkívánónak bélyegezték meg. Nagyon súlyos bélyeg ez, elviselhetetlen morális teher.
– Menet közben érezve a veszélyt felmerült-e, hogy újabb dokumentumokkal, érvekkel támogassák a restitúciós folyamat jogosságát?
– Nem, mert három olyan alapdokumentumra építettük fel a visszaigényléseinket, amelyeket elégségesnek ítéltünk. Ezek közül az egyik, hogy kitől vették el a szóban forgó ingatlant: mert annak kell visszaadni.
Ha a Székely Mikó kollégium nem az egyházé volt, akkor meg kell nevezni, hogy ki a jogosult, és annak kell visszaszolgáltatni. Erre azonban még nem kaptunk választ.
A kihallgatások szakaszában elhangzott: nem mondják meg, hogy kié volt, de nem az egyházé, mert a tulajdoni lapon az szerepel, hogy ev. ref. Székely Mikó Kollégium, nem pedig az Eparhia Reformată din Ardeal, azaz az Erdélyi Református Egyházkerület. Ezzel az indoklással nem ismerik el, hogy az összes kollégium külön jogi személyként, de az egyház szerves részeként működött. És ezen az elven most valamennyi református kollégium helyzete kétségessé vált.
– Reális vagy csak elvi veszélyként kezeljük ezt?
– Teljesen reális veszélyként. A marosvásárhelyi kollégium esetében például bepereltük az önkormányzatot, mert évek óta nem fizetett bért, amiből egy sereg javítást el kellett és el lehetett volna végezni. Elképzelhető, hogy ez az ítélet most ezt a követelésünket is ellehetetleníti. Kolozsváron a kormányrendelet után szétválasztották a telekkönyvet, a Farkas utcára telekkönyvezett ókollégiumi részt visszaadták, a Petőfi utcai részt pedig – mivel a Kogălniceanu utca 29 szám alatt szerepelt – visszaírták az államra. Az ügyirat most újra a restitúciós bizottság előtt van, a ploieşti-i ítélet azonban kétségessé teszi az egészet. Nagyenyeden is a Mikóéhoz hasonlóan alakulhat a történet.
– Talán érdemes tisztázni: a hatékonyabb érdekérvényesítés céljából a református egyház nem ment bele rossz kompromisszumokba? Zsarolható valamivel?
– Tiszta lelkiismerettel állíthatom, hogy nem. Soha semmiféle alkut nem tartottunk elképzelhetőnek, részben a Mikó-per is ennek következménye. Nincsenek csontvázak a szekrényben.
– A sokkon és a további veszély felmérésén túl azonban a „hogyan tovább?” kérdése merül fel…
– Leszögezve és elismerve, hogy minden felmerülő veszélyérzetünk ellenére sem hittük el, hogy hasonló döntés születhet, következésképpen nem is készültünk rá, most már valóban a továbblépésen kell dolgoznunk. Ennek első fázisaként az egyházkerület rendkívüli közgyűlésén hattagú jogászcsoport felállításáról döntöttünk, amely a kérdést a világ elé tárja.
Mert ez az ügy nem állhat meg ezen a szinten. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának kötelezően foglalkoznia kell az üggyel, megpróbáljuk valamennyi egyház figyelmét felhívni rá, mert ez a döntés hosszú távon is képes befolyásolni a vagyonjogi kérdéseket. Meggyőződésem, hogy ez az ítélet most túlment azon a határon, amit kiötlői esetleg szántak neki. Valószínűleg kellő alkalmat láttak arra, hogy a Mikó-ügyet összemossák a visszaszolgáltatási korrupciós ügyekben indított offenzívával annál is inkább, mivel Markó Attila neve más ügyekben is felmerült.
– A hazai terepen semmilyen jogorvoslati lehetőség nem kínálkozik már?
– Talán igen. A szakemberek vizsgálják, hogy az új büntető törvénykönyv szerint a sok, egymásnak ellentmondó ítélet alapján kínálkozik-e fellebbviteli lehetőség.
– A magyar történelmi egyházakat minden bizonnyal „összerántja” az ítélet, hiszen valamennyien veszélyeztetve érezhetik magukat. A román egyházakkal nem keresnek szövetséget? Hiszen a görög katolikusok sincsenek elkényeztetve az államhatalom részéről.
– A magyar egyházakkal való együttműködés természetesen nem kérdéses. A görög katolikusokkal való együttműködés ötletére reagálva azonban tisztában kell lennünk, hogy az ő harcuk az ortodoxokkal testvérháború, míg az állam és a köztünk lévő viszony az idegenekkel való háborúskodás esete. Ebbe pedig megítélésem szerint a görög katolikusok soha nem lépnének be, mivel a román nemzeti érdekek ellen valónak tekintenék.
– Az egyházkerület rendkívüli közgyűlésén háborút hirdetett. Hogyan értendő ez a hadüzenet?
– Az egyház korábban egyfajta lojalitási szerződést kötött az állammal azáltal, hogy benyújtotta a statútumát, ez alapján pedig az állam megalkotta az egyházügyi törvényt, amely alapján működtette eddig a rendszert. Ebben garantálva éreztük az egyházi autonómiát, s annak ígéretét, hogy az állam megvédi és segíti annak érvényesítését. Ez most felborult azzal, hogy az egyházat kollektíve elítélték.
Innentől kezdve az állam nem számíthat a mi lojalitásunkra. Ez azt jelenti, hogy minden lehetséges fórumon kifejezzük: nem igaz, amit a román állam deklarál, ellenkezőleg, hátrányos helyzetbe hozza, akadályozza az egyház tevékenységét. A mi részünkről e tekintetben az állam folyamatos offenzívára számíthat még akkor is, ha azzal vádolnak majd, hogy romboljuk a jó hírét, az arculatát. Elsősorban a szó fegyverével kívánunk élni, különösen most, amikor Románia azzal az áruval „házal”, hogy a román állampolgárok német nemzetiségű államelnököt választottak.
– Ön és helyettese a továbbiakban nem kívánja igénybe venni az állami illetményt. Mi lesz azonban az egyházkerület papjaival, egyéb fizetett alkalmazottaival?
– Szimbolikus gesztusnak szántuk, ezáltal is jelezve, hogy nem minden áron fogadjuk el az állam segítségét, függetlenségünk nem megvásárolható. Arra viszont még nem vagyunk felkészülve, hogy ezt valamennyi fizetett tagunkra kiterjesszük. És miközben változatlanul bízunk benne, hogy az államnak nem érdeke elidegeníteni magától a romániai reformátusok közel hétszázezres táborát, igyekszünk egyértelműsíteni: velünk nem lehet bármit megtenni. Morális kötelességeink vannak, amelyek hiánya létünk jogosságát kérdőjelezi meg.
– A politikummal való párbeszéd, a lojalitás kérdésének újratárgyalása szerepel a terveikben?
– Új visszaszolgáltatási törvény közös megfogalmazását tervezzük a többi egyházzal és a törvényhozásban jelen levő RMDSZ-szel. A jelenlegiben szinte kódolt kiskapuk ugyanis hosszú időre képesek elnyújtani a folyamatban lévő ügyeket. Ebben a korrupciós-maffiózós restitúciós történetben ugyanis épp az a veszély, hogy ha nem a korábbi tulajdonosnak szolgáltatják vissza az ingatlanokat, az igazságtalanná teszi és késlelteti a folyamatot. Élni akarunk és fogunk minden elképzelhető és adódó lehetőséggel, mert a nem cselekvés immár bűnnek számítana.
Csinta Samu |
Krónika (Kolozsvár)

Egy magyar kilencedik osztályt veszíthetünk létszámhiány miatt
Elkészült Kolozs megye beiskolázási terve a 2015/2016-os tanévre
Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő tegnap sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy elkészült a 2015/2016-os tanévre vonatkozó beiskolázási terv, amelyet jóváhagyás végett jövő héten küldenek el az oktatási minisztériumba.
A főtanfelügyelőtől megtudtuk: tavalyhoz képest 90%-kal nő a hároméves szakosztályok száma. Ami a magyar nyelvű szakképzést illeti, itt nincs semmi változás: megmarad a három szakosztály a Kolozsvári Református Kollégiumban, egy-egy osztály lesz a Szállításügyi Líceumban és Válaszúton (mezőgazdasági szakosztály). Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes elmondta: létszámhiány miatt elképzelhető, hogy nem indul magyar kilencedik osztály Szamosújváron az Ana Ipătescu-líceumban, ahol eddig is nagyon kevés gyermek volt, és az érettségi eredmények is kívánnivalót hagytak maguk után. A magyar elméleti líceumok osztályai megmaradnak.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Inasokat keresnek – Egy magyar osztály kerül veszélybe Kolozs megyében
Jóval több szakiskolai osztály indul a következő tanévben Kolozs megyében, derült ki a Valentin Cuibuș főtanfelügyelő által szerdán ismertetett beiskolázási tervből.
A főtanfelügyelő elmondta: a vállalatok részéről óriási igény van a szakosztályok indítására, 293 cég jelezte, hogy szakemberekre lenne szüksége, ezért a 2015–16-os tanévben 45 szakosztályt terveznek indítani a korábbi 25 helyett.
Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes szerint a magyar nyelvű szakiskolai osztályok száma nem változik.
Mint részletezte, továbbra is három 9. osztály indul a kolozsvári Református Kollégiumban, és egy-egy a megyeszékhely közlekedési szakközépiskolájában és a válaszúti szórványkollégiumban.
A főtanfelügyelő-helyettes arról is beszámolt, hogy jelen állás szerint egyetlen magyar középiskolai osztály indulása van veszélyben az alacsony gyereklétszám miatt. „Ebben az iskolai évben 24 középiskolai osztályunk működik, a beiskolázási terv a 2015–16-os tanévre 23 kilencedikes osztály indulását hagyta jóvá. Kolozs megyében összesen 623 magyar gyerek nyolcadikos” – mutatott rá a létszámgondokra Török Zoltán.
Elmondta, hosszas mérlegelés után úgy döntöttek, a szamosújvári Ana Ipătescu Gimnáziumban működő magyar osztály nem indulhat el jövőre, ugyanis itt a legkisebb a létszám, és a tanulmányi eredmények is elmaradtak az átlagtól. „Nem könnyű egy ilyen döntést meghozni, de 9. és 10. osztályban is húsz alatt van a diákok létszáma, és sajnos az érettségi eredményeket nem lehet összehasonlítani a kolozsvári iskolák eredményeivel” – magyarázta a főtanfelügyelő-helyettes.
Mint részletezte, Szamosújváron és környékén ugyan 69 gyerek van, de a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják: mintegy 15 gyereket Kolozsvárra íratnak be a szülők. Szamosújváron a Petru Maior-iskolában indul magyar nyelvű osztály.
Török Zoltán elmondta: a minisztérium ugyan jóváhagyja a beiskolázási tervet, de ez nem jelenti azt, hogy amennyiben a szórványmegyékből érkező gyerekekkel meglesz a kellő létszám, nem lehet elindítani a hiányzó osztályt. „Küzdeni fogunk érte” – szögezte le Török Zoltán.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)