Kosztándi Jenő festőművészt mutatja be a Pallas-Akadémia Könyvkiadó Műterem sorozatának új kötete. Az albumot decemberben a művész szülővárosában, Kézdivásárhelyen mutatták be. A kötet gerince a 31 színes reprodukció. Kosztándi Jenő /sz. Kézdivásárhely, 1930. máj. 26./ 1949-ben sikeresen felvételizett a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet képzőművészeti szakára. Tanárai voltak Kádár Tibor, Abodi Nagy Béla, Kovács Zoltán, 1955-ben végzett Miklóssy Gábor tanítványként festészeti szakon. Kézdivásárhelyen telepedett le. Az 1971-ben a kézdivásárhelyi Elméleti Líceum /ma Nagy Mózes Elméleti Gimnázium/ keretében létrehozott, ma is működő képzőművészeti tagozat szervezője volt, ahol nyugdíjazásáig, 1991-ig tanított festészetet. /F. I.: Kosztándi Jenő műterme. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

Erdélyben az intézményes színész- és rendezőképzésre csak a második világháború után került sor. 1948-ban Kolozsvárott létrejött a Magyar Művészeti Intézet, képzőművészet, zene, színház szakokkal. Az ötvenes évek elején a szakok külön főiskolákká alakultak. 1954. augusztus 14-én kormányrendelet intézkedett arról, hogy a magyar nyelven működő, önálló kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet Marosvásárhelyen folytassa tevékenységét. A marosvásárhelyi illetékeseket is váratlanul érte ez a döntés. Az intézet rektorává a drámaíró Szabó Lajost nevezték ki, aki Zsigmond Ferenc főtitkárral bonyolította le az átköltözést, majd a tanév beindítását. Szabó Lajos, Zsigmond Ferenc és Kovács György közbenjárására a helyi szervek hozzájárultak, hogy a felszámolt pénzügyi iskola épületében (Köteles Sámuel utca 6. sz.) nyerjen végleges elhelyezést az intézet. Marosvásárhely színházkedvelő közönsége az intézet segítségére sietett, bebútorozták az épületet, pótolták a hiányos felszereléseket, biztosították a színészképzés feltételeit. 1962-ben állami segítséggel építették a stúdiótermet, ahol optimális feltételek között képezhették a színinövendékeket. Ugyanebben az évben felavatták Szentgyörgyi István (1842-1931) szobrát, Izsák Márton alkotását. 1976-tól román tagozattal bővült az intézet, melynek végzősei a helyi színháznál tevékenykedhettek, míg a magyar tagozat végzettjei az erdélyi magyar színházak kedvelt színészei lettek. 2004-től zenetanári képzéssel bővült az intézet. /Fodor Sándor S. : Színművészeti Egyetem. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 9./

Elhunyt Morvay István fuvolaművész, zenekritikus. a Kolozsvári Magyar Opera zenekarának alapító tagja. 1920. szeptember 1-jén született Kolozsváron. Zenei tanulmányait kénytelen volt megszakítani, munkatáborba deportálták. 1945 őszén hazakerülve szülővárosába folytatta tanulmányait a Kolozsvári Magyar Művészeti Intézet zeneszakán. 1948. decemberétől a Kolozsvári Magyar Színház mellé szerveződő Népopera zenekarának alapító tagjaként 1972-ig, nyugdíjba vonulásáig szolgálta gyakorló zenészként a kolozsvári magyar nyelvű operajátszást. Hangverseny- és operakritikáival élete végéig állandó tényezője maradt a közéletnek. /Turánitz J. Lajos: In memoriam Morvay István 1920 – 2008. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

Kilencvenéves korában, elhunyt Zsigmond Ferenc /Szentivánlaborfalva, 1918. dec. 5. – Marosvásárhely, 2008. szept. 12./ színművész, a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet színművészeti kara és a kolozsvári, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet alapító tagja. A kolozsvári Unitárius Teológiai Akadémián, majd a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult. 1945–48 között hadifogoly volt a Szovjetunióban, szabadulása után a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet színi fakultásának titkáraként és a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet főtitkáraként tevékenykedett, majd a marosvásárhelyi Színművészeti Intézet főtitkára és tanára volt. 1976-tól nyugdíjazásáig a marosvásárhelyi színművészeti akadémia Stúdió Színházának irodalmi titkáraként dolgozott. Közel 150 műsorfüzetet szerkesztett. 1944–1948 közötti naplótöredékei Hadifogságban /Kriteron, Bukarest, 1995/ címmel jelentek meg. /Elhunyt Zsigmond Ferenc színművész. = Krónika (Kolozsvár), szept. 16./ Zsigmond Ferenc neve örökre egybefonódott a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet kolozsvári és marosvásárhelyi történetével, melynek részese, formálója volt a kezdetektől. Az 1954-ben Marosvásárhelyre telepített Színiakadémia költöztetésében a hivatali ügyek intézésétől a bútorcipelésig szinte mindent magára vállalt. /Búcsú Zsigmond Ferenctől. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./

Kolozsváron Eisikovits Mihály zeneszerzőre /Balázsfalva, 1908. okt. 8. – Kolozsvár, 1983. jan. 13/ emlékeztek, aki a második világháború után a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben tanított, 1948-ban pedig elvállalta az akkor létesített Magyar Opera igazgatását. Ennek a feladatának 1950-ig tett eleget. A kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián már 1946-tól tanított. Operaigazgatói működése után 1950–1953 között a zeneakadémia rektori tisztségét is betöltötte. A hangversenyen Eisikovits-dalok hangzottak el. /Nagy-Hintós Diana: XLII. Kolozsvári Zenei Ősz. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./

Rendhagyó kamaraest volt Kolozsváron november 11-én a Zeneakadémián: a kolozsvári gyökerekkel rendelkező, jelenleg Spanyolországban élő és tevékenykedő Tomosvary Szabo Geza Segismundo gordonkaművész állított emléket zongoraművész édesapjának, Szabó Gézának, aki 1947-től a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet tanársegédeként, majd ennek utódintézményében, a Gheorghe Dima Zeneakadémián tanított zongorát, orgonát, partitúraolvasást és zongorakíséretet. A hangverseny műsorán a zeneszerző nagyapa, Delly Szabó Géza egy műve is helyet kapott. Szabó Géza zongoraművész idén töltötte volna be századik életévét. Az évforduló kapcsán László V. Ferenc zenetudós elevenítette fel a zongoraművész életútjának és zenei pályájának főbb elemeit. /Nagy-Hintós Diana: Zenész-dinasztiák Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./

Végső búcsú Szombati Gille Ottótól
A nagyváradi színház nyugalmazott rendezőjétől, Szombati Gille Ottótól vettek végső búcsút tisztelői tegnap délben a színház előcsarnokában felállított ravatalnál. Temetésére 14 órától került sor a Rulikovszky temetőben. A rendező május 24-én, életének 82. évében hunyt el szülővárosában.
Szombati Gille Ottó Nagyváradon született, 1930. január 29-én. A kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben végzett 1954-ben. Nagyváradra szerződött. 1957–58-ban a temesvári Állami Magyar Színház tagja, majd visszaszerződött Nagyváradra. 1990-ig, nyugdíjazásáig a színház rendezője volt. A modern nyugati drámairodalom rendhagyó szerkezetű, különleges lélektani drámáit állította színpadra. Előadásai látványként is megkapóak, néha titokzatosak voltak.
Első rendezése a nagyváradi magyar társulatnál az Új ember kovácsa volt(1955), de ahogy ő maga fogalmazott: már pályája elején olyan darabokat volt lehetősége színpadra állítani, mint Henrik Ibsen Nórája (1956), vagy Schiller Ármány és szerelem (1956)című műve. De hosszú pályája során olyan remekműveket is megrendezhetett, mint: Móricz Zsigmond: Rokonok (1960), Szophoklész: Antigoné (1962), F. R. Dürrenmatt: A fizikusok (1965), Play Strindberg (1975); Miller: Salemi boszorkányok (1965), Slawomir Mrožek: Emigránsok (1985), Shakespeare: Szentivánéji álom (1986).
Szombati Gille Ottó /Nagyvárad, 1930. jan. 29. - Nagyvárad, 2012. május24./ Szabadság (Kolozsvár)

Senkálszky Endre születésnapjára
Senkálszky Endre 1939. szeptember 1-jétől tagja a kolozsvári magyar teátrumnak, amelynek igazgatója is volt a legnehezebb időkben. Tanított a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben, azaz a Színművészeti Főiskolán. Rendezett is, többek között az 1977-es nyugdíjaztatása után tizennégy darabból álló görög tragédiasorozatot mutatott be.
Tanulmányait 1935–1937 között végezte Hetényi Elemér színiiskolájában. Szabadkai József, majd Jódy Kámly színtársulatában játszik (1937–1939), 1939-től a kolozsvári Thália, a Magyar Színház, a Nemzeti Színház, az Állami Magyar Színház tagja. 1948–1949 között a kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatóhelyettese. Vendégként Szatmáron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen szerepel, Szatmáron és Nagyváradon rendez is. 1949–1954 között a Kolozsvári Színművészeti Főiskola előadótanára, 1964–1969 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója. 1977. július 1-jén nyugdíjba ment, de megszakítás nélkül tovább játszott 2010-ig, kilencvenhat éves koráig, így hosszú ideig Európa egyik legidősebb aktív színésze volt.
Senkálszky Endre, mindenki Bandi bácsija nyolcvankét éve lépett először színpadra. 1992-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház Örökös tagja. Együtt dolgozott többek között Janovics Jenővel, Harag Györggyel, Tompa Gáborral, Vlad Mugurral. A Kolozsvári Állami Magyar Színház több mint hatvanöt előadásában játszott.
Tíz évvel ezelőtt, 2003-ban a Magyar Játékszíni Társaság Életműdíjának átadásakor a következőket mondta: „Én hiszek abban a szigorú felelősségben, amivel az életnek, a közösségemnek tartozom. Én a színházat nem kellemes dolognak látom, hanem kemény, éber, fájdalmas keresésnek, a rend, a tisztesség, a világosság, az igazság keresésének. Nem tudjuk, hogy milyen lesz a jövő színháza, de felelősek vagyunk a jelenéért. Ránk az a nemes feladat hárul, hogy kimagasló művészi tettekkel tiltakozzunk minden megalkuvás ellen. Csak az lehet vesztes, aki feladja a harcot, hiszen felejthetetlen elődeinktől útmutató szilárd erkölcsi meggyőződést, hitet és biztatást kaptunk. Ők adták át stafétaként a gondolat, a lélek és a szó fáklyáját, hogy méltóképpen és méltósággal adhassuk át az utánunk jövőknek. Mert ennek a lángnak, a lélekbe öltözött hitnek, a gondolatba öltözött felelősségnek, a szóban, az édes anyanyelvben született lángnak soha nem szabad kialudnia.“
Nagyon boldog születésnapot kívánunk!
Szabadság (Kolozsvár)

Meghalt Senkálszky Endre kolozsvári színművész
Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Senkálszky Endre színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának Örökös Tagja – közölte vasárnap este Facebook-oldalán a teátrum.
Senkálszky Endre /Kolozsvár, 1914. okt. 2. – Kolozsvár, 2014. január 5./ 1939. szeptember 1-jétől tagja szülővárosa magyar színházának, amelynek igazgatója is volt a legnehezebb időkben. Tanított a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben. Rendezett is, többek között az 1977-es nyugdíjaztatása után tizennégy darabból álló görög tragédiasorozatot mutatott be.
Tanulmányait 1935-1937 között végezte Hetényi Elemér színiiskolájában. Szabadkai József, majd Jódy Kámly színtársulatában játszik (1937–1939), 1939-től a kolozsvári Thália, a Magyar Színház, a Nemzeti Színház, az Állami Magyar Színház tagja. 1948–1949 között a kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatóhelyettese. Vendégként Szatmáron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen szerepel, Szatmáron és Nagyváradon rendez is.
1949-1954 között a Kolozsvári Színművészeti Főiskola előadótanára, 1964-1969 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója. 1977. július 1-jén nyugdíjba ment, de megszakítás nélkül tovább játszott 2010-ig, kilencvenhat éves koráig, így hosszú ideig Európa egyik legidősebb aktív színésze volt. 1992-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház Örökös tagja.
Krónika (Kolozsvár),

Az erdélyi felsőfokú színészképzés alakulása
Mai rohanó világunkban Gáspárik Attila egyike azon egyéniségeknek, akik szinte nem ismernek lehetetlent. Bizonyította ezt számtalan helyzetben.
Talán ennek is köszönhető az a rendkívül színes paletta, amely eddigi szorgos munkásságából összeáll, fényesen bizonyítván, egy jó adottságú színészből minden kitelik. Nem csak színinövendékek oktatója, hanem, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke is volt, az RMDSZ javaslatára. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója.
2014 karácsonyának közéledtével sikerült megjelentetnie az Ábel Kiadó gondozásában a „Megszületett Kolozsváron- Interjúk az erdélyi magyar színművészeti felsőoktatás intézményeiről” című, 242 oldalas könyvét. A borítóterv Szikszai Ildikó munkája. A borítón a Janovics Jenő színházigazgató által 1909-1910-ben építetett sétatéri színházépület látható. Régóta nem olvastam számomra ilyen izgalmasan érdekes és tartalmas könyvet. Kolozsváron a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében mutatták be, igen szépszámú közönségnek, mely bizonyítja, a magyar nyelvű színjátszásnak nagyon fontos szerepe van az identitástudat alakításában, fejlesztésében. Ezért nem mindegy, melyek azok az áramlatok, amik a színházba járó közönséget érik, formálva gondolatvilágát és gazdagítva, gyarapítva belső emberi tartását.
Az erdélyi színészképzés kezdetei
A szerző a könyv Bevezető fejezetében az erdélyi színészképzés kezdeteiről, alakulásáról ír. Mint megfogalmazta: „A XIX. század végén Erdélyben is felvetődött a színészképzés intézményesítésének kérdése... 1918-ban Aradon nyílt színésziskola a híres énekes rendező Róna Dezső vezetésével, ám az iskolát a hatóságok rövid idő múlva betiltották. Nagyváradon az első iskola megnyitására Hetényi Döme Elemér kapott engedélyt 1923-ban, majd 1926-ban Kolozsváron Izsó Miklós kezdett tehetségnevelésbe.” 1940 után a Kolozsvári Zenekonzervatóriumban működött Színész Iskola. 1946 áprilisában megnyílt a Kemény János, Tompa Miklós és Pittner Olivér vezette marosvásárhelyi Székely Színház. A felsőfokú oktatás egyik fontos mozzanatát jelentette, hogy Mihály román király 1946. április 9.-én kelt 276. rendelete alapján Kolozsváron megnyílt az Állami Magyar Zene-és Színművészeti Főiskola. A színi tagozat dékánja Szabó Lajos író, rendező volt. A szerző érzékelteti az oktatási folyamat hangulatát, a tanrendet. Hogyan történt a felvételi vizsga? Gáspárik Attilát érdekelte az, hogy 1953-ban miért kellett a Színművészeti Főiskolának Kolozsvárról Marosvásárhelyre költöznie. „Az intézet fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából, 1996-ban a történetek hajdani szereplőivel folytatott beszélgetésekből összerakható kép egyfajta lenyomata a szóban forgó eseménynek is. Nem kívántam állást foglalni, ezért- az oral history szabályaihoz igazodva - mindent úgy rögzítettem, ahogyan hallottam. Riporterként a „messziről jött ember” szerepét játszottam, mert úgy akartam megismerni az eseményeket, ahogyan azok a kor tanúinak, az egykori szereplőknek az emlékezetében élnek fél évszázad elteltével.” Kinek vagy kiknek volt az érdeke ez a változtatás- teszi fel a kérdést a szerző. Máig is sok legenda kering ezzel kapcsolatban, jegyzi meg.
Interjúk
Gáspárik Attila interjúi Csíki András, Földes László, László Gerő, Lohinszky Lóránd, Marosi Ildikó, Moldován István, Orosz Lujza, Senkálszky Endre, Tanai Bella, Taub János és Zsigmond Ferenc színművészekkel, rendezővel színházigazgatóval, szerkesztővel készültek, 1996-2003 közti időszakban. Számomra azért rendkívül izgalmasak, mert a könyvben megszólaltatott egyéniségek, néhány kivételével, mind személyes ismerőseim voltak, vannak. Én magam a Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémia növendéke voltam két évig. A tanulmányaimat a Bolyai Egyetemen illetve a Babeş- Bolyai Tudományegyetemen folytattam és fejeztem be. A teljesség igénye nélkül tallóznék a könyvből.
Csíky András színész, tanár. 1953-ban a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben szerezte meg diplomáját. A Nagybányai Állami Színház alapító tagja. Őket még Tessitori Nóra „hatvan táskával és ötven verseskötettel tanította” beszédtechnikára. De már ott volt Harag György, a nagy kohéziós erő. 1977-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződik. Román és magyar filmekben jelentősek az alakításai. Az önégetés nem megoldás. Csak hévvel nem lehet mindent megoldani. De rátaláltak a járható útra.
Földes László a hajdani statisztadíjazás előnyeit taglalta meggyőző erővel. Kiemelve a tanári kar felkészültségét. „A főiskolán senki se lesz színész. A pálya dönti el, és főleg a szerencse, tud bizonyítani vagy nem.
László Gerő: Ha még egyszer kellene kezdenem, akkor is itt kezdeném. A nagy példakép Delly Ferenc volt. Tanítványai voltak Sinka Károly, Fábián Ferenc, Szabó Lajos, Adleff Ingebor, akik Temesváron beindították műkedvelők segítségével a Temesvári színházat. Kolozsváron lett színész és rendező. „A nyelv védelme , aminek jegyében a magyar színjátszás megszületett több mint kétszáz évvel ezelőtt, ennek a csodálatos nyelvnek a védelme és ápolása sokkal aktuálisabb, mint valaha.” Lohinszky Lóránd színész, tanár, filmszínész. Szeretett tanítani, mert úgy érezte ennek az intézetnek a fennmaradása, több mint az, hogy tanításért fizetést kapjon. Egyébként az egyik legműveltebb, leghűségesebb színésze volt a maga idejében, amikor több mint 100 színész hagyta itt az országot. Több, mint ötven éven át a marosvásárhelyi társulat meghatározó egyénisége. 1954- 2010 közötti időszakban a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára volt. Marosi Ildikó, mint a Művészet, az Új élet szerkesztője rendkívül értékes anyagot adott át a Színháztörténeti Intézetnek.
Moldován István első generáció végzett diplomása a színész szakon. Több, mint ötven éven keresztül volt a Kolozsvári Magyar Színház főügyelője. Nem csak ügyelt, de magatartása, viselkedése meghatározó volt az egyetemi ifjúsággal szemben, akik statisztáltak. Pontos, figyelmes, színházszeretete legendás volt.
Orosz Lujza az akkori idők egyik legmeghatározóbb művésze volt, aki zengő orgánumának, belső adottságainak köszönhetően a színpad királynője volt. Holott belsőleg mindig harcolnia kellett önmagával. Alázattal kell közeledni az élethez, a színpadhoz, a hivatáshoz, a gyerekekhez, az unokákhoz, és a kollégákhoz. Szeretni kell az embereket.
Senkálszky Endre szerint a legfontosabb megteremteni a kölcsönös bizalmat. A színész szárnyakat kap, ha bíznak benne. A rendező a színész tükre. Korának meghatározó színész egyénisége, aki tudta, a nézőknek maximumot kell nyújtani.
Tanai Bella Marosvásárhelyen érezte magát a legjobban. Magyarországra való menetelük csak a férjnek volt jó. A miskolci Nemzeti Színház, a győri Kisfaludy Színház és a budapesti Vígszínház művésznője. Taub János Halmiban született Temesváron igazgató- rendező, majd Bukarest egyik legelitebb színházában rendez. „A színház-, színész-, rendezőpedagógia nagyon komplikált dolog, amihez véleményem szerint nagyon kevesen értenek...Nem is szabad színházban tudományt keresni... A konkrétság azt jelenti, hogy nekem a színpadon valami dolgom van. Nagyon fontos, hogy amikor a színész megkapja szerepét, tudja, milyen módszerrel, kell szakmailag felkészülnie rá. Ezt nagyon kevesen tudják.”
Zsigmond Ferenc diplomával a zsebében főtitkároskodott. 1950-ben a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet főtitkára. „Ő vezényli le a már Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet névre hallgató intézmény Kolozsvárról Marosvásárhelyre való költöztetését.”
A Függelékben olvashatjuk a színi Marosvásárhelyre való költözéséről szóló első nyilvános hírt. A színészpedagógiai elvekről szerezhetünk információkat. Megtudhatjuk, melyek voltak a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben a felvételi feltételek 1950-1951-es iskolai évre. Mindenki valamilyen formában igyekezett tudásához és adottságaihoz képest valamit tenni egy rendkívül fontos ügyben. A hazai színjátszás érdekében saját magukat nem kímélve, adottságaikat egyesítve tették azt, amit egy rendkívül rideg közegben tenni lehetett. Nagyon sok ismert és kevésbé ismert hőse van az erdélyi magyarnyelvű színjátszásnak.
Gáspárik Attila az ismert hősök egyike.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Tragikus körülmények között elhunyt Kusztos Endre grafikus- és festőművész
Életének 90. évében tegnap este, tragikus körülmények között elhunyt Kusztos Endre grafikus- és festőművész. Kusztos Endre Makfalván született, 1925-ben, tanulmányait a Kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben kezdte, oklevelet, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett.
Szénrajzai, csonka, soha el nem haló fái, évtizedek óta a megmaradást, a mindig talpon maradást szimbolizálják. 2010-ben a Kolozsvári Magyar Főkonzulátuson a Magyar Köztársaság Érdemrendje Lovagkeresztjét vehette át.
marosvasarhelyiradio.ro / kolozsvariradio.ro
Erdély.ma

A Quadro Galériában mutatták be Vetro Artur szobrászművész „jegyzet-könyvét”
Vetro Artur Jelzések a művészet útvesztőiben (egy szobrász jegyzetei művészetről, művészekről) című könyvét mutatták be csütörtök este a kolozsvári Qaudro Galériában, a szobrász kortársainak festményei között.
A művész özvegye, Vetro Mária idős kora ellenére erős jelenlétével, közvetlenségével megadta a kerekasztal-beszélgetés oldott alaphangulatát. Ő és fia, a könyv szerkesztője, Vetro András osztotta meg emlékeit a könyv elkészültének körülményeiről.
„A művész írásainak alapját azok a magnóra vételezett beszélgetések, gondolatok képezik, amelyeket Vetro rögzített műtermében, pályatársak látogatása alkalmával. Ezeket kísérik azok a műalkotásként is jelentős vázlatok, amelyeket a művész kollégáiról készített. Vetro Arturnak sikerült ,,kicsikarni'' egyfajta alkotói hitvallást Nagy Albert festőművészből, de a kötetben Mohy Sándor sajátos világába is betekintést nyerhetünk, ugyanakkor Nagy Imre munkásságáról, illetve Fülöp Antal Andor képi világáról is értékes részleteket tudhatunk meg. A könyvben Vetro elbúcsúzik pályatársától, Forró Antaltól, visszaemlékezik Gallasz Nándorra, és születésnapjuk alkalmával köszönti Romul Ladeát és Vida Gézát. Vetro Artur feljegyzései továbbá kitérnek Bene József, Medgyessy Ferenc, Constantin Brâncuși, Étienne Hajdu, illetve Szervátiusz Tibor munkásságára is. A kötetben helyet kaptak a szobrász jegyzetei a művészi tudatról, kritikáról, illetve az irodalom és a képzőművészet viszonyáról" - olvasható a könyv ajánlójában.
Vetro András elmondta, hogy gyermekként tanúja volt azoknak a beszélgetéseknek, amit édesapja kolozsvári, Bolyai utcai műtermében művésztársaival folytatott és inkább érezte, mint értette, hogy milyen jelentős pillanatok voltak ezek. Vetro Artur tudatos művész és a kolozsvári művésztársadalom aktív tagja volt, aki nem csak kiváltotta társaiból a művészetre való reflexiót, hanem képes volt lelket önteni azokba, akik épp elkeseredtek vagy alkotói válságban szenvedtek – idézte fel Vetro András. Az édesapja hivatását követő szobrászművész hozzátette, hogy sokat jelentenek neki azok a művészetre vonatkozó „apai intelmek” is, amelyek a hagyatékból nemrég előkerültek. 
Vetro Artur (1919-1992) Temesváron született, 1945-ben fejezte be tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. 1949-től 1982-ig Kolozsváron élt, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanára volt és részt vett alkotásaival azokon a megyei tárlatokon, amelyekről a Quadro Galéria szombaton záruló kiállítása szól(Cluj70. Kolozsvári képzőművészet a megyei tárlatok szemszögéből 1968–1972). Köztéri szobrai több romániai városban megtalálhatóak. Megformálta például Ady Endre (1960, Nagyvárad, Ady-múzeum előtti téren), George Coşbuc (1960, Kolozsvár, Sétatér), Bolyai János (a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem udvara) szobrát, a kötet borítóján található Integető nő pedig 1968-ban készült és ma bronzba öntve Sepsiszentgyörgyön látható.
A beszélgetést moderáló Székely-Sebestyén György kiemelte a könyv művészettörténeti jelentőségét: Vetro Artur volt az egyik első, aki Constantin Brâncuși jelentőségét már akkor felismerte, amikor még nem kapták fel és rámutatott az akkoriban uralkodó Brâncuși-értelmezések tévedéseire.
„Vetro Artur az a fajta művész - és ez látszik az írásaiban is, akárcsak a rajzaiban -, aki a lényegre törekszik, jellemez" - mondta a művészettörténész, aki Vetro Artur még kiadatlan naplójegyzeteinek forrásértékét hangsúlyozta. „Naplójegyzeteiben nemcsak a kolozsvári művészeti életről van szó, bár nagyon fontos, hogy hogyan alakult ki a háború utáni művészeti élet. A ’40-es évek második felében a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet megalakulása körül hatalmas izgalom volt, és ez mai napig egy feldolgozatlan történet. Vetro Artur írásai még sokban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ezt pontosabban megismerjük, a tágabb kép is láthatóvá válik a megrendelések körül, az, hogy hogyan alakult át az ország a szocializmusnak köszönhetően, amit kezdetben lelkesen fogadott, majd elég hamar belátta, hogy ez intézményi szinten abszolút nem úgy működik, ahogy azt sokan elképzelték."
Zs. E. maszol.ro