Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács /KMDT/
10 tétel
1997. október 2.
Pillich László is megírta, mit vár az RMDSZ kongresszusától. Elolvasta az előzetes vélekedéseket, de szegényesnek ítéli meg a "menüt". Csak ennyien voltak, akik véleményt nyilvánítottak? Lassan nem veszik észre, hogy a szakadás veszélyével riogatók végzik az RMDSZ-ben a "folyamatos tisztogatást". Közben új magyar oligarchia körvonalazódik. Pillich azt sem ért, miért volt szükségszerű, hogy az 1989 decemberében a magyar szellemi élet akkori leghitelesebb képviselőiből alakult Kolozsvári Magyar Demokrata Tanácsra rátelepedjen a népiszövetségi, frontbarát bukaresti RMDSZ-kezdemény? Pillich rámutatott arra, hogy az RMDSZ-nek két szándéknyilatkozata van. Az egyiket a küldöttgyűlés jóváhagyásával Horváth Andor, Kántor Lajos és Pillich László rendezte sajtó alá, a Szabadság közölte. A másik, "elnökileg átdolgozott pedig néhány nap múlva" jelent meg a Romániai Magyar Szóban. Érdemes összehasonlítani a két szöveget. Pillich megállapította, hogy nagy kárt okozott hét év alatt a "totális szerkezetben gondolkodás", ehhez jött a Nagyvárad, Kolozsvár és Marosvásárhely közötti "hegemónia"-küzdelem. - Pillich emlékezetett arra, hogy a közösség vállára emelte Frunda Györgyöt /nem írta ki a nevét/, aki az első szabad választások idején "az RMDSZ ellenében létrehozott. diverziós Független Magyar Párt képviselőjelöltjeként" indult. - Az RMDSZ-nek egyetlen esélye az lehet, ha elfogadja a növekvő polgári kontrollt. A létező civil intézményi rendszer hitelessé vált személyiségeinek kell összefogni, hogy az RMDSZ-szel szembeni elvárások rendszerét kidolgozzák. /Pillich László: Mit várok önmagunktól? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./
2000. február 2.
A Hívó Szó megszületésére emlékezett Pillich László, a Szabadság első főszerkesztő-helyettese, egykori országos RMDSZ-vezető. A Hívó Szó 1989. dec. 24-én jelent meg, az előtte levő napon kezdték meg Kolozsváron az értelmiségi találkozó szervezését, ebben Balogh Edgárnak fontos szerepe volt. Dec. 24-én értelmiségiek létrehozták a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanácsot /KMDT/. A fiatalok pedig a MADISZ-t akarták létrehozni. Egyesek - köztük Balogh Edgár - úgy gondolták, hogy újraalakítják a Magyar Népi Szövetséget. A többség nem ezt akarta, ezt Balogh Edgár megértette és félreállt. Az RMDSZ a Magyar Népi Szövetség hatásától nem tudott teljesen megszabadulni, de továbblépett. Amikor a KMDT létrehozták, tudtak arról, hogy dec. 23-án Domokos Géza Bukarestben az RMDSZ-t mint országos kezdeményezést jelentette be, továbbá arról, hogy megalakult a Bánáti Magyar Demokrata Szövetség. A KMDT koordinációs szerepre készült, de fokozatosan egy megyei RMDSZ szintjére degradálódott. A KMDT szervezői úgy gondolták, hogy az érdekképviselet központjának Erdélyben kell lennie. Végül 1990. január 6-án, a KMDT kezdeményezésére Kolozsváron találkoztak először országos alakuló küldöttgyűlésen a különböző szerveződések. Feszültséggel kezdődött a találkozó. Úgy érezték mintha kész forgatókönyvvel jöttek volna Domokosék. Végül elhatározták, hogy egy hét múlva Marosvásárhelyen találkoznak újra, és ott kidolgozzák a szervezet szándéknyilatkozatát. Ezen a találkozón a bukarestiek által több száz példányban elhozott késznek hitt szöveghez a tanácskozáson annyi módosító javaslat született, hogy a javított szöveg véglegesítésére nem maradt idő. Az a döntés született, hogy a bukarestiek nevében Horváth Andor, az erdélyiekében Kántor Lajos és Pillich László építse be a javaslatokat az eredeti szövegbe. A véglegesített szöveg a Szabadságban megjelent, mint az RMDSZ szándéknyilatkozata. Domokos Géza pedig a végleges szöveget még átjavította, majd a saját változatát közölte a Romániai Magyar Szóban szándéknyilatkozatként. Érdekes lenne szakszerű szövegösszehasonlítást végezni, mert rávilágíthatna arra, hogy valójában hol keresendőek az egy évtizede mélyülő nézetkülönbségek gyökerei. - Pillich nem vonja kétségbe az egység szükségességét. Azonban a mai egységet már csak a széthullás félelme tartja fenn. Olyan új együttműködési mechanizmusra van szükség, amely egységbe fogja a székelyföldi tömbmagyar potenciált, és a szórvány szükségleteit, illetve a civil szféra érdekeit. Pillich szerint az RMDSZ-ből elsősorban nem személyek, hanem bizonyos cselekvési lehetőségek szorultak ki. Az RMDSZ nélkülözhetetlen a politikai képviselet és az önkormányzati képviselet terén. A többi képviseleti funkció zömét a megerősödő egyházak és civil szféra már nagymértékben átvette az RMDSZ-től. /Gál Mária: 10 éves az RMDSZ. Szerkesztőségünkben született. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./
2000. július 10.
"Gheorghe Funar a városi tanács alakuló ülésén elborzadva jelentette be: meg kellett érnünk azt a szégyent, hogy a városnak magyar alpolgármestere legyen. Azonban Funar tévedett. Kolozsvárnak magyar alpolgármestere volt 1990. január közepétől 1990. augusztus 8-ig is, Balogh Ferenc személyében. Sőt, a polgármester lemondása után Balogh látta el a polgármesteri teendőket is. A Szabadság munkatársának kérésére Balogh Ferenc visszaemlékezett erre az időre. Balogh Ferenc elmondta, hogy részt vett a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács megalakításában. Alpolgármesternek általában építészmérnököt szoktak kinevezni, azért esett rá a választás. A románok is rá szavaztak. A tanácsban 1990 elején megmaradt a régi hivatalnoki gárda, nehéz volt velük boldogulni. A polgármesterrel az úgynevezett "magyar kérdésekben" volt vitája. Az iskolák szétválasztására vonatkozó politikai döntés megszületett. Emlékezetes botrányt kavart a Rákóczi út átkeresztelése, ez sem volt szabályos. A polgármester lemondása után hivatalosan nem neveztek ki Balogh Ferencet, alpolgármesterként látta el a polgármesteri teendőket is. 1990 március 15-e körül is épp hiányzott a polgármester, amikor éppen március 15-re hirdettek meg egy Vatra-gyűlést. Utólag Balogh Ferencnek az volt az érzése, hogy a magyarok provokálása volt a cél. Telefonon értesítették, hogy az egyik iskolából azzal küldték haza a gyerekeket, hogy jönnek a magyarok és meggyilkolják a románokat. Máshol vodkát kezdtek osztani. Újabb hír jött: darukkal indultak el a Mátyás szobor ledöntésére. Akkor Balogh Ferenc leállította a vodka osztását és felhívta a rendőrfőnököt, figyelmeztetve, hogy provokációról van szó. Románok felvonulása is meg is kezdődött. Valaki elmondta, hogy a magyarok négyszáz román falut felégettek 1848-ban, és fújták a Funar-féle számokat, izgatva a tömeget. Végül egy józan diáknak sikerült lecsillapítania a tömeget. Ha a tömeg ingyen vodkához jutott volna, nem biztos, hogy a józan ész győzedelmeskedik. Ezt igazolja az is, hogy Balogh Ferenc minden információt hivatalon kívülről kapott meg. A kereskedelmi igazgató mentegetőzéséből pedig úgy tűnt, hogy nem neki jutott eszébe italt osztani. A választások után nem váltották le. Az akkori megyei vezetés nemhivatalosan jelezte: megtartanák alpolgármesternek, ha eltávolodna az RMDSZ-től. Ezt nem vállalta, így megvált funkciójától. /Gál Mária: Volt még magyar alpolgármestere Kolozsvárnak. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./"
2005. január 17.
Január 15-én maroknyi közönségnek meséltek a 15 évvel ezelőtti decemberi fordulat idején megalakult szervezet, a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács egykori tagjai, szervezői. Meglepő, hogy erre az emlékezésre nem volt kíváncsi a kolozsvári magyarság. Kántor Lajos, Csetri Elek, Egyed Ákos és Balázs Sándor vázolták annak a mozgalmas pár napnak a történetét. /F. I.: 15 éve történt. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./
2009. december 21.
1989. december 23-án Kolozsváron a magyar értelmiségiek a Hívó szót fogalmazták, 24-én pedig kimondták a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács megalakulását (már két napja piacon volt az új lap, az Igazság helyett a Szabadság), de Tőkés László még Szilágymenyőben volt. Szilágymenyőben termett a Chrudinák Alajos vezette budapesti tévéstáb. Most, a húsz éves évforduló alkalmából a Duna TV-ben vetített dokumentumfilmek idézték fel az eseményeket. Kós Anna Bukarestben, 2009-ben szerkesztett tévéfilmje szekus-megfigyelésekkel, tiltakozó aláírásokkal Szőczi Árpád filmje a kanadai indíttatású Tőkés-interjú megszületéséről /A Drakula árnyéka című film/. Az RMDSZ kormányban való részvételét, az államelnök-választási kampányban határozottan az ellenzéki koalícióhoz csatlakozott RMDSZ-álláspont gyökeres megváltozását a magyar szavazók jelentős hányada bizonyára döbbenten veszi tudomásul. (A román médiahangok közül az egyik legdurvább a Mesagerul de Cluj vezércikke: Liviu Alexa főszerkesztő Basescu várható nehézségeit ecseteli az államvezetésben, amit a PD-L-hez átálló RMDSZ, „az örök politikai kurva” szerinte nem igazán segíthet megoldani.) – A romániai magyaroknak pedig ki biztosít (hatna) több autonómiát? Az majd elválik. /Kántor Lajos: Kolozsvári néző – 2009. december (3). = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
2011. január 11.
Szolidaritás és értelmiség jelene 21 év távlatából
A Hívó szó és a vándor idő. Kolozsvár, 1989–1990 című kötetet mutatták be pénteken délután a Kolozsvár Társaság székházában az RMDSZ első, 1990. január 7-i kolozsvári küldöttgyűlésének évfordulója alkalmából.
Az emlékezésekből, dokumentumokból és a korabeli sajtóban megjelent publikációkból összeálló kötet azokra a fokozatosan érlelődő folyamatokra mutat rá, amelyeket a Szabadságban 1989. december 23-án közölt Hívó Szó kiáltványa, majd a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács december 24-i megalakulása fémjelzett. A 1989. december 24-től 1990 április-májusáig, az RMDSZ első, nagyváradi kongresszusáig terjedő időszak eseményeire visszatekintő kiadvány összeállításának ötlete Pillich Lászlótól származott – közölte bevezetőjében Kántor Lajos, a kötet szerkesztője. Mint mondta, a tizenhat emlékezésből tizenhárom felkérésre született. A teljesebb kép kialakítása érdekében a megszólaltatott írók közül nem maradtak ki Gáll Ernő – akinek a kolozsvári lakásán a Hívó Szó megszületett –, valamint Balogh Edgár emlékezései sem.
– Az 1989–1990-es események óta eltelt időszak történéseinek, cselekvéseinek jelentőségét a következő generációk mérhetik fel a legmegfelelőbben – vélekedett a kötetet méltató Markó Béla RMDSZ-elnök. Huszonegy év távlatából párhuzamként említette a két világháború között élt romániai magyarság úgyszintén huszonegy évét, amelyet a közösség végigélt, s amelynek folyamán gondolkodott, töprengett, teremtett.
A romániai magyarság politikai, társadalmi szerveződése első formáinak megjelenése kapcsán Markó Béla kiemelte: abban az időszakban minden feltétel adott volt, hogy különálló pártok induljanak útjukra, amelyeket utólag nehezen lehetett volna összeforrasztani. – Az eltérő nézőpontokra alapuló kezdeményezések mégis országos szövetséggé állhattak össze, ugyanis ’89 és ’90 cselekvő értelmisége a helyzet parancsát felismerve, alázattal, hűséggel és szolidaritással viszonyult az egység gondolatához – hangsúlyozta a politikus. Az akkoriban szárbaszökkenő, a véleménykülönbségek fölé emelkedő értelmiségi összefogás által meghatározott szövetség megvalósult, de valószínűleg a következő nemzedékeknek újra kell kötniük azt – vélekedett az RMDSZ elnöke. – Mi a magunk szolidaritását felmutattuk. Ez közben kophatott, csorbulhatott, morzsolódhatott és kiürülhetett sokak számára, de ennek ellenére érvényes volt az elmúlt huszonegy évben. Lehet, hogy a következő generációknak meg kellene keresniük ugyanennek a szövetségnek az útjait, módjait. Azt gondolom, hogy nekünk, alapítóknak ezt a lehetőséget meg-, és át kell nekik adnunk – hangsúlyozta.
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter a szerves fejlődés folyamatát alátámasztó, tanulságos kordokumentumnak minősítette a kötetet, amely hasznos útmutatóként szolgálhat azok számára, akik a szövetséget folytatni akarják, a közéleti munkát, a politikai szerepeket vállalják. A művelődési miniszter fiatal újságíróként a helyszínen élte meg az RMDSZ január 7-i küldöttgyűlésének eseményét, figyelemmel kísérve, hogy milyen válaszok születnek a romániai magyarság aktuális politikai kérdéseire. Annak ellenére, hogy néhány, a szerveződés idején felmerült ütközőpontot – például a szövetség avagy párt kérdést, a Marosvásárhely és Kolozsvár közötti versenyfutást – a mai napig sem sikerült teljesen feloldani, huszonegy esztendeje teljes egyetértés uralkodott a közösség távlati céljait, a szabadságjogokat és az önrendelkezést illetően – összegezte a kötet írásainak egyik tanulságát Kelemen Hunor. Hozzátette: ebben a térségben, országban, társadalomban azonban az értékrendek még nem kristályosodtak ki teljesen, ezért a szövetségeket újra kell kötni, az értelmiség szerepét pedig újra kell gondolni. – A romániai magyar értelmiség nem állhat félre akkor, amikor alapvető kérdésekről dönteni kell, amikor ennek a közösségnek a jövőjéről véleményt kell mondani. Tévedés volna, ha az értelmiség nem hallatná hangját akkor is, ha politikai szerepet nem kíván vállalni – hangsúlyozta.
Az elmúlt huszonegy évre visszatekintő, az emlékezés jegyében zajló beszélgetéssel zárult est hangulatát a Concordia vonósnégyes és Vindis Andrea, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészének előadása emelte: a közönség az Orbán György erdélyi zeneszerző műveiből játszott tételeket, valamint Lászlóffy Aladár Vándor idő balladája című költeményét hallgathatta meg. Kántor Lajos elmondása szerint Lászlóffy verse ihletként szolgált a kötet címének megalkotásakor
ZAY ÉVA, Szabadság (Kolozsvár)
A Hívó szó és a vándor idő. Kolozsvár, 1989–1990 című kötetet mutatták be pénteken délután a Kolozsvár Társaság székházában az RMDSZ első, 1990. január 7-i kolozsvári küldöttgyűlésének évfordulója alkalmából.
Az emlékezésekből, dokumentumokból és a korabeli sajtóban megjelent publikációkból összeálló kötet azokra a fokozatosan érlelődő folyamatokra mutat rá, amelyeket a Szabadságban 1989. december 23-án közölt Hívó Szó kiáltványa, majd a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács december 24-i megalakulása fémjelzett. A 1989. december 24-től 1990 április-májusáig, az RMDSZ első, nagyváradi kongresszusáig terjedő időszak eseményeire visszatekintő kiadvány összeállításának ötlete Pillich Lászlótól származott – közölte bevezetőjében Kántor Lajos, a kötet szerkesztője. Mint mondta, a tizenhat emlékezésből tizenhárom felkérésre született. A teljesebb kép kialakítása érdekében a megszólaltatott írók közül nem maradtak ki Gáll Ernő – akinek a kolozsvári lakásán a Hívó Szó megszületett –, valamint Balogh Edgár emlékezései sem.
– Az 1989–1990-es események óta eltelt időszak történéseinek, cselekvéseinek jelentőségét a következő generációk mérhetik fel a legmegfelelőbben – vélekedett a kötetet méltató Markó Béla RMDSZ-elnök. Huszonegy év távlatából párhuzamként említette a két világháború között élt romániai magyarság úgyszintén huszonegy évét, amelyet a közösség végigélt, s amelynek folyamán gondolkodott, töprengett, teremtett.
A romániai magyarság politikai, társadalmi szerveződése első formáinak megjelenése kapcsán Markó Béla kiemelte: abban az időszakban minden feltétel adott volt, hogy különálló pártok induljanak útjukra, amelyeket utólag nehezen lehetett volna összeforrasztani. – Az eltérő nézőpontokra alapuló kezdeményezések mégis országos szövetséggé állhattak össze, ugyanis ’89 és ’90 cselekvő értelmisége a helyzet parancsát felismerve, alázattal, hűséggel és szolidaritással viszonyult az egység gondolatához – hangsúlyozta a politikus. Az akkoriban szárbaszökkenő, a véleménykülönbségek fölé emelkedő értelmiségi összefogás által meghatározott szövetség megvalósult, de valószínűleg a következő nemzedékeknek újra kell kötniük azt – vélekedett az RMDSZ elnöke. – Mi a magunk szolidaritását felmutattuk. Ez közben kophatott, csorbulhatott, morzsolódhatott és kiürülhetett sokak számára, de ennek ellenére érvényes volt az elmúlt huszonegy évben. Lehet, hogy a következő generációknak meg kellene keresniük ugyanennek a szövetségnek az útjait, módjait. Azt gondolom, hogy nekünk, alapítóknak ezt a lehetőséget meg-, és át kell nekik adnunk – hangsúlyozta.
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter a szerves fejlődés folyamatát alátámasztó, tanulságos kordokumentumnak minősítette a kötetet, amely hasznos útmutatóként szolgálhat azok számára, akik a szövetséget folytatni akarják, a közéleti munkát, a politikai szerepeket vállalják. A művelődési miniszter fiatal újságíróként a helyszínen élte meg az RMDSZ január 7-i küldöttgyűlésének eseményét, figyelemmel kísérve, hogy milyen válaszok születnek a romániai magyarság aktuális politikai kérdéseire. Annak ellenére, hogy néhány, a szerveződés idején felmerült ütközőpontot – például a szövetség avagy párt kérdést, a Marosvásárhely és Kolozsvár közötti versenyfutást – a mai napig sem sikerült teljesen feloldani, huszonegy esztendeje teljes egyetértés uralkodott a közösség távlati céljait, a szabadságjogokat és az önrendelkezést illetően – összegezte a kötet írásainak egyik tanulságát Kelemen Hunor. Hozzátette: ebben a térségben, országban, társadalomban azonban az értékrendek még nem kristályosodtak ki teljesen, ezért a szövetségeket újra kell kötni, az értelmiség szerepét pedig újra kell gondolni. – A romániai magyar értelmiség nem állhat félre akkor, amikor alapvető kérdésekről dönteni kell, amikor ennek a közösségnek a jövőjéről véleményt kell mondani. Tévedés volna, ha az értelmiség nem hallatná hangját akkor is, ha politikai szerepet nem kíván vállalni – hangsúlyozta.
Az elmúlt huszonegy évre visszatekintő, az emlékezés jegyében zajló beszélgetéssel zárult est hangulatát a Concordia vonósnégyes és Vindis Andrea, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészének előadása emelte: a közönség az Orbán György erdélyi zeneszerző műveiből játszott tételeket, valamint Lászlóffy Aladár Vándor idő balladája című költeményét hallgathatta meg. Kántor Lajos elmondása szerint Lászlóffy verse ihletként szolgált a kötet címének megalkotásakor
ZAY ÉVA, Szabadság (Kolozsvár)
2011. február 5.
Emlékezet-frissítő
Vártam, hátha valaki megszólal Asztalos Lajosnak a kérdéseket alapvetően pontosan felvető cikke kapcsán (Mit gondolnak rólunk a románok? Szabadság, 2011.január 31.). Amíg el nem felejtődik, megteszem hát én. A Punteáról, a Kolozsvárt készült román nyelvű lapról van szó, amelynek, Asztalos emlékezete szerint, ő volt az egyik kezdeményezője, szorgalmazója, majd szerkesztője, és amely lap 1991 áprilisa és 1993 júliusa között jelent meg, a megyei RMDSZ kiadásában. Nos, ne vitassuk az érdemeket, de tartsuk tiszteletben a tényeket. Különösen, ha (úgy vélem legalábbis) történelmileg is fontos részletekről van szó. Egyébként könnyű lett volna ellenőrizni a véges emlékezetet, ugyanis A Hívó Szó és a Vándor Idő című, másfél hónapja megjelent könyvben megtalálhatók az adatok. A Puntea első száma 1990. február 1-jén jelent meg, a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács kiadványaként (Foaie informativăa Uniunii Maghiarilor Democraţi, Cluj). Annak idején úgy gondoltuk, a románok megszólítása sürgősebb, mint egy magyar nyelvű RMDSZ-hivatalos elindítása (erre 1990. március 17-én került sor, a marosvásárhelyi események előtt közvetlenül). Az Erdélyi Híradó megjelentetését a Szabadság vállalta, mellékletként. A Puntea beköszöntőjét Szilágyi Júlia és Marius Tabacu jegyezte, a szerkesztőbizottság nevében. Nem érdektelen emlékeztetni arra sem, hogy az első Punteában Liviu Petrescu üdvözölte a „híd” („puntea”) építését, majd olyan román személyiségek szólaltak meg – a szerkesztők kérésére – a román–magyar (de románul szóló) kiadványban, mint Adrian Marino, Ion Aluaş, Ioan Popa, Virgil Nemoianu (Washingtonból). (A magyar szerzőket nem sorolom, a május végéig megjelent lapszámokban Asztalos Lajos nevét nem találom.) A Puntea további sorsa nyilván külön tanulmányozást, értelmezést kíván. Ami tény: a józanság jele volt, hogy nem csupán 1991 áprilisában jutott a kolozsvári magyarok eszébe, hogy reális képet kellene kialakítani önmagunkról a félretájékoztatott románokban, hanem tulajdonképpen az ú. forradalom után (közben) minjárt.
Kántor Lajos. Szabadság (Kolozsvár)
Vártam, hátha valaki megszólal Asztalos Lajosnak a kérdéseket alapvetően pontosan felvető cikke kapcsán (Mit gondolnak rólunk a románok? Szabadság, 2011.január 31.). Amíg el nem felejtődik, megteszem hát én. A Punteáról, a Kolozsvárt készült román nyelvű lapról van szó, amelynek, Asztalos emlékezete szerint, ő volt az egyik kezdeményezője, szorgalmazója, majd szerkesztője, és amely lap 1991 áprilisa és 1993 júliusa között jelent meg, a megyei RMDSZ kiadásában. Nos, ne vitassuk az érdemeket, de tartsuk tiszteletben a tényeket. Különösen, ha (úgy vélem legalábbis) történelmileg is fontos részletekről van szó. Egyébként könnyű lett volna ellenőrizni a véges emlékezetet, ugyanis A Hívó Szó és a Vándor Idő című, másfél hónapja megjelent könyvben megtalálhatók az adatok. A Puntea első száma 1990. február 1-jén jelent meg, a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács kiadványaként (Foaie informativăa Uniunii Maghiarilor Democraţi, Cluj). Annak idején úgy gondoltuk, a románok megszólítása sürgősebb, mint egy magyar nyelvű RMDSZ-hivatalos elindítása (erre 1990. március 17-én került sor, a marosvásárhelyi események előtt közvetlenül). Az Erdélyi Híradó megjelentetését a Szabadság vállalta, mellékletként. A Puntea beköszöntőjét Szilágyi Júlia és Marius Tabacu jegyezte, a szerkesztőbizottság nevében. Nem érdektelen emlékeztetni arra sem, hogy az első Punteában Liviu Petrescu üdvözölte a „híd” („puntea”) építését, majd olyan román személyiségek szólaltak meg – a szerkesztők kérésére – a román–magyar (de románul szóló) kiadványban, mint Adrian Marino, Ion Aluaş, Ioan Popa, Virgil Nemoianu (Washingtonból). (A magyar szerzőket nem sorolom, a május végéig megjelent lapszámokban Asztalos Lajos nevét nem találom.) A Puntea további sorsa nyilván külön tanulmányozást, értelmezést kíván. Ami tény: a józanság jele volt, hogy nem csupán 1991 áprilisában jutott a kolozsvári magyarok eszébe, hogy reális képet kellene kialakítani önmagunkról a félretájékoztatott románokban, hanem tulajdonképpen az ú. forradalom után (közben) minjárt.
Kántor Lajos. Szabadság (Kolozsvár)
2013. január 7.
A romániai rendszerváltás és a kolozsvári események
Kolozsvár és az itt élő magyar értelmiség kulcsfontosságú szerepet játszott a forradalom napjaiban és az azt követő hónapokban.
A rendszerváltás idején Kolozsvár kulcsfontosságú szerepet töltött be az erdélyi nagyvárosok közt: itt volt a forradalom során nagy szerepet játszó erdélyi hadsereg központja valamint magyar és román szempontból is Erdély kulturális központjának számított. A '70-es és '80-as évek végén a kolozsvári magyar elit tiltakozása a román hatalom nemzetiségpolitikája ellen több síkon zajlott. Ide sorolhatók azon tiltakozások, amelyek a „szocialista szabályok szerint” fogalmazták meg a nemzetiségi sérelmeket, elsősorban azon bukaresti román ismerőseiknek, akik valamilyen fontos funkcióban voltak, vagy hatalmuk révén befolyásolhatták a diszkriminatív kisebbségpolitikát.
Ide sorolható Balogh Edgár, Demeter János, Takács Lajos. A másik tiltakozási forma az ellenzéki mozgalmakhoz köthető. A nagyváradi Ellenpontok szamizdathoz hasonlóan, az ellenállás, politikai tiltakozás formái Kolozsváron is jelentkeztek.
Ezek elsősorban azokhoz a disszidensekhez köthetőek, akik részt vettek a Limes-körben folytatott vitákban. Bár a Limes-kör elsősorban nem Kolozsvárhoz köthető, de Kolozsváron élő résztvevői meghatározó szerepet töltöttek be az itteni szellemi életben. A Limes-kör megszűntével, Kolozsváron Balázs Sándor kezdeményezte a Kiáltó Szó című szamizdat létrehozását. A temesvári eseményekről a kolozsvári napilapok december 21-ig hallgattak, azonban informális csatornákon keresztül többen is értesültek az ott történtekről. A bukaresti tüntetések megkezdéséről szóló hírek a kolozsvári lakosság egy részét cselekvésre buzdította.
A városban tömegtüntetésekre került sor. A katonai vizsgáló bizottság szerint 26 halott és 84 sebesült civil áldozata volt a december 21-i kolozsvári tüntetéseknek. A továbbiakban nem került sor sortűzre, a katonaság visszavonulásra kapott parancsot. A politikailag fontosnak tartott (de még mindig a karhatalom ellenőrzése alatt álló) épületeket őrizték, továbbá a postát, a vasútállomást, az I.R.E-t, a Gaz Metant és a rádióstúdió épületét. A párt székházába reggel, december 22-én hatolt be a tömeg, ahol elsősorban Ioachim Moga megyei első titkárt keresték.
A tüntetőkkel az épületbe behatoló értelmiségiek (Iosif Zăgrean, Ioan Căpuşan és Chindiraş ügyvéd) tárgyaltak a párttitkárral a kialakult helyzetről. Miután nem sikerült lemondásra bírni, Moga az erkélyről próbált a tüntetőkhöz beszélni, kevés sikerrel. Dorel Vişan és Victor Rebengiuc érkezésével megalakult a Nemzeti Megmentési Front ad-hoc tanácsa, melyben az egyedüli magyar Vincze János volt. A megyeszékház, valamint a pártközpont hadsereg általi védelme december 22-én, 11 és 13 óra között szűnt meg, amikor a televízió és rádió közölte a nemzetvédelmi miniszter öngyilkosságát, a szükségállapot kihirdetését. A Ceaușescu-házaspár menekülésének bejelentése után a hadsereg többé nem működött együtt az RKP megyei vezetésével. A Securitate, valamint a pártszékház épületében lévő a személyzetnek nem esett bántódása, őket továbbra is a katonaság felügyelte, esetenként menekítette. Mogát az épület hátsó ajtaján, az éjszaka leple alatt egy hordágy segítségével menekítették ki. A Securitate fegyverállományát szintén a hadsereg foglalta le. A katonaságnak a továbbiakban is fontos szerep jutott az új hatalmi struktúra megszervezésében. Iulian Topliceanu vezérezredes részt vett a Nemzeti Megmentési Front ülésén, ahol politikai funkciót kapott. Ugyanebben a periódusban történt hasonló módon a Városháza elfoglalása is, melynek következtében megalakult az NMF városi tanácsa. A testületnek leginkább a rend megőrzésében, valamint az adminisztráció újraindításában volt szerepe. Az NMF harmadik tanácsát december 29-én választották meg, amelyben már magyarság (KMDT) képviselői is hivatalosan helyet kaptak. Azelőtt, december 24-én, egy gyorsülésen, valószínűleg Cornea nyomására, az NMF éléről leváltották Dorel Vişant, helyére Octavian Buracut választották. A kolozsvári események politikai szereplői, szónokai, amíg a hírek nem erősítették meg a Ceauşescu-házaspár menekülését, vigyáztak arra, hogy egy esetleges fordulat után ne vonhassák őket felelősségre. A tüntetések napján a kolozsvári magyar értelmiség szűkebb köre szintén találkozóra gyűlt össze Gáll Ernő lakásán, Balázs Sándor és Nagy György kezdeményezésére. Ennek apropója az „autonómia problémájának tárgyalása” volt. Minden valószínűség szerint a temesvári fordulat utáni időkre próbáltak meg egyfajta irányvonalat kialakítani. A találkozó híre több értelmiségihez eljutott, így telefonon, vagy személyes úton megkeresték a későbbi közös nyilatkozat, a Hívó szó aláíróit. A kolozsvári magyar értelmiség következő lépése a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács létrehozása volt a karácsony szombatjára szervezett gyűlésen. Erre már egy „központi” helyen került sor, a Szabadság szerkesztőségében, ami a nagyszámú hallgatóság miatt kicsinek bizonyult. Már a gyűlés elején megjelentek az első súrlódások, nézeteltérések a szervezkedés mikéntjével kapcsolatban. Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, Balázs Sándor a két világháború közt működő Országos Magyar Párt mintáját tekintette mérvadónak. A polémiát végeredményben azon értesülés zárta le, miszerint Bukarestben Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet.
Ezután a Kolozsváron jelenlevők megegyeztek abban, hogy a továbbiakban a helyi ügyekre koncentrálnak. A jelenlevők elfogadták a KMDT nyilatkozatát és megválasztották annak vezetőségét: Kántor Lajos elnök, Pillich László titkár. Szó esett az alakulóban levő román ideiglenes bizottsággal való kapcsolatfelvételről is. A KMDT első gyűlései során kialakultak bizonyos nézeteltérések, amelyekben egyes tagok a múlt rendszerhez való viszonyulásuk miatt lettek megbélyegezve, illetve a szervezet megalakulását és addigi akcióit is többen támadták. A kolozsvári magyarság napilapjának átszervezése december 22-én kezdődött el, Tibori Szabó Zoltán kezdeményezésére. Az átszervezés nyomán kiutasították a régi szerkesztői gárdát. Az első lapszám megjelenéséhez a lap külső munkatársai, Kántor Lajos, Cs. Gyímesi Éva, Kányádi Sándor, Kiss János, Csép Sándor segítségével gyűjtötték össze az anyagot. Az átszervezés fontos mozzanatának számított a román kulturális közeggel való kapcsolatfelvétel. Az új lap címének eldöntésére az összegyűlt „spontán” szerkesztő-csoport éjféltájt kerített sort. A rengeteg ötletből válogatva végül a Szabadság név mellett döntöttek. A Korunk kulturális havilap átszervezésére is ebben az időszakban, hasonló módon került sor. Gáll Ernő javaslatára (aki korábban főszerkesztő is volt), a Kezdeményező Bizottság gyűlésén Kántor Lajost választották meg főszerkesztőnek. Ugyanekkor döntöttek a név (Korunk) megtartása mellett is. Az iskolásoknak szánt Napsugár gyereklap továbbra is ugyanezen a néven jelent meg. Az óvódások lapjának, A haza sólymainak nevét Szivárvány-ra változtatták. Mindkét lapot Murádin Jenő szerkesztette. A decemberi események után a kolozsvári diákság, az egyetemisták is szervezkedésekbe kezdtek. A vakációzó diákok visszatérése után jelent meg az első ifjúsági szervezet, a MADISZ. Programjában önmagát a magyar ifjúság politikai, gazdasági és kulturális érdekvédelmi és képviseleti szervezeteként határozta meg. Kulturális rendezvényei már január elkezdődtek. Január 25-én megalakult a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, amely már egy célzott csoportot szólít meg, a kolozsvári magyar felsőoktatásban tanuló diákokat. Szándéknyilatkozata szerint az RMDSZ-szel és a MADISZ-szal kíván együttműködni. A vizsgált időszakban át is vette a MADISZ szerepét, képviselői helyet kaptak az RMDSZ megyei küldöttgyűlésében, valamint a Vatraval való márciusi tárgyalásokon is delegáltak képviselőt. Olykor személyi átfedés volt a MADISZ és a KMDSZ között. Március 13. és 15. között, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjaival szolidaritást vállalva, a KMDSZ tagjai ülősztrájkot rendeztek. A diákságnak fontos szerepe volt az egyetemeken a múlt rendszert kiszolgáló tanárok kiszűrésében is. A vizsgált időszakban más magyar ifjúsági szervezetek is alakultak, szűkebb célcsoportok számára, mint pl. az Ifjúsági Keresztény Egyesület.
A Kolozsváron megrendezett, január 7-i küldöttgyűlésig a KMDT hivatalosan is felvette az RMDSZ megnevezést. Bár a megyei RMDSZ alakuló ülésére csak február 18-án került sor, az említett januári küldöttgyűlés után a sajtó sem használta a KMDT megnevezést. A küldöttgyűlésen a Bukarest-Kolozsvár rivalizálás is jelen volt. Az első nagyszabású tanácskozást a magyarországi politikai élet is érdeklődéssel követte. Az anyaországi küldötteknek Domokos Géza nyomására nem sikerült bejutniuk az ülésre, ezért később tárgyaltak az RMDSZ vezetőségével. A visszaemlékezések szerint jelen volt Antall József, Csoóri Sándor, Andrásfalvy Bertalan (MDF), továbbá Kovács-Ara Attila a Szabad Európa Rádiótól, valamint a FIDESZ küldöttsége is. Az iskolaügyel (az önálló magyar iskolák létrehozása) kapcsolatosan három tényezőnek volt köszönhető a magyarság számára elért, pozitívnak mondható eredmény: jól sikerültek a tárgyalások a főtanfelügyelővel, Stoica Marianával; az NMF Kolozs megyei elnöke (Octavian Buracu) és az ügyet támogató tagok szintén hajlottak a költöztetésre; sikerült találni egy olyan megfelelő iskolát, amelybe a románok is hajlandóak voltak átköltözni. A román szülők, diákok és tanárok által szervezett tüntetések ellenére az Oktatásügyi Minisztérium január végére jóváhagyta a három, magyar tannyelvű középiskola létrehozását. A kompromisszum az RKP egykori, jól felszerelt továbbképző iskolájával volt kivitelezhető, amelyet a tanfelügyelőség átadott a kiköltöztetett román diákoknak. A Bolyai Egyetem visszaállításával kapcsolatban nem sikerült hasonló eredményt elérni. A probléma komplexitását jelzi, hogy a román tagozatok, valamint az egyetemen tanuló magyar tanárok és diákok között sem volt egyetértés. A líceumok esete után az egyetem ügyében a román körökben jóval nagyobb ellenállás mutatkozott. Az RMDSZ felsőoktatással foglalkozó munkacsoportja, a Bolyai Bizottság, Balázs Sándor elnökletével konkrét célokat fogalmazott meg. A Bolyai Egyetem visszaállítását illetően két változaton gondolkodtak.
A szélesebb körű megoldás magába foglalta volna a Bolyai Egyetem teljes struktúráját. Ezek szerint az újjászervezett egyetemhez csatolták volna a műegyetemi mérnökképzést, a Mezőgazdasági Főiskolát és a Képzőművészeti és Zeneművészeti Főiskola magyar nyelvű oktatási hálózatát. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar nyelvű kihelyezett tagozata lett volna a Bolyai Egyetemnek, ugyanígy a Színművészeti Főiskola is. A Nagyszebenben megalakuló német nyelvű felsőfokú tanintézmény szintén a Bolyai Egyetem keretében működött volna. A Bolyai Bizottság ezt a változatot támogatta és küldte el a Tanügyminisztériumhoz. A Bizottság egy minimálisabb váltiozatot is felvetett, ami szerint a Bolyai Egyetem megtartotta volna a klasszikus tudományegyetemi struktúráját, a többi oktatási intézményben pedig létrehozták volna a magyar nyelvű oktatási vonalat. Január végén, február elején egyre nagyobb teret kapott az ún. nemzetiségi kérdés, felerősödtek a szélsőséges megnyilvánulások. Az RMDSZ központi vezetése országos tüntetésekre adott utasítást a megyei szervezeteknek. A kolozsvári magyar szervezetek párbeszédet kezdeményeztek a román kultúrkörök képviselőivel, így próbálva megfékezni a szélsőségeket. Ilyen kezdeményezés volt a Híd-Puntea című lap létrehozása, amely információs csatornaként szolgált a kolozsvári RMDSZ-ről, elsősorban az iskolaügyek tisztázása érdekében. A román nacionalizmus a forradalmi események után Kolozsváron először a segélyek, majd az iskolaügyek rendezésekor vált érzékelhetővé. A Vatra Românească Kolozsváron egy februári nagygyűléssel jelentkezett először. A március 15-i ünnepségig a Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselői között folyamatos nyilatkozatháború zajlott. A Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselőit végül a marosvásárhelyi események kényszerítették tárgyalóasztalhoz. A cél, amit végül sikerült megvalósítani Kolozsváron az volt, hogy a városban elejét vegyék egy esetleges etnikai konfliktus kirobbantásának. Ehhez hozzájárultak azon civil és magánszervezetek is, amelyek a marosvásárhelyi események után tiltakozásukat fejezték ki az erőszakos cselekmények ellen. A történelmi pártok újjáalakulásának hatására, valamint az NMF-nek a közeledő választásokon való indulása miatt, 1990 februárjában országos szinten átszervezték az NMF megyei tanácsait. Az új szervezetben, a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsaiban a Front képviselői mellett helyet kaptak a politikai pártok és az RMDSZ képviselői is. Ebben az időszakban a kolozsvári RMDSZ-nek sikerült székházat szereznie. A szervezet a Deák Ferenc utcában levő úri kaszinó épületét szerette volna, végül a Fürdő (Pavlov) utcai Moga-villát kapta meg. Az RMDSZ-el párhuzamosan, ugyancsak a választásokra készülve, Kolozsváron is alakultak magyar szervezetek, pártok. Az egyik ilyen szervezet a Vincze János által létrehozott Független Magyar Párt volt. Mivel bebizonyosodott, hogy Vinczét korábban befolyással való üzérkedés miatt elítélték, pártja megfosztotta vezetőségi tisztségétől. Bár a Vincze eset egyedinek tekinthető, a kolozsvári politikai életben a választások előtt jelentkeztek egyéb politikai tömörülések is. Ilyen volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, amely március 29-én tette közzé hivatalos programját. A pártot jobboldali értelmiségiek alapították már korábban. Mivel nem volt komolyabb politikai háttere és végeredményben Tőkés László támogatását sem sikerült elérni, nem indultak az országos választásokon, platformként az RMDSZ-be tagolódva folytatták tevékenységüket. Egy másik kezdeményezés, bár ez nem pártként lett bejegyezve, azonban az RMDSZ részleges jóváhagyásával működött, a Magyar-Román Demokrata Szövetség volt. Vezetője Váradi-Goia János volt, aki a NEIT-ben is tevékenykedett. A szervezet a románokkal kereste a kapcsolatot, elsősorban a Demokrata Párttal. Fontos szerepet játszott a Vatra és az RMDSZ márciusi tárgyalásainak megszervezésében is. A február 18-án megrendezett Kolozs-megyei RMDSZ küldöttgyűlésen a szervezet végre megszabadult az „ideiglenes” jelzőtől, új vezetőséget választott magának, amely a Kongresszuson képviselhette a helyi érdekeket. Elkezdődött a választásokra való felkészülés, aminek egyik hozadéka az volt, hogy sok helyen a kezdeményező értelmiség helyét egy újonnan kialakult politikus csoport (Szőcs Géza, Eckstein-Kovács Péter, Pillich László, Kónya Sándor stb.) vette át.
Fodor János
Transindex.ro,
Kolozsvár és az itt élő magyar értelmiség kulcsfontosságú szerepet játszott a forradalom napjaiban és az azt követő hónapokban.
A rendszerváltás idején Kolozsvár kulcsfontosságú szerepet töltött be az erdélyi nagyvárosok közt: itt volt a forradalom során nagy szerepet játszó erdélyi hadsereg központja valamint magyar és román szempontból is Erdély kulturális központjának számított. A '70-es és '80-as évek végén a kolozsvári magyar elit tiltakozása a román hatalom nemzetiségpolitikája ellen több síkon zajlott. Ide sorolhatók azon tiltakozások, amelyek a „szocialista szabályok szerint” fogalmazták meg a nemzetiségi sérelmeket, elsősorban azon bukaresti román ismerőseiknek, akik valamilyen fontos funkcióban voltak, vagy hatalmuk révén befolyásolhatták a diszkriminatív kisebbségpolitikát.
Ide sorolható Balogh Edgár, Demeter János, Takács Lajos. A másik tiltakozási forma az ellenzéki mozgalmakhoz köthető. A nagyváradi Ellenpontok szamizdathoz hasonlóan, az ellenállás, politikai tiltakozás formái Kolozsváron is jelentkeztek.
Ezek elsősorban azokhoz a disszidensekhez köthetőek, akik részt vettek a Limes-körben folytatott vitákban. Bár a Limes-kör elsősorban nem Kolozsvárhoz köthető, de Kolozsváron élő résztvevői meghatározó szerepet töltöttek be az itteni szellemi életben. A Limes-kör megszűntével, Kolozsváron Balázs Sándor kezdeményezte a Kiáltó Szó című szamizdat létrehozását. A temesvári eseményekről a kolozsvári napilapok december 21-ig hallgattak, azonban informális csatornákon keresztül többen is értesültek az ott történtekről. A bukaresti tüntetések megkezdéséről szóló hírek a kolozsvári lakosság egy részét cselekvésre buzdította.
A városban tömegtüntetésekre került sor. A katonai vizsgáló bizottság szerint 26 halott és 84 sebesült civil áldozata volt a december 21-i kolozsvári tüntetéseknek. A továbbiakban nem került sor sortűzre, a katonaság visszavonulásra kapott parancsot. A politikailag fontosnak tartott (de még mindig a karhatalom ellenőrzése alatt álló) épületeket őrizték, továbbá a postát, a vasútállomást, az I.R.E-t, a Gaz Metant és a rádióstúdió épületét. A párt székházába reggel, december 22-én hatolt be a tömeg, ahol elsősorban Ioachim Moga megyei első titkárt keresték.
A tüntetőkkel az épületbe behatoló értelmiségiek (Iosif Zăgrean, Ioan Căpuşan és Chindiraş ügyvéd) tárgyaltak a párttitkárral a kialakult helyzetről. Miután nem sikerült lemondásra bírni, Moga az erkélyről próbált a tüntetőkhöz beszélni, kevés sikerrel. Dorel Vişan és Victor Rebengiuc érkezésével megalakult a Nemzeti Megmentési Front ad-hoc tanácsa, melyben az egyedüli magyar Vincze János volt. A megyeszékház, valamint a pártközpont hadsereg általi védelme december 22-én, 11 és 13 óra között szűnt meg, amikor a televízió és rádió közölte a nemzetvédelmi miniszter öngyilkosságát, a szükségállapot kihirdetését. A Ceaușescu-házaspár menekülésének bejelentése után a hadsereg többé nem működött együtt az RKP megyei vezetésével. A Securitate, valamint a pártszékház épületében lévő a személyzetnek nem esett bántódása, őket továbbra is a katonaság felügyelte, esetenként menekítette. Mogát az épület hátsó ajtaján, az éjszaka leple alatt egy hordágy segítségével menekítették ki. A Securitate fegyverállományát szintén a hadsereg foglalta le. A katonaságnak a továbbiakban is fontos szerep jutott az új hatalmi struktúra megszervezésében. Iulian Topliceanu vezérezredes részt vett a Nemzeti Megmentési Front ülésén, ahol politikai funkciót kapott. Ugyanebben a periódusban történt hasonló módon a Városháza elfoglalása is, melynek következtében megalakult az NMF városi tanácsa. A testületnek leginkább a rend megőrzésében, valamint az adminisztráció újraindításában volt szerepe. Az NMF harmadik tanácsát december 29-én választották meg, amelyben már magyarság (KMDT) képviselői is hivatalosan helyet kaptak. Azelőtt, december 24-én, egy gyorsülésen, valószínűleg Cornea nyomására, az NMF éléről leváltották Dorel Vişant, helyére Octavian Buracut választották. A kolozsvári események politikai szereplői, szónokai, amíg a hírek nem erősítették meg a Ceauşescu-házaspár menekülését, vigyáztak arra, hogy egy esetleges fordulat után ne vonhassák őket felelősségre. A tüntetések napján a kolozsvári magyar értelmiség szűkebb köre szintén találkozóra gyűlt össze Gáll Ernő lakásán, Balázs Sándor és Nagy György kezdeményezésére. Ennek apropója az „autonómia problémájának tárgyalása” volt. Minden valószínűség szerint a temesvári fordulat utáni időkre próbáltak meg egyfajta irányvonalat kialakítani. A találkozó híre több értelmiségihez eljutott, így telefonon, vagy személyes úton megkeresték a későbbi közös nyilatkozat, a Hívó szó aláíróit. A kolozsvári magyar értelmiség következő lépése a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács létrehozása volt a karácsony szombatjára szervezett gyűlésen. Erre már egy „központi” helyen került sor, a Szabadság szerkesztőségében, ami a nagyszámú hallgatóság miatt kicsinek bizonyult. Már a gyűlés elején megjelentek az első súrlódások, nézeteltérések a szervezkedés mikéntjével kapcsolatban. Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, Balázs Sándor a két világháború közt működő Országos Magyar Párt mintáját tekintette mérvadónak. A polémiát végeredményben azon értesülés zárta le, miszerint Bukarestben Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet.
Ezután a Kolozsváron jelenlevők megegyeztek abban, hogy a továbbiakban a helyi ügyekre koncentrálnak. A jelenlevők elfogadták a KMDT nyilatkozatát és megválasztották annak vezetőségét: Kántor Lajos elnök, Pillich László titkár. Szó esett az alakulóban levő román ideiglenes bizottsággal való kapcsolatfelvételről is. A KMDT első gyűlései során kialakultak bizonyos nézeteltérések, amelyekben egyes tagok a múlt rendszerhez való viszonyulásuk miatt lettek megbélyegezve, illetve a szervezet megalakulását és addigi akcióit is többen támadták. A kolozsvári magyarság napilapjának átszervezése december 22-én kezdődött el, Tibori Szabó Zoltán kezdeményezésére. Az átszervezés nyomán kiutasították a régi szerkesztői gárdát. Az első lapszám megjelenéséhez a lap külső munkatársai, Kántor Lajos, Cs. Gyímesi Éva, Kányádi Sándor, Kiss János, Csép Sándor segítségével gyűjtötték össze az anyagot. Az átszervezés fontos mozzanatának számított a román kulturális közeggel való kapcsolatfelvétel. Az új lap címének eldöntésére az összegyűlt „spontán” szerkesztő-csoport éjféltájt kerített sort. A rengeteg ötletből válogatva végül a Szabadság név mellett döntöttek. A Korunk kulturális havilap átszervezésére is ebben az időszakban, hasonló módon került sor. Gáll Ernő javaslatára (aki korábban főszerkesztő is volt), a Kezdeményező Bizottság gyűlésén Kántor Lajost választották meg főszerkesztőnek. Ugyanekkor döntöttek a név (Korunk) megtartása mellett is. Az iskolásoknak szánt Napsugár gyereklap továbbra is ugyanezen a néven jelent meg. Az óvódások lapjának, A haza sólymainak nevét Szivárvány-ra változtatták. Mindkét lapot Murádin Jenő szerkesztette. A decemberi események után a kolozsvári diákság, az egyetemisták is szervezkedésekbe kezdtek. A vakációzó diákok visszatérése után jelent meg az első ifjúsági szervezet, a MADISZ. Programjában önmagát a magyar ifjúság politikai, gazdasági és kulturális érdekvédelmi és képviseleti szervezeteként határozta meg. Kulturális rendezvényei már január elkezdődtek. Január 25-én megalakult a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, amely már egy célzott csoportot szólít meg, a kolozsvári magyar felsőoktatásban tanuló diákokat. Szándéknyilatkozata szerint az RMDSZ-szel és a MADISZ-szal kíván együttműködni. A vizsgált időszakban át is vette a MADISZ szerepét, képviselői helyet kaptak az RMDSZ megyei küldöttgyűlésében, valamint a Vatraval való márciusi tárgyalásokon is delegáltak képviselőt. Olykor személyi átfedés volt a MADISZ és a KMDSZ között. Március 13. és 15. között, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjaival szolidaritást vállalva, a KMDSZ tagjai ülősztrájkot rendeztek. A diákságnak fontos szerepe volt az egyetemeken a múlt rendszert kiszolgáló tanárok kiszűrésében is. A vizsgált időszakban más magyar ifjúsági szervezetek is alakultak, szűkebb célcsoportok számára, mint pl. az Ifjúsági Keresztény Egyesület.
A Kolozsváron megrendezett, január 7-i küldöttgyűlésig a KMDT hivatalosan is felvette az RMDSZ megnevezést. Bár a megyei RMDSZ alakuló ülésére csak február 18-án került sor, az említett januári küldöttgyűlés után a sajtó sem használta a KMDT megnevezést. A küldöttgyűlésen a Bukarest-Kolozsvár rivalizálás is jelen volt. Az első nagyszabású tanácskozást a magyarországi politikai élet is érdeklődéssel követte. Az anyaországi küldötteknek Domokos Géza nyomására nem sikerült bejutniuk az ülésre, ezért később tárgyaltak az RMDSZ vezetőségével. A visszaemlékezések szerint jelen volt Antall József, Csoóri Sándor, Andrásfalvy Bertalan (MDF), továbbá Kovács-Ara Attila a Szabad Európa Rádiótól, valamint a FIDESZ küldöttsége is. Az iskolaügyel (az önálló magyar iskolák létrehozása) kapcsolatosan három tényezőnek volt köszönhető a magyarság számára elért, pozitívnak mondható eredmény: jól sikerültek a tárgyalások a főtanfelügyelővel, Stoica Marianával; az NMF Kolozs megyei elnöke (Octavian Buracu) és az ügyet támogató tagok szintén hajlottak a költöztetésre; sikerült találni egy olyan megfelelő iskolát, amelybe a románok is hajlandóak voltak átköltözni. A román szülők, diákok és tanárok által szervezett tüntetések ellenére az Oktatásügyi Minisztérium január végére jóváhagyta a három, magyar tannyelvű középiskola létrehozását. A kompromisszum az RKP egykori, jól felszerelt továbbképző iskolájával volt kivitelezhető, amelyet a tanfelügyelőség átadott a kiköltöztetett román diákoknak. A Bolyai Egyetem visszaállításával kapcsolatban nem sikerült hasonló eredményt elérni. A probléma komplexitását jelzi, hogy a román tagozatok, valamint az egyetemen tanuló magyar tanárok és diákok között sem volt egyetértés. A líceumok esete után az egyetem ügyében a román körökben jóval nagyobb ellenállás mutatkozott. Az RMDSZ felsőoktatással foglalkozó munkacsoportja, a Bolyai Bizottság, Balázs Sándor elnökletével konkrét célokat fogalmazott meg. A Bolyai Egyetem visszaállítását illetően két változaton gondolkodtak.
A szélesebb körű megoldás magába foglalta volna a Bolyai Egyetem teljes struktúráját. Ezek szerint az újjászervezett egyetemhez csatolták volna a műegyetemi mérnökképzést, a Mezőgazdasági Főiskolát és a Képzőművészeti és Zeneművészeti Főiskola magyar nyelvű oktatási hálózatát. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar nyelvű kihelyezett tagozata lett volna a Bolyai Egyetemnek, ugyanígy a Színművészeti Főiskola is. A Nagyszebenben megalakuló német nyelvű felsőfokú tanintézmény szintén a Bolyai Egyetem keretében működött volna. A Bolyai Bizottság ezt a változatot támogatta és küldte el a Tanügyminisztériumhoz. A Bizottság egy minimálisabb váltiozatot is felvetett, ami szerint a Bolyai Egyetem megtartotta volna a klasszikus tudományegyetemi struktúráját, a többi oktatási intézményben pedig létrehozták volna a magyar nyelvű oktatási vonalat. Január végén, február elején egyre nagyobb teret kapott az ún. nemzetiségi kérdés, felerősödtek a szélsőséges megnyilvánulások. Az RMDSZ központi vezetése országos tüntetésekre adott utasítást a megyei szervezeteknek. A kolozsvári magyar szervezetek párbeszédet kezdeményeztek a román kultúrkörök képviselőivel, így próbálva megfékezni a szélsőségeket. Ilyen kezdeményezés volt a Híd-Puntea című lap létrehozása, amely információs csatornaként szolgált a kolozsvári RMDSZ-ről, elsősorban az iskolaügyek tisztázása érdekében. A román nacionalizmus a forradalmi események után Kolozsváron először a segélyek, majd az iskolaügyek rendezésekor vált érzékelhetővé. A Vatra Românească Kolozsváron egy februári nagygyűléssel jelentkezett először. A március 15-i ünnepségig a Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselői között folyamatos nyilatkozatháború zajlott. A Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselőit végül a marosvásárhelyi események kényszerítették tárgyalóasztalhoz. A cél, amit végül sikerült megvalósítani Kolozsváron az volt, hogy a városban elejét vegyék egy esetleges etnikai konfliktus kirobbantásának. Ehhez hozzájárultak azon civil és magánszervezetek is, amelyek a marosvásárhelyi események után tiltakozásukat fejezték ki az erőszakos cselekmények ellen. A történelmi pártok újjáalakulásának hatására, valamint az NMF-nek a közeledő választásokon való indulása miatt, 1990 februárjában országos szinten átszervezték az NMF megyei tanácsait. Az új szervezetben, a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsaiban a Front képviselői mellett helyet kaptak a politikai pártok és az RMDSZ képviselői is. Ebben az időszakban a kolozsvári RMDSZ-nek sikerült székházat szereznie. A szervezet a Deák Ferenc utcában levő úri kaszinó épületét szerette volna, végül a Fürdő (Pavlov) utcai Moga-villát kapta meg. Az RMDSZ-el párhuzamosan, ugyancsak a választásokra készülve, Kolozsváron is alakultak magyar szervezetek, pártok. Az egyik ilyen szervezet a Vincze János által létrehozott Független Magyar Párt volt. Mivel bebizonyosodott, hogy Vinczét korábban befolyással való üzérkedés miatt elítélték, pártja megfosztotta vezetőségi tisztségétől. Bár a Vincze eset egyedinek tekinthető, a kolozsvári politikai életben a választások előtt jelentkeztek egyéb politikai tömörülések is. Ilyen volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, amely március 29-én tette közzé hivatalos programját. A pártot jobboldali értelmiségiek alapították már korábban. Mivel nem volt komolyabb politikai háttere és végeredményben Tőkés László támogatását sem sikerült elérni, nem indultak az országos választásokon, platformként az RMDSZ-be tagolódva folytatták tevékenységüket. Egy másik kezdeményezés, bár ez nem pártként lett bejegyezve, azonban az RMDSZ részleges jóváhagyásával működött, a Magyar-Román Demokrata Szövetség volt. Vezetője Váradi-Goia János volt, aki a NEIT-ben is tevékenykedett. A szervezet a románokkal kereste a kapcsolatot, elsősorban a Demokrata Párttal. Fontos szerepet játszott a Vatra és az RMDSZ márciusi tárgyalásainak megszervezésében is. A február 18-án megrendezett Kolozs-megyei RMDSZ küldöttgyűlésen a szervezet végre megszabadult az „ideiglenes” jelzőtől, új vezetőséget választott magának, amely a Kongresszuson képviselhette a helyi érdekeket. Elkezdődött a választásokra való felkészülés, aminek egyik hozadéka az volt, hogy sok helyen a kezdeményező értelmiség helyét egy újonnan kialakult politikus csoport (Szőcs Géza, Eckstein-Kovács Péter, Pillich László, Kónya Sándor stb.) vette át.
Fodor János
Transindex.ro,
2015. február 3.
Megtanultam leszámolni az illúzióimmal
Életműdíjat vett át KÁNTOR LAJOS az RMDSZ létrejöttének negyedszázados évfordulóját ünneplő gálán. A kolozsvári írót, szerkesztőt a huszonöt évvel ezelőtt történtekről, az értelmiség és a politika viszonyáról kérdezte Cseke Péter Tamás.
Egyik megfogalmazója volt 1989 karácsonyakor a Hívó szó című kiáltványnak. Ezt sokan az RMDSZ születési bizonyítványának is nevezik. Helytálló ez a megállapítás?
Közvetlenül a rendszerváltáskor párhuzamosan beindult az erdélyi magyarság szerveződése különböző nagyvárosokban, Bukarestben, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Kolozsváron és Székelyföldön is. Ám tudomásom szerint Kolozsváron született meg az első írásos, átgondolt, programatikus elképzelés a romániai magyar közösség jövőjéről. Ez volt a Hívó szó. Nem tudok arról, hogy a Domokos Géza nevéhez fűződő szervezkedés során a kolozsvárihoz hasonlóan átfogó, a múltra visszatekintő, de inkább a jövőt megcélzó, a romániai magyar közösség elképzeléseit megfogalmazó szöveg született volna. Akkor, a legelső napokban keveset tudtak egymásról ezeknek a szerveződéseknek a kezdeményezői. Hiszen a diktatúra összeomlása mindenkit nagyon váratlanul ért. Talán Silviu Brucanon kívül senki sem számított erre Romániában, romániai magyar biztosan nem. Brucan tudott a legtöbbet, mert ő Washingtonból ment Moszkvába és onnan jött vissza.
Hogyan készült a kiáltvány?
December 22-én Balázs Sándor és Nagy György körbejárt néhány kolozsvári magyar értelmiségit, akiket elhívtak másnapra Gáll Ernő lakására. Erre a megbeszélésére Balogh Edgár hozott egy szöveget, amely a jelenlévők mindegyike szerint használhatatlan volt. Úgy véltük, ez egy „térden állva lázadó” szöveg volt, a régi kísérletek szellemében fogalmazta meg a szerzője. Aki ismeri Balogh Edgár rendszerváltás előtti elképzeléseit arról, hogyan lehetne javítani a romániai magyarság helyzetén, az tudja, mire gondolok. Végül a Gáll Ernő lakására összegyűlt társaság Balázs Sándort és engem jelölt ki arra, hogy fogalmazzuk meg a kiáltványt. Ketten átmentünk a másik szobába, és megírtunk egy szöveget. Ezt aztán megvitattuk, itt-ott módosult, és megszületett a Hívó szó, amelyet tizenöten írtunk alá. A kiáltvány meg is jelent a Szabadság december 24-i számában. Aznap alakult meg a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács is, amelynek elnöke lettem.
Milyen szerepe volt RMDSZ megalakulásában?
A különböző önszerveződések felvették egymással a kapcsolatot. Január 7-én tartottunk egy küldöttgyűlést a kolozsvári színházban, majd 13-án Marosvásárhelyen tartották meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség első országos küldöttértekezletét. Horváth Andort és engem kértek fel, hogy a Vásárhelyen elhangzottak alapján írjuk meg az alapszabály-tervezetet, amelyet később Nagyváradon, az alakuló kongresszus elé terjesztettek. Ezen az országos elnökség tagjává választottak, s az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének az elnöke is voltam a megyei szervezet első tisztújító közgyűléséig. Akkor Balázs Sándor lett az elnök, én egy darabig alelnök maradtam. Inkább a Korunkkal szerettem volna foglalkozni. Az első parlamenti választások előtt rá akartak beszélni, hogy vállaljak képviselői vagy szenátori mandátumot. Nemet mondtam, akárcsak akkor, amikor egy államtitkári tisztség elvállalására kértek fel, mert nem akartam Bukarestbe menni. De azért a politikából egy darabig nem szálltam ki. Legalább egy éven át Budapesten, Bukaresten, Párizsban fontos találkozókon képviseltem az RMDSZ-t. Amikor megtartották az első román-magyar értelmiségi találkozót Budapesten, engem kértek, hogy hívjam meg azokat a kolozsvári románokat, akikről úgy gondoljuk, le lehet ülni velük konstruktívan tárgyalni. Emellett részt vettem az RMDSZ kemény belső vitáiban is. Néhányan nem értettünk egyet azzal, hogy Domokos Géza – aki amúgy nagyon jó barátom volt – Ion Iliescu mellé akarta faroltatni az RMDSZ-t. Voltak személyes ambíciókból fakadó konfliktusok is abban a korszakban. Szőcs Géza magatartása mellett vita lett abból is, hogy Kincses Előd szerette volna, ha Tőkés László mellé Király Károlyt is az RMDSZ tiszteletbeli elnökké választják.
Mikor szállt ki a politikából és miért?
Sokáig választott tagja voltam a Szövetségi Képviselők Tanácsának, akkor még Küldöttek Országos Tanácsának hívták. Az egyik kolozsvári ülésen – talán 1994-ben – bejelentettem, hogy kilépek a testületből, miután Tőkés László megfogalmazta azt, hogy az RMDSZ-nek szakítania kell a románokkal szembeni „kézfogás-politikával”. Ezt éppen akkor tette, amikor a román értelmiségiek részéről volt egy pozitív visszajelzés, ami némi biztatást jelentett. Az ülésen azt kértem, Tőkés álláspontját vitassuk meg, ám ezt a testület – kis szavazatkülönbséggel – leszavazta. Ekkor beadtam írásban a felmondásomat, és erre a mai napig büszke vagyok. Ez jelentette a szakításomat a nagypolitikával. Azóta csak civilként fogalmazom meg a véleményemet, illetve még egy darabig MÚRE-elnökként tagja voltam a Szövetségi Egyeztető Tanácsnak is, amelyet a mai napig sóhivatalnak tartok. Nekem már a rendszerváltás előtt nagyon jók voltak a román kapcsolataim, az irodalmon keresztül. Jó viszonyt ápoltam román csúcsértelmiségiekkel, D. R. Popescuval, Adrian Marinoval, Augustin Buzurával. Sokat beszélgettem annak idején Ioan Aluas szociológia professzorral, többször találkoztam Ana Blandianával is.
2012-ben megfogalmazott a Kolozsvár Társaság nevében egy másik kiáltványt, az Új Hívó szót, amely nevében is utal az 1989-es dokumentumra. Mi késztette arra, hogy közzétegye ezt a szöveget?
Elsősorban az RMDSZ ellenében alakított árnyékszervezetek, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt megalakulása. Ugyanakkor úgy éreztem, az RMDSZ politizálásán is változtatni kellene.
Bár néha bíráltam, egy pillanatig sem fordítottam hátat az RMDSZ-nek. Soha nem gondoltam azt, hogy a szövetségnek van alternatívája Erdélyben az érdekképviseletre.
Dilettánsnak tartom a szervezeteket, amelyek alternatívaként kínálják magukat. Ettől függetlenül néhány ember e szervezetek vezetői közül – például Szilágyi Zsolt – kifejezetten rokonszenves volt számomra, amíg az RMDSZ tagja volt. Szerintem Tőkés László hergelte őket végig, mert nem bírta elviselni, hogy ne ő legyen a megmondóember. Az Új Hívó szó megfogalmazására késztetett az is, hogy azt tapasztaltam: az RMDSZ-ben is egyre nagyobb szerepet kaptak az úgynevezett megélhetési politikusok. Nyilván naivitás volt azt hinni, hogy az RMDSZ sokáig megmarad ernyőszervezetnek. Jómagam soha nem voltam híve a pártosodásnak, de elfogadom, hogy ebben az országos politikai felállásban más lehetőség nem volt.
Az úgynevezett külhoni magyar közösségek politikailag mindenütt megosztottak. Hogyan lehetne összebékíteni egy nagy létszámú nemzeti közösség politikai sokszínűségét az egységes politikai érdekképviselet szükségszerűségével?
Az az érzésem, erre nincs recept.
Nem erdélyi magyar sajátosság, hogy a rendszerváltáskor aktív politikai szerepet vállaló értelmiségiek kivonulnak a politikából, és csak néha hallatják hangjukat. A 2012-es felhívásának kezdeti visszhangja hamar elcsitult. Meghallgatja-e mostanában az RMDSZ az értelmiségiek véleményét?
Én megtanultam leszámolni az illúzióimmal. Persze, ettől még néha úgy érzem, érdemes megszólalnom. Meglepett, amikor megtudtam, hogy életműdíjat kapok az RMDSZ-től. Ebben nem tudom, mekkora súlya volt a rendszerváltás utáni politikai szerepvállalásomnak és mekkora az irodalmi munkásságomnak. Lehet, hogy ez is egy illúzió, de pozitív folyamatnak látom, hogy az RMDSZ – elsősorban néhány fiatal politikusa révén – egyre inkább hallgat a civil társadalomra. Ezt tapasztalom a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa program megszervezése kapcsán. Tamás Gáspár Miklós írta, hogy a pártok erodálásával párhuzamosan a társadalom egyre inkább a civil önszerveződés irányában mozdul el. Az ifjúsági főváros program esetében egy újfajta magatartást láttam az RMDSZ néhány politikusa részéről. Fogalmazhatnék úgy is, hogy bevonták az ügyek intézésébe, a tervezésbe a civileket is. És nagy dolognak tartom, hogy a mai fiatalok természetesnek veszik: beleszólásuk van, lehet saját ügyeikbe, ügyeinkbe. Kolozsvár az övék is, erre nem kell engedélyt kérniük a többségtől.
Milyennek látja most az RMDSZ-t és a szervezet jövőjét?
Sok mindent vállalnak ott, ahol érdemben jelen tudnak lenni. Kolozsváron régóta nem volt tartósan ennyire jó az RMDSZ néhány politikusának megítélése, elsősorban Horváth Annának köszönhetően. Az alpolgármester olyan fiatalokat vett maga mellé, akikkel együtt el tudott érni valamit. A két előző magyar alpolgármester semmit nem tudott elérni. Az RMDSZ hátországát ugyanakkor hiányolom. Annak idején, Kolozsváron, rövid idő alatt 50-60 ezer ember iratkozott be az RMDSZ-be. Nem kellett győzködni őket, sorban álltak a színház pénztáránál és adták le a belépési nyilatkozatukat. Akkor volt tömegalapja az RMDSZ-nek. Hozzám lassan másfél évtizede senki nem jött megkérdezni, hogy nem fizetném be a tagsági díjat? Azt sem tudom, egyáltalán még van-e tagsági díj. Az RMDSZ lassan már csak a kampányban fordul az emberekhez. Ezért is gondolom úgy, hogy a szövetség és a civil szervezetek közötti viszony kulcsfontosságú lehet, a civileken keresztül meg lehet próbálni néhány érdeket érvényesíteni.
Az életműdíj is bizonyítja, hogy van tekintélye az RMDSZ-ben. Elképzelhető, hogy előbbi kifogásait szóvá tegye egy harmadik Új Hívó szóban?
Elképzelhető. De nem szeretnék muníciót szolgáltatni azoknak, akikkel messzemenően nem értek egyet. A kritikát szükségesnek tartom, de nehéz ezeket úgy megfogalmazni, hogy ne az RMDSZ ellenfeleinek malmára hajtsa a vizet. Az egyik RMDSZ-kongresszuson a küldötteknek járó húsz másodperc alatt meg is fogalmaztam azt a kritikámat, hogy a Szövetségi Egyeztető Tanács eljelentéktelenedett. Egy bírálatot meg lehet fogalmazni húsz másodpercben vagy húsz oldalas kiáltványban, én inkább a könyveimben fogom elmondani a véleményemet.
Visszakanyarodnék a 25 évvel ezelőtt történtekre. Az 1989-ben táplált reményekhez képest mi okozta Kántor Lajos számára a legnagyobb csalódást?
A kultúra háttérbe szorulását fájlalom, és nem csak magyar vonatkozásban. A Ceauşescu-időkben tekintélye volt a kultúrát, irodalmat képviselő személyeknek, intézményeknek. Néhány szerencsés helyzet kivételével ezek az emberek, intézmények a háttérbe szorultak. Mondok egy példát: egy év múlva 1200 lej lesz a minimálbér Romániában, ma alig 200 lejjel nagyobb a Korunk főszerkesztőjének a fizetése. Ezt én szégyenletesnek tartom. Csalódtam a magyar-magyar kapcsolatok alakulásában is. Huszonöt éve el nem tudtam volna képzelni ekkora megosztottságot.
Csalódottan veszem tudomásul azt is, hogy a politikai elit és az értelmiség a 25 év alatt mennyire eltávolodott az emberektől.
A Hívó szóban megfogalmazott célkitűzések közül az önálló állami magyar egyetem létrehozásának elmulasztását fájlalom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
Életműdíjat vett át KÁNTOR LAJOS az RMDSZ létrejöttének negyedszázados évfordulóját ünneplő gálán. A kolozsvári írót, szerkesztőt a huszonöt évvel ezelőtt történtekről, az értelmiség és a politika viszonyáról kérdezte Cseke Péter Tamás.
Egyik megfogalmazója volt 1989 karácsonyakor a Hívó szó című kiáltványnak. Ezt sokan az RMDSZ születési bizonyítványának is nevezik. Helytálló ez a megállapítás?
Közvetlenül a rendszerváltáskor párhuzamosan beindult az erdélyi magyarság szerveződése különböző nagyvárosokban, Bukarestben, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Kolozsváron és Székelyföldön is. Ám tudomásom szerint Kolozsváron született meg az első írásos, átgondolt, programatikus elképzelés a romániai magyar közösség jövőjéről. Ez volt a Hívó szó. Nem tudok arról, hogy a Domokos Géza nevéhez fűződő szervezkedés során a kolozsvárihoz hasonlóan átfogó, a múltra visszatekintő, de inkább a jövőt megcélzó, a romániai magyar közösség elképzeléseit megfogalmazó szöveg született volna. Akkor, a legelső napokban keveset tudtak egymásról ezeknek a szerveződéseknek a kezdeményezői. Hiszen a diktatúra összeomlása mindenkit nagyon váratlanul ért. Talán Silviu Brucanon kívül senki sem számított erre Romániában, romániai magyar biztosan nem. Brucan tudott a legtöbbet, mert ő Washingtonból ment Moszkvába és onnan jött vissza.
Hogyan készült a kiáltvány?
December 22-én Balázs Sándor és Nagy György körbejárt néhány kolozsvári magyar értelmiségit, akiket elhívtak másnapra Gáll Ernő lakására. Erre a megbeszélésére Balogh Edgár hozott egy szöveget, amely a jelenlévők mindegyike szerint használhatatlan volt. Úgy véltük, ez egy „térden állva lázadó” szöveg volt, a régi kísérletek szellemében fogalmazta meg a szerzője. Aki ismeri Balogh Edgár rendszerváltás előtti elképzeléseit arról, hogyan lehetne javítani a romániai magyarság helyzetén, az tudja, mire gondolok. Végül a Gáll Ernő lakására összegyűlt társaság Balázs Sándort és engem jelölt ki arra, hogy fogalmazzuk meg a kiáltványt. Ketten átmentünk a másik szobába, és megírtunk egy szöveget. Ezt aztán megvitattuk, itt-ott módosult, és megszületett a Hívó szó, amelyet tizenöten írtunk alá. A kiáltvány meg is jelent a Szabadság december 24-i számában. Aznap alakult meg a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács is, amelynek elnöke lettem.
Milyen szerepe volt RMDSZ megalakulásában?
A különböző önszerveződések felvették egymással a kapcsolatot. Január 7-én tartottunk egy küldöttgyűlést a kolozsvári színházban, majd 13-án Marosvásárhelyen tartották meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség első országos küldöttértekezletét. Horváth Andort és engem kértek fel, hogy a Vásárhelyen elhangzottak alapján írjuk meg az alapszabály-tervezetet, amelyet később Nagyváradon, az alakuló kongresszus elé terjesztettek. Ezen az országos elnökség tagjává választottak, s az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének az elnöke is voltam a megyei szervezet első tisztújító közgyűléséig. Akkor Balázs Sándor lett az elnök, én egy darabig alelnök maradtam. Inkább a Korunkkal szerettem volna foglalkozni. Az első parlamenti választások előtt rá akartak beszélni, hogy vállaljak képviselői vagy szenátori mandátumot. Nemet mondtam, akárcsak akkor, amikor egy államtitkári tisztség elvállalására kértek fel, mert nem akartam Bukarestbe menni. De azért a politikából egy darabig nem szálltam ki. Legalább egy éven át Budapesten, Bukaresten, Párizsban fontos találkozókon képviseltem az RMDSZ-t. Amikor megtartották az első román-magyar értelmiségi találkozót Budapesten, engem kértek, hogy hívjam meg azokat a kolozsvári románokat, akikről úgy gondoljuk, le lehet ülni velük konstruktívan tárgyalni. Emellett részt vettem az RMDSZ kemény belső vitáiban is. Néhányan nem értettünk egyet azzal, hogy Domokos Géza – aki amúgy nagyon jó barátom volt – Ion Iliescu mellé akarta faroltatni az RMDSZ-t. Voltak személyes ambíciókból fakadó konfliktusok is abban a korszakban. Szőcs Géza magatartása mellett vita lett abból is, hogy Kincses Előd szerette volna, ha Tőkés László mellé Király Károlyt is az RMDSZ tiszteletbeli elnökké választják.
Mikor szállt ki a politikából és miért?
Sokáig választott tagja voltam a Szövetségi Képviselők Tanácsának, akkor még Küldöttek Országos Tanácsának hívták. Az egyik kolozsvári ülésen – talán 1994-ben – bejelentettem, hogy kilépek a testületből, miután Tőkés László megfogalmazta azt, hogy az RMDSZ-nek szakítania kell a románokkal szembeni „kézfogás-politikával”. Ezt éppen akkor tette, amikor a román értelmiségiek részéről volt egy pozitív visszajelzés, ami némi biztatást jelentett. Az ülésen azt kértem, Tőkés álláspontját vitassuk meg, ám ezt a testület – kis szavazatkülönbséggel – leszavazta. Ekkor beadtam írásban a felmondásomat, és erre a mai napig büszke vagyok. Ez jelentette a szakításomat a nagypolitikával. Azóta csak civilként fogalmazom meg a véleményemet, illetve még egy darabig MÚRE-elnökként tagja voltam a Szövetségi Egyeztető Tanácsnak is, amelyet a mai napig sóhivatalnak tartok. Nekem már a rendszerváltás előtt nagyon jók voltak a román kapcsolataim, az irodalmon keresztül. Jó viszonyt ápoltam román csúcsértelmiségiekkel, D. R. Popescuval, Adrian Marinoval, Augustin Buzurával. Sokat beszélgettem annak idején Ioan Aluas szociológia professzorral, többször találkoztam Ana Blandianával is.
2012-ben megfogalmazott a Kolozsvár Társaság nevében egy másik kiáltványt, az Új Hívó szót, amely nevében is utal az 1989-es dokumentumra. Mi késztette arra, hogy közzétegye ezt a szöveget?
Elsősorban az RMDSZ ellenében alakított árnyékszervezetek, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt megalakulása. Ugyanakkor úgy éreztem, az RMDSZ politizálásán is változtatni kellene.
Bár néha bíráltam, egy pillanatig sem fordítottam hátat az RMDSZ-nek. Soha nem gondoltam azt, hogy a szövetségnek van alternatívája Erdélyben az érdekképviseletre.
Dilettánsnak tartom a szervezeteket, amelyek alternatívaként kínálják magukat. Ettől függetlenül néhány ember e szervezetek vezetői közül – például Szilágyi Zsolt – kifejezetten rokonszenves volt számomra, amíg az RMDSZ tagja volt. Szerintem Tőkés László hergelte őket végig, mert nem bírta elviselni, hogy ne ő legyen a megmondóember. Az Új Hívó szó megfogalmazására késztetett az is, hogy azt tapasztaltam: az RMDSZ-ben is egyre nagyobb szerepet kaptak az úgynevezett megélhetési politikusok. Nyilván naivitás volt azt hinni, hogy az RMDSZ sokáig megmarad ernyőszervezetnek. Jómagam soha nem voltam híve a pártosodásnak, de elfogadom, hogy ebben az országos politikai felállásban más lehetőség nem volt.
Az úgynevezett külhoni magyar közösségek politikailag mindenütt megosztottak. Hogyan lehetne összebékíteni egy nagy létszámú nemzeti közösség politikai sokszínűségét az egységes politikai érdekképviselet szükségszerűségével?
Az az érzésem, erre nincs recept.
Nem erdélyi magyar sajátosság, hogy a rendszerváltáskor aktív politikai szerepet vállaló értelmiségiek kivonulnak a politikából, és csak néha hallatják hangjukat. A 2012-es felhívásának kezdeti visszhangja hamar elcsitult. Meghallgatja-e mostanában az RMDSZ az értelmiségiek véleményét?
Én megtanultam leszámolni az illúzióimmal. Persze, ettől még néha úgy érzem, érdemes megszólalnom. Meglepett, amikor megtudtam, hogy életműdíjat kapok az RMDSZ-től. Ebben nem tudom, mekkora súlya volt a rendszerváltás utáni politikai szerepvállalásomnak és mekkora az irodalmi munkásságomnak. Lehet, hogy ez is egy illúzió, de pozitív folyamatnak látom, hogy az RMDSZ – elsősorban néhány fiatal politikusa révén – egyre inkább hallgat a civil társadalomra. Ezt tapasztalom a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa program megszervezése kapcsán. Tamás Gáspár Miklós írta, hogy a pártok erodálásával párhuzamosan a társadalom egyre inkább a civil önszerveződés irányában mozdul el. Az ifjúsági főváros program esetében egy újfajta magatartást láttam az RMDSZ néhány politikusa részéről. Fogalmazhatnék úgy is, hogy bevonták az ügyek intézésébe, a tervezésbe a civileket is. És nagy dolognak tartom, hogy a mai fiatalok természetesnek veszik: beleszólásuk van, lehet saját ügyeikbe, ügyeinkbe. Kolozsvár az övék is, erre nem kell engedélyt kérniük a többségtől.
Milyennek látja most az RMDSZ-t és a szervezet jövőjét?
Sok mindent vállalnak ott, ahol érdemben jelen tudnak lenni. Kolozsváron régóta nem volt tartósan ennyire jó az RMDSZ néhány politikusának megítélése, elsősorban Horváth Annának köszönhetően. Az alpolgármester olyan fiatalokat vett maga mellé, akikkel együtt el tudott érni valamit. A két előző magyar alpolgármester semmit nem tudott elérni. Az RMDSZ hátországát ugyanakkor hiányolom. Annak idején, Kolozsváron, rövid idő alatt 50-60 ezer ember iratkozott be az RMDSZ-be. Nem kellett győzködni őket, sorban álltak a színház pénztáránál és adták le a belépési nyilatkozatukat. Akkor volt tömegalapja az RMDSZ-nek. Hozzám lassan másfél évtizede senki nem jött megkérdezni, hogy nem fizetném be a tagsági díjat? Azt sem tudom, egyáltalán még van-e tagsági díj. Az RMDSZ lassan már csak a kampányban fordul az emberekhez. Ezért is gondolom úgy, hogy a szövetség és a civil szervezetek közötti viszony kulcsfontosságú lehet, a civileken keresztül meg lehet próbálni néhány érdeket érvényesíteni.
Az életműdíj is bizonyítja, hogy van tekintélye az RMDSZ-ben. Elképzelhető, hogy előbbi kifogásait szóvá tegye egy harmadik Új Hívó szóban?
Elképzelhető. De nem szeretnék muníciót szolgáltatni azoknak, akikkel messzemenően nem értek egyet. A kritikát szükségesnek tartom, de nehéz ezeket úgy megfogalmazni, hogy ne az RMDSZ ellenfeleinek malmára hajtsa a vizet. Az egyik RMDSZ-kongresszuson a küldötteknek járó húsz másodperc alatt meg is fogalmaztam azt a kritikámat, hogy a Szövetségi Egyeztető Tanács eljelentéktelenedett. Egy bírálatot meg lehet fogalmazni húsz másodpercben vagy húsz oldalas kiáltványban, én inkább a könyveimben fogom elmondani a véleményemet.
Visszakanyarodnék a 25 évvel ezelőtt történtekre. Az 1989-ben táplált reményekhez képest mi okozta Kántor Lajos számára a legnagyobb csalódást?
A kultúra háttérbe szorulását fájlalom, és nem csak magyar vonatkozásban. A Ceauşescu-időkben tekintélye volt a kultúrát, irodalmat képviselő személyeknek, intézményeknek. Néhány szerencsés helyzet kivételével ezek az emberek, intézmények a háttérbe szorultak. Mondok egy példát: egy év múlva 1200 lej lesz a minimálbér Romániában, ma alig 200 lejjel nagyobb a Korunk főszerkesztőjének a fizetése. Ezt én szégyenletesnek tartom. Csalódtam a magyar-magyar kapcsolatok alakulásában is. Huszonöt éve el nem tudtam volna képzelni ekkora megosztottságot.
Csalódottan veszem tudomásul azt is, hogy a politikai elit és az értelmiség a 25 év alatt mennyire eltávolodott az emberektől.
A Hívó szóban megfogalmazott célkitűzések közül az önálló állami magyar egyetem létrehozásának elmulasztását fájlalom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2016. június 23.
Balogh Edgár: régi hittel át az új korba
Temesváron született 110 éve, Kolozsvárott hunyt el két évtizede Balogh Edgár közíró, szerkesztő, a romániai magyar irodalom egyik nagyhatású szervezője és nevelője.
A nagyszebeni szász Kessler családból származott az 1906. szeptember 7-én született író, apja honvédtiszt, anyja tanítónő volt. A család 1910-ben Pozsonyba költözött. 1926-ban vette fel anyja családnevét, így lett Balogh. Pozsonyban végezte el a magyar reálgimnáziumot, majd a prágai német egyetem filozófiai karán folytatta tanulmányait. Etnográfusnak készült. 1922-ben a losonci A Mi Lapunk című ifjúsági folyóirat jelentette meg első írását, rá öt évre már a Budapesten megjelenő Ethnographia-Népélet közölte egyik tanulmányát. Publicisztikai munkásságát a Prágai Magyar Hírlapban, a csehszlovákiai magyar ellenzéki pártok lapjában kezdte. Kezdeményezője és szervezője volt a csehszlovákiai magyar ifjúság haladó Sarlós-mozgalmának. 1931-ben a kommunista mozgalomba kapcsolódva Fábry Zoltánnal szerkesztette Az Út című prágai baloldali folyóiratot. 1934-ben lefordított egy antifasiszta művet, ezért a csehszlovák hatóságok 1935-ben kiutasították az országból. Kolozsváron, majd Brassóban telepedett le, a Korunk, illetve a Brassói Lapok munkatársa lett. Rövid ideig tanító volt Kalotaszentkirályon, majd Móricz Zsigmond megbízásából a Kelet Népe kolozsvári szerkesztője lett. Tanított és egy ideig rektora volt a Bolyai Tudományegyetemnek, de 1949-ben – a Magyar Népi Szövetség több más vezetőjével együtt a szocialista törvényesség megsértésének vádjával – letartóztatták, és 1956-ig börtönbe vetették.
A Babeş és Bolyai Egyetem egyesítése után a magyar irodalomtörténeti tanszéken publicisztikát adott elő. 1957-től 1971-ig az újrainduló Korunk főszerkesztő-helyettese volt.
A hithű kommunista
Noha éppen a kommunista hatalom vetette börtönbe Balogh Edgárt, eszmei síkon tántoríthatatlan rajongója maradt a lenini eszméknek. Egy 1972-ben megjelent kötetének (Intelmek, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest) előszavában a következőképen fogalmaz: „Pártunk főtitkára mindnyájunk szívéből szólt, akik ifjúságunktól korszerű önmegfogalmazást várunk a szocialista tudat s ennek megfelelően az alkotó emberség szellemében, s ezért helytelenítünk minden eltompulást, mely marxista-leninista ideológiai felkészültségünk, szocialista hazafiságunk rovására valamelyes nemtörődömséget, egyénieskedő és szabados tervszerűtlenséget sugalmazna, veszélyeztetve az új nemzedék folytatólagos történelmi szerepét a szocialista társadalom építésében.” A kötet fejezeteiben „saját kommunistává válásom ívéről” szól Balogh Edgár, azzal a kimondott céllal, hogy hozzájáruljon „ideológiai megerősödésünkhöz, főleg a nevelés terén”. A kötet utolsó lapján reményét fejezi ki, hogy „álbaloldali megoldások és reakciós visszacsuszamlások helyett a fiatalság megtalálja a pártos kommunista felfogás teljes emberi becsét és jelentőségét”. Nos, az akkori fiatalság ennek nem találta meg sem becsét, sem jelentőségét: 1989 decemberében a tömeg Romániában is besöpörte az asztal alá a kommunista diktatúrát, lenini, marxi, ceauşescui ideológiájával együtt.
Nem adta fel
De Balogh Edgár nem adta fel: úgy gondolta – több más levitézlett káderrel együtt –, ott a helye továbbra is a véleményformáló, észosztó tisztségviselők között, így aztán a frissen alakult magyar érdekképviseletben is szeretett volna jeleskedni. Erről érdekes adalékokat találunk az Együtt és külön: az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című kötetben, melyet Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán szerkesztett, és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet jelentetett meg Kolozsváron, 2004-ben. Kiderül, hogy a forradalom napjaiban Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, ám Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet. Viszont megalakult a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács, melynek december 28-i gyűlésén felszínre kerültek a nézeteltérések. Sipos Gábor ekkor úgy fogalmazott, hogy a „magyarság körében a nomenklatúra jóemberei maradtak meg hangadónak”. Kapcza Imre ügyvéd kijelentette, nem hajlandó együttműködni Balogh Edgárral. Idézünk a fent említett kötetből: „Az összeszólalkozást követő napokban Benkő Samu próbálta rávenni, hogy ezt most már tényleg hagyja abba, írjon, stb.” Gáll Ernő szerint Balogh Edgár mindenáron elnökölni akart, noha „vele szembe évtizedek óta gyűlt a kritika, sőt az ellenszenv…”. Kétségtelen, hogy Balogh Edgár sokat tett az erdélyi magyarságért, Kolozsvárért, de esetében is érvényes az a megállapítás, hogy nem tudta, mikor kell egyet hátrább lépni.
Kolozsváron hunyt el 1996. június 19-én.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Temesváron született 110 éve, Kolozsvárott hunyt el két évtizede Balogh Edgár közíró, szerkesztő, a romániai magyar irodalom egyik nagyhatású szervezője és nevelője.
A nagyszebeni szász Kessler családból származott az 1906. szeptember 7-én született író, apja honvédtiszt, anyja tanítónő volt. A család 1910-ben Pozsonyba költözött. 1926-ban vette fel anyja családnevét, így lett Balogh. Pozsonyban végezte el a magyar reálgimnáziumot, majd a prágai német egyetem filozófiai karán folytatta tanulmányait. Etnográfusnak készült. 1922-ben a losonci A Mi Lapunk című ifjúsági folyóirat jelentette meg első írását, rá öt évre már a Budapesten megjelenő Ethnographia-Népélet közölte egyik tanulmányát. Publicisztikai munkásságát a Prágai Magyar Hírlapban, a csehszlovákiai magyar ellenzéki pártok lapjában kezdte. Kezdeményezője és szervezője volt a csehszlovákiai magyar ifjúság haladó Sarlós-mozgalmának. 1931-ben a kommunista mozgalomba kapcsolódva Fábry Zoltánnal szerkesztette Az Út című prágai baloldali folyóiratot. 1934-ben lefordított egy antifasiszta művet, ezért a csehszlovák hatóságok 1935-ben kiutasították az országból. Kolozsváron, majd Brassóban telepedett le, a Korunk, illetve a Brassói Lapok munkatársa lett. Rövid ideig tanító volt Kalotaszentkirályon, majd Móricz Zsigmond megbízásából a Kelet Népe kolozsvári szerkesztője lett. Tanított és egy ideig rektora volt a Bolyai Tudományegyetemnek, de 1949-ben – a Magyar Népi Szövetség több más vezetőjével együtt a szocialista törvényesség megsértésének vádjával – letartóztatták, és 1956-ig börtönbe vetették.
A Babeş és Bolyai Egyetem egyesítése után a magyar irodalomtörténeti tanszéken publicisztikát adott elő. 1957-től 1971-ig az újrainduló Korunk főszerkesztő-helyettese volt.
A hithű kommunista
Noha éppen a kommunista hatalom vetette börtönbe Balogh Edgárt, eszmei síkon tántoríthatatlan rajongója maradt a lenini eszméknek. Egy 1972-ben megjelent kötetének (Intelmek, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest) előszavában a következőképen fogalmaz: „Pártunk főtitkára mindnyájunk szívéből szólt, akik ifjúságunktól korszerű önmegfogalmazást várunk a szocialista tudat s ennek megfelelően az alkotó emberség szellemében, s ezért helytelenítünk minden eltompulást, mely marxista-leninista ideológiai felkészültségünk, szocialista hazafiságunk rovására valamelyes nemtörődömséget, egyénieskedő és szabados tervszerűtlenséget sugalmazna, veszélyeztetve az új nemzedék folytatólagos történelmi szerepét a szocialista társadalom építésében.” A kötet fejezeteiben „saját kommunistává válásom ívéről” szól Balogh Edgár, azzal a kimondott céllal, hogy hozzájáruljon „ideológiai megerősödésünkhöz, főleg a nevelés terén”. A kötet utolsó lapján reményét fejezi ki, hogy „álbaloldali megoldások és reakciós visszacsuszamlások helyett a fiatalság megtalálja a pártos kommunista felfogás teljes emberi becsét és jelentőségét”. Nos, az akkori fiatalság ennek nem találta meg sem becsét, sem jelentőségét: 1989 decemberében a tömeg Romániában is besöpörte az asztal alá a kommunista diktatúrát, lenini, marxi, ceauşescui ideológiájával együtt.
Nem adta fel
De Balogh Edgár nem adta fel: úgy gondolta – több más levitézlett káderrel együtt –, ott a helye továbbra is a véleményformáló, észosztó tisztségviselők között, így aztán a frissen alakult magyar érdekképviseletben is szeretett volna jeleskedni. Erről érdekes adalékokat találunk az Együtt és külön: az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című kötetben, melyet Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán szerkesztett, és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet jelentetett meg Kolozsváron, 2004-ben. Kiderül, hogy a forradalom napjaiban Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, ám Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet. Viszont megalakult a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács, melynek december 28-i gyűlésén felszínre kerültek a nézeteltérések. Sipos Gábor ekkor úgy fogalmazott, hogy a „magyarság körében a nomenklatúra jóemberei maradtak meg hangadónak”. Kapcza Imre ügyvéd kijelentette, nem hajlandó együttműködni Balogh Edgárral. Idézünk a fent említett kötetből: „Az összeszólalkozást követő napokban Benkő Samu próbálta rávenni, hogy ezt most már tényleg hagyja abba, írjon, stb.” Gáll Ernő szerint Balogh Edgár mindenáron elnökölni akart, noha „vele szembe évtizedek óta gyűlt a kritika, sőt az ellenszenv…”. Kétségtelen, hogy Balogh Edgár sokat tett az erdélyi magyarságért, Kolozsvárért, de esetében is érvényes az a megállapítás, hogy nem tudta, mikor kell egyet hátrább lépni.
Kolozsváron hunyt el 1996. június 19-én.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)