Két bölcsészettudományi szakkönyvet ajánlottak az érdeklődők figyelmébe november 22-én a BBTE Bölcsészkarán. Berszán István Irodalomelmélet – Olvasásgyakorlat című, tankönyv jellegű kötetét a Kolozsvári Egyetemi Nyomda adta ki, az említett szerző szerkesztésében megjelent Gyakorlat-Etika-Pragmatizmus című tanulmánygyűjteményt pedig a Scientia Kiadó gondozta. A tanulmánykötet társszerzője Székely Melinda. Ez a könyv folytatása a Scientia Bölcsészettudomány sorozatában korábban megjelent Alternatív mozgáselemek: működés és/vagy gyakorlás a kognitív folyamatban című munkának. Viszonylag állandó kutatócsoport tett kísérletet az irodalomtudomány újabb társtudományokkal kialakuló kapcsolatának alternatív javaslatokat is megfogalmazó vizsgálatára – olvasható az előszóban. /-f-: Új bölcsészeti szakkönyvek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./

Az európai újságírás, azon belül az erdélyi zsurnalisztika legjobb hagyományaira építve, neves elődök műveivel állandó pár- és perbeszédben állva építette fel Cseke Péter a legújabb kötetét (Cseke Péter: A magyar szociográfia erdélyi műhelyei. Presa Universitara Clujeana/Kolozsvári Egyetemi Kiadó, Kolozsvár, 2007. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar újságírószakos diákjai számára készült egyetemi jegyzet összegezés Cseke Péter tudatosan épített gondolatvilágnak. A szerző meggyőződése, hogy a mai erdélyi magyar sajtónak kötelező módon vissza kellene térnie kiváló hagyományaihoz, és abból merítve kellene tovább építkeznie. Cseke Péter a kizárólag tájékoztató újságírással szemben a korszerű szociográfiai sajtóvizsgálatot részesíti előnyben. A magyar újságírói szak intézményépítését már a kilencvenes évek derekán magára vállaló oktató igen magasra helyezte a mércét. Cseke Péter 1995-ben még románul kényszerült megvédeni doktori disszertációját a BBTE Bölcsészkarán. Abban az évben hozta létre Vasile Puscassal együtt az egyetem Politikatudományi Karát. Négy szakon (újságírás, politológia, közigazgatás és kommunikáció) indította be a magyar nyelvű oktatást, és az utóbbi években a mesteri és a doktori képzést is. Az ott folytatott tudományos munka megismertetése végett alapította Cseke Péter 2006-ban a [ME.doc] című média- és kommunikációtudományi szakfolyóiratot, amelynek II. évfolyamának 3–4. száma is nemsokára napvilágot lát. Magyar doktorandusai számára ugyancsak 2006-ban külön tudományos fórumot teremtett, a Média Szakos Doktori Hallgatók Konferenciáját, és annak 2006-os és 2007-es értekezéseit külön kötetekben jelentette meg (Média Szakos Doktori Hallgatók Konferenciája. Kolozsvár, 2006. december 9. : Elméleti alapvetések, fogalomtisztázó törekvések. [ME. doc Könyvtár 1. ] Témavezető: dr. Cseke Péter, Szerkesztette: Botházi Mária, MEDEA Egyesület-Művelődés, Kolozsvár, 2007; Média Szakos Doktori Hallgatók Konferenciája. Kolozsvár, 2007. május 11. A médiakutatás módszertani követelményei. [ME. doc Könyvtár 2. ] Témavezető: dr. Cseke Péter, Szerkesztette: Botházi Mária, MEDEA Egyesület-Művelődés, Kolozsvár, 2007.) Cseke Péter a semmiből, ideget és egészséget felőrlő aprómunkával évtized leforgása alatt olyan egyetemi struktúrát teremtett, amelyre építve ma már létrehozható a szintén általa megálmodott Médiatudományi Kutatóintézet. Nem kevés ez, figyelembe véve, hogy Magyarország határain kívül egyetemi szintű újságíróképzés napjainkban csak Kolozsváron zajlik. A szerző most megjelent kötete olyan jövőbe mutató érték, amely az említett majdani médiaintézmény számára (is) mértéket jelent. /Tibori Szabó Zoltán: Tudomány-egyetem. Cseke Péter oktatói krédója és intézményépítése. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 12./

Dégi L. Csaba: számomra a daganatos betegség nem egyenlő a koporsóval
A daganatos betegek testi, lelki ápolása terén folytatott kutatásaiért a BBTE adjunktusa lett az év kutatója kategória harmadik helyezettje a Dinu Patriciu Alapítvány pályázatán.
Harmadik alkalommal adták át november 2-án a Dinu Patriciu Alapítvány oktatási díjait a parlamentben. Az év kutatója kategóriában harmadik helyezést ért el Dégi László Csaba, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munka Karának adjunktusa. A díjjal kapcsolatos élményeiről, odaítélésének folyamatáról és a daganatos betegek testi, lelki ápolásának romániai helyzetéről kérdeztük. 
- Milyen volt a díjátadó? Hogy érezted magad? 
- Szétválasztom a személyes és szakmai szempontokat. Nagyszerű élmény volt, jól éreztem magam. Megtisztelő volt olyan emberekkel találkozni és meghallgatni a beszédeiket, akik a román társadalom szempontjából fontosak, mint Emil Constantinescu volt államelnök, vagy Dinu Patriciu. 
Szakmailag két dolgot emelnék ki. Nagy büszkeség volt számomra, hogy annak a csapatnak a tagja lehettem, amely idén nagyon sok jelentős díjat elhozott. Másrészt örülök annak, hogy azért a munkámért díjaztak, amelyet a nyilvánosság kevésbé ismer és szeret, viszont én rengeteg energiát fektettem: a daganatos betegek testi, lelki ápolása és ennek a kutatása, a kommunikációs és pszichoszociális igényeinek a körbejárása. Romániában ez a terület még gyerekcipőben jár. 
- Téged ki terjesztett fel a díjra? 
- Gőzöm sincs, hogy ki nevezett a díjra. A jelölés része számomra egyáltalán nem átlátható. Valamikor júliusban kaptam egy emailt az alapítványtól, amelyben felkínálták a lehetőséget, hogy beküldjem az adataimat az értékeléshez. Előbb konzultáltam Kádár Magor kollégámmal, akit már 2009-ben díjazott az oktatói kategóriában a Dinu Patriciu Alapítvány, és megnéztem az eddigi győzteseket is. Egyértelműen az volt az érzésem, hogy inkább a műszaki kutatókat részesítik előnyben, akik óriási ütemben publikálnak impakt faktoros (a tudományos folyóiratok átlagos idézettsége alapján létrehozott mutatószám szerk.) nemzetközi lapokban. Először úgy gondoltam, ezekkel nem tudom felvenni a versenyt a saját szociális témámmal, aztán mégis elküldtem az adataimat. 
- Hogy emlékszel a további eseményekre? 
- Előbb azt tudtam meg, hogy beválasztottak a legjobb 10 kutató közé. Gondoltam, hogy ezzel meg is állt az előrejutási lehetőségem. A legjobbak között olyan kutató is volt/van, aki Finnországban doktorált és a disszertációját rögtön ki is adta a Springer Verlag Kiadó. Nálunk ez elképzelhetetlen. A pszicho-onkologiai világkongresszuson vettem részt, amikor behívtak az alapítványtól interjúra, hogy kiválasszák a legjobb hatot. 
Az interjún kegyetlenek voltak. Nem olyan jellegű beszélgetésre kell gondolni, amire előre fel lehet készülni, hanem pl. publikációs etikáról kérdeztek. Viszont egyben megtisztelőnek éreztem, hogy pont ők kérdeznek. A zsűri elnöke Raluca Ioana van Staden volt, aki 2010-ben megkapta a legjobb női kutatónak járó díjat. Azt fedezte fel, hogy egy csepp vérből, hogyan lehet elektródákkal négy nagyon gyakori daganatnak a jelenlétét megállapítani. Akkora szenzációnak számít ez, hogy amíg sikerült szabadalmaztatnia a felfedezését, addigra már 10 kórházban alkalmazták is. 
- Miben különbözik ez az év egyetemi oktatója díjtól? Ha jól láttam, ebben a kategóriában is feltétel volt, hogy tartsd a kapcsolatot a diákokkal és egy egyetemi tanárnak nem kellene kutatnia is? 
- A Babeş-Bolyai Tudományegyetemen - amely az országos listán a második helyet foglalja és ezzel kutató egyetemnek számít - kötelező módon kell tanítani, kutatni és gyakorlatban is kifejteni valamilyen tevékenységet, tehát a két terület között van átjárás, viszont a különbségek jelentősek. Az interjún arra is rákéredzetek, hogy hány fiatal kutató van a csoportomban. Én őszintén felvállaltam, hogy 4-5 diákkal dolgozom, mert soknak nincs meg az az alapképzettsége, amely a daganatos betegek esetében szükséges. 
Azt tudni kell, hogy a daganatos betegségekkel való munka klinikai terület, és ha az ember szakmailag nem elég felkészült, akkor nem igazán tud tevékenykedni. Ez a példa szerintem tisztázza a különbséget, a kutatónál kevésbé számított a fiatalokkal való munkája, inkább az nyomott a latban, hogy mit publikált. 
- Szerinted az esetedben mi győzte meg a zsűrit? Melyikre vagy a legbüszkébb? 
- Szerintem a legfontosabb, hogy idén New Yorkban az Oxford University Press kiadott egy tankönyvet a daganatos betegek ellátásáról, és ebben egy fejezetet én írtam. Szerintem fontos mérföldkő, hogy egy olyan tankönyvben kértek fel egy fejezetet megírni, amely jelenleg több mint 200 egyetemi könyvtárban elérhető és idén már a második kiadása is megjelent. Ez nagyon sokat nyomhatott a latba. 
- Láttam, hogy lehetett szavazni is. Az mennyiben számított az értékelésnél? 
- Az értékelésnél a szavazatok nem számítottak, kizárólag a zsűri döntött. Minden kategóriában megszavazták a legnépszerűbb jelöltet, ott számított, hogy mennyien voksoltak rád. Csak az átadás után tudtam meg, hogy az számított nagyon sokat az értékelésemnél, hogy egy új területen, és ami még nagyon fontos, egy szociális területet tevékenykedem. 
A bizottság szerette volna megerősíteni ezt a területet, felhívni rá a figyelmet. A zsűritagok nekem személyesen is elmondták, hogy nagyon fontos volt a döntés szempontjából, hogy szociális területtel foglalkozom. A harmadik hely teljesen reális. Egyszerűen nagyon erős volt a mezőny. Aki most megnyerte a kutató kategóriát, az Amerikában tanít, és évente több impakt faktoros publikációja van. 
- Egyetemi berkekben mennyire ismerik el a díjat? 
- Nehezem tudom megítélni, mert még csak a harmadik alkalommal osztották ki. Az elismerés a magyarországi Prima Primissima-díjhoz hasonlít. Ott is egy civil díjazásról van szó és ott is egy üzletember finanszírozz. Nagyjából hasonló a struktúrája is. Az lehet mértékadó, hogy nagyon sok kollégám rám szavazott, óriási szolidaritásban volt részem. Ezért is hiszem azt, hogy egyetemi berkekben nem lehet megkérdőjelezni a fontosságát. 
- Mennyiben segíti ez a díj a munkádat? 
- Ennél a díjnál sokkal többre lenne szükség. Az együttműködés az orvosi és a szociális területek között sokkal jobb kellene legyen, mert anélkül nem lehet a daganatos betegek életminőségén javítani. A számokon és az adatokon túl, amelyeket először publikáltam Romániában - mert nem is lehetett tudni, hogy mi van a daganatos betegekkel - kellenének szolgáltatások, egy biztos pont, amelyet a daganatos betegek hozzátartozói igénybe tudnak venni. 
Ellentétben azzal, amit a drogokkal kapcsolatban hiszek, hogy a politikára kell rátaposni, a daganatos témakörben a frontvonalba kell helyezni a túlélő daganatos betegeket. Olyan nyomást tudnak gyakorolni a döntéshozókra, amelyet szakemberként csak időigényesen és a kapcsolatoktól függően tudnánk elérni. A betegek más stratégiákkal dolgoznak. Én emiatt általában szeretek a beteg szervezetekkel együttműködni, mert tudom, hogy ők fogják megváltoztatni a rendszert. 
- Az olvasók inkább a drogprevenciós előadásaidról ismerhetnek. Milyen inditatásból kezdtél el ezzel a témával foglalkozni? 
- Igaz, ebben a témában közszereplőként nem forogtam annyit, ezért is örülök most ennek a díjnak. Teljesen személyes az indíttatásom: ebből kezdtem el írni az államvizsgámat, hogy az önmagam problémáját is megoldjam. Úgy éreztem, muszáj erre választ kapnom. 
Így indultam és közben nagyon sok beteggel találkoztam, majd nagyon könnyen összefésülődött az én világnézetem és a betegek helyzete. A munkához nagyon jó alapot nyújtott, hogy református kollégiumot végeztem, és hogy imádom a filozófiát. Egzisztencialista filozófia nélkül nem lehet ezt a munkát végezni. Mindenki számára a daganatos betegség a koporsóval egyenlő, számomra nem. Lehetetlenség, hogy az ember pszichéje egész nap sírjon, és a halállal foglalkozzon. Az onkológián is kacagnak, pletykálnak, mindenfélét megbeszélnek az emberek és igényük van arra, hogy a lelki és praktikus igényeikkel foglalkozzanak. 
- Milyen az élet a díj után? 
- Most egyfajta nyomást érzek, mert jobban oda kell tennem magam, hogy folytatni tudjam. Minden dologban az a legnehezebb, hogy fenn tudj tartani egy bizonyos minőséget. Elkezdeni és újat mondani érdekes, nehéz és sokszor magányos, de igazából az a kihívás, hogy meg tudj maradni és valami olyat felmutatni, amiben vannak partnerek, és amivel változásokat tudsz elérni. Ilyen szempontból a díj jól esik, de mellékes. 
Gál László
Dégi L. Csaba könyve az Adatbankban: Dégi, L. Cs. (2010). A daganatos betegségek pszichoszociális elemzése. Elméleti bevezető segítőknek. Presa Universitară Clujeană — Kolozsvári Egyetemi Kiadó, Kolozsvár
Transindex.ro

Jánosi Andrea: „Könyvillusztrátorként több lábon állok”
PÉLDAKÉP(P)
Példakép(p) című rovatunkban hezitáló diákoknak, egyetemistáknak szeretnénk segítséget nyújtani a pályaorientációban, terveik megvalósításában. Egy szakmát két személyiség segítségével mutatunk be: a pályakezdő és az elismert szaktekintély szemszögéből. Igyekszünk rövid, személyes benyomásokkal teli portrékat közölni, amelyek másoknak is tanulságul, esetleg biztatásul szolgálhatnak a továbblépéshez. Reméljük, hogy a jövőben sok hasznos információt tudunk adni Nektek.
Kérdéseiteket, javaslataitokat a campus.szabadsag@yahoo.com email címre várjuk.
Elsőként Jánosi Andrea grafikussal és Korodi Vass Lóránt harmadéves egyetemistával beszélgettünk. Andrea 2005 óta a BBTE Kolozsvári Egyetemi Könyvkiadó grafikusa, számos könyvet illusztrált már, övé a nagysikerű Mátyás, Mátyás című animációs film rajzi része, és a Filmtett portál arculatát is ő tervezi. Lóránt a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem hallgatója, az idei KMDSZ Diáknapok arculatát, de a Perspektíva imázsát is ő álmodta meg.
– Mikor döntöttél úgy, hogy könyvillusztrátorként szeretnél dolgozni?
– Nem döntés kérdése volt. A Marosvásárhelyi Művészeti Líceumba jártam, itt választottam először grafika szakirányt, és itt nyertem betekintést először abba, hogy miről szól az alkalmazott grafika, mit tudhat együtt a betű és a kép. Egyetemre is grafika szakra felvételiztem, de nem vettek fel, így művészetpedagógiát végeztem. Abban az időszakban viszont olyan tanáraink voltak, akik amúgy a grafika tanszéken is tanítottak. Gyakorlatilag ugyanazzal foglalkoztunk, mint a grafikán, még ha nem is olyan intenzíven. Az egyetem kísérleti szakasz volt számomra, ahol kipróbáltam mindent az absztrakt olajfestménytől a litográfiáig, de akkor még csak annyi körvonalazódott bennem, hogy az absztrakt nem az én világom. Sokkal inkább érdekelt a karikatúra és a képregény. A diplomamunkám is egy saját forgatókönyv alapján készült képregény volt.
– Ha nem az egyetem vezetett a mostani munkádhoz, akkor mi tett téged illusztrátorrá?
– Mindenkinek egyéni pályafutása van ezen a szakterületen. Az egyetem alatt nagyon sok dologra rácsodálkozol, mindent kipróbálsz, végül valami biztosan lesz, amiben magabiztosan mozogsz, legyen szó az erőteljes színhasználatról vagy a rajzolás könnyedségéről. Én a színekkel félénkebb voltam, de rajzban nem nagyon ismertem lehetetlent, valószínűleg ennyi elég volt ahhoz, hogy az első felkérést elfogadjam. Kisebb dolgok megrajzolását már az egyetem ideje alatt elvállaltam, de az első komolyabb megrendelést sokkal később kaptam. Közben elvégeztem még egy egyetemet, aminek kevés köze volt a konkrét szakmámhoz, de ekkor nőttem fel, és itt alakultak ki olyan kapcsolataim, amelyek alkotómunkához juttattak. Személyes tapasztalatom tehát az, hogy kapcsolatok révén jut el az ember az első megrendelésig, de ahhoz, hogy egy megrendelést elfogadhass, szükséged van alapismeretekre. Aztán ha majd a munkád tetszik a megrendelőnek, újabb megrendelést kapsz, egyik hozza a másikat. Az egyetem nem tanítja meg annak mikéntjét, hogy hogyan kell munkához jutni – ezt ne várja senki.
– Sokan azt mondják, az egyetemen tanultakat nem minden esetben sikerül hasznosítani az illető szakterületen. Rád ez mennyire vonatkozik?
– Az én esetemben ez kevésbé igaz, mert a munkám az alkotásról szól. Ha valóban a szakmádban dolgozol, nagyon is felhasználható az, amit az egyetemen tanultál. Nagyon sok grafikus dolgozik egyetemről kikerülve szerkesztői/tervezői munkakörben alkalmazottként, munkaidőhöz és mások elvárásaihoz igazodva, feladva a világmegváltó ötleteit. A lakbért havonta ki kell fizetni, szórakozni is kell valamiből, és csak nagyon kevés művésznek adatik meg, hogy szabadon készített grafikáinak, festményeinek eladásából éljen.
– Mit jelent számodra grafikusnak/illusztrátornak lenni?
– Nagyon szeretem a munkám, és örvendek minden felkérésnek, de kemény harcaim vannak az idővel, mert mindez elméletileg a „másodállásom”, gyakorlatilag a szabadidőm. Főállásban grafikusa vagyok egy könyvkiadónak, ami egy szerény, de stabil megélhetést biztosít ugyan, de az a munkakör teljesen másról szól, azaz itt illusztrációs feladataim nincsenek. Több lábon állok, és azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül a szakmámbeliek körében.
– Mi az, amit abszolút pozitívnak látsz a szakmádban?
– Képzőművészként dolgozni azt jelenti, hogy szabad a képzeleted. Léteznek ugyan határidők, esetenként szabályok, felelős döntések, ugyanakkor szabadon alkothatsz.
– A szakmád árnyoldalai…?
– Itthon nem lehet ebből még meggazdagodni. Nagyon kevés művész privilégiuma az anyagi jólét. Eleve nehéz egy fogyasztói társadalomban festményeket/könyveket eladni, mikor annak van keletje, ami azonnal hat, majd kidobható. Nagyon szép, felszabadító és lélekemelő foglalatosság, de vagyonteremtésre nem alkalmas, vagy legalábbis csak nagyon ritka esetben, ha a szerencse is úgy akarja. Ez nem divatszakma.
– Mit tanácsolnál a most szakmát kereső diákoknak pályaválasztás kapcsán?
– Nehéz ajánlani ezt a szakmát, mert már kisgyerekkorban megmutatkozik az, hogy valaki tehetséges-e, de legkésőbb középiskolás korig szinte mindig eldől, hogy valaki alkalmas-e erre a pályára. Aki ezen a pályán indult és tanult, annak csakis kitartást tudok javasolni, és a hitet abban, hogy amit választott, az nem hasztalan.
KRISTÁLY BEÁTA
Szabadság (Kolozsvár)

Dolgok az álomvilágból: Jánosi Andrea tárlata
Jánosi Andrea kolozsvári grafikus és illusztrátor Dolgok odaát című kiállítása nyílt meg Kolozsváron, a Kaja Tanya étteremben.
A tárlat megnyitójára csendes, borozós, meghitt hangulatban került sor. Étteremhez illően a finom falatok sem hiányozhattak – a teltházas eseményen, a hely szellemének megfelelően a résztvevők koccintottak és elbeszélgettek az alkotóval. Jánosi Andrea tavaly jelentkezett először a Dolgok odaátcímű tárlatával Kolozsváron, a Korunk Studiógalériában, a mostani kiállítás ennek volt folytatása. Az alkotó az álmok világából inspirálódik egyéni festményeiben, ezeket gondolja tovább, gondolatait úgy önti művészi formába, hogy ezek a valóság tükrözéseként jelenjenek meg. Tehetségének köszönhetően úgy jeleníti meg álomszerű élményeit, hogy általuk mások is megismerhessék, szemtanúi legyenek az „odaát” lévő dolgainak.
Az élénk színekben pompázó munkáinak története van és közös logikai menete. Aki ezeket végignézi, a művész igen különleges világában találja magát. Bepillantást nyerhetünk lelkének legmélyebb zugaiba, különös nézeteibe. Bizonyos képeken a művésznő magát is megjeleníti, törékeny formában, de leginkább arc nélkül. A részletek gazdagsága, a határozott vonalvezetés, az erős színek dominanciája jellemző a festményeire. Az alkotó szerint nem lehet egy összefüggő történetet találni képei között, viszont külön-külön úgy állnak össze, mint egy regény. Mindegyik alkotásának megvan a saját története, azonban ezek lényegét mindenki a saját érzelmei alapján szűri le.
Jánosi Andrea Szászrégenben született 1979-ben, és mivel rajzkészsége már kiskorában megmutatkozott, szülei úgy döntöttek, hogy olyan emberek kezére bízzák, akik művésszé válását irányítani tudják. A Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban kezdte pályafutását, ahol már országos tantárgyversenyeket nyert. 1998-ban bekerült a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémiára, 2003-ban végzett művészetpedagógia szakon. Ugyanebben az évben felvételt nyert a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem média szakára. 2008-ban filmrendezői diplomát kapott a bukaresti Hyperion Egyetem művészeti fakultásán. Ebben az évben magiszteri képzésben is részt vett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem média és kommunikáció szakán. 2005 óta a BBTE Kolozsvári Egyetemi Könyvkiadó grafikusa, és magánvállalkozóként is ugyanennyi ideje foglalkozik reklámgrafikai tervezéssel. Néhány éve a Filmtett – Erdélyi Filmes Portál arculatát is tervezi. Illusztrátori pályafutását 2007-ben kezdte a Kincses Képeskönyv – Kolozsvár című könyvvel, a Projectograph és Koinónia Kiadó felkérésére. Ez a sorozat öt év alatt hat kiadványt ért meg, amiben négy különböző város mutatkozik be, egyenként több mint ötven illusztráció formájában.
2010-ben a Koinónia Kiadó felkérésére illusztrálta a Kányádi Sándor fordításában megjelent Volt egyszer egy kis zsidó című jiddis népköltészeti válogatást, 2012-ben pedig a Voicu Bojan Hörcsögmesék című meséskönyvéhez készített rajzokat. Hatalmas szakmai sikert ért el 2010-ben Felméri Cecília Mátyás, Mátyás című animációs filmjének rajzi részeivel is. A film több hazai és nemzetközi díjat kapott. Jánosi Andrea tárlata február 28-ig látogatható a kolozsvári Kaja Tanya étterem otthonosan berendezett termeiben.
Zilahi Ágnes Réka
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bookfest Marosvásárhelyen magyar kiadók nélkül
Kimondottan a román olvasóknak szól ez a vásár, magyar könyvet nem találni – válaszolta érdeklődésünkre egy látogató, akit megkérdeztünk, milyennek találja az angol nyelvű, Bookfest elnevezést viselő könyvvásárt, amit a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban szerveztek a hétvégén.
A román mellett magyar nyelvű óriásplakátokkal is hirdetett könyves esemény megtévesztően hatott, hiszen többen is úgy értelmezték, hogy a novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár időpontját hozták előbbre a szervezők. Ám a program alapján hamar kiderült, hogy szó sincs erről. A Bookfestet harmadik alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyen, ahogy egy magyar látogató fogalmazott, „mintegy ellenrendezvényeként a novemberi könyves eseménynek”. Az angol nevű román kulturális eseményen Markó Béla románra fordított, a Badminton. Poezii oportune și inoportune című kötetét is bemutatták.
A Nemzeti Színház előcsarnokában 23 standon 29 könyvkiadó kínálta legfrissebb köteteit, amelyek között volt egy magyar nyelvű meséskönyv, illetve egy háromnyelvű – román, angol és magyar – kiadvány a pálinka történetéről. A román nyelvű kiadványok között angol könyvek is szép számban kaphatók voltak, többek között a frissen megjelent Harry Potter-sorozat legújabb része, a Harry Potter and the Cursed Child, vagyis Harry Potter és az elátkozott gyermek című kötet, amely július végén jelent meg Londonban. A legújabb Harry Potter-történet tulajdonképpen nem regény, hanem színdarab.
Érdeklődésünkre, hogy a magyar kiadók közül miért nem volt jelen egy sem a hétvégi eseményen, H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója azt mondta, túl sok a standbér, amit kértek a színházban. „Nekik lehet, hogy üzlet, de nekünk nem az” – magyarázta a kiadóigazgató, hozzátéve, hogy a magyar közönség amúgy sem látogatja ezt a vásárt, tehát egy magyar kiadónak mindenképpen veszteség ott ülni három-négy napon keresztül. „Számunkra bőven elég az évi négy nagy eseményen való részvétel: a tavaszi és nyári Budapesti könyvvásáron, a Kolozsvárin és a novemberi Marosvásárhelyin.”
Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke érdeklődésünkre elmondta, a novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezését már májusban megkezdték, hamarosan a szervezői csapat ismerteti a várható programot. A könyvvásárra rendszeresen meghívják a jelentős román kiadókat is, de azok közül nagyon kevesen tesznek eleget a meghívásnak. Az Oxford, valamint a Kolozsvári egyetemi kiadó van jelen rendszeresen az eseményen, a többi távol mArad – magyarázta Káli Király István.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Recenzió - Látlelet az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről
Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség
Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és a 2011. romániai népszámlások tükrében
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem gondozásában jelent meg Veres Valér szociológus Erdély népességszerkezetét és főbb demográfiai folyamatait az 1992 és 2011 közötti romániai népszámlálások alapján elemző kötete.
/Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség. Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és 2011. évi romániai népszámlálások tükrében. Kolozsvár, Kolozsvári Egyetemi Kiadó,  2015, 263. p./
Demográfia, de miért is?
A népszámlálás előzetes eredményeit Kiss Tamás és Barna Gergő korábban már közétették[1], de ez nem teszi fölöslegessé a végleges eredmények újabb szakszerű, a tágabb kontextust is szem előtt tartó munka elkészítését. A népszámlálás végleges adataival a szerző az előzetes adatközlésekhez képest új szempontok alapján vizsgálhatta Románia és azon belül a magyarság demográfiai helyzetét.[2] Ez adja az ismertetendő kötet aktualitását. A jelenlegi erdélyi magyarság demográfiai helyzetének megértése nélkül nem tudunk egy sor más, például etnoszociális, oktatási, gazdasági, politikai vagy más társadalmi problémát sem megérteni, sem helyesen értelmezni. Veres Valér a népességszám változását (nemzetiség és anyanyelv tekintetében), szerkezeti rétegződését (korszerkezet, iskolázottság, foglalkoztatottság), természetes népmozgalmát (születés, halálozás, termékenység stb.), családi állapotát, illetve a magyarságot érintő migrációs folyamatokat a romániai keretbe ágyazva vizsgálja. A nemzetiség adatsorait elsősorban magyar vonatkozásban elemzi.
Egy „félre síklott” népszámlálás
A könyv elején a szerző rávilágít a 2011. évi népszámlálás sajátosságaira. Ez volt Románia első Európai Uniós követelmények szerint végrehajtott népességösszeírása. Az Eurostat ajánlása alapján az egy évnél hosszabb ideje külföldön tartózkodókat nem számították be az ország állandó népességébe. Ugyanakkor az egész módszertant és az eredményeket elbizonytalanítja, hogy a stabil népességszámot utólag 1 183 000 fővel megnövelték.[3] Románia népességét ez alapján 20 121 541 főben határozták meg. De ebből csak 18 884 800 fő esetében ismert a nemzetiségi és a vallási hovatartozás, valamint az anyanyelv. Ez egyfelől annak a következménye, hogy az említett három adat közlése önkéntes bevallás alapján történt, másfelől, hogy a népszámlálás során összeírt közzel 1,2 millió fő esetében az említett három kritérium nem ismert. A hivatalos álláspont szerint – melyet a szerző is közöl – a következő okok vezettek a népszámlálás kiegészítéséhez: a népszámlálás előkészítésében és lebonyolítása során problémák adódtak, amelyek előre jelezték a népesség alulszámolását, illetve hogy erkölcsi kérdés az ország népességének korrekt megismerése. Kiss Tamás ezt némileg árnyalja: a hivatalos népességelőrejelzések 2011 elejére 21 413 000 lakosságot jósoltak, de ebben gyakorlatilag csak a természetes népmozgalmi veszteséggel számoltak. A szakértők nem kalkuláltak azzal, hogy 2,5-3 millió román állampolgár él és dolgozik majd külföldön.[4] A hiányt pedig valahonnan pótolni kellett. Ez felveti az adatkettőződés lehetőségét és megkérdőjelezi a népszámlálás hitelességét.
Veres a továbbiakban ismerteti a népszámlálás megszervezése és lebonyolítása körül felmerült problémákat. A 2011 és 2013 között publikált újságcikkek (Krónika, Új Magyar Szó, Szabadság, Transindex) kapcsán kitér a közzétett eredmények társadalmi fogadtatásának értékelésére is. A sajtó folyamatosan beszámolt a Statisztikai Intézet által kiadott közleményekről, az RMDSZ népszámlálási karavánjáról és az EMNT kampánygyűléseiről. Az RMDSZ „Minden magyar számít!” kampányát három stratégia mentén kívánta megvalósítani: sajtókommunikáció, médiaklipp és tájékoztató anyagok terjesztése, illetve karaván a szórványtelepüléseken. A szerző a megjelent fontosabb médiaközlemények számbavétele és a politikai alakulatnak a népszámlálás kapcsán felmerülő diskurzusainak bemutatásán túl éppen csak megemlíti az összeírás során felmerült rendellenességeket. Holott „A népszámlálás lebonyolításával kapcsolatos rendellenességek, >kapkodás<” (22-23.) című alfejezetnek elméletileg ezt a célt kellett volna szolgálnia. Tekintettel a terjedelmi korlátokra, a továbbiakban eltekintünk minden egyes fejezet részletekbe menő bemutatásától helyette néhány módszertani és szemléletbeli kérdésre hívnánk fel a figyelmet.
A kötet felépítése és módszertana
Mind a hét fejezet egy-egy népességszerkezeti aspektust, népesedési eseményt vizsgál.[5] Veres Valér a korábban már említett demográfiai jelenségeket először országos szinten tanulmányozza, majd pedig regionálisan és a magyarságra fókuszálva. A magyar nemzetiségű népesség főbb jellemzőit és sajátosságait a fejlesztési régiók szintjén és megyénként vizsgálja a szerző. A hangsúly minden esetben az aktuális 2011. évi népszámláláson van. A statikus adatoknak a folyamatokban való értelmezése érdekében az összeírás eredményeit korábbi népszámlálásokéval vetette össze. Az egyes fejezetek végén mellékletként közölt értékes táblázatok más munkák kiindulópontjául szolgálhatnak.
A vizsgálatok lehatárolásaként használt léptékek közül problémásnak tartjuk a fejlesztési régió használatát. A demográfiai esemény vizsgálatakor, főleg ha az egy adott nemzetiség szempontjából közelít a problémához, nem hagyhatók figyelmen kívül Erdélynek a hosszú évszázadok alatt kialakult etnikai-földrajzi sajátosságai. Mint ismeretes, ezek a nagyobb régiók (történeti Erdély, Partium, Bánság) eltérő etnikai, gazdasági, társadalmi jellemzőkkel bírnak. A kohéziós erő demográfiai helyzetéből adódóan egyelőre nagyobb a történeti régióknak, illetve a megyéknek, semmint a fejlesztési régióknak a szintjén. A fejlesztési régiók a történeti tájegységek mellőzésével önkényesen rajzolják át Erdély, illetve az azon kívüli területek térképét. Az így kapott eredmény nem mindig felel meg a napi gyakorlati felhasználásnak, és ilyenkor vélt és/vagy manipulált következtetéshez vezet. Ezért járhatóbb útnak tartjuk Kiss Tamás és Barna Gergő megközelítését. A szerzőpáros az erdélyi magyarok demográfiai helyzetének vizsgálatakor hat régiót alakítottak ki, amelyek a megyéket tömörítik.
Ez alól csak közép-Erdély és a székelyföldi régió képez kivételt, amely Maros megye különböző részeit tartalmazza.[6] Például sokkal reálisabb képet kapunk a partiumi magyarságról ha azt határain belül vizsgáljuk (Bihar, Szatmár és Szilágy megye), mintha ugyanezt a mesterségesen kialakított Északnyugati régió keretében (Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye) tennénk. Ha csak az utóbbit vesszük, az így kapott eredmények a valós arányok torzításához vezetnek. Kiss Tamás és Barna Gergő a hat régió kialakításakor nem a történeti szempontokat vették figyelembe, hanem Erdély valós demográfiai helyzetéből indultak ki. Ha a történeti szempont lett volna a meghatározó, akkor a Partiumi régióba kellett volna sorolják Arad megyét is. Akkor is ezen elv mentén jártak el, amikor Maros megye egyes részeit leválasztották a székelyföldi régiótól. Kiss Tamás szavával élve: a jelenkori Erdélyben „demográfiai szétfejlődés” ment végbe.[7] De a folyamat nem zárult le.
Székelyföld etnikai tömb, nincs konkrét határa, de elsősorban a történeti Székelyföldre értendő. Itt él az erdélyi magyarság 33-40%-a. Az itt élők célja, hogy egyetlen közös egységbe szerveződjenek. Az önkormányzat és a megyei intézmények – mivel magyar irányítás alatt vannak – elősegítik a magyar identitás újratermelését.
Partium, Bihar, Szatmár és Szilágy megyékkel együtt alkotott határ menti sáv. Itt él a teljes romániai magyar népesség 23-35%-a. De amennyiben csak a magyarok által lakott megyerészekre fókuszálnánk, akkor 50% körüli arányhoz jutnánk. Ezt Kiss Tamás egyfajta paritásos kisebbségként írja le: a mindennapokban a magyar-román viszony kevésbé aszimmetrikus. Kiegyensúlyozott a nyelvhasználat, az önkormányzatok szintjén egyfajta intézményesedés figyelhető meg a román-magyar hatalommegosztásban.
Tág és széles interetnikus zónát találunk Máramarostól Kolozs megyén és Maros megye nem székelyföldi részein keresztül egészen Dél-Erdélyig és a Bánságig. Itt a magyarok tényleges kisebbségben, illetve szórványban vannak. De ezen belüli arányuk igen széles skálán mozog.
Veres Valér saját hermeneutikai megközelítése kapcsán rögzíti: „[…] terjedelmi korlátok miatt, nem minden 2011, vagy a. évi népszámlálási adat, rétegződési vagy demográfiai mutató mentén tudtuk a regionális vagy megyei tendenciákat is megvizsgálni. Esetenként vagy a regionális megyei szintű elemzéstől eltekintettünk, a redundanciát elkerülendő, vagy amikor a regionális átlagok elfedték az eltéréseket, csupán a megyei tendenciák voltak relevánsak.” (8.)
A demográfiai jelenségek etnikailag lehatárolt közösségekben történő vizsgálata kapcsán két alapvető szemléletbeli problémára szeretnénk rávilágítani. (1.) Erdélyi vagy romániai magyarság? (2.) Demográfiai értelemben a romániai / erdélyi magyarságra mint önálló entitásra kell-e tekintenünk vagy sem? A kötet szerzője a romániai és erdélyi magyarság fogalmakat rokon értelműként használja, „mivel demográfiai értelemben a magyar nemzetiségűek 99%-ban Románián belül a tág értelemben vett Erdély területén éltek a 2002. és 2011. évi népszámlálás szerint is.” (9.) A második kérdés ennél már összetettebb. Veres sorra veszi az egyes tudományterületeknek az e kérdésre adott válaszait. Antropológiai megközelítésben a romániai magyarság „társadalomként működik”, és olyan magatartáshalmazt feltételez, ami kollektív identitást termel.
Történetileg 1920 után beszélhetünk „önálló” kisebbségi (erdélyi) magyar társadalomról. A szerző e tekintetben Bárdi Nándor és Szarka László munkáira támaszkodik. Az ő elgondolásukat Kántor Zoltán elméletével egészíti ki. Miszerint egy nemzeti kisebbség is hasonló politikai és közéleti keretek között szervezkedik, mint egy állam. Hangsúlyozza a nemzeti elvet, amely meghatározza és egyben behatárolja azokat az eszközöket, amely mentén egy adott kisebbség szerveződik. Kántor szerint ez adja az erdélyi magyarság összetartó és szervező erejét, ez védi az asszimilációtól, és magyarázza, hogy miért törekszik a kisebbség a többségivel párhuzamos intézményrendszer és tágabban vett társadalom kialakítására.[8] Kiss Tamás Erdély etnikai rétegződését történeti léptékben is vizsgáló tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy a jelenlegi erdélyi magyar társadalom megléte a mobilitási csatornák függvénye. Enélkül az önálló kisebbségi magyar társadalom vagy entitás már nem fenntartható, tehát előbb vagy utóbb megszűnik létezni.[9]
Az említett referenciapontok bemutatása után Veres arra a megállapításra jut, hogy a magyar kisebbségi közösségek sajátosságai nemcsak a többségi társadalommal való összehasonlításban érhetőek tetten, hanem a „belső szerkezetből, a területi-regionális eloszlásból származó sajátosságokon” (10.) keresztül is megragadhatóak. Ha a területi-regionális eloszlás alatt esetleg településszintű megközelítést ért, akkor egyet is értünk vele. A regionális, fejlesztési régió szerinti megközelítéssel kapcsolatos aggályainkat már kifejtettük. Szerinte, ha a kisebbségi magyar társadalom és a többségi román társadalom demográfiai jellemzői között nincs szignifikáns eltérés „az nem jelenti azt, hogy ne lennének az illető etnikai-nemzeti közösségnek a többségtől eltérő reprodukciós vagy strukturális sajátosságai, amennyiben a jelenséget a közösség belső szerkezeti sajátosságai szerint is megvizsgáljuk és longitudinálisan is elemezzük”. (10.) Véleményünk szerint Veres Valér saját álláspontja igazolásakor önellentmondásba keveredik. Egyfelől leszögezi: lehet olyan, hogy egy adott demográfiai jellemző azonos a magyar és román nemzetiségű esetében. De ha különbség van magyar és magyar etnikumú demográfiai jellemzője között, akkor magyar és román között is adódhat különbség, holott egyikből nem következik a másik. Azzal viszont egyetértünk, hogy a magyar etnikumú közösségek, a kisebb és nagyobb régiók közötti különbségek és hasonlóságok vizsgálata is ugyanolyan fontos, mint a magyaroknak a románokkal vagy más etnikai csoportokkal történő összehasonlítása.
A továbbiakban a magyarok és románok demográfiai eltéréseire kívánunk reflektálni. Ezzel is rávilágítva, a kisebbségi létből adódó demográfiai sajátosságokra, amelyek a magyarok belső viszonyainak elemzéséből nem derülnek ki. Az erdélyi magyarság demográfiai és társadalmi szétfejlődése ellenére sok hasonlóság figyelhető meg egyaránt a kisebbség és a többség népességszerkezetében. Az erdélyi magyar népesség belső szerkezetének és sajátosságainak a rövid ismertetésétől, illetve más nemzetiségűekkel történő összehasonlítástól, például mint a cigányok, most eltekintünk.
Elöregedő (erdélyi) magyar társadalom
Az erdélyi magyarok öregedési indexe (143,7%) jóval magasabb, mint a románoké (116,8%). Mivel a nők tovább élnek, ezért az ő elöregedési mutatójuk jóval magasabb. Ami a korösszetételét illeti, Veres Valér felhívja a figyelmet arra, hogy a magyarok korstruktúrája már 1992-ben elöregedőbb volt, mint a románoké. Ez azzal magyarázható, hogy 1990 után megszűnt az abortusztilalom, ami csökkenést okozott a születésszámokban, végső soron termékenységcsökkenéshez vezetett. A másik magyarázóelv a kivándorlás, amiből elsősorban az aktív korosztály vette ki a részét.
A fiatalok demográfiai lehetőségei és az oktatás
A népesség iskolázottsága és iskolázottság szerinti rétegződésének vizsgálata érdekes eredményekre hívja fel a figyelmet. 2011-ben a felsőfokú végzettséggel rendelkező magyarok aránya mindössze 10,2.[10] Ez 4 százalékpontal marad el az országos átlagtól és 4,5 százalékponttal a románokétól. Az elmúlt évtizedben megváltozott strukturális háló ellenére továbbra is megmaradt Budapest vonzereje. Ezzel szemben a Bukarest mint főváros iránti érdeklődés a magyar népesség körében elenyésző. Bizonyosan van alapja Veres Valér ezen megállapításának, de problémát jelent, hogy nem szolgáltat semmilyen statisztikai adattal arra vonatkozóan, hogy hány erdélyi magyar egyetemista jár Budapestre vagy Bukarestbe, vagy máshová. (78.)
A 2013-ban végzett Kárpát-medencei magyar doktorandusz-életpálya vizsgálata szerint Romániában összesen 225 magyar nemzetiségű doktorandusz hallgató van. Ebből öt hallgató tanul Bukarestben, Magyarországon pedig 210 erdélyi származású doktoranduszt számoltak össze.[11] Kiss Tamás 2011-ben végzett survey vizsgálata során kitér az iskolázottság különbségeire is. Ennek keretében azt vizsgálta, hogy bizonyos tényezők (születési hely, etnikum, apa iskolázottsága, a nem és a születés ideje) menyire befolyásolják az egyetemi diploma megszerzésének esélyét Romániában.[12] Bukaresttől eltekintve a születési hely magyarázó ereje a legkisebb. Ha ezt összekapcsoljuk a település típusával, már értelmezhető: egy városi nagyobb eséllyel végez egyetemet, mint egy falusi. Az etnikai hovatartozás is befolyásolja az egyetem elvégzésének lehetőségét, ha a társadalmi hátterükben megnyilvánuló egyéb különbségeket is figyelembe vesszük. A változók közül a legnagyobb befolyással az apa iskolai végzettsége bír. E szerint a kevésbé iskolázott apával rendelkezők esetében a magyar származás komoly hátrányként jelenik meg. De az egyetemet végzett magyar és román szülők gyermekei szinte ugyanolyan eséllyel szereznek diplomát.
A felsőoktatás alatti szinteken a román és magyar nemzetiségűek trendjei fej-fej mellett haladnak. Kivételt csak a szakoktatás képez, ahol a magyarok aránya 2,5%-kal magasabb, illetve az általános iskola, ahol alacsonyabb. Erre vonatkozóan sem kapunk egyértelmű magyarázatot a szerzőtől. Szerintünk a válasz az erdélyi magyarság rétegstruktúrájában keresendő, amely szoros korrelációban van az urbanizációs és gazdasági folyamatokkal. Az ún. szocializmus alatt végrehajtott erőltetett iparosítás következtében Romániában gyors urbanizáció ment végbe. A faluról városba való beköltözésből a románok nagyobb arányban részesültek, mint a magyarok. Ezzel párhuzamosan a városok magyar lakossága (főleg a nyolcvanas évektől) a folyamatos elvándorlás miatt megcsappant. Ezért napjainkban a magyar etnikumú urbánus népesség alatta marad a románokénál. Kiss Tamás is rámutat, hog