A színházban is el kellett menni a falig
Bár az egyetemen magyar irodalom szakra járt, és a diákévei alatt elért sporteredményei sem elhanyagolhatók, két évtizeden át volt a kolozsvári színház irodalmi titkára, majd öt évig az intézmény igazgatója. A 75. életévét betöltő Kötő József színháztörténésszel beszélgettünk.
– Mi döntötte el, hogy ma nem egy neves atlétával, hanem a sokak által ismert színházi szakemberrel beszélgetek?
– A gének döntik ezt el. Amikor 1958-ban megnyertük az akkor még tartományi ifjúsági bajnokság 4×400 méteres stafétaszámát, az olyan szintet jelzett, ahonnan csak teljes erőbedobással és szabadidő-lekötéssel dolgozva lehetett volna tovább lépni. Akkoriban viszont mocorogtak már bennem a kutatói ösztönök. Másodéves voltam a Bolyai Egyetem bölcsészkarán, egy tudományos diákkonferencián a következő csapat képviselte a kart: az akkor ötödéves Lászlóffy Aladár, Láng Gusztáv és Kántor Lajos, valamint jómagam, aki valamivel fiatalabb voltam. A diákkonferencia után eldőlt: szabadidőmet a tanórákon kívüli kutatómunkára, a magam képzésére szánom.
– És mi terelgette érdeklődését a színházművészet felé?
– A színház már a tanulmányaim elején érdekelt. Az első „löketet” ugyancsak másodéves koromban kaptam, amikor szemináriumi dolgozatként elvállaltam Janovics Jenőnek a Farkas-utcai színházról írt könyve bemutatását. Döbbenetes élmény volt megismerni ezt a gazdag színháztörténeti múltat, az egyetemen csodaszámba ment, hogy kértem még egy szemináriumi órát, hadd mutathassam be még alaposabban és elmélyültebben azt a könyvet. Akkor bontakozott ki bennem a színház intézménye iránti csodálat. Azon a bizonyos szemináriumon, 1958-ban fogalmazódott meg bennem az is: miként lehetséges, hogy egy ilyen jelentős színháztörténeti eseményt, mint az első magyar kőszínház megalapítása, nem jelez emléktábla. A Farkas utcában a magyar művelődéstörténet nagyon fontos emléke volt elrejtve, hiszen miután lebontották, teljesen nyomtalan lett, és úgy nézett ki, kezd kihullani a köztudatból. Egyetemistaként határoztam el: amíg élek, ütöm a vasat, hogy ennek a kőszínháznak emléket állítsunk. A diktatúrában persze nem lehetett, a 200. évfordulóra elkészítettük ugyan az emléktáblát, de az meg Funar uralkodásának idejére esett, nem kaptunk engedélyt a kihelyezésre. Végül 2012-ben, a 220. évforduló alkalmából sikerült felavatnunk az emléktáblát, így több mint félévszázados álmom teljesült. Az épület jelenlegi tulajdonosa az egyetem, a vezetőknek egyetlen kifogásuk volt: miért nem nagyobb és impozánsabb a tábla?
– Egyetemista volt, amikor 1959-ben egyesítették a magyar és román egyetemet. Hogyan hatott ez a pályájára?
– Arról volt szó, hogy a diplomázás után itt maradok az egyetemen. Bukarestben államvizsgáztam, de mire visszatértem Kolozsvárra, „eltűnt” az állásom. Gyanítom, addigra megérkezett a dossziém is, amelyben benne volt, hogy amikor összevonták a Babeș és a Bolyai egyetemet, én is „vitézkedtem”. Öt évig tanár voltam Zsobokon, nagyon keserves volt, hiszen nem lehetett tudni, mikor kerülök ki belőle. Színház iránt érzett vonzalmamat úgy éltem ki, hogy színjátszó csoportot irányítottam a faluban. Tulajdonképpen itt történt meg végleges eljegyzésem is a színházzal: Kolozsvárra hívták továbbképzésre azokat a tanárokat, akik színjátszó csoportokkal foglalkoztak. Senkálszky Endre, Orosz Lujza és Bereczky Júlia tartotta az órákat, és lassan partnerükké fogadtak. Ők képeztek engem a színpadi munka rejtelmeire, én pedig tájékoztattam őket arról, ami külföldön, a színházak világában végbement. Akkoriban jelentős szemléletváltás történt, megfogalmazódott a látványszínház igénye. 1965-ben elhunyt Hobán Jenő költő, a kolozsvári színház irodalmi titkára, jelentkeztem a versenyvizsgára, és én nyertem el az állást. Ezzel megkaptam azt a keresztet, amit a mai napig viselek.
– Mennyire volt szabad keze egy irodalmi titkárnak a darabválasztásban, és mennyire működött keményen a cenzúra?
– Abban az időben a játékrendben szigorúan megszabott arányok voltak. Kötelező volt a hazai, illetve a szocialista országokbeli darab, a mai témájú és klasszikus román darab. Egy évadban hat-hét bemutatót lehetett színre vinni, ennyit engedett meg a pénzügyi keret. Az már a színházi vezetés kreativitásán, közéleti bátorságán, kísérletező kedvén múlott, hogyan lehet ezeket a kereteket tovább tolni. Ahogyan Csíky András színművész mondta: elmenni a falig. A keretekből kitörni nem lehetett, de az már erkölcsi kötelesség és politikai bátorság kérdése volt, hogy mindig elmenjünk a falig. Mindig megpróbáltuk azokat a darabokat választani, amelyek hordoztak valamiféle üzenetet a korról. Például Sütő András Szúzai menyegzője az asszimiláció kellős közepén az asszimilációról szólt, ez ellen emelte fel a szavát. Felterjesztettük, és kezdődött a nyomás: mondjon le róla a színház önként, vonja vissza a felterjesztést. Az nekik is kellemetlen volt, hogy felülről tiltsanak le, Sütőnek jelentős nemzetközi hírneve volt már. Azt válaszoltuk, mi nem vonjuk vissza, tiltsák le ők. Kijött a vizionálási bizottság, amely jegyezgetett: ez a replika mehet, amaz nem, ezt kihúzzuk, azt átírjuk. Már senki sem ismerte ki magát a szövegen, és, hogy tényleg úgy mondják el a színészek, ahogyan azt jóváhagyták, a premier napján egy cenzor beült a meghuzigált szövegkönyvvel, és szóról-szóra végigkövette az előadást. Átalakított szöveg került a színpadra, de úgy érzem, ma is vállalható. Alapvető ferdítés, ami más irányba vitte volna azt az üzenetet, amiért Sütő megírta a darabot, és amiért színpadra vittük, nem történt.
– 1985-ben felújították Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját. Akkor már kemény időket éltünk Romániában, a közönség hogyan fogadta a darabot?
– Engem abban az évben bíztak meg a színház vezetésével, de csak jóval később neveztek ki igazgatónak, és ebben az említett darab bemutatása is közrejátszott. Akkoriban már erősen sorsfordító időket kezdtünk élni, én az 1985-89 közötti korszakot a végjáték, vagy a „játszma vége” időszakának nevezem. Számot kellett vetnem azzal, hogy ha továbbviszem ezt a falig elmenő játékot, akkor kiderül majd, a fal erősebb vagy a fejem. Kapóra jött, hogy 1985. április 4-én volt tíz éve, hogy bemutattuk a Lócsiszárt. Már a készülődés óriási visszhangot váltott ki, és a végén szinte forradalom lett belőle. Botrány kerekedett már abból, hogy Sütő válaszlevelét a mi meghívásunkra a helyi lap az első oldalon közölte, ahol tudjuk, kizárólag ki szerepelhetett. Ránk küldték Hajdú Győzőt, a bizalmi embert, hogy intézkedjen, nehogy az előadásból baj legyen. Hajdú kitalálta, úgy jelezzük, hogy csak felújítása volt a darabnak, hogy az előadás végén sem Sütő András, sem Harag György nem megy ki a vastapsra. Olaj volt a tűzre: amikor nyolcadszor is meghajoltak a színészek, és ők ketten nem jelentek meg, a nézők skandálni kezdték a nevüket, majdnem elszabadult a pokol. Végül kiment Sütő és Harag, de ha betartjuk Hajdú Győző „értékes útmutatásait”, nem tudom, mi lett volna ebből.
– Milyen volt azokban az években a színház anyagi támogatottsága?
– Éppen akkoriban – 1985 körül – kezdték meg a színház szubvenciójának megvonását. Pedig kultúrát is csak pénzzel lehet művelni. Az előző évek költségvetésének hét (!) százalékát kaptuk, a színészek pedig a fizetésük 75 százalékát. Nyugati darabokat nem játszhattunk, mert nem volt pénz a jogdíjakra, a magyar darabok világirodalomnak számítottak. Már a hazai magyar szerzők sem számítottak hazainak, így szinte lehetetlen volt magyar darabokat bemutatni.
– A 80-as években távozott külföldre a legtöbb kolozsvári színész. Ez mennyire rázta meg a társulatot?
– Nagyon, hiszen pótolhatatlan emberek voltak. Egyesek értékmentés címen távoztak, másoknak az egzisztenciájukat fenyegette volna, ha itt maradnak. Amikor egy társulati ülésen bejelentették, hogy magyar darabokat nem lehet játszani, a nagyszerű színész, Héjja Sándor felállt, és azt mondta, akkor ez nem magyar színház, itt nincs keresnivalója. De nagyon sokan, jelentős színészek mentek el. Fiatalokat nem tudtunk hozni, de nem is volt honnan: Kolozsvár „zárt” város volt, a főiskolán egy-két növendék végzett. A társulat néhány fontos személyisége – Köllő Béla, Vadász Zoltán, Pásztor János, Horváth Béla – elhunyt. Borzasztóan nehéz periódus volt. Próbáltuk úgy leróni a kötelező feladatokat, hogy ne lépjünk az önfeladás ösvényére. Ragaszkodtunk viszont ahhoz, hogy minden évben bemutassunk egy olyan előadást, ami jelezte a színház igazi potenciálját, a társulat erkölcsi tartását, politikai bátorságát. A„játszma vége” korszakot a maga kompromisszumaival és nagy veszteségeivel együtt emelt fővel lehet vállalni, hiszen a magyar színház életben maradt.
– Közéletünk személyiségei közül ön az, aki talán a legkevesebbet foglalkozik az egykori besúgókkal, volt szekusokkal. Pedig lenne oka bőven. Ez a fajta múlt nem foglalkoztatja?
– Volt olyan, hogy a feleségem éjjel háromkor érdeklődött: dolgom van vagy bevittek? Sokszor kísértett, hogy kikérjem a személyi és intézményi dossziét is. De elgondolkoztam azon: ha ezt az ügyet társadalmi méretekben nem tudjuk megoldani, akkor igazságtalanságokhoz is vezethet előrángatni hajától fogva egyenként az embereket. Kisebb ügyekért egyesek megbűnhődnek, az igazi nagy bűnösök lapulnak. Furcsa aránytalanságok vannak: a nemzeti önazonosság idoljait – Lászlóffy Aladárt, Szilágyi Domokost, Mikó Imrét – sárba tiporunk, holott a kérdés árnyaltabb. Ugyanakkor napirendre kerültek a Szőcs István, Marosi Barna, Marosi Péter és mások nevei, akikről kiderült, tényleg ártottak és tragédiákat okoztak. Úgyhogy én végzem a dolgomat, foglalkozzanak mások ezzel.
– Fontos szerepet töltött és tölt be az erdélyi magyar közéletben, megszámlálhatatlan cikket, tanulmányt, könyvet írt. Önéletrajzot nem készül írni?
– Nem készülök meghalni.
Kötő József
1939. augusztus 8-án született Kolozsváron. 1961-ben végzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán, 1984-ben doktorált. 1965-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház dramaturgja, 1985–1990 között igazgatója, 1998-tól 2008-ig az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke, 1998-tól 2000-ig és 2005-től 2007-ig az Oktatási és Kutatási Minisztérium államtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia testületi tagja. Számos színháztörténeti könyv és több mint száz színház- és drámatörténeti tárgyú, a civil társadalom önszerveződését tárgyaló kötetben, hazai és külföldi tudományos-kulturális folyóiratban közölt írás szerzője. Legutóbbi kötete: Színjátszó személyek Erdélyben (1919–1940). 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. 2006 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Az örök diák hatvanéves
Interjú Lázok János egyetemi tanárral
– A Tanár Úr kalotaszegi. Jól tudom ezt?
– Bánffyhunyadon születtem, de családom betelepedett kalotaszegi. Édesanyám Kolozsvárról, édesapám a Szilágyságból került oda. Kalotaszeget megszerettem, de csak utólag, olvasmányaim vezettek rá, mennyire értékes az a vidék, ami gyermekkoromban és iskoláskoromban csak a természetes és nem tudatos kibontakozásnak, a világba való spontán beilleszkedésnek a helye volt. Érdekes módon meghatározó gyermekkori élményem volt – és innen ered, hogy katolikus család létünkre bennem máig nagyon erős a református vonzás – a bánffyhunyadi református templom, amelyhez közel laktunk. Gyakran segítettem György Dénes tiszteletes úrnak, és ha magyarországi csoport érkezett, néha rám bízta a templom bemutatását. A másik életreszóló emlék az iskola. Bánffyhunyadon ugyanis a hatvanas-hetvenes években életerős magyar tagozat volt, nagyon jó tanári karral. Magyartanáromnak köszönhetően 1972-ben elértem egy teljesen váratlan eredményt, második lettem a magyar irodalmi olimpia megyei szakaszán, s továbbjutottam az ekkor Kolozsváron megtartott országos szakaszra. Ez sorsdöntő volt: az első komoly sikert a magyar irodalom, mint tantárgy adta. Imádtam olvasni, de meglehetősen kaotikusan olvastam. Ettől kezdődően megváltozott az életem, és matektanárom teljesen őszinte kétségbeesésére úgy döntöttem, hogy a kolozsvári magyar szakra fogok felvételizni. A következő évben is eljutottam az országos döntőre, és az ott kötött barátságok, találkozások, kapcsolatok, rendkívül sokat jelentettek a továbbiakban.
1972-ben például az irodalmi olimpia összes résztvevőjét elvitték Páskándi Géza Tornyot választok című Apáczai-drámájának a megtekintésére. Meghatározó élmény volt: ekkor kezdtem Kolozsváron színházba járni, és emiatt döntöttem úgy, hogy szembemegyek nemcsak matektanárom elképzelésével, de édesapám titkos vágyával is, aki az orvosi hivatás folytatását várta tőlem. Mindez akkortájt, főleg szüleim számára nem lehetett túl biztató, mert a 25 egyetemi helyre körülbelül 100-120 jelentkező felvételizett évente a magyar főszakon. De sikerült, és ezt a döntést azóta sem bántam meg.
– Annak idején a viszonylagos nyitás időszakát élték a hetvenes évek első felében. Ám amire 1978-ban elvégezte az egyetemet, addigra ez bezárult.
– Az 1968-ban látványosan demonstrált román "különút", a prágai katonai bevonulás megtagadása teljesen más fényt adott az akkor konszolidálódó Ceausescu-rezsimnek, ami nem csak a magyar kisebbség elitjét tévesztette meg, hanem külföldi, komoly politikai tényezők is azt hitték, hogy ez reális eltávolodás a hivatalos szovjet politikától. A mi esetünkben ez azt jelentette, hogy az egyetemi hallgatók részére Egyetemi Diákszövetség néven a KISZ-szel párhuzamos, de annál sokkal mozgékonyabb ifjúsági tömegszervezetet hoztak létre, amely a diákok kezdeményezései felé elég nyitott volt. Kolozsváron így lehetett lehetett magyar nyelven működő egyetemi diákrádiót működtetni – ez volt a Visszhang, amelynek keretében különböző rendezvényeket, havonta fogadóesteket és kórust lehetett szervezni. 300-400 diák volt a törzsközönség, de a Visszhang- gálaestek megtöltötték az ezer férőhelyes Diákművelődési Házat, s ezt a spontán lelkesedésen kívül semmi sem motiválta a szervezési oldalon. Külön iskola volt az értelmes közösségi cselekvés és a jól átgondolt vezetés formáit megtanulni – máig elismeréssel emlékszem Patrubány Miklósnak és Zsigmond Emesének arra a teljesítményére, ahogyan e rádiót egymást követően vezették, maximálisan kihasználva a szűkös játéktér lehetőségeit. Egyetemi éveim alatt, 1974–1978 között láttam mindhárom Sütő-bemutatót a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Harag György rendezésében. Az egészben az a furcsa, hogy ekkorra már – ahogyan kérdésében is utalt rá – lezárult a liberális engedmények rövid korszaka, s a román külön út szélsőbal fordulattal, Mao és Kim- Ir-Szen szellemében folytatódott. Máig rejtély és kutatnivaló feladat számomra, hogyan tudta az akkori kolozsvári színházvezetés elérni a román "kulturális forradalom" ellenszelében e művek bemutatását és műsoron tartását.
– Ez a három darab a Tanár Úrnak később specialitása lett.
– Igen, engem azok a premierek meggyőztek arról, hogy ha valamivel érdemes foglalkozni, és ha valamiből érdemes államvizsgát írni, akkor ez a trilógia az. Nagy segítséget jelentett, hogy Gyimesi Éva ebben a nem éppen kockázatmentes témaválasztásban támogatott. A dolgozat megvédésekor bizalmáról biztosított: csak húsz év múltán, doktorátusi dolgozatom megvédésekor éreztem úgy, hogy eleget tettem témavezetőm megelőlegezett bizalmának.
– Az államvizsgát követően az ingázás időszaka következett, ekkor költözött Marosvásárhelyre is. Tudom, hogy nem volt a legkellemesebb időszak, de rá kell kérdeznem, mert fontos része az életútnak.
– A kihelyezéskor úgy tettek, mintha lett volna választási lehetőségünk, de a kijelölt helyeket el kellett foglalni. De miután mi végeztünk, jött az, amire már kevesen emlékeznek: a magyar főszakosokat is úgy helyezték ki, hogy a második szakkal kötelező módon Moldva vagy Munténia különböző területeire küldték őket idegen nyelvet tanítani. 1985-ben és ’86-ban ennek ellenálltak a magyar főszakosok. Máig csodálom azt a civil kurázsit, amivel Gyimesi Éva a saját évfolyamán megszervezte a passzívnak tűnő, valójában igazán aktív ellenállást: senki sem ment el a választásra.
1978-ban még annyival jobb volt a helyzet, hogy az évfolyam másodikjaként a Maros megyei legjobb helyet kaptam: a Marosvécs községi Disznajó általános iskoláját. Ez Vásárhelyről napi 100 kilométer oda-vissza ingázást jelentett vonattal, majd negyvenöt percet gyalog a magyarói állomásról, a Maroson át a disznajói iskoláig. A napi négy óra ingázás volt az ára a család együtt maradásának. A feleségem ’82-ben végezte az orvosit, és ha pályakezdőként nem foglalta volna el azt az állást, ahova kihelyezték, akkor vissza kellett volna fizetnie az oktatás költségeit. Ez horribilis összeg lett volna, de három év múltán, a munkanélküliséget is vállalva hazajött, hogy a már megszületett két gyermek ne csak az anyósom és az én nevelésemben, hanem az ő jelenlétében nőjön fel.
– Nem akart a Tanár Úr elvándorolni a nehézségek miatt? Sokan megtették ezt a lépést.
– Igen, de én úgy gondoltam, hogy nem azért mentem magyar főszakra, hogy akkor, amikor a legnagyobb szükség volt arra a tudásra, amit ott összeszedtem, elmenjek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fontolgattuk egyáltalán a kitelepedés gondolatát. A csodával határos módon azonban feleségemnek sikerült egy falusi körzetorvosi állást megszereznie Maros megyében. Így végül ’87-ben "összekerültünk". És az, hogy végre együtt vagyunk, és egy irányba, ugyanazzal a vonattal ingázunk, egy ideig feledtette velünk, hogy csak feleségem édesanyjának heroikus helytállása teremtette meg számunkra a családi élet kereteit. Két nagyon közeli barátom teljesen váratlan "megpattanása" viszont egyre kínzóbb élességgel vetette fel a maradás értelmének végiggondolását.
Amikor már teljesen megunta az ember, hogy a barátaival minden alkalommal a beszerzés nehézségeiről beszélget, és minden hónapban új kitelepedett ismerős nevét kell kihúznia a telefonos füzetéből, felmerült az a kérdés, hogy lehet-e valamit tenni ennek ellenében úgy, hogy ne kockáztassuk vele az egzisztenciánkat? Eléggé spontán és többek által egyszerre felvetett elképzelésként jelentkezett, hogy bizonyos gyakorisággal, esetleg havonta jöjjünk össze, és végre ne a nyomorról beszélgessünk, hanem például filozófiáról, esztétikatörténetről, és ilyen teljesen ártalmatlan témák mentén szerveződjék meg valami, ami értelmes cselekvésnek tűnik ebben az ellenséges külvilágban.
– Ebből a körből, ebből a kis társaságból, amelyik a Bolyai utcai lakásukon találkozott, nőtt ki a későbbi RMDSZ?
– Az RMDSZ megalakulását kezdeményező néhány ember valóban ott volt ebben a társaságban Ha azonban minimális sorrendet akarnék tartani, számomra a szellemi túlélésben a legnagyobb segítséget az jelentette, hogy Tóth Sándor, egyetemi filozófiatanárom olyan bizalmat tanúsított irányomban, amellyel iszonyatosan megterhelt, mert olyan felnőttként kezelt, akire rábízhatja magát. Amikor kihelyeztek – és ezt az ember úgy élte meg, mint a kiűzetést Kolozsvárról, az értelmiségi lét minimális lehetőségeiből – ő volt az, aki tartotta bennem a lelket, és szinte terápiás céllal, különböző, nehéz konspirációs feladatokat adott. A legkeményebb "terápiás kezelés" Csőgör Lajosnak a Bolyai egyetem megalapításával kapcsolatos ötvenkét darab dokumentuma volt, amihez Csőgör, az alapító rektor hozzáírta a saját kommentárjait is. Ezt nekem Tóth Sándor úgy adta ide, hogy egy-két embernek megmutathatom, és egy héten belül vissza kell vinnem. Nem mutattam meg senkinek, de mindenképpen azt akartam, hogy megmaradjon az anyag ,hogy gyógyszerként bármikor hozzáférjek ahhoz az elemi erejű életigenléshez, ami szinte sütött belőle.
Olyan emberek, akik a dolgok hétköznapi rendjében a reménytelenséget adottságként tekintették egy vesztes háború végén, a minimális mozgási teret maximálisan kihasználva nekiálltak és – a régiből átmentve a menthető elemeket – megcsináltak egy egyetemet. Hihetetlen mennyiségű munkával, önfeláldozással, szervezőkészséggel és olyan összefogással, amelyben nem számított az, hogy Csőgör kommunista, Venczel József Márton Áronnak a közeli embere, Nagy Géza pedig a református egyház egyik legígéretesebb fiatal tehetsége a világi értelmiségiek közül. Alapvetően e három ember által gyűjtött dokumentumok voltak a kezemben, én pedig vettem a magnót, éjjelente lehoztam a padláson őrzött kéziratcsomagot, és egy hét alatt beolvastam minden anyagot. Amikor elkészültem, visszavittem mindent Kolozsvárra, de semmit nem mertem szólni a magnófelvételről, arról, hogy ilyen durva konspirációs elővigyázatlanságot követtem el. Rá egy fél évre szólt Tóth Sándor, hogy 1985 október elején a Cseke–Gyimesi házaspárnál házkutatást tartott a Securitate, elvitték az egész anyagot, és remény sincs a visszaszerzésére. Ekkor szóltam, hogy egy halvány remény azért van, mert beolvastam magnóra az egészet, iktatási számmal és mindennel együtt, az utolsó bejegyzésig. Nemsokára jelentkezett két ember nálam, a szalagokat átvették, s utólag megtudtam: diplomáciai postával, konzulátusi dobozban kivitték Magyarországra, és elhelyezték az akkori Magyarságkutató Intézetben. Az már egy másik történet, hogyan lett ebből kétkötetes dokumentumgyűjtemény.
– Hogyan fordult érdeklődése a színháztörténet felé?
– Ez nagy valószínűséggel azért történt, mert a nálunk találkozó körnek volt egy állandó előadója, aki kikötötte, hogy politikáról semmiféle beszélgetés nincs, csak esztétika és filozófiatörténet lehet a téma. Mindenki egyetértett vele, hiszen 1987-et írtunk. Ez az előadó Béres András volt. Amikor két év után, szigorúan betartva az önmagunk által felállított korlátozásokat, azt láttuk, hogy mindig ugyanaz a hét-nyolc ember jön össze, és hogy nincs az a besúgó, aki ekkora tortúrát végigcsinálna csak azért, hogy erről a körről valamit is jelenthessen, bizonyossá vált, hogy nincs kályha közöttünk. Így fokozatosan megjelentek a merészebb témák is beszélgetéseinkben. A legártatlanabbnak a környezetvédelem tűnt. Újdonságként hatott, nem volt olyan feketén politikai, mint bármi más, hanem üde zöld. Nyvelt Erik, aki a magyarországi zöld-mozgalomban azóta is komolyan tevékenykedik és barátja, Mester Béla, aki azóta Szilágyi Istvánról és Bretter Györgyről írt monográfiát, ők voltak az első fecskék, hozták előbb a híreket, majd elkezdtek embereket is hozni Magyarországról, és fokozatosan átalakították a társaságot repülő egyetemmé. Híreket hoztak arról, hogyan szerveződik a magyarországi ellenzék, hogy mennyire fontos egy olyan társaság léte, amelyik együtt gondolkodik, és van egy közös elképzelése a bevezetendő változtatásokról. Tudott volt közöttünk, hogy megírtam a Sütő-szakdolgozatomat, és ’84-től bent volt a Kriterionnál egy kötettervem, de akkoriban már a Vidám siratón kívül Sütőnek egyetlen művéről sem lehetett írni.
– Akkor vált kegyvesztetté.
– Igen, és az én kötettervemet is visszadobták, pontosabban semmiféle választ nem kaptam. De ebben a körben tudtak róla, és amikor ’92-ben problémává vált a vásárhelyi színművészeti egyetemen Oláh Tibor bácsinak a közeledő nyugdíjazása, felmerült az én nevem is. Kaptam egy óraadói meghívást, majd egy végleges állást 1994-ben. Engem Sütő András –leginkább drámái révén – egész életemen végigkísért, doktorátusi dolgozatom témája az életmű hetvenes években írt drámáinak értelmezése volt.
Az RMDSZ kezdődő struktúráiban is ott voltam. A mi lakásunk ’89 előtt is jó konspirációs hely volt, mert ingázóként nem voltam szem előtt. Lakásunkban volt egy szoba, ami külön folyosóra nyílt, ahol nem volt telefon, és külön bejárata okán nem volt szem előtt: másfél éven keresztül itt találkozott a beszélgető társaság. Szinte magától adódott, hogy 1989. december 23-án ebben a szobában beszéltük meg, Markó Béla, Gálfalvi György, Béres András és én, hogy lépni kellene, és a következő napon kiket hívunk össze egy ideiglenes intézőbizottság felállítása céljából. 24-én már a karácsonyfa is fel volt díszítve az elszigetelt szobában, de mivel az összehívott hét ember itt gyülekezett, addig nem jöhetett az angyal, amíg a megbeszélés véget nem ért. Ekkor határoztuk el, hogy december 27-re az Igaz Szónak a volt főszerkesztői kerek szobájába összehívjuk azokat, akik az ideiglenes intézőbizottságnak tagjai lesznek. Így kötődik az RMDSZ alapítása mindehhez. Az első 2-3 hónapban tapasztalható lelkesedést nehéz elképzelni, és lehetetlen elfelejteni.
Az RMDSZ első irodája a volt Igaz Szó ( ekkor már Látó ) főszerkesztői és az ezzel összekötött szerkesztői szobájában kapott helyet, február elején pedig megkaptuk a többi párttal együtt az egykori Királyi Tábla emeleti részének a Bolyai tér felé eső szárnyát.
– A Tanár Úr mért szállt ki az RMDSZ-ből?
– Ha az ember jól és elegendő mélységben olvas, igen sokat lehet belőle tanulni. Az első hónap eltelte után már érzékelhetőek voltak a finom hatalmi súrlódások. De hatalmas lelkesedéssel, tömegesen jöttek beiratkozni az egyszerű emberek. Én a beiratkozási részt vezettem, mert ott nem volt mindegy, hogy az ember mit mond, és mennyire talál meg különböző nyelveket az egyszerű és bonyolultabb igények szerint. A leginkább mégis azt tanultam meg, amit a Sütő-drámákból már tudtam, de most már élőben is volt alkalmam látni: a hatalom megosztja az embereket, és egymás ellen fordítanak a különböző érdekek. 1990. február 17-én, a születésnapom előtti napon előkészítettük a megyei RMDSZ első tisztújítását, a végleges struktúra megválasztását, és megkérdezték tőlem: egy megyei alelnöki tisztséget elfogadnék-e. Azt mondtam, hogy nem, inkább visszamegyek tanítani. Jó döntés volt, mert ha nem kiélezettek a helyzetek, akkor alaptermészetem szerint konfliktuskerülő vagyok. Ha nagyon kiélezett a szituáció, akkor felvállalom az ütközéseket, de akkor úgy érzékeltem, hogy nem az én alkatomnak való. Viszont nem egyből kerültem át az egyetemre. 1990. márciusában Sütő üzent, hogy felvennének az Erdélyi Figyelő (az átalakult Új Élet) szerkesztőségébe. Ez ’92-ig viszonylag jól működött, ám akkor megvonták Bukarestből a finanszírozást. Mi még csináltuk kb. 3 évig úgy, hogy csak pályázatokból tartottuk fenn a lapot, és az utolsó évben én voltam az a főszerkesztő, akinek gyakorlatilag el kellett végeznie a csődfelszámolást.
Olyasvalakinek mondom, aki szenvedő alanya volt az én tanítási tevékenységemnek, ezért óvatosan fogalmazok: szeretek tanítani, és szenvedélyesen tanítok. Nem biztos, hogy ez mindenkinek jót tesz, de csak úgy tudok a diákok elé kiállni, hogyha rendkívül fontosnak előfeltételezem azt, amiről beszélek. Pedig tudom, hogy nem színháztörténeti ismeretei okán lesz jó színész vagy bábszínész valaki. A teatrológusok esetében még vannak mentségeim arra, hogy a tanítást csak komolyan tudom venni. Ez a komolyság azonban egészen furcsán összefügg egy életérzéssel – hogy én nem is kerültem ki soha az iskolából. Az egyetem után iskola következett, utána pedig a Köteles utcába jöttem, ahol az órákra való fokozottabb készülés (az egyszerre áldott és átkozott internettel kiegészülve) még jobban fölerősítette bennem az új ismeretek felfedezésének ifjúkori örömét. Már az ötvenedik évemhez közeledtem, amikor rájöttem, hogy ez azért tulajdonképpen munkahely. De csak a szép befejezés kedvéért nem fogom kimondani hogy "az ember az marad, ami volt..."
Küszködő diák marad, aki állandóan azért harcol, hogy meg tudjon felelni a követelményeknek, amelyeket formátumos nagy tanáregyéniségek állítottak mértékül eléje.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely),

Több pénzt ad az önkormányzat a Kolozsvári Magyar Napokra
Egymillió eurót szán a városháza kultúrára, ifjúságra
A Kolozsvári Városi Tanács tegnap megszavazta a civil szervezetek és intézmények által idén megvalósítandó kulturális, szociális, regionális és helyi érdekeltségű projektek támogatására vonatkozó összegeket. Habár az egyik liberális tanácsos már az ülés előtt eljuttatta a sajtóhoz kifogásait, kérve az illető határozattervezetek levételét a napirendről, a tanácsülésen végül különösebb gond – és cirkusz – nélkül szavazták meg a tervezetekben szereplő összeget.
Ennek köszönhetően például a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület 130 ezer lejes támogatásban részesül, az Állami Magyar Színház 280 ezer lejt kap az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál megrendezésére, összességében pedig többtucatnyi magyar érdekeltségű civil szervezetnek jut támogatás. Érdemes kiemelni, hogy 2011-ben még csak egymillió lejt, idén viszont már 4,5 millió lejt osztottak szét a nonprofit szervezetek kulturális és ifjúsági projektjeinek támogatására.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Torokszorító költészet a színházban – Közönségtalálkozó Kolozsváron
Maga javasolta Alekszandr Ivanovics Vvegyenszkij darabját a Kolozsvári Állami Magyar Színház számára, mivel szüksége volt egy „drámai alapra" – fejtette ki Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső színház igazgatója az általa rendezett Ivanovék karácsonya című előadást követő közönségtalálkozón.
A kolozsvári teátrum igazgató-helyettese, Visky András a vendégrendezőről elmondta, rendkívül „politikus” a gondolkodása, az előadásaiba aktuális problémákat is „becsempész”. „Azt is mondta, igazából mindegy, milyen darabot választunk, úgysem lehet tudni, merrefelé megyünk majd el munka közben" – emlékezett vissza Visky.
A „drámai alaphoz" Urbán és az előadás dramaturgja, Gyarmati Kata több „vendégszöveget" is csatolt, több idézet hangzik el például Szergej Nyecsajev A forradalmárok katekizmusa című művéből is. A rendező bevallotta: foglalkoztatja a kérdés, hogy egy parlamentáris berendezkedésű államban az egyénnek milyen eszközei vannak a rendszer megváltoztatására.
„Az érdekel, hogy az előadásaim mit váltanak ki a közönségből, szeretném gondolkodásra késztetni őket, hiszen az előadás tulajdonképpen a színész és a közönség közötti kapcsolatban születik meg" – fogalmazott Urbán. Szerinte a dekontextualizáció az irodalomnak is része, de a színházban igen erőteljes manapság, hiszen a modern színházban már nem a történet számít.
Az előadás egyik szereplője, Váta Loránd ezzel kapcsolatban elmondta: amikor annak idején a kilencvenes években meg akarták újítani a szentgyörgyi színházat, akkor eldöntötték, hogy „a dolgokat nem nevezik néven", mert azzal elveszítenék.
„A keresés, a körüljárás, a dolgok titkának megfejtése volt az alapja az ottani közös munkának, és ugyanezt éreztem az Urbán Andrással való közös munkánkban is. Sokszor bizonytalanságban hagyta a színészeket, és éppen ezzel ösztönzött keresésre. Úgy gondolom, hogy egy igazán katartikus, megrázó előadásnak titka kell, hogy legyen" – magyarázta Váta.
Visky szerint Urbán rendezései „a legkegyetlenebb szembesülést jelentik azzal, amik vagyunk, amit létrehoztunk, és amit sokszor teljesen alaptalanul imádunk". „Torokszorító költészetbe torkollik az előadás" – tette még hozzá.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),

Szalagokon rögzített évtizedek – Interjú Szilágyi Szabolccsal
Egész évben rendhagyó programokkal, műsorokkal ünnepli fennállásának 60. évfordulóját a Kolozsvári Rádió magyar adása, a szerkesztőség pedig hétvégén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díszoklevelét is átveheti. Szilágyi Szabolccsal, a magyar szerkesztőség vezetőjével a rádió hanganyagának jilavai „börtönéveiről”, az adásidő tervezett bővítéséről és egyébb törekvésekről beszélgettünk.
– Öt év kényszerszünettől eltekintve 60 éve működik a Kolozsvári Rádió, ennyi idő alatt nyilván sokat változott az intézmény nemcsak technikai szempontból. Jelenleg mit tekintenek a legfontosabb feladatuknak?
– A rádiót – a magyar adást is beleértve – az akkori hatalom hozta létre, és az volt a jól megfontolt célja ezzel, hogy kommunista propagandát tudjon eljuttatni mindenkihez, így a magyar kisebbséghez is. Tehát arról, hogy akkor mi volt a cél, túl sokat és túl bőven nem érdemes beszélni, gyakorlatilag '89 legvégén kezdődött az a korszak, ami a mai intézmény elődje lehet – akkor indult újra a rádió, miután a forradalom napjai alatt a régi rádiósok visszajöttek az említett kényszerszünet után.
1985-ben egyébként azért szüntették meg a Kolozsvári Rádiót (a többi területi stúdióval együtt – a szerk. megj.), mert a kommunista hatalom akkor már úgy gondolta, hogy jobb, ha mindent egy kézbe ránt össze, és csak Bukarestből sugároznak rádióadást. Így tulajdonképpen a rendszerváltást követő újraindítástól beszélhetünk arról, hogy a Kolozsvári Rádió magyar adása közszolgálati műsorszolgáltatóként valóban az erdélyi magyar közösség szolgálatába állt. Ez mint célkitűzés mit sem változott az azóta eltelt időszakban, a módja, a mikéntje, a műsor maga viszont rengeteget változott: mai, korszerű lett.
– Az 1985-ös bezárásig felhalmozott archívumból mennyit sikerült visszaszerezni az újraindulást követően?
– Szimbólumértékű a mi történetünkben az, hogy amikor bezárták a rádiót, a szalagtárat a hírhedt jilavai börtönbe szállították, így mindazokat a hangokat, amiket összegyűjtöttek a hajdani rádiós kollégák, jelképesen bebörtönözték. Ez még azzal együtt is erős jelkép, hogy a kommunizmus évtizedeiben nyilván erős cenzúra működött: igaz, hogy ott találjuk a szalagtár nagy nevei között Kós Károlyt, Tamási Áront vagy Szilágyi Domokost, ezek a felvételek mind cenzúrázott változatban kerültek adásba.
De hát még így is felbecsülhetetlen érték „szabadult" '90-ben a jilavai börtönből. Kétféle elmélet létezik arra vonatkozóan, hogy a „rabság" jót vagy rosszat tett-e a szalagoknak. Elsődlegesen mindenki arról beszélt, hogy a börtön környezete, a nedvesség, a penész nagy károkat okozott – mesélték, hogy volt olyan szalag, ami egyszerűen szétmállott, amikor visszaérkezett a stúdióba. Sokan viszont azt tartják, hogy a börtön mikroklímája egyenesen jót tett ezeknek a régi szalagoknak, és tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy „túlélték" az éveket.
Nem tudom, melyik igaz, tény viszont, hogy az archívum tetemes része vagy talán az egész visszakerült hozzánk. Teherautóval szállították vissza, és nagy kupacban bedobálták a rádió nagytermébe, onnan indult a rendszerezés. Viszont amikor újraindult a rádió, nem volt elég hangszalag, így az akkori kollégák az úgynevezett kommunista felvételeket előszeretettel áldozták fel az új felvételek kedvéért, de elképzelhető, hogy több értékes hanganyag is áldozatul esett egy-egy új műsor oltárán.
– Az ünnepi év során ezekből a felvételekből hallhatnak részleteket a hallgatók?
– Amúgy is van egy olyan műsorunk, ami az aranyszalagtárra épül: ha már van egy ekkora kincsünk, akkor nyilvánvaló, hogy ezt fel kell használni. Az ünnepi év apropóján egyrészt kiadunk egy dupla CD-t a „60 év, 60 hang" séma mentén, másrészt a rádióban is jócskán elővesszük ezeket a régi felvételeket, és rövidebben-hosszabban bejátszunk belőlük a hallgatóknak.
– Az egyéb ünnepi rendezvények közül mit emelne ki?
– Az imént említett CD az igazán jelképes ünnepi vállalkozásunk, ez a legnagyobb értékünk, ez különböztet meg minden más sajtóorgánumtól: hatvanéves múlttal rendelkezünk, és ez hanganyagban dokumentálva is van. Viszont a kerek évforduló apropóján egész évben nagy hangsúlyt fektetünk az ünneplésre. Elindítottunk egy blogot, ahol a kollégák hoznak létre tartalmakat, azért mondom így, mert nemcsak bejegyzéseket írunk, de előkerül sok régi fénykép és egyéb, a rádióhoz kapcsolódó dolog, amiről érdemes szót ejteni, megmutatni, de van egy naponta jelentkező rovatunk is Rácz Éva szerkesztésében, amely a rádió történetét futja végig.
Ezek nagyon rövid, néhány másodperces kis részletek arról, hogy mi minden történt velünk hatvan év alatt. A rovat jó alkalom arra, hogy amit fel lehet kutatni a múltból, azt megjelenítsük az adásokban is. Emellett eseményekkel is készültünk, készülünk: volt fotókiállításunk, bemutattunk már egy CD-t Bartók 44 hegedűduója és forrásai címmel, amelynek a felvételei nálunk készültek. Megjelent kötet formájában a főszerkesztő-helyettes, Rostás-Péter István Tótágas című rovatának rádiójegyzetei Könczey Elemér rajzaival, a Kolozsvári Állami Magyar Színházban pedig Keresztes Ildikó-koncertet szerveztünk, amelyen a 900 férőhely is kevésnek bizonyult. Gyerekeknek szóló meseversenyt is szerveztünk, de szeretnénk középiskolásoknak is szervezni egy rádiós versenyt, és lesz még sok más is az év folyamán.
– Régi tervük az, hogy egész napossá bővítsék a magyar adást, ez az RMDSZ kormányra kerülésével ismét bekerült a kormányprogramba is. Aggodalomra adhat azonban okot Stelian Tănase, a közszolgálati televízió elnök-vezérigazgatójának terve, aki a hatalmas adósságot felhalmozó intézményt a BBC-modell szerint reformálná meg, összevonva azt a közrádióval. A két elképzelés antagonisztikusnak tűnik.
– Nagyon flegmatikusan külön kell választani azt, hogy mi szeretnénk az egész napos magyar adást, és azt, hogy van-e erre politikai akarat, lesz-e politikai döntés az ügyben. Nyilvánvalóan nagyon szeretnénk, és meg is csinálnánk, de nem rajtunk múlik. A köztévé és a rádió összevonásának terve miatt vannak félelmek, hiszen nagy különbség a két intézmény között, hogy a köztévé óriási adósságot görget maga előtt, a rádió viszont, ha minimálisan is, de nyereséges. Mindenki levonhatja a következtetéseket, hogy mi lesz, ha ezt a két entitást összegyúrják. Nekünk végső soron a lényeg az, hogy adás legyen, rádió legyen, hogy tovább tudjuk végezni a munkánkat.
– A jelenlegi csapat számára melyek voltak a legfontosabb pillanatok, mik az árnyoldalak és a további tervek?
– Minden alkalom fontos, amikor egy rendezvény, egy koncert kapcsán a hallgatókkal találkozunk, és van visszajelzés a munkánkkal kapcsolatban, ha néhányan elmondják, hogy szeretnek minket, és fontosak vagyunk a hallgatók életében. A legnagyobb negatívum – ami talán az egész napos műsoridővel lassan megoldódhat – az, hogy a műsoridőnk lejártával el kell engedni a hallgatóinkat, és csak reménykedhetünk abban, hogy amikor visszaülünk a mikrofonhoz, a hallgatókat is sikerül újra bevonzani. Ami szintén nem rajtunk múlik – hiszen műszaki vonatkozású probléma –, hogy jelenleg csak fél Erdélyhez szólunk, ezt a hatósávot kellene ultrarövid hullámhosszon kiterjeszteni a Szilágyságra, Bihar és Szatmár megyére, a szórványvidékekről sem megfeledkezve, ahova szintén fontos lenne eljutnunk.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Szombaton adják át az EMKE-díjakat Kolozsváron
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Éves közgyűlése keretében szombaton adja át Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 2014-es díjait az erdélyi magyar művelődési életben kiemelkedő munkát végző személyiségeknek.
Az elismerésben részesülők listáját honlapján tette közzé az EMKE.
Az erdélyi táncház-mozgalomban nyújtott tevékenységéért és a kalotaszegi magyar népdalkincs megőrzéséért, hű tolmácsolásáért Lengyel László népdalénekesnek adományoz Kacsó András-díjat az egyesület.
A munkáskultúra kutatásában elért eredményeiért és szerkesztői tevékenységéért Ilyés Sándor kolozsvári néprajzkutatót részesíti Bányai János-díjban.
A szórvány és a belső anyaország szerepét betöltő Székelyföld identitásőrző kulturális kapcsolatának intézményesített megteremtéséért Tamás Sándornak a Kovászna megyei önkormányzat elnökének adományozza a Kun Kocsárd-díjat.
Az erdélyi magyar zenei életben kifejtett több évtizedes művészi, ismeretterjesztői és oktatói munkásságáért Benkő Judit Emese a kolozsvári rádió szerkesztője kaphatja a Nagy István-díjat.
A közművelődés terjesztésének és a korszerű színházi formanyelv kimunkálásának szolgálatában szerzett érdemeikért, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos nagyváradi színművészeknek adományozza a Bánffy Miklós-díjat a Kiss Stúdió Színház megalakítása huszadik évfordulóján.
Sokoldalú, minőségteremtő, a régió színházi kultúráját kiteljesítő alkotó munkájáért Barabás Árpád a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művésze veheti át a Kovács György-díjat.
A korszerű színházi formanyelv kimunkálásában vállalt szerepéért, alakításainak műfaji változatosságáért Varga Csillát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét részesíti az egyesület Poór Lili-díjban.
A képzőművészeknek szánt Szolnay Sándor-díjat több évtizedes művészi munkássága elismeréseképpen Nagy Enikőnek, a zománcművészet nemzetközi hírű kolozsvári mesterének, a rekeszzománc első erdélyi művelőjének adományozza az szervezet.
Az EMKE a könyvtári és helytörténeti kutatás terén végzett eredményes munkásságáért, az 1848-49-es háromszéki vonatkozások feltárásában elért kiemelkedő teljesítményéért Demeter Lajost, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter könyvtár könyvtárosát jutalmazza Monoki István-díjjal.
A hitelességre és pontosságra törekvő történész-levéltárosi szakmai munkásságáért, önzetlen népművelői tevékenységéért, a Bányavidék múltjának megismertetéséért és népszerűsítéséért Balogh Béla nagybányai helytörténész veheti át a Kőváry László-díjat.
Az ernyőszervezet a közvéleményt pozitívan alakító, a hagyományokat tisztelő és az újra érzékeny riportjaiért, interjúiért Ferencz Zsoltot, a kolozsvári Szabadság napilap riporterét tünteti ki Spectator-díjjal.
A Mikó Imre-díjat Vita László kolozsvári vállalkozó kapja a gazdasági téren nyújtott kimagasló eredményeiért, és a közösséget segítő kitartó munkásságáért.
A szombati ünnepségen az EMKE díszoklevelét kapja a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, melyet a muravidéki magyarság szellemi életének fellendítéséért, az összmagyarság vérkeringésébe való újbóli bekapcsolásért, a hagyományok visszahonosításáért tart erre érdemesnek az erdélyi művelődés ernyőszervezete.
Úgyszintén díszoklevéllel ismeri el az egyesület az idén hatvanéves Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségét a közösség hiteles tájékoztatásáért, a magyar kulturális, művészeti, társadalmi életének és törekvéseinek a szolgálatáért. MTI

Kolozsvár-értelmezések gyűjteménye
Kolozsvár-számát mutatta be a Szépirodalmi Figyelő című budapesti irodalmi, kritikai és szemléző folyóirat a kincses városban, majd átadták a lap díjait is.
A 2012-es évben két kolozsvári költőt, Király Lászlót és László Noémit díjazta a lap által felkért kuratórium, és mivel időközben kiderült, hogy elkészül a Kolozsvár-szám, a díjátadóval megvárták ennek bemutatóját.
A 19. században egyébként Arany János indított irodalmi lapot ezzel a címmel, a jelenlegi folyóirat 2002-ben indult, és csak a névrokonság köti össze Arany lapjával.
Felépítését tekintve a kéthavonta megjelenő Szépirodalmi Figyelő a valamennyi magyar irodalmi lapban megjelenő alkotások közül válogat, szemlejellegét azonban kiegészítik a könyvkritikák és az esszék, illetve minden lapszámban megjelenik egy interjú, így – amint a főszerkesztő, Pápay György fogalmazott – „nagy része originális gyártmány”.
Emellett a lap az utóbbi években már nemcsak kimondottan szépirodalmi témákat dolgoz fel, hanem általánosabb kultúrtörténeti írásokkal is jelentkezik. Pápay és a lap másik szerkesztője, Vass Norbert korábban a Balassi Intézetnek dolgoztak egy Kolozsvárhoz kapcsolódó projekten, a város kulturális életét, lehetőségeit igyekeztek feltérképezni, ekkor döntöttek úgy, hogy a lapban is külön számot szentelnek a kincses városnak.
„Izgalmas, összetett kulturális élete van a városnak, és ezt sok perspektívából lehet vizsgálni. Vehetjük külön a magyar szerzőket, külön a románokat, azt, hogy miként működnek együtt román és magyar alkotók. Számtalan Erdély- és Kolozsvár-kép van Magyarországon, mi nem egy statikus képet akartunk rögzíteni a városról, hanem változásában akartuk megragadni” – fogalmazott Pápay.
Mint mondta, nem is kimondottan csak szépirodalmi szemszögből közelítették meg a várost, hanem a színháznak és az egyre híresebb kolozsvári képzőművészetnek is nagy figyelmet szenteltek. Interjút Tompa Gáborral, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójával közölnek.
Vincze Ferenc, a kritikai rovat szerkesztője elmondta: hat kritikát közöltek, többek között a Kántor Lajos és Rigán Loránd által szerkesztett Kolozsvári beugróról, illetve György Péter Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély című kötetéről, amelyek a szerkesztők szerint vitaindító jellegű írások, csak „vitapozíciót” érdemes felvenni velük szemben.
A lapszámismertetés után a főszerkesztő átadta az elismeréseket Király Lászlónak és László Noéminek, akik néhány verset olvastak fel az Erdélyi Múzeum-Egyesület dísztermében egybegyűlt érdeklődőknek.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

UNITER-gála: Bocsárdi László lett a legjobb rendező
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hamletjét színre vivő Bocsárdi László lett a legjobb rendező a Román Színházi Szövetség díjkiosztóján Marosvásárhelyen. Az UNITER-gálán a legjobb díszletért ugyanannak a produkciónak a látványtervéért Bartha József képzőművész vehette át a díjat – adja hírül a maszol.ro portál.
A Legjobb Előadás díját a Kolozsvári Állami Magyar Színház „Viktor, avagy a gyermekuralom" című produkciója kapta.
Életműdíjat kap Petru Ciubotaru színész, Mihai Măniuțiu rendező, Virginia Itta Marcu színésznő, Anca Pâslaru díszlettervező, Fodor Zénó színikritikus.
Leta Popescu és Lucia Mărneanu kapta a debüt-díjat a kolozsvári Ecsetgyárban előadott Parallelért.
Megvan az első magyar díjazott: Bartha József képzőművész, aki a legjobb díszlet díját kapta, a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház Hamlet című produkciójának látványvilágát tervezte.
Alina Nelega dramaturg, író kapta az év legjobb drámájának járó elismerést, amelyet a román királyi család ajánlott fel. A legjobb férfi mellékszereplő a craiovai Valer Dellakeza lett a Tótékban nyújtott alakításáért.
A legjobb női mellékszereplő: Nicoleta Hâncu.
A legjobb színikritikusnak Mircea Morariut találta a zsűri. Andreea Gavriliu és Ştefan Lupu a legjobb táncszínházi előadás, a Zic-Zac című produkcióért nyerte el a Román Színházi Szövetség díját. A közönség állva tapsolta Victor Rebengiuc színészt, aki egész életművéért kapott UNITER-díjat. Cornel Răileanu lett a legjobb férfi főszereplő. A legjobb tévéjátéknak járó trófeát a Román Közszolgálati Televízió produkciója, a Hedda Gabler kapta, Dominic Dembinski rendezésében.
Alexandra Fasolă bizonyult a legjobb női főszereplőnek. A színésznő a bukaresti Zsidó Színház Yentl című előadásának címszerepét alakítja.
A legjobb rendező: Bocsárdi László a Hamlet című előadásért.
Marosvásárhely fontos város nemcsak nekünk, hanem a romániai színjátszásnak is – mondta Kelemen Hunor kulturális miniszter, aki nevetést csalt ki a közönségből azzal a kijelentésével, hogy „Én veletek együtt örülök!"
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Viktor, avagy a gyermekuralom című produkciója lett a legjobb előadás – számol be a maszol.ro. Erdély.ma

Átadják az RMDSZ és a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait
Idén tizenkettedik alkalommal részesít támogatásban fiatal erdélyi magyar alkotóművészeket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az alkotói ösztöndíjak ünnepélyes átadására május 9-én, pénteken 18 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében (Emil Isac utca 26-28 sz.) kerül sor.
A szövetség az elmúlt évtizedben több mint 300 művésznek adott alkotói ösztöndíjat. Ez évben 42 fiatal művésznek biztosítja az egy évre szóló, havi 720 lejes támogatást.
Az ösztöndíjbizottság tagjai film és televízió kategóriákban hat, irodalom, zene, képzőművészet és fotográfia, valamint színház kategóriákban egyenként kilenc ösztöndíjat ítéltek meg.
A film és televízió kategóriában Erőss László, Gaál Csaba-József, Gergely Tünde, Kővári Szabolcs Olivér, Máthé Kincső és Moldovai Katalin nyert.
Irodalom kategóriában André Ferenc, Borbély András, Dimény Lóránt, Győrfi Kata, Kovács Adél-Evelin, Láng Orsolya, Váradi Nagy Pál, Potozky László és Szabó Róbert Csaba pályázata részesült kedvező elbírálásban.
A képzőművészet és fotográfia kategória nyertesei: Bajkó Blanka- Alíz, Fábián Emőke, Haáz Sándor, Hodgyai István, Kispál Ágnes-Evelin, Máthé László, Orosz Annabella, Sipos István Márton, valamint Tódor Tamás-Attila.
Színházművészet kategóriában Benedek Zsolt, Erdei Gábor, Kányádi Szilárd, Kupás Anna, Lukács Emőke, Mosu Norbert-László, az Osonó Színházműhely, P. Magyarosi Imola és Pál Emőke pályázatát fogadták el.
Zene kategóriában Demény Balázs, a Funkorporation, Kiss Levente, Lokodi Károly-Levente, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, az Operettissimo Együttes, Pakot István, Sipos Dávid, valamint a Tokos Zenekar nyert.
A díjátadón kiállítás nyílik a 2013-as képzőművészeti díjazottak munkáiból, az alkotásokat Sipos László festőművész, grafikus, az ösztöndíjbizottság tagja méltatja, ugyanakkor fellépnek a többi kategória tavalyi nyertesei is. Köszöntőbeszédet mond Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke. Az est házigazdája Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze lesz. Népújság (Marosvásárhely)

Kisvárdai fesztivál: versenyben a KÁMSZ Csipke című előadása is
Összesen kilenc erdélyi magyar produkció szerepel a mezőnyben
A Kolozsvári Állami Magyar Színház (KÁMSZ) Csipke című előadását is beválasztották a Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiváljának versenyébe – derül ki a seregszemle hivatalos honlapján közzétett programból.
A Máté Angi Mamó című regénye nyomán, Mezei Kinga rendezésében készült produkció mellett három marosvásárhelyi előadást hívtak meg a versenybe, drámaíróként mindhármat Székely Csaba jegyzi. Ezek a következők: Hogyne, drágám! (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, rendező: Sebestyén Aba), Alkésztisz (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, r.: Sorin Militaru), Szeretik a banánt, elvtársak? (Yorick Stúdió, r.: Sorin Militaru).
A többi erdélyi versenyelőadás: Nyikolaj Koljada – Murlin Murlo (Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, r.: Barabás Árpád), Gogol – Revizor (Csíkszeredai Csíki Játékszín, r:. Parászka Miklós), Forgách András – A fiú (Nagyváradi Szigligeti Színház, r.: Forgách András), Kincses Réka – A Pentheszileia-program (Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, r.: Kincses Réka), Shakespeare – Hamlet (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, r.: Bocsárdi László).
Versenyen kívül láthatja a közönség Kormos István Kormos képpel mutogat című bábelőadását a Nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának előadásában, Rumi László rendezésében.
A június 20-a és 28-a között zajló fesztivál keretében a kolozsvári színészzenekar, a Loose Neckties Society is koncertezik. A részletes program megtalálható a szinhaz.w3h.hu oldalon. Szabadság (Kolozsvár)

„A természetes verstolmácsolás híve vagyok”
Dsida Jenő, Kányádi Sándor és Weöres Sándor után idén László Noémit választották a Hangzó csoda elnevezésű közösségi versmondás kulcsfigurájává a szervezők, a Kvart Egyesület munkatársai – élükön Balázs Attilával, az egyesület vezetőjével és Molnár Leventével, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészével –, így az ő verseit olvassuk együtt június elsején, vasárnap délután 5 órától a Bánffy-palota udvarán.
A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében zajló eseményre – a korábbi évekhez hasonlóan – ezúttal is mindenkit hívnak, gyermekeket, fiatalokat, felnőtteket és idősebbeket egyaránt, hogy megtapasztaljuk a találkozás és az együttlét nagyszerű élményét. Kíváncsian várja az eseményt László Noémi is: egyelőre nem tudja elképzelni, milyen érzés lesz, hogy a saját verseit kell majd mondania, viszont biztos abban, hogy a Hangzó csoda hozzájárul a vers igazi természetének visszaállításához – elvégre, Kányádi Sándort idézve „a vers az, amit mondani kell”. Szabadság (Kolozsvár)

Ügynökök és fedőnevek: közelmúltunk kísértetei
A Kolozsvári Állami Magyar Színházban a Tompa Gábor által rendezett Leonida Gem Session június 12-ei, csütörtöki előadását követően, este fél 10-től Ügynökök és fedőnevek: közelmúltunk kísértetei címmel beszélgetésre kerül sor az emeleti előcsarnokban. A beszélgetés meghívottai Szilágyi Júlia kritikus, esszéíró, Könczei Csilla egyetemi oktató, Markó Béla költő, Kántor Lajos irodalomtörténész, valamint Tibori Szabó Zoltán újságíró. Az est házigazdái Tompa Gábor és Visky András.
A Leonida Gem Session című előadás a Caragiale-i éles humor segítségével vizsgálja a közelmúlt örökségét: fikció és dokumentum keverednek az előadásban, hiszen a jórészt feltáratlan közös múlt a fikciót valóságnak, a nyolcvanas évek hétköznapi valóságát meg egy furcsa politikai operettnek láttatja. A Színházfórum meghívottai arról beszélgetnek, miképpen nézhetünk szembe a velünk élő múlttal, és a színház milyen módon tematizálhatja ezt az olykor kifejezetten nyomasztó örökséget.
„23 évvel a 89-es fordulat után sűrűsödnek azok a kérdések, amelyekre mindeddig hiába vártunk választ, s amelyek nélkül valószínű, elpuskázzuk utolsó esélyünket is, hogy végre méltón hozzáláthassunk életterünk lakhatóvá tételéhez. Ha a közelmúlt eseményeinek s az abban szereplőknek teljes átvilágítása nem történik meg, akkor úgy tekinthetünk majd erre a „rendszerváltásra”, mint a Leonida naccsád-beli utcai ribillióra, ami csupán színjáték a hatalom előadásában annak bizonyítására, hogy soha nem lesz valódi forradalom” – vallja Tompa Gábor rendező az előadásról.
Az este 8-kor kezdődő stúdiótermi előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, naponta 10-13 és 16.30-18.30 között (tel.: 0264-593468), valamint a www.biletmaster.ro oldalon. maszol.ro

Besúgókról és besúgottakról Caragiale nyomán
Elkésett, de még így is indulatossá váló, személyes érintettségtől és feszültségektől terhes beszélgetést kezdeményezett a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Ceauşescu-féle rendőrállam lehallgatóiról és lehallgatottjairól, a rendszer kiszolgálóiról és áldozatairól. A beszélgetés apropója a Tompa Gábor rendezte Leonida Gem Session című előadás volt, amely a Caragiale-szövegek mellett valós lehallgatási dokumentumokra is épít.
Az est meghívottai – ahogy Visky András művészeti aligazgató fogalmazott – „így vagy úgy” mind érintettek a titkosszolgálat által meghatározott múlt kérdéseiben: Szilágyi Júlia esszéíró, kritikus, a vizsgált kor élő tanúja; Könczei Csilla, aki szekusblogjának írása óta a téma sok vitát gerjesztő, de megkerülhetetlen szakértőjévé vált; Markó Béla, aki kötetben hozta nyilvánosságra a telefonos lehallgatások átiratát; Kántor Lajos irodalomtörténész, aki szerkesztőként, közéleti szereplőként szintén közvetlen tanúja volt ennek a kornak; Tibori Szabó Zoltán újságíró, a titkosszolgálati dokumentumok kutatója; és Tompa Gábor az előadás rendezőjeként és házigazdaként is, mint a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója.
Könczei Csilla, aki elsőként vonta be a nyilvánosságot a saját családi történetébe, majd ő volt az, aki – a Leonida Gem Session előadásra reagálva – dekonspirált bizonyos informátorokat, mondta Visky. Ez az „egyszemélyes valóságshow” nem mindenkinek szimpatikus, derült ki rövidesen a „hetek” beszélgetésén. „2006-ban indítottam el ezt a blogot, és higgyék el, fogalmam se volt róla, hogy ez a rendszer, ez a társadalom ennyire folyamatos volt. Legrosszabb álmomban sem tudtam elképzelni, hogy olyan emberek részesei ennek a rendszernek, akikkel nap mint nap találkoztunk, akik édesapám ismerősei voltak, jártak hozzánk” – mondta Könczei Csilla.
Visky András: Lehet, hogy egy kisebbségi kultúra ezt a kérdést nehezebben és egészségtelenebbül dolgozza fel. Nagyobb görcsökkel, mert tisztábbnak akarja látni és láttatni magát, mint amilyen.
Nem nagyon tudok olyanról, aki magától lépett a nyilvánosság elé és bevallotta, hogy be volt szervezve – mondta Kántor Lajos, aki a Korunk szerkesztőjeként a harmadik tematikus lapszámon dolgozik, amely a titkosszolgálat iratait dolgozza fel. Ugyanakkor kötetet is terveznek megjelentetni szintén ebben a témakörben. Kántor szerint a kérdést annak társadalmi összefüggéseiben kell vizsgálni, ahogy azt Stefano Bottoni történész tette például az egyszerre megfigyelt és megfigyelő Mikó Imre ügyével kapcsolatosan.
Kántor Lajos: Ebből kampány lett, és én nem szeretem a kampányokat…Engem 1961-ben kezdtek el megfigyelni, 1963-tól követési dossziét is indítottak. Természetesen sok közeli barátom is megfigyelt engem, amit nehéz megemészteni. De nem hiszem, hogy kígyót-békát kell felállva kiabálnom ezekre az emberekre.
Meg kéne találnunk a normalitásnak azt a pontját, ahol az egész bonyolult kérdéskör erkölcsi és a lélektani vonatkozásait közelítjük egymáshoz. Tipikusan kisebbségi helyzet, hogy hajlamosak vagyunk első reflexből védekezni. Nem akarjuk elhinni (például azt, hogy Szilágyi Domokos is besúgó volt) – jelentette ki Szilágyi Júlia. „Nálam Szilágyi Domokos jelentette azt a kritikus pontot, amikor újra kellett gondolnom mindent, és rájöttem, hogy nem tudjuk az emberi környezetünket két táborra osztani: jókra és rosszakra.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy a nagy embereinket tabuként kezeljük, vagy – ha csalódtunk benne – a sárba tapossuk. "Azt hiszem, hogy ettől a görcstől kéne megszabadulni" – mondta Szilágyi Júlia, aki, mint fogalmazott, „önkíméletből” nem kérte ki a lehallgatási aktáit. „Meg akartam magam kímélni a további csalódásoktól” – tette hozzá. A 77 éves irodalomkritikus felidézte azt a napot, amikor Stefano Bottoni elétett egy róla szóló jelentést, amin kénytelen volt felismernie közeli jó barátja, Szilágyi Domokos kézírását. „Ha valakit morális lénynek tekintettem, és – akár csodálkoztok, akár nem – ma is annak tekintem, az Szilágyi Domokos volt. Ezért ő az a fajta csalódás, akinek a személyében a dolog lélektani és erkölcsi vonatkozása egyesül. Ő az, akinek az értékét még az sem csorbíthatja, ami a saját szememmel olvastam.”
Szilágyi Júlia: Caragiale azt a fajta mentalitást képviseli, ami (látszólag vagy valóságosan) semmit nem vesz komolyan. Ez a mentalitás beletartozik ennek a régiónak a kultúrájába, és ennek a mentalitásnak köszönhetően sokkal könnyebben teszi túl magát bizonyos megrázkódtatásokon, mint például a magyarság
Könczei Csilla: Mielőtt nyilvánosságra hoztam egy-egy dokumentumot és annak szerzőjét, mindig kerestem a párbeszédet. Ha már nem élt a jelentő, akkor a rokonaival próbáltam kommunikálni. Egy idő után viszont azt vettem észre, hogy összezártak az emberek. Az értelmiség, az irodalmi elit istenítése pedig számomra valamiféle erdélyi magyar értelmiségi osztályöntudat jelenlétét sugallja, ami mintha felülírná az erkölcsöt. Van több erkölcs? Én erről nem tudok.
Caragiale azért volt zseniális, mert megvalósította azt a típusú színművet, amelyben nincs katarzis. Oda jutunk el a végén, ahonnan elindultunk, és ezt a Leonida Gem Session című Caragiale-parafrázis is híven tükrözi – mondta Markó Béla. „Caragiale szerint a helyzet reménytelen. A mi ma esti beszélgetésünket figyelve azt kell mondanom, hogy a helyzetünk, ha nem is reménytelen, de nem is túlságosan jó. Ugyanis egy diktatúra működésének arról a vetületéről tudunk csak beszélni, ami áldozatokká tett mindannyiunkat: azokat is, akik ellenálltunk a kísértésnek, és bizonyos értelemben azokat is, akik nem álltak ellent a kísértésnek. Őket meg tudom érteni, de megbocsájtani nem tudok nekik” – jelentette ki az RMDSZ egykori elnöke.
Markó az 1987 közepétől 1989. december 16-áig szóló lehallgatási jegyzőkönyveket tette közzé kötetében. Mint elmondta: politikusként kötelességének, íróként izgalmas feladatnak látta. A következő generációk szempontjából viszont mindennek a hasznossága a fontos: tudják-e valamiképpen hasznosítani ezeket a feltárt dokumentumokat, ezt a rengeteg és ugyanakkor nagyon nyomasztó ismeretanyagot?
Markó Béla: Az én véleményem az, hogy ez megismétlődhet. Demokrácia és diktatúra között természetesen éles határvonal van, csakhogy hány demokráciából lett a történelem folyamán diktatúra, azért, mert azok, akik a demokráciát működtették, óvatlanok voltak – például elfogadtak érveket és ürügyeket, hogy a titkosszolgálatokat a társadalom nyakára ültethessék? Ráadásul 2001. szeptember 11-e óta ez már nem csak romániai probléma…Nagyon könnyen juthatunk a végtelen megfigyelés és megfigyeltség birodalmába, mert ennek most már semmi technikai akadálya nincsen.
„Miért felemás ez a helyzet? Mert akik az igazi működtetői voltak a rendszernek, azok köszönik szépen, jól vannak. Mert mi csak azoknak fértünk hozzá a múltjához, akiket a rendszer ilyen vagy olyan kényszerekkel beszervezett, morálisan megtört, erkölcstelenné tett” – vélekedett a volt miniszterelnök-helyettes. „A törvény lehetővé teszi a hozzáférést, de ugyanakkor mindmáig nincs teljes hozzáférés. Ez azt is jelentheti adott esetekben, hogy azok adagolják nekünk az információkat, akik ugyanezekkel az információkkal 1989 előtt is bánhattak. Nem érvényes ez általánosságban arra, ahogy működik a törvény, de ezek a sötét foltok még ott vannak”, mondta Markó, akit jobban érdekelne a kényszerítők feltárása, mint a kényszerítetteké, hisz ettől függ, hogy a helyzet reménytelen-e – ahogy Caragiale sugallja.
A témával foglalkozó újságíró, Tibori Szabó Zoltán felsorolta azt az öt kategóriát, amelyre a titkosszolgálat hierarchiája épült, kijelentve, hogy a közvélemény és a jelenleg folyó kutatások is csak azokra fókuszálnak, akiket megfélemlítés, zsarolás útján kényszerítettek, hogy besúgókká váljanak. „Két esetet tudok, amikor a szekuritáté által írt dossziéját kikérő személy levelet írt a CNSAS-nak és kérte, hogy fedjék fel a tisztek kilétét és neveiket jelentessék meg a Hivatalos Közlönyben. Elvégre ők működtették a rendszert, és nem a kényszerítettek.” A tisztek egy részének felfedése azonban azóta sem történt meg, jelentette ki az újságíró.
Tibori Szabó Zoltán: Az informátorok szövegei között is fel lehet állítani egyfajta hierarchiát. Van, akinek az írásain érezni az izzadságszagot, és azt, hogy nem akar ártani, csak túl akar lenni rajta. Van, aki valamiféle kéjt is érez a besúgásban. És van, aki még ötleteket is ad a Szekuritáténak, hogy még hogyan lehet sanyargatni egyik-másik embert.
A színháznak éppen az a szerepe, hogy egy dráma minden szereplőjének feltárja a maga igazságát. És ebben sincs két egyforma történet – vonta le a következtetést Tompa Gábor rendező, színházigazgató. „Akárcsak a holokauszt vagy a gulág esetében, itt is az a hasznos, ha mindenki őszintén elmondja a saját történetét. Nincs katarzis, nem is lesz, de mégis ezáltal válik fokozatosan egyre tisztábbá a kép.” maszol.ro

Különdíjas a Tompa Miklós Társulat
Véget ért a Pécsi Országos Színházi Találkozó
Az Újvidéki Színház Kokan Mladenovic által rendezett Opera ultima című darabja lett a legjobb előadás a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait gálaest keretében a Pécsi Nemzeti Színházban adták át szombaton.
A szakmai zsűri értékelése alapján az Opera ultimában játszott a legjobb női főszereplő, Elor Emina, és ez a darab kapta a Marina Sremac munkáját dicsérő legjobb jelmez díját is.
A budapesti Katona József Színház Fényevők című darabja kapcsán kapta meg a legjobb rendezésért járó díjat a szakmai zsűri döntése alapján Ascher Tamás. A legjobb női mellékszereplőnek járó díjat is e darabban nyújtott alakításáért vehette át Jordán Adél.
A fővárosi Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge közös produkciójában Paul Foster: I. Erzsébet című darabja is többszörös sikert aratott a szakmai zsűri körében: Fodor Tamásnak ítélték oda a legjobb férfi főszereplő, Kaszás Gergőnek pedig a legjobb mellékszereplő díját.
A budapesti Örkény István Színház a Mohácsi-testvérek: A képzelt beteg című előadásához is két elismerés fűződik: Mohácsi István és Mohácsi János a legjobb dramaturgiáért, Fodor Viola pedig a legjobb díszletért járó díjat kapta a szakmai zsűritől.
A legjobb színházi zene díját Kovács Mártonnak ítélték oda az A képzelt beteg és a Fényevők című előadásának zenéjéért.
A bírálók különdíjjal jutalmazták a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát az Alkésztisz című darabért. A színész zsűri a legjobb férfialakításért járó díjat az Újvidéki Színház Opera ultima című előadásában nyújtott alakításáért Balázs Áronnak ítélte oda. A legjobb női alakításért járó elismerést pedig Hay Anna vehette át, aki a budapesti Kerekasztal Színház és a szintén fővárosi Szputnyik Hajózási Társaság közös darabjában, az A hosszabbik útban kapott szerepet.
A Fidelio díját szintén a színész zsűri döntése alapján ítélték oda a legjobb 30 év alatti színészeknek. Az elismerést a Miskolci Nemzeti Színház Bródy Sándor: A tanítónő című darabjában nyújtott alakításáért Lovas Rozi, valamint a fővárosi Vígszínház Sütő András: Az álomkommandó című darabjában szereplő Molnár Áron vehette át.
A közönség zsűri díját idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadása érdemelte ki.
A Színházi Dolgozók Szakszervezete a Básti Lajos- díjat a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös darabjában, a Székely Csaba: Bányavakságában nyújtott alakításáért Köles Ferencnek, a pécsi teátrum művészének ítélte oda. A szombaton véget ért fesztivál versenyprogramjában 13 versenyprodukció szerepelt.
A tíznapos fesztivál mintegy 50 ezer látogatót vonzott, ebből mintegy nyolcezren láthatták as versenyprogram előadásait. Népújság (Marosvásárhely)

Pénteken kezdődik a magyar színházak fesztiválja Kisvárdán
Tizenkilenc társulat részvételével pénteken kezdődik a 26. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja; az észak-szabolcsi kisvárosban június 28-ig 26 előadást láthat a közönség.
Nyakó Béla, a rendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója elmondta hétfőn az MTI-nek, hogy a fesztiválon tizenöt határon túli és négy magyarországi társulat vesz részt.
Erdélyből kilenc, Délvidékről négy, míg a Felvidékről két társulat mutatja be programját Kisvárdán.
Marosvásárhelyről a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Yorick Stúdió és az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház lép fel. Nagyváradról a Szigligeti Színház és a Lilliput Társulat, valamint Csíkszeredáról a Csíki Játékszín, Gyergyószentmiklósról a Figura Stúdió Színház, Kolozsvárról az Állami Magyar Színház, míg Sepsiszentgyörgyről a Tamási Áron Színház a fesztiválrésztvevő.
A délvidéki magyar színjátszást a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és Népszínház Magyar Társulata, valamint az Újvidéki Színház és a Tanyaszínház képviseli. A felvidékit pedig a Kassai Thália Színház és a Révkomáromi Jókai Színház, s a kassai társulattól bemutatkoznak a TeatRovás Műhely színjátszói is.
Az anyaországi színjátszást a budapesti Katona József Színház, a József Attila Színház, valamint az Orlai Produkciós Iroda, illetve a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház reprezentálja.
Nyakó Béla tájékoztatása szerint a zsűri és a közönség tizennyolc versenyelőadást láthat a programban, továbbá lesz nyolc versenyen kívüli bemutató is.
A rendezvény pénteken "nul-ladik nappal" indul, 20 órától könnyűzenei koncert lesz a kisvárdai Főtéri Színpadon, Kasza Tibor, Kállay-Saunders András és Vásáry André fellépésével.
A fesztivál szombati programjában – amikor a megnyitóünnepséget rendezik – a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az ember komédiája, míg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Hogyne, drágám! című versenyelőadása szerepel.
A fesztivál ideje alatt két kiállítást rendeznek, az egyik a holokauszt színházi áldozatainak, míg a másik a fesztivál előadásainak fotótárlata.
A kísérő program része a 4. Kisvárdai Rockmaraton koncert, amelynek időpontja június 28. Továbbá mindennap Régi ízek szabadtűzön címmel gasztronómiai bemutatót és kóstolót is tartanak, hagyományőrző szakácscsapatok részvételével. Népújság (Marosvásárhely)

Ragyog a mindenség: líra, grafika és zene találkozása
Beszélgetés Tőzsér Lászlóval, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó vezetőjével
A vers, a rajz és a zene közös találkahelyére vezeti el az érdeklődőket a csíkszeredai Gutenberg Kiadó Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiája, amelyet rendhagyó módon, a kötethez társuló cédé bemutatásával ajánlanak kicsik és nagyok figyelmébe ezekben a napokban, Kolozsvár után Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában, Kovásznán és Sepsiszentgyörgyön is. Hétfőn este a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében koncertezett a Kaláka együttes, amelynek tolmácsolásában régebbi slágerek – Fakatona, A nandu, Ukulele stb. – is felcsendültek a kiadványban szereplő versek mellett. A hangulatos műsor után az emeleti előcsarnokban dedikáltak a zenészek, valamint az antológia összeállításában szerepet vállaló költők, illusztrátorok közül is jó néhányan, ekkor beszélgettünk az ötletgazdával, Tőzsér László kiadóvezetővel.
– Mintha egy nagy családdal találkozna, olyan érzése támadhat az embernek, ha fellapozza a 24 költő, 14 illusztrátor és a négy zenész – Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs – munkáját dicsérő kötetet. Hogyan indult a projekt?
– Körülbelül három éve kezdtünk ábrándozni: éppen a Mátyás királyról szóló köteteinket mutattuk be Kolozsváron, a Mátyás király szülőházában, hazafele pedig, Makkai Kingával beszélgetve szó esett arról, hogy szükség lenne egy színvonalas antológiára. Már akkor elterveztük, hogy tematikus fejezetekbe gyűjtjük a verseket, és nagyjából a szerzőket is kiválasztottuk, majd Makkai Kinga gyűjtötte össze a verseket. Az erdélyi lírából akár minden héten válogathatnánk egy kötetrevalót, annyira gazdag a rendelkezésre álló anyag, szempont volt viszont, hogy ez a mostani gyűjtemény egyedi legyen, próbáljunk úgy eljárni, hogy ezenfelül még valamilyen értéket tudjunk hozzárendelni. Eldöntöttük tehát, hogy a líra mellé a grafikát és a muzsikát is társítjuk, hogy egy nagy találkozás legyen ez az antológia. Eleinte még egyetlen grafikusra gondoltunk, de menetközben kiderült, hogy rettenetesen sok időbe telne egy személy számára, hogy 230 oldalt illusztráljon; így jött az ötlet, hogy ha már versantológiáról van szó, akkor alkossuk meg az erdélyi illusztrátorok gyűjteményét. Véleményem szerint sikeresen megvalósultak az elképzeléseink, hiszen 14 erdélyi grafikus mutathatta meg a stílusát a 24 erdélyi költő mellett, és a Kaláka együttessel lett teljes a kép. Annak ellenére, hogy a bemutatón nem volt jelen az összes szerző és grafikus, itt, Kolozsváron éreztem azt, hogy egy nagy család gyűlt össze, meghatározó élmény ez számomra. Szabadság (Kolozsvár)

Startolt a kisvárdai színházi seregszemle
A Máté Angi Mamó című regénye nyomán, Mezei Kinga rendezésében készült Csipke című produkciót június 26-án, csütörtökön este 8 órától tekintheti meg a 26. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának közönsége a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának előadásában, másnap pedig a kolozsvári színészzenekar, a Loose Neckties Society koncertezik. A kisvárdai színházi seregszemle – amelynek versenyprogramjában látható a nagysikerű kolozsvári Csipke – szombaton este kezdődött a felső-szabolcsi kisvárosban; a megnyitó előtt a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház mutatta be Az ember komédiája című produkcióját, majd az ünnepség után Székely Csaba Hogyne, drágám! című zenés komédiáját adta elő a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Szabadság (Kolozsvár)

Megkezdődött a kisvárdai színházi seregszemle
Tizenkilenc magyarországi és határon túli magyar társulat részvételével szombat este megkezdődött a 26. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, ami június 28-ig tart a felső- szabolcsi kisvárosban.
A szombat esti, a Várszínpadon megtartott hivatalos megnyitón Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere, valamint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter köszöntötte a társulatokat és a nézőket.
A megnyitó előtt a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház mutatta be Az ember komédiája című darabját, az ünnepség után pedig Székely Csaba Hogyne, drágám! című zenés komédiáját tekinthette meg a közönség a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásában.
A magyarországi és határon túli színházak előadásainak a Művészetek Háza, a Várszínpad és a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskolában berendezett Rákóczi Stúdió ad helyet. A zsűri és a közönség tizennyolc versenyelőadást láthat a programban, továbbá lesz nyolc versenyen kívüli bemutató.
A versenyprogramban a nyitó nap előadásai mellett szerepel a marosvásárhelyi társulat Euripidész klasszikusával, az Alkésztisszel Székely Csaba átiratában; Gerhart Hauptmann A patkányok című darabja az Újvidéki Színház tolmácsolásában; Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című drámája a marosvásárhelyi Yorick Stúdió színrevitelében Tadeusz Slobodzianek Ilja próféta című darabja a Vajdasági Tanyaszínház előadásában; valamint Brestyánszki Boros Rozália Vörös című műve a budapesti Katona József Színház és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának közös produkciójában.
A szabadkai társulat három másik darabbal, Biljana Srbljanovic A halál nem bicikli (hogy ellopják tőled), Szerbhorváth György Van valami bejelentenivalója? és Tasnádi István Tapasztalt asszony című művével is versenyez Kisvárdán.
A csíkszeredai Csíki Játékszín Gogol A revizor; a Kassai Thália Színház Egressy Zoltán Portugál; a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Nyikolaj Koljada Murlin Murlo; a komáromi Jókai Színház Harold Pinter Árulás; a nagyváradi Szigligeti Színház Forgách András A fiú; a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Kincses Réka A Pentheszileia-program; a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Máté Angi regénye alapján írt Csipke című darabbal, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház pedig Shakespeare Hamletjével indul a kisvárdai fesztivál díjaiért.
Versenyen kívül bemutatkozik Kisvárdán az Orlai Produkciós Iroda, a budapesti Katona József Színház és a József Attila Színház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata és a kassai TeatRovás Műhely.
A színházi előadások mellett koncertek és kiállítások színesítik a programot: június 27-én a kolozsvári Loose Neckties Society zenél, a záró napon pedig a környékbeli amatőr zenekarok szereplésével megrendezik a IV. Kisvárdai Rockmaratont.
A Magyar Színházi Társaság, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Nonprofit Társadalomkutató Egyesület által összeállított "... vagy nem lenni" című tárlat a magyar holokauszt színházi áldozatainak állít emléket, a Napról napra című hagyományos fotókiállítás pedig a fesztivál eseményeit örökíti meg.
A közönség emellett megtekintheti Kiss Borának, a csíkszeredai Csíki Játékszín színésznőjének képzőművészeti kiállítását is. Népújság (Marosvásárhely)

Színházsátor Kolozsváron
Színházsátorral és előadásokkal készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Kolozsvári Magyar Napokra, amelyen először vesz részt ilyen gazdag programkínálattal.
Augusztus 21. és 24. között egyebek mellett gyermekprogramok és felolvasószínház várja az érdeklődőket a Farkas utcai Színházsátorban. A legkisebbek számára meseterasz, mesejáték-verseny, valamint az Óz, a nagy varázsló című mesemusical szereplőivel való találkozás is szerepel a programban. A felnőtteket a felolvasó-színházi alkalmak mellett batyus partival és szalontánctanulással várják a társulat tagjai. A Színházsátorban lehetőség nyílik a színészekkel való személyes találkozásra, de megtalálhatók a színház régi és új kiadványai is. A Kolozsvári Magyar Napok programkínálatában a színház több előadása is szerepel. Az Andrei Şerban által rendezett Ványa bácsi két alkalommal tekinthető meg, a Máté Angi Mamó című regénye alapján készült Csipke című előadás is látható. A június végén bemutatott Serena in X-tremis című koncertelőadást rendhagyó helyszínen, a Farkas utcai színpadon láthatja majd a közönség. A kolozsvári színház több előadást is vendégül lát a rendezvénysorozat ideje alatt, így a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Rekviem egy házért című előadását, valamint a Béres László által rendezett Lola Blau című produkciót nézheti meg a közönség. A színház előcsarnokában Fodor István csíkszeredai fotóművész Székelyföld madártávlatból című kiállítása lesz látható.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar napok Kolozsvár értékeivel
Közel félezer programmal várják a látogatókat a szombaton kezdődő Kolozsvári Magyar Napokon – jelentették be tegnapi sajtótájékoztatójukon a szervezők.
Gergely Balázs, a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke elmondta, az ötödik alkalommal megtartandó rendezvény immár olyan hírnevet vívott ki magának, hogy Erdély-szerte sokan igazítják a szabadságukat a magyar napok programjához. Sikerként említette, hogy a rendezvény költségvetése negyedrészét immár romániai közpénzből sikerült biztosítani, és a kolozsvári vállalkozók minden korábbinál jelentősebb támogatást nyújtottak a szervezéshez. Célként említette, hogy a helyi közösség minél nagyobb részt vállaljon a rendezvény költségeiből. Idén először a közönség is támogathatja a rendezvényt, ha a hazai telefonhálózatok bármelyikéről 2 eurót érő SMS-t küld a 8842-es számra.
A főszervező elmondta, az augusztus 24-ig tartó fesztivál legfontosabb célja a kolozsvári magyar értékek felmutatása. A rendezvény szervezésében 60–70 kolozsvári intézménnyel működnek együtt. Úgy vélte, Kolozsvár és Erdély csupán a könnyűzenei koncertek területén van lemaradva, itt kell magyarországi fellépőket meghívni.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere elmondta, Kolozsváron nem volt még olyan magyar rendezvény, amely a magyar napokhoz hasonló mértékben tudta volna megszólítani a helyi román közösséget. „A rendezvény falakat képes lebontani, hidakat képes építeni a két közösség között” – fogalmazott az alpolgármester. Hozzátette, elégtétellel tapasztalja, hogy a magyar napok referenciává vált a város román szervezésű rendezvényei számára. A román rendezvények szervezői általában azt a célt tűzik ki maguknak, hogy megközelítsék a magyar napok nézőszámát, sikerét. Az alpolgármester szerint a tavalyi magyar napokon bemutatott István, a király előadás olyan tömeget vonzott a város központjába, amilyen soha korábban nem gyűlt ott össze kulturális rendezvényre. Szabó Lilla programigazgató az újdonságok között a bővebb komolyzenei kínálatot, a sportprogramokat és a Kolozsvári Állami Magyar Színház miniévadját említette. Sánta Levente fesztiváligazgató elmondta, a Kolozsvár főterén felállítandó színpadot néptánc-, könnyűzene-, rock- és alternatívrock-csapatok foglalják el egy-egy estére. A magyar napokon Illés-emlékkoncerten áll a kolozsvári színpadra Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs, valamint meghívottjaik, az utolsó este pedig az Experidance Ezeregyév látvány- és táncszínházi nagyprodukcióját láthatja a közönség.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fesztivál – Népszerű volt idén a Színházsátor a Kolozsvári Magyar Napok alatt
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata első alkalommal állított sátrat a Farkas utcában a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával.
Színes programkínálattal várták az érdeklődőket, volt meseterasz, mesejátékverseny, felolvasószínház, batyus parti, szalontánc-tanulás, az Óz, a nagy varázsló című nagysikerű mesemusical szereplőivel találkozhattak az „Óz-imádók”, és személyesen találkozhatott a közönség a társulat tagjaival. Pénteken délután különleges versműsorral várták a látogatókat, Kenéz Ferenc Odafenn pingált űrhajó című poémájából olvastak fel az arrajárók és a szerző. A játékos felolvasást Györgyjakab Enikő vezette. Gyerekek és felnőttek egyaránt vállalkoztak a feladatra, a bátor jelentkezőket apró ajándékokkal lepték meg a szervezők. A felolvasók hangját megörökítették, az elhangzottakból ugyanis rádiójátékot készítenek a Kolozsvári Rádió magyar adása közreműködésével.
A felolvasószínház keretében az érdeklődők meghallgathatták Heltai Jenő: Lumpáciusz Vagabundusz, a rossz szellem vagy a három jómadár, Tamási Áron: Ördögölő Józsiás, és Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című műveket, Kövesdy István rendezésében.
Szabadság (Kolozsvár)

Új művészeti vezetővel indul az új évad a szentgyörgyi M Studiónál
Új művészeti vezetővel kezdi évadát a sepsiszentgyörgyi M Studio: szeptembertől Uray Pétertől Márton Imola vette át Erdély egyetlen mozgásszínházának vezetését, aki 2010–2013 között dramaturgként és PR-menedzserként segítette a társulat munkáját.
„A fiatalos lendülettel és tervekkel teli új vezető az Uray Péter által elindított úton továbbhaladva, elsődleges céljának az M Studio működéséhez szükséges alapvető feltételek és a közönséggel való kommunikáció javítását, valamint a társulat nemzetközi kapcsolatainak megerősítését tekinti” – áll a teátrum közleményében.
„A társulat romániai és magyarországi ismertségének megerősítése mellett minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy az M Studio a nemzetközi színházi köztudatba is bekerüljön” – ismertette elképzeléseit Márton Imola, mindezt pedig gyakoribb fesztiválszerepléssel, külföldi alkotók meghívásával igyekszik elérni. A tervek között a színészek továbbképzése is szerepel, neves színházi szakemberek bevonásával gyakrabban rendeznek majd workshopokat, a színészek eszköztárának gyarapítására fektetve a hangsúlyt.
Augusztus közepétől már folyik a munka a próbatermekben – az évad első bemutatóját Barta Dóra rendezi, akivel A per című előadáson dolgozott együtt korábban a társulat. A Federico Garcia Lorca művei alapján készülő Garcia Lorca háza című új produkciót október végén mutatják be. Az évad második produkciója Tom Dugdale rendezésében kerül színpadra.
Az amerikai rendező korábban a Kolozsvári Állami Magyar Színházban rendezett két előadást, Gogol Egy őrült naplója és Arthur Miller Egy ügynök halála című műve alapján. Az M Studio színészeivel Euripidész Alkésztiszét viszi színre, amelyet 2015 februárjában mutatnak be. A harmadik bemutatót Fehér Ferenc rendezi, a Személyazonosság című produkció április–május körül készül majd el.
A társulat közreműködik a sepsiszentgyörgyi PulzArt kortárs összművészeti fesztivál második kiadásának megvalósításában is. A fesztiválon Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala és az M Studio közös szervezésében lesz látható Nagy József és a JEL Színház Woyzeck, avagy a szédület karcolata c. produkciója, valamint Fehér Ferenc Tao Te és Morgan and Freeman című előadásai. Az M Studio a Hattyúk (rendező: Szekrényes László) című előadással indítja az évadot szeptember 9-én 19 órától, szeptember 10-én pedig a Kampfot (rendező: Fehér Ferenc) játsszák a PulzArt keretében.
Krónika (Kolozsvár)

Elhunyt Dehel Gábor
Életének 74. évében elhunyt Dehel Gábor rendező, író, színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház volt tagja, majd két évtizeden át a Kolozsvári Magyar Opera rendezője.
Dehel Gábor /Szatmárnémeti, 1940. ápr. 29. –Kolozsvár, 2014 szeptember 8 ./ 1961-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja. Az 1980-as években elvégezte Bukarestben a rendezői szakot. 1991 óta a Kolozsvári Állami Magyar Opera rendezőjeként sikkerre vitt számos darabot. Számos karcolata, novellája, színészportréja, riportja, színházi kérdésekkel foglalkozó írása jelent meg. 1991-től a Kolozsvári Magyar Opera rendezője is. Színpadra állította Erkel Ferenc összes operáját. Regényei jelentek meg,
Szabadság (Kolozsvár)

Elhunyt Dehel Gábor
A kolozsvári színész-rendezőt íróként is ismerhettük, Székelyudvarhelyen is sokat rendezett, illetve játszott.
Az ismert színész-rendezőt 74 éves korában érte a halál hétfőn. Dehel Gábor 1940. április 29-én született Szatmárnémetiben, 1962-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. A Kolozsvári Állami Magyar Színház színész volt, de a nyolcvanas években rendezői szakot is végzett Bukarestben.
A kilencvenes években kezdett rendezni a Kolozsvári Magyar Operában, többek között Huszka Jenő Mária főhadnagyát, illetve Kacsóh Pongrác János vitézét vitte színre, ugyanakkor Erkel Ferenc összes operáját színpadra állította.
A színészet és a rendezés mellett Dehel író is volt, hiszen több novelláskötete is megjelent, de készített színészportrékat is (például Bisztrai Máriával, Petru Groza színész-lányával is készített egy interjúkötetet, és Márton Melindával is), illetve riportokat, színházi cikkeket és drámákat is írt.
Két regénye, a Kulisszatitok (1974) és az Öngól (1980) is megjelent. Munkásságáról, pályafutásáról ebből a Szabadság napilapnak adott, néhány évvel ezelőtt interjújából is sokat meg lehet tudni.
Dehel Gábor a kétezres évek elején több évig játszott és rendezett a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Szanházban is. Színészként a Komámasszony, hol a stukker? című előadásban a Méltóságos urat, a Don Juanban a címszereplő apját, a Sorin Militaru által rendezett Sirályban pedig az öreg Szorin Pjotr Nyikolajfevicset alakította.
Ő rendezte a Viktória (2001), a Mágnás Miska (2002), a Csárdás (2003) operetteket, illetve A szabin nők elrablása (2004) című zenés bohózatot is.
KATONA ZOLTÁN
Dehel Gábor /Szatmárnémeti, 1940. ápr. 29. – Kolozsvár
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Eseményekben gazdag évad a KÁMSZ-ban
Bemutatókban, vendégszereplésekben és kiegészítő programokban gazdag évad elé néz a Kolozsvári Állami Magyar Színház: október 4-én mutatják be Georges Feydeau Vidéki jegyesek című bohózatát a nagyszínpadon (rendező: Alexandru Dabija), majd másnap a Szlovéniában élő Nona Ciobanu Aki elzárja az éjszakát című, kétszereplős darabját láthatja a közönség a stúdióteremben, Györgyjakab Enikővel és Viola Gáborral (r.: Nona Ciobanu). Tompa Gábor igazgató tegnap délelőtt, az intézmény emeleti előcsarnokában tartott sajtótájékoztatón kifejtette: kiemelkedő eseménynek ígérkezik a november 26-a és december 7-e között zajló Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál – amelynek témája: „a test történetei” –, az évad második felére pedig további nyolc nagyszínpadi és stúdiótermi produkció bemutatóját tervezik.
Köztük van A dzsungel könyve című musical is, amelyet az újvidéki Puskás Zoltán, a nagysikerű Óz, a nagy varázsló rendezője visz színre.
FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi koncertturnén a Csík zenekar
Erdélyi koncertturnén mutatja be legújabb, tizedik albumát a Csík Zenekar. A Kossuth-díjas együttes október 14-én, kedden 19 órától Szatmárnémetiben, a Szakszervezetek Művelődési Házában, szerdán, 20 órától a Kolozsvári Magyar Állami Színház színpadán lép fel a Litera Kulturális Egyesület szervezésében.
Az Amit szívedbe rejtesz című album autentikus erdélyi és moldvai dallamokat, rockátdolgozásokat egyaránt tartalmaz, ugyanakkor abban különbözik a 25 éves zenekar eddigi albumaitól, hogy saját szerzemények is felkerültek rá.
A Csík Zenekar tavaly volt 25 éves, számos koncertet adott Magyarországon és a határon túl, Kossuth-díjat kapott, és az év végén dupla best of vinyl lemezt jelentetett meg. Az Amit szívedbe rejtesz három évvel követi a 2011-ben megjelent Lélekképeket. Címe József Attila verse nyomán azt érzékelteti, hogy az album szellemiségére a szívből jövő érzések nyomták rá a bélyeget – nyilatkozta Szabó Attila, a zenekar hegedűse az MTI-nek.
„Muzsikánkban igyekszünk megmutatni, hogy a mai gyorsan változó, az élet szépségeit lassan felejtő világunkban mindannyian, akik itt élünk, esendő, ennek ellenére szerethető, értékeket tisztelő emberek vagyunk. Hiszünk abban, hogy élhetünk hasznos, szép életet, de ehhez meg kell látnunk igényes szemmel, lélekkel, hogy hol, mit, mikor, hogyan tegyünk, viseljünk, együnk, igyunk, szeressünk. Még léteznek igazi értékek. Reméljük, a mi muzsikánk is azzá válik" – írja Csík János az új nagylemez kapcsán.
Az autentikus népzenék közül a Csík Zenekar ezúttal többek között szászcsávási, palatkai, valamint moldvai anyagot készített. A rockfeldolgozások sorában a lemezen hallható a Zár az égbolt a Bálnák ki a partra című, 1997-es Kispál és a Borz-albumról, valamint a Hobo Blues Band Mesél az erdője egy moldvai-szerű népzenével – a szám eredetije a Vadászat című 1984-es HBB-korongon hallható.
Az érdeklődők jegyeket a szatmárnémeti színház és a művelődési ház jegypénztárában, valamint a kolozsvári színház jegypénztárában vásárolhatnak 35 lejért. További részletek a www.csikband.hu honlapon olvashatóak.
Krónika (Kolozsvár)

A magyar dráma napja Marosvásárhelyen
Molter Károly: Tank – felolvasó- színházi ősbemutató
Ősbemutatóval és a hozzá kapcsolódó többmozzanatos rendezvénnyel ünnepelte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2014-ben a magyar dráma napját.
Az ünneplés az elmúlt évek hagyományához híven Aranka György író, felvilágosodás kori gondolkodó szobránál kezdődött. Moldován Orsolya színművész, műsorvezető felkérésére Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Tollas Gábor színművész olvasta fel Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének üzenetét, melyet a Tompa Miklós Társulat felkérésére írt a magyar dráma napjára a színházi szakember. Bordi Teréz, a Bolyai Farkas Líceum tanulója Kovács András Ferenc Theatrum Mundi című versét szavalta. Végezetül a szobor talapzatán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a marosvásárhelyi RMDSZ, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület és az EMKE, a Sütő András Baráti Egyesület, valamint a Székely Színház Egyesület küldöttségei helyezték el tisztelgő koszorúikat.
Molter Károly Tank című színművét a Kisteremben felolvasó- színházi ősbemutatóként vitte színre a társulat, Gáspárik Attila rendezésében. A szereposztás tagjai: Balázs Éva, Béres Ildikó, Kiss Bora, B. Fülöp Erzsébet, Varga Balázs, Kilyén László, Csíki Szabolcs, Gáspárik Attila, Henn János, Barabási Tivadar, Bartha László Zsolt, Gecse Ramóna, Galló Ernő, Bányai Kelemen Barna és Korpos András. Dramaturg: Keresztes Franciska, szakmai tanácsadó: Fodor János. A darab cselekménye 1919 őszén, a román karhatalom Marosvásárhelyre való bevonulása előtti napokban indul, és a bizonytalan idők emberi gyengeségeit állítja pellengérre, sajátságos humorral.
A bemutató után zajló beszélgetés során a drámaíró Molter Károlyról emlékeztek meg a jelenlevők. A moderátor szerepét Demény Péter író töltötte be, a társalgás résztvevői Marosi Péter, az MTVA szerkesztője – Molter-unoka, Fodor János és Novák Zoltán történészek, Kovács András Ferenc költő, Láng Zsolt író, valamint a szereposztás tagjai voltak. A drámák "marosvásárhelyiségéről" vagy általános érvényességéről, az impériumváltással járó sorsfordulatokról, a történelmi hűségről és az emberi értékekről szóló diskurzust élénk figyelemmel, néhol tapsos tetszésnyilvánítással követte a színház ünnepében ezúttal is osztozó "nagyérdemű"
Népújság (Marosvásárhely)

4. Kolozsvári Nemzetközi Találkozások
2014. október 8. és 12. között a Kolozsvári Lucian Blaga Nemzeti Színház szervezésében zajlott a 4. Kolozsvári Nemzetközi Találkozások-című színházfesztivál. Gazdag programmal- előadások, kerekasztal-beszélgetések, könyv bemutatók várták a színházi szakembereket és a közönséget.
Lengyelországból, Magyarországról, Csehországból, Svájcból, Portugáliából, Olaszországból, az Egyesült Államokból, Franciaországból és Romániából érkeztek neves szakemberek, többek között Matei Vişniec, világhírű drámaíró, Alina Nelega író, drámaíró, Robert Cohen amerikai színházi szakember. A fesztivál programjában- a szabadság útjai témakörben- a Kolozsvári Nemzeti Színház 9 előadással szerepelt. Két bemutatót tartottak. Eli Simon rendezésében Földönkívüli bohócok és Alexandru Dabija rendezésében Tábori György: Mein Kampf című darabját tekinthette meg a közönség. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata Mihai Măniuţiu rendezésében, Cervantes műve nyomán készült, Don Quijote című előadással vendégszerepelt. Romantikus vígjáték A fesztivál nyitó előadása W. Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátéka, amelyet Uray Péter rendezett. Az előadás kezdő jelenetei a hatalomért folyó harcot mutatják be. Államcsínnyel megbuktatják a herceget, és az egész udvart deportálják. A rendező előtérbe helyezi a hatalom kérdését. Ilyen körülmények között bontakoznak ki a szerelmi történetek, melyeket a mozgás és a gesztus, azaz a mozgásszínház eszközeivel fejez ki. Új értékkel, a mozgásszínház eszközeivel gazdagodik az előadás. Az előadás rendezője, koreográfusa Uray Péter. A zenei válogatást is megvalósítja. Díszlet és jelmeztervező: Adriana Grand. Dramaturg: Sándor L. István. Főbb szereplők: Radu Lărgeanu (Frigyes, a száműzött herceg). Györgyjakab Enikő (Rosalinda), Miron Maxim (Orlando), Sânzania Tarţa (Célia), Matei Rotaru (Próbakő), Anca Hanu (Phoebe), Mihail Onaca (Silvius). A szöveget románra fordította Virgil Teodorescu.
Uray Péter rendező, koreográfus, színház- pedagógus, a Budapesti Boleró Színház és a Panboro Színház alapítója és művészeti igazgatója, valamint a Sepsiszentgyörgyi M Stúdió művészeti vezetője. Számtalan mozgásszínházi előadást rendezett. Mihail Măniuţiu, Kelemen József, Béres László, Csányi János, Bocsárdi László által rendezett előadások koreográfusa. Az előadást követően kerekasztal-beszélgetést szerveztek a táncszínház és a romániai közönség viszonyáról, melyen Uray Péter és Vava Ştefănescu vettek részt.
A mozgásszínház sajátosságai
A moderátor szerepét Dan C. Mihăilescu töltötte be.
Uray Péter mozgásszínháznak nevezi a műfajt, amelynek sajátossága, hogy bármilyen teret befoglal. A szöveggel ellentétben- mondta a rendező- a mozgás két dologra ad lehetőséget. Egyrészt megjeleníti a figurák (szereplők) közti viszonyt, másrészt a figurák belső állapotát és annak változását. A mozgás úgy működik, hogy lehetőség van megkeresni a szöveg mögötti tartalmat. A rendező elszakad a szövegtől, újraértelmezi a szöveg mögötti tartalmat. Nagyon fontos, hogy megtalálja a szereplők igazságát, mert mindeniknek saját története van. Amint a rendező elmondta, ez a 6. shakespeare-i előadás, melyet rendezett. Az előadások erős színész-táncos jelenettel bírnak. Térben való elhelyezésük stúdiószínpadot igényelnek. A legerősebb hatást akkor érik el, ha a nézők közelről látják a színészt, annak rezdüléseit. A kolozsvári előadás nagytermi produkció volt. Ebben az esetben a nézők távolabb ülnek a színészektől, ilyenkor másképp kell koreografálni. Keresi a kísérletezés lehetőségét. Itt érdekes a nagy térrel, a szöveggel való találkozása a mozgásnak. Nagy szerencse- mondta a rendező, hogy Györgyjakab Enikő (Kolozsvári Magyar Színház) kiváló színész és táncos. Nemcsak a nőt jeleníti meg, hanem magát az embert is. Rosalinda izgalmas kettősséget jelent, férfiként megjelenítő nő szerepét alakítja. Az előadás végén Rosalinda elmondja, hogyan zárul a történet. Akkor egy ideig nem tudja, hogy nővé válva szükség lesz rá a továbbiakban. Mikor nőként jelenik meg, akkor nincs játék, megérkeznek a jelen időbe. Az Orlandoval való találkozása a szabadságot, az újabb kihívást jelenti. Az eredeti szövegben csak utalás történik arra, hogy az igazi herceget elűzték, a testvére foglalta el a trónt. Amint a rendező hangsúlyozta, a műfaj miatt volt fontos, hogy megjelentse a deportálást, a száműzetést. Az előadás végén a szereplők egy pillanatra felveszik a bőröndjüket, elindulnak az új világba. Hirtelen döntés születik. „Megkeressük a mi utunkat”.
A kerekasztal-beszélgetés során felvetődött a Shakespeare- i vígjáték fordításának kérdése is. Uray Péter kifejtette, az előadásra a szövegnek a kortárs magyar nyelvre való fordítás alapján készült. A próba során kiderült, hogy a szövegnek román illetve magyar nyelvre való fordításában bizonyos különbségek vannak. A román fordítás romantikusabb, mint a magyar- mondta a rendező. Mihai Măniuţiu kifejtette, Romániában csak egyetlen táncszínház (mozgásszínház) van. A hazai színházak veszik át ezt a szerepet. A bukaresti Odeon, az aradi, a temesvári színház a kortárs táncművészetet jeleníti meg. Véleménye szerint 4-5 ilyen színházra lenne szükség. Dan C. Mihăilescu szerint nem értelmezzük helyesen a testiség kérdését. Úgy neveltek, hogy csak a gondolatnak van kifejező ereje, a gesztusnak, mozgásnak kevés. A vita végső következtetéseként megfogalmazták, a mozgásszínház közönségvonzó erővel rendelkezik.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Színházparadicsom egy hétig
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadásával kezdődött el Csíkszeredában kedden a 7. Interetnikai Színházi Fesztivál (IFESZT). Szerdán a Csíki Játékszínben két kamaratermi produkciót láthatnak az érdeklődők, továbbá az előcsarnokban délután 5 órától Sebestyén Rita és Varga Anikó szerkesztők mutatják be a negyedévente megjelenő Játéktér színházi periodikát. Varga Anikóval beszélgettünk.
– Jellemezze röviden az IFESZT-et.
– Több kisebbségi színházfesztivál van a magyar nyelvterületen, említeném itt elsősorban a közeli Gyergyószentmiklóson szervezett Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumát, amelyet a páratlan években tartanak. Évente Kisvárdán is kisebbségi színházi találkozó zajlik. Nem mondható, hogy az IFESZT a legfontosabb. Amiatt viszont, hogy ez egy vándorfesztivál, nagyon lényeges szerepet tölt be, mert így kétévente más és más városok befogadó színházához és közönségéhez juthatnak el olyan előadások, amelyeket lehet, hogy másként a társulatok nem vinnének el az illető helyszínekre. Persze az IFESZT nemcsak a városnak, a színházkedvelőknek és a befogadó színháznak jelent sokat, hanem a színházi szakembereknek is, mivel itt mindent egy helyen megtalálhatnak.
– A fesztivál ideje alatt Csíkszeredában fog működni az ön által irányított színházi lap, a Játéktér szerkesztősége is. Ha jól tudom, van egy olyan programjuk, amellyel a színházi előadásokról író fiatalokat segítik.
– Igen, a színházi periodikánk kezdettől fogva célul tűzte ki, hogy fiatal szerzőket bátorítson, képezzen és teret biztosítson számukra. Ez most a fesztivál ideje alatt még jobban kiteljesedik, az úgynevezett mentorprogramunkkal segítenénk a színházi írást kipróbáló érdeklődőket. A felhívásunkra tizenketten jelentkeztek, és közülük öt színház iránt érdeklődő fiatal szerzőt választottunk ki, akik tudósítani fognak a fesztivál eseményeiről, illetve írnak az előadásokról is. Ehhez kapnak segítséget Sebestyén Rita színházi szakírótól, dramaturgtól, Selyem Zsuzsa irodalomtörténésztől, Boros Kinga
A színháztörténésztől és tőlem, aki elsősorban színikritikusként tevékenykedem. Ezek az anyagok a fesztivál hivatalos blogján, a lapunk internetes változatán, a Jatekter.ro címen jelennek meg.
Antigoné és Gardénia Az IFESZT keretében szerdán két stúdióelőadást láthatnak. Balogh Attila rendezésében Szophoklész drámáját, Antigonét adja elő a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata 18 órától a nagyszínpadon, szűkített nézőtérrel. 21 órától a Gardéniát játssza a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Hunyadi László Kamarateremben. Elżbieta Chowaniec lengyel szerző drámáját – amely kislányokról, kisasszonyokról, hölgyekről, némberekről, tündérekről, boszorkányokról, hercegnőkről és koszos cselédekről, elvirágzott prostituáltakról és kényeskedő dámákról szól – Koltai M. Gábor rendezővel vitték színre.
Szőcs Lóránt |
Székelyhon.ro

Félidejénél tart az országos színházi fesztivál
Két alkalommal játssza Az ördög próbája című produkcióját (rendező: Radu Afrim) ma délután és este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bukarestben, a Romániai Színházi Szövetség (UNITER), a kulturális minisztérium, a város polgármesteri hivatala és az ArCub központ szervezésében zajló XXIV. Országos Színházi Fesztiválon.
Szintén ma tekinthető meg a kolozsvári Román Színház Amalia respiră adânc című előadása (r.: Tudor Lucanu), majd holnap és holnapután az Aureliu Manea-trilógiát (r.: Tompa Gábor) nézhetik meg a jelenlévők. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban Silviu Purcărete által színre vitt Viktor, avagy a gyermekuralom szombaton és vasárnap volt látható a Bulandra Színház Toma Caragiu termében, míg pénteken, szintén két alkalommal vendégszerepelt Bukarestben a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház (Szebb az élet halál után, írta és rendezte: Mihai Măniuţiu).
Szabadság (Kolozsvár)