"A Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ápr. 14-i tisztújító közgyűlésén lezajlott választás nyomán három magyar vállalkozó került az igazgatótanácsba. Péter Pál (Energobit) az egyik alelnöki tisztséget szerezte meg, Mezei János (Autoworld) és Tótfalusi János (Robot Impex) pedig taggá váltak. Péter Pál rámutatott: az a tény, hogy három magyar tagja lett az igazgatótanácsnak, részben meglepetés, részben viszont természetes, mert nagyjából tükrözi a megye gazdasági életében a magyar vállalkozók jelenlétét. Péter Pál szeretné, hogy a magyar vállalkozók érezzék: a kamaránál nyitott kapukat találnak. /Ördög I. Béla: Nyitottabb marketing bevezetése a cél. Beszélgetés Péter Pállal, a kereskedelmi kamara új alelnökével. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 18./"

"Halász János, az ITD Hungary bukaresti irodájának igazgatója bejelentette, hogy az ITDH és a Kolozs megyei kereskedelmi és iparkamara szervezésében nov. 28-29-én román-magyar üzletember-találkozót tartanak a kincses városban. Romániában 4285 magyar, illetve román-magyar vegyes tőkéjű vállalatot jegyeznek, amelyből csak 85 számít nagy cégnek. A legfrissebb adatok szerint Románia importjában Magyarország a hetedik legnagyobb partnernek számít, megelőzve olyan uniós tagállamokat, mint Nagy-Britannia és Ausztria. A kereskedelmen túl a két ország az idegenforgalom terén is komoly partnernek számít, mivel a külföldre utazó románok első számú célországa Magyarország, emellett a Romániába érkező turisták közül minden harmadik magyar. A magyarországi cégek jegyzett törzstőkéje Romániában eléri a 230 millió dollárt. Halász János úgy vélte, a magyarországi beruházások elérik az 500-600 millió dollár értéket. A Magyarországról érkező tőke Hargita megyében jelentős mértékű, ahol a külföldi befektetések 54 százalékát teszi ki. Második helyen áll Kolozs megye, ahol a külföldi tőke 46 százaléka származik Magyarországról, míg a harmadik Maros megye, ahol a magyarországi tőke az idegenből érkező befektetések egyharmadát teszi ki. Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozását követően az unió vámhatára arra készteti majd a román vállalkozókat, hogy logisztikai központokat hozzanak létre Magyarországon, és onnan lássák el az unió piacát termékekkel. /B. T.: Magyar beruházások Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./"

"A kolozsvári székhelyű Európa Ház Egyesület, valamint a Kolozsvár kormányzása a kibővült Európában című terv partnerei (az Octavian Goga Megyei Könyvtár, a Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Kolozs Megyei Tanács, a Prefektúra, a helyi tanács, a Szabadság, az Adevarul de Cluj, a Kolozsvári TV, a Kolozsvári Rádió és a kolozsvári AEGEE diákszervezet) nov. 27-én indították útjára a kolozsvári politikai pártoknak címzett Tíz kérdés Kolozsvár európai kormányzásáról elnevezésű kérdőívet. A sajtóértekezleten jelen volt az Európa Ház Egyesület elnöke, Dan Luca, valamint több partnerszervezet - így a Szabadság napilap - képviselője is. Dan Luca, aki kolozsváriként pillanatnyilag Brüsszelben él, és az EurActiv médiatársaság marketingfelelőse, a tájékoztatón ismertette az Európa Ház Egyesületet, amelyet 1996-ban maga alapított. Mint mondta, az Európa Ház olyan apolitikus, nem egyházi jellegű, anyagi szempontból független nemkormányzati szervezet, amely azt a célt tűzte maga elé, hogy reális kapcsolatot teremtsen Kolozsvár közössége és az Európai Unió között. 2004 júniusában kerül sor a helyi választásokra, amelynek során a lakosság megválasztja a helyi és megyei tanács tagjait, valamint a város polgármesterét. A választóknak fontos tudniuk, mit gondolnak a politikai pártok és a jelöltek az elkövetkező négyéves időszakról. A pártoknak 2004. febr. 2-ig kell elküldeniük a válaszokat, majd feldolgozzák, és a lakosság tudomására hozzák a válaszokat. A pártoknak ki kell fejteniük, hogyan lehet fejleszteni Kolozs megyében a befektetéseket, melyek Kolozsvár legfontosabb szociális problémái, hogyan értékelik Kolozsvár multikulturális, többnyelvű és többnemzetiségű összetételét. /Köllő Katalin: Mikor lesz Kolozsvárnak európai kormányzata? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./"

"Nov. 29-én az ITD Hungary Kereskedelem- és Beruházásfejlesztési Közkereseti Társaság és a Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara egész napos román-magyar üzletemberfórumot rendezett Kolozsváron. A Partnerség Európáért elnevezésű találkozón dr. Cseh Áron főkonzul kifejezte reményét, hogy konkrét üzleti kapcsolatok kialakulása és szorosabbá tétele indul be a két ország vállalkozói társadalma között. Eddig a 230 millió dolláros romániai magyar összbefektetés fele Kolozs megyében valósult meg (a leglátványosabb a MOL-é). A 190 millió USD-t kitevő külföldi össztőkéből 93 millió magyar eredetű (ami 553 céget érint), és Kolozsvár az ország második legnagyobb vásárvárosa, ahol a 70 ezret meghaladó diákság magasan képzett munkaerőforrást jelent. A kolozsvári főkonzulátus már nem a rosszízű politikai élcelődések tárgya, hanem komoly gazdaságfejlesztő munkát végez. Az ITD 32 országban fejti ki tanácsadási és közvetítői tevékenységét, de a legintenzívebben Romániában dolgozik. Délután Kerekes Sándor megyei tanácsi alelnök az infrastrukturális beruházási lehetőségről, Boros János kolozsvári alpolgármester a helyi befektetési kilátásokról tartott előadást. A fórum a részvevők számára jól szolgálta az informálódást és kapcsolatteremtést. Halász János, az ITD igazgatója elmondta, hogy 1992 óta magyar-román üzletember-találkozót nem rendeztek Kolozsváron. Kolozsváron készül az ipari park. /Ördög I. Béla: Román-magyar üzletember-fórum Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./"

Kétnapos konferenciát rendezett Kolozsváron a budapesti Napi Gazdaság üzleti és pénzügyi hírlap, valamint a kolozsvári Krónika napilap, melynek témaköre a magyar tőkebefektetések közeljövőben várható romániai megerősödése volt. Péter Pálnak, a Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnökének a konferálásával lezajlott eszmecserén több figyelemre méltó előadás hangzott el. Benke Ákos, a Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. vezérigazgatója bemutatta a Kárpátok Régió Tőkeprogramot, amely az anyaországon kívüli céltársaságokba fektet be, esetenként maximum 100 millió forintig. Tavaly Magyarországról 350 millió USD-nyi befektetés érkezett, főleg Erdélybe, azonban szerintük a valós érték ennek a kétszerese. A Corvinus jelenleg hat erdélyi projektet vizsgál és várhatóan tavasszal elfogadja azokat. 2004-ben a két ország közötti külkereskedelem megkétszereződött, és elérte a 2,143 milliárd eurós rekordot (amiből a magyar fél kivitele 1,413 milliárd eurót tett ki). Németh Attila, az Új Kézfogás Közalapítvány igazgatója a Kárpát-medencében működő vállalkozásfejlesztési központok (közülük 16 Erdélyben fejt ki tevékenységet) munkájára hívta fel a figyelmet. Az utóbbi két évben 1600 beérkezett pályázatot bíráltak el, a támogatások révén 1300 új munkahely létesült, és további 15 000 munkahely maradhatott meg. Sajnálatos, hogy a magyar állami költségvetésnek csekély része kerül a határon túli magyar vállalkozók támogatására: 2003-ban 560, 2004-ben 426, 2005-ben 451 millió forint. /Ördög I. Béla: Román–magyar üzleti konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./

Péter Pál, a Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke a vele készült interjúban kifejtette, érezhető egy elmozdulás a magyar befektetők részéről Románia iránt. Jelenleg Kolozs megyében Magyarország áll az első helyen a külföldi befektetők rangsorában. 2004 június végéig 565 magyar résztulajdonú céget jegyeztek be, amelynek összbefektetése 114 millió dollár. A statisztikai adatok néha csalnak. Ebben az esetben a 114 millió dollárból 82 millió a MOL Rt. befektetése, amelynek székhelye Kolozsváron található ugyan, de az igazi befektetései szerte az országban vannak. A MOL nélkül a rangsorban Magyarország csak a 4–5. helyen áll Kolozs megyében. Sok magyarországi befektető érdeklődik Kolozs megye iránt. A magyar tőke nagyon óvatos, bizalmatlan. /Ördög I. Béla: Indokolatlan a magyar tőke habozása Erdély küszöbén. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./

Markó Béla szövetségi elnök határozatban tette közzé, hogy a szülőföld visszaszerzéséért, az RMDSZ programjának megvalósításáért folytatott kiemelkedő munkájuk elismeréseként az Ügyvezető Elnökség és a területi szervezetek javaslatai alapján Ezüstfenyő Díjban részesítenek több személyt, köztük van Albert Álmos polgármester, Sepsiszentgyörgy, Asztalos Ferenc parlamenti képviselő, Székelyudvarhely, Jakab Elek vezérigazgató, Medgyes, Kerekes Károly parlamenti képviselő, Marosvásárhely, Kocsik József az RMGE Arad megyei elnöke, Arad, Lakatos Péter parlamenti képviselő, Nagyvárad, Marossy Zoltán György alprefektus, Temesvár, Pakó Benedek kanonok, Szászrégen, Péter Pál a Kolozs Megyei Ipari Kamara alelnöke, Kolozsvár, Varga Gábor az Állami Szabadalmi és Találmány Hivatal vezérigazgatója, Nagyvárad, Vetési László szórványügyi tanácsos, Kolozsvár. /Ezüstfenyő Díjak. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./

Megnyitotta a hét végén kolozsvári fiókszerkesztőségét az Új Magyar Szó. Salamon Márton László főszerkesztő elmondta, a kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara épületének harmadik emeletén levő székhelyen készül majd el a lap több rovata. /Az ÚMSZ „megvetette a lábát” Kolozsváron. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./

Május 26-án Kolozsváron ismertették azt az Üzlet határok nélkül elnevezésű akciótervet, melyet a Kárpátia Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamara, a Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a brüsszeli székhelyű, de egész Európából kis- és középvállalatokat tömörítő Enterprice Europe Network valósít meg. A programsorozat célja magyarországi és romániai vállalatok együttműködésének támogatása. Kolozs megye 5500 cégéből 560 működik magyar tőkével, Olaszország után (1300) Magyarország a második a külföldi tőke jelenléte szempontjából. /Ö. I. B. : Magyar – román üzletfejlesztő programsorozat. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./

Múltidéző – Adalékok széki gróf Teleki Ernő (1902–1980) életéhez
2011. október 4-én a Minerva Művelődési Egyesület székházának előadótermében bemutatták a széki gróf Teleki Ernő emlékére készített Démonok tánca című dokumentumfilmet. Az erről szóló beszámolót jegyző Ferencz Zsolt hangsúlyozta, hogy „az utókor nagyon keveset tud gróf Teleki Ernőről, különösen fontos, hogy életművét szélesebb körben megismerjék”. Idézte továbbá az est házigazdájának, Tibori Szabó Zoltánnak véleményét, aki szerint „ennek érdekében tette meg az első, ám kétségtelenül jelentős lépést az a csapat, amely Ludvig Daniella vezetésével Teleki személyének és munkásságának bemutatására vállalkozott”. A témával foglalkozni akarók figyelmét felhívom arra, hogy egy évtizede, a Művelődés 2001. évi 12. számában igyekeztem ráirányítani a figyelmet gróf Teleki Ernő személyiségére. A téma időszerűsége miatt talán nem szerénytelenség, ha eddigi kutatásaim fontosabb eredményeit megosztom minden érdeklődővel, különös tekintettel egyes történelmi adatok meg nem haladott újszerűségére.
Az 1697. április 20-án birodalmi grófi rangra emelt széki Telekiek története több évszázada összeforrt Erdély históriájával, politikai és művelődési eseményeivel. A Beszterce-Naszód megyei Paszmoson háborítatlanul és csodálatos környezetben élhetett a Telekiek katolikus ága. A családi kastély Besztercétől délre, Nagysajó mellett, egy eléggé eldugott völgyben épült. A birtokot Teleki Mihály (1671–1720) Kővárvidék főkapitánya, Kolozs vármegye főispánja szerezte meg. A paszmosi ősi ház külső megjelenésében is meseszerű volt, Kővári László megfogalmazásában: „szeszélyes tornyokkal épült ódon kastély”. A kertet és az ebédlőt szentek barokk fogadalmi szobrai ékesítették, melyeket 1796-ban Teleki Mihály (†1793) kamarás és felesége, makfalvi Dósa Ágnes (1762–1806) faragtatott. Az ebédlő falát egy ovális keretű Esterházy-kőcímer díszítette, amit Teleki Ernő a kolozsvári házból vitetett oda és falaztatott be. A paszmosi kastély bejárati kapuja felett elhelyezett kettős – Teleki–Haller – „beszélő címer” az egykori erődített kúriát újjáépítő házaspár, Teleki Pál (1719–1773) Fogarasföld főkapitánya, Doboka vármegye főispánja és hallerkői gróf Haller Borbára (1719–1770) emlékét őrizte. Halotti epitáfiumaik jelzik, hogy elmúlásuk után sem váltak meg egymástól, a kolozsvári piarista templom kriptájában egymás mellett nyugszanak. Az udvarház legfontosabb történelmi emléke a mögötte álló mocsári tölgy, melynek koráról a törzsére erősített fémtáblán olvasható „Anno 1406” felirat tanúskodik. A 605 esztendős, 25 m magas és 7,10 m kerületű ősfa méltó emléke az őt gondozó három évszázados főúri családnak.
Ernő ősei között tudhatta Teleki Ferencet (1785–1831), akit a családi krónika „Költő”-ként emlegetett. Bizonyára nem véletlenül maradt fenn a „Békesség Embere” jelzője sem, amit Herepei Károly használt búcsúztatásakor. A sokoldalú császári és királyi kamarás előd a híres, Göttingában végzett matematikus volt, akit a Magyar Tudományos Akadémia halálának évében tiszteleti tagjául választott. Nevéhez fűződik a kézi szögmérő feltalálása, melyet a bécsi Voigtländer cég gyártott és forgalmazott. Ő kivételesen nem Paszmoson, a nevezetes családi birtokon, hanem Besztercén született. Ennek oka az volt, hogy várandós édesanyját a Horea-féle felkelés idején a megerősített szász városba menekítette férje, Teleki Mihály.
Ernő édesapja, Teleki Ferenc (1870–1925) országgyűlési képviselő a paszmosi családi uradalomban született. Negyedszázaddal később, a millennium évében – 1896. január 9-én – vette feleségül losonczi báró Bánffy Annát. Felesége korai, 1907. október 7-én, 30 éves korában bekövetkezett halála miatt rövid, csupán évtizednyi házasságukból így is öt gyermek született. Három kisleány: Erzsébet (1896–1981), a rövid életű Margit (1898–1906), valamint Cecília (1901–1981) és egy fiú ikerpár: Andor és Ernő. A fiúk születésekor már az egész család Kolozsvárt élt, az Egyetem utca 8. szám alatti fényűzően berendezett Esterházy-házban lakott ugyanis Bánffy Anna édesanyja, lévén a galántai Esterházyak famíliájába tartozott. Az épület nevezetessége, hogy ott 1748-ban rátóti Gyulaffy László árvaházat alapított, melyet 1840-ben megvásárolt gróf Esterházy János Nepomuk (1824–1898), akkor került családja birtokába.
Teleki Ernő ikertestvérével, Andorral együtt Kolozsvárt, 1902. szeptember 11-én született. Az ikrek édesanyja ötéves korukban meghalt, azután nagymamájuk, galántai gróf Esterházy Cecília (1857–1946), losonczi báró Bánffy Ernőnek (1850–1916), az Erdélyi Magyar Gazdasági Szövetség elnökének, az Erdélyi Református Egyház és a Kolozsvári Református Kollégium főgondnokának felesége nevelte őket. A família, amelybe születtek, és a név, amit viseltek, már kicsi korukban kiemelte a fiúkat az átlagos gyermekkorból. Amikor az elalvás előtti mese helyett családjuk történetét hallgatták, tulajdonképpen Erdély históriájával ismerkedtek. A Teleki-gyermekek ezüst kamarási kulcsokkal játszóttak, s megtanulták, hogy a különböző századokban a ruházat mely részén kellett viselni azokat. Egyfajta családi ereklyének számított altorjai gróf Apor István kincstartó 1689-ből származó ezüstkanala. A pecsétnyomó használatának gyakorlásánál sem kellett veszekedniük, 23 kipróbált darabbal próbálkozhattak. A vallásos érzületet volt hivatva felszítani a Krisztus keresztszilánkját őrző ereklyetartó, és az egykori cseszneki Esterházy-erődítmény várkápolnájából megmaradt ezüst misekönyvtábla, melynek domborművein Alexandriai Szent Katalin és Szent Borbála attribútumai tükröződtek.
A magántanuló ikerpár az elemi iskolát 1912-ben, a Váradi Albert igazgatta római katolikus Főelemi Fiúiskolában fejezte be. Középiskolai tanulmányaikat az Erdélyi Római Katolikus Státus kegyesrendiek vezetése alatt álló főgimnáziumában folytatták, ahol 1920-ban érettségiztek. Osztályfőnökük a nagy tudású, széles látókörű piarista szerzetes, Patay József volt.
Az érettnek nyilvánított ikertestvérek sorsa különféleképpen alakult. Andor a budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett diplomát. Kolozsvárra visszatérve a bankszakmában helyezkedett el. 1927-től külföldön, a nemzetközi kereskedelem világában tevékenykedett. Először Konstantinápolyban bukkant fel, mint egy ipari vállalat alapítója. Később a budapesti Külkereskedelmi Hivatal Rt. athéni megbízottja, majd párizsi, hágai és brüsszeli kirendeltségének vezetője. 1937-ben a párizsi Nemzetközi Kiállítás helyettes kormánybiztosa, 1940-ig a budapesti Weisz Manfréd Művek (a későbbi Csepel Művek) igazgatója, a második bécsi döntés után a Külkereskedelmi Hivatal elnöke. Elismertségéről annyit, hogy egyéb kitüntetések mellett megkapta a francia becsületrend tiszti keresztjét és a belga koronarend lovagkeresztjét. A második világégés után az emigrációt választotta. A messzi távolban is nagy szeretettel őrizte nagyapja és édesapja házassági gyűrűit, melybe feleségeik neveinek kezdőbetűi és házasságkötésük évszáma volt begravírozva: Cs[erényi] A[nna] 1867 és B[ánffy] A[nna] 1896. A nemzetközi hírnevet szerzett külkereskedelmi szakember és máltai lovag 1978. január 22-én, a távoli Buenos Airesben hunyt el.
Ernő édesapja betegeskedése miatt az érettségi után csak két év múlva folytathatta tanulmányait. A budapesti Közgazdasági Egyetem hallgatója lett, 1926-ban visszatért szülőföldjére. Az egyetemen szerzett ismereteinek korán hasznát vette, édesapja halála után tizedik, egyúttal utolsó családi tulajdonosként átvette a paszmosi birtok kezelését és irányítását.
1933-tól a magyar királyi Külkereskedelmi Hivatal bukaresti kirendeltségének megbízottja. Ehhez a külügyminisztériumnak is hozzá kellett járulnia, az engedélyt román állampolgársága miatt kapta meg. A magyar–román gazdasági kapcsolatok fejlesztésén, előmozdításán fáradozott. Három év múlva a korábbi előny hátrányára változott, román állampolgársága miatt mondatták le feladatköréről. Egy éven keresztül állás nélkül volt, majd 1937 novemberétől 1944-ig a Magyar Általános Hitelbank (MÁH) szerződéses alkalmazottja lett.
A II. Károly király által létrehozott Nemzeti Újjászületés Front keretében felállított magyar alosztályt, a Magyar Népközösséget gróf Bánffy Miklós vezette. Elnökletével három fő szakosztály jött létre: a Jósika János vezette közművelődési, a Kós Károly irányította társadalmi és a Szász Pál felügyelte gazdasági. Alosztályának vezetését a szakmai elismertségnek örvendő Teleki Ernő látta el.
A második bécsi döntést követően – hevenyészett feljegyzései szerint – a két ország közötti magas szintű politikai üzenetváltásba is belesodródott. A bukaresti tapasztalatok alapján egyes román politikusok úgy gondolták, hogy bízhatnak benne. Közvetítésre alkalmas személyét alátámaszthatta, hogy rokona volt gróf Teleki Pál miniszterelnöknek. 1940. szeptember 3-án keresték meg Iuliu Maniu üzenetének közvetítésével, amit a tudományos kutatások eddig nem támasztották alá. Ionel Pop – aki Teleki Ernő sajátos jellemzése szerint Maniu pártelnöknek, a Nemzeti Parasztpárt első zászlós urának bizalmi emberei közé tartozott – javaslatában nem kevesebb szerepelt, mint Dél-Erdély önként való átadása.
A kapcsolatfelvételt elősegítette, hogy a Magyar Általános Hitelbankhoz kötődő Telekihez kollegiális viszony fűzte, Pop volt a MÁH romániai vállalatainak elnöke. Erdély egészének átengedését a javaslattevő román politikai erők két feltételhez köthették, erre utalnak Teleki Ernő jegyzetfüzetében a ceruzával odavetett mondatok: az egyik az autonómia – melyről regénybeillő módon a bukaresti királyi palota kerítésénél folytatott tárgyalásokat, – a másik a német megszállás biztosítása, míg a magyar hadsereg bevonul Észak-Erdélybe. Utóbbi kérés a magyarság feltételezett bosszújára hivatkozva fogalmazódott meg. Minderről Teleki Pál az akkori romániai nagykövet, Bárdossy László rejtjelezett táviratából értesült. A javaslatokat visszautasította, elfogadhatatlannak minősítette, attól tartott, hogy a feltételekhez kötött lépés az akkori felfokozott közhangulatban a kormány elsöprésével és talán forradalommal is járna. A nemleges választ Teleki Andor adta át a Szovátán tartózkodó Ionel Popnak.
A magyar csapatok kolozsvári bevonulását követően Teleki Pál miniszterelnök – folytatódnak Teleki Ernő bejegyzései – az Esterházy-házban tárgyalást folytatott. Ezen Észak-Erdély politikai képviseletét és a visszaperlési jog kérdését beszélték meg. A képviselők névsorát össze is állíthatták, mert a jelenlevők – László Dezső és Albrecht Dezső – parlamenti honatyák lettek. Kállay Miklós miniszterelnöksége idején Teleki Ernőt a Felsőház tagjává kooptálták, aki határozattan tiltakozott az ellen, hogy ez rendiségi alapon történjen meg. Ajánlói az alkotmányt segítségül híva azt a megoldást választották, hogy a kormányzónak joga van rendkívüli érdemekért a megfelelő személyeket kinevezni. Rajta kívül még ketten kerültek ilyen módon a parlamentbe: Baranyai Lipót, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Felsőház „Benjáminja”, Széchenyi Károly. Teleki Ernő képviselősége kérészéletűnek bizonyult, két hónap után lemondott mandátumáról. Ebben talán része lehetett Bárdossy László miniszterelnök korábban megfogalmazott véleményének, mely szerint az Észak-Erdélyből a parlamentbe behívott, kooptált képviselőket tömörítő Erdélyi Párt „kezelhetetlen”.
Magyarország sorsa és Erdély jövője szempontjából rendkívül kritikus időszakban – a Lakatos-kormány idejében – Teleki Ernő felkérést kapott, hogy vállalja el a romániai követ posztját. Bizonyára ismerhették egyik állásfoglalását: „Bukarest Pest számára a saját embereik alkalmatlansága folytán mindig torz tükörben állott.” A külügynek szüksége lehetett jól informált, mindkét fél részéről elfogadható, a román politikai és gazdasági körökben járatos diplomatára. Teleki Ernő a későn jött felkérésnek nem tudott eleget tenni. Ha Teleki Pál idejében történt volna, ketten bizonyára többet elérhettek volna a magyar–román kapcsolatok javítása érdekében.
A politikai élettől való többszöri visszavonulását fontos szakmai feladat feledtette: az Erdélyrészi Gazdasági Tanács második embere, ügyvezető alelnöke lett. A kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara Kossuth Lajos utcai székházának II. emeletén működő Tanács feladata a kelet-magyarországi, az észak-erdélyi területek és az „anyaország” gazdasági életének minél eredményesebb összehangolása volt. Azon intézmények közé tartozott, melyet nem magyarországi „ejtőernyősök”, hanem helybeli, hozzáértő szakemberek irányítottak. Jelentőségét hangsúlyozta, hogy uzoni gróf Béldi Kálmán zsibói földbirtokos elnökletével a magyar kormány tanácsadó és véleményező szerveként működött. A Tanács tagjai közé tartozott még losonci gróf Bánffy Miklós (akivel a Magyar Népközösségben együtt dolgozott), Korparich Ede (az észak-erdélyi Hangya-szövetkezet marosvásárhelyi elnök-igazgatója), Rátz Mihály építőmester (a kolozsvári Iparos Egylet elnöke) és széki gróf Teleki Béla (az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke).
A hívő, keresztény embert azzal tisztelte meg egyháza, hogy az Egyházmegyei Tanács (régebbi nevén Erdélyi Római Katolikus Státus) tagjává választotta. A Tanács hatásköre az erdélyi egyházmegye területén lévő római katolikus középiskolák, gazdasági iskolák és a velük kapcsolatos bentlakások fenntartására, az egyházmegyei alapok tulajdonát képező bérházak, mező- és erdőgazdasági ingatlanok kezelésére terjedt ki. A világi tanácsosok között ismerős nevekre bukkanhatunk: György Lajos (a Líceum-könyvtár igazgatója) és gróf Béldi Kálmán.
Az 1945 után bekövetkezett nagy történelmi és politikai változások után osztály- és sorstársai általánosan jellemző életét élte. 1949. május 1-ig állás nélkül tengődött. Akkor lehetőséget kapott, hogy képességének és tudásának megfelelően megtalálhassa az őt megillető méltó helyét, és beilleszkedhessen a szocialista Románia új társadalmi rendjébe. A 7. számú Átképzési Központban (Centrul de recalificare No. 7.) fél év alatt elsajátíthatta az asztalos mesterséget. Első munkahelye egy nagy építkezési vállalat (Intreprindere Construcţia şi Instalaţii) volt, ahol villanyszerelő beosztásban dolgozott. Ezt követően 1952 és 1954 között raktárnok volt a Mezőség legnagyobb községében Mocson, egy Cariera nevű üzemnél. Mind feljebb emelkedett, következő munkahelyén, a község tanácsházának egészségügyi osztályán (Sfat Popular Raion Mociu Secţia Sanitară) könyvelőként már tisztviselői beosztásba emelkedett.
1954-ben egy hirtelen fordulattal a „romániai burzsoázia” élő-halottjait gyűjtő temetőbe, a Duna-Deltában fekvő Măcinbe, a Brăilától keletre fekvő faluba internálták. Először ott készültek a filmben a démonok táncaként emlegetett torzképrajzai. Érzékeny lelkülete így tükröztette az őt körülvevő abszurd világot és irracionálissá torzult szereplőit, a nagyon is létező, nemcsak képzeletében élő, az emberi alapvetést, a humánumot megtagadó, a sztálini nemzeti szocializmus módszereit másoló országot, az akkori román Abszurdisztánt. Hazatérhetett, túl értékes volt ahhoz, hogy elpusztítsák.
1955-től alkalmat kapott egyháza közelében és a műemlék-restaurálás területén működni. Két éven keresztül a Szent Mihály-templom felújítási munkálatainál anyagraktárosként nyert beosztást. Ezt követően a Farkas utcai református templom és a lutheránus püspökség épületének helyreállításánál volt technikusi beosztásban. Később mintázó szobrászként ismét a főtéri templom megújításánál jutott munkalehetőséghez.
A megváltozott világban 1960. május 15-én kapott először műveltségének, érdeklődési körének és habitusának egyaránt megfelelő feladatot. A Római Katolikus Egyházművészeti Bizottság tagja lett, mely Kolozsváron, a Szent Mihály plébánián működött. Ha megismerkedünk a bizottság összetételével, megérthetjük lelkesedését és ügybuzgalmát. Elnök: Márton Áron püspök, alelnök: Baráth Béla kanonok-plébános, tagok: Bágyuj Lajos építőmester, Rátz Mihály műszaki tanácsos, Kelemen Lajos nyug. levéltári főigazgató, Köpeczi Sebestyén József nyug. egyetemi könyvtárnok, heraldikus, Bíró Vencel nyug. egyetemi tanár, az 1948-ban államilag feloszlatott piarista rend exprovinciálisa és Vámszer Géza középiskolai tanár. Az egyház érdeme, hogy a rossz anyagi viszonyok és társadalmi megbecsültség nélkül tengődő neves szakembereket bevonták. Ideig-óráig egyfajta védőhálót vontak köréjük, s talán némi anyagi segítség is adódott. A legfontosabb mégis az a tudat lehetett számukra, hogy ismereteikkel, tudásukkal még mindig tudnak és engedik őket szolgálni közösségük javára.
Miért vonzódott a gazdasági és pénzügyi szakember a műemlékekhez, a régi tárgyakhoz? Mindez visszanyúlik a messzi gyermekkorba. A szülői ház és a paszmosi kastély berendezése egyaránt a múltat idézte. Emlékezzünk Bíró József művészettörténész egyik örökbecsű megállapítására, mely szerint Erdélyben „a kastély már maga a történelem”. A családi arcképcsarnok festményei és az ősökhöz kapcsolódó régi tárgyak szinte mindegyike Erdély történetének hol dicső, hol szomorú évszázadáról regélt. A kiterjedt rokonságban egyöntetű tisztelet övezte az ellenségei által „Kopasz”-nak gúnyolt Teleki Mihály kancellárt. Még azt is számon tartották, melyik családtag őriz róla készült képet, metszetet vagy egyéb ábrázolást. Akkor még volt hol keresni azokat: Teleki Artúrnál (Dudu bácsinál) Tancson, Teleki László Gyulánál Kövérhosszúfalun, Teleki Károlynál (Pufinál) Sáromberkén és Teleki Pálnál Budapesten, József téri házában. Ma csak a családi emlékezés tanúskodhat a képek egykori létezéséről.
Kelemen Lajos Benczúr Gyulánénak írt leveléből (Kolozsvár, 1922. szeptember 4.) tudhatunk a Telekiek hatvan darabot számláló családi képgyűjteményéről. A nagymama, gróf Esterházy Cecília őrizetében álltak – helyesebben mondva függtek – a piarista templom előtti Mária-szobrot állító göncruszkai gróf Kornis Antal és második felesége, királyhalmi Petki Anna élethű festményei is. A gróf Bethlen Györgyné Majális utcai lakásán 1926. november 17–21. között megrendezett régi műtárgyak kiállításán nem a történelmi arcképcsarnok képei szerepeltek. Kelemen Lajosnak a Művészeti Szalonban megjelent tudósításából ismeretes, hogy a családi gyűjteményből hat, egymásba járó Kornis-címeres poharat, és egy altwien, bástyamotívumos kávétartót tettek közszemlére.
A kiterjedt főrangú rokonságra a 18–19. századi családi miniatúra-gyűjtemény hívta fel a figyelmet. Ennek egyik ragyogó rézrámás darabja gróf Mikó Imrét, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapítóját ábrázolta. Ugyancsak az elődökre emlékeztetett a fehér falon félelmetesnek tűnő Kornis-buzogány, és az Apafi korabeli nyeregtakarón elhelyezett kardgyűjtemény. A már említett 1926-os régi műtárgykiállítás beszámolójából köztudomásúak az értékes és féltve őrzött történelmi emlékek. Az egyik kard pengéjén viselte a korát jelölő aranyos évszámot: 1549. A másik, rubinokkal ékesített 16. századi pallosról azt tartotta a hagyomány, hogy a lefejezett Bánffy Dénesnek volt kedves fegyvere. (Honnan sejthette volna szegény, hogy éppen egy ilyen szeretett fegyverfajta vet véget földi pályafutásának.)
Teleki Ernő öregkorában sokat betegeskedett, de az óramű pontosságával beosztott baráti látogatások mindig felvidították. Kedvelt időtöltése volt, amikor a „kolozsvári lexikon”, az évszázadot megélt Bocsánczy László, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank volt igazgatója és Nemes István ügyvéd segédletével képzeletben rendre vizitálták a kincses város jól ismert családjait. Szűk baráti köréhez főleg arisztokraták (Apor Márta, Bethlen Béla, Lendvay Gaszton, Nemes Sarolta, Teleki Mihály, Wesselényi Mária), írók (Bajor Andor, Bretter György, Gáll Ernő, Mikó Imre) és művészek (Cseh Gusztáv, Erdős Tibor, Fülöp Antal Andor, Gergely István, Miklóssy Gábor, Nagy Imre, Vetró Artúr, Tassi Demian) tartoztak. Szívesen segített az erdélyi múltat kutató történészeknek, művészettörténészeknek. Járt nála Jakó Zsigmond, Benkő Samu és felesége Nagy Margit, Kiss András, Marica Guy Viorica, Debreczeni László. A leggyakrabban talán Markó Bélával, kedves borbélyával találkozott. 1974-ben rendkívüli öröm érte, szülővárosukban találkozhatott az oly messzi távolba – Buenos Airesbe – emigrált ikertestvérével, Andorral.
A „Tempora mutantur et nos mutamur in illis” (Megváltoznak az idők, és mi is megváltozunk bennük) általánosan igaz megállapítása átvitt értelemben rá nem vonatkozott. Soha nem feledkezett meg származása társadalmi kötelezettségeiről, és ennek mindenkori tudatában élte le életét.
Szülővárosában hunyt el 1980. november 27-én, életének 79. évében. Néhány nap múlva, a decemberi hónap első napjának délutánján helyezték örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben. A gyászjelentőn már nem merült szürkeségbe a neve. A fekete gyászkeretes partecédula méltóságteljesen jelentette, hogy egy széki Teleki halt meg. Úr volt, kolozsvári és erdélyi magyar. Őrizzük emlékét az őt megillető kegyelettel.
SAS PÉTER 
Szabadság (Kolozsvár)

Többnyelvűség egykor és most
Ahogy számos más erdélyi városban, ahol a románság többséget alkot, úgy Kolozsváron sem természetes ma a többnyelvű feliratozás. A kérdésre érzékeny szemek szinte mindenhonnan hiányolhatják a magyar nyelvet a 16 százalékos kisebbségi jelenlét ellenére. A város képe sokat változott az elmúlt száz évben, a folyamatot Kustán Magyari Attila összegezte fiatal történészek munkája mentén.
Az Igen, tessék! mozgalom nemrég a város többnyelvűségét szemléltető, évszázados visszatekintésre vállalkozó kiállítást szervezett Kolozsvár főterén, ahol az érdeklődők megtekinthették, a különböző történelmi korokban milyen pozitív példákat találni a békés együttélésre román, magyar, zsidó részről egyaránt. A kiállítás célja a jó példák felsorakoztatása volt, így teljes kép nem rajzolódott ki, ezért arra vállalkoztunk, hogy az anyagot összeállító történészeket felkeresve leírjuk, milyen hangulat, törvénykezés uralta a korszakokat a dualizmustól napjainkig. A témát a kiállítás mellett az Acum-Most anonim szervezet akciója is aktuálissá teszi, miután néhány napig Kolozsvár Torda felőli bejáratánál a román mellé magyar és német helységnévtáblát helyeztek el. A feliratokat két nappal később ismeretlenek eltávolították.
Az elsikkadó többnyelvűség kora
A kiegyezést követően a nyelvhasználat egyike volt az országot érintő legkényesebb kérdéseknek, magyarázza Fazakas László történész. A törvényhatóságokon mindhárom nyelvet használták, a magyar és román mellett a németet is. Az átmeneti időben, a nemzetiségi törvény elfogadása előtt a kormány nagyon óvatos volt, de az „oszthatatlan egységes magyar nemzetet” kimondó törvény változtatott az addig sajátos erdélyi állapotokon, ez pedig vitathatatlanul rontott a románok és szászok nyelvhasználati helyzetén. 1869-ben feloszlatták az erdélyi Főkormányszéket, ami azt jelentette, hogy a törvényhatóságoknak ügyeik rendezésében most már a minisztériumokhoz kellett fordulniuk, ez viszont még nem jelentette az erdélyi nyelvhasználati szokásjog végleges eltűnését, hiszen egyes erdélyi hatóságok ezután is német és román nyelven küldték fel jelentéseiket a királyi biztosnak, továbbá Hunyad, Belső-Szolnok megyék, valamint Naszód és Fogaras vidéke és a szász törvényhatóságok jegyzőkönyvi nyelve a román, illetve a német maradt. A háromnyelvű hivatali nyelvhasználat bizonyos elemei a királyi biztos feloszlatásáig fennmaradtak, de ettől kezdődően a magyar nyelv térhódítása egyre inkább nyilvánvalóvá vált.
Kolozsvár, Cluj-Kolozsvár, Cluj
1918 karácsonyától Kolozsváron magyar impérium már nem létezett, a hatalmat fokozatosan a román állam kezdte el gyakorolni, Kolozsvár azonban – sok erdélyi városhoz hasonlóan – magyar többségű maradt. Szabó Csongor felvázolja, a város etnikai összetétele miatt is a magyar nyelv meghatározó maradt Kolozsváron, főleg az 1920-as években. A korabeli képeslapokon román és magyar nyelvű feliratok szerepelnek, emellett a héber és a német nyelv használata is számottevő. Érdekes eset a Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara helyzete, ahol a jegyzőkönyveket 1926-ig román és magyar nyelven is vezették.
1926-tól Kolozsváron lehet használni a magyar nyelvet a közigazgatásban, azonban nem minden esetben bírálják el az ilyen beadványokat. 1937-től korlátozzák még nagyobb mértékben a kisebbségi nyelvhasználatot, az elnevezéseket, cégtáblákat csak román nyelven lehet használni. Ezek a hivatalos nyelvhasználatra vonatkoznak: sajtóorgánumok ugyan megjelenhettek anyanyelven, a település megnevezésekor azonban a Cluj-Kolozsvár volt használatos, 1937-től pedig csak a Cluj.
Az 1940-44 közti években aztán ismét a magyar állam részét képezte a város, így ekkor újra dominánssá vált a magyar nyelv, a korábbi román utca- és térneveket vissza-, vagy újramagyarosították (például a Mátyás-szoborra visszakerül a MÁTYÁS KIRÁLY felirat, a mai Horea utcát Horthy Miklósra nevezik át, míg a román hatalom alatt Ferdinánd király volt a neve).
A sötét korszak
Az első időszakban még volt ok a bizakodásra Takács Kincső-Eszter szerint, az erdélyi magyarság képviseletére önként vállalkozó Magyar Népi Szövetség és a Román Kommunista Párt között az együttműködés jegyében egy sor hangzatos elvárás és ígéret fogalmazódott meg, mint például a magyar anyanyelv hivatalos nyelvként való elismerése Erdélyben, a magyar nyelvű oktatás biztosítása az elemi iskolától az egyetemig.
Hatalmas fordulópont volt az erdélyi magyarság életében ‘56, utána Gheorghiu-Dej haláláig, 1965-ig több megtorlási hullám is végigsöpört az erdélyi magyarok fölött. A magyar egyenlő lett a szeparatizmussal és a nacionalizmussal, ez volt az az időszak is, amikor megtörtént a máig fájlalt egyetem-összevonás, a Babeşből és a Bolyaiból közös felsőoktatási intézmény lett.
A Ceauşescu éra első hét éve egy nyitottabb korszak volt, létrehozták a Kriterion Kiadót, a Román Televízió nemzetiségi adásait, de ezek nem sokat javítottak az általános kisebbségi helyzeten. Ekkor indultak meg a nagy betelepítési hullámok az iparosítás jegyében, 1972-től aztán már nem is csináltak többet titkot belőle, hogy Románia nemzetállam, ahol a kisebbségek asszimilációja megkövetelt és elkerülhetetlen. Az addigi hézagos többnyelvűség a nyolcvanas évektől aztán szinte teljesen eltűnt, a települések magyar neveit kivonták a forgalomból.
Erőtlen hangok
Ebben a korszakban nyilván voltak elvárásai a magyarságnak, a kérdés inkább az volt, hogy ezeket mennyire tudják publikusan hangoztatni. ‘56-ban sokan voltak, akik lehetőséget láttak a magyarországi eseményekben, de erre nagyon durva megtorlással válaszolt a hatalom. Utána sokáig nem lehetett megszólalni, a hetvenes évektől viszont egyre többen hangot adtak a panaszaiknak. Szamizdat kiadványok láttak napvilágot, a disszidensek is próbáltak elérni valamiféle változást, de fontos említeni Király Károlyt vagy Takács Lajost, a Nemzetiségi Minisztérium egykori államtitkárát (1947-1948), akik a hetvenes évek végén levélben, szóban intéztek felhívást a párthoz, többek között a magyar nyelv használatáért az oktatásban, a közigazgatásban. Ezek az egyéni megnyilvánulások, a szamizdat kiadványok, az értelmiségi vitakörök, levelek konkrét eredménnyel nem jártak, legalábbis nem azzal, amit elérni szándékoztak, de mégis fontos, hogy voltak hangok, akik mertek felszólalni, harcoltak az anyanyelv szabad használatáért, azért, hogy a magyar gyerekek magyarul tanulhassanak, egyáltalán merjenek megszólalni az utcán.
Funarizmus és fellélegzés
A rendszerváltás utáni első évek kapcsán Fodor János arról számolt be, hogy Kolozsváron olyan diskurzus indult be, amelyik közelítette a román és magyar közösséget. Sor került béketüntetésre is, amely a párbeszédet kínálta gyanakvás helyett, tárgyalásokat tartottak a Vatra Românească képviselőivel is, így késleltetve a nacionalista hangulatot.
Amikor viszont Funar lett a polgármester, minden megváltozott, és egészen a bukásáig partizánharc zajlott a magyar érdekekért. Az intézkedések negatívan érintették a magyarságot, a tiltakozások sem hatottak. Megemlítendő viszont, hogy abban az időben az egyetem korábbi rektora, Andrei Marga akadályozta meg a magyar tanszékek elsorvasztását, de több értelmiségi is hangoztatta, hogy nem a nyelvi különbségek, hanem a nemzeteken átívelő szolidaritás a fontos.
Emil Boc jelenlegi polgármester váltotta Funart 2004-ben. Ez egyértelműen a fellélegzés korszakát hozta el, folyamatosan csökkent a trikolórra mázolt padok és kukák száma, ugyanakkor beindult a gazdasági élénkülés, ami általában elfeledteti a nacionalista érzéseket. A korábban szándékosan legyengített szerveződések és magyar hangok mára közismerten felerősödtek, Kolozsvár pedig pozitív példaként említendő az erdélyi városok között a magyar-román együttélés tekintetében. Az elmúlt évszázad története azonban azt mutatja, hogy az együttélés néha jobb, néha konfliktusos, ezért a párbeszédre, az észérvek felsorakoztatásra és a békére így mindig készen kell állni.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Marosvásárhelyen és Aradon is irodát nyit a Magyar Nemzeti Kereskedőház
A meglévő kolozsvári, nagyváradi, székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi és szatmárnémeti iroda mellett Marosvásárhelyen és Aradon készül új irodát nyitni a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.; a cég a jövő évben 22-re bővíti azt az irodahálózatát, melyet januártól vesz át a Kárpát Régió Üzleti Hálózattól. Minderről Kupcsok Lajos, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgató-helyettese beszélt hétfőn Kolozsváron, a harmadik magyar-román üzleti fórumon. A kibővülő irodahálózat feladata a mikro-, kis- és középvállalatok exportjának az elősegítése lesz, de emellett a duális szakoktatás terjesztése terén is szerepet szánnak az irodáknak - tette hozzá. Utalt arra, hogy 2015-öt a szakoktatás évévé nyilvánította a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT).
A fórumot Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, a kolozsvári polgármesteri hivatal, a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara, a Kolozs Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Kolozs Megyei Tanács és a Babes-Bolyai Tudományegyetem szervezte, hogy elősegítse a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlődését.
"Hét irodát kívánunk működtetni Romániában, és hetet Szlovákiában, a többi nyolc arányosan oszlana meg a többi hat ország között" - ismertette a vezérigazgató. Emlékeztetett arra, hogy a Kárpát Régió Üzleti Hálózat jelenlegi szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi és szlovéniai irodái patkó alakban veszik körbe Magyarországot. Hozzátette, az ausztriai és a lengyelországi iroda megnyitásával a hálózat immár Közép-Európa egészére kiterjed.
Kupcsok Lajos Romániát Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnerének nevezte. Mint megemlítette, a magyar termékek export mértéke szerinti rangsorban Németországot Románia és Szlovákia követi. Az üzleti fórum megnyitóján Emil Boc, Kolozsvár polgármestere elmondta, hogy Magyarország vezeti a Kolozsváron befektető cégek országok szerinti rangsorát. A kolozsvári statisztikát az billenti Magyarország javára, hogy Erdély fővárosában van bejegyezve a Mol Románia, amely az ország egész területén több mint 150 üzemanyagtöltő-állomást üzemeltet.(mti) 
Transindex.ro