A Kodolányi János Egyetemi Előkészítő Intézetben külföldi diákokat készítenek fel magyarországi egyetemi tanulmányok folytatására. A magyar diákok külön intézetben laknak. Az újságíró elkülönítésről beszélt, viszont Töttösy Istvánné dr., a Művelődési Minisztérium etnikai és nemzeti kisebbségügyi főosztályának vezetője tisztázta, nem elkülönítésről van szó. A magyar diákszálláson olyan vendégszobák vannak, ahol a látogatók szüleit elhelyezhetik. Más épületben erre nincs lehetőség. /Kodolányi János Magyar Nyelvű Előkészítő Intézet. = Magyar Narancs, júl. 29./

Júl. 29-én megjelent a Szigeti Turmix /Társasági hetilap, kiadja a Máramaros Publicisztikai és Művelődési Egylet, Máramarossziget/ első száma. Kodolányi János Magyar Nyelvű Előkészítő Intézetben

Marosvásárhelyen sok éve létezik a Dimitrie Cantemir ökológiai magánegyetem. Négy év alatt a városban, a Tudor lakónegyedben elkészül egy magánegyetemi campus. A Cantemir egyetem szeretné szélesre tárni kapuját a nemzetközi kooperáció számára. A jelen levő Bert Billie, belga professzor irányítja azt a programot, melynek keretében a flamand kormány anyagilag támogatja a romániai magánoktatást. Éspedig egy év leforgása alatt 5 millió belga frankkal kíván beszállni ebbe a programba. - Remélhetőleg a közeljövőben igen szoros kapcsolat alakulhat majd ki a marosvásárhelyi Dimitrie Cantemir Egyetem és a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola között. Ezt az igényt mind Murgu prorektor, mind Darai Lajos Mihály, az intézmény főigazgató-helyettese megfogalmazta. A Kodolányi János Főiskola magánintézmény, az ott tanuló diákok állami támogatásban is részesülnek, és az ott szerzett diplomák az államiakkal egyenértékűek. Mintegy négyezer diák tanul évente a Kodolányi Főiskola különböző fakultásain: a közgazdasági, turisztikai, újságírói szakon. Darai Lajos Mihály reméli, hogy a lehető leghamarabb diákcserék, tananyagcserék mehetnek végbe a marosvásárhelyi és székesfehérvári főiskolák között. /Máthé Éva: Magánegyetemek kézfogása. Székesfehérvár jó példa lehet! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./

"Szóbeszéd tárgyát képezte Gyergyószentmiklóson, hogy a főiskolán felhígult az oktatás. Dombay István egyetemi adjunktus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósra kihelyezett idegenforgalom-földrajz karának igazgatóhelyettesét kérdezte az újságíró. Dombay elmondta, hogy az idei tanévben a főiskola hallgatóinak összlétszáma 299, ebből 186-an vannak idegenforgalom- földrajz szakon, 125 magyar és 61 román tagozatos, és 113-an kartográfia-földmérés szakon, amelyből 77 magyar és 36 román tagozatos. A 2001-2002-es tanévben is indulni fog mindkét szak. Kolozsvárról az egyetemi tanárok rendszeresen eljönnek megtartani az órákat. Általában kéthetente jönnek, amikor 3-4 napot tömbösítve, intenzíven tanítanak. Dombay arról is tájékoztatott, hogy áprilisban meglátogatják a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolát, és aláírják az együttműködési szerződést a két főiskola között. A szerződés diák- és tanárcserét jelent. Egyelőre próbaképpen a 2001-2002-es tanév első félévében 10 diák fog menni innen Székesfehérvárra tanulni, és 10 diák jön onnan ide. Tavaly 45-en végeztek, és valamennyien államvizsgáztak. Visszajelzéseink alapján valamennyien kaptak otthon állást, a gyergyóiak is. Többen továbbtanulnak. /Gál Éva Emese: "Már sokan ismernek bennünket" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./"

"Tanévet nyitottak Gyergyószentmiklóson, a főiskolán is. A Babes-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának kihelyezett tagozatán az idén már 275 diákkal kezdték a tanévet, közülük 110 elsőéves. Dr. Pándi Gábor, a főiskola igazgatója, Dombay István aligazgató, Zsombori Vilmos, Hargita megye tanácsának elnöke; Dézsi Zoltán, a megye alprefektusa, végül Pál Árpád polgármester szólt az egybegyűltekhez. - A 110 elsőévesből 82 Hargita megyei, 13 Kovászna megyei, 10 Maros megyei. A tanári karban 7 helyi illetőségű van már, s egy fél esztendeig dr. László Péter, a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola adjunktusa is Gyergyószentmiklóson oktat. Négy - az általános osztályzat alapján kiválasztott - másodéves pedig Székesfehérváron tanul egy fél esztendőt, majd nyári gyakorlatát is ott végzi a két intézmény közötti együttműködés jóvoltából. - Okt. 1-jén megkezdődött az oktatás a Babes-Bolyai Tudományegyetem csíkszeredai informatikai főiskoláján. Nem tartottunk ünnepélyes tanévnyitót - közölte dr. Oláh Gál Róbert egyetemi adjunktus, a főiskola igazgatója -, mert nincs rá pénzünk. A megyei, valamint a városi önkormányzattól kapott korábbi ígéretek ellenére sem részesült a főiskola anyagi támogatásban. Leszámítva azt a pár alkalmat, amikor a kolozsvári vendégtanárokat elszállásolták. Jelenleg 102 hallgatójuk van, ebből 30 elsőéves, 40 pedig végzős. Első éven 21 magyar hallgató van, másodéven 25, harmadéven pedig 28. /Bajna György, Sarány István: Főiskolai évnyitó. Már tegnap délután megkezdődött az oktatás. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 2./"

"A magyar történelem tanításának tartalmi és módszertani megújítása címmel szervez továbbképző tanfolyamot a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola és a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Tanulmányi Házban. A tanfolyamon való részvétel díjtalan. Az előadásokat hétvégeken fogják tartani havonta egyszer. /Továbbképző történelemtanároknak. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./"

"Összesen 266 diákkal kezdte meg az új tanévet a Babes-Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozataként működő gyergyószentmiklósi főiskola, közülük 102-en elsőévesek, 50-en a turisztikai-földrajz szakon, (33 magyar és 17 román tagozatra járó diák), és 52-en a térképészet-kartográfia szakon, amelyből 36-on magyar és 16-on román tagozaton tanulnak. A 266 diákból 194 hallgató tandíjmentesen és 72-en fizetnek tandíjat. A székesfehérvári Kodolányi János egyetemi jogú főiskolával élő kapcsolatban állnak. Idén 101-en végeztek, 96-an tették le az államvizsgát, 5-nek nem sikerült, ők februárban próbálkoznak újra. A visszajelzések szerint aki dolgozni akart, el tudott helyezkedni mind a két szakterületen Gyergyószentmiklóson, illetve ki-ki a maga szülőföldjén. /Gál Éva Emese: Új tanév a főiskolán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./"

"Okt. 25-én Marosvásárhelyen továbbképző tanfolyam indult a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola és a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület közreműködésével. A történelem szakos tanárok módszertani képzését szolgáló ismeretterjesztő előadássorozat nyitórendezvényén dr. Darai Lajos filozófus, főiskolai tanár Székesfehérvárról, az őstörténet-kutatásról és tanításáról illetve az egyetemes és a magyar őstörténeti kronológia összehasonlító módszertanáról értekezett. Dr. Herényi István ny. jogász, történész Budapestről pedig a Kárpát-medencét benépesítő, honfoglalás előtti népekről. - Ez a továbbképzés Csihák Györgynek, a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület elnökének köszönhető. Az egyesület 1985-ben jött létre Zürich székhellyel, ám az utóbbi pár évben átköltözött Magyarországra és bizonyos vonatkozásban Erdélybe. Így az elnök több alkalommal is tartott előadást Marosvásárhelyen, Nyárádszeredában, Csíkszeredában. A Kodolányi János Főiskola felkarolta ezt a tervet. A továbbképzőn előadások hangzanak el a történelemkutatás módszertanáról, a magyar őstörténet-kutatásról, a középkor és az újkor történelmének magyar vonatkozásairól és a magyar művelődéstörténetről. /Járay Fekete Katalin: Történelem szakosok módszertani továbbképzése. Nemzettudat és nemzeti történelemtudat. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 30./"

A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület, valamint a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola közös szervezésében jan. 19-én Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Tanulmányi Központjában zajló továbbképzőn dr. Faragó József egyetemi tanár, etnográfus és nyelvész /Kolozsvár/ Magyar népballadáink keleti öröksége, dr. Csapó József /Nagyvárad/ volt szenátor pedig Az önkormányzás múltja és jelene a történelmi Erdélyben címmel tart értekezést. /A történelmi Erdélyről. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 18./

Magyar történelem szakos tanárok módszertani képzését szolgáló továbbképző tanfolyamot, ismeretterjesztő előadássorozatot kezdeményezett a közelmúltban a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület Marosvásárhelyen, a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolával közreműködve. A 15 éve működő egyesület a világ 19 országában örvend elismerésnek. Hét országban több mint 15.000 érdeklődő jelenlétében tartottak számos rendezvényt. Szerveztek havonta előadást a világ különböző városaiban. Dr. Csihák György közgazdász- történész, az egyesület elnöke elmondta, hogy egyesületük baráti társaságként indult. Alapító tagjai között német nyelvű és a magyarsághoz kapcsolódó történetírás legjelentősebb személyiségei találhatók. Kezdetben Zürichben, később mind több városban szerveztek előadásokat. Lassan terjeszkedni kezdtek a Kárpát-medence irányába is, bevonva az ott dolgozó kutatókat. Célktűzésük a magyar történelem előítélet-mentes kutatása. Fő törekvésük a magyar nép, nyelv, őstörténet szabad kutatása, tanulmányozása. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület kiadványait saját költségén 300 magyarországi könyvtárba juttatta el, illetve további 70 más ország 156 könyvtárába. - Szerte a világon alakulnak az egyesületnek asztaltársaságai. Erdélyben Kolozsváron alakult az első. Marosvásárhelyen most alakul. /Járay Fekete Katalin: Szellemépítés européer módra. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 22./

Kisfülpösön a helyi műkedvelő színjátszók március 31-én bemutatják Kodolányi János Földindulás című darabját. /Földindulás – Kisfülpösön. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 29./

"A Babes-Bolyai Tudományegyetem földrajz karának Gyergyószentmiklósra kihelyezett főiskolájára háromszoros túljelentkezés volt mind idegenforgalmi, mind térképészeti szakon, tájékoztatott Dombai István igazgatóhelyettes. Minden hely betelt, sőt, idegenforgalmi szakra fölvettek mindenkit, aki tandíjas helyet igényelt, tehát a tervezettnél többen vannak. A gyergyószentmiklósi főiskola testvérkapcsolatot ápol a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolával. Idén is 4 hallgatójuk megy tanulni Székesfehérvárra, s a tavalyihoz hasonlóan három tanár jelezte Székesfehérvárról, hogy kurzusokat fog tartani Gyergyószentmiklóson, s azt is jelezték, hogy még hoznak szakembereket. /Gál Éva Emese: A főiskolán minden hely betelt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./"

Dr. Dombay István, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Kara kihelyezett főiskolájának igazgatója 83 végzőst búcsúztatott máj. 21-én Gyergyószentmiklóson. Jelen volt Pál Árpád polgármester is, aki a főiskola végleges akkreditálását és újabb szak létrehozását tartotta a legfontosabb jövőbeni lépésnek. A 83 végzős közül 33 diák az idegenforgalom földrajza, 25 a földmérő, térképész szakon magyar nyelven tanulhatott. (A román tagozatokon végzettek mintegy 80%-a szintén magyar anyanyelvű diák volt.) A főiskola idén is fenntartotta kapcsolatait a székesfehérvári Kodolányi János Egyetemi Jogú Főiskolával, az I. félévben két, a második félévben egy diák tanulhatott a magyarországi főiskolán. Onnan 14 diák vett részt a diákcsere keretében itteni oktatáson. Székesfehérvárról három tanár tanított Gyergyószentmiklóson, innen egy tanár tartott előadásokat a székesfehérvári főiskolán. /Kicsengetés a gyergyószentmiklósi főiskolán. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 22./

Együttműködési szerződést írtak alá október 1-jén a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) földrajz karának Gyergyószentmiklósra kihelyezett idegenforgalmi tagozata, a székesfehérvári Kodolányi János Egyetem, valamint a kairói Sinai Turizmus- és Szállodavezetési Egyetem képviselői. A tanévnyitón a kihelyezett idegenforgalmi tagozat tíz éves jubileumát ünnepelték. Andrei Marga, a BBTE Akadémiai Tanácsának elnöke, egykori tanügyminiszter úttörőnek nevezte azt az 1997-es kezdeményezést, melynek révén létrejött Gyergyószentmiklóson a BBTE földrajz karának kihelyezett tagozata. Mint mondta, abban az időben csupán Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön és Besztercén gondolt arra a város vezetése, hogy az otthon maradó fiataloknak is biztosítsák a továbbtanulási lehetőséget. Azóta a BBTE-nek Erdély területén 18 kihelyezett tagozata működik, a gyergyószentmiklósi egyetem pedig több mint 1000 diáknak adott oklevelet. A 30 magyar és 15 román nyelven tanuló diákkal induló tagozatnak ma már több mint 300 hallgatója van, kétharmaduk magyar, egyharmaduk román nyelven tanul. /Jánossy Alíz: Jubileumi tanévnyitó Gyergyóban. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./ 1997-ben nyitotta meg kapuit a Babes–Bolyai Tudományegyetem földrajz karának Gyergyószentmiklósra kihelyezett, akkor főiskolai, ma egyetemi rangú részlege. Dr. Dombay István, a kihelyezett tagozat igazgatója Egyiptomból és Magyarországról érkezett kollegákat is köszönthetett dr. Nirvana Harpaz, a sínai Idegenforgalmi és Szállodaipari Főiskola dékánjának és dr. Szabó Péter, a székesfehérvári Kodolányi János Idegenforgalmi Főiskola dékánjának személyében. Dr. Andrei Marga, az egyetem akadémiai tanácsának elnöke szóba hozta az egyetem fejlesztésének terveit, illetve elképzeléseiket a multikultúra fogalmának általa értelmezett jelentéséről. Október 1-jén a Babes–Bolyai Egyetem csíkszeredai informatika kihelyezett tagozatán is elkezdődött a tanítás. Első éven 28, másodéven 11, harmadéven 15 hallgató kezdte meg, illetve folytatja tanulmányait. /Bajna György: Jubiláló felsőoktatás. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 2./ Dr. Dombay István igazgató megköszönte az egyetemalapítás ötletét dr. Dézsi Zoltánnak, Pál Árpádnak, az akkori tanácsnak, a jelenlegi városvezetésnek, ugyanakkor minden volt és jelenlegi munkatársnak. A támogatóknak is köszönetet mondott. /Rancz Enikő: Megnyitották az új akadémiai évet. „Erdélyt tegyük igazi campusszá…” . = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), okt. 2. – 40. sz. /

Neves szülötteire emlékezett Pécska
A város neves szülöttei közül gróf Klebelsberg Kunó (1875–1932) magyar vallásügyi és közoktatási miniszterre és Mester János (1879–1954) jezsuita szerzetesre, tanítóképzői főiskolai tanárra emlékeztek szombaton Pécskán a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület szervezésében.
A hagyományos Klebelsberg-napnak nemcsak az adott külön jelentőséget idén, hogy november 13-án lesz az államférfi születésének 135. évfordulója, hanem az is, hogy tíz éve állították fel a pécskai római katolikus templomkertben Jecza Péter néhai temesvári szobrászművész alkotását, a bronzból öntött Klebelsberg-szobrot. A jubileumi évfordulóra nem jöttek el olyan sokan, mint a szoborállítási ünnepségre – jegyezték meg az emlékrendezvények rendszeres résztvevői –, de azért voltak szép számban érdeklődő értelmiségiek a 2-es számú általános iskola dísztermében.
Klebelsberg Kunó ugyan Pécskán született, de utána nem sok köze volt a Maros menti nagyközséghez (ma már városhoz). „Két hónaposan vitték el innen, amikor huszárszázados édesapját lovasbaleset érte, amitől egy év és hat hónap múlva meghalt. Valószínű, hogy sosem tért vissza, de 12 éves korában valaki a családból járhatott erre, mert az anyakönyvi bizonyítványában, amit a román állami levéltár aradi fiókjában őriznek, van egy bejegyzés 1877-ből vagy 1878-ból. Bizonyára akkor kértek egy másolatot róla” – mesélte Nagy István főszervező, a közművelődési egyesület elnöke. Az elszegényedett grófi családból származó, részben tiroli gyökerű kultúrdiplomata emlékét őrzi Pécskán az 1996-ban a katolikus templom falán az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet által elhelyezett emléktábla.
Ujváry Gábor, a Kodolányi János Főiskola tudományos rektor-helyettese előadásában kiemelte, hogy Klebelsberg fokozatosan emelkedett a ranglétrán, ezért ismerte a közigazgatás csínját-bínját, és hogy ő volt a Bethlen István-kormány egyetlen, mindvégig hivatalban lévő minisztere (1922 és 1931 között, de előtte bő fél évig belügyminiszterként is dolgozott). Az iskolahálózat kiépítése, az analfabetizmus visszaszorítása, a népművelés, az alacsonyabb rétegek szellemi felemelkedése köszönhető neki. Hangoztatta, hogy „a kulturális diplomáciának meg kell előznie a politikai diplomáciát”, és elérte, hogy a kultúra és a közoktatásügy az egyik legjobban finanszírozott ágazat legyen. „Mindezt nagyon nehéz időszakban, Trianon után, amikor a nemzetközi közvélemény is Magyarországot életképtelen államnak tartotta elveszített területei miatt. De ekkor több mint ötezer iskolát hozott létre, megalapította a külföldi magyar kulturális intézeteket, amelyekbe fiatal magyar művészeket küldött állami ösztöndíjjal” – világított ár Ujváry Gábor, majd az egykori minisztert idézte, aki szerint „a politikai Trianonba bele kellett mennünk, de a kultúrpolitikai fegyverletétel önkéntes lenne”. Aktív korában sok bírálat érte Klebelsberget a közművelődésre fordított vélt túlköltekezések miatt, de ő tartotta magát ahhoz, hogy inkább a kultúrára áldozzon az állam, semmint a fegyverkezésre, mert „a kulturális diplomáciával több mindent el lehet érni, mint a hagyományos diplomáciával”. Emellett kitartott, mert nem akart „kultúrpolitikai Nagymajtény, vagy Világos” részese lenni. „Lassan megtérülő befektetés az oktatás, de busásan megtérül” – mondta Ujváry Gábor. Klebelsberg államférfiúi nagyságát az jellemzi a legjobban – tette hozzá –, hogy tisztában volt a korlátaival, nem akart mindenben ő maga dönteni, hanem szakemberekkel vétette körül magát, és azokra hagyatkozott.
Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul köszöntő szavai után Horváth László, a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatója emlékezett a szoborállítás történetére. 1999-ben több mint egy tucat diákkal és Katona Kálmán akkori környezetvédelmi, közlekedési és hírközlési miniszterrel kerékpártúrát szervezett Aradra, a 13 vértanú kivégzésének 150. évfordulójára, és az emlékünnepség előestéjén Pécskán Heinrich József akkori plébános látta vendégül a csapatot. Továbbindulás előtt látta a templom falán a Klebelsberg-emléktáblát, és akkor megszületett az elhatározás a szoborállításra. A technikum akkori és volt diákjai adták össze a pénzt a szoborra, amit Pokorni Zoltán akkori magyar tanügyminiszter avatott fel. „A szobornak ma is olyan a kisugárzása, mint tíz évvel ezelőtt, és hű mása Kunónak, aki valóban egy ilyen morcos, kubista tekintetű kemény ember volt, aki ötezer iskolát kitalált, pénzt szerzett hozzá, és utána ellenőrizte. Azt szoktam mondani a diákjaimnak, hogy köszönjétek meg Klebelsbergnek, hogy ennyi tantermet épített, különben a nagyszüleitek analfabéták lettek volna, a szüleitek talán jártak volna iskolába, de belőletek biztos nem lett volna középiskolás vagy főiskolás hallgató” – mondta az igazgató.
A rendezvény második felében Mester Jánosra emlékeztek a jelenlévők, a pécskai és szegedi leszármazottak, hozzátartozók. Bella Ibolya, a 2-es iskola vallástanára és Pakott Géza farkaslaki származású szegedi jezsuita atya a rend történetéről és tevékenységéről értekezett, és előadást tartott a makói Bogoly József Ágoston irodalomtörténész. „1994-ben a Temesvári Ormós Zsigmond Társaság avatott emléktáblát a Pécskán született Ormósnak, 1999-ben a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület a névadójának, és ott éreztük a helyét Mester János emléktáblájának is, aki tavaly kapott egy emléktáblát, de az a családi háza helyén álló ház falára került – mondta Nagy István. – A sort folytatni fogjuk, hiszen a nagybányai festőiskola egyik jeles tagja, Nagy Oszkár is itt született. Ápolnunk kell a múltunkat, mert aki a múltját elfelejti, az elvész, és látjuk, hogy a múltunk elfeledtetéséért egyesek ádáz küzdelmet folytatnak.”
Mester János Pécskán született, de hatodik osztálytól Zádorlakra íratták iskolába, hogy németül tanuljon; Rómában végezte az egyetemet, Belgiumban volt szerzetes, de 1921-től 1950-ig Magyarországon oktatott pedagógiát, pszichológiát és filozófiát. Nagy István szerint a jezsuita szerzetes kedvenc mondása – amely az emléktáblára is felkerült – mindenkinek irányadó lehetne: „Úgy kell élnünk, ahogy hiszünk, mert különben úgy kezdünk hinni, amint élünk”.
Mester János életútját Oláh János szegedi nyugalmazott főiskolai tanár –, Mester János kutató – dolgozatának felolvasásával mutatták be. De minden jelenlévő megkapta azt az alkalomra készült füzetet, amely Mester Jánosnak a rendjéről 1941-ben írott tanulmányát tartalmazta, de Loyolai Szent Ignác életét és művét is bemutatta.
Az emléktáblát Dr. Horváth László budapesti és Bacsilla Sándor pécskai iskolaigazgatók leplezték le, és Király Árpád marosi főesperes és Czeglédi Ferenc helyi plébános áldotta meg.
A Pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület köszöni a Nyugati Jelen médiatámogatását, valamint a Városháza és tizenhat pécskai család támogatását, amelynek köszönhetően megtarthattuk a rendezvényt, és emléktáblát helyezhettünk el Mester János emlékére, amelyet Tóth János kőfaragó készített. Pataky Lehel Zsolt
www.nyugatijelen.com
Mester János /Magyarpécska, 1879- Budapest, 1954/ Erdély.ma

A Sapientia is kapcsolódik az Erasmus-programhoz
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem diákjai előtt is megnyílik a lehetőség, hogy Európa bármely országában végezzenek el egy-egy félévet egyetemi tanulmányaik során.
Akkreditácója után ugyanis a Sapientia is bekapcsolódhat az ezt elősegítő Erasmus-programba, és aláírták ennek érdekében az első együttműködési szerződést is. „Egy olyan kapcsolatrendszert fogunk kiépíteni, amely által nemcsak Magyarországra, hanem Európa számos országába mehetnek a diákjainak” – mondta el tegnap Makó Zoltán, a Sapientia EMTE csíkszeredai, gazdaság- és humán tudományok karának dékánja.
Közölte, a diákok és oktatók európai mobilitását szolgáló Erasmus-programba az egyetem akkreditációja után azonnal kezdeményezték a bekapcsolódást, és már alá is írták az első, ezt elősegítő partnerségi szerződést a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolával. Az Erasmus-program keretében lehetőség van tanulmányi mobilitásra, a 3–12 hónapos más egyetemeken való „áthallgatásra” havi 300–400 eurós ösztöndíjat adnak.
Krónika (Kolozsvár)

A kényszermunkatáborok világának és a szocialista korszak bűneinek emlékezete Délkelet-Magyarországon
A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében, 2016 májusa és 2017 februárja között, havonta egy előadást tartanak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán. A Magyarok szovjet fogságban 1944 és 1953 között című előadássorozat témája a második világháborút követően a Szovjetunióba hurcolt magyar civil lakosság sorsának bemutatása. A meghívott rangos külföldi és erdélyi magyar előadók a kényszermunkára hurcolt magyarok foglyul ejtéséről, a táborokba való kiszállítás körülményeiről, a lágerbeli életről és a fogságból való szabadulásról értekeznek nem csak erdélyi, hanem egész Kárpát-medencei kitekintésben. A vetített képes előadások nyitottak, és a történész szakma képviselői, az egyetemi oktatók és hallgatók mellett az érdeklődő nagyközönség számára is lehetőséget teremtenek a téma részleteiben való megismerésére. A nagysikerű rendezvénysorozat nyolcadik előadását 2016. december 8-án Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum igazgatója, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának adjunktusa tartotta, amelynek lapunkban rövid összefoglalóját közöljük.
A szovjet megszálló Vörös Hadsereg alakulatai a trianoni Magyarország határát 1944 szeptemberében, annak délkeleti részén (valahol Battonya, Csanádpalota, vagy Elek térségében) érték el. Az első megszállt nagyobb városok: Szeged, Hódmezővásárhely és Makó. A megszállók nyomban megkezdték a régióban kiépíteni a kommunista rendszert, s igyekeztek megbízható embereiket pozicionálni a közigazgatásban, a rendvédelmi szervekben és a gazdasági életben.
Délkelet-Magyarországon már 1944 decemberében – miközben a nyugati országrész még német megszállás és a nyilas Szálasi Ferenc uralma alatt állt – megindult a helybéli civil lakosságnak a szovjet kényszermunkatáborokba való elhurcolása. Az első transzportok etnikai alapokon álltak össze, ugyanis a  németeket a kollektív bűnösség elvének gyakorlati alkalmazásával egyetemesen felelőssé tették a németországi náci diktatúra alatt elkövetett – és elsősorban a második világháború idején megtapasztalt – bűnökért. Így elrendelték a dél-alföldi németek egy részének szovjet kényszermunkatáborokba deportálását.
Sajnos, a történeti kútfők és levéltári források alapján nem adhatunk pontos választ arra a kérdésre, hányan kerültek a délkelet-magyarországi térségből a Gulágra, hiszen az erre vonatkozó korabeli dokumentumok nem egyértelműek, illetve egymásnak ellentmondó adatokat tartalmaznak. Az biztosnak látszik, hogy csak az ott élő németek közül mintegy kétezret hurcoltak el a szovjet munkatáborok valamelyikébe 1944–1945 fordulóján.
S hogy mennyire etnikai alapú – s elsősorban kifejezetten a helyi németség ellen irányuló – volt a deportálássorozat, arra jó példa Kern József esete. Kern József a Magyar Kommunista Párt titkára volt a Csanád vármegyei Elek településen. Joggal számíthatott (volna) tehát a szovjet csapatok szimpátiájára és bizalmára. Ezzel szemben őt is a Gulágra deportálták – csaknem ezer, a községben élő némettel együtt. Igaz, a helyi szovjet parancsnok, miután megtudta, hogy kommunista vezető, felajánlotta neki a mentesítést, amit azonban Kern József – becsületére legyen mondva – nem fogadott el. Minderről így számolt be az eleki főszolgabíró a makói székhelyű Csanád megye főispánjának: „Kern József Kommunista Párt vezetőjét és hozzátartozóit az őrnagy az igénybevétel alól mentesítette volna, de nevezett ezt a mentesítést elvi okokból nem fogadta el.”
Nem volt más a helyzet a szomszédos Almáskamaráson sem, ahonnan 1945 elején több mint háromszáz németet vittek a Szovjetunióba málenkij robotra. Schreirer József, a Szociáldemokrata Párt helyi vezetője 1945 júliusában arról tájékoztatta a vármegyei nemzeti bizottságot, hogy „a sváb származásúak összeszedése alkalmával az oroszok kimondottan baloldali, de sváb származású egyéneket elvittek, és a községben még mindig vannak Volksbund-tagok. Kéri a nemzeti bizottságot, intézkedjék oly irányban, hogy az elhurcolt baloldali érzelmű polgárok a községben lévő bundtagokkal felcseréltessenek.” A megyei nemzeti bizottság utasította a helyi nemzeti bizottságot, állítsa össze azok listáját, akik „németbaráti felfogásuk ellenére még mindig a községben vannak”, azzal a céllal, hogy a külügyminisztériumnak elküldhessék. Hogy végül megtörtént-e ez az összeírás, illetve annak nyomán a „csere”, arra levéltári forrásaink nem adnak választ.
A szovjet megszállás, a málenkij robot, a kommunista diktatúra kiépítése, valamint a szocialista korszak bűneinek világát mutatja be a Csongrád megyei Hódmezővásárhely jelenkortörténeti múzeuma, az Emlékpont. A több mint egy évtizeddel ezelőtt, 2006 júliusában megnyílt hódmezővásárhelyi Emlékpont a vidéki Magyarország egyetlen olyan közgyűjteménye és intézménye, amely kifejezetten egy régió – Hódmezővásárhely és környéke – példáján keresztül mutatja be hazánk történetének 1945 és 1990 közötti időszakát.
A múltat ki kell beszélni – gondolták a múzeum megálmodói, valamint Lázár János miniszter, akkoriban Hódmezővásárhely polgármestere és a város képviselőtestülete –, hiszen ha nem tisztázottak a tegnapelőtt kényes, fájdalmas kérdései, akkor a következő nemzedékek is még a nagyszülők idejéből származó sérelmekkel bajlódnak majd. Ezen gondolatokból kiindulva jött létre a Magyarországon, de egész Közép- és Kelet-Európában is egyedülálló Emlékpont, amely Magyarország, azon belül pedig Hódmezővásárhely történetének a kommunista diktatúra alatti évtizedeit dolgozza fel.
Az Emlékpont Fél évszázad Vásárhelyen című állandó kiállítása budapesti és helyi szakemberek közös és hosszú ideig tartó előkészítő, anyaggyűjtő, forrásfeltáró és összegző munkálkodásának az eredménye. A modern, az alkotók szándékai szerint minden huszonegyedik századi látogatói igényt kielégítő kiállítás elsősorban a kor hangulatára és jellegzetességeire helyezi a hangsúlyt, s ennek a koncepciónak a szolgálatában kerültek elrendezésre a tárlaton látható fényképek, filmfelvételek, tárgyak s a jól megválasztott korabeli forrásszöveg-részletek. Az állandó kiállításon bemutatott események alátámasztására számos, az államszocialista korszak áldozataival, átélőivel, tanúival készített – és teljes terjedelmében a közgyűjtemény archívumában őrzött – interjúrészletet láthatnak a látogatók a kiállítótérben elhelyezett terminálokon.
Az Emlékpont állandó tárlatán külön egységben mutatják be a második világháború áldozatainak, a hitük és vallásuk miatt a kommunista rendszerben meghurcoltaknak, a termőföldek államosítása, illetve a szövetkezetesítés során egzisztenciájukat vesztett tömegek sorsát. Mindezek mellett megfelelő súllyal szerepel a kiállításon a korszak elnyomó gépezetének – és annak fenntartóinak – tevékenysége, valamint a helyi kommunistaellenes gazdamozgalom, a Fehér Gárda – amelynek két vezetőjét halálra ítélték és kivégezték, mintegy ötven tagját pedig súlyos büntetésekkel sújtották az 1950-es évek elején – története.
Külön teremben tekinthető meg a szovjet esztétikai elvek alkalmazásával a magyar művészetre erőltetett szocialista realizmus irányzatának néhány jellegzetes és ikonikusnak tekinthető alkotása, de a szocializmus kori Vásárhely három szimbolikus köztéri alkotása (a Lenin-szobor, a szovjet katona – „Iván” – és a tanácsköztársasági emlékmű) is helyet kapott az Emlékpontban. Az ipari termelés hódmezővásárhelyi jellegzetességei – például mérlegek, textilipari termékek, porcelántárgyak – éppúgy láthatóak, mint a rendszerváltás kora újító, piacgazdasági személetének és a magyar kreativitásnak sajátos elegyét mutató, a városban gyártott kisautótípus, a Puli egy darabja.
Az Emlékpontba lépve a szovjet és a magyar állampárti vezetők portréi fogadják a látogatót. Mindez azt hivatott kifejezni, hogy a magyar történelem 1945 utáni eseményeit és folyamatait – Kun Miklós történészprofesszor terminusát használva – mint „Kreml árnyékában” történt jelenségeket érdemes vizsgálni. Vagyis minden fontos magyar belpolitikai, gazdasági és diplomáciai döntést lényegében Moszkvában hoztak meg a szovjet vezetők, s a korabeli magyar politikusok csak végrehajtották azt.
Az Emlékpontnak technikailag jól fölszerelt, mintegy száz fő befogadására alkalmas konferenciaterme van, ahol rendszeresen tartanak szakmai rendezvényeket (konferenciákat, kerekasztal-beszélgetéseket, könyvbemutatókat) és ismeretterjesztő programokat (rendhagyó tanórákat, ismeretbővítő előadásokat). Az intézmény szakmai együttműködést tart fenn a Hódmezővásárhelyen önálló kart működtető Szegedi Tudományegyetemmel, az orosházi képzési központtal is rendelkező Kodolányi János Főiskolával, valamint a Magyarország kormánya által fenntartott VERITAS Történetkutató Intézettel.
A hódmezővásárhelyi Emlékpont a huszadik századi közép-európai és magyar történelem egyik legsötétebb, leginkább traumatikus korszakát mutatja be. Kiállításaival a kommunista rendszer áldozatairól emlékezik meg, s a helyi közösségi élményeken és emlékeken keresztül kíván a modern magyar történeti emlékezetkultúra sajátos hangulatú színtere lenni.
MIKLÓS PÉTER
Szabadság (Kolozsvár)

Előadás a békediktátumról és következményeiről
Sok érdeklődőt vonzott pénteken Vizi László Tamás, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezető tanára érdekes és tartalmas előadása a trianoni békediktátumról és annak hozadékairól a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központba.
A kutató professzort Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület (MPE) elnöke hívta meg városunkba. Ő is köszöntötte a professzort és a szép számú közönséget, kiemelve, hogy 2020-ban lesz száz éve annak, hogy a Nagy-Trianon palotában aláírták a hírhedt „békediktátumot”, ami Magyarországot szétdarabolta. Erre az eseményre több rendezvénnyel is emlékezik az MPE.
Vizi László Tamás nem csak egy előadást, de könyvbemutatót is tartott, hiszen a tavaly jelent meg A sérelmi politizálástól a nemzeti összetartozásig című kötete, amely a Trianon, revízió, határkérdés, nemzetegyesítés 1920 – 2010 alcímet kapta. Az előadó ezt a témát járta körül láthatóan nagy tudással, kuriózumokkal is fűszerezve előadását. Szó esett a trianoni diktátum aláírásának körülményeiről, illetve az 1920-as januári tárgyalásokról, gróf Apponyi Albert szerepéről. Mint megtudtuk, Apponyi hiába tartott nagy hatású beszédet az említett tárgyaláson, bemutatva Teleki Pál úgynevezett „vörös térképét” is, Magyarország sorsát már eldöntötték a nagyhatalmak. A júniusi aláírásra csak hosszas egyeztetés után találtak, pontosabban jelöltek ki két politikust (Benárd Ágostont és Drasche-Lázár Alfrédet), akik Magyarország nevében is aláírták a diktátumot.
Az előadás további részében szó volt azokról a magyar (de érdekes módon angol és olasz) tervekről, elképzelésekről, amelyek ezt az igazságtalan határmódosítást orvosolhatták volna. Részletesen szó volt többek között Ottlik László Új Hungária tervéről, Lord Rothermere határkiigazítási tervéről, a Magyar Revíziós Liga elképzeléseiről, Bethlen István terveiről, vagy éppen Gömbös Gyula volt magyar miniszterelnök alig ismert, a gazdasági határmódosítást szorgalmazó tervéről. A szerző röviden szólt a trianoni igazságtalanságot részben helyreállító hátramódosításokról, majd a megismételt Trianonról, a párizsi döntésekről.
A kommunista diktatúrában ezt a kérdéskört elhallgatták, szőnyeg alá söpörték. A szocialista államok között látszólag „baráti”, „testvéri” viszony volt, így szó sem lehetett semmilyen határon túli politikáról, nemzetben való gondolkodásról. A rendszerváltás után a kommunista gyökerű, valamint a liberális pártok és értelmiségiek ugyanezt a politikát folytatták, ők sem akartak tenni semmit a határon túlra került magyarokért. A Horn-kormány feltétel nélkül aláírta a „baráti együttműködésről, jószomszédságról, megértésről” szóló alapszerződéseket, ezek – ahogy az előadó fogalmazott – „az álszent gesztusok azonban nemhogy érdemi eredményeket nem hoztak, hanem további önfeladáshoz vezettek”.
Ezzel ellentétben már az első Orbán-kormány érdemi lépéseket kívánt tenni a határon túli magyarok érdekében, ezért segítették Erdélyben és Partiumban a magyar nyelvű egyetem alapítását, majd létrehozták a csatolt részek magyarjainak a Magyar igazolványt, és nagyban bővítették a határon túli magyarok különböző formájú támogatását. A Gyurcsány-kormány a 2004-es népszavazás kudarcával, Magyarországot a határon túli magyarokkal riogató politikájával egyértelműen megmutatta, mit várhatunk az utódkommunistáktól, mondta Vizi. A második Orbán-kormány viszont újabb kézzel fogható intézkedéseket tett, teljesen új alapokra helyezte a nemzetpolitikát. Előbb lehetővé tette, hogy könnyített eljárásban mindenki visszaigényelhesse magyar állampolgárságát, majd megalkotta a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt. Az előadást követően sokan gratuláltak az előadónak és a szervezőknek, majd Vizi László Tamás dedikálta a helyszínen megvásárolható kötetét.
Szőke Mária / Reggeli Újság (Nagyvárad)

A sérelmi politizálástól a nemzeti összetartozásig – Vizi László Tamás új könyvét mutatják be
November 6-án Szatmárnémetibe érkezik Vizi László Tamás, hogy a helyi olvasóközönséggel is megismertesse új könyvét. Az eseményre Csókási-Budaházi Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szatmári fiókjának elnöke, a könyvbemutató szervezője hívja meg a Szatmár.ro olvasóit.
„Egy erdélyi turné keretei között megtartott könyvbemutatóval érkezik városunkba Vizi László Tamás, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezető tanára. A könyv címe A sérelmi politizálástól a nemzeti összetartozásig, és a Trianon köré csoportosuló – revízió, határkérdés, nemzetegyesítés – mindig aktuális problémakörével foglakozik. A nagy érdeklődéssel várt könyv a maga műfajában egyedülálló, hiánypóló vállalkozás. A fülszöveg szerint »kutatói szakszerűséggel vannak leírva azok a rendezési tervek, határmódosítások, ideák, konfliktusok és kényszer-megegyezések, melyek 1920-tól 2010-ig születtek a magyar sebek begyógyítására.« A szerző a nemzetegyesítést a Nemzeti Összetartozás nyilatkozatának nézőpontjából kívánja megközelíteni, egyben a »gyász napját« ennek a szimbólumává tenni.
A kitűnő előadó hírében álló történész, jogász a szatmárnémeti EMNT Árpád (Vasile Lucaciu) u. 18 szám alatti székházában tartja előadását, 2017. november 6-án, hétfőn délután 6 órakor. Főtámogató a miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap.” Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gróf Bánffy Miklós, a sikeres külügyminiszter
Egy erdélyi arisztokrata a magyar külügyek élén – Bánffy Miklós címmel tartott előadást erdélyi körútja sepsiszentgyörgyi állomásán dr. Vizi László Tamás történész. A székesfehérvári Kodolányi János Főiskola rektorhelyettese az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vendégeként turnézott. Témajavaslatai közül a háromszékiek ezt választották. Mottóul egy Bánffy-idézetet jelölt meg az előadó: „...feladatunk az, hogy a nemzet külpolitikai horizontját emeljük”.
Vetített képes előadásában Vizi László Tamás a külügyminiszterre összpontosított, hisz ez az oldala a kevésbé ismert – mondotta. Vázolta a történelmi hátteret, Trianont és előzményeit, érintőlegesen szólt losonci gróf Bánffy Miklós sokoldalúságáról, és beágyazta külügyminiszteri tevékenységét a bethleni gróf Bethlen István vezette kormány politikájába. Bánffy Miklós 1873. december 30-án született Kolozsváron 60 ezer holdas birtok örököseként. Jogi tanulmányait Budapesten végezte. 1901-től szabadelvű országgyűlési képviselő, 1906–1910 között Kolozs vármegye főispánja, 1912–1918 között a Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa, kormánybiztosként az utolsó magyar király, IV. Károly 1916-os koronázási ünnepségének főszervezője. 1918. december 31-én a Székely Nemzeti Tanács megbízottjaként nyugati körútra indult – Bécs, Berlin, Koppenhága, Hága. Céljának tekintette a nyugati közvélemény felvilágosítását a magyarországi helyzetről, ugyanis a nyugati sajtóban csak negatív cikkek jelentek meg Magyarországról. Útja csekély sikerrel járt. 1920 elején Bánffy Angliában tárgyalt, ugyanis január 15-én átnyújtották Apponyi Albertnek, Magyarország képviselőjének a trianoni békeszerződés-tervezetet. A párizsi tárgyalásokon érezhető volt, hogy Lloyd George brit miniszterelnök fogékony a magyarkérdésre, a nemzetiségi arányok szerinti felosztásra, ezért Bánffy informális tárgyalásokat folytatott Londonban. 1920 őszén felmerült, hogy londoni nagykövetté nevezik ki. Végül nem nagykövet, hanem külügyminiszter lett a Trianon utáni, szintén egy erdélyi arisztokrata, gróf Bethlen István által vezetett kormányban.
Külpolitikai célok
Bethlen István a nemzetgyűlésben (parlamentben) 1921. április 19-én tartott miniszterelnöki bemutatkozó beszédében meghatározta a külpolitikai célokat és megnevezte a külügyminiszter feladatkörét. „Magyarországnak bele kell helyezkednie abba a helyzetbe, amelyet a reánk kényszerített trianoni béke alkotott. Magyarország a legutóbbi időkben olyan tanúságát adta belső erejének, higgadtságának és hazafias egységének, hogy mindenki előtt kétségtelen az, hogy az az erő és az a higgadtság lényeges biztosítéka a békének Európa keletén. Elleneink minden rágalmaival szemben bizonyság ez és cáfolat.”
A kormány nyugalommal és önérzettel tekint a jövőbe. A béke végrehajtását az adott szó erejénél fogva kötelességének tartja, de a béke, amely a győzők abszolút kényszerével jött létre, nemcsak kötelességeket ró reánk, hanem számunkra is tartalmaz jogokat – hangsúlyozta a miniszterelnök. Reményét fejezte ki, hogy e jogok érvényesítésében a szerződők ugyanazt a lelkiismeretességet fogják tanúsítani, amellyel Magyarország lép e kérdések elé. „Abban a feltételezésben, hogy szomszédaink azoknak a rendkívüli előnyöknek élvezetében, amelyeket nekik a béke biztosít nem fognak megfeledkezni azokról a kötelességekről sem, amelyeket velünk szemben szerződésileg vállaltak. Itt eleve hangsúlyoznom kell, hogy egy pillanatra sem feledhetjük el azt a belső szellemi és kulturális kapcsot, amely minket más uralom alá került véreinkkel elválaszthatatlanul összefűz. Ez álláspontunk annál kétségtelenebb, minthogy éppen a béke a nemzetiségi elv széles hangoztatásából keletkezett. A természet adta gazdasági és kereskedelmi szükségességek megjelölik azt az utat, amely a legközelebbi szomszédainkkal való viszonyaink rendezéséhez szükséges” – hangoztatta a kormányfő. Bethlen István kijelentette, egy irányultsága lehet csak külügyi politikánknak, amelyet rendíthetetlenül követni akarunk: orientációnk egyedül magyar lehet. Emlékeztetett, hogy megszűnt a királyi hatalom, valamint Magyarországnak az osztrák tartományokkal elválaszthatatlan és együttes birtoklása, ami az 1867. évi kiegyezés hozadéka volt. Ezek következményeit a békekötés után fogja levonni a kormány, mivel a béke a nagyhatalmak ratifikációja után válik érvényessé, tehát addig az időpontig nem is volt lehető, hogy a kormány ezzel a kérdéssel foglalkozzék.
A külügyi tárca felelőse
Bánffy Miklós, a „mindenkivel egy nyelven tudó” külügyminiszter 1921. április 14. és 1922. december 19. között töltötte be a tisztséget.
A politikus úgy vélte, a diplomáciai eljárás nem rejtélyes boszorkánykonyha, nem különbözik semmiben a borjúvásártól, az eladó magas árat kér, a vevő alacsonyat kínál, az eladó dicséri a borjút, a vevő pedig ócsárolja. Bánffy megjelölte a magyar külpolitika prioritásait: a győztes hatalmakkal, az utódállamokkal és a Nemzetek Szövetségével való viszony javítása. Ennek érdekében Bánffy szerint mérsékelt, türelmes és kíméletes külpolitikát kell folytatni, „őszinte jóakarattal és minden hátsó gondolat nélkül”.
Elutasította az irredenta hangoskodást. Mérsékelt, higgadt politikáját számos bírálat érte. Bánffy külügyminiszteri ars poeticája így fogalmazható meg: „Aki felelős állásban van, az felelős a békéért és a békés fejlődésért, mert csak úgy fejlődhetünk, ha a reálpolitika és a rajongás a nemzet szolgálatára összefognak és egyetértenek”. Ha csak a rajongók és a kalandorok vezetnék a nemzetet, akkor ez meg nem érdemelt megalázáshoz és pusztuláshoz vezetne, jelentette ki. A románok történelmi lehetőséget szalasztottak el a magyar–román viszony konszolidálására, ugyanis 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után felszabadítóként ünnepelte volna őket az ország, ha nem kezdenek fosztogatni és nem lekezelőek a lakossággal. Ez a lélektani pillanat azonban elmúlt. „Pedig a lélektani erők döntik el a nemzetek külpolitikáját, az anyagi érdek eltörpül mellette” – vélte.
Bánffy szerint a cseh elnökkel, Masarykkal lehetett egyezkedni, és ekkoriban Felvidéken volt a legkevesebb probléma, mert Masaryk a kisebbségvédelmi törvények szellemét is be kívánta tartani. A revízió kérdésében azt vallotta, ha barátságos viszonyt akarunk valamelyik szomszéddal, ez másként el nem képzelhető, mint úgy, hogy irányában a „nem, nem, soha” álláspontjáról le kell mondani. Ezzel kapcsolatban viszont tudta, hogy a magyar gondolkodás nem ítéli meg ezt az álláspontot pozitívan, hanem jogfeladással fogja vádolni.
Meggyűlt a baja a régi vágású, dualista gyökerű adminisztrációval. Ez egy lenéző, birodalmi diplomácia, ami Bánffy szerint már a dualista monarchia idején is káros volt, mert nem barátságot épített, nem békülni akart például a balkáni nemzetekkel, hanem elidegenítette őket. De akkor legalább még volt birodalmi alapja, míg egy kis közép-európai országként már nevetséges is és minden alap nélküli, ha fennhéjázunk és packázunk a szerbekkel és más környező országokkal, mondotta.
Sopron és környéke
Vizi László Tamás vázolta a Bánffy Miklós külügyminisztersége idején történt külpolitikai eseményeket. 1921-ben június 10–23-a között csehszlovák–magyar tárgyalásokat folytattak Bruckban és Marienbadban. Magyarországot Teleki Pál és Bánffy Miklós, Csehszlovákiát Edvard Beneš képviselte. Előtérben gazdasági kérdések álltak. Augusztus 8-án aláírták Rigában a szovjet–magyar fogolycserére vonatkozó egyezményt. Augusztus 20-áról 21-ére virradó éjjel a magyar csapatok bevonultak a szerb megszállás alatt levő Újszegedre, augusztus 22-én Baranyába, Pécsre. 1921. augusztus végén Prónay Pál és Héjjas Iván különítményei bevonultak a trianoni békeszerződésben Ausztriához csatolt nyugat-magyarországi területekre. Augusztus 29-én az Amerikai Egyesült Államok különbékét kötött Magyarországgal. 1921. szeptember 3-án Magyarország és Bulgária kereskedelmi megállapodást kötött. Szeptember 24-én Apponyi Albert, a magyar kormány főmegbízottja a Népszövetségben kérte, hogy a közgyűlés halassza el a döntést Magyarország felvétele ügyében a következő ülésszakig, Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolása végrehajtása körül támadt viszály miatt. Szeptember 26-én Bánffy Miklós Edvard Benešsel tárgyalt Brünnben. Beneš közvetítőként lépett fel Magyarország és Ausztria közt, támogatta Magyarország igényét Sopronra és környékére. Október 11–13-a között olasz közvetítéssel osztrák–magyar tárgyalások zajlottak Velencében. A magyar küldöttséget Bethlen István miniszterelnök és Bánffy Miklós külügyminiszter vezette. Megegyeztek abban, hogy Sopron és környékének hovatartozásáról népszavazás döntsön. December 14–16-a között népszavazást tartottak Sopron és környékén. 24 072 szavazatból 15 343 a Magyarországhoz, 8227 az Ausztriához való tartozást támogatta, 502 érvénytelen volt.
Az október 20–24-e közötti napokat 2. királypuccsként tartják számon: akkor zajlott IV. Károly második visszatérési kísérlete. Október 23-án az antanthatalmak tiltakoztak Károly visszatérése ellen, Csehszlovákia és Jugoszlávia részleges mozgósítást rendelt el. December 16-án Ausztria és Csehszlovákia ötéves szerződést kötött. Kötelezték magukat a saint-germaini és a trianoni békeszerződés határozatainak maradéktalan végrehajtására. 1922. február 8-án Magyarország és Ausztria kereskedelmi egyezményt kötött. Augusztus 31-én Csehszlovákia és Jugoszlávia kölcsönös segélynyújtási szerződést kötött egy esetleges magyar támadás elhárítására. Szeptember 18-án Magyarországot felvették a Népszövetségbe. Október 19-én Magyarország és Észtország kereskedelmi szerződést kötött. November 22-én Magyarország és Csehszlovákia kereskedelmi szerződést kötött. 1922. szeptember 9-én a török hadsereg elfoglalta Szmirnát. Bekövetkezett Lloyd George brit miniszterelnök bukása. Októberben Mussolini hatalomra jutott Olaszországban. Repedezni kezdett a Párizs környéki békék rendszere, háttérbe szorult a teljesítési politika. Bánffy ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy ha barátságos viszonyt akarunk valamelyik szomszéddal, irányában a „nem, nem soha” álláspontjáról le kell mondani. Felfogását éles bírálatok érték. 1922. december 19-én benyújtotta lemondását.
Epilógus
A számbavétel után nagyot ugorva Bánffy igen beszédes megnyilvánulásával zárta előadását Vizi László Tamás történész. A II. bécsi döntést követő napon, 1940. szeptember 1-jén Bánffy Miklós a kisebbségi sorsból megszabaduló honfitársaihoz írt kiáltványában megfogalmazta: „Legyünk bölcsen megértők azok iránt, akiknek szintén otthona Erdély. Csak így maradhatunk méltók Erdély földjéhez.” Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)