Okt. 10-én, vasárnap kezdődött a Dicsőszentmártoni Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozata. A Magyar Közművelődési Központban dr. Kakassy Sándor, a Kis-Küküllő Alapítvány elnöke elmondta, az alapítvány kezdeményezte a minden réteghez szólni kívánó ünnepet. Hivatalosan a magyar ajkú lakosság számaránya 20%-nál alacsonyabb, még mindig nem tették ki a háromnyelvű helységnévtáblát. Az ünnepségen részt vett Hajdúszoboszló testvértelepülés küldöttsége és tánccsoportja is. A vendégek 300.000 forint értékű magyar nyelvű tankönyvcsomagot hoztak a helyi iskolákban tanuló gyerekeknek. A következő napokban kiállításokon, koncerteken, rendezvényeken vehet részt a város magyarsága, immáron negyedszer. /Nagy Botond: Csárdás, tapsos tánc, szórvány. Dicsőszentmártoni Magyar Kulturális Napok. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 12./

Dicsőszentmártonban a Gyárfás Elemér Kör meghívására január 18-án a Közművelődési Központban találkozik olvasóival a marosvásárhelyi Súrlott Grádics Irodalmi Kör néhány tagja: Nagy Pál kritikus, irodalomtörténész, Nagy Attila költő, Nagy Miklós Kund szerkesztő, művészeti szakíró. Az est címe: „Bölöni és a Nagyok”. Házigazda dr. Kakassy Sándor, körvezető Bölöni Domokos. /Súrlott Grádics – „Bölöni és a Nagyok” = Népújság (Marosvásárhely), jan. 6./

A Súrlott Grádics Irodalmi Kör néhány tagja /Bölöni Domokos, Nagy Pál írók, Nagy Miklós Kund szerkesztő, művészeti szakíró és Nagy Attila költő/ január 18-án Marosvásárhelyről jött Dicsőszentmártonba, a helyi Gyárfás Elemér Kör meghívására. Dr. Kakassy Sándor volt a házigazda a dicsőszentmártoni Közművelődési Központban. Bölöni Domokos arról is beszélt, hogy Marosvásárhely a kultúra városa volt és maradt. A Súrlott Grádics Irodalmi Kör tavaly januárban alakult. A 82 éves Nagy Pál Mikó Imre írásai alapján idézte fel Gyárfás Elemér alakját. A továbbiakban felolvasta Mi a helyzet? című írását, mely egykori író–olvasó találkozók emlékét őrzi. Nagy Miklós Kund már sokszor eljött Dicsőszentmártonba, képzőművészeti kiállítások bemutatójaként. Befejezésként Nagy Attila orvost költőként ismerhették meg a megjelentek. /Szlovácsek Ida: A rohanó idő egy percre megállt. A Súrlott Grádics irodalmi kör Dicsőszentmártonban. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 25./

A Kis-Küküllő Alapítvány hatodik alkalommal szervezi meg a Dicsőszentmártoni Magyar Kulturális Napokat a Magyar Házban. Az egyhetes rendezvénysorozat célja a város magyar lakosságának igényes szórakoztatása. Megtekinthető Vajda Györgynek, a Népújság fotóriporterének Hagyományosan című tárlata. A hét végi megnyitón a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem hallgatói léptek fel a Bolondos élet című zenés-táncos előadással. A rendezvénysorozat további programjában bábjáték, a Yorick Stúdió előadása, hangverseny, könyvbemutató és író-olvasó találkozó szerepel. /Antal Erika: Művelődési napok Dicsőszentmártonban. = Krónika (Kolozsvár), nov. 7./

Vannak olyanok, akik a művelődési élet megszállottjaiként azon dolgoznak, hogy fenntartsák a magyar kultúrát és valamivel többet, szebbet nyújtsanak az érdeklődőknek, legyen az irodalmi est, színtársulati fellépés, koncert, bármilyen élő műsor. Anyagi támogatás hiányában művelődési rendezvényt szervezni nem könnyű, sőt, inkább hálátlan feladat. Ilyen körülmények között dicséretre méltó, hogy vannak még amatőr színjátszó körök, tánccsoportok, a településeken irodalmi esteket, képzőművészeti tárlatokat szervezők. Szászrégenben alapítványt hoztak létre a kulturális élet támogatására, elkészült a mikházi csűrszínházi projekt, Dicsőszentmártonban múzeum és a Magyar Ház várja vendégeit és így tovább. Az is igaz, hogy az előadásokon egyre kevesebb az érdeklődő és főként a fiatal. A szakhatóságoknak jobban oda kellene figyelniük az olyan „kultúrmindenesek” munkájára, mint: Bőjte Lídia, Kovrig Magdolna, Kakassy Sándor, Kádár Gyöngyi, Mester Zoltán és sokan mások, akik szívből éltetik a kultúrát. /Vajda György: Megérdemlik a támogatást. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 14./

A dicsőszentmártoni Farkas Tímea, a helyi Andrei Barseanu Elméleti Líceum XII. osztályos tanulójának január 30-án megnyílt a helyi művelődési ház kiállítótermében élete első festmény- és grafikakiállítása. /(fm): Első egyéni tárlat. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 27./

Dicsőszentmártonban a Magyar Közművelődési Központban képkiállítással ünnepelte a magyar kultúra napját a Kis-Küküllő Alapítvány. Dr. Balogh Ernő (1882–1969) fotóit mutatták be, aki valamikor az Erdélyi Kárpát Egyesület főtitkára, majd elnöke, Erdély című folyóiratának főszerkesztője volt, emellett az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi szakosztályának elnöke. /Kerekes Ibolya: Dr. Balogh Ernő időtálló üzenete. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 31./

Bényi Árpád (Dicsőszentmárton, 1931 – Debrecen, 2006. december 24.) festőművész kiállítása nyílt meg a dicsőszentmártoni magyar művelődési központban. A fiatal Bényit annak idején politikai előítéletek miatt nem vették fel a Képzőművészeti Főiskolára, a Szegedi Pedagógiai Főiskolán szerzett rajztanári diplomát. 1956-ban a salgótarjáni sortűz után felháborodásában egy fametszetet készített, amiből plakátot csináltak "Szabad Magyarországot!" felirattal. Ezért bebörtönözték, a Népbíróság négy évre ítélte. A börtönévek után, 1966-ban első önálló kiállítását a Debreceni Művész Klubban a hatalom betiltotta politikai pesszimizmus vádjával. 1980-ban meghívást kapott a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola rajz tanszékére, ahol 1981-től 1992-ig tanszékvezetőként dolgozott. 1976-ban és 1996-ban Csokonai-díjat, 1979-ben Medgyessy-díjat, 1991-ben Holló László-díjat kapott. 1998-ban a Parlamentben művészeti életművéért a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét vette át. Elméleti írásait (Van Goghról, Matisse-ról, Picassóról) az Ecset és stafeláj című könyvében gyűjtötte össze, amely 1998-ban jelent meg a Barbaricum Könyvműhely kiadásában. Művészetének szinte utolsó darabjáig visszatért a forradalom élménye és a börtönélmény. Hihetetlen intenzitással és belső tűzzel alkotott haláláig. Műveiből Magyarországon és külföldön közel hatvan egyéni kiállítást rendeztek. Szeptember 5-én, síremlékének falavatása napján nyílt meg Debrecenben a művész rajzaiból, nyomataiból, metszeteiből, rézkarcaiból, számítógépes grafikáiból összeállított kiállítás, nyolc hónappal azután, hogy Bényi Árpád akvarelljeiből nyílt tárlat. /Bényi Árpád művei Dicsőszentmártonban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./

Március 13-16-a között Magyarországon vendégszerepel a dicsőszentmártoni Kökényes Néptánccsoport. Hazaérkezésük után, március 17-én a dicsőszentmártoni művelődési házban mutatják be az ünnepi összeállítást. /Magyarország után itthon is. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 12./

Derzsi Sándorra emlékeztek a dicsőszentmártoni Magyar Közművelődési Központban szeptember 25-én. A költő 90 éve született Somogyomban, az egykori Kis-Küküllő vármegyében. Életét és munkásságát a Kis- Küküllő Alapítvány meghívottjaként Bölöni Domokos író ismertette. Őt és közönségét dr. Kakassy Sándor, a Kis- Küküllő Alapítvány elnöke üdvözölte. A rendezvényen Seprődi József, a dicsőszentmártoni Népszínház egykori tehetséges tagja a költő politikai költeményeiből, a Kádár-rendszert bíráló verseiből olvasott fel néhányat. /Szlovácsek Ida: Érdemes! = Népújság (Marosvásárhely), okt. 6./

Vendégjáték-sorozaton vesz részt Müller Péter–Seress Rezső Szomorú vasárnap című kamaramusicaljével a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a rendező Kincses Elemér. A vendégjáték-sorozat állomásai: Sepsiszentgyörgy, Brassó /Redut Kulturális Központ/, Dicsőszentmárton /Magyar Közművelődési Központ/ és Szászmedgyes. /Vendégjáték-sorozaton a Szomorú vasárnap. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./

Megkezdődtek a Magyar Kulturális Napok
Múlt héten kezdődtek és november 15-ig tartanak Dicsőszentmártonban a Magyar Kulturális Napok rendezvényei. A Kis-Küküllő Alapítvány szervezte ünnepségsorozat a helyi zsinagóga épületében Beder Tibor Apadó fájdalom című könyvének bemutatójával indult, amit a Székelykapu-állítás Rodostóban című filmbemutató követett. A város szülöttje, a világhírű fotográfus, Munkácsi Márton fényképeiből pénteken nyílt kiállítás a Kis-Küküllő Galériában. – A 30 alkotásból álló képanyagot a Kecskeméti Nemzeti Fotográfiai Múzeum bocsátotta rendelkezésünkre – tudtuk meg dr. Kakassy Sándor megyei közgyűlési képviselőtől. Balázs Éva, az alapítvány ügyvezetője, a kiállítás főszervezője elmondta, azért döntöttek úgy, hogy megrendezik a tárlatot, mivel Munkácsi Márton Dicsőszentmárton szülöttje, a dicsői magyarságnak pedig illik megismernie és büszkének lennie a világhírű művészre. "Munkácsi Márton itt született, majd családjával egy ideig Kolozsváron élt. 1911-ben kiköltöztek Budapestre. Már 17 éves korában versekkel jelentkezett, majd Az Est lapnak volt a riportere. Ekkor kezdett fotózni is, saját riportjainak illusztrálása céljából. A Színházi Élet volt az első stabil munkahelye. Már ismert fotós volt, amikor anyagi okok miatt Berlinbe került és ott a rangos lapoknak dolgozott, bejárta az egész világot. Hitler hatalomra jutása után Amerikába távozott a létbizonytalanság miatt, ő az alapítója a Life magazin fotórovatának. Rengeteg sztárfotót készített, a divatfotózást forradalmasította, kivitte a stúdióból és mozgást adott a képeknek. Sajnos egészségi okokból elég korán megszakadt a pályája, egy szívroham után már nem fotóriportereskedhetett sokáig, ekkor kezdett animációs filmeket készíteni, de nagy sikert ezekkel nem aratott. A '40-es évek legjobban fizetett fotóriportere volt. Egy újabb szívroham következtében egy futballmeccsen, fényképezőgéppel a kezében halt meg. A magyarság nem nagyon ismerte munkásságát, karriert inkább Amerikában futott be, és éppen ezért szeretnénk a dicsőieknek megmutatni, hogy büszkék legyenek arra, hogy milyen szülöttjei voltak a városnak".
A Közművelődési Központban színházi előadásokra, kórusok fellépésére került és kerül sor, az Alter- Native rövidfilmfesztivál idei filmanyagából is szerveznek bemutatót, és első ízben tartanak magyar történelmi vetélkedőt Béres Ilona tanár irányításával, Pataki Tamás vezetésével. Az Andrei Bârsanu Líceum magyar tanulóiból álló tíz csapat a Vox Virtus című vetélkedőn november 11-én bizonyíthatja tudását.
A Magyar Kulturális Napok rendezvényei zömének a helyi zsinagóga ad otthont, itt zajlik egyébként a magyar közösségi élet is, miközben a dicsőszentmártoni Magyar Ház üresen áll. Kakassy Sándor szerint a Magyar Házban immár csupán a Sipos Domokos kórus próbál, egyéb tevékenységekre nem használják az épületet. "Legbüszkébb arra vagyok, hogy Dicsőszent-mártonban a zenei élet is megindult. Ebben a városban az esküvői zenekarokon kívül semmilyen hangszer nem szólalt meg. Elindítottuk a május utolsó hetében zajló kamarazene-fesztivált, amit a salzburgi Mozart Akadémia és Fesztiválzenekar igazgatója, Bényi Tibor patronál. Szlovácsek Ida szervezésében a Kis-Küküllő menti népdaléneklő és szavalóversenyt is évente megtartjuk. Sajnos a kulturális eseményekre mind kevesebben járnak el, az idősebb korosztály érdeklődik csupán, a fiatalok egyre kevesebben vannak és másként szórakoznak. Egyre fogy a magyarság Dicsőben, már a húsz százalékot sem érjük el. Megélhetési gondok miatt sok fiatal a megyeszékhelyre vagy külföldre költözik" – tette hozzá a képviselő. Népújság (Marosvásárhely)

Dicsőszentmártoni Magyar Kulturális Napok
Ma 11 órakor a dicsőszentmártoni Magyar Közművelődési Központban a Kriterion Könyvkiadó bemutatja a Romániai magyar irodalmi lexikon 5/1 és 5/2-es kötetét és könyvújdonságait. A kötetekről Dávid Gyula, a lexikon főszerkesztője és H. Szabó Gyula beszél. Holnap 16 órától a gyergyószárhegyi Kájoni kórus és a dicsőszentmártoni vegyes kórus közös hangversenyét hallgathatja meg a közönség. Műsoron Händel, Mozart, Wolf, Bárdosi Lajos művei. Vezényel Bartalus Vince. November 16-án, kedden 18 órától a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Én és a kisöcsém című előadása tekinthető meg. Népújság (Marosvásárhely)

Magyar művelődési esték Medgyesen
A szórvány élni akar 
Ha nincs is éppen a „végeken” – de Medgyes is szórványsorba jutott. 1990 után felére zsugorodott az itteni magyarság, sokkal többet temetünk, mint amennyit keresztelünk, és a maradék három felekezet között oszlik meg.
Két évtizeden keresztül, a legnehezebb időkben, a 70-es és a 90-es évek között országos hírű népi egyetem működött heti rendszerességgel városunkban lelkes, kitartó, fiatal magyar értelmiségiek (tanárok, orvosok, mérnökök, jogászok) áldozatos munkájával, és jó érzés visszanézni, mert Erdély legjobbjai fordultak meg Medgyesen a tudomány és művészet minden ágát képviselve. Mellettük helyi erőkkel biztosítani tudtuk majdnem felét a rendezvényeknek, és megtapasztalhattuk, mekkora lelki és erkölcsi támasz lehet a művelődés.
A változás új körülményei között lassan kialudt a gyertyaláng. Az elmúlt húsz évben is voltak események, rendezvények, de nem a régi rendszerességgel. Ezen a télen azonban mintha megmozdult volna valami, a régi gyökerek kihajtani készülnek élő és felelős lelkiismeretek munkája nyomán. Egyházaink és az EMKE a „tűz csiholói” – így január hónapban a református parókia vendégeiként részt vehettünk az első rendezvényen: a magyar kultúra napját ünnepeltük. Kölcsey életét, életművét, a Himnusz születését, eddigi sorsát ismerhette meg a népes közönség Csiki Attila magyar szakos tanár előadásában. Népdalok hangzottak el búzásbocsárdi Boros Erzsébet közreműködésével, és ugyanakkor a közöttünk élő Jakab Árpád festőművész tárlatát lehetett megtekinteni, képei között a legújabb monumentális kompozíciót, az Aida című képet. Állófogadás zárta az estét, és az élénk párbeszéd, véleménycsere megmutatta azt, hogy van érdeklődés, van visszhang és befogadás.
Februárban a katolikus plébánia szervezte a következő estét Derzsi Sándor szórványban született (Somogyom, 1919. szeptember 27.) költő emlékére. E tehetséges és tragikus sorsú költő életútját (meghalt Budapesten 1978. január 23-án) és életművét dr. Búzás Árpád nyugalmazott mérnök mutatta be, hangsúlyozva a mélyhitű ember erkölcsi nagyságát és emberségét, aki éppúgy szembeszállt a „barna pestissel”, mint a „vörös rákkal”, ezért járta meg a román és magyar börtönöket, és próbálták elnémítani, megsemmisíteni, a feledés homályába taszítani. Első és egyetlen életében megjelent kötete 1941-ben a Szenvedések mámorában című, a Varázsigék alcímet viseli. Ekkor írta nem kisebb ember, mint Jékely Zoltán: „A költők és apostolok sorából való […] méltó arra, hogy varázsigét mondjon a vergődő emberiségnek” (Magyar Csillag, 1941). Köszönet illeti fiataljainkat – Gazdag Erzsébet, Burján Tünde, János Kinga, János Tímea, Fazakas Attila, Cosa Anita –, akik versmondásukkal tették emlékezetessé az eseményt, valamint Balázs Botondot, aki a műszaki segédletet biztosította Zorán-dalokkal (Apám hitte, Kell ott fenn egy ország, Ki szívét osztja szét), és szép szülőföldi felvételekkel egészítette ki az előadást. Útravaló címen a Hiszek című versét kapta a népes közönség minden tagja, könyvjelző alakban a költő arcképével. Zárszóként id. Patrubány Miklós osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel, és versével köszöntötte a hallgatóságot.
Az est második felében vándorkiállítás szép színes és dokumentált képein ismerkedhettünk meg a történelmi Magyarország vármegye-székházaival. Hatvani Sándor vegyészmérnök munkáját a Dicsőszentmártoni Magyar Ház kölcsönözte. Köszönet az együttműködésért és köszönet a plébánia teljes személyzetének, akik lelkesen ellátták a szervezés minden ügyét-baját; különösen a plébánián kívüli fiataloknak, akik megmutatták, hogy akarnak és tudnak.
Telt ház volt, öröm volt, és a záró állófogadás élénk eszmecseréje megmutatta újra, hogy van igény és van befogadás. Felhívásunk, hogy vigyenek magukkal valamit e történelmi falak közül Szent Ferenc örökségéből: a szerénység, hit, derű, kitartás és újrakezdés szelleméből, hisszük, hogy nem marad visszhang nélkül. És reméljük, hogy lesz folytatás, lesz alkalom, hogy újra jelentkezzünk jó hírekkel, biztató előrelépéssel az élni akarás útján.
Dr. Búzás Árpád
Vasárnap(Kolozsvár)

Magyar Kulturális Napok Dicsőszentmártonban
Idén gazdag rendezvények zajlottak Dicsőszentmártonban Márton napja előtt és után. Soraimmal a rendezvények azon szeletét ismertetném, melyeket a Kis-Küküllő Alapítvány szervezett.
Megható és nagy érdeklődést kiváltó est volt, amelyen Adorjáni Rudolf Károly Pipe, egy Kis-Küküllő menti unitárius falu száz éve című könyvének bemutatására került sor. A 89 éves unitárius nyugdíjas lelkész néprajzi kört vezetett, mely a Sipos Domokos Művelődési Egyesületből nőtt önállóvá. Most, mikor már járása elnehezült, lelke és tudása megmaradt, egy 370 oldalas könyvet tett az asztalunkra. Nagy Endre, a jelenlegi unitárius lelkész, részletes ismertetése szintén elismerést váltott ki a hallgatóságból.
Egy másik rendezvény, az Andrei Bârseanu Líceum magyar tagozatának II. Vox Virtus művelődési vetélkedője volt. Irányító tanáruk Béres Ilona volt, őt Szilágyi Rozália tanárnő és Pataki Tamás diák segítette, aki jelenleg az ELTE I. éves hallgatója. Tíz, kéttagú csoport versenyzett, mindenikük jutalomban részesült. A nyertes csapat: Dégi Beáta és Szántó Adél. II. helyezést Füleki Kinga és Schmidt Kinga, III. helyezést Hidi Andrea és Keszeg Mónika értek el.
Színházi esten is részt vehettünk. László Zsuzsa, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésze bemutatta Verébszárnyon című műsorát. Közvetlen játéka, kellemes hangja elismerést váltott ki a kis számú, de lelkes közönségből.
November 11-én a Magyar Közművelődési Központ néprajzi gyűjteményének ünnepélyes megnyitója a vártnál is jobban sikerült. Ehhez hozzájárult Balázs Éva, az említett alapítvány elnökének beszéde és az ünnepi műsor is. „A múzeum kiáltás a jövőbe, a magyarok hangját kívánja hallatni, elszórványosodó vidékünkön. Az tárgyak önmagukért beszélnek, regélnek a népről, mely évszázadok óta itt élt és évszázadokig itt akar élni!” Miklós Eszter VII. osztályos dombói tanuló Bartók Gyermekeknek című művéből részleteket mutatott be, majd vámosgálfalvi fiatalok léptek fel. Varga Ildikó, Hidi Andrea verseket szavaltak, Keszeg Mónika népdalokat énekelt. Muzsikált Harai Levente, Lukács István Paul és Gyárfás Róbert.
Sokunknak könny szökött a szemébe, amikor meghallottuk a szászcsávási férfikórus dalos műsorát. Vallásos énekek mellett Petőfi- és Csokonai-dalokat, kuruc dalokat énekeltek négyszólamban, ami nem csoda, hiszen Szászcsáváson már 1837-ben csodálatosan énekeltek, amit Kiss Sámuel egykori esperes is lejegyzett a vizitáció alkalmával.
A magyar Közművelődési Központban könyvvásárt tartottak. György Horváth László négy könyvét mutatta be: Székely Marosvásárhely, Stockholmi szerelem, Székely mesék és Székely balladák világa. A szerző Magyarkirályfalván volt lelkész, most Stockholmban él. Az olvasóközönség Komoróczy György két kötetét is megismerhette.
A hét Müller Péter és Seres Rezső Szomorú vasárnap című kamaramusicaljének bemutatásával zárult. A Mihai Eminescu kultúrházban hosszú tapssal jutalmaztuk a társulatot, ahová a színházkedvelő közönség visszavárja őket.
Köszönet dr. Kakassy Sándornak, a Kis-Küküllő Alapítvány elnökének fáradságos munkájáért, mely a néprajzi múzeum létrehozásában és a tartalmas rendezvények megszervezésében mtatkozott meg.
Szlovácsek Ida, Dicsőszentmárton
Népújság (Marosvásárhely)

Dicsőszentmárton – egy évszázada város
1912. április 23-án, pontosan száz évvel ezelőtt várossá nyilvánították Dicsőszentmártont, azt a Kis-Küküllő menti települést, amelynek nevét egy oklevél 1278-ban említette először Tysheu Sent Martun néven, s amelyet 1386-ban már Dychewzenrmartonnak írtak. A kerek évforduló tiszteletére a Kis-Küküllő Alapítvány tudományos értekezletet szervezett a Magyar Művelődési Központban, a volt zsinagóga épületében.
Dr. Kakassy Sándor, az alapítvány elnöke elmondta, sokkal többet kellene tudjunk múltunkról, hiszen ahhoz, hogy jövőt építsünk, a múltat kell felépítenünk. E céllal szervezték a tudományos értekezletet.
Vármegyeszékhely Medgyes fojtogatásában
Pál Antal Sándor akadémikus, történész, a település múltjára visszatekintve elmondta, hogy az már a XV. századtól 400 éven át jogilag mezőváros volt, ahol országos vásárokat, sokadalmakat tartottak. Fejlett volt a kézműipara, létrejöttek a céhek, 1573-ban például bejegyezték a csizmadiacéhet. A település Medgyesnek a konkurense, hiszen a szász város sokkal fejlettebb volt, s ennek fojtogatásban Dicsőnek ki kellett harcolnia a pozícióját. A mezővárosi státus 1876-ig maradt fenn, az akkori városvezetés nem tudta vállalni a városi státust, nem volt meg a gazdasági ereje hozzá. A történelem során a sors mégis úgy hozta, hogy megyeközpont lett. 1870-ben kezdődött a valódi gazdasági fellendülés. Kiépítették az úthálózatot, s beindult az építkezés: akkor épült a posta, a távirda, a vármegyeháza, a vármegyei kórház, az elmegyógyintézet, a városháza, kibővítették az egyházi épületeket, főként az iskolákat, 1902-ben megépült a zsinagóga, 1916-ban felépült az állami elemi iskola Kós Károly tervei alapján. Érdekességképpen: 1869-ben az EMGE itt tartotta az első mezőgazdasági termékkiállítását. 1916-tól itt működnek a nitrogénművek és 1917-től itt volt az ország legnagyobb villanyerőműve.
Elveszett a kiváltságlevél
A várossá válásban nagy szerepük volt az akkori főispánoknak: a bonyhai báró Bethlen Gábornak, Sándor Jánosnak és Kemény Ákosnak, továbbá az alispánoknak, Gál Domokosnak, Csathó Gábornak, az olyan befolyásos földbirtokosoknak, mint gróf Pekri Sándor és Pekri Géza, akik nemcsak a hatalmi befolyás révén, hanem anyagilag is támogatták a települést s az itt folyó építkezéseket.
A századfordulón a település takaros kisvárossá nőtte ki magát, s 1912-re megérett arra, hogy várossá kiáltsák ki. A kiváltságlevelet Csathó Gábor alispán április 23-án a piactéren olvasta fel. Sajnos, ez a levél nem került elő. Pál Antal Sándor hosszú levéltári kutakodás után sem bukkant rá. Vagy elveszett, vagy valahol, valakinél ott lapul, vagy megsemmisült. Pál Antal Sándor szerint nemcsak ez a levél hiányzik a dicsői "múltból", sok más levéltári iratnak is nyoma veszett.
A magyarok kisebbségbe kerültek
Az erdélyi településekéhez hasonlóan alakult Dicsőszentmárton demográfiai összetétele is. 1850-ben még nem jegyeztek ortodox vallásút a tiszta magyar helységben, de 1900 körül már kezdtek megjelenni, akkor 30-an voltak, ahhoz, hogy 1930-ban már 1957 lelket számláljanak. 1992-re számuk 20.000 fölé duzzadt. Ezzel szemben 3415 református, 1118 római katolikus és 1167 unitárius lelket tartottak nyilván. 1910-ben 410 izraelita élt a városban, ma egyről tudnak.
Képeslapok és emlékek
Csepreghy András, aki egykori dicsőszentmártoniként képeslap- kiállítással jelentkezett, a város személyiségeit emelte ki. Többek között a Gyárfás Károlyét, aki közbenjárt azért, hogy a főispánságot visszatelepítsék Erzsébetvárosról. Pekri Sándor volt a város főszponzora. – Akinek volt pénze, volt befolyása is – mondta. Említette Sipos Domokos író nevét, a várost ért csapásokat, az árvizeket, majd a háborús időket, Marcel Calutiu nevét, aki fegyveres erővel vette át a város vezetését, ő lett az első román nemzetiségű prefektus.
Adorján Károly Rudolf unitárius lelkész a település néprajzáról beszélt, felelevenítette a hely-, a dűlő- és utcaneveket.
Az értekezletre viszonylag kevés fiatal ment el, a kívülállónak úgy tűnt, mintha csupán az idősebb generációnak szólt volna a rendezvény.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

Névadó ünnepség Dicsőszentmártonban
Megható, megtartó, nevelő értékű ünnepségnek voltunk a részesei június 15-én a Dicsőszentmártoni Magyar Közművelődési Központban: nevet adtunk annak az értékes néprajzi gyűjteménynek, melyet dr. Kakassy Sándor hagyott ránk, aki sajnos már egy éve távozott az élők sorából. Az ünnepség azt bizonyította, hogy nem hiába küzdött, olykor csatázott a közösségért, melynek irányítását a sors gyakran a kezébe adta.
A szépszámú közösséget Balázs Éva üdvözölte a Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriuma nevében, majd bekonferálta a műsorszámokat.
Előbb Incze Csaba laudációja hangzott el. Ismertette dr. Kakassy Sándor sokoldalú munkáját Dicsőszentmárton és környékének magyarságáért mint RMDSZ-elnök és mint parlamenti képviselő. Főleg a Magyar Ház és a Magyar Közművelődési Központ létrehozásáért és működtetéséért tett sokat. Hatékonyan részt vett a Sipos Domokos Művelődési Egyesület megalapításában és működtetésében, majd megalapította a Kis- Küküllő Alapítványt. Közben járta a vidéket, s mint kerületi RMDSZ-elnök segítette a lakosságot megoldani a felmerült gondokat. Hamarosan felmerült benne a népi kultúrához tartozó tárgyak gyűjtésének fontossága, de beszélhetünk városunk múltjára vonatkozó tárgyi és írásos emlékek gyűjtéséről is. Incze Csaba az egykori zsinagóga múltjáról is beszélt, melyet 1902. szeptember 23-án avattak fel. Az impozáns és értékes templomot a háborúk és az idő foga "kitámadta" – Kakassy Sándor viszont kijárta, hogy a magyarság érdekében használatba vehesse, hozzálátott a feljavításához, és 2001-től kezdve mint Magyar Közművelődési Központot működtette. Itt kapott helyet rendezett formában a népzajzi gyűjtemény is.
A továbbiakban Székely-Varga Mária-Gyopár szavalata emelte a hangulatot Horváth István Tornyot raktam című versével.
Megható volt a gitárzene, melyet dr. Kakassy Sándor fia és unokája mutatott be: Kakasi Zsolt gitárművész és gitártanár a kislányával, Kakasi Zsuzsannával, a Plugor Sándor Művészeti Líceum első osztályos tanulójával az alkalomnak megfelelő gitárzenét mutatott be.
A fából készült faragott plakett leleplezése előtt jómagam felolvastam a Haszmann fivérek üzenetét, melyet az ünnepségre küldtek. Megjegyzem, hogy nagyon szép, veretes szöveg volt, hadd idézzek belőle:
"Ez a gyönyörű és értékes gyűjtemény üzenetet hordoz mindazok számára, akik értik azt. Erősíti a megmaradásunkba vetett hitet, az itthonmaradást és annyi és annyi kötődést a szülőföldhöz, drága, szép anyanyelvünkhöz, zenei anyanyelvünkhöz, tárgyi és szellemi örökségünkhöz. Mindez a magyarság- és nemzettudatunkat, hovatartozás- és azonosságtudatunkat erősíti, és megtanít bennünket görcsösen ragaszkodni, belekapaszkodni a gyökerekbe."
Végül a kis Kakasi Zsuzsanna leleplezte az emléktáblát, melyet az épület belső falára helyeztünk el: DR. KAKASSY SÁNDOR NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNY. A Haszmann fivérek faragták fába az elnevezést és adományozták közösségünknek.
Megható és egyben üzenethordozó ünnepségen vettünk részt. Az üzenet mindannyiunk számára, Ady Endre szavaival élve:
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.
Szlovácsek Ida. Népújság (Marosvásárhely)

Köszöntjük a Kökényest
Dicsőszentmártonban november 18-án újra megtelt a Magyar Közművelődési Központ.
A Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriumának meghívására fellépni készült a Kökényes táncegyüttes. Várakozó hangulatban beszélgettem Fodor Józseffel, a Traian Általános Iskola aligazgatójával, aki jelenleg a táncegyüttes vezetője is. Tőle tudjuk, hogy az együttes idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját (10 éve alakult iskolai keretben, és kilenc éve mint önálló táncegyüttes működik). Az együttesnek jelenleg 110 tagja van és három csoportban működik: Nagy- Kökényes, Kis-Kökényes, Apró-Kökényes csoport. Koreográfusa Varó Huba néptáncmester, aki immár városunk lakóinak hűséges barátja.
Fodor József köszöntötte a szépszámú közönséget, majd bevonultak a Kis-Kökényes csoport táncosai (12 pár). Elkezdődött egy gazdag és nívós táncbemutató, küküllőmenti táncrendet, magyarói táncrendet, györgyfalvi táncrendet és mezőségi táncrendet láthattunk.
Kit és mit dicsérjünk? A fegyelmezett és beleéléssel előadott műsorszámokat, a gyönyörű népviseletet, a szülők és nevelők hozzáállását, a közönség lelkesedését? Igen, mindeniket.
Megismerhettük a nevelők és tanulók közös munkájának gyümölcseit egy másik területről is: nevezetesen azt, hogy amíg a táncosok átöltöztek, a keletkezett szünetekben remek irodalmi szövegeket hallhattunk a Traian Általános Iskola tanulóinak tolmácsolásában (Nógrádi Gábor, Balogh József és Devecseri László szerzőktől).
Hadd említsük meg a tanulók nevét szereplési sorrendben: Szőke Renáta, Szilágyi Timea, Váradi Sándor, Izsák Tímea, Kovács Enikő, Antal Laura, Ádám Noémi, Dobai Gabriella.
Köszönet Csiki Gyöngyi magyar szakos tanárnőnek, hogy rövid idő alatt jól megválasztott szövegeket nyújtott át a tanulók által a hallgatóságnak.
A műsor végén Fodor József tájékoztatta a közönséget a táncegyüttes további fellépéseiről: december 22-én két táncjátékot mutat be a Nagy-Kökényes, december 27-én a hagyományos gálaműsor következik, ahol mindhárom csoport fellép.
Néhány adathoz még hozzájutottunk: a Kökényes táncegyüttes támogatói a szülők, a Communitas Alpítvány, a Szülőföld Alapítvány, az ALKISZ és a dicsői unitárius egyházközség.
Hadd említsük meg azokat, akik szívvel-lélekkel segítették egykor és most is az együttes fennmaradásáért végzett munkát: Fazakas Vencel, Incze Csaba, Orbán Csaba, a Barabás család, a Gáspár család, a Molnár család és még sokan mások.
Köszönjük a Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriumának a szervezőmunkát, a Kökényes táncegyüttesnek a szép műsort, amely megerősít abban, hogy "nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett".
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)

Katarzis
Lélekemelő könyvbemutató Dicsőszentmártonban
Október 29-én a dicsőszentmártoni Magyar Közművelődési Központban a Kis- Küküllő Alapítvány kuratóriuma szervezte irodalmi esten mutatták be Markó Béla Rekviem egy macskáért című esszé- és publicisztikakötetét. A könyvet a költővel beszélgető újságíró szerkesztő, Nagy Miklós Kund ajánlotta a termet zsúfolásig megtöltő közönség figyelmébe. A vendégeket Incze Csaba, a kuratórium alelnöke köszöntötte. Az egyórásnyira szabott érdekes, tartalmas eszmecseréből néhány gondolatot érdemes az újságolvasókkal is megosztanunk.
N. M. K. elmondta, hogy a pozsonyi Kalligram kiadó gondozásában 2015 tavaszán megjelent szép kivitelezésű kötet a szerző 2011–2014 között közölt esszéit és publicisztikai írásait tartalmazza. Markó Béla akkor már kezdett eltávolodni a közvetlen politizálástól, nem pályázott újra az RMDSZ elnöki tisztségére, mind erőteljesebben vonzotta magához a szépirodalom. Közösségünk, a romániai magyarság helyzete, sorsa azonban továbbra is foglalkoztatja. Az ezzel kapcsolatos meglátásai, a politikáról való gondolkodása tükröződik ebben az újabb elméleti jellegű, harminc prózai írást tartalmazó válogatásban. Mélyen szántó, gondolatgazdag esszékkel találkozik az olvasó, de mondandóját a gyakorlati élethez, mindennapjainkhoz igazítva bontja ki a szerző. Ennek köszönhetően a könyv egyfajta naplóként is értelmezhető, amiben közvetve vagy közvetlenül benne van minden, ami velünk az utóbbi 25 évben történt. Persze másként napló ez a könyv, mint az utóbbi időben egyre sűrűbben megjelenő verskötetek. Különös már a címválasztás is. Természetes, hogy a beszélgetőtárs erre is rákérdezett.
Markó Béla erre egy kis történettel válaszolt egy olyan macskáról, amely bukaresti tömbházukba járt be telente melegedni, nem tartozott valójában senkihez a lépcsőházban, mégis mindenki kissé a magáénak tekintette. A teljes sztori elmesélésére itt nincs lehetőségünk, az író sugallta tanulságra azonban igen: a macska a hűség sajátos szimbóluma, nehezen szelídíthető, nem a gazdájához, a házhoz hűséges. Tanulhatunk tőle mi is, ragaszkodjunk a házhoz, legyünk hűségesek a szülőföldhöz. Arra kell választ találnunk, hogyan sikerülhet itt, Erdélyben hűségesnek lenni, hűségben megmaradni.
N. M. K. egy másik "macska-epizódot" is szóba hozott a könyvből. A "fekete macska" esete is Bukarestben történt, mesélte a szerző, aki ezzel a mentalitásbeli különbözőségeket próbálta megvilágítani. Még magas állami tisztséget töltött be, amikor egy este a fővárosban a gépkocsijuk előtt fekete macska rohant át az úton. A kocsi román sofőre hirtelen rálépett a fékre, és váratlanul félrehúzott, előre engedve a mögöttük robogó autót, hogy a szerencsétlenséget hozó állat annak keresztezze az útját. Majd hátrafordulva büszkén jelentette a "főnöknek": megoldotta a problémát. Sajátos balkáni magatartás ez, hangsúlyozza Markó: a sofőr elkerüli a fekete macskát, és boldog, mert meg van győződve, hogy a "sorsot ki lehet játszani". Markó Béla utal arra, hogy különbség van a mi kultúránk és a balkáni-bizánci kultúra között, és részünkről évszázados hiba volt lenézni, mellőzni ezt a különbözőséget. Nem értettük meg ezt a másságot, a szabályok másféle érvényesülését, s ez bizony tragédiákhoz vezetett.
Önmagáról szólva elmondta, "eredeti hivatásom az írás, az irodalom. Akik az életüket a politikában akarják leélni, mindent megtesznek, hogy ott maradjanak a pályán (pl. átsétálnak egyik pártból a másikba és vissza!). Én nem erre vágytam. Úgy érzem, eleget tettem a politikai céljainkért, de azt is tudom, hogy a politika felőrli az embert. Szükségünk van a reflexióra, és én az értelmiségi mivoltomat nem akarom feladni, ezért döntöttem úgy, hogy változtatok a pályámon. Az volt a benyomásom, hogy beszippant a politika. 18 év után nehéz volt visszatérni az íráshoz, de megdolgoztam érte. Újra lételemmé vált számomra a vers, a kötött forma, például a szonett, amelyet azelőtt is szívesen műveltem, biztonságot nyújt".
Mitől függ az, hogy valamit esszében vagy versben ír meg? – kérdezte a továbbiakban N. M. K. "Ma már nem gondolom, hogy a versben nem lehet aktuális, közéleti kérdéshez nyúlni, nem gondolom, hogy vannak költői és költőietlen témák – mondotta Markó. Bármiről lehet verset és esszét is írni. A publicisztika közvetlenebb, a vershez sajátos közérzet viszi az embert." A kérdező jelezte, hogy a kötet névmutatójában 219 nevet számolt meg. Ennyi egyéniségre, emberre hivatkozott a Rekviem egy macskáért kötetbe foglalt írásaiban Markó Béla. Az említettek, idézettek nagy hányada író, gondolkodó ember, sokkal kevesebb a nevén nevezett politikus. Ez is jelzésértékű, rávilágít, hogy a szerző az irodalom felől közelíti meg a politikai jelenségeket. Közvetlen válasza előtt Markó Béla elmondta, hogy a beszédeit, politikai jellegű szövegeit maga írta meg. Ez ellentmond a politikai életben kialakult úzusnak. "Az elmúlt évtizedekben elhitették, hogy a politika szakrális, csak az elhivatottaké. Ez nem igaz. Az értelmiségi embernek nem szabad elhinnie, hogy nem szólhat bele a politikába, nem nyilváníthat véleményt. Én is ott vagyok még szenátorként a parlamentben, és megpróbálok értelmiségiként szerepelni."
Az esszékben szóba hozott személyiségekre utalva N. M. K. visszatért a mentalitásbeli különbségekre. Ezekre jó példa az, amit Markó Caragialéról, illetve Bánffy Miklósról írt. Markó Béla szerint a két író valóban távol áll egymástól, származásuk, neveltetésük, a közeg, amelyben éltek, írtak, dolgoztak alapvetően más, karakterük, életszemléletük sem hasonló, de saját társadalmuk kritikáját mindketten élesen megfogalmazták. Caragialét nem mindenki szereti, mert kritikus volt, Bánffy Miklós a trilógiájában fogalmazza meg az erdélyi vezetők kritikáját, akik felelősek azért, ami az első világháború után történt velünk. Ő is ellenérzéseket váltott ki emiatt egyesekben. De egyiktől is, másiktól is sokat lehet tanulni.
A kötet írásaiban is találkozunk kritikával, hallhattuk a párbeszéd során. Főleg a mindannyiunkat fájdalmasan érintő dolgokban, a csontba vágó kérdésekben, amilyen a kivándorlás is. Ennél a témánál Markó többször is elidőz. "Erről többet kellene beszélni, noha az utóbbi időben csökkent egy kicsit a kivándorlók száma. A kivándorlás egyébként a románok sorait is ritkítja. De ránk nézve sokkal tragikusabb kimenetelű a folyamat. Az egyik legnagyobb feladatunk: itthon tartani a magyarokat Erdélyben. Az utóbbi időben úgy érzékeljük, rosszabb a közérzetünk, de itt kellene rendeznünk az életünket" – hangsúlyozta. "Ezelőtt 100 évvel sem tudta ez a föld megtartani az embereket, sokan kivándoroltak akkor is, a saját felmenőim, rokonságom történetével példázva is sokat írtam erről, de a sebek mindig begyógyultak, most is ennek kellene történnie."
A költő végül így összegzett: "Nekem központi témám Erdély. A marxista történelem azt tanította, hogy a történelmet nem az egyének, hanem a tömegek csinálják, de nálunk az történt, hogy a szászokat és a zsidókat a diktatúra idején a román állam jó pénzért eladta, így például 1968 és 1989 között 236000 szászt telepítettek ki az NSZK-ba, és 40577 zsidót Izraelbe. Így a bevételezett pénz mellett az állam megszabadult két nemzeti kisebbségtől is. Tehát személyi, állampolitikai döntések befolyásolták a történelmet. Más lenne ma Erdély jogi helyzete, ha ez nem történt volna meg. Ha most is itt lennének tömegesen a szászok és a zsidók."
Befejezésül N. M. K. kérésére Markó Béla verset olvasott föl. A Kő és könyv a kolozsvári Házsongárdi temetőben pihenő nagyjainknak állít megrendítő emléket. A költemény könnyet fakasztott a hallgatók szeméből. Katarzisértékű, szép találkozó volt, melyre lelkünk éhezett. Köszönet a két értelmiségi embernek, akik lelki táplálékot hoztak asztalunkra.
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)

Bartha Béla munkássága
Bartha Béla képzőművész, költő, művészetterapeuta Dicsőszentmártonban született 1932. szeptember 24-én. Vegyészeti technikumot végzett szülővárosában, majd 1953-tól műszaki rajzoló a bukaresti Orvosi Műszergyárban. 1957–1958 között politikai elítélt, 1959–1970 között kirakatrendező. 1970–1975 között Szovátafürdőn dekoratőr. 1975-ben megszervezte Erdély első művészetterápia osztályát a dicsőszentmártoni elmekórházban. 1977-ben a bukaresti Alexandru Sahia Filmstúdió filmet készített a művészetterápia osztályról. 1980-ban megszervezte a tölgyesi idegszanatórium művészet-teraápia osztályát. 1983-ban interjút adott a Kolozsvári Rádiónak a művészetterápia hasznosságáról. Tölgyesen dolgozott osztályvezetőként, 2004-es nyugdíjazásáig.
Képzőművészeti munkássága jelentős. 1968-ban Bukarestben elvégzett egy hathónapos tanfolyamot, és reklámgrafikusi képesítést szerzett. 1972-től tagja a romániai hivatásos Képzőművészek Szövetségének. Képzőművészeti biennálékon szerepelt Bukarestben (1961, 1964, 1966, Dalles-terem). 1962-től 1994-ig részt vett a marosvásárhelyi művészek tárlatain. Monumentális munkái: 18 négyzetméteres secco a dicsőszentmártoni Senator bárban; 19 nm-es sgrafitto és 16 nm-es vitro a Városi Kórház előcsarnokában. Rézdomborítások a helyi poliklinikán. Hazai alkotótáborokban vesz részt, szellemi fogyatékos művészek nemzetközi alkotótáborait látogatja művészetterapeutaként Magyarországon. Reprodukciói jelentek meg hazai lapokban, folyóiratokban, könyvgrafikákat készített. Egyéni kiállításai: 1963: kiállítás a dicsői kultúrházban, megnyitotta Szécsi András festőművész. 1979: gyűjteményes kiállítás a dicsői városi múzeum termeiben, a képzőművészeti szövetség részéről megnyitót mondott Gheorghe Olariu elnök és Balázs Imre alelnök. 2003-ban a dicsőszentmártoni Kis-Küküllő Kulturális Központ megalakulása alkalmából retrospektív kiállítást rendezett, amelyet Nagy Miklós Kund műkritikus és Bölöni Domokos író nyitott meg. Beszédet mondott dr. Kakassy Sándor, a Kis-Küküllő Alapítvány elnöke. 2005-ben a Román Televízió magyar nyelvű adásának stábja forgatott filmet a művész lakásán. Ugyanebben az évben nyílt tárlata a városi kultúrházban, a munkákról Răzvan Ducan igazgató beszélt. Több munkája van a román állam tulajdonában és külföldi magángyűjteményekben (Magyarország, Amerika, Németország, Új-Guinea stb.).
Irodalmi tevékenysége is emlékezetes. 1955-ben alapítja meg a dicsőszentmártoni Ady Klubot, 1956-ban részt vett a román–magyar kétnyelvű Tudor Arghezi Irodalmi Kör létrehozásában. 1959-ben ugyanott létrehozta a magyar műkedvelő színtársulatot. Műkedvelő színész, díszlettervező. 2000-ben a helyi Népszínház díszoklevéllel jutalmazta színházi munkásságát. Caragiale-díjas szavaló (Bukarest, 1962). 2002-ben mutatták be Felhőből faragott álom című első verseskönyvét (Impress Kiadó, Marosvásárhely) a városi művelődési házban. A kötetet szerkesztője, Bölöni Domokos méltatta. 2005-től képzőművészeti tárlatokat és író-olvasó találkozókat szervezett a dicsőszentmártoni Magyar Házban.
Egy különös szót köszönhetünk neki, a tűrnövényt, amely szülővárosa nevének játékos magyarintásából ered. Olyan ember ötlötte, aki sok mindent próbált életében, és az élet is meg- és kipróbálta őt. Végül a folyóparti kisvárosban „temette el magát”, vált virtuális barlanglakóvá, de korántsem trogloditává. Bartha Béla a gyógyítás mellett a képzőművészettel, amellett pedig az írással, a verssel és a prózával jegyezte el magát. Nem tartozott a szerencsés emberek közé, talán ezért is sötét a kép, amelyet rajzol „fészkéről”: ”Verebek és csókák városában élek, / Feketerigót gyilkolók városa, / Ahol már fölösleges a dal s az ének, Költőnek, rigónak egy a sorsa.”
A „tűrnövény” szomorkásan árasztja a népéletből ismerős tűrömfű és bajvirág kesernyés illatát, hordozza a poros kisváros minden unalmát, sóhajtja az elvágyódás hiábavalóságát. Aki ittmarad, a művészetben nem viheti sokra, a megmérettetéshez országos és nemzetközi terek, fórumok kellenek. Akiből lett valaki, mind másutt vált valakivé; lám csak, Sipos Domokos is, a legkiválóbb tehetség, korán kihunyt, pedig ha elmegy és az egészsége is megmarad, a legnagyobbak közé írhatta volna be magát.
Bartha Béla nem ült tétlenül, szüntelenül dolgozott. Grafikái, festményei népesítik be szerény lakását, asztala tele kéziratokkal. 2002-ben (72 éves korában!) jelent meg az Impress kiadónál Felhőből faragott álom című könyve, amelyben a versek mellett helyet kapott festményeinek negyven színes reprodukciója. Második verseskönyve, A vándor éneke 2008-ban jelent meg, ezt grafikáinak válogatott csokrával tette élménydúsabbá.
Intézményes támogatásra nem számíthatott, rokonok, barátok segítették. Az idill, melyet korábban festői képben ecsetelt, csak egyik-másik versében jelenik meg: „Mellettem suhan az idő, én várok, / A selymesen gubódzó csendben. / Bebalzsamoznak üdvözítő álmok / Zsongító dalt éneklő kötelekbe.” Munkába menekítette nyomasztó magányát. A rajzolás, festés, írás egyfajta menekülés is volt az álomlétbe: „A karosszék dalolni kezd egy nótát, / Dallá leszek, és nincs több szomorúság.”
Bartha Béla hosszas betegség után, 2015. december 4-én, pénteken hunyt el. Temetése 2015. december 6-án, vasárnap volt, a dicsőszentmártoni sírkertben.
surlottgradics.wordpress.com

Nyílik a Bartha Béla Képtár Dicsőszentmártonban
A dicsőszentmártoni Magyar Ház Kuratóriuma, a Sipos Domokos Művelődési Egyesület és az Alsó Kis-Küküllő Menti Magyar Ifjúság Szövetsége közös rendezvényén, június 19-én, vasárnap 17 órakor a Magyar Házban avatják fel a város tavaly elhunyt képzőművésze nevét viselő képtárat. A költőként is kitűnt alkotó festményei, grafikái, más művei nagy részét a Magyar Ház Kuratóriumára hagyta, az adományozott alkotások egy része látható a Bartha Béla Képtárban. Az ünnepélyes megnyitó meghívottja Nagy Miklós Kund művészeti író és Bölöni Domokos író. Fellépnek a helyi Népszínház művészei, a Debrecenben élő költő, Hadnagy József verssel emlékezik az egykori barátra. A helyszínen kisorsolnak egy Bartha Béla-akvarellt és egy grafikát. A művész munkáiból vásárolhatnak is az érdeklődők.
Népújság (Marosvásárhely)

Dicsőszentmárton és környéke
Barangoló – Maros megyei turisztikai ajánló
A megye délkeleti sarkába kalauzoljuk el olvasóinkat. Dicsőszentmárton a Kis-Küküllő régió „fővárosa”. Régi kereskedőváros volt, ahol évszázadokkal ezelőtt valószínűleg a kézműves és gazdálkodó szászok, a bortermelő magyarok (székelyek) és a pásztorkodó románok árui cseréltek gazdát, s a kereskedelmet a XIX. században betelepült zsidók tartották a kezükben. A város fejlődését a ma már csődbe jutott két vegyipari kombinátjának köszönhette, ahol gyakorlatilag a város lakosságának több mint fele dolgozott, vagy valamiképpen érintett volt. A kombinát bezárása után a város nehezen talált magára, egykori dicsőségét csak a főtéri nagy épületek őrzik, amelyek közül a jelentősebbek történetét leírtuk.
Küküllőkirályfalva az egyik legismertebb borfajtához, a királyleánykához kötődik, mert úgy tartja a fáma, hogy ezen a vidéken terem meg az a szőlő, amelyből itt tudják a legjobb bort készíteni. Akinek több ideje van barangolni a környéken, annak érdemes átruccanni Herepére is. Olyan az a falu, mintha legalább 200 évet utaznánk vissza az időben. S bár Küküllővár nem tartozik a megyéhez, érdemes megállni előtte, hiszen az Erdély múltjához kötődő egyik legjelentősebb történelmi épület.
Dicsőszentmárton
A Kis-Küküllő mente központi települése az egykori Kis-Küküllő vármegye székhelye volt. Nevét a „Dicsőséges Szent Márton” tiszteletére emelt templomáról kapta. Dicsőszentmárton turisztikai látványosságai közé tartozik XIII. századi, gótikus stílusú unitárius temploma, a helység egyetlen középkori műemléke, amelyet 1599-ben felújítottak. Megmaradt egy 1636-ban készített aranyozott ezüstpohár és egy ezüsttál 1678-ból, valamint az 1678-ban öntött harang. Ugyancsak a főtéren áll a görögkatolikus, a református, a római katolikus és az evangélikus templom.
A Pekry-kastély
1590-ben dicsőszentmártoni birtokot adományoz Báthory Zsigmond fejedelem Pekri Lajosnak. A család két, dicsői és magyarózdi ága 1700-ban birtokokat cserélt, ettől kezdve a dicsői kastély a nemesi ág tulajdonába került, és maradt is 250 éven át. Legjelentősebb tulajdonosa Pekri Sándor (1855-1928) volt, aki többek között a dicsőszentmártoni római katolikus egyház gondnoka, a Takarékpénztár igazgatója, az Olvasó- és Társaskör elnöke, a Tűzoltóegylet megalapítója, valamint a Kis-Küküllő vármegyei Országos Magyar Párt elnöke volt. A kastély földszintes épület, amelynek főhomlokzata középtengelyében egy, a hatalmas tető alatt valósággal roskadozó tetőt emeltek. A négy toszkán féloszloppal díszített árkádos bejárathoz egyszerű lépcsősor vezet. A félköríves záródású ajtónyílás kétoldalán nagyméretű, ugyancsak félköríves ablakok nyílnak, alattuk bábos mellvéd húzódik. A portikusz főpárkánya fölé attikafal készült, egykor itt lehetett elhelyezve a család címere. A portikusz aránytalanul nagy, barokkos tetőzetet kapott. A nyugati oldalon az épület tömbjéből kétemeletes saroktorony emelkedik ki. A hatszögű tornyok minden második oldalán egyenes záródású, dísztelen ablakokat alakítottak ki. Mindkét torony a portikusz tetőzetével harmonizáló, barokkos sisakot kapott. Az államosítás után a kastélyban vendéglő nyílt, ma is az működik benne.
Béldi-ház
A kúria a XIX. század második felében épült Béldi Gergely gróf lakásaként. Az államosítás után a helyi katonai bizottság székhelye lett, majd 1968-tól a Városi Múzeum működik benne.
A zsinagóga
Bár egykor a főtér képéhez tartozott, elejébe tömbházakat építettek, így a Pekry-kastéllyal szembeni tömbház alatti bejárón kell átmenni a zsinagógához, amely a XIX. század végén és a XX. század elején épült mór stílusban. Felirata szerint száz évig, 1902 és 2002 között a zsidó hitközség rendeltetése szerint használta, azóta a Kis-Küküllő Alapítvány béreli az épületet, és kulturális rendezvényeknek adnak helyet benne, Magyar Házként működik. A zsidók száma megfogyatkozott a városban, bár az 1930-as években több mint 500 zsidó személyt tartottak számon, mára tíznél is kevesebben vannak.
Ligeti György szülőháza
Dicsőszentmártonban született 1923. május 28-án Ligeti György világhírű zeneszerző (2006. június 12-én, 82 éves korában Bécsben hunyt el), akinek a szülőházán 2016-ban emléktáblát avattak. Ligeti György a kortárs komolyzene egyik legjelentősebb személyisége, a zenei Nobel-díjként is emlegetett Polar Music Prize kitüntetettje, a város post mortem díszpolgára. Ligeti György olyan művekkel lett világhírű, mint az Atmosfere, Lux Aeterna, Volumina, Requiem, Lontano, Ramification, String Quartet no. 2 vagy a Le grand macabre. Számos zeneművét filmekben is felhasználták, többek között a 2001: Űrodüsszeia, a Ragyogás, a Viharsziget című filmekben csendülnek fel a számos díjjal kitüntetett zeneszerző alkotásai. Ligeti György a kolozsvári konzervatóriumban, majd a budapesti zeneakadémián tanult, utána népzenekutatással foglalkozott. Romániában több száz erdélyi magyar népdalt gyűjtött. 1950-től a budapesti zeneművészeti főiskolán tanított. Az 1956-os forradalom leverése után menekülni kényszerült, a kölni rádió külső munkatársa lett. 1959-ben Bécsben telepedett le. Állandó résztvevője volt a darmstadti nyári mesterkurzusoknak, vendégtanárként oktatott a stockholmi zeneművészeti főiskolán. Tanított Berlinben és a kaliforniai Stanford Egyetemen is. 1973-ban Hamburgban telepedett le, ahol a helyi zeneművészeti főiskolán zeneszerzéstanári állást vállalt.
Ádámos – Küküllődombó, Sövényfalva, Küküllővár, Magyarherepe, Szásznagyvesszős, Kincses
A XV. században említik először, ekkor még Adamus néven. Az unitárius műemlék templom 1518-ban épült, festett kazettás mennyezetét 1526-ban készítették. 1618 és 1695 között tíz zsinat színhelye volt. 1659. március 30-án az unitárius papság itt tett hűségesküt Barcsay Ákos fejedelemnek. 1663. október 21-én itt választották püspökké Koncz Boldizsárt. A templom több tárgyát, például szentszékét és mennyezetfestményeit – a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtára felvásárolta. Első ortodox temploma 1692-ben épült.
Magyarkirályfalva
Magyarkirályfalváról az első hivatalos dokumentumok 1332-ből maradtak fenn, ekkor a pápai tizedjegyzék királyi birtokként jegyezte fel, Villa Regis néven. 1412-ben a Szentléleki, Dicsőszentmártoni Sándor, Keszi és Tarnóczi Székely családoké, később pedig a Somkeréki Erdélyi, Gerendi, Bánffy és Szapolyai családok birtoka volt. 1492-ben Keszi Székely László Kyralfalwa birtokbeli részét elcserélte. 1502-ben Kyralfalwa egész birtoka Kizdi Jánosé, 1517-ben pedig Somkeréki Erdélyi Márton volt itt a birtokos. 1546-ban Tarnóczi Sebestyén testvéri szeretetből Susalit-Horváth Jánosné Romhányi Zsófiának ajándékozta Kyralffalwan azt a jobbágytelket, amelyen Tóháti Antal lakott. 1638-ban Kiralyfalva I. Rákóczi György birtoka volt. Magyarkirályfalva református gyülekezete körülbelül 1568-ban alakult. Az első írásos feljegyzések 1570-beliek a levéltárban.
Királyfalván érdemes felkeresni a két régi temetőt. A legrégibb a templom körüli magaslaton fekszik, itt nyugszik Ilyés Géza (1883-1950) történész-lelkipásztor, esperes is, aki ennek a magára hagyott vidéknek elkötelezett írástudója volt. A temetők fejfái, emlékfái néprajzi, faragászati szempontból is érdekesek. Értékes XVI–XVII. századi kegytárgyak találhatók a református egyház birtokában.
Küküllővár
Nem Maros megyében van ugyan, de aki Dicsőszentmárton környékén jár, keresse fel a Küküllővárat is. A Küküllő mocsaras árterületén fekvő településen épült a Mocsárvár, amely a tatárjáráskor elpusztult. Ennek a várnak az utódját 1321-ben említik először. Mátyás király 1462-ben Pongrácz János erdélyi vajdának adományozta, az ő halála után, 1476-ban hűbérbe adta Ştefan cel Marénak, Moldva fejedelmének. 1507-ben Ştefan fiának, Bogdan vajdának a kezén volt a vár, de a soron következő vajda, Petru Rareş, I. Ferdinánd támogatójaként 1538-ban elvesztette, és az erdélyi országgyűlés határozata alapján 1565-ben lerombolták. 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem öccse, iktári Bethlen István építtette a ma álló, négyszögletes, sarkain hengeres saroktornyos kastélyt egy régi udvarház helyére. Több tulajdonos után 1758-ban Bethlen Gábor udvari kancellár vásárolta meg a birtokot a kincstártól. Tőle 1764-ben csere útján testvéréhez, Miklóshoz került, aki lépcsőházat emelt, a külső várfalat lebontatta, kápolnát, lóistállót és egy kaputornyot építtetett (1972-ben leomlott). Ezekre a munkálatokra emlékeztet az épület mögötti emléktábla az 1773-as évszámmal, hátán egy görbe lábú huszárral. 1884-ben a birtok gróf Haller Jenő birtokába került, aki kártyán nyerte el Bethlen Márktól. Az 1944-es harcokban a kastély falai megsérültek. Hasznát vették magtárként, irodaházként, majd a 70-es évektől a Zsidvei pezsgőgyár használta a várkastély tágas pincéit. Az örökösök visszakapták az épületet, és a Zsidvei gyár tulajdonosa megvásárolta a kastélyt, amelyet felújítottak. Sajnos a magyar történelmi és kulturális örökség nem látogatható. Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)