A magyar kultúra napjára emlékeztek február 4-én Kolozsváron a belvárosi unitárius templomban, amelynek keretében kórustalálkozót szervezett az EMKE és a Romániai Magyar Dalosszövetség. Dr. Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke mondott beszédet. A találkozón részt vettek: a marosvásárhelyi vártemplom énekkara, a kolozsvári Schola Gregoriana Monostoriensis, a besztercei reformátusok énekkara, a magyarfenesi vegyes kar, a Kolozsvári reformátusok Kálvin énekkara és Dávid Ifjúsági kórusa, a kisbácsi református egyházközségi énekkar, a Bethlen Gábor férfikórus és az Apáczai Csere János Elméleti líceum vegyes kórusa. /Török Á. Rebeka: Kultúra – te nemes kincs! = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./

In memoriam Lovász János lelkipásztor (1955. március 31.–2016. január 15. )
Gyülekezeti tagok, lelkésztársak, közeli és távoli családtagok, barátok, ismerősök megdöbbenve fogadták a hírt január 15-én, hogy a dévai református gyülekezet lelkipásztora visszaadta lelkét Teremtőjének.
Lovász János 1955. március 31-én született Lőrincrévén, szerető családban, elsőszülött fiúként. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, szülei mindent megtettek, hogy továbbtanulhasson, így a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, majd érettségi után a Kolozsvári Református Teológián folytatta tanulmányait.
1979-ben frissen végzett teológusként megnősült, feleségül vette Búzás Ibolyát. Ez év októberében a bácsi református egyházközség lelkésze lesz.
A sors már házassága elején megpróbálta, mert elsőszülött gyermeküket 1980-ban az Úr magához szólította még születése perceiben. De nem csüggedt el, és Isten 1981-ben leánygyermekkel ajándékozta meg: megszületett Kinga, majd 1985-ben fia, Mátyás. A gyerekek nőttek, és mivel a szülők magyar iskolába szerették volna íratni őket, Lovász János lelkipásztor 1988-ban Magyarpéterfalvát választotta szolgálati helyül, ahol erre lehetőség adódott. Majd 1990 februárjában gyülekezeti meghívásra Déván vállalt szolgálatot, és családjával ide költözött.
26 éven át volt a dévai gyülekezet lelkipásztora. Szolgálati ideje alatt minden erejével azon munkálkodott, hogy a gyülekezetet építse, lelki és anyagi gyarapodását biztosítsa. Tisztában volt azzal is, hogy szórványban a lelkipásztor feladata túlmutat a lélekápoló munkán, magyarságmegtartó törekvéseinek eredményeképpen a református temetőben obeliszk áll az 1848-as forradalom hőseinek emlékére. Hosszú éveken keresztül volt beszolgáló lelkész Brádon, ahol a maroknyi református gyülekezetet megerősítve, összefogva felújította a templomot. Nem sajnálta a fáradtságot, kéthetente istentiszteletet tartott, lelki vigaszt nyújtott.
Arra törekedett, hogy az egyházaktól elkobzott ingatlanok visszakerüljenek jogos tulajdonosukhoz.
1991-ben családjával Hollandiába utazott, ahol először tapasztalta azt, mekkora megtartó ereje van a gyülekezet rendelkezésére álló közösségi térnek, így hazatérése után úgy döntött, hogy gyülekezetében is megvalósítja azt. 1996-ban a dévai gyülekezettel és holland segítséggel elkezdte a gyülekezeti ház építését, melyet 1999-ben fejeztek be, és a Melite Ház nevet kapta, utalva Málta régi nevére, ami annyit tesz: a szabadulás szigete. A gyülekezeti ház az évek során be is töltötte rendeltetését, teret adva a gyülekezet és a szórványközösség lélekápoló és kulturális rendezvényeinek.
Lovász János lelkipásztor minden igyekezetével azon volt, hogy e ház a közösség és a gyülekezet épülését szolgálja. Az építkezéssel párhuzamosan renováltatta a gyülekezeti ház udvarán álló harangozói lakást is.
A dévai református templom fennállásának 100. évfordulójára kifesttette a templomot, és szobrot állíttatott Tordai Sándor Andrásnak, Erdély első hitvalló református püspökének, aki Déván volt református lelkész. Törekvéseinek eredményeképpen a templom előtti teret a polgármesteri hivatal Tordai Sándor András térnek nevezte át.
Később teljesen felújíttatta a templom csatornarendszerét és a parókia tetőszerkezetét is.
2013-ban kitartó munkájának eredményeképpen a gyülekezet visszakapta a parókia elkobzott homlokzati részét, melyet felújíttatott, és azon munkálkodott, hogy a gyülekezet javára fordítsa. A felújítási munkálatok alatt Lovász János lelkipásztor egyik nagy álma is megvalósult: a parókia homlokzati részén, Salamon Ferenc irodalmár, történész emlékére 1892-ben elhelyezett emléktábla is napvilágra került,  melyet a kommunizmus idején kényszerültek befalazni.
Örömökben is gazdagon részeltette a jó Isten. Felnőtt gyermekei családot alapítottak, két unokája született, akiket nagyon szeretett.
Az elmúlt három évben egészségi állapota megromlott. Felajánlották neki a betegnyugdíjazás lehetőségét, de nem tudta elfogadni a gondolatát sem, hogy szeretett gyülekezetétől megváljon. Amíg ereje engedte, végezte a szolgálatot: tette, amire Isten elhívta. Minden erejével azon munkálkodott, hogy a templom tetőszerkezetét is felújíttassa, rézlemezekkel. Sajnos ezt a tervet már nem tudta megvalósítani.
Emlékét szeretettel őrzik a gyülekezeti tagok, felesége, gyermekei és családjaik, unokái, lelkésztársak, rokonok, barátok, ismerősök.
 Csatlós Erzsébet Zsófia. Nyugati Jelen (Arad)