A Mátyás-napokon számos rendezvénnyel emlékeznek a város neves szülöttére Kolozsváron. A Mátyás lesz a király című előadás nyitotta meg február 18-án, vasárnap Torockón az idei, tizenötödik alkalommal megrendezett Mátyás-napokat. Az előadást a kolozsvári Pimpimpáré csoport mutatta be a Kis Szent Teréz árvaház lakóinak. Az egyhetes rendezvénysorozat további része Kolozsváron zajlik. László Bakk Anikó, a rendezvény főszervezője mutatja be a Mathias Rex – emlékhely a szülőházban című projektet. In memoriam Brassai Sámuel címmel előadást és hangversenyt tartanak február 22-én a Dávid Ferenc imateremben, ezt követően Molnár B. Lehel ismerteti a Brassai csellója elnevezésű projektet. Másnap a Mátyás-szülőház ad otthont az eseménysorozatnak: kisdiákok Mátyás király életéről szóló jeleneteket és reneszánsz táncokat mutatnak be. A kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola Maskara nevű színjátszó csoportja bemutatja Tamási Áron Búbos vitéz című színjátékát, majd fellép a Báthory István Gimnázium ifjúsági tánccsoportja. Képzőművészeti kiállítás nyílik Amici Amarylli 2007 – Reneszánsz hangulatok címmel. A Mátyás-napok szervezését az Amaryllis Társaság kezdeményezte 1993 februárjában. Korábban két hétig is tartottak az ez alkalomból szervezett programok, a szervezők azonban tavaly úgy döntöttek: ezután egyhetes lesz az ünnepség. /Márton Éva: Mátyás-napok tánccal, maskarával. = Krónika (Kolozsvár), febr. 20./

A torockói Kis Szent Teréz Gyermekotthonban huszonhét gyermek van. A Böjte Csaba ferences szerzetes által létesített intézmény alapelve a családközpontúság, ami azt jelenti, hogy az otthonok lakói évente legalább háromszor – a karácsonyi, a húsvéti és a nyári vakációban – legyenek együtt rokonaikkal, szeretteikkel. Most elromlott a mikrobusz, és nincs pénz a megjavítására. A torockói gyermekotthon – a Dévai Szent Ferenc Alapítvány többi otthonához hasonlóan – a legsúlyosabb anyagi és szociális körülmények között élő gyerekeket gyűjti egy fedél alá, rendszeres étkezést, magyar anyanyelvi oktatást biztosítva számukra. A román államtól csak a havi 25 lejes „gyerekpénzt” kapják; minden jövedelmük az alapítványtól, főleg külföldi támogatóktól és a nyáron Torockóra kiránduló vendégektől származik. A szükség találékonyságot szül. „Napi 35 új lej menne el csak kenyérre, hát nem veszünk, mert ennyi pénzünk nincs. Inkább sütünk itthon” – mesélték. A kertben megterem a leveszöldség, a saláta, a spenót, az uborka, a zöldbab. Az otthon elfogad támogatást, adományt. /Húsvéti „otthonmaradók”. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 4./

Kolozsváron a Bábszínház Tóbiás és Kelemen mesével várta a legkisebbeket. Bereczky Gyula bábszínész, a rendezvény főszervezője elmondta: „Egész Erdélyben fellépek egyéni produkcióimmal. Eddig öt állandó műsorral szerepeltem, de már készül a hatodik is” nyilatkozta. A bábelőadások teljes bevételét a torockói Kis Szent Teréz Gyermekotthonban lakó több mint húsz, óvodástól nyolcadik osztályos korú hátrányos helyzetű vagy árva gyermek megsegítésére fordítják. /(N. -H. D.): Jótékony bábjáték a gyermekekért. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./

„Szívemben mérhetetlen az öröm, amiért az Úr bevont ebbe a csodálatosan szép kalandba, és megengedte, hogy nem a test és a vér kívánságából, hanem az Ő szent akaratából én is, akárcsak Szent József, életet hordozó apa, atya lehettem” – vallja Böjte Csaba ferences rendi atya, aki mintegy 17 éve végzi áldásos tevékenységét felkarolva az árva, nélkülöző, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyerekeket. Amikor a családok megsérülnek különböző hatások révén (például az alkoholizmus miatt), akkor a társadalomnak, az egyháznak át kell vállalnia a szülőktől ezeket a funkciókat. Leggyakoribb, hogy az édesanya két, három, négy vagy akár öt gyerekével magára marad, és egyedül próbálja megoldani a felmerülő problémákat. Az egyedülálló asszony idegileg vagy egészségileg felőrlődik, eladósodik. Böjte Csaba alapítványa szívesen befogadja az ilyen gyerekeket. Miközben a gyermeket befogadják, a szülőt megpróbálják „rehabilitálni”: arra biztatják, szervezze újra az életét, hiszen az a cél, hogy idővel ismét ő maga nevelje gyermekét. Jelenleg már több mint 50 településen működtetnek gyermekotthont, 1800 gyerekkel. A Szent Ferenc Alapítvány a dévai Magyarok Nagyasszonya Gyermekotthon, Szórványkollégium, Magániskola és Óvoda mellett több intézményt működtet Erdély különböző településein. Gyermekvédelemmel foglalkoznak többek között Árkoson (Irgalmasság Anyja Kismamaotthon), Gyimesbükkön (Szentlélek Gyermekvédelmi Központ), Gyulafehérváron (Gábor Arkangyal Gyermekvédelmi Központ), Kovásznán (Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ), Kisiratoson (Pio Atya Gyermekvédelmi Központ), Torockón (Kis Szent Teréz Gyermekotthon) és Tusnádfürdőn (Szent László Gyermekvédelmi Központ) is, Gálospetriben és Gyergyószárhegyen pedig napköziotthont működtetnek, továbbá a magyarországi Csobánkán van az Élet Háza családi válságotthon. Egyetlen gyermekotthonon sincs rács, a gyerekek önként jönnek, akármikor el is mehetnek, de az a szép, hogy nem mennek el. Két típusú gyermekvédelmet végeznek. Az első esetben azokkal a gyermekekkel foglalkoznak, akiknek családjukban gondok vannak – jelenleg mintegy ezer gyermek. Amennyiben úgy látják, hogy nincs hova a gyermeket esténként hazaengedni, akkor befogadják valamelyik gyermekotthonba. Körülbelül nyolcszáz ilyen bentlakó gyerek van. Mindenki önkéntesként jön hozzájuk, hogy a gyermekekkel foglalkozzon, bizonyos idő (egy-két hónap) után pedig munkakönyvvel alkalmazzák őket, főállásban profi anyák lesznek. Jelenleg több mint 200 munkakönyves alkalmazottuk van Erdély-szerte. Böjte atya szerint mindaz, amit az iskolában tanítanak, nagyon fontos része az emberré válásnak, de csak az egyik része. Az embert meg kell tanítani szeretni, a másik személyt megbecsülni, meg kell tanítani, hogy Istent elfogadja, hogy szeresse a munkát, és ne féljen a nehézségektől. Ezekre próbálják megtanítani a gyerekeket. Böjte Csaba örömmel és büszkén mondja, hogy idén végezte el az egyetemet az a korosztály, amelynek tagjai náluk kezdték az óvodai nagycsoportot. Jó látni, hogy bár édesapja meghalt az ital miatt, a gyermek közgazdasági egyetemet végzett. Most egy árvaházat szeretnének beindítani Csíksomlyón. A Csíki Magánjavaktól megvásároltak egy épületet. /Ferencz Zsolt: ”Szeretnék nagy fa lenni, amin az ég madarai megpihenhetnek... ” Beszélgetés Böjte Csaba ferences rendi atyával, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójával. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./

EME: tanulmányi napok Nagyenyeden
Az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) vándorgyűlései tudományos és honismereti célokat szolgáltak – 1906-ban és 1931-ben éppen nagyenyedi „kiszállás” révén. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi szakosztálya ennek a hagyománynak a jegyében szervezte tanulmányi napjait 2012. június 14. és 16 között Enyeden és Torockón. Mindhárom napon könyvtári kutatásra is lehetőség volt a Bethlen Gábor Kollégium neves könyvtárának könyv- és kéziratanyagában. (Az olvasóteremben még megtekinthető a Bod Péter emlékkonferencia alkalmára készült helyi kiállítás Bod kézirataiból és nyomtatványaiból ).
A tudományos találkozások több színhelyen zajlottak. Június 14-én délután a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban lezajlott szakmai tanácskozásnak tudományos előadások adtak keretet. Az EME nevében Egyed Emese szakosztályi elnök köszöntötte a jelenlévőket, majd “enyedi részről” Kerekes Hajnal, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház vezetője, az RMDSZ Fehér megyei ügyvezető elnöke, Győrfi Dénes főkönyvtáros és Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója szólalt fel.
Buzogány Dezső egyetemi professzor előadásában Bod Péter tudományos munkásságát méltatta, egyszersmind az erdélyi református lelkészek és családjuk sajátos helyzetére is rávilágított az erdélyi társadalom történetében. Győrfi Dénes Kolozsvár és Enyed kulturális kapcsolatairól beszélt, külön figyelmet szentelve az EME vándorgyűléseknek és a Református Kollégium Könyvtára kutató könyvtárőreinek, köztük is különösen Vita Zsigmondnak és Dankanits Ádámnak. A harmadik előadást Keszeg Vilmos professzor tartotta Lokális emlékezet, lokális történelem címmel, közelebb hozva az érdeklődőkhöz az emlékezetkutatás és a történetírás teóriáit és jelenlegi gyakorlatát – például a közösségteremtő eseményekben. Az előadások sorát Szabó Emília magyartanár Virágkosár című értekezése zárta, amely az enyedi diákok által összeállított 1835, 1836 és 1837-ban kiadott évkönyvek bemutatására összpontosított
Az előadásokat követő vita a történetírás és a közösségi lét, az értelmiség szerepe és a közösség átalakulása kérdései körül folyt, ennek részét képezte Bodó Márta Egyház és színház című könyve bemutatása is. A vitában az előadókon kívül felszólalt többek között Csávossy György költő, borász szakember, Simon János, a Bethlen Kollégium volt igazgatója, Bodó Márta főszerkesztő, Bartha Katalin Ágnes tudományos kutató, az EME I. szakosztálya titkára, Dvorácsek Ágoston tanár, Józsa Miklós nyugalmazott magyartanár.
Másnap délelőtt az EME kutatócsoportja Torockóra utazott, a néprajzi múzeum, a temető megtekintése után Szőcs Ferenc polgármesterrel találkoztak, aki a település helyzetéről számolt be, majd megtekintették az unitárius templomot, a Kis Szent Teréz gyermekvédelmi központot, és részt vettek a helybeli Sebes Pál Általános Iskola nyolcadikosainak ballagási ünnepélyén. A torockói iskolalátogatás szervezője a helybeli magyartanár, a Bethlen Kollégium végzettje, jelenleg a BBTE mesterképzős hallgatója, Szabó Emília EME-tag volt.
Délután enyedi városnéző séta következett Józsa Miklós vezetésével, irodalomtörténeti nevezetességekkel a középpontban: Áprily Lajos egykori lakóházai, a Kemény–Zeyk-ház, az iskolamúzeum, tárgyi és szöveges emlékekkel, az önképzőkörök mára igen értékessé lett jegyzőkönyveivel.
Szombat délelőtt a könyvtári kutatás után Dvorácsek Ágoston fizikatanár, a Fenichel Sámuel Önképzőkör elnöke vezetésével rövid tárlatvezetésre került sor az iskolaépületben levő régi természetrajzi és kuriózumtárban, majd a kolozsvári vendégek a Fenichel Sámuel Önképzőkör tudományművelése és tehetséggondozása tíz évével ismerkedtek, amelynek során nemcsak ígéretes indulások színterének bizonyult a schola tudós műhelye, hanem például a Természet Világa, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Magyar Hivatalos Közlönykiadó folyóirat, a Művelődés és más fórumok helyet is adtak a fiatal kutatók eredményeinek.
Az enyedi tanulmányi napok baráti légkörben teremtettek alkalmat a szakmai találkozásokra és ismeretgyűjtésre, kapcsolatteremtésre. Köszönet illeti a résztvevőket – a mintegy harminc lelkes tanárt, kutatót, művelődéspártolót – Enyedről, Kolozsvárról, Torockóról, Marosvásárhelyről. Fontos a folytatás is – az EME Erdélyi Tudományosság Napja novemberi fóruma (enyedi meghívottakkal), a könyvtári kutatások folytatása és publikálása, közös helytörténeti-irodalomtörténeti témákban, enyedi diákok egyetemi tanulmányainak, szakmai pályájának közös elősegítése.
EGYED EMESE. Szabadság (Kolozsvár)

Aki a torockói iskolát virágzóvá tette
Fehér megyében három nevesített, magyar iskola van: a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, a Gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Teológia Líceum és a Torockói Sebes Pál nevét viselő Gimnázium. A Torockói Unitárius Egyházközség és a Sebes Pál Gimnázium jó egyetértésében és együttműködésben emlékeztek a névadó rektorra, tanítóra, születésének 230. évfordulója alkalmából (1786-1864). Az ünnepségnek három helyszíne volt: az igényesen felújított unitárius templom, az iskola és a Duna-ház. Az előadások, könyvbemutatás, iskolaudvari fogadás, Duna- házi képvetítés, állófogadás és a szép orgonajáték jegyében ünnepeltünk. A templom megtelt az érdeklődő torockóiakkal, meghívottakkal, vendégekkel, akik nagy figyelemmel követték az eseménysorozatot.
Az ünnepség a templomban kezdődött délelőtt, Csécs Márton unitárius lelkész áhítatával, amit a Sebes Pál által szerzett egyházi ének, a „Világosság Szent Atyja” közös eléneklése vezetett be. A lelkész a megemlékezésben idézte Boros György püspököt, aki így emlékezett a névadóra: „E kor nemes szelleme egy ifjú embert megragadott, arra a vakmerő elhatározásra bírt, hogy ő egy népiskolát virágzóvá tesz, a nevelést addig ismeretlen irányba tereli, s oly nemzedéket teremt, amely munkáját tovább fogja folytatni.” Bakó Irén nyugalmazott tanárnő, előadó, aki három évig a torockói iskola biológia-földrajz szakos tanára volt, itt ismerkedett meg Sebes Pál nevével és foglalkozni kezdett életével valamint munkásságával. Előadásának címe: „Aki a torockói iskolát virágzóvá tette.” Érdekelték az iskola (Erdély) más nagyjai is, akiknek rövid életrajzát és fényképeiket kifüggesztették az iskola folyosójának falára, ahol látható például Kriza János, Felvinczi György, Brassai Sámuel, Gáspár János, Benczédi Gergely, Péterfi Gyula, Borbély István, Sebes Pál és Gergely János.
Sebes Pál életpályájának az ismertetése kitért a részletekre is, ennek alapján születhetett meg a hallgatókban egy teljesebb kép Sebes Pál tevékenységéről, odaadó tanári és írói munkájáról. Ez a tudás eszményképpé nemesítheti az ünnepeltet a mai fiatalok tudatában. Jogosan büszkék csak azokra az elődökre, névadókra lehetünk, akiknek életművét ismerjük. Egy gazdag életút ma is követhető elvei Sebes Pál hagyatékában ma is odafigyelésre érdemes és kívánatos oktató-nevelő elvek vannak. Annakidején a torockói iskolában 120 gyermeket tanított. A mai iskolában, Székely Erika igazgató adatai szerint, 93 gyermek tanul, ide tartoznak a Böjte atya által alapított Kis Szent Teréz gyermekotthon tanulói is. Az ünnepen jelenlevő V-VII. osztályos diákok Sebes Pál legjelentősebb művéből, az „Erkölcsi tükörből” idéztek egy- egy passzust. Betanításukban szerepet vállalt Csécs Márton lelkész, hitoktató. Sebes Pál tükörnek nevezte a jobb és szebb erkölcsű embereket, mert: „egy véka tudomány mellé egy köböl jó erkölcs és szép magaviselet kívántatik.” Munkája eligazítónak bizonyult a napi életben, hiszen tanácsait minden napszakra kidolgozta. Például: „Nagyon becsületes dolgokról és tárgyakról beszélj, senkiről pedig rosszat és rágalmazva ne szólj, mert ebből ítélnek meg.” Az előadás tanulsága szerint Sebes mindig lelkesen tanított az akkori Erdély egyik legjobb iskolájában, ahol azon munkálkodott, hogy „minden gyermek ébersége és tanulási kedve megőriztessék.”
A szigorúan vett fegyelem táplálója nála mindenkor a szeretet volt.
Bakó Botond
Szabadság (Kolozsvár)

Humanitárius segélyezés: nem csak karácsonykor „illik”
Évközben a SegédKezek kalákatábor alkalmával segítenek a rászorulókon
Öröm, hála és az elégtétel érzése – ez jellemezte a Magyar Unitárius Egyház égisze alatt működő Gondviselés Segélyszervezet és az Erdély Mentőcsoport által pénteken kezdődött és vasárnap véget ért hagyományos karácsonyi humanitárius tevékenységet. Alkalomadtán örömkönnyek fogadták a két erdélyi magyar civil szervezet önkénteseinek megjelenését, hálát lehetett kiolvasni a nehéz anyagi körülmények között élő mintegy 350 kolozsvári és aranyosszéki szülő és gyermek, idős és fiatal szeméből. A tizen- és huszonéves, de már több hasonló „bevetésen” részt vett, tapasztaltabb önkéntesek elégtétellel nyugtázhatták: az ünnepek előtt ismét sikerült segíteni embertársaiknak. Vagyas Attilla unitárius lelkésztől, a segélyakció egyik koordinátorától megtudtuk: a Gondviselés Segélyszervezet nemcsak karácsonykor gondol a nehéz helyzetben lévőkre, hiszen a SegédKezek kalákatábor keretében évközben is segítenek Erdély különböző régióiban.
Cudar hideg fogadta az önkénteseket szombaton reggel kilenckor a Gondviselés Segélyszervezet raktárhelyiségénél, a kolozsvári Brassai-líceum háta mögött, ám az alacsony hőmérséklet nem akadályozta meg a lányokat-fiúkat abban, hogy a kis fedett teherkocsiba hordják a napokkal korábban társaik által előkészített – tartós élelmiszereket, tanszert, édességeket, tisztálkodási szereket, ruhákat és néhány esetben a kicsinyeknek szánt távvezérlésű játékautókat tartalmazó – ajándékcsomagokat. A csapat két részre oszlott, így teljesen lefedték az évek során összeállított és kiegészített jegyzéken szereplő aranyosszéki településeket, s átadták a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai, a Kolozsvári Unitárius Óvoda és Bölcsőde gyerkőceitől, s ezek szüleitől, valamint a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség híveitől származó adományokat.
– Péntektől vasárnapig többgyerekes családoknak, időseknek, kisnyugdíjasoknak, fogyatékkal élő személyeknek igyekeztünk örömöt szerezni Tordán, Tordaszentmihályon, Sinfalván, Várfalván, Aranyosrákoson, Kövenden, Bágyonban és Kolozsváron. A körülbelül 130 családnak az imént említett intézményektől származó adományokat a Gondviselés Segélyszervezet saját anyagi alapjaiból kiegészítette, mert nem minden élelmiszerből gyűlt be a megfelelő mennyiség – közölte a Szabadsággal Vagyas Attila, a tevékenység egyik koordinátora.
Megtudtuk azt is, hogy a Gondviselés Segélyszervezet nem csupán húsvétkor és karácsonykor hajt végre hasonló programokat Aranyosszéken: idén éppen a régióban szervezett SegédKezek kalákatábort, amely keretében többnyire ugyanezeken a családokon, továbbá idős, tehetetlen személyeken segítettek az önkéntesek, így folyamatosan nyomon követik a rászorulók sorsának alakulását. – Ugyanakkor félárva vagy árva gyermekeket taníttatunk, segítünk. A táborok keretében például megjavítjuk a rászorulók kapuját vagy fedett helyiséget építünk a ház meghosszabbításában, hogy a többgyermekes család ott tárolhassa dolgait – tette hozzá Vagyas Attila.
A hétvégi program alkalmával a helyszínen azt tapasztaltuk: sok esetben, elsősorban az idősek vonatkozásában, rendkívül fontos a beszélgetés, az empátia. Egyik önkéntes hangsúlyozta: igyekszik minél többet kérdezni az idősek egészségi állapotáról, családi helyzetéről, a gyermekeiről, unokáiról, megkérdezi ezek nevét, s mikor legközelebb visszamegy hozzájuk, akkor már értő, lényegre törő kérdéseket tud feltenni nekik.
– Az emberek így már ismernek, várnak bennünket, könnyebben megnyílnak előttünk. Ugyanakkor sok esetben a helyi unitárius lelkipásztorral megyünk terepre, őt nagyon jól ismerik, megbíznak benne, s akkor sokat mesélnek. Amennyiben a családban pozitív irányú fejlemény következik be, akkor mások kerülnek fel a segélyezési jegyzékre – nyilatkozta Vagyas Attila.
A hétvégi program alkalmával készített videóösszeállítás és fotóriport megtekinthető a Szabadság hírportálon (www.szabadsag.ro), keresési kulcsszavak: Gondviselés Segélyszervezet.
Segély mezőségi és csángó gyermekeknek
Bányai József kolozsvári ügyvéd immár öt éve magánemberként a Beszterce-Naszód megyei Magyardécsében és Vicében a Bástya Egyesület által gondozott mezőségi és csángó gyermekeknek gyűjt és adományoz. – Előbbi településen levő központban tíz, utóbbiban pedig harminc, szociális szempontból hátrányos helyzetben levő gyermekre ügyelnek. Az évek során kialakult egy támogató csoport, amelynek tagjai anyagiakból, tárgyakból vagy élelmiszerekből álló adományokat adnak át nekem, én pedig az összegyűlt pénzből megvásárolom a szükségeseket, s a felajánlásokkal együtt a helyszínre szállítom vagy szállíttatom. Rendszerint téli ruhaneműt és lábbelit, társasjátékot, könyveket, filmeket, rajzfilmeket és természetesen tartós élelmiszereket viszünk a gyermekeknek – nyilatkozta a Szabadságnak Bányai József. 
Hozzátette: minden évben körülbelül 1000 euró értékű adomány gyűl össze. – Idén minden bizonnyal ismét saját erőből kell megoldanom az adományok és segélycsomagok szállítását, mert ezúttal a civil szervezet járműve meghibásodott – jegyezte meg az ügyvéd.
A Báthory-líceum is gyűjtött
A kolozsvári Báthory-líceum a torockói Kis Szent Teréz gyermekotthont fogadta gondjaiba, immár ötödik éve szerveznek különböző segélyakciókat számukra. Idén is tartós élelmiszerrel, ruhaneművel, ajándékcsomagokkal lepik meg a Szent Ferenc Alapítvány keretében működő otthon kis lakóit.
Bakos Siklódi Kinga tanár, a segélyakció kezdeményezője-lebonyolítója a Szabadságnak elmondta: idén is nagy mennyiségű élelmiszer gyűlt össze, ezt a feladatot az elemisták vállalták magukra. Hogy milyen mennyiségről van szó, azt pontosan még nem tudni, de a kisiskola tanárijában már napok óta alig lehet közlekedni a felgyűlt csomagoktól.
Az otthonban jelenleg 21 gyermek él. Az „angyaljárás” úgy történik – tudtuk meg a tanárnőtől – hogy a gyermekek egy kis papírszívecskére ráírnak három kívánságot, amelyek a báthorys osztályközösségek jóvoltából teljesülnek. Majdnem minden osztálynak jut egy-egy szívecske az 5–12. évfolyamon. A tanári közösség részéről is összeáll egy-egy csomag – magyarázta Bakos Siklódi Kinga. A gyermekek leggyakrabban meleg kesztyűt, sportcipőt, kifestőket kérnek. Egy időben kobak is volt a listán, néhányan tánccipőre, görkorcsolyára vágynak.
Kiss Olivér Szabadság (Kolozsvár)