Rangos emlékkönyv látott napvilágot Jakab Gábor pápai káplán, szentszéki tanácsos, kolozsvári plébános 70. születésnapjára Örökérvényű igazságaink címen. A kötetet október 15-én mutatták be a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület által rendezett könyvbemutatón a kolozsvári Szent Mihály egyházközség dísztermében. Jakab Gábor közösségszervező munkássága mellett tizenhat esztendőn át volt főszerkesztője a Keresztény Szó katolikus kulturális havilapnak és a Vasárnap katolikus hetilapnak. Munkatársai közé tartozott e két katolikus kiadvány jelenlegi felelős szerkesztője, dr. Bodó Márta is. Jakab Gábor tisztelőinek csak egy része lehet jelen a kötetben, Cs. Gyimesi Éva köszöntője például a Szabadságban látott napvilágot. Bodó Márta a kötet szerkesztője. A bemutatón többen elmondtál emlékeiket. Dr. Gábor Csilla szociális testvér, a BBTE Bölcsészkara Magyar Irodalomtudományi Tanszékének professzora: „Az 1980-as években, egyetemista koromban a Szent Mihály-templomba jártunk vasárnap esténként szentmisére. Akkor ezt a szentmisét rendszerint Jakab Gábor végezte. ” Bodó hozzátette: a Gábor Csilla által említett szentmisékén maga is jelen volt, filológushallgatóként, ott olyan útravalót kapott, amely kiegészítette az egyetemen tanultakat. /Fodor György: Örökérvényű igazságaink. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 26./ Gyimesi Éva említett írása: A lélekműves. = Szabadság (Kolozsvár), 2008. júl. 16.

Az egykori erdélyi, ma gyulafehérvári egyházmegye millenniumát köszöntik a romániai magyar katolikus értelmiség kiadványai. A millennium apropóján a Keresztény Szó katolikus kulturális folyóirat a Romániai Magyar Pax Romana szervezettel közös vállalkozásként olyan sorozatot indít, amely a katolikus értelmiség életével foglalkozik, a világban és az országban-térségben tapasztalható jelenségeket próbálja értelmezni, a keresztény élet törekvéseit próbálja a ma emberének nyelvén megfogalmazni. Az első a Romániai Magyar Pax Romana életét mutatja be, az 1989 utáni története főbb állomásait, rendezvényeit, kiadványait veszi számba /A Romániai Magyar Pax Romana életéből/. A második füzet a legendás erdélyi tolerancia eszményét állítja középpontjába, s a 2007-ben Nagyszebenben megtartott III. Európai Ökumenikus Találkozó egyes dokumentumait gyűjti egybe /Az egység útján: Nagyszeben üzenete/. A harmadik füzet mai példaképeket mutat meg, két, a 20. században élt, a hivatalos egyházi eljárás során eddig boldoggá avatott, az emberek által máris szentként tisztelt jeles személyiségeket: a kalkuttai nyomornegyedek angyalát, Teréz anyát és az üldözött emberek segítéséért vértanúhalált vállaló szociális testvért, Salkaházi Sárát /Szentek nyomában, Teréz anya, Salkaházi Sára/. A kiadványokról a www.katolikhos.ro internetes oldalon található ismertető. /Keresztény Szó–Pax Romana füzetek. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 18./

Kolozsváron bemutatták Jakab Gábor: Húsz éve „szabadon” Csíksomlyón. Pünkösdi búcsúk 1990–2009 között című könyvét. A húsz év történetét képeskönyv formájában állította össze a szerző. A kiadványban szerepel Márton Áron püspök 1949-ben elhangzott történelmi jelentőségű csíksomlyói beszéde, továbbá a húsz éves időszakban elhangzott szentbeszédek, valamint a Keresztény Szóban és a Vasárnapban megjelent, Csíksomlyóval kapcsolatos írások. A bemutatón Kovács Sándor főesperes kifejtette, Csíksomlyó léte és története, lelki kisugárzása mindenkit megérint, százezrekre gyakorol benyomást ösztönös erejével. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul a csíksomlyói búcsújárást a legnagyobb összmagyar mozgalomnak tartja. /Jakab Judit: Szem- és fültanúként a csíksomlyói búcsúról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

Varga Gabriella A gyulafehérvári római katolikus egyházmegye kommunikációja a rendszerváltozás előtti évtizedben, dr. Jakab Antal megyéspüspöki ideje alatt című vizsgadolgozatának bővített és könyv formájában kiadott munkáját mutatta be a szerző Kilyénfalván szeptember 21-én, Jakab Antal szülőfalujában. A szerző az 1980 és 1990 közötti időszakot ölelte fel. Megemlítette, hogy az 1989-es decemberi változások után rögtön elindult a Keresztény Szó és mind a mai napig működik immáron más kiadványokkal együtt. A kiadvány ingyenes, e-mailen is lehet igényelni a következő címen: hatartalanul@freemail. hu. /Czikó László: Könyvbemutató Kilyénfalván. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 4./

December 10-én a Babes–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dísztermében tartják meg a kolozsvári Verbum Kiadó új kötetének a bemutatóját. A dr. Bodó Márta által szerkesztett Érték, értelem, lelkiség. Közelítések a logopterápiához című kiadvány a Keresztény Szó Könyvek harmadik kötete. Ezután Bodó Márta, a Keresztény Szó katolikus kulturális folyóirat főszerkesztője ünnepélyesen átadja az idei nívódíjakat. /Fodor György: A Keresztény Szó Könyvek újabb kötete. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./

A Krisztus Világossága olvasóinak
Sok levél érkezett, sokan kerestek meg és fel, hívtak telefonon: miért nem folytatja Incze Dénes a számukra megszokott, szeretett lapját. Ezek az olvasók a mi lapunkat is ismerik, szeretik, sőt, többen a Keresztény Szót is olvassák. Nem két lapunk ellen, azok hiányosságai miatt járatták a Krisztus Világosságát, hanem mert abban – így fogalmaztak – mást találtak, ami érdekelte őket. Ott ugyanis nem szerepeltek a világban tapasztalható viszontagságok, nyomorúságok, az arról szóló hírek, a politika széthúzó, mindig megosztásra vezető civakodása, az emberek gyengeségeit célba vevő írások, másokat, egyéneket és népcsoportokat bármilyen (akár igazságos, akár hamis, mondva csinált) okból becsmérlő cikkek (mint a világi sajtóban) – ott csak szentekről, imákról olvastak, és ez nekik – mivel általában idősebbekről van szó – jól esett.
A telefonálók, személyesen vagy levélben minket megkeresők kérdéseire nem tudtunk mit válaszolni, hiszen mi első perctől jeleztük: fájlaljuk a lelkiségi testvérlap megszűnését, de mi erről nem sokat tudunk, s szintén első percben azt is felajánlottuk: helyet, teret biztosítunk a lelkiségi írásoknak, hogy az olvasókat valamelyest kárpótoljuk veszteségükért. Ugyanakkor jeleztük Incze Dénes szentszéki tanácsos, c. esperesnek, alapító, felelős főszerkesztőnek: ha ereje és kedve engedi, szívesen biztosítunk neki is egy-egy cikk erejéig teret, ha pedig győzi még, akár rovatot is, hogy hozzá hű olvasói ne szenvedjenek hiányt. Incze Dénest meghatotta az olvasók ragaszkodása, személyes kötődése, az írásaira, munkálkodására utólag érkező sok pozitív visszajelzés, így megígérte: amint egészségügyi problémáiból kissé összeszedi magát, pihen és megerősödik, lapunk hasábjain ismét szólni fog kedves, hű, kitartó olvasóihoz.
Így hát ismét biztosíthatjuk a kedves olvasókat: bár az anyagi nehézségek szorongatnak, torkon ragadnak, az olvasóknak nehéz több lapot fizetni, járatni, amikor a betevő falatjuk is kockán forog, de a Vasárnap igyekszik szolgálatukra lenni, s mint az erdélyi, magyar anyanyelvükhöz és vallási meggyőződéseikhez hű hívek hetilapja ezentúl igyekszik a Krisztus Világosságát a lelkiségi írásokkal oly módon pótolni, hogy az olvasók ne szenvedjenek lelki hiányt.
Bodó Márta. Vasárnap (Kolozsvár)

Elhunyt Fodor Sándor író, a Csipike szülőatyja
Életének 85. évében, szerdán éjjel elhunyt Fodor Sándor József-Attila díjas író, műfordító, az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő alakja. 1927. december 7-én született Csíksomlyón; a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd a Bolyai Tudományegyetemen államvizsgázott román–német szakon.
1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott, 1957-től 1989-ig a Napsugár folyóirat belső munkatársa, a rendszerváltás után pedig a Keresztény Szónak és a Szabadságnak is munkatársa volt. Első novelláskötete, a Fehérfenyő1954-ben látott napvilágot, majd egymás után jelentek meg elbeszéléskötetei, regényei, kisregényei, műfordításai. Nagy sikert a Csipike meseregény-sorozat hozott számára, amelyet több nyelvre lefordítottak. Számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült, nyugdíjas éveiben is aktívan közölt
Szabadság (Kolozsvár)

Helytörténet – Ma Loyolai Szent Ignác jezsuita rendalapító emléknapja
390 éve avatták szentté – 10 éves a kolozsvári Manréza Lelkiségi Központ
Több mint fél évezrede, loyolai baszk nemes családban született Inigo Lopez de Loyola, aki háborúban szerzett súlyos sebesüléséből való hosszadalmas felépülése során, harminc esztendősen tért meg. Új szerzetesközösséget alapított, azt Jézus Társasága néven 1540-ben ismerte el hivatalosan a pápa. A jezsuita rendalapító és egyetemszervező 1556. július 31-én halt meg. Halála után néhány évtizeddel boldoggá, majd szentté avatták. A jezsuiták rendje még alapítója életében jelentősen elterjedt. Kolozsváron ma jezsuita lelkiségi központ is működik. A tíz éve alapított Manréza központ annak a városkának a nevét viseli, ahova Loyolai Szent Ignác egykori gyógyulása után visszavonult, kemény vezeklő életet élt, és lelkileg megtisztult.
Ma van Loyolai Szent Ignác, a Jézus Társaság (jezsuiták) megalapítójának ünnepe. Szívéből fakadó, mély életszentségre vallanak a Lelkigyakorlatokban olvasható szavai: „Vedd, Uram és fogadd... mindenemet, Te adtad nekem mindezt; neked, Uram, visszaadom... rendelkezzél mindezzel akaratod szerint! Add nekem szeretetedet és kegyelmedet, mert ez nekem elég.”
Ignác 1491-ben, valószínűleg az esztendő második felében született egy loyolai baszk nemes családban. Érdekes, hogy csak 30 éves korában tért meg, addig, ahogyan önmaga írja: „A világ hiúságainak szolgált.”
1521-ben, Pamplona várának védelmében – amelyet I. Ferenc francia király ostromolt – súlyosan megsebesült, egy ágyúgolyó szétroncsolta a jobb lábát. Gyógyulása kilenc hónapig tartott, megtérése a betegágyán következett be. Nyilvános működése előtt a Monseratthoz közeli Manréza kisvárosba vonult vissza, ahol kemény vezeklő életet élt, és lelkileg megtisztult. Ott kezdte el megírni Lelkigyakorlatos könyvét, amely mindmáig egyik legbensőségesebb ihletője a lelkiségi világirodalomnak.
Inigo Lopez de Loyola előbb Alcalában, majd Salamancában végzett egyetemi tanulmányokat. Társakat gyűjtött maga köré, akikkel lelkigyakorlatot tartott. Az inkvizíció előtt is gyanúba keveredett, börtönbe vetették, tanításának igazolása után azonban szabadlábra helyezték. Bölcseletet tanul Párizsban, folytatja teológiai tanulmányait, s ezzel párhuzamosan betegeket ápol a kórházakban. Pappá szentelése után első szentmiséjét 1538 karácsonyán mutatta be a római Santa Maria Maggiore bazilikában.
A következő esztendőben nagy éhínség ütötte fel a fejét az Örök Városban, és Ignác újra bizonyított: társaival megszervezte a közellátást. III. Pál pápa 1540. szeptember 27-én, Regimini militantis Ecclesiae című okiratával Societas Jezu – Jézus Társasága – néven ismerte el az új szerzetesközösséget. A rend már alapítója életében nagyon gyorsan terjedt, a XVII. században már harminckét tartományban 13 ezer taggal működött. A fáradhatatlan rendalapító és egyetemszervező 1556. július 31-én halt meg. 1609-ben boldoggá, 1622-ben szentté avatták. Loyalai Szent Ignác szerepét joggal tartjuk alapvető fontosságúnak a katolikus megújulás folyamatában.
Célok, eszközök, intrikák
A különféle nagyhatalmi érdekek és politikai intrikák kereszttüzében XIV. Kelemen pápa 1773-ban, úgymond a „béke kedvéért” feloszlatta a jezsuita rendet, amelyet VII. Pius állított vissza 1814-ben. A társaság rosszakarói többek között azt az esetlen vádat eszelték ki, hogy a jezsuiták szerint „a cél szentesíti az eszközöket.” Ez nagyon naiv és hamis fogalmazás. Valójában Loyolai Ignác stílusában mindig a cél volt a fontos, s nem az eszközök. Ezalatt viszont azt értjük, hogy nem a hajlam, a szokás, az emberi szempontok, a kényelem s a világi felfogások számítanak. Még csak az önszeretetnek és nagyravágyásnak azok a magukban jogos szempontjai sem, amelyeket bizonyos fokig az egyházi élet is elismer. A rendnek a lelkek üdvéért és Isten nagyobb dicsőségéért mindent félretenni tudó életvitele tette a Jézus Társaságot naggyá és elismertté.
A társaság napjainkban a legnagyobb létszámú férfi szerzetesrend. 2010 januárjában az összesen 18 266 jezsuita közül 12 887 pap, 2818 a papságra készülő tanuló rendtag, 1589 szerzetes testvér és 972 szerzetes újonc – akik kétéves felkészülésüket töltik a noviciátusban. A jezsuiták közé lépők hosszú (általában 10–12 év) képzési folyamatban vesznek részt, ez magába foglalja a papságra készülők esetében a filozófiai és teológiai tanulmányokat is. Sokan a teológiai licenciátus megszerzése mellett tovább képzik magukat más tudományágakban. Romániában jelenleg huszonegyen – hat nemzet fiai – szolgálják Istent, az Anyaszentegyházat és embertársaikat.
Napjainkban a rend tagjai az öt kontinens 127 országában vannak jelen. Kevesen tudják, hogy a megalapítástól napjainkig több mint ezer jezsuita halt vértanúhalált Japántól Kanadáig, Portugáliától Mexikóig és Ázsiától Afrikáig.
Jezsuiták magyar földön
Magyar földre 1561-ben érkeztek az első jezsuiták. Oláh Miklós esztergomi érsek kérte segítségüket a tridenti zsinat szellemében elindított reformtervének megvalósításához. Szántó István páter kezdeményezésére XIII. Gergely pápa megalapította Rómában a Collegium Hungaricumot.
Az első tizenegy jezsuita 1579. október 20-án érkezett Erdélybe Báthory István fejedelem meghívására, s Kolozsváron telepedtek le, ahol rövidesen megnyitották az első jezsuita iskolát. Ez hamarosan felsőfokú képzéssé alakult át, ami a kolozsvári egyetem kezdetét jelentette. Napjainkban a másként gondolkodók is elismerik a magyar jezsuitáknak a nemzeti nyelv és irodalom, a magyar iskola és tudomány, a művelődés és művészetek terén végzett munkásságának értékét.
Ki merné tagadni Pázmány Péter bíboros zamatos magyar szófűzésének, erőteljes nyelvezetének és eredeti gondolatközlési formáinak az irodalmi magyar nyelv kialakulására gyakorolt döntő hatását? Ki ne ismerné el Szántó István és Vásárhelyi Gergely vitairatainak, Káldi György bibliafordításának, Faludi Ferenc és Baróti Szabó Dávid költészetének irodalomtörténeti jelentőségét? Ki vonhatná kétségbe Berzeviczy Henrik és Szentmártoni Ignác matematikai, Lippai János botanikai, Szegedi János jogtudományi munkásságát, a világhírű Hell Miksa csillagászati eredményeinek és Sajnovics János nyelvtudományi kutatásainak úttörő jelentőségét a magyar és a világtudomány történetében?
A Jézus Társaság alapítója azt akarta, hogy a rendtagok mindig készen legyenek a küldetésre, ahol az Anyaszentegyháznak és a pápának szüksége van rájuk. Ezért a szokásos három szerzetesi fogadalom (szegénység, tisztaság és engedelmesség) mellé egy negyediket is tesznek: a pápának való engedelmességet, hogy rendelkezzen velük, ha valamilyen sajátos szolgálatra választaná ki őket.
Lelki vezetés bárkinek a Manrézában
Kolozsváron tíz éve nyitotta meg kapuit a Manréza Jezsuita Lelkiségi Központ, a Hajnal negyedi Tudor Arghezi utca 2. szám alatt. A lelkigyakorlatok folyamatában tapasztalható meg Isten, akinek akaratát keresve, megtalálva és követve lehet csupán igazi életünk. Ahhoz, hogy ezt elérjük, fontos elsajátítanunk annak a folyamatnak a lépéseit, amelyen keresztül személyesebben megismerhetjük az evangéliumot és Jézus személyét, amelyben felfedezhetjük, hogyan irányítsuk életünket a mai körülmények között, és amely segít gyakorolni magunkat az imában és az önismeretben való életben. Lelkigyakorlatot végezni annyit jelent, mint elkezdeni felfedezni Istent minden emberben és minden dologban, hiszen ez az, ami segít Isten terve szerint használni minden teremtett dolgot.
A megszentelő találkozások helyéről így vall Dr. Ozsváth Judit egyetemi oktató, a Keresztény Szó rovatvezetője: „A Csendet szeretettel örző helyek erőtere megérinti a lelket. Emberi okoskodásainkhoz kijózanító ellentpontként szolgált a Manréza (és a benne élők) áhítatos csendje. A jezsuiták mindent egyben látó, kontemplatív szemléletéért, és az abból forrásozó nyitottságért is hálás lehet minden oda betérő. Szentelő tevékenységük és a másokat is ilyen irányba segítő csendes jelenlétük fel nem becsülhető ajándék a Valóságot darabokra szabdaló, tájékozódásvesztett emberi tudat által kreált illuzió-világban.” Ugyancsak a 10 éves Manréza Lelkiségi Központ által Jezsuiták és az ignáci lelkiség című jubileumi kiadványban olvashatjuk: Amikor elhagyjuk ezt a szent teret egy lelkigyakorlat után, általában azt éljük meg, hogy a jó Isten is ott ballag velünk. Vezet vissza a külső tevékenységek közé, aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy Ő az, aki tevékenykedik bennünk és általunk – írja Takó István egyetemi lelkész. A központ előzetes egyeztetéssel magyarul is szervez lelkigyakorlatokat, lelkinapokat és konferenciákat, hétvégét különböző csoportoknak, valamint sokrétű tevékenységet fiatalok részére.
Közreműködőikkel együtt a kolozsvári jezsuiták július 21. és 25. között megszervezték a Fiatalok Szentignáci Találkozóját melynek keretében megbeszélték a művészetek, a média szerepét életünkben, de sor került közös főzésre és sportolásra is. Július 24-én, délután a Deák Ferenc/Eroilor utcában, este pedig a Cipariu téri görög katolikus templom alagsorában szerveztek lelkesítő táncösszejövetelt.
A jezsuiták helyi közösségének szolgálatán keresztül a kolozsvári Manréza Lelkiségi Központ a szeretet, a párbeszéd, a hit védelme és az igazságosság előmozdításának otthona.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Új szerzők a Fehér Holló sorozatban
Lőwy Dániel Két világ közt, valamint Bodó Márta Hit, kultúra, kommunikáció című könyvét mutatták be csütörtökön délután a Világhírnév kiadó székházában a III. Kolozsvári Magyar Napok keretében. A kötetek a Világhírnév kiadó újságírói munkákat publikáló Fehér Holló sorozatában jelentek meg.
Az Amerikában élő neves vegyészkutató, Lőwy Dániel publicisztikai írásokat, esszéket, tanulmányokat, megemlékezéseket tartalmazó kötetét Szabó Csaba, az RTV kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztőségének munkatársa, a Szórványtengelyek-mozgalom vezetője méltatta. A szerző, a New Yorkban kiadott Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztőségének főmunkatársa, „első látásra otthont keres a kötetben, de ez inkább a kutatókra jellemző, jól megtervezett keresés-kutatás” – fejtette ki Szabó Csaba. – Lőwy Dániel írásait olyan témakörökben lehetne vitaanyagnak használni, mint például „a magány földrajza- és feldolgozása, a felelősségtudat súlya, tömege és menedzselése vagy a rendszerezés irodalma” – állapította meg a kötet méltatója. Szabó Csaba szerint a szerző „mindenhol Kolozsváron van, és mindenhol egyedül”. Mint kiemelte, a kötet azonban nem csak a magányról és a vágyakozásról szól, hiszen olyan tényirodalmi jegyzeteket, drámai történetek feldolgozását is tartalmazza, amelyeket szerinte kiáltványprózának lehetne nevezni.
Lőwy Dániel elmondása szerint negyedik szakmája keretében ír – túlnyomórészt erdélyi vonatkozású – művelődési tárcát, hiszen amellett vegyészkutató, egyetemi tanár, és helytörténész is. Mint kiemelte, a kötetben Kossuth Lajos amerikai útjának – több forrásból, alaposan dokumentált – felmérésével is foglalkozik. Vizsgálja azt, hogy a Kossuthhoz kötődő hely-, település-, utcanevek hogyan kerültek be a köztudatba, illetve melyek maradtak máig használatban. Címadó írása nincs a kiadványnak: a „két világ közt” a látásmódban rejlik – magyarázta Lőwy Dániel. Úgy vélte, életkörülményei folytán talán nagyobb távlatból láthatja az itthoni történéseket, összefüggéseket. A kötetben foglalt írásoknak legalább fele torontói, New York-i, washingtoni, másik része kolozsvári, aradi, magyarországi publikációkban jelent meg – mondta a szerző. Hozzátette: a többnyire hetilapokban közölt írásokban törekedett arra, hogy valóban lekösse, és fenntartsa az olvasóközönség figyelmét és érdeklődését.
Bodó Márta interjúkat, riportokat tartalmazó kötetéről Simon Ilona, az RTV kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztőségének fordító munkatársa beszélt. Méltatásában kiemelte: miközben a különféle vallások, elméletek és irányzatok között elveszni látszik a hit és az állandóság, és mindenki a „tömegkommunikációra esküszik”, egyre többet hallani a „befele fordulás, az elcsendesedés áldásos hatásairól” is. Mint megállapította, a hit, kultúra és kommunikáció fogalmát egymással összefüggésben próbálják meg mindenki számára érthetővé és elérhetővé tenni a kötetben foglalt írások. Ezekben a szinte „külön kasztként kezelt” papok, szerzetesnők, szociális munkások szólalnak meg, akik helyettünk is foglalkoznak a hit kérdésével – részletezte Simon Ilona. – A kötetet csak azért nem tudja az ember egy ült ő helyében elolvasni, mert lépten-nyomon el kell rajta gondolkodni: mit és hogyan kellene változtatni életünkön, hogy a hit, kultúra és kommunikáció ne csak három szó, hanem megélt, tartalmas valóság legyen számunkra – összegezte.
Bodó Márta, a Keresztény Szó katolikus kulturális havilap főszerkesztője elmondta: szerkesztői, újságírói munkája 10–12 évének terméséből válogatta össze a kötet írásait. Hangsúlyozta: a katolikus sajtóban kifejtett munka is része, bár sajátos kategóriája az újságírásnak, amelynek szólnia kell az élet különféle szeleteiről. – A katolikus számomra nem egy felekezeti határt jelent, hanem azt a szemléletet, hogy az értékek szintjén azonosulni tudunk minden velünk közös értékrendet valló emberrel – emelte ki Bodó Márta.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Újabb Fehér Holló-kötet bemutatója
Vita média és közösség kapcsolatáról
A román nyelvű média érdeklődési területének beszűkülése és a hazai magyar sajtó kapcsolatteremtő szerepének háttérbe szorulása volt a témája annak a kerekasztal-beszélgetésnek, melynek szervezője a Szórványtengely mozgalom illetve ennek Fehér Holló Médiaklubja volt, helyszíne pedig a Marosi Református Egyházmegye esperesi hivatalának marosvásárhelyi tanácsterme. A rendezvényen – amelyre szeptember 28-án délután került sor – kolozsvári és marosvásárhelyi újságírók vitatták meg a média és közösség közötti kapcsolatok kérdéskörét.
A Fehér Holló Újságíróklub olyan újságírókat tömörít, akik önszántukból, saját energiaforrásokra támaszkodva próbálnak kapcsolatokat teremteni közösségek, közösségépítő intézmények és az erdélyi magyarság gondjait önzetlenül felvállaló személyiségek, civil csoportosulások között – mondta az újságírócsoportot bemutató beszédében Szabó Csaba kolozsvári újságíró a Teleki-Bolyai Könyvtárban, ahol a sorozat eddig megjelent köteteiből álló adománycsomagot adott át Kovács Bányai Réka könyvtárosnak. Az újságírók érdeklődésére kitűnt, hogy a Teleki Téka gondjai iránt valós érdeklődés mutatkozik a magyar média részéről; a közeljövőben az RTV Kolozsvári Stúdiója és a Keresztény Szó fog majd népszerűsítő riportot készíteni az intézményről.
A Teleki-Bolyai Könyvtárban tett látogatás után a Marosi Református Egyházmegye esperesi hivatalának tanácstermébe vonult át a kolozsvári médiaküldöttség. Itt azoknak az erdélyi magyar újságíróknak a kötetei kerültek terítékre, akiknek riportjai, interjúfüzérei vagy médiaprózája kötetben is megjelent a Fehér Holló sorozatban (Ambrus Attila, Tamási Attila, Mihály István, Szilágyi Szabolcs, Simon Ilona, Lőwy Dániel, Bodó Márta, Balázs János, Aczél Dóra, Fülöp Noémi, Szabó Csaba, Bodolai Gyöngyi, Ötvös József). A sorozat legújabbját, Bodó Márta (a Keresztény Szó főszerkesztője) Hit, kultúra, kommunikáció című riportkötetét kolozsvári tévés kollégája, Simon Ilona mutatta be. A beszélgetés során egyértelművé vált, hogy a hazai magyar média továbbra is "távolabbra tekintőbb" mint a román, hiszen jó néhány olyan témakört is érint a Bodó Márta kötete, amelynek feldolgozása nem feltétlenül erdélyi magyar anyanyelvű újságíró feladata. E téren a Bodó Márta által készített katolikus "VIP- interjúkat" (Paul Poupard bíborossal, a Vatikáni Kultúra Pápai Tanácsának elnökével; Armand Puig i Tarrech barcelonai biblikumtanárral; John-Michael Botean amerikai görög katolikus püspökkel) hozta fel példának Szabó Csaba.
A Médiaklub alapítója elmondta: az utóbbi hónapokban megejtett tucatnyi belföldi és Románia környéki riportútja alapján úgy érzi, hogy két tendencia érhető tetten manapság a hazai médiában: a román nyelvű média érdeklődési területének beszűkülése és a hazai magyar sajtó kapcsolatteremtő szerepének háttérbe szorulása. Az előbbire a Moldáviával kapcsolatos tudósításokat hozta fel, nevezetesen az Angela Merkel- látogatást, amelyet Moldávia föderalizálásának egyik felvonásaként fog fel a külpolitikai kommentárokhoz szokott nyugati(bb) olvasóközönség, nálunk viszont bohóckodás szintjére húzták le (ellopták a műgyepet a moldávok; a kancellár asszony cipeli a moldáv borospalackokat stb). A hazai magyar média kapcsolatteremtő funkciójának háttérbe szorulását többek között saját felméréseivel támasztotta alá, miszerint tízezrével vannak Erdélyben már olyan magyarok, akik nem igénylik a hazai magyar információt, és vagy a főváros, vagy – jobbik esetben – Budapest "információs holdudvarába" kerültek.
– Az erdélyi magyarság szekértáborok laza kapcsolatrendszerében él, az egyik közösség nem tudja, mit csinál a másik. A médiaintézmények nemigen keresik az együttműködés útjait, bár az újságírók fontos szerepet játszhatnának abban, hogy az erdélyi magyarság ne csússzon el a bukaresties információigénylés közellátó udvarába – mondta Szabó Csaba.
A kerekasztal-beszélgetésen bebizonyosodott. hogy a Szórványtengely mozgalom által beindított együttes újságírói fellépések (közös kiszállások "nehezebb témák" együttes feldolgozására) jó eredményeket hoztak. Kitűnt, hogy a Népújság (Bodolai Gyöngyi révén) és a Kolozsvári TV közös sármási oktatási riportja "megoldássá dagadt", azaz lényeges változásokat hozott a régió oktatási stratégiájában. Ezt valójában az egész erdélyi magyar média sikerélményeként is fel lehet fogni.
Megegyezés született: azok az újságírók, akik szeretnének "közös témákat" együttes erővel feldolgozni, keressék a Fehér Holló Médiaklubbal a kapcsolatot!
Sz. Cs.
Népújság (Marosvásárhely)

Bemutatták Bodó Márta egyházi kötetét
A Fehér Holló sorozat legújabb kötetét, Bodó Márta Hit, kultúra, kommunikáció című könyvét mutatta be a hétvégén a Világhírnév Kiadó Marosvásárhelyen. Az interjúkat és riportokat tartalmazó kötet egyházi személyiségeket, vagy ahogy Szabó Csaba, a sorozat ötletgazdája és a kiadó vezetője fogalmazott: egyházi VIP-ket sorakoztat fel.
A Keresztény Szó és a Vasárnap című katolikus lapok főszerkesztője olyan egyházi méltóságokkal beszélget el, mint Paul Poupard bíboros, a Vatikán Kultúráért felelős Pápai Tanácsának elnöke, Armand Puig i Tarrech, barcelonai biblikumtanár, John-Michael Botean, az amerikai román görög katolikusok püspöke, Nelson Viola, a nemzetközi Caritas lelkivezetője vagy Christoph Schönborn bécsi bíboros-érsek.
A kötetből nem hiányoznak a kimondottan magyar témák sem: Darvas Piroska segítő nővér Szent Ignác lelkiségéről mesél, Bereczki Szilvia az erdélyi egyetemi és ifjúsági pasztorációról beszél, a riport készítése óta elhunyt Erőss Rozália azt a második világháborús eseményt eleveníti fel, amikor férje a halálmenetből mentett ki egy zsidó nőt.
A marosvásárhelyi könyvbemutatón a szerző hangsúlyozta: az embernek nem csak a rózsafűzért kell imádkoznia reggeltől estig, ennél sokkal többet kell tennie, amihez jelentős nyitásra van szüksége. A címmel kapcsolatosan a könyvet bemutató Simon Ilona újságíró kifejtette: az utolsó szót, a kommunikációt akár a szeretet szóval is be lehetne helyettesíteni.
„A hitről aligha lehet más fogalomra asszociálni, de a kötetbe beválogatott interjúk olvastán az emberben csendes meggyőződéssé érlelődik a gondolat, hogy a kultúra nem más, mint a remény, hogy érdemes írni, zenét szerezni, míg a kommunikáció mindenkoron valamiféle szeretet jele, a másik felé kinyújtott kéz” – fejtette ki a pályatárs. Könyvében Bodó Márta olyan emberekkel beszélgetett el, akik azt sugallják: ez a mai kor világába átemelt, átfogalmazott néhány szó meghatározhat egy egész emberi életet. Ahol az emberi kifejezés Simon Ilona szerint csupa nagybetűvel értendő.
Szucher Ervin

A Verbum Könyvkiadó újdonságai
Bodó Márta és Bács Béla János nemrégiben megjelent köteteit ismertették kedden délután a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében.
A Verbum Könyvkiadó gondozásában jelent meg Bodó Márta Jóbarát. Egy erdélyi katolikus ifjúsági lap a két világháború között című könyve, valamint Bács Béla János Magammal viszlek című kötete. Bács Béla János címválasztását nagyon merész kijelentésnek vélte Elekes András publicista, mint mondta: csak az teheti meg, aki nagyon pontosan tudja az útját, tudja a célt, tisztában van az élet értelmével, és önmagban érez annyi erőt, hogy akit magával visz, tényleg vinni is tudja. „Az vihet magával bárkit, aki képes arra, hogy az élet értelmébe beavassa” – így a könyv egyfajta beavatás, mutatott rá Elekes András.
Bodó Márta a Vasárnap és a Keresztény Szó szerkesztője ismertette a Verbum Könyvkiadó eddigi tevékenységét és célkitűzéseit. Az általa jegyzett kötet a Kolozsváron kiadott Jóbarát, katolikus szellemiségű ifjúsági lap történetét mutatja be. A könyv merítést nyújt a kor ismert szerzőitől, többek közt Sík Sándor, Áprily Lajos, Mécs László, Reményik Sándor és Dsida Jenő alkalmi és vallásos versei, színdarabok és novellák olvashatók benne.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro.

Újságírói díjak leltek gazdára Kolozsváron
Keresztény Szó és a Világhírnév Kiadó által szervezett szombat délutáni újságírói kerekasztalon az egyházi és közéleti média kapcsolatairól, közös ablakairól, átjárhatóságáról, az újságírói felelősségről, a fiatalok és lelkes kezdeményezők felkereséséről és az öröm által átitatott közösségépítő munkáról cseréltek eszmét Kolozs, Maros és Hargita megyei publicisták – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Fehér Holló Médiaklub sajtóirodája.
Keresztény Hírnév címet viselő nagycsaládias jellegű értekezleten két díjat is átadtak. A Keresztény Szó szerkesztőségének nívódíját Simon Ilona, az RTV Kolozsvári Stúdiójának munkatársa kapta a folyóiratban 2013-ban megjelent meselélektani sorozatáért.
Simon Ilona munkásságát a lap főszerkesztője, Bodó Márta méltatta. A Fehér Holló Médiaklub 600 lejes Szórványhűség-díját Főcze János, a Transindex munkatársa kapta Hajnali ingázók – „Ha végzek a sulival valaha, örökké csak aludni fogok" című riportjáért.
A 600 lejes díjat a Fehér Holló Médiaklub tagsága (Tamási Attila - Bányavidéki Új Szó; Sarány István - Hargita Népe; Ambrus Attila - Brassói Lapok; Bodolai Gyöngyi - Népújság; Ötvös József - Üzenet; Szilágyi Szabolcs - Kolozsvári Rádió; Bodó Márta - Keresztény Szó; Lőwy Dániel - Amerikai Magyar Népszava; Oláh-Gál Róbert - a Természet Világa külső munkatársa; Benkő Levente - Művelődés; Szabó Csaba - RTV Kolozsvár) maga finanszírozta.
„Reméljük, hogy Főcze János továbbra is a terepriportok bűvkörében marad, és lesznek még szép számmal olyan témái, amelyek emberi sorsokat befolyásolnak majd jobb irányba” - mondta a díj átadásakor Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub alapítója.
maszol.ro,

Barátkozós történelemkönyv románoknak
Kolozsváron mutatták be azt a kötetet, amely a kompromisszumkészség erős jeleit mutatva igyekszik a román és magyar társadalmat, a román és magyar történelmi nézeteket közelíteni egymáshoz. Az O istorie a maghiarilor kiadvány mögött álló Fehér Holló Médiaklubról, a kötet elkészültéről, s a fogadtatásáról SZABÓ CSABA ötletgazdát, újságírót Kustán Magyari Attila kérdezte.
Miért érezték szükségét egy ilyen kiadvány megírásának?
Amikor a magyarok történelméről beszélünk egy sajátos magyar-román egyenlet keretében, mindig azt szeretjük mondani, összekacsintva, hogy a román és a magyar történelem üti egymást. A jószándékú román társadalom is legfennebb addig jut el, hogy mi itt bejöttünk, őket megvertük, elvettünk, leromboltunk mindent, amit felépítettek, a többi pedig hazugság. Amikor meglátnak néhány királyt, gyanakodnak ugyan, de fogalmuk sincs, milyen sajátos kultúrával töltötte fel ezt a régiót a magyarság, mennyire aktuális Koppány és István története – stilizálva persze –, amikor kérdés, hogy visszafelé vagy előre tekintünk.
Konkrétan hogyan született az ötlet?
A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten láttuk vendégül a Fehér Holló Médiaklub rendezvényén dr. Aurelian Lavricot, a Kisinyovi Egyetem tanárát, aki a romániai magyarok moldáviai megítéléséről beszélt. Kiküldött húsz lejjel, hogy vásároljunk egy román nyelvű könyvet a magyarok történetéről, akkor derült ki, hogy egy Mátyás királyról szóló angol nyelvű kiadványon kívül nem találni egyebet. Akkor kezdtünk el tárgyalni fiatal történészekkel, hogy kezdjük el a munkát.
Kiket és milyen elvárások alapján válogattak be a csapatba?
Páll-Szabó Ferenc szakmai irányítót, Dr. Váradi Éva tanárnőt, dr. Ciprian Rad román Erdély-szakértőt, Pócsai Sándor középiskolai tanárt és dr. Wellmann László jelenkor-kutatót kértük fel, illetve még egy román történészt, aki végül nem folytatta velünk a munkát. Egy évtizede harcolok a történelmi népszerűsítő műsorokért, de sokaknak derogál, hogy a kamera elé álljanak. Páll-Szabó Ferencet úgy ismertem meg, hogy egy román líceumból kerestem fiatal történészt, aki Mátyás király árnyoldaláról beszélgetne. Rögtön vállalkozott a feladatra, és nem tántorították vissza a kritikák, folytatni szerette volna.
A munkából egy román történész is kivette a részét, bár többet meghívtak. Mások miért nem vállalták a feladatot?
Két történésszel kezdtük meg a munkát, de egyikük végül elhagyta a társaságot. Egy nagyon jó régészről van szó, aki sok honfoglalás kori sírt ásott ki, de a könyvbe írt anyagában minden szerepelt, csak az erdélyi területek nem. Aztán kiderült, hogy a román történetírás szerint ezek a sírok bolgárok, ezért aztán elváltak útjaink. Az viszont igaz, hogy a fene tudja megmondani, ezek magyar vagy bolgár sírok. Ciprian Rad-dal is tisztáznunk kellett számos kérdést. Mondok egy példát: a könyv egyik részében leírtuk, hogy Magyarország három darabra szakadt, egy másik részében már mint román földet említette a keleti területeket. Azt mondtam, semmi gond, leírjuk, hogy a román történelem szerint ekkor és ekkor lett román az adott terület, de nem találtunk egy konkrét évszámot, amit leírhatunk. Kérdeztem tőle, hogy a román történetírás szerint mióta beszélünk román területről? Azt válaszolta, aszerint mindig is az volt. Akkor jöttem rá, hogy még didaktikai szempontból sem tudnak kiegyezni a román történészek, ezért van egy állandó összekacsintó átmenetiség, miszerint ha román, akkor hazudik, ha magyar, akkor hazudik. Megjegyzem, Ioan Aurel Pop, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora nagyon kedves és döbbenetesen vagány volt ebben a kérdésben, az utolsó percig azt mondta, hogy előszót ír a könyvhöz. Végül meggondolta magát, egy szép levélben kifejtette, nem arról van szó, hogy egyetért-e a tartalommal, vagy sem, de azt mondanák, az ő emberei vagyunk, nem szeretné, ha ez ellehetetlenítene minket.
Nem törnek pálcát, hanem informálnak
A hat hónapos vajúdás után megszülető O istorie a maghiarilor című kiadványt január 30-án, Kolozsváron mutatták be. A találkozón Szabó Csaba úgy fogalmazott: mivel a történészek mindig összevesznek időnap előtt, a románság nem hallhatott II. Endréről, az Anjouk-ról stb. Szerinte a kötet újszerűsége abban is áll, hogy az érzékenyebb jelenségek kapcsán, amelyek a román olvasót elbizonytalanítanák, a román történésztársadalom álláspontját is feltüntették. „A szerzők nem vitatkoznak, nem törnek pálcát, hanem informálnak, majd mennek tovább, egész a visegrádi Anjou-tervek uniós változata kikristályosodásának pillanatáig, azaz a kötet végállomásáig” – fogalmazott.
Milyen további történelmi pillanatok okoztak kellemetlen perceket az írás során?
Mihály vajda személye például, mert a román történelem szerint serege nagy havasalföldi győzelmeket tudhat magáénak, a valóság azonban az, hogy a Bocskai István vezérelte erdélyi csapatok szintén csatlakoztak hozzájuk. A másik a honfoglalásé, amit Páll-Szabó Ferenc ügyesen megoldott: azt írta, nem lehet erről beszélni anélkül, hogy feltennénk a kérdést, ki volt itt hamarabb? Éppen ezért mindkét fél elméletét ismertette, a magyarnál leírva, hogy Anonymus írásai és a sírok alapján áll az elmélet, de megvannak a gyenge pontjai, a románnál megemlítve, hogy a dák-római kontinuitás hipotéziséhez nincsenek meg a régészeti leletek. Trianon is nehéz esetnek számított, a fogalmazással kellett óvatosan bánnunk.
Voltak-e nézeteltérések magyar és magyar történész között?
Amikor más elméletekről volt szó, mint a finnugor, kihagytuk azokat. Egyetlen kivételt tettünk, ez Szőcs István sumér-magyar elmélete, amiről három sorban tettünk említést. Azt gondoltuk, amikor az megjelent a múlt rendszerben, olyan horderejű dolog volt, hogy érdemes beszélni róla. Ráadásul az írása Kolozsváron jelent meg, mi pedig kolozsvári szemmel néztük a történéseket – ezért sem Bukarestben vagy Budapesten jelent meg a könyv.
Ön szerint miért nem született hasonló kiadvány mostanáig?
Nem hiszem, hogy hasonló könyvet nem akartak már írni, azt sem, hogy ne lett volna rá jelentkező, vagy érdeklődés. De egy ilyen projektet csak együttműködve lehet elvégezni. Ezen a könyvön öt ember dolgozott, egy hatodik irányította őket, mindezt pénz nélkül: azt mondhatom, ez egy csoda.
A könyv bemutatóján elhangzott, hogy fel kell készülni a minden oldalról érkező támadásokra. Eddig milyen reakciók születtek?
Két visszajelzés érkezett román részről: az egyik azt a kérdést tette fel, hogy ennyi királyunk volt és mégis mit tettünk az országgal, a másik, hogy meglehetősen civilizáltak lettünk a „mongol” hordákhoz képest. Magyar részről sok kritika fog érni minket, és sok jogos lesz. Ha beírunk egy információt, az lesz a probléma, hogy sok fölösleges adattal tömjük az olvasó fejét. Ha nem írunk be, akkor az lesz a gond, hogy kihagytuk. Azzal már meg is vádoltak egyébként, hogy a rektor hatása alatt vagyunk, ez azonban csak annyiban igaz, hogy a társaság fele vagy nála doktorált, vagy nála doktorandusz.
A könyv egyik fő célkitűzése közelebb hozni egymáshoz a két felet. Ez a feladat már nem olyan nehéz Kolozsváron, mint Funar ideje alatt. Mi történt az elmúlt években, hogy javultak a kapcsolatok?
Rendkívüli javulás állt be, ez pedig főleg akkor érzékelhető, ha közben Marosvásárhelyre is elmegyünk – ott egymás mellett laknak románok és magyarok, itt együtt. Funar korában, amikor egy magyar kemencére leltek, a helyi sajtó nem írta meg, csak a Népszabadaság egyik munkatársa jött el. A Főtér római leleteinek ásásakor szinte verekedés tört ki, holott újságíróként nagyon jól tudtam, hogy azok valóban a föld alatt voltak, ugyanis a román régészek egy héttel korábban már ki tudták mutatni a maradványokat. Az emberek megváltoztak, mert emelkedett az életszínvonal, és már nem az ellenségkép kialakítása a legfontosabb dolguk. Ha van ellenség, akkor azt inkább Bukarestben keresik.
Egy nemzetközi médiaklub története
A Fehér Hollók Médiaklub Kisinyovtól New Yorkig ismert, tagjai is ilyen szórásban lelhetők fel. Megálmodója, Szabó Csaba szerint ez egy szabad társaság, független, és még annak is tud örülni, ha a száz eurósra szabott díj – amelyet azoknak a családoknak szánnak, akik megszenvedtek, hogy gyerekük magyar tagozatra járhasson – mindössze nyolcvanra sikeredik.
A klub tíz éve nőtt ki a szórványtengely mozgalomból, amely szintén kapcsolódik Szabó nevéhez. Miután észrevette, hogy a szórványban élő közösségek, iskolák nem tudnak egymásról, többedmagával összehozott olyan találkozókat, amelyen a felek – a dévai, a tordai, a medgyesi, a gyulafehérvári kollégiumok, a hajdani szebeni magyar tagozat – megismerhették a többieket. „Az együttműködés, az összetartozás öröme szinte szétfeszíti ezt a társaságot” – magyarázza, hozzátéve: az említett díjból azért hiányzott a húsz euró, mert kellett benzinre, de a következőre már több mint százat gyűjtöttek össze.
A médiaklub tagjai között tudhatja Szilágyi Szabolcsot (Kolozsvári Rádió), Bodó Mártát (Keresztény Szó), Benkő Leventét (Krónika), Ambrus Attilát (Brassói Lapok), Bodolai Gyöngyit, Kuti Mártát (Népújság), Lőwy Dánielt (Amerikai Népszava) stb., ahogy Szabó Csaba viccesen megjegyzi, ilyen csapattal bármikor népszerűsíthetnék magukat, hiszen mindannyian újságírók, de még azt is élvezik, hogy csendben dolgoznak.
A klub tagjai számos kiadványt jelentettek már meg, a szerénységről tanúskodó Világhírnév Könyvkiadó zászlaja alatt. A Fehér Hollók újságíró-sorozatban számos értékes kiadvány jelent meg, azok az írások, amelyekkel az egyes újságírók beléptek a média porondjára. Szabó Csaba regényes nyomozásokkal indította a pályáját, arról írt, mi történt az Egri csillagok hőseivel, kinyomozta, hogy Dobó István Erdélybe jött, Bornemissza Jánost Gyaluban temették el stb. Mihály István, a Kolozsvári Rádió munkatársa a két tévéhőst, Derricket és Columbót hasonlította össze, Ambrus Attila Brassó és a székelyek közti szakadék témáját boncolgatta, ebből született a Gótvárosi levelek, Tamási Attila, a Bányavidéki Új Szó munkatársa tudományos-fantasztikus kisregényeket írt. A csapat öndefinícióját Szabó Csaba így fogalmazta meg: „Ezek vagyunk hát mi, a Fehér Hollók. Újságíró-sorozat főszereplői. Mi vagyunk a sorozat. Függetlenek vagyunk, nem pályázunk, egymást segítjük-futtatjuk, hollókat avatunk. Önerőből. Újságírók vagyunk. Médiaprózát írunk. Várunk rátok. New Yorktól Kisinyovig.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

A megoldást keresve
Keresztény Hírnév címmel tartott közös kerekasztal-megbeszélést Kolozsváron a Keresztény Szó és a Világhírnév Kiadó. A baráti beszélgetésen az egyházi sajtó műveléséről és szerepéről, illetve az egyházi jellegű témáknak a közéleti újságírásban való tükrözéséről esett szó Kolozs, Maros és Hargita megyei újságírók részvételével. A találkozón a Keresztény Szó szerkesztőségének nívódíját Simon Ilonának, az RTV Kolozsvári Stúdiója munkatársának a katolikus lapban közölt meselélektani sorozatáért adta át dr. Bodó Márta főszerkesztő.
Ez alkalommal osztották ki a Fehér Holló Médiaklub Szórványhűség díját Főcze Jánosnak, a Transindex fiatal munkatársának. A díjat a médiaklub tagsága (Tamási Attila – Bányavidéki Új Szó, Ambrus Attila – Brassói Lapok, Ötvös József – Üzenet, Szilágyi Szabolcs – Kolozsvári Rádió, Bodó Márta – Keresztény Szó, Lőwy Dániel – Amerikai Magyar Népszava, Benkő Levente – Művelődés, Szabó Csaba – RTV Kolozsvár, Bodolai Gyöngyi – Népújság) finanszírozta.
A történelem szakot végzett fiatal gyimesi (hidegségi) újságíró Hajnali ingázók – "Ha végzek a sulival valaha, örökké csak aludni fogok" című riportjáért kapta az elismerést. A riportban a csíkszeredai szakközépiskolákba járó gyimesi gyermekek nehéz ingázási körülményeiről számolt be úgy, hogy egy nap végigkövette a diákok útvonalát. A tanyatelepeken, patakutcákban élő fiatalok hajnali négy óra körül kelnek, s indulnak el otthonról, a legtöbben gyalog, egyesek kerékpárral, s a gyimesközéploki állomáson gyülekeznek, ahol 5.07-kor indul a vonat. A negyven kilométeres távolságot egy óra tíz perc alatt teszi meg a szerelvény, s az ingázó gyermekek 6.17-kor már megérkeznek a csíkszeredai vonatállomásra, majd a legtöbbjük egy kávézóban tölti iskolakezdésig az időt. Az első tanórákon sokan majdnem elalszanak a fáradtságtól. A délutáni programokon nem vehetnek részt, mert 15 órakor kell induljanak az iskolából, hogy elérjék a 15.34-es vonatot. Öt órakor érnek haza, azt követően segítenek a szülőknek a ház körüli munkákban, tanulnak, majd le kell lefeküdjenek, hogy hajnalban fel tudjanak kelni. Akik lekésik a vonatot, alkalmi járművel próbálnak eljutni az iskolába.
Berszán Lajos esperes-plébános erőfeszítéseinek köszönhetően közel félezer gyimesi diák az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban folytathatja tanulmányait, de akik nem érik el az elméleti középiskolába való bejutáshoz szükséges átlagot, esetleg szakmát akarnak tanulni, azok kénytelenek Csíkszerdába ingázni. Bár a megyeközpontban tudnának bentlakást biztosítani számukra, ahogy Főcze János írja, a havi közel 400 lejes költséget (bentlakás, étkezés), a szülők nagy része nem tudja megengedni, ezenkívül szükség van – főleg a fiúgyermekek esetében – a segítségére. A következmény az ingázással töltött hosszú, nehéz napok, amelyekbe nagyon belefárad az, aki szeretne eljutni a szak- és az érettségi vizsgáig.
Az ingázó diákok népes táborát figyelembe véve, azt gondolná az ember, hogy a legtermészetesebb dolog iskolabuszt működtetni, amellyel a felére rövidülne az utazással, várakozással töltött idő. Csakhogy a romániai törvények pontosan szabályozzák, hogy az iskolabuszok egy településen belül járhatnak, a község egyik iskolájából a másikba szállítva a tanulókat.
– A legújabb ígéretek szerint júniustól továbbra is csak a vidéki iskoláknak jár iskolabusz – válaszolja kérdésünkre Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője. Ilyen körülmények között egyelőre nem tudjuk, hogyan segíthetünk a gyimesi ingázóknak. Hivatalosan az ötven kilométeren belüli távolságra a bérlet árát tudjuk elszámolni – tette hozzá.
Szavait azzal egészíthetjük ki, hogy az elszámolás a korábbi években nagyon rapszodikusan, megszakításokkal működött, majd kormányhatározattal szabályozták a bérletre kifizethető összeget, ami legtöbb 26 lej lehet három kilométeres távolságra, s kilométerenként két lejjel emelkedhet 50 kilométerig. Ami sajnos nem fedezi a bérlet költségeit olyan diákok esetében, akik nagyobb távolságokról ingáznak. A gyimesieken az sem segít, hogy az idén márciusra a szaktárca 76.000.000 lejt különített el iskolabuszokra, amit a helyhatóságok kapnak, hogy az elszigetelt településekről iskolába szállítsák a tanulókat.
A megoldás reményében telefonon kérdeztük meg Berszán Lajos esperes-plébánost, aki elmondta, hogy azoknak a diákoknak, akik vállalják a fegyelmet, az ellenőrzést, támogatást tudnak nyújtani a bentlakási költségek fedezésében. Ezt egy komoly beszélgetés kell megelőzze, de ilyen kéréssel még nem fordultak hozzá. Jó hírként közölte viszont, hogy a jövő tanévtől az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban egy agroturisztikai szakosztály beindítását tervezik, ami részben segítene azokon a diákokon, akik a nyolcadik elvégzése után szakmát szeretnének tanulni.
Megkerestük Deáky András nyugalmazott magyar–német szakos tanárt, volt iskolaigazgatót, aki a Deáky panziót működteti Gyimes-bükkön. Arról érdeklődtünk, hogy valóban nincs egy olyan élelmes vállalkozó, aki buszjáratot indítana Csíkszeredába, amivel az ingázó diákok a megfelelő időpontban utazhatnának ide-oda? Mint elmondta, ritkán járt autóbusz a Gyimesekben, s az is csak olyan időpontban, ami nem felel meg a fiataloknak.
Bár nem szeretnénk belenyugodni, hogy nincsen megoldás, egyelőre csak a remény marad, hogy valamilyen segítséggel mégiscsak elindulhat a rendszeres buszjárat a Gyimesekből Csíkszeredába, s talán az oktatás korifeusai is megértik, hogy az elnéptelenedő szakiskolák, szakközépiskolák csak úgy tarthatók fenn, ha a vidéki tanulók oda-vissza utazását lehetővé teszik.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

In memoriam Mihálka Zoltán: végső búcsú magyar kultúránk szürke eminenciásától
Újabb súlyos veszteség érte magyar közösségünket Mihálka Zoltán váratlan halálával. A sors kifürkészhetetlen akaratából rövid időn belül Ő a második értékes, elhivatott emberünk, akit utolsó útjára kísérünk.
Nehéz ilyen szomorú alkalomból szavakat találni Mihálka Zoltán gazdag életművének, értékes tevékenységének méltatására. A szürke eminenciás jelzővel szeretnénk érzékeltetni, mennyire szerény és visszafogott ember volt. Egész élete, sokoldalú munkássága, elért eredményei, sikerei méltán tehették volna büszkévé.
A szatmárnémeti tanítóképzőt kiváló eredménnyel végezte, így tanárai továbbtanulásra biztatták. A kolozsvári, akkor még Bolyai Tudományegyetem történelem szakán nyert kitűnő képesítést. Kiváló íráskészségére, elemzői adottságára – amelyről a diáktudományos körben tett bizonyságot – már végzős korában felfigyeltek. Az akkori országos napilap, az Előre Bukarestbe hívta meg munkatársnak, ahol külpolitikai rovatszerkesztő és kommentátor volt. 1967-től szerkesztőségi főtitkár, majd a művelődési rovat vezetője lett. Írásai, tanulmányai jelentek meg a Korunkban, a Hétben, a Művelődésben, az Ifjúmunkásban, az Új Életben. Ezek mind értékes művelődéstörténeti, történelmi, esztétikai írások voltak.
A rendszerváltást követő, ígéretesnek induló évben Nagyváradra költözik családjával és 1990-ben a rövid életű Kelet – Nyugat című lap rovatvezetője, 1992-től nyugdíjazásáig az akkor még Nagyváradon megjelenő Erdélyi Napló főtitkáraként dolgozott. Nyugdíjas éveiben is közölt értékes írásokat az Erdélyi Naplóban és a Partiumban, valamint tudósítója volt a Duna TV-nek is. E sokrétű sikeres és eredményes munkássága ellenére mindig megőrizte szerénységét, nem várt, de sajnos nem is kapott jelentősebb elismeréseket. Munkáját mindig szolgálatnak tekintette, jelentős értékekkel gazdagította kisebbségi magyar kultúránkat. Ezért érdemli meg a magyar kultúra szürke eminenciása címet. Mindig és mindenkivel szemben segítőkész volt. Így mutatkozott meg igazi emberi nagysága. Kitűnő stiliszta volt, rendkívüli tehetséggel megáldott ember, aki sajnos utolsó éveiben meglehetősen visszavonult az írástól, közléstől. Amit írt, az példaértékű, igazi gyöngyszemei a történelmi ismeretterjesztésnek. Éves rendszerességgel közölt tanulmányokat a Református Kalendáriumban. Utolsó munkájaként 2014-ben Hóman Bálint történész életpályáját, munkásságát elemezte példás precizitással, világosan, közérthetően. Sokunk számára emlékezetes marad a Keresztutak című, szép képes album kapcsán írt ismertetője, történelmi esszéje, melyet a Keresztény szó című folyóirat is leközölt.
Példás családapa és férj volt, két sikeres, tehetséges gyermekére méltán lehetett büszke. Legnagyobb öröme drága kicsi unokája volt, akit nagyon szeretett és súlyos betegen, jóformán önkívületi állapotban, ha róla beszéltek neki, mindig életjelt adott. Az a legfájóbb családja számára, hogy további fejlődését, formálódását nem láthatta, nem segíthette.
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságnak több mint tizenöt éve aktív tagja volt. Éveken át együtt elemeztük, értékeltük a pályázatokra beérkezett írásokat. A Partiumi füzetek könyvsorozatának és többi kiadványaink szöveggondozását ma is végző kedves felesége, Magdolna, a felmerült problémákra mindig tőle kapott megfelelő, értékest megoldást. Végső távozása váradi magyar közösségünk számára is súlyos vesztesség. Keresztényként a boldog feltámadás reményében kísérjük utolsó földi útjára. Kérjük a Mindenhatót, adjon erőt és vigaszt szeretteinek az elkerülhetetlen súlyos veszteség elviselhetéséhez.
Drága emlékét szívünkben őrizzük mindhalálig.
Kupán Árpád
erdon.ro

Huszonöt éve indult újra Erdélyben a katolikus sajtó
Huszonöt évvel ezelőtt, 1990. február 12-én indult újra negyvenkét esztendő után a katolikus sajtó Erdélyben.
A Jakab Antal Keresztény Kör közleményében rámutat, Dr. Jakab Antal püspök, aki abban az időszakban a Gyulafehérvári Egyházmegye főpásztora volt, mindent megtett annak idején, hogy az új idők szavára megfelelő válaszokat adjon, ennek a törekvésnek az eredményeként indulhatott újra a katolikus sajtó.
A második világháború után is fennmaradt katolikus sajtót Erdélyben 1948-ban, az egyházi intézmények államosításakor szüntette meg a politikai hatalom, még az egyház nyomdáit is elkobozták. Az addig létező újságokat, folyóiratokat – Erdélyi Iskola, Erdélyi Tudósító, Zászlónk, Apostol –, ahogy Jakab Antal fogalmaz, „a történelem rossz ekéje gyökerestül kifordította a földből. Idegen világnak magvait szórta szét, s termése se lehetett más, mint bogáncs".
Az egyház évtizedeken keresztül – ismét Jakab Antalt idézve – „csak az élőszó bizonytalan sorsú eszközével szólhatott a Teremtő Istenről és a helyesen értelmezett világról". De még azt is kísérték „az evangélium példabeszédének verebei, akik a féltékenység sürgősségével kaparták szét a jó magot".
E hosszú, gyötrelmes időszak alatt Erdély egyházmegyéinek egyetlen rendszeres, államilag engedélyezett katolikus nyomdatermékét az éves falinaptár jelentette, s a hatalom egy-egy imakönyvön kívül semmilyen más alkalmi kiadvány megjelentetését sem engedélyezte.
Lap- és könyvkiadásra negyvenkét év elteltével, a rendszerváltozás hajnalán nyílt lehetőség. A kezdeményezés, hogy az egyházmegye indítson útjára egy keresztény alapokon álló hetilapot, amely a római katolikus vallásúak mellett más felekezetekhez tartozó szerzők előtt is nyitva áll, az azóta elhunyt Bajor Andor író, költő, Fodor Sándor író, műfordító, Keresztes Sándor, Magyarország későbbi vatikáni nagykövete, továbbá a jelenleg nyugalmazott Czirják Árpád, a kolozsvári Szent Mihály-templom akkori főesperes-plébánosa és Jakab Gábor Kolozsvár-kerekdombi plébános nevéhez fűződik.
Az egyház- és sajtótörténeti szempontból is nagy jelentőségű esemény, a lapalapítás 1990 januárjában történt a kerekdombi plébánián. Keresztes Sándor, arra hivatkozva, hogy a szerzői kör mellett minden bizonnyal a lap olvasótáborát is szélesítik majd más vallású olvasók, javasolta, hogy a tervezett újság címében ne a „katolikus", inkább a „keresztény" fogalom jelenjék meg. Így lett a lap neve Keresztény Szó és került címlapjára a kereszt jele, alatta a felirattal: „In hoc signo vinces", vagyis: „E jelben győzni fogsz."
Az első lapszám 1990. február 12-ére, Márton Áron püspökké szentelésének 51. évfordulójára jelent meg. Másfél év tapasztalatait és az olvasói igényeket figyelembe véve a kiadó a Keresztény Szót – a formátumát is megváltoztatva – havonta megjelenő katolikus kulturális folyóirattá módosította, ezzel egy időben pedig, 1991 októberében elindította a Vasárnap katolikus hetilapot.
Napjainkban meglehetősen széles a katolikus sajtó- és médiaorgánumok köre. Az említett lapok – Keresztény Szó, Vasárnap – mellett megjelenik a Krisztus Világa, az erdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja és ugyancsak szerkesztenek egy időszakos periodikát a gyulafehérvári kispapok MégIS címmel.
A Csíksomlyói Ferences Rendház húsvét, pünkösd, Mária neve és karácsony ünnepére a Csíksomlyó üzenete folyóirattal örvendezteti meg olvasóit. Plébániai értesítő szinte mindenütt van, ha papír alapon nem is, de a világhálón bizonyosan. Elsősorban a kolozsvári Verbum, de más kiadók jóvoltából, illetve magánkiadásban számos katolikus tartalmú könyvkiadvány lát napvilágot.
Krónika (Kolozsvár)

Jakab Antalra emlékeztek
Püspökké szentelésének 43. évfordulóján, február 13-án vallási szertartással, koszorúzással és tanulmányi versennyel emlékeztek a kilyénfalviak és vendégeik Jakab Antalra.
Immár nyolcadik alkalommal szervezett tanulmányi versenyt Jakab Antal emlékének tiszteletére a tekerőpataki Tarisznyás Márton Általános Iskola. A rendezvényt ezúttal a püspök szülőfalujában, Kilyénfalván tartották, lehetőséget teremtve a helyieknek is az emlékezésre. A program rövid vallási szertartással kezdődött – Jakab Antal szobránál Fejér Lajos helyi plébános mondott szentbeszédet. A templomkertben összesereglett emlékezők koszorúzással rótták le kegyeletüket a püspök emléke előtt.
A vetélkedőre a gyergyói települések általános iskolásai mellett Búzásbesenyőből, Gyímesbükkből, Maroshévízről is érkeztek versenyzők, összesen tizenhat csapat mérte össze felkészültségét, tudását. „Segíteni igazán szeretettel, szeretetből lehet” mottóval hirdették meg az idei vetélkedőt a szervezők, Jakab Antal élete és munkássága mellett a 25 éves Gyulafehérvári Caritas, illetve a szintén 25 éves évfordulóját ünneplő Keresztény Szó vallási kiadvány is alapját képezte a diákokra váró feladatoknak.
A négytagú zsűrinek nem volt könnyű munkája, Kari Attila, a tanfelügyelőség képviseletében; Kafer György a tekerőpataki iskola újpesti testvériskolájának igazgatója; Ferenczi Attila a Salamon Ernő Gimnázium aligazgatója és Ördög Csilla a Caritas képviseletében pontozta a diákok tudását kreativitását. Az első helyezést az „Akarat” a másodikat a „13-as szám”, a harmadika helyezést megosztva kapta a „Szeretet” és a „Dominus meus et Deus meus” csapata.
A versengés izgalmain énektanítással enyhítettek a szervezők, vallási énekekkel és népdalokkal gazdagítva a diákokat. Amint azt Kolumbán Csilla vallástanár, a rendezvény főszervezője mondta, az éneklés is Jakab Antal szellemiségét idézi, hisz a püspök nagyon szerette az énekeket, az egyházi zene mellett a népdalokat is. Ő maga is szépen énekelt és sokat tett azért, hogy mindenki énekeljen.
A rendezvényen résztvevő Bodó Péter nyugdíjas plébános püspökhöz fűződő személyes élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel, érdekességként hívta fel a figyelmet arra, hogy az éppen rajta lévő reverenda szövetét Kilyénfalva nagy szülöttjétől, Jakab Antaltól vásárolta.
A kellemes hangulatban zajló vetélkedő közös ebéddel és táncházzal zárult.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Huszonöt éve
Pontosan huszonöt évvel ezelőtt tartottuk az első Keresztény Szót a kezünkben, izgalommal, örömmel szimatolva az akkor még a hagyományos betűszedéssel, nyomdai technikával készült lapot, hitetlenkedő örömmel nézve, ahogy rég dédelgetett álmunk testet öltött, színvonalas tartalommal telt meg. Hiszen álmodoztunk, sokan, sokfelé, titokban vagy egymással megosztva, arról, hogy egyszer Erdélyben ismét nyilvánosság elé tárhatjuk a katolikus, a keresztény kultúra tárházát, újdonságokat és régi értékeket, hogy mindez olyan természetessséggel kerül vissza a kulturális közgondolkodásba és vérkeringésbe, amilyen természetes része az életnek, a mindennapoknak, ahogyan jelen volt és alakította az egyéni és közösségi életet.
Gondosan választották ki az első szerkesztők az indulás időpontját, hogy az Márton Áron püspökké szentelésének napjára essék, ezzel jelezve egy irányvonalat, elköteleződést, és már akkor kérve ezzel a szentté avatandó, szentéletű, a kultúra és közösség iránt fiatalságától elkötelezett püspök égi támogatását.
Mesélhetnénk most adomákat és az emlékezetben megőrzött mozzanatokat, mikor ki mit mondott, ki kezdeményezett, ki fogadta el, ki járta ki az adminisztratív utakat, ki adott áldást, ki írást az első lapszámhoz... „Fényezhetnénk” magunkat, sorolhatnánk neveket, ki hogyan kezdett bele a közös, mindenképp óriási lelkesedéssel elindított munkához, és hogyan fejlődtünk mindannyian, hogyan tanultunk bele a szakmába, hogyan váltunk csapattá, hogyan éltük át a következő éveket, hol fent, hol lennebb. Vannak az induló csapatnak tagjai, akik immár Isten jobbjáról drukkolnak nekünk tovább, és a veszteségekbe, a szerkesztőséget más szolgálatra váltók elvesztésébe is olykor kissé mi, maradók is belahaltunk. Isten szándéka, az elköltözöttek „lobbija”, no meg a most itt élő közösség java magyarázza, hogy lapunk sok-sok nehézség ellenére huszonöt éve megszakítás nélkül működik, vannak kitartó és hű olvasói, rajongói, tisztelői, van tudományos töltete és olvasmányos oldalai, fejlődött, színesedett – és hitünk, reményünk szerint van jövője is. De csak Önökkel, kedves olvasók, az erdélyi, romániai magyar katolikus, keresztény kultúra iránt érdeklődőkkel! Köszönjük az elmúlt huszonöt évet, a főegyházmegyei vezetés és papság támogatását, az egyházmegyék anyagi ráfordítását, érdeklődését, szerzőink szellemi erőfeszítését, és minden korábbi és jelenlegi munkatársunk munkáját, élete ideadott morzsáit!
Bodó Márta,
főszerkesztő
Vasárnap (Kolozsvár)

Hitélet – Bajor Andor barna pokrócától a mai Keresztény Szóig
Bajor Andor, Fodor Sándor, Sütő András, Cs. Gyimesi Éva veretes szövegeit, Egyed Emese-, Szabó Lőrinc-, Kovács András Ferenc-verseket is hallgathattunk a Keresztény Szó katolikus havilap létesítésének negyedszázados évfordulójának ünnepségén, amelyet a római katolikus nőszövetség Szentegyház utcai székhelyén tartottak március 16-án, hétfőn. Szőcs Csaba plébános, a Keresztény Szót megjelentető Verbum Kiadó igazgatója moderálásával Jakab Gábor plébános, a lap egykori főszerkesztője, Bodó Márta jelenlegi főszerkesztő felelevenítette az elmúlt 25 évet, rávilágított a jelenre és a jövőre is. Lokodi Anna és Böjte Csongor verseket mondott, a lapban megjelent írásokból olvasott fel. Közreműködött Török Szilvia (ének) és Potyó István (zongora).
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – 25 éve püspök Jakubinyi György
Az ünnepelt – akit az egyik legképzettebb bibliaszakértőnek és tanárnak ismernek el – hangsúlyozta: a Szentírás tulajdonképpen hálaadás a teremtésért. Isten jókedvében találta ki a papságot – mondotta az érsek –, annak kegyelmeit az egyházon keresztül gyakorolja.
Minden kegyelem, ez a 25. évforduló pedig a hálaadás napja. Megemlékezett püspökké szenteléséről, amelyet Francesco Colasuonno különleges pápai nuncius végzett, valamint a társszentelőkről, Jakab Antal és Bálint Lajos püspökökről. Hálával gondol máramarosszigeti szüleire és hitoktatóira, az őt pappá szentelő Márton Áron püspökre, Szent II. János Pál pápára, aki 1990-ben Aquae Regiae címzetes püspökévé és gyulafehérvári segédpüspökké, 1991-től a romániai katolikus örmények apostoli kormányzójává, 1994-ben a főegyházmegye érsekévé nevezte ki.
Különszámmal köszöntötte az érseket a Keresztény Szó.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

„Bajorra nem csak az évfordulókon, hanem mindennapjainkban is szükségünk van”
Én már messzire járok… címmel szervezett emlékestet Bajor Andor író, szerkesztő halálának huszonötödik évfordulójára a Szent Mihály-plébánia és a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület. Bajor Andor életútját, aki az 1989-es rendszerváltást követően létrejött katolikus folyóirat, a Keresztény Szó főszerkesztője is volt, Kovács Sándor római katolikus főesperes, a Verbum Egyesület kuratóriumának elnöke, irodalmi munkásságát pedig Dávid Gyula irodalomtörténész méltatta. A rendezvényre január 25-én került sor a római katolikus nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében, a zenei műsorban közreműködött Török Szilvia és György Róbert énekművész, zongorán kísért Potyó István.
– Méltó és igazságos, hogy ez a díszterem olyan kimagasló íróra való emlékezésnek ad otthont, mint Bajor Andor. Számára gyerekkorától lelki szükséglet volt a templom.  Jakab Antal Gyula megyéspüspök nem véletlenül bízta meg őt 1990-ben a Kolozsváron megjelenő Keresztény Szó római katolikus hetilap főszerkesztői feladatával. Életműve, több mint 40 éves munkássága elismerésre és hálás kegyeletre kötelez mindenkit. Szeretetéből és igazságérzetéből fakadó humorával lenyűgözte az olvasót. Belelátott a társadalmi és az emberi viszonyokba, a testet-lelket sorvasztó nyomorúságokba. Érezte a nyomasztó kommunista cenzúrát, tudta, hogy sok mindent nem írhat meg úgy, ahogy szeretné. A mi feladatunk az, hogy a tőle kapott szellemi örökséget továbbítsuk a fiatal nemzedékeknek – mondta Kovács Sándor.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Zarándokút a zűrzavarban
Negyedik alkalommal szervezte meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a pedagógusok lelki napját. Ezúttal az irgalom és a szeretet átalakító erejéről szólt az interaktív előadás.
Benedek Ramóna hitoktató köszöntötte a nagyváradi Posticum központban összegyűlteket, s mutatta be Bereczki Silvia segítőnővért, a Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek marosvásárhelyi rendházának főnökét, a rend tartományfőnökének tanácsosát, a Vasárnap katolikus hetilap felelős szerkesztőjét, a Keresztény Szó szerkesztőjét, aki egyúttal fizikatanárként is dolgozott.
Kiszakadva
Benedek Ramóna elmondta, a rendet második családjaként tekinti, s reméli, hogy az előadás segítséget nyújt majd az önmagunkra és egymásra találáshoz. „Húzzuk ki ezt a napot a naptárunkból és adjuk át a Jóistennek” – hangzott el.
Böcskei László megyés püspök köszöntötte a jelenlévőket, majd arról szólt: a római templomok felé zarándokok számára kialakított utak vezetnek, melyek folyosóként hatnak a hétköznapi zűrzavar közepette. A zarándokok imádkozva haladnak végig ezeken, kiszakadva a mindennapok tumultusából – s ez a lelki nap is egyféle folyosó a tumultus közepette, hiszen szükségünk van egy lelki időre, segítségre abban, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból és egy kegyelmi időt éljünk át. Főleg a pedagógusoknak fontos ez, hogy küldetésükben meg tudjanak állni, s meg tudják ismertetni az utat a gyerekekkel, a szülőkkel.
Tanúságtétel
Bereczki Silvia nővér a későbbiek során elmondta: örül, hogy van egy ilyen lehetőség, alámerülni a Jóistennel és aztán felbukkanni az embereknél, s nem utolsó sorban azoknak a tanároknak a tanúságtétele, akik nem hittant tanítanak, hatásosabb lehet, mint a többieké, a diák pedig másképp viszonyul  ahhoz a tanárhoz, akit átjárt Isten szeretete. „Helyezzük a Jóistenbe a mindennapjainkat, a Jóistennek helye van a mindennapjainkban. Legyen ez a nap kontemplatív hallgatás Isten felé” – hangzott el. Mind az irgalom, mind a szeretet a Jóisten neve, s mindkettő összetartozik. Vannak pillanatok, amikor valakinek a szíve megesik rajtunk – amikor olyannak szeretnek, amilyenek vagyunk – ez az irgalom legtisztább kifejeződése. Szükségünk van erre, hiszen mindannyian tisztítótűzben vagyunk, a Jóisten szeretete kiéget belőlünk mindent, ami nem szeretet.
Töltekezés
A későbbiekben a jelenlévők egy, a Szentháromságot és az embert ábrázoló alkotást kontempláltak, majd megosztották egymással élményeiket. A rendezvény második érsze során a Szentírással kapcsolatos foglalkozások voltak, a lelki nap imával és kiértékeléssel ért véget.
Amint Dr. Kovács Zsolt püspöki irodaigazgatótól megtudtuk, a lelki napot mindig a húsvéti készülődés időszakában szervezik, s a római katolikus hitoktatókon keresztül hívják meg az egyházmegye katolikus pedagógusait az egynapos foglalkozásra. A pedagógusok ugyanis mindig csak adnak, nevelnek, ezért fontos, hogy az ő nevelésük, lelki töltekezésük is biztosítva legyen. Ilyen alkalmakkal egyúttal ismerkednek is, hiszen a nagyváradiak mellett ezúttal is érkeztek többek között Érmihályfalváról, Szalontáról, s a Szilágyságból is.
Neumann Andrea. erdon.ro

Az irgalmasság arcai
Székelyudvarhely, Brassó, Marosvásárhely, Medgyes, Kolozsvár, Gyergyóremete, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda után Sepsiszentgyörgyön a Szent József-plébánián mutatta be június 19-én Bereczki Silvia segítőnővér, a Vasárnap és Keresztény Szó felelős szerkesztője a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület gondozásában Kolozsváron nemrég kiadott, Sokarcú irgalmasság Vallomások, interjúk, tanulmányok című kötetet.
Szabó Lajos kanonok-plébános házigazdaként köszöntötte a jelenlevőket, bemutatta a segítőnővért, akit a háromszékiek jól ismernek a különböző lelkigyakorlatokról.
Silvia nővér Az irgalmas szeretet átalakító ereje című előadásában kitért a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság évére – szerinte az irgalmasság út, amely egyesíti Istent és embert: kitárja az ember szívét arra a reményre, hogy bűneink korlátai ellenére is mindenkor szeret minket a jó Isten. A nővér több gondolatkört közvetített: az Isten odahajló szeretetéről beszélt, aki a rászoruló ember segítségére siet. Ez csoda és felhívás arra, hogy mi is ezzel a gondoskodó szeretettel, odahajló alázattal és dinamikus erővel közelítsünk egymáshoz.
A Sokarcú irgalmasság című kötetben különböző településeken élők vallanak arról, hogyan jelenik meg e téma az egyes emberek, szerzetesek, családok életében. Az irgalmasság gyakorlásának fontos és érzékeny voltáról tett tanúságot Kozma Ferenc lelki gondozó, mentős asszisztens, aki már hét éve önkéntes munkatárs a Bonus Pastor Alapítvány sepsiszentgyörgyi csoportjában. Elmondása szerint legtöbbször a bizalmatlanságot kell leküzdeni, de valójában arra vágynak a betegek, hogy valaki lehajoljon hozzájuk és felemelje valamilyen formában. A könyvbemutatón elhangzott: a közösségi élet az irgalmasság iskolája, akár szerzetesként, akár családban éljük. Dánél Francesca elöljáró nővér az árkosi Irgalmasság Anyja Kismamaotthonért felel, az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinek rendjéhez tartozik. Beszélt azokról a helyzetekről, amikor emberi méltóságukban sérült lányanyáknak segítenek, hogy új életet kezdjenek. A könyvben Regina nővér is vall élettörténetéről, és megismerhetjük az Őrkőn lakó Szeretet Misszionáriusainak munkáját, akik a roma telep lakói között élik életüket.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Keresztény értelmiségi nők vallomásai
Bemutatták Bodó Márta Nőszirom című kötetét
Izgalmas és megtisztelő volt Bodó Márta számára a vállalt feladat, minden alkalommal úgy érezte, beszélgetőpartnerei „nagyon mélyre engedik”.
Az interjúalanyok jelentős részét már korábban is jól ismerte, a pörgős, zajos hétköznapokban viszont ritkán jutott idő arra, hogy bensőségesebb kapcsolatba kerüljenek. Transzcendens egyórákként tartja számon ezeket az alkalmakat, valósággal lebegett a beszélgetések után, lelkileg egyértelműen gazdagabbnak érezte magát. A szerző, a Vasárnap hetilap és a Keresztény Szó kulturális havilap főszerkesztője erről szerdán délután, Nőszirom című kötetének bemutatóján beszélt a Györkös Mányi Albert Emlékházban, Egyed Emese költő, irodalomtörténész pedig arról gondoskodott, hogy a tíz interjú hangulatához hasonlóan az est is minél meghittebben teljen. Ennek érdekében szólította meg a jelen lévő Ferenczi Enikő lelkészt, mentálhigiénés szakembert és Buzogány Emese kórházlelkészt, hogy oda-vissza is kérdezgessék egymást Bodó Mártával, a zenei pillanatokról pedig Starmüller Éva és Geréd István gondoskodott.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Testellenes a kereszténység?
A nagyváradi római katolikus püspöki palota dísztermében mutatták be hétfő délután a kolozsvári Verbum Kiadó jóvoltából megjelent Testben élünk című könyvet a szerkesztő jelenlétében.
A témát teológiai, egyháztörténeti, orvosi és pszichológiai szempontból körüljáró kötetben megszólal a színész, a táncpedagógus, a szerzetes, a tanár, a filozófus, a gazdálkodó, a pasztorálasszisztens, a kórházi lelki gondozó. A 376 oldalas könyvben harmincnyolc ember szakmai és emberi vallomása, véleménye sorakozik fel a test témájáról, egyebek mellett arról például, hogy valóban csak egészséges testben van egészséges lélek, vagy mi van akkor, ha a lélek szárnyalni szeretne, de a test folyton lehúzza?
Szőcs Csaba, a Verbum kiadó igazgatója kifejtette: elsősorban Erdély, a Partium és a Bánság magyar nyelvű katolikusainak- de nem csupán nekik- igyekeznek igényes, a lelket megmozgató olvasnivalót kínálni, illetve a hitoktatókat segédanyagokkal látják el. Az április 24-én Váradon is ismertetett Testben élünk című könyv a Keresztény Szó újraindult sorozatának harmadik darabja, a korábbi kettő egy-egy évfordulóhoz és dátumhoz kötődött. Úgy fogalmazott: érdekes, hogy a kiadó nevének (Verbum) magyar jelentése ige, Szent János evangélista azt írta, hogy az Ige testté lett, a könyv témája pedig a test, mely mindannyiunkat érdekel, hiszen a testben való lét problémája életünk különböző szakaszában valamennyiünket érint.
Bodó Márta szerkesztő azt mondta: a Keresztény Szó 2014 augusztusában adott teret a témának, ami sokak számára tűnt a tájainkon újszerűnek. Folytatva a kérdés körüljárását, 2015 márciusában a testi-lelki szenvedésnek szenteltek egy lapszámot, majd mindezeket az anyagokat egybegyűjtve, továbbgondolva, újabb szempontokkal kiegészítve készült el ez a kiadvány, melynek borítólapján látható élénk piros vonal egyes vélemények szerint olyan, mint egy szívgörbe. Különben négy nagyobb fejezetre van osztva: Testek, Test és lélek, A szenvedő test, Testben élve a világban. Az első amolyan felvezetése, egyháziasabb, biblikus és kultúrtörténeti megközelítése a témának, közérthetően, a második egészségügyi jellegű, a harmadik pszichológus, illetve gyakorló kórház pasztorációban dolgozók írásait tartalmazza, a negyedik pedig hatalmas palettát jelenit meg: a romantikus szerelem mítosza, a születés titkai, tudatos mozgáskultúra, tánc, a színpadon megjelenő test stb.
A könyvbemutatón arra a talán kissé provokatív kérdésre, hogy testellenes-e a kereszténység, Böcskei László megyés püspök adott egyértelmű választ. Leszögezte: nem, hiszen a feltámadott Krisztus a test „kihasználásával” vezette a kétkedőket hitre, ennek megtapasztalásával mutatta meg az igazsághoz vezető utat. Ha tehát a keresztény egyház testellenes lenne, akkor Jézus más megnyilvánulási formát választott volna, arról nem is beszélve, hogy liturgikus testtartás is létezik. A testet és a lelket, a kettőt egymásban és egymással, egymás mellé állítva kell helyesen kezelni, örülve annak, ami vagyunk- tette hozzá.
Hozzászólt még a témához Ozsváth Judit újságíró, Fodor József vikárius, Kiss Márton bélfenyéri plébános, Husztig Róbert érmihályfalvi segédlelkész és Holló Barna képzőművész is.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Idén is megemlékeznek Márton Áronról a szülőfalujában
Konferencia és szentmise augusztus 26-án Csíkszentdomokoson
A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért szervezésében hatodik alkalommal tartják meg augusztus 26-án (a püspök születésnapjához legközelebb eső hétvégén) a Márton Áron tiszteletére rendezett megemlékezést és konferenciát. A program szombat de. 10 órakor a plébániatemplomban szentmisével kezdődik, amelynek főcelebránsa és ünnepi szónoka Jakubinyi György érsek. A konferencia résztvevőit háromnegyed 12-kor a csíkszentdomokosi művelődési házban köszöntik. Előadást tart Seres Attila budapesti történész (Márton Áron lengyel tükörben), Benkő Levente kolozsvári történész, újságíró (Szemelvények a Márton Áron elleni sajtóhadjáratból, 1948–1949); Oláh Sándor Homoródalmáson élő társadalomkutató (Az erdélyi magyar egyházak a kommunista hatalom társadalomátalakítási kísérletében, 1949-1952); Nagy Mihály Zoltán nagyváradi történész (Márton Áron dilemmái a börtönből való szabadulás után), Virt László magyarországi szociológus, hittanár (A két Áron. Párhuzamok (és kereszteződések) Márton Áron és Tamási Áron életében, gondolkodásában); a Rómából érkező Kovács Gergely posztulátor (Új fejlemények Áron püspök boldoggá avatási eljárásában). A konferencia a háromnegyed négytől kezdődő filmvetítéssel zárul. Először láthatja a közönség Zágoni Balázs rendező A püspök reggelije címűdokumentumfilmjét (operatőr-vágó: Tóth Orsolya).
Az augusztus 26-án tartandó rendezvényről Lázár Csillát, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatóját kérdeztük, aki elmondta: örülnek, hogy az elkezdett hagyományt életben tudják tartani, sőt folyamatosan fejleszteni, bővíteni, új elemekkel gazdagítani is tudják. Az idei programból kiemelte, hogy először kapcsolódik be Oláh Sándor kutató, aki antropológiai szempontokat hoz a konferenciára, s mivel a kollektivizálás történetét kutatja, ezúttal az egyház helyzetét mutatja be a tanúkkal készített interjúk alapján. Seres Attila budapesti történész ezúttal Varsóból hoz egészen friss kutatásain alapuló, még nem hallott, nem publikált adatokat Márton Áronról lengyel szemszögből. A múzeum igazgatója és a rendezvény főszervezője Zágoni Balázs filmjét emelte még ki a programból, amely egy hosszabb idő alatt elkészült dokumentumfilm és A püspök reggelije címet, Márton Áron első ötven éve alcímet kapta. A dokumentumfilm Márton Áron gyermek- és ifjúkoráról, első világháborús élményeiről, és pályaválasztás körüli belső küzdelmeiről, lelki vívódásairól mesél családtagok, szemtanúk, közeli munkatársak, történészek tolmácsolásában. A film érdekessége, hogy arról a periódusról is szót ejt, amiről általában kevesebbet szoktak beszélni: hogyan készült, hogyan készítették Márton Áront a püspöki pályára? Lázár Csilla kiemelte, hogy a film alkotói eddig nem látott archív felvételeket kerestek és találtak Márton Áronról, így a film a gazdag fényképanyag mellett ezeket is bemutatja. A rendező és a szervzők szeretnék, ha a film után a látottakról beszélgetnének a résztvevőkkel.
A megemlékezés támogatói: Bethlen Gábor Alap, Budapest; Csíkszentdomokos önkormányzata; Hargita Megyei Kulturális Központ – Hargita Megyei Tanáca; Felcsík Kistérségi Társulás. Médiapartnerek: Mária Rádió Erdély, Vasárnap katolikus hetilap, Keresztény Szó.
Bodó Márta / romkat.ro

Kolozsvár is csatlakozott a budapesti Ars Sacra fesztiválhoz
A tízéves budapesti Ars Sacra fesztiválhoz csatlakozott a kolozsvári Szent Mihály Plébánia, így a magyarországi rendezvény részeként Kolozsváron is szerveztek egy kiállítást. Az Üzenet a szakralitásból című tárlatot szeptember 16-án, szombaton nyitották meg. A megnyitón felszólalt Sabău-Trifu Cristina kiállító művész, a tárlat kurátora, Kovács Sándor főesperes, illetve Bodó Márta, a Keresztény Szó és a Vasárnap főszerkesztője.
Sabău-Trifu Cristina, a kiállítás kurátora a megnyitón elmondta: az ötlet, hogy Kolozsvár is csatlakozzon a budapesti Ars Sacra mozgalomhoz, a tavalyi fesztivál során merült fel, Dragonits Mártával, a fesztivál főszervezőjével folytatott beszélgetés során.
– Akkor kiderült, Dragonits Márta vágya, hogy az Ars Sacra mozgalom a határokon túl is terjedjen. Akkor kért fel arra, hogy vállaljak ebben szerepet, én pedig nagyon örvendtem a felkérésnek – mesélte a kurátor.
Beszélgetésüket követően a művésznő felkereste Kovács Sándor főesperest, hisz úgy gondolta, Kolozsvár, Erdély kulturális fővárosa lenne méltó helyszíne ennek a kezdeményezésnek. A főesperes támogatta az ötletet, így a kurátor, Bodó Mártával közösen, elkezdte felkeresni a művészeket, hogy vegyenek részt a kezdeményezésben.
A kiállítás arculatánayak kialakításakor figyelembe vették a budapesti fesztivál értékeit, de az erdélyi sajátosságokat is. Sabău-Trifu Cristina elmondta, az általa programnak nevezett kezdeményezésnek három fő célja van: az egyház gyűjtse össze a szakrális világból inspirálódó művészeket, akik majd közösen állhatnak elő ötletekkel. A kurátor kiemelte, a programja célja a művészek közötti párbeszéd elősegítése, illetve szeretné, ha a hanyatló keresztény egyházat Európában a művészek közösen próbálnák feléleszteni.
A megnyitón felszólalt Kovács Sándor főesperes, aki beszédében kiemelte: az egyház mindig is élt a „művészetek sajátos kifejezőerejével, isten dicséretében, és mindenkor barátja volt a képzőművészeknek, nemes szolgálatukat szüntelenül igénybevette”.
– A szakrális művészet feladata, hogy a maga eszközeivel, megjelenítse az emberek hitét; mindenkor gyarapította, gazdagította az egyház művészi értékeit. A művészet segít abban, hogy az emberiség családja felemelkedhessék az igazság, jóság, szépség magaslataira és hogy az Isten bölcsességét megvilágítsa – mondta a főesperes, aki szerint a kiállított alkotások tükrözik alkotóik hitét, szellemi beállítottságát és istenkereső szándékát.
Bodó Márta a kiállításmegnyitón kiemelte: manapság állandóan vizuális ingereknek vagyunk kitéve, így ez a kiállítás segít abban, hogy egy kicsit elhallgassunk, lecsendesedjünk, meditatív állapotba kerüljünk.
– Nézzék, érezzék magukénak ez alatt a hét alatt ezt a kiállítást, érezzék meg azt, hogy a teológia nem feltétlenül valami nagyon elvont filozófia, nehezen emészthető elmélet. A teológia az a gyakorlatban megélt élet, így mindenkinek kell legyen teológiája, akár hívő, akár nem – emelte ki a megnyitón Bodó Márta.
A megnyitón fellépő férfikar, Potyó István karnagy vezényletével, erdélyi forrású gregorián dalokat adott elő.
A kiállítás szeptember 24-ig látogatható a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 2. szám alatti épület tetőtéri kiállítótermében.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Aki a humor magántanára volt az élet iskolájában – Bajor Andorra emlékeznek Kolozsváron
A kilencven éve született Bajor Andorra emlékeznek azzal a kolozsvári rendezvénnyel, amelyet a Polis Könyvkiadó és az író családja szervez szombaton 17 órától a Minerva-házban.
A rendezvényen a Főúr, írja a többihez – Bajor Andor emlékezete című, Bajor Ella és Dávid Gyula szerkesztette kötetet Balázs Imre József, Bodó Márta, Dávid Gyula és Jakab Gábor mutatja be, az író műveiből Rekita Rozália, Köllő Csongor, Györgyjakab Enikő és Bodolai Balázs színművész olvas fel. Kilencven éve született, s több mint 25 éve annak, hogy földi mivoltában eltávozott közülünk Bajor Andor, akiről Láng Gusztáv egykor azt írta, hogy »életünk iskolájában ő a humor nyilvános és rendes magántanára«. Könyvei ma is sorban jelennek meg határon innen és túl. Nem csak az évforduló, hanem művének töretlen népszerűsége is indokolja, hogy a Polis Könyvkiadó Emlékezet-sorozata ezúttal az ő életét és életművét eleveníti fel, válogatva a kortárs kritikák és az irodalomtörténeti tanulmányok legjavából, kortárs visszaemlékezésekből” – írták közleményükben a szervezők. A kötetbe szervesen épül be két átfogó életinterjú az 1980-as évekből, s több, a cenzúra miatt annak idején közölhetetlen szatíra, paródia és vers, köztük olyanok is, amelyek miatt a szerzőnek, szerkesztőnek meghurcoltatásban volt része.
Bajor Andor író, költő, humorista Nagyváradon született 1927. szeptember 30-án, Debrecenben hunyt el 1991. január 25-én. Középiskoláit szülővárosában végezte, 1949-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen filozófia szakos tanári oklevelet szerzett. 1953 és 1957 között az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó szerkesztőjeként, 1957-től 1962-ig a Napsugár című gyermeklap munkatársaként dolgozott, majd 1969-ig az Irodalmi Könyvkiadó szerkesztője volt. 1969 és 1987 között a bukaresti Előre című napilap kolozsvári munkatársaként tevékenykedett. Több évtizeden át ő írta az Utunk című irodalmi hetilap szilveszteri Ütünk mellékletét. 1990 és 1991 között a kolozsvári Keresztény Szó című katolikus lap főszerkesztője volt. Szatíráiban a társadalmi élet egyes negatív jelenségeit, a hivatalnoki közönyt, a szolgalelkűséget tűzte tollhegyre, szívesen folyamodva a játékos fantasztikum eszközéhez. Paródiáiban a sematizmus akkoriban igen veszélyes szemléletének írói megnyilatkozásait gúnyolta ki, pontos diagnózisát adva a maga sajátos műfajában egy korszak irodalmi torzulásainak. Sajátos műfaját, a humoreszk eszközeivel megmódolt novellát fokozatosan alakította ki. Az 1950-es évek második felétől tűnt fel írásaiban a névtelen kisember, akinek esendőségében vagy kicsinyességében is az emberséget láttatta. Az ő szemszögéből nézve nemcsak a valóság torzulásai, hanem az eszmények is élesebben, tisztábban rajzolódtak ki. Krónika (Kolozsvár)

Megemlékeznek Fodor Sándorról, de még nem tudnak méltó emlékművet állítani neki Csíkszeredában
Biztosan nem állítanak szobrot Fodor Sándornak Csíkszeredában, az író 90. születésnapjára. Emellett a Szék útján álló házhoz – amelyben Csipike megteremtője nevelkedett – tervezett emléktábla sorsa is erősen bizonytalan. Utóbbi esetében van megoldás, csak alkalmazkodni kell a tulajdonos feltételeihez.
Kezdeményezés, akarat és nyitottság van, előrelépés azonban nincs a Fodor Sándor tiszteletére állítandó emlékmű ügyében. Ferenczes István író, költő, Lövétei Lázár László költő, Molnár Vilmos író és Szekeres Adorján szociológus márciusban azt javasolta a csíkszeredai önkormányzatnak, hogy emléktábla és egy szoborcsoport elkészítésének és kiállításának formájában tisztelegjen a város a csíkszeredai születésű Fodor Sándor József Attila-díjas író, szerkesztő emléke előtt.
A négy kezdeményező a javaslatban úgy fogalmazott, a város neves szülötte emlékére jó lenne készíteni egy réztáblát és egy szobrot vagy szoborcsoportot, amint a padon ülő író átöleli halhatatlan mesehősét, Csipikét. Az elképzelés szerint előbbi helyszínéül a Szék útja 24. számú ingatlant javasolták, abban a házban töltötte ugyanis Fodor Sándor ifjúkorát, a szobornak vagy szobrok helyének pedig a központi parkot ajánlották, hogy a gyerekek és a szülők le tudjanak ülni az író és Csipike mellé. Bár a javaslatban úgy fogalmaztak, hogy az említett elemek kihelyezésének időpontja december hetedike, Fodor Sándor 90. születésnapja lehetne, érdemi előrelépés egyelőre – egy hónappal az évforduló előtt – nem történt az ügyben.
Emléktábla az iskolában
Az önkormányzattól egyelőre nem kaptak kedvező választ, ám az író születésnapjának 90. évfordulója így sem múlik el megemlékezés nélkül Csíkszeredában – tudtuk meg Szekeres Adorjántól. A szociológus elmondta, a Segítő Mária Gimnázium és a Márton Áron Főgimnázium igazgatói nyitottan fogadták azt a javaslatukat, hogy emléktáblát helyezzenek el a tanintézmények dísztermében Fodor Sándor emlékére, hiszen az író ott végezte tanulmányait. Ezt Varga László, a Márton Áron Főgimnázium igazgatója is megerősítette: elmondása szerint az iskola szervezésében Fodor Sándor-emlékünnepséget tartanak december 7-én, továbbá az esemény fénypontjaként leleplezik majd a Dóczy András szobrász-kőfaragó által elkészített emléktáblát. Emellett a csíkszeredai önkormányzathoz benyújtott javaslattal kapcsolatosan Szekeres Adorján arról is beszélt, hogy Lövétei Lázár Lászlóval karöltve folyamatosan követték az ügy előremenetelét, az emléktáblával kapcsolatosan pedig nem várt akadályba ütköztek.
Az ennek helyszínéül javasolt Szék útja 24. számú ingatlan tulajdonosai ugyanis nem egyeztek bele a tábla kihelyezésébe. Megoldásként a kezdeményezők felvetették, hogy önkormányzati területre, a ház elé kellene kihelyezni az emléktáblát, erre a javaslatra azonban nem kaptak választ az önkormányzattól, illetve a szoborcsoport esetében sem tudnak semmilyen előrelépésről.
Ennek azonban nyomós okai vannak Füleki Zoltán csíkszeredai alpolgármester szerint. Mint mondta, az emléktáblával kapcsolatosan nagyban megnehezíti a helyzetet, hogy a tulajdonos nem egyezett bele a tábla kihelyezésébe a ház falára.
A magántulajdon szent és sérthetetlen, ha nem egyeztek bele, akkor nincs mit tenni. Egy emléktáblát pedig nem lehet egy akármilyen oszlopra vagy egy fára kihelyezni, illetve a járdára sem, hiszen nem Hollywoodban vagyunk, hogy az emléktáblán keresztül tapossanak és biciklizzenek az emberek.
Ha a tulajdonos beleegyezne, egy hónap alatt fel tudnánk szerelni az emléktáblát, hiszen gyorsan el lehet készíteni, nem is kerül hatalmas összegbe. A szobor már egy teljesen más dolog. Bár egyeztettünk már szobrászművészekkel, egyelőre csak elképzelések szintjén gondolkodunk erről.
Elviekben nyitottak vagyunk a szoborcsoport elkészíttetésére és kiállítására a városi parkban, a kérdés viszont az, hogy lesz-e rá pénzünk. A mai állás szerint ugyanis a kormány adóreformja miatt Csíkszereda körülbelül 15 millió lejt fog veszíteni a jövő év elején.
Egy teljes alakos szobor, pontosabban az az elképzelés, hogy az író ül Csipike mellett egy padon, nem kevés pénzbe kerül, és nem is egy rövid lejáratú projekt. Ehhez többek között engedélyeket kell beszerezni, meg kell tervezni, pályázni kell, ki kell önteni, és mindez hatalmas összegekbe kerül. Jelenleg tehát nem tudok választ adni arra, hogy mi lesz a sorsa, egyelőre nagyon bizonytalan a helyzet. Őszintén nagy aggodalommal tekintek a jövő év felé. Ha valóban csökken a jövedelem, Csíkszereda nagyon nagy bajban lesz” – húzta alá Füleki.
Van megoldás
A központi parkba elképzelt szoborcsoport megvalósítása tehát kérdéses, és biztos, hogy december hetedikére nem fog elkészülni, a Szék útjára szánt emléktábla azonban elméletileg még elkészülhetne. Füleki szerint utóbbinak egyetlen akadálya az, hogy a tulajdonos nem egyezett bele a kihelyezésébe, ám Bíró Csaba és felesége, Margit, az ingatlan tulajdonosai másként látják a helyzetet.
A házaspár szerdai látogatásunk alkalmával elmondta, ők sosem ellenezték az emléktábla kihelyezését, csupán abba nem egyeztek bele, hogy a ház falára helyezzék ki. Ennek oka, hogy a házat átépítették, így egyáltalán nem hasonlít már arra az épületre, amiben egykor az író élt.
Továbbá, mivel gyakran szemetet dobáltak be az udvarukra a régi átlátszó kerítésen keresztül, magasabbra cserélték azt, így be sem lehet látni az udvarra, ennek következtében nem is lenne látható az emléktábla a ház falán.
Arra azonban nyitottak, hogy a ház előtti zöldövezetre helyezzenek ki egy emléktáblát, sőt abba is beleegyeznének, hogy a bejárati kapu mellett álló kőoszlopra tegyék ki azt. Utóbbit viszont csak abban az esetben, ha nem lenne nagyobb, mint maga az oszlop, ami körülbelül egy 25x30 centiméteres táblát jelenthetne.
Fodor Sándorról
Talán nincs is olyan erdélyi magyar, aki ne hallott volna Csipikéről. Írója, megteremtője Fodor Sándor 1927. december 7-én született Csíksomlyón. 1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó, majd 1988-ig a Napsugár erdélyi gyermeklap szerkesztője volt, 1990-91 között a Keresztény Szónál volt szerkesztő. Irodalmi pályafutását novellistaként kezdte, 1954-ben jelent meg első kötete, a Fehérfenyő. Elbeszéléskötetei, kisregényei világát a székely humor, sajátságos életképek jellemzik. Csipikéről, a törpéről szóló meseregény-sorozatát – amelynek első része 1966-ban jelent meg – több nyelvre is lefordították, de ugyanígy emlékezetes olvasmánya a mai felnőtteknek a Fülöpke beszámolói is. 1982-ben megkapta a Román Írószövetség nagydíját. Magyarországon 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2001-ben József Attila-díjjal tüntették ki. Fodor Sándor 2012. március 28-án hunyt el Kolozsváron. Iszlai Katalin / Székelyhon.ro