"A Saguna Liga Sepsiszentgyörgyön létre akarja hozni az országos rangú Keleti-Kárpátok Múzeumát. Kérésüket azzal indokolják, hogy Kovászna és Hargita megye megyei múzeumait "egyoldalúan átszervezték, alapkiállításaikat felszámolták, azokból a román történelmi és civilizációs értékek nagy részét" kiemelték. A tervezet szerint azt új múzeum vegye át a meglevőktől az őstörténeti leleteket. /B. Kovács András: Kultúrmúzeum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 6./"

"Sepsiszentgyörgyön pár hónapon belül működni fog a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Múzeum sepsiszentgyörgyi kirendeltsége, amely már a Keleti-Kárpátok Múzeum magva, ismertette munkáját Ioan Lacatus. 1993-ban "a helyi románság ösztönzésére" létrehozták a Nicolae Colan Egyházi Dokumentációs Központot és Múzeumot, ez az ortodox egyház tulajdona. A múzeum a templomi művészetet mutatja be. A legrégibb ortodox templomok olyan Kovászna és Hargita megyei falvakban voltak, ahol ma már nem élnek románok, például 1712-ben létesült a köpeci és bükszádi templom. Számos román történeti munka foglalkozott az itt élt románokkal. Ioan Ranca professzor most dolgozik egy könyvön, ebben a román helynevek alapján következtet személynevekre. Lacatus kifejtette, hogy a Székely Nemzeti Múzeum /Sepsiszentgyörgy/ mellett román múzeumnak is kell lenni. /Kisgyörgy Réka: Exkluzív interjú Ioan Lacatussal, a kolozsvári Nemzeti Múzeum kirendeltjével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./"

Ion Caramitru művelődésügyi miniszter dec. 16-án elrendelte a Keleti-Kárpátok Múzeumának létesítését Sepsiszentgyörgyön. Egyelőre öt muzeológusi és három kisegítői állást hoztak létre. A múzeum épületét a prefektusnak kell biztosítani. A részletek megbeszélésére Gheorghe Tatu prefektus Bukarestbe utazik. Utazása előtt a prefektus elmondta, hogy a székházat a város központjában keresi. - A múlt évben, 1996. nov. 27-én, a Vacaroiu-kormény utolsó napjaiban adtak ki kormányhatározatot a Keleti-Kárpátok Múzeumának létesítéséről. Az új múzeum néprajzi részlege Vajnafalván lenne. Az új múzeumnak a román jelenlétet kell bizonyítania ezen a területen. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 18./

"Okt. 28-án a kormányülésen visszavonták Vasile Salcudean jelölését Kolozs megye prefektusi tisztségébe. Alexandru Farcas prefektus felmentése után az új prefektus kinevezése miatt belharc robbant ki a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP) kolozsvári szervezeténél. - A kormány tartalékából kétmilliárd lejhez jutottak a magyar történelmi egyházak. E határozat a magyar egyházfőknek Radu Vasile miniszterelnöknél tett múlt heti látogatásának eredménye. A pénzt elsősorban a lelkipásztorok fizetésének kiegészítésére fordítják. - Sepsiszentgyörgyön az Árkádos-házat, amelyben eddig az állami levéltár működött, a Művelődési Minisztériumhoz utalták, az ingatlan a Keleti-Kárpátok Múzeumának ad majd otthont. /Kiss Olivér: Kétmilliárd lej a magyar egyházaknak Visszavonták Salcudean jelölését. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./ Puskás Bálint Zoltán szenátor okt. 29-én, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy borúlátó Románia EU-csatlakozását illetően. Kijelentette, hogy mind az előző, mind a jelenlegi kormánykoalíció felelős, amiért a pénzintézetek és külföldi befektetők Románia szavahihetőségének elvesztése miatt maradnak távol. Közölte, hogy a magánosítás során 26 millió német márkával, 1,4 milliárd USA-dollárral és 14 684 milliárd lejjel lett gazdagabb az államkassza, de ennek felhasználásáról hallgat a pénzügyi tárca. Hozzátette azt is, hogy Romániában pillanatnyilag becslések szerint a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 55-60 százalékát teszi ki a feketepiac. A szenátor elmondta, hogy a levéltárnak otthont adó sepsiszentgyörgyi Lábasházat a belügyminisztériumtól a művelődésügyi tárca venné át a Keleti-Kárpátok Múzeuma számára. Eckstein Kovács Péter kisebbségügyi miniszter közbelépett, és ezt egyelőre megakadályozták. A Lábasházban töltötték életük utolsó napjait a forradalom újbóli kirobbantásáért létrehozott ún. Makk-féle összeesküvésben való részvételért 1852-ben halálra ítélt és kivégzett Váradi József és Bartalis Ferenc székely vértanúk. Ezért szorgalmazzák, hogy a ház a megyei vagy a városi tanács tulajdonába kerüljön. /Minden egyezség felborul. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 30./ Előzmény: Radu Vasile miniszterelnöknek kinevezése utáni első útja Kovászna és Hargita megyébe vezetett. 1998. április 16-án Sepsiszentgyörgyre érkezett és megbeszélést folytatott a helyi vezetőkkel és találkozott a helyi román szervezet, az Andrei Saguna Liga tagjaival. A Liga képviselői azt szorgalmazták, hogy az állam támogassa a Román Szellemiség Múzeumának létrehozását, intézkedjen, hogy legyen román tannyelvű osztály minden iskolában, azaz szüntesse meg "az elkülönítést", védje meg a románságot az autonómiatörekvésekkel szemben, érje el, hogy minden helyi intézményben legyenek románok, és szavatolja a román nyelv hivatalos jellegét. /Szabadság (Kolozsvár), 1998. ápr. 17, 18./ A tervezett Román Szellemiség Múzeumát Keleti Kárpátok Múzeumának is nevezték."

"A Sepsiszentgyörgy főterén álló Lábas Ház fölötti alku kimondottan egytételes volt, azaz az egykori székely határőr katonaság parancsnoki székhelyéért cserébe csupán a Mihai Viteazul tér kijavítását ígérte a város, semmi egyebet - nyilatkozta Albert Álmos polgármester. Mint mondta, a prefektúra közleményében megfogalmazottak - miszerint a sepsiszentgyörgyi román közösség a Keleti-Kárpátok Múzeuma számára megfelelő helyiséget, az első ortodox felekezeti iskolában lakó családok kiköltöztetését, "és nem utolsósorban a Mihai Viteazul tér kijavítását" kéri - nem helytállóak: az egyezkedéskor egyetlen feltételként a tér kijavítása merült fel. Ami a másik két utólagos követelést illeti, Albert Álmos elmondta: a Keleti-Kárpátok Múzeuma számára tett felajánlása továbbra is érvényes, a felekezeti iskola sorsának intézését pedig egy 1998-ban született egyezmény szerint a Keleti-Kárpátok Múzeuma vállalta magára. /Vihar a Lábas Házért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 9./"

"Megnyugtatni kívánván a közvéleményt, a prefektus kijelentette, a Lábas Házat megkapja a megye vagy Sepsiszentgyörgy, ha eljött az ideje. A határozattervezet szövegét azért nem lehetett eddig elkészíteni, mert amíg a levéltár el nem költözik, korai lenne. Elkészült viszont annak a kormányhatározat-tervezetnek a fogalmazványa, mely a Keleti-Kárpátok Múzeumának tulajdonába adja székhelyül a művelődési felügyelőséget. /Lábas Ház-hír. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 6./A Keleti-Kárpátok Múzeuma román múzeum, célja a székelyföldi vidék román jellegének bizonyítása."

"Újabb ingatlanra tett szert az ortodox egyház Csíkszeredában: a volt vasúti menetjegyiroda is az övék lett. Négymilliárd lejért vették meg azt az épületet, a gavalléros román állam állta a számlát, az adófizetők zsebéből. Bizonyos források szerint a frissen vásárolt ház székhelye lesz a Keleti-Kárpátok múzeumának, mely így a sétálóutcán hirdetheti a dákoromán kontinuitást. Miután a Hargita-Kovászna püspökség jól megvetette lábát az Olt szállóban, átvette a bennszülöttek ellen harcoló gyarmatosítók taktikáját és támaszpontokkal szórta tele a várost. Szert tettek az Agroind vállalatra, egy üzlethelyiségre a Fehér Ház mellett, a kereskedelmi bank volt székhelyének felére /az utóbbiról Salajean püspök azt állította, ökumenikus rendelő lesz . Nos, orvosi rendelő nincs, ott van viszont a Ford-autószalon és egy számítástechnikai cég. A püspökség tehát bérbeadta az ajándékba kapott/. Székelyföldön az ortodox egyház újra átvette a románosítás úttörő szerepét. /Szondy Zoltán: Gyarapodik az ortodox vagyon Csíkban. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 8./"

Jún. 27-én Kovászna és Hargita megyében járt jún. 27-én Octav Cozmanca közigazgatási miniszter. Csíkszeredában keményen bírálta a két megye polgármestereit a birtoklevelek kiállításának késése miatt. Sepsiszentgyörgyön zárt ajtók mögött tárgyalt az RMDSZ és a PSD vezetőivel. A megyei konzultatív bizottság ülésén Demeter János tanácselnök megfogalmazta, hogy költségvetés-kiegészítésként 114 milliárdra van szüksége Háromszéknek, jövőre pedig az idei büdzsé 60 százalékos emelése lenne elegendő, illetve az útalapból 90 milliárdot kellene átutalni a szaktárcának a megkezdett munkálatok folytatására. Cozmanca tárgyalásokat ígért. A közvagyonleltár, a Lábas Ház, a sepsiszentgyörgyi atlétikapálya, a Keleti-Kárpátok Múzeumának székhelye, a baróti ipari parknak szánt területek, illetve az állami vállalatok ingatlanátadásáról szóló kormányhatározatok mielőbbi elfogadását a miniszter támogatja. Csíkszeredában az ülésen Zsombori Vilmos megemlítette, hogy az elmúlt harminc évben a megye egyetlen komoly beruházásban sem részesült. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere kitért arra, hogy több intézmény továbbra sem annak a településnek fizeti az alkalmazottak béradóját, ahol ezek dolgoznak. /Farkas Réka, Rédai Attila: Sárga lap az elöljáróknak. Székelyföldön járt Octav Cozmanca közigazgatási miniszter. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./

"A kovásznai tanács ülésén a Keleti-Kárpátok Múzeuma területigényét a határozattervezet előterjesztői visszavonták, mert tudják, hogy az RMDSZ-frakció semmiképp nem szavazta volna meg a határozatot. /(bodor): Kovászna. Visszavonták a Keleti-Kárpátok Múzeumának kérését. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 19./ "

"Sepsiszentgyörgyön a levéltár kiköltözik az épületből, ezzel kiürül a Lábas Ház. A város tulajdonába kerül a hányatott sorsú épület. Három évvel ezelőtt a Belügyminisztérium a művelődésügyi tárcának adta át az ingatlant, és az elképzelés szerint ide költöztették volna a Keleti-Kárpátok Múzeumát. A döntés nagy felháborodást váltott ki a város vezetőségében, amely megpróbált mindent elkövetni azért, hogy Sepsiszentgyörgy tulajdonába kerüljön a Lábas Ház. Idén az RMDSZ-PSD protokollumba is bekerült a történelmi hagyományokkal rendelkező épület ügye. Most először ígéret hangzott el, hogy a jövő heti kormányülésen megszületik a határozat. Albert Álmos polgármester hangsúlyozta, hogy alapítványok, civilszervezetek székházát alakítják majd ki az épületben. A jövő évi költségvetésben elkülönítenek majd egy összeget a legsürgetőbb munkálatok elvégzésére. Ezt követően restaurálási tervet kell készíteniük. /Domokos Péter, Farkas Réka: A városé lehet a Lábas Ház. = Krónika (Kolozsvár), nov. 1./"

"Már tavaly megszületett az a kormányrendelet, amely Sepsiszentgyörgy tulajdonába utalja a városközpont legrégebbi épületeként számon tartott Lábas Házat, a kormányrendelet szövegét a Hivatalos Közlöny csupán máj. 16-i számában közölte. Ugyanakkor közölték azt a rendeletet is, amellyel a Keleti-Kárpátok Múzeumának tulajdonába kerül a megyei művelődésügyi felügyelőségnek otthont adó villa. A Lábas Házban – a kormányrendelet szövege szerint – román és magyar civil szervezetek találnak otthonra. Valeriu Cavruc, a Keleti-Kárpátok Múzeumának igazgatója elégedetten nyilatkozott a kormányrendeletről. A Keleti-Kárpátok Múzeuma, amelyet a rendszerváltás után a Nagy-Románia Párt nyomására hoztak létre Sepsiszentgyörgyön, jelenleg több mint tízezer tárggyal rendelkezik, de látogatható székhelye mindmáig nem volt. A sepsiszentgyörgyi Lábas Ház körüli botrány 1999 októberében robbant ki. Ekkor egy kormányrendelettel a Belügyminisztériumtól a Művelődési Minisztérium fennhatósága alá utalták a Megyei Levéltárnak otthont adó épületet. Kiderült, az elképzelés szerint a Keleti-Kárpátok Múzeumát költöztetnék a magyar műemlék épületbe. A felháborodás és a tiltakozási hullám hatalmas volt, így aztán három év után – 2002 őszén – megszületett az újabb kormányrendelet, amely a város tulajdonába utalja a Lábas Házat, és ezért cserébe a megyei önkormányzat állami tulajdonba adja a művelődési felügyelőségnek otthont adó villát, amelyben a jövőben berendezhetik a Keleti-Kárpátok Múzeumát. /Farkas Réka, Lukács János:Sepsiszentgyörgyé a Lábas Ház. = Krónika (Kolozsvár), máj. 20./"

"Rangos konferenciának ad otthont e héten Kovászna: az immár 37. kiadását megért régészeti ásatási beszámolók ülésszakát a kulturális és egyházügyi minisztérium, a Székely Nemzeti Múzeum, a Brassó megyei Történeti Múzeum, a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum és a Keleti-Kárpátok Múzeuma szervezi. Az egész hetes rendezvénynek jún. 2-án kezdődött.Az ülésszakhoz kapcsolódó, Új régészeti felfedezések Délkelet-Erdélyben című, az utóbbi öt évben Kovászna, Hargita és Brassó megyében végzett régészeti feltárásokat, fellelt tárgyakat bemutató időszakos kiállítás is nyílik. A tárlat anyagából azonos címmel magyar, román és angol nyelvű katalógus jelenik meg, a magyar nyelvű a Székely Nemzeti Múzeum saját kiadványaként, Bordi Zs. Loránd régész-muzeológus szerkesztésében. /Új régészeti felfedezések Délkelet-Erdélyben (Szakmai konferencia Kovásznán). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 3./"

"A sepsiszentgyörgyi székhelyű Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) új székhelyen folytatja tevékenységét, a megyeközpont polgármesteri hivatala által felajánlott tömbházlakásban. A szövetség eddigi székházának otthont adó épületet a Keleti-Kárpátok Múzeuma kapta meg cserében a Lábas Házért. Ördög Gyárfás Lajos, az AESZ ügyvezető elnöke szeretné, ha a jövőben a működésnek megfelelő, nagyobb székházba költözhetnének. A szövetség tevékenységének köszönhetően még ebben a hónapban megjelenik a legújabb nyelvészeti kiadvány: Péntek János, a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tanszékének vezetője és Benő Attila, a Szabó T. Attila Nyelvi Iroda ügyvezetője Nyelvi kapcsolatok, nyelvi dominanciák az erdélyi régióban című kötete. Az AESZ könyvkiadáson kívül kutatómunkával is foglalkozik, nyelvi és irodalmi versenyek, táborok szervezése mellett különféle programokat bonyolít le. Az egyesület jelenleg mintegy 350 tagot tömörít, zömében magyar szakos tanárokat, de csatlakoztak hozzájuk mérnökök, vállalkozók, közgazdászok és zenészek is. /Demeter Virág-Katalin: Anyagi biztonság? = Krónika (Kolozsvár), nov. 14./"

Nemzeti múzeummá nyilvánította a január 17-én tartott kormányülés a sepsiszentgyörgyi Keleti-Kárpátok Múzeumát. A besorolás a jelentős állománnyal rendelkező, országosan és nemzetközileg elismert intézményeket illeti meg. „A sepsiszentgyörgyi múzeum megérdemelten került ebbe a besorolásba, hiszen tevékenységünk túllép Kovászna megye határain” – jelentette ki Valeri Cavruc igazgató. Arra a kérdésre, hogy milyen kutatások vannak folyamatban, hány állandó kiállítása van, hány személyt foglalkoztat, és mekkora a múzeum látogatottsága, az igazgató nem kívánt válaszolni. Jövő hétfőre ígérte, hogy részletes adatokkal szolgál a Keleti-Kárpátok Múzeuma elmúlt évekbeli tevékenységéről. Az intézményt 11 éve alapították sepsiszentgyörgyi, Gábor Áron utcai székházba tavaly költözhetett be. Az intézmény állományában mintegy 15 ezer leltári tárgy, elsősorban régészeti és néprajzi anyag van, munkatársai kiemelt fizetésért dolgoznak. Sepsiszentgyörgy legnagyobb múzeuma, a 130 éves Székely Nemzeti Múzeum, melyet csak regionális jelentőségű intézményként tartanak nyilván, fenntartója a megyei önkormányzat. A Kós Károly tervezte főépületen kívül hozzá tartozik még a szentgyörgyi képtár, valamint a csernátoni, baróti, kézdivásárhelyi és zabolai fiókintézmény, a hat helyszínen átlagosan 27 ezer látogató fordul meg évente. A múzeum állománya több százezer tárgyat foglal magába, 2002 óta a főépületben 80, a képtárban 60, a csernátoni tájmúzeumban 15, a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeumban pedig 25 állandó, illetve időszakos kiállítást rendeztek – tájékoztatott Vargha Mihály igazgató. A Székely Nemzeti Múzeum munkatársai attól tartanak, hogy a magasabb besorolású román múzeum vezetőségének esetleg beleszólása lehet a tevékenységükbe, és „elvándorolhatnak” a múzeum tárgyai. /Kovács Zsolt, Rostás-Péter Emese: Botcsinálta elitizmus. = Krónika (Kolozsvár), jan. 18./

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum múlt évi mérlege, Vargha Mihály igazgató jelentése olvasható a múzeum honlapján (www.sznm.ro) és a nemrég megjelent 2008-as sepsiszentgyörgyi kalendáriumban. Tavaly akkorát fejlődött a múzeum, mint előtte tíz esztendő alatt sem. Vargha Mihály igazgató elmondta, hogy a múzeumnak mindig is megvolt a nyitásigénye. Játszóteret kell létesíteni a múzeumban, hogy tényleg családias legyen az ittlét. A múzeumnak harminc-harmincötezer látogatója van évente, hatvan százalékuk belföldi, negyven külföldi. Fel akarják szabadítani a tornyot például, amit jelenleg raktárnak használnak. Megoldották a múzeum éjszakai kivilágítását. Kell egy könyvüzlet, ahol a saját kiadványaik mellett a látogató átlapozhat szaklapokat vagy akár a napi sajtót. A legnagyobb határon túli közgyűjtemény a mai napig, százharminc éves története során a Székely Nemzeti Múzeum mindig meg tudott maradni magyarnak. A 90-es évek végén létrehozta a román állam a Keleti Kárpátok Múzeumát, arról volt szó, hogy ez használhatja a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményét. Eljött az igazgatója, szemlélődött, hogy mit is lehetne innen elvinni. Bizonyos védekező reflexeknek mai napig is kell működniük. Néhány napja védte meg Boér Hunor doktori disszertációját Budapesten, témája a Székely Nemzeti Múzeum. Valószínűleg, megjelenik könyvben a dolgozat. Február 15-én adja át a Magyar Rovartani Társaság a Friváldszky Imre-emlékplakett ezüstfokozatát Kocs Irén természetrajz szakos kolléganőjüknek kutatómunkájáért. A múzeumnak tíz munkatársa doktori dolgozatán dolgozik. Sztáncsuj Sándor régész olaszországi ösztöndíjasként előadást tartott Rómában. A tudományos kutatómunka újra visszakerült a múzeum keretei közé, megjelent az Acta 2006 végén, illetve most kell megjelennie a megújított arculatú és tartalmú évkönyvüknek, az Acta Siculicának. Vargha Mihály szerint vissza lehet szerezni az annak idején önkényesen Bukarestbe vitt Gábor Áron-ágyút és a szkíta kardot. /Váry O. Péter: Sáfárkodni értékeinkkel. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 26./

Kovászna megye új prefektusa románra cserélte a megyei névadó bizottság több magyar szakemberét. Kijelölte az utca-, illetve intézménynévadással foglalkozó megyei bizottság öt tagját: Bartók Botond művelődési főfelügyelőt, Vasile Stancu történelemtanárt, József Álmos tanárt, helytörténészt, Ioan Lacatusut, a levéltár igazgatóját és Valerii Kavrucot, a Keleti-Kárpátok Múzeumának igazgatóját. Az elmúlt négy évben József Álmos és Valerii Kavruc volt a bizottság tagja, mellettük Cserey Zoltán történész, Jancsó Árpád történelemtanár és Haszmann Pál muzeológus döntött az utcák, iskolák, közintézmények névadásáról. A jelenlegihez hasonló összetételű testület rosszindulata, helytörténeti és történelmi ismereteinek hiányossága akadályozhatja a közösségi akaratot. A 75 százalékban magyarok lakta Háromszéken az elkövetkező esztendőkben három román, más tájakról ide érkezett „szakember” dönti el, milyen nevek megfelelőek intézményeinknek, utcáinknak, a két magyar tag bármilyen érvét lesöpörhetik, többségi szavazatukkal érvényesíthetik akaratukat. /Farkas Réka: Elrománosított névadó bizottság (Tisztogat a prefektus). = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 26./

A római Limes Romániában – új perspektívák kulturális örökségünk védelmében
Interjú Hegedüs Csilla volt kulturális miniszterrel, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkár-helyettesével
– A mai Románia területén végigvonuló római Limes-szakasz egyike a leghosszabbaknak Európában. Számos ország, így az Egyesült Királyság, Németország, Ausztria, Szlovákia és Magyarország is tagja a Frontiers of the Roman Empire nevű nemzetközi kezdeményezésnek, amely a római limes teljes szakaszát kívánja a világörökség részévé tenni. 2014 decemberében még kulturális miniszterként bejelentette, hogy Romániában is elindult ez a folyamat, a Limes kutatását célzó ötéves (2015–2019) projekt révén. Miben áll ez a kezdeményezés, és kik vesznek részt benne?
– Romániának már régóta szüksége van egy ilyen nagy ívű programra, hiszen azoknak az európai országoknak a zöme, amelyeknek területén végighalad a Római Birodalom határvonala, megtették már a szükséges lépéseket: valódi attrakcióvá alakították a Limes-t.
Nekünk ezekhez a folyamatokhoz kell felzárkóznunk, ezért fel kell tárnunk, tudományos és turisztikai szempontból is hasznosítanunk kell ezt a páratlan értékű régészeti örökséget. Ezért fontos része ennek a folyamatnak a hazai társadalom ilyen vonatkozású tájékoztatása, és annak tudatosítása, hogy ezt az örökséget érdemes az idegenforgalom tekintetében is hasznosítani.
A programban azoknak az intézményeknek a felkészült szakemberei vesznek részt, amelyeknek tevékenységi körébe tartozik a limes kutatása. A bizottságnak a legfontosabb küldetése az UNESCO világörökségi listára való felterjesztéshez szükséges dokumentáció összeállítása. Konkrétan: megszületett a miniszteri rendelet, amely értelmében létrehoztuk az Országos Limes Programot, amelyet a kulturális tárca örökségvédelmi főosztálya a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeummal, a Keleti-Kárpátok Múzeumával, illetve a bukaresti Országos Történeti Múzeummal együtt koordinál. A program szakmai menedzsmentjét az Országos Limes Bizottság biztosítja, amelynek tagjai a felsorolt intézmények képviselői, a Tudományos Akadémia, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Maros Megyei Múzeum és a Bukaresti Egyetem képviselői.
Szabadság (Kolozsvár)

A Brâncuşi-iskola kivétel? (Újabb táblaháború Sepsiszentgyörgyön)
A kétnyelvű feliratok miatt tört ki újabb vita a sepsiszentgyörgyi tanács soros ülésén tegnap: Cserey Zoltán szóvá tette, hogy már a prefektúrán, a Keleti-Kárpátok Múzeumán és a Mihai Viteazul Líceumon is kétnyelvű táblák vannak, egyedül a Rodica Pârvan SZDP-s tanácstag által irányított Constantin Brâncuşi Szaklíceum helyezkedik a kisebbségi nyelvhasználati jogot szavatoló törvényen kívül.
Türelmünk és megértésünk határtalan, de amikor a tisztességes együttélés korlátait feszegetik, állást kell foglalnunk, és szükség esetén a törvény szigorával kell fellépnünk – véli a Pro Urbe díjas muzeológus, történész, aki azt is megkérdezte: a román kolléganő a magyarok iránti ellenszenve miatt nem hajlandó – a többszöri felszólítás ellenére sem – kötelezettségeinek eleget tenni, vagy a magyar nyelvet nem tartja méltónak arra, hogy egy táblára kerüljön a románnal? A polgármesteri hivatal álláspontját is tudakolta, mert szerinte nem kellene tűrni ezt a packázást: szoros határidőt kell szabni, és számon kell kérni teljesítését. Az RMDSZ-es Cserey Zoltán felvetéséhez két mondatban az EMNP-s Czegő Zoltán is csatlakozott, megemlítve, hogy két éve is beszéltek már erről a témáról, de minden látható eredmény nélkül.
Leplezetlen gúnnyal válaszolt erre Rodica Pârvan: emiatt nem tudnak aludni, minden más gondjuk megoldódott?
A Brâncuşi román tannyelvű iskola, ezért ő nem látja indokoltnak a magyar feliratot, és azt is hibának tartja, hogy a Mihai Vitezul „engedett”. Kollégái nyugalmáért tudatja, hogy a kétnyelvű táblán a román állam egyetlen jele sem látható – mert nem volt a tanácsban annyi tisztesség, hogy bár egy trikolórt rátegyen –, ezért úgy döntött, hogy egy másikat is rendel, az állami címerrel. Először azt függesztik ki, alája pedig a városcímerrel díszített kétnyelvű táblát, hogy mindenki azt nézze, ami neki tetszik. Határidők szabására a kollégának semmi hatásköre nincs, és nem válik becsületére, hogy ilyen semmiségekkel foglalkozik – de hát „önök egy más valóságban élnek” – jelentette ki. Cserey Zoltán emlékeztetett arra, hogy néhány éve már volt egy táblabotrány a Brâncuşi-iskolában: akkor diákokat vezényeltek ki, hogy a tudós, lexikonszerkesztő Lósy-Schmidt Ede háromnyelvű emléktáblája ellen tiltakozzanak. A vitához a liberális Mădălin Guruianu is hozzászólt: mindkét félnek címezve sajnálkozott, hogy olyan témával foglalkoznak, amelyről remélte, rég lecsengett. Nem rokon- vagy ellenszenvekről van szó, hanem a törvény betartásáról, de a feszültségek fenntartása nem vezet sehova. A napokban itt járt egy kolozsvári tévés csoport, akik a Szent György Napokról készítenek román és magyar nyelvű műsort, és igencsak elcsodálkoztak a Reflex fesztiválon: ők nem tudnak mást rólunk, minthogy zászlókon veszekedünk. Nagyon kínos volt – és akkor mit várunk el Bukaresttől? A kétnyelvű táblák tavaly szeptemberben készültek el, és érvényes építkezési engedély van a kihelyezésükre – közölte Sztakics Éva alpolgármester. A törvény nagyon pontosan leszögezi, hogy mit kell egy iskola névtáblájának tartalmaznia, és sem az állami címert, sem az oktatási minisztérium – egyébként sűrűn változó – nevét nem kell feltüntetni rajta. Az új táblákat a városi kertészet emberei szerelték fel, ez alkalommal például a Mikóról is minden más felirat eltűnt (korábban a prefektus felszólította a várost, hogy takarítsa le ezeket). Mivel Rodica Pârvan nem volt hajlandó a kétnyelvű táblát kifüggeszteni a Brâncuşi-líceumra, a városháza alkalmazottjai csak végrehajtóval tehették volna ezt meg, de – éppen a szomorú előzmények miatt – ezt el akarták kerülni – magyarázta. Végül leszögezte: az igazgatónő rendelhet akármilyen alternatív táblát, mert annak kihelyezéséhez is építkezési engedélyre van szüksége, és ezt valószínűleg nem fogja megkapni. Ezek után az RMDSZ-frakció vezetője, Miklós Zoltán egyenesen megkérdezte: mikor fogja Rodica Pârvan a törvényt betartani? A válasz ugyanolyan cinikus volt: hamarosan.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hol van Nicolae Teculescu orvosi oklevele?
Néhány nappal ezelőtt alig lehetett adatot találni a világhálón dr. Nicolae Teculescuról, akinek nevét legújabban a kovásznai szívkórház megnevezésében szeretnék megörökíteni. Aki viszont most keresgél, többoldalnyi adatot is talál az egyesek által felkent, mások szerint kétes hírű orvosról. A covasna-voinesti.blogspot.ro blogon jelent meg életrajza – amint látni lehet, ebben a hónapban töltötték fel. Különben az illető oldalon az orvos mellett egyedül Iustinian Teculescu püspökről írnak bővebben, más kovásznai személyiségről nem tesznek említést. Az életrajzi adatok forrásaként a Kovászna város személyiségei (Ioan Lăcătuşu, Luminiţa Cornea, Ioan Luca: Personalităţi ale oraşului Covasna, Eurocarpatica Kiadó, 2009) című kötetet jelölték meg.  Fellapoztuk a könyvet, ahol a 287. oldalon négy sort szentelnek dr. Teculescunak, erre alapozzák az interneten megjelent többoldalas életrajzot. Tovább kutattunk, és megtaláltuk a valódi forrást: Teculescék nemzedékről nemzedékre (Ioan Lăcătuşu, Luminiţa Cornea, Ioan Luca: Teculeştii din neam in neam, Angustia Kiadó, 2008, a Iustinian Teculescu Keresztény és Kulturális Egyesület és a Keleti-Kárpátok Nemzeti Múzeuma gondozásában). Ebben valóban oldalakon keresztül írnak Nicolae Teculescu orvosi és irodalmi tevékenységéről.
A közzétett adatok szerint Nicolae Teculescu 1921. november 28-án született Kovásznán. Az adat helyes, szüleit Alexe és Ana Teculescuként nevezik meg. A hivatalos iratokban viszont Teáka Elek kereskedőként (így, magyar betűkkel, ékezettel) – szül. 1884. május 12-én Kovásznán, meghalt 1965. április 28-án – és Koznyán Annaként – szül. 1896. június 5-én, halála pontos idejét mi nem ismerjük – említik. 1916. november 16-án kötöttek házasságot, négy gyermekük született. Elsőszülöttüket Teáka Jánosként jegyezték be, az őt követő Alexe már Teculescuként szerepel, ugyanúgy Anna, majd Nicolae is.
Nicolae Vajnafalván kezdte meg iskoláit, majd 1940-ben a brassói Andrei Şaguna Líceumban végzett évfolyamelsőként. Ezt követően a bukaresti Katonaorvosi Intézetben végzett. Érdekes módon főiskolai/egyetemi tanulmányainak időszakát, a végzés időpontját nem említi az életrajz. Egyesek szerint azért, mert ugyan megkezdte bukaresti tanulmányait, de soha nem fejezte be, nem diplomázott… Minden valószínűség szerint tárt karokkal várták a katonaorvosi intézetben, ugyanis apai nagybátyja nem volt más, mint a román hadsereg első püspöke, Iustinian Teculescu.
(Akinek jobbján a gyulafehárvári nagygyűlésen ott volt testvére, Alexe, aki később, mint állítják, 14 évig volt Kovászna polgármestere.)
Azt írják, 1952-ben került vissza Kovásznára, a katonaorvosi karriert azért kellett abbahagynia, mert egy síbalesetben elvesztette fél lábát – valóban, Kovásznán a falábú orvosként emlékeznek rá. (Hivatalos iratok szerint 1953-ban Ploieşti-en házasságot kötött Elena Sanda Radianuval, ennek ellenére nőtlenként ismerték Kovásznán.) 
Egy kis kitérőt azonban tett hazajövetele előtt, három évig volt a nagyenyedi és jilavai börtön lakója, állítólag hazafias érzelmei, liberális gondolkodása miatt… Börtönévei után Bukarestben elvégezte a Fizioterápiai és Balneológiai Intézet tanfolyamát, ezután lett orvos a kovásznai kórházban, áll a közölt életrajzban, melyben továbbá nagyon sok orvosi, balneológiai érdemét felsorolják – anélkül viszont, hogy egyetlen tudományos dolgozatát, előadását, könyvét tényekkel, adatokkal alátámasztva ismertetnék. Ennek ellenére nevét tucatnyi alkalommal hozzák kapcsolatba hazai és külföldi orvosok, kutatók munkájával, tudományos értekezletekkel. De konkrétum nélkül – a felületes olvasatban akár az ő érdemének is tűnhet a sok eredmény.
Ívelő karrierjét dr. Benedek Géza akkori kórházigazgató szakította meg – állítja az életrajz –, mivel Teculescu ötéves ténykedése után bezáratta a balneológiai részleget, mert az ottani tevékenység veszélyeztette a betegek egészségét, életét. A döntés igazságtalan volt – szögezik le. Ezt követően Teculescu Szaláncfürdőre költözik, karrierjének megtörése miatt 1972-ben 51 évesen halt meg – írják. Az életrajzban külön fejezetet szentelnek irodalmi tevékenységének, megállapítják magas szintű irodalmi műveltségét is.
Teculescu kovásznai távozásának más okai is voltak. 1961-ben kezdték meg a kovásznai kórház munkaközössége számára kiállítani a munkakönyveket. Ez azt jelentette, hogy az orvosoknak is be kellett mutatniuk a végzettségüket igazoló oklevelet. Mindenki megtette, kivéve Teculescut, ő semmi papírt nem tudott felmutatni. Ezért (is) kellett távoznia a kórházból, ahol ezek után orvosként nem tevékenykedhetett. Mindezt az intézmény akkori, személyzeti kérdésekkel foglalkozó alkalmazottjától tudjuk.
Feltételezhető – de ezek még igazolásra várnak –, hogy megkezdte ugyan orvosi tanulmányait, de lába elvesztése miatt nem diplomázhatott katonai intézményben. Elképzelhető, hogy nem liberalizmusa és nemzeti érzelmei miatt volt börtönben, hanem épp azért, mert diploma nélkül orvosnak adta ki magát, jogtalanul praktizált.
Ma is élők emlékezete szerint a hatvanas években még feltűnt Kovásznán ifjú hölggyel karján, aki folyamatosan azt csivitelte: visszatért a nagy Teculescu doktor, aki időközben a jászvásári orvosi egyetemen befejezte tanulmányait, és Szaláncfürdőn praktizál – ott várja régi és új pácienseit.
Gabriela Cuciureanu jogász, a jászvásári orvosi egyetem főtitkára hivatalos megkeresésre írásban adta (április 9-én): Nicolae Teculescu neve nem szerepel az intézmény nyilvántartásában.
Dr. Romulus C. Busnea, aki a szaláncfürdői kezelőközpont igazgatója volt 1966 és 1970 között, számos tanulmányt, szakkönyvet jelentetett meg a központ történetéről, értékeiről, az ott dolgozókról – de sehol nem említi dr. Teculescut. Felesége, Busnea Rozalia ma is él, de idős kora miatt nem lehet faggatni. Azonban fia, Dan Busnea nyilatkozott Benedek Zsolt megkeresésére: soha nem hallott dr. Teculescuról. A fiatal Busnea Szaláncfürdő – a mennyország egy sarkának története címmel (Slănic Moldova – istoria unui colţ de rai, Magic Print kiadó, Oneşti, 2013) helytörténeti kötetet is kiadott, joggal hihető, hogy ismeri a fürdőhely múltját – így bizonyára nem kerülte volna el figyelmét egy, a kezelőben dolgozó féllábú orvos.
A szaláncfürdői irattárat Aknavásáron őrzik. A nyugati húsvét másodnapján iktattak ott egy kérést, melyben adatokat igényelnek dr. Teculescuval kapcsolatosan. A beadványra eddig nem érkezett írásos válasz, de telefonon közölték: nincsenek adataik az állítólagos Teculescu doktorról – mondta el érdeklődésünkre Benedek Zsolt.
Az életrajza, az abban foglalt orvosi érdemei, eredményes kutatómunkája alapján akár azt is mondhatnánk: dr. Teculescu hozzájárult a kovásznai balneológia fejlődéséhez, a fürdőváros hírének öregbítéséhez. Hogy mindez hiteles legyen, és Teculescu életrajza ne hamisítványnak tűnjön – minden egyéb homályos, tisztázandó részlet, felvetődő kérdés mellett –, legfőképpen végzettségét kellene igazolniuk az őt tisztelőknek: mutassák be orvosi oklevelét. Hol, mikor, milyen tanulmányi eredményeket ért el, hol, mikor, milyen alapon tette le a hippokratészi esküt?
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„A románoknak oly nehéz időkben...”
Rólunk, nélkülünk!
Ne térjünk könnyedén napirendre a kolozsvári kirakatkonferencia fölött, mely a mindenkori román politizálás sajátos aktusa. Itt ugyanis alaposan átverték Gianni Buquicchiót, a Velencei Bizottság – az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete – elnökét, aki április 30-án elismerően nyilatkozott a román kisebbségvédelmi modellről.
A konferenciát a román külügyminisztérium és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szervezte, mely szervezés annyira jól sikerült, hogy a kisebbségek erdélyi képviselőit meg sem hívták. Találó Izsák Balázs SZNT-elnök értékelése, amely szerint valójában „a kisebbségi jogok folyamatos megsértését” ünnepelték a konferencián abból az alkalomból, hogy Románia húsz évvel korábban elsőként hagyja jóvá az Európa Tanács által kiadott Kisebbségvédelmi Keretegyezményt. Izsák rámutat arra is, hogy „sok szép dolgot mondtak, épp csak a valóságról nem esett szó”. A román diplomácia ezúttal is remekelt. Buquicchio urat a konferencia záróceremóniáján az egyetem díszdoktorává avatták. Megtehették, mert a bizánci, a balkáni, majd a fanarióta évszázadok hagyományai ma is érvényesülnek. Jól tudják, ígérhetnek, aláírhatnak, vállalhatnak bármit, hiszen úgysem tartják majd be. Gondoljunk csak az 1918. decemberi ígéretekre, az 1919. februári kisebbségi egyezményre stb. Tény, a Románia által biztosított nemzetiségi jogok ecsetelésekor a konferencia román részvevőit büszkeség aurája lengte körül. Elégedettek lehetnek, ismét bebizonyítják képességeiket. Mi meg figyelhetjük, hogy egy nemzetközi konferencia, amelynek Erdély őshonos magyarsága elnyomását is fel kellene tárnia, miként válik groteszkké, a valóság megcsúfolásának eszközévé.
Ősi román föld!
A románosítás az elmúlt években Erdély-szerte újult erővel indult rohamra. Ezúttal a székely-magyar települések külső arculatát varázsolná a maga képéhez hasonlóvá. Nem riadnak vissza hatalmas pénzbüntetések kirovásától sem, amikor magyar utcanevek, egy-egy magyar szó vagy a székely zászló ellen lépnek fel. Emellett emelkednek a hagymakupolás épületek, szaporodnak az új román szobrok, elnevezések. Példaként a Háromszék megyei – 1968-ban keresztelték Kovásznára – Kovászna város románosítási folyamatába nyújtunk betekintést.
A jelszavak – köztük a Romániában élünk!, Ez ősi román föld! – alkotják a románosítás jogalapját azok számára, akik következetes szívóssággal hirdetik a románság elnyomását, amely ellen minden hazafinak küzdenie kell. Az átlagembert félretájékoztatják, ezért ő (többnyire) jogosnak érzi a magyar települések „visszarománosítását”. Sokan úgy vélik, hogy valóban határozottan kell fellépni az agresszív „magyar asszimiláció” ellen, amely – még kimondani is borzalmas – „saját hazájukban” zajlik. Bár a propaganda ízű szlogenek, ahogy a szó kelta kori jelentése is tükrözi, üres, pusztába kiáltott szavak, mégis a kucsmából előrántott történelmi jogra való hivatkozás mákonyaként hatnak. Mindez nevetséges: amikor Románia elnéptelenedőben, lakossága elöregedőben, amikor az aktív lakosság milliói Nyugat-Európa földönfutói – mert itthon nem tudnak megélni –, akkor nem a munkahelyteremtés a cél, hanem a magyar települések románosítása. Ki kit provokál?
A kovásznai románság magyarok általi elnyomásának hazug propagandája – a provokálás iskolapéldája – nem szolgálja az együttélést. A román nacionalistákat sokkolja a székely-magyarság megmaradásért folytatott jogos küzdelme, már olyan vád is elhangzik, hogy őket nemzeti ünnepükön is románellenes megmozdulásokkal alázzák meg. Erről eddig nem hallottunk, viszont arról igen, hogy a kovásznai románokat nemzeti öntudatukra – 2013. március 15-én – nemzetiszínű hajpántot viselő kislány emlékezteti. Érdekes, hogy erre nem román, hanem magyar nemzeti ünnepen kerül sor! Arról nincs tudomásunk, hogy magyar diákok a román ünnepek alkalmával piros-fehér-zöld szalagot viselnének, és a magyar média belőlük hőst faragna. Arról viszont igen, hogy román kisdiákok eligazodni sem tudnak évről évre lavinaként duzzadó, szaporodó nemzeti ünnepeik sokaságában.
Diáktüntetésekre a parancsuralmi rendszer megbukását követő hónapokban, 1990-ben valóban sor került, amikor Háromszéken is gyakoriak voltak a felvonulások, népgyűlések. Egy alkalommal a sepsiszentgyörgyi mikós diákok – amikor értesültek a marosvásárhelyi vérengzésekről, azokról az eseményekről, amelyeket a történelem fekete márciusként emleget – összegyűltek az iskolaudvaron. Ekkor ismertettem a marosvásárhelyi történéseket, majd rendezett sorokban a közeli római katolikus templomba vonultak, ahol részt vettek a Csató Béla plébános által celebrált ökumenikus istentiszteleten. A közös imádkozás után – a városközpontban haladva – a Református Székely Mikó Kollégium Korzó felőli ablakából két halálfejet ábrázoló rajzlap repült, landolt elém. Alkotói olyan román tanulók, akik a magyar diákok tüntetésével kapcsolatos véleményüket ilyen szelíden juttatták kifejezésre. E „művészi alkotások” éppen annak az első emeleti tanteremnek az ablakából indultak dicső útjukra, ahol – hajdanán hetedikes-nyolcadikos tanulóként – én is tanultam. A fenyegető rajzokat az RMDSZ akkori megyei tanácsadó testületének elnökeként az egyik ülésen bemutattam, és ezzel e provokációt, mint diákcsínyt lezártuk. Ki hamisít?
A kovásznai szívkórház névmódosítását (is) követelő Teculescu Keresztény Kulturális Egyesület célja a román identitás megőrzése. Ez nagyon szép és helyes cél, ám azt állítani, hogy erre azért van szükség, mert itt, az ősi román földön ők a „románság védőbástyái”, mivel „a magyar sajtó meghamisítja a románok történelmét, a magyar vezetők kiszorítják a románokat” a vezetésből, aljas rágalom. Bizonyára nem veszik jó néven, de a dák-római teória meséjét egyetlen komoly történész sem fogadja már el. A kovásznai románok történetéről 2013 tavaszán írtakat ma is vállalom: „Ne feledjük, a kovásznai román közösség e tájon nem gyökértelen. Az ottani románok nem két-három generációs múlttal rendelkeznek, mint Marosvásárhelyen és a többi székely városban élő honfitársaik, ők nem az elmúlt fél évszázadban érkeztek e tájakra. Az első román családok több mint 200 éve telepedtek le itt.” Ez még akkor is így van, ha a több ezer éves ősiség mámorában révedezők el szeretnék hinni, hogy őslakók! Tény, hogy az 1635-ös katonai összeírásban Kovásznán egyetlen román nevűt sem jegyeznek. Az első betelepedők a 18. században jelennek meg, 1790 táján már görögkeleti felekezeti iskolát alapítanak. Mivel létszámuk csekély, az 1850-es évek derekáig a tanulókat – egy bérelt teremben – egy tanító oktatja az írás-olvasás tudományára. Orbán Balázs 1869-ben arról tudósít, hogy a románok Vajnafalva keleti részét lakják. A románok „csak az utóbbi időkben települtek ide. E század elején (19. sz.) csak néhány család lakott ott, ma már a százat meghaladja számuk. Földbirtokuk nem igen van (…) A kovásznai oláhok (románok) férfiai nem igen szoktak otthon lenni, nagy részük a havasokban s benn a Dunafejedelemségekben pásztorkodik.” 1890 táján Kovászna össznépessége 2873 személy volt, melyből a románok száma 651, a népesség 16,8 százaléka, míg a magyarságé 3179, azaz 82 százalék. A lakosság száma 1910-ig eléri az 5451-et. A kovásznai románok száma 1105-re, 20,2 százalékra emelkedik, míg a magyarok lélekszáma 4154-re, 76,2 százalékra csökken. Egy ma is élő szemtanú – a köztiszteletnek örvendő (kilencven- éves) barátom, dr. Szőts Dániel – írja, hogy hajdanán Vajnafalván állt elődei évszázados udvarháza, amely elpusztult, de a régi diófák még ma is jól látszanak a református templom és a vajnafalvi főtér között. A település e része „még 1945–47-ben is tiszta magyar lakosú volt. (…) Ma már nem ez a helyzet, a vajnafalvi főtéren csak románok laknak, új ortodox román templom épült.”
A 2011-es népszámlálás 6368 magyar, 3176 román nemzetiségű személyt vesz nyilvántartásba. Az 1890-es évekhez viszonyítva a magyarok számaránya 82 százalékról 63-ra esik vissza, míg a románoké 16,8 százalékról 31,4-re emelkedik. A magyar lakosság térvesztése egyértelmű cáfolata a románság háttérbe szorításának. Ha e tendencia folytatódik „ezekben a románoknak oly nehéz időkben”, akkor megjósolható, hogy néhány évtized múlva a magyarság kisebbségbe kerül.
A multikulturalitás nevében
A tények makacs dolgok, a jelszavak nem azonosak a történelemmel. Kovásznán nem magyarosítás, hanem románosítás folyik. Kovászna városában a diszkriminált románság saját utcanevekkel (például Justinian Teculescu) büszkélkedhet. A vajnafalvi általános iskola ma Avram Iancu nevét viseli. A Ştefan cel Mare utcában áll a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont épülete. Itt a diákok egyharmada – a nemzetiségi aránynak megfelelően – román tagozaton tanul. A belépőt a főbejáratnál ortodox kereszt fogadja. A románságnak több temploma (is) az identitás megőrzését szolgálja. Egy mellszobor a vajnafalvi származású Justinian Teculescu püspökre emlékeztet. Készül Avram Iancu népfelkelő vezér szobra is, mellyel a magyar többségű tanács egyetért, és pénzzel támogatja. Mindezt teszi akkor, amikor köztudott, hogy az Avram Iancu parancsnoksága alatt felkelők mintegy 7500–8500 védtelen magyart, köztük gyermeket, asszonyt és időst gyilkoltak le. Egy ilyen sereg épp az ő személyes irányításával mészárolt le 30 felvinci székely-magyart, de az áldozatok száma 200-ra emelkedik, mert menekülés közben még 170-en éhen haltak és megfagytak. Vajon hány román szavazta volna meg, hogy románok legyilkolásában felelős magyar személy szobra álljon egy román többségű településen? Az egyesület mégis így fogalmaz: „a magyarok megsértik az együttélés elemi szabályait, hiányzik belőlük a tolerancia”. Érthető e durcás harag, mert a kovásznai magyar tanácstagok nem járultak hozzá, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont nevében szerepeljen Teculescu neve is, a püspök ugyanis tevékenyen részt vesz az 1918. december elsején tartott gyulafehérvári nemzetgyűlés előkészítésében. Azonban a román szempontból jelentős személyiség e ténykedése, akár tetszik, akár nem, a magyarok számára nem öröm. Érthető módon Teculescu neve nem szolgálná a magyar és a román iskolaközösség egybekovácsolását. Kerül olyan személy, akit mindkét nemzeti közösség elfogad. Hamarosan a Plevna utcai városi sportcsarnok a helybéli román sporttanár, Iordan Popica nevét veszi fel. Az elmúlt hetekben nagy port kavart az a partizánakció is, amikor a helyiek megkérdezése nélkül – a már említett kulturális egyesület felkérésre – az alapító főorvosról elnevezett Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórházat az egészségügyi minisztérium átkeresztelte Dr. Teculescu–Benedek… névre. Egyértelmű a cél, hadd higgye a messze földről jövő, hogy román városba érkezett. A névadó minisztérium álszent módon a „jó együttélés és a helyi multikulturalitás” megőrzésére hivatkozik. Érdekes, hogy évekkel korábban kormányrendelettel, könnyű szívvel vettek el a magyar nevű kórház területéből 10 ezer négyzetmétert, hogy a román régészet intézményének – a Keleti-Kárpátok Nemzeti Múzeumának – adományozzák. Ezen a telken tartják egyébként a hagyományos román vajnafalvi juhászlakodalmat, és Valeriu Kavruk múzeumigazgató nyilatkozata szerint olyan skanzent terveznek építeni, ahol három megye – Kovászna, Hargita és Maros – hagyományos román népi életét mutatják be. Nemrég a román kormány – a helyi közösség megkérdezése nélkül és tiltakozása ellenére – a tündérvölgyi hatalmas értékű Fenyő Szállodát a missziós tevékenységet végző ortodox egyháznak adományozza. Tollamat az őszinte tényfeltárás vezeti, célom leleplezni az szélsőséges nacionalizmus erőszakos előretörését. Hogy néhány nap alatt összegyűlt 30 ezer román és magyar tiltakozó aláírás a szívkórház átkeresztelése ellen, azt sugallja, van még ereje a magyar és román kovásznai összefogásnak!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Így látnak bennünket ők – a székelyföldi román közösség hangadóit kérdeztük
Autonómia, szimbólumhasználat, etnikai párbeszéd – mind olyan fogalmak, amelyek meghatározták a rendszerváltás után a székelyföldi magyar politikusok diskurzusát. A térségben élő román közösség hangadóit faggattuk arról, hogy miként vélekednek ezekről a kérdésekről.
Portálunk Ioan Lăcătușut, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának elnökét, Sebastian Pârvut, a sepsiszentgyörgyi ortodox katedrális papját, Mădălin Guruianut, a Nemzeti Liberális Párt politikusát, Dumitru Manolăchescu újságírót és Sever Ioan Miu bloggert kérdezte a székelyföldi magyar és román közösség viszonyáról.
Mi okozza az intézményes párbeszéd hiányát?
Miközben a székelyföldi magyarok és románok között van együttműködés a kultúrában, sportban, ifjúsági kezdeményezésekben, születtek barátságok és vegyes házasságok, a két közösség vezetői nem folytatnak párbeszédet. Elsőként arról kérdeztük alanyaikat: mivel magyarázzák az intézményes dialógus hiányát?
Ioan Lăcătușu szerint a két közösség párhuzamos élete a rendszerváltás után, az iskolák, művelődési intézmények „etnikai alapú szétválasztásával” kezdődött el. „A románok és magyarok nem vesznek részt egymás kulturális, történelmi ünnepeiken. A magyaroknak megvan az az előnye, hogy többségük ismeri a román nyelvet. A románok közt viszont kevesen beszélnek magyarul, ezért nem is értesülhetnek egyes dolgokról. Így fordulhatott elő az a szerencsétlen eset, amikor a magyarok adventet ünnepelték december -én, és a románok azt hitték, hogy a nemzeti ünneppel szembeni ellenrendezvény zajlik” – magyarázta.
Ioan Lăcătusu - sepsiszentgyörgyi szociológus, levéltáros, a Kovászna megyei Állami Levéltár nyugalmazott igazgatója, a Kovászna és Hargita Megyei Európai Tanulmányok Központjának igazgatója és a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának egyik vezetője. Ioan Lăcătusu az elmúlt évtizedekben számos könyvet és tanulmányt írt, amelyben a székelyföldi románság helyzetét vizsgálja. A Ioan Lăcătusu vezette sepsiszentgyörgyi központot az etnikumközi kapcsolatok monitorozása és a Székelyföldön élő románok identitásának megőrzése érdekében alapították.
Sebastian Pârvu szerint azért nincs párbeszéd, mert ha „megsértettél valakit, nem várhatod el, hogy könnyedén leüljön tárgyalni, és ez mindkét félre igaz”. Az ortodox pap úgy véli, a két közösségnek közös érdeke a térség fejlődése, a munkahelyek számának növelése, a megélhetés. Ezekhez az érdekekhez viszont szerinte hozzáadódnak más dolgok is, amelyekre „energiát pazarolnak”. Ilyen az autonómia kérdése is, amit a román közösség semmilyen körülmények között nem tud elfogadni. „A román közösség szerint a magyaroknak most is megvan minden olyan joga, ami az autonómiában is meglenne. A helyi közigazgatást a magyarok irányítják, ez a valóság, ami nem zavarhat senkit, hiszen a vezetőket demokratikusan választják. Vannak magyar iskolák, magyar oktatás, használhatják a magyar nyelvet az igazsgászolgáltatásban is” – részletezte.
Mădălin Guruianu – bevallása szerint – az elmúlt tíz évben folyamatosan azon dolgozott, hogy kiépítse a két közösséget összekötő kommunikációs hídat. Ez idő alatt azt tapasztalta, hogy a két közösség vezetőiben van egy természetes vonakodás a párbeszédtől, mert mindkét fél attól tart, hogy emiatt elveszíti szavazótáborát. „Pedig nem igaz, hogy összefogás projekttel nem lehetne választást nyerni, csak ezeket a szavazatokat nehéz megszerezni, mivel ez esetben kétnyelvű plakátokra van szükség, sokat kell két nyelven kommunikálni. Egy román párt számára ez kényes kérdés, mert ha elkezdene ebben gondolkodni a belső kemény magban lennének akik bírálnák, hogy miért kell magyar nyelven is kommunikálni” – fogalmazott a politikus. Szavai szerint ez történt a Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei szervezetében is. „Csakhogy elég sokan voltunk, akik normalitást szerettünk volna, és úgy döntöttünk, nem vesszük figyelembe az ellenvéleményeket. Nálunk vannak ésszerű politikusok az Nemzeti Liberális Pártban és az RMDSZ-ben, és ésszerűtlenek a Szociáldemokrata Pártban és az MPP-ben. Az jelenti a gondot, hogy nehéz megértetni egy párt szavazóbázisának kemény magjával, hogy miért van szükség nyitásra a másik fél irányába” – magyarázta. Guruianu elmondta, Antal Árpádot például egy rendkívül nyitott (elméjű) politikusnak tartja, akivel jól együtt tudtak működni, mégis a választási kampányokban voltak kilengései. „Például amikor azt mondta, hogy ha nem szavaznak a választók RMDSZ-es jelöltre, akkor egy román kerül a parlamentbe” – tette hozzá.
Mădălin Guruianu kilóg a sorból. „Nekem nagy szerencsém volt azzal, hogy úgy kerültem Sepsiszentgyörgyre, hogy egy magyar lányba voltam szerelmes, és családja és barátai révén ismerkedtem meg a magyar közösséggel és igényeivel” – mondta Mădălin Guruianu. Hozzátette, ebben a különbözik azoktól a Székelyföldre költöző románoktól, akik nem kerülnek kapcsolatba a magyar közösséggel. A politikus szerint az lenne nagyon fontos, hogy a két közösség politikai és civil vezetői döntéseik meghozatalakor a másik fejével is tudnának gondolkodni. „Engem sokat segítettek az akadémiai vitaestek (debate), amelyeket diákoknak szerveztünk, és ezek révén megtanultam a másik fél fejével gondolkodni. Amikor liberális párti politikusként nyilatkoztam valamit, mindig meggondoltam, hogy erről vajon mi lesz a magyar barátom véleménye, szégyenkezik miattam, vagy büszke lesz rám. Ez nagyon fontos dolog, ha mindannyian így járnánk el, kevesebb lenne a kisiklás” – jelentette ki Guruianu.
Dumitru Manolachescu szerint az intézményes párbeszéd hiányát a két közösség vezetői, elsősorban a politikusok tartják fenn. „Tudomásom szerint az elmúlt két évtizedben nem voltak olyan találkozók, amelyek hozzájárultak volna a két nemzet közti békés együttéléshez. Az az érzésem, hogy mindkét oldal jobban megél a konfliktusokból” – jelentette ki.
Kik lehetnek a magyar közösség tárgyalópartnerei?
Alanyainkat szembesítettük azzal, hogy a magyar közösség vezetői nem fogadják el partnerként a Maros, Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fórumának képviselőit, sőt a két közösség közeledésének akadályozóiként tekintenek rájuk, ezért inkább a román fiatalokkal, például Mădălin Guruianuval működnek együtt.
Felvetésünkre érthető módon a legvehemensebben Ioan Lăcătușu reagált. „Mădălin Guruianunak sincs erkölcsi alapja, hogy reprezentatívabbnak tekintsék, mint bennünket, öregeket. Igazságtalanság, ahogyan ránk tekintenek, a fórumunkat 33 bíróságon bejegyzett civil szervezet alkotja. 2010-ben ezer képviselővel szerveztünk és román polgármesterek is elfogadják, akkor miért ne lehetnénk reprezentatívak?” – érvelt a románok fórumának elnöke. Lăcătușu szerint a magyar polgármestereknek joguk van megválogatni a partnereket a párbeszédhez, de mivel egyetlen román szervezet, párt se vitatja a fórum reprezentativitását, ha valóban párbeszédet akar, még ha nehéz is, le kell ülniük egy asztalhoz, mert biztos találnak kiindulási pontot. „Minden elismerésem, ahogy a magyar közösség megszervezte magát, és három forrásból szerez finanszírozást a nemzeti identitása megőrzéséhez, így kap pénzt Bukarestből nemzeti kisebbségi szervezetként, az állami költségvetésből és Budapestről is. Nem akarunk privilégiumokat, hanem azt szeretnénk, hogy esélyt kapjunk a projektjeink finanszírozására” – panaszkodott a szervezet elnöke.
Mădălin Guruianu szerint csak a demokratikusan megválasztott román vezetők lehetnek a partnerei a román-magyar párbeszédnek. „A Románok Civil Fóruma soha nem jelentkezett egyetlen választáson sem, habár felszólítottuk, hogy ha a román közösség képviselői szeretnének lenni méretkezzenek meg a választásokon. Én úgy gondolom a román közösség egy része és a magyar sajtó is téved akkor, ha a Románok Civil Fórumát tekinti hangadónak” – vélekedett. Szerinte ha valaki arra vagy kíváncsi, hogyan élnek a románok Székelyföldön, akkor a közösség legitim képviselőit kell megkérdeznie, mert ellenkező esetben olyan irreális, a valóságtól elrugaszkodott válaszokat kap, mint amiket Dan Tanasă szokott adni. „Az elmúlt 12 évet vizsgálva kiderül, hogy az a jelölt akit Dan Tanasă támogatott nevetségesen alacsony számú szavazatot – 100-200 voksot – szerzett, ami azt mutatja, hogy nem képviseli az az itt élő emberek véleményét, mégis a román sajtó őt tartja a Székelyföldi románok hangjának” – mondta a politikus. Guruianu emiatt is sajnálatosnak tartja, hogy a sepsiszentgyörgyi magyar közösség vezetői a választások után visszautasították az alpolgármesteri tisztséget. „Itt nem Mădălin Guruiani személyéről volt szó, hanem arról, hogy együtt történelmet írhattunk volna azáltal, hogy erre a tisztségre egy jóindulatú román embert neveznek ki, aki az elmúlt években konkrét lépéseket tett a magyar-román viszony javítása érdekében” – jelentette ki.
Sebastian Pârvu szerint a román közösségnek is vannak vezetői, a probléma az, hogy nem sikerül kommunikálniuk a magyar vezetőkkel. „Nekem ortodox papként például nincs gondom a magyar lelkészekkel való kapcsolattartásban, rendszeresen találkozunk és tárgyalunk közös dolgainkról. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy a Kovászna és Hargita megyei románoknak valóban vannak képviseleti gondjaik, hiszen ha tíz vezető öt pártlistán indul, nem várhatjuk el, hogy képviselőink legyenek a tanácsokban” – mondta Pârvu.
Sebastian Pârvu – a sepsiszentgyörgyi ortodox katedrális lelkésze, a Kovászna és Hargita megyei Ortodox püspökség kulturális tanácsadója, a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Fórumát alkotó Andrei Saguna Keresztény- Kulturális Liga elnöke, a Nicolae Colan Egyházi Dokumentációs Központ igazgatója. Sebastian Pârvu doktori dolgozatát a „volt székely székek román közösségének részvétele az 1848-as forradalomban” témában írta.
Dumitru Manolăchescu szerint teljesen természetes, hogy például Antal Árpád polgármester Mădălin Guruianut fogadja el tárgyalópartnerének, hiszen jól ismeri és „intézményesen” közelebb áll hozzá. „Nem fogok más személyeket nevesíteni, de közismert, hogy a román közösségnek is vannak még képviselői, akik nem konfliktusosak. A probléma a politikusokkal van, nem a civil társadalommal, amely már elkezdett együttműködni” – mondta az újságíró.
Sever Ioan Miu úgy véli: a Románok Civil Fóruma nem olyan radikális, mint amilyennek tűnik, de letagadhatatlan Mădălin Guruianu érdeme a két közösség egymáshoz való közeledésében. „Amennyire egy éves ittlétem alatt meg tudtam ismerni a román közösségünket, azt mondhatom, hogy jelenleg senki nincs, aki helyettesítené tudná őt” – jelentette ki a blogger.
Mi a román közösség legégetőbb problémája?
Alanyainkat arról is kérdeztük, hogy szerintük melyek lehetnek azok a témák, amelyekről a két közösség vezetőinek tárgyalniuk kellene, és mit tartanak a székelyföldi román közösség legégetőbb problémájának.
Ioan Lăcătușu szerint a térségben „az alsó szinteken” mindenki jól kijön egymással, léteznek jó szomszédságok, nincsenek viták, vannak vegyes házasságok, van párbeszéd. Gondot az okoz, hogy nincs olyan civil szervezet, amely egymás megismerését tűzte volna ki célul. „Ezen a téren a mi román szervezeteink sem tűnnek ki ezen a téren” – jegyezte meg. Szerinte a Kovászna Megyei Kulturális Központnak rengeteg kiadványa van a székelyek történelméről és hagyományairól, turisztikai látványosságairól, térképek a műemlékekről, de szinte semmi nem jelent meg a románokról, semmi a Keleti Kárpátok Nemzeti Múzeumáról, az első román iskoláról vagy az ortodox katedrálisról. „Tudom miként vélekednek ezekről, de léteznek, itt vannak, miért nem érdemlik meg, hogy megjelenjenek a kiadványokban?” – fogalmazott a románok fórumának elnöke.
Lăcătușu szerint a románok és a magyarok teljesen másként értelmezik a jelent és a múltat. Példaként a nemrég megjelent Székelyföld története című könyvet említette, amely szerinte úgy mutatja be a térséget, mint székelyek földjét, ahová a románok ki tudja honnan érkeztek, és nincsenek jogaik. „Kettős mércével mérnek, jövevényeknek néznek bennünket. Gyarmatosításnak tekintik, ha egy szebeni román költözik ide. Másként látjuk a 1918-at, 1940-et és más történelmi eseményeket. A forradalom után is bármit értünk el, intézményalapítás terén, azt erővel kellett kicsikarnunk, nem találtunk megértésre a magyar elit részéről” – panaszolta Lăcătușu, aki szerint senki nem akadályozza meg a magyarokat a nemzeti identitásuk megőrzésében.
Mădălin Guruianu szerint a térségben olyan témákat kellene kibeszélni és olyan kezdeményezéseket elindítani, amelyek mentén közös platformra helyezkedhet a két közösség. Ezek a nyilvános rendezvényeket azért tartja hasznosnak, mert ilyenkor valóban meg kell hallgatni a mások álláspontját, és azonnali választ kell adni rá. „Nagyon fontos lenne az empátiakészség és az, hogy mi itt helyben jól tudjuk kezelni a román-magyar viszonyt, és sok jó példát tudjunk felmutatni az együttműködésről. Most mindkét fél a másiktól várja a nyitást. Tényleg az a probléma, hogy ki teszi meg az első gesztust a másik irányába?” – fogalmazott a politikus. Magyarázata szerint a magyarok mindig Bukaresttől várják az első gesztust, a térségben élő románok pedig a polgármestertől vagy megyei tanács elnökétől, és sajnos egyik fontos szereplő se vállalja fel, hogy megtegye ezt a lépést.
Sebastian Pârvu a székelyföldi románok legnagyobb problémájának a demográfiai csökkenést nevezte. Kevés a gyermek, ürülnek ki az iskolák és templomok, a román fiatalok pedig a kilátástalanság miatt kivándorolnak a térségből – sorolta. „Ezt a jelenséget mi románok jobban érezzük, mint a magyarok, de a magyar közösség is ott lesz tíz év múlva, ahol mi ma tartunk” – vélekedett. Az ortodox pap az alulfinanszírozottságot is problémának tekinti. Szerint mindkét fél abban a tévhitben él, hogy a másik közösség tud más forrásból finanszírozást szerezni, és ezt kifogásként használják, hogy ne adjanak pénzt. „Például ha az egyháznak kérek, azt mondják, hogy nem adunk, mert kaptok Bukarestből, de fordítva is igaz, amikor azt mondják a magyaroknak, hogy úgyis kaptok pénzt Budapestről. Valójában azonban projektek életképessége alapján kellene megítélni egy egy kérést” – jelentette ki.
Pârvu problémának tartja a Székelyföld megnevezés használatát is. Ezzel szerinte az a gond, hogy a térségről készített népszerűsítő kiadványokban nem jelenik meg a román közösség, és azt sugalják, hogy mind a történelemben, mind a jelenben, ebben a térségben egyetlen közösség él. „Gond az, hogy ezeket a kiadványokat közpénzből finanszírozzák, és az lenne normális, ha ezekben helyt kapna a másik közösség is” – tette hozzá.
Dumitru Manolăchescu szerint a Kovászna megyei román közösségnek ugyanazok a problémái, mint a magyar közösségnek. A románok azt szeretnék, hogy saját országukban ne tekintsenek rájuk megtűrtként, és folyton ne emlegessék, hogy Székelyföld a magyaroké, és nem a kommunisták által Moldovából, Havasalföldről és Dobrudzsából behozott bevándorlóké. „A románok is otthon szeretnék érezni magukat Kovászna megyében, amely Románia része” – jegyezte meg.
„Ha azt kérdezné, hogy mi az én problémám románként, azt mondanám: nem szeretném többé a helyi közigazgatás mostohagyerekeként érezni magamat. Aláhúzom, hogy ezt románként mondom” – válaszolta kérdésünkre Sever Ioan Miu. Kijelentette: románként számára fontosak a nemzeti szimbólumai és ünnepei, ezért fáj neki az, ha Antal Árpád még január 24-én, Moldova és Havasalföld egyesülésének ünnepén sem lép a Mihai Viteazul szobor elé, ahol román politikusok és néhány magyar állami intézményvezető ünnepel. „Azt kérdezném a román és magyar elöljáróktól: vajon egy harmadik nemzetnek kell többséget alkotnia azért, hogy mi tiszteljük egymást?” – fogalmazott a blogger.
Van olyan jog, amit megvonna a magyar közösségtől?
Alanyainkat szembesítettük azzal, hogy a bukaresti döntéshozók szerint Románia minden jogot megadott és kisebbségeknek, és e tekintetben modell értékű Európában, ehhez képest az ország nem teljesíti maradéktalanul a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának ratifikálásakor vállalt kötelezettségeket sem. Ugyanakkor vannak olyan román politikusok, akik szerint a szükségesnél is több joga van a magyar közösségnek.
Ioan Lăcătușu azt tartja túlzottnak, hogy a magyar közösségnek joga van eldönteni: kihelyez

Érdekes párhuzam: a magyar állam és a székelyek, illetve a román állam és a székelyföldi románok
A Kovászna és Hargita megyében élő román közösségek vezetői az utóbbi 25 évben egy bizonyos stratégiát követtek történelmük, kultúrájuk, nemzeti identitásuk és ortodox vallásuk megőrzése érdekében, de több támogatásra van szükségük a román állam részéről – jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek Ioan Lăcătuşu, a Kovászna és Hargita megyei Európai Tanulmányi Központ igazgatója.
Lăcătuşu felidézte, hogy a 25 évvel ezelőtt létesült Andrei Şaguna Kulturális-Keresztény Liga nagy mértékben hozzájárult a csíkszeredai székhelyű ortodox püspökség, a Keleti-Kárpátok Nemzeti Múzeuma, a Grai românesc és Eurocarpatica kiadók megalapításához. Az igazgató szerint a jelenlegi társadalmi-gazdasági kontextusban a Kovászna és Hargita megyei románok új kihívásokkal néznek szembe, amelyekkel nem fognak tudni megbirkózni a román állam segítsége nélkül.
„25 év múltán a román nemzetiségű lakosság csökkenésével, a román nemzetiségű romántanárok hiányával, a román oktatás körüli gondokkal küszködünk (...), de a legnagyobb probléma az esélyegyenlőség hiánya a kulturális projektek finanszírozása tekintetében. Továbbra is diszkriminálnak bennünket, és hatalmas különbség van aközött, amit a magyar állam tesz ezekért a megyékért (Hargita és Kovászna megyéért – szerk. megj.), valamint aközött, amit a román állam tesz, jobban mondva nem tesz ezért a térségért” – mondta Ioan Lăcătuşu. „Nem lehet a végtelenségig diszkriminálni közel 100 ezer, Románia közepén élő románt, mert ez hosszú távú következményekkel járhat” – fogalmazott a Kovászna és Hargita megyei Európai Tanulmányi Központ igazgatója az Andrei Şaguna Kulturális-Keresztény Liga megalapításának 25. évfordulója alkalmából. Székelyhon.ro

Az akadémia támogatja a székelyföldi románokat
A Román Akadémia szervezeti keretében folytatja munkáját a székelyföldi románok helyzetét kutató Kovászna–Hargita Európai Tanulmányi Központ. A központot vezető Ioan Lăcătuşu szociológus elmondta: az akadémia elnöki tanácsa a közelmúltban döntött az intézmény bekebelezéséről.
Lăcătuşu kifejtette, az integráció a román identitást ápoló központ újabb győzelme a Kovászna és Hargita megyére kiterjedő ortodox egyházmegye és a sepsiszentgyörgyi Keleti-Kárpátok Nemzeti Múzeuma létrehozása után. Úgy vélte, ez az elmúlt évtizedekben végzett munkájuk elismerését jelenti, ugyanakkor újabb kutatásokra is serkenti a központ munkatársait. A szociológus szerint a központ folytatja a székelyföldi megyék demográfiájának a kutatását, és továbbra is néprajzi, szociológiai, gazdasági, történeti, valamint az együttélésre vonatkozó tanulmányokat készít.
A Kovászna–Hargita Európai Tanulmányi Központnak 2000 óta fontos tevékenysége, hogy évről évre megszervezi a marosfői nyári szabadegyetemet, mely a székelyföldi és a Romániával szomszédos országokban élő román közösségek egyik legfontosabb fóruma. Ioan Lăcătuşu a kommunista diktatúra idején költözött Sepsiszentgyörgyre, ahol a város alpolgármestereként tevékenykedett. Több interjúban is a székelyföldi románok elvándorlásának, a régió elmagyarosodásának a veszélyeire figyelmeztetett, és azt a nézetét hangoztatta, hogy a régió demográfiai trendjeit csakis bukaresti kormányzati segítséggel lehet megfordítani. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)