Hitélet – Zsobokon „kutatták” az ideális lelkészt és presbitert
A református egyház, pontosabban a Kalotaszegi Református Egyházmegye belső működésébe pillanthattam bele Zsobok templomában, mely presbiteri konferencia színhelyéül szolgált április 25-én, szombaton. Közvetlenül a 10 órakor kezdődő istentisztelet után felvezetésre került a téma: az ideális lelkészről és presbiterről esett szó. A köszöntéseket Vincze Minya István esperes és Gál Máté István, a Kalotaszegi Egyházmegye Presbiteri Szövetségének elnöke mondta el.
Kállay Csaba lelkipásztor – a nap legszórakoztatóbb megszólalásában – arról adott elő, hogy milyen az ideális presbiter a lelkész szemében. Alapkövetelmény, hogy legyen hívő, annak minden kötelességével; vetkőzze le a rosszat (akaratosságot, haragot stb.), öltözze fel a jót, súrlódások nélkül futtassa hatáskörének tevékenységeit. Ő maga is járjon istentiszteletre (különben honnan is tudná családlátogatása alkalmával, hogy az illető család jár-e?). Fontos a karizma – nem az izom, hanem a lelki hatalom –, továbbá az ismeretek birtoklása. Feladata felügyelni az igehirdetést és a vallásoktatást.
Szabadság (Kolozsvár)

Presbiterek a kirakatban
Konferencián Egeresen a 21. századi kalotaszegi presbitériumok
„Ahol nincs vezetés, elvész a nép, a megmaradás pedig a sok tanácsos által van.” (Példabeszédek 11:14) – ez volt a mottója a Presbiterek és presbitériumok a 21. században című konferenciának, amelyet Egeresen tartott a Kalotaszegi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége. A presbiterek őszi konferenciájára a megyéhez tartozó minden egyházközség lelkészét, gondnokát és presbitériumát meghívták. A közös tanácskozás végkövetkeztetése szerint a presbiterek felelőssége igen jelentős, ugyanis életük kirakatban van, azzal példamutatóknak kell lenniük.
A konferencia Nagy Alpár egeresi lelkész prédikációjával kezdődött. Kiemelte, hogy a legjobb nevelési módszer a hívek, presbiterek, lelkészek példamutatása, mert hiába beszélnek arról, hogyan kellene élni, ha az életükben ez nem látszik, hiteltelenné válnak.
Ezután Gál Máté István, a presbiterszövetség elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A köszöntések sorát Fáy József, az Erdélyi Református Egyházkerület elnöke folytatta. Beszédében ő is hangsúlyozta, hogy az egyházi tagok életükkel példát kell mutassanak, mert rájuk figyelnek. Cselekedeteikben látszania kell, hogy nem kényszerből, hanem szívből végzik a munkájukat.
A konferencia főelőadója Dr. Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházkerület volt püspöke, nyugalmazott lelkész volt. Előadása kezdetén mindenkinek átnyújtott egy Református magyar vagyok címmel ellátott cikkgyűjteményt, mely írások a Dunántúli Református Lapban jelentek meg 2010–2011-ben. A publikáció 8 pontban foglalja össze, hogy milyennek kell lennie egy református embernek.
A presbitereknek aktív szerepet kell vállalniuk a közösség életében. A körzetükhöz tartozó családokat legalább évente négyszer kellene meglátogatniuk, és beszélgetni velük gondjaikról, szükségleteikről, amit aztán felvetnének a presbiteri üléseken, és megoldást kereshetnek rá. Véleménye szerint a református egyház vezetése nem demokratikus kell hogy legyen, hanem a közösségi elvnek kell döntőnek és meghatározónak lennie. Ehhez bármikor segítségül hívhatják úgy egyházi, mint történelmi örökségüket, és kéri, hogy elgondolásaikat váltsák valóra ott, ahol éppen élnek. Hangsúlyozta: „Vagy errefelé kell tartani, vagy asszisztálunk a gyülekezetek és ezzel együtt a magyarság elsorvadásához!”.
A helybéli asszonytestvérek által tálalt kávé elfogyasztása után az egybegyűltek négy csoportban megbeszélték, megvitatták a hallottakat, megosztották egymással tapasztalataikat. Minden csoport moderátora egyöntetűen beszámolt arról, hogy a presbiterség legnagyobb nehézsége abban áll, hogy az életük kirakatban van. Javaslatok érkeztek arra vonatkozólag is, hogy a megválasztott presbitereknek indítsanak képzést a feladataikkal kapcsolatban. Továbbá szó esett arról, hogy nagyobb részt kellene vállalniuk különböző adminisztrációs feladatokból, hogy a lelkész többet foglalkozhasson a lelki jellegű ügyekkel. Mivel a gyülekezet szavaz bizalmat a presbitériumnak, együtt kell munkálkodnia velük. Ezért fontos a jó kapcsolat a gyülekezet, a lelkész és presbitériumok között.
A konferencia összegzéseként elhangzott: a presbiter példamutató életével tudja leginkább képviselni az egyházat, mert minden prédikációnál többet jelent az, hogy úgy éli az életét, mint ahogy azt mástól megköveteli.
A helyi lelkész néhány mondatban ismertette a helyi érdekességeket. Egeres 1263-ban már mezőváros. A település mai gótikus temploma 1390-ben épült, mely építmény az idők folyamán sokszor pusztult el. Templomában temették el 1573-ban Bocskai István erdélyi fejedelem Gábor nevű bátyját. 1910-ben építették az orgonát, mely pillanatnyilag nem működik, de ígéret van rá, hogy megjavítják. Ugyanebben az évben tartott népszámlálás adatai alapján 1374, többségben román lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. 1992-ben a községhez tartozó településekkel együtt 7120 lakosából 3934 román, 2908 magyar, 272 cigány, 4 ukrán és 2 német volt. A gyülekezet ma mintegy 300 lelket számlál. Mivel a településnek nincs magyar iskolája, szombatonként tartanak magyar órákat külön a magyar, és külön a román gyerekek részére.
A konferencia után az egeresi kultúrotthonban megvendégelték a 70 résztvevőt. Mindenki lelki és gyakorlati tanácsokkal felvértezve indulhatott haza, hogy aztán a közös ügy, a megmaradás érdekében tovább végezhesse szolgálatát az Úr szőlőjében.
BECSKE ADRIENN
Szabadság (Kolozsvár)

Sztána kicsiny közössége nem csügged
Értekezlet az erdélyi református egyház kialakulásáról
A Kalotaszegi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége tavaszi konferenciáját Sztánán szervezte meg, a református templomban, ahová a megyéhez tartozó egyházközség minden lelkészét, gondnokát és presbitériumát meghívták. A konferenciának „Az erdélyi református egyház kialakulása” címet adták.
Az összejövetel Pap Hunor, sztánai lelkész prédikációjával kezdődött. Az istentisztelet igei alapjául a Zsoltárok 42. fejezetének 6. versét választotta. Igehirdetése fő gondolatát az Istenbe vetett bizalom és hit képezte. Kiemelte, hogy Istennek biztosan van megoldása és útmutatása a megtartatásra. Nem kell félni, nem kell feladni, hiszen olyan sok időn keresztül a népünk megmaradt annak ellenére, hogy voltak mélységek is a történelmünkben. Nem a múltan kell merengni, hanem a jelenben kell megtenni azt, ami erőnkből telik. Nekünk pedig feladatunk példamutatásunkkal rávezetni a népet, hogy bízzon Istenben.
Ezután Kozma Erzsébet sztánai asszonytestvér verses köszöntője következett.
Ezt követően Gál Máté István, a presbiterszövetség elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, akit a helyi lelkész követett. Pár mondatban ismertette a sztánai lakosság helyzetét, miszerint a faluban jelenleg 65 magyar és 10-12 román lakos tartózkodik. Hivatalosan 172-en élnek Sztánán, amelyből sajnálatos módon több mint 100-an csak ünnepnapokon látogatnak haza, viszont sok mindent próbálnak tenni a közösségért. Elmondása szerint a fogyatkozás keserűségre adhatna okot, de nem csüggednek, hanem több mindennel próbálkoznak a megmaradás érdekében. Ilyenek a különböző konferenciák, mulatságok, farsangi bál, mely azt a célt szolgálja, hogy minél több ember látogassa meg a kis falut, hiszen ilyen együttlétekből tudnak a tagok erőt meríteni. Sztánán 1602-től jegyzik a közösség létrejöttét, amikorra a református hit felvétele is datálható. A sztánaiak majdnem utolsókként veszik fel azt.
A köszöntések után következett Nagy Alpár, egeresi lelkész előadása a fent nevezett témában.
A lelkész az előadás legelején vázolta a reformáció idejében zajló történelmi eseményeket. Ezt az időszakot kulturális környezetváltozás jellemezte, amiben a régi egyházi normák sem voltak már tarthatóak. Akkor fedezik fel Amerikát, új szokások kerülnek a köztudatba, ömlik minden az új világból. Beindul a könyvnyomtatás, az írás, olvasás széles tömegeknek lesz elérhető. Ez a sok minden vezet az egyház megújulásához is. Amikor a kultúra változik, vagy maradunk, ahol vagyunk és elszigetelődünk, vagy változunk, és akkor fejlődünk.
Szintén a reformáció idejében kezdődik valamiféle nemzeti öntudatra való ébredés is, hiszen őseink anyanyelvükön akarják olvasni a bibliát. Felismerik, hogy az egyháznak nincs szüksége Rómára, a papok erős uralmára, hogy nem kell a hókusz-pókusz, szeretnék érteni az igehirdetést, egyszóval kezdenek öntudatra ébredni.
A 16. századot jellemzi még az egyetemes papság, amely szerint mindenki pap, az Isten és az egyén között nincs szükség egy felszentelt papi személyre. Régen a papok voltak a közvetítők. Az őseink jogosan érezhették úgy, hogy kimaradnak az Istennel való közvetlen kapcsolatból. Az egyház egy közösség, aminek a részesei szerettek volna lenni. Ez talán a legnagyobb hagyatékuk. Isten munkatársai vagyunk, ezért részt kell vállaljunk a lelki gondozásból. A presbiternek is ki kell vennie a részét a teherviselésből, a szolgálatból… A romlás, a pusztulás az elszigetelődéssel kezdődik, amikor már nem vagyunk benne a közösségben. Ezért minden igyekezetünkkel azon kell lennünk, hogy megmaradjunk a közösségben és mást se hagyjunk kiesni onnan. A templomok azért épültek, hogy megőrizzenek bennünket, kultúránkat, hát ne hagyjuk őket az enyészetnek. Az idősebb korosztálynak kell megtanulni a fiatalok nyelvét, hogy ők is érdekesebbnek tartsák az egyházi életet, továbbá megtanítani a gyerekeknek, hogy számoljanak Istennel.
A kávészünetet követően – amelyet a helybéli asszonytestvérek biztosítottak a résztvevők számára – az egybegyűlteket négy csoportra osztották, ahol lehetőség volt a hallottak megbeszélésére, megvitatására, tapasztalatcserére. Ezután minden csoport moderátora beszámolt a csoportban elhangzottakról.
A konferencia után a sztánai kultúrotthonban a közel 80 résztvevő megvendégelésére került sor. Mindenki lelki és gyakorlati tanácsokkal felvértezve indulhatott haza, hogy aztán a közös ügy, a megmaradás érdekében tovább végezhesse szolgálatát az Isten által neki kirendelt helyen.
BECSKE ADRIENN Szabadság (Kolozsvár)