Háromszéki nagyasszonyok: Gróf Kálnoky Ludmilla
Gyermekkel nem áldotta meg a Fennvaló, s így az a nemes ötlete támadt, hogy katolikus szellemben működő nevelőintézetet és iskolát alapít Sepsikőröspatakon nemcsak szegény sorsú, hanem magyar cigány gyerekek számára is.
Gróf Kálnoky Félixné, a cseh származású báró Beess Chrostin Ludmilla (1851–1928) nagylelkű adományaival már korábban is a helyi katolikus egyházközség jótevője volt. Az intézet létrehozásával az 1889-ben elhunyt férje, gróf Kálnoky Félix, valamint sógorai, Imre és Pál emlékét kívánta nemes, közhasznú tettel megörökíteni, akik nem hagytak fiú utódot maguk után. 1891-ben megépíttette a Gróf Kálnoky Félixné, Ludmilla, Imre és Pál Intézetet, amelyben, miként mondta, „a kisdedóvás és leány nevelés teendőit a Szent Vincéről nevezett és Szatmáron anyazárdával bíró tisztelendő irgalmas nővérek gondozására és vezetésére bízom, mert csak így remélhetem biztosan, hogy ezen kegyeletes emlékül létesített intézet magasztos feladatainak mindenkor híven meg fog felelni". A tanulók főként Kőröspatakról és a környező falvakból, Árkosról és Kálnokról érkeztek. Köztük szép számban protestáns felekezetűek is.
Az 1948-ban megjelent iskolatörvény alapján az állam felszámolta a felekezeti oktatást, államosította az egyházak iskoláit, megszüntette Sepsikőröspatakon a több mint fél évszázadig fennálló katolikus iskolát és óvodát is. Az intézet épületébe a községi állami iskola költözött, amely fennállásának századik évfordulója alkalmával újra felvette az alapító nagyasszony nevét. Porai a helybeli Kálnoky temetkezési kriptában nyugszanak. Nevét viseli a 2005-ben alakult Kálnoky Ludmilla Egyesület. erdély.ma

Tavaszcsinálók a márciusi télben
Embert próbáló hideg és új hívószavak jellemezték az idei március 15-i megemlékezéseket Erdélyben. A „forradalom” és „szabadságharc” mellett az „autonómia”, „önrendelkezés” és „Székelyföld” is sokszor elhangzott a szónokok beszédében. A közelmúlt történéseinek hozadékaként az emlékünnepségen legalább annyi székely zászló lengett, mint magyar.
Ráduly Róbert polgármester az 1848. október 16-i agyagfalvi felhívásból idézett: „Békét akarunk e honban és szabadságot, melynek édes gyümölcsét veletek együtt élvezhessük. Mi tiszteljük nemzetiségtöket, nyelvtöket és vallástokat, s készek vagyunk azt fegyverünk élével oltalmazni”. Így gondolkodtak ’48-ban a székelyek, mondta Ráduly, és így gondolkodtak 2013. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten is. „De vajon így gondolkodnak-e mások is, vajon betartották-e, amit nekünk ígértek Gyulafehérváron 1918. december elsején?” – kérdezte, majd választ is adott: nem tartották be, ezért félnek, rettegnek. „Nekünk megnyugvásunk nem lesz, míg el nem érjük a végső célt, a közösségi autonómiát” – jelentette ki Ráduly. Sokan vannak, akik érzik az autonómia fontosságát, de olyanok állnak az élen, akik elfáradtak, ezért „egy lépést hátrább kellene lépniük, hogy a fiatalok előléphessenek.” Az aggodalmaskodóknak azt üzente: adják meg a területi autonómiát, „hadd mutassuk meg, mire vagyunk képesek”. Szónoklata zárásaként hangsúlyozta: egyetlen felelős magyar állampolgár sem nyugodhat, amíg ki nem vívjuk a székely szabadságot. „Március 15. az egész nemzet ünnepe, ezért érezzük úgy, hogy ki kell mozdulnunk otthonainkból, és kokárdával a szívünk fölött közösen kell emlékeznünk hőseinkre” – így kezdte beszédét Zsigmond Barna Pál. Magyarország csíkszeredai főkonzulja kiemelte, a nagy történelmi eseményekre való emlékezésekkor „szinte mindenkinek a híres, tragikus honfitársak jutnak eszükbe, de a csatákat nemcsak a rivaldafényben álló hősök vívják, mögöttük ott áll a láthatatlan tömeg”. Ma azokra emlékezik a magyarság, tette hozzá, akik megtanították, hogy mit jelent az összefogás és az összetartozás. „1848 az együttműködés szimbóluma, a kulcsszó pedig a közös ügy. A szabadságharcban nemcsak a magyarok, más nemzetek is együtt küzdöttek a szabadságért. Már akkor is egyértelmű volt, hogy a Kárpát-medence felemelkedése csak akkor lehet valóság, ha az itt élő népek kölcsönösen tisztelik és elismerik egymást” – emlékeztetett a főkonzul. „Azért ünnepelünk minden év március 15-én, hogy meg tudjuk különböztetni a szabadságot a szabadosságtól” – fogalmazott Darvas-Kozma József csíkszeredai katolikus esperes, aki azt üzente a románoknak, hogy „minden népnek joga van az önrendelkezésre.” Hozzáfűzte: Székelyföldet nem lehet feldarabolni, mert a Székelyföldön élők egy családot, egy közösséget alkotnak, amit a hatalomnak tudomásul kell vennie. „Az autonómia akkor lesz valóság, ha ezt mindenki akarja a kicsiktől a legidősebbekig” – fejtette ki Darvas-Kozma atya.
Háromszékről nem mennek sehová
A csípős időjárás ellenére is legalább kétezren tartották fontosnak Háromszéken, hogy jelen legyenek a március 15-i megemlékezéseken. Idén is Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely adott otthont a leglátványosabb megemlékezéseknek, de az erdővidéki Bodvajba, az egykori ágyúöntő vashámorhoz is legalább kétszázan vonultak ki csütörtök délután, dacolva a hideggel, hogy a leghíresebb székelyek egyike, Gábor Áron emléke, illetve a forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegjenek. Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen egyaránt az autonómia és a székely szimbólumok szabad használata köré épült az ünnepi események sorozata. A nemzeti összetartozás újabb jeleként a két település megemlékezői Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettesét üdvözölhették, aki lovon érkezett Kézdivásárhely központjába. A céhes város főtere két nagy méretű székely zászlóval is gazdagodott, amelyek Gábor Áron szobra mellett kaptak helyet. Amint Bokor Tibor polgármester is hangsúlyozta, ezek választ jelentenek „a jelképeink elleni hadjáratra, hiszen nap mint nap perelnünk kell a prefektusi hivatallal, mert közintézményeinken ott lobog a székely zászló. Azt szeretnénk, ha örökre ott is maradna.”
A háromszéki megyeszékhelyen az elmúlt évekhez hasonlóan idén sem hiányoztak a lovasok, sőt közel százan – a gidófalvi Szilaj, a sepsiszentgyörgyi Székely Virtus Egyesület, valamint a kőröspataki Kálnoky Hagyományőrző Csapat tagjai – döntöttek úgy, hogy nyeregbe pattannak, és csatlakoznak a vasútállomástól a Tamási Áron Színház elé vonulókhoz. Az idei megemlékezés egyedi momentuma a Székelyföldi Körkép felavatása volt, amelynek alkotóelemei a Virtuális Székelyföld portálon is megtekinthetők, az alkotást a régió rangos történelmi helyszíneit ábrázoló fotók képezik.
Az ünnepségek során sűrűn hangot kapott az autonómiaigény, illetve a jogainkért való határozott kiállás. A felszólalók, Semjén Zsolt, illetve Bokor Tibor és Antal Árpád polgármesterek az összefogás, a jogainkért való bátor kiállás, a szülőföld megvédésének és megőrzésének szükségessége köré építették mondandójukat. Sepsiszentgyörgy elöljárójának kifejezetten erős hangvételű üzenete Bukarestnek is szólt, többek között arra figyelmeztetve a román hatalmat, hogy „Nem megyünk sehová! Se Mongóliába, se Magyarországra! Ez a mi szülőföldünk, a mi országunk is. És jogunk van kitűzni a zászlónkat! Jogunk van használni az anyanyelvünket, jogunk van az autonómiához”. A tapssal és éljenzéssel fogadott Semjén Zsolt csatlakozott az elöljárókhoz, mindkét helyszínen hangsúlyozta: „Nem vagyunk alábbvalók egyetlen népnél sem, nem vagyunk másodrendű állampolgárok. Ezt a románsággal is meg kell értetni, és azt is, hogy jogaink követelése nem szélsőségesség, hanem egy nemzet természetes igénye”. Magyarország kormányának képviselője újból biztosította a megjelenteket, hogy a magyar nemzet, a magyar állam szolidaritására minden körülmények között számíthatnak.
Kolozsvári hadüzenet a közönyösség telének
Talán a téliesre fordult időjárás tehet róla, de az elmúlt évekhez képest kevesebben ünnepeltek Kolozsváron a magyar forradalom és szabadságharc emléknapján. Magyar, román és székely zászlókat lengető, fúvószenekartól kísért menet indult délben a Protestáns Teológiától a Szent Mihály-templomig, ahol ökumenikus istentiszteletet tartottak. Az ünneplőket a rendőrség képviselői is elkísérték, de rendbontás nem volt. Útközben csatlakoztak a menethez a belvárosi magyar tannyelvű iskolák diákjai is, akik kokárdákat kínáltak a bámészkodóknak. A templomban az ünneplő gyülekezetet Kovács Sándor római katolikus főesperes köszöntötte, aki 1848. március 15-ét a magyar nemzet sorsfordulójának nevezte, szerinte a piros-fehér-zöld kokárdák ma is a nemzet szebb jövőbe vetett hitét sugározzák. „Szabaduljunk meg a hamis ígéretek bilincseitől” – hangsúlyozta Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, aki a forradalom és szabadságharc jelenünkre is ható üzenetét emelte ki ünnepi beszédében. Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök János evangéliumát idézte, és felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy csak akkor igazi a megemlékezés, ha megújul a nemzethez tartozásunk tudata. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke a politikai egység fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében.
A Szózat és a Himnusz eléneklése után a mintegy 800 fős tömeg az egykori Biasini-szálloda elé vonult, ahol politikusok és a városvezetés képviselőinek jelenlétében megkoszorúzták Petőfi Sándor emléktábláját. Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke beszédében a társadalmi ciklusokat az évszakok váltakozásához hasonlította. „Ha véget akarunk vetni a belénk költözött szimbolikus télnek, közönynek, elsősorban magunkban kell mérlegelnünk, hogy mi is tavaszcsináló emberekké válhassunk” – fogalmazott Gergely Balázs. Rendbontás idén sem történt Kolozsváron, egyetlen férfi állt ki tüntetőleg egy román zászlóval a Biasini-szálló elé, arra szólítva fel a járókelőket, hogy legyenek jó románok a magyarok ünnepén.
Magyar Érdemrend Egyed Ákosnak
Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 165. évfordulóján a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban rendezett ünnepségen Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese (jobbra) a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetését adta át Egyed Ákos kolozsvári történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának.
Aradon zászlót égettek volna
Aradon a Magyar–Román Megbékélési Parkban a Noua Dreaptã elnevezésű szélsőséges román nacionalista szervezet magyarellenes tüntetést szervezett, amelyen megpróbáltak elégetni egy nagyobb méretű székely zászlót is. A vastag papír azonban a havazásban, hidegben átnedvesedett, hiába próbálkoztak többen is, nem sikerült lángra lobbantaniuk, így aztán dühükben összegyűrték és eldobták. A körülbelül negyven tüntető a Szabadság-szoborral szemben lévő román emlékmű előtt gyülekezett, hatalmas román zászlót és magyarellenes transzparenseket (A székelyek nem magyarok, Támogatjuk Hungária autonómiáját Mongóliában, Románia egységes, oszthatatlan nemzetállam stb.) húztak ki.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Életműve: ezer tárgy
Amolyan nemzetségi találkozónak is lehetne nevezni az apára, nagyapára és dédnagyapára emlékező népes család meg az egykori tanítványok sokaságát, mely a református templomban emlékezett Nagy Béla (1911–1988) tanítómesterre-tanárra, nemzedékek nevelőjére, oktatójára. Az egyik olyan néptanító emlékét idézték, aki a régiek nyomdokain haladva az életben szükséges dolgokra tanította meg azokat a gyermekeket, akik igényelték eszük-tehetségük gyarapodását.
A tananyag mellett a kertészkedés, a virág- és a gyümölcsfa-szaporítás, oltás-szemzés tudományát, a zenét, a faragást és bútorfestést is meg lehetett tőle tanulni. Újszékelyi református családból indult, s már első munkahelyén, Székelymuzsnán megkezdte az udvarhelyszéki népi díszítés mintavilágának gyűjtését, agyagfalvi és középajtai szolgálat után került Sepsikőröspatakra 1949-ben, ahol áldásos oktató-nevelői tevékenységét folytatta, s mint azokban a nehéz években mások is, részt vállalt a közművelődési életből. Az évek múltával, ereje fogytával mindinkább az ülőmunkát igénylő népi bútorfestés felé fordult, sorozatban készítette a zömében kék alapra festett népi ornamentikát, új színt, Udvarhely- és Keresztúrszék motívumvilágát hozta be Háromszékre. A hetvenes évek elején kálvinista hívő székely emberként felvállalta a sepsikőröspataki református templom bútorzatának díszítését, 40 színes, festett kazettát készített. Ilyen méretű alkotása díszíti az aldobolyi református templom belsejét, karzat- és padelőkéit is. Nem a mi tisztünk eldönteni, hol Nagy Béla helye a székelyföldi népművészek sorában. Örömmel láttuk azonban, hogy a maga faragta és festette kettős temetői kopjafájánál tartott vasárnapi tiszteletadáson adózott emlékének a néprajzkutató és muzeológus Szőcsné Gazda Enikő és Albert Ernő, a háromszéki népköltészet kiváló ismerője-kutatója. Nagy Béla munkásságát unokája, a néprajzos Sepsiszéki Nagy Balázs méltatta a kőröspataki kultúrotthonban összegyűlt helybeliek előtt. Elmondta: munkáiból a határokon kívülre is kerültek darabok, mintakincséből a Székely Nemzeti Múzeumba, emléke az életmű több mint ezer tárgya, valamint a család, a rokonok révén él.
Munkássága helybeli folytatójának tekinthetjük Mézesné Demeter Mária nyugalmazott tanárt, népi bútorfestőt. A megemlékezés házigazdája a református egyházközség és lelkipásztora, Nagy Zsolt Attila volt, szervezője a nőszövetséggel partnerségben munkálkodó Kálnoky Ludmilla Egyesület, a Zsigmond házaspár, akik felvállalták egy emlékkiadvány összeállítását is Nagy Béla néptanító emléke a sepsikőröspataki köztudatban címmel, megörökítve az egykori kollégák és tanítványok visszaemlékezéseit, Nagy Béla festett bútorainak fényképfelvételeit. Az ünnepi istentiszteleten képviseltette magát a helybeli római katolikus és unitárius gyülekezet, a helyi önkormányzat, igét hirdetett Nagy Béla dédunokája, Szász István Gergely bitai református lelkipásztor, az orgonánál Kiss Zoltánné Váncsa Irén ült, aki Nagy Bélától tanulta meg a templomi orgona megszólaltatását. Nagy Béla ükunokái szavaltak, s zeneszámmal tisztelgett a helybeli református fiatalok csoportja. A megemlékezés végén elhangzott: ha eladó lesz Nagy Béla lakása, az beillenne közösségi háznak, melyben más tevékenységek mellett az egykori tulajdonos emlékét is őriznék.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar–roma együttműködés (Sepsikőröspatak)
A Diakónia Keresztyén Alapítvány, a Háromszéki Közösségi Alapítvány, a Margit Román Hercegnő Alapítványa, illetve a kezdeményezést támogató Raiffeisen Bank és helyi tanács összefogásának köszönhetően jött létre a sepsikőröspataki Gyermek- és Családsegítő Központ közösségi háza.
Céljuk, hogy a község roma és magyar közösségét megismertessék és együttműködésre ösztönözzék: a fiatalok közös foglalkozásokon vegyenek részt, az idősebbek pedig tapasztalatuk átadásával segítsék a cigányság integrálását. A munkába sikerült bevonniuk Sepsikőröspatak református, unitárius és katolikus nőszövetségét és a Kálnoky Ludmilla Egyesület fiataljait is.
A roma gyermekek az iskolában is jobban odafigyelnek
A közel fél éve tartó munka során roma világnapot ültek, amelyre tizenegy ország területéről érkeztek a téma iránt érdeklődő fiatalok. A gyermeknapot huszonöt fiatal és közel félszáz idősebb helybeli magyar bevonásával tartották meg, s néztek bábelőadást, kézműveskedtek és együtt fogyasztották el a finomabbnál finomabb süteményeket. A nemrég befejeződött ottalvásos táborból ugyan a roma gyermekek zöme szüleik ellenkezése miatt hiányzott, ám Torma Vera projektvezető és Apor Zsuzsa helyi pedagógus szerint így is hasznos volt, hiszen az együtt végzett munka, a játékok és a kreativitásukat felszínre hozó tevékenységek során igazi csapattá formálódott a kis közösség. „A falu népétől és az iskolától kapott visszajelzések szerint munkánk eredményes. A roma gyermekek az iskolában jobban odafigyelnek és fegyelmezettebben is viselkednek, sőt, az iskola kapuján kívül is megfigyelhető magaviseletük javulása. Örvendünk annak is, hogy a magyarok részéről sem a fiatal, sem az idős nemzedék nem volt elutasító, ha hívjuk, jó szívvel jönnek segíteni sütni és együtt tanulni is. Azt reméljük, ezt az együtt való munkálkodást sikerül minél jobban, akár napi szintre is kiterjesztenünk, így csak mindenki nyerhet” – mondotta Torma Vera.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Így is lehet közösséget építeni
Olvasói levél
Civil szervezetünk, a Kálnoky Ludmilla Társaság alapcélkitűzése a helyi közösségi öntudat, a nemzeti identitás megerősítése, elsősorban a fiatalok körében. Programjainkat ismeretterjesztő összejövetelek, történelmi, kulturális kegyhelyek meglátogatása, évfordulós megemlékezések, hagyományőrző tevékenységek képezik. A Communitas Alapítvánnyal, a Háromszéki Közösségi Alapítvánnyal, Kovászna Megye Tanácsával és a Bethlen Gábor Alappal alakítottunk ki pályázati kapcsolatot.
A legtöbb sikeres pályázatunk a Communitásnál volt, sikerült egy működőképes partnerségi kapcsolatot is kialakítani. A 2015-ös évben a Múlt nélkül nincs jövő – légy aktív a közösségedben és a legutóbbi, Kegyhelyeink üzenete nevű programunk részesült anyagi támogatásban. Tanulmányi utunk Sepsiszentgyörgyöt, Csíksomlyót (kegytemplom) és Gyimesbükköt foglalta magába, két csoportot is szerveztünk, hogy minél többen részt vehessenek. Az útvonal megtervezésekor elhatároztuk, hogy minden emlékhely bemutatását egy-egy résztvevő kapja feladatul, a legszebb, legdokumentáltabb ismertetést díjaztuk. Sikerült felkelteni az érdeklődést a magyar történelem, a helytörténeti dolgok megismerése iránt, ezáltal programunk második, de nem elhanyagolható célja, az egészséges nemzeti öntudat megerősítése is megvalósult.
A program szervezésében jó partnernek bizonyultak a Kálnoky Ludmilla Társaság támogatói, elsősorban a helyi tanács, a polgármester, de helyi vállalkozók is, akik az önrész megszerzéséhez, valamint a nyertes ifjú díjazásához hatékonyan hozzájárultak. A Communitas Alapítványtól kapott 500 lejes támogatásból az utaztatás költségeit fedeztük.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Tenni Sepsikőröspatakért
Alapításának tizedik évfordulóját ünnepli a Kálnoky Ludmilla Egyesület. Sepsikőröspatak első és legkiterjedtebb tevékenységet folytató civil szervezete elsősorban a szakmai oktatást, a felnőttképzést és hagyományápolást tűzte zászlajára, de szervez honismereti kirándulásokat, együttműködik az egyházakkal, pártolja az ifjúságot és részt vesz romaprogramokban is.
Zsigmond Sándor, az egyesület elnöke beszélgetésünk elején előbb kidohogta magát: az igazgatótanács folyton váltakozó tagjainak zömére szervezéskor nem számíthat, a pályázatok megírásától kezdve, levezénylésén át jóformán minden rá és feleségére, Ildikóra hárul. Időközben megbékél: szívesen dolgozik azért faluért, azért a közösségért, amelynek lassan két évtizede tagja, ahol jól érzi magát, és megbecsülik tevékenységét. Csak az elmúlt négy év rövid kimutatásait nézzük át, s kiderül: több tízezer lej támogatást szereztek, az idei hat jelentősebb tervük megvalósításával pedig még további tizenhétezer lej jut közösségi tevékenységre. Mondhatnánk, könnyű annak, akinek jó kapcsolatai vannak a Bethlen Gábor Alapnál, a Communitas Alapítványnál, a Háromszéki Közösségi Alapítványnál és a megyei tanácsnál, partnerei között pedig nem egy erdélyi és anyaországi szakmai szervezet áll. Mondhatnánk, de nem lenne igaz, mert mindez a sikernek csak nagyon kicsi szeletét adja, a többiért újból és újból meg kell küzdeniük. Hasonlóképpen sok munkával jár a pályázati önrész előteremtése is. Igaz, meglehetősen sok tagja van az egyesületnek, s az évi tagsági díjat is fizetik, de mellé még szerezni kell, nem is keveset. A falu módosabb cégei készek jelentősebb összeggel is hozzájárulni az egyesület sikeréhez, és akadnak adakozóbb falustársak is. Harminc-negyvenre tehető azok száma, akik adójuk két százalékát nekik ajánlják. A teljesség igénye nélkül, csak szemléltetésül ragadtunk ki néhányat a „ludmillások” sikeréből. A sepsikőröspataki és kálnoki gyermekeknek tizennégy rend székely ruhát pályáztak, a fúvószenekarnak egyenruhát és dobot vásároltak, támogatták a tűzoltócsoportot, hozzájárultak a katolikus templomtorony szerkezeti megszilárdításához, kirándulásokat szerveztek, jártak Gábor Áron és Wass Albert nyomdokain, felkeresték az erzsébetvárosi szórványmagyarságot, hagyományos mesterségeket oktattak, szerepük volt a falunapok sikerében, legutóbb pedig kivetítő-felszerelést vásároltak. „Kicsit nagyobb létszámú és lelkesebb tagságra lenne szükség, hogy a rengeteg ügyintézéssel járó feladatot könnyebben el lehessen látni, illetve többet lehessen szervezni és tenni a falu érdekében. Jó érzés tölt el, amikor néhányan az úton csak azért állítanak meg, hogy a legutóbbi kirándulás élményeiért még egyszer köszönetet mondjanak, vagy arról érdeklődnek, mire készülünk, mert ők is jönnének, ők is mellettünk állnak. Szóval, tovább dolgozunk – remélem, erőnk is lesz hozzá, mert Sepsikőröspatak megérdemli a törődést” – mondta Zsigmond Sándor.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közösségépítés Kőröspatakon
Sepsikőröspatak első bejegyzett civil szervezete, a Kálnoky Ludmilla Társaság tíz éve alakult. Alapcélkitűzése a helyi közösségi öntudat megerősítése. Programjainkban elsősorban ismeretterjesztő összejövetelek, történelmi, kulturális kegyhelyeink meglátogatása, évfordulós megemlékezések, hagyományőrző tevékenységek szervezése szerepeltek. Sikeresen pályáztunk a székely népi tánccsoport ruházatának bővítésére, működésének anyagi támogatására, a fúvószenekar egyenruháinak beszerzésére, hangszerei skálájának bővítésére. A 2%-os támogatásokból sikerült modern audio-video-berendezést beszerezni, amit közösségi alkalmakkor rendszeresen használunk.
Honismereti kirándulások, a környezetvédelem, a felnőttképzés, a hátrányos helyzetű, tehetséges ifjak megsegítése, tradicionális mesterségek oktatása, bármilyen, a közösségi szellemet erősítő rendezvény megszervezése több nyertes pályázatunk tárgyát képezte. A Communitas Alapítvánnyal, a Háromszéki Közösségi Alapítvánnyal, Kovászna megye Tanácsával és a Bethlen Gábor Alappal alakítottunk ki működőképes partnerségi kapcsolatot.
2016-ot hat megnyert pályázattal ünnepeljük, összesen 17 500 lej értékben. A Bethlen Gábor Alaptól kaptuk a legnagyobb támogatást a Múlt nélkül nincs jövő és a Kőröspataki ifjak lendületben című pályázatainkra. Támogatást kaptunk a Communitástól is Kegyhelyeink üzenete és az Elérhető Székelyföld nevű programjainkra. Kovászna Megye Tanácsa részéről A sérülékeny társadalmi csoportokból származó fiatalok szakmai kompetenciájának fejlesztése című programunk részesült támogatásban.
Ám az elmúlt tíz év egyik legnagyobb sikerélménye, hogy sikerült végre egy lelkes, ütőképes önkéntes csapatot kialakítani. Remélem, még sokan vagyunk, akik úgy gondolják, a közösséget nemcsak személyeskedéssel, megosztással, kihasználással kell szolgálni, hanem hittel, becsülettel, munkával.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Múlt nélkül nincs jövő
A tíz éve alakult Kálnoky Ludmilla Társaság 2016-ot a legsikeresebb évének mondhatja, hét megnyert pályázattal zárjuk az esztendőt.
Sikerült egy modern audiovizuális felszerelést beszerezni, amelynek segítségével érdekesebbé, vonzóbbá tesszük a közösségi rendezvényeket, a felnőttképzési tanfolyamok is érdekfeszítőbbé válnak a vetített anyagok bemutatásával. A három elnyert számítógépünkkel megpróbáljuk bevezetni a világháló rejtelmeibe az idősebb nemzedék tagjait is.
Honismereti kirándulásaink rengeteg élménnyel gazdagították a résztvevőket: bejártuk Székelyföld, Erdély történelmi, kulturális jelentőségű helyszíneit. Emlékév lévén, Erdély nagy püspöke, Márton Áron kegyhelyei kiemelt célként szerepeltek útvonalainkon. A szórványba is eljutottunk, sok személyes és közösségi kapcsolatot sikerült kialakítani. Múlt nélkül nincs jövő, éppen ezért minden körútra sok fiatalt vittünk el. Ők legyenek majd, akik megtartják és továbbadják a lángot, kegyhelyeink üzenetét. A délutáni csoportos hagyományőrző foglalkozásokat is ennek az eszmének a megvalósításáért szerveztük. A közös kirándulásoknak az ismeretszerzés mellett megvolt a közösségépítő szerepük is, ami ebben az ellentétektől szabdalt községben nem elhanyagolható eredmény... A legtöbb támogatást a Bethlen Gábor Alaptól, a Communitas Alapítványtól és a Kovászna Megyei Tanácstól kaptuk, sikerült működőképes partnerségi kapcsolatot kialakítani mind a három szervezettel. Az elmúlt tíz év egyik legnagyobb sikerélménye, hogy sikerült végre egy lelkes, ütőképes önkéntescsapatot kialakítani, akik az információs és a szervezési munkát elvégzik. A munka érdekes, új és nemes kihívások elé állítja mindazokat, akikben megmaradt a cselekvő láz. Remélem, még sokan vagyunk, akik úgy gondoljuk, hogy a közösséget hittel, becsülettel, munkával kell szolgálni. „Mi dolgunk a világon? küzdeni. Erőnk szerint a legnemesbekért” – írta Vörösmarty Mihály. Szűkebb hazánkban, Székelyföldön most ezt tartom az egyik legnemesebb feladatnak.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)