A torontói Magyar Kultúrközpont ez év tavaszán négy rendkívül sikeres rendezvény színhelye volt. A Magyar Költészet Napjára Zorkóczy Zenóbia erdélyi előadóművész hozta el Székelyek című műsorát. Zorkóczy Zenóbia Székelyudvarhelyen született 1971-ben, és Kovásznán él. A Kolozsvári Színművészeti Főiskola elvégzése után a Temesvári Állami Magyar Színház szerződtette. 1999-től önálló műsorokkal, monodrámákkal lépett fel előadóként Erdélyben, Magyarországon és más országokban. Zorkóczy műsorát Csabai János Wass Albert-díjas színész-rendező előadása követte. Torontói szereplése rendkívül őszinte, nemzeti elkötelezettségű művészt mutatott be. A Koltay Gábor rendezte, Adjátok vissza a hegyeimet című filmet lélegzetvisszafojtva nézte végig a közönség. Sikeres volt a Kaleidoszkóp című kétnyelvű kulturális folyóirat zenés-irodalmi rendezvénye. Dancs Rózsa főszerkesztő bemutatta a művészeket. /Dancs Rózsa: Irodalmi rendezvénysorozat Torontóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 28./

Öröm és aggodalom a Heveder alatt
Bizony van öröm is, gond is egy olyan település életében, mint amilyen Sepsimagyarós – derült ki a vasárnapi ünnepi igehirdetésből. Deák Botond tiszteletes, beszolgáló rétyi református lelkipásztor Ezsdrás könyvének azzal a versével példázódott, amikor a hívek lerakták az Úr házának alapját, és felhangzott az örömben való kiáltás, de a nép siralmának szava is. Lehet-e új életre számítani egy apadó lélekszámú, kiöregedő faluban? – tette fel a kérdést a lelkész az ünnepi istentiszteleten. Lehet – hangzott a derűlátóan fogalmazott felelet, mert itt még megkondulnak az imára hívó harangok, mert tartja magát az egykoron önálló jeles település, mert meg-megújítja templomát, mert időnként óhajt találkozni az elszármazott falusfelekkel, jólesik ünnepeket ülni, s lám, emléket állítani és emlékezni az egyre tovatűnőbb múltra is. De az ezsdrási üzenetben benne van a sirám is, egyfajta közösséget sebző jajveszékelés, mert a gyerekhiány a falu ősi iskolájának létét ismét veszélyezteti. – Mennyi a jelenlegi gyermeklélekszám a Fodor János tanító nevét viselő helybeli iskolában? – kérdeztük Gál Erika tanítónőt. – Nagy a gond és főleg az aggodalom – felelte –, mert a tavaly megszűnt az óvoda. Az egyetlen óvodáskorú gyerek most előkészítő osztályos, és vele együtt heten vagyunk. Év végén kirepül egy negyedikes, és így jövőre hatan maradunk. Kérdés, hogy ezzel a létszámmal maradhat-e az iskola? Ennél még szomorúbb, hogy nincsen a faluban óvodaköteles gyerek, nincs utánpótlás, hacsak nem költözik ide néhány fiatal, gyerekes család. – Veszélyben van a magyarósi iskola jövője – jeleztük Ráduly István polgármesternek. – Volt még ehhez hasonló helyzet évekkel ezelőtt – mondotta –, az önkormányzat akkor segített, bepótolt a költségekbe. Segítenénk ezután is, ez lehet a megoldás a következő iskolai évben is. – Valóban aggodalomra ad okot a jelenlegi helyzet? – kérdeztük Szabó Margittól, az uzoni Tatrangi Sándor Központi Iskola igazgató-pedagógusától is. – Már tavaly párbeszédet folytattunk a megyei tanfelügyelőséggel az iskola fenntartásának fontosságáról, megértőek voltak, és engedélyezték az idei működést. Jövő iskolai évre is kérni fogjuk az egység működésének engedélyeztetését, meglépjük ismét a legfontosabb lépéseket. – Van még más baj és kétely éppen elég ebben a faluban – jelezte Kovács Zsombor falufelelős, a községi tanács képviselője. Lehangoló, hogy rohamosan öregedik ki a falu, nincsenek munkahelyek a fiatalabbak számára, a megélhetés is egyre nehezebb, mert a vadállomány szaporodása idén is jelentős károkat okozott az amúgy is munkaerejük fogytán levő magántermelőknek. Rendszeresen bejárnak a vadak terményeinkbe, ezért átlagon aluli volt a termés, a kevéske elvetett napraforgót például teljesen elpusztították a medvék!
Ünnepre készülünk – mondták a templomba igyekvő idős férfiak, s azt is mutatták, hogy egy szép kopjafával több van már a templom előtt. 500 éves a reformáció – betűztük az újonnan elhelyezett kettős feliratú emlékkopján – Az elesett hős kurucok emlékére. Örömmel láttuk, hogy az emlékkopját a Bukarestben élő, de köpeci gyökerekkel rendelkező Vajda Botond állíttatta, a néhai helytörténész, Gáspár József köpeci néptanító unokája, aki a helyiek szerint a magyarósi Jancsókkal ápol rokoni szálakat. A robusztus faragvány Bedő János köpeci faragómester munkája. – Ünnepi pillanatoknak voltunk tanúi a nem kis erőfeszítéssel felújított templomban, ahol a reformáció félszázados múltjára emlékeztek. Gomba támadta meg a templom padlózatát, és már a gerendázatra is átterjedt – tájékoztatott Kovács Zsombor. – Nem kis anyagi áldozat árán kiköveztük a templomot, meszeltünk, nagyobbik harangunkra villanymeghajtást szereltettünk. Kevés volt a tehetős munkaerő. Nyolcvan kepefizetőnk van, a falu lélekszáma 110 körül ingadozik. Leszereltük a műemlék értékű, vasból készült családi címeres ablakkereteket, mert kitöredezett belőle sok hutaüveg ablakszem, pótlása gondot okoz, pénzre lenne szükség, hogy valahonnan ilyen üveget szerezzünk. Zsúfolásig teltek a templomba visszaszerelt padsorok, együtt énekeltek a helybeliek a ménesbirtokáról híres mezőhegyesi testvértelepülésről érkezett vendégekkel. A magyarósiakhoz a Békés megyei kisváros polgármestere, Mitykó Zsolt szólt, felolvasta a Magyar Országgyűlés elnökének ünnepi üzenetét. Az uzoni községvezetés jóvoltából ez alkalommal falutalálkozót is tartottak, újra felcsendült az uzoni fúvósok muzsikája Kóréh Ferenc szülőfalujában, Ráduly István és Mitykó Zsolt jelenlétében felavatták a Kóréh nevét viselő kultúrotthon előtt létesítendő emlékpark bejárati székely kapuját. Étel, ital és zene mellett éjfélbe nyúlva feledte bajait-gondjait a falu. Néhány gondolat még erről a faluról azoknak az olvasóinknak, akik nem ismerik Sepsimagyaróst. A település fölötti hegyfarkon helyezkedik el a Nyír irányában az eredetében még véglegesen nem tisztázott Homárka. Az árok és a mellette húzódó földtöltésvonulat szatellitfelvételen jól követhető. A település mögötti hegyoldalban több alkalommal kerültek napvilágra égetett agyagból készült, sejthetően római kori vízvezetékcsövek. Református temploma 1752-ben épült. Harangtornya megőrizte a korra jellemző toronytetők kiképzését. Két portikuszának háromszöges oromfala már a korai klasszicista stílus jegyeit hordozza. Turisztikai látnivaló egy helybeli székely lakóházból kialakított tájház. A Magyarósi előnevet viselte Bartha László, a XVIII. századi földrajzi utazó, író, de itt született Teleki Sándor (1894–1952) református lelkész, egyházi író, szegedi lelkész, valamint Teleki József (1905–1986) református lelkész, egyháztörténeti író, székelykeresztúri tanár, kinek édesapja a falu jeles kántortanítója volt. Iskolája viseli Fodor János (1899–1969) néptanító nevét. A faluhoz kötődik néhai Fodor Sándor marosvásárhelyi tanár, a falu monográfiájának szerzője és Dancs Rózsa tanár-író, a torontói magyar–angol nyelvű Kalejdoszkop lapszerkesztője. A gazdag történelmi múlttal rendelkező közösség óhaja volt, hogy elevenítsük fel ez ünnepi alkalommal a háromszéki kurucmozgalom históriáját, hiszen október elsejétől azt is képviseli a falu új emlékkopjája.
A magyarósi Kuruchalom Istennel a hazáért és a szabadságért! A kuruc szabadságharc e jelszavának szellemében idéztük a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot (1703–1711), amelynek a háromszéki székelység is részese volt. Említett Kóréh Ferenc, a Háromszék elődjének, a Székely Népnek korabeli főszerkesztője, később az Amerika Hangja rádióállomás belső munkatársa egy rádióbeszédében emlékezett arra anno, hogy egy Magyarósra hazatérő honvéd így mesélt: „amikor kiértem a Heveder tetejére a Kuruchalomhoz, megláttam a falu templomának tornyát, szemem megtelt könnyel”. A kortárs Cserei Mihály Históriájában részleteiben foglalkozik – bár nem rokonszenvezett a ribillióval – a Rákóczi-féle mozgalom eseményeivel. A zágoni kötődésű történésznek, a Mikó-kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának, Csutak Vilmosnak már 1906-ban megjelent Háromszék fölkelése a Rákóczi-szabadságharc elején című tanári székfoglaló értekezése, mely szerint Háromszék idejekorán kifejezte rokonszenvét a kor szabadságeszméivel. Vidékünk székelysége lelkesedéssel csatlakozott a szabadságharchoz. Cs. Bogáts Dénes levéltári kutató 1941-ben részletesen ismertette Zágon 1690. évi feldúlását és következményeit. 2003-ban az említett szabadságharc 300 éves évfordulójára emlékezve jelent meg Magyari András (1927–2006) kolozsvári történész, egyetemi professzor Rákóczi és az erdélyi kurucmozgalom című kötete, s azt követően Demeter Lajos és Éltes Enikő sepsiszentgyörgyi könyvtárosok szerkesztésében II. Rákóczi Ferenc és a háromszéki kurucok című olvasókönyv (2004). Háromszék sem régen, sem most nem viszonyulhatott másodlagosan és érdemtelenül a kuruc szabadságharchoz, ugyanis Rákóczi Ferenc és zágoni Mikes Kelemen személyisége a Habsburg-ellenes harcban az önzetlen kitartás és a hűséges ragaszkodás örökös példaképévé váltak. Sepsimagyarós Uzon község szomszéd települése volt akkor is, lakói (hiszen az 1567-es összeírásban 9, 1703-ban 27 család lakta) hallhattak a fellángoló kurucmozgalomról. Az uzoni református egyház egykori jegyzőkönyvében ez olvasható: „Anno 1704. Ezen esztendő az Isten haragjának, s tűzzel-vassal való pusztíttatásunkkal mostoha ideje lévén a mi bűneinkért, édes hazánknak s nemzetünknek szörnyű pusztíttatásában több környékbeli helységekkel s templomokkal egyedül ége el 14. Aprilis drága szépségű, s ritka ékességű szép templomunk s egész falunk jutának soha ki nem lábalható kietlen pusztasággá.” Bizonyára, hogy a futótűzként terjedő veszedelem híre borzadalmat kelthetett Sepsimagyaróson is, különösen akkor, amikor 1706-ban a Lisznyóból kiszorított és leölt kurucokat a magyarósi határban elhantolták. Erre a küzdelemre emlékeztet ma is a még álló Kuruchalom – írta Sepsimagyarós helytörténetírója, néhai Fodor Sándor marosvásárhelyi tanár, hivatkozva dr. Binder Pál és Cserey Zoltán 1992-ben megjelent adataira. A Kuruchalom domborulatát azóta sem bolygatta meg régész ásója, az akkori eseményekről szűkszavúak az írott emlékek. Még csak a háromszéki Sepsibesenyő népe kapcsolódik olyan tárgyi emlékhez, ami, akárcsak a magyarósi kopja és a halom, kézzelfogható. Nem más ez, mint egy sokszor lemásolt kéziratos irka (füzet), amit őriznek, olvasnak, úgymond több kézen megfordul. Címe Csulak Marci kuruc vitéz regényes élete a 18. század elejéről, Porzsolt Ádám besenyői tanító írta helyi visszaemlékezések és Cserei Mihály adatai alapján. Az eredetiből, a Pál István által 1960-ban lemásolt füzetből e sorok írója közölt részleteket a Háromszékben (2011). Kovács Zsombor falufelelős kifejtette: szakemberrel szeretnénk biztosabban azonosítani a halomsírt, megvizsgáltatni kézi fémdetektorral. Az ötletet Ráduly István polgármester is támogatná, s a leendő ásatásoknál önkéntes módon segédkezet nyújthatnának a község falvaiban lakó fiatalok. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Élt Mákófalván egy öreg csizmadia...
Az egyszervolt kolozsvári lány, aki mesékbe rajzolta a füdzőt, pártát, nótafát
Hogyan lehet a Székelykő alatt folyóvízből füdzőt varrni, miféle gyöngyökből készül a kalotaszegi párta, mi a titka a mákói csizmának, mitől varázslatos a muszuj, s miért van a széki vőlegény kalapforgóján rozmaring – mesésen eligazít ezekben a kérdésekben Belle Orsolya meseíró, illusztrátor A nótafa című első könyvében.
Ha mondhatjuk egy könyvre, hogy szép, A nótafa éppen ilyen. Minden mese népművészeti és mesei motívumokból épülő iniciáléval kezdődik, apró szürke tulipánfejek övezik az oldalszámokat, a szerző saját színes rajzai váltogatják egymást a mesékkel, amelyeket színes népi motívum zár. „Bartók ismerte föl, hogy zenéjével csak úgy érhet el hatást a nagyvilágban, ha az ismerősen hangzik az idegen füleknek, mégis különleges” – értékeli ajánlójában Jankovics Marcell. Ezek a mesék éppen ilyenek: idegenül ismerősek a történeteik, a szereplőik, a tájszólás, a fordulataik.
– A családom erdélyi származású, jómagam is Kolozsváron születtem. Az itt töltött gyermekévek gazdagon hatottak mesealkotó fantáziámra, megalapozták és kirajzolták az utam. Nagyapám Watzek László matematika professzor és iskolaigazgató volt Kolozsváron. Szép nagy családi könyvtárában sokat böngésztem gyermekkoromban. A könyvek és olvasás szeretetét azt hiszem tőle örököltem. A népi kultúra szeretete pedig a kalotaszegi kirándulásokra vezethető vissza.
1990-ben áttelepültünk Magyarországra, ahol rajzszakos gimnázium után népművelő diplomát szereztem. Emellett a divattervezést választottam, mert örömet fedeztem fel benne, akárcsak később a meseírásban.
Ráébredtem, hogy a tervezéshez saját népi kultúránk a legáldásosabb. Így fordult érdeklődésem a kalotaszegi viselet felé, majd a torockói, zselyki, székely, csángó, sárközi, matyó, palóc viseletek következtek. Kerestem a közös jelrendszereket, motívumokat. A kutatás alatt sok néprajzi érdekességet ismertem meg.
„Rengeteg néprajzi érdekesség van, amit szeretnék mesék által átadni a gyerekeknek”– Miért éppen a népmesei formára esett a választás a népművészet továbbörökítésének módszeréül?
– Rajzoltam a népviseleteket, elvarázsolt a formák gazdagsága. Szerettem volna bemutatni, elmesélni, hogy egykor ezek a ruhadarabok fontosak és értékesek voltak. Nem a divat szempontjából elsősorban, hanem erkölcsi-esztétikai értelemben. Összegyűjtöttem ezeket a gyöngyöket és meséket írtam belőle a gyerekeknek. A minták, hímzések nem pusztán díszként, de szimbólumként, jelként is működtek. A mesékbe ezért beleszövődnek a viselet egyes elemei, például a kalotaszegi gyöngyös párta, a cifra csizma, a széki bokréta, a székely rokolya, a palóc vagy a csángó viselet. Így jutottam el a forma szeretetétől a szó szeretetéig. Fontosnak tartottam, hogy legyenek a mesékben tájszavak, énekek, szokások, melyek közelebb hozzák az adott néprajzi tájegységet a gyermekekhez. Megtudhatják mit jelent a csöröglő, az éjjeltündöklő, a külbécs és még sok-sok érdekes népi kifejezés.
Legelső meséimet Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője találta közlésre érdemesnek, s így a néprajzos mesék minden hónapban sok-sok ezer gyermekhez juthattak el. Az első évfolyam után megszületett a második mesesorozat is, és bízom abban, hogy lesz folytatás, mert rengeteg néprajzi érdekesség van, amit szeretnék mesék által átadni a gyerekeknek. Azóta a Kalejdoszkóp magyar–angol kulturális folyóirat, a Rimóci Újság, valamint a Székelyföld kulturális folyóirat is közölt és közöl meséimből.
Nagy örömömre az idei budapesti Ünnepi Könyvhétre saját illusztrációkkal, csodaszép minőségben megjelent a mesekönyvem, a Méry-Ratio Kiadó gondozásában, Jankovics Marcell művész úr ajánlásával, amelynél nagyobb megtiszteltetés nem érhet egy elsőkönyves meseírót és illusztrátort. Szeptemberben A nótafa már ott lehetett a Budavári Magyar Nyelv és Könyv Ünnepén – részletezte a szerző.
Belle Orsolya írói neve és a mesekönyv címe (A nótafa) tisztelgés őse, id. Belle József előtt, aki kántortanítóként, a Kis-Küküllő menti Szászcsáváson, 180 évvel ezelőtt megalapította a többszólamú éneklés technikájáról híres dalárdát. A meseírás mellett illusztrációkon dolgozik, legutóbb a Cinderella mesemusicalhez készített illusztrációkat, amelynek nemrég Budapesten volt az ősbemutatója nagy sikerrel.
– A munkáim révén a mesék világában élhetek – fogalmazza meg, nekem pedig A gyöngyös párta néhány sora jut eszembe: „A kalotaszegi asszonyok többé soha nem dobták el a régi, megfeketedett gyöngyöket, hanem hamuval szépen megsikálták. Azóta olyan csillogó fehér a kalotaszegi lányok pártáján minden gyöngyszem.” Hát valahogy ilyenek ezek a mesék is. Megfeketedett gyöngyszemek, amelyeket talentumaival Belle Orsolya csillogó fehérre sikált, hogy mindannyiunknak ragyogjanak.
A mesékben találunk csöröglőt, éjjeltündöklőt, külbécseket. Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)