Szobrot állítottak gróf Petky Dávidnak Marosszentgyörgyön
Július 27-én, vasárnap a marosszentgyörgyi római katolikus templom kertjében, a temető bejárata mellett, felavatták gróf Petky Dávid mellszobrát. Így fejezte ki háláját az utókor annak a nemesnek, aki felvállalta az egyház gondját, udvarába ferences szerzetest hívott, hogy családjának és a birtokán szolgáló katolikusoknak lelki gondozója legyen, a templomot használható állapotba hozta, és így az egyházközség második alapítójává vált.
A szentmisét követően, amelyet ft. Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes tartott, sor került az avatóünnepségre. A szobrot Baricz Lajos, az egyházközség plébánosa, Kiss Gyula, a Nordenlor Kft. vezetője és felesége, Anna, valamint Miholcsa József szobrászművész leplezték le, majd a főesperes megáldotta az alkotást. Ezt követően Baricz Lajos elmondta, hogy tulajdonképpen miért is állítottak szobrot gróf Petky Dávidnak Marosszentgyörgyön. Kifejtette, Petky Dávid 1660-ban született, kamarás, aki 1690-ben Lipót császártól kapta a grófi méltóságot. 1715-1725 között a királyi tábla ülnöke, később Kolozs vármegye főispánja, guberniumi tanácsos. Az Ilibándon 1710-ben felépíti a Szentkereszt nevű temetőkápolnát. Ez a kápolna ma is áll Marosszentgyörgy és Marosvásárhely között, szeptember 14-én tarják a kápolna búcsúját. 1720-ban visszaszerezte az 1566-ban a református egyház tulajdonába átkerült templomot. Azt a saját költségén rendbe hozatta, a beomlott mennyezetet kazettás mennyezettel helyettesítette, elkészíttette a templom három oltárát, a szószéket. Az oltárképet is ő adományozta. Haranglábat építtetett, és megkezdődött a rendszeres római katolikus egyházi élet, ezért méltán tekintik a marosszentgyörgyi római katolikus egyházközség második alapítójának. Az ő nevét viseli a cserkészcsapat és a község egyik utcája is.
– Az idei év az erdélyi főegyházmegyében a plébánia éve. Ennek égisze alatt több rendezvényt szerveztünk, de szeretnénk most látható módon is megörökíteni, plébániánk alapítójának szobra által, a második alapítást – mondta Baricz Lajos.
A szobrot Miholcsa József készítette, aki elmondta, hagyományőrző huszárként is tevékenykedik, de a hagyományőrzés nemcsak ezt jelenti, hanem azt is, hogy megőrizzük hitünket, népviseletünket, kultúránkat. Azért vállalta el a munkát, mert kihívásnak vette azt, hogy egy olyan nagylelkű elődről készítsen szobrot, akiről hiteles ábrázolás nem maradt fenn, így olvasmányai alapján, lélekből ihletődött, amikor elkészítette az alkotást. A szoborállítást támogató cég vezetője, Kiss Gyula kifejtette, így szeretné kifejezni háláját azért, hogy immár 25 éve cége, munkája Marosszentgyörgyhöz köti, így jelképesen is megköszöni mindezt a községbelieknek. Még lesz egy terv, amelyet az önkormányzattal közösen kiviteleznek majd, és a közösségnek a szolgálatára bocsátanak, de ezt még nem árulta el.
Baricz Lajos megköszönte még Albert Lajosnak, Izsák Lajosnak, Lovász Zoltánnak, Szabó Jánosnak, Moldovan Aurelnek, Petréd Imrének és munkatársainak, hogy a környéket is rendbe tették. A szabadságon levő Sófalvi Szabolcs polgármester pedig levélben üdvözölte az ünneplőket. Ezt szintén a plébános olvasta fel.
A rendezvény az egyházközségben működő csoportok rövid műsorával zárult, amelyen fellépett a gróf Petky Dávid cserkészcsapat, a Jubilate és Szent Cecília énekcsoport, a Jubilate Deo alcsoport valamint a Kolping Család énekkara.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)

A zene Álom
Dalok kicsiknek és nagyoknak
A zene Álom – hirdeti ezt a 20 éves marosszentgyörgyi Jubilate és a 10 éves Szent Cecília együttes ünnepi kiadványa. Hogy miért különleges, miért más? Mert Baricz Lajos költő-plébános megzenésített verseinek gyűjteménye – zeneszerző Simon Kinga – kottákat és CD-lemezt is tartalmaz.
Albert Katalin illusztrációi már a borítólapon is megteremtik azt a különleges, álomszerű hangulatot, amelyet ezek a dalok tükröznek. Baricz Lajos versei egyszerűek, játékosak, Istenhez és emberhez egyaránt szólnak. Most ezek a sorok kaptak szárnyra Simon Kinga dallamain. A kiadvány első részében egyházi, a második felében pedig gyerekeknek szóló, könnyen megtanulható és tanítható, fülbemászó dalok vannak.
A könyv megjelenését nemcsak a bevezetőben jelzett évfordulók ösztönözték, hanem az is, hogy a két együttes kétévente meghívást kap a kecskeméti nemzetközi ifjúsági és gyermektalálkozóra, ahova a maros-szentgyörgyiek sohasem mentek üres kézzel. Legutóbb ezeket a dalokat vitték, amelyeket most kötetbe foglaltak. A dal, a zene a marosszentgyörgyi plébánia környékén kifogyhatatlan. A szerzők elárulták, hogy összesen több mint 80 ének van még a tarsolyban, ezek közül 31-et válogattak ki a kötetbe. Különlegessége az is, hogy Albert Katalin vezeti a MAKITA rajztábort, egy ilyen alkalommal születtek meg azok a rajzok, amelyek illusztrációként a mesevilágba röpítik a dalokat hallgatókat.
A kötet már külföldi turnén is járt: Kecskemét után Zalaszentgyörgyön mutatták be. Itthon minden egyházzenei táborban, amelyen részt vettek, elhangzott több tucat dal. Legközelebb november 22-én csendülnek fel a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Van még a kötetből, jut bőven óvónőknek, tanítóknak, kántortanítóknak, akik bátran meríthetnek e tiszta forrásból, hiszen a dallamok könnyen elsajátíthatók, a szövegek játékosak, rólunk szólnak, hitünkről, környezetünkről, ünnepeinkről.
-vagy-
Népújság (Marosvásárhely)

Marosszentgyörgyi karácsonyi kórustalálkozó
Kilenc marosszentgyörgyi kórus és dalcsoport részvételével szervezte meg szombaton este a helyi kultúrotthonban a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal és a helyi tanács a már hagyományossá vált karácsonyi kórustalálkozót, Daloljunk együtt az Úrnak! jeligével.
Ritkaságszámba menő, hogy a megye legnagyobb községében több mint tíz dalcsoport működik, és a település legfőbb rendezvényeit mindig hangulatossá teszik énekeikkel, fellépéseikkel.
Ez alkalommal is így történt, amikor a szombati rendezvényen román kolindákat hallgathattak meg a résztvevők a helyi 1-es és 2-es ortodox parókiák kórusainak előadásában, Eugen Baraian és Roata Gigel lelkészek vezetésével, de csodálatos magyar nyelvű karácsonyi kórusművek és népi énekek valódi csokrát is meghallgathatták a szép számban összegyűlt marosszentgyörgyiek.
A kórusestet Sófalvi Sándor Szabolcs polgármester szavai és hegedűs kántálása nyitotta meg Rend Tamás helyi zenetanár zongorakíséretével, aki az ezt követő Szent György Gimnázium gyerekkórusának román, magyar és angol nyelvű éneklését is vezényelte. Az unitárius egyház kórusának előadása következett Kiss János Csaba lelkész és Borbély Ildikó vezetésével, majd az egyik ortodox kórus lépett színpadra.
A római katolikus egyházközség Jubilate nevű hangszeres együttese Baricz Lajos pap-költő Simon Kinga kántornő által megzenésített verseiből adott elő néhányat, majd az ugyancsak katolikus Jubilate Deo nevű ifjúsági dalcsoport lépett színpadra Székely Szilárd, Lovász Ágota és Szántó Árpád vezetésével. A nézők mosollyal és tapssal fogadták a Jubilate Deo dalcsoport tagjainak 3-8 éves gyerekeit, akik karácsonyi dalokat énekeltek és furulyáztak.
A 2-es ortodox parókia dalcsoportjának előadását követően a helyi református gyülekezet Reménység nevű kórusa következett Szász Emese Rebeka vezetésével. Ezt követően a székely ruhába öltözött marosszentgyörgyi Kolping család egyesület dalcsoportja karácsonyi magyar népdalokat adott elő Székely Szilárd vezetésével.
A bensőségesre sikerült karácsonyi kórusestet a település egyik legrégebbi és leghíresebb kórusának többnyelvű előadása zárta, amelyet a közel nyolcvanéves Hajdó Károly karmester, a község díszpolgára vezet.
A kórusesten a helyi dalosok feldíszítették a marosszentgyörgyi kórusok karácsonyfáját, és a közös énekléssel bizonyították, hogy nemzetiségtől és felekezeti hovatartozástól függetlenül, szeretetben, békében lehet örülni Jézus születésének.
Marosszentgyörgy Polgármesteri Hivatala
Népújság (Marosvásárhely)

Megemlékezés Marosszentgyörgyön
Kicsi a marosszentgyörgyi római katolikus templom, de jó látni, amikor hétköznap is tele van ünneplőkkel. Így volt ez március 19-én, az emlékezés 25. évfordulóján.
Baricz Lajos plébános házigazda köszöntötte az egybegyűlt emlékezőket, majd kezdődött az ige-istentisztelet, melynek keretében Baricz Lajos római katolikus plébános, Sütő István nyugalmazott református lelkipásztor és Kiss Csaba János unitárius lelkész hirdették az alkalomnak megfelelően Isten igéjét. Az Úr imáját egymás kezét – és lélekben minden magyar kezét – megfogva imádkozták, és köszöntötték egymást a béke jelével.
Az ezt követő ünnepi programban Pataki Ágnes A fogoly katona udvarhelyszéki balladát adta elő, Lőrincz József (Kóka) a kiállásukért börtönbüntetésre ítéltek nevében beszélt, Orbán Balázs, az egykori Nemzeti Megmentési Front elnöke a marosszentgyörgyi eseményekről számolt be, dr. Kincses Előd ügyvéd az akkori és mostani helyzet hasonlóságáról, dr. Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke a helytállás fontosságáról, Sófalvi Szabolcs polgármester pedig a múlt sebeiről és a jelen előrehaladásról szólt. Az egyes felszólalók között az egyházközség énekkara (Orbán Balázs és Vas Lajos – citera), a Jubilate ifjúsági énekcsoport (Simon Csenge és Janka – hegedű, Fábián Lehel – gitár, Simon Kinga – furulya) énekelt Simon Kinga vezetésével, valamint Pataki Ágnes előadta Baricz Lajos Szabadon című versét. A templomi megemlékezés a nemzeti imával és a három lelkész áldásával zárult.
A katolikus temető sírkertjébe vonultak ezután a jelenlévők, ahol a sírmegáldás után Tóth Árpád sírjánál három gyertyát gyújtottak: az itt eltemetett Tóth Árpád emlékére testvére, Tóth Ibolya, a Magyarországra menekült és ott eltemetett Puczi Béla emlékére özvegye, Puczi Mária, Szilveszter Kiss Péter emlékére lánya, Szabó Szilveszter Magdolna.
A három mártír emlékére dr. Csige Sándor Zoltán Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa, dr. Sándor Krisztina az EMNT nevében helyezte el Tóth Árpád sírjára a tisztelet és hála koszorúit. A megemlékezés a két himnusz eléneklésével ért véget.
A sebek idővel begyógyulnak, de látszik a helyük. A lélek sebeit a megbocsátás orvosolja. Bár szeretnők elfelejteni a rosszat, mégis hálás emberi érzés az emlékezés, a megemlékezés.
(Szentgyörgyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Szent István-napi ünnep
Az EMNT Maros megyei szervezete idén is Marosvásárhelyen, a Színház téren szervezi meg a Szent István-napi ünnepséget (új kenyér ünnepe). A ma este 7 órakor kezdődő rendezvény a magyar összefogás jegyében fog zajlani. A köszöntőbeszédeken kívül lesz ünnepi műsor és a már hagyományossá vált kenyérszentelés sem marad el. Az ünnepségen fellépnek: Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina színművészek, Buta Árpád énekes, a marosszentgyörgyi Szent Cecília – Kolping család – Jubilate egyesített kórus és a szintén marosszentgyörgyi Öreg Fenyők tánccsoport. Az esemény alatt kiállítják Hunyadi László Szent István-szobrát, valamint a Szent Korona Szabó Albert amatőr képzőművész által készített másolatát. Az idei rendezvény egyik érdekessége a Szent Korona és a koronázási ékszerek kenyértésztából készült változata, Tőkés Tibor világbajnok pékmester alkotásai. A kenyereket történelmi egyházaink képviselői szentelik meg. A rendezvényen részt vesz Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselete, valamint magyarországi hivatalosságok.
Népújság (Marosvásárhely)

Az államalapítást ünnepelték Marosvásárhelyen
A zuhogó eső sem tudta eltántorítani azokat a marosvásárhelyieket, akik csütörtök este részt vettek a Színház téren rendezett Szent István-napi ünnepségen. Ugyanaz a teremtő erő, amely az esőt adta, gondot viselt arra is, hogy a szinte ezer lelket számláló tömeg felszakadozó égbolt alatt, együtt, háborítatlanul fogyassza el az ünnep megszentelt kenyerét.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére a városban harmadik alkalommal tartották meg az államalapítás ünnepét, és másodjára szentelték meg a marosvásárhelyiek kenyerét a főtéren.
Az ünnepi beszédek sorát Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei elnökének köszöntése nyitotta: „A bölcsek azt mondják, a múltból táplálkozik a jövő és az a nemzet. Aki nem ismeri, nem tiszteli múltját, nem is lehet jövője. Kívánom, hogy az államalapító szellemében találjuk meg a közös hangot, találjunk rá az összetartozás, a nagy összefogás útjára. Egységben az erő, de ehhez egységben is kellene gondolkodni, félretéve egyéni érdekeket, sérlemket, haragot”.
Ezt követően Magyarország Csíkszeredai Főkunzulátusának vezető konzulja, Csige Sándor Zoltán továbbította Zsigmond Barna Pál főkonzul üdvözletét, majd kifejtette: „Államalapítás után az építkezés, a munka, az áldozathozatal, a tanulás korszaka következett. Mert ahhoz, hogy erős államot építsünk, először tanulni kellett. Ahhoz, hogy Európa szerves részéve váljunk, magunkévá kellett tennünk értékeit. Az, hogy most itt lehetünk Marosvásárhely patinás főterén, annak is köszönhető, hogy elődeink igyekeztek méltók lenni a szent istváni örökséghez.”
A vezető konzul beszédét Takács Péternek, a Lehet Más a Politika párt nemzetpolitikai titkárának felszólalása követte. Elmondta, nagy megtiszteltetés számukra, hogy abban a városban lehetnek, amelynek lakói mindig, minden esetben kiálltak a szabadságjogaik mellett és hűek voltak a magyar nemzeti tradíciókhoz. Takács Péter után Soós Zoltán és Portik Vilmos szólaltak fel. Előbbi elmondta: augusztus 20. legfontosabb üzenete számunkra, hogy a változáshoz egyszerre kell bátornak és megfontoltnak lenni. „Ahhoz, hogy ezt az örökséget utódainknak átadjuk, ma is változásra van szükségünk. Elsősorban félre kell tenni a sérelmeket és a büszkeséget, őszintén egymás szemébe kell néznünk, meg kell bocsátanunk egymásnak. Kezdjünk el együtt dolgozni, gondolkodni, együtt örülni. Mindenkire szükség van az elkövetkezendőkben” – hangoztatta.
Portik Vilmos kifejtette: „Három éve már, hogy más táborokba tartozó politikusok is egy helyen tudnak ünnepelni, és ha van valami, akkor ezért érdemes a munkát félretenni, és megállni egymás mellett. Mert majdnem mindenki számára láthatóvá kellene válnia, hogy Marosvásárhelyen vannak fontosabb dolgok, mint a párthovatartozás”.
Az ünnepség hangulatát volt hivatott emelni a marosszentgyörgyi Öreg Fenyő néptánccsoport fellépése, Buta Árpád éneklése, a műsorvezető Kilyén Ilka szavalatai, a zalaegerszegi Simon Júlia Annamária elemista szavalata, valamint a hagyományőrző huszárok, illetve a Szent György Lovagrend tagjainak jelenléte. A kulturális műsor után Papp Melinda evangélikus, Kecskés Csaba unitárius és Oláh Dénes katolikus lelkipásztorok megáldották a kenyeret. Ezután a marosszentgyörgyi Szent Cecília, a Kolping család és a Jubilate egyesített kórusok kíséretében a tömeg elénekelte a székely és a magyar himnuszt. Az együttlét utolsó mozzanatként mindenki részesülhetett a Tőkés Tibor pékmester által készített kenyérből.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Baráti ünneplés sok kedves könyvvel
– Százfelé mutatnak útjaink, ünnepeinket is az ezerféle érdek és kötelezettség korlátai közé kell szorítanunk. Vége a ráérős világnak. Ezért aztán nem minden barátunk lehetett ott karácsony másodnapján a hetvenéves Baróthy Ádám és a hatvanöt éves Hadnagy József köszöntésén a marosvásárhelyi várban, Kedei Zoltán tetőtéri új műtermében – válaszolja kérdésemre Bölöni Domokos, aki ezúton is köszöni a művésznek a lehetőséget. – De akik el tudtak jönni, nem bánták meg, mert az ünnepeltek, valamint az Istvánok és Jánosok koccintásos köszöntésén túl voltaképpen könyves találkozássá nemesedett az együttlét. Baróthy Ádám Reményik Sándorról készült rajzából csak keveseknek jutott, de néhányan láthatták a Reményik alapította Pásztortűz című kolozsvári folyóirat néhány régi példányát, amelyekkel megajándékozott a szobrászművész.
Az igazi ajándék azonban Székely Ferenc frissen megjelent beszélgető-könyve volt (Égbe nyúló kapaszkodó. Születésnapi beszélgetések. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2015). Sorrendben a harmadik ilyen munkája a szerzőnek, akit immár nyugdíjas könyvtárosként is külön köszönthetünk. Interjúalanyai: Ablonczy László, Baróthy Ádám, Csávossy György, Cseke Péter, Gál Éva Emese, Hadnagy József, Kapui Ágota, Kocsis István, Köntös- Szabó Zoltán, Tar Károly.
Székely Ferenc Kolozsvár felől, a Mezőségen át ért Marosvásárhelyre, hogy a két megjelent beszélgetőtársnak, Baróthy Ádámnak és a Debrecenből érkezett Hadnagy Józsefnek "még azon melegében", akár a karácsonyi kalácsot, átnyújthassa a könyvet.
– Ilyenkor, a két ünnep között élmény találkozni azokkal, akik valamiképpen részei voltak a napjainknak. Nem a rokonságra gondolok ezúttal, hanem a barátokra, munkatársakra, jelesen a toll embereire.
– Igen, írókra, költőkre, újságírókra, szerkesztőkre. Ha mód van rá, nem jövünk üres kézzel. Akinek friss kötete van, siet dedikálni a barátainak. Magam így juthattam pár új könyvhöz, kiadványhoz. Hadd említsem a címére nézve talán furcsa, ám annál sokatmondóbb riportkötetet: Nem magyarul magyarok. Riporttábor Óradnán és Randaborbereken, MÚRE 2015, szerzői: Ambrus Attila, Ambrus Melinda, Antal Erika, Bögözi Attila, Deák Gyöngyi, Farkas-Ráduly Melinda, Gáspár Melinda, Gáspár Sándor, Kovács Péter, Maksay Magdolna, Moldován Zenkő, Prózsa Lilla- Zsuzsanna, Rácz Éva, Sarány István, Sarány Orsolya, Szekeres Attila, Szucher Ervin, Vadas Henrietta. Köszönöm Gáspár Sándornak a kedvességét és a szép dedikációt.
Baricz Lajosnak nemrég írtam a Különös karácsony című könyvéről. De ez idáig nem ismertem a zenét szerző Simon Kinga kántornő jegyezte szép képes-kottás kiadványt (Baricz Lajos megzenésített versei. A 20 éves Jubilate és a 10 éves Szent Cecília együttes ünnepi kiadványa, Marosszentgyörgy, 2014, CD- vel). Baricz Lajos hozott az általa szerkesztett Harangszó című Kolping-újság karácsonyi számából is azoknak, akiket még ott talált. (Hivatali kötelezettségei ellenére is bejött egy szeretetteljes kézfogásra.)
A Nagykenden élő Fülöp Kálmánnak is most jelent meg a harmadik verseskönyve: Harmatcsepp a fény porában (Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2015, a borítón Kedei Zoltán munkája). A szerző nem lehetett közöttünk, de családja segítségével eljuttatott egy-két példányt, mutatóba.
Székely Ferenc nem felejtette otthon az Erdőszentgyörgyi Figyelő ünnepi számát sem, benne számos érdekes írás mellett egy-két marosvásárhelyi vonatkozású szöveggel (Kedeiről, Hadnagyról).
Ráduly János gyengélkedett, mégis gondoskodott némi angyalfiáról: mindjárt három friss könyvet küldött, dedikálva. Az első: Makfalva két régi rovásemléke, a második: Sorok Erdőszentgyörgy régmúltjáról, a harmadik pedig: Jajkiáltások a fehér papíron (1989. július 24 – augusztus 23.) A szerző száz könyvének jegyzéke (1974 – 2015). Mindhárom könyv a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál jelent meg, 2015-ös évjelzettel. Stílszerűen ez utóbbi Ráduly János századik munkája. Beszédes a címe!...
A házigazda művész ajándéka sem maradt el, azoknak, akik még nem részesültek volna a Szivárvány kapuja (Pinokkió-rajzok, Juventus, Marosvásárhely, 2015) című képes-verses könyvecskéből.
– Hangulatos "évzárónk" volt, fejezi be a rövid számvetést Bölöni Domokos. – Barátaink sikereinek jó együtt örülnünk. Nem szeretem a közhelyeket, de itt most még hozzáteszem: az öröm forrása pedig a kölcsönös tisztelet és a szeretet.
Doszlop Imre Lídia Naómi. Népújság (Marosvásárhely)

Az egységre kell törekednünk
Római katolikus plébánosként református templomban vett úrvacsorát. Munkája során arra törekszik, hogy Isten igéje szerint éljen, tehát a felebarátot és ne a más vallásút lássa szomszédaiban, falustársaiban. Erdély-szerte egyetemes imaheteket tartanak, ennek kapcsán Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébánossal beszélgettünk.
– Egy gyergyószéki településen született, majd Gyulafehérváron tanult: mikor találkozott először a más felekezetű hívekkel?
– Borzonton születtem, a templom mellett laktunk, édesapám gondnok volt, sokat jártunk templomba, ministráltam is. Édesapám tizenhárom éves koromban halt meg, és már akkor elhatároztam, hogy Gyulafehérvárra megyek kántoriskolába, majd teológiára. A gyergyói falvak nagy része egynyelvű és egyvallású volt, de azért tudtam, hogy van református, evangélikus és unitárius egyház. Gyulafehérváron eléggé zárt életünk volt, mégis eljártunk a református lelkészhez és a templomba is, hogy megismerjük a közösségüket. Jakab Antal püspök 1984-ben szentelt pappá, utána Kolozsváron a Szent Mihály templomban voltam négy évig káplán. Kolozsvár lakosságának többsége ortodox, a katolikusokhoz képest többségben voltak a reformátusok is, és egy erős unitárius és evangélikus közösségeket is megismertem. Jó viszonyt építettem ki az evangélikus és az unitárius püspökkel, így a hívekkel is.
– Már akkoriban eljárt protestáns gyülekezetekbe?
– Akkor épült a Hajnal negyed. Főnököm, Czirják Árpád elküldött feltérképezni a területet, összegyűjteni a híveket és meglátogatni őket az új tömbháznegyedben is. Becsengettem a magyar nevű családokhoz, kerestem a katolikusokat. Sokan mondták, hogy ők evangélikusok, reformátusok vagy unitáriusok. Mivel az unitáriusok kevesebben voltak és az akkori lelkésszel, Bálint Benczédi Ferenccel jó viszonyt ápoltam, lejegyeztem az unitáriusok nevét és címét, s mindig betettem a postaládájába, hogy kiket látogasson meg. Kialakult egy gyakorlati ökumenia, hiszen a családok együtt éltek és én sokszor találkoztam különböző felekezetekhez tartozó hívekkel. Foglalkoztam a siketek és nagyothallók csoportjával: bejöttek a plébániára, volt közöttük más vallású is.
– Marosszentgyörgyön miként folytatódott ez a sokszínűség?
– Marosszentgyörgy kilencezer lakosú nagyközség, 14 felekezete van: 1600 római katolikus, 2200 református és unitáriusok is élnek a településen. Itt régóta működik az ökumenia. Amikor idekerültem, Adorjáni László református lelkészt kértem meg, hogy vezessen be a szentgyörgyi életbe, így közel kerültem a református hívekhez is. Pár év múlva felkeresett a székelykáli unitárius lelkész, hogy megszervezze az itteni unitárius egyház életét. Megkérdezte, adnék-e helyet számukra. Igent mondtam, és három évig nálunk tartották az istentiszteleteket. Három alkalommal magam tartottam az istentiszteletet, mert az unitárius lelkész nem tudott eljönni.
– A hívek hogyan élik meg az ökumeniát?
– Marosszentgyörgyön kevés a „tiszta” katolikus házasság, a családok többnyire vegyesek. Az ökumenia útja az is, hogy az egyházközségi csoportokban is különböző felekezetűek vannak együtt. A Hit és fény közösséget a református Pethő Mária doktornővel alakítottuk Marosvásárhelyen, majd itt folytatódott Marosszentgyörgyön: mindig Jézus Krisztus és a fogyatékos gyermek miatt szenvedő család maradt a középpontban, soha nem kérdeztük, kinek mi a felekezete. A megalakult cserkészcsapatunk kezdetben katolikusnak indult, de miután a helyi református cserkészcsapat megszűnt, ők is átigazoltak hozzánk, így most vegyes a csapat. A Kolping családba, illetve a Jubliláté csoportba is vegyes házasságban élő házastársak kapcsolódtak be. Jézus Krisztus azt mondja: aki hozzám jön, azt nem utasítom el. Minden egyes embernél azt kell meglátni, felfedezni, hogy ő elsősorban Isten gyermeke, Krisztusban testvérek vagyunk. Jó példa az ökumeniára, hogy a plébánia szomszédságában mindössze két katolikus család él, a többiek más vallásúak. Amikor az elején kalákára gyűltünk össze, a 10–12 emberből csupán ketten-hárman voltak katolikusok. Ha az életben közösen éljük a mindennapokat, akkor máshol sem szabad megélnünk az elkülönülést. Természetesen azt szeretném, ha vasárnap mindenki elmenne a maga templomába, hogy ott feltöltődjék, utána pedig ismét tudjuk élni közös hétköznapjainkat.
– Voltak-e a vegyesházasságok miatt vitái?
– Mindig azt kerestem, ami közös. Házasságkötéskor a katolikus egyházban van egy régi gyakorlat, amely azt kéri a jegyesektől, hogy ígérjék meg: gyerekeiket katolikusnak keresztelik. Ennek kapcsán mindig voltak nehézségek, mert a más vallású fél is azt szeretné, hogy az ő vallását vegye fel a gyermek. Elvileg szót értettünk, én azonban soha nem erőszakoskodtam, hogy katolikusnak kereszteljék a gyereket. Katolikus papként természetesen azt szeretném, hogy a gyerekek katolikusok legyenek, de ezt a családok belátására kell bízni. Ebből személyes konfliktusaim nem származtak, minderről a református és az unitárius lelkésszel egyaránt beszélgettem. Esetenként a temetések is elégedetlenséget szülnek. Káplán koromban Kolozsváron visszautasítottuk olyan személy eltemetését, aki nem tartozott az egyházhoz. Akkor döntöttem el, hogy ha önálló plébános leszek, mindenkit eltemetek. Ez szó szerint kiteljesedett. Ha valaki visszautasítja a halott hozzátartozóit, nyugodtan jöhetnek hozzám. Ezt a községben tudják, sőt a városi temetkezési vállalat is. Tavaly hat ilyen esetem volt. Úgy gondolom, az Úrra kell bízni az ítéletet, és amit emberileg meg kell tennünk, tegyük meg. A halottnak mindegy, hogyan temetik el, de ha emberséges körülmények között kerül erre sor és a gyászolók és hozzátartozók a hit jelével kísérik utolsó útjára, akkor ez számukra is egyfajta megnyugvás. Talán még egyházukkal is felveszik a kapcsolatot, hogy az ő esetükben ne legyen majd ilyen nehézség.
– Igaz-e, hogy ön református templomban úrvacsorázott?
– A 90-es évek elején, Gyergyószentmiklóson elindítottuk a pasztorálpszichológiai hetet Dósa Jenő marosvásárhelyi pszichológussal. Katolikus részről én voltam a szervezője. Amikor körbejártuk a templomokat, a katolikus templomban szentmise volt, utána elmentünk a református templomba is, ahol úrvacsorát osztottak, és én is részesültem belőle. Egy idősebb paptestvérem megszidott, hogy milyen magatartás ez. Azt mondta, rossz példát mutatok a katolikusoknak, hitközömbösségre vezethetem őket. Azt válaszoltam: a katolikus hitvallás szerint nem lehet a szent áldozáshoz járulni szentgyónás nélkül, ezért egy református ezt nem teheti meg. De a református egyházban mindenki magába száll, és ha elvégzi a belső tisztulást, a bűnbánatot, akkor úrvacsorához járulhat. Ezzel jómagam is megtiszteltem az istentiszteletet, illetve a szent eseményt. Igaz, egy darabig még beszéltek róla a városban.
– A római katolikus egyháznak mi a hivatalos álláspontja az ökumeniával kapcsolatban?
– A katolikus egyház már a harmincas években kiadott preorátorban – ami a református egyházban használt ágendás könyvhöz hasonlatos – megjelölte az egység imahetének különböző napjaira szóló imádságokat. Itt, a faluban hallottam, hogy bár meg volt jelölve a közös imádság, az idősebbeknek gyermekkorukban megtiltotta a katolikus pap, hogy bemenjenek a református templomba. Ugyanezt hallottam az idősebb reformátusoktól is, őket is eltiltották az ökuméniától. Ezen már rég túl vagyunk. Mindenki a maga hite szerint éli a keresztény életet. Keresni kell a lehetőségét annak, hogy megismerjük a másik felekezet tanításait, keresztény megnyilvánulásait, s ne előítélettel közeledjünk mások felé. A katolikus egyház minden új iránt nyitott. Jézus azt mondta: vizsgáljátok meg az írásokat, ami jó, tartsátok meg, és ami nem jó, utasítsátok el. 1948-ban jött létre az Egyházak Világtanácsa, aminek a katolikus egyház nem tagja, csupán megfigyelője, de ebben a minőségében is mindent megtesz azért, hogy a nagy krisztusi közösség közelebb kerüljön az egyházhoz. Azt valljuk, hogy Jézus Krisztus a főpásztor, a római pápa az ő földi helytartója, de nehéz elképzelni, hogy az egész kereszténység a pápához tartozzon. Mindenképp keresnünk kell a közös lehetőségeket, ahol együtt imádkozunk, ahol egymás szertartásain részt vehetünk és ezáltal a válaszfalakat megpróbáljuk lebontani és ösvényeket, hidakat építeni. A megosztottság a nem keresztények előtt szinte botrány. Egy Japánban élő és dolgozó jezsuita mesélte, hogy ottani egyetemi tanárok mondták neki, a keresztények előbb egyezzenek meg azon, hogyan nevezik Istent, s csak azután hirdessék. Tanúságot tenni Jézus Krisztusról valóban csak egységben lehet. Jézus egyetlen egyházat alapított, és ezt az egyházat kellene kifele mutassuk, befele pedig éljük.
– Mennyire erős ma a keresztény ember hite?
– Az európai kereszténység még a migránsok érkezése előtt elindult a szórványosodás felé: egyre kevesebb a hitét megélő, tanúságtévő keresztény. Ezt kellene újraértékelje mindenki magában, hogy közelebb kerüljön Istenhez és egyházához, és ezáltal közelebb kerüljön embertársához is. A mai helyzet részben arra kényszeríti a keresztényeket, hogy összefogjanak, és közösen éljék meg a hitüket, s ez által egységes frontot mutassanak a nem keresztényekkel, a muszlimokkal szemben. Ma jobban, mint bármikor, szükség van az összefogásra, ettől nem kell félnünk. Hiszem, hogy ez valamikor, valamiképp megvalósul: Jézus azért imádkozott főpapi imájában, hogy a benne hívők egyek legyenek.
Baricz Lajos
Borzonton született 1958-ban, általános iskoláit szülőfalujában végezte, Gyulafehérvárra került kántoriskolába, majd a római katolikus teológiára. 1984-ben szentelték pappá, pár évig káplánként tevékenykedett Kolozsváron, majd Marosszentgyörgyre helyezték, ahol napjainkban is szolgál. Több verseskötete is megjelent. 2015-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át az erdélyi magyarság, a Maros megyei magyar katolikus közösség érdekében végzett odaadó szolgálata és sokszínű civil tevékenysége elismeréseként.
Simon Virág. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Marosszentgyörgyi gyermek- és ifjúsági együttesek koncertkörútja
Június 30-án a marosszentgyörgyi Jubilate és a Szent Cecília együttes koncertkörútra indult Felvidékre.
Az első estét Felsőzsolcán töltötték, a reggeli szentmisén működtek közre. Onnan a felvidéki Karvába utaztak, ahol a Hídverő napok című fesztiválon léptek fel, este szabadtéri táncházat tartottak, megismertetvén a karvai gyerekekkel, felnőttekkel a felcsíki és a moldvai csángó táncokat.
Vasárnap a szentmisét Baricz Lajos, Marosszentgyörgy plébánosa celebrálta, zenei szolgálatot az együttesek végeztek. Délután a karvai művelődési házban Baricz Lajos pap-költő könyveinek bemutatására került sor. Ez alkalommal elhangzott az együttesek előadásában az Álom című, a költő megzenésített verseit tartalmazó kötet – a 20 éves Jubilate és a 10 éves Szent Cecília együttes ünnepi kiadványa – jó néhány verse. A könyvbemutatón részt vevők kedvükre válogathattak a költő könyveiből, és dedikálás után ajándékként magukkal vihették őket. Hétfő reggel a csapat Kecskemét felé vette útját, ahol várta őket az aznap érkezett gyermektánccsoport – az Ágocska együttes, 24 gyerekkel és öt óvónővel. Csiperós (Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó) vendéglátóik szép, tartalmas hetet szerveztek a gyerekeknek, a velük tartó óvónők a határon túli óvónők Csillagszemű találkozóján vettek részt. Az Ágocska néptánccsoport két alkalommal lépett színpadra, bemutatván a Kecskemétieknek és a más országból érkezett csoportoknak a felcsíki és a moldvai csángó táncokat. A gyerekek elszállásolását a Kecskeméti Mátyás Király Általános Iskola tanulói és családjaik vállalták. Az iskola aulájában az Ágocska együttessel két alkalommal tartottak táncházat a Kecskeméti és egy angliai csoport részére nagy sikerrel.
Vasárnap a főtéri nagytemplomban most már a marosszentgyörgyi együttesek a Kecskeméti gyerekekkel együtt énekeltek a szentmisén. Köszönjük a felsőzsolcai – Zajacz Ernő plébános –, a karvai – Duka Gábor polgármester és segítőtársai –, a Kecskeméti – Szakál Klára szervező, Lóczi László igazgató, Pászti András képviselő, igazgatóhelyettes, Benkovics Zoltán tanár és Kiticsics Lászlóné Nelli tanítónő – vendéglátóink szeretetét, ránk figyelését.
A koncertkörút anyagi támogatója a Maros megyei Tanács és a Bethlen Gábor Alap Zrt. volt.
Simon Kinga
Népújság (Marosvásárhely)