Grendel Lajos, a felvidéki magyar próza egyik legjelesebb képviselője, akit Esterházy Péterrel és Nádas Péterrel szoktak emlegetni, jan. 7-én Aradon aradi román írókkal és néhány magyar érdeklődővel találkozott. A Kossuth-díjas írót Pató Attila, a Szegedi Egyetem tanára mutatott be a jelenlevőknek. Grendel nem csupán az irodalomról, de könyvkiadásról, pénzről, támogatásokról is beszélt. Elmondta: az a véleménye, hogy az író lehetőleg ne avatkozzon be a napi politikába, legyen inkább az események külső szemlélője. Grendel elmondta, hogy szerinte a mai világban nem lehet szabad foglalkozású íróként megélni, ő a pozsonyi egyetemen tanít. /Karácsonyi Zsolt: Pénz, Pegazus, Politika. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 9./

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma új ösztöndíjakat alapított a határon túli magyar írók, irodalmárok részére. A tárca összesen 10 millió 800 ezer forintot oszt szét a sikerrel pályázók között. Egyénenként tíz hónapos futamidőre mintegy havi 60 ezer forintos összeget (9-10 millió lej) lehet elnyerni négy kategóriában, 6-4 alkotónak. Székely János ösztöndíjban a költészet és a drámaírás területén alkotó pályázók részesülhetnek (évente 6 fő), Gion Nándor ösztöndíjban a prózaírók (4 fő), Schöpflin Aladár ösztöndíjban az 1990 után megjelent határon túli magyar irodalmi művek értékelésével foglalkozó kritikusok (4 fő) és Benedek Elek ösztöndíjban az ifjúsági regény-, mese-, bábjáték- és gyermekszíndarab-írás területén alkotók (4 fő). A pályázatokat 11 fős kuratórium bírálja el, melynek elnöke dr. Ilia Mihály docens (Szegedi Tudományegyetem – Modern Magyar Irodalom Tanszék). /(Guther M. Ilona): Új ösztöndíjak íróknak, irodalmároknak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./

Csíkszeredán ápr. 2-án mutatták be Iancu Laura Pár csángó szó című verseskötetét. A moldvai Magyarfaluból származó szerző a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett, jelenleg a szegedi József Attila Tudományegyetem néprajz szakos hallgatója levelező tagozaton. A bemutatott verseskötete istenes és szerelmes verseket tartalmaz, melyekhez Ferenczes István írt előszót. /Iancu Laura verseskötete. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 3./

Oktatási megállapodás írt alá Budapesten Magyar Bálint oktatási miniszter és Calin Fabian román nagykövet. A megállapodásban külön fejezet rendelkezik a nemzetiségi oktatással összefüggő kérdésekről. A közlemény szerint az együttműködési megállapodás kölcsönösen lehetőséget nyújt számos ösztöndíjra, többek között hungarológiai tanulmányok folytatására, teljes nappali tagozatos alapképzésre, ezen belül 2 román nemzetiségű magyar hallgatónak tanulmányok folytatására Romániában, PhD és kutatói ösztöndíjakra, nyári egyetemi programokon való részvételre, valamint 30 magyar nemzetiségű romániai pedagógus és 30 román nemzetiségű magyarországi pedagógus 1-2 hetes tanulmányútjára. A megállapodás alapján a következő tanévtől lehetőség nyílik 3 román lektor fogadására az ELTÉ-n, a Szegedi Egyetemen és a Tessedik Sámuel Főiskolán, 3 magyar lektort pedig a bukaresti, a kolozsvári Babes-Bolyai, és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen fogadnak. /Magyar-román oktatási megállapodás. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 21./

Fekete Vince költő-szerkesztő a vele készült beszélgetésben leszögezte, ő soha nem volt transzközép. A transzközépet később találta ki Sántha Attila és Orbán János Dénes, és – amint azt később maguk is bevallották – nagy blöff volt az egész. Ezt a csapatot még most is sokan a szabadszájúsággal, a trágársággal azonosítják. Fekete Vince kifejtette, ők az úgynevezett messianisztikus transzszilvanizmussal szakítottak, „a szenvelgő és szenvedő ideológiával”. A megmaradásozással, a sorok közötti olvasással, az olvasóval való cinkos összekacsintással tele volt a hócipője mindannyiunknak, valami mást, újat akartunk, és mindezt úgy, hogy egyaránt fontos volt számunkra mind az elődökre való építkezés, mind az a határtalan nyelvi kincs, amit Erdély és az Erdélyben születő irodalom nyújtott és nyújtani tudott.” Mindannyiuk munkáira jellemző volt a játékosság, a különböző formai játékok, a komikum és a tragikum ötvözése. Fekete Vincének a Serény Múmia szerkesztőjeként éveken keresztül nagy szerepe volt a fiatal tehetségek pályán való elindításában. Tavaly viszont lemondott a Múmia szerkesztéséről. A Serény Múmia egy nemzedék lapja volt, az a nemzedék már lassan a középgenerációhoz tartozik. Fekete Vince 2004 februárjától – tíz év Múmia-szerkesztés után – jött át teljes állásban a csíkszeredai Székelyföld folyóirathoz. Igazi, szerves irodalmi folyóirat-hagyomány nem volt Csíkban, és lassan már a századik számnál tartanak. Fekete Vince /sz. Kézdivásárhely, 1965. ápr. 7./ a BBTE magyar–orosz szakán végzett 1994-ben Kolozsváron, majd a szegedi JATE doktorandusa volt 1996–1999 között. A Helikon (Serény Múmia) szerkesztője (1993–2004), az Előretolt Helyőrség szerkesztője (1996-tól), jelenleg a Székelyföld főszerkesztő-helyettese. Kötetei: Parázskönyv (1995), Ütköző (1996), A Jóisten a hintaszékből (2002); Lesz maga juszt isa (2004). /Papp Attila Zsolt: Szigetépítés szekértáborokon kívül. Beszélgetés Fekete Vince költő-szerkesztővel. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./

Az egyik legnagyobb magyar zeneszerző, Bartók Béla (1881–1945) halálának 60. évfordulójára emlékeztek szeptember 25-én, vasárnap Nagyszentmiklóson, szülővárosában, a Pro Bartók Társaság szervezésében. A köztéri Bartók-szobornál elhangzott ünnepi beszédek után elhelyezték koszorúikat a Pro Bartók Társaság, Kazincbarcika és Kiszombor önkormányzatának, a Temes megyei RMDSZ-nek és a Temesvári Magyar Nőszövetségnek a képviselői. Ezt követően a megemlékezők a szülői ház helyén álló épületen megkoszorúzták az 1970 szeptemberében elhelyezett román és magyar nyelvű emléktáblát, majd az ún. német temetőben, a Bartók család sírjánál adóztak kegyelettel a zeneszerző emlékének. Bartók Béla magyar zeneszerzőnek tartotta magát, és visszautasított a korabeli román propagandát, amely román művészként tüntette fel. Ennek ellenére az emlékünnepség “hivatalos” nyelve a román volt, a programok közti összekötő szövegeket románul mondták, a díjkiosztó ünnepség is így zajlott, holott a rendezvényt magyarok szervezték, a meghívottak, érdeklődők zöme helybéli, temesvári és anyaországi magyar volt. A rendezvény a Nákó-kastélyban – amelyben egy Bartók-emlékszobát, vagy inkább emléksarkot tart fenn a múzeum – folytatódott, ahol Tamás Sándor, a Bartók Társaság vezetője olvasta fel románul és magyarul a zeneszerző méltatását, illetve Kerek Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem zeneművészeti karának főigazgatója elevenítette fel emlékeit arról, miként került kapcsolatba a Bartók munkásságával, hagyatékának kutatásával, illetve a nagyszentmiklósi egyesület fáradhatatlan tagjaival. Az erre az alkalomra Varga István temesvári képzőművész által készített plakettekkel azokat tüntették ki, akik a Bartók-kultusz ápolásában elévülhetetlen érdemeket szereztek. /Pataky Lehel Zsolt: Bartók szelleme kötelez. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 27./

November 5-én adták át Budapesten, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában a protestáns kultúra és tudomány kiemelkedő műveléséért járó elismerést, a Károli Gáspár-díjat. Az idei kitüntettek között szerepel Sipos Gábor levéltáros, egyetemi docens is. Laudációt mondott Kósa László akadémikus. Dr. Sipos Gábor történész, levéltáros, egyetemi docens /sz. Érszodoró, 1951/ a Babes–Bolyai Tudományegyetem történelem szakát 1970–1974 között végezte. Három évig Noszolyon románul tanított történelmet. 1977-ben került levéltárosnak az Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsvári Gyűjtőlevéltárába. 1998-ban a Szegedi Tudományegyetemen szerzett doktori fokozatot. Ugyanebben az esztendőben kapott docensi kinevezést a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Középkori Tanszéke történelem–könyvtár szakára. Oktatói munkájának fontos része a román egyetemen tanuló magyar diákok számára tartott magyar nyelvű órák tartása. Elsősorban művelődéstörténeti tárgyakat, könyv- és nyomdatörténetet, levéltártant, könyvtártörténetet, illetőleg magyar történelmi áttekintést ad elő, továbbá levelező tagozaton egyetemes középkort oktat. Figyelmét eleinte a középkor kötötte le, szakdolgozatát a kolozsmonostori konvent hiteleshelyi tevékenységéből írta. Doktori értekezését a református főkonzisztórium kialakulásáról írta. Szaktanulmányai mentalitástörténettel, iskolatörténettel, egyházközség-történettel, köztük az elenyészett román református eklézsiákkal, templomtörténettel is foglalkoznak. Levéltárosi pályájához híven rendszeresen jelentet meg forrásokat, értékes kéziratokat. Eddig négy önállóan vagy társszerzőkkel írt könyve, ugyancsak négy, szintén munkatársakkal együtt gondozott forráskiadványa jelent meg. A magyar mellett, románul, németül és franciául napvilágot látott szaktanulmányainak száma meghaladja a hetvenet. Tagja a kicsiny erdélyi magyar történészcsoportnak, amely fölélesztette az erdélyi református egyháztörténet-írást. Sipos Gábor az Erdélyi Múzeum-Egyesület titkára. /Kósa László: Sipos Gábor Károli Gáspár-díjas. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./

Orosházán három album bemutatásával zárult a Művészet határtalanul elnevezésű PHARE–CBC-program, amelyet az orosházi Kulturális Kapcsolatok Egyesülete nyert el a Romániai Képzőművészek Szövetsége Aradi Fiókja partnerségével. Gonda Géza, a Kulturális Kapcsolatok Egyesületének elnöke vetített képes előadásában nemcsak a 2005 őszétől 2006 tavaszáig tartó második rendezvénysorozat eseményeit foglalta össze, kitért a 2004-ben megvalósított első próbálkozásra is. Míg 2004-ben 23-23 aradi, illetve orosházi képzőművész alkotásait láthatta a két város műértő közönsége, a most záruló projektben 26 aradi és 28 orosházi kötődésű képzőművész vett részt, az együttműködés kibővült a fotóművészekkel is, továbbá aradi és orosházi gyermekek a tornyai és a battonyai határátkelőn állították ki rajzaikat. Gonda Géza a jövőben a munkába belevonná a vajdasági szabadkai, sőt a hamarosan Orosházán kiállító nagy-britanniai brightoni fotósokat is. A programzáró három albumot azok főszerkesztője, Olasz Sándor, a Szegedi Tudományegyetem irodalomtörténésze, a Tiszatáj főszerkesztője mutatta be. A program tárlatain kiállító aradi és az Orosházához kötődő képző- és fotóművészeket portréval, rövid életrajzzal bemutató három – magyar, román és angol – nyelvű, valamint a konferenciákon elhangzott előadásokat egybefoglaló magyar nyelvű kiadványokról van szó. Az Arad városát képviselők között volt Kocsis Rudolf, a temesvári egyetem adjunktusa /egyben az albumok társszerkesztője/, Kett-Groza János, az aradi fiók vezetőségi tagja és Szekernyés János művészettörténész, a képzőművész szövetség temesvári fiókjának elnöke is. /Kiss Károly: Művészet határtalanul. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 15./

Temesvár, Újvidék, Arad és Szeged önkormányzata közös eurorégiós fejlesztéseket tervez. Európai business, leadership és hosszútávú fejlesztések a Temesvár-Újvidék-Arad-Szeged eurorégióban címmel rendeztek háromnapos nemzetközi fórumot június 12-14-e között Temesváron. Az egyik legnagyobb vidéki adóbefizetőként számon tartott Temesváron gyakorlatilag végig politikai ellenszélben kellett a városfejlesztést megvalósítani, szegényes költségvetési forrásokkal, ezt az olasz és német partnerek, illetve a BERD támogatásával sikerült áthidalni. Gheorghe Falca aradi polgármester „Temesvár-Arad tengely” elképzelés lényegét mutatta be: a robbanásszerűen fejlődő szomszédvárakat a közeljövőben autópálya köti majd össze és ezek mentén olyan ipari fejlődés mehet végbe, hogy a jövőben érdemes lesz közös infrastrukturális fejlesztésekben gondolkodni. Szeged már nem is metropoliszban, inkább biopoliszban gondolkodik, a hangsúly nem a nagyiparra, hanem az „egészségiparra”, a biológiai kutatásokra, a környezetvédelemre, az orvosi felszerelések iparára és a humán egészségügyre kerül, amelynek központjává a Szegedi Egyetem orvostudományi kara válik. A konferencia részvevői Verespatakra látogattak el az ottani aranybánya-projektet finanszírozó kanadai befektető meghívására, ahol a sok vitát kavaró nagyszabású nemesfém-kitermelés lehetséges következményeivel, a régió és a szomszédos országokra kiható környezeti hatásaival ismerkedhettek meg. /Pataki Zoltán: Fejlesztések a hármashatár térségében. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 15./

Az Aradi Alma Mater Alapítvány által 2004-ben beindított Márki Sándor hagyományőrző verseny témája idén: 1848/49 Aradon, s ennek szellemében hangzottak el előadások neves magyarországi előadók részvételével. Szeptember 22-én Aradon a verseny idei főszervezője, dr. Zakar Péter történész (Szegedi Tudományegyetem) tartott előadást. Javasolta, hogy az elhangzó előadásokat ne csak szűk körben – versenyzői és felkészítő történelemtanári részvétellel – hallgathassák meg, hanem azon ott lehessenek minél többen, akiket a téma érdekel. /(Kiss): Arad és 1848/49. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 23./

Cserei Mihály történetíró pályájáról, műveiről értekeztek a szakemberek a hét végén Marosvásárhelyen. A Teleki–Bolyai Könyvtár szervezte emlékülésre Bányai-Kovács Réka könyvtáros, a rendezvény szervezője főként fiatal, doktori vizsgájukra készülő kolozsvári kutatókat hívott meg, de jelen volt Balázs Mihály, a szegedi egyetem Kolozsváron tanító vendégtanára, a régi magyar irodalom, az erdélyi unitárius szellemi mozgalmak kiváló ismerője is. Az 1668–1756 között élt Cserei Mihály korának egyik legkiválóbb elbeszélője volt, bár életében nem jelentek meg nyomtatásban művei. Históriája, amely a 17. század hetvenes éveitől a Rákóczi Ferenc vezette felkelésig követi nyomon Erdély történetét, csak 1852 óta olvasható nyomtatásban. /Antal Erika: Cserei Mihály történetíróról értekeztek Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./

Az aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete az 1867. évi kiegyezés témakörében szervezett találkozót március 7-én. Dr. Marjanucz László, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető docense Túlsúly vagy függőség? – Magyarország a kiegyezéses rendszerben címmel tartott előadást, eloszlatva néhány előítéletet. Magyarország esetében Deák Ferenc történelmi alkotása, a kiegyezés a Monarchia soha nem látott gazdasági fejlődését eredményezte, amit a Kossuth Lajos által szorgalmazott Dunai Konföderációban sem lehetett volna elérni. /(Kiss): Kiegyezés – nem behódolás. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 9./

A történelmi Bánságban és a Dél-Alföldön, illetve az ezekkel szomszédos területeken (a mai Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégióban) tevékenykedő helytörténészek, kutatók, honismerettel foglalkozó civilszervezetek tartották meg találkozójukat Szegeden, a Dugonics András Piarista Gimnáziumban. A történelmi dialógus – délvidéki hagyományok 2006–2007-es program keretében rendezett konferencia A nándorfehérvári diadal és Dél-Magyarország címet kapta. Matekovits Mihály, a román minisztérium nemzetiségi főosztályának vezérigazgatója tartott előadást a szokások sokféleségének létjogosultságáról, majd Papp Sándor turkológus, a Szegedi Tudományegyetem docense Ulászló tragikus sorsának és a békekötés feltételeinek török forrásokban fellelhető adatait ismertette, Koszta László docens Délvidék középkori egyházszervezetét mutatta be, Blazovich László egyetemi tanár meg a 15. századi dél-alföldi városfejlődésről tartott előadást. A konferencia első napját a honismereti műhelyek találkozója zárta, a kerekasztal-beszélgetés moderátora a budapesti Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke volt. Bemutatkoztak a régió honismereti kiadványai: a szabadkai Bácsország, a budapesti Honismeret, a Szeged, az aradi Szövétnek és a temesvári Régi(j)óvilág. A második napon a régió városainak, Makó, Gyula, Temesvár középkori történetével ismerkedhettek meg a részvevők. Temesvárról, a Bánság fővárosáról Vicze Károly történész tartott előadást, majd Bodó Barna mutatta be a temesvári Szórvány Alapítvány eurorégiós honismereti stratégiáját, amely a sajátos értékek védelme és a honismereti oktatás hatékonyabbá tétele érdekében született. Szeged és testvérvárosai tükörben címmel hangzott el Fodor Enikőnek, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum tanárának az előadása, amely Hunyadi Jánosnak és korának az iskolai oktatásban elfoglalt helyét világította meg. Temesvár nevezetességeiről Kiss Ferenc tanfelügyelő szólt, emellett bemutatkozott Szabadka és Szeged is, Dévát és Hunyad megyét pedig Kofity Magda vajdahunyadi tanár ismertette. A konferencia végén a jelenlévő civilszervezetek, köztük a Karácsony János Honismereti Egyesület, a Bácsország Vajdasági Honismereti Egyesület, a Nyitott Távlatok és a Szórvány Alapítvány képviselői együttműködési egyezményt írtak alá. /Pataky Lehel Zsolt: Honismereti műhelyek euroregionális együttműködése. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./

A Szegedi Tudományegyetem könyvtártudományi tanszékének kezdeményezésére együttműködést alakított ki több erdélyi intézménnyel: ennek első mozzanata a március 19–28. között zajló könyvtárfórum – a Szegedi Tudományegyetem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Erdélyi Műszaki Társaság és a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet szervezésében, az erdélyi közös katalógus kialakítására. /Kultúr hírek. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./

A bánsági Nagyszentmiklós két nagy szülöttje: Bartók Béla és Révai Miklós. Tavaly volt Bartók Béla születésének 125., idén a pap-tanár, költő és nyelvész Révai Miklós halálának 200. évfordulója. Rájuk emlékeztek meg hazai és anyaországi magyarok március 31-én a Révai Miklós Egyesület és a Pro Bartók Társaság szervezésében. Böcskei László általános helynök a helyi római katolikus templomban szentmisét cerebrált a Révai családért, majd a templomban leleplezték és felszentelték a kegyesrendi áldozópap, egyetemi tanár, nyelvész és költő emlékére elhelyezett, In memoriam Révai Miklós 1749–1807 feliratú márványtáblát. A megemlékezők ezután Bartók Béla köztéri szobrához vonultak, ahol a zeneszerző tiszteletére elhelyezték a kegyelet koszorúit. Az ünnepi műsor a Nákó-kastélyban tudományos szimpóziumnal folytatódott, Velcsov Margit, a Révai Miklós Egyesület titkára köszöntötte az egybegyűlteket, majd Révai és a szülőföld kapcsolatáról értekezett. Révai tiszteletére szülővárosában emlékoszlopot állítottak 1893-ban, a torontáli néptanítók adakozásából, az oszlopon elhelyezett bronz Révai-dombormű készítője Holló Barnabás. Az emlékoszlop 1925-ig állt Nagyszentmiklóson, amikor Eminescu-szobrot helyeztek el a talapzaton. A Révai bronzrelief sorsa ismeretlen, de feltételezik hogy beolvasztották. Dr. Nagy János egyetemi tanár, a Magyar Nyelvtudományi Társaság képviselője, Baranyai Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem docense és Szekernyés János temesvári helytörténész Révai Miklós tudományos munkásságát méltató, illetve bánsági kötődéseit bemutató dolgozataikat ismertették. Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnökének köszöntője után hangverseny következett. /Pataki Zoltán: Révai és Bartók a Nákó-kastélyban. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 2./

Két napot töltött Újszentesen Mód László szentesi muzeológus, a szegedi egyetem néprajz tanszékének tanára. Néprajzi anyag gyűjtését kezdte meg Újszentes nagyközség tervezett monográfiájához. Éppen a 24. órában, hiszen a többségükben Szentesről érkezett egykori telepesek unokái is idős emberek már, sürgető, hogy begyűjtsék a helyiek emlékezetében élő család- és falutörténetet, hiteles adatokat kapjanak az azóta feledésbe merült szokásokról, a hagyományról. Temesvár tőszomszédságában dinamikusan fejlődik, városiasodik az 1891-ben alapított nagyközség, Újszentes, de múltját, eredetét számon tartja. Az 1989-es fordulat óta a két Szentes, a magyarországi és a Temes megyei önkormányzata és civilszervezetei gazdagítják kapcsolatrendszerüket. /Szekernyés Irén: Készül Újszentes monográfiája. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 14./

Az egyetemi és doktori tanulmányait az 1989-es romániai változásokat követően végzett/végző generáció jelen van a tudományos életben. Tudományos pályán keresi a helyét, alapkutatásokat kezdeményez és végez, konferenciákat, szakmai rendezvényeket szervez, kutatási eredményeit publikálja. Ennek az ifjú generációnak a jelenléte tapasztalható az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) konferenciáin, felolvasóülésein, az Erdélyi Múzeum hasábjain. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya azzal a szándékkal írt ki 2006 tavaszán debüt-díjat, hogy kiosztása évről évre alkalmat teremtsen arra, hogy a figyelem e tudósgeneráció tagjaira irányuljon. A díjra négy kutató adta be pályázatát. Fazakas Emese magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett a BBTE-n. 1994–1995 között mesterképző programot végzett a Közép-Európai Egyetem középkori tanulmányok szakán. 2005-ben doktori címet szerzett. 1995–1998 között a Román Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti és Nyelvtudományi Kutatóintézete kolozsvári fiókjának munkatársa, 1997-től a BBTE Bölcsészettudományi karának óraadó tanára, tanársegéde, egyetemi adjunktusa. A médiában állandó rovatokat lát el, tanári továbbképző programok előadója. Nyelvészeti szakkönyvek lektora, szerkesztője, két önálló kötet szerzője. Fazakas Emese legmerészebb vállalkozása az Erdélyi magyar szótörténeti tár főszerkesztői szerepének végzése, írta Péntek János akadémikus. Dóczy Örs 1994–2000 között a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett latin, 1998–2005 között a kolozsvári BBTE-n történelem szakos oklevelet. 2002-ben a Messina-i tudományegyetem ösztöndíjasa volt. 2006-tól a BBTE Hungarológiai Doktori Iskola hallgatója. Történelmi, régészeti tárgyú tanulmányai, szakcikkei, recenziói és fordításai hazai lapokban láttak napvilágot (A Hét, Korunk). Történelmi, irodalomtörténeti tárgyú konferenciák előadója. Vida Erika a BBTE-n szerzett 1996-ban magyar-angol szakos tanári oklevelet. 1998-tól a Mentor Könyvkiadó olvasószerkesztője, 2003-tól felelős szerkesztője. Közel 30 kötet szerkesztője. Dóczy Örs és Vida Erika közös pályázatot nyújtott be, ez pedig Koncz József A Marosvásárhelyi Evang. Reform. Kollégium története (1557–1895) (Marosvásárhely, Mentor, 2006) című monográfia. A szöveget szerkesztette és átdolgozta, a mutatókat összeállította Dóczy Örs és Vida Erika, a latin szövegeket fordította és jegyzetekkel ellátta Dóczy Örs, az utószót Sebestyén Mihály írta. László Márton 1997–2001 között a BBTE történelem szakán alapképzést, 2001–2002 között mesteri programot végzett. 2004-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori iskolájának doktorandusza. 2001–2007 között tanár, szakmai referens, könyvtáros, levéltáros. 2003–2005 között a Magyar Autonóm Tartomány kutatócsoport tagja, 2006-ban az Észak-Erdély 1940–1944 közötti történetét kutató csoport munkatársa. Pályamunkája a Pro-Print Kiadónál, a „Források a Romániai Magyarság Történetéhez” sorozatban megjelenés előtt álló kézirat, amely az 1889–1986 között élt magyarhermányi történész, Máthé János két, mindeddig kiadatlan munkáját, valamint a pályázó két tanulmányát tartalmazza. A bizottság mind a négy pályázó munkáját elismeréssel értékeli. Tekintve, hogy Fazakas Emese életműve, teljesítménye messze kilép a díj által értékelhető keretből, a 2007-es debüt-díj nyertesei Dóczy Örs és Vida Erika. A szakosztály a pályázatot a 2008-as évre is meghirdeti. /Dr. Keszeg Vilmos, egyetemi tanár: A Debüt-díj második kiosztásakor. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

A Vasárnap szerkesztősége pályázatot hirdetett. Erre futott be Árvay Árpád (Szatmárnémeti, 1902. ápr. 21. – Bukarest, 1985. szept. 9./ életének ismertetése, melyet gyermeke állított össze. Árvay Árpád Szatmárnémetiben született, de már gyermekkorában Nagyváradra költöztek. Nyolcan voltak testvérek. Az ifjú Árpád korán megismerte a nélkülözést, népes családjának fenntartója lett. Leírhatatlan nyomorban éltek. Érettségi után rögtön munkát vállalt. Tanulmányait a nagyváradi jogi akadémián és a Szegedi Tudományegyetemen folytatta. Huszonkét évesen kezdett újságírással foglalkozni, majd 1926 után végleg az újságírói pályára lépett. Szerkesztője lett a kisebbségi magyar érdekeket védő Magyar Szó című nagyváradi lapnak. Ez a lap volt a legelszántabb védelmezője a bihari magyarságnak. Árpád is sajtóvétség miatt számtalanszor ülte le egy-két heti börtönbüntetését a nagyváradi fogházban. A lapot több ízben betiltották, de aztán más-más címen mégis megjelent. 1937-ben a hatóságok a lap megjelenését végleg felfüggesztették. A romániai Magyar Párt tagja megalapítása óta, majd később a nagyváradi Magyar Párt főtitkára. Amellett, hogy a két világháború közti váradi publicisztika kiemelkedő személyiségévé vált. Első önálló verseskötete Regősök útján címmel 1931-ben jelent meg. 1940 után, a második bécsi döntést követően. Árpádot meghívják a magyar országgyűlésbe. A német fasizmussal szembeni ellenállás vonzásába került. Lapját, a Nagyváradon megjelenő Esti Lapot a Magyarországot 1944 márciusában megszálló németek betiltották. Hetekig bujdosott. 1944-ben családjával Budapestre költözött. 1945. június 4-én a nagyváradi securitate – mindannak dacára, hogy képviselői mivolta biztosította immunitását – elrabolta budapesti lakásáról, és Nagyváradra hurcolta. Ütötték-verték, vallatták. Majd Kolozsváron tartották fogva ítélet nélkül 1946 novemberéig, amikor koncepciós perben mint háborús bűnöst tíz évre ítélték. Felesége beadvánnyal fordult Tildy Zoltán és Nagy Ferenc egykori képviselő társaihoz. Ők bizonyították, hogy Árpád lapját az országot megszálló németek betiltották, és az akkori nagyváradi főispán feljelentésére a Gestapo is üldözte. Erre tízéves ítéletét megsemmisítették. 1948 szeptemberében az akkori utasítások ellenére internálták. 1949 májusában szabadult a börtönből. Amíg a börtönben volt, mindenüket elvették. Kétholdnyi szőlőt hagytak meg csupán, abból kellett feleségének négy kiskorú gyermekével (a legkisebb 1945 őszén született, amikor Árpád már börtönben volt) megélnie. Figyelmeztették, hogy veszélyben van, ezért Bukarestbe költözött. 1953 márciusában újra letartóztatták, három évre elítéli a securitate azzal az indoklással, hogy a Magyar Párt titkára volt. Nyilvános tárgyalást nem tartottak. Hosszú ideig a családja sem tudta hollétét. Másfél év múlva helyezték szabadlábra. Állandó megfigyelés alatt tartották élete végéig. 1965-ben újból házkutatást tartottak lakásán. Huszonkét évi kényszerű hallgatás után, a ‘60-as évek végén újra írogatni kezdett. Eleinte csak nevének kezdőbetűivel jegyzi cikkeit. 1970-ben megjelent első regénye, A Jumbó nem felejt című ifjúsági regény. A Művelődés, A Hét és még számos magyar lap közölte cikkeit. 1973-ban jelent meg Szélsodorta falevél című regénye. Az Elődök példája című, 1973-ban megjelent esszékötete a 19. század középső részében a képzőművészet, a színház, a zene területén kialakult magyar–román művészkapcsolatokat mutatta be. /Igaz történet. = Vasárnap (Kolozsvár), 2008. jan. 20. – kiegészítve Árvay Margit: Árvay Árpád születésének centenáriumán (Erdélyi Napló (Nagyvárad), 2002. ápr. 23.) című emlékezésében szereplő adatokkal.

Dr. Pukánszky Béla, a szegedi tudományegyetem professzora és rektor-helyettese a magyarországi tanárképzés alakulásáról tartott előadást a Babes–Bolyai Tudományegyetemen. Magyarországon a tanárképzést főleg a kétéves mesterképzés keretében oldják meg, a román oktatási rendszerben ez az első ciklust képező három évben valósul meg. A pszichológiát, pedagógiát és a szakmódszertant Romániában az első három évben tanulják, míg Magyarországon ez a mesterképzés keretében valósul meg. Magyarországon az első három évben minimális a pedagógiai képzés, ilyen szempontból közelebb állnak a Bolognai-rendszer lényegéhez, azaz biztosítani a diáknak általános műveltséget és lehetőséget az „útkeresésre”. A hallgató a hároméves egyetemi képzés elvégzése után rendelkezik elegendő információval, hogy eldöntse életpályáját. A jövőbeli képzés megvitatásában a magyarországi és romániai pedagógusok és egyetemi hallgatók együttműködnek. /Dr. Tóth Szilárd – egyetemi adjunktus, BBTE: A magyarországi és romániai tanárképzés legfrissebb fejleményei. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./

Avató rendezvényt tartott április 3-án a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkara Magyar Irodalomtudományi Tanszékének régi magyar irodalommal foglalkozó munkacsoportja, kabinetszobája korszerűsítésének befejezése és névcseréje alkalmából. A terem ezentúl Dézsi Lajos /1868-1932/ nevét viseli, aki egykor az egyetem régi magyar irodalomtörténeti professzoraként alkotott maradandót. Balázs Mihály (Szegedi Tudományegyetem) főleg a hagyatékából ránk maradt Próbaelőadás című alkotása révén méltatta Dézsi Lajos, 1921–1932 között Szegeden is dolgozó professzor munkásságát. Dézsi Lajos fáradhatatlanul kutatott régi irodalmi emlékek után, forráskutatása világirodalmi értékeket is érintett. Munkái során mai ésszel elképzelhetetlenül sokat másolt. Az előadás után négy szakkiadványt mutattak be. Pozsony Ferenc az Emlékezet és devóció a régi magyar irodalomban című kötetet (szerkesztette Balázs Mihály és Gábor Csilla) ismertette, amely a Kolozsvár 2006 konferencián elhangzott előadások bemutatása. A további bemutatott könyvek: Gábor Csilla Szöveghagyomány és íráskultúra a korai újkorban című munkája, Gábor Csilla: Doctrine – Virtue – Memory. Seventheenth-century Hungarian című kötete az erdélyi és anyaországi magyar tudományosságról (meditáció, fogalomtörténet, esettanulmányok, prédikáció) szól angolul Európához. Tóth Zsombor 12 tanulmányának ad helyet A történelmem terhe című antropológiai szemléletű könyve, amely szövegtörténet-írást, híres emberekről szóló történeteket és viszonylag kevésbé ismert írókról szóló munkákat tartalmaz. /Ö. I. B. : Teremavatás bölcsész módra. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./

Október 26-án, vasárnap avatták fel Nagycsanádon Révai Miklós kegyesrendi pap, egyetemi tanár és költő, a magyar nyelv és irodalom nagy tudósa emléktábláját. Groza Dániel helyi plébános szentelte fel a templom falán elhelyezett márványtáblát. A Révai Miklóst ábrázoló dombormű Kaubek Péter szobrászművész munkája. Dr. Nagy János, a Szegedi Tudományegyetem alkalmazott nyelvészeti tanszékének tanára a Nagyszentmiklóson született, de Csanádon tanult és nevelkedett Révai Miklós, a magyar történeti nyelvészet megalapítója munkásságát méltatta. Az emléktábla állítás kezdeményezője Velcsov Margit nagyszentmiklósi magyartanár, aki a Washingtoni Amerikai Magyar Szövetség anyagi támogatásával készíttette el a márványtáblát, valamint a Telbisz Mária vezette Révai Miklós Egyesület. /Pataki Zoltán: Csanádi emléktábla Révai Miklósnak. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 27./

Az oktatás és a kutatás területére kiterjedő együttműködésről döntött a Babes–Bolyai Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem; az erről szóló megállapodást Andrei Marga kolozsvári és Szabó Gábor szegedi rektor írta alá. A két egyetem együttműködése hosszú múltra tekint vissza mind a kutatás, mind a hallgatói cserék tekintetében. A BBTE rektora a szerződésből a doktori képzések területét emelte ki. /Egyetemi együttműködés. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24./

Március 15-én Szatmárnémetiben az Északi Színházban az ünnepi műsor keretében dr. Pelyach István előadásában felelevenítette az ünnep jelentőségét. Dr. Pelyach István /sz. 1959/ Szegeden, Tudományegyetem Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékén oktat. Kutatási területe az 1848/49-es szabadságharc hadtörténete, illetve a nemzetiségi kérdés értelmezése. /A forradalom kutatója. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 14./

Tragikus sors jutott Herepei Jánosnak /Kolozsvár, 1891. okt. 11. – Szeged, 1970. okt. 30./. Magyart, történelmet, régészetet hallgatott a kolozsvári tudományegyetemen. Az iskolateremtő Pósta Béla professzor irányításával kezdett régészettel és a numizmatikával foglalkozni. Azután jött az impériumváltás, az egyetemet elfoglalta a román hatalom. Herepeit a kolozsvári Minerva Műintézet Rt., a magyar egyházak alapította nyomdaipari vállalat alkalmazta könyvelőnek 1925-ben. Ettől kezdve a hivatali munka mellett csak szabadidejében élhetett a kutatásnak. Jelen volt a lapok, folyóiratok hasábjain kis adatközlésekkel, néha egy-egy dolgozattal. Fáradhatatlanul gyűjtött: hol a temetőben sírköveket másolt le, hol a levéltárban vagy valamelyik könyvtárban jegyzett ki adatokat. Az Erdélyi Kárpát Egyesület múzeumőrévé, egykori iskolája, a Református Kollégium levéltárosává választotta. Kelemen Lajos, Szabó T. Attila és Herepei János voltak az erdélyi múlt legkövetkezetesebb feltárói. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 1938. február 1-jétől igazgatónak hívta Herepeit. A második bécsi döntés 1940 őszén új feladatok elé állította: intézménye a Magyar Nemzeti Múzeum része lett, s megbízták egy Székely Tudományos és Közművelődési Intézet létrehozásával. 1944 őszén parancs jött Budapestről, hogy a múzeum legértékesebb kincseit ládákba csomagolva el kell menekíteni. A ládák 1945. március 29-én a zalaegerszegi állomáson bombatalálat következtében porrá égtek. A hatóságok felmentették Herepeit a felelősség alól, de sokan szemére hányták a parancs szolgai teljesítését, s az önvád is kínozta. Nem mert visszatérni Romániába. A Tolna megyei Bonyhádon létesült Székely Múzeum élére nevezték ki. Az államosítás után ezt beolvasztották a szekszárdi múzeumba. 1950-ben Herepei nyugdíjaztatta magát. 1957-től felfedezték őt a szegedi egyetem magyar tanszékének munkatársai, s 1961-ben Szegedre beköltözhetett. Lehetőséget kapott tanulmányainak sajtó alá rendezésére. Adattár főcímmel három tekintélyes kötete (1965, 1966, 1971) jelent meg közel kétezer oldalon a szegediek kiadásában. A harmadik kötet közzétételét már nem érhette meg. Tekintélyes kötetet kitevő, átfogó munkája a Bonyhádon véglegesített: A Házsongárdi temető régi sírkövei. Ez kéziratban maradt, majd az Akadémiai Kiadó 1988-ban vállalta kiadását. Ebben a munkájában Herepei Kolozsvár sírkertjének 1750-ig terjedő történetét dolgozta fel, a kötet lényegében közel kétszáz év várostörténetét is felöleli. Sas Péter budapesti történész kutató kézbe vette a Herepei-hagyatékot, s abból minden közölhető anyagot kötetekbe gyűjtött, sajtó alá bocsátott. A kolozsvári Művelődés folyóirat kiadója, mindenek előtt Szabó Zsolt főszerkesztő ezt a sorozatot felvállalta, egymás után jelentette meg a köteteket. A 2001-ben indult sorozat a hatodik kötettel a végéhez érkezett. A most megjelent kötet /Herepei János: Művelődéstörténeti tanulmányok és adattárak. Sajtó alá rendezte, szerkesztette és az előszót írta: Sas Péter. Művelődés, Kolozsvár, 2008./ adat- és okmánytárakat tartalmaz, a kutatóknak, szakembereknek jelent kincset, ugyanis sok esetben ma már pótolhatatlanok, mert az akkori források elpusztultak vagy éppen lappanganak. /Gaal György: Az utolsó Herepei kötet. = Helikon (Kolozsvár), ápr. 10./ Előzmény: A Sas Péter által korábban sajtó alá rendezett Herepei-munkák Herepei János: A kalotaszegi templomok, cintermek és temetők régi sírkövei. Sajtó alá rend., szerk., előszó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2001. Herepei János: A kolozsvári Farkas utcai templom történetéből. Sajtó alá rend., szerk., előszó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2002. Herepei János: Kolozsvár történeti helyrajza. Sajtó alá rend., szerk., utószó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2004. Herepei János: A kolozsvári Farkas utcai református templom és kollégium történetéből. Sajtó alá rend., szerk., utószó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2004. Herepei János A kolozsvári színház és színészet történetéből. Sajtó alá rend., szerk., utószó Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés, 2005.

Május 11-én Kolozsváron a Bretter György Irodalmi Kör rendezvényén a meghívottal, Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi íróval a magyarországi Fried István Herder-díjas irodalomtörténész beszélgetett. Fried István a Szegedi Tudományegyetemen tanít. Murányi Felnyomták szentnek /Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2007/ című novelláskötetéből olvasott fel részletet, majd készülő Zordok című könyvéről beszélt. A beszélgetést követően a résztvevők a szerzőnek Üres és Teli – Harcesszé /Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány, Székelyudvarhely, 2007/ című művét megvásárolhatták. /F. Zs. : Pap – papa – pápa. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./

Kazinczy Ferenc emlékének szentelik a hagyományosan megszervezett Partiumi Írótábort idén, derült ki azon az emlékkonferencián, amelyet a nyelvújító születésének 250. évfordulója alkalmából szerveztek Nagyváradon. A Festum Varadinum rendezvénysorozat keretén belül a konferenciát a Partiumi Keresztény Egyetemen tartották. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, európai parlamenti képviselő elmondta: az idei évben a PKE és a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) több, a nyelvújítóhoz kapcsolódó rendezvényt is szervez majd. Az írótábor mellett a város több tanintézetében a nyelvújítóhoz kapcsolódó előadásokat hallgathatnak meg a diákok, részt vehetnek a Kazinczyról szóló anyanyelvi vetélkedőn, illetve hamarosan felavatnak egy Kazinczy-emléktáblát az egyetem belső udvarán. A konferencián több előadás is elhangzott a nyelvújítóról. A Szegedi Egyetem oktatója, Fried István, illetve Czibula Katalin, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem docense Kazinczy életéről beszélt. Ezután a jelenlévők megismerhették a Kazinczy Ferenc Társaság tevékenységét: a magyarországi szervezet több, az íróról szóló kiadványt is készít. Végül Fried István dedikálta Fejezetek Kazinczy Ferenc pályaképéből című könyvét az érdeklődőknek. /Nagy Orsolya: Kazinczy emlékezete a Varadinumon. = Krónika (Kolozsvár), máj. 15./

A 90 évvel ezelőtt elhunyt Kálmány Lajos, a magyar népköltészeti gyűjtés klasszikusa – aki a városban káplán volt – lesz a Pécskán hagyományosan, novemberben megrendezendő Klebelsberg-nap középpontjában. A Kálmány Lajos nevét viselő helyi közművelődési egyesület 2008-ban már közreműködött Péter László, a Szegedi Tudományegyetem ny. professzorának a folklórgyűjtő több mint fél évszázadon át írott tanulmányainak kiadásában. – Most Kálmány Lajosnak szétszórtan megjelent, szinte hozzáférhetetlen mitológiai és folklorisztikai írásait gyűjtöttük egybe – mondta Nagy István, az egyesület elnöke. A Péter László által szerkesztett, és Kálmány Lajos – Magyar hitvilág címet viselő kötet a Szegedi tudósok címmel tervezett sorozat első kötete. A november 7-én Pécskán szervezendő Klebelsberg-napon Barna Gábor a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet Tudományi Kar Néprajzi Tanszékének tanszékvezető professzora tart előadást Kálmány Lajos gyűjtőmunkájának jelentőségről, majd Czégényi Dóra a kolozsvári BBTE Bölcsészkar, Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék egyetemi tanársegédje beszél Kálmány hiedelemkutatásainak tudománytörténeti jelentőségéről, végül bemutatják az említett kötetet. /Irházi János: Klebelsberg-nap Pécskán. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 30./

November 7-én Magyarpécskán, a hagyományos Klebelsberg-napon kevesebb szó esett a névadóról. Nagy István, a helyi Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke jelezte, a fő cél a méltatlanul elfelejtett, vagy háttérbe szorult pécskai szülöttek tevékenységének, munkásságának a bemutatása. Barna Gábor a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet Tudományi Kar Néprajzi Tanszékének tanszékvezető professzora tartott előadást Kálmány Lajos /1852–1919/ gyűjtőmunkájának jelentőségről. Elmondta, hogy Kálmány Lajos, mint magyarpécskai káplán, itt kezdte népköltészeti gyűjtését. Kálmányt nem hagyták hosszabb ideig egyetlen plébánián sem, sok helyre áthelyezték. Ilyen módon hosszabb-rövidebb ideig a Szeged környéki és a bánsági magyar katolikus lakosságú falvak többségében megfordult a mintegy négy évtizedes papi szolgálata során. Az állandó helyváltoztatás a terület alapos áttekintését és óriási népköltési gyűjtést tett lehetővé. Pótolhatatlan nagy értékű folklórt mentett meg a múlt századi Alföld egészében még tradicionális világából. Értékes gyűjteményeit jórészt saját költségén adta ki. Jelentős kéziratos hagyatékának egy része több mint harminc évvel halála után látott napvilágot. Bemutatták Péter László, a Szegedi Tudományegyetem ny. professzora szerkesztette Kálmány Lajos – Magyar hitvilág című kötetet, amely a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesülettel közös kiadásban látott napvilágot. /Irházi János: Klebelsberg-nap Pécskán. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./

Mester János emléktáblát avatnak Magyarpécskán november 21-én. Mester János /Magyarpécska, 1879. szept. 15. – Budapest, 1954. júl. 1./ papnak készült, püspöke Rómába, a Gergely Egyetemre küldte tanulni. Teológiai tanulmányait 1906-ban fejezte be, hittudományi doktorátussal. Belépett a jezsuita rendbe, Belgiumba helyezték. 1914-ben tért vissza a Csanádi egyházmegyébe, amikor Glattfelder Gyula (1874-1943) püspök a Szent Imre Kollégiumban helyezte, prefektusnak. 1915-ben a budapesti egyetemen filozófiai doktorrá avatták. 1919-től a temesvári hittudományi főiskolán tanár, lelkiigazgató és székesegyházi szónok. Mester Jánosnak 1922-ben sikerült elérnie, hogy a románok engedélyezzék a lelkipásztorok folyóiratának, a magyar nyelvű Egyházi Szemlének megjelenését. 1921-től Budapesten főiskolai tanár lett, majd a szegedi egyetemen tanított, 1930-ban Klebelsberg Kunó miniszter a szegedi egyetemen nyilvános rendkívüli tanárává, a filozófiai tanszék vezetőjévé nevezte ki. Nagy gondot fordított hallgatói magyarságtudatának formálására. 1949-ben 70 éves korában ment nyugdíjba. /Nagy István: Mester János emléktábla-avatás Pécskán. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 20./

Nadányi, az elfelejtett költő
Nagyvárad – Csütörtök délután a Szent László Gimnázium egyik osztálytermében szokásos havi összejövetelüket tartották a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének tagjai. Ezúttal Bod Péter tartott előadást.
Csütörtökön a Szent László Római-Katolikus Gimnázium egyik osztálytermében szokásos havi találkozójukat tartották a Premontrei Öregdiákok Egyesületének tagjai. Vonház Antal titkár üdvözlő szavait követően Zilahy Bertalan köszöntötte a születés-, illetve névnapjukat ünneplőket. Ezután Bod Péter premontrei öregdiák tartott előadást Nadányi Zoltán költőről. Azért döntött így, mivel megitélésében Nagyváradon eléggé feledésbe merült, általában Adyt, Juhász Gyulát vagy Dutka Ákost emlegetik, ha a költészetről van szó.
Elhangzott: Nadányi Zoltán 1892-ben született a Bélfenyér melletti Feketegyörösön. Nyolc éven keresztül járt a Premontrei Főgimnáziumba (1902-1910). Irodalmi érdeklődése már a középiskolában megmutatkozott, magyar szakos tanár akart lenni. Földbirtokos édesapja azonban ellenezte ezt, azt ambicionálta, hogy fiából jogász legyen, mivel egy állami munkahely biztosabb jövőt igért. Kivánsága teljesült: Nadányi elvégezte a váradi Jogakadémiát, majd a Szegedi Egyetemen szerzett diplomát. Időközben több verse is megjelent különböző lapokban, többek közt a Pesti Naplóban is. Tagja volt a Tavasz nevű irodalmi csoportnak, és a Nyugatosok is jóindulattal fogadták, elismerő kritikákat kapott. Szelíd hangú, lírai egyéniség volt, gazdag szókinccsel rendelkezett. Fő témájának aszerelem bizonyult: mivel az érzés pozítiv megnyilvánulási formáit írta le, kortársaimodern trubadúrnak is nevezték. 1917-1945. között tíz verseskötete jelent meg, kettő ezek közül Nagyváradon.
Főlevéltárosként dolgozott
Trianon után Budapestre költözött, ahol újságíróként és szerkesztőként dolgozott. 1926-ban a berettyóújfalui megyeházán vállalt munkát, mint főlevéltáros. Ettől kezdve inkább epikus költeményeket írt. Versciklusának középpontjában egy Piripócs nevű helység állt, melyben az ott élők könnyen ráismerhettek Berettyóújfalura. 1940-től 1944-ig Nagyváradon volt főlevéltáros. Irásaiban elitélte a hatóságok antiszemita, zsidóellenes megnyilvánulásait. Támogatta a fiatal, szárnyaikat bontogató költőket, s a kulturális élet szinte valamennyi területén jelen volt. Jónéhány versét megzenésítették, ezek közül egyet Karády Katalin is elénekelt. A bombázáskor a levéltár értékesebb anyagait kimenekítette egy közeli településre. A világháború után ismét Pestre került, műfordítóként (Burns, Heine, Lermontov stb.) dolgozott 1955-ben bekövetkezett halálig. Hét falu kovácsa címmel egy meseszíndarabot is írt, melyet 1957-ben mutattak be. Napjainkban Nadányi Zoltán nevét viseli a berettyóújfalui Művelődési Központ.
Ciucur Losonczi Antonius. Forrás: Erdon.ro