"Eörsi István emlékeztetett arra, hogy összegyűltek vagy huszonöten Budapesten, a Merlin Színházban, hogy egy másik íróegyesületet alakítsanak. Eörsi kirohant a Magyar Írószövetség ellen. Szerinte a Kádár-érában az Írószövetség a pártpolitika transzmissziós szíjaként funkcionált. A tagságot felduzzasztották. A rendszerváltás után a "tagságot tovább duzzasztották - hazaffyas kötelességből az összes jelentkező kisebbségi és emigráns magyart felvették, akinek neve nyomdafestéket látott." /Eörsi István: Van-e, ami nincs? = Népszava, márc. 27./ Horn Gyula miniszterelnök márc. 27-én találkozott a Magyar Írószövetség székházában hazai és határon túli magyar írókkal, akik az Írószövetség nehéz anyagi helyzetét tolmácsolták. Éppen ebben az időben jelentették be, hogy egy csoport új írószervezetet alakít. A kezdeményezők - Konrád György, Eörsi István, Szilágyi Ákos, Kukorelly Endre, Radnóti Sándor - akik nyugatos vagy posztnyugatos paradigmában gondolkodnak, nem kapnak kellő hangsúlyt a jelenlegi írószövetségben. /Népszabadság, márc. 28./ Pomogáts Béla reagált Eörsi írására. Elmondta, hogy Magyarországon jelenleg nyolc irodalmi társulás működik /Magyar Írószövetség, PEN Klub, József Attila Kör, Írószakszervezet, Magyar Írók Egyesülete, Független Magyar Írók Szövetsége, Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, Magyar Művészeti Akadémia/ és most lesz egy kilencedik. Pomogáts már tavaly ősszel javasolta Konrád Györgynek, hogy az írószövetségen belül jöjjön létre azoknak az "urbánus", "liberális" íróknak /most "posztnyugatosoknak" nevezik magukat/ a társulása, akik úgy érzik, kisebbségi helyzetbe kerültek a szövetség választmányán belül. Nevezzék Babits Társaságnak, ajánlotta Pomogáts, ő is belépne. Az Írószövetségben úgyis működik egy Móricz Zsigmond Kör a hagyományos irányzatúaknak, a baloldali íróké pedig a Nagy Lajos Társaság. Ebből nem lett semmi. - Az új szerveződés viszont azzal a veszéllyel jár, hogy a szolidaritás hamarosan megtörik. Az irodalom még inkább kiszolgáltatottja lesz a pártpolitikának, s még inkább a politika pártok alárendeltségébe kerül. Ezek a pártok igyekeznek növelni a befolyásukat a kulturális életben. "Nem az új írói egyesület megalakításának szándékára, hanem a szándékot kísérő retorikára gondolok." - írta. Kiábrándító, hogy egy irodalmi kezdeményezést ilyen agresszív kijelentések kívánnak megalapozni. A szervezők nem arra törekednek, hogy az egyesületnek értelmes feladatot adjanak, hanem arra, hogy besározzák és a talajba döngöljék a riválisnak tekintett szervezetet. Elsősorban Eörsi Istvánnak a Népszava márc. 27-i számában megjelent írására gondol. Eörsi indulatkitöréseit megcáfolni úgy sem lehet: ez egy másik dimenzió.- "Az új írótársulás bejelentését kísérő kíméletlen harcmodor ugyanis tovább növelheti az irodalmi életben amúgy is meglevő ellenségeskedést..." /Pomogáts Béla: Õrizzük a méltóságot és a szolidatást. = Magyar Hírlap, ápr. 3./"

A Collegium Transsylvanicum Alapítványt mutatta be Cs. Gyimesi Éva elnök: diák-önszerveződés, az elitképzést, a szakmai, tudományos kutatást szolgálja. Hat szakkollégium működik a keretein belül: az Értelmi Rehabilitációs Intézet /gyógypedagógia/, a Láthatatlan Kollégium /irodalomtudomány/, a Max Weber Kollégium /szociológia/, a Diotima Kör /filozófia/, a Kultúrkutatási Kollégium, valamint a Fizikusok Kollégiuma. Páll Zita irodavezető elmondta, hogy sok diák itt írta szakdolgozatát. Cs. Gyimesi Éve elmondta, hogy Ottlik Géza a kollégiumra hagyta 3000 kötetes könyvtárát, azt egy kibérelt lakásban helyezték el. - Brassai László, az Értelmi Rehabilitációs Intézet bekapcsolódott egy Soros-programba, amelynek célja a cigánygyermekek értelmi fejlesztése, mesélte Brassai László, a szakkollégium vezetője. A Láthatatlan Kollégium Torockón szervezett alakuló ülést az első éves magyar szakos hallgatók részére. Balázs Imre József programmenedzser beszámolt arról, hogy nyáron részt vettek a József Attila kör Tatán szervezett táborozásán. A Max Weber Kollégium vezetője, Veres Valér arról adott tájékoztatást, hogy vendégtanárok szervezését a szociológiai tanszékkel együtt bonyolítják le. Bekapcsolódnak egy olyan átfogó felmérésbe, amely a Kárpát-medencében élő identitását kutatja. Web nevű folyóiratuk újabb számának anyaga összeállt. /Sipos Géza: Látni való kollégium. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./

Szept. 2-án Budapesten tizenhét fiatal magyar író, költő és folyóirat-szerkesztő megalakította a Fiatal Írók Szövetségét /FISZ/. A kezdeményezéshez öt folyóirat /Előretolt Helyőrség /Kolozsvár/, Az Irodalom Visszavág /Budapest/, Symposion /Újvidék/, Magyar Műhely /Budapest/, Tiszavirág /Budapest/ szerkesztői csatlakoztak. Nyilatkozatukban kifejtették, hogy 35 évnél fiatalabb irodalmárokat, alkotókat tömörítenek. Megalakulásukat az indokolja, hogy a József Attila Kör monopolhelyzetbe került és a monopolhelyzet a hatalommal való visszaélést eredményezheti. A FISZ nem áll közel egyetlen politikai irányzathoz sem. Megválasztották a vezetőséget, elnök L.Simon László, az elnökség tagjai: Tallai Gábor, Tomkiss Tamás, Sántha Attila /Kolozsvár/ és Janox. Titkár: Tomkiss Tamás. /Napi Magyarország, szept. 3./

"Sántha Attila /sz. Kézdivásárhely, 1968/ Kolozsváron él, megjelenés előtt áll második verseskötete. A Kolozsvárott megjelenő Előretolt Helyőrség irodalmi folyóirat felelős szerkesztője. A lap szerkesztőségének munkáját 1996-ban Sziveri János díjjal ismerték el. A transzközép meghirdetésével ki akartak törni a "transzilvanizmus bűvöletéből", ez az irodalom bizonyos fokú modernizálásával járt. Kovács András Ferencék is közelítették az erdélyi irodalmat a magyarországihoz. Sántha Attila hangsúlyozta: "nem minden tetszik nekünk a magyarországi irodalomban." A transzközép csak eszköz volt. "Egy irányzatként működő, de nem irodalmat akartunk létrehozni" - vallotta. "Annyi év után be lehet vallani, hogy az egész egy nagy blöff volt", ismerte el. "Amikor megjelent a transzközép kiáltványa, elhatároltuk magunkat a posztmoderntől és a moderntől, hogy ne mondhassák: visszatértünk hozzá." A posztmodernre az irónia jellemző, valamint a történet hiánya. A transzközép ezzel szemben azt monda, hogy a történet lehetséges. Nem léptek be a József Attila Körbe, mert a JAK a határon túli írókat csak tiszteletbeli tagként sorolta be. Beléptek viszont a tavaly alakult Fiatal Írók Szövetségébe, annak Sántha Attila elnökségi tagja. - A magyar posztmodern irodalmat a "nem"ekre tett hangsúly jellemzi. Nem lehet történetet írni, nem lehet semmi értelmeset csinálni, az egésznek semmi tétje sincsen. "Ennek az a következménye, hogy az ilyen szövegeket olvasva halála unjuk magunkat." - György Attila közelmúltban indult prózaíró szintén a történethez nyúlt vissza. /Haklik Norbert: Fölkavartuk az erdélyi irodalom állóvizeit. = Napi Magyarország, márc. 27./"

"Balázs Imre József öt éve tanít és szerkeszti a Korunkat, két verseskötete jelent meg és tíz olyan kötet, amelyet ő válogatott és látott el előszóval. Három díja van, és mindehhez 27 éve. Kolozsváron a magyar-angol szakot végezte. Első verseskötete 1998-ban, a Forrás sorozatban, a második pedig 2001-ben Budapesten jelent meg Dél-Párizs nyárikert címmel, a József Attila Kör könyvsorozatában. Az Előretolt Helyőrség a populáris irodalom felé szerette volna megnyitni az erdélyi irodalmat. Az ő szemükben ez végső soron annyit jelent: a legolvasottabb irodalom képviseli az értéket. Balázs Imre József szerint kockázatos vállalkozás egy ilyen szempontnak kiszolgáltatni az irodalom értékelését. Emellett ő a transzközép populáris irodalom-érzékelését leszűkítettnek érezte. Identitásukat leginkább arra hegyezték ki, hogy a nemi élet kendőzetlen megjelenítését vigyék bele műveikbe. Balázs évfolyamtársaival együtt részt vett a Láthatatlan Kollégium Gyímesi Éva tanárnő által kitalált "projektjében". Ez abból a felismerésből született, hogy a kritikai élet a 90-es évek második felében pangani látszott. Balázs kritikái, tanulmányai kötetben 2001-ben jelentek meg, A nonsalansz esélye címmel. A 20. századi erdélyi magyar irodalom története lett a kutatási területe, ehhez kapcsolódó tantárgyakat tanít jelenleg a Bölcsészkaron, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék keretén belül. Az Irodalmi zsebszalon című tévéműsort kéthetente látható a bukaresti tévé magyar adásában, azt ő szerkeszti, ebben eddig mintegy 15 olyan szerzővel készített interjút, akinek frissen jelent meg könyvük. Balázs Imre József legutóbb megjelent monográfiája Hervay Gizelláról szól. Az irodalmi közélet sokkal többet tud Hervay Gizella személyéről, mint a műveiről. Mindenki tudja, hogy Szilágyi Domokosnak volt a felesége, volt egy közös fiuk, Kobak, hogy Szilágyi Domokos és Kobak meghaltak, és nem sokkal utána Hervay Gizella is öngyilkos lett. Azt viszont kevesen tudják, hogy költői életművében nagyon sok olyan mozzanat van, amely teljesen egyedi, és ha ő nem írta volna meg azokat a verseket, akkor "hiányoznának a világból", ahogy Székely János mondaná. Balázs Imre József jelenleg írja az erdélyi magyar irodalom történetét, 1918-tól egészen az ezredfordulóig. /Sándor Boglárka Ágnes: A nyilvános szereplés változatai összefüggnek egymással - vallja Balázs Imre József költő. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./"

A nyolc magyar írószervezetet tömörítő irodalmi kerekasztal nyilatkozatban ítél el minden olyan kísérletet, amely politikai alapon osztja meg az írótársadalmat. Az Írószövetség több tagja korábban kilépett a szervezetből Döbrentei Kornélnak a Tilos Rádió előtt elhangzott beszéde miatt. Az írói státussal nem jár együtt automatikusan politikai szerepvállalás, ezért „az irodalmi kerekasztal helytelenít minden olyan megnyilvánulást, amely politikai alapon akarja megosztani a hosszú idő óta először most megkezdett, közös érdekeket szolgáló szakmai együttműködést” – közölte az irodalmi kerekasztal az MTI-vel. „A magyar társadalmat a történelmi közelmúltban valós, tragikus megrázkódtatások érték, mind a negyedszázadon át uralkodó zsidóellenes politikai mozgalmak és a zsidóüldözés során, mind a négy évtizedes keresztényellenes politikai uralom révén” – írta közleményében a Magyar Írószövetséget, az Írók Szakszervezetét, a Szépírók Társaságát, a Fiatal Írók Szövetségét, a József Attila Kört, a Magyar Írók Egyesületét, a Független Magyar Írók Szövetségét és a Magyar PEN Clubot tömörítő kerekasztal. Felszólították az irodalmi élet valamennyi szereplőjét, hogy „tegyenek meg mindent a kívánatos szakmai és erkölcsi konszenzus minél hamarabbi megvalósulásáért”. Mint ismeretes, a Tilos Rádióban karácsonykor elhangzott keresztényellenes kijelentés miatt a Rákosmente Polgári Körök Egyesülése demonstrációt rendezett a médium betiltását követelve. A tüntetésen elhangzott Döbrentei Kornél-beszéd miatt Parti Nagy Lajos, majd Nádas Péter is kilépett az Írószövetségből. Ugyanígy döntött Polgár Ernő, Tábor Ádám és Görgey Gábor is. A szervezet 25 tagja Kalász Márton írószövetségi elnöknek írott levelében úgy foglalt állást: elvárja, hogy a szövetség elnöksége „a nyilvánosság előtt elhatárolódjék Döbrentei Kornél kirekesztő szellemiségű nyilvános fellépéseitől, és felszólítsa őt választmányi tagságáról való lemondására”. A választmány nyilatkozata szerint a testület nem határolódik el Döbrenteitől, mivel „nem kívánja tagjaival szemben a gondolat- és véleményrendőrség szerepét betölteni”. MTI /Konszenzusért szállnak síkra. Az írószervezetek elítélik a politikai megosztottságot. = Krónika (Kolozsvár), márc. 5./

A József Attila Kör (JAK) írószervezet nemrég véget ért szentendrei fordítótáborának egyik szervezője a csíki származású Dánél Móna volt. Elmondta, hogy idegen anyanyelvű fordítók többek között erdélyi meghívottakkal is megismerkedhettek a táborban. Dánél Móna egyszerre doktorál a budapesti és a kolozsvári bölcsészkaron, a nyugati magyar irodalom neoavantgard irányát kutatja. Négy éve Budapesten, Kolozsváron és csíki szülőfalujában, Pottyondon él, közben ösztöndíjjal Moszkvában, Bécsben, Firenzében is járt. Budapesten erdélyi magyar, romániai magyar lett, míg Firenzében román útlevéllel rendelkező személy, és spanyol és bolgár barátnőinek történelmet kellett mesélnie, hogy miként magyar, ha román... /Gergely Edit, Budapest: Pihegő moha a csíki Pottyondon. Beszélgetés Dánél Móna irodalomkutatóval és -szervezővel. = Krónika (Kolozsvár), júl. 14./

Magyarországon Nagykovácsiban megnyílt a 12. alkalommal megrendezett műfordító tábor, a József Attila Kör (JAK) rendezésében. „Kapóra jött a tábor tematikus programján belül a bukaresti Odeon Színházban is bemutatott Thuróczy Katalin-darab sikertörténete” – mondta Dánél Móna, a tábor csíki származású vezetője. Thuróczy Katalin darabjának fordítója, Annamaria Pop is jelen volt. – Ez ösztönzést ad a fordítóknak is: érdemes magyar kortárs drámát fordítani – mutatott rá a Kolozsváron és Budapesten egyszerre doktoráló Dánél Móna táborvezető. A JAK-táborban idén udmurt, német, flamand, török, francia, orosz, szerb, román, lengyel és osztrák fordítók ismerkedhetnek meg a legújabb magyar irodalommal, az idősebb és fiatalabb szerzőkkel, irodalomtörténészekkel, kritikusokkal. /G. E.: A fordító JAK öröme. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 23./

„Nem a pénztelenség az oka annak, hogy A Hét hónapok óta nem jelenik meg nyomtatott formában” – szögezte le Parászka Boróka, a 2006 augusztusa óta csak internetes változatban megjelenő kulturális hetilap főszerkesztője. Szerinte Romániában a tízezer alatti példányszámú lapok terjesztését nem lehet megfelelően biztosítani, ezért kellett lemondaniuk a nyomtatott változatról. Három évvel ezelőtt indult újra a hetilap, melyet a Rodipet Rt. terjesztett, de még ma is jelentős összeggel tartozik a szerkesztőségnek, sőt, a megrendelők listáját sem volt hajlandó átadni. A főszerkesztő hangsúlyozta, hogy az utóbbi három évben a román művelődésügyi minisztérium nem nyújtott normatív támogatást a tulajdonában lévő lapnak, a többi hasonló kiadvány mögül is kihátrált. A szerkesztőség ezt követően vált le a minisztériumról, és mára sikeresen pályázó egyesületet hozott létre. A Hét korábban soha nem működött ilyen változatos tartalommal – állította Parászka. Szerinte a romániai napi-, heti- és havilappiacon talán egyetlen kiadvány, a szintén Marosvásárhelyen megjelenő Látó igazolja tartalmával a létét. A többi – ideértve a régi és az új évfolyamú A Hét hetilapot – szakmailag súlyosan kikezdhető. Jelenleg az internetes formátum mellett nemrég elindítottak egy mellékletet, ez A Hét művészeti melléklete, illetve Hetedszép címen mintegy ezer-ezer példányban negyedévente lát napvilágot. A jövőben az A Hét nemcsak lapkiadóként, hanem kultúraszervező, kultúraterjesztő műhelyként és civil fórumként is kíván működni. Idén a 2006-ban megkezdett Hetedszép Találkozások című sorozat keretében, amelyet a szegedi József Attila Körrel közösen szerveznek, szándékaik szerint a magyar irodalom legjavát hoznák olvasóközelbe. A Hét továbbá könyvműhelyként is működne. A szerkesztőség egy uniós projekten dolgozik, amelyre a iasi-i Polirom Kiadó munkatársait és a pozsonyi Kalligram Kiadó szerkesztőit kérték fel partnerként. A cél egy többnyelvű kulturális portál létrehozása. A lap on-line változatát Székely Csaba irányítja. Nő-, gyerek- és romajogokkal foglalkozó rovatot működtetnek, de szavazni lehetett az RMDSZ „euróbársonyszékért” versengő jelöltjeire vagy többet megtudni Britney Spears szexuális forradalmáról. A honlap látogatottságáról Parászka nem kívánt nyilatkozni. /Szucher Ervin: A Hét virtuális jövőképe. = Krónika (Kolozsvár), jan. 25./

A magyarországi Nagykovácsiban zajlik a József Attila Kör 13. műfordító-tábora, immár harmadszorra a csíki származású Dánél Móna irodalomtörténész, egyetemi tanár szervezésében. A tábor Magyarországon egyedülálló módon vállalta fel, hogy szervezett keretek között biztosít fórumot, továbbképzési és konzultációs lehetőséget azon fordítók számára, akik saját hazájukban rendkívül sokat tehetnek vagy már tettek is munkáikkal a magyar kultúra népszerűsítéséért. A tíznapos rendezvényre érkező külföldi fordítóknak „szállítják” a kortárs magyar irodalom képviselőit. Mintegy 40 előadót hívtak meg. /G. E. : Műfordítók Nagykovácsiban. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./

A Korunk folyóirat meghívására érkezett Kolozsvárra a József Attila Kör (JAK) három fiatal alkotója. A Bulgakov Kávéházban megtartott beszélgetésen a meghívottak legújabb kötetükből olvastak fel prózát és verset. /Musca Szabolcs: ”Provokál az, hogy élünk” = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./

Kolozsváron a Korunk szerkesztősége, Marosvásárhelyen pedig a Látó Irodalmi Kör látta vendégül a budapesti József Attila Kör (JAK) tagjait: Csobánka Zsuzsát, Csehy Zoltánt és Király Leventét. Marosvásárhelyen a Látó főszerkesztő-helyettese, Szabó Róbert Csaba volt a felolvasóest házigazdája június 13-án G. Pont Caféban, a fiatal magyarországi írók felolvasóestjén. A Látó Irodalmi Színpad évadot zárt a József Attila Kör tagjainak felolvasóestjével. /Máthé Éva: Kolozsváron és Marosvásárhelyen jártak a József Attila Kör tagjai. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./

Határon túli irodalmi ösztöndíjpályázat
A pályázat célja: A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (a továbbiakban: NEFMI) nyílt pályázatot hirdet a 2011. évre, határon túli magyar írók, irodalmárok részére, akik szépirodalmi, műfordítói vagy kritikai munkájukhoz kérnek támogatást. Az ösztöndíj célja, hogy a tehetséges fiatal határon túli magyar íróknak, irodalmároknak, műfordítóknak támogatást nyújtson a pályakezdéshez, illetve – korosztálytól függetlenül – kedvező feltételeket teremtsen a magas színvonalú alkotótevékenységhez. A pályázat pénzügyi forrása és keretösszege: A NEFMI XX. fejezet 20/5/18/2 Határon túli kulturális feladatok támogatása c. fejezeti kezelésű előirányzaton erre a célra elkülönített 10300000 Ft áll rendelkezésre, amely magában foglalja a pályázat lebonyolítási költségeit is. Ebből a lebonyolító szervezetet, a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságát illető rész: 500000 Ft. A pályázók köre: A pályázaton kizárólag a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá tartozó országokban élő alkotók vehetnek részt. Pályázatot csak azon személyek nyújthatnak be, akik a Magyar Köztársaság államháztartása alrendszeréből (állami támogatás) az előző év(ek)ben biztosított, lejárt határidejű támogatással elszámoltak. Nem részesülhet támogatásban az a személy: • aki a korábbi év(ek)ben a Magyar Köztársaság államháztartása alrendszeréből kapott, lejárt határidejű támogatással nem számolt el, azt nem a célnak megfelelően használta fel, illetve az elszámolást a támogató egyéb tartalmi, formai problémák, hiányosságok miatt nem fogadta el; • a támogatás iránt kérelmében valótlan vagy megtévesztő adatokat szolgáltatott; • nem tett eleget valamely, az elbírálást érintő jogszabályi kötelezettségének. Egyéb információk: • A támogatás igényléséhez saját forrás igazolása nem szükséges. • A pályázaton elnyert ösztöndíj előfinanszírozás keretében nyújtott vissza nem térítendő támogatás. • Az ösztöndíj bruttó összege 2011-ben maximum 700000 Ft/fő. • A kiírásban meghatározott életkori arányoktól az értékelő bizottság kizárólag abban az esetben térhet el, ha azt a pályázatok színvonala különösen indokolja. Az eltérés indokairól írásbeli jelentést készít a kultúráért felelős államtitkár (a továbbiakban: Államtitkár) részére. • Az ösztöndíjat 7 hónapra szóló programmal lehet megpályázni, és ösztöndíj-kategóriánként legfeljebb három alkalommal nyerhető el. • Ugyanazon személy egy évben csak egy kategóriában részesülhet ösztöndíjban. A jelen pályázaton nyertes programok megvalósítási határideje: 2011. december 1. – 2012. június 30. A Határon Túli Magyar Irodalmi Ösztöndíjak rendszere – műfaji megoszlás szerint – az alábbi ösztöndíj-kategóriákból áll: 1. altéma: Székely János ösztöndíj – költészeti és drámaírói ösztöndíj Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő. Korhatár: legalább 2 (kettő) ösztöndíjat a pályázat elbírálásakor a 30. életévét be nem töltött alkotónak ítélnek oda 2. altéma: Gion Nándor ösztöndíj – prózaírói ösztöndíj Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő. Korhatár: legalább 1 (egy) ösztöndíjat a pályázat elbírálásakor a 30. életévét be nem töltött alkotónak ítélnek oda 3. altéma: Schöpflin Aladár ösztöndíj – kritikai ösztöndíj a határon túli magyar kritikusok részére a 2007-től kezdődően megjelent határon túli magyar irodalmi művek értékelésére Ösztöndíjban részesülhet: évente 2 fő. Korhatár: legalább 1 (egy) ösztöndíjat a pályázat elbírálásakor a 30. életévét be nem töltött alkotónak ítélnek oda 4. altéma: Benedek Elek ösztöndíj – ifjúsági regény-, mese-, bábjáték- és gyermekszíndarab-írói ösztöndíj Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő. Korhatár: nincs 5. altéma: Franyó Zoltán ösztöndíj – műfordítói ösztöndíj; műfordítások a szomszédos országok (az Osztrák Köztársaság kivételével) kortárs szépirodalmi műveiből Pályázni csak teljes mű lefordításával lehet! Ösztöndíjban részesülhet: évente 3 fő. Korhatár: nincs A nyertes pályázók teendői Az ösztöndíjat elnyerő pályázóknak vállalniuk kell, hogy a jelen pályázati felhívásban megjelölt határidőig egy kb. 10 flekkes (a Franyó Zoltán ösztöndíj esetében 40 flekkes!) köztes beszámolóval, az ösztöndíj lejártakor pedig – a Franyó Zoltán műfordítói ösztöndíj nyerteseinek kivételével (A Franyó Zoltán műfordítói ösztöndíj nyerteseinek záróbeszámolóját a teljes egészében lefordított külföldi irodalmi mű kézirata képezi!) – egy kb. 20-30 flekkes, az ösztöndíj elnyerése előtt nem publikált szépirodalmi művel, tanulmánnyal adnak számot a támogatás idején végzett munkájukról, részt vesznek egy – a NEFMI által megjelölt – nyilvános kulturális rendezvényen, hozzájárulnak a beszámolóként beadott mű vagy annak egy részletének a NEFMI által biztosított egyszeri publikálásához, továbbá az ösztöndíj ideje alatt keletkezett művek publikálásakor feltüntetik a támogató és az általa folyósított ösztöndíj nevét. Az Értékelő Bizottság tagjai: • Pécsi Györgyi (kritikus, a Bizottság elnöke), • az Erdélyi Magyar Írók Ligájának képviselője, • Balázs Attila (a vajdasági magyar irodalom képviseletében), • a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának képviselője, • a Magyar Írószövetség képviselője, • a Fiatal Írók Szövetségének képviselője, • a Szépírók Társaságának képviselője, • a József Attila Kör Irodalmi Egyesület képviselője, • Dr. Budai Katalin (NEFMI, Művészeti Főosztály), • Nagy Zsolt (NEFMI, Határon Túli Magyarok Kulturális Osztálya), • a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának képviselője. Erdély.ma

Írótábor, szinte észrevétlen
A Szentkereszti-kastély egyik emeleti terme az erkélykijáratos. A JAK tevékenységét ismerteti az előadó, mezítláb.
Nem azért, hogy alázattal az irodalom iránt, csak mert meleg van. Alázat amúgy az irodalom iránt lenne, hiszen nem csak csinálják (ez esetben indokolt az alkotás szinonimájaként e szó, hiszen a mű elkövetője számára, akár édes gyermeke), de népszerűsítik is. Gimnáziumi élő irodalomóra. Melynek felelőse a József Attila Körnél (ez lenne a JAK) Cserna-Szabó András. Ki talán az irodalomalkotók utánpótlásánál is fontosabbnak tartja olvasót nevelni tűzzel-vassal. Persze, ez ilyképp sarkított, s nem szó szerint értendő. Annál elgondolkodtatóbb viszont. A most Árkoson zajló E-MIL (ez meg az Erdélyi Magyar Írók Ligájának rövidítése lenne) -tábor témája ugyanis a tehetséggondozás, Király Zoltán ügyvezető elnök szerint épp azért, merthogy a százötven E-MIL-tag átlagéletkora negyven feletti. S tudják: negyven után délután... Szóval, a JAK és a gimnáziumi élő irodalomóra. Elsőként ők pályáztak ilyennel, kaptak is rá halom pénzt. Most meg már mindenki csinálja, a JAK nem kap pénzt rá. Azért folytatják. Van kérdés? Jó, akkor folytatás kinn, az erkélyen. Vagy lenn, a lefödés alatt. Hol lehet sörözni. Is. Meg beszélgetni. Azt (mármint a gimnáziumi élő irodalomórát) mi miért nem csináljuk? Pénz kéne rá, meg iskolaigazgatók, akik igénylik. Mondja Király Zoltán, s napszemüvegét feltolja homlokára. Amely nőtt utolsó találkozásunk óta. Sűrűek a gondok. Például ez a tábor is. Pályázatokból, mert hogyan másként. Csakhogy pénz majd később. Elszállásolni, etetni félszáz írót, költőt (pedig nem nagyétkűek), kölcsönből, hát nőhet az ügyvezető elnök homloka. De azért ő az ügyvezető, hogy ezt is megoldja. Vagy majd megdalolja. Költő lévén. Itt az egy négyzetméterre jutó költősűrűség igen magas. Egyet sem hívtak be a városba diákot látni. Egyetlen iskolaigazgató, de még magyartanár sem ment ki Árkosra költőt látni. Sebaj. Írótábor jövőben is lesz. Talán akkor. S ki tudja, egyszer még a Corvinára is igény lesz Sepsiszentgyörgyön.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az értelmiség ne sétáljon csapdákba
BALÁZS IMRE JÓZSEF kolozsvári költő, a Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, a Korunk folyóirat főszerkesztője decemberben volt a Várad folyóirat Törzsasztal sorozatának vendége. Főszerkesztői, egyetemi tanári, költői gondjairól kérdezte őt Kinde Annamária az Erdélyi Riport 2012/3. számában megjelent interjúban.
- Gyanakvó ember vagy?
- Jóhiszemű ember vagyok, de a szakmámból kifolyólag muszáj lett gyanakvónak lennem. Egy szerkesztőnek fontos erénye a gyanakvás. De azt hiszem, hogy a civil énemben ez továbbra sem mozdította ki a jóhiszeműséget. Elég nagy jóindulattal szemlélem a világot. A szerkesztőnek meg nyilván azért kell gyanakvónak lennie, mert a beérkező kéziratokban ellenőriznie kell helyesírástól elkezdve nevekig és egyéb adatokig, születési évszámokig, könyvkiadók nevéig sok mindent. Sűrűn szoktam javítani a Korunkhoz beérkező cikkekben mindezeket az adatokat.
- Egy interjúban a Korunk helyéről kérdeztek téged a lapok között, és azt mondtad ott, hogy ha hadászati szempontból nézzük, akkor a Korunk a nehéztüzérség. Háborús időket élünk?
- (Nevet) Hát, remélem, hogy azért nem tartunk még háborús időknél. Nem élünk nagyon jó időket, de háborúsnak nem nevezném a helyzetet. Ezek a hadászati metaforák egyébként az életben mindenhol, házasságtól kezdve egyéb emberi kapcsolatokig és a szakmáig mindenhol előfordulnak. A napilap egyféle, a hetilap más feladatokat lát el, a havilapnak ebből a szempontból egyaránt el kell végeznie a mélységes lerombolását és a mélyről felépítését a dolgoknak.
- A világnézet alakításában vállal szerepet a Korunk, ezt mondod, illetve egy másik szövegben arról is beszélsz, hogy a klasszikus folyóirat-megjelenés már nem elég: az eseményjelleget és a személyességet tartod fontosnak abban, hogy a kulturális érték megtalálja a közönségét. Hogy is van ez? Hiszen a folyóiratban inkább tanulmányokat találunk, a rendezvények pedig többnyire az írókról szólnak.
- Én az eseményjelleget közös pontnak, a folyóiratban és a rendezvényekben közös elemnek tartom. Az eseményjelleg, mint célkitűzés, fontos. A Korunknak az utóbbi évekbeli legnagyobb sikerei az élő eseményekhez fűződtek, amelyekre vélhető volt, hogy nagyon sokan eljönnek, és ez igen gyakran így is történt.
- Hogyan lehet egy tematikus lapszámból vagy annak a bemutatójából esemény?
- Jól ki kell találni a tematikát. A tematikus számok nagy lehetősége, hogy olyan dolgot is képesek eseménnyé tenni, ami azelőtt nem volt esemény. Még akkor is, hogyha nehéz előre megjósolni, melyik lapszámból lesz esemény. De a lehetőség ott van benne.
- Elképzelhető egy olyan tematikus szerkesztés, amely csak követi a folyamatokat, de lehet, hogy pont egy ilyen tematikus összeállítástól figyelnek oda valamire.
- A történettudományi előadásokat is a Korunk-események közé sorolnám, vagy például azt is, hogy 2011 nyarán megjelent A mi huszadik századunk címmel egy többszerzős történelmi tanulmánykötet a kiadónknál, Gyáni Gábor, Romsics Ignác és mások közöltek benne öt nagy történelmi tanulmányt, és rögtön látszott, hogy ez egy esemény. Abból is, hogy a könyvterjesztők egy hónap alatt elhordták az egészet a kiadóból. Reméljük, el is fogják adni, de az biztos, hogy most a kiadóban nincsen belőle. Ez például szerintem egy esemény.
- És pontosabban mit kell értenünk akkor, amikor a személyességről beszélsz?
- Itt is a Korunk Akadémiáról van szó elsősorban. 2008 óta megy az a sorozatunk, amelyben minden hónapban egy történész és minden hónapban egy író szerepel. Ezek a rendezvények 200 fős közönséget is be tudtak vonzani olykor, ami Kolozsváron akár tíz évre visszamenőleg nézve is nagyon ritka volt. A személyesség abban áll, hogy ha a Korunkban megjelentetünk egy Romsics Ignác-tanulmányt, nem látjuk azt, hogy mekkora hatást vált ki, hányan olvassák el. De eljönnek az előadására százötvenen vagy akárhányan, és ott a személyességgel hozzátevődik egyértelműen valami a szöveghez is. Az írói estsorozaton, amit személyesen én csinálok, ugyanezt érzékeltem: ott is bejött ez az eseményjelleg, mert Nádas Péter a hetvenes évek óta nem volt Kolozsváron, vagy Szabó T. Anna íróként a szülővárosában soha nem lépett fel, amíg az estjét meg nem tartottuk. Amikor Dragomán Györgynek a román nyelvű kötetét lanszíroztuk román nyelvű közönség előtt, akkor is begyűltek az emberek. Ezeknek a dolgoknak a varázsa nagymértékben a személyességben áll. A folyóirat-kultúra átalakul. Nem biztos, hogy az a megfelelő szó, hogy válságban van, de az a forma, ahogy eddig volt, annak a magától értetődése erősen kérdőjelessé vált. De ugyanazt a funkciót, amit a folyóirat betöltött évtizedeken át, meg kell próbálni más csatornákon keresztül érvényesíteni, és mi ezzel próbálkozunk.
- Milyen jelek vezetnek ahhoz a következtetéshez, hogy kérdőjelessé vált az eddigi forma?
- Generációs alapon lehet ezt a leginkább érzékelni. Én azokról beszélek most, akiket tanítok az egyetemen, irodalmárokról. Nem az átlagolvasókról, hanem azokról az emberekről, akiknek szakmájukból adódóan ismerniük kellene folyóiratokat. Mert amikor mi egyetemisták voltunk, ebből a szempontból más helyzet volt, pedig nem volt az annyira régen. Én minden évben azzal kezdem a félévet a harmadéveseknél: soroljanak fel folyóiratokat, amiket olvastak az elmúlt évben. Vagy aminek több lapszámát olvasták. Magyarországi folyóiratokból minimálisat sorolnak, romániaiakból alig valamivel többet, a Litera.hu az ismétlődő, ami azt jelzi, hogy az interneten még csak-csak megvan a tájékozódási csatorna, de maga a nyomtatott folyóirat fogalma, egy-egy lapszám átlapozása hiányzik: ez generációs alapon működik, valahol a jelenlegi huszonéveseknél átalakult az erre való szocializáció. Ezen meg lehet próbálni valamit alakítani, de a változást egyetlen folyóirat biztosan nem tudja elérni. Mi például azt csináljuk, hogy középiskolákba visszük be a Korunkot. Játékos formában kérdésekre válaszolnak azok, akik középiskolásként megrendelik, a tanárokat is bevonjuk ebbe, hogy segítsenek célba juttatni a lapot, a valóban érdeklődő diákokhoz. A résztvevők pedig nyernek valamit, amikor válaszolnak a lap által feltett kérdésekre. Ebből a Korunknak nincsen semmi anyagi haszna, a cél egyszerűen fenntartani ezt a médiumot, egyáltalán azt a tapasztalatot, hogy létezik nyomtatott folyóirat. A funkciót az internet részben átveheti, így lehet valamelyest áthidalni ezt a generációs űrt.
- A Korunknak minden lapszáma elérhető a világhálón, úgyhogy elég, ha a nevét megjegyzik, és már megtalálják.
- Igen, ez egy tudatos stratégia, hogy a terjesztési gondokat és ezt a generációs szakadékot próbáljuk áthidalni.
- Egyetemi oktatóként többek között egy ilyen tárgynak vagy az előadója, amit úgy hívnak: Az irodalmár szakma elmélete és gyakorlata. Mit tanítasz ezen belül?
- Megtanulnak korrektúrázni. Vizsgáznak korrektúrázásból. De nyilván nem csak ezt. Ez a minimum.
- A korrektúrázásnak elmélete is van?
- El kell magyarázni, hogy miért kell ezt csinálni, amikor egyszerűen ki is lehetne húzni a hibás szöveget, és fölébe írni a helyeset. Elmondom nekik, hogy mik a korrektúra előnyei. De nyilván nem ez a lényeg, hanem azt vettük észre, hogy a végzettjeinknek csak egy része – hogy mekkora része, az változó – lesz tanár. Másik része nem tanár lesz. És azt láttuk, hogy felbukkannak újságszerkesztőségekben, korrektorok lesznek könyvkiadókban, rendezvényszervezésben civil szervezeteknél dolgoznak. Rám hárult a feladat, hogy erre felkészítsem őket. Én azzal szoktam kezdeni ezt a tantárgyat, hogy ez minden, ami nem a tanársággal és a kutatással kapcsolatos, és az irodalmi életben való tájékozódásról szól. Erről fognak szólni ezek az órák. És hogy valami konkrétummal mindenképpen maradjanak, fontosnak tartottam a korrektúrázást, hiszen ez az alap, hogyha el akarnak helyezkedni korrektorként vagy szerkesztőként. A végére, ha mást nem, akkor tudni fogják, hogy minek hol kell utánanézni. Az ISBN számtól kezdve a kolofonig, tehát ha kinyit egy könyvet, lesz fogalma arról, amit egy normális olvasó valószínűleg nem tud, vagy nem tudja, mire való, és milyen formában kell megjelennie. Rengeteg igénytelen kiadó és kiadvány van. Ha ők ránéznek majd egy ilyen könyvre, akkor azt reméljük, hogy meg tudják majd ítélni, hogy mennyire komoly a kiadvány. Ez tehát egy gyakorlati tárgy, és a szerkesztői énemmel elég nagy az átjárás, amikor ezt tanítom (nevet).
- Emellett meghívottakat szoktam vinni az egyetemre, könyvkiadói szerkesztőt, folyóirat-szerkesztőt, akitől bármit lehet kérdezni. A Kriterion, a Koinónia, a Helikon, a Látó, a Napsugár szerkesztőit, aki éppen ráér.
- Olvastam róla, hogy Magyarországon a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen létezik ehhez hasonló kiadói szerkesztő képzés. Nálunk is lehetne ezt nagyobb óraszámban tanítani, és szakmai gyakorlatokat rendelni hozzá, fel lehetne építeni egy ilyen, részletesebb képzést, mert jók a visszajelzések.
- A szerkesztői éneddel már találkoztunk, de azt még nem tudjuk, hogy mikor vagy költő.
- Nem jó válasz erre az, hogy szabadidőmben, mert akkor azt jelentené, hogy ez valamilyen hobbi, de annál azért több.
- Már csak azért sem lenne ez jó válasz, mert a költőnek tudomásom szerint egyáltalán nincs szabadideje…
- Van néha olyan igénye az embernek, amikor befelé szeretne menni egy kicsit önmagába. Azt hiszem, ezzel függ össze. Ez nem mindig van. Amikor nagyon kifelé élek, akkor a költői énem visszaszorul és pihen. Lehet, hogy egy-egy mozgalmas este után éppen váratlanul is előbújik belőlem, de azt hiszem, hogy a csendesebb, elmélyülősebb időszakokban van nagyobb szükségem nekem erre az énemre. És azért megvannak mindennek a pillanatai.
- Azt is tudjuk rólad, mert beszéltél róla többször, hogy a Szilágyi Domokos műveivel való találkozás fordította a sorsodat abba az irányba, hogy végül ezt a pályát választottad. Amikor ez történt, akkor te hány éves voltál? Akkor már írtál verseket?
- Olyan tizenhét-tizennyolc éves lehettem, és nagyjából akkortájt kezdtem írni verseket, de akkor még ez a tipikus kamasz-dolog volt, ami nem volt jó vers.
- Eszerint megtörténhetett volna az is, hogy a versírás abbamarad. Te akkor nem is a költőséget választottad a Szilágyi Domokos műveivel való találkozásod kapcsán, hanem a szerkesztői hivatást?
- Nem. Az irodalmat. Mert én sokáig fizika meg matek szakra készültem. Ilyen osztályban is végeztem Udvarhelyen.
- Tehát akkor még az, hogy te később szerkesztőként fogsz dolgozni, nem volt nyilvánvaló.
- Nem. Bár ’89-ben, a forradalom idején, amikor én 14 éves voltam, a segélycsomagban édesanyám kapott egy írógépet. Egy szalagos, özönvíz előtti, amerikai vagy nem tudom, milyen gyártmányú szerkezetet, iszonyúan kopogós volt, erősen kellett ütni a billentyűket. Akkor a nyolcadikos osztálytársaimnak az írógépen indigóval diáklapot szerkesztettem négy oldalon. De az megint másról szólt. Az egy olyan pillanat volt, amikor valamit kellett csinálni.
- A lányaid már írnak verset? Mondjuk el, hogy hány évesek!
- Persze. (Nevet) „Apa, ma is írtam egy verset!” Még nem is tudtak írni, és már mondtak ilyeneket… Most már tudnak írni. A nagylányom most hétéves, a kicsi ötéves lesz.
- Tíz-tizenöt éven belül számíthatunk a köteteikre, vagy ha tovább gyorsul a világ, akkor még hamarabb?
- Egyelőre inkább az a sorsuk, hogy olvasók és múzsák is és társszerzők. De egyébként a kolozsvári közegben ez egyáltalán nem számít lassan kivételnek, hogyha Zágoni Balázsnak a gyerekei mesehősök lettek Zágoni Barnitól Zágoni Hannáig és Dorkáig, Demény Péter lánya, Ágóbágó szintén könyvhős lett, Berszán Matyi Farkas is a Berszán István könyvében. Az én nagylányom is szerepel a Hanna-hintában.
- Bevonultak az irodalomba.
- Igen, ebből nehéz már kimászni. Szilágyi Júlia mesélte, hogy az ő kisfia, Mihály, amikor annak idején találkozott Kobakkal, akkor nem értette a dolgot. Hát Kobak az egy mese, nem egy gyerek. Hosszú évtizedekre visszanyúló hagyománya van ennek is.
- Az erdélyi viszonylatban nagyvárosnak tekinthető Kolozsváron belül is létezik egy elkülönülő magyar város?
- Szerintem igen. Általában megvannak azért a kontaktusok a rétegekben. Nem az élet teljes színterén van meg az embernek a kontaktusa a román lakossággal. A boltban megvan, ha valaki focizni jár, akkor ott lehet, hogy románok is vannak, tehát valahol mindig van kapcsolat. De az élet teljessége a magyaroknak inkább csak a kis magyar világ. Persze nincs annyira elszigetelve, mint egy székelyföldi helyen, ahol eleve nincsen akkora átjárási lehetőség.
- A nagyváradi Szacsvay Akadémia előadás-sorozatának egyik előadója, Horváth István beszélt arról, hogy az erdélyi magyar értelmiség fele Kolozsváron él. Mennyire érezhető ez? Meddig képes még betölteni a társadalmi szerepét az értelmiség? Képes megmaradni, újratermelődni, vagy szétszóródnak majd ők is a világ élhetőbb országaiba?
- Én ezt az egyetemi szférához kötném, és annak tulajdonítom ezt a koncentrációt. Az egyetemi szférában az utóbbi évek nem voltak a legjobbak. Legalábbis a humán tudományokban. Nem rentábilis, nem kifizetődő. Magyarán: az új végzettek nem tudtak megtapadni Kolozsváron. A közoktatásnak az egyébként nagyon jó, hogy a legjobb végzettjeink a bölcsészkarról Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyóban tanítanak.
- Kellene legyen egy olyan távlat, célképzet a fiatalok előtt, hogy ha dolgoznak, akkor ők is részévé lehetnek ennek a rétegnek. Én ezt most úgy látom, hogy a mindenféle válság hatására a fiatalokra jellemzőbb a pesszimizmus, és ennek reális alapja van.
- Az értelmiségnek a kritikus és analitikus szerepét tartom fontosnak. A mostani korszaknak a legnagyobb veszélye a manipulálhatóság. Az ember észre sem veszi, hogy mit csinál vele a politikus, a média, a fogyasztásra ösztönző gazdasági reklám. Az értelmiség hátha jobban észreveszi, hogy ne sétáljon bele a csapdákba, és erre felhívja másoknak is a figyelmét.
- Képes-e az értelmiség arra most, hogy ellássa ezt a feladatot?
- Mindig van, aki ellátja ezt a feladatot. Lehet, hogy valaki egy blogot ír, és egy nagyon specifikus területen ezeket a manipulációkat megmutatja. Én nem hiszem, hogy olyan volna most a helyzet, hogy az értelmiségnek ne volna feladata, és ne lenne képes azt betölteni. Csak nem biztos, hogy eléggé látszik ma az értelmiségiek teljesítménye.
Névjegy
Balázs Ime József (Székelyudvarhely, 1976) matematika–fizika tagozaton végzett a Tamási Áron Gimnáziumban. 1994–1998 között a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakos hallgatója. 1998 óta tanít az egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékén, 2004 óta adjunktusként. 2004-ben védte meg Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban című doktori értekezését. 1999 óta a Korunk irodalmi és kritikai rovatának szerkesztője, 2008-tól a lap főszerkesztője. 1996 óta publikál verseket, irodalomkritikát, tanulmányokat folyóiratokban, antológiákban, napi- és hetilapokban. A Hermeneuta elnevezésű táborok egyik szervezője és előadója. József Attila-díjas (2011), a József Attila Kör, az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Romániai Írók Szövetsége és a Szépírók Társasága tagja. Legismertebb kötete: Vidrakönyv (versek, Éneklő borz, 2006).
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Találkozások
A találkozó tétje – feltételesen – egy kimondottan erdélyi írószervezet megtervezése, megalapítása volt. Ezzel kapcsolatban mondták el a véleményüket az írók. (…) Egyesek amellett érveltek, hogy elégséges az akkor létező régebbi és újabb írószervezetek (Romániai Magyar Írók Szövetsége, Magyar Írószövetség, Romániai Írók Szövetsége, Szépírók Társasága, Fiatal Írók Szövetsége, Fiatal Írók József Attila Köre) illetve az azokhoz tartozás lefedi az erdélyi írók érdekvédelmét. Mások – főleg a középnemzedék – arra hajlottak, hogy az Erdélyben már meglévő íróintézmények köré (Erdélyi Magyar P. E. N. Club, Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány), vagy azok profiljának részleges átalakításával hozzanak létre egy írószervezetet. Végül – főleg az Előretolt Helyőrség írói csoportosulás tagjainak kezdeményezésére – a találkozót követően, de nem az ott jelen levő írók döntése nyomán –, 2002. február 9-én Kolozsváron megalakult az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Az írók ilyen generációk közötti felállásban és az erdélyi közéletiség vagy szerepvállalás opciójával többé nem találkoztak. Az erdélyi nyilvánosság szerkezete meg is változott, a közéletiség kizárólagosan a politika és a profi újságírás monopóliuma lett, az írók pedig az új évezredben szinte kizárólagosan az irodalomnak, az irodalom intézményeiben éltek tovább. * Úgy tűnt, hogy a gyergyószárhegyi írótalálkozóknak sem lesz folytatása. Azonban mégsem így történt. A hargitafürdői Ózon Szálló utolsó összejövetelén e sorok íróját választották amolyan ügyvivővé (Domokos Géza és Szilágyi István javaslatára). Teltek az évek, és elég sok megkeresés ért el, a tekintetben, hogy mégis fel kellene újítani a gyergyószárhegyi írótalálkozót, és azt az összes erdélyi írók fórumává, találkozóhelyévé kell tenni – ahol például azok is részt vehetnek, akik amúgy egyetlen szervezetbe, körbe, csoportosulásba sem tartoznak bele. Ennek nyomán elkezdődött a szervező munka, amelyben kialakult az a struktúra, amely aztán végig működött és mind a mai napig életben van, és amelyet az ismét a gyergyószárhegyi ferences kolostor tanácskozótermében rendeztek meg 2006. szeptember 21–23-án. Ez alkalommal döntés született egy informális szervező testület létrehozásáról, amelynek a tagjai Egyed Péter és Fekete Vince (a Székelyföld szerkesztőségének a megbízottjaként) mint szakmai vezetők, valamint Kassay Péter, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója mint adminisztratív vezető. Az írótábort mindvégig támogatta Hargita Megye Tanácsa, valamint a Communitas Alapítvány. * A rendezvények profilja is kialakult, állandósult. Az első tanácskozási napon – mindig jeles magyarországi és hazai meghívottak felvezetésében – a magyar irodalom legutóbbi két évének az eseményeivel, jelenségeivel, könyveivel, alkotóival és vitáival foglalkoztunk, egy olyan körkép megrajzolásának a szándékával, amely az írók viszonyítási rendszereit, értékeléseit segítheti. De folyt beszélgetés tisztán érdekvédelmi kérdésekről, az olvasókkal való kapcsolatról és természetesen folytak az ilyenkor mindig legfontosabb, kötetlen folyosói és fehér asztal melletti beszélgetések mindenről, ami az írókat érdekelni szokta. (…) Értékelésről beszéltünk mindig, ámde meg kell állapítanunk, hogy ez egyre komplexebb, nehezen megragadható és nagy feladattá vált. Egyrészt létezik egy működő kánon vagy kánonok, amelynek az alakításában a legnagyobb szerepe kétségkívül a magyar irodalom budapesti központjának van. Kialakításában maguk az írók – teljesítményük révén –, a díjak intézménye, kuratóriumok, lapok, társaságok, és nyilván a vezető irodalomtörténészek működnek közre. Ámde értékképző – az előbbivel nemegyszer ellentétesen – a piac is, a különböző gazdasági lobbik, nagy kiadók, könyvesházak és terjesztőrendszerek – amelyek nemegyszer és egyszerűen eltüntetik az érdekeltségeikbe nem vágó kis példányszámban megjelenő alkotásokat is. (Amelyeknek a megjelentetéséért azért a megfelelő pályázati juttatásokat felveszik.) Valamennyi szerepe a kritikának még megmaradt, ha nem más, a kánonoknak a képviselete, egyáltalán az írói jelenlét biztosítása. * Fontosnak tartjuk, hogy sikerült létrehoznunk azt a keretet, amelyben az irodalom és a társművészetek problematikája is megjelenhetett (2008-ban irodalom és képzőművészet, 2010-ben zene és irodalom volt a téma.) Nyilván, nem hiányozhattak az irodalmi művészeti események sem: Erdélyi költőnők felolvasóestje, az Éneklő Borz estje, Murányi Tóni dal- valamint Könczey Árpád zeneszerzői-előadóestje fontos eseményei voltak találkozóinknak, amelyeknek az átlaglétszáma 35 és 45 között állapodott meg, és ebben a mozgásban a legjelentősebb az volt, hogy kialakult a törzsközönsége, a hűségeseké, akik végül is fontosnak érezték azt, hogy találkozzanak, továbbra is bíztak a baráti szó erejében. Nem kis dolog ez a társadalmak, közösségek posztmodern fragmentációjának idejében, amely alól az írók, írói közösségek sem jelentenek kivételt. Ezért tartottuk érdemesnek a szervezés néha megpróbáltató munkáját (fund rising, oh!), s ezért tarjuk érdemesnek a folytatást. * Minden alkalommal megemlékeztünk azokról is, akik már nem lehettek közöttünk: Anavi Ádám (2009. febr. 23.), Bán Péter (2006), Csiki László (2008. okt. 3.), Domokos Géza (2007. jún. 27.), Géczi A. János (2008. május), Jancsó Noémi (2010. júl. 26.), Jánky Béla (2009. okt. 29.), Lászlóffy Aladár (2009. ápr. 20), Létay Lajos (2007. szept. 26.), Sütő András (2006. szept. 30), de akiknek emlékét és hagyatékát ápoljuk az alapítványok, emlékházak, gyűjtemények, rendezvények és tematikus megemlékezések, de legfőképpen műveik újrakiadása révén. * Találkozóink 2008-tól a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ épületében zajlottak. 2006-ban e sorok írója, 2008-ban Dávid Gyula kapta meg a Zöld Lajos által létesített Szárhegyi Patkó, Dávid Gyula pedig az életműdíjat is, 2010-ben pedig első ízben sikerült létrehoznunk és odaítélnünk a Hargita Megye Tanácsának a támogatásával létesített, jelentős pénzügyi javadalmazással járó Csiki László-díjat. (A kuratórium pontszavazásos döntése értelmében a díjat Karácsonyi Zsolt kapta meg.) * Sok minden köti a fórumot a színhelyhez: az a kis plató a ferences kolostor felett, a kápolna – ahol az újrakezdést Zöld Lajos és Domokos Géza kifundálták, továbbhaladva pedig a festői Güdüc alighanem a medence és az egész Erdély egyik legihletőbb helye. (Egyed Péter: Bevezető szavak a Szekértábor a Szármány hegyén. Gyergyószárhegyi írótalálkozók 1980-1990-2000 című kötethez – részletek. Székelyföld, 2012. január)
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)

Vendég volt a házigazda
Kőrössi P. József (KáPéJé) költő, könyvkiadó volt a Várad folyóirat Törzsasztal sorozatának vendége. A nagyváradi est amúgy szokásos házigazdáját és kérdezőjét ezúttal Szűcs László, a Várad főszerkesztője kérdezte. A beszélgetésre az az évforduló adott alkalmat, hogy a nagyváradi születésű KáPéJé pontosan harminc évvel ezelőtt hagyta el Romániát. „Fejembe vettem a világot, meg akartam mutatni, meg akartam csinálni magamat” – fogalmazott. KáPéJé meghitt családias hangulatban mesélt nagyváradi gyerekkoráról, fiatal éveiről, írói, könyvkiadói, budapesti és vidéki életéről. A sors fintora, hogy pont abban az iskolában, az Ady Endre Líceum könyvtártermében zajlott a beszélgetés, melyből kicsapták. Mint megvallotta: teljes joggal. „Nem tanultam, csavarogtam” – mesélte. Korán, már 17 évesen közölt, első írásait a nagyváradi Fáklya, Ifjúmunkás és Igaz Szó hozta le.
Ezúttal Szűcs László ült a kérdezői, KáPéJé a „vendég”-helyre
Az iskolát követően postai távirat-kézbesítőnek állt, s hat évig szállította ki a különböző táviratokat, képeslapokat. Ezekben az években megalapította a Kortárs Színpadot, a műkedvelő diákokból, fiatal munkásokból, értelmiségiekből álló színtársulatot a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában. 1979-ig nem kapott útlevelet, ekkor váratlanul megkapta, és 1982-ben névházasság segítségével Magyarországra települt. Budapesten a József Attila Kör elnöke, majd az írószövetség titkára lett. Az írószövetségnek komoly szerepe volt a rendszerváltásban, itt ismerkedtek meg és váltak barátokká Göncz Árpáddal. Jelenleg a Noran Libro kiadót vezeti. Vidéken, egy festői, dimbes-dombos Nógrád megyei kis faluban szeret élni, ahova, ha csak teheti, leutazik. Van úgy, hogy hetente háromszor is oda vonul írni, valamint kiadandó kéziratokat olvasni és pihenni két kutyájával, Kátyúval és Buckával. Itt gyakran előfordul, hogy 4–5 napig senkihez sem szól békés magányában – mondta. A bensőséges, baráti hangulatú Törzsasztal Kőrössi egyik készülő írásának felolvasásával zárult, melyet vidéki és városi élete ihletett.
Totka László
Új Magyar Szó (Bukarest)

Több mint száz fiatal szerző a visegrádi írótáborban
A tábor Kárpát-medence-szerte igyekezett összegyűjteni a fiatal alkotókat, biztosítva ezzel a közvetlen eszmecserét, a délelőtti műhelygyakorlatokon a pályakezdők szakmai kibontakozását, a délutánonként sorra kerülő folyóirat-ismertetők, illetve irodalmi szervezetek, csoportok bemutatkozói pedig az anyaországi és külhoni irodalmi törekvések és írók ismerkedését, közeledését voltak hivatottak elősegíteni.
„Nem is első, nem is nemzetközi” – köszöntötte viccesen a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, Kollár Árpád a szervezet által mégis első nemzetközi irodalmi táborként Visegrádon megszervezett rendezvény résztvevőit múlt szerdán. A 15. születésnapját ünneplő FISZ vasárnap lezárult 12. tábora olyan tekintetben valóban nemzetközi volt, hogy Kárpát-medence-szerte igyekezett összegyűjteni a fiatal alkotókat, biztosítva ezzel a közvetlen eszmecserét, a délelőtti műhelygyakorlatokon a pályakezdők szakmai kibontakozását, a délutánonként sorra kerülő folyóirat-ismertetők, illetve irodalmi szervezetek, csoportok bemutatkozói pedig az anyaországi és külhoni irodalmi törekvések és írók ismerkedését, közeledését voltak hivatottak elősegíteni.
A műhelyfoglalkozásokra nagyon sok gimnazista is ellátogatott, a prózaműhely N. Tóth Anikó író, irodalomtörténész vezetésével várta az érdeklődőket, a lírát Németh Zoltán költő, író, irodalomtörténész oktatta, míg a kritika, illetve műfordítás rejtelmeibe Orcsik Roland költő, műfordító vezette be a fiatalokat.
Eljutni az olvasókhoz
A rendezvénysorozat keretében az idén tízéves Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) vezetőivel, László Noémi elnökkel, Király Zoltán ügyvezető elnökkel, valamint Karácsonyi Zsolt elnökségi taggal Vincze Ferenc beszélgetett. Király Zoltán elmondta: az E-MIL megalakulása előtt az azóta tagokká választott írók Bukarestben magyarnak, Budapesten viszont románnak számítottak, így mindenképpen szükség volt egy szervezetre, amely az ő ügyükkel foglalkozik, őket képviseli.
A mintegy 150 tagot számláló szervezetbe egyébként bárki beléphet, aki magát erdélyi magyar írónak tartja, és megjelent legalább egy kötete. Az olvasóhoz való eljutás nehézségeiről is szó esett, amint elhangzott, a szervezet tagjainak könyvei főként az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában jelennek meg, a kötetek terjesztése azonban nemhogy Magyarországon, még Erdélyben is nehézségekbe ütközik, azért az E-MIL különösen hálás a FISZ-könyvek kiadóinak, illetve a Ráció Kiadónak, amelyekkel a partnerségben megjelent könyvek már a magyarországi piacra is eljuthatnak. A rendezvényen egyébként a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör is képviseltette magát.
A „felderítő” író
Pénteken Szilágyi István kolozsvári íróval is találkozhattak a táborlakók. Molnár Gábor Tamás kérdéseire a József Attila- és Kossuth-díjas író elmondta, átlagos munkanapjai nincsenek, olykor hosszú ideig nem is ír. Mint mondta, mindig irigyelte az olyan írókat, akik betartják a napi penzumot, és minden nap pontos időben az íróasztalhoz ülnek, ő maga olykor csodálkozik rajta, miként gyűlnek össze a tekintélyes kéziratkupacok.
Négy novelláskötet és négy regény az eddigi termés, jelenleg az ötödik nagyregényen dolgozik, kiadója munkatársainak kérdéseire pedig viccesen úgy szokott válaszolni: „Lehet, hogy ti megéritek, hogy ez a könyv befejeződjön, én már nem biztos.” Mint mondta: olyasmit nem ír le, amit tud, az írás számára nyomozás, maga is írás közben ért meg bizonyos dolgokat. Példaként a Kő hull apadó kútba című regény főhősét, Szendy Ilkát hozta fel, akinek esete nemcsak íróként, de jogászvégzettsége okán is foglalkoztatta.
„Arra voltam kíváncsi, mi történik azzal a bűnössel, akit az igazságszolgáltatás nem ér utol, tette titokban marad” – fogalmazta meg az író, hozzátéve, hogy egyúttal feladatának érezte annak a pusztuló, lassan feledésbe merülő világnak az ábrázolását is, amelyet ő maga jól ismert. A 15. születésnapját ünneplő FISZ egykori elnökei, illetve régebbi tagjai arról beszélgettek, miért volt szükség a szervezetre.
L. Simon László alapító elnök például elmondta: a kilencvenes évek közepén több fiatal alkotó is volt, akik nem érezték jól magukat az adott szervezeti közegben, akkoriban a József Attila Kör nem képviselte minden fiatal író érdekeit, határon túli szerzők például be sem léphettek, többek között ezért is szükség volt a FISZ létrehozására.
Szombat este Spiró György volt a fő meghívott, aki Varga Betti kérdéseire válaszolva elmondta: sosem akart közéleti szereplő lenni, már középiskolás korában eldöntötte, hogy drámaíró lesz, és valóban csak írni akart. Magát saját szavával „színészíróként” határozza meg, azaz sok íróval ellentétben nem saját magát írja bele újra és újra a könyveibe, hanem szeret különféle karakterek bőrébe bújni, és megérteni őket. Mint mondta, az írás így számára remek móka és a legizgalmasabb dolog.
Fogság című nagysikerű regényével kapcsolatban elmondta: szerinte előbb-utóbb az irodalmi kánon ifjúsági regényként fogja emlegetni, ezt pedig onnan gondolja, hogy sok középiskolás is élvezettel el tudja olvasni. A mogyoróhegyi kempingben zajló programok esténként a táborlakók felolvasásaival, majd bulival zárultak. Az első nemzetközi FISZ-táborban összesen mintegy 120 ember vett részt.
Varga László, Visegrád
Krónika (Kolozsvár)

Négyen két könyvről
Beszélgetés Szabó Róbert Csabával
Látó a négyzeten, illetve Négyen két könyvről címmel új beszélgetőest-sorozatot indít a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat. Szerkesztőkkel és meghívottakkal, kortárs szépirodalmi művekről. Szabó Róbert Csabát, a folyóirat főszerkesztő- helyettesét arról kérdeztük: a továbbra is futó és igen népszerűnek bizonyuló Látó Irodalmi Színpad mellett egyrészt milyen jellegű hagyományt igyekeznek megalapozni, másrészt miért van erre szükség, igény?
– Nagyon régi álmunk volt egy ilyen jellegű beszélgetőest-sorozat létrehozása. Különösen Láng Zsolt kollégám és én kívántunk életre hívni Marosvásárhelyen is egy egészséges beszélgetés-sorozatot arról, hogy hogyan lehet a kortárs magyar irodalmat olvasni. Olyan könyvekről esik majd szó az estek során, amelyeket egyrészt fontosaknak tartunk, másrészt valamilyen formában kötődnek Erdélyhez, Romániához, az itteni magyarsághoz, annak életéhez, irodalmához – mind magyarországi, mind innen elszármazott írók esetében. Mindez nem újkeletű dolog, ezt a beszélgetőest-formát nem mi találtuk ki, Magyarországon számos ilyen rendezvényt szerveznek. Az Élet és Irodalom beszélgetőestjén pontokat is adnak a résztvevők, de említhetnénk a József Attila Kör hasonló rendezvényét is. Nem mi találtuk fel a spanyolviaszt, mi csak meghonosítani szeretnénk.
– Hogyan építitek fel az estet, van-e előre meghatározott koncepciótok?
– Négy résztvevő vitázik, természetesen közönség előtt. Közülük kettő a Látó szerkesztője – személyük minden beszélgetés esetében változik –, illetve van két meghívottunk. Egyikük személye ugyancsak változó. Az est során két könyvről folyik a beszélgetés: az egyiket előre meghatározzuk és beharangozóként a közönség tudomására hozzuk, a másikat az éppen aktuális meghívottunk hozza és a publikum számára meglepetés – csak az esten derül ki, hogy milyen szerzőnek melyik kötetéről van szó. Ezt csak mi tudjuk előre. A két kötetet igyekszünk úgy kiválasztani, hogy egy kicsit egymás ellenpontjai legyenek, érdekesebbé teendő a vitát, a beszélgetést. Az első beszélgetésünkre január 25-én, este hat órától kerül sor, megszokott helyünkön, a G Caféban. Ekkor Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című kötetéről vitázunk. Ez egy kis, határ menti városban, a rendszerváltás idején zajló történet, a tematikája igen érdekes. Mi Szatmárra tippelünk, jóllehet a szerző nem pontosít. Hiszen mi is az a határmenti város? És mi a határ? Illetve hogyan lehet átlépni rajta? Milyenek az erdélyi magyar városok? A könyv fogadtatása kedvező volt, lefordították román és finn nyelvre is. Sikeres, jól megírt kötet. Mi nem érthetetlen, irodalomelméleti szaknyelven, hanem érthető, köznapi, de igényes nyelven szeretnénk ezekről a könyvekről beszélgetni úgy hogy, az mind nekünk, mind a közönségnek örömöt okozzon. Az első esten a Látó részéről Láng Zsolt és Demény Péter vesz részt a vitában, meghívottunk Parászka Boróka, illetve B. Szabó Zsolt, az Erdély FM műsorvezetője. Ő hozza a meglepetéskönyvet is.
– Milyen gyakorisággal jelentkeztek a beszélgetőestekkel?
– Havonta egy alkalommal szervezzük meg őket. A második estünkün Herza Mikola kötetéről lesz szó, utána pedig a Magvetőnél megjelent Édes hazám című kortárs versantológiáról beszélgetünk. Ez is érdekes téma, hiszen a benne fellelhető gondolatok, érzelmek és gondok éppúgy érvényesek Erdélyre is, mint Magyarországra.
– Miben különbözik a Látó Irodalmi Színpadtól az új kezdeményezés?
– Sok mindenben, az est dramaturgiája, alapgondolata teljesen más. Például a szóban forgó kötet szerzője nem biztos, hogy ott lesz a beszélgetésen. Mert nem hívjuk meg. Természetesen eljöhet, mint néző. Itt a szövegen lesz a hangsúly, nem az íróján. Lehet, hogy nem lesz akkora sikere, mint a Látó Irodalmi Színpadnak, de reméljük, hogy idővel népszerűvé válik. Erre utaló jel, hogy igen sokan kölcsönkérték már a Papp Sándor Zsigmond fentebb említett kötetét. A publikum egy része felkészülten kíván részt venni a beszélgetésen. És ez igencsak biztató...
Knb.
Nyugati Jelen (Arad)

Könyvfesztivál: megéri a ráfizetés az erdélyieknek
Több mint 300 könyvújdonság és mintegy 400 magyar író várja a látogatókat a ma délután kezdődő 20. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Millenáris Park D és B épületében. A vásáron tíz erdélyi magyar könyvkiadó is részt vesz.
Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke lapunk megkeresésére elmondta: a céh által bérelt közös standon kilenc erdélyi kiadó kínálja könyveit, idén is ott lesznek például a Polis, a Művelődés, a Kriterion, a Pallas–Akadémia vagy a Mentor kiadványai.
A csíkszeredai BookArt Kiadó külön standot bérel, mindkét stand a Millenáris B épületének földszintjén kapott helyet. A BookArt egyébként több kísérő programot is szervezett a fesztiválra: a kiadó standjánál például Kenéz Ferenc, Markó Béla, Márton Evelin és Hajdú Farkas-Zoltán dedikálnak, pénteken az Országos Idegennyelvű Könyvtárban a svájci írókat bemutató sorozat három új kötetét ismertetik Klaus Merz szerző, valamint Ádám Péter, Nádori Lídia és Rácz Péter fordítók jelenlétében. A bemutató moderátora Hajdú Farkas-Zoltán, a kiadó főszerkesztője lesz, a kötetekből Venczel Vera színművésznő olvas fel. Pénteken és szombaton még három BookArt-kiadványt, egy Kenéz Ferenc-, egy Hajdú Farkas-Zoltán- és egy Ernst Jünger-kötetet ismertetnek.
Káli Király István kifejtette: a Romániai Magyar Könyves Céh standjánál nem szerveznek dedikálást, hiszen ezt inkább az ünnepi könyvhétre szokták időzíteni, az egyéb kísérő programok szervezéséről pedig azért mondtak le, mert azokat más helyszíneken, csak költségesen tudnák megoldani. A stand bére százezer forint, a céh elnöke szerint pedig már „a puszta ottlétük is csoda”, nem maradhatnak azonban le a fesztiválról, mert „aki nincs ott, az nem is létezik.” „Minden évben elmegyünk a könyvfesztiválra, hogy ezzel is tudatosítsuk a magyarországi könyvkiadókban és könyvterjesztőkben, hogy létezünk. Az ottlétünk mindig ráfizetéssel jár, az eladott könyvekből nem térülnek meg a költségek, a rendezvény reklámértéke viszont igen jelentős” – magyarázta.
Peter Weidhaas, a Frankfurti Könyvvásár egykori igazgatója az eseményről tegnap tartott sajtótájékoztatón egyébként a világ öt legjobb könyvfesztiválja közé sorolta a magyar fővárosban 1994 óta minden évben megrendezett könyvszakmai mustrát, gratulálva a budapesti rendezvényt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) vezetésének. Felidézte, hogy az MKKE 1992-ben kereste meg a frankfurti könyvvásár vezetését, hogy segítséget kérjen egy budapesti nemzetközi rendezvény elindításához. Peter Weidhaas rámutatott arra, hogy a magyar irodalomnak a nyelvi elszigeteltségből kellett kitörnie éppúgy, mint más országoknak. Zentai Péter László, az MKKE igazgatója kiemelte, hogy a 20. rendezvény díszvendége Olaszország lesz, a díszvendégíró pedig Michel Houellebecq francia író, aki csütörtök délután veszi át Tarlós István főpolgármestertől a Budapest-nagydíjat. A Goncourt-díjas francia írót Bartis Attila író köszönti laudációval.
A fesztivált Halász János kultúráért felelős államtitkár nyitja meg Áder János köztársasági elnök megbízásából. Kiemelte, hogy a rendezvényen több mint 300 program és mintegy 400 hazai író várja majd a látogatókat. A díszvendégországon túl mintegy 25 országból érkeznek vendégek. Az olasz díszvendégség programjairól Gina Giannotti, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója elmondta: mivel Magyarországon a klasszikus olasz kultúrát jól ismerik, ezért a kortárs olasz irodalmat mutatják be a közönségnek olyan írók részvételével, mint például Tullio Avoledo, Stefano Benni és Nanni Balestrini. A rendezvény idején kerekasztal-beszélgetéseket is szerveznek, az olasz és magyar résztvevők olyan témákat járnak körül, mint a könyvkiadás jövője vagy az olasz könyvpiac helyzete. A díszvendégség keretében lesz olasz–magyar irodalmi est is: Szőcs Géza költő, író és Tomaso Kemeny közösen olvassák fel majd verseiket. Karádi Éva, a Lettre folyóirat főszerkesztője az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljáról elmondta, hogy a rendezvényre 19 író érkezik, Magyarországot Bencsik Orsolya vajdasági író képviseli Akció van! című, az újvidéki Forum, a budapesti József Attila Kör és a Prae.hu közös kiadásában megjelent kötetével. A rendezvény vasárnap a Születésnapi Irodalmi Szalonnal zárul, ahol többek között a 85 éves Benkő Samut és a 75 éves Szilágyi Istvánt is köszöntik.
Varga László
Krónika (Kolozsvár).

Szellemi jelzőfény
Bertha Zoltán 60 éves
Bertha Zoltán József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, könyvtáros, egyetemi tanár, kritikus Szentesen született 1955. június 4- én. Kutatási területe a 20. századi, benne a határon túli, főként erdélyi magyar irodalom. Művei: A hetvenes évek romániai magyar irodalma (tanulmány, Görömbei Andrással, 1983), A romániai magyar irodalom válogatott bibliográfiája 1971–1980 (Görömbei Andrással, 1983), A szellem jelzőfényei (tanulmányok, 1988), Bálint Tibor (monográfia, 1990), Gond és mű. Tanulmányok az erdélyi magyar irodalom köréből (tanulmányok, 1994), Arcvonalban. A közélet színterein 1980–1994 (1994), Sütő András (monográfia, 1995), Sorstükör (tanulmányok, 2001), Sorsbeszéd (tanulmányok, 2003), "Világképteremtő enciklopédizmus". Tanulmányok Németh Lászlóról (tanulmányok, 2005), Sorsjelző (tanulmányok, 2006), Erdélyiség és modernség (tanulmányok, 2006), Fekete-piros versek költője – Kányádi Sándor (2007), Sorsmetszetek (Tanulmányok, esszék, kritikák; 2012); Erdély felé (Esszék, tanulmányok, vallomások; 2012; Díjai, kitüntetései: a Művészeti Alap fiatal kritikusi ösztöndíja (1983), a József Attila Kör belső ösztöndíja (1987), Móricz Zsigmond- ösztöndíj (1989), Kölcsey-díj (1996), Széchenyi professzor ösztöndíj (2000–2003), Petőfi Sándor Sajtószabadság díj (2002), Tamási Áron-díj (2003), József Attila- díj (2004), Fehér Mária Emlékdíj (2007), A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2015). A 60. életévét töltő irodalmárt, az erdélyi rendezvények gyakori vendégét június 3-án köszöntik Budapesten a Magyar Írószövetség dísztermében. A magunk köszöntőjét egészítsük ki Bertha Zoltán egyik írásának közlésével.?;;; ?Népújság (Marosvásárhely)

Állami pénzköltészet? (új fejezet a kultúrharcban)
Szereztem 150 milliót a fiatal magyar irodalomnak, mit szóltok hozzá? Alávaló senki vagy. Bojkottálunk, nem kell a pénzed. Inkább fázunk és éhezünk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk. A szolgalelkűség és a szabadság csapott volna össze az elmúlt két hét petőfis hevületet idéző magyar irodalmi-politikai vitájában? Aligha.
Az új esztendő első nagy ,,kulturális” híre: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 150 millió forintot bocsát a frissen megalakult Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. rendelkezésére, hogy segítse a kortárs magyar irodalom felfrissülését. Az új szervezet vezetője Orbán János Dénes brassói születésű, József Attila-díjas költő, a 90-es évek erdélyi irodalmának mindenese, a legendássá vált Előretolt Helyőrség című lap és könyvkiadó vezetője, a híres kolozsvári irodalmi kávéház, a Bulgakov volt társtulajdonosa, akinek meghívását nemcsak a romániai, hanem az anyaországi írók is szívesen vették. Mások mellett az ő nevéhez fűződik az erdélyi irodalom szemléleti megújulása, az új nemzedék felkarolása, menedzselése, a magánmecenatúra feltámasztása. Ez utóbbi a szabadsághívők szemében ma is szálka. Most a friss események nyomán újfent Orbán szemére vetik, hogy monográfiát írt Méhes Györgyről, a népszerű regényíróról, aki történetesen egyik fő támogatójuk — Nagy Elek, a Vegyépszer egykori vezetője — apja volt, továbbá szövetséget kötött a dúsgazdag Böszörményi Zoltánnal, akinél többet vélhetően senki sem tett a romániai magyar irodalomért, de egyébként költő és prózaíró.
Az egykori tanúk állítják, soha annyi fiatal nem verselt Erdélyben, mint abban az időszakban. És csodák csodájára a legtehetségesebbek meg is jelenhettek a lapban, később önálló kötetben. Nem tartozik a tárgyhoz, hogy az Előretolt Helyőrségnek voltak fiatalos vadhajtásai, és az idősebb pályatársak nem értették, miért kell egy Rejtő Jenő-ponyva címe mögé bújva harcolni például Sütő Andrásék hagyatéka ellen. Hogy a populáris irodalom elismertetése miért párosul neves mesterek munkásságának lekicsinylésével. Hogy minek a trágárság, a polgárpukkasztás. Valljuk be, belterjes témák ezek, ám ahogy L. Simon László egykori kulturális államtitkár, majd kormánybiztos esetében néhány éve, most is előkerülnek a konzervatív közönséget sokkoló, úgynevezett obszcén versek, a karaktergyilkosság immár bevett eszközei.
Azok a kilencvenes évek!
A kilencvenes évek második felétől olyan pezsgő irodalmi élet folyt Kolozsváron, mint sehol máshol. ,,1997 és 2000 között gyakran, talán havonta is mentem stoppal Kolozsvárra Pestről, ott voltam hétvégén, néha tovább is – emlékezik a Budapesten akkoriban helyét nem lelő, egykori joghallgató, Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, akit arról kérdeztünk, milyen volt a sokat emlegetett kolozsvári költőiskola. – Nem volt katedra, sem amolyan na, akkor most vegyük a te verseidet jellegű önképzőkör, hanem kocsmázás volt sok körbejáró kézirattal, sok fiatallal, idősebbekkel – az idősebbek is huszonévesek voltak, Orbán János Dénes, Sántha, Lövétei, György Attila. Jánosnak csodás érzéke volt a tehetségesek felismeréséhez, elég jó és nagy tekintélyű pedagógus volt. A versekről keményen és őszintén elmondta mindenki a véleményét. Ittunk, fiatalok voltunk, és sokat beszéltünk a versekről.” Vannak, akik az Előretolt Helyőrség szerepét eltúlozzák, Szálinger azonban realista: ,,2016-ból nézve, azt hiszem, a legnagyobb eredmény, hogy az egyik legfontosabb magyar irodalmi folyóirat, a Székelyföld szerkesztői is az Előretolt Helyőrségnél kezdték  pályájukat.” Vannak persze, akik úgy találják, főként mostanában, hogy az egykori helyőrségesek semmit sem tettek le az asztalra, Orbán János Dénes főszerkesztőt pedig előszeretettel kocsmai csaposként emlegetik. Verseiről, regényeiről, műfordításairól, szerkesztői munkájáról tudomást sem vesznek, és Szőcs Géza marosvásárhelyi születésű költő – jelenleg a miniszterelnök kulturális főtanácsadója – széles hátán felkapaszkodó ügyeskedőnek mondják. Politikai meggyőződésük azt diktálja, hogy tehetséges ember nem áll a kormány szolgálatába. Márpedig ő – immár Magyarországon – az új kormánynapilap, a Magyar Idők kulturális rovatának vezetését is elvállalta, vélhetően egy komolyabb sarzsi reményében. S lám, meg is kapta 150 milliós jutalmát. Amikor a politikától távol maradni igyekvő alkotókat kérdeztük az ügyről és Orbán János Dénesről, többen csak megvonták a vállukat: ez van, ügyes fickó, remek elme, jobb költő, mint amilyennek gondolják, nyomulós fazon, Szőcs Géza samesza – jellemezték a helyzetet és pályatársukat, s nyomban nevük elhallgatását kérték.
Erdélyi maffia?
A január 8-ai első rövid híradás után Krusovszky Dénes József Attila-díjas fiatal költő emelte fel szavát a Kárpát-medencei Tehetséggondozó létrehozása ellen. A finom intellektusú, szelíd és komoly alkotónak ismert, külföldön is megjelenő szerző – Szőcs Géza és Orbán János Dénes kapcsolata miatt – erdélyi maffiát vizionált a háttérben, az irodalmi élet demokratikus működésének megcsúfolását látta az új szervezetben. Felvetéseit Orbán több fórumon cáfolni igyekezett: szó sincs a meglévő irodalmi szervezetek, mindenekelőtt a József Attila Kör (JAK) és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) elleni támadásról, annál is kevésbé, mivel utóbbi szervezet létrehozásában maga is részt vett, s erre ma is büszke. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. programot dolgozott ki az ígéretes pályakezdők felkarolására, képzésére, az irodalmi pályán történő elindítására. A tehetségeket felnevelik, ösztöndíjjal segítik, első köteteiket kiadják.
Bár újabb és újabb részletek látnak napvilágot az elképzelésekről, a program egészét még senki sem látja át (hacsak nem a vagyonkezelők), így a vita továbbra sem szakmai, hanem politikai síkon zajlik. Annak ellenére, hogy Pion István sikeres slammer és poéta, a Magyar Nemzet munkatársa megpróbálta szakmai köntösbe öltöztetni ellenérzéseit: miért kell íróiskola, ha egyszer a Rektori Konferencia leszavazta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának szakalapítási kérelmét? Pedig ott már többéves tapasztalat van, és a Lackfi János és Vörös István-féle kreatívírás-kurzusok számos tehetséges fiatalt bocsátottak ki. Bizony, kár volt az írói mesterképzést elutasítani, hiszen a világ számos híres egyetemén működik, csakhogy Orbán János Dénesék nem egyetemi képzésben gondolkodnak, s nem a Pázmány kenyerét akarják elvenni.
Ahogy a többi magas tandíjas íróiskoláét sem, hiszen ők, velük ellentétben nem pénzt kérnek, hanem a valódi tehetségeknek — szerte a Kárpát-medencében — ösztöndíjat kívánnak adni. Sajnos mindeközben arról nem esik szó, hogy ki és milyen szempontok alapján dönti el a jelentkezők sorsát. Ahogy a leendő mentorokról sincs hír. Csak a tervezett bojkottról, Petőfi hitvallásáról: szabadnak lenni mindennél fontosabb. A szabadság jegyében tudni vélik különféle pedagógiai szakértők, hogy Orbánnak nincs meg a megfelelő képesítése, és alkalmatlan arra, hogy fiatalokkal foglalkozzék. Nincs szükség új intézményekre, hiszen a meglévők is ellátják a tehetséggondozási feladatokat, érvel Pion is Krusovszky nyomán, s ebben van igazság, de ne feledjük, minden új testület felpezsdíti az életet a régiekben is, amire nagy szükség van. Ha Pion azt vetné fel, hogy nem új kötetekre, újabb és újabb fiatal írók és költők bemutatkozására van szükség, hanem őszinte, elemző kritikákra, teljesen egyetértenénk. A kortárs magyar irodalomnak ez a leggyengébb pontja. Nem véletlenül mondja Szálinger Balázs, hogy az egykori kolozsvári ,,költőiskola” legfőbb erénye a másutt nem tapasztalható könyörtelen igazmondás volt. A kocsmázások egy másik látogatója szerint üdítő volt, hogy ezt a társaságot nem fertőzte meg a pártpolitika, hogy fittyet hánytak a Budapesten dúló kultúrharcra.
Az elmaradt vita
Amikor a Heti Válasz arra kérte Orbán János Dénest és Krusovszky Dénest, hogy a Szemtől szemben rovatban, egy asztalhoz ülve próbálják meggyőzni az olvasókat igazukról, kitértek az újabb vita elől. Orbán levelében így fogalmaz: ,,Nem látom értelmét egy olyan politikai vitának, melynek végén eljutunk az illiberális ősrobbanás metafizikájának ontológiai dimenziójáig, miközben itt pusztán arról van szó (politika ide vagy oda), hogy van plusz (és másoktól nem elvont) 150 milla fiatal íróknak, és ebből lehet csinálni olyan innovatív dolgokat, amelyeket az egy százalékából nem lehetett megcsinálni.” Krusovszky pedig úgy véli, ő már mindent elmondott, most a JAK-on és a FISZ-en van a sor, legfeljebb mögéjük sorakozna fel, egyébként mérhetetlenül szomorú az ügytől, és attól, hogy megint nem sikerült valamit rendesen kibeszélni.
Valljuk be, mi is. Egyfelől: miért nem lehet örülni annak, ha a fiatal magyar irodalom pénzhez jut? Hogy nemcsak aranylábú fiúkat, hanem költői vénával megáldott tehetségeket is gondozunk? Másfelől: miért csak a támogatás megítélése után értesül az irodalmi közvélemény a tervekről? Miért nem előzte meg szakmai vita a programot? Végtére is állami pénzről van szó. Ugyan, miért nyitottunk újabb frontot a kultúrharcban?
Osztovits Ágnes (Heti Válasz). Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rangos irodalmi elismerést kapott Selyem Zsuzsa író
Selyem Zsuzsa, Zoltán Gábor és Takáts József kapta a 32 évvel ezelőtt alapított Déry-díjat, amellyel az irodalmi élet kimagasló alkotóit jutalmazzák. 
Az elismerés Déry Tibor özvegyének végakarata alapján jött létre, aki vagyonával az irodalmi élet kimagasló alkotóinak elismerését kívánta támogatni - idézi fel az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület pénteki közleménye. A díjátadót pénteken tartották Budapesten.
A Déry-díj pénzjutalommal jár, ennek forrása a Déry-hagyaték, beleértve a Déry-művek után keletkező jogdíjak összegét is. A díjat odaítélő kuratórium elnöke Závada Pál, titkára az Artisjus főigazgatója, Szinger András, tagjai pedig Ilia Mihály, Keresztesi József, valamint Lator László, aki a közelmúltban lemondott az alapítványnál betöltött tisztségéről. Az első Déry-díjat 1984-ben adták át, azóta több százan részesültek az elismerésben. A korábbi díjazottak között mások mellett Csoóri Sándor, Bán Zsófia, Csukás István, Esterházy Péter, Spiró György és Ottlik Géza, illetve Csűrös Miklós, Ferencz Győző, Kovács Sándor Iván, Lengyel András, Németh G. Béla és Radnóti Sándor is szerepelnek.    
Selyem Zsuzsa irodalomtörténész, író, esszéíró  Marosvásárhelyen született. Kolozsváron előbb matematikát tanult, majd ugyanitt angol-magyar szakos bölcsészdiplomát szerzett, később az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészkarán doktorált. Jelenleg a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán tanít kortárs irodalmat. Esszéi, tanulmányai, novellái és publicisztikái 1993 óta jelennek meg, első esszékötetét Valami helyet címen publikálta 2001-ben, ezt követően körülbelül két-három évente jelentkezett új kötettel. Több irodalmi díj és elismerés tulajdonosa.
Zoltán Gábor író Budapesten született. Színházi és rádiós rendezőként, valamint irodalmi szerkesztőként dolgozott. Első kötete, a Vásárlók könyve 1997-ben jelent meg, amiért megkapta a legjobb elsőkönyves szerzőnek évente odaítélt Bródy-díjat. Két novelláskötetét regények követték, legutóbbi, Orgia című művét fél évtizedes kutatás után írta meg. A könyv, amelyben a szerző a városmajori nyilas vérengzéseknek állít emléket, az idei Könyvhéten jelent meg. 
Takáts József irodalomtörténész, kritikus Gyuláról származik. Egyetemi évei alatt irodalmi folyóiratok szerkesztésével foglalkozott, később fontos irodalomszervező munkát végzett. Tagja volt a József Attila Kör (JAK) vezetőségének, részt vett irodalmi lapok alapításában. Az 1990-es évek elejétől kezdve egyetemen oktatott, előbb a szegedi bölcsészkaron, később a Pécsi Tudományegyetemen, majd a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Média Intézetében. Tagja volt az NKA Folyóiratkiadási Kollégiumának és a Mészöly Miklós-díj kuratóriumának is. A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje kitüntetésben 2005-ben részesült, 2007-ben Palladium-díjat, 2009-ben Balassa Péter-díjat kapott. Modern magyar politikai eszmetörténet című munkáját 2002-ben készítette el, utolsó, A megfelelő ötvözet című politikai eszmetörténeti tanulmányai gyűjteménye 2014 végén jelent meg. maszol.ro

Kárpát-medencei magyar írók találkozója Kolozsváron
Hét ország huszonhat fiatal alkotójának részvételével szervezi meg december 5. és 7. között az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a Kolozsvári Kikötő 2.0 – Kárpát-medencei fiatal magyar írók találkozója elnevezésű rendezvényt.
A másodízben szervezett nemzetközi esemény keretében az esti felolvasások és beszélgetések java a Bulgakov kávéház és kultúrbisztró fedélzetén zajlik délután 6 órai kezdettel, délelőttönként kolozsvári magyar tannyelvű iskolákba is ellátogatnak a délvidéki, erdélyi, felvidéki, magyarországi és kárpátaljai fiatal hajósok, fedélzeti tisztek – közölték a szervezők.
A Linişte, pace, perversiuni, heppiend – tineri poeţi maghiari (Csend, béke, perverziók, heppiend – fiatal erdélyi magyar költők antológiája) című kötetet december 5-én du. 4 órától mutatják be a Book Corner könyvesboltban a Deák Ferenc/Eroilor utca 15. szám alatt. Az Ex-Yu Bárka elnevezésű rendezvény keretében horvát, szerb, illetve szlovén szerzők mutatkoznak be a Sapientia EMTE Tordai úti épületében december 6-án délután 2 órától.
Az eseménysorozat E-MIL-gálaesttel zárul Marosán Csaba színművész közreműködésével. A belépés díjtalan, a szervezők várnak minden érdeklődőt a Kolozsvári Kikötőben. Az esemény társszervezője többek közt a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet, a Helikon Kulturális Egyesület, a József Attila Kör, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága, a Fiatal Írók Szövetsége, a Magyar Írószövetség, a Sapientia EMTE, a Szépírók Társasága. Krónika (Kolozsvár)

Eltávolodás a Neumann-univerzumban
A digitális technológia térhódításával, azáltal, hogy a Gutenberg-galaxistól egyre inkább eltávolodunk a Neumann-univerzum felé, maga a költészet is megváltozik – mutattak rá a Helikon folyóirat legutóbbi estjének meghívottai.
A kincses városbeli Gaudeamus könyvesboltban László Noémi költő, a folyóirat versrovatának szerkesztője három fiatal szerző legújabb műveit, a kolozsvári Horváth Benji: Az amnézia útja; valamint a budapesti Nagy Kata: Inkognitóablak és a szintén budapesti Tolvaj Zoltán: Fantomiker című verseskötetét mutatta be pénteken a gyér közönségnek.
A József Attila Kör (JAK) és a Prae.hu gondozásában megjelent kötetek közös vonása, hogy a veszteségről, annak feldolgozásáról szólnak, néha a szerzők szerint is túl személyesen. László Noémi első, az Arany-év kapcsán felmerült kérdésére, hogy a mai kor költőjére a romantikus vagy a klasszikus költőideál jellemzőbb, a szerzők inkább a kettő közötti folytonos egyensúlyozásra mutattak rá. Bár a budapesti Telep Csoport példája alapján a magyarországi költészetre inkább az eltávolodás a jellemző, egyesek tudatosan is törekednek arra, hogy ne mutassák meg túlságosan magukat, de a költőknél mindig is megfigyelhető bipolaritás továbbra is jelen van – hangzott el.
Tolvaj Zoltán szerint, aki 9 év után publikált ismét, „nála ez a kettősség elég káros tud lenni”. Mint elmondta, a JAK szerkesztői több mint 500 oldalas kéziratból rakták össze az alig százoldalas kötetet. A kemény szerkesztői munka az egyéves szünet után újabb kötettel jelentkező Horváth Benji esetében is megmutatkozott. „Úgy küldtem el a kéziratot, hogy már utáltam kicsit” – vallotta be a kolozsvári költő, aki szerint nyolc év szerkesztett formában már sokkal szimpatikusabb anyaga található meg a kötetben.
„Három hónappal a megjelenés előtt szinte minden verset újradolgoztam” – tette hozzá, költőtársaival együtt elismerve, azáltal, hogy papír helyett számítógépen íródik, és legtöbbször online jelenik meg először, maga a vers, a versírás is átalakul, egyre nehezebben nyeri el végleges formáját, hiszen a szerzőnek lehetősége van folyamatosan alakítani rajta. A virtuális világ más módon is beférkőzik a költészetbe, Horváth Benji például az első magyarországi YouTube-sztártól, Szalacsi Sándortól származó idézettel ütötte fel kötete harmadik ciklusát.
A kötetek kapcsán a modern világ egyre meghatározóbb „kellékeinek” minősülő tudatmódosító szerek is szóba kerültek, és felmerült a kérdés, lehet-e ma egyáltalán józanul írni. Tolvaj Zoltán úgy vélte, a mai nagyvárosi ember rohanó világában egyre inkább alkohol vagy más tudatmódosító szer révén valósul meg „az idő megragadása, jön létre a tér”.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

A „szalonképtelenség” élő erdélyi klasszikusa (Beszélgetés Orbán János Dénes költő-irodalomszervezővel)
A kilencvenes évek kultuszköltője volt, egyetemi tananyag, egy időre mégis kiszállt a mindennapi irodalomból. A mai magyar irodalom legvisszhangosabb szervezője, Orbán János Dénes újra ifjonti tűzben ég, a partvonalon elfoglalt helyéről pedig előbb-utóbb regény születik.
– Soha nem számított tájba simuló típusnak, de azért aligha arról álmodott, hogy egyszer ön ellen tüntet a magyar irodalom egy része…
– Kis híján felröhögtem, amikor meghallottam az ellenem, illetve az általam irányított íróakadémia ellen készülő tüntetés hírét. Vajon mit mondott volna megboldogult édesapám, hogy fia akkora hatást gyakorolt a kortárs magyar irodalomra, hogy tüntetnek is ellene – futott végig bennem. Amikor belevágtam ebbe, tudtam, mi vár rám, biztos voltam benne, hogy lesznek, akik ekkora projektet, illetve a rá szánt pénzösszeget nem hagyják szó nélkül. A mai világ amúgy is arra tart, hogy ha valaki a teljes vagyonát egy árvaházra hagyná, a nyilvánosság tíz százaléka akkor is valami sanda szándékot vélne a háttérben. Számítottam a támadásokra, a karaktergyilkossági kísérletekre, a digitális gyűlölet megnyilvánulásaira.
– Fel lehet készülni egy ilyen harcra?
– Nem először vívok hasonló csatát. Akkor is heves ellenkezések voltak, amikor a kilencvenes évek második felében az Előretolt Helyőrség berobbant az erdélyi magyar irodalomba. Néhai Tempfli József püspök kiátkozott bennünket az egyházból Sántha Attilával együtt az ifjúság irodalom útján való megrontásáért. Ma is tartom: adná az Isten, hogy az ifjúság az irodalom által romoljon meg. Amikor 1995-ben ellentét alakult ki Markó Béla – akkor a Mentor Kiadóban és a Látó folyóiratban volt érdekelt – és az Erdélyi Híradó Kiadó vezetője, Szőcs Géza között, többedmagammal utóbbihoz csatlakoztam. Sokan politikai állásfoglalásként kezelték, holott arról volt szó, hogy Szőcs Géza kínált a fiatal íróknak rokonszenvesebb ajánlatot. Úgy, hogy kormánytámogatás sem volt.
– Mi volt a gond akkoriban?
– A nevünkhöz fűződő irodalmi paradigmaváltás része egyféle irodalmi-szexuális forradalom volt, ami az erdélyi közönség konzervatívabb részének nem tetszett, bár az ifjúság rajongott értünk. Ez aránylag hamar megváltozott, amint konszolidálódtunk, megkerülhetetlenné váltunk, kiderült, hogy nem csak a szájunk nagy, de műveket is leteszünk az asztalra. Épp az idősebb írók álltak a pártunkra Szilágyi Istvántól Kányádi Sándorig, ezt követően ritka hosszú irodalmi béke „tört ki” Erdélyben. A másik konfrontálódás az L. Simon László által kitalált Fiatal Írók Szövetsége 1998-as megalakulásához köthető. Tehetséges, de akkor még névtelen fiatal írók tömörültek köréje, ő megkeresett, hogy társuljak, mert az Előretolt Helyőrség akkor olyan befutott fiatal írókkal dicsekedhetett, mint Sántha Attila, László Noémi, Fekete Vince, Lövétei Lázár László, György Attila és Molnár Vilmos. Amúgy akkor is a József Attila Kör lobogtatta legfőképpen a politikai térnyerés és favorizálás veszélyét.
– A lázadó, polgárpukkasztó, pár évre kocsmárosba is átcsapó Orbán János Dénesen fogtak az idők, vagy elmentek mellette?
– Húsz év alatt változik az ember. Általában az szokott bekövetkezni, hogy az ifjonti tűz kihuny, az ember professzionálisabb, egyre kevésbé lelkes. Volt néhány évem, amikor csömört éreztem az irodalmi életben zajló dolgok iránt, ezért is vágtam bele a vendéglátásba. Talán azért is, mert addig túl könnyen pottyant az ölembe a siker, s bár nem akarom letagadni a tehetségemet, jó adag szerencse is kellett a kilencvenes évek díj- és elismerésözönéhez. Amit a kilencvenes évek első felében véghezvittünk, azt a bizonyos irodalmi-szexuális forradalmat, más is megcsinálta volna előttünk, csakhogy őket nem hagyta a cenzúra. Mi viszont leírhattunk bármit, és le is írtuk. Ehhez mind-mind szerencse is kellett. Most viszont újra azt az ifjúi tüzet érzem magamban, a polgárpukkasztó attitűd nem múlt el belőlem.
– A Swedenborg kávéház vagy a Janus Pannonius-apokrifek „szalonképtelensége” valóban ezt jelzi. Nem gondolt arra, hogy többnyire másként nyilvánul meg egy húszesztendős fiatal, és másként egy konszolidált negyvenéves?
– A huszonéves feladata, hogy lázadjon és végrehajtsa az irodalom legnagyobb forradalmait, lásd Janus Pannonius, Petőfi, Ady. Olyat kell tenniük, hogy utánuk már ne lehessen visszatérni a megelőző korok gyakorlatához. Sajnos, mi, a kilencvenes évek nemzedéke voltunk a legutóbbi paradigmaváltó generáció. Azóta megszelídült az irodalom, és ez nem jó, mert ha állóvízzé alakul, unalmassá válik.
– A legvadabb patak is megszelídül néha, s ha újabb akadály kerül az útjába, megint „megmérgelődik”… – Szőcs Géza kifejezésével élve: ezt a jelenséget figyeljék a hidrokurtizánok.
– Nem szembesült azzal a jó szándékú intelemmel, hogy negyvenévesen ideje megkomolyodni? – Nem, de ne feledjük, hogy én Faludy György tanítványának számítok, aki még kilencvenen túl is fenegyerekeskedett. Szívesen konszolidálódnék, csak lenne már kinek átadni a stafétabotot. Mert szomorú, de még mindig a mi nemzedékünknek kell időnként felháborodottan felbukkannia, hogy megmozduljanak az irodalom állóvizei. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek tehetséges és jó írók, de olyanok nem jelentkeztek, akiknek színre lépésekor azt érezzük: megváltoztatják a világot. Amióta a polkorrektség az irodalmi prérit is dominálni kezdte, a fiatalok nem mernek leírni bizonyos dolgokat, attól tartva, hogy az irodalomhatalmat birtokló – publikációk, díjak és ösztöndíjak fölött rendelkező – idősebbek az útjukba állnak. Ez az öncezúrára kényszerítés pedig gyilkos tud lenni. Bár én adott pillanatban kultuszköltőnek számítottam, és egyetemi tananyagnak, olvastam későbbi visszhangokat, miszerint szexista vagyok. Ez a polkorrekt terror oda vezetett, hogy ma nem nagyon találunk merész erotikus lírát felvonultató fiatalt, pedig a nemiség a mai fiatalok életének is központi témája. Ugyanez érvényes a közéleti, filozófiai, lélektani témákra is. Olyan fiatalok érzik máris, hogy veszíteni valójuk van, akiknek egyelőre még semmijük sincs.
– A harmadik, éppen aktuális csatája honnan eredeztethető?
– Már egészen fiatalon foglalkoztatott a tehetségkutatás, a kolozsvári egyetemisták Bretter György irodalmi körének elnökeként pedig feladatom volt keresni költészettel kacérkodó tehetséges fiatalokat. Az irodalmi jövőre érdemeseket pedig felkarolni, hozzásegíteni az első publikációkhoz, debütkötethez, „így járt” például az egyik legjegyzettebb költőnk, Szálinger Balázs. Ugyanakkor sok olyan írói, művészi sorsot láttam, amely az anyagiak hiánya miatt ment félre. Mindezt mélységesen igazságtalannak éreztem. Ezen helyzetek felszámolását célozza az a javaslatcsomag, amelyet a magyar miniszterelnök kulturális főtanácsadója – akinek munkaköri leírása, hogy előremutató tervezeteket közvetítsen a Miniszterelnöki Hivatal felé –, Szőcs Géza elé vittem. Közel másfél év után alakult meg a Kárpát-medencei Tehetséggondozó, annak első elemeként pedig az Előretolt Helyőrség Íróakadémia. Tényleges tevékenységünk 2016 júniusában kezdődött.
– Milyen megoldásokat kínál ez a csomag?
– Például a kárpátaljaiaknak szánt külön pályázati rendszert, amely a helyi jövedelmek többszörösét jelentő ösztöndíjak elérését teszi lehetővé. Figyelünk azokra az ismertté vált, de egzisztenciális értelemben támogatásra szoruló fiatalokra is, akik eddig ilyen-olyan munkahely mellett „félállásban” hozták létre alkotásaikat. Egy egyéves ösztöndíjért még nagyon kevesen adják fel állásukat, de egy hároméves ösztöndíj már elég lehet ahhoz, hogy ne kényszerüljenek újra visszahúzó állásokba. Ezeket a mentorokat azért is képezzük, hogy egy idő után a legjobbak átvegyék a helyünket, munkaszerződéses oktatóként illeszkedjenek a rendszerbe.
– Megpróbálták megismertetni célkitűzéseiket, netán érdekeltté tenni a projektben azokat is, akik ma hangosan kifogásolják a KMTG létét? Akár az „urambátyámozás” vádját is kivédendő... – Muszka Sándor barátom és írókollégám mondta: ezekkel vitatkozni olyan, mint ha a rádióval beszélnél. Mi mindenkit, mentort és pályakezdőt egyaránt pályázati úton vettünk fel, az első körös pályázati feltételeknek pedig a fiatal írószervezetek szinte valamennyi tagja megfelelt. Arról nem tehetek, hogy egyesek úgy érezték, feltétlenül bojkottálniuk kell a kezdeményezést.
– Van e tevékenységnek mérhető, számon kérhető dimenziója?
– A tavaly karácsony előtt megjelent Enumeráció című antológiában közel 700 oldalon már az íróakadémia valamennyi mentora és pályakezdője szöveggel jelentkezett. Ennyi idő alatt senki sem várhatta el, hogy debütkötetek sokaságával dobbantsunk, ahhoz esetenként három év tanulás sem elegendő. Ennek ellenére idén ősszel kettővel előrukkolunk, jövőre pedig további négy-öttel. Mentoraink és oktatóink írásra is szerződtek, így karácsonyig húsz körüli lesz a könyvtermésünk, ami tárgyszerűen is bizonyíthatja az íróakadémia létjogosultságát. Idei projektünk irodalmi-kulturális melléklet előállítása, amelyet azokhoz a napilapokhoz kívánunk csatolni hétvégi mellékletként, amelyek igényt tartanak rá. Igényes irodalmi portál létrehozása is szándékunkban áll.
– Mindezt egy szinte teljes egészében Erdélyből származó csapat irányítja. Találkozott már az „erdélyi maffia” bélyeggel?
– Csak félig szánom viccnek: nem tehetek róla, hogy rendkívül tehetséges emberekkel barátkozom. Az is diszkrimináció lenne, ha azért szorulna ki valaki egy kezdeményezésből, mert történetesen a projektvezető barátja. Ők nélkülem is megállnák a helyüket. Persze nem vitás, egy ilyen csatába csak akkor megy bele az ember, ha vannak harcostársai. Mi nyitottak voltunk, másokat is szerettünk volna bevonni az oktatásba, de visszautasítottak. Vagy mert kétségeik voltak, vagy ki akartak maradni egy esetleges politikai balhéból. Igyekszem egyfajta erdélyi felsőbbrendűséggel nézni a folyamatot, és időnként hüledezem, miként lehetséges ilyen mértékű megosztottság, hogy vérre menőnek kezelnek dolgokat, amelyek amúgy nem vérre mennek. Létünk, művészetünk lényegét ugyanis nem ezek határozzák meg, még ha a minőségét részben igen is. Nézelődöm, és időnként beszólok a partvonalról, ahonnan a legjobb a rálátás a terepre. Még az is lehet, hogy egyszer egy regény születik belőle.
Orbán János Dénes
Költő, prózaíró, irodalomszervező. Brassóban született 1973. július 4-én. Iskoláit szülővárosában járta, Kolozsváron szerzett magyar–angol szakos diplomát, majd bölcsésztanulmányait Szegeden és Bécsben egészítette ki. 1994–1998 között a Bretter György Irodalmi Kör elnöki tisztségét töltötte be. Egyetemi oktatói munkája mellett az Előretolt Helyőrség főszerkesztője (1995–2000), az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője és ügyvezetője (1995–1998), 1998–2014 között igazgatója. 2006–2012 között az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke. A kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávézó alapítója (2002) és tulajdonosa 2014-ig. A Magyar Idők napilap kultúrrovatának vezetője. Több műfajban is publikál: vers, próza, paródia, kritika, esszé, tanulmány, szín- és bábdarab, műfordítás, publicisztika. Díjak, kitüntetések: a Romániai Írók Szövetségének debütdíja (1996), Faludy György-díj (1999) és Petőfi-díj (2000) a Hivatalnok-líra című kötetért (1999), Budapest Költőversenyének Fő- és közönségdíja (2000), Herder-ösztöndíj (Kertész Imre jelölésére, 2000), József Attila-díj (2002), a Romániai Írók Szövetségének Koós Károly-díja (2007), Magyarország Babérkoszorúja díja (2014).
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)