Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Jobbik Baráti Kör /JBK/
15 tétel
2010. augusztus 9.
Erdélyi (szélső)jobbra át?
„Társszervezi” a szélsőségeseket felvonultató EMI-tábort a Hargita Megyei Tanács
Miután a tavaly még „megelégedett” azzal, hogy költségvetési finanszírozással járuljon hozzá a magyarországi szélsőjobboldal több ismert képviselőjét felvonultató EMI-tábor sikeréhez, idén a Hargita Megyei Tanács társszervezővé lépett elő az Erdélyi Magyar Ifjak gyergyószentmiklósi rendezvényén.
Mint megtudtuk, a holnapután kezdődő, vasárnapig tartó tábor közpénzből történő támogatását az azóta elmélyült gazdasági válság ellenére is szinte kétszeresére növelte a megyei önkormányzat.
Gyergyó: EMI-tábor Jobbik-parádéval
A szélsőségesnek ítélt magyarországi politikusokat felvonultató gyergyói tábor tavaly már vehemens bírálatokat kiváltó költségvetési támogatása kapcsán Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét többszöri próbálkozásunk ellenére nem sikerült tegnap megszólaltatni. Tavaly Borboly erről lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett önkormányzat nem működhet ideológiai szűrőként, és mint elnök, ő nem cenzor. „Nem bírálhatom fölül 325 ezer Hargita megyei ember gondolkodásmódját és értékrendjét” – védekezett akkor Borboly.
Petres Sándor megyei önkormányzati alelnöktől megtudtuk: a testület nyolcezer lej támogatást szavazott meg az EMI-tábor számára; tavaly ugyanerre a célra 5000 lej jutott. Az alelnök nem kívánta kommentálni azt a felvetésünket, hogy a megyei tanács által folyósított pénz idegengyűlölő, revizionista dalokat éneklő zenekarokhoz kerülhet. Az ÚMSZ egyébként úgy tudja: a támogatás szavazásra bocsátásakor a megyei tanács RMDSZ-frakciójából ketten szavaztak a határozattervezet ellen.
A Hargita Megyei Tanács döntését, miszerint költségvetési finanszírozással járul hozzá az EMI-tábor sikeréhez, lapunk által megszólaltatott politikusok – Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Eckstein-Kovács Péter, az államfő kisebbségügyi tanácsosa és Aurel Vainer zsidó kisebbségi képviselő – vehemensen bírálták.
„Nem tudom, milyen érvei vannak Borbolynak, de mint hogy hamis indokokkal jöjjön, inkább vállalja fel nyíltan, hogy ő egy ilyen szélsőséges szervezettel szimpatizál” – fogalmazott akkor élesen Kelemen Hunor, miközben Eckstein és Vainer a szélsőjobboldali eszmék székelyföldi terjedése miatti aggodalmát fejtette ki.
Csík: zsidózás határok nélkül
Ami a szélsőjobboldali eszmék székelyföldi terjedését illeti, ezt látszik alátámasztani az a csíkszeredai eset is, melyről lapunk hétvégi számában tájékoztattunk.
A csíkszeredai törvényszékhez alá tartozó ügyészség múlt héten indított eljárást a Székely Gárda elnevezésű, a Magyarországon betiltott Magyar Gárda mintájára Erdélyben létrehozott szervezet két alapító tagja ellen, mert „Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál” feliratú plakáttal demonstráltak egy helyi bevásárlóközpont előtt.
A szervezők fenntartják, hogy az akcióhoz engedélyt adott a helyi önkormányzat. Antal Attila csíkszeredai alpolgármester megkeresésünkre elmondta, a demonstrációra vonatkozó engedélykéréshez vélhetőleg nem csatolták a kérvényezők a felirat pontos szövegét, ezért kaphattak engedélyt.
Marosvásárhely: teljes jogú jobbikosok
Csíkszereda és Gyergyószentmiklós mellett Marosvásárhely is otthonává vált a magyarországi szélsőjobboldali politikának: a hétvégén Vásárhelyen tartott fogadóórát a városban nemrégiben megnyitott irodájában Szegedi Csanád jobbikos európai parlamenti képviselő, illetve megalakult a Jobbik Baráti kör is. Az erdélyi építkezés szó szerint „határokon átívelő”: a kezdeményezők jelezték, a frissen alakult marosvásárhelyi szervezet tagjai a magyarországi Jobbik teljes körű tagjaivá válnak.
Ami az EMI-tábort illeti, „díszvendégnek” idén is Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, a Magyarországon betiltott Magyar Gárda félkatonai szervezet vezetője számít. Az európai parlamenti képviselő idén a Radikális változás? című előadásával örvendezteti meg a Hargita megyei sátorozókat.
A tábor szervezői beharangozójukban jelzik, az érdeklődők személyesen tájékozódhatnak az „erő pártjának” lehetőségeiről, kilátásairól, és kapcsolatba léphetnek a radikális politikai nézeteiről ismert pártvezetővel.
Legitimizált szélsőjobb?
Az RMDSZ egyes politikusai sem vetik meg egyébként a szélsőjobboldalinak tartott rendezvényen való szereplés lehetőségét. Felszólalóként, az EMI-tábor vendégeként tünteti fel az idei program Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert és Tamás Sándor megyei tanácselnököt is.
Máté Árpád Levente RMDSZ-es képviselő is megerősítette lapunknak, hogy meghívást kapott a táborba, és el is fogadta azt, ám más irányú elfoglaltságai miatt – éppen parlamenti szakbizottsági ülésen vesz részt azon a napon – mégsem lehet jelen. „Ha nincs a szakbizottsági ülés, részt vennék” – erősítette meg az ÚMSZ-nek a politikus.
Kérdésünkre, tud-e arról, hogy a tábor szombati napjának vezérszónoka Vona Gábor lesz, és esténként szélsőjobbos zenekarok lépnek fel, Máté kijelentette: „nem láttam a tábor programját”. Hozzátette, nem kívánja kommentálni azt, hogy kiket hív meg az EMI a rendezvényeire. Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. augusztus 9.
Nem tolongtak a Jobbik vásárhelyi baráti körének megalakulásán
Első határon túli baráti körét alakította meg Marosvásárhelyen a szélsőjobboldali pártként elkönyvelt magyarországi Jobbik. A hétvégére meghirdetett eseményre közel húsz szimpatizáns gyűlt össze a Szegedi Csanád EP-képviselő által Vásárhely belvárosában nemrég nyitott irodájában. A baráti körbe beiratkozottak egyből párttagságot is nyertek, függetlenül attól, hogy Erdélyben valamelyik politikai alakulatnak a tagjai vagy sem. Marosvásárhely után a Jobbik az idén még Baróton, Székelyudvarhelyen és Nagyváradon szeretne baráti köröket alakítani.
Stílusosan, fehér ingben és vitézkötéses Bocskai-mellényben fogadta a Jobbik első határon túli baráti körének alakulására érkezőket a párt európai parlamenti képviselője, Szegedi Csanád. A Marosvásárhely központjában bérelt negyedik emeleti kis irodát közel húsz, többnyire helybéli, illetve a városban tanuló fiatal érdeklődő töltötte meg. A közép- valamint az idősebb korosztályt nagyjából egy-egy személy képviselte. A bemutatkozásból és a beszélgetésből hamar kiderült: senki nem akar kimondottan politizálni. Az összeseregletteket a közösségért való tenni vágyás vezényelte a baráti kör alakuló ülésére.
Az érkezők nem is tudták: belépésükkel párttagságot is nyernek. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az erdélyi magyarság közérzetének javulása érdekében mielőbb tenni kell. Valami olyasmit, amit a romániai magyar pártok nemigen vállalnak fel – állapították meg az ifjak. Ezt hangoztatta Szegedi Csanád is, aki úgy érzi, a jobbikosoknak be kell kapcsolódniuk a város közéletébe. „Nem politizálni, hanem első sorban megemlékezéseket, kulturális eseményeket szervezni akarunk. Ugyanakkor, amikor és ahol szükség van, a város magyarsága érdekében is hallatjuk majd szavunkat” – mondta a házigazda szerepébe került vendég. Szegedi gyorsan hozzáfűzte: a Jobbik Baráti Köre majd a románsággal való jó együttélés jegyében próbálja a magyar érdekeket képviselni.
Hogy miért éppen Marosvásárhelyen, és a közeljövőben talán Baróton, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon és más erdélyi településeken? „Azért, mert a Jobbik egy határokon átívelő párt, amely Budapesten az erdélyi magyarságnak is meg szeretne felelni” – magyarázta a Szegedivel együtt érkező Novák Előd országgyűlési képviselő. Ilyen tekintetben a jobbikosok már is van, mire büszkélkedjenek – hangsúlyozta a két fiatal politikus, majd a Trianon-emléknap és a tanulók határon túli, egykori magyar területre való kirándulások állami finanszírozásának a megszavazását nevezte a parlamentben eltöltött első néhány hónap legnagyobb eredményének.
Nem népes, de lelkes tábor
A baráti kör alakuló ülése előtt Szegediék mintegy tíz-tizenöt személyre számítottak, végül tizenheten gyűltek be a képviselői irodába. „Az egyik barátom javaslatára iratkoznék be a Jobbikba. Nem látok semmi kivetnivalót abban, hogy ezek a fiatalok a nemzeti érzelmekre és értékekre alapozva, kissé másként, főként a közösségért politizálnak, nem mint azok, akik húsz-harminc éve képtelenek megválni székeiktől” – érvelt belépése mellett egy neve elhallgatását kérő fiatal. Kérdésünkre, hogy miért nem vállalja névvel is tagsági minőségét, a huszonéves fiú környezete előítéleteire hivatkozott. Mint mondta, meghökkenésére még azok közül is, akik kimondottan magyar érzelműek, visszahúzódást tapasztalt. „Az egyik unokatestvérem megpróbált lebeszélni a baráti körbe való belépésről, mondván, hogy mi lesz, ha kitudódik, hogy anyai nagyanyánk román volt?” – mesélte a fiatalember.
A közép- és az idősebb nemzedék távolmaradására vonatkozó felvetésre Vitus Örs irodavezető derűlátóan reagált. Mint mondta, a péntek esti csak az alakuló ülés volt, még sokan csatlakozhatnak a baráti körhöz, és egyébként is számítanak a tapasztaltabb személyekre. Hozzátette: az iroda mindössze másfél hónapos működtetése alatt több mint kétszázan megfordultak az Ifjúsági utca 2. szám alatti épületben, jobbára idős emberek. Kíváncsian kérdeztük, egy magyarországi párt brüsszeli képviselője miként segíthet egy romániai magyarnak. „Többnyire jogi tanácsadással. Az az igazság, hogy olyan kérdésekkel fordultak eddig hozzánk, amire eleve lenne megoldás, csakhogy az emberek nem tudják, hova menjenek – látta be Szegedi Csanád, aztán elszólta magát: – A többség lényegében gratulálni jött az irodanyitáshoz”.
Örültek „a Spielmannok támadásának”
Felvetésünkre, hogy a megjelent tizenöt-húsz személy kissé nem kevés a több száz értelmiségihez képest, akik a nyár elején a Jobbik marosvásárhelyi jelenléte ellen aláírásukkal tiltakoztak, Vitus Örs irodavezető határozott nemmel válaszolt. „Nem tudom, hogy az aláírók mennyire értelmiségiek, mint ahogy azt sem, hogy valóban több százan vannak-e. Mindaddig, amíg a listán Michael Jordan vagy Biszku Béla neve is szerepel, akik közül egyik sem értelmiségi, de még csak nem is vásárhelyi, nem hinném, hogy ezt a tiltakozást komolyan kellene venni. Egyébként Kézdivásárhely polgármestere és mások is tiltakoztak amiatt, hogy valaki az ő nevükben is aláírta az elektronikus formában közlekedő levelet” – fejtette ki Vitus Örs.
Irodavezetője eszmefuttatását Szegedi Csanád azzal toldotta meg, hogy ugyanúgy, ahogy Magyarországon az SZDSZ és az MSZP támadásai elismerést jelentenek a Jobbik számára, „Erdélyben a Spielmannok támadása” is felér a dicsérettel. Kérdésünkre, hogy EP-képviselőként, azon kívül, hogy a tiltakozást kezdeményező Spielmannok egyike zsidó származású, még mit tud Sebestyén Spielmann Mihályról, Szegedi szintén kérdéssel válaszolt: „Spielmann zsidó? Nem tudtam.” Marosvásárhely és egyben Erdély egyik legelismertebb történésze és könyvtárosa, a Teleki Téka vezetője, Sebestyén Spielmann Mihály közíró volt az első, aki az iroda megnyitása után a Népújság hasábjain az auschwitzi áldozatok, valamint félig kiirtott családja nevében tiltakozott az ellen, hogy Marosvásárhelyen vagy bárhol Erdélyben a Jobbik irodát vagy bármi egyebet nyisson
Konzervatívok: nem kell a Jobbik Romániában
A Konzervatív Párt (PC) kéri a román hivatalos vezetést, hogy nyilvánítsák nemkívánatos személynek Szegedi Csanádot. Bogdan Diaconu PC-alelnök szerint erre azért van szükség, mivel a jobbikos EP-képviselő „uszította” a székelyeket, hogy vonuljanak az utcára és követeljék az autonómiát. „Veszélyes precedenst teremt ez az uszítás. Kérjük a hatóságokat, hogy ne nézzék tétlenül a Románia szétdarabolását célzó uszításokat és nyilvánítsák nemkívánatos személlyé Szegedi Csanádot” – írta vasárnapi közleményében Diaconu.
„Mi ez a Jobbik párt, amely idejön, hogy kioktassa Romániát? A Jobbik elnevezése hasonlít a Csillagok háborújának egyik szereplőjére, Jabbára, akihez kapzsiságában hasonlít is. Ha a magyar politikusok Románia egy részét akarják, nem szabad elfelejteniük, hogy ez a föld a románoké, akárcsak századokkal ezelőtt, amikor ők barbárokként elözönlötték ezt a vidéket” – fogalmaz a PC alelnöke.
A PC alelnöke úgy véli, a romániai Jobbik-szervezetek létrehozása Erdély egy része autonómiájának támogatása céljából „nyílt támadás” a román alkotmány és az állam ellen. Ezért a konzervatívok kérik, hogy a hatóságok tiltsák be a Jobbik romániai tevékenységét.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
2010. augusztus 10.
Vérkép
„Marosvásárhelyen megalakult a Jobbik Baráti Kör”– olvasom. Erre iszonytató szüksége is volt, hiszen ellenségeik köre is azonnal megalakult, amint betették lábukat a vásárvárosba.
Nem kicsinyded volt meglepetésük, midőn tudomásukra jutott, hogy rövidlátóbbnál többet látók úgy ítélték meg, semmi keresnivalójuk sincs ezen a trianonilag kiszabott, szétszabdalt földabroszon.
A köralakítás kapcsán nyilatkozott szósszegedi csanárdok, mondván: vérfrissítésre van szükség az erdélyi (romániai) magyar politikában. Bizonyára csak elszólás volt, hiszen valójában vérfürdőt akart mondani, ami természetesen tiszta helyzetet, borotvált ábrát és táblát (tabula rasa) teremt majd a politikum arculatán.
Odanyilatkozott: akik egykor tiltakoztak, mára belátták, hogy a Jobbik irodája pozitív hatással van a közéletre. Miként a pestises belátta, hogy amióta e súlyos kórban fetreng, ráadásul kolerát is szerzett, és azóta sokkal jobban van. De nem állt itt meg, miként a cég nevéből is kiderül, állásokat fog teremteni. Ugyanis a Jobbik román-angol kiejtésben dzsobik (job = szolgálat, munka) azt jelenti munkaközvetítő. (Két bével, mert nyilván többet ad, mint Románia.)
Munkahelyeket teremt, aszfaltoz, közbiztosít, bojlereket szerel be ingyen, termopán helyett tulipán lesz az ablakokban, magyarosan. Megakadályozzák az orvosok és kedvesnővérek elcsángálását, itthon fognak ülni ezentúl és frissíteni fogják a vért, mindenkit át fognak képezni hematológussá, vérelemzővé, állami egyenes adók helyett véradót fogunk fizetni, minden fajtisztától lecsapolják a hemoglobint, amiben aztán átfürdetik Erdély közéletét.
Aki pedig hitetlenkedik, az kap az fejére egy szép hematómát. Lesznek véraláfutó versenyek, és felállítják a vérfertőző klinikákat. A reteráton légfrissítő helyett használj vérfrissítőt!
A művelődéstől sem riadnak vissza, pályázatot írnak ki a legjobb harci induló, a leggyorsabb romaverő címért, zsidó és más nemzetidegen szerzőkből raknak tábortüzet, amely mellett a harcosok egy jobb(ik) vérfürdő után szittyogni fognak pihenésképpen.
Alig várjuk a Jobbik könyvtárisztogató, múzeumsöprögető, színházrobbantó, káderszűrő alakulatait, akik majd a románság újabb jobbjával (a Noua Dreaptával) és a Konzervgyárral találkozva az eszmebarikádon, együtt legeltetik a jövőben a nyájjá idült és szelídült barikákat.
Ja, a végén mégiscsak kibújt a szeged a csalánból: „Nekünk – szemben a többi párttal – semmiféle megfelelési kényszerünk nincs”. Valóban, senkinek sem kellenek, semmilyen erdélyi normának nem felelnek meg.
Ahogy mondani szokás: a Góbi sivatag tágasabb.
Sebestyén Mihály. Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. augusztus 17.
Vona: a nemzet érdekeinek védelme a célunk
Magyarországi politikusok az EMI-táborban
Pótszékeket kellett bevinni a zsúfolásig megtelt előadói sátorba szombaton délben, amikor is Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke tartott előadást a gyergyószentmiklósi EMI-táborban. A pártelnök ezúttal is a Jobbikra jellemző közvetlen politikai stílust alkalmazta: mindenkit meghallgatott, minden kérdést megválaszolt, mindenkivel szóba állt nem csak az előadást, hanem az azt követő sajtótájékoztatók és a tábori körséták során is. A jelenlévők lépten-nyomon megállították, elbeszélgettek vele és közös fotózásokra kérték a mindenkivel közvetlen pártelnököt.
Bagoly Zsolt, az EMI tiszteletbeli elnöke elsőként a tavalyi magyarországi parlamenti választásokról kérdezte a pártelnököt. Vona Gábor elmondta: hatalmas eredménynek tartja, hogy a Jobbik bejutott a parlamentbe, a kampányra szép időszakként gondol vissza, hiszen a hazai és nemzetközi sajtó negatív hozzáállása ellenére is 850 ezer voksot kaptak, ami azt jelzi: van még tiszta élniakarás a csonkaországban. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy a kétharmados többséget elért FIDESZ gyakorlatilag a Jobbik programját valósítja meg, learatva érte a babérokat. Ezt azonban a pártelnök pozitívumként értékeli, hiszen hosszú távon ez a folyamat az ő malmukra hajtja a vizet. – A FIDESZ most társadalmi folyamatokat indít el, ennek a következményeit azonban már nem fogja tudni követni, mert néhány év múlva a magyar ifjúság az asztalra fog csapni – hívta fel a figyelmet Vona, aki szerint a fiatalokban nagy igény mutatkozik az újra, és követelik a maguk helyét a magyar politikai életben. A pártelnök többször hangsúlyozta: a Jobbiknak nem a hatalom megszerzése, hanem a magyar nemzet érdekeinek védelme és képviselete a célja. – Támogatjuk a FIDESZ-t abban, ami a nemzet érdeke. Ha pedig nem tudunk úgy kormányra kerülni, hogy megtartsuk a nemzet érdekeit, akkor nem kerülünk kormányra – összegezte a pártelnök.
A beszélgetés során több ízben szóba került a Magyar Gárda, amelynek kapcsán Vona elmondta: a Jobbikon kívül senki sem védte, csak taposta őket. – Félkatonai szervezetnek nevezik őket, holott semmilyen fegyverük nincs a hazaszeretetükön kívül – mondta a pártelnök, aki szerint a FIDESZ is a Gárdának köszönheti a kétharmados parlamenti többségét: – Ők állították meg Gyurcsányt és a kormányát. Milyen nemzet az, amely börtönbe küldi saját hőseit? – tette fel a kérdést Vona, aki szerint a Gárda cigányfalvakat mentett az árvíz idején, önzetlenül segítenek, ahol tudnak, és önerőből tartják fenn magukat. – Ha Orbán Viktor segítené a Gárdát, akkor az övé lenne. Ő azonban tárgyalni sem hajlandó erről a kérdésről – mondta a pártelnök. További tervei között Vona Gábor a gazdasági revízió és Székelyföld területi autonómiája mellett a magyar nyelv védelmét említette: – Nemzetközi védelem alá kellene helyezni, akár a világörökség részévé is tenni anyanyelvünket, nehogy a szlovák nyelvtörvény példája körbejárjon — figyelmeztetett, érintve ugyanakkor a súlyos demográfiai helyzetet. Véleménye szerint a Kárpát-medencei magyarságnak meg kell találnia nemzetközi helyét, és nem behódolni a nagyhatalmaknak, hanem egyfajta híd-szerepet töltve be a Nyugat és a Kelet között, mint a legnyugatabbra szakadt keleti nép. Arra is figyelmeztetett: ne higgyük el a turáni átkot, amelyet megpróbálnak belemagyarázni a magyarságba.
Elhangzott: a jövőben a Jobbiknak szándékában áll kiépíteni szervezeti kapcsolatrendszerét, jelenleg pedig Erdély-szerte Jobbik Baráti Körök alakulnak, ha pedig lehetőség nyílik rá, akár alapszervezeteket is létrehozhatnak, egységes Kárpát-medencei magyar párttá válva. A kérdések, hozzászólások során szóba került a média hozzáállása a Jobbikhoz. Ennek kapcsán Vona elmondta: leginkább saját kiadványaikban és az internetes lehetőségekben hisznek, ugyanakkor az utcai politizálás híveként nagyon fontosnak tartják az emberekkel való személyes kapcsolatot. A táborozók felvetették a nemzeti zene hiányát a magyarországi rádiókban, erre reagálva a pártelnök elmondta, hogy az elmúlt év lemezeladási listáját a Hungarica zenekar vezette, a kiadók pedig nem értik ennek okát. – Hatvan éven át nyúzták a fiatalságot, elvették tőlük a magyarságukat. Most vissza akarják kapni az identitásukat, ennek pedig egyik legjobb eszköze a zene – magyarázta a jelenséget Vona Gábor. Előadása végén elhangzott: a FIDESZ alkotmányozásra készül, a Jobbik pedig mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ismét létrejöjjön a Szent Korona Magyarországa.
Szórványmentés több szinten
Érdekes kérdést fogalmazott meg a délután folyamán a Szórvány-sátorban Benkei Ildikó újságíró, a Magyar Rádió munkatársa, aki immár öt éve szervezi a vasárnapi iskolákat a szórványban élő gyermekek számára: szabad-e gátolni az asszimilációt, és segíteni az embereknek megtartani a magyarságukat? Az előadó annak kapcsán dilemmázott ezen a problémán, mivel anyaországiként rendszeresen segíti, támogatja elsősorban a partiumi falvak magyar gyermekeit, hétvégi programokat, nyári táborokat szervezve számukra, összesen mintegy ötven pedagógus közreműködésével. A munkát a helyi lelkészekkel szorosan együttműködve végzik, sok esetben a helybeli pedagógusok is bekapcsolódnak, és ötleteket lesnek el a határon túli kollégáktól. A misszió tanszereket, könyveket is gyújt és továbbít, s igyekszik minden szinten segíteni. Benkei Ildikó elmondta: az egyik, általuk látogatott falu lakói olyan bátorságot merítettek a jelenlétükből, hogy ki tudták harcolni maguknak a magyar iskolát. A vasárnapi iskola elsősorban olyan településeken működik, ahol nincs magyar oktatás, de szívesen elmennek bárhová, ahol igénylik a munkájukat. A Partium mellett jártak már Felvidéken és Délvidéken, de kaptak már meghívást Csehországba, és a Dél-Amerikában élő magyarság is kérte őket, hogy szervezzenek számukra hagyományőrző tábort, hadd ismerkedjenek meg a gyökereikkel.
Csak az anyanyelvén lehet az ember igazán naggyá és boldoggá – szögezte le Benkei Ildikó, ezzel mintegy meg is adva a választ saját kérdésére. Ezt a véleményt igazolta az előző előadás is, amelynek során Bakó Zsuzsa, a vicei Bástya Egyesület kuratóriumi tagja mutatta be a szórványkollégiumot. A Beszterce-Naszód megyei magyar falucska intézménye nem pusztán a környék falvainak magyar gyermekeit fogadja be, ingyenes anyanyelvű oktatást biztosítva számukra, de immár negyedik éve a moldvai csángó gyermekek taníttatását is vállalja. Ezzel nem pusztán a falu iskoláját menti meg a bezárástól, de biztosítja azt is, hogy ezek a nagyrészt elrománosodott gyermekek megtanuljanak magyarul, megismerkedjenek kultúrájuk kincseivel. Az előadó elmondta: a náluk végzett fiatalok mind magyarul tanulnak tovább, és jó eséllyel meg is őrzik identitásukat. A jelentkezők száma évről évre növekszik, a közeljövőben újabb ingatlant kell venniük, hogy mindenkit befogadhassanak. – Ha egy településen megszűnik az iskola, ott gyakorlatilag meghalt a magyarság, mondta Bakó Zsuzsa, példaként említve több olyan települést is, ahol előbb összevonták az osztályokat, majd be is zárták az intézményt.
A magyar autonómiatörekvések segítése nemzetpolitikai óhaj, de erről csak akkor lehet majd szó, amikor az adott határon túli magyar közösségek vezetői jónak látják – mondta vasárnap az erdélyi Gyergyószentmiklóson tartott EMI-táborban Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke.
„Addig, ameddig az erdélyi magyar közösség nem képes a saját vezetőit rákényszeríteni arra, hogy ne csak a 4 évenkénti választási periódusokban, kampányokban tűzzék zászlójukra az autonómiát, hanem a két választás közötti négy esztendőben folyamatosan, mindennap próbáljanak valami eredményt elérni, addig a magyar kormány nem nagyon tud helyettük sokat tenni” – jelentette ki. A Fidesz – tette hozzá – nem tudja az erdélyi magyarok véleményét úgy képviselni bármely külhoni fórumon, hogy annak a hitelét ne rontaná le az, ha az RMDSZ nem zárkózik fel mögé, „illetve még pontosabban: nem előz meg bennünket egy lépéssel, hiszen mégis csak az ő véleménye számít, bármely fórumról beszélünk”. A magyar állampolgárság megszerzése kapcsán elmondta, hogy a rövidesen érvénybe lépő törvény célja akadálymentessé és diszkriminációmentessé tenni a folyamatot, ami csak a határon kívüliek egyéni kérelmei alapján kezdődhet el. (MTI)
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)
2010. november 10.
Cégér nélküli erdélyi magyarok
Néhány kivétellel Marosvásárhelyen szinte az összes erdélyi magyarnak is nevezett intézmény, illetve civil szervezet homlokzatáról hiányzik a cégtábla. Egyesek pénz-, mások időhiányra hivatkoztak akkor, amikor a Krónika arra volt kíváncsi, hogy nyilvánosság előtt miért nem vállalják cégérük által is erdélyi magyarságukat.
Mindazok, akik valamilyen okból kifolyólag még nem függesztették ki intézményük nevét, vagy a tábláról éppen az erdélyi magyar jelzőt hagyták ki, elismerték, hogy nem hatósági nyomásra döntöttek így.
Száz lejt spórolt a Sapientia
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem koronkai campusa felé kanyarodva nagyméretű tábla mutatja a Csereerdő alatti hajdani gyümölcsös felé vezető irányt. A zöld alapon fehér betűs pannón az intézmény logóján és az irányjelző nyílon kívül csak ennyi áll: Sapientia Tudományegyetem. „Én egy dolgot tudok: amikor megrendeltük a táblát, kiderült, hogy ahhoz, hogy a Sapientia szó alá kiférjen az Erdélyi Magyar Tudományegyetem is, olyan kicsi betűket kellett volna használni, hogy azokat senki nem látta volna” – magyarázta lapunk kérdésére a döntés okát Dávid László rektor. Ugyanezt hozta fel az intézmény gazdasági igazgatója, Balázs Mihály is. Szerinte az egyetem teljes, hivatalos nevében még az alapítvány, illetve a Kolozsvár szó is szerepel.
„A rövidség és az olcsóság okán döntöttünk így” – szögezte le. Egy pannók készítésére szakosodott cég tulajdonosa lapunknak kiszámította, ha az egyetem vezetősége nagyvonalúbban kezelte volna a táblagyártással járó kiadást, a szükséges egy négyzetméterrel nagyobb felületért 80–90, vagy legtöbb száz lejjel terhelte volna tovább az idei költségvetését. Dávid László rektor viszont megígérte: hamarosan új táblát szerelnek, amelyen már az a megnevezés áll, amit a kormánynak címzett akkreditálási kérvényben is használnak: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
A pénz vagy az idő hiányzik
Mint kiderült, a pénz nem csak a Sapientián jelent gondot. A Real hipermarket egyetlen butikbérlője, amely nem rendelkezik cégtáblával, az az Erdélyi Magyar Könyvklub. Az ízlésesen berendezett könyvesüzlet kirakatára is mindössze két hete került ki a Librăria Litera Könyvesbolt felirat. Az elárusítónők készítették színes, öntapadós anyagból, kézzel, önszorgalomból. „Nehéz egy könyvkereskedést fenntartani, ezért szegények vagyunk. Csupán a havi bér 4500 lejre rúg” – fejtette ki a céget irányító Kósa Géza. A vállalkozó azonban hozzátette: a jövőben elkészül a cégtábla is, amelyen, akárcsak a vállalkozás nevében, helyet kap az erdélyi magyar jelző is. Kósa azon meggyőződésének adott hangot, miszerint a felirat nem zavar majd senkit. „Nincs mitől félnünk, elvégre a Romániában bejegyzett cég neve is így szól: Erdélyi Magyar Könyvklub Kft. A gyergyószentmiklósi boltunkon a magyar és a román felirat mellett székely rovásírással is hirdetjük, mi működik az üzlethelyiségben” – részletezte a vállalkozó.
A könyvklubnál jóval nagyobb költségvetésből és különböző támogatásokból gazdálkodó Erdélyi Magyar Televízió sem jutott még addig, hogy épülete bejáratánál jelezze, mi is működik a kapun túl. Az intézmény igazgatója, Szepessy Előd szerint nem az anyagiak, hanem az időhiány szólt közbe. „Ez valóban egy olyan mulasztás, amit hamarosan orvosolnunk kell. Az épületben működő Erdély FM rádióadóval közös cégtáblát készíttetünk” – ígérte Szepessy. „Szó sincs arról, hogy ne vállalnánk erdélyi magyarságunkat. A tábla megvan, ott volt, majd tatarozás után ismét a helyére kerül” – szögezte le Csegzi Sándor, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Maros megyei elnöke is.
A fizikus, aki egyben a város alpolgármestere, elmondta, az általa irányított civil szervezet a hivatalos megnevezésben is használja a magyar nevét. Csegzi számításai szerint a tábla legkésőbb december 15-éig felkerül a Bolyai János Tudomány és Technika Házára. 208 évvel ezelőtt éppen ezen a napon született a híres matematikus, akiről az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság elnevezte a Kőrösi Csoma Sándor utcai székházát. A település alpolgármestere továbbá fontosnak tartotta elmondani, hogy eddig egyetlen szervezetnek vagy személynek sem esett semmiféle kellemetlensége azért, mert a cégtáblán is vállalta erdélyi magyarságát. „Marosvásárhelyen nem szereltek le és nem festettek le efféle cég- vagy intézménynévtáblákat. A városháza pedig minden további nélkül engedélyezi a használatukat” – nyomatékosította Csegzi.
Ezt Vitus Örs, a Jobbik Baráti Körének marosvásárhelyi elnöke is megerősítette, mondván, hogy sem az önkormányzat, sem más hatóságok nem gördítettek akadályt a szervezet itteni megtelepedésének útjába. Ennek ellenére a Marosvásárhelyen irodát működtető, szélsőségesnek tartott anyaországi párt sem sorolta a prioritásai közé, hogy cégtáblán is jelezze ittlétét. Mint arról beszámoltunk, Szegedi Csanád jobbikos európai parlamenti képviselő még a nyár eleji irodaavatón megígérte, hogy a szekrény tetején porosodó, piros-fehér-zöld keretbe fogott tábla kikerül az Ifjúsági utcai irodaház homlokzatára. Azonban azóta sem a főbejárathoz, sem a kapusfülke mellé, de még csak az utolsó emeleti bejárati ajtójukra sem függesztették ki szervezetük nevét.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)
2010. december 3.
Ilyen a román jogállam és demokrácia
A Jobbik magyar parlamenti pártot az Európai Parlamentben képviselő Szegedi Csanád székelyföldi EP-irodája az alábbi közleményt juttatta el december 1-jén este a sajtóhoz.
A Marosvásárhelyi Jobbik Baráti Kör megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a Székely Gárda nyolc tagját, akik Kolozsváron kívántak megemlékezni a Székely Hadosztály megalapításáról, a rendőrség és a csendőrség helyi egységei ma délután letartóztatták.
Mint az közismert, a megemlékezéshez engedély nem kell, így hamis az az érv, mely szerint ennek hiánya okozta volna előállításukat. Ugyanakkor szeretnénk felhívni a köz figyelmét, hogy ma délelőtt a magyarellenes üzeneteket közvetítő Noua Dreaptă szervezet annak ellenére tarthatta meg marosvásárhelyi felvonulását, hogy engedélyüket a polgármesteri hivatal visszavonta. A Noua Dreaptă tagjait nem tartóztatták le, a felvonulásukat nem oszlatták fel, így érthetetlen, hogy a 21. század Európájában miért alkalmaz kettős mércét az állam.
Véleményünk szerint a letartóztatott gárdistákat azonnal szabadon kell engedni, a megemlékezésük lebonyolítását pedig nem lenne szabad megakadályozni. Ezt kívánja a szabad véleménynyilvánításhoz való jog tiszteletben tartása is, amelynek kivívásáért mind románok, mind magyarok életüket áldozták 1989 decemberében. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. március 10.
A Jobbik Baráti Kör nyilatkozata Vona Gábor kitiltása kapcsán
A marosvásárhelyi római katolikus plébánia ma este visszamondta a Jobbik Baráti Körrel kötött megállapodását, így a meghirdetett lakossági fórumot sem tudjuk megtartani. Szomorúan tudatjuk hát, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnökének péntek délután Marosvásárhelyre tervezett előadása elmarad. Azonban még szomorúbbak vagyunk amiatt, hogy eddig ismeretlen emberi jogvédő szervezetek, valamint a Pro Európa liga általunk értelmetlennek vélt és ellenünk intézett kirohanásai elégségesek voltak arra nézve, hogy a marosvásárhelyi katolikus egyházat hátralépésre kényszerítsék.
Nem tudjuk elfogadni azt, hogy a Kárpát-medencei népek megbékéléséről szóló előadás, a közép-kelet-európai unió elképzelése lenne a legnagyobb veszély, amely Marosvásárhely lakosságára leselkedik. Túl ezen, azon is érdemes elgondolkodnunk, hogy miközben a Jobbikot a magyarországi pártpolitika exportálásával vádolják, a Deus Providebit Tanulmányi Házból való kitiltásunk időben gyanúsan közel van a 2/3-dos hatalommal bíró Fidesz-tag Kövér László Marosvásárhelyre történő látogatásával. Összeesküvés-elméletekbe gyártásába nem akarunk belemenni, azonban a nyilvánvalót sem kerülhetjük meg.
A marosvásárhelyi magyarság vezetésére termett intézmény, jelesül a helyi római katolikus plébánia úgy látszik nem érdekelt abban, hogy a Kárpát-medencében tartós béke jöjjön létre az itt elő népek között, a magyarországi napi politikai érdekek keresztmetszetében megméretett és híjával találtatott. Kénytelen vagyunk levonni a tanulásgot: a valós alapoon nyugvó béke, a Kárpát-medencei népek boldogulása egyeseknek csak jól csengő választási szlogen, míg a Jobbik számára kitűzött cél. Ahogy a ripacs fél a tehetségtől, úgy fél a jelenlegi magyar politikai elit a Jobbik valós problémákra reagáló, életképes és nem szélsőséges programjától.
"Ne menjen le a nap a te haragoddal" – tartja a keresztény mondás, így mi sem hargszunk az utolsó pillanatban bekövetkezett gáncsoskodások miatt, azonban jelezzük: Jézus befogadásra, szeretetre tanít mindannyiunkat és nem arra, hogy eltaszítsuk magunktól a segítő jobbot!
Szebb jövőt!
Marosvásárhelyi Jobbik Baráti Kör
Erdély.ma
2011. április 20.
Bolondítás
Bolondítják az erdélyi magyarságot! S ez még enyhe kifejezés. Hallgatom az MR1-Kossuth Rádiót, amint a határon túli magyarok műsorát ismétli. Elsőnek a Mátyás-szobor (újra)avatásáról készült összeállítást adják le. Heten beszélnek. A legelején, látszólag a legfontosabb, Tőkés László, az EMNT titkos szavazással meg nem méretett elnöke, utoljára Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Holott a valóságban, mint a tévében is láthattuk, éppen fordítva volt. Istenem, hát ennyire megmásítja a tényeket a magyar nemzeti rádió, amely minden másnál hitelesebb kellene hogy legyen?! – füstölgök magamban. Lám, a politika irányította média fittyet hány a valóságra, azt helyezi előtérbe, ami gazdája számára fontosabb. Pedig közismert: a volt püspöknek semmi, de semmi köze a szoborcsoport felújításához, annál több Markónak és Kelemennek!
A pesti kormány gyeplőjével működő közszolgálati média el akarja hitetni velünk, hogy ennek a fordítottja igaz. Vagyis mi, akik itt élünk, vakok vagyunk, nem az történik, ami szemünk előtt zajlik és aminek részesei vagyunk, hanem az, amit ők Budapestről láttatni akarnak.
Számos ilyen esetet idézhetnénk, amikor nem a cselekvőket nyomják előre, hanem azokat, akik szép magyar köpenyt öltenek és Pest szája íze szerint szólnak! Akaratlanul is eszünkbe juttatva a Széchenyi mondást: mert valaki magyar, még nem erényes ember!
Az erdélyi magyarság ügyeibe való nyílt pesti beavatkozást (vele azt a játékot, hogy az ő kedveltjeiken kívül a többi magyar véleménye nulla) immár a szélsőjobboldaliak is kezdik unni. Pár napja idéztük az ÚMSZ-ben Vitus Örsöt, a marosvásárhelyi Jobbik Baráti Kör frissen lemondott elnökét: „Elegem van abból, hogy a magyarországi politikusok megpróbálnak beleszólni a mi sorsunkba!”. Említette Markó Béla kongresszusi beszédét: „Ritka jó, higgadt beszéd volt, okosan érvelt amellett: mi jobban tudjuk, mi van velünk”.
Az a pesti illúziókeltés, amely szerint ők megoldják a határon túli magyarok problémáit, például a kettős állampolgársággal, különösen az egyoldalúan tájékozódó egyszerű embereket bolondítja.
Vannak, akik csakugyan elhiszik, hogy most már minden jó lesz, mert hát Pesthez tartozunk, s nem veszik észre: a politika eszközei vagyunk. De még azt sem, hogy Pestnek sem kellő pénze, sem jogi lehetősége nincs ahhoz, hogy bennünket érezhetően támogasson. Ideje józanodni: tetszik, nem tetszik, a mi sorsunk továbbra is itt dől el, ahol élünk és adót fizetünk! Sajnos, de továbbra is sokkal inkább Bukarestben, mint Budapesten.
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. december 1.
Csíkszeredában őrizetbe vették a Noua Dreapta „vendégváróit"
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai és szimpatizánsai, élükön Toroczkay Lászlóval, a koradélutáni órákban kivonultak Csíkszereda utcáira, hogy békésen legyenek jelen a december 1-i ünnepségeken. Erről az akcióról már több mint egy héttel ez előtt közleményt hozott nyilvánosságra, amelyben arra figyelmeztetnek, hogy a Noua Dreapta szélsőséges szervezet székely városokban szándékozik megtartani nacionalista vonulását december elsején. Közleményükben leszögezték, a HVIM úgy gondolja, eljött az ideje, hogy ennek a sovén őrjöngésnek, illetve a magyar és székely nemzet gyalázásának véget kell vetni.
Csíkszeredában már a szerdán délutántól sűrűbben járőröztek a csendőrök, és minden csoportosulást feloszlattak. Ma a déli órákban őrizetbe vettek, majd előállítottak tizenöt személyt, akik a Noua Dreapta felvonulása ellen kívántak tiltakozni. A Marosi Polgár honlap információi szerint a csendőrség ezt abból következtette ki, hogy a fiatalok igazoltatása és megmotozása során transzparenseket és zászlókat találtak náluk. A honlap szerint az egyik transzparensen ez állt: „Mindenki menjen vissza a dédnagyapja sírjához!"
A fiatalokat, akik HVIM-tagok, a marosvásárhelyi Jobbik Baráti Kör tagjai, illetve az ezekkel szimpatizálók, azzal vádolják, hogy meg akarták akadályozni Románia nemzeti ünnepének megünneplését Csíkszeredában.
Meg nem erősített információk szerint az őrizetbe vett személyek között van Toroczkai László, a HVIM elnöke is. 
Marosvásárhelyi rádió
Erdély.ma
2012. február 11.
A kollektivizálásról
A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság legutóbbi találkozóján László Márton történész jól dokumentált, érdekes és figyelemre méltó előadást tartott A vidéki társadalom és gazdálkodási mód átalakítása 1949-1962 között címmel. Az előadás írott anyaga több mint hatéves munka eredménye, amely fiatalok és idősek számára egyaránt érdekes, tanulságos olvasmány lehet.
A vidéki társadalom állami függésbe kényszerítése
A tanulmányozott 13 év alatt a hatalom érvényesítette a kommunista ideológiát: megszüntette a társadalmi és vagyoni egyenlőtlenségeket, minek következtében újratagolódott a vidéki társadalom. Addig volt: földműves, gazda, nagygazda. A kommunista felosztás szerint: nincstelen, szegény-, középparaszt, kulák. A kulák az akkori hatalom ellensége volt, mert vállalkozása volt, fizetett munkaerőt alkalmazott, sok földje volt. És mivel nem tűntek el egyik napról a másikra, ún. osztályharc alakult ki. 1947-ben megalakították a napszámosok szakszervezetét a kulákok ellen. Következtek az erőszakos fellépések, mint a kulákok “leleplezése”, “korlátozása”, gyerekeik tanintézményekből való eltávolítása. Növelt gazdasági terheket róttak ki rájuk a “földfelajánlással”. A helyi közigazgatás vezetői párthű nincstelen és szegényparasztok lettek, akik vakon hajtották végre a parancsokat. A vidéki társadalom állami függésbe kényszerült. 1950-1951-ben a tűzifa- kiutalást miniszteri határozattal szabályozták: előbb tüzeljék el a kukorica- és napraforgószárat, csak utána kapnak tűzifa-kiutalást. Az eredmény: a kétségbeesett emberek eltüzelték kerítéseiket, a fahidakat, a fakorlátokat. Megtiltották a háztájiban tartott állatok levágását. A tulajdonosok nem rendelkezhettek szabadon saját javaikkal. Így a gazdák berendezkedtek az önellátásra, a vidéki társadalom modern jobbágysorsra jutott. Az akkori hatalom érvényesítette totalitárius szemléletét, mindent ellenőrzés alá vont. A munkaerőt az “önkéntes”, a “hazafias” munka bevezetésével vonta ellenőrzése alá, az állampolgárok anyagi javait az “önadóval”, a “földfelajánlással”, amelynek következménye volt a rendszeres és tudatos leszegényítés. A mezőgazdaság jövedelmét az iparosításra fordították, ennek érdekében tagosították a földeket, gépesítettek egyes mezőgazdasági munkálatokat.
Tömeges kollektivizálás gyilkosságokkal is
A termőföld állami tulajdonba került, a mezőgazdasági termelést állami ellenőrzés alá vonták. Olyan kényszerítő módszereket alkalmaztak, mint: kényszermunka, elbocsátással való fenyegetés, rokonság meggyőzésére kényszerítés, zaklatás, fogva tartás, túszejtés, kilakoltatás, zsarolás. De nem riadtak vissza az erőszakos módszerektől sem: fizikai bántalmazás, kivégzés. A tömeges kollektivizálás időszakában egy-egy nagygazda házát foglalták le székháznak. Megyénkben a kollektivizálás során a következő személyek vesztették életüket: Vadasdon 1949. augusztus 7-én Sántha József kántortanítót gyilkolták meg. Nyárádszeredában 1949. augusztus 9-én Kacsó István gazdálkodó veszítette életét. 1950-ben, mert nem akartak beállni a kollektívbe, további hat embert gyilkoltak meg: Vadadban (július 21.) Kiss István gazdálkodót, Mezőbodonban (augusztus 2.) Bihoreanu Viorel gazdálkodót, Marosoroszin (augusztusban ) Lâlut Remus gazdálkodót, Maroslekencén (augusztus 11.) Brustur Remus polgármestert, Udvarfalván (augusztus 13) Nagy László gazdálkodót, Mezőszilváson Grindean Ioant. Márkodon egy férfi a kollektív gazdaságban megölte a brigádos fiát. Vadadban 1953-ban egy kulák öngyilkosságot követett el kilépési próbálkozása után. Maros megyében 1950 októberéig 39 kollektív gazdaság alakult, az ingatlanelkobzások nyomán károsult családok száma 52 volt.
Kollektivizálás elleni megmozdulások
Talán kevesen tudják, hogy 1950 szeptemberében a volt Kis-Küküllő megyében, Radnóton, Oláhsályin, Oláhkocsárdon, Kincsesen voltak megmozdulások, amelyek kisebb mértékben kihatottak Kutyfalvára, Kerelőre, Kerelőszentpálra. 1950 szeptemberében a volt Háromszék megyében is kollektivizálás elleni tiltakozások voltak. A megmozdulások nyomán nagyon sok személyt egyszerűen elvittek ismeretlen helyekre. 1951-ben kollektívellenes tüntetés zajlott Marosvásárhelyen is, a pártszékház előtt. A kollektivizálási kudarc miatt 1951 szeptemberében leváltották a Maros Magyar Autonóm tartomány pártbizottságának titkárát, Nagy Mihályt és a mezőgazdasági ügyekért felelős titkárt, Danescu Petrut. A hatalom 1953-1958 között a mezőgazdasági társasok szervezését helyezte előtérbe. 1958-1962 között a közös gazdaságokat átszervezték kollektív gazdaságokká. 1961. augusztus 28-án leváltották Csupor Lajost, a tartományi pártbizottság elsőtitkárát, az ok: lemaradás a kollektivizálásban. 1962-ben, a kollektivizálás befejezésének évében 17 ezer agitátor és 3 ezer helyi képviselő vett részt a kollektivizálásban.
A kollektivizálás társadalmi-gazdasági következményekkel járt: az ország lakosságának 70%-a vidéken élt, jórészt önellátóak voltak – ezek állami függőségbe kerültek, megkezdődött az elvándorlás vidékről, csökkent a vallásosság, egyes egyházi ünnepek eltűntek, a fonó, aratóbál stb. megritkult és megváltozott az értékrend.
Kilyén Attila
Népújság (Marosvásárhely)
2012. augusztus 22.
Ház ablakok nélkül: az EMI bemutatkozása
A Kolozsvári Magyar Napok utolsóelőtti napján az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), nemzeti jellegű ifjúsági- és civil szervezet és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), országos, ifjúsági szervezeteket tömörítő ernyőszervezet közös programjaként került megrendezésre az immár tízéves EMI-t bemutató előadássorozat. Az eredeti szándék szerint két, jellegét tekintve elkülönülő programkínálat egyetlen bemutatkozássá sűrűsödött: az erdélyi öntudat szélsőséges és/vagy nemzeti voltáról tervezett véleményütköztetés – a felkért vitapartner jelenléte híján – meghiúsult. A bemutatkozás első részének résztvevői Sorbán Örs Attila, az EMI alelnöke és Szakács Júlia, EMI titkár, a második részben Bozsó Imre Lehel, a MIT elnöke kérdezte Soós Sándort, az EMI alapító elnökét.
A szervezet célkitűzéseit taglalva, a hangsúly „az egészséges erdélyi magyar öntudat” elterjesztésére helyeződött, ami – a szervezet alelnöke szerint – visszaszorulóban van. Ennek érdekében tevékenységük nagy részét honismereti előadások megszervezése, az erdélyi magyarok jogérvényesítési törekvései (úgy, mint az önálló Bolyai Egyetem visszaállítási kísérlete, székelyföldi és érmelléki területi autonómiatörekvések, teljes jogú magyar nyelvhasználat kivívása, magyar nyelvű utcanevek visszaigénylése, a kolozsvári Mátyásszoborcsoport körül kialakult tábla-, vagy a sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy), továbbá a történelmi tragédiák emlékének ápolása teszik ki.
Az EMI szervezeti kapcsolathálójáról nyilatkozva, egyfajta stratégiai lavírozást lehetett megfigyelni a szélsőségesnek bélyegzéstől való félelem és az ideológiai preferenciák kinyilvánítása között: habár a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és Jobbik Baráti Kör (JBK) szervezeteinek tagjaival magánszemélyi kapcsolatokat szorgalmaz, de a civil szférában ez átgondolandó. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szervezeteit fenntartásokkal kezeli, a MIT-tel jó kapcsolatot ápol. Az előadók hangsúlyozták, hogy szervezeti kapcsolataik csak rokon szellemiségük mutatója és semmilyen pártpolitikai irányítás alatt nem állnak.
„[…] hogy helyre billentsük az erdélyi magyarság sorsát” – olvasható a szervezet honlapján található interjújában, összegezvén az EMI létrejöttének miértjeit. Csakhogy a problémáinkat egyedül nem tudjuk megoldani.
Az előadás retorikája egyértelműen az ellenségkonstruálás irányába mutatott, olyan szimbolikus fogalmaktól telítve, mint „harc”, „küzdelem” vagy „visszafoglalás”. A „másik oldalra tekintés” azzal a nem túl bizalomgerjesztő gondolattal zárult, miszerint: „nem kell az összes románt kiirtsuk – van, aki ezzel nem ért egyet”. Erre az attitűdre talán nem csak az erdélyi társadalomnak, de az erdélyi magyaroknak sincs szüksége.
Mindemellett kétségtelen: a szervezet munkásságát az építkezés, védekezés vagy tettre-készség jellemzi, csakhogy ezt a házat ablakok nélkül építik. „Találjuk meg azokat a fiatalokat, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint mi” – hangzott el az alapító elnöktől. Azonban az értelmiségi lét: a kényelmetlenség vállalása. A kényelmesség és egyformaság esetleg biztonságot nyújthat, de a problémát nem oldja meg.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. június 4.
Sipos Zoltán
CSAK LEGENDA?
Kemény székely legények: magyar nemzeti radikálisok Erdélyben III.
A Jobbik területi szervezetei nem túl aktívak, a Székely Gárda a megszűnés szélén billeg, Csibi Barna Kárpátaljára költözött.
Nem kis port kavart a Jobbik erdélyi terjeszkedésével. De mint utólag kiderült, az EP-képviselői irodák sok vizet nem zavartak, a területi szervezetek pedig folyamatosan emberhiánnyal küszködnek. Cikksorozatunk harmadik részében a Jobbik erdélyi tagszervezete mellett bemutatjuk a Székely Gárdát is, mely „inkább csak legenda”.
Az egészen kis csoportokat leszámítva jelenleg három-négy fontosabb magyar radikális szervezet is működik Romániában. Bár mindegyik kapcsolódik ilyen vagy olyan formában valamelyik magyarországi szélsőséges szervezethez, ezek nem a magyarországi szervezetek kicsinyített másai.
A legfeltűnőbb különbség a nyilvános diskurzusban érhető tetten: míg Magyarországon főként az euroatlanti szervezetekkel kapcsolatos szkepticizmus, az antiszemitizmus és a cigányság problematikája foglalkoztatja a nemzeti radikálisokat, addig Erdélyben inkább a kisebbségi lét különféle problémáit, Székelyföld autonómiáját tematizálják.
Foglalkoznak még szimbólumhasználattal (a székely zászló használata állandóan szálka a román hatóságok szemében), nyelvi jogokkal. Ezen kívül tüntetéseken, megemlékezéseken vesznek részt, koszorúznak. Ezek a témák egyébként a mainstream erdélyi magyar pártokra is jellemzőek. A radikális szervezetek annyiban képviselnek mást, hogy azok sokszor nem ismerik el a trianoni határokat, és esetenként az erőszakra mint a cél eléréséhez szükséges, legitim eszközre tekintenek.
Jelen sorozat az említett négy szervezet vezéregyéniségeivel való háttérbeszélgetéseken alapul. Bár tisztában vagyunk vele hogy ezen szervezetek között óriási különbségek vannak, az anyag egységes keretét az képezi, hogy a beszélgetések során főleg a szervezeti felépítésre, célkitűzésekre, finanszírozásra és más szervezetekkel való együttműködésekre kérdeztünk rá.
Határon túlról kevesebb, mint 3 ezer szavazatot kapott az országgyűlési választásokon a Jobbik, annak ellenére, hogy ez az egyedüli magyarországi párt, mely Erdélyben tagszervezetekkel rendelkezik. A terjeszkedés néhány éve indult. Szegedi Csanád 2010-ben nyitott EP-képviselői irodát Marosvásárhelyen, majd 2011-ben Szatmárnémetiben. Akkoriban a Magyar Polgári Párt fele tettek gesztusokat: a szatmári irodát Jánosi Annától, az MPP Szatmár megyei alelnökétől bérelték, az ideiglenes irodavezető pedig az MPP Szatmár megyei szervezetének elnöke lett. A megnyitón Szegedi kijelentette, a Jobbik stratégiai partnerségre törekszik a Magyar Polgári Párttal.
Erdélyben sok vizet nem zavartak
Az irodák azonban sok vizet nem zavartak. A kezdeti felhördülés után nagy lett a csend az irodák körül. Hírértékű esemény itt nem történt, talán azt leszámítva, hogy a marosvásárhelyi irodavezető, egyben a városbeli Jobbik Baráti Kör elnöke, Vitus Örs 2011-ben a párt vezetésével való nézeteltérésekre hivatkozva lemondott. Úgy tudjuk, Szegedi Csanádnak párton belül szemére is hányták, hogy Erdélyben nem csinált semmit.
2012 nyarától, Szegedi Csanád jobbikos tisztségeiről való lemondásával az irodák végképp jelentőségüket vesztették. A marosvásárhelyi iroda sorsáról nem tudunk semmit, a szatmárnémeti, Hám János utcai iroda azonban ma is létezik: az orosz kapcsolatai miatt kémkedéssel vádolt Kovács Béla vette azt át Szegeditől. Szatmártól nem messze, a kárpátaljai Beregszászon amúgy szintén van irodája Kovácsnak.
Alulról is építkeznek
Ezzel párhuzamosan a Jobbik alulról is elkezdett építkezni Erdélyben: összesen nyolc megyében jöttek létre fiókszervezetek.
A közhiedelemmel ellentétben azonban ezek nem irodák, hanem néhány tucat párttagból álló kis alapszervezetek. Egy központi iroda hangolja össze az erdélyi szervezetek munkáját, mely 2014. januárjában nyílt Székelyudvarhelyen.
Személyes kapcsolatok
Akár a többi szervezet esetében, itt is a személyes jó viszonyok határozzák meg a pontszerű együttműködéseket. Úgy tudjuk, az erdélyi HVIM-mel jó a viszony, az EMI viszont kevésbé a helyi szervezetekkel, inkább a Jobbik országos vezetőségével van szoros kapcsolatban.
Valószínűleg ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy Szávay István a nagyváradi EMI-székházban tartott sajtótájékoztatót: az EMI elnöke szerint itt egyszerű baráti szívességről volt szó, az EMI nem járul hozzá erdélyi pártépítéshez. A Jobbik ifjúsági tagozata ugyanakkor az EMNP ifjúsági szervezetével, a Mintával is jó kapcsolatot ápol.
Mindennek ellenére azonban a Jobbik Erdélyben távol áll attól, hogy magyarországi mintára integrálni tudjon különféle szubkultúrákat, és így számottevő mozgalommá nője ki magát – kommentált megkeresésünkre egy szociológus.
Emberhiány a legnagyobb probléma
Egy másik radikális szervezet vezetője szerint az emberhiány a Jobbik építkezésének a legnagyobb nehézsége. Minden szervezet figyeli, keresi a fiatal tehetségeket, próbálja őket saját holdudvarában tudni. Mivel az erdélyi „piac” telített, nulláról csakis a már létező szervezetek aktivistáinak az elcsábításával lehet ütőképes csapatot létrehozni. A Jobbik azonban nem rendelkezik olyan vonzó, Erdély-specifikus üzenettel, mely ezt lehetővé tenné – állítja forrásunk, aki szerint a jelenlegi jobbikosok szervezői kapacitása nagyon alacsony.
Budapest fele való információközvetítés
A Budapest fele való információközvetítésben látja az erdélyi Jobbik-alapszervezetek legfőbb feladatát Erdély Béla, a Jobbik kolozsvári fiókszervezetének elnöke. Elmondása szerint egyik alapvető tevékenységük az, hogy jelentéseket készítenek az erdélyi magyarok problémáiról, és azokat elküldik a budapesti központnak. Ezek az információk aztán segítik a Jobbikot megérteni az erdélyi helyzetet.
Bár a Jobbik Romániában nem rendelkezik jogi személyiséggel, az alapszervezetek ugyanúgy működnek, mint bármelyik magyarországi Jobbik-alapszervezet. A tagfelvétel, toborzás is hasonló feltételekkel működik, az erdélyi tagok száma valamivel több, mint 300.
Mivel a Jobbik nem honorációs alapon építkezik, az alapszervezetek költségvetési támogatásban nem részesülnek. Elvileg a területi szervezetek elnökei sem kapnak pénzt munkájukért, bár létezik egy szervezői keret.
Nincs is feltétlenül szükség sok pénzre: az erdélyi jobbikos rendezvények kis költségvetésűek, megemlékezésre, évfordulóra, koszorúzásra akár a tagok is össze tudnak pótolni – mondta Erdély Béla.
Nagyobb szabású rendezvény megszervezésére viszont lehet pályázni. A közelmúltban a HVIM-mel közösen megszervezett Mátyás Király Hagyományőrző Napok támogatói között például ott van a Jobbik által alapított Gyarapodó Magyarországért Alapítvány.
A történész végzettségű Erdély szerint ugyanakkor a Jobbik választási eredményei egyáltalán nem érintették a fiókszervezetek működését. A szavazatokat illető számszerű elvárások nem is voltak megfogalmazva a Jobbik központi vezetősége részéről.
A Székely Gárda
Vagy feloszlott már, vagy pedig a megszűnés határán van az erdélyi magyar radikális szervezetek leghírhedtebbje, a Székely Gárda (teljes neve: Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakasza). „A Székely Gárda inkább csak legenda” – jegyezte meg egy interjúalanyunk nevetve.
Vezetőjét, Mikola Bélát márciusban kommandósok toloncolták ki az országból, miután öt évre nemkívánatos személlyé lett nyilvánítva. Ugyanakkor legismertebb aktivistájuk, a csíkszeredai Csibi Barna tavaly barátnőjéhez költözött Kárpátaljára. Úgy tudjuk, egy további gárdista külföldön vendégmunkáskodik.
A Székely Gárda, illetve név szerint Csibi Barna számos, nagy feltűnést keltő akció kezdeményezője: például Dávid-csillagot festettek egy áruház bejárata elé.
Csibi hosszú időn át rendszeresen blogolt (internetes naplója részletesen dokumentálja a Székely Gárda működését és pereit), sőt, elmondása szerint a hírhedt szélsőjobbos kuruc.info-nak is küldött cikkeket, a központi, szerkesztőségi e-mail címre.
Csibi Barna akkor vált országosan ismertté, amikor 2011. március 14-én Csíkszereda központjában „elítélt”, majd felakasztott egy Avram Iancut szimbolizáló szalmamábot.
Vagy teljesen hülye, vagy beépített ember
Csibi Barna vagy teljesen hülye, vagy beépített ember, akinek a célja lejáratni mindenkit – mondta egyik, Csibit ismerő interjúalanyunk. Más beszélgetésekből az derült ki, hogy Csibi összeférhetetlen, kezelhetetlen figura, aki gyakorlatilag az összes, nemzeti oldalon álló erdélyi szervezetben megfordult már, és akit viselt ügyei miatt ma már sehol nem látnak szívesen.
„Ha lehet többet csinálni, miért csináljuk a semmit?” – kommentálta saját pályáját Csibi. A beszélgetés során értésünkre adta, hogy az EMI-s szerepvállalása azért ért véget, mert túl sok munkával járt.
A HVIM-mel viszont ideológiai különbségek miatt ment össze. A Vármegyések – szerinte tévesen – az autonomista vonalat képviselik, míg Csibi álláspontja az, hogy a székelyek önálló népként kell meghatározzák saját magukat, csakis így lehet joguk a saját államhoz.
Végül a Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalja félig-meddig hivatalosan, de befogadta a „kemény, székely legényekből álló” szakaszát.
Az Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakaszának a romániai jogi személyiségként való bejegyzése azonban kudarcot vallott (a jogi hercehurcáról bőséges anyag Csibi blogján), így az erdélyi sajtóban többször hivatkozott Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület valójában soha nem létezett.
Az Avram Iancu-akasztás Csibi Barna pénzügyőri karrierjét is derékba törte. Az országos felháborodás hatására Csibit a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóságról Abrudbányára, Avram Iancu szülővárosába helyezték át. Ott viszont tüntetők fogadták, akik azt kérték, nyilvánítsák nemkívánatos személlyé. Az Országos Adóhatóság erre Bukarestbe rendelte, ahol viszont Steaua szurkolók várták. Csibi nem jelent meg új munkahelyén, így kirúgták.
Beszélgetésünk során Csibi arról panaszkodott, élete teljesen ellehetetlenült Romániában politikai szerepvállalása miatt. Kis, pólókat, kitűzőket és más radikális emléktárgyakat forgalmazó boltjára, a Hunnia Serv SRL-re látványosan rászálltak a hatóságok: „nem tehetem meg, hogy illegálisan csináljak bármit is” – fogalmazott.
A Székely Gárda elleni, illetve a szervezet által indított perek pénzügyileg teljesen felőrölték, akkor is, ha Csibi saját maga látta el a képviseletet. A volt aktivista szerint sosem volt szervezetüknek támogatója, az egész „no budget” alapon működött. Felírjuk egy kartonra, hogy „Székelyföld nem Románia!”, ha az üzenet ütős, akkor működik, ehhez nem kell pénz – mondta. Trandindex.ro
2014. november 10.
Gaal György: Egy könyvtárigazgató emlékiratai
Gyalui Farkas (1866–1952) neve ma már kevesek számára ismert, pedig legalább egy fél századon át Kolozsvár értelmiségi köreiben fogalomnak számított. Jó tollú újságíró-szerkesztő, a magyar és francia irodalomtudomány doktora, 1891-től az Egyetemi Könyvtár munkatársa volt. Könyvtártudományból – elsőként Magyarországon – magántanári habilitációt szerzett, s a hatalomváltozásig tanította e tárgyat az egyetemen, 1911-ben a rendkívüli tanári címet is megadták neki. 1892–1902 között öt kötetben sajtó alá rendezte a könyvtár szakcímjegyzékét, így nem csoda, hogy 1900-ban – Ferenczi Zoltán Budapestre távozását követően – ő lesz a könyvtár megbízott vezetője, majd Erdélyi Pál főigazgatósága idején 1911-ben igazgatói címet kap, s a könyvtárvezetés nagyrészt rá hárul. A századfordulón őt küldik külföldi tanulmányútra, amelynek tapasztalatai sokban hozzájárulnak az új, 1907-ben emelt könyvtárépület megtervezéséhez, s rá hárul a könyvállomány ide történő átköltöztetése is. A magát minduntalan szabadságoltató Erdélyi helyett Gyaluinak kell átvezetnie a könyvtárat az első világháború megpróbáltatásain, s a hatalomváltozás esztendein. A román egyetem is megtartja műszaki igazgatónak, s így az egyetemi és a múzeum-egyleti könyvtár magyar kincseit meg tudja óvni minden bántódástól. 1926-ban nyugdíjazzák. Utána főleg emlékező publicisztikával, gróf Teleki Sándor és Ujfalvi Sándor életregényének megírásával foglalkozik. Az Erdélyi Irodalmi Társaság oszlopos tagja, tiszteletbeli elnökéül választják, megírja ennek történetét is. A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond és a budapesti Petőfi Társaság szintén tagságával tünteti ki.
Gyalui irodalmi munkásságáról nyomtatásban közzétett bibliográfiát készített (1933, 1942), hagyatékának sorsáról azonban nem tudunk, feltételezhetően szétszóródott. Az sem volt közismert, hogy Gyalui egész élete alatt önéletrajzi feljegyzéseket készített, amelyeket aztán emlékirattá dolgozott fel. Úgy tűnik, hogy három kötetesre tervezte ezt a művét: az első a világháború előtti időkről szólt, a második az 1914–1921 közötti időszakról, s talán egy harmadik a 20-as, 30-as évekről. A középső rész gépirata került Miklósi Sikes Csaba építész és helytörténész kezébe az 1980-as években, s ő azt a Református Gyűjtőlevéltárba helyezte megőrzésre. A gépiratot most Sas Péter sajtó alá rendezte, s előszóval ellátva a Művelődés kiadójánál közzétette Emlékirataim (1914–1921) címmel.
A kötet soha jobbkor nem jelenhetett meg, mint most, a világháború kitörésének centenáriumán. Ha valaki tudni akarja, hogyan élték meg a kolozsváriak a világháború kitörésének hírét, az első sorozásokat, miként értesültek a háborús eseményekről, hogy működhetett a cenzúrázott sajtó, milyen volt a város és a megye vezetése ezekben a hónapokban, azt itt részletes tájékoztatást kap. Gyalui ekkor a Magyar Távirati Iroda helyi tudósítója is volt, úgyhogy állandóan – a gorombának tartott – Bethlen Ödön gróf kormánybiztossal tarthatta a kapcsolatot, s tőle értesült a helyi hírekről. Ekkoriban írja: „Boldog a békében élő ember. Sohasem éreztem azt a rettentő nagy fájdalmat s aggodalmat, amint a háború alatt az ember a hazáját félti. Olyan ez, mintha anyja volna keserves beteg, s még keservesebb”. S Gyaluinak két gyermekéről is kellett gondoskodnia. A lánya ekkoriban végezte az egyetemen a francia szakot, s külföldi nyelvtanulását kellett biztosítania. A fia az orvosi tanulmányok mellett a Janovics Jenő kezdeményezte filmkészítésbe dolgozta bele magát. Állandóan Gyalui vállát nyomta a könyvtár háborús sorsa. Még a frontoktól távol eső Kolozsváron is hol az orosz, hol pedig a román betöréstől és az azzal járó pusztítástól rettegtek. Így 1916 szep­temberében a könyvtár legértékesebb kincseit 11 dobozba csomagolva Budapestre menekítik, s ott egy bank páncélszekrényében őrzik. Utóbb aztán visszaszállítják Kolozsvárra. A könyvtárt pénzhiány miatt gyakran kénytelenek zárva tartani. A hatalomváltást követően Gyaluitól nem követelik a hűségeskü azonnali letételét, úgyhogy megmaradhat a könyvtár élén, s csak a trianoni békeszerződés aláírása után teszi le az esküt. Igyekszik objektív lenni, s elismeréssel ír az új román egyetem professzorairól is, akik becsülik a könyvtárat, s őt meghagyják műszaki igazgatói beosztásában. A könyvtár magyar jellegét elismerik, de természetesen elvárják a román állomány gyors növelését. Román főigazgatóul Eugen Barbult, a Budapestről érkező könyvtárost nevezik ki, aki jól egyezik Gyaluival.
Az emlékiratban jóformán minden kolozsvári társadalmi eseményről hírt kapunk. Maga Gyalui is részese volt ezeknek. Rendszeresen járt a kávéházba, színházba, koncertekre.  Alig élt olyan jelentősebb személyiség a városban, akit ne ismert volna. Természetesen a maga világnézete, élményei alapján ítélte meg az embereket. Volt, akiről csak munkásságuk alapján vélekedett, másokról viszont nagyon negatív erkölcsi képet fest. Irodalmi téren igen konzervatív felfogású. A nyugatosokat csak elítélően emlegeti. Még a fővárosban is nagy port vert fel 1916. januári párbajügye Adyval, mely végül nyilatkozat-aláírással zárult. Különben minden Kolozsvárra látogató személyiségről tud, többen a könyvtárat is felkeresik. Így kalauzolhatja a magyar trónörökös-feleséget, Zita főhercegasszonyt, majd a román királyi párt is.
Az egyetem belső életébe több esemény kapcsán betekintést nyerünk, a rektorokat s az egyetemi tanárok jó néhányát jellemzi, nem különben közvetlen munkatársait a könyvtárból. Az eskümegtagadást 1919-ben nem helyesli, szerinte ez nagymértékben elősegítette az intézmények gyors elrománosítását, s a magyar tisztviselő-értelmiségi réteget földönfutóvá tette. Ismételten rámutat, hogy a békekötés előtt a kolozsvári magyarság elképzelhetetlennek tartotta, hogy a város ne maradjon Magyarország része: „Mindenki valósággal körülburkolta lelkét egy fallal, melyen reményét ki nem engedte, s beengedni a legkomolyabb forrásból jövő híreket sem engedte”. Leírja a román hadsereg bevonulásának mozzanatait, a hatalomátvételt.
Külön vonulata az emlékiratnak Gyalui önigazolása, magyarhűségének bizonyítása. Ő ugyanis Gyaluban Mendel Farkasként született, s csak 1891-ben veszi fel a szülőhelyére utaló családnevet. Izraelita vallásúként tanul a Református Kollégiumban, s ott nyeri élet- és világszemléletét. 1893-ban feleségül veszi egy gazdag fővárosi kereskedő lányát, a művészien hegedülő Brachfeld Gizellát, aki aztán 1914 márciusában nagy visszhangot keltve öngyilkosságot követ el. Feleségének a régi zsidó temetőben ma is álló gyönyörű síremléket készíttet Kolozsvári Szeszák Ferenccel. Gyalui ekkor már felekezeten kívülinek tartja magát, s mikor 1918. november 20-án értesül róla, hogy az addig magukat magyarnak valló izraeliták nemzetiségként lépnek fel, ő másnap Nagy Károly püspök dolgozószobájában (és keresztapaságával) osztálytársa, Barabás Samu lelkész szertartásával belép a református egyházba. Gyalui – bár származása miatt néhányszor mellőztetésben volt része – egyértelműen magyarnak vallotta magát. Legfőbb vágya volt a magyar nemesség megszerzése. Csak igen kései, szomorú alkalommal kapott ezért elismerést: 1944-ben mentesítették a zsidóságra vonatkozó törvények hatálya alól.
Az emlékirat fiának, a tehetséges Gyalui Jenőnek az 1921 májusában elkövetett szerelmi öngyilkosságával zárul. Tulajdonképpen két öngyilkosság, a feleség-édesanya és a rajongva szeretett gyermek halála közötti – világrengető – hét esztendő bontakozik ki a történetből. Utóhangja az 1921 nyárán (itt tévesen februárra datált) Radnaborbereken töltött pihenés, ahol a fürdőtelep villájában „a legnagyobb jelenleg élő magyar poétá”-val, Reményik Sándorral együtt tölthet pár napot, s ennek az ott született verseiből idéz néhányat.
Az emlékirat több száz oldala jóformán tagolatlan szöveg. Látszik, hogy alapját naplószerű feljegyzések képezik, de beleillesztett útleírásokat, családi és hivatalos leveleket, általa írt, vagy éppen róla szóló újságcikkeket, közigazgatási dokumentumokat. Még a kronológiát sem tartja be mindenütt, mert utólagos kiegészítéseket fűz egy-egy levélrészlethez, rábukkan valamilyen adatra, s később illeszti bele a szövegbe. Jó lett volna valamennyire mégis tördelni, alcímekkel tagolni a szövegfolyamot. A Tartalomjegyzék jóformán használhatatlan, hiszen csak a szövegbe iktatott cikkek kiemelt címeit veszi nyilvántartásba. Szerencsés viszont, hogy névmutatóval látták el a szövegrengeteget. Bizonyára Gyaluinak nem egy megállapítását, jellemzését idézi majd a szakirodalom. Gyalui most megjelent munkája Erdély történetének egy személyes élményeken átszűrt fejezete. Felöleli a várostörténetet, az egyetem és könyvtára történetét, s a polgárok életérzését a nagy világváltozás idején.
Gyalui Farkas: Emlékirataim (1914–1921). Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az előszót írta Sas Péter. Művelődés Egyesület, Kolozsvár, 2013.
Helikon (Kolozsvár)
2015. július 31.
Kemény Zsigmond naplója
Apor Károly gazdag munkásságából kézirat- és könyvgyűjtő tevékenysége bizonyult a legmaradandóbbnak. Apor Károly személyes kézirati hagyatékából került elő Kemény Zsigmond naplója is. Apor Károly legtöbb könyve a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban található, mert Apor Károly unokaöccsének özvegye a Székely Nemzeti Múzeumban helyezte el örökletétbe. Kéziratainak legnagyobb része a Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltárban található, mert az államosítás után a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumból az Állami Levéltárba vitték. De könyvei és kéziratai gyűjteményéből került a MOL, az OSZK, a Kolozsvári Állami Levéltárba, a Kolozsvári Egyetemi (Lucian Blaga) Könyvtárba stb. is.
Talán akkor tudjuk igazán megérteni és értékelni Apor Károly szenvedélyes kéziratgyűjtő tevékenységét, ha kezünkbe vesszük Apor Károly kézzel lemásolt Sepsi Laczkó Máthé-krónikáját, mely a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban található1:
"Sepsi Laczkó Máthé Lorandffi Mihály udvari loncionatora Kronikája, és emlékezetre méltó hazai dolgoknak rövid meg-jegyzései. 1521–1624.
Est Autor hujus libri Mathuz Laczko Szepsi loncionator Hulicus Michaelis Lorandffi in Hunagia
A Gróf Teleki Marosvásárhelyi Könyvtárában lévő eredeti kézirat után írta le B. Apor Károly."
Szádeczky Lajos Apor Péter verses művei és levelei című kétkötetes művének előszavában leírja az Apor-könyvtár és levéltár egy részének vándorlását:
"Br. Apor István úrnál Abosfalván (Kisküküllő vármegyében) megtaláltam az Apor-levéltár és könyvtár egy részét, melyet ő br. Apor Károlytól, a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla elnökétől örökölt volt. Apor Pétertől ott keveset találtam. A régi Apor- levéltár zöme az 1885-ben elhunyt br. Apor Károlytól br. Apor Gábor, Ő Felsége személye körüli miniszteri államtitkár birtokába ment át, ki a családi levéltárt egy ideig a háromszéki kőröspataki [Sepsiköröspatak (románul Valea Crisului)] birtokán tartotta, s méltó utódja kívánván lenni a történelemíró Apor Péternek, a levéltárt nemcsak megbecsülte, hanem rendeztette is, szakértő (Barabás Sámuel) által. Az emberi végzet kegyetlensége azonban Apor Gábor bárót férfikora javában elszólítá nemes törekvései és sokoldalú munkássága színteréről (1898. aug. 19.): s az elárvult levéltárat ládákban szögezve elvitték az Aporok ősi fészkébe, Altorjára, Bálványos vára vadregényes vidékére, hogy ott pihenjenek az ősök hamvai közelében, míg az utódok, vagy a történelembúvárok meg nem zavarják ott a komor csendet s meg nem szólaltatják a néma betűket.
Ott találtam én rá a leszögezett ládákban Apor Péter irataira, leveleire s annak a kincsnek legnagyobb részére, mely ebben a két kötetben foglaltatik."2
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 1910–1911. évi jelentéséből megtudhatjuk, hogy hogyan kerültek a múzeum tulajdonába az Apor-féle könyvek és iratok.
"Múzeumunk 1911-ik évi krónikájába azonban külön kell feljegyeznünk s ezzel évlapjainkon megörökítenünk az özvegy báró Apor Gábor, szül. gróf Pállfy Fidéle őméltósága nevét, a ki mindnyájunk igaz elismerésére, és őszinte köszönetére érdemesítette magát azzal a szép s különösen a Székelyföldön követésre méltó hazafias tettével, hogy néhai nemes emlékűférjének, báró Apor Gábor államtitkárnak hagyatékából származó könyvtárát és levéltárát, mint családi letétet a Székely Nemzeti Múzeum gondozására bízta, annak használatára felajánlotta s így valóságos közkincsé tette.
A könyvtár kb. 4200 darabból áll s úgy látszik, hogy tekintélyes részét báró Apor Károly, a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla és a Kemény Zsigmond irodalmi társaság elnöke hagyományozta báró Apor Gábornak, a ki az értékes gyűjteményt újabb vásárlásokkal tovább fejlesztette.
A báró Apor-család e két kiváló tagjának ismert élethivatásánál fogva a könyvtárban főleg jogi és történelmi, de széleskörűműveltségénél fogva ezen kívül szépirodalmi, természettudományi és különböző gazdasági stb. műveket egyaránt találunk.
Nagy kár, hogy az Apor-család régebbi szereplő tagjainak, s különösen az írói tehetségével mindnyájunk közül kimagasló Apor Péternek könyvtárát csak alig egy pár mű képviseli a múzeum gondozásába juttatott letétben. Kár továbbá, hogy a sorozatos művek néha feltűnő hiányokat mutatnak s különösen, hogy csak egy kis töredéke jutott hozzánk a br. Apor Károly 1848-49-ből származó s újságokból, röpiratokból, rendeletekből, hirdetésekből s más apróbb nyomtatványokból álló gyűjteményének, mely hosszú időn át a maga nemében szinte páratlan volt az egész országban s mely tudomásunk szerint a nemes báró áldozatkész hazafiságából a gr. Mikó Imre közbenjárásával a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Múzeum tulajdonába került."3
Kemény Zsigmond naplója is Apor Károly kézirati hagyatékából került elő. Illés Endre (Csütörtökhely, 1902. június 4 – Budapest, 1986. július 22.), a neves író, megemlékezett Kemény Zsigmond naplójának előkerüléséről, és nagyon elmarasztalóan említi Apor Károly nevét: "Kemény Zsigmond ismeretlen naplója nyolcvanévi lappangás után került elő. Erről a naplóról eddig csak azt tudtuk, hogy van. A szabadságharc bukása után Kemény a naplót jó barátnéjára Kenessey Idára bízza, aki híven őrzi, majd harminc év múlva, már Kemény halála után, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságnak ajándékozza. Tolnai Lajos, a társaság titkára, még hírt ad az érdekes ajándékról, néhány mondatot idéz is belőle, megígéri, hogy a naplót hamarosanközlik.
De Kemény naplóját többé senki nem láthatja, egyszerű halandó ezentúl nem olvashatja. A társaság elnöke, Apor Károly báró magához veszi, otthoni levéltárába süllyeszti, s hiába keresik írók, irodalomtörténészek, nem árulja el, hogy nála van. Nyilván úgy ítéli meg egy másik erdélyi báró bizalmas vallomásait: nem való plebejus szemek elé. És csak amikor az Apor-levéltár végre a sepsiszentgyörgyi múzeumba kerül, majd az állami levéltárba, a hatalmas anyag feldolgozása során fedezi fel a levéltár őre, Árvay József, a naplót tartalmazó kötetet."4
Illés Endrének egyáltalán nincs igaza. Mégpedig azért nincs, mert 1884-ben Kemény Zsigmond naplója még Tolnai Lajosnál volt. Köztudott, hogy Tolnai Lajost lényegében elűzték Marosvásárhelyről, és akkor a Kemény Zsigmond Társaság iratai fölött természetesen annak elnöke rendelkezett. A társaság Tolnai Lajos Vásárhelyről való távozása után megbénult. Szerintem Apor érdeme, hogy megmentette a Társaság iratait, úgy, hogy magánlevéltárába szállítatta. De Apor Károly (Altorja, 1815. december 11 – Marosvásárhely, 1885. október 31.) Tolnainak Marosvásárhelyről való elköltözése után tíz hónappal elhunyt. Tehát Illés Endrének az az állítása is tévedés, hogy az irodalomtörténészek hiába keresték, Apor Károly nem mondta meg senkinek, hogy nála van. Valóban nem mondta meg senkinek, mert mikor keresni kezdték, Apor Károly már halott volt, és a halottak csak igen ritka esetben szoktak beszélgetni.
Idézem a Kemény Zsigmond naplója című könyv jegyzetét [Kemény Zsigmond naplója. Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi: Benkő Samu, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1966. Jegyzetek a naplóhoz pp. 208–209.]
»A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság 1879. december 7-én tartott rendes havi gyűlésén Tolnai Lajos társasági titkár az alábbi érdekes levelet olvasta fel: "Alsó-Körtvélyes. 1879. nov. 30- án. Tekintetes Társaság! Néhai báró Kemény Zsigmondot a negyvenes években szerencsénk volt barátaink sorába számíthatni: e napló-töredéket nekem, mint emléket hagyta vissza a 49-ki catastropha alkalmával. Értésemre esvén, hogy a boldogult emlékének fenntartására egylet alakult: emlékiratainak elhelyezésére méltóbb helyet nem találtunk, mint midőn azokat a nevezett társaságnak annál is inkább felajánlom, mert a napló nem bír oly magánjelleggel, hogy az tartalmának közlését tiltaná. Tisztelettel Décsey Lajosné, sz. Kenessey Ida." A "tagok nagy örömmel fogadták a becses ajándékot", s nyomban megbízták az elnökséget, hogy "köszönő iratot" küldjön Décseynének, és példája követésére hívta fel azokat, akiknek Kemény-levelek vagy éppen kéziratok volnának birtokukban – Mindezt Tolnai Lajos írta meg a Társaság Erdélyi Figyelő című közlönyében (I. évf. 15 sz.). Ugyancsak ott ígérte meg, hogy a felette érdekes tartalmú Naplót a lapban ismertetni fogja. Erre azonban nem került sor, sőt maga a kézirat is eltűnt. 1884-ben Tolnai még kiírt néhány mondatot belőle Tóth Sándor részére, aki a Magyar Helikon című gyűjteményes kötetben megírta Kemény életrajzát. Ennek alapján emlékezett meg az ismeretlen munkáról egyetemi előadásaiban Gyulai Pál is, majd a nyomába lépő irodalomtörténész nemzedék.«
Véleményem szerint szerencse, hogy Apor Károlyhoz került, mert így megőrződött az utókor számára. (Gondoljunk csak arra, hogy Bolyai Farkas és Bolyai János kézirataiból is sok eltűnt, de tűntek el értékes darabok Benkő Károly kézirataiból vagy a Kultúrpalota építési irataiból stb. is.) Apor Károly és jogutódai igen sokra értékelték a kéziratokat, ősnyomtatványokat, levéltári dokumentumokat. Tehát, ezer szerencse, hogy Kemény Zsigmond naplója Apor Károlyhoz került!
1Köszönetet mondok Boér Hunornak, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusának ezekért az információiért ésútbaigazításaiért. Ugyancsak köszönettel tartozom Gyenge Gabriellának, a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosának.
2Apor Péter verses művei és levelei: 1676-1752; szerk. Szádeczky Lajos. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1903.
3Jelentés a Székely Nemzeti Múzeum 1910–1911. évi állapotáról. Sepsiszentgyörgy Jókai – Nyomda – Részvény – Társulat,1912.
Székely Oklevéltár, kiadja a Székely Történelmi Pályadíj-alap felügyelő bizottsága, Szerkesztette: dDr. Szádeczky Lajos. V.kötet 1296–1603. Kolozsvárt, Ajtai M. Albert Könyvnyomdája 1896.
4Illés Endre: Zsigó Báró, Kemény Zsigmond, A naplóíró című írása, in Mestereim, barátaim, szerelmeim I. kötet. Budapest(1972)
Oláh-Gál Róbert
Népújság (Marosvásárhely)
2017. október 28.
Kemény Jánosról szülővárosa kapcsán
A Szabadság adott hírt arról, hogy Szabó Csaba, kolozsvári újságíró kezdeményezésére a pennsylvaniai Pittsburgh-ben, szülővárosában emléktáblát avattak Kemény János (1903–1971) író, irodalom- és színházszervező emlékére. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, miként vált amerikai szülötté egy erdélyi főúri család sarja.
A magyargyerőmonostori Kemény család Erdély egyik legrégebbi nemzetségéből ered, tagjai évszázadokon át jelen vannak a történelemben, hadvezetésben, politikában. Szinte valamennyi arisztokrata családdal rokonságba kerültek. Volt a családnak bárói és grófi ága is. A báróiból származott a híres politikus és regényíró, Kemény Zsigmond, a grófiból pedig Kemény József és Kemény Sámuel, akik 1842-ben értékes gyűjteményeik felajánlásával megvetették az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapjait. A család legismertebb leszármazási vonalát Kemény János (1607–1662) erdélyi fejedelem és emlékíró alapította. II. Rákóczi György fejdelem vitéz hadvezére volt, s ő hagyta rá végrendeletileg a hatalmas marosvécsi uradalmat várkastélyával együtt. Kemény fejedelemsége mindössze egy évre terjedt, 1661 januárjában választották meg, s egy év múlva, január 22-én elesett a törökökkel folytatott nagyszőlősi csatában. De leszármazottai közel három évszázadon át birtokolták Marosvécset. Ez a birtok hitbizomány volt, mindig csak a család legidősebb, vagy arra legrátermettebb férfitagja örökölhette, s nem adhatta el, nem oszthatta fel utódai között.
A 19. század második felében Kemény György (1812–1896) főispán volt a birtok ura. Gróf Bethlen Máriával kötött házasságából hat gyermek született. A legidősebb volt Ödön (1837–1921), aztán következett Kálmán (1838–1918), azután pedig Mária (1844–1884). Az utóbbi báró Bánffy Dezsőnek, Magyarország későbbi miniszterelnökének lett felesége. A hagyomány szerint Ödön lett volna a vagyon örököse, de őt főleg az irodalom, bölcsészet érdekelte, visszavonuló természetű volt, s ezért a fess katonatisztet, Kálmánt választották szülei az uradalom örököséül. Bánffy Polixénával kötött házasságából azonban egyetlen felnőtt kort megért gyermek sem származott. Ödönnek viszont éppen hat gyermeke született feleségétől, Káli Nagy Gizellától (1839–1898). A hölgy Káli Nagy Lázár, a kolozsvári kőszínház építtető biztosának unokája volt, s örökölte annak alsójárai udvarházát és birtokát. Úgyhogy Kemény Ödön is oda költözött. Ödön legidősebb fiát, Istvánt (1863–1904) illette volna a nagy örökség. A jó megjelenésű Bécsben szolgáló főhadnagy azonban szégyent hozott a családra.
Kemény Istvánt parancsnoka, egy herceg felkérte, hogy egy váltóját ellenjegyezze. Ezt nem lehetett megtagadni, különben is a herceget gazdag emberként tartották számon. Egy idő elteltével azonban Kemény Istvánon akarták behajtani a meglehetősen nagy összeget. A hercegnek nyoma veszett. (Kemény János utólagos nyomozása szerint beállt a francia idegenlégióba.) Kemény Istvánnak, de még szüleinek sem állt rendelkezésére a követelt összeg. Márpedig egy tiszt, ha nem tudott fizetni, akkoriban vagy főbe lőtte magát, vagy „meglógott”, távoli országba ment, de akkor elvesztette becsületét, szégyent hozott családjára is. Kemény István kénytelen volt nagybátyjához folyamodni a tartozás rendezéséért. Kemény Kálmán valóságos belső titkos tanácsos, főrendiházi tag, a „kegyelmes úr”, csak úgy volt hajlandó a tartozást kiegyenlíteni, ha István lemond minden örökségről, s kivándorol Amerikába. Így nem ő, hanem öccse, Kemény Ákos (1866–1922), Kis-Küküllő vármegye főispánja vált az örökössé, akinek azonban a Zeyk Cecíliával kötött házasságából nem született gyermek.
Kemény István Amerikában a legalantasabb munkákkal kereste kenyerét: volt dokkmunkás, mosogatólegény, liftesfiú. Végül az osztrák–magyar külképviseleten kapott szerény állást. Washingtonban feleségül vette, Ida Berenice Mitchell (1871–1956) különleges szépségű színésznőt, akinek az előző házasságából már volt egy fia. Kettejüknek három gyermeke született: Gizella (1898), Berenice (1900) és János (1903). Az apa hirtelen halálát követően a művésznő nem tudta eltartani gyermekeit, de hallott róla, hogy férjének Erdélyben gazdag rokonai volnának. Így felkerekedett, áthajózott Európába, s a négy gyermekkel megérkezett Alsójárába, Kemény Ödön nagyapához. Bár ez a két pártában maradt húgával együtt nem túl fényes anyagi jólétben élt, befogadta a „kakukkfiókákat” (ahogy önéletrajzi regényében nevezi magukat élete végén Kemény János).
Alsójára Kemény „fogadott szülőföldje” lett, hiszen itt kezdett eszmélkedni, gyerekkora ide kötődött. A falu gyermekeivel játszott, legjobb barátja Ferenczi Sándor volt, aki később az Unitárius Kollégium neves természetrajztanára lett. Nagy hatással volt rá az állandóan olvasó, folyóiratokat járató nagyapja. Itt szerette meg a természetet, ismerte meg a vadászat és halászat fortélyait. A nyarakat hol Nagyenyeden a Zeyk-rokonságnál, a „Burgban” töltik, hol pedig a „szelídlelkű” Ákos nagybácsinál, a dicsőszentmártoni főispáni lakban. Tízéves korában a kis Jánost beíratják a kolozsvári Református Kollégiumba. Nagy Jenő latintanárnál kap szállást és kosztot. Osztálytársa a későbbi orvos-író Jancsó Béla.
1916 nyarán Dicsőszentmártonban éri a román betörés, s a családdal együtt menekül Budapestre. Több hónapig tartózkodnak ott. Szemtanúja a Ferenc József halála okozta gyász megnyilvánulásának, majd az új király, IV. Károly koronázásának is.
A kollégium diáklapjában, a Reményben jelennek meg első versei. 1920-ban ki is ad egy kis kötetet Költemények címmel. Az új írónemzedéket szárnyra bocsájtó, Jancsó Béla szerkesztetteTizenegyek antológiájában már 12 verssel szerepel. 1921-ben az Unitárius Kollégium diákjaként tesz érettségit, s a család kívánságára Bécsbe megy erdészeti főiskolára, mert ekkor már sejthető, hogy a gyermektelen Ákos halálát követően ő lesz a marosvécsi uradalom örököse. Különben is szereti a természetet, a havasokat. Bécs aztán lehetőséget ad neki a művészetek, de különösen a színházi-zenei élet alapos megismerésére. Ákos nagybátyja szívszélhűdés okozta hirtelen halálát követően tényleg Kemény Jánosra száll a birtok. Igaz, ekkorra a román földreform a földek közel 70%-át kisajátítja, de még mindig hatalmas erdőségek társulnak a vécsi várkastélyhoz.
A mindössze 20 éves Kemény János 1923-ban veszi át Marosvécset. Ebben az évben meg is nősül. A Görögországban régészkedő William Roger Paton angol–skót archeológus lányát, Augusta Patont veszi nőül. Úgyhogy nemcsak édesanyjával, hanem feleségével is otthon „anyanyelvén”, vagyis angolul beszél. E házasságból is – a családban már hagyományos – hat gyermek születik. Közülük többen is a művészet felé tájékozódnak. Ezután Kemény János Marosvécs mellett Marosvásárhelyen és Kolozsvárt is lakást tart.
Még csak kezdő író, amikor 23 évesen szétküldi meghívóleveleit a 27 legnevesebb erdélyi írónak, akik 1926. július 15-én gyűlnek össze Marosvécsen néhány napos tanácskozásra, megteremtve az erdélyi irodalom félhivatalos parlamentjét, a Helikont.
Kemény János a 20-as évek végére válik tényleges íróvá. Első regénye, a Kákoc Kis Mihály címszereplője szegényparaszt a „kegyelmes úr” birtokán, vagyis Marosvécsen. Aztán kitör a világháború, elviszik katonának. A háborút és az őszirózsás forradalmat az avantgarde eszközeivel jeleníti meg a regény. Hazakerülve Mihály a kisvárosban próbálkozik megélhetést keresni. Egy évre besorozzák a román hadseregbe is. Végül szülőfalujában talál rá párjára, s itt alapít családot. Azután egymást követik a havasok életét bemutató regények és novelláskötetek, s egy déltengeri utazás élményeit összegző kötet, a Kokó és Szókratész (1940).
Mint mecénás is számottevő. Őt választják a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság, majd az Erdélyi Irodalmi Társaság elnökévé. Mindegyiket a tetszhalálból kell feléleszteni. Különösen jelentős színházpártoló tevékenysége. Mikor a kolozsvári színtársulat csődbe jut, 1931-ben megalakul a Thália Magyar Színházi Rt., s ennek elnök-igazgatójául választják. Sok száz hold erdejét áldozza fel a színház talpra állítására és fenntartására. 1941-ben aztán a Hunyadi téri színházépületben megnyíló Magyar Nemzeti Színház főigazgatói tisztségével is kitüntetik. Ebbe a társulatba nem veszik be a zsidó színészeket, úgyhogy ők Kemény támogatásával külön társulatot alapíthatnak Fekete Mihállyal az élen, Concordia elnevezéssel, s a Vasas klub színpadán tartják előadásaikat.
A második világháború végén a marosvécsi kastélyt feldúlják, kirabolják. Majd az egész birtokkal együtt államosítják. Kemény még részt vehet 1945-ben a marosvásárhelyi Állami Székely Színház megszervezésében, pár évig dramaturg is. De aztán – mint „osztályellenség” – csak fizikai munkát végezhet, úgyhogy mészégetéssel keresi kenyerét. 1954-től a Kolozsvárról Vásárhelyre költöző Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben kap könyvtárosi állást. 1958-ban innen is kiteszik származása miatt. Végül Sütő András alkalmazza az Új Élet című képeslap színházi rovatának szerkesztőjeként, s ezután tud újra az irodalomnak élni. 1957-ben jelenik meg novelláskötete: A havas dicsérete. Szó van benne a mészégetők nehéz munkájáról is. Aztán meglepetésszerűen sorra hozzák ki köteteit a kiadók. A gyermekvers-könyvek és novella-gyűjtemények mellett három regénye jelenik meg: Vadpáva (1958), Farkasvölgy (1963),Víziboszorkány (1965). Az 1830-as évektől 1914-ig a havason élő románok és magyarok életvitelét egy bátor, vállalkozó szellemű asszony történetével kapcsolatban bemutató utóbbi regény kétségtelenül érett munka. 1970-ben románra is lefordítják.
Legsikeresebb műve azonban csak halála után látott nyomdafestéket, a Kakukkfiókák (1972). Ez önéletírása. Főleg az alsójárai éveket ábrázolja megkapóan. Sajnos, 1918 karácsonyával zárul, az „idegen egyenruhások” bevonulásával. A tüdőrák nem hagyott időt a további kötetek megírására, pedig kordokumentummá válhattak volna sorai.
Kemény János gyakran emlegette: „Pennsylvaniában születtem, Transzilvániában fogok meghalni”. Jóslata bevált, a marosvécsi kastély kertjében nyugszik 1989-ben elhunyt feleségével együtt. Gaal György / Szabadság (Kolozsvár)