Június 21-én ünnepélyes keretek között megnyílik Jobbágytelkén a Balla Antal Tájház. Balla Antal /Jobbágytelke, 1926. jún. 15. - Jobbágytelke, 2008. márc. 30./ tehetségének köszönhetően meghatározó egyénisége lett falujának: 31 évig tanácstitkár, 10 évig tisztviselő. 1945-től szervezte és vezette a Jobbágytelki Népi Együttest. 2006. június 18-án megnyílt a Jobbágytelki Falumúzeum. Fő szorgalmazója és szervezője Stoller Antal magyarországi néptánc-koreográfus, táncfolklorista. A Jobbágytelki Kulturális Egyesületet 2008. február 22-én vették nyilvántartásba, az egyesület székhelye a tájház. Az állandó kiállításon az érdeklődők megtekinthetik a tájház DVD- gyűjteményét is. A tájházban a környék kulturális örökségét képező eredeti népművészeti tárgyakat és eszközöket állítják ki. A tájházavatón fellép majd a budapesti Honvéd Együttes is. /(bölöni): Jobbágytelki tájházavató. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 16./

Június 21-én, vasárnap avatták Jobbágytelkén a Balla Antal Tájházat. Kevés település dicsekedhet olyan emberrel, akit a közelmúltból emel ki a nép, megtisztelve emlékezetét. Balla Antal után nem maradt közvetlen leszármazott, élete és hivatása: drága faluja és a jobbágytelki népi együttes volt. A tájház létrejötte a Jobbágytelki Kulturális Egyesület tevékenységének köszönhető. A Házban archívum és digitális audiovizuális gyűjtemény látható, amely a Balla Antalról és a Jobbágytelki Néptáncegyüttesről készült felvételeket, dokumentumokat tartalmazza. Sokan könnyezve hallgatták ismét az Anti bá’ – néhai Balla Antal –életes férfihangját. És tapssal fogadták az általa színpadra álmodott jobbágytelki táncokat. /Bölöni Domokos: In memoriam Balla Antal. A Jegyző úr táncoló emléke. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 22./

Élő hagyomány
Aratókaláka Jobbágytelkén
Szombaton reggel 9 óra után talán az egész falu hallotta az énekszót először az utcáról, majd távolabbról, a domboldalról és tudták, hogy a zenészeket népviseletbe öltözött, mintegy ötven helybéli gyerekből, fiatalból, idősből, valamint a hozzájuk csatlakozó magyarországi és hazai meghívottakból álló menet Orbán Veronka földje felé tart kalapszalmás búzát aratni. A 14 ár búzaparcella a Nagyborozda fertályban van, amely egyike azoknak a domboknak, amelyek körülölelik Jobbágytelkét. Fent, a kissé sima és nem nagyon meredek oldalakon kukorica, kalapszalmás (nevezik még csóréfejű vagy kalászosnak) búza, alább pedig takarmány terem. Ezt a fajta búzát ma csupán Jobbágytelke környékén termesztik, mert a szalmája alkalmas a szalmakalap és egyéb dísztárgyak készítésére.
A domboldalon tűző napsütésben kezdődött az aratás – sarlóval. Régi hagyomány, hogy az asszonyok vágják a búzát, fiatalok, gyerekek, készítik a kévekötő, szalmafonatot, a férfiak kötözik a kévéket és kalangyába rakják. Szigorú szabály: 22 kéve egy kalangya. Sarlóval aratni…, a fiatal Nagy Tibi kollegám megpróbálta, lehajolt, levágta a maroknyi szalmát a kialakuló kévére rakta, lehajolt, vágta, a kévére rakta, aztán rövid idő után abbahagyta és azt mondta: – Nagyon rádolgoztak régebb a megélhetésre. Közben folytatódott az aratás, vágta a búza szárát a 63 éves Bálint Irén, a 60 éves Bereczki Pauli, ott volt a 84 éves Szántó Antal, aki ügyesen kalangyált. A 10 éves Bereczki Henrietta, a 8 éves Orbán Júlia Szidónia a szalmából kévekötöző köteleket készítettek, mert szeretnek segíteni a felnőtteknek. A 16 éves, népviseletbe öltözött Bakó Botond Endre azért ment ki az aratókalákára, mert ezt nem tanították az iskolában, kíváncsi volt, milyen is ez a hagyomány élőben.
Amint a helybéliek mesélték, régen egy-egy aratókaláka egész napos volt, a gazda meghívására arattak, utána aratókoszorút készítettek, átadták a gazdának, aki megvendégelte az aratókat, este pedig aratóbálra hívta. Így történik ez ma is, annyi különbséggel, hogy szombaton az aratókoszorút a kultúrotthonban Orbán Sándor polgármesternek, a község gazdájának adták át.
Mi történik a szalmakalapos búza begyűjtése után? A kérdésre Orbán Veronka válaszolt: – Félmarok szalmát kihúzunk a kévéből a fejét (kalász) levágjuk, ezt később kicsépeljük cséplőgéppel. A fej nélküli szálakat megtisztítjuk (közben mutatta hogyan), majd megválogatjuk, ezután ötféle szalmát kapunk: a gurgyést, ami a legvastagabb, a vastagot, a vastag közrendűt, a vékony közrendűt és a halánkot, az erősen vékonyat. Az utóbbiból a gyerekek már óvodáskorban kukuláncot készítenek, emlékül a kilincsre, szegre, lámpára, csillárra akasztják. De a gyerekek készítenek négyszálú fonatot, recét, csipkét, és így szép lassan felnőttkorukig belejönnek a szalmakalap-fonásba, a díszek készítésébe. Egész télen fonjuk a szalmakalapnak valót, mások varrnak is itthon kész kalapokat. Régebb a szalmakalapokat a helybéliek által megbízott emberek, eladók hosszú rudakon vitték gyalog Szovátára, Szászrégenbe, Besztercére Ezeket ma is értékesítjük, kevesen piacolnak Szovátán és más településeken. A legtöbb szalmakalap-készítő termékét a faluból viszik el. A szalmakalapnak valót megfonjuk, 40 métert egy kötegbe tekerünk, ebből 3-4 kalapot lehet varrni. Ezeket a kötegeket viszik el a kalapvarrók. Ebből ma már nem lehet megélni, de jó mellékjövedelmet biztosít. Ezért is csináljuk, meg azért is, mert ebben nőttünk fel és szeretnénk, ha gyerekeink is folytatnák ezt, a nemzedékek által végzett, ahogy kollegája mondta, nem könnyű munkát – tette hozzá Orbán Veronka.
A hagyomány fenntartásában nagy részt vállalt a hattagú Jobbágytelki Kulturális Egyesület. A budapesti Stoller Antalnak, a Vasas Néptáncegyüttes vezetőjének, aki 1971-től jár Jobbágytelkére a 90-es években vált szorosabbá a kapcsolata a helybeliekkel. Hozzájárult a Balla Antal-emlékház létesítéséhez, az idén pedig az aratókaláka megszervezését egy pályázat elnyerésével támogatta. A zenészeket: Vavrinecz Andrást (hegedű), Adorján Istvánt (brácsa), Nagy Andrást (bőgő) és az eseményt reklámozókat ő hívta meg Budapestről, akik végig jelen voltak az aratáson. A Jobbágytelki Kulturális Egyesülettel közösen az a célja, hogy a következő években turistákat hozzon Jobbágytelkére egy-egy ilyen és ehhez hasonló, hagyományokat éltető eseményre, amelyeket a külföldieknek is érdemes megismerni sajátosságuk miatt, hisz az aratókaláka is az európai népi hagyományok részét képezi. De nemcsak, mert Jobbágytelke a népi hagyományok, a néptánc központjává válik, a tegnap kezdődött meg a XII. egyhetes néptánctábor.
Kilyén Attila. Népújság (Marosvásárhely)

Újra divatba hozni a kultúrát
Felgyorsult kulturális identitástudat-vesztés tapasztalható már a vidéki közösségekben is, ezért vissza kell hozni a „divatba” a kultúrát. Miért fontos a kultúra, mi lehet egy kulturális egyesület célja? A kérdésre Ila Gáborral, a Jobbágytelki Kulturális Egyesület elnökével kerestük a választ.
Leginkább nagyvárosokban figyelhető meg a régóta tartó és erősödő értékvesztési tendencia, példának mondható akár Budapest, akár Bukarest. De van egy társadalmi értékelési probléma is: az, ami régen érték volt, ma már nem az, ami régen egy ember egyéniségét jellemezte – rendes, becsületes – ma már nem számít, csak gazdag legyen. A jelenség gyorsan közeledik a falu felé is – véli Ila Gábor. A kultúra az egyik legfontosabb pillére annak, hogy identitásunkat és magunkat hogyan helyezzük el a világban. És ez az, amit ma az oktatás mellett legkevésbé támogatnak Magyarországon és Romániában is. Értékeink, mint a zene, szokásaink, építkezési hagyományaink határozzák meg kulturális identitásunkat. Ezek elvesztése a globalizációs folyamatok felgyorsulását segíti elő. „Mi megfeszülhetünk a kultúráért, ha a falusi emberek egy része nem hajlandó egy órával előbb vagy később fejni, hogy cserébe elmehessen egy magas színvonalú kulturális eseményre” – fogalmazott Ila Gábor.
Tavaly nagyon keményen dolgozott a Jobbágytelki Kulturális Egyesület, hogy a faluban programokat szervezzenek, és az elnök úgy véli, a Nyárádmente legerősebb kulturális programjai náluk voltak. A nyári szokásos Marosszéki népzene- és néptánctábor után a Bartók-évfordulóhoz kapcsolódóan a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával nagyon sok és színvonalas művészeti eseményt tudtak szervezni. A legjobb néptáncegyüttesek – a Maros Művészegyüttes és a Bekecs – mellett a legjobb népzene és népzenéhez kapcsolódó könnyűzenei előadókat hozták el a faluba, de voltak színházi, néprajzi és népművészeti események is. A Bartók-centenárium előtt és után is igyekeztek kulturális rendezvényekkel előállni, volt színházi előadás, vendégük volt a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes is, odafigyeltek a népszokásokra, megtartották a nagy- és kisbúcsút és a falutalálkozót is.
Nagyon szeretnének odafigyelni a falusi közösség életben tartására és megerősítésére. A globalizáció nagy nyertes csatája, ha az embert izolálja a családjától, a közösségtől, „egyéneket gyárt”. Jobbágytelkén úgy gondolják, meg kell tartani az embert a közösségben, az értékrendszerben, ezért a tél folyamán kibővítették a kalapkötő céhet, ahová egyre többen eljárnak, egyre jobb a hangulat, és él, működik a közösség. Aki eddig otthon a brazil sorozat előtt kötötte a szalmát, most asszonytársaival együtt dolgozik, énekel, farsangkor bemennek a „maszkurák” is a céhbe, szórakoznak.
Másik terve az elnöknek, hogy könyvklubot hozzon létre, ahol könnyen „emészthető” műfajokat találnak az olvasók, de igény lenne filmklubra is. Ugyanakkor szeretné visszahozni a házasemberek táncát. Amikor „dübörgött” a helyi néptánccsoport, a mostani házasemberek még gyerekek vagy nagyon fiatalok voltak. Ezért szeretné, ha a mostani generáció is színpadra állna, hiszen bármelyik pillanatban Budapestig mehetnének előadni.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Jobbágytelkének gyűjtöttek Budapesten
Néhány napja Budapesten lépett fel a jobbágytelki hagyományőrző néptánccsoport: a karitatív eseményen az együttesnek és nyárádmenti településnek gyűjtöttek adományokat.
A jobbágytelkiek régi barátja, kultúrájának csodálója és felkarolója, a budapesti Stoller Antal idén márciusban kérte fel Varó Huba volt néptáncost, hogy vegye át a jobbágytelki tánccsoport szakmai vezetését, és a néhai Balla Antal által bevezetett táncstílust „megtörje”, az eredetiség felé terelje vissza.
Amúgy ez a folyamat másutt is elkezdődött már, az 1990-es években beindult táncházmozgalom sok helyen a „mesterséges” táncrendeket a kötetlen, autentikus és improvizáló néptánc irányába mozdította el. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ösztöndíjával Varó Huba el is kezdte a munkát Jobbágytelkén a régi táncok alapján, amelyeket elkezdett megtanítani a fiataloknak. Közben Stoller Antal és barátai karitatív jellegű rendezvényt szerveztek Budapesten, hogy a jobbágytelki közösséget és tánccsoportot anyagilag is támogathassák. Az MMA, a Vasas Művészegyüttes, a Jobbágytelki Kulturális Egyesület, a Vitézi Ének Alapítvány és a Nemzeti Táncszínház támogatásával szervezett eseménynek a Hagyományok Házában biztosítottak helyszínt, amelyre a nyárádmenti tánccsoportot is meghívták.
Az együttes az elmúlt hétvégét Budapesten töltötte, és a rendezvényen jobbágytelki szalmafonó céhbeli jelenetet, illetve táncrendet mutattak be. A gálaműsort megnyitó nyárádmentiek után fellépett még a kisgyőri népdalkör és Scserbin János citerás, a Vasas és Vasas-Obsitos néptáncosai, zenélt Juhász Zoltán, énekelt Faragó Laura, mesét mondott Kokas Rozália, míg az est fénypontjaként a Magyar Állami Népi Együttes lépett fel.
Az előadások között árverést tartottak, amelyre sok művész ajánlott fel különböző tárgyakat. Varó Hubától megtudtuk: számtalan dologra el tudnák idehaza költeni a begyűlt összeget. Egyrészt a Balla Antal Tájháznál és a Falumúzeumnál kellene javítási munkálatokat végezni, de a néptánccsoportnak is elkelne a támogatás, hiszen hiányos a hangosítási berendezés és a ruhatár is. Így csak a legszükségesebbekre jut a most kapott összegből, a többi kiadásra pályázat révén próbálnak pénzt szerezni.
A gála után az együttes a közeli Dunavarsányba utazott, ahol fellépett az éppen zajló kosaras mulatságon. Varó szerint nagy élmény volt a budapesti út nemcsak a fiataloknak, hanem a középkorúaknak és időseknek is, hiszen legtöbbjük szinte sosem lépett színpadra, amióta Balla Anti bácsi abbahagyta a munkát a jobbágytelki néptánccsoportnál.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Hagyományaikat tanulják Jobbágytelkén
Érdekes programokra hívta össze a falu gyerekeit a jobbágytelki Siklódi István Attila zenepedagógia szakos főiskolás: hogy megtanítson nekik néhány darabot a falu gazdag népdal- és néptánckincséből. A tervek szerint lesz folytatás is.
Siklódi István Attila a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként szülőfaluja népdalkultúrájának továbbéltetésén dolgozik. Nemrég új kezdeményezéssel állt elő, amelyhez elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia, a Jobbágytelki Kulturális Egyesület és a helyi a Tóskert Kulcsosház támogatását. Néhány napja 16 falubeli, 2–6. osztályos gyereket célzott meg egy háromnapos programmal.
Első nap délután két meghívottjával ismerkedhettek meg a gyerekek: Fekete Hunorral, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves zene szakos hallgatójával, valamint Székely Beátával, aki ugyancsak a Művészeti Egyetemen tanul, elsőéves mesterképzős az alkalmazott bábművészet szakon. Fekete Hunor hangszerbemutatót tartott, a citerát és kétféle furulyát (kaval és pásztorfurulya) ismertetett meg a gyerekekkel, kisebb műsort is adott, együtt énekelt a kicsikkel, akik a hangszereket kipróbálhatták, tanulhattak egy-két dallamot. Székely Beáta gyermekjátékokkal, csapatépítő feladatokkal színesítette a napot, Siklódi István népdalokat és néptáncot oktatott.
Második napon István egymaga vezette a programot, a hangsúlyt a jobbágytelki népdalok tanulására és a csapatépítésre helyezte, de teret kapott a játék, tánctanulás is. A harmadik napon egy kis tanulás mellett különböző érdekes, szórakoztató feladatok révén gyakorolhatták be a tanult énekeket a gyerekek, de imp-rovizációs gyakorlatok is voltak, majd terepfeladatokat kaptak, azaz a faluban ismereteket kellett gyűjteniük régebbi szokásokról. Minden feladat a csapatépítést is célozta. A napot családias táncház zárta, ami a jutalom mellett szórakozás is volt.
Siklódi elmondta: a tábor egyben előkészületet, alapozást is jelentett egy későbbi, komolyabb, munkához. Szándékában áll a gyerekekből egy összetartó, erős, együttműködő csapatot kovácsolni, de főleg egy hosszabb távú népművészeti programban gondolkodik. Ennek első lépése egy műsor összeállítása lenne, amit valószínűleg februárban mutatnának be a színpadon. Ez a falu jellegzetes téli szokásaiba, főleg a kukoricahántásba és a farsangi maszkurázásba engedne betekintést, a falu népdalait és néptáncát is beleszőnék. Ennek első lépése volt a mostani tanulási alkalom. A faluban fél évszaddal ezelőtt kórus is volt, amelynek énekére táncolt a hagyományőrző együttes. Ezt is felidézik majd a műsorban, amibe a falu fiataljait is bevonják, hogy a színpadra vitt műsorban a kisebbekkel együtt énekeljenek, táncoljanak. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)