November 22-én Kolozsváron mutatta be Nicolae Steinhardt Napló a boldogságról /Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár/ című munkáját a kiadó igazgatója, Visky András. Nicolae Steinhardt ortodox szerzetes esszé- és regényíró 1912-ben született, zsidó polgári családban. 1940–1944 között zsidó származása miatt üldözték, a kommunista diktatúra idején egy koncepciós perben 13 év kényszermunkára ítélték, a jilavai börtönben ortodox hitre tért, megkeresztelkedett. Szabadulása után, 1980-ban szerzetessé szentelték. Írásaiban a keleti kereszténység tradícióját ötvözte a nyugati kultúra szisztematikus gondolkodásával. A hányatott sorsú, a Szekuritáte által több ízben elkobzott, több változatban és terjedelemben fennmaradt Napló a boldogságról a romániai börtönök élményvilágát feldolgozó, a szerző halála után megjelent nagyregény. A szerző ötvözte az európai esszéírás hagyományait az orosz regényformával, valamint az ortodox kolostorok zárt világában mindmáig megélt mester és tanítvány kapcsolatot felidéző lelkiségi irodalommal. Steinhardt hatása az egész román kultúrára kiterjed, a hivatalos román ortodox egyház, de a nyugati orientációjú (ortodox és görög katolikus) szellemi elit is magáénak tekinti, életművét egybehangzóan a XX. századi román irodalom kiemelkedő teljesítményeként méltatják. A kötet megjelenése fontos momentum a jövő évben 15 éves születésnapját ünneplő Koinónia Könyvkiadó életében. Előzőleg kiadták Steinhardt A gyümölcs ideje c. munkájának részleteit, a könyv két kiadást is megért. Napló a boldogságról megjelent már a francia mellett olasz, görög, héber nyelven, most magyar nyelven is, és előkészületben a spanyol kiadás. /F. I. : Steinhardt Naplója magyarul. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./

Két rangos kiadvánnyal állt elő az elmúlt esztendő végén Fodor József pápai prelátus, kanonok, szentimrei címzetes apát, a nagyváradi egyházmegye püspöki helynöke. Alapos egyháztörténelmi, s ugyanakkor kortörténeti mű A nagyváradi egyházmegye ideiglenes főpásztorai a XX. században című, a Szent László Könyvek sorozat immár harmadik kötete, melynek alcíme: Joghatósági vita egy váradi pap szemével. Ebben több püspökről, apostoli kormányzóról, illetve ordináriusról ír az 1927–1990 közötti időszakból. Bemutatja Mayer Antal és Szabó István apostoli kormányzók, Márton Áron és dr. Scheffler János püspökök és egyben nagyváradi apostoli kormányzók, Napholcz Pál SJ kinevezett püspök, dr. Pop József káptalani helynök, Bélteky Ferenc és dr. Hosszú László vikárius-ordináriusok, valamint dr. Dászkál István ordinárius ad nutum Sanctae Sedis (közvetlenül a Szentszéknek alárendelt) életútját és munkásságát. Dr. Scheffler János szatmári püspökről és nagyváradi apostoli kormányzó nem volt hajlandó együttműködni a békepapsággal. 1948. szeptemberében a kommunista kormány megszüntette a nagyváradi püspökséget, Scheffler János püspöki jogait felfüggesztette. A püspököt 1950. május 20-tól két éven át a körösbányai ferences rendházban tartották kényszerlakhelyen. 1952. május 11-én letartóztatták, a hírhedt zsilavai földalatti börtön embertelen körülményei végeztek vele 1952. december elején. 1983. májusában jött az értesítés, hogy a Szentszék szétválasztotta a szatmár-váradi egyházmegyéket, dr. Jakab Antal gyulafehérvári püspököt bízta meg a szétválasztás végrehajtásával. A másik új kiadvány A nagyváradi székesegyház története bővített, illusztrált változata. Az első kiadás szintén Fodor József tollából származott. /Fodor György: Két jelentős nagyváradi könyvvel gazdagodtunk. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 18./

A szatmári katolikus egyházmegye legnagyobb búcsújára, a Jézus Szíve búcsúra sokan jöttek el Szatmárnémetibe, június 21-én, szinte betöltve a régi főteret. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergomi-budapesti érsek mondott szentbeszédet. „Aki nem szereti testvérét, nem szereti az Istent sem” – hangsúlyozta a bíboros, majd felidézte a jilavai börtönben mártírhalált halt szatmári püspök, Scheffler János alakját. Előtte a reggeli órákban a Kálvária templomban Böcskei László nagyváradi püspök német, Ioan Robu bukaresti érsek pedig román nyelven tartott szentmisét. A háromnyelvűség már hosszú évek óta része a Jézus Szíve búcsúnak. A búcsú végén sokan kilátogattak Erdődre, ahol az itteni magyarok utóbbi időben megélénkült aktivitásának köszönhetően egy éven belül a harmadik magyar személyiség szobrát avatták fel. Károlyi Sándor-szobor és a Petőfi–Júlia-páros után most a mind ez ideig egyetlen magyar pápajelölt, az erdődi jobbágysorból felemelkedő Bakócz Tamás míves bronzszobrát leplezték le a helyi római katolikus templom kertjében. Erdődön a június 21-én tartott szoboravatáson jelen volt Erdő Péter bíboros, Szabó Vilmos budapesti államtitkár, Csehi Árpád megyei tanácselnök, Gergely Zoltán szobrászművész, Füzes Oszkár magyar nagykövet és Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul is. /Sike Lajos: Búcsú és szoboravatás. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 22./

„1989. december 23-át, szombatot írtunk, és az ajtó előtt négyen álltak: régi barátom, diáktársam, a Kriterion és A Hét történész szerzője, Demény Lajos, a futólagosan ismert sportpszichológus, Tüdős István, Simon Kinga szentgyörgyi műtörténész férje és két, eddig sosem látott fiatal férfi: Verestóy Attila és Lányi Szabolcs, később tudtam meg, mindketten tudományos kutatók. Szabolcs fején turbánnak is beillő kötés. ” Domokos Géza Esély címmel kiadott visszaemlékezéseinek első kötetében így írja le első találkozását az akkor 43 éves Lányi Szabolccsal, aki ma a Sapientia Egyetem professzora. A vegyész dr. Lányi Szabolcs 1989 júniusában még adjunktusként tevékenykedett a Bukaresti Műegyetemen, de néhány napra rá a belügyisek döntésére eltávolították munkahelyéről. Hónapok óta munkanélküliként tanúja volt Bukarestben a tüntetéseknek, a sortüzeknek, őt is betuszkolták egy rendőrségi kocsiba, bevitték őket, majd Lányit összeverve, véresen elengedték. Hazaindult, de újra elfogták, bevitték a szeku főhadiszállására, ott immár harmadszor megverték. Megint hazaindult, de nem volt szerencséje, most egy rendőrőrsre vitték. A teremben verni kezdték a lefogottakat, mire Lányihoz értek, belefáradtak, abbahagyták a verést, elszállították őket a jilavai börtönbe. Másnap szabadon engedték őket, Bukarest széléig visszavitték mindnyájukat egy rabszállító kocsival. Este Lányi hazament, találkozott Verestóy Attilával, mentek Demény Lajoshoz, aki már írta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kiáltványát. Innen Domokos Gézához mentek, aki Kriterion Kiadó élén elismert volt. „Mink – így, udvarhelyiesen: mink – azért jöttünk, hogy megbeszéljünk egy nyilatkozatot... – kezdte Verestóy Attila. – Kiáltványt! – helyesbített a turbános Lányi. Demény tanár úr elmosolyodott, és zsebéből előhúzta az RMDSZ 1989. december 25-i keltezéssel közismertté vált kiáltványának első fogalmazványát. ” / olvasható Domokos Géza: Esély, I. kötetében. /Székedi Ferenc: Az átélt órák hitelével. A húsz évvel ezelőtti eseményeket idéző, évfordulós beszélgetés Lányi Szabolcs egyetemi tanárral. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./

Bisztrai Mária
A Prospero Könyvek sorozatában jelent meg Dehel Gábor második beszélgető- könyve, amely a Kolozsvári Állami Magyar Színház világának egyik kanyargós utját járja be. Ez alkalommal is a szerző abban a világban bolyong, melyet a legjobban ismer, és élő szem és fültanúja volt.
A jól ismert pályán magabiztosan vezeti az olvasóját egy olyan életúton, mely a maga nemében szinte utolérhetetlen a több mint kétszáz éves múlttal rendelkező intézményben.
Bisztrai Mária beszélgetőtárs a maga nemében páratlan az egyetemes magyar színművészetben. Ennek is köszönhető a könyv tartalmának kivételesen érdekes mondanivalója.
A nagyközönség számára a kézbe simuló, 2011-ben kiadott Dehel Gábor: Bisztrai Mária című könyvét, a Györkös Mányi Albert emlékházban mutatták be, igen népes közönség előtt.
Dáné Tibor Kálmán az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az EMKE elnöke felvezető beszédében nem kis büszkeséggel említette meg, már másodszor mutatnak be Korunk kiadásában megjelenő könyvet a Györkös Mányi Albert Emlékházában. Együtt ünnepelhetjük a könyv megjelenését.
A könyv bemutatása
Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője a könyv kiadója, elmondta a Komp- Press adja ki a Prospero sorozatot, melyet ezelőtt a Polis kiadó adott ki. Ezt a jogot a Korunk átvette. Mint ahogy azt is igyekezett megtartani, hogy a beszélgető stílus kiadványaiban is uralkodó forma legyen. A beszélgető műfajjal élővé válik a sorozat. A színház az a műfaj, ami bennünk él. A dokumentálódás e téren nehezebb. A festők és írók könnyebb helyzetben vannak. Annak ellenére, hogy a dokumentálódás felhasználhatja a legújabb elektronikus rögzítési formákat, mert az előadásokat lehet rögzíteni, a dokumentálódás még is bizonyos helyzetekben nehezebb. Dehel Gábor visszatérő írója a sorozatnak. Élményszerűen mutatja be a Bisztrai Mária színész portréját. Megmunkált könyv lett.
Demény Péter, a Prospero Könyvek sorozat szerkesztője szerint, aki mint szerkesztő, többször is betűről betűre elolvasta a könyvet. Ennek alapján állíthatja, a könyv írói teljesítmény. A beszélgető-könyv nem úgy keletkezik, hogy a személyek által elmondott gondolatokat szóról szóra leírjuk. A szerző lényegesít, és írás közben alkot.
Kötő József, ez alkalommal, mint színháztörténész vett részt a bemutatón. Felelevenítette azt az időszakot, amikor mint színházi irodalmi titkár Bisztrai Mária közvetlen munkatársa volt. Nála érződött legjobban, kettős minőségben beszél: mint a kor tanúja, és mint volt irodalmi titkár. Árnyaltan nyilatkozott a művésznő személyiség jegyeiről. Mária soha sem akart rutinból szerepet alkotni. Az igazi művész ott kezdődik, hogy nincs rutin. Csak a szerep adta pillanat, melyet a szerep átélése tesz feledhetetlenné a néző számára.
Az alázat és a művészet iránti tisztelet, szeretet jellemezte Bisztrai Mára pályáját. Mint művészettörténész kiemeli, annak az időszaknak, amikor Bisztrai Mária a színház igazgatója volt, színház- történeti jelentősége van. A Sütő tetralógiában, a színpadon, megfogalmazódott a nemzetiségi credo, mely döntő szerepet játszott abban, hogy mi itt ülünk. A dráma ebben a korban vezető műfajjá vált.
A tetralógiát Harag György rendezte, aki megújította a színjátszási stílust.
Felvetette a kérdést: Vajon mi lehetett annak a titka, hogy az úgynevezett Bisztrai „éra” alatt ilyen eredmények születtek? Szerinte a jó értelemben vett művészi konokság.
Dehel Gábor, a könyv szerzője szerint Bisztrai Mária sorsa egy olyan korszakban teljesedik ki, amikor a célzatos félretájékoztatások programszerűek voltak.
1980-ban egy tollvonással megszüntették a területi magyar rádió és TV adókat. A sok év alatt felgyűlt és őrzött anyagokat a szó szoros értelmében bebörtönözték a Jilaviai börtön celláiban. Az így őrzött anyag nagy része tönkrement elpusztult, használhatatlanná válva.
A könyv jó arra, hogy felidézzük a közönség és a művészek arcait.
A könyvből részleteket olvasott fel Sebesi Karen Attila színművész.
A könyvről
A könyv borítóját Szentes Zágon tervezte, felhasználva
Szabó Dénes (neves fotográfus) felvételét Bisztrai Máriáról, Móricz Zsigmond Úri muri – Rhédey Eszter szerepében.
A 230 oldalas könyvet mondhatni egy ültömben olvastam el, annyira lekötött:
Kötő József előszavával, függelékkel, mely a művésznő életpályájának főbb szerepeit, fontosabb díjait tartalmazza, valamint egyes előadásokról készült fotókat.(Deák Ferenc, Kacsur György, Marx József, Szabó Dénes, Szabó Tamás, Temesi Zsolt készítették)
Válogatást találhatunk Bisztrai Máriáról szóló írásokból.
Ami engem megfogott az Dehel Gábor hozzáállása az anyaghoz. Már előző beszélgető-könyvében is olyan eleganciával, biztosan, könnyedén mozog ebben a világban, hogy irigylésre méltó. Tiszteli és becsüli beszélgetőtársát, akinek nem gond a feladathoz felnőni.
Ennek is eredménye: Bisztrai Máriát úgy állítani olvasói elé, amelyből kiderül, egy nagy művésszel találkoztunk, aki egy nagyon lehetetlen és embertelen, kegyetlen, irgalmatlan korban volt nemcsak előadó művésze intézményének, de az intézményt, mely bárhogyan is, de missziót is teljesített, úgy vezetni, hogy az a periódus, köszönhetően vezetői és művészi személyzetének, beírta magát az egyetemes magyar színháztörténet arany lapjaiba. Előkelő írói eszközökkel tárja fel a múlt, számukra valóban érdekes, esemény- sorait.
A könyv hátsó borítóján Kötő József Bisztraira vonatkozó eszmefuttatása olvasható: „Édesapja miniszterelnök, majd államelnök, a kortárs román történelem alakítói közé tartozott. Édesanyja az ország sorsában döntő szerepet vállaló magyar földesúri családok génjeit örökölte…Az államférfi apa szárnyai alatt, tanulmányai alapján, lehetett volna fontos fogaskerék egy totalitarista állam diplomáciai építményében. De anyai génjei működtek: magyar színésznő lett, majd másfél évtizedig színházigazgató a kulturális genocidiummá fajuló korszak kiteljesedési szakaszában, amikor a Színház a nemzeti „túlélés” jelképévé változott.”
Nem szándékom a könyv tartalmát részletesen ismertetni. A tisztelt olvasó csak nyerhet, ha elolvassa a könyvet, amely egyébként is olvasmányos, nyelvezete következtében senkinek sem lehet nehéz.
Ennek fejében megismerhet egy olyan korszakot, melyet átélhetett, vagy melyet szülei élhettek át.
A könyv meggyőzött arról, a művészetben nincs protekció, összeköttetés, kivételezés, pártfogás, a közönséget nem lehet becsapni. Csak az tudja megállni a helyét, aki felmenvén a színpadra, a nézőket meg tudja győzni arról, akit alakít, azt hitelesen, élvezetesen be tudja mutatni. Meg tudja teremteni azt a bűvös kört, mely színpadot és nézőt magába fogad. A rendezők teóriájára a közönség csak akkor reagál, ha azok képesek színészeiket úgy vezetni, hogy mind azt az úgymond színházi újítást úgy alkalmazzák a színpadjaikon, hogy a közönség bizonyos része megértse, elfogadja, és számára mondanivalót tartalmazzon.
Bizonyíték erre a rendezők közül időrendi sorrendben: Kömíves Nagy Lajos, Tompa Miklós, Delly Ferenc, Kovács György, Harag György, Szabó József, Rappaport Ottó, Gergely Géza, Taub János, Bán Ernő, Senkálszky Endre, Horváth Béla, Dehel Gábor, Anatol Constantin, Bereczki Péter, Kóra Ilona, Tompa Gábor. Ezen kívül még jó néhány meghívott rendező. Közöttük Major Tamás vagy Vlad Mugur.
A színházi partnerei közül megemlíthetünk, a teljesség igénye nélkül olyan színész neveket, mint: Bara Margit, Horváth Béla, Imrédi Géza, Halász Géza, Poór Lili, Flóra Jenő, Csorba András, Dorián Ilona, Koós Zsófia, Ille Ferenc, Andrási Márton, Pásztor János, Kovács György, Péterffy Gyula, Puni Júlia, Gáspár István, Sas László, Vadász Zoltán, Dehel Gábor, Stief Magda, Balog Éva, László Gerő, Széles Anna, Sata Árpád, Toszó Ilona, Bereczky Júlia, Barkó György. A filmbeli partnerei voltak: Bálint András, Latinovics Zoltán.
E tiszteletet kiváltó névsor is fényesen bizonyítja mily gazdag Erdély fővárosának kulturális életének e szegmentuma. Mennyi tennivaló vár azokra, akik ezt a múlttól örökölt kincset közszemlére szeretnék bocsátani. Van, amire büszkék, lehetünk. Vannak olyan elődök, akinek alkotó munkája meghatározta a kolozsvári színjátszás jelenlegi állapotát is, nyomot hagyott a színházművészetben.
Csomafáy Ferenc

erdon.ro

Hírsaláta
POTTYANTÓSBAN AZ ÉLEN. Az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentése szerint a románok 40,7 százalékának az udvaron van az illemhelye, míg Bulgáriában ez az arány csak 25 százalék. A harmadik helyen Lettország áll 15,8 százalékkal. Az ellenkező oldalon Dánia, Spanyolország, Hollandia és Svédország foglal helyet, ahol nincs is ilyen vécé. Románia a gyerekhalandóság toplistáját is vezeti 9,4 százalékos aránnyal, bár a helyzet 2001 óta – amikor ez 18,4 százalékos volt – sokat javult.
A második helyen Bulgária áll 8,5 százalékkal. Az európai átlag 3,9 százalékos ezer újszülöttre számolva. A román állampolgárok 29 százaléka él súlyos nélkülözésben, őket csak a bolgárok előzik meg, akik esetében 44 százalékos az arány, és a lettek, akiknek 31 százaléka él nehéz körülmények között. A románokat csak a lettek előzik meg az orvosi szolgáltatásokhoz való hozzáférés nehézségeit illetően: a romániai nők 9,8 százaléka, a férfiak 14 százaléka mondta azt, hogy korlátolt a hozzáférhetősége. (Mediafax)
NEM SEGÍTENEK A CSILLAGOK. Crin Antonescu egyetlen nap leforgása alatt kétszer próbálta kirántani a széket Victor Ponta alól – írja az Evenimentul zilei. Először, amikor a szocialista főpolgármester, Sorin Oprescu kóborkutyás népszavazását szólta le, másodszor, mikor bejelentette, hogy ő és pártja ellenzi a verespataki aranykitermelést, de minderről egy szóval sem tájékoztatta koalíciós partnereit. Szegény Ponta most törheti a fejét, miért nem is működött kettejük között az a transzcendens kapcsolat, melyről korábban oly gyakran beszélt.
FOGSÁGBAN A PARLAMENT. A nyílt konfliktus miatt, mely az elmúlt napokban egyre nyilvánvalóbbá vált, a parlament Crin Antonescu és Victor Ponta fogságába esett, ráadásul az utóbbi napokban végzett közvélemény-kutatásokból kiderült: mind Antonescu, mind Traian Băsescu népszerűsége 17–17 százalékon áll. Antonescu egyre lejjebb kerül, míg a csúcson marakodók miatt Băsescu egyre erősödik – írja a România liberă.
MÁS BÖRTÖNBE VÁGYIK BECALI. Szellemi terrorra panaszkodik, ezért áthelyezését kéri a jilavai börtönből George Becali. Szerinte ugyanis a jilavai fegyőrök „terrorizálják” és „pszichikai kínzásnak” vetik őt alá. Mindez abban nyilvánul meg, hogy drákói szigorúságú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak vele szemben. Állandóan őrzik, a fegyintézet udvarára nem a többi rab, hanem csupán egy fegyőr társaságában mehet ki sétálni, és a cellája ablakait is elsötétítették, hogy ne filmezhessék le maroktelefonnal. Becali ezért azt kéri, hogy szállítsák át a kevésbé szigorú Poarta Albă-i börtönbe. (Realitatea)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kisebbik veszély
Milyen átok ülhet ezen a népen, hogy két volt kommunista közül kénytelen választani? – tette fel a költi kérdést Traian Băsescu a 2004-es államfőválasztást megelőző tévévitában Adrian Năstasénak.
Tíz év elteltével sokat okult az ország: átélte, kiismerte a legtalálóbban politikai ragadozóként leírható egykori hajóskapitány, főpolgármester „játékos” elnöki mandátumait, másrészt arra is választ kapott, nagy valószínűséggel hová jut, ha az akkori ellenfél történetesen nem Jilavára, hanem a Cotroceni-be kerül.
Sajnos Románia azóta sem szabadult az átoktól, a különbség annyi, hogy ma nem két volt kommunista, hanem két rossz közül kell választania. Az idei államfőválasztáson egy botcsinálta politikus, a balkáni közéleti csatározások közepette teljesen elveszett, ellenfeleivel és a választókkal kommunikálni képtelen vidéki polgármester, illetve egy képmutató, hazug, aljas, a hatalomért minden eszközt megragadni képes rendszert kiépít, a Dâmboviţa-parti politikai gazemberséget ízig-vérig megtestesít kormányfő kínálja az alternatívát.
Johannis a meglévő nimbuszát, kétségbevonhatatlan erényeit – Nagyszeben felvirágoztatása, a szász precizitás és megbízhatóság – is képtelen „eladni” a választóknak, akik egyáltalán nem elégszenek meg azzal, ha valaki a tisztesség és alkalmasság szerepében tetszeleg, éppen ezért ezt folyamatosan bizonyítani kell.
Ponta a másik véglet: idegen tollakkal ékeskedik, lételeme a harsány semmitmondás, és gátlástalanul képes meglovagolni a nacionalista, soviniszta indulatokat. Olyan „politikai állat”, aki nemcsak ellenfeleit, de a partnereit is képes hátba szúrni, ellenük a legmocskosabb eszközöket is bevetni, ha érdekei úgy diktálják, és mindezt szemrebbenés nélkül letagadja.
Ugyan nem kaptak-e a kormányzásban mellé szegődött RMDSZ vezeti, továbbá az erdélyi magyarok elegendő bizonyítékot erre a kampány során? Ettől persze Johannis még ugyanúgy felkészületlennek, határozatlannak tűnik, és az ellenfele esetleges megválasztásával járó iszonyatos kockázatok ismerete közepette sem válik ideális jelöltté. Viszont megválasztása mégiscsak kevesebb veszéllyel járna románok, magyarok, németek számára egyaránt.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)