Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Janus Egyetemi Színház (Pécs, Magyarország)
2 tétel
2010. február 24.
Pécsi Bakkhánsnők
Vendégjáték(ok) Marosvásárhelyen
Két előadás erejéig a héten Marosvásárhelyen vendégszerepel a pécsi Janus Egyetemi Színház. A JESZ-Színháznak is nevezett társulat 1996-ban jött létre Pécsett, ahol korábban is nagy hagyományai voltak az egyetemi színjátszásnak. A kezdeti nehézségek közepette, Mikuli János és Tóth András Ernő kezdeményezésére, több egyetemi tisztségviselő és oktató támogatásával jött létre az a szerződés, amely alapját képezte a működésnek. Az egyetem támogatásán kívül az Alternatív Színházi Műhely Alapítvány pályázati tevékenysége segíti a produkciók létrejöttét. A színház első évadát a Pécsi Harmadik Színházban játszotta, itt alakult ki az a program, amely ma is alapjaiban meghatározza a JESZ tevékenységét és amely saját bemutatókból (professzionális, kísérleti előadások, hivatásos és alternatív színészekkel), képzésekből, tréningekből, táborokból és az ezekhez kapcsolódó egyetemista-előadásokból, illetve befogadó színházi előadásokból áll. 1997 őszén a Janus Pannonius Tudományegyetem vezetése lehetővé tette, hogy az egyetem épületében kapjon helyet a Janus Egyetemi Színház, amely azon év novemberében nyílt meg. Az intenzív munka során kialakult és mindinkább képzettebbé vált az egyetemista színészgárda, de idősebb alternatív színészek és hivatásosok is erősítik a társulatot, amely a kezdetektől fogva több rendezővel dolgozik. Talán ez tette lehetővé, hogy a társulat nyitott tudott maradni, többfajta színházi nyelven képes megszólalni, és munkája folyamatos. A JESZ 1997-től jelen van a legfontosabb magyarországi alternatív fesztiválokon, produkciói több díjban részesültek. 1999-től pedig külföldi találkozókon képviselheti a magyarországi alternatív színjátszást, ugyanakkor 1999 óta szervezi az Országos Egyetemi és Főiskolai Színjátszó Fesztivált. 2003-ban elkészült a JESZ új játszóhelye az egyetemen, 2005-től pedig bekapcsolódott a Pécsi Szabadtéri Játékok programsorozatába, bemutakozva a város közönségének is. 2008-ban az egyetem átépítette, felújította a színházat.
Ami a heti vendégjátékokat illeti, azoknak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió színháza ad otthont. A pécsi társulat két előadással érkezik, az első bemutatójára holnap este 6 és 8 órakor kerül sor, ekkor Euripidész Bakkhánsnők című tragédiáját adják elő Balogh Attila rendezésében. Pénteken ugyancsak este 6 és 8 órakor Arthur Schnitzler Körtánc című műve kerül bemutatásra (rendező Vargyas Márta). Az előadások időtartama egy óra.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2016. március 25.
Csíki születésű színésszel a főszerepben mutat be filmet a Duna
Móricz Zsigmond Barbárok című novellája és Sinka István Fekete bojtár vallomásai című önéletrajzi regénye szolgál alapjául a Balázs Béla-díjas Vitézy László új filmjének, A fekete bojtárnak, amelyet március 26-án, szombaton mutatnak be a Duna csatornán. A film főszerepét a csíkszeredai születésű Adorjáni Bálint alakítja.
Az 1930-as évek paraszti világában játszódó film Sinka István bihari juhászról szól, aki beleszeret az árva szolgálólányba, Pap Piroskába, aki egy balesetet követően őt ápolja. A fiatal házaspár éppen elkezdi közös életét, amikor a pusztán legeltető – időközben költővé váló – juhászt Móricz novellája cselekményéhez hasonlóan megölik, az általa őrzött nyájat pedig elhajtják.
A fekete bojtár szerdai budapesti sajtóvetítését követően Vitézy László az MTI-nek elmondta: mindig is szeretett volna játékfilmet készíteni a Barbárokból, de a novella rövidsége miatt ez nem volt lehetséges. Évekkel ezelőtt azonban kezébe akadt Sinka István Ábrányka alszik kezdetű verse, amely teljesen megrendítette. A fekete bojtár készítésekor a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy miként lehet valódi költők igazi verseit szervesen beépíteni a filmbe, anélkül, hogy azok kilógnának a többi jelenet közül – mondta el az eddig öt Móricz Zsigmond-filmadaptációt készítő rendező.
A film főbb szerepeiben Bánovits Vivianne, Reviczky Gábor, Koncz Gábor, Szirtes Ági, Szarvas József és Tenki Réka látható. A fekete bojtárt március 26-án 20 óra 30 perckor mutatják be a Duna csatornán.
Névjegy Adorjáni Bálint Csíkszeredában született 1980. július 27-én, édesapja szobrász, édesanyja építész volt. Családjával 1989-ben költözött át Magyarországra, ahol a pécsi egyetemen kezdte felsőfokú tanulmányait, és jogi szakokleveles közgazdász diplomát szerzett. Közben azonban színészként is kipróbálta magát a Janus Egyetemi Színházban, és ottani színpadi próbálkozásainak sikerei nyomán 24 évesen úgy döntött, hogy felvételizik a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre is. Színészi diplomájának megszerzése után a Radnóti Miklós Színház társulatához került.
Kiss Judit. Székelyhon.ro