Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Janovics Jenő Alapítvány
61 tétel
2007. április 6.
Nem a szerveződő Erdély FM rádió, hanem a román közszolgálati rádió bukaresti magyar és német szerkesztősége élén folytatja munkáját Stanik István. A Verestóy Attila szenátor többségi tulajdonában levő Scripta Kiadó igazgatója, az Új Magyar Szó napilap igazgató-főszerkesztője elmondta: több évtizedes újságírói pályafutása során eddig csak az írott sajtóban tevékenykedett, de megítélése szerint, a rádiózás csak technikai kérdésekben különbözik az írott sajtótól; e technikai tudás pedig hamar megszerezhető. Stanik a Majtényi Ágnes nyugdíjazásával megüresedett igazgatói tisztséget foglalja el, egyelőre ideiglenesen. A Krónika korábban azt valószínűsítette, hogy Stanik a Communitas és a Janovics Jenő Alapítvány finanszírozásával induló Erdély FM vezetője lesz. /Gazda Árpád: Médiátigazolások Bukarestben. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 6./
2007. április 23.
Hivatalosan is megbízta az erdélyi magyar televízió létrehozása érdekében életre hívott Janovics Jenő Alapítvány (JJA) Kelemen Attilát, a Transindex hírportál volt felelős szerkesztőjét az Erdély FM nevű rádióprodukciós iroda megalapítására. A Nagy Zsolt JJA-elnök által összehívott alapítványi kuratóriumtagok előtt Kelemen a hét végén ismertette tervét. Nagy Zsolt elmondta: a következő 2-3 hónapban megvásárolják a szükséges felszerelést, és elkezdik felépíteni a szerkesztőséget. A kuratórium tagjai egyöntetűen megszavazták a rádió költségvetését. /Nyártól lesz hallható az Erdély FM. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./
2007. július 3.
Megkezdte első teszthíradóinak a gyártását a Janovics Jenő Alapítvány (JJA) márciusban indított rádióprodukciós irodája. Ha az egyeztetések sikerrel zajlanak, rövid időn belül egész Erdélyben hallhatók lesznek a Marosvásárhelyen működő iroda produkciói. /Mihály László: Megszólalt a bizalom hangja. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 3./
2007. augusztus 31.
Lassan fél évtizede visszatérő témája az erdélyi civil fórumoknak a támogatáspolitika. Sok bíráló észrevétel hangzott el mind a romániai közpénzekből, mind pedig a magyarországi közpénzekből biztosított támogatások elosztását. Szilágyi Zsolt, Tőkés László kampányfőnöke felkérte Bodó Barnát, a Magyar Civil Szervezetek Szövetségének (MCSZESZ) elnökét, hogy készítsen elemzést a támogatáspolitika helyzetéről, civil szemmel. Bodó elemzését most nyilvánosságra hozta. Civil szempontból fontos, hogy az elemzés nyilvánosságot kapjon. A támogatáspolitika mind a román, mind a magyar közpénzek elosztását illetően általános válságban van, mert elpolitizált (mindent egyedül az RMDSZ, a román politikai élet egyik versenypártja ellenőriz), s a szervezet érdekeinek megfelelően klientúrát épít. Magánalapítványok jogtalanul kezelnek közpénzeket. Közpénzeket kezelnek Communitas Alapítvány, Iskola Alapítvány, Progress Alapítvány, Janovics Jenő Alapítvány, Eurotrans Alapítvány (a sor nem teljes) – ezeket az RMDSZ nevében, a szövetség által kinevezett személyek hozták létre. Nincs olyan kisebbségi köztestület, amely ellenőrizné a tevékenységüket. Ezt évek óta nehezményezi a civil szféra, az RMDSZ válasza: szükség van a reformra, de nem változik semmi. Nem világosak az elvi szempontok: magyarországi közpénzek felhasználását illetően (elvben nem kaphat román állami intézmény beruházásra magyar közpénzt, a gyakorlatban igen – lásd a dévai iskolaközpontot). Nincs transzparencia – a döntéseket megalapozó értékelési folyamatról nincs információ (nem közlik az elutasított pályázatok névsorát). A fő prioritásokat és szempontokat a pártközpont – RMDSZ Elnöki Hivatal – dönti el, ezért léphetnek fel hatalmas aránytalanságok. Konkrét bírálatra kevesen vállalkoznak, mert anyagilag függnek az RMDSZ-től, illetve mert ezzel kizárják magukat a további támogatásokból. Az eredmény: az RMDSZ minden kisebbségi vagyon kezelőjének tekinti magát. Radikális változtatásra van szükség, a jelzett hibák és jogtalanságok nem oldhatók fel felszínes beavatkozással. A kisebbségi léthelyzet nem teszi lehetővé a nemzeti keretek közötti közintézmények létrehozását, ezért – autonómia hiányában – olyan struktúrákat kell kialakítani, amelyek a közösségi konszenzus és ellenőrzés megvalósítását elősegítik. Közösségi konszenzus szükséges a stratégiai döntésekhez, be kell vonni a kisebbségi társadalom meghatározó tényezőit (miként a Sapientia Alapítvány esetében történt). A szaktestületek összetételét illetően figyelembe kellene venni, hogy politikus ne vehessen részt szaktestületben. /Bodó Barna: Támogatáspolitika és RMDSZ. = Krónika (Kolozsvár), aug. 31./ A szerző politológus, a Magyar Civil Szervezetek Szövetségének (MCSZESZ) elnöke.
2008. január 10.
Mivel már rendelkezik a megfelelő gyártási kapacitással, önálló frekvencián sugározná műsorait Marosvásárhelyen az Erdély FM rádió. A produkciós irodát működtető Janovics Jenő Alapítvány (JJA) kuratóriuma elfogadta az adó 2007-es tevékenységéről szóló beszámolót, és határozatot hozott az iroda továbbfejlesztéséről. Szóba került az Erdélyi Magyar Televízió megvalósítási terve is. Az elfogadott terv kivitelezését egy békéscsabai televíziós szakemberekből álló csoportra bízná az alapítvány, a stúdió pedig ugyanabban az ingatlanban kapna helyet, amelyben az Erdély FM produkciós iroda működik. A Predeal utcai, 678 négyzetméter összfelületű ingatlan felújításával lehetővé válik, hogy korszerű rádió- és televízióstúdió működjön itt. A televízió a 2008-as év második felében kezdheti el a sugárzást. Az Erdélyi Magyar Televízió megvalósításáról 2003. november 14-én, Budapesten folytatott tárgyalás során született megállapodás Markó Béla és Medgyessy Péter akkori miniszterelnök között. /Incze Vanda: Saját frekvencián az Erdély FM. = Krónika (Kolozsvár), jan. 10./
2008. február 20.
Zajlanak a munkálatok a készülő Erdélyi Magyar Televízió marosvásárhelyi, Predeal utcai háza táján. Közben a szomszéd helyiségekben az egyelőre produkciós irodaként működő Erdély FM különböző rádióadókon elhangzó műsorai készülnek. A tervek szerint az év közepéig megkezdenék a sugárzást. A tévé létrehozásával megbízott Janovics Jenő Alapítvány (JJA) munkatársai óvatosan bánnak az információszolgáltatással, mint kifejtették, ez ügyben érdemben csak a szervezet elnöke, Nagy Zsolt nyilatkozhat. Az Erdélyi Magyar Televízió megvalósításáról 2003. november 14-én, Budapesten folytatott tárgyalás során született megállapodás Markó Béla RMDSZ-elnök és Medgyessy Péter akkori miniszterelnök között. A tévé a Hodgyai Géza gyergyószentmiklósi médiavállalkozó 70 százalékos és Hodgyai Edit 30 százalékos tulajdonában levő Entel Kft. nevére bejegyzett, kihasználatlan frekvencián sugározna. „Még nem tisztázódott teljesen a feladatköröm, de az bizonyos, hogy nem én fogom vezetni a televíziót” – szögezte le Szepessy Előd, az alapítvány igazgatója. Az általa vezetett kolozsvári székhelyű Janovics Jenő Alapítvány háttérintézmény, mely hazai és magyarországi pályázatok útján tartaná fenn a televíziót. Ugyanez a szervezet működteti az Erdély FM rádióprodukciós stúdiót is, melynek vezetője, Kelemen Attila Ármin sem tud sokkal többet. Bizonytalanság övezi Szudár László békéscsabai tévés menedzser státusát is. Nagy Zsolt kifejtette, bár szerződést még nem kötöttek, mindenképpen számítanak a magyarországi szakemberre. /Szucher Ervin: Rajt előtt az erdélyi tévé. = Krónika (Kolozsvár), febr. 20./
2008. február 21.
Egyelőre egy-két éves működéshez szükséges anyagi fedezettel és verbuválás alatt álló munkaközösséggel indulna és sugározna – a tervek szerint immár idén nyártól – saját gyártású műsorokat az Erdélyi Magyar Televízió (ETV). Pár hónapon belül elindulhat a televízió, hiszen mind a finanszírozási, mind a technikai körülmények körvonalazódnak – mondta Nagy Zsolt, a Janovits Jenő Alapítvány /JJA/ elnöke. /Király K. László, Mihály László: Kommersz Erdélyi TV? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./
2008. április 26.
Lassan megszületik az Erdélyi Magyar Televízió. Szudár László békéscsabai tévés menedzser elmondta, nemsokára befejeződnek az építkezési munkálatok az Erdélyi Magyar Televíziónak otthont adó épületben, a Janovics Jenő Alapítvány ingatlanában. Tíz napon belül véget ér az állások betöltésére meghirdetett szakember-válogatás. A produceri vezetésű médiát szeretnék meghonosítani, amelynek igazgatását nem egyetlen ember, hanem egy csapat végzi. Remélik, hogy még idén kezdhetnek. /Nagy Székely Ildikó: „Minden lánc olyan erős…” = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 26./
2008. június 17.
Június 16-tól elkezdte egész napos tesztadását az Erdély FM rádió, amit egyelőre csak interneten keresztül lehet hallgatni. A tervek között szerepel a szükséges frekvenciák megszerzése. Nagy Zsolt, a Janovics Jenő Alapítvány elnöke arról tájékoztatott, hogy az erdélyi magyar televízió is hamarosan elkezdi működését, eddig 15 személyt alkalmaztak, a szóráshoz szükséges valamennyi hatósági engedélyt már beszerezték. Az Erdély FM tavaly augusztusban kezdte el működését produkciós irodaként. Az adások a www.erdelyfm.ro honlapon érhetők el. Az intézmény kezdetként a már létező, magyarul sugárzó kereskedelmi rádiókkal alakított ki partneri viszonyt. Kelemen Attila, az Erdély FM igazgatója elmondta: követendő mintának a magyarországi Radio Café-t tekintik, és olyan zenét kínálnak hallgatóiknak, amit jelenleg egyetlen romániai magyar kereskedelmi rádió sem sugároz. Célközönségüknek a 18-45 év közötti korosztályt tekintik. Elsősorban azokra a településekre kérnek majd frekvencia-engedélyeket, ahol jelenleg nem vételezhető magyar nyelvű kereskedelmi rádióadó. /B. T. : Egész napos adást indított az Erdély. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./
2008. június 19.
Még a nyáron beindítja adását az Erdély Televízió – jelezte Nagy Zsolt, a televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke. Marosvásárhelyen minden készen áll a televízióadás elindítására a jól felszerelt médiaközpontban, melyet Szepessy Előd igazgató mutatott be. A háromszintes épületben az irodák mellett egy nagyobb gyűlésterem is helyet kapott, a rádióstúdióban már dolgoznak. A tévéstúdió is elkészül hamarosan. A tíztagú szerkesztőség egyik része már megkezdte a munkát, a másik része továbbképzőn vesz részt. A médiaközpontból június 16-tól rádióadást sugároznak, egyelőre az interneten. /Antal Erika: Erdélyi „próbatelevízió” = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./
2008. július 17.
Nem tisztázódott a helyzet, a beszélgetés után, amely a Duna Televízió munkatársa, Koncz Attila moderálásával – Szülési fájdalmak – Erdélyi Tv – címmel tartottak július 16-án Tusványoson a Nyári Szabadegyetemen. Csép Sándor, a MÚRE igazgatótanácsának tagja, bevallotta, ő maga nem szolgálhat semmi konkrétummal. A Janovics Jenő Alapítványnak még honlapja sincs. A Janovics Jenő Alapítványnak kellene működtetnie a televíziót. Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda alelnöke a tusnádi beszélgetés meghívottjaként elmondta: nemcsak úgy kell a kérdést megfogalmazni, hogy lesz-e Erdélyi Tv, hanem hogy kinek szól majd. A Janovics Jenő Alapítvány /JJA/ 2004 februárjában alakult meg, miután Medgyessy Péter miniszterelnök 2003 novemberében egy Markó Bélával folyatatott tanácskozás után bejelentette: a magyar kabinet 300 millió forintot szán egy erdélyi magyar nyelvű televízió beindítására. A JJA elnöke, Nagy Zsolt informatikai miniszter 2006 februárjában közölte, hogy Marosvásárhelyen vesznek ingatlant a tv- és a rádióprojekt részére. Az eredetileg az Erdélyi Tv-re szánt pénzből azért valósul meg előbb csak a rádió, mert a televízió adó beindításához minimum négy-öt millió euró volna szükséges. Még a nyáron beindítja adását az Erdély Televízió is – erősítette meg Nagy Zsolt. /Horváth István: Egy tévé szülési fájdalmai. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./
2008. augusztus 6.
Augusztus folyamán elkezdi próbaadásait az Erdélyi Magyar Televízió – jelentette ki a Nagy Zsolt, a Janovits Jenő Alapítvány kuratóriumának elnöke, mert minden feltétel adott a műsorok gyártására és szórására. A televíziónak sikerült valamennyi sugárzási és műszaki engedélyt beszereznie. /Szucher Ervin: A nyár végén, az ősz elején rajtolna az Erdélyi Magyar TV. = Krónika (Kolozsvár), aug. 6./
2008. szeptember 26.
Szeptember 15-től készíti próbaadásait a Marosvásárhelyen működő Erdély TV. Naponta fél héttől 23-25 perces, élő híradóval jelentkezik a csatorna, egyelőre földi sugárzásban. Erről csak úgy szerzett tudomást a közvélemény, hogy a tévé forgatócsoportjai meg-megjelennek az erdélyi rendezvényeken. Féltik Marosvásárhelyen a vadonatúj épületben induló az Erdély Tévét a sajtótól, ezt tapasztalta az Új Magyar Szó riportere, amikor az Erdély TV szerkesztőségébe próbált bejutni, itt székel az Erdély FM rádió is. A szerkesztőség a legkorszerűbb körülmények között működik. Nagy Zsoltnak, a tévét működtető Janovics Jenő Alapítvány elnökének az engedélyére volt szükség ahhoz, hogy a lap munkatársa Szepessy Előd igazgatóval beszélgethessen. Hat szerkesztő-riporter és nyolc operatőr az Erdély TV jelenlegi csapata, a stúdió felszerelése is teljes, valamennyi műszaki feltétel adott ahhoz, hogy indulhasson az adás. Nagy Zsolt elmondta, hátra van még a kábeltársaságokkal és a helyi stúdiókkal való egyeztetés. Tibori Szabó Zoltán, a kuratórium tagja szerint félreértésről van szó, nincs titkolnivalójuk. A televíziót működtető alapítvány kuratóriumi tagja, Kovács András Ferenc költő, a Látó folyóirat főszerkesztője nem tud arról, hogyan halad a televízió „beüzemelése”. Az erdélyi magyar televízió létrehozásáról 2003. november 14-én, Budapesten született megállapodás Markó Béla RMDSZ-elnök és Medgyessy Péter akkori miniszterelnök között. /Antal Erika: Szupertitkos Erdély TV? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./
2009. május 14.
Május 18-án, a 97,1-es frekvencián kezdi el földi sugárzását a Marosvásárhelyen működő Erdély FM rádióadó, „A bizalom hangja”, ahogyan a rádió meghatározza magát. Az egész nap sugárzó erdélyi magyar rádióként elképzelt médiaintézmény egyelőre csak Marosvásárhelyen szerzett frekvenciát, de az üzemeltetők reményei szerint év végéig más településeken is vételezhető lesz az Erdély FM. Az RMDSZ által létrehozott Janovits Jenő Alapítvány rádiója elsősorban azt a mintegy húsz százalékra becsült hallgatói réteget célozza meg, amely Kelemen Attila Ármin igazgató szerint a társadalom dinamikus szféráját képezi. Az RMDSZ-közeli Janovits Jenő Alapítvány által korszerűen felszerelt stúdiókban a rádió fiatal munkatársai dolgoznak. Kelemen Attila Ármin elmondta, számos magyarországi és nemzetközi modellt tanulmányoztak. Kelemen, aki korábban Erdély legismertebb hírportálját, a Transindexet vezette, hangsúlyozta, hogy az igényes hallgatókat célozták meg. A délutáni órákban Kultimátum címmel művelődési magazin készül, ezt követi a Cafe Vásárhely anekdotákkal tűzdelt élő beszélgetőműsor. Kelemen a zenei műsorokról: „urbánus hangzású, kellemes, meleg zenét igyekszünk sugározni. ” A Csalóka napfény keretében neves történészek segítségével Erdély múltját igyekeznek bemutatni. /Szucher Ervin: Az aktív réteget célozza meg az Erdély FM. = Krónika (Kolozsvár), máj. 14./
2009. július 28.
Sepsiszentgyörgynek nem volt szerencséje a helyi televízióval. Míg élt Szalló László, és vállalkozásai jövedelméből fedezte a Selectronik tévéstúdiójának személyzeti és műszaki költségeit, sikerült megteremtenie egy elfogadható városi televíziót. A 2004-es választások idején a független helyi tévé zavarta a magyar politikusokat, Albert Álmos polgármester, az RMDSZ akkori elnöke intézkedett, később megszabadult a helyi tévét akkoriban sikeresen vezető Erdély Andrástól. Albert Álmos polgármester az üzletemberekkel, Média 3 nevű alapítványukkal nekifogtak a helyi televíziózásnak. Egy ideig egymást váltották az igazgatók. Embereiknek nem volt sem szakmai ismeretük, pénzt sem voltak hajlandóak e célra áldozni, így az egészet átadták Kereskényi Áron média szakon frissen végzett fiatalembernek. Ez lett az Aktív TV. Az elavult felszerelést kicserélték, valamennyi pénzt is szivattyúztak bele, a dolgok mégsem mentek. Az Aktív TV minden volt, csak helyi televízió nem. Végül a Média 3 Alapítvány tagjai feladták. Ez év első felében eladták a licencet Eduard Bogdan kolozsvári médiavállalkozónak. Bogdan rájött: a székelyföldi tévépiac szabad, évekkel korábban Csíkszeredában, idén Sepsiszentgyör-gyön vetette meg lábát. Egy ideig Székely TV néven futtatta vállalkozásait, majd Klub Tévé néven sugároz primitív, igénytelen műsort. Albert Álmos több mint másfél évtizedes polgármesteri regnálásának kudarcai közé besorolhatja a helyi magyar televíziózás felszámolását is. Az audiovizuális tanács honlapja szerint Sepsiszentgyörgy városában még van két tévélicenc. Egyik a bukaresti Antena 1 társaságé. Ők valamikor másfél évtizeddel ezelőtt próbálkoztak egy stúdió beindításával, de régen feladták. Műsorszórási joga van az Antal & Tamas Kft. -nek, de a tulajdonosok átadták licencüket az Erdély FM-nek. Az Erdély FM a Janovics Jenő és a Communitas Alapítvány tulajdona, s jó öt esztendeje próbálkozik a rádió mellett az erdélyi magyar televíziót is tető alá hozni. Egyelőre nem nagy sikerrel. A sepsiszentgyörgyi városi televízió megszűnt. /Simó Erzsébet: Isten veled, helyi televízió. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 28./
2009. szeptember 25.
Medveczky Balázs, a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke és Nagy Zsolt, az Erdélyi Magyar Televíziót működtető Janovits Jenő Alapítvány elnöke szeptember 24-én együttműködési szerződést írt alá Marosvásárhelyen, amelynek értelmében ezentúl műsorokat cserél ki egymás között a két televízió. Az együttműködés nem jár majd azzal, hogy az MTV felbontja szerződését azzal a több mint 10 erdélyi és partiumi stúdióval, amelyek eddig kisriportokkal látták el a Kárpát Expressz, az Átjáró, a Kézfogások és a Sírjaik hol domborulnak... című, a határon túli magyarsággal foglalkozó műsorokat. /Együttműködés az MTV és az ETV között. = Krónika (Kolozsvár), szept. 25./
2010. január 14.
RMDSZ – húsz év dióhéjban
Húszéves születésnapját ünnepli az RMDSZ a hét végén. A kolozsvári rendezvényt Erdély-szerte hasonló megemlékezések előzték meg.
1989–1990
A szerveződés, az intézményépítés évei. Az RMDSZ első országos szintű, tájékoztató jellegű tanácskozását 1990. január 7-én tartotta Kolozsváron 13 erdélyi megye szervezetei küldötteinek részvételével. Január 13-án Marosvásárhelyen az RMDSZ országos küldöttgyűlése rögzítette a szövetség ernyőszerepét, 26-án a bukaresti 1. kerületi bíróság hivatalosan bejegyezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget. Február végére az RMDSZ-nek már közel 600 ezer tagja volt.
1990. március 15.: a romániai magyarság első ízben emlékezhetett meg szabadon az 1848-as forradalomról.
Március 19: Marosvásárhelyen román nacionalista tömeg fejszékkel, husángokkal ostromolta meg az RMDSZ székházát, Sütő András írót fél szemére megvakították.
Április 21–22.: Egységben az erő jelszóval Nagyváradon megtartották az RMDSZ I. kongresszusát, az Országos Elnökség vezetőjévé Domokos Gézát választották.
Május 20.: Az első szabad parlamenti választásokon az RMDSZ 7,2 százalékkal a Nemzeti Megmentési Front után az ország második politikai ereje lett.
1991
Május 24–26.: Marosvásárhelyen tartották az RMDSZ II. kongresszusát. Domokos Géza maradt az elnök.
Október: A Hargita és Kovászna megyei románok helyzetét elpanaszoló Har-Kov jelentés borzolta a kedélyeket. A parlamenti vizsgálóbizottság elüldözötteknek minősítette a székelyföldi kényszerkihelyezésük után hazatérő románokat, a magyar kisebbség kollektív bűnösségét megfogalmazva. A továbbiakban az RMDSZ az alkotmány kisebbségellenes kitételei, elsősorban az országot nemzetállamnak meghirdető első cikkelye ellen harcolt. Honatyái emiatt az alaptörvény ellen szavaztak.
1992
Május 5.: Domokos Géza bejelentette, nem jelölteti magát az RMDSZ elnöki tisztségébe, és parlamenti mandátumért sem indul.
Szeptember 27.: A parlamenti választáson az RMDSZ-nek 12 szenátort és 27 képviselőt sikerült bejuttatni a parlamentbe.
Október 23–25.: A Küldöttek Országos Tanácsának kolozsvári összejövetelén elfogadták a nemzeti kérdésről szóló kolozsvári nyilatkozatot.
1993
Január 15–17.: az RMDSZ III. kongresszusa Brassóban. Az RMDSZ elnökének elsöprő többséggel Markó Bélát választották meg.
Február 19–20.: Gyergyószentmiklós, megalakul a Szövetségi Képviselők Tanácsa.
December 20.: Az RMDSZ benyújtotta a parlamentnek a Törvény a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről címet viselő tervezetet.
1994
Január 31.: Az RMDSZ, Markó Béla szövetségi elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök kézjegyével ellátott emlékeztetőt juttatott el az Európa Tanácshoz Romániának a teljes jogú tagság elnyerésekor vállalt kötelezettségei betartásáról.
Szeptember 19.: A szenátusban az RMDSZ benyújtotta a kisebbségi nyelveken folyó oktatási törvénytervezetet, melyet 492 380 állampolgár támogatott aláírásával.
1995
Április 19.: Először találkoztak a Társadalmi Demokrácia Pártja és az RMDSZ legmagasabb szintű küldöttségei. A tanácskozás a kölcsönös tájékoztatás jegyében zajlott, általános politikai problémákról és a magyar kisebbséget érintő kérdésekről.
Május 24–26.: Az RMDSZ IV. kongresszusa Kolozsváron hosszas vita után elfogadta a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését és a belső választások egyes alapelveit, illetve újraválasztotta Markó Bélát a szövetségi elnöki tisztségbe.
RMDSZ-„korifeusok”: Markó Béla, Domokos Géza és Takács Csaba a 2007-es aradi kongresszuson
1996
Július 13–14.: Kolozsvári ülésén az SZKT többségi döntéssel elhatározta, hogy Frunda György legyen az RMDSZ államfőjelöltje.
Szeptember 16.: Nem képviseltette magát az RMDSZ a legfelsőbb szinten a román–magyar alapszerződés aláírásán, jelezve fenntartásait a dokumentum kisebbségi vonatkozású kitételei kapcsán.
November 3.: A parlamenti választások összesített eredményei alapján az RMDSZ az ország negyedik politikai erejeként került ki a választási küzdelmekből.
December 6.: Az új kormánykoalíciót alkotó erők kormányzati és parlamenti megállapodásának aláírása. Az egyezmény megfogalmazta, hogy mind az új kormányzat politikai támogatottsága, mind az etnikumok közti együttélés új modelljének kifejlesztése végett kívánatos az RMDSZ részvétele a kormányzásban. A kormány programjában helyet kapnak az RMDSZ programjának fő célkitűzései.
1997
Január 25.: A kormány jóváhagyta a Kisebbségvédelmi Hivatal létrehozására és működtetésére vonatkozó határozatot.
Március 15.: Az 1848-a forradalomra emlékező romániai magyar rendezvényeknek különös színt adott, hogy Victor Ciorbea miniszterelnök előzmény nélküli ünnepi üzenettel köszöntötte a romániai magyarságot.
1998
Június 29.: Az RMDSZ képviselőházi csoportja beterjesztette a Képviselőház Állandó Bizottságához törvénykezdeményezését a kolozsvári állami magyar egyetem újraindításáról vonatkozóan.
Október 3.: Marosvásárhelyen rendkívüli ülésen vitatta meg az SZKT a Petőfi–Schiller magyar–német egyetem felállításáról rendelkező 1998. szeptember 30-i kormányhatározatot, és ennek nyomán az RMDSZ további kormánykoalíciós szerepvállalását. Hosszú vita után a testület a kormányon maradás mellett döntött.
1999
Január 26.: Az Operatív Tanács elfogadta Tokay György kisebbségügyi miniszter lemondó levelét. A tisztség betöltésére Eckstein-Kovács Pétert javasolta.
Március 30.: Az RMDSZ egyetért a NATO elhatározásával, hogy közbelépjen a koszovói viszály megoldásáért.
2000 Június 4.: A helyhatósági választások nyomán az RMDSZ lett a legerősebb politikai szervezet Erdélyben.
December 27.: Markó Béla és Adrian Năstase miniszterelnök protokollumot írt alá az RMDSZ és a Társadalmi Demokrácia Pártja együttműködéséről a kormány parlamenti támogatásáról.
2001
December 22.: Hosszas egyeztetések után, az RMDSZ erőfeszítéseinek is köszönhetően, Adrian Năstase román és Orbán Viktor magyar miniszterelnök Budapesten aláírta a magyar–román egyetértési nyilatkozatot, amely lehetővé tette magyarigazolvány igénylését a romániai magyarok részéről.
2002
Március 7.: Az RMDSZ és a kormánypárt közötti megállapodás értelmében a kormány elfogadta a nemzeti szimbólumok használatára vonatkozó rendeletek módosítását, melynek nyomán a nemzeti kisebbségek szabadon használhatják nemzeti szimbólumaikat és énekelhetik himnuszukat.
Június 6.: A szenátus elfogadta a román állam által 1945 és 1989 közt elsajátított egyházi javak visszaszolgáltatásáról rendelkező törvényt.
2003
Január 31.–február 2.: Az RMDSZ Szatmárnémetiben tartott VII. kongresszusa elfogadta a szövetség programját és módosított alapszabályzatát, amelyben már nem szerepel a tiszteletbeli elnöki tisztség. A kongresszust köszöntötte Adrian Năstase és Medgyessy Péter.
Február 19.: aláírták az RMDSZ és Szociáldemokrata Párt közti együttműködési megállapodást. A protokollumban nagyobb hangsúlyt kapott az oktatási, egészségügyi és gazdasági gondok megoldása, a tulajdonjog, a szociális, az infrastrukturális kérdések rendezése.
2004
Március 9.: többszöri előkészítő tárgyalások és egyeztetések után Markó Béla és Adrian Năstase miniszterelnök aláírta a két politikai alakulat közötti, 2004-es évre vonatkozó megállapodást.
Április 25.: Aradon, a Tűzoltó téren az RMDSZ, a román és magyar kormány képviselőinek jelenlétében avatták fel a Román-magyar megbékélési parkot és a nyolcvan év után visszaállított Szabadság-szobrot.
December 27.: Călin Popescu-Tăriceanu megbízott miniszterelnök nyilvánosságra hozta kormánya összetételét, amelyben a három miniszterelnök-helyettesi tisztségből egyre Markó Béla szövetségi elnököt jelölte. Borbély Lászlót a középítkezési és területrendezési minisztérium élére, Nagy Zsoltot a távközlési és az informatikai ügyek miniszterének, Winkler Gyulát pedig megbízott kereskedelmi miniszteri funkcióba jelölték.
2005
Május 19.: a kormány elfogadta a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény tervezetét, amely az RMDSZ egyik koalíciós feltételeként a kormányprogram része.
Június 1.: az RMDSZ képviselőházi frakciója benyújtotta a nyugdíjtörvény módosításáról szóló javaslatát, amelynek lényege, hogy az 1963 előtti, a munkakönyvbe be nem jegyzett bérek esetében a nyugdíjak kiszámításánál az országos minimálbér helyett az országos átlagbért vegyék figyelembe.
Október 20.: az első közös magyar-román kormányülés. Az ülés Călin Popescu Tăriceanu román miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő és Markó Béla, a román kormány miniszterelnök-helyettese rövid köszöntőbeszédével kezdődött.
2006.
Február 18.: A Janovics Jenő Alapítvány Kuratórium eldöntötte, hogy Marosvásárhelyen hozza létre az erdélyi magyar televíziót, illetve az erdélyi magyar rádiót.
December 28.: Markó Béla szövetségi elnök Marosvásárhelyen megbeszélést folytatott Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével. Megegyeztek abban, hogy az RM DSZ és az EMNT közös bizottsága január 12-éig véglegesíti a közös minimál-programot.
2007
Március 2–3.: Az RMDSZ aradi, VIII. kongresszusa ismét Markó Bélát választotta meg az RMDSZ elnökévé. A kongresszus határozatot fogadott el a kulturális és területi autonómiáról, Erdély fejlesztéséről és modernizálásáról, a gazdasági fejlesztési régiók átszervezéséről.
Április 19.: A parlament megszavazta az államfő felfüggesztését. Az RMDSZ nem adott kötelező mandátumot képviselőinek és szenátorainak, akik lelkiismeretük szerint szavaztak.
2008
Február 19.: A parlament rendkívüli ülésen elutasította Koszovó függetlenségének elismerését. Az RMDSZ honatyái a függetlenség elismerése mellett szavaztak.
Július 19.: Markó Béla szövetségi elnök Bálványosfürdőn megbeszélést folytatott Tőkés László európai parlamenti képviselővel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével. A találkozón a Szövetség írásban nyújtotta át Tőkés Lászlónak, az EMNT elnökének az RMDSZ belső koalícióra vonatkozó javaslatát, amely konkrét formában rögzítette az együttműködés elvi alapjait.
December 14.: Ellenzékbe vonult az RMDSZ, mert számára elfogadhatatlan a Demokrata–Liberális Párt ajánlata, miszerint csak államtitkári szinten legyen képviselve a létrejövő kormányban.
2009
Március 24.: Közzétették a Magyar Összefogás 43 nevet tartalmazó listáját az európai parlamenti választásokra. A korábbi megállapodás szerint a jelöltek 75 százalékát az RMDSZ, 25 százalékát az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevezte meg.
Április 3.: Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megállapodásának értelmében megalakult Kolozsváron az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum. Az EMEF paritásos, konszenzusos alapon működik, Markó Béla és Tőkés László személyében két társelnöke van.
Október 20.: 285 ezer támogatói aláírást (a szükségesnél 85 ezerrel többet) adott át Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje a bukaresti Központi Választási Irodának. Kelemen Hunor a november 22-i államfőválasztáson a szavazatok 3,86 százalékát szerzi meg.
December 23.: Az RMDSZ kormányra lép a Demokrata-Liberális Párt oldalán. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. február 15.
Merre tovább, erdélyi magyar média?
Marosvásárhelyen ülésezett szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Médiapolitikai Szakbizottsága, amely azzal a céllal alakult meg, hogy kidolgozzon és képviseljen magyar és román környezetben egy, a romániai magyar közösség sajátosságainak és szükségleteinek legjobban megfelelő médiapolitikát – tájékoztat az EMNT. A bizottság célja továbbá kidolgozni egy olyan lehetséges média-hálózat (sajtó, rádió, televízió, internet) tervezetét, amely felhasználva a ma már létező intézményeket, a felsőfokú szakmai képzésben részesült fiatalok munkáját, hatékonyabbá tudná tenni az erdélyi magyarság tájékoztatását, nem feledkezve meg a média mindenkori közszolgálati feladatairól sem (értékmegőrzés, értékteremtés, hídszerep, szórakoztatás stb.).
A tanácskozáson Boros Zoltán bevezetőjében elmondta: az erdélyi magyar média a rendszerváltás után húsz évvel problémákkal küzd és ebben az állapotban nem tud megfelelni küldetésének. A nehézségek egy részét a kisebbségi sajtó sajátos jellegéből eredő gazdasági hátrányok jelentik, de vannak területek, ahol a hatékonyság alacsony színvonalának közvetlen oka a nem megfelelő struktúra. Ilyen a közszolgálati televíziók és rádiók esete.
Makkay József (MÚRE, írott sajtó alelnök) a romániai magyar nyomtatott sajtó helyzetét elemezve kifejtette, a kisebbségi számarányból eredően legfeljebb a megyei napilapok élhetnek meg támogatások nélkül. A támogatások jelenlegi rendszeréből, mióta a szakmának (MÚRE) kevés beleszólása van az elosztásba, az RMDSZ irányában bírálóbb hangnemet megütő lapok semmilyen támogatásban nem részesülnek (a megszűnt Erdélyi Napló esete). Szerinte a kisebbségi sajtó támogatását nem a politikusok, hanem a szakma kellene véleményezze.
Mosoni Emőke (Román TV Magyar adása, Bukarest) ismertette a közszolgálati televíziók helyzetét. A megnőtt konkurencia mellett a több csatornán és rossz adásidőben való szétszórtság következménye a nézők számának jelentős csökkenése. A cél tehát a közszolgálati magyar adás hozzáférhetőbbé tétele. László Edit (Marosvásárhelyi Rádió, MÚRE audiovizuális alelnök) elmondta, a közszolgálati rádióműsorok helyzete bizonyos mértékig hasonlít a televíziókéhoz: nincs olyan rádiófrekvencia, amelyen sávváltás nélkül egymás után hallgatható lenne minden erdélyi magyar közszolgálati rádióműsor. Az elképzelés az összefüggő csatornára már rég megszületett, de a szerkesztőségek idegenkedtek az ötlettől, érthető módon, hiszen a közös sáv nem csak komoly egyeztetést igényelne, hanem kihatással lenne az önálló szerkesztőségek műsorpolitikájára és műsorrácsára.
Csép Sándor (Janovics Jenő Alapítvány, médiaszakember) írásban eljuttatott felszólalásában kitért a Janovics Jenő Alapítvány történetére, amelynek kuratóriumi tagja, és amely az egész napos független Erdélyi Magyar Televízió (EMTV) létrehozására született meg. Nehezményezi, hogy kuratóriumi tagként sincs rálátása a magyar adófizetők pénzéből átutalt összeg sorsára, sem a Marosvásárhelyen e pénzből létrehozott stúdió tevékenységére.
Ambrus Attila (MÚRE elnök) támogatási forrásokról és módozatokról számolt be. Nem értett egyet azzal a feltételezéssel, hogy az erdélyi magyar sajtó kritikátlanságának a támogatások politikai jellege az oka. Szerinte törvényhozási kezdeményezéssel kellene élni, például a lapkiadás adómentességének a bevezetése érdekében.
Boros Zoltán EMNT alelnök zárszavában elmondta, a Szakbizottság a közeljövőben a szakma képviselőinek további folyamatos konzultálásával kidolgozza és nyilvánosságra hozza elképzelését arról, hogy milyen fejlesztési stratégia lenne a megfelelő a nyomtatott és elektronikus sajtó, internet és multimédia területein, valamint arról, hogy milyen lépéseket kellene indítványozni a romániai média-hatóságoknál (az Országos Audiovizuális Tanács, a Közszolgálati Rádió és Televízió igazgató tanácsai), illetve a lehetséges magyarországi és EU-s forrás-intézményeknél. A bizottságnak a jelen kormányzási ciklusra vonatkozó javaslatait az EMEF legközelebbi találkozóján, február 20-án, az EMNT tárgyalói adják át az RMDSZ képviselőinek. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
2010. május 6.
OKTATÁSI KEREKASZTAL – Erős magyar intézményrendszer kell
A pedagógusok társadalmi megbecsülésre vágynak, a diákoknak nehezebb a felvételi első osztályba, mint egyetemre.
Mi is ez?
A Közéletre Nevelésért Alapítvány, Transindex és az Erdély FM kezdeményezte, a Janovics Jenő Alapítványnál tartott kerekasztal-beszélgetés témája az oktatási törvénytervezet, ezen belül pedig az általános és középiskolai oktatás volt. A beszélgetésen részt vett Batizán Emese szociológus, CEMO-aktivista, Bartos Miklós, az erdőszentgyörgyi iskolaközpont volt igazgatója, Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője, Beke Gyöngyi, az Erdőszentgyörgyi Iskolaközpont földrajztanára, Csegzi Sándor marosvásárhelyi alpolgármester, tanár, Horváth Gabriella, a Bolyai Líceum igazgatója, Kacsó Erika iskolapszichológus, Talentum Alapítvány, Kupán Edit, a Bălcescu iskola igazgatója, Pethő László, az Elektromaros Líceum tanára, valamint Szigeti Enikő CEMO-aktivista. Moderált Kósa András László szociológus, a Közéletre Nevelés Alapítvány kutatója. Portálunkon a vita szerkesztett átiratát közöljük.
Kósa András: Állandóan változik a tanügyi törvény. Most úgy tűnik, a kormány igazán nagy fába vágta a fejszéjét, és a teljes struktúrát átszabta: kiterjesztette az általános iskolát, a középiskolát három évesre csökkentette, illetve a tankötelezettséget 16 éves korban rögzítette. Továbbá meg lett szabva, hogy általános iskolában csak heti 20 órájuk lehet a diákoknak, míg középiskolában 25 órát lehet tanítani. Hogyan látják, ez sok vagy kevés?
Horváth Gabriella: – A heti 25 órás előírás szerintem irreális: ebben nincsenek benne a magyar órák. Utánaszámolva kiderül, magyar tagozatú líceumok esetében 32-33 körül mozog az óraszám. Ott vannak ugyanakkor a kétnyelvű vagy intenzív osztály-típusok, melyek eleve nagyobb óraszámmal működnek. Ilyen szempontból tehát sajnos nincsen nagy változás.
Az óraszám csökkentését a tananyag átstrukturálásával kellene megoldani: ki kellene venni olyan dolgokat, melyeket később, a szakosodás folyamán ráérnek megtanulni a diákok. Még egy megjegyzés az óraszám-csökkentéssel kapcsolatosan: mivel évek óta folyt a cirkusz emiatt, a minisztériumnak tavaly zseniális megoldása volt: kivett egy testnevelés-órát a heti kettőből, valamint összevonta a rajz- és zeneórát. Nem kell tehát zenekultúra, művészeti kultúra, és testnevelés sem kell. Ez volt a megoldás.
Bartos Miklós: – Szerintem a jelenlegi óraszám túl sok: a tanulók túlterheltek, és ezt el kell kerülni. Az egyik lehetséges megoldás az lehetne, ha általánossá tennék és kiterjesztenék a délutáni oktatást. A foglalkozások egy része átcsúszhatna délutánra, másrészt csökkenhetne a kötelező tantárgyaknak a száma is: enélkül nem tudunk zöld ágra vergődni. Persze mindenki félti a katedráját, de össze lehetne hozni az interdiszciplináris oktatást: meghatározott óraszámot egyik tantárgy keretében, és ugyanazon a vonalon mehetne a rokon tantárgyak oktatása is.
Horváth Gabriella: – Bizonyos humán osztályokban van “tudományok” néven ismert tantárgy, ami matematika, fizika, biológia és kémia kombinációját jelenti. Azonban a tankönyv nem lett lefordítva magyarra, továbbá túlságosan magas szintű: például nagyon sok kemény biológiát tartalmaz, olyasmiket, amiket biológia órán sem tanulnak a diákok. Ilyesmit nem lehet humán osztályoknak megtanítani. Tehát jó lenne ez a tantárgy, de megfelelő tartalommal.
Valóban túlterheltek a diákok?
Pethő László: – A diákok túlterheléséről sokat beszélnek, de én nem tudok egyetérteni ezzel: a diákok nincsenek túlterhelve, a diákok nem tanulnak. Az otthoni tanulás napi 10-15 percet jelent egy átlagos diák számára. Persze vannak csúcsdiákok is: csakhogy számukra szinte lehetetlen megtanulni azt a tananyagot, ami le van írva a tantervben. A tanár sem tudja leadni az anyagot.
Szakoktatás ma
Pethő László: – Én megkérdőjelezem, Romániában van-e jelen pillanatban szakoktatás? A szakoktatás 8 éve kapott egy súlyos, övön aluli ütést, amikor megszüntették a csoportbontást. Szlovákiában 30-as osztálylétszámnál három csoportban folyik a munka; Magyarországon és Szerbiában két csoport van biztosítva. Nálunk megszűntek a csoportok, és ehelyett modulrendszerű szakoktatásra tértünk át: a tizenegyedikeseknek például tizenegy moduljuk van az év folyamán, azonban a modulokat csak az év végén zárják le – és nincs félévi értékelés. Ez szerintem katasztrofális következményekkel jár.
Az új tanügyi törvénytervezet a csoportbontásról nem ír, ugyanakkor a tervezetben olyan aberrációk vannak, hogy a mérnökképzésben nincsen érettségi matematikából és fizikából. Hiába tömjük elmélettel annak a diáknak a fejét, aki nem akar tanulni: annyit érünk el vele, hogy 15 percet fog otthon készülni. Ha a gyakorlat érdekli a diákot, akkor inkább építsen egy villanycsengőt, mint hogy fizika- vagy elektrotechnika feladatokat oldjon. Ehhez képest 5-8. osztályban már nincsen kézimunka-óra.
Hol vannak a tanárok?
Csegzi Sándor: – Nem csak a diák oldaláról kell nézni a problémát: a legnagyobb gond az, hogy nincsenek olyan tanárok, akik eléggé műveltek ahhoz, hogy átfogóbb típusú tantárgyakat le tudjanak adni. A jelenlegi oktatási rendszer nem ezt követi. Romániában ma jószerével nincsen pedagógus-képzés: a szerencsésebbeknek van némi pedagógiai érzéke és meg tud élni a pályán. Akiknek nincsen érzékük ehhez, egy csomó roncs gyermeket nevelnek. Ez szerintem egy fontos aspektus amiről gondolkodni kéne, annak ellenére, hogy a tanügyi törvény-tervezet ezekről a kérdésekről egyáltalán nem beszél.
Iskola és valós világ
Kacsó Erika: – A régi és az új pedagógiai szakkönyvek is azt írják le, hogy az iskola elsődleges célja olyan attitűdök, készségek, kompetenciák kifejlesztése, melyek révén a gyermekek meg tudnak felelni a mindennapi élet elvárásainak. A valóság azonban gyökeresen más: az iskolákban információk leadása folyik, mely nagyon távol áll a kompetenciák fejlesztésétől.
Vannak 9,70-es médiával rendelkező, nagyon jó képességű gyermekek, akik azonban szociális kompetencia szempontjából hátul kullognak. Őket az életre nem készíti fel az iskola. Hiába rendelkeznek megfelelő képességekkel ezek a gyermekek, fontos, hogyan élnek az adottságaikkal: hogyan kommunikálnak, hogyan tudnak kapcsolatokat létesíteni, hogyan “adják el” önmagukat.
Csegzi Sándor: – Megfigyelhető, hogy miközben interneten nagyon jól kommunikálnak a gyermekek, ha négyszemközti beszélgetésre kerül sor, nem tudnak épkézláb mondatokat megfogalmazni, nem tudnak viselkedni.
Kacsó Erika: – Nagyon szépen le van írva mindez a pedagógiai könyvekben, azonban szerintem nagyon nehéz a váltás a pedagógusok részéről. Miután az ember harminc évig alkalmazott egy módszert, nem mehet be, és nem állhat a feje tetejére. Nem megy a bohóckodás, a gyermekek figyelmét felkeltendő. Ahhoz, hogy ez a váltás sikerüljön, a pedagógusnak a mentalitásán, attitűdjén, életfelfogásán, értékrendjén kell változtatni. Ez hatalmas rugalmasságot igényel részéről.
Csegzi Sándor: – '96-ig a magyarországi fizika-kémia versenyeket uralták az Erdélyből jövő diákok: az első tíz helyen alig lehetett magyarországi diákot találni. Mára sikerült lerontani a romániai oktatást, így a magyarországi versenyeken nem tudunk ilyen mértékben tarolni. Ilyen téren tehát nincs előrehaladás. Persze ez nem azt jelenti, hogy rossz irányba tartunk olyan szempontból, hogy lehet, a megélhetésre kezdtük el felkészíteni a diákokat a tantárgyversenyeken való győzelem helyett.
Csakhogy azt látjuk, hogy míg a múltban egy 17-18 éves, érettségizett fiatal már készen állt a munkaerőpiacon való részvételre, addig ma ott tartunk, hogy a fiatalok 27-28 éves korukig tanulnak, és még így sem felelnek meg a piac elvárásainak: a munkahelyükön kell tovább képezni őket.
Kósa András: Kiváltható-e azzal a délutáni oktatás, hogy a civil szervezetek valamilyen oktatási tevékenységet folytatnak a kötelező órákon túl?
Szigeti Enikő: – A CEMO az elmúlt években megpróbálta bevinni az iskolákba az emberjogi nevelést. Ehhez létezik uniós szintű támogatottság, az EU minden országában megjelent egy Compass című könyv, mely több korosztálynak kidolgozott, személyiségfejlesztő és attitűdformáló interaktív gyakorlatokon és közös munkán alapszik. Ez az emberi jogi képzések képzési könyve.
Azonban nagyon fontos, hogy az iskola befogadó legyen: nem ismerem más szervezetek tapasztalatait, azonban mi azt láttuk, hogy vannak akadályok ilyen téren. Nem alakult ki ilyen gyakorlat, dolgozni kell az együttműködésért, fel kell építeni a bizalmat. Egyébként az ilyesfajta kezdeményezések nem csak emberjogi nevelés, hanem más tematikákban – például környezeti nevelés terén – is fontosak lennének.
Jó lenne, ha a civil szervezetek aktivistái nem csak ad hoc módon jelennének meg, hanem folyamatos jelenlétük lenne az iskolákban. Egyébként én szülőként is hiányolom az extrakurrikuláris tevékenységeket: gyermekem nagyon sok körre jár iskolán kívül.
Olyan tevékenységek ezek, melyeket iskolák is könnyen megszervezhetnének: sem a gyermeknek, sem pedig a tanítónak nem jelentene plusz terhet, az iskola pedig szélesíthetné a tevékenységi körét. További szempont, hogy használni lehetne a tantermeket – az iskolán kívül a civil szervezetek ugyanis sokkal szerényebb infrastruktúrával rendelkeznek.
Kósa András: Hadd kérdezzem meg, van-e értelme a 16 éves tankötelezettségnek ebben az értelemben, vagy az csak valamiféle fejkvóta, iskolafenntartási szempontból szükséges?
Pethő László: – Van. Tanítani kell a gyerekeket, de minőségi oktatás kell. Jelenleg nincsenek minőségi tanárok, sem a modern, sem pedig a szó klasszikus értelmében. Áprilisi tréfaként például a gyerekek eltüntették az egyik tanár régi, megsárgult cetlijét: az beleőrült, hogy cetli nélkül ő honnan adja le az anyagot?
Bartos Miklós: – Még Andrei Marga minisztersége idején volt egy olyan elképzelés, hogy a német modellt vezetik be. Ennek az a lényege, hogy megmarad az óvodai-elemi oktatás, és az elemi oktatáshoz kapcsolódik az 5.-6. osztály. Hatodik osztályban aztán szétválik a tanítás, szak- illetve elméleti oktatásra. A jó képességűek elméleti líceumban folytatják tovább tanulmányaikat, míg a gyengébbek szakmát tanulnak.
Bodolai Gyöngyi: – Szerintem a 16 éves tankötelezettség a legnagyobb problémája ennek a törvénynek. Ceauşescu idején is volt ilyen próbálkozás: vidéken bevezették a kötelező tíz osztályt, aminek az lett az eredménye, hogy a tizedik osztály után tömegesen hagyták ott az iskolát a diákok. Szerintem bűn egy jó képességű gyereket még egy évig egy olyan vidéki településen, olyan környezetben tartani, ahol egyedül csak ő akar tanulni. Régebben már 6.-7. osztályban kiválasztották a tehetségesebb diákokat, akik aztán tovább tanulhattak.
Bolognai folyamat és a diákok “parkoltatása”
Bartos Miklós: – Ebben az esetben a tanügyi törvénynek van egy pozitívuma is. Van ugyanis egy olyan kitétel, hogy az egyetemi hároméves, általános képzéshez még hozzáadódik két év mesteri, ami lehetővé teszi a szakemberek kiképzését.
Csegzi Sándor: – Igazából itt a bolognai folyamatról van szó: adnak mindenkinek három évet, aztán elválik, hogy kiből mi lesz. Annyit értek el, hogy most a fiatal nem 18 évesen érik be, hanem 22-23 évesen.
Bodolai Gyöngyi: – A bolognai rendszer azon az elgondoláson alapul, hogy parkoltatni kell a fiatalokat, hiszen nem tudunk nekik munkát biztosítani. Elküldjük őket mesterizni, aztán doktorálni, majd miután letette a doktorátust, a munkaadó azt veti a szemére, hogy túlképzett, nem tudják megfizetni.
Csegzi Sándor: – Ugyanakkor nem biztos hogy mindenki egyetemet kell végezzen. Ráadásul a jelenlegi rendszer olyan aberráns helyzeteket szül, hogy a Bolyaiba első osztályba felvételivel lehet bejutni, míg egyetemre pusztán csak kérvényezni kell a felvételt.
Tanárok megbecsülése
Csegzi Sándor: – Felmerül, hogyan lehetne a jó pedagógusokat megtartani? Meg kell őket fizetni – a pedagógusok közül sokan azért menekülnek a tanügyből, mert nem tudnak megélni abból a fizetésből, amit kapnak. A tanároknak is vannak igényei, méghozzá intellektuális munkájuk révén úgymond költségesebb igényeik vannak. Persze itt nem az autó minőségére gondolok.
Valamikor a pap mellett a tanító volt a legfontosabb ember a faluban. Mindenki ismerte és számon tartotta azt a két-három tanárt, aki kiemelkedett a közösségből. Most ki foglalkozik a tanárokkal? Az új oktatási törvény ilyen szempontból sem hoz megoldást.
Kósa András: Provokatív leszek: mi az a pénz, amivel meg lehet fizetni egy pedagógust? Gondolom, mindenki azt mondaná, ha egy kicsivel többet keresne, már jobb lenne. De ha mindenki többet keres, az infláció révén ez lenullázódik, és akkor újból meg kellene növelni.
Csegzi Sándor: – Nagyon rosszul fejeztem ki magam: nem pénzt kellett volna mondjak, hanem megbecsülést, melynek egyik része az anyagi kompenzáció. A pedagógusok elsősorban társadalmi megbecsülésre vágynak.
Oktatási nehézséggel küzdő gyermekek
Kacsó Erika: – Bár a törvénytervezet megemlíti az oktatási nehézségekkel küzdő gyermekeket, azt hiszem, ezen a téren nagyon rosszul állunk. Nem léteznek ilyen gyermekekkel foglalkozó intézmények, alternatív oktatási eszközök, és a jogi háttér sem világos. Diszlexiás gyerekekkel például országos szinten egyedül a mi iskolánk foglalkozik.
Pethő László: – Az a baj, hogy miközben ezek intelligens, értelmes gyerekek, a sor végén kullognak, majd kiszorulnak az oktatási rendszerből, mert nem képesek felvenni a versenyt a többi diákkal.
Szigeti Enikő: – A magyarországi rendszerben a diszlexiásokat differenciáltan értékelik: a tanár nem ugyanazokat a módszereket használja számonkéréskor. Az osztályon belül is lehetőséget kapnak a többiekkel együtt dolgozni. A törvény Romániában nem beszél diszlexiáról, hanem “különleges szükségletekkel rendelkező gyermek” megfogalmazás van érvényben: kicsit olyan ez, mintha Romániában nem lennének diszlexiás gyermekek. Ezt tehát még nem sikerült tudatosítani a civil szférának.
Kacsó Erika: – Mi írtunk ez ügyben a minisztériumba, de nem jött válasz rá.
Bartos Miklós: – Ceauşescutól származik az az elgondolás, hogy fel kell számolni az oktatási nehézségekkel küzdő gyermekek számára létesült iskolákat, mert Romániában nincsenek ilyen gyermekek. Képzeljék el hogy ha Marosvásárhelyen is gondot jelent ezeknek a gyermekeknek a kezelése, akkor mi a helyzet a falusi iskolákban?
Kósa András: – Hadd világítsam meg a kérdést finanszírozási oldalról. Járjon-e a tanulási problémákkal küzdő gyermekek után nagyobb fejkvóta? Elvileg ez indokolt lenne, hiszen nagyobb odafigyelést, ráfordítást, több pedagógust igényelnek. Csakhogy a magyarországi példa azt mutatja, hogy ahogy bevezették a diszlexiások után járó magasabb fejkvótát, egyes vidékeken 200 százalékkal nőtt a diszlexiás gyermekek száma.
Helyi iskola vs. iskolaközpont
Csegzi Sándor: – A mostani finanszírozási rendszer lehetőséget ad arra, hogy egy közösség – akár egyház vagy civil szervezet – fenntartsa a saját iskoláját. Így nem a tanfelügyelőség fogja eldönteni, hogy egy osztály megmarad-e hat gyerekkel vagy sem. Ebben én főként a kisebbségi oktatás szempontjából nagy lehetőséget látok, hiszen ilyen körülmények között a szociális igények mellett a tehetséggondozást is lehetne kezelni.
Kósa András: Épp Erdőszentgyörgy kapcsán merül fel a kérdés, hogy ha a megye hatáskörébe kerülnek a középiskolák, akkor például egy erdőszentgyörgyi líceum leépülhet, pusztán amiatt, hogy a megyei önkormányzat politikai összetétele nem kedvező?
Bartos György: – Valószínű, hogy a megyei tanácsnak való alárendelés ellehetetlenít erdőszentgyörgyi, szovátai vagy nyárádszeredai líceumokat. Amúgy távlatilag szerintem iskolaközpontokat kellene létrehozni – nem lehet középiskolákat fenntartani vidéken akkor, amikor a tanács saját alkalmazottait sem tudja fizetni.
Gondot okoz a gyermekek száma is: míg korábban Erdőszentgyörgy környékén még három általános iskola volt, mára már egyet is alig tudnak fenntartani a törvényben megszabott osztálylétszámmal. Sem Gegecen, sem Rigmányban, vagy Havadon nincs több tíz-tizenöt helyben dolgozó családnál. Rajtuk kívül mindenki a központok felé igyekszik, mivel itt lehet megélhetésre szert tenni. A megoldás tehát az, hogy buszokkal vigyük a gyerekeket a legközelebbi iskolaközpontba. Rosszabb esetben a bentlakás is felmerülhet.
Kósa András: Az iskolaközpontok létrehozása ellentmond annak a törvénytervezetben szereplő megjegyzésnek, vagy ha úgy tetszik, kiskapunak, miszerint bármely közösség fenntarthatja a tanintézményét. Kolozs megyében például szintén hiába próbálják megszervezni az iskolaközpontokat, a szülők inkább a helyi román iskolába íratják gyereküket, hogy ne kelljen ingázzanak. Kolozsváron egyébként kiürülőben vannak a nagy múltú tanintézmények, mert a város akkora lett, hogy komoly logisztikai kérdéssé vált valamelyik külvárosból naponta eljuttatni a gyermekeket a Brassaiba vagy Apáczaiba.
Kupán Edit: – Szerintem már csak azért is meg kellene tartani az iskolákat, mert a jövő a vidéken maradásról szól, arról, hogy az emberek helyi szinten szervezik meg életüket. Persze most finanszírozás szempontjából nem könnyű, de ezt az átmeneti időszakot át kell tudni vészelni.
Bartos Miklós: – Csakhogy itt felvetődik az, hogy mennyire hatékony egy vidéki iskola mondjuk Bözödön? Milyen tanerő kerül ki Bözödre, és milyen színvonalon zajlik az oktatás? Nem jobb behozni a gyermekeket az iskolaközpontba? Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy az iskolaközpont-modell elsősorban magyar többségű vidéken működik, ilyen szempontból a szórványvidék problémás. Illetve az elemi oktatást mindenképpen helyben kell tartani, hiszen az a falu, ahol megszűnik az elemi oktatás, el van veszve.
Iskolafenntartás
Csegzi Sándor: – A törvénytervezetben eléggé homályosan van megfogalmazva, hogy pontosan hogyan is alakul majd a tulajdonviszony? Egyes paragrafusokban azt olvashatjuk, hogy az iskola állami tulajdon. Máshol kimondják, hogy a központi tulajdon mellett egyes esetekben a megyei és helyi tanács is tulajdonos lesz. Kérdés, hogyan lesz ez leosztva – erre valamilyen metodológiát ki kell dolgozni.
Nem vagyok meggyőződve arról, hogy finanszírozást tekintve jobb helyzetben lesz bármelyik líceum, ha átkerül a megyei tanácshoz. A megyei tanács kasszájába ma kevesebb pénz folyik be, mint a városi kasszákba, tehát ha fejkvótát kell adni, akkor a város könnyebben elő tudja teremteni a szükséges pénzt, mint a megye.
Az iskolákkal együtt mindenképpen központi támogatás is szükséges: ha ma megkapnánk az iskolákat és csak az önkormányzaton állna a finanszírozás, akkor bebukna minden iskola. Az egészségügyi minisztérium például az iskolaorvosokkal együtt átadta a vonatkozó költségvetést is – ennek így van realitása. Ha azonban ez nem így alakul, akkor visszafele léptünk.
Kósa András: Hogy látja a Bolyai aligazgatója ezt a fejkvótás-fenntartós-épület-tulajdonjogos kérdéskört?
Horváth Gabriella: – A Bolyai számára ez egy kettős helyzet: az épület nem a miénk, nem állami, hanem egyházi tulajdon, de ugyanakkor két állami iskola működik benne. A fejkvóta nekünk is jár ugyanúgy, mit bármelyik más iskolának. Számításaink szerint a jelenlegi fejkvótával nem kerülünk bajba, azonban sok iskolának gondot fog okozni a fejkvóta. A Művészeti Líceumnál kiszámolták, fél évre elég az összeg, mivel ott nagyobb az önköltség. A városi és vidéki kis iskoláknál biztosan lesznek gondok, hiszen ha a fejkvóta rendszer a jelenlegi állapotában marad, akkor sem tanárok fizetésére, sem iskolafenntartásra nem lesz elég pénz.
Mi az, hogy magyar osztály?
Pethő László: – Fel kell tenni a kérdést, pontosan mit is értünk a magyar osztály megnevezés alatt? A tanügyi törvény szerint magyar osztályokban a román irodalmon kívül minden tárgyat magyarul oktatnak. Maros megyében, ahol a magyar ajkú lakosság számaránya 43 százalék, a szakoktatásban a szaktantárgyak 80 százalékát románul oktatják, román ajkú kollégák. Ez eleve jogtalan, arról nem is beszélve, hogy ez megyei szinten 30-35 magyar mérnök számára jelentene állást. A román kolléga amúgy lehet, hogy jó tanár, de az Elektromaros líceum diákjainak 40 százaléka nem vásárhelyi: vajon hány felső- vagy közép-nyárádmenti diák ért annyira románul, hogy a szakszöveget megértse?
Kacsó Erika: – Sajnos nem csak a szaktantárgyakat, hanem elemi osztályokba az idegen nyelvet, választott tantárgyat, informatikát románul tanulják a diákok.
Szigeti Enikő: – Ha a finanszírozás helyi szintű lesz, lehet, hogy ez megváltozhat. Sokat jelent az, hogy az ember olyan hivatalnokhoz fordulhat, akiről tudja, hogy érti a problémáját. Nehéz elmagyarázni egy más közösségben élő, más problémákkal küszködő embernek azt, hogy miért gond az, hogy a gyermekem már első osztályban román anyanyelvű tanárral tanulja az angolt, vagy hogy a tornatanár is románul beszél és a gyerek nem érti mit mond.
Kósa András: Egy iskolavezetőnek milyen mozgástere van ebben a kérdésben?
Kupán Edit: – Szerintem a legfontosabb az, hogy a szülők tudják, milyen jogokkal rendelkeznek. Tudják, hogy nekik joguk van ahhoz, hogy a gyerekeik az anyanyelvükön tanulják ezeket a tantárgyakat. Mivel az igazgató általában nem akar konfliktushelyzetbe kerülni, ezért rendszerint a szülők kell lépjenek.
Csegzi Sándor: – Nem kell elfelejteni, hogy a szülő egyben választópolgár is. Tehát a szülőnek nem csak annyi szerepe lesz, hogy bemegy és vitatkozik az igazgatóval vagy a tanfelügyelővel, hanem eljöhet a polgármesteri hivatal elé és elmondhatja, hogy legközelebb a szavazatát másképp irányítja.
Szigeti Enikő: – Maros megyében a magyar gyermekek opciói igencsak leszűkültek. Marosvásárhelyen két iskola, a Bolyai és a Művészeti Líceum között lehet választani, illetve ha a szakoktatásra esik a választás, akkor nagyjából román nyelven fog tanulni a gyerek négy éven át.
Míg több helyen zajlik román nyelvű művészeti oktatás, a Művészeti Líceumban lecsökkentették az osztályok létszámát. 15 helyet szerettek volna biztosítani, annak ellenére, hogy ebben a líceumban bizonyítottan 20-25 gyermek szeretne tovább tanulni ötödikben és kilencedikben is. Azoknak a gyerekeknek, akik nem jutnak be a művészetibe, nagyon leszűkül a mozgásterük: a Bolyain kívül nincsenek erős és jó magyar gimnáziumok. Ugyanakkor nem feltétlenül akar mindenki a Bolyaiba menni.
Second hand érzés a diákok között
Pethő László: – Marosvásárhelyen akkut problémává vált az, hogy nincsen magyar szaklíceum. Itt-ott van ugyan egy-egy magyar osztály, azonban egy magyar tantestület kialakításához minimum három párhuzamos magyar osztály kellene működjön a szaklíceumokban. Más a hangulat egy olyan iskolában, ahol a feliratok magyarok, mindenki magyarul beszél. Ezekben a szaklíceumokban egy second hand érzés alakul ki a magyarokban.
Horváth Gabriella: – Amikor mi, bolyaisok elmegyünk egy vegyes tannyelvű iskolába, akkor gyakran meglepődünk, hogyan is tudnak kollégák létezni egy ilyen vegyes iskolában. A szünetben a gyerekek meghúzódnak a folyosón vagy az udvaron, rosszabb esetben az osztályteremből sem mennek ki, mert nem beszélhetnek magyarul. Épp ezért nem rossz a magyar szakiskola ötlete, ahol tömöríteni lehetne ezeket az osztályokat.
Szigeti Enikő: – Normális helyzetben nem célszerű szegregálni, elkülöníteni a gyermekeket, hiszen sokkal jobb, ha a magyar és román gyermekek együtt vannak: így tanulhatnak egymástól. De mivel a tapasztalat azt mutatja hogy a két tannyelvű intézményeken belül is elindul egy furcsa szegregálódás, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy a magyar közösségnek egy erős saját intézményrendszert kell kialakítania. Ezekkel a feltételekkel, ezzel a bánásmóddal a magyar gyermekek nyelvi jogai sérülnek a rendszerben. Arról nem is beszélve, hogy mivel nem anyanyelvükön tanulják a szaktantárgyat, a magyar gyermekek nem tudják ugyanazt a szintet hozni, mint a román nyelvű diákok.
Kupán Edit: A magyar gyermek nem úgy érzi magát mint egy román: végigmegy a folyosón, mindenhol román feliratok, a hirdetések románul jelennek meg, az iskola épületén románul van kitéve a tábla, az iskolai rendezvény románul folyik. Ez igazából rajtunk, vagy az iskola vezetőségén múlik, de gyakran nem tudatosul az emberek nagy részében, hogy ez mennyire fontos.
Transindex.ro,
2011. május 5.
Az Erdély Tv feljelentette a Krónikát a MÚRE becsületbíróságánál
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) becsületbíróságánál tett panaszt a Krónika és annak vezető szerkesztője ellen Szepessy Előd, az Erdélyi Magyar Televízió ügyvezető igazgatója.
marosvásárhelyi székhelyű csatorna ügyvezetője annak megállapítására kéri fel az etikai bizottságot, hogy összeegyeztethetők-e az Újságírói Etikai Kódex előírásaival Rostás Szabolcs március 31-én megjelent vezércikkében, valamint április 8-án a Szepessy közleményére írt válaszában a televízióval kapcsolatban „megfogalmazott állítások és sugalmazások”.
Mint ismeretes, Monopolpénzek című írásában lapunk vezető szerkesztője az Orbán-kormány elszámoltatási biztosának bejelentéséről fejtette ki véleményét, miszerint a magyar állam által a határon túli magyar szervezeteknek nyújtott támogatások ügyében is beindul a kivizsgálás. Ennek keretében a szerző megállapította: „tanulságos volna megtudni azt is, pontosan hány százmillió forint vándorolt át a határon az elmúlt években az RMDSZ által gründolt, a profizmus és a nézettség tekintetében ugyanvalóst nem a szakma csúcsát hódítgató Erdély Tv alapítására, működtetésére”.
Április 8-i Szempont mellékletünkben megjelentetett közleményéhez hasonlóan Szepessy a MÚRE-hoz intézett beadványában is valótlanságnak nevezi a megállapítást, miszerint az Erdély Tv-t az RMDSZ gründolta, azaz hozta létre, megjegyezve: a csatornát a marosvásárhelyi Janovics Jenő Alapítvány mőködteti, amelyet öt magánszemély hozott létre, alapító tagjai között pedig nem szerepel az RMDSZ. (Az alapítvány alapítói: Csép Sándor, Gálfalvi Zsolt, Gáspárik Attila, Markó Béla, Takács Csaba – szerk. megj.)
Az ügyvezető sérelmezi a csatorna nézettségéről közölt véleményt is, mondván: az Erdély Tv nézettségi mutatóit hivatalosan mindeddig nem mérték, viszont „országos, regionális és helyi kábelszolgáltatókkal megkötött egyezményei alapján adása több mint 100 ezer magyar háztartásba jut el országszerte”.
Szepessy Előd annak megállapítására kéri a MÚRE-t, hogy Rostás Szabolcs írásai vétettek-e az etikai kódexben foglaltak ellen, mely szerint „Az újságíró (…) írásban, műsorban szándékosan vagy gondatlanságból valótlanságot nem állíthat, köteles a munkájához felhasznált adatokat, tényeket az adott helyzetben elvárható gondossággal ellenőrizni”.
Krónika (Kolozsvár)
2013. január 24.
Kötelező az ETV
Az Országos Audiovizuális Tanács (OAT) döntése szerint a magyarok által is lakott települések televíziós műsorterjesztői kötelesek betenni alapcsomagjukba az Erdélyi Magyar Televíziót (ETV).
A hatósági döntést az ETV tegnap közölte honlapján a keddi OAT-ülés jegyzőkönyvére hivatkozva, mely szerint az adót Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár, Bihar és Szilágy megyében kell bevenni a kábeltévék alapcsomagjába. Nagy Zsolt, a televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke az ETV újabb elismerésének tekintette a hatósági döntést, és úgy vélte, ezáltal Erdély több településére is eljutnak az ETV műsorai.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. január 24.
A román hatóság kötelezővé tette az Erdélyi Magyar Televízió műsorainak sugárzását
A romániai médiát felügyelő Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint a magyarok által is lakott települések televíziós műsorterjesztői kötelesek betenni az alapcsomagjukba az Erdélyi Magyar Televíziót (ETV).
A hatósági döntést az Erdélyi Magyar Televízió közölte honlapján szerdán a keddi CNA-ülés jegyzőkönyvére hivatkozva. A hatóság honlapján elérhető jegyzőkönyv arra utal, hogy az ETV-t Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár, Bihar és Szilágy megyékben kell bevenni a kábeltévék alapcsomagjába. Ezekben a megyékben haladja meg ugyanis a lakosság aránya a húsz százalékot.
Nagy Zsolt, a televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke az ETV újabb elismerésének tekintette a hatósági döntést, és úgy vélte, ezáltal Erdély több településére is eljutnak az ETV műsorai.
Szász Attila, a CNA korábbi magyar tagja a vásárhely.ro marosvásárhelyi hírportálnak nyilatkozva fontosnak tartotta, hogy az ETV a továbbiakban minden technikai feltételt megadjon a kábelszolgáltatóknak a jeltovábbításhoz. A kábeltévék ugyanis csak akkor kötelesek felvenni alapcsomagjukba az ETV műsorát, ha ennek feltételeit a marosvásárhelyi székhelyű televízió biztosítja.
Az ETV eddig a marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi földi sugárzás mellett a Romtelecom társaság Dolce műholdas szolgáltatásán és egyes helyi kábelszolgáltatókon keresztül jutott el a tévénézőkhöz.
erdon.ro,
2013. február 22.
Erdély Tv – közszolgálatiság vagy pártpropaganda?
Nagy Zsolt, az Erdélyi Magyar Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke szerint az ETV, amelynek adásait újabban Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson és Kovásznán is lehet fogni, „az egyetlen erdélyi magyar közszolgálati televízió”. Annak, hogy egyre több helyen nézhető egy magyar tévéadás, csak örülni lehet, de van itt egy súlyos szakmai tévedés.
Tisztázzuk csak a közszolgálatiság fogalmát. „Közszolgálati televízió: a televíziós műsorszolgáltatás egyik hagyományos modellje. A közszolgálati csatorna állami tulajdonban van, és a készülékkel rendelkező népesség előfizetési díjaiból, ill. adóiból tartják fenn, ellentétben a magánkézben lévő kereskedelmi televíziókkal.” „A közszolgálati média – így a közszolgálati televízió – feladatai közé tartozik a tárgyilagos, kiegyensúlyozott és pontos tájékoztatás a hírműsorokban, valamint a nemzeti hagyományok, értékek képviselete a kulturális és oktató műsorokban.” (Film- és médiafogalmak kisszótára, Korona, 2002. (pp. 254-255.).
Az Erdély Tv egyik kritériumnak sem felel meg. Sem a tulajdonosi viszony, sem a műsorpolitika nem indokolja a „közszolgálati televízió” kategóriába sorolást. Magyarországi támogatásból alapította az e célra létrejött Janovics Jenő Alapítvány, ma már közvetlenül és közvetve az RMDSZ irányítja és tartja el. Bár vannak tehetséges fiatal munkatársai és az igényesség szándékával készült kulturális rovatai, vallási témájú adásai, a műsorokban egészében nem érvényesülnek a közszolgálatiság fentebb idézett kritériumai, erről a honlapjukon újranézhető műsorok alapján bárki meggyőződhet.
Egy kirívó példa: a parlamenti választások idején nap mint nap kizárólag RMDSZ-es politikusok és a többi pártot rendszeresen becsmérlő sajtósok voltak jelen a képernyőn, súlyosan megsértve ezzel az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) választási médiaszabályzatát. Romániában működő, tulajdonjogi szempontból közszolgálati magyar tévészerkesztőségek: az RTV bukaresti, kolozsvári és marosvásárhelyi magyar szerkesztőségei. Az ő műsoraikban tapintható ki leginkább az az igyekezet, hogy megfeleljenek a közszolgálatiság idézett tartalmi feltételeinek is: „tárgyilagos, kiegyensúlyozott és pontos tájékoztatásra törekvés a hírműsorokban, valamint a nemzeti hagyományok, értékek képviselete a kulturális és oktató műsorokban.” Sajnos az intézmény (a Román Televízió) pénzügyi válsága és a politikum sorozatos beavatkozása a személyzeti ügyekbe és nemegyszer a műsorpolitikába egyre nehezebbé teszi az ott dolgozók számára, hogy megfeleljenek felvállalt közszolgálati hivatásuknak.
Kiváló magyar tévéseink vannak, szerkesztők, rendezők, riporterek, operatőrök, vágók, van médiaoktatásunk. Milyen szép is lenne, ha valóban létrejönne egy Erdélyi Magyar Közszolgálati Televízió! Ehhez ma a hatalommal rendelkezők nagyvonalúságára volna szükség, aminek egyelőre nem látszik az esélye. Ehelyett marad az erdélyi szellemiséghez méltatlan, kicsinyes és médiában hiteltelen egyoldalúság, amit közszolgálatinak nevezni megtévesztő, félrevezető dilettantizmus. Boros Zoltán
A szerző az RTV bukaresti magyar szerkesztőségének volt főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács művelődési alelnöke
Krónika (Kolozsvár),
2013. június 18.
Több mint félmillió erdélyi magyar nézheti az ETV-t
Immár nyolc erdélyi megye 386 településén, több mint 500.000 magyar nemzetiségű néző számára elérhetőek az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) műsorai, azt követően, hogy az elmúlt hetekben számos helyi kábelszolgáltató is műsorkínálatába vette a televíziót. Szepessy Előd igazgató elmondta, a UPC-vel folytatott eredményes együttműködésnek köszönhetően a nemzetközi műsorszolgáltató nemrég úgy döntött, nemcsak a digitális, hanem az analóg műsorkínálatába is beemeli az ETV-t. Ez újabb több ezer potenciális nézőt jelenthet az egyetlen önálló erdélyi magyar televízió számára – mondta az igazgató. A legnagyobb lefedettséggel Maros megye rendelkezik, itt Marosvásárhelyen kívül 154 magyarok lakta településen, Hargita és Kovászna megyében pedig 58, illetve 55 településen van jelen az adó. Jelentős eredménynek számít, hogy további öt erdélyi megyében, Szilágy, Máramaros, Kolozs, Szatmár és Brassó megyék közel 120 településén is foghatók vagyunk – tette hozzá Szepessy Előd.
Nagy Zsolt, a televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke kifejtette, közel állnak ahhoz a célkitűzésükhöz, hogy valóban minden erdélyi magyar számára elérhető legyen az ETV. – Célunk, hogy a mai, túlnyomórészt kereskedelmi alapú televíziózás világában egy értékközpontú, korszerű, ám a hagyományos erdélyi magyar értékvilágot hitelesen tükröző műsorkínálatot biztosítsunk nézőinknek. Egyre több pozitív visszajelzést és kritikát is kapunk, ami számunkra azt mutatja, hogy az erdélyi magyar nézők igényt tartanak a televízióra, és hogy fontos helyünk és szerepünk van az médiapiacon – mondta Nagy Zsolt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy azok a nézők, akik még nem fogják az Erdélyi Magyar Televízió műsorait, ezt az igényüket jelezzék a helyi kábelszolgáltatónál.
Az Országos Audiovizuális Tanács nemrég hozott határozata értelmében az ETV bekerült az országos must carry (vinni kell) csomagba, így azon településeken, ahol a magyar közösség számaránya eléri a 20%-ot, a műsorterjesztők kötelesek szerepeltetni kínálatukban a marosvásárhelyi székhelyű televízió műsorát.
Népújság (Marosvásárhely)
2013. október 22.
Újabb együttműködés a Sapientián
Heti rendszerességgel készít műsort az Erdélyi Magyar Televízió a Sapientia EMTE kolozsvári, Tordai úti stúdiótermében.
Cserében az egyetem filmművészet, fotóművészet és média szakos hallgatói szakmai gyakorlatukat az ETV-nél végezhetik, az egyetem oktatói pedig szakértőként szólalhatnak meg a televízió különböző tematikus műsoraiban. Az erről szóló együttműködési megállapodást hétfőn írta alá Kolozsváron dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának dékánja és Nagy Zsolt, az Erdélyi Magyar Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke.
Nagy Zsolt az alkalomból megszervezett sajtótájékoztatón elmondta: olyan együttműködést szentesítettek szerződéssel, amely a gyakorlatban már régóta működik. Tonk Márton megerősítette, hogy az ETV már egy éve használja a Sapienta infrastruktúráját, például olyan műsor is készült, amelynek stábja 2–3 embert leszámítva az egyetem diákjaiból került ki. A Sapientia új, Tordai úti épületében található stúdióterem november közepétől lesz üzemképes, addig felszerelik a reflektorokat, év végéig pedig a teljes műszaki berendezést korszerűsítik, noha már most HD technikával dolgoznak.
Tonk Márton arról is beszámolt, hogy tovább fejlesztik a mesterképzőket, így jövőre a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen filmszakos mesterképzőt indítanak, az ezt szentesítő megállapodást a közeljövőben írják alá. Ez lesz a Sapientia EMTE nyolcadik mesterképzője, a felsőoktatási intézmény eddig már hét mesterképzőt indított más egyetemekkel közreműködve. A kolozsvári kar dékánja ugyanakkor bejelentette, hogy október 24–26. között rangos nemzetközi tudományos konferenciának ad otthon az egyetem. A Nemzetközi Intermedialitás Kutatás Társaság (International Society for Intermedial Studies) ugyanis a kincses városban szervezi meg a digitális kor média- és művészetközi jelenségeit elemző konferenciáját. A háromnapos eseményre öt kontinens 22 országából érkeznek résztvevők. A legnevesebb előadónak a Los Angeles-ből érkező Henry Jenkins számít.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2015. február 13.
Szép Gyula a Janovics Jenő Alapítvány új elnöke
Szép Gyulát választották csütörtökön a Janovics Jenő Alapítvány elnökévé, Nagy Zsolt helyére. Az új elnök egyszerre kényszermegoldásnak és megtisztelőnek értékelte megválasztását.
"Nem túlzok, ha azt mondom, hogy nélküled sem az Erdélyi Magyar Televízió, sem az Erdély FM rádió nem létezne. Nem könnyű a nyomodba lépni, nagy felelősség irányítani egy olyan intézményt, amelynek minden szegét csak te ismered. (...) Nem akarok nagy ígéreteket tenni, de megpróbállak helyettesíteni addig a – remélem rövid – ideig, amíg visszajössz" - írta az ez alkalomból Nagy Zsoltnak címzett nyílt levelében Szép Gyula. (hírszerk.)
Transindex.ro
2015. február 16.
Nyílt levél Nagy Zsoltnak
Szép Gyulát a Kolozsvári Magyar Opera igazgatóját (képünkön) választották a Janovics Jenő Alapítvány elnökévé február 12-én, Nagy Zsolt helyére. Ebből az alkalomból az új elnök az alábbi nyílt levélben üzent elődjének, a jelenleg börtönbüntetését töltő Nagy Zsoltnak.
Kedves Zsolt!
Nagyon várom a kiszabadulásod. Tudom, nagyon sokan mondjuk vagy gondoljuk most ezt, de nekem talán ebben a pillanatban még jobban fáj az, hogy nem vagy köztünk. Tegnap az a szomorú megtiszteltetés ért, hogy a Janovics Jenő Alapítvány elnökévé választottak az alapítók a te helyedbe. Szomorú, mert mindenki tudja, hogy kényszermegoldás, hiszen felbecsülhetetlen az a munka, amit elvégeztél az erdélyi magyar közösség számára ma már jelentős intézmény felépítésében, vezetésében, folyamatos fejlesztésében. Nagyon közeli munkatársad voltam abban az időben, több mint egy évtizeddel ezelőtt, melletted ülve követtem végig erőfeszítéseidet, csalódásaidat, sikereidet, Budapest–Kolozsvár–Bukarest közötti ingázásodat, a nehézségeket, amelyeken végül felülkerekedtél. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy nélküled sem az Erdélyi Magyar Televízió, sem az Erdély FM rádió nem létezne. Nem könnyű a nyomodba lépni, nagy felelősség irányítani egy olyan intézményt, amelynek minden szegét csak te ismered.
Ugyanakkor megtisztelő is a feladat, az, hogy az alapítók rám gondoltak, és nehéz volt visszautasítani olyan régi-mai kollegák, barátok felkérését, mint Markó Béla, Takács Csaba vagy Kelemen Hunor. Nem akarok nagy ígéreteket tenni, de megpróbállak helyettesíteni addig a – remélem rövid – ideig, amíg visszajössz.
Szép Gyula
Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 6.
Mire költi az RMDSZ az erdélyi magyarság pénzét (3.)
Jórészt saját működésére, székházak fenntartására, karbantartására, alkalmazottjai fizetésére, autók vásárlására költi az RMDSZ az erdélyi magyarságnak szánt állami támogatást, melynek értéke eléri az évi 4–4,5 millió eurót – derül ki az Átlátszó Erdély oknyomozó portál sorozatának harmadik részéből. A Sipos Zoltán írásában azokat a beszámolókat veszi górcső alá, amelyekkel az RMDSZ megindokolja az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának, illetve a Kormányfőtitkárságnak a támogatás elköltését.
A cikk szerint a beszámolók szűkszavúak, vázlatosak, több százezer eurós tételeket egy-két szóval intéznek el. A bérlistából kiderül, hogy az alkalmazottak száma 2009 óta duplájára duzzadt, s miközben többségük egyáltalán nincs túlfizetve, az RMDSZ-vezérkar messze az átlagfizetés fölött keres. A luxust sem vetik meg: egy alapáron is drága szolgálati autót mindenféle extrákkal felszerelnek. Szembeszökő, hogy 2011-ben a székházak fenntartására és felújítására fordított pénzösszeg, mely évi 3 és 4,5 millió lej között mozog, látványosan megugrik: egy év alatt 8,5 millió lejt (1,9 millió euró) fizet ki az RMDSZ ilyen címen. Hogy lássuk, mennyi pénz ez: akkor lehet ezt az összeget elkölteni székházak fenntartására, hogyha az RMDSZ-nek mind a 40 székhelyén egy éven keresztül minden hónapban 17 ezer lejt (kb. 3700 euró) tesz ki a villany-, víz- és gázszámla. Ez azért is különös, mert ugyan vannak nagy székházai az RMDSZ-nek, ahol több tucat alkalmazott dolgozik, és ahol ez az összeg talán nem is áll nagyon messze a valós költségektől, azonban a székházak többsége egy-két szobából áll, ahol legjobb esetben néhány alkalmazott dolgozik, és ahol szinte lehetetlennek tűnik ilyen nagyságrendű rezsiköltséget összehozni.
Az RMDSZ az A3-as nyomtatvánnyal egy bértáblát is lead minden évben, ezt valószínűleg ugyanolyan elnagyolt módon állították össze, mint a többi beszámolót. Például azon összesen 168 alkalmazott szerepel 2015-re – Kovács Péter ügyvezető elnök egy Facebook-bejegyzésben ehhez képest azt állítja, az RMDSZ-nek 116 alkalmazottja van. Mi több, nem derül ki, hogy a megadott összegek bruttó vagy nettó értendőek-e. Az azonban egyértelműen látszik, hogy bár az alkalmazottak túlnyomó többsége nem keres sokat, a vezető tisztségekkel komoly fizetés jár – miközben tudjuk, hogy ezek nem heti 40 órás munkakörök, az azt betöltő személyek rendszerint másodállásban dolgoznak az RMDSZ központi struktúrájában. Az elnök, a főtitkár, az ügyvezető elnök fizetése elérheti a 4900 lejt, egy újságíró bére viszont 1380 és 1746 lej között mozog. Ha hinni lehet ennek a beszámolónak, akkor 2009 óta látványosan, 21-ről 34-re ugrott meg a referensek száma, a rejtélyes, számítógép-kezelői munkakörben alkalmazott személyek száma 8-ról 30-ra emelkedett. Azt is észre kell venni, hogy mára romániai magyar léptékkel mérve egészen komoly csapat segíti az RMDSZ üzeneteinek a megfogalmazását és célba juttatását: a bérlistán 2015-ben 5 újságíró és 6 szerkesztő szerepel (ezek az RMDSZ központi székházában, nem pedig egyes szerkesztőségeknél dolgoznak, tudtuk meg Kovács Pétertől).
Az autóvásárlások minden évben komoly tételt képeznek az RMDSZ ingó és ingatlanberuházásainak a listáján. 2009 óta 24 új autót vásárolt a kormányzati támogatásból az RMDSZ (Kovács Péter állítása szerint az RMDSZ autóinak száma 29). Túlnyomó többségük közepesen felszerelt Dacia Logan – valószínű, hogy ezeket használják az egyszerű alkalmazottak. A vezető tisztségekhez már középkategóriás Skoda Octavia vagy felső-közép kategóriás Volkswagen Passat és Skoda Superb jár. A flotta legdrágább darabja azonban egy kisbusz, egy VW Multivan. Az alapból is mintegy 37 ezer eurós kisbuszért 230 ezer lejt (51 ezer eurót) fizettek – vagyis nem sajnálták belőle az extrákat és közel a csúcsfelszereltségig ikszelgették az opciókat.
Az RMDSZ egy sor meglehetősen drága ingatlant vásárolt az utóbbi néhány évben. Ezek közül kiemelendő egy kolozsvári, Fagului utcai társasházban vásárolt háromszobás lakás, melyért mintegy 800 ezer lejt (180 ezer eurót) fizettek 2009-ben, valamint egy bukaresti, 2014-ben vásárolt, 900 ezer lejes (200 ezer eurós) ingatlan. Az is kiderül továbbá, hogy az Erdély TV-t, illetve az Erdély FM rádiót működtető Janovics Jenő Alapítvány évente 2,5 millió lej (550 ezer euró) támogatást kap az RMDSZ-től. A Maszol.ro kiadója, a Progress Alapítvány 2015-ben 497 ezer lej (110 ezer euró) támogatásban részesült. A Communitas Alapítvány 2014-ben 57 ezer lejt (12 ezer eurót) költött PR-je javítására. A 2015-ös, kolozsvári RMDSZ-kongresszusra 460 ezer lejt (100 ezer euró) költöttek – a két évvel korábbi, csíkszeredai kongresszus ehhez képest sokkal kevesebbe, 71 ezer euróba került. A cikk szerint 2012-ben a kolozsvári március 15-i ünnepség 300 ezer lejbe, azaz 67 ezer euróba, szintén 2012-ben egy Kolozsváron tartott augusztus 20-i ünnepség 400 ezer lejbe került. Kovács Péter ügyvezető elnök a cikkre reagálva Facebook-oldalán azt írta, nem a kolozsvári, hanem az erdélyi március 15-i, illetve augusztus 20-i események támogatására költöttek ennyit. A beszámolókról további részletek, grafikonok, letölthető dokumentumok az Atlatszo.erdely.hu oldalon találhatók.
(Forrás: Erdely.atlatszo.hu)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 10.
Beszéljünk megoldható problémákról - nyílt levél
Bő egy hónapja indítottunk petíciót Beszéljünk megoldható problémákról címmel, amelyben az erdélyi magyar nyelvű oktatás nehéz helyzetére és a sajtó politikának való túlzott alárendeltségére igyekeztünk felhívni a közvélemény és az erdélyi magyar politikum figyelmét.
Úgy gondoltuk, hogy a petíciót kiértékelő nyílt levéllel nem lett volna sportszerű kampányban előjönnünk, mostanig vártunk hát vele.
A petíciót közel hétszáz személy, többségében tanár írta alá. Nagyon hiányoljuk sok történelmi múltú iskola tanárainak és főleg igazgatóinak a visszajelzését, az erdélyi magyar sajtó állásfoglalását és a politikum reakcióját.
Miközben a petíció szövege készült, számos pozitív visszajelzést és konstruktív kritikát kaptunk. Sok értelmiségi éreztette velünk, hogy a probléma sokkalta bonyolultabb, mint ahogy ez “naivan” egy petícióban felvázolható, és sokan kételkedtek abban, hogy ezek a problémák a közösségünk körében megoldhatóak. Általában mindenkinek megvolt a panasza, és hiányolták ennek a konkrét belefogalmazását a petíció szövegébe. Voltak, akiknek a felekezeti és állami iskolák viszonya jelentette a legfontosabb problémát, voltak olyanok, akik a szakmaiság teljes mellőzését szerették volna számonkérni a politikai elitünktől, nagyon sokan voltak olyanok, akik az oktatás színvonalát sérelmezték vagy az egyetemi tanárképző szakok hiányában és a tantervekben látták a tanügyi problémák lényegét. A sajtó és nyilvánosság kérdéskörét illetően a legtöbben azt a kritikát fogalmazták meg, hogy a politikailag nem elkötelezett sajtó egy utópia.
A kampány később beigazolta, amiről írtunk: politikai elitünk populista ígéreteket, terveket vállal fel, miközben a döntés nem rajta, hanem a többségi politikusokon múlik, így elszámoltathatósága továbbra is kérdéses marad. A sajtóról a kampányban nem sok szó esett, az oktatási gondokat azonban a politikusok látszólag szívükön viselték.A számok azonban mást mutatnak. A 2012-2016-os ciklusban az RMDSZ-nek 16 képviselője volt a parlamentben, ugyanannyi, mint a többi nemzeti kisebbségnek összesen. A Képviselőház honlapján levő nyilvános adatok alapján az RMDSZ négy év alatt összesen 12 interpellációt nyújtott be - egyik sem érintette az oktatást. A többi kisebbségi 104 interpellációt nyújtott be, ebből 8 érintette az oktatást.
A tudomány arra tanít, hogy a komplex problémákat is egyszerű modellek, ok-okozati összefüggések segítségével lehet megérteni.Az oktatásban a legnagyobb probléma szerintünk a megfelelőhumánerőforrás hiányaés a szakmaiság háttérbe szorulása a döntések meghozatalakor.
Mindenütt szükség van absztrakt gondolkodású, hosszútávú képzést igénylő szakemberekre, és őket manapság jól meg is fizetik.Amíg a tanári fizetés az országos átlagjövedelem alatt van, és a tanárok megbecsülése nem javul, nem leszünk képesek megfelelő tanárokat juttatni a tanügybe. A természettudományok, reál tárgyak terén a probléma nagyon látványos. Az utóbbi 10 évben azok közül, akik a BBTE fizika szakát magyarul végezték el, senki sem lett tanár. Nem csak a jobbak kerülték el a tanári pályát, hanem mindenki. A bölcsésztudományok esetében más a munkaerőpiac szerkezete, így ott a probléma talán kevésbé látványos. Az előrelátható 15%-os béremelés nem jelent érdemi megoldást. Kisebbségi mivoltunkból eredően mi sokkalta kitettebbek vagyunk ezen problémák irányába, mint a többségi társadalom. Érezhető részben a román iskolák, részben Magyarország elszívó hatása. A probléma már ott is tapintható, hogy a történelmi iskoláink teljesítménye lassan lemarad a román versenytársaké mögött. Ahelyett, hogy velük egy kategóriában mérettessük meg magunkat, kifogásokat keresünk, sok esetben saját versenyeket, mutatókat és rangsorokat találunk ki, ezekkel áltatva magunkat.
Van-e a közösségen belüli megoldás az oktatás gondjaira? A Romániai Német Demokrata Fórum jóval előttünk felismerte a tanárhiány veszélyeit és talált megoldást. A németül tanító tanárok a német állam támogatásával egy brassói székhelyű alapítványon keresztül fizetéskiegészítést kapnak.
Ha az oktatás terén fokozottabb szerepvállalást szeretnénk az RMDSZ részéről, akkor a sajtó, a nyilvánosság tekintetében enneképp ellenkezőjét várjuk el.
Kérjük, hogy tartózkodjon a rendelkezésére álló kontroll-mechanizmusok működtetésétől. Mára nem csak a szakmában számít nyílt titoknak, hogy a legfontosabb erdélyi magyar sajtótermékek - a nagy internetes portáloktól a nyomtatott napi- és hetilapokig, a kereskedelmi rádióktól a televízióadókig és a közszolgálati adók magyar szerkesztőségeiig - ilyen vagy olyan módon, de az RMDSZ befolyása alatt állnak.
A politikummal való kapcsolat nem csak a kiadó tulajdonosi körét, a szerkesztőségben döntéshozó szereppel bíró személyek kinevezését, hanem az adott médiaorgánumok pénzforrásait tekintve is egyértelmű: egyes, befolyási köréhez tartozó szerkesztőségeket közvetlen módon finanszíroz az RMDSZ (lásd az Erdély Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány, vagy a maszol.ro-t kiadó Progress Alapítvány), más szerkesztőségek a Communitas Alapítványon keresztül részesülnek az RMDSZ által kezelt, magyar közösségnek járó bukaresti kormánytámogatásból. A szerkesztőségek fontos jövedelemforrását képezik az RMDSZ-es önkormányzatokkal kötött reklámszerződések is.
A magyar kormány, illetve a Fidesz a maga során a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány révén van jelen az erdélyi médiapiacon - az ő legfontosabb erdélyi érdekeltségük egy sor székelyföldi napilap, valamint ahttp://szekelyhon.ro/portál mögött álló Udvarhelyi Híradó Kft.
Addig, amíg a Fidesz és az RMDSZ szemben állt egymással, ez a duális berendezkedés valamennyire működött is: a két tábor egymást már csak politikai érdekből is igyekezett elszámoltatni, sakkban tartani. Mára azonban a magyar kormány legfontosabb erdélyi szövetségesévé az RMDSZ vált, ez pedig az erdélyi magyar sajtónyilvánosság közel totális kontrolljával jár.
Mikor totális kontrollról beszélünk, nem feltétlenül arra gondolunk, hogy a kritikus hangokat elhallgattatják, hanem hogy ezeket ilyen-olyan indokokkal kiszorítják a “mainstream” médiából. Így költöztek a Facebook-ra, különféle blogokra az érdemi, közügyekkel kapcsolatos viták - ezek azonban a szélesebb társadalmi rétegekhez már nem jutnak el. Ezt azért érezzük problémának, mert a szólás szabadságát, a vélemények sokszínűségét és az elszámoltatás gyakorlatát meg kell őriznünk, tovább kell erősítenünk.
Az is nyílt titok a szakmában, hogy az RMDSZ direkt módon beavatkozik egy-egy szerkesztőség munkájába, konkrét cikkek publikálását tiltva le. Eközben a hírfolyamokat egyre inkább kommunikációs szakemberek által kitalált, és a politikum pillanatnyi érdekeinek megfelelő módon tálalt témák uralják - lásd a menekült-népszavazás, vagy a parlamenti választási kampány fő mozgósító üzenetei: csíksomlyói búcsú, meghurcolt erdélyi magyar politikusok, stb.
Nem gondoljuk azt, hogy kizárólag a politikai elit hibája az, hogy az erdélyi magyar sajtó jelenleg alig képes betölteni azt a watchdog-szerepet, mely elvileg a feladata lenne. Az azonban világos, hogy a problémák egyik fő oka az, hogy jelenleg az erdélyi magyar médiaorgánumok többsége számára közel lehetetlen az RMDSZ által közvetlenül vagy közvetetten kontrollált erőforrások nélkül működni -ezt a kiszolgáltatott helyzetet pedig a politikum maximálisan ki is használja.Ezért, a közösség érdekében, az RMDSZ-nek elsősorbanönkontrollt kell tanúsítania.Továbbá meg kell találni a módját annak, hogy abból a pénzből, melyet a román kormány az erdélyi magyar kisebbségnek kiutal, átlátható módon, objektív mutatók szerint és politikai jellegű feltételek támasztása nélkül részesüljenek támogatásban az erdélyi magyar sajtóorgánumok. A tapasztalat azt mutatja, hogy az a rendszer, amit a Communitas Alapítvány jelenleg működtet, nem ilyen.
Összefoglalva, a következő négy évre a petíció aláírói nevében a konkrét kéréseink tehát a következők:
1. Az oktatás terén egy alapítvány azonnali létrehozása (vagy valamely létező alapítvány megerősítése és átalakítása), amely a jól teljesítő, magyar nyelven tanító erdélyi tanároknak vonzó ösztöndíj formájában kiegészíti a fizetését. Erre főleg azokból a tárgyakból van szükség, ahol tanárhiány körvonalazódik. Ezen alapítvány működését az erdélyi magyar kisebbség éves állami támogatásából, egyéni támogatásokból, anyaországi támogatásokból és alternatív forrásokból a politikai elitünk biztosítsa.
2. A romániai magyar sajtó függetlenségét javító támogatási rendszer kidolgozása, mérhető teljesítmények és nyilvános pályázatok révén.
3. Politikai elitünk, intézményeink és alapítványaink vezetői legyenek naprakészek és felkészültek arra, hogy elszámoltassuk őket. Ne tekintsék ellenük irányuló támadásnak, amikor a sajtó vagy a civil társadalom ezt kívánja.
A petíciónkat támogató hétszáz aláírás bizonyítja, hogy sokan vagyunk, akik hasonlóan gondolkodunk.
Néda Zoltánfizikus,
Sipos Zoltánújságíró,
Váradi Nagy Pál
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 3.
A ZeneSzó meghívottja: Szép Gyula
A Györkös Mányi Emlékház változatos kulturális programmal várja az érdeklődőket. A ZeneSzó beszélgető sorozatának az idei első meghívottja Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója volt. A beszélgetőtárs Márkos Albert hegedűművész, aki a zenei pályájának alakulásáról kérdezte. Hogyan lett zenész?
„A zene volt az egyedüli biztos pont az életemben”.
Szép Gyula szerint az ember életében a sorsszerűség szerepel. „A zene volt az egyedüli biztos pont az életemben.” Ebben az életkorban az ember bátran vállalja a múltját. Környezetével, sokkal megértőbb, önmagával sokkal kritikusabb. Felmenőiben nem volt zenész. Édesapja zenei adottsággal rendelkezett, kántor volt. 8 éves korától 14 éves koráig zeneiskolába járt. A szülei támogatták a zenei képzését. Beszélt az iskolai éveiről. 9. osztályos volt, amikor egy gitárt kapott ajándékba, gyorsan tanult gitározni. Egyetemi tanulmányait a „Gheorghe Dima” Zeneakadémia Muzikológiai és Zeneszerzői Fakultás- Pedagógia szakán végezte. Tanulmányai befejezése után Mezőszentgyörgy Általános iskolába került zenetanárnak. Életpályájának bemutatása során, az akkori idők párt politikájába is betekintést nyerhettünk.  Adottságait mi sem jellemezhetné jobban, mint az, hogy Erdélyben maradt. Nemcsak zenét, hanem matematikát és testnevelést is tanított. Ezt az időszakot úgy jellemezte, hogy „fiatal volt és mindenbe belement”. Különösen a folklór érdekelte.
A népzene iránti érdeklődése
Székelyudvarhelyen folytatta tevékenységét. Ahol egy figyelemre méltó férfi dalárda volt, melynek nem volt karmestere. Abban az időben kevesen voltak Udvarhelyen, akik Zeneakadémiát végeztek. Zenetanárként tevékenykedett a Székelyudvarhelyi Zeneiskolában és a Maréfalvi Általános Iskolában. Őt inkább a kórus érdekelte. Az iskola igazgatója, Kovács Piroska érezhette, hogy a fiatal tanár többet akar, nem csak a zenetanári munkát. Támogatta tevékenységét. Rájött, a gyermekek nem ismerik a népzenét. Kezébe került Kodály Zoltán Székelyfonó-lemeze. Ezeket a dalokat megtanította a maréfalvi gyermekeknek. Kodály szerint a Székely fonót abban a környezetben kell bemutatni, ahol született. Szép Gyula megdramatizálta. Óriási sikerrel előadták. Az előadással eljutottak a Kolozsvári Magyar Operába is. A produkciót felvette és sugározta a bukaresti TV magyar adása is. Székelyudvarhely művelődési élete nagyon aktív volt. Rendkívül nyitott. A főhatalom igyekezett visszaszorítani a magyar kultúrát. Itteni vonatkozásban Székelyudvarhely több lehetőséget biztosított. Szép Gyula élete érdekesen alakult.  1981 és 1986 között a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház vezetője. 1982-ben Kodály Zoltán emléknapokat szervezett, a zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából. E rendezvény keretében mindhárom Kodály-művet bemutatták (Székely fonó, a Háry János és a Cinka Panna). Vermesy Péter, Kodály Zoltán zenéjéről értekezett. A mostani beszélgetés nagy érdeme a kor hangulatának sikeres felidézése. Erdélyben a magyar művelődési életet kezdték minél jobban visszaszorítani. Udvarhelyen nagyobb megnyilvánulási lehetőség volt. Minden valamire való színházi társulat igyekezett kiszállásai közben Udvarhelyen is előadást tartani. A táncház mozgalom Kolozsváron indult, de az országos fesztivált Udvarhelyen szervezték. Szép Gyulának lehetőség teremtődött adottságai felcsillantására. A Székelyudvarhelyi Venyige Népzene és Néptáncegyüttes egyik alapítója. A hatóságok nem nézték jó szemmel ezt a tevékenységet. A körülmények Csíkszeredába vezényelik. 1986-1988 között zenei szakirányítója a Hargita Megyei Alkotások Házának. A politika rányomta bélyegét a kultúrára is. Kötelezték, a műsor 70%- román nyelvű legyen.
A Kolozsvári Magyar Opera ma erős társulat
Ekkor azon gondolkodott, hogy elhagyja az országot. Ebben az időben keresték meg a Kolozsvári Magyar Operától. Megnyílt annak lehetősége, hogy itt helyezkedjen el. Sikeresen versenyvizsgázott. 1988-ban a Magyar Opera művészeti titkára lett. Rendkívül hiteles képet nyújtott az intézmény helyzetéről. Kolozsvár zárt város, nem volt lehetőség versenyvizsgára, emiatt hiányzott az utánpótlás. Az énekkar kiöregedett. Senkit sem engedtek nyugdíjba. Az énekesek közül sokan külföldre távoztak. 1990-ben újabb lehetőségeket kihasználva, a Magyar Opera országos versenyvizsgát hirdetett, így az énekkar megfiatalodott. A fiatalítás elkerülhetetlen lett. Simon Gábor a Magyar Opera igazgatója, Szép Gyula 2005-2010 művészeti aligazgatója. Simon Gábor igazgató két évtizedes tevékenység után a marsallbotot továbbadta. Szép Gyula 2010-től az Opera igazgatója. Beszélt a Magyar Opera eredményeiről. A magyar nemzeti opera megalapítójának, Erkel Ferencnek 8 operáját adták elő. Ugyanakkor kortárs magyar operaműveket mutattak be. 1990 óta húsz magyar kortárs zeneszerző operája került színpadra. „Büszke vagyok arra, hogy ma az operaház erős, fiatalokból álló társulat, minőségi kínálatunk van.” Repertoárunkban van olyan előadás is, ahol tudjuk nem lesz teltház, de vállani kell ezt is. Nagy sikerrel mutatták be a „Valahol Európában” című musicalt. „Fontos, hogy az új generáció más képet is kapjon az operáról.”
Közéleti tevékenysége
Mint politikus 11 évig volt az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának ügyvezető alelnöke. Sikernek tartja a csángó-magyar oktatás beindítását, az egyházi vagyonok visszaszolgáltatását.  Ez alatt a 11 év alatt rájött arra, hányféle igazság van. Hány árnyalatból tevődik össze az, mely végül is kikerekedik. A Janovics Jenő Alapítvány elnöke, melynek célja olyan közszolgálati rádió és TV műsor szolgáltatás támogatása, amely az erdélyi magyarság szellemi gyarapodásához járul hozzá.
Az est fénypontja az volt, mikor Szép Gyula és fiai káprázatosan, csodálatos biztonsággal népzenei műsort adtak elő a szerencsés jelenlevőknek.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro