Az Unitárius Nők Országos Szövetségének (UNOSZ) 18. közgyűlését augusztus 29-án tartották Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. Asztalos Klára UNOSZ-elnök köszöntötte a résztvevőket, majd megállapította, hogy a 300 tagú közgyűlés határozatképes. Bálint-Benczédi Ferenc püspök beszédében a nőszövetség munkájának fontosságát hangsúlyozta: „Egyházi világunk színe-java van most jelen, amely a közért munkálkodik. ” A székelykeresztúri nőszövetség képviselője, Szombatfalvi Anna átadta a kolozsvári szervezet képviselőjének, Péterffy Enikőnek a vándorabroszt, amely egy évig lesz Kolozsváron. /”A nőszövetség az egyház szíve-lelke”. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./

Több millió gyermek, szülő és pedagógus vett részt szeptember 14-én a tanévnyitó ünnepségeken. Kolozsváron két lakónegyedi iskolában – a Marasti negyedi I. Agarbiceanu és a Monostor negyedi O. Goga Általános Iskolában – gyerekhiány miatt nem indítottak magyar első osztályt. Tanévnyitó ünnepségek voltak a kolozsvári iskolákban, többek között a Báthory-, Brassai-, Apáczai-, O. Ghibu Líceumban, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban és a S. Toduta Zenelíceumban. /Ellentétek jegyében kezdődött a 2009/2010-es tanév. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 15./

Kolozsváron a Korunk Galériában megnyílt Felházi Ágnes festményeinek tárlata. Ígéretes tehetség munkái ezek, mondta Heim András grafikusművész 2006-ban, az előző tárlaton. Véleménye nem változott, erősítette meg Heim András az Unitárius Kollégiumban is tanító képzőművészről. /F. Zs. : Felházi-képek a Korunk Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./

A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a János Zsigmond Unitárius Kollégium egybeolvasztását szorgalmazza a két iskola közös épületét birtokló unitárius egyház, miután az állami tanintézmény utolsó lehetősége is szertefoszlani látszik a kiköltözésre. A brassaisok szeptemberben még úgy vágtak neki ennek a tanévnek, hogy az egyházzal kötött bérleti szerződés 2011-es lejárta előtt sikerül új ingatlanba költözniük. A „válást” mindkét fél akarta, mert a János Zsigmond Unitárius Kollégium teremigénye a növekvő diáklétszám miatt évről-évre gondot okozott. Kósa Mária, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatónője nem tartja megoldásnak a két tanintézmény unitáriusok által szorgalmazott egybeolvadását. A Brassai tanári karának egy része már hajlik a két intézmény egybeolvasztására. /Sipos M. Zoltán: Bekebelezi a Brassait az unitárius egyház? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./

Kolozsváron a Brassai Sámel Líceum az Unitárius Egyház tulajdonába visszakerült épületben működik. Az Unitárius Kollégium évről évre növekedett, természetszerűen fejlődött, ezzel párhuzamosan a Brassai számára mind kevesebb hely, terem maradt. A Brassai vezetősége 2004 óta minden évben írásban is megkereste azokat az illetékeseket, akiktől úgy gondolta, hogy támogatást kaphatna, hogy biztosítsanak egy másik, hasonló épületet. Eddig ezekre a beadványokra írásbeli választ nem kaptak. A Brassai közössége, vezető tanácsa elvi megállapodást kötött, miszerint nem a beolvadást, hanem az új épületbe való költözést választja. A Brassai vezetősége és tantestülete nem vállalja, hogy utcára kerüljenek a Brassai diákjai és tanárai. /Utcára kerülnek a Brassai diákjai és tanárai? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./

A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a János Zsigmond Unitárius Kollégium, illetve az unitárius egyház képviselői egyezségre jutottak a Brassai-líceum sorsáról: „egyesült erővel lépnek fel azért, hogy a Brassai Sámuel Elméleti Líceum múltjához és rangjához méltó, központi épülethez jusson, és ezáltal megőrizhesse önálló jogi személyiségét úgy, ahogyan azt a törvény előírja”. A Brassai-líceumnak az unitárius egyházzal megkötött bérleti szerződése 2011-ben lejár. Az ügyben a két tanintézet az önkormányzat, a tanfelügyelőség és a magyar érdekvédelmi szervezet hatékony támogatását kéri. /N. -H. D. : Egyezségre jutottak a Brassai ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./ László Attila, Kolozsvár alpolgármestere, Kolozs megyei RMDSZ-elnök kifejtette: „az önkormányzatnak nem áll lehetőségében épületet biztosítani, mivel ilyen ingatlan jelenleg nincs a birtokunkban. Ezért is javasoltuk a két iskolának, hogy a két tanintézmény közösen próbáljon megoldásokat keresni a kialakult problémákra. ” /Sipos M. Zoltán: Brassai-líceum: mindenki mossa kezeit. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./

Október utolsó napjaiban a román sajtó Kopernikusz De revolutionibus orbium… című művének első, 1543-ban, Nürnbergben készült egy millió eurót érő kolozsvári példányáról cikkezett. Hatvan esztendei csipkerózsika álom után a kolozsvári Akadémiai Könyvtárban Gheorghe Stratan egyetemi tanár véletlenül fedezte fel a kincset érő példányt. A professzor szerint az említett kiadásból alig néhány tucat maradt fenn napjainkig, így a kolozsvári példány értéke felbecsülhetetlen és Romániában unikumként tartják számon. A De revolutionibus… kolozsvári példánya az unitárius kollégium tudós tanára, a Pádovában tanult Árkosi Benedek orvosdoktor adományaként 1647-ben került Ernyei Mosa István birtokába, majd innen a kolozsvári unitárius eklézsia könyvespolcára. 1948-ban az iskolák államosításával az Unitárius Kollégium könyvtára is a Román Tudományos Akadémia fennhatósága alá került. A kolozsvári Akadémiai Könyvtár épülete 1974-ben nagylelkűen helyet biztosított az államosított Római Katolikus Lyceum, a Református Kollégium, a kolozsvári Unitárius Kollégium, a kolozsvári Ferences Zárda, a Balázsfalvi Görög Katolikus Érsekség és a Szatmári Római Katolikus Püspöki könyvtárnak. A román lapok állításával ellentétben néhány kutató már 1973-ban felfedezte Kopernikuszt, s az 1543. évi editio princeps „egyetlen” kolozsvári és az „egyetlen” brassói példányát is. A kolozsvári példányról Hajós János Kopernikusz születésének 500. évfordulóján Korai Kopernikusz-vonatkozásainkról címen közölt tanulmányt a Korunkban. Binder Pál 1973-ban a Brassói Lapokban A nagy csillagász hazánkban címen méltatta a kopernikuszi fordulat jelentőségét és írta le a De revolutionibus orbium… példányát. Dankanits Ádám XVI. századi olvasmányok című, 1974-ben a Kriterionnál megjelent kötetében a 2009-ben „felfedezett” mű címlapjának fényképét is közölte. A Kárpát-medence kora újkori könyvtárai sorozatban hamarosan megjelenik Bíró Gyöngyi magyarországi kutató „Menjetek, szép könyvek, Kolozsvárra!” Unitárius intézményi- és magán-könyvtárak Kolozsvárott a kezdetektől 1738-ig. A kiadás előtt álló kötet szerzője is részletes leírását és bibliográfiát állított össze a kopernikuszi műről (is). Mindez mutatja, hogy a magyar kutatók számon tartják könyveinket és tudják, mennyit érnek a kommunista hatalom által elrabolt kincsek. /Kovács Sándor, teológiai tanár: Az égi pályák körforgásáról avagy a cera di spagna kolozsvári felfedezéséről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

Kolozsvár tanácsa elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében az unitárius egyház visszakapta az épületet, melyben a román tannyelvű Victor Babes Líceum működik. A visszaszolgáltatás ügye 2004 óta húzódott. Ezzel a döntéssel megoldódhat a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a János Zsigmond Unitárius Kollégium közötti székhelyvita. Az unitárius kollégium maradna az eddigi helyén, a most visszakapott ingatlanban pedig helyet kaphat a Brassai-líceum. /J. J. : Megoldódhat a Brassai-líceum ügye? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./

Ülésezett az Unitárius Egyházi Főtanács
Az Erdélyi Unitárius Egyház legfőbb kormányzó testülete, az Egyházi Főtanács 2010. július 30–31-én Kolozsváron ülésezett. A 144 tagú – lelkészekből és világi képviselőkből álló – testület évente egyszer ülésezik, amikor értékeli az egyház általános működését, illetve egyházkormányzási határozatokat hoz – tájékoztat az egyház sajtóirodája.
A főtanács péntek délután áhítattal kezdte munkálatait. A határozatképesség megállapítása és a tárgysorozat elfogadása után a Főtanács megemlékezett a közelmúltban elhunytakról, tiszteletbeli címek odaítéléséről döntött, illetve köszöntötte az időközben nyugdíjba vonult lelkészeket és világi tisztségviselőket.
A jelentések számbavétele során a főtanácsi képviselők véleményezték az egyházi főtisztségviselők (püspök, főjegyző, közügyigazgató és a két főgondnok) tevékenységéről szóló beszámolókat. Az Egyházi Képviselő Tanács tevékenységének értékelésére, valamint a különböző egyháztársadalmi szervezetek, felekezeti tanintézetek és más intézmények jelentéseinek megvitatására a szombati ülésszak keretében került sor. Az Egyházi Képviselő Tanács mellett jelentést nyújtott be a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Kara, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium, az Unitárius Lelkészek Országos Szövetsége, az Unitárius Nők Országos Szövetsége, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, a Gondviselés Segélyszervezet, az Erdélyi Unitárius Egyház Nyugdíjintézete, a lókodi Kiss Rozália Ökumenikus Öregotthon és a kolozsvári Unitárius Óvoda.
A Főtanács határozatot fogadott el az Erdélyi Unitárius Egyház és a Magyarországi Unitárius Egyház egyesülésének előkészítése érdekében, – egyebek mellett – jóváhagyólag tudomásul vette az egyházi átvilágítás és közelmúlt-kutatás helyzetéről szóló jelentést, majd megválasztotta az Egyházi Közigazgatási Bíróság tagjait. Az elfogadott részjelentések tárgyai között szerepelt az egyházi alapítású kolozsvári magyar bölcsőde létrehozását jóváhagyó döntés is.
Az Egyházi Főtanács ülését megelőzően, július 29–30-án szintén Kolozsváron ülésezett az Unitárius Lelkészek Országos Szövetségének (ULOSZ) Konferenciája. Az unitárius lelkészek szakmai és érdekvédelmi szervezetének ez évi közgyűlése értékelte a Lelkészszövetség elmúlt egyéves munkáját, különböző tervezeteket vitatott meg és határozatokat fogadott el időszerű kérdésekben – áll a dokumentumban. Szabadság (Kolozsvár)

Újraalakulásának huszadik évfordulóját ünnepli a Kolozsvári Református Kollégium
Szellemi útravalónk a hitvallásos nevelés, becsület, munkatisztelet – vallja Székely Árpád igazgató
Az 1989-es rendszerváltozást követően Erdélyben az első, újraindított felekezeti tanintézet a Kolozsvári Református Kollégium volt. Székely Árpád zenetanár, igazgató már huszonegyedik tanévét kezdi az iskolában.
A kezdeti nehézségek elmúltával mára a tanintézet hírnevet szerzett magának, az iskola kórusa pedig többször vendégszerepelt nem csak Erdélyben, de külföldön is. Kolozsváron is rendszeresen fellépnek a március 15-i, október 6-i és 23-i ünnepségeken, de szívesen tesznek eleget a legkisebb vidéki település egyházközségének felkérésére is. A Kolozsvári Református Kollégiumban jelenleg több mint háromszáz diák tanul és 35 tanár oktat. Két évvel ezelőtt sikerült első és ötödik osztályt indítani, tavalytól pedig az óvodacsoport apróságainak kacagásától hangosak az ódon falak.
Földrajzfüzetből – napló
Hogyan emlékszik vissza a húsz évvel ezelőtti kezdetre?
Már 1990 tavaszán szó volt arról, hogy ősszel újraindul a Kolozsvári Református Kollégium. Én akkor Petrozsényben voltam tanár, mivel a zeneakadémia elvégzése után oda helyeztek ki. Úgy gondoltam, hogy szívesen tanítanék az újralétesített Református Kollégiumban, hiszen mindig szoros szálak kötöttek egyházamhoz: hatodikosként otthon, Alsó- Felsőszentmihályon kántorkodtam, családommal együtt részt vettem az egyházi ünnepeken, Kolozsváron egy ideig a Belvárosi Egyházközség kórusának is tagja voltam. 1990 szeptemberében több zenetanár közül a püspökség engem választott. Sok akadályt gördítettek Petrozsényben elmenetelem elé. Többen azt mondták: miért hagyom ott a biztos állásomat, mert a Kolozsvári Református Kollégiumból „úgysem lesz semmi...” 1990. október 1-jén a Farkas utcai református templomban megtartott évnyitó után tudtuk meg, hogy az ókollégium épületét nem adták vissza az Erdélyi Református Egyházkerületnek, és még nem lehet tudni, hol működik majd a kollégium. Végül a Györgyfalvi negyedi 16-os Általános Iskolában bocsátottak a rendelkezésünkre négy osztálytermet – a nyolc osztálynyi diákságunknak – és itt töltöttünk el 12 évet. Az első tanév naplói nyolc, nagy méretű földrajzfüzet volt, ezeket ma is őrizzük. Akkor 12 megyéből jöttek a diákok. Nem volt ritka az olyan eset sem, hogy a X. vagy XI. osztályt máshol már elvégzett tanuló újrakezdte nálunk ugyanazt az osztályt, mert felekezeti iskolába akart járni. Az öregdiákok és a református leánygimnázium volt növendékei az első pillanattól kezdve mellénk álltak, segítettek. A 16-os iskola vezetőségével mindig jó, kollegiális kapcsolatot tartottunk fenn.
Mi volt a helyzet a tanárokkal?
Az első tanév elején a kinevezett főigazgató Székely József volt. Úgy emlékszem, az első tanári fizetést 1991. telén kaptuk kézhez. Addig minden pedagógus ingyen dolgozott. A már nyugdíjas tanárok, azt hiszem, jó ideig semmilyen pénzbeli juttatást nem kaptak.
A kollégium akkori diákságának többsége nem volt kolozsvári. Hogyan oldották meg az elszállásolásukat?
Az első tanévkezdés után a bentlakó diákokat főleg a belvárosi gyülekezet tagjainál szállásoltuk el. 1991. februárjában a Traian Vuia Líceum bentlakásában utaltak ki számunkra két emeletnyi helyet. Habár az iskola vezetőségével mindig szót tudtunk érteni, azért nem kis gondokkal kellett szembenéznünk 1995-ig, amikor az energetikai líceum bentlakásában helyeztek el minket. Ma is emlékszem a tanfelügyelőség értesítőjére, amelyben felszólítottak, hogy két nap alatt hagyjuk el a Vuia-líceum bentlakását, mivel az ingatlant át kellett adni a BBTE-nek.1996-ban felépült a Bethlen Kata Diakóniai Központ, azóta is ott vagyunk a bentlakásunkkal.
Mikor kerültek vissza az ókollégiumba?
Az Erdélyi Református Egyházkerület soha nem mondott le arról, hogy visszakérje 1948-ban államosított ingatlanjait. Évekig tartó pereskedés eredményeképpen az egyháznak sikerült visszaszereznie az ó- és az újkollégium (a mostani Şincai-líceum) épületét, ám ezek visszatáblázását megvétózta a városháza és a Şincai-líceum. Beperelték az Erdélyi Református Egyházkerületet, és annak ellenére, hogy a kihívott szakértők bebizonyították, hogy a két épület, az udvar, a tornacsarnok egy együttest alkotott, a kolozsvári bíróság ítélete értelmében csak az ókollégiumot és az ahhoz tartozó udvart vehettük újra birtokba. Az újkollégium épületét, a nagyudvart és a tornacsarnokot 2000-ben visszaírták az állam tulajdonába. 2002-ben szerencsés politikai fordulat következett be. A Kolozs megyei RMDSZ akkori elnöke, Kónya-Hamar Sándor mellénk állt. 2002. december 20-án birtokba vehettük az ókollégium egy részét. A második emeleten egy magániskola működött, az étkezdét kibérelte egy cég, a földszinten a Sincai-líceum karbantartó műhelyei kaptak helyet. Két évbe telt, ameddig a teljes épületet birtokba vehettük. Egy tönkrement, lelakott ingatlant kaptunk vissza, amely állandó javításra szorult. Most már kezdjük “kinőni” az épületet. Nagy szükség lenne az újkollégium épületére is. Reménykedjünk, hogy Isten teljesíti ezt az óhajunkat is. Az évek során nagy hangsúlyt fektettünk nem csak az osztálytermek javítására és szépítésére, hanem a felszereltségre is. Ma korszerű informatikai laboratóriumok és szertárak várják diákjainkat. A bentlakók ellátása is megoldódott. Dísztermünk alkalmas az istentiszteletek és ünnepségek lebonyolítására. Mindezért Istennek adunk hálát. Diákjaink többsége egyre jobb eredményeket ér el. Nem csak a városban, hanem Erdély-szerte ismerik az iskolát, és ebben oroszlánrésze van az iskola kórusának.
Jelenleg milyen karbantartási munkálatokat végeznek?
A mostani felújításokat nagyobb mértékben az egyház, kisebb mértékben a városi tanács finanszírozza. Külső javításokat végzünk, az ingatlan északi részét újracserepeztettük. A bejáratot kívül-belül felújítjuk, a csatornák egy részét kicseréljük. Egy új osztálytermet is berendeztünk és bővítettük az óvodát.
Mi az a szellemi útravaló, amelyet a kollégisták az iskolától kapnak?
Elsősorban a hitvallásos nevelés fontosságát emelném ki, amely az Istenbe vetett hiten alapszik. Emellett a becsületet, a munka tiszteletét említeném. A hitvallásos nevelés és a keresztyén értékek birtokában másként állsz hozzá a munkához, más a kapcsolatod embertársaiddal. Diákjaink ezek elsajátításával lépéselőnyben lehetnek a többi iskola diákjaival szemben. Az elmúlt húsz évben több mint 1500 tanuló végezte el a kollégiumot, közel 86 százalékuk egyetemet végzett. Majdnem másfélszázan végezték el a Teológiát. A legfontosabb alapelvünk az, hogy hívő, református, de ugyanakkor jó magyar emberekké váljanak. Úgy vélem, az eltelt húsz év alatt pozitív irányba alakítottuk az erdélyi magyarság jövőjét, jövőképét.
Milyen a kollégium kapcsolata más iskolákkal?
Nagyon jó kapcsolatot tartunk fenn a többi erdélyi református kollégiummal: hagyományszámba mennek bibliaismereti-, népdal- és zsoltáréneklési versenyeink, diáktalálkozóink. Jó a kapcsolatunk a János Zsigmond Unitárius Kollégiummal, illetve a magyarországi református kollégiumokkal. A Kolozsvári Ortodox Szemináriummal évek óta közös karácsonyi koncerteken lépünk fel. Emlékszem: az első közös koncertünkre Cucu Imola, a Brassai-líceum akkori igazgatója biztosította nekünk a helyszínt a líceum dísztermében. Ezt követően a Kétágú, majd a Farkas utcai református templomban és az ortodox katedrálisban léptünk fel. Egyházunk vezetői is részt vesznek ezeken a közös koncerteken, amelyek jól szolgálják egymás hitének és művészetének megismerését és tiszteletét.
Mi az, ami változott az elmúlt húsz év alatt?
Nem hiszem, hogy a romániai közoktatás jó irányba halad. Stabil tanügyi rendszerre, világos törvénykezésre van szükség. Az iskolák tekintélyét vissza kell állítani, a diáksággal pedig meg kellene értetni a tanulás fontosságát és hasznát. A fiatalság körében egyre nagyobb méreteket öltő nemtörődömség, a jövőkép-nélküliség ellen a hitvallásos nevelés hatásosan veheti fel a harcot.
Az iskola kapuja mindenki előtt nyitva áll
Most két ünnepségre készülnek.
Húsz éve, pontosabban 1990. október 1-jén indult újra a Kolozsvári Református Kollégium, hála egyházunk akkori vezetőjének, ft. Csiha Kálmán püspök úrnak és Székely József generális direktornak, az iskola első igazgatójának. Másrészt pedig szeptember 18-án és 19-én Kolozsváron először kerül sor a kilenc erdélyi református kollégium országos évnyitójára.
Az erdélyi meghívottak mellett meg kell említenem a magyarországi testvériskolákat is, amelyek képviseltetik magukat az ünnepségen: a Gödöllői Református Líceum, a Miskolci Református Gimnázium, a Hódmezővásárhelyi Református Gimnázium, a Pécsi Református Gimnázium és nem utolsósorban a Budapesti Lónyai Református Gimnázium.
Meg kell említenem, hogy kollégiumunk létesítésének húszéves évfordulója alkalmával szeretettel várunk minden volt diákot és tanárkollegát. Külön örömömre szolgál, hogy olyan volt növendékeink is elfogadták a meghívást, mint Pataki Adorján és Szilágyi János, a Kolozsvári Magyar Opera énekesei, Várvári Gabriella, a temesvári opera énekese, Nagy Zoltán, a bécsi Staatsoper énekese, továbbá Németi Zsuzsa, a szatmári színház és Varga Balázs, a nagyváradi színház művésze.
Szombaton, szeptember 18-án kollégiumigazgatók konferenciájára kerül sor, amelyen ft. Pap Géza püspök úr is részt vesz, ha ideje megengedi.
A szeptember 19-i vasárnapi évnyitó ünnepségre meghívtuk László Attilát, Kolozsvár alpolgármesterét, aki sokszor segített rajtunk, Kötő József képviselőt, akit több szál fűz iskolánkhoz. Igét hirdet nt. Kató Béla főjegyző úr. A vasárnapi ünnepség a megszokott keretek között zajlik, lesz zászlós bevonulás, áhítat, köszöntőbeszédek hangzanak el, és átadják a Bethlen-díjat is amellyel a két református egyházkerület érdemes oktatókat tüntet ki. Dr. Gubcsi Lajos Magyarországról átadja az Ex Libris díjat minden erdélyi református kollégium számára.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Brassai Sámuel Unitárius Líceum oldaná meg az iskola gondját?
Tíz év alatt sem sikerült orvosolni Kolozsváron a Brassai Sámuel Elméleti Líceum teremgondjait, amelyek azután jelentkeztek, hogy az iskola épületét visszakapta az unitárius egyház, és létrehozta a János Zsigmond Unitárius Kollégiumot. Az új tanévben a Brassai-líceum 4 osztályát ideiglenes megoldásként a Babeş-líceum (volt unitárius ókollégium) épületébe helyezték, amely szintén az unitárius egyház tulajdona – erre a városháza még nem bólintott rá. A Brassai-líceum állásfoglalásából úgy tűnik: se az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, se a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség magyar szakemberei nem támogatták kellő mértékben a Brassai-líceumot e probléma megoldásában. (A líceum vezető tanácsának közleménye a 3. oldalon olvasható.) László Attila alpolgármester a két líceum egyesülésében látja a legjobb megoldást, ám a két iskola önállóságra törekszik. Az unitárius egyház a Brassai-líceum használatára bocsátaná az ókollégium épületét, de ehhez az ott működő iskolának kellene költöznie.
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezető tanácsa a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében hangot ad a tanintézet sorsa miatti aggodalmának. Hangsúlyozzák: Anca Cristina Hodorogea főtanfelügyelőtől és Anca Podoleanutól, a Babeş-líceum igazgatójától kaptak segítséget, ám a városvezetés mindeddig nem hagyta jóvá azt a megoldást, amely szerint a Brassai-líceum négy osztálya a Babeş épületében tanulhat, és ebben nem kaptak segítséget tisztségviselőinktől. (A Brassai-líceum vezető tanácsának közleménye a 3-as oldalon olvasható.)
László Attila: kompromisszumot kell kötni
A két intézmény egyesülését tartja a legideálisabb megoldásnak László Attila alpolgármester, véleményét a demográfiai mutatókra alapozva.
A kolozsvári gyereklétszámra vonatkozó demográfiai adatokat elküldtem a helybeli magyar tanintézmények vezetőinek, hogy mindenki előtt világos legyen: ilyen kevés magyar gyerekkel számolva milyen jövő vár az iskolákra. A romániai közoktatásban a fejkvóta rendszer bevezetése csakis a nagy létszámú iskolák számára nyújt esélyt a tartós túlélésre. Ami a Brassai-líceum és az unitárius kollégium helyzetét illeti, csakis a két tanintézet között megkötendő kompromisszumban látom a megoldást. Az ingatlan fenntartása óriási összeget emészt fel, amely nehezen kifizethető a minisztériumtól gyerekenként kiutalt évi 3200 lejes fejkvóta-összegből. Értékelem az Erdélyi Unitárius Egyház és Bálint Benczédi Ferenc püspök pozitív hozzáállását. A megoldást abban látom, hogy az említett két tanintézet vezető tanácsa, illetve tantestülete leüljön és kidolgozza az együttműködési lehetőségeket. Felelősségteljesebb viselkedést várok el a két tanintézet vezetőségétől. Jó lenne, ha a közel 40 tantermes iskolában minden gond nélkül elférne a két tanintézet 36 osztálya. A legjobb kompromisszum az lenne, ha Brassai Sámuel Unitárius Líceumként egyetlen iskola működne több mint ezer gyerekkel – összegzett az alpolgármester.
László Attila úgy vélekedett: azt a dokumentumot, amelyben kérik, hogy a Brassai-líceum négy osztálya a volt unitárius ókollégium (ma még Babeş-líceum) épületében működjön, a Babeş-líceum vezető tanácsának kell benyújtania, és a városháza minden további nélkül jóváhagyja a kérést.
Popa Márta: önálló jogi személyiségként kell működnünk
Popa Márta, a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója elmondta: „A két tanintézet vezető tanácsa és az Erdélyi Unitárius Egyház vezetősége többször is tárgyalt az ügyben, és elhatároztuk: közös erővel lépünk fel azért, hogy mindkét iskola önálló jogi személyként megmaradjon, és folytassa tevékenységét.”
Az Erdélyi Unitárius Egyház írásban is kifejezte szándékát, hogy az ókollégium épületét a Brassai-líceum használatára bocsátja, ám ez nehezen kivitelezhető addig, amíg a kolozsvári önkormányzat nem tud biztosítani megfelelő székhelyet a jelzett ingatlanban jelenleg még működő Babeş-líceumnak.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Megalakul az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács
Alulírottak kifejezzük arra vonatkozó szándékunkat, hogy a közeljövőben létrehozzuk az Erdélyi Tehetségsegítő Tanácsot.
Az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács csatlakozni kíván a Kárpát-medencei hatáskörű Nemzeti Tehetségsegítő Tanácshoz. Ennek a testületnek az lesz az alapfeladata, hogy a kiépítendő hálózat részeként összehangolja, hatékonyabbá tegye és bátorítsa az erdélyi tehetségépítő kezdeményezéseket, a már működő tehetségpontokat és programokat. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a munkával jelentős mértékben hozzájárulhatunk az oktatás színvonalának az emeléséhez, tehetséges fiataljaink támogatásához, az erdélyi magyar társadalom jövőjének alakításához. Aláírók:
Bereczki Kinga tanár, Amőba alapítvány, Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tag Sepsiszentgyörgy
Dávid Géza tanár, Tamási Áron Főgimnázium, Székelyudvarhely
Demeter Albert tanár, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár
Laczkó György igazgató, Tamási Áron Főgimnázium, Székelyudvarhely dr. Péntek János nyelvész professzor, Babes-Bolyai Egyetem, Kolozsvár
Somai József közgazdász, Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület, Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tag Kolozsvár
Szász Zoltán alelnök, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Varga László igazgató, Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda. erdély.ma

Markó: Szükség van az RMDSZ-ben a változásra
Marosvásárhelyen ülésezett szeptember 25-én a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Az ülés első napirendi pontjaként Markó Béla, az RMDSZ elnöke tartotta meg politikai beszámolóját, amelyben kifejtette, hogy demagógia lenne kilépni a kormányból a népszerűtlenség miatt. Markó szerint az RMDSZ azért vállalkozik folyton kormányzásra, mert programja a magyarság érdekképviseletének ellátására hivatott, amennyiben az RMDSZ valósan ott lehet a megyei és országos szintű döntésekben. A szövetségi elnök a decentralizáció fontosságára hívta fel a figyelmet, szerinte ennek az ősznek a legfontosabb célkitűzése a tanügyi decentralizáció véghezvitele, amelyet akár sürgősségi kormányrendelettel, akár kormányzati felelősségvállalással, de el kell fogadtatni. Külpolitikai célokról is szó esett, Markó elsősorban a Schengen-övezethez való csatlakozás fontosságáról beszélt.
A szövetségi elnök megismételte, az RMDSZ nem fogad el semmilyen további megszorító intézkedést, és a szociális háló további erősítését szorgalmazta: „Nem adunk igazat azoknak, akik szerint ebben az időszakban a szociális kérdések kevésbé fontosak. Igenis, éppen a válság-időszakban van szükség a szociális védelemre, nem szabad megengednünk, hogy a kisnyugdíjakhoz vagy a valóban indokolt szociális támogatásokhoz valaki is hozzányúljon” – hangsúlyozta.
Nem az a kérdés, hogy kormányon vagy ellenzékben kell lennie az RMDSZ-nek, a kérdés az, hogy jól kormányoz vagy sem. Ez az igazi alternatíva Markó Béla miniszterelnök- helyettes szerint. A fizetéscsökkentéssel kapcsolatosan a szövetségi elnök elmondta, hogy a 25 százalékos csökkentés december 31-ig érvényes, azonban ez nem azt jelenti, hogy januártól automatikusan minden fizetés az eredeti összegre emelkedik, hanem azt, hogy új szabályokat kell alkalmazni, az RMDSZ álláspontja pedig, hogy ezeknek a szabályoknak fizetésemelkedéshez kell majd vezetniük. A választási törvény módosítását is kezdeményezni fogja az RMDSZ úgy, hogy az arányos, átlátható jelölést és képviseletet ezáltal biztosítsa – mondta Markó.
Az RMDSZ X. kongresszusáról beszélve a szövetségi elnök elmondta, hogy február végén egy olyan szervezetet kell továbbvinni, amely a tekintélyét és a befolyását növeli a következőkben. „A tisztújítás 2011-ben van” – hangsúlyozta Markó Béla. „Szükség van az RMDSZ-ben a változásra, szükség van a program újragondolására, az alapszabályzat alapos átgondolására, és szükség van a személyi változásra. Szükség van, de nem minden áron. (…) Én magam támogatni fogom a változás gondolatát, és azt tudom vállalni, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban területi szervezetekkel, platformokkal, minden jelentős politikai tényezővel az RMDSZ-ben ezen dolgozunk, ezt elemezzük és konzultálunk ezekről a kérdésekről, hogy kialakítsunk egy víziót arról, hogy az RMDSZ-nek hogyan kell továbbmennie.” A szövetségi elnök elmondta, hogy személyi kérdésekről még nem kell beszélni, hanem formai, szervezési kérdéseket kell először tisztázni.
Frunda György szerint meggondolandó a koalícióban maradás
Frunda György szenátor a hozzászólások rendjén az ország helyzetének súlyosságát ecsetelte, majd hozzátette, szerinte a jelenlegi helyzetben nem azt kell tárgyalni, hogy jól vagy rosszul kormányoz az RMDSZ, hanem, hogy ilyen körülmények között vállalni kell a kormányzást vagy sem. „Az én gondolkodásomban arról kell beszélnünk, hogy meddig maradunk még kormányon. És azt hiszem, hogy most, amikor a költségvetés vitája elkezdődik a parlamentben, akkor ezt a döntést meg kell hozni.” Frunda azt kérte, ne a csúcsvezetés szűk köre, hanem az SZKT döntsön a koalícióból való esetleges kilépésről a jövő évi költségvetés elfogadása előtt. A szenátor lapunknak azt nyilatkozta, hogy amennyiben a jövő évi költségvetés előírja, hogy több adót fogadnak el vagy pénzügyi terhet, ha nem lesz benne gazdaságot stimuláló intézkedés, és a megszorítások miatt az állampolgárok továbbra is rosszabbul fognak élni, akkor felmerül a kérdés: érdeke-e az RMDSZ-nek ebben részt venni, és milyen következményei lesznek két év múlva az önkormányzati választásokon?
Levelet küldött a Brassai-líceum
Czika Tihamér, a Szabadelvű kör képviseletében felvetette a kérdést, hogy mi lesz azokkal az állami iskolákkal, amelyek egyházi ingatlanban székelnek. Czika felolvasta a Brassai Sámuel Elméleti Líceum vezetőségének nyílt levelét, amelyben az áll, hogy az iskola működtetése a János Zsigmond Unitárius Kollégium terem-visszaigénylései miatt lassan lehetetlenné válik. Az iskola Markó Bélához intézett nyílt levelében kérte, hogy keressen az RMDSZ megoldást a fennálló helyzetre. Arra kérték Markó Bélát, hogy látogasson el Kolozsvárra, közvetítsen a felek között, segítsen, hogy Kolozsvár e nagy múltú és hírnevű iskolája megfelelő épületben működhessen tovább. Markó Béla válaszában elmondta, hogy az RMDSZ egyik legnagyobb eredménye az, hogy az egyházaknak visszaszerezték az ingatlanjaik nagy részét, bár sok ingatlan még nincs a kezükben. Markó szerint normális költségvetési körülmények között az állam kellene a magyar állami oktatási intézményeknek épületet biztosítson, azonban, mint mondta, nincsenek normális körülmények. A szövetségi elnök szerint az erdélyi magyarság érdeke, hogy legyenek alternatívák, legyen mind egyházi, mind pedig állami iskola is. „Mindenkitől megértést kérek, ebben az esetben az egyházaktól is, hiába járt le a határidő, nincs mód ebben a pillanatban még egy darabig új iskolát építeni, sem a Brassainak, sem másoknak. Meg kell keresni máshogyan a megoldást, az önkormányzatiakat és másokat is arra kérem, pontosan válsághelyzetben, keressük a kompromisszumot, keressünk megértést és találjuk meg a megoldást” – nyilatkozta Markó Béla. Frunda György felvetéseire reagálva Markó elmondta, hogy ki lehet lépni a kormányból, de szerinte nem hasznos, hiszen kormányon az RMDSZ többet tehet a közösségért, amelyet képvisel.
Nagyváradon tartják a X. Kongresszust
A Szövetségi Képviselők Tanácsának második napirendi pontja volt az RMDSZ X. Kongresszusának megszervezése. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke javaslatára az SZKT Nagyvárad mellett döntött. Az érvek között az szerepelt, hogy itt tartották az első kongresszust is, legyen itt a tizedik is, valamint a Bihar Megyei RMDSZ sokkal több önrészt vállalt anyagiak terén. Szabó Ödön, a Bihar Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak azt nyilatkozta, hogy jelentősen hozzá akarnak járulni a kongresszus megvalósításához. „Azt gondolom, hogy a Bihar Megyei RMDSZ az egyik legjobban saját lábán álló szervezet, és terhet szeretnénk levenni az országos RMDSZ válláról” – mondta a Szabadság kérdésére Szabó Ödön.
KISS GÁBOR. Szabadság (Kolozsvár)

Eltemették Szabó Árpád püspököt
Zsúfolásig megtelt a kolozsvári unitárius templom hétfőn délben, amikor a szeptember 30-án, 75 éves korában elhunyt Szabó Árpád nyugalmazott püspököt búcsúztatták. Az Erdélyi Unitárius Egyház Képviselőtanácsa a Homoród menti kis faluból elindult, és élete javarészét – lelkészként, tanárként és egyházi vezetőként – Kolozsváron leélő főpásztorától vett búcsút. Utódja, Bálint-Benczédi Ferenc, aki két éve vette át a stafétabotot a 30. erdélyi unitárius püspöktől, Szabó Árpádnak a vegyészettel szemben tanúsított fiatalkori vonzódására utalva mondta: „az élet lett az ő laboratóriuma, aminek méltósággal viselt betegség vetett véget. Istentől elrugaszkodott világban őrizte a lángot”. A gyászbeszédek sorát Máthé Dénes főgondnok nyitotta meg, aki azt emelte ki, hogy az elhunyt sok figyelmet és energiát szentelt az egyházi oktatásnak.
Máthé Dénes főgondnok hangsúlyozta: a püspök hittel és tisztességgel fogadta a halált, utolsó napjaiban is iskolaügyekről cserélt véleményt az őt meglátogatókkal.
Rezi Elek, a Protestáns Teológiai Intézet rektora az elhunyt szakmai felkészültségét, igényességét, hivatástudatát, elkötelezettségét méltatta. Gyászbeszédet mondott még Popa Márta (igazgató, János Zsigmond Unitárius Kollégium), Varró Margit (igazgató, székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium), Asztalos Klára (elnök, Unitárius Nők Országos Szövetsége), Balázsi László (főjegyző, Magyarországi Unitárius Egyház), Csűri István (püspök, Romániai Református Egyházak), Jakubinyi György (érsek, Római Katolikus Egyház), Adorjáni Dezső (püspök, Evangélikus-Lutheránus Egyház), Hans Frölich (esperes, Szász Evangélikus Egyház) és Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter.
A gyászszertartáson az unitárius kollégium énekkara szolgált Majó Julianna vezetésével. Jelen volt László Attila alpolgármester, Tőkés László EU-parlamenti képviselő, közéletünk sok ismert személyisége. Szabó Árpádot legkevesebb félezren kísérték utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe.
(Ö.I.B.) Szabadság (Kolozsvár)

Iskolák, sorsok, politikák
Minél többet szemlélem, annál kevésbé tudom megérteni a társadalomnak az oktatáshoz-neveléshez való viszonyulását. Sokszor úgy tűnik: egyrészt minden más ágazat fontosabb, másrészt, az oktatási rendszeren belül mintha a gyerekek számítanának a legkevésbé.
Folyamatosan ütköztetik a mindenféle politikai, nemzetféltéses és egyéb stratégiákat, viták, tanulmányok és sopánkodások látnak napvilágot, és a legtöbbször az derül ki belőlük, hogy a szent cél valamiféle meglévő, kalcifikált rendszer fenntartása, statisztika-alapú jövőképeken való hősies munkálkodás.
Rossz eszközökkel, rossz célokért.
Minden tiszteletem azoké, akik az oktatás sorsát szívügyüknek tekintik, messzemenően értékelem jóindulatukat, elszántságukat, kitartásukat.
És minden elismerésem a szórványvidéki, lakótelepi tanító néniké és tanár bácsiké. Én is részesültem abban az áldásban, amit lassan szélmalomharcnak tekinthető munkájuk jelent. Névtelen, csendes hősök ők, akik borzasztó körülmények között, valamiféle megtartó hivatástudattól vezéreltetve teszik a tőlük telhető legjobbat a rájuk bízott gyerekekért. Amióta az eszemet tudom, soha nem fizették meg őket tisztességesen, és mégis soha nem hallottam olyanról, aki emiatt – jó balkáni divat szerint – hanyagul végezte volna munkáját.
De mindezek tudatában sem tudok egyetérteni azokkal, akik a lakótelepi magyar osztályok leapadásán siránkoznak és – hol hangosan kimondva, hol finom utalásokkal – a belvárosi „elit” iskolák s az azokban létesülő újabb és újabb osztályok számlájára írják a „tragédiát”.
Vizsgáljuk csak meg a helyzetet közelebbről.
A Szabadsághasábjain is megjelent „Hová tűntek az erdélyi magyar gyermekek” című tanulmány-részletben egész sor olyan érvet olvasok, amilyeneket jó ideje hallok itt-ott, de képtelen vagyok elfogadni.
Mit jelentsen az például, hogy a szülők „nem adják gyerekeiket a »nem nekik való« iskolába” – méghozzá a tanulmány szerint érthető módon?
Hogyan képes egy szülő – bármilyen származású legyen – arra, hogy hatéves gyermekéről eldöntse: a jó iskola túl jó neki? Milyen megfontolások alapján ítéli valaki tulajdon gyermekét középszerűnek? Számtalan zseni híres arról, hogy az iskolában nem teljesített túl jól. Hogyan tudhatná egy szülő, vagy akár egy tanár is, mi rejtőzik egy hatéves gyermekben, mi bontakozhat ki belőle a megfelelő környezetben?
Tudom, most ez a divat: összeszorult gyomorral hallom, hogy újabban felvételit tartanak az óvodákba is, így aztán kétéves gyermekeket pavlovi módszerekkel idomítanak a ceruza helyes tartására, másképpen nem jut be. Már csecsemőkorban megpróbálják eldönteni ki mire jó és ki nem érdemli meg a józan körülményeket. Meddig lehet még elrugaszkodni a józan észtől, és miért kell gyermekeinket valamiféle homályos-divatos sikerképzet délibábjáért esztelen butaságoknak kitenni?
A gyermek hadd legyen gyermek és tegye azt, amit egy gyermeknek kell tennie, a lehető legmegfelelőbb körülmények között.
Szeretném nagyon erősen hangsúlyozni: itt nem elsősorban az oktatásról, annak színvonaláról, minőségéről van szó.
Én lakótelepi iskolába jártam. Szerettem tanáraimat, de szívből gyűlöltem a környezetet. Az egykori Auguszteom legkisebb épületében a klórmészbűzös mellékhelyiség és az orvosi rendelő mellett két osztályterem volt: egyikben román, a másikban magyar osztály működött. Hetente legalább egyszer összeverekedtünk, és legnagyobb közösségi élményünk az volt, ha olykor a Laci és Tibi vezette magyar fiúk verték meg a „Bungherz” csúfnevű lurkó által vezérelt románokat, és nem fordítva.
Emlékszem, mennyire félszegen mozogtam ezek után a természettudományi líceum akkoriban még fél-elitnek számító felszabadult, értelmes, tevékenység-alapú magyar közösségében, és mennyire ledöbbentem, amikor először besétáltam az Apáczai épületébe, és a hirdetőtábláról rám zúdult az a felbecsülhetetlen közösségi háló: furulyakör, magyarországi kirándulás, kórus, barlangászklub stb.
A helyzet azóta jobbult, és remélem ma már a még meglevő lakótelepi magyar osztályok sorsa is jobb, de az arány bizony megmaradt: tessék besétálni az „elit iskolák” akármelyikébe és körülnézni. Vagy tessék benézni a János Zsigmond Unitárius Kollégium honlapjára, a Diákélet menüpont alá. Olyan közösségi élet és olyan élményhalmaz vár a gyerekekre, amilyent egyetlen lakótelepi iskola sem fog tudni nyújtani soha.
Melyik szülő fogja ennek tudatában eldönteni, hogy gyermekének ez nem való, járjon csak ide a lepattant lakótelepi iskolába?
Ki fosztja meg gyermekét attól a plusztól, amely pályára állíthatja őt az erdélyi magyar társadalmon belül, egy közösség tagjává teszi, és kapuk sokaságát nyitja meg előtte?
Vagy van olyan szakember, aki ránéz akár egyetlen gyermekre is, és ki meri jelenteni: valamiféle rosszul értelmezett etnopolitikai szempont érvényesülése fontosabb az ő sorsánál?
Bizonyára van olyan szülő is, aki úgy gondolkozik: „ha nekem jó volt, jó lesz neki is”(mint ahogy olyan is akad, aki gyakorlatinak hangzó megfontolások alapján inkább román osztályba íratja csemetéjét), de a többségre nem ez jellemző, a legtöbb szülő azt szeretné, ha gyermekei többet, jobbat kapnának, mint ami nekik jutott.
A gazdasági szempont már sajnos komolyabb – pedig áthidalható lenne –, na nem a szülők, hanem más közösségi tényezők részéről. Kolozsváron igazán nem panaszkodhatunk a közszállításra, a belváros minden egyes lakónegyeddel össze van kötve, a trolibuszbérlet pedig valahogyan csak kikerül. És ha még messzebbről, netán vidékről kell bejárni: manapság már akad bentlakás is.
Persze, a bentlakás, mint ahogyan a jobb iskolák sok más juttatása is, pénzbe kerül. Na, itt lenne igazán szerepe a közösségnek, a civil szervezeteknek, az erdélyi magyarság berkeiben működő alapítványoknak, pártpénz-szivacsoknak, pályázatokból évek óta jól megélő zártkörű kluboknak. Vajon hány kolozsvári magyar tud arról, hogy a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban hatvan bentlakási helyet évek óta amerikai családok fizetnek? Hányat fizetnek a tehetősebb erdélyi magyar családok? Hányat az Erdélyért szívreszorított kézzel szenvedő anyaországi vezérszónokok? Hányat az ilyen-olyan alapítványok? Hányat a jól menő, erdélyi magyar kézben levő cégek?
Hány magyar gyerek részesülhetne minőségi magyar oktatásban, akár egyetlen civil gittegyleti „sopánkodjunk együtt a magyarságért” típusú szimpózium árán?
Ki merészeli kimondani azt, hogy nem elég fontos a cél? – az ilyen legyen szíves és mondja ezt egy monostori magyar anyának, aki pénztárcájába tekintve hozza meg a keserű döntést: ide fogsz járni fiam, a sarokra.
A lakótelepi magyar osztályok felbecsülhetetlen értéket képviseltek és még ma is nagyon fontosak – sokak számára az egyetlen lehetőséget jelentik. De letűnőfélben vannak, akármit is csinálunk. És kövezzenek meg, de én egyetlen magyar gyerek lehetőségeit, életbe való elindulását sem csorbítanám azért, hogy egy városvégi magyar osztály halódó vegetálását pár évvel meghosszabbítsam.
ERCSEY-RAVASZ FERENC, Szabadság (Kolozsvár)

Használt az RMDSZ „bombázása” a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium ügyében
Úgy látszik, megmenekült a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium. Az intézménynek az utóbbi években egyre jobban össze kellett húznia magát. Az ingatlant, amelyben működött, visszakapta az unitárius egyház, mely a János Zsigmond Unitárius Kollégium megerősítését tekintette feladatának. Az ókollégium felajánlásával azonban a Brassainak is az unitáriusok nyújtottak mentőövet.
Nemrég a Brassaiért internetes blogra is felkerült az örömhír, hogy megoldódni látszik az ingatlanügy, mely az elmúlt években meglehetősen megnehezítette a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium működését. A blogon az a levél is közszemlére került, amelyben az RMDSZ Kolozs megyei szervezete tájékoztatja az érintetteket, hogy a „közös igyekezetük” következtében, az unitárius egyháznak köszönhetően a Brassai Sámuel Gimnázium továbbra is önálló intézményként működhet, továbbra is a város központjában maradhat, és egyedül lakhatja be azt az épületet, amelyben jelenleg a román tannyelvű Victor Babeş Egészségügyi Szakközépiskola működik. Utóbbi intézmény 2011 szeptemberében már más épületben kezdi a tanévet. A levelet László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke és Molnos Lajos, a szervezet ügyvezető elnöke írta alá.
A kétoldalas dokumentumnak szűk ötödrészét teszi ki a helyesírási hibákban és elütésekben bővelkedő üzenet. A levél négyötöd részét annak a 296 névnek a felsorolása adja, akiknek a válasz szól.
„Ez az első hivatalos válasz, amely az utóbbi nyolc évben küldött megannyi levelünkre az RMDSZ-től érkezik” – tájékoztat Kósa Mária, a Brassai igazgatója. Hozzáteszi, a válaszban felsorolt nevek listája korántsem teljes. A tavaly szeptemberben indított akció során ugyanis az RMDSZ irodájába naponta öt szülő vagy volt brassais véndiák levelét vitték el, és mindig csak egy iktatószámot kaptak. Az RMDSZ-re nehezedő levélnyomást az iskola gerjesztette. Az itt tanuló diákok megkapták a szüleik nevében megszerkesztett szöveget, amelyet csak alá kellett íratniuk és vissza kellett vinniük az iskolába. Ebben az unitárius egyház beleegyezésére hivatkozva kérték az RMDSZ-t és személyesen László Attila megyei elnököt, Kolozsvár alpolgármesterét, járjanak közben annak érdekében, hogy a Brassai költözhessen az unitárius ókollégium épületébe, amelyben jelenleg a román nyelvű egészségügyi szakközépiskola működik. Felvetésünkre az igazgatónő elmondta, a leveles nyomásgyakorlást zokon vették a szövetség illetékesei, annak mégis döntő szerepe volt a helyzet megoldásában. Az igazgatónő megjegyezte, a sikerhez az is hozzájárult, hogy a brassaisok panaszlevelét az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa előtt is felolvasták, és a szövetség országos vezetői számára is kezdett kellemetlen lenni az évek óta húzódó kolozsvári iskolaügy.
Öt magyar iskola egy négyzetkilométeren
A kevésbé tájékozottak akár meg is lepődhetnek azon, hogy Kolozsváron magyariskola-ügy borzolja a kedélyeket. Erdély fővárosa ugyanis azzal büszkélkedhetett, hogy a ’89-es fordulat után konfliktusmentesen állította vissza a magyar iskolákat. Míg a folyamat Marosvásárhelyen és több erdélyi nagyvárosban is feszültségeket szült, Kolozsváron már 1990-től magyar oktatási intézményként működhetett a Báthori István, az Apáczai Csere János és a Brassai Sámuel nevét viselő gimnázium. A Brassaiban még ottfelejtettek pár esti tagozatos román tannyelvű osztályt, de a 2000-es évek elejétől immár ezek is más intézménybe költöztek. A Brassai abban a tekintetben is sajátos helyzetben volt, hogy nem kellett a változások után nevet változtatnia. Az egykori kolozsvári unitárius polihisztor nevét 1957-ben vehette fel a kommunista hatóságok nehezen magyarázható kegyessége folytán. Az intézménynek otthont adó patinás épületet az erdélyi unitárius egyház építtette Pákei Lajos építész tervei alapján. Az 1901-es átadáskor szenzációnak számított, hogy az alagsorba úszómedencét is terveztek a diákoknak. Termeibe az unitárius kollégium költözött, mely kinőtte már az unitárius templom másik oldalán álló ókollégium épületét, de itt kapott helyet az unitárius püspöki hivatal is. A kommunista hatalom 1948-ban államosította az ingatlant, a püspökséget azonban megtűrte falai között.
A kilencvenes évek elején a református, a római katolikus és az unitárius egyház is iskolát alapított Kolozsváron. A Pázmány Péter Katolikus Kollégium később beolvadt a Báthoriba, így öt magyar gimnázium maradt Kolozsvár belvárosában. Az egyházi iskolák versenyképességét a restitúció erősítette. A történelmi magyar egyházak ugyanis nagyobbrészt visszakapták egykori iskolaépületeiket, amelyekben a törvény szerint öt évig kellett megtűrniük a közintézményeket. A türelmi időszak lejártával szabadon választhatták meg az ingatlanok rendeltetését. A kolozsvári egyházi iskolák közül az 1993-ban indult János Zsigmond Unitárius Kollégiumnak sikerült a legjobban megerősödnie. Mára a legtöbb évfolyamán két párhuzamos osztály működik.
Unitárius terjeszkedés, brassais összehúzódás
Az unitárius egyház 1999-ben kapta vissza a Pákei Lajos tervezte iskolaépületet, és már a következő években kiderült, nem fér el az ingatlanban a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a püspökség és a Brassai. Az egyház értelemszerűen a saját iskolája teremgondjainak a rendezését tartotta elsőrendű feladatának. Évről évre annyi termet adott át a Brassainak, amennyit a János Zsigmond nélkülözni tudott. Ez viszont azt is jelentette, hogy a Brassai évről évre újabb és újabb felszólításokat kapott további termek felszabadítására. Míg az egyházi iskola igényei szerint terjeszkedhetett, a Brassai a délutáni iskolai váltás bevezetésére kényszerült. A mostani tanévben már így sem tudott valamennyi osztálya számára tantermet biztosítani. Ekkor a közeli unitárius ókollégiumban működő Victor Babeş Egészségügyi Szakközépiskola engedett át három tantermet a brassais diákoknak. „Ha volt feszültség az épületben működő intézmények között, azt mindenképpen a Brassai teremhiánya okozta – nyilatkozta a Krónikának Popa Márta, a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója. – Nem nekünk kellett volna veszekednünk, mert nem az unitárius egyházra és nem a János Zsigmond-kollégiumra tartozott egy állami intézmény teremgondjainak a megoldása. De sajnos az állam szervei nem tettek meg mindent a Brassaiért.” A feszültségnek olykor tárgyi jelei is akadtak. „Magam jártam végig és fényképeztem le a legutóbbi tanévkezdésre átadott termeket. Mindent tönkretettek, még a zárat is kitépték az ajtókból – említi az egyház sérelmét Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök. – Ezt az épületet Pákei a kilincstől a kupáscserépig megtervezte, most meg arra sem ügyelnek, hogy a régi bútorzat megmaradjon.”
Kútba esett intézményegyesítés
Az érintettek sokszor összeültek megtárgyalni a Brassai helyzetét, és a két iskola egyesítését is sokszor mérlegre tették. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere egy 2005-ös dokumentumot említ, amelyet mind a két intézmény igazgatója, mind az akkori unitárius püspök, mind a tanfelügyelőség aláírt. A nyolcéves terv azt irányozta elő, hogy a Brassai folyamatosan csökkenti, a János Zsigmond pedig növeli az osztályai számát. Így alakult volna ki egy olyan iskola, amelyben minden évfolyamon három párhuzamos osztály, egy világi és két egyházi működik. A megegyezést azonban egyik fél sem tartotta be. Popa Márta, az unitárius kollégium igazgatója egy újabb intézményegyesítési próbálkozást idéz fel. Az általa vezetett intézmény a püspökség szorgalmazására készített fuzionálási tervet, amelyet tavaly a két intézmény vezetőtanácsának az együttes ülésén is megvitattak.
A felajánlott kompromisszum az volt, hogy a közös intézménynek a Brassai adja a nevét, a János Zsigmond pedig a szellemiségét és az egyházi oktatási formát. Ez a terv azonban mindkét oldalon ellenkezésbe ütközött. Popa Márta szinte szabadkozva említi: tulajdonképpen ő is a különállásnak a híve, csupán a püspökség kérésének eleget téve terjesztette elé a fúziós tervet. „A nyáron aztán én is beláttam, hiába erőltetem a megegyezést – említi a püspök. – Azt pedig nem akartam, hogy egy magyar iskola nekem felróható módon szűnjön meg.” Így merült fel annak a lehetősége, hogy a Brassai az unitárius ókollégiumba költözzék. Ennek azonban két akadálya körvonalazódott. Az épületben működő román tannyelvű iskola kiköltöztetése érzékenységeket sérthet. Az intézmény szakszervezeti vezetője meg is adta a nacionalista értelmezés alaphangját. Kósa Mária a Babeş igazgatója, Anca Podoleanu józanságának tulajdonítja, hogy végül az értelem felülkerekedett az indulatokon.
A másik problémát viszont az ókollégium jogi helyzete képezte. Hiába adta vissza 2005-ben az országos restitúciós bizottság az ingatlant az egyháznak, a birtokba helyezés öt évet késett. Az adóhivatal pedig arra az időszakra is az egyháztól követelte az adót, amikor az csak papíron volt az ingatlan tulajdonosa. A Brassai vezetői úgy vélték, mindkét ügy megoldásának a kulcsa László Attila alpolgármester kezében van. Ezért vették őt célba a szülői levelekkel.
Egy irányba mutató érdekek
„Az RMDSZ megtette, és megteszi a dolgát. Egyesek viszont nem merik vállalni a tetteik felelősségét, és a gyermekeket, a szülőket küldik, hogy helyettük nyomást gyakoroljanak” – sommázta a véleményét a brassais levéláradatról László Attila. Úgy vélte, a két iskola vezetői nem tudták elkülöníteni a gyermekek érdekeit a tantestületek és az igazgatók érdekeitől. Az alpolgármester ma is úgy látja, a közösség hosszabb távú érdeke a két intézmény egyesítése lett volna. A fúzióval ugyanis a beiskolázási számokat is, a tantestületeket is meg lehetett volna őrizni, épp csak egy igazgatói és egy igazgatóhelyettesi tisztség szűnt volna meg. Az új tanügyi törvényben bevezetett kvótarendszer alapján ugyanis az ezret meghaladó diáklétszámú iskolákat erősíti. Két ötszázas nehezebben tud boldogulni.
László Attila szerint ezt immár a tapasztalat is alátámasztja. Kolozs megyében ugyanis a kvótarendszert már öt éve bevezették kísérleti jelleggel. Az alpolgármester szerint a mostani megoldáshoz az vezetett, hogy szerencsésen egy irányba mutattak az egyház, a Brassai és az ókollégiumban működő egészségügyi szakközépiskola érdekei. Utóbbi jelezte, szívesen elköltözne egy olyan iskolaépületbe, amelyik az önkormányzat tulajdonában van. Ezzel ugyanis pályázati lehetőségek nyílnának meg előtte. Mindez olyan pillanatban történt, amikor több kolozsvári iskolát is be kellett zárni az apadó gyermeklétszám miatt. Így hát a városházának volt lehetősége alternatívát ajánlani. 2010 októberében pedig az ókollégium átadása is megtörtént.
Túl a demográfiai hullámvölgyön
„Fenntartható-e öt magyar iskola Kolozsvár belvárosában, amikor vészesen csökken a gyermekek száma?” A kérdést Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök tette fel, némiképp arra a felvetésre is válaszolva, hogy miért csak egy évre hajlandók bérleti szerződést aláírni a Brassaival. A kérdés ma már kevésbé költői, mint pár évvel ezelőtt volt. A decentralizáció során ugyanis a személynyilvántartás feladatait is a városháza vette át Kolozsváron. A város vezetői ma már a születési adatok birtokában tudják tervezni az oktatást. László Attila elmondta, míg 1989 előtt évente 1200–1400 magyar gyermek kezdte az első osztályt a kolozsvári iskolákban, 2010-ben csak 293 magyar elsős gyermek akadt. Az anyakönyvezési adatok azonban arra utalnak, hogy a kolozsvári magyarság túljutott a demográfiai hullámvölgyön, a következő években jelentősen fog növekedni a magyar iskoláskorúak száma.
A növekedés a román nemzetiségűek gyarapodásánál is nagyobb mértékű. Az idén indított 11 első osztály után 2014-ben már 20 osztálynyi elsős gyermek lesz. Megtörténhet tehát, hogy jól jön még valamikor a Brassai mostani makacssága.
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)

Sirató ének Komáromy Józsefért
A kolozsvári Házsongárdi temetőben 2011. január 31-én utolsó útjára kísérték Komáromy József nyugdíjas matematikatanárt, a dr. Dobai István nemzetközi jogász nevével fémjelzett „ENSZ-memorandum” harmadrendű vádlottját.
A Kolozsvári Katonai Törvényszék 1957. november 5-én kelt, 1795. számú ítéletével hazaárulás bűncselekményéért és az RNK belső és külső biztonsága elleni szervezkedés vétségéért a 199/1950. számú törvényrendelet 1. szakasza a) és c) betűje előírásai alapján , a Btk. 2009. szakasza 2. pontja a) bekezdése, valamint a Btk. 327. szakasza III. bekezdése alapján a jogi minősítés megváltoztatásával, és a Btk. 325. szakasza c) betűje előírásai alapján a tiltott kiadványok terjesztésének vétségéért egyhangú szavazattal – enyhítő körülmények figyelembevételével – 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Ugyanaz a bíróság enyhítő körülmények figyelembevétele nélkül még nyolc év börtönbüntetésre ítélte, a társadalmi rend elleni szervezkedés vétségéért. Ezenfelül a tiltott kiadványok terjesztéséért még nyolc év börtönbüntetéssel sújtották. Komáromy József összbüntetése tehát 25 év kényszermunka és 16 év szigorított fegyházbüntetés. Valójában életfogytiglani büntetést kapott. Ma is előttem az arca, amikor 1996. szeptember végén A halálmenet megismétlése címmel dokumentumfilmet készítettem az erdélyi ötvenhatosokról, és akkor Komáromy József azt nyilatkozta: „Goiciu börtönparancsnok, amikor a rabszállítóval idehoztak, amolyan captatio benevolantiae-ként (szónoki beszéd elején a hallgatóság megnyerése – szerk.megj.) azzal fogadott: itt fogtok megdögleni, borítékban fogtok hazamenni. Azaz: levélben értesítik majd a családot, hogy meghaltunk.”
Objektív és szubjektív okok miatt nem vehettem részt a temetésén. A megkésett sirató ének az Ő emlékét idézi. Nagyon tiszteltem, hiszen visszaemlékezései a per egész történetére vonatkozóan nagyon pontosak, hitelesek és megbízhatóak voltak. Amikor megmutattam a börtönben készült kihallgatási jegyzőkönyveit, már-már sztoikus nyugalommal jegyezte meg: még a nevemtől is megfosztottak, hiszen következetesen Komáromi-t írtak, a Komáromy helyett.
KOMÁROMY JÓZSEF – így, csupa nagybetűvel! – 1924. december 20-án született. Gimnáziumi tanulmányait Ady Endre híres iskolájában, a zilahi Református Wesselényi Kollégiumban végezte, majd Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetemen matematikatanári oklevelet szerzett. A Kolozsvári Unitárius Kollégiumban tanított, abban az iskolában, amelyet 1948-ban – a nagy múltú tanintézményeinkhez hasonlóan – a nevétől is megfosztottak, és Komáromy József tanári tevékenysége idején 7. számú középiskolaként szerepelt a tanügyi nyilvántartásban. Már a börtönben raboskodott, amikor az iskola felvette a Brassai Sámuel Líceum nevet.
Kiváló tanár, ember, nemzetét, népét, szülőföldjét rajongásig szerető értelmiségi volt. Meghatározó szerepe volt abban, hogy dr. Dobai István 1956 októberétől 1957. február 8-ig elkészítette, és legépelte az „ENSZ-memorandum” néven ismert dokumentumot. A perben résztvevők célja az volt, hogy az erdélyi magyarság jogsérelmeit, az erdélyi kérdés megoldásának egyik alternatívájaként kidolgozott román-magyar lakosságcseretervet eljuttatják az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, és ott a „magyar kérdés” appendixeként ezt az elképzelést is megvitatják. Erre azonban nem került sor, mert dr. Dobai István 1957. március 20-án az „ENSZ-memorandum” egy példányát véleményezésre elvitte Márton Áronhoz, az erdélyi római katolikus egyházmegye püspökéhez, aki 1955 februárjában szabadult a börtönből. Aki egyszer belépett a gyulafehérvári püspöki palotába, annak minden lépését követték. Dr. Dobai Istvánt, amikor a kolozsvári vasútállomáson leszállt a vonatról, letartóztatták. A táskájában megtalálták az „ENSZ-memorandum” egy példányát. Azon éjszaka, 1957. március 21-ről 22-re virradó éjszaka, letartóztatták Komáromy Józsefet, nála megtalálták a hat példányban legépelt emlékirat három példányát. Letartóztatták Kertész Gábor Zilahon gyakornokoskodó ügyvédet, Bereczki Andrást, az RNK akadémiája kolozsvári fiókjának tudományos kutatóját, Gazda Ferenc nyelvészt, ugyancsak akadémiai kutatót, akinél megtalálták az „ENSZ-memorandum” harmadik példányát. Varga László abrudbányai református lelkészt, a per másodrendű vádlottját, 1957. március 27-én, Nagy József egykori ákosi földbirtokost, szamosújvári kényszerlakhelyest, Dobri János teológiai professzort 1957. március 31-én, László Dezső belvárosi református lelkész-esperest pedig 1957. július 25-én tartóztatták le.
Komáromy József önként vállalta, hogy összegyűjti és továbbítja Dobai Istvánhoz a legismertebb kolozsvári magyar értelmiségiek véleményét az erdélyi kérdés megoldásáról. A kihallgatási jegyzőkönyvekben is beismerte: az „ENSZ-memorandum” egy-egy példányát ő vitte el Gazda Ferenchez, Szabédi Lászlóhoz, Nagy Géza nyugdíjas tanárhoz, valamint brassais kollégájához, Demény Dezsőhöz. Dobai István személyesen adta át a következő példányt Jordáky Lajos történésznek, aki a házkutatás és letartóztatása előtt darabokra tépte és lehúzta a WC-ben.
Komáromy József börtönbeli vallomása fontos adalék a Szabédi László öngyilkosságához vezető golgotajárás felderítésében. Szabédi a rá jellemző rendkívüli alapossággal olvasta el a 15 oldalas emlékiratot, és annak fontosabb megállapításaival egyetértett. Továbbgondolva az alapeszmét, Szabédi az erdélyi kérdés megoldását a közép-európai államok föderalizálásában látta. Bár nincs rá levéltári bizonyíték, de sejthetően a párthűségében szilárd Szabédi Lászlót 1957. március 21-től 1959. április 18-ig azzal zsarolták, hogy ismerte Dobai István „ENSZ-memorandum”-át, de nem jelentette a Szekuritáténak. Ezt bizonyítja az 1959 áprilisában közvetlenül az öngyilkossága előtt megírt, Vaida Vasile tartományi első titkárnak írt búcsúlevele: „Mint tudják, 1957 elején azzal a kéréssel jelentkezett nálam Komáromy, hogy olvassam el egy emlékirat szövegét, melyet Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárshoz, N. Sz. Hruscsov és Kádár János kezeihez akartak eljuttatni. Megismerkedve az ellenséges és ugyanakkor gyermekded szöveggel, azt mondtam Komáromynak, hogy határozottan elítélem a kísérletet. Erről az eseményről nem jelentettem sem a pártnak, sem az illetékes államhatóságnak.”
1956 augusztusában a kolozsvári unitárius gimnázium és a román tannyelvű, mai Coşbuc Líceum diákjai közös magyarországi kiránduláson vettek részt. A diákok eljutottak Budapestre, Aggtelekre, Miskolcra, Esztergomba, Badacsonyba és a Balatonra.
Az 1957. március 25-i kihallgatáson beismerte: „1956. augusztus 16-án a csoporttal vonaton utaztunk Badacsonytomaj település felé. Balatonakarattya állomáson megszakítottam az utazást, elmaradtam a kiránduló csoporttól, azzal a céllal, hogy az illető településen felkeressem Kodolányi János írót. Csak a feleségét találtam meg, aki elmondta, hogy az író Budapesten, a lányánál van. Megmondta a címét, 1956. augusztus 21-én délelőtt, egy telefonbeszélgetés után felkerestem Kodolányi János írót. Negyven-ötven percet beszélgettünk, négyszemközt, többek között irodalmi és kulturális jellegű dolgokról. Megkérdeztem Kodolányi Jánost: mi a véleménye az erdélyi nemzetiségek átcsoportosításáról, Erdély Magyarország és Románia közötti felosztásáról? Elmondtam neki: ez a kérdés foglalkoztatja a kolozsvári értelmiségi baráti körünket, és ebben a baráti körben tárgyaltunk arról, hogy a nemzetiségek átcsoportosításával, Erdély felosztásával lehetőség van a nemzeti kérdés megoldására.
Kikértem Kodolányi János író véleményét, és megkérdeztem: hogyan látják a magyarországi értelmiségiek az erdélyi magyar nemzetiség sorsát? Kodolányi János író azt felelte nekem: az MNK-beli értelmiségiek körében az erdélyi kérdés egyelőre nem vetődik fel, és ez nagyon nehéz kérdés.” (Ugye, mennyire mai és ismerős ez a vélemény!)
Komáromy József letartóztatásakor, a házkutatás során az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idején, Budapesten megjelent forradalmi verseket, prózai írásokat találtak: Tamási Lajos Keserves fáklya, Piros a vér a pesti utcán, Örkény István Fohász Budapestért, Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról. A vallatás során kiderült: a verseket, írásokat Dobri János teológiai tanártól kapta, s Komáromy József barátai körében terjesztette ezeket a tiltott kiadványokat. Dobri János Varga László abrudbányai református lelkésztől vette át, aki 1956. október 23-a és november 3-a között Budapesten részt vett a Kossuth téri tüntetésen, szemtanúja volt a rádió ostromának, jelen volt a polgári pártok újraalakulásánál, lelkészként felkereste a kórházakat, hogy a sebesülteket vigasztalja.
Folytatjuk
Szabadság (Kolozsvár)

„Magyarnak lenni nemcsak állapot, hanem hivatás és felelősség”
Méltóságteljesen és békésen zajlottak a március 15-i rendezvények
Csíkszereda volt az idei március 15-i erdélyi rendezvények központja, de valamennyi magyar lakta városban nagyszabású műsorral tisztelegtek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt. Kolozsváron ökumenikus istentisztelet nyitotta meg az ünnepi rendezvények sorát a Szent Mihály-templomban, ahonnan az ünneplők Kossuth-nótákat énekelve vonultak át a Biasini Szálló elé. A koszorúk elhelyezése előtt magyar és román politikusok tolmácsolták köszöntő beszédüket, majd a Petőfi-emléktáblánál való ünnepség után az előző évekhez képest idén koszorút helyeztek el a Főtér és a Deák Ferenc (Eroilor) utca sarkán álló Bem-háznál is, a lengyel hadvezér tiszteletére. Az esti órákban a Kolozsvári Magyar Opera, valamint a Mátyás-szülőház előtti tér szolgált a rendezvények helyszínéül. Az idei ünneplést nem zavarta meg tüntetésével a Noua Dreaptă szélsőséges jobboldali román szervezet.
A hagyományok szerint felvonulással kezdődtek idén is Kolozsváron a március 15-i ünnepségek. A menet a protestáns teológia elől indult, és zeneszóval vonult fel a Főtérre, a Szent Mihály-templomba, ahol az ökumenikus istentiszteleten mintegy ezer személy vett részt. „Vajon mi, a XXI. századi, Kárpát-medencei magyarok tudjuk-e, mi a küldetésünk?” – tette fel nekik a kérdést Kovács Sándor római katolikus főesperes, aki a magyarság küldetését a következőképpen fogalmazta meg: magyarnak lenni – őseink szellemében, a közjóért, egy cél érdekében élni és dolgozni. „Március 15. főszervezője mindig is az ifjúság volt. Nagy feladat vár most is rátok, fiatalokra, amit az élet és a magyar nép bízott rátok. Magyarnak lenni nem csak állapot, hanem hivatás és felelősség!” – mondta a főesperes, majd Isten áldását kérte a magyar népre.
Bibza István esperes az Erdélyi Református Egyházkerület nevében, Pap Géza püspök megbízásából Pál apostolt idézte. „Isten mindnyájunkat szabadságra teremtett. Az ember joga a szabadság. Aki ezt a jogot el akarja venni, az bűnt követ el. Isten szabadító szeretete érintette meg népünket 1848-ban. Most minket is érintsen meg, és melegítsen a szabadság sugara” – hangoztatta az esperes, majd arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy szabadság csak ott van, ahol egyetértés, összefogás és önfeláldozás van.
Gyerő Dávid, az Erdélyi Unitárius Egyház tanácsosa Bálint Benczédi Ferenc püspök távollétében és kérésére szólt az egybegyűltekhez. „Krisztus szabadsága szabadított meg minket. Álljatok meg szilárdan Jézus Krisztusban” – szólította fel az egybegyűlteket a tanácsos, majd hozzátette: a szabadság mindig tartalommal teljes, lényege a szeretet. „A szabadság nem a valamitől való függetlenséget jelenti, hanem a közös elhívatottságra, a szeretetben való szolgálatra való lehetőséget. Ha szeretettel vagyunk egymás iránt, és nemet mondunk a széthúzásra, akkor az utánunk jövők is hálával gondolnak ránk 163 év távlatából” – összegzett az unitárius egyház képviselője.
Fehér Attila, az Erdélyi Evangélikus-lutheránus Egyház képviselője szintén Pál apostol idézetéből indult ki, majd így folytatta: „Ez az alkalom az isteni hálaadás szent alkalma kell hogy legyen. Magyarnak lenni nem szégyen, hanem dicsőség. Mi most olyan tetteket kell véghezvinnünk, amelyekért utódaink büszkék lesznek ránk: érték- és hagyományteremtőkké, jelenépítőkké kell válnunk. Ünnepeljünk úgy, mint aki tudja: Isten szeret minket, ezért hazát és családot ad nekünk!
Az ökumenikus istentiszteleten fellépett a Kolozsvári Református Kollégium (Székely Árpád), a János Zsigmond Unitárius Kollégium (Majó Julianna) és a Báthory István Elmélet Líceum (Potyó István) énekkara.
Emlékezés megújuló bizalommal
Az egyháziak után világi személyiségek szólaltak fel. Elsőként Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja Orbán Viktor magyar kormányfő üzenetét olvasta fel, majd saját nevében derűt, boldogságot és hitet kívánt az erdélyi magyarságnak.
„A szokáshoz igazodva most is megtöltöttük a templomot. Látszólag ugyanaz a helyzet, de valamiért most jobb magyarnak lenni. Új lehetőséget kaptunk: a magyar állampolgárság most már nem álom, hanem valóság, ez pedig tettvágyat hozhat számunkra. Ma nem a kesergés, hanem a megújuló bizalom hangján emlékezhetünk – mondta Sándor Krisztina, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke, majd arra is figyelmeztetett: ma a kényelem és a hitetlenség ellen kell harcot vívnunk.
László Attila kolozsvári alpolgármester pedig úgy fogalmazott: „Jó és megnyugtató itt lenni, Kolozsvár, sőt Erdély egyik legismertebb templomában. Kolozsvár a miénk, az önöké. Lakjuk be a várost szeretetünkkel!”
A kolozsvári magyar ifjúság üzenete
A Biasini Szálló előtt a Kolozsvári Református Kollégium énekkara Székely Árpád igazgató vezetésével és a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelke fúvószenekara közreműködésével verses-zenés műsort adtak elő. Molnos Lajos kolozsvári városi tanácsos Kelemen Hunor művelődési miniszter üzenetét olvasta fel, ezt követően a március 15-i ünneplésben együttműködő kilenc kolozsvári ifjúsági szervezet üzenetét Dénes Hunor közvetítette: a ’48-as hősök áldozata összekapcsolja a múltat és a jelent, hiszen 1848–49 egyet jelent a szabadságért való küzdelemmel, a szabadságharcos hősök példája pedig évről évre táplálja az emlékezés fáklyáját.
– Nemzetünk értékeiért való közös lelkesedés, az együttműködés alapfeltétele a bizalom, az egységes szellemi, nemzeti alap felismerése, az értéktőke, amelytől akkor sem hajlunk el, ha a közös célok megvalósítását különböző utakon képzeljük el – összegezte Dénes Hunor. Kiemelte: az elmondottak pozitív előképéül szolgálhat az ünnepi nyilatkozatot aláíró kilenc, eltérő tevékenységi körökkel rendelkező szervezet összefogása, akik közös célnak tekintik az önálló magyar egyetem létrehozását, az ifjúság nemzeti öntudatának erősítését, a küszöbön álló népszámlálás ügyében való felvilágosítást, az anyanyelv és a nemzeti jelképek minél szélesebb körben való használatát, az autonómia kivívását, a nemzet egyesítését a magyar állampolgárság megszerzése által. A közös célok megvalósulásának alapfeltétele, hogy az egyének és közösségek a mellettük élőkben ne a vetélytársat, hanem a munka-, és honfitársat lássák – tette hozzá. – Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegve el kell köteleznünk magunkat közös célunk mellett, meg kell erősödnünk abban a tudatban, hogy csupán együtt tudunk bármit is tenni nemzetünk érdekében – hangsúlyozta.
A szabadsággal nem lehet sáfárkodni
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere beszédében kiemelte: a szabadság az, amelynek mindig a legnagyobb ára volt, és amivel nem lehet sáfárkodni. Seneca írására hivatkozott, aki szerint „gyakran annak van a legnagyobb ára, amiért semmit sem kapunk”, illetve: „ha önmagad birtoklod, semmit sem vesztettél el”. Szép és méltóságteljes ünneplést kívánt a közösségnek, hangsúlyozva: a minden korban felbukkanó ünneprontókkal szemben a jót, a nemest, a kedvcsinálót kell egyedi büszkeséggel öveznünk – emelte ki László Attila.
– A lelkes utód eljár ősei sírjához és gyújt régi fénynél új szövétneket – jelentette ki a maga során Csép Sándor, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kolozs megyei szervezetének elnöke, hozzátéve: bár a forradalmi eszmékért a legnagyobb áldozatot meghozó Petőfi Sándornak, Vasvári Pálnak sírja sincs, örök tanyát vertek az utódok lelkében, akik március 15-én megidézik őket, mindazokkal a hősökkel, mártírokkal egyetemben, akik a szabadságért csatatérre vonultak.
Ellenzéki rossz üzenetek…
Traian Băsescu köztársasági elnök köszöntő beszédét Eckstein-Kovács Péter, az államfő kisebbségi ügyekért felelős tanácsosa tolmácsolta. A szöveget – annak ellenére, hogy a hivatalos magyar fordítás is nála volt – románul olvasta fel a tanácsos, majd hozzáfűzte észrevételeit.
„Traian Băsescu azt üzeni, hogy megérti a magyarok március 15-éhez kötődő érzelmeit. Egyik pártelnök – azt hiszem Pontának hívják – azt üzente ezen a héten, hogy nagyon rossz dolog Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Băsescu román államelnök baráti viszonya. Ez is üzenet, amit meg lehet hallgatni, de nem hiszem, hogy jó üzenet volna. És ott van egy másik párt elnöke, Antonescu úr, aki megüzente a magyar parlament elnökének, hogy jó lenne, ha minél hamarabb visszamenne Budapestre. Ez sem volt szerintem jó üzenet” – fejtette ki a politikus.
Az államelnök együttérzését azért tekinti fontos üzenetnek Eckstein, mert március 15. kifejezetten magyar ünnep. „Petőfi azt mondta, hogy talpra magyar. Nem pedig azt, hogy talpra magyar és vele együtt élő népek, vagy talpra, magyar állampolgárok” – mondta a tanácsos.
„Nemcsak a szabadságot, hanem az egyenlőséget és a testvériséget is hirdették a forradalmárok. Ezzel a testvériséggel van egy kis probléma: mások szemében keressük a szálkát, ahelyett, hogy a magunkéba néznénk” – jegyezte meg Eckstein, hozzátéve, hogy számos sebet kell begyógyítania a mai nemzedéknek.
Florin Stamatian, Kolozs megye prefektusa Emil Boc kormányfő üzenetét közvetítette.
Sorin Apostu polgármester üdvözlő beszédében elmondta: március 15-én, az 1848-as forradalom 163. évfordulója alkalmából annak valamennyi résztvevője emléke és bátor tettei előtt tisztelgünk. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jobb közös jövő építésén, illetve Kolozsvár európai színvonalú várossá való fejlesztésén kellene minden polgárnak fáradoznia, együttműködnie.
Kedvező román–magyar távlatok
Máté András Levente RMDSZ-es képviselő, az RMDSZ képviselőházi frakciójának elnöke üdvözlő beszédében kifejtette: a maga szabadságharcát minden nemzedéknek meg kell vívnia, bár mi már nem fegyverekkel, hanem a diplomácia eszközeivel harcolunk, áldozatokat, kompromisszumokat hozunk, nem tévesztve szem elől nemzetünk szabadsághoz és önrendelkezéshez való jogát. Mint elmondta, ily módon sikerült a tanügyi törvényt elfogadtatni, illetve indult meg útján a kisebbségi törvénytervezet, amely a szabad és méltóságteljes élet megvalósulásának lehetőségét hordozza.
Szilágyi Mátyás magyar főkonzul Orbán Viktor magyar miniszterelnök üdvözlő levelét tolmácsolta, majd összegezte: Magyarország és Románia között örvendetesen fennálló és fejlődő stratégiai partnerség kedvező távlatokat nyit az államközi együttműködés számára. – Precedens nélküli módon közel jutottunk az 1848–1849-ben csupán megpróbált, Kossuth és Bălcescu által eltervezett közeledés tényleges megkezdéséhez – mondta. – Ma, amikor közös műemléki projekteket valósítunk meg az egymás országaiban élő nemzeti közösségek érdekében, amikor a kolozsvári képzőművészeti múzeumban a legnevesebb magyar festők sok évtizede raktárban elzárt munkáit tárják szép kiállítás keretében a nagynyilvánosság elé, amikor egymás nemzeti konyháinak napjait szervezzük meg a városnapok keretében, amikor a régóta várt magyar nyelvű feliratok és városnevek kérdésében Erdély számos, magyar kisebbség lakta városában látható előrelépés történik, amikor nemcsak általános oktatási, de nemzeti kisebbségi szempontból is előremutató oktatási törvény került elfogadásra, amikor esély nyílik a magyar közösség szempontjából is elfogadható kisebbségi törvény parlamenti elfogadására, úgy érezzük, hogy esély körvonalazódik a jó irányban való elmozdulásra – összegezte.
Lelkesedéssel a közöny eloszlatásáért
„Vajon ünnepelnénk-e ma ennyien, ha 1848. március 15-én a Pilvax Kávézóban ülők megmosolyogják és cinikusan legyintenek Petőfi első alkalommal felolvasott Nemzeti dalára, majd közönyösen szürcsölgetnék tovább a kávéjukat? – indította ünnepi beszédét Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régióelnöke – A válasz: egyértelműen nem.”
Gergely Balázs a forradalom és az azt megelőző reformkor tanulságának a közöny eloszlatását tekinti. „A közöny a legnagyobb ellenségünk, és ha átitatja a mindennapjainkat, akkor nem jutunk egyről a kettőre. A közöny ellen a lelkesedéssel vehetjük fel a harcot” – mondta az EMNT-elnök, majd hozzátette, hogy ennek a harcnak a gyümölcse például a páratlan lelkesedéssel megszervezett tavalyi Kolozsvári Magyar Napok is.
Az ünnepi beszédeket követően politikai pártok, parlamenti képviselők és civil szervezetek helyeztek el koszorút a Biasini Szálló Petőfi-emléktáblájánál, majd a nemzeti és a székely himnusz eléneklése után valódi premiernek lehetettek tanúi az ünneplők: átvonultak a Főtér Deák Ferenc (Eroilor) utcai sarkához, majd koszorút helyeztek el a saroképületnél, ahol 1848. december 25-ének éjjelén megszállt Bem József. A Bem-háznál Kossuth-nóták éneklése közben két koszorút helyezett el a fiatalság az 1794. március 14-én született tábornok emléktáblájánál, majd a Mátyás-szoborcsoport elé vonult a menet, ahol népviseletbe öltözött zászlóvivők rezesbanda kíséretével további, az 1848–49-es forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó nótákat énekeltek.
Késő délután az Állami Magyar Operában folytatódott az ünnepi rendezvények sora, ahol a társulat a Mária főhadnagy operettel emelte a nemzeti ünnep színvonalát. Az ifjúság ezalatt Mátyás király szülőháza előtt szervezett kulturális estet, késő este pedig a forradalmi kávéházzá alakított Corvinus pubban zárult a rendezvénysorozat. Szabadság (Kolozsvár)

Jó hangulatban küzdöttek meg egymással a „katonák”
Vidámság, játék, kreativitás: ebben a szellemben töltötték március 19-ét mindazok az általános iskolás diákok – szám szerint 68-an –, akik a Partium és Közép-Erdély legkülönfélébb csücskeiből érkeztek Kolozsvárra, az Adj, király, katonát vetélkedő országos döntőjére. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) fiataljai immár ötödik alkalommal hirdették meg ezt a versenyt, amelynek célja, hogy az iskoláskorú gyermekekben növelje, erősítse az összetartozás érzését, kiemelje a család fontosságát, elősegítse egymás jobb megismerését. Az Unitárius Kollégium díszterme meghitt helyszínt biztosított az egésznapos, jó hangulatú program számára, amelynek során a résztvevők valódi családdá kovácsolódtak össze.
Bardócz Csaba ikafalvi református lelkipásztor, a MIT egykori elnöke és a vetélkedő egyik szellemi atyja bevezetőjében elmondta: az idei verseny anyagát (meséket, verseket) összefoglaló szöveggyűjtemény országos szinten 2500 kisdiákhoz jutott el, a vetélkedő helyi szakaszát pedig 43 helyszínen rendezték meg. A résztvevők egyre nagyobb száma miatt idén két országos döntőt szerveztek: a székelyföldi diákok számára külön alkalmat biztosítanak április 2-án Sepsiszentgyörgyön. – Nem csak azt vesszük figyelembe, hogy mit tudtok és mennyire készültetek fel a szöveggyűjteményből. Arra buzdítunk, hogy merjétek megmutatni, elmondani, amit tudtok. Virtuálisan itt minden gyermek nagycsaládossá válik. Kívánom, hogy később az életben is legyetek mindannyian nagycsaládosok – fejtette ki Bardócz Csaba, aki Csete Örssel, az Apáczai Közalapítvány igazgatójával és e cikk szerzőjével együtt látta el a nap folyamán a verseny zsűrizésének tisztét.
Molnár Imola és Rácz Norbert műsorvezetők a különféle helyszínekről érkezett gyermekeket háromfős „családokra” osztották, majd első próbaként minden családnak nevet, címert és jelmondatot kellett kitalálnia és bemutatnia. A kicsik fantáziája szárnyalt, ugyanakkor igyekeztek kötődni a verseny szellemiségéhez, így a legtöbb családnév igazodott a szöveggyűjtemény anyagának bizonyos mozzanataihoz, és a címerek is leginkább a bátorság, az erő, az összetartozás, a szeretet érzetét sugallták, és persze a győzniakarásét. Elszánt küzdelem folyt az almákért, hiszen pontok helyett alma járt, amely ugyancsak próbára tette az ifjú „katonák” tűrőképességét, mivel a pont-almákat csak a nap végén ehették meg. A vetélkedők során nem csak a szövegek ismeretét díjazták, hanem a résztvevők ügyességét, kreativitását, ötletességét is, a próbák során a versenyzőknek többek között cipőfűzőket kellett gyűjteniük, fészket építeniük, akadálypályán átkelniük, lufit felfújniuk eldurranásig és még számtalan egyéb feladatnak kellett eleget tenniük, hogy megkaphassák a kiérdemelt almákat, amelyek megszerzéséért a nap vége felé közeledve már elszánt rablást is folytattak, próbára téve saját és a társaik tudását is. A diákok lelkesen és kellő komolysággal álltak a feladatok megoldásához, a kísérők és nézők pedig remekül szórakoztak a különféle megmérettetéseken.
A nap végére kialakult állás szerint harmadik helyen végzett a Csókák családja, a második helyet a Csonka család érdemelte ki, míg az első helyet A három pillangó nevű család szerezte meg, mindannyian értékes nyereményekkel térhettek haza. Természetesen senki sem távozott üres kézzel: a szervezők és a támogatók jóvoltából minden egyes résztvevő emléklapot és apró ajándékokat kapott, valamint a nyári ikafalvi Hun táborban való részvétel jogát, ahová Bardócz Csaba szervező hívta meg őket. Az ötödik Adj, király, katonát vetélkedő idén is hű tudott maradni szellemiségéhez, bebizonyítva, hogy az általános iskolás korosztály még fogékony a klasszikus mesei értékekre, azok megőrzésére, átadására. Elismerés illeti a szervezőket helyi és országos szinten, valamint a kicsiket felkészítő pedagógusokat, amiért segítik ezen értékek fennmaradását.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)

Nyilas Misi bemutatkozott Kolozsváron
Március 26-án, szombaton a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület első ízben szervezte meg tehetségnapját, melyre az egyesület tehetséges ösztöndíjasai mellett hivatalos volt Sólyom László volt köztársasági elnök mint az esemény fővédnöke, továbbá jeles akadémikusok, egyházi emberek és az erdélyi tehetségápolás támogatói.
Az I. Tehetségnapnak a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium adott otthont, így elsőként az iskola igazgatónője, Popa Márta köszöntötte az egybegyűlteket, majd a szót Péntek János, a Nyilas Misi Egyesület alapító elnöke vette át, aki ismertette az egyesület egyre bővülő tevékenységét: rászoruló, de tehetséges gyerekeknek adnak ösztöndíjat, melyet lelkes romániai, magyarországi és külföldi támogatók ajánlanak fel a kis Nyilas Misiknek. 2010-től a magyar állam által felajánlott Ady Endre Ösztöndíj kiosztásáról is az egyesület gondoskodik, e két program legtehetségesebbjeit hívták meg a rendezvényre bemutatkozni.
Sólyom László köztársasági elnök kiemelte, hogy milyen öröm tehetséges gyerekekkel találkozni, és ennek tanúbizonyságát is adta azzal, hogy a délutáni kötetlen beszélgetésen is részt vett, ahol az érdeklődő tanárok, szülők, diákok kérdezhették őt és tehettek javaslatot a tehetségápolás helyzetével kapcsolatban. Mint ebből kiderült, a magyar és a román állam is biztosít lehetőséget tehetségpontok létrehozására egy-egy iskola keretén belül, ám ezt sajnos még kevesen használják ki. Jó példa a szervező középiskola, ahol komoly összegeket sikerült elnyerni tehetségműhelyek szervezésére.
A tanulók két részben lezajlott bemutatkozása bebizonyította, hogy a Nyilas Misi Egyesület munkája megtermi gyümölcsét: bármilyen tehetségük is legyen, az nem kallódik el, hiszen van egy egyesület, ahol számon tartják őket, van egy támogatójuk, akinek levélben be kell számolniuk tehetségük kamatoztatásáról, és most már van egy fórum, ahol meg is mutathatják, mit tudnak. Végignézve a 13-19 éves tehetségeket, én is komolyan magamba néztem: miben vagyok én tehetséges? Ugyanis a Nyilas Misi támogatottjai nagyon változatos területeken ügyeskedtek: több mérnöki-programozói tehetséggel megáldott gyerek is fellépett, akik közül a legfiatalabb saját robotjainak tervét mutatta be, és hetedikesen már egy Microsoft által szervezett versenyen is részt vett saját fejlesztésű szoftvereivel. Aztán voltak táncosok, akik a néptáncot éppolyan hitelesen ropták mint a sporttáncot, voltak irodalmi érdeklődésűek, akik saját műveket olvastak fel, esetleg nagy költők verseit tolmácsolták gyönyörűen. De fellépett fafaragó, majd festő, aki végzős középiskolás létére a portréfestésből már jövedelemre is tud szert tenni. A hangulatot emelték a hangszeren játszók, hegedű- és furulyaszót is hallhattunk a nap folyamán, de népdalt is több alkalommal. Megható volt hallani annak a most már tanárnőnek a beszámolóját, aki hét évig volt Nyilas Misi ösztöndíjas, és enélkül nem tudta volna sem a középiskolát, sem az egyetemet anyagilag fedezni.
Ezen a néhány órás programon való részvétel bizakodással és büszkeséggel tölthetett el minden magyar embert: nem vagyunk senkinél alsóbbrendűek, vannak tehetségeink és szervezetink is, akik felkarolják őket. Reméljük, a Nyilas Misi Egyesület példája ragadós lesz, és egyre többen vállalják fel a tehetséggondozást, esetleg válnak egy-egy tehetséges gyerek támogatójává az egyesületen keresztül. Köllő Zsófia. Erdély.ma

Atlantisz harangoz
Az Atlantisz harangoz 11-ik alkalommal megtartott országos versmondó vetélkedő nemcsak az eredeti célt, szolgálja, a versmondás megkedveltetését, hanem valahol felállít egy olyan megmérettetési rendszert is, mely akarva- akaratlanul is hosszútávon kimutatja, kik azok a tanárok, akiknek a tanítványai ilyen vagy olyan díjakkal térnek haza, abba az intézménybe, mely számukra lehetővé tette a részvételt.
Tulajdonképpen egy tükör, melyben nagyon is jól tükröződik minden olyan érték, mely önazonosságunk tudatos kiépítését szolgálja. De ugyanakkor nagyon jól érzékelteti az ilyen irányú tevékenységnek, mekkora a ható ereje.
Az alapszabályban annak idején rögzítették, a versenyzőnek kötelezően el kell mondania egy zsűri által megadott verset, és egy olyan költeményt, melyet maga választ ki.
Az ez évi verseny témája: derű és harmónia a költészetben. A résztvevők számára kötelező versként Szilágyi Domokos: Hegyek, fák, füvek-című költeményét jelölték meg.
Az idei vetélkedőt az Oktatási és Művelődési Minisztérium anyagilag nem támogatta. Egyébként küldöttje Váradi Izabella jelen volt, szépen fel is szólalt az eseményt nyitó ünnepségen, visszaemlékezve hajdani önmagára, amikor még, mint versenyző ő is részvett az Atlantisz harangoz versenyen. Utalván arra, a mostani versenyzők lehetnek azok, akik majd idővel a maiakat fogják felváltani. Ígérte a jövőbeli támogatás kiharcolását… 
Szilágyi Mátyás a Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulja arról a belső kedvről beszélt, mely nélkül vers szeretet nem nagyon működik.
 A verseny idei zsűrijének elnöki szerepét László György író, költő és publicista töltötte be. Zsűritagok voltak: Kocsis Tünde rendező és Kelemen Attila színművész, teológiai hallgató.
Ebben az évben is az ország jeles iskoláiból kerültek ki a szereplők. A díjazottak felsorolásával megbizonyosodhatunk arról, hogy az ország jóformán minden részéből voltak. 
Aki megengedhette magának azt a „luxust”, hogy beüljön a vetélkedőre, érzékelhette, a verseny ténylegesen teljesíti azokat az elvárásokat, melyeket a rendezők, a János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvház tulajdonosa, Magyari Eszter (egyébként az alapötlet hajdani megfogalmazója és jelenben is életben tartója) annak idején hirdetett:
Szeretni a versmondást, mert a költemények gondolatai, ha termékeny talajba hullnak, tovább éltetik azt a kultúrát, mely szülőhazánkat és életünket befolyásolja. Ápolván a vers-kultúránkat, magunkat is ápoljuk, felvértezve azzal a tudással, mely minket jellemez.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Iskolai költözködések Kolozsváron
Kolozsvár magyar szempontból is jelentős iskoláinak életébe jelentős változást hoz a 2011-es tanévkezdés. Több mint fél évszázada a város lakossága tájékozódási pontként ismeri a „Brassai” épületét, de a Zenelíceum is fogalomszámba megy. Nem csak az egykori ottani diákok, de az épületekben zajló számos rendezvény, s nem utolsósorban maga a két patinás, impozáns épület is hozzájárult ahhoz, hogy magyarok–románok egyformán emlegessék a két elnevezést. A Brassai neve 1957 óta szerepel a cégtáblán, s bár néhány éve a János Zsigmond Unitárius Kollégium feliratát is kifüggesztették, még korántsem vette be a köztudat az új elnevezést.
Az iskolaépületek elmúlt évtizedben történt visszaszolgáltatása az egyházaknak oda vezetett, hogy a bennük működő állami iskoláknak költözniük kell. Ez országos jelenség, számos konfliktushoz is vezetett. A megoldás többnyire a helyi önkormányzattól, illetve néha az egyházaktól függ. Hiszen lehet szó kiegyezésről, iskolaegyesítésről is, illetve más egyházi épület felajánlásáról. Városunkban az idén ősszel kétféle megoldásnak is tanúi lehetünk.
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum épületét 1999-ben kormányrendelettel kapta vissza az unitárius egyház. Már korábban, 1993-ban megalakult az Unitárius Teológiai Líceum, mely eleinte jól elfért az állami líceum mellett, tanáraik jó része közös volt. Aztán az egyházilag támogatott iskola mind jobban kifejlődött, s ennek arányában a Brassai kénytelen volt összehúzódni, a végén már nyomorogni. Mikor 2003-ban az unitárius tanintézet felvette a János Zsigmond Unitárius Kollégium elnevezést, nyilvánvalóvá vált, hogy a Brassainak előbb-utóbb távoznia kell az épületből. Tavaly a kiéleződött konfliktust az egyház és a városi önkormányzat összefogásával sikerült megoldani. A szintén visszaszolgáltatott régi kollégiumépületet az egyház felajánlotta a Brassainak, ha onnan kiköltözik a Victor Babeş Egészségügyi Líceum. A város a líceumot más ingatlanba helyezte át, úgyhogy a Brassai költözhetett a Kossuth Lajos utca 7. szám alatti, a Sora üzletház melletti kétemeletes épületbe.
Nem akárhol, a város szívében kapott új otthont a Brassai, pár lépésre korábbi épületétől. Ezen a helyen 1718 óta működött az unitárius tanintézet, s Leder József tervei szerint 1806 őszére húzták fel a ma is látható kétemeletes, műemlék jellegű, barokk és klasszicista elemeket kombináló épületet. Eredetileg jón oszlopos, urnával díszített kapuzata volt, melyet a múlt századfordulón lebontottak. Ennek feliratos kövét az új kollégiumépület egyik udvari ajtója fölé falazták be, rajta máig kibetűzhető a MVSIS ET VIRTVTIBUS MDCCCVI / COMMUNITAS VNITARIORVM REAEDIFICAVIT (A múzsáknak és erényeknek 1806. Újjáépítette az unitáriusok közössége) szöveg. Ebben az épületben tanult aztán Brassai Sámueltől kezdve Szentiváni Mihály és Kriza János költőkön, Jakab Elek és Kőváry László történészeken, Berde Áron természettudóson át Gyallay Domokos íróig közel egy századon keresztül minden jeles unitárius személyiség. 1860-ban szűknek bizonyult az épület, úgyhogy a templommal párhuzamosan a földszintet meghosszabbították 5 helyiséggel. 1887-ben a Pákey-házat (a mai Sora helyén állt) is hozzácsatolták, s még így is alig felelt meg a 19. századvég követelményeinek. Ezért vált szükségessé az új épület felhúzása 1900–1901-ben.
Most nem kis feladat vár a Brassai vezetőségére, hogy a már száz évvel ezelőtt is szűkös, korszerűtlen, de kétségtelenül patinás épületet a modern tanügy követelményeinek megfelelően berendezze, használhatóvá tegye. A legszebb helyiséget, az egykori nagy auditórium két emeletet átfogó termét – ahol Brassai híres székfoglaló beszédét is elmondotta – most tornateremként örökli meg a polihisztor nevét viselő tanintézet. Egyelőre hiányzik a kisiskolásoknak nélkülözhetetlen udvar, a színpados díszterem, s még a tantermieken kívül számos felszerelésnek kell megfelelő elhelyezést találni. Remélhetőleg olyan hosszasan tud majd itt működni a Brassai, hogy nevét idővel az unitárius ókollégium épületéhez is hozzákapcsolják.
A másik költöző iskola a Sigismund Toduţă Zenelíceum. Ennek eddigi épülete az óvári kétemeletes gótikus kolostorépület volt. Mikor ezt 1949-ben államosították, az éppen megalakított román és magyar tannyelvű zeneiskolának utalták ki, minthogy a kis cellák megfeleltek a zenetanítás követelményeinek. Miután az épületet visszaszolgáltatták a Ferenc-rendnek, elkerülhetetlenné vált az iskola kiköltöztetése. Már egy-két éve folynak a tárgyalások. A szülők és a tanárok is nehezen veszik tudomásul, hogy a város központjától távolabbra kell költözni. Új otthont kell kialakítani. A város önkormányzata az Unirea Iskolacsoport Pap/Párizs utcai épületét utalta ki számukra.
Ennek az épületnek is megvan a maga százéves története. Az 1896-os millennium alkalmából május 17-én a városi törvényhatóság Albach Géza polgármester vezetésével, gróf Béldi Ákos főispán jelenlétében ünnepi közgyűlést tartott, s ezen határozatot hoztak a millennium megörökítéséről. A kilenc pont között szerepelt a Mátyás-szobor alapkőletétele, a Szent György-szobor másolatának kolozsvári felállítása, technológiai és iparmúzeum létesítése. A 8. pontban kimondják, hogy sor kerül a II. községi népiskola alapkövének elhelyezésére, s az intézetet Millenniumi Népiskolának fogják nevezni. Az ünnepélyes alapkőletételre az év folyamán mégsem került sor, de a következő két évben a tanintézet egyemeletes épülete elkészült. Az akkoriban külvárosnak számító Pap utca és még csak körvonalazódó Apafi (utóbb Móricz Zsigmond, ma Bukarest) utca sarkára emelték. A századfordulón II. Községi Vegyes Iskola volt az elnevezése, címe pedig Pap utca 35. szám. Igazgatója Elek Gyula. 1914-ben mint Magyar Királyi Állami Millenniumi Iskola szerepel ugyanezen a címen. Igazgatója még mindig Elek Gyula, „az arany érdemkereszt tulajdonosa”, mellette négy férfi tanító és öt tanítónő, valamint 2 óvónő és egy kézimunka-oktató működik az intézetben. Ezek szerint az öt-öt fiú- és leányosztály mellett óvodai csoportok is voltak. 1943-ban Állami Millenniumi Népiskola a tanintézet neve, címe változatlan. A világháború után a magyar tannyelvű 12-es számú Középiskola működött itt, címe már Párizs utca 60. számra módosult. 1958-ban a középiskolát átköltöztették az Ipar utcába, s az épületben a 7-es számú Általános Iskola létesült román–magyar tagozattal. 1975 táján egy Monostor negyedi általános iskola felépítése nyomán az itteni iskolát megszüntették, s az épületet kiutalták az Unirea gépgyárhoz kapcsolt ipari „iskolacsoport” részére. Ennek aztán külön műhelyépületet húznak fel az udvaron. Ezt igyekeznek most átépíteni a zeneiskola igényeit figyelembe véve. Az iskola saroképületét annak idején a népiskolák követelményeinek megfelelően alakították ki világos, tágas tantermekkel, szükséges mellékhelyiségekkel. Napjainkban az előtte található egyik legforgalmasabb utcakereszteződés a környéket meglehetősen zajossá és szennyezetté teszi. Az átalakítások után bizonyára a Zenelíceum itt is sikerrel folytatja már hat évtizedes munkásságát.
GAAL GYÖRGY. Szabadság (Kolozsvár)

„Egy műalkotás csak akkor tud szárnyalni, ha van honnan elrugaszkodnia”
Író–olvasó találkozó Háy Jánossal a Bölcsészettudományi Karon
– A műalkotások kapcsán egyetlen dologban hiszek, ez az, amit mélyen igaznak tudok tekinteni: hogy amit írok, annak mindig ritmusban kell lennie azzal, amit belül élek. Ilyenformán a művészet jelentékeny része önismereti kérdés; az embernek el kell mélyülnie önmagában, hogy tudja, ki akar megszólalni általa. Egyébként ez a mindennapi életben is így van: úgy kell élnünk, hogy minél többet menjünk befelé, s lássuk, kik vagyunk a világban, akik jelen vagyunk – magyarázta Háy János költő, író, drámaíró, képzőművész hétfőn délután, a Láthatatlan Kollégium és a János Zsigmond Unitárius Kollégium által közösen szervezett eseményen. A Gézagyerek, a Valami nehezék, az Egymáshoz tartozók és számos más kötet szerzőjével Selyem Zsuzsa irodalomtörténész és Jakab Villő Hanga egyetemi hallgató beszélgetett a Bölcsészettudományi Kar Eminescu termében.
Elsőként az Élet és irodalomban három évvel ezelőtt megjelent Asszimiláns című esszéje apropóján kérdeztek rá beszélgetőtársai: milyen volt Háy számára vidéki környezetből, a szlovák határ mellett fekvő Vámosmikoláról nagyvárosba költözni, és ez milyen hatással van az írásaira.
– Nekem nem az az alapproblémám, hogy milyen vidékről Budapestre menni, hanem az asszimiláció: egyik közegből a másikba átkerülni úgy, hogy valamilyen módon meg tudd mutatni, ki voltál valaha. Tehát hogy ne szakadjon le a múlt rólad, hanem ezt a múltat is fel tudd mutatni – mondta Háy János, hozzátéve: voltaképpen mindannyian asszimilánsak vagyunk, legyen szó kamaszból felnőtté válásról, Kolozsvárról Budapestre vagy New Yorkba költözésről, a legfontosabb viszont, hogy eközben egészben maradjon a személyiségünk. Angolul bárki meg tud tanulni, hogy közben észre sem veszik, honnan származik, vallja, de amennyiben letagadja a múltját, az valamikor, valahol vissza fog ütni: „egyszer szét fogja roppantani a személyiségedet, egyszer még bele fog kopogni a szívedbe, és nem biztos, hogy jókor és jó módon”. Egyrészt emiatt írta meg az Asszimiláns című szöveget, ugyanakkor az indiai és a magyarországi értelmiség közötti különbségek is hatással voltak rá.
– Nagyon sarkítva azt gondolom, hogy a magyarországi véleményalkotó elit túl gyakran és túl intenzíven van elfoglalva a saját problémáival, s úgy tűnik, fogalma sincs arról, mi történik az országban, hogy miként élnek Békéscsabán vagy azok az emberek, akik 70–80 ezer forintból tartanak el 2–3 gyermeket. Az ELTE-n és a Corvinus egyetemen gyakorlatilag nincs olyan diák, aki azt a pályát írja le, mint én, hogy jönne vidékről, kis faluból, viszonylag szegény és képzetlen szülőktől, és a tanulás fázisain keresztül eljutna oda, ahová a képességei lehetővé teszik. Amikor az egyik indiai egyetemen megkérdeztem a rektortól, hogy a diákok hány százaléka származik alsó kasztokból, mondott egy 68 százalék körüli arányt, és rögtön hozzáfűzte: „de szégyellem magam, mert azt szeretném, ha népességarányosan lennének”. Akkor én elszégyelltem magam, nehogy visszakérdezzen, hogy működik ez Magyarországon, mert egy jó gondolatot nem tudtam volna mondani. A pályák és tehetségek elindulásához szükséges pozitív diszkrimináció nálunk egyáltalán nem működik – részletezte Háy, aki szerint – az indiaiakhoz hasonlóan – nem lenne szégyen azt akarni, hogy egy adott társadalom jobb legyen, s tenni is ennek érdekében.
Az a tény pedig, hogy valaki asszimiláns, inkább élethelyzet, mint morális kategória: kilépni az egyént és a közösséget egyformán óvó térből, kipottyanni a védőhálóból, s átkerülni egy teljesen más közegbe. – Az asszimiláns életérzés végereményben azt jelenti, hogy örök életedben érzed a bizonytalanságot, benned van a félelem, hiszen ennek a sorsnak éppen ez az alapja: csak annyi vagy, amennyit te megteremtettél – hangsúlyozza. Márpedig az emberi sorsnak is egyik velejárója az esendőség: bármikor elbukhatunk, összeomolhatunk, de ettől vagyunk emberek, s amíg ezt fel tudjuk mutatni, addig maradhatunk igazán azok. – Amikor kommunikálunk egymással, nem a tökéletességgel beszélgetünk: látom a másik emberen, hogy ő is olyan, mint én, s tudom azt, hogy azon a pici repedésen keresztül, ami a szívemen, a sorsomon van, a másik ember belém tud nyúlni. Az asszimiláns átérzi ezt az esendőséget, és ezen keresztül, más emberek esendőségének is érzékeli a súlyát – értékelte.
Amiként pedig az ember személyisége nem lehet egységes a múlt ismerete és a vele való szembenézés nélkül, a műalkotásnak is szüksége van a valóságra, „csak akkor tud szárnyalni, ha van, honnan elrugaszkodnia”. S bár drámái valóban egy kis falusi közegből „dobbantanak”, de csak azért indulnak ki abból, hogy valami általánosan emberiről beszéljenek, vagy legalábbis olyan dolgokról, amelyek őt foglalkoztatták a megírás pillanatában. – Természetesnek tartom, hogy az író fel akar építeni egy világot, amelynek aztán az olvasó is részese lehet. A mű azonban nem bemutat valami külsőt: a dráma nem bemutatja például az autista gyermekek sorsát vagy a vidéki létet, Dosztojevkszkij A félkegyelműben nem azt vázolja, hogy milyen a pszichésen reccsent Miskin vagy a 19. századi Pétervár. A létről akar beszélni, és erre a beszélgetésre hív meg téged is – magyarázza Háy, érzékeltetve a játékszabályokat is: egyik oldalon az író áll, saját tapasztalati világával, a másik oldalon pedig az olvasó, ha pedig ez a két térfél találkozik, akkor utóbbi életébe is beleszól a mű.
–Akusztikusak az irodalmi alkotások, a drámák pedig különösképpen azok. Én eleve hangzásra írok, visszaolvasom a szöveget, és figyelem, hogy akusztikailag nem falsul-e; mert ha falsulást érzek, érdemes beleavatkoznom, biztos, hogy tartalmi hiba van benne – ecseteli a szerző, majd arról is szót ejt, hogy miért éppen a Gézagyerekből, ebből a három oldalnyi novellájából írt drámát. Megtudtuk: létfontosságú a nyelv, hiszen megmutatkozik benne az a világ, amelyet föl akar „pattintani”, de ugyanakkor az is fontos, hogy sorsa tekintetében teherbíró legyen az adott írás: hogy legyen benne olyan „sorslehetőség”, amely megér két órát, amit ki lehet bontani, tovább lehet beszélni. – A novella már eleve magában hordoz sok mindent. Ez egy tökéletes műfaj, majdnem olyan, mint a vers: nagyon könnyen összedől, ha az ember elront benne egy mondatot. A dráma ezzel szemben nyitottabb, ami persze korántsem jelenti azt, hogy félvállról lehet venni – fejti ki.
Legyen szó drámáról, ihletettséget igénylő líráról vagy inkább technikával dolgozó prózáról, a legnagyobb veszély Háy szerint, ha létrehozásakor nem a mű tárgyával foglalkozik az alkotó, hanem valami egészen mással: hogy a szöveg mire lesz majd képes megjelenése után, jobban fogja-e szeretni a szerzőt valaki, vagy hogy jót írjanak róla a kritikusok. – Ezek amolyan korrupciós célok, de a legegyszerűbb közülük természetesen az, ha a Gézagyerek után, amiről tudom, hogy sokan becsülik, egy idő után elkezdek Gézagyerekeket gyártani, hogy ezt a tetszést megtartsam – teszi hozzá, vázolva a folytatást illető lehetőségeket: vállalja-e az ember, hogy kockáztat, s más dikciókban, gondolati világokban kezd el mozogni, ezáltal pedig adott esetben egy új műve révén valaki leírja az előzőt, vagy pedig – a rajongás megőrzése érdekében – hamis dolgokat hoz létre, „amelyeknek csak a dizájnja műalkotás, de nincs szíve neki”. – Én például azért hagytam abba a történelmi regények írását, mert azt a nyelvet teljesen felhasználtam a magam számára. Megtanultam, amit az a nyelv képes megmutatni nekem a világból, onnantól kezdve már csak a nyelvet tudtam volna mozgatni, magyarán a kirakat működött volna, de a belseje nem – mondta.
Több más téma került elő az est folyamán, amelyek révén ismételten bizonyította a meghívott: olyan élettapasztalattal és nyelvi eszközökkel rendelkezik, amelyekkel sokakat képes elbűvölni. Így például kitért arra, hogy szerinte addig van igazából értelme az emberi életnek, amíg van egyfajta figyelmünk a világra, amíg rákérdezünk a körülöttünk zajló dolgokra.
– Nem fognak megoldódni, ezt borítékolom, legalábbis nekem eddig nem sikerült, de szerintem senkinek sem. Nem is kell, hogy megoldódjon, viszont ezt nem lehet megspórolni, és ha rá tudsz kérdezni, biztos, hogy számtalan dolgot fel tudsz oldani. Furcsa például, hogy a világ dolgaira érzékeny, eleven és nyitott figyelmű emberek egy idő után, negyvenes-ötvenes éveik táján eljutnak arra a pontra, hogy már csak egyetlen sínt látnak maguk előtt, amelyen ők caplatnak, és azon kívül semmi mást. Nem néznek se jobbra, se balra, csak az a világ van számukra, ahol monotonon gyalogolnak. Ez viszont nem a kőfejtőben történik, nem diplomafüggő, az orvosok és az ügyvédek esetében is ugyanez érzékelhető. Kérdés, hogy mi az, ami fenn tud tartani egy érzékeny ráfigyelést a világra, sajnos ilyen tekintetben nem jók a tapasztalataim – egészítette ki a gondolatmenetet Háy János.
A hangulatos író–olvasó találkozó után, este 9 órától a Gézagyerek című drámát adta elő a János Zsigmond Unitárius Kollégium Színjátszó Műhelye, tegnap délután pedig a szerző drámái alapján zajlott beszélgetés a BBTE Bölcsészettudományi Karán.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar középiskolások kórustalálkozója
Zsúfolásig telt szombaton délelőtt a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagyterme. A Romániai Magyar Dalosszövetség újabb rendezvényén lehettünk jelen, melyen erdélyi magyar középiskolák kórusai léptek fel. Guttman Mihály, az RMD tiszteletbeli elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót az éneknek, mely majdnem teljes egészében magyar zeneszerzők muzsikája volt. Kodály Zoltán születésének 130. és halálának 45. évfordulójára emlékezve a következő Kodály-idézet állt a rendezvény meghívóján: “Hisszük, hogy az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul zenével méltóképpen élni. S aki valamit tesz ez irányban, már nem élt hiába.”
A kórustalálkozót a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula gyermekkara nyitotta Majó Julianna tanárnő vezetésével. Zongorán Kolcsár Péter kísérte a kórust. Őket a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégium népviseletbe öltözött népdalcsoportja követte Fórika Éva irányítása alatt, majd a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum kamarakórusa Bálint Annamária tanárnő vezetésével, az ugyancsak kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyes kara Szabadi Ildikó, és a Báthory István Elméleti Líceum kamarakórusa Potyó István irányítása alatt. Székelyudvarhelyt a Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégium vegyes kara képviselte, ezt követően a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium vegyes kara lépett fel Szőcs Melinda vezetésével. Marosvásárhelyt egy kórus, a Református Kollégium Sola Gratia vegyes kara képviselte. Az Enyedi Csaba Márton lelkész által vezetett kórus az utóbbi években óriási fejlődést mutat. Köszönjük nekik, hogy képviselték városunkat! Újabb kolozsvári kórus következett: a Református Kollégium vegyes kara dr. Székely Árpád igazgató-tanár vezetésével. Különös színfolt volt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Eufonia énekkara, élén Sipos Zoltánnal. Nemcsak a fiatalos, tarka “egyenruha” jelentette a színfoltot, hanem a műsoruk is. Megszoktuk már, hogy az Eufonia mindig képes magával ragadni a hallgatót, ha kórustalálkozón vagy ha kórusversenyen énekelnek. A rendezvényt a Kállay-Miklós Tünde aligazgatónő vezette kolozsvári Sigismund Toduta Zenelíceum vegyes kara zárta igényes műsorával.
Végül Guttman Mihály a karvezetőknek emléklapot, ajándékcsomagot adott át, a fiatal közönség őszinte vastapssal jutalmazta tanárait. A rendezvényt a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia támogatta, de a fenti idézet méltó követője, Kovács András karnagy tette lehetővé, hogy meg is valósuljon. Köszönjük a fáradozását!
A jelenlevők láthatták, hallhatták, milyen jó együtt énekelni. Noha elhangzott egy-egy mű többször is, mindenik előadás tükrözte az előadónak a darabról alkotott egyéni elképzelését. Bízva bízom abban, hogy a résztvevők – nemcsak a dalosok – kedvet kaptak az éneklésre!
Szász Emese zenetanár
Népújság (Marosvásárhely)

Brassai-átalakulás: új iskola régi név alatt
Közel egy évtizedig tartó állóháborút követően a 2011/2012-es tanévet új épületben kezdte a nagy múltú kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum. Nem egyedülálló jelenség ma Romániában, hogy ha az egyháznak visszaszolgáltatnak egy épületet, az ott működő intézménynek –rossz esetben – költöznie kell.
Mivel az Erdélyi Unitárius Egyház által működtetett János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Brassai Sámuel Elméleti Líceum esetében nem sikerült létrehozni a szimbiózist, a világi iskola kénytelen volt kiköltözni az épületből. Többéves vita után – amikor már-már reménytelennek látszott bármiféle konszenzus – egyetlen megoldásnak a két intézmény egybeolvasztása tűnt, az Erdélyi Unitárius Egyháznak az állam visszaszolgáltatta az „Ókollégium” hajdani épületét, amelyet a régi-új tulajdonos bérbe adott a Brassai Sámuel Elméleti Líceumnak, abból a meggondolásból, hogy egy épületben egy iskola működjék.
Nem mindennapi iskolatörténelem
A hányatott életű iskolát a 16. század közepén, a reformáció terjeszkedésének korában, a független erdélyi fejedelemség kialakulásának idején alapították. Felekezeti hovatartozását az idő változtatta: előbb lutheránus, majd református, végül – 1568-tól – unitárius volt. 1806-ra elkészült a tanintézet kétemeletes épülete, amelyet ma Ókollégiumként emlegetnek. A jelenlegi épület, amelyben a János Zsigmond Unitárius Kollégium működik, Pákey Lajos tervei szerint készült, 1901. szeptember 21-én ünnepélyes megnyitó keretében adták át rendeltetésének. 1948-ban az iskola minden fokon állami fennhatóság alá került, és az 1-es számú Magyar Fiúlíceum nevet kapta. 1957-ben – az illetékes felsőbb hatóságok engedélyével – a Brassai Sámuel Líceum nevet vette fel. 1969-ben – igaz, csupán rövid ideig – az iskola 7-es számú Líceum megnevezés alatt működött. 1977-ben a Brassait ipari líceummá alakították, 1979-ben indították a Brassaiból az első – a 10. osztályt akkor végző – diákcsoportot (úgymond) nyári gyakorlatra a Duna–Fekete-tenger-csatornához. 1985 őszétől kezdve a nappali tagozaton erőszakkal román tannyelvű osztályokat indítottak, ezzel párhuzamosan pedig csökkentették a magyar osztályok számát. 1989-re odáig fajult az iskola elrománosítása, hogy a ballagás alkalmával vagy a különböző iskolai ünnepségeken kizárólag román nyelven hangzottak el a diákok és a tanárok beszédei, az iskola zászlaját nem volt szabad elővenni az ünnepségeken, a Brassai vezetősége pedig szinte kizárólag román káderekből állt. 1990-ben a nappali tagozat román osztályaiba járó mintegy 2500 tanulót az újonnan létesített Avram Iancu Líceumba költöztették, kivéve azokat a diákokat, akik a magyar tagozatra iratkoztak át. Miután az unitárius egyház visszakapta az épület tulajdonjogát, 1993 és 2010 között párhuzamosan működött benne a Brassai Sámuel Elméleti Líceum, illetve a János Zsigmond Unitárius Kollégium.
Brassai Sámuel vagy János Zsigmond?
Az iskola épületében az unitárius egyház 1993-ban kezdte működtetni a János Zsigmond Unitárius Kollégiumot, 2004-ben pedig visszaszolgáltatták az unitáriusoknak az Ókollégium épületét is. A fellebbezések miatt csak 2006-ban, a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék határozata nyomán került véglegesen is az egyház birtokába az épület, így az egyház immár két iskolaépület tulajdonosává vált. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a Brassainak előbb-utóbb ki kell költöznie a kollégium épületéből – hacsak a két tanintézmény össze nem olvad. „Mindenkit megnyugtatok, az a célunk, hogy valamennyi magyar gyerek magyar oktatásban részesüljön” – nyilatkozta 2010 októberében az Erdélyi Naplónak László Attila alpolgármester, biztosítva az érintetteket, hogy nem szűnik meg a líceum. Akkor még úgy vélte helyesnek, ha az önkormányzat biztosít épületet a Brassai további működéséhez: „Nem várható el, hogy azt mondjuk, menjenek másnak az épületébe, amikor a mieink üresen állnak” – hangoztatta az alpolgármester, utalva arra, hogy az Ókollégium is az egyház tulajdona.
A kolozsvári önkormányzat 2009. december 15-én kivette a köztulajdonból az ingatlant, majd 2010. október 14-én ténylegesen is megtörtént az átvétel az egyház részéről. Ezt megelőzően – már 2010 áprilisában – az unitárius egyház felajánlotta és írásos beleegyezését adta, hogy a Brassai költözzék át az Ókollégium épületébe. „A Brassainak ekkor már öt vándorosztálya volt, a kollégium minden évben újabb osztálytermeket sajátított ki, ami némileg természetes is, hiszen saját iskolájukat akarták fejleszteni” – tájékoztat Kósa Mária, a Brassai igazgatója. A két iskola vezetőtanácsainak hosszas egyeztetése után arra a következtetésre jutottak, hogy előnyösebb, ha különválik a két tanintézmény, így a világi iskola a2011/2012-es tanévet már a szomszédos, kisebb épületben kezdhette el, a probléma pedig hirtelen megoldódni látszott. Az igazgató állítása szerint minden más változat – például, hogy a Brassai a külvárosba költözne – csupán pletyka szintjén terjedt el a városban, soha egyetlen hasonló célzatú hivatalos ajánlás sem hangzott el az önkormányzat vagy a tanfelügyelőség részéről. Furcsa helyzet alakult ki azonban az intézmények szétválását követően, hiszen a két iskola egy tőről eredezteti történetét. Fennállásának 450. évfordulóját – közös megegyezés alapján – még együtt ünnepelte a két intézmény. „Biológusként azt kell mondanom, hogy a történet a divergens evolúcióra hasonlít, hiszen egy közös ősből két új faj fejlődött ki” – érzékelteti a folyamatot Kósa Mária igazgató.
Az Unitárius Kollégium történetében nem szerepel az a periódus – 1948 és 1992 között –, amikor az épület állami tulajdonban volt, és kizárólag világi iskola működött benne. „Mi ebben a periódusban is próbáltuk megőrizni a hagyományokat, a világi iskola megőrizte az imatermet, letakarva bár, de megtartottuk a püspökök portréit, a zászlókat. A kommunista időkben kommunista iskola volt, ez ellen nem tehettünk semmit, de legalább nem rongáltunk” – hívja fel a figyelmet Kósa Mária.
Szétválás után
Az intézmények szétválásával elméletileg valamennyi érintett jól járt: az Unitárius Kollégium teljes, 40 tantermes épületet tudhat magáénak, a Brassai 24 tanteremmel rendelkezik, az önkormányzat pedig megszabadult egy tehertől. A gondok viszont ott kezdődnek, hogy a világi iskolával csupán egyéves bérleti szerződést kötött az unitárius egyház, igaz, a meghosszabbítás lehetőségével. Értesüléseink szerint ez a következő tanévre is megtörtént. Hogy miért csak egy évre, arra Dácz Tibor, az Erdélyi Unitárius Püspökség gazdasági igazgatója a következőképpen reagált: „Nincs törvény arra, hogy a bérleti szerződést mekkora időintervallumra kössük meg. A tulajdonos határoz. Egyházunk elvi döntést hozott akkor, amikor egy évre kötötte meg a bérleti szerződést.” A tanügyben sűrűn előforduló változások miatt nem látják értelmét a hosszabb időtartamra való bérbeadásnak. Ennek hátulütője azonban, hogy ilyen körülmények között a líceum semmiféle nagyobb beruházásra nem kap pénzt az önkormányzattól, emiatt például a tetőteret – ahol akár egy dísztermet is létre lehetne hozni – sem tudják kihasználni. „Semmi garancia nincs arra, hogy ha húsz évre adnánk bérbe az ingatlant, az önkormányzat nagyobb beruházásokra utalna ki pénzt. Amikor egy épületben voltunk, akkor sem adtak pénzt a tető vagy az épületfalak felújítására” – érvel Dácz Tibor.
A Brassai jelene
A Brassai Sámuel Elméleti Líceumban nem indul előkészítő osztály a 2012/2013-as tanévben. „Olyan gyerekeket is beírattak első osztályba a szülők, akiket még előkészítő osztályba is lehetett volna adni. A bizonytalanság vezette őket, mivel a kerettanterv, a program későn jelent meg. A mai napig terjed a szóbeszéd, miszerint a Brassai megszűnik, vagy ismét költözik, ez pedig érthető módon a szülők belénk vetett bizalmát is kikezdi. Igaz, hogy a gyerekek létszáma is csökken, miközben az iskolák száma nő” – fogalmaz Kósa Mária. Az igazgató reméli, hogy a nyári vakációban sikerül befejezni az udvar rendbetételét. Az iskola húsz osztállyal zárta az idei tanévet, ebből egyet-egyet alsó tagozaton, kettőt-kettőt pedig öt-nyolcas, kilencedikes, illetve tizedikes szinten működtetnek, valamint három-három osztályban tizenkettedikesek tanulnak. 42 tanár biztosítja a mintegy 500 diák oktatását 18 osztályteremben, három laboratóriumban és egy tornateremben. A diákok matematika, természettudomány és filológia profilú osztályokban készülnek, mindegyikhez intenzív angol felkészítés járul. „Örvendetes tény – mondja az igazgató –, hogy az érettségizők közül sokkal többen jutnak be államilag támogatott helyekre az egyetemeken, mint fizetésesre, ez pedig az oktatási-tanulmányi színvonalat dicséri.” Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ünnepi unitárius zsinat Kolozsváron
Az erdélyi és a magyarországi unitáriusok Kolozsváron találkoztak június 28-án, a belvárosi unitárius templomban, ünnepi zsinaton. Ennek a fő célja a magyarországi és erdélyi unitárius egyházak egyesítése volt, mely hosszú és összehangolt folyamat eredményeként jött létre. Az egyesülés egyházjogi megvalósítása érdekében az Erdélyi Unitárius Egyház Zsinata a Magyarországi Egyházkerület által kijelölt zsinati képviselőkkel kiegészülve a Magyar Unitárius Egyház Zsinatává alakul. Miután a történelmi események révén a maradék unitárius egyházszervezet is feldarabolódott, a 89-es változások kedvező feltételeket biztosítottak egyházunk újraegyesülésére. Június 28- án, a két zsinat képviselőinek jelenlétében ez meg is történt. A Magyar Unitárius Egyház az egyetlen magyar indíttatású egyház és a legfiatalabb történelmi magyar egyház Erdélyben.
Az ünnepi zsinaton bevezető beszédet mondott Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház főjegyzője, majd a jelen levő zsinati tagokat köszöntötte dr. Máthé Dénes főgondnok, ugyanakkor megállapítva, hogy a zsinat határozatképes, majd felszólalt Bálint Benczédi Ferenc püspök. A munkálatoknak három napirendi pontja volt: A két egyházrész egyesítése, az új alapszabályzat elfogadása valamint különböző átmeneti rendelkezések és hatályba lépési határozatok. Az Erdélyi Unitárius Egyház vezető testülete – Bálint Benczédi Ferenc püspök, Nagy László főjegyző, Kovács István közügyi igazgató, Máthé Dénes főgondnok – kiegészül a Magyarországi Egyházkerület vezetőségével: Balázsi László megbízott püspök-főjegyzővel, Elekes Botond főgondnokkal és Barabási Sándor főgondnok- helyettessel. A magyarországi unitárius lelkészeket Kászoni József budapesti lelkész képviselte. Az újraegyesült unitárius egyház neve: Magyar Unitárius Egyház. A határozatot a vezetőségi tagok aláírásukkal szentesítették a délutáni ünnepi istentiszteleten és bemutatták az új zászlót is.
Az egyesülési határozatot Szabó László lelkész olvasta fel, az új alapszabályzatot pedig Gyerő Dávid előadó- tanácsos, melynek előkészítésében részt vett Máthé Sándor és dr. Kovács Sándor is. Az új alapszabályzat kiegészült a módosító javaslatokkal és az ünnepi zsinat megszavazta. Az ülés végén, harmadik napirendi pontként megszavaztak pár átmeneti rendelkezést, a működési szabályzatot és a választási szabályzatot.
A délutáni ünnepi istentiszteleten kihirdették a Magyar Unitárius Egyház újraalakulását és az alaptörvény elfogadását, és ezeket hitelesítették. Főtisztelendő püspök úr hangsúlyozta az esemény fontosságát. Köszöntőt mondott Máthé Dénes főgondnok (Kolozsvár), Elekes Botond főgondnok (Budapest), a testvéregyházak képviseletében Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök. Részt vett ugyanakkor államtitkári szinten Vámos Tibor a román és Szászfalvy László, a magyar kormány képviselője is és nem utolsósorban Mr. Larry Coburn az amerikai Weston helységből, Massachusetts államból, az amerikai testvérgyülekezet megbízottja. Az unitáriusok számára – és nem csak – rangos rendezvényt megtisztelte jelenlétével Toró T. Tibor és Tőkés László is. Az ünnepi egyházi beszédet Kovács István közügyi igazgató, sepsiszentgyörgyi lelkész tartotta, az úrvacsorai beszédet Balázsi László megbízott püspök, füzesgyarmati lelkész. Az ünnepi zsinat a záróimával, az áldáskérés és a magyar himnusz közös eléneklésével és szeretetvendégséggel zárult a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium épületében. Sajnálatos, hogy a Maros megyét képviselő zsinati tagok szinte fele nem tartotta lényegesnek részt venni az ünnepségen, mely egyébként a zsinati tagok számára kötelező.
Demeter Judit ny. könyvtáros
Népújság (Marosvásárhely)

Kolozsvár: magyar diákok rendőrtáborban
„Megpróbálunk hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar és a más nemzeti kisebbségekhez tartozó fiatalok ne úgy tekintsenek a rendőri hivatásra, mint amely kizárólag a román többséghez tartozik” – magyarázta Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja igazgatója a Kolozsváron, augusztus 6–10. között a helyi Septimiu Mureşan Rendőrképző Iskolában zajló, idén immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Lehetséges küldetés elnevezésű diáktábor célkitűzéseit.
Ádám Gábor a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a tábort a kolozsvári székhelyű Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja és az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési és Bűnügyi Kutatási Intézete közösen szervezi. Mint részletezte, egy héten át 35, különböző etnikumú – magyar, roma és német –, Bihar, Kolozs, Hargita, Maros és Szatmár megyéből érkezett középiskolai tanuló megtapasztalhatja, milyen felkészülésben van részük a kolozsvári iskola diákjainak, és tájékoztatást kapnak arról, hogyan léphetnek be ők is a rendőrség kötelékeibe.
A tábor ideje alatt a tanulók pályaválasztási tájékoztatókon, a rendőri pályára felkészítő tevékenységekben – lövészet-képzés, kriminalisztika, rendőri taktika –, valamint sport- és kulturális tevékenységeken is részt vesznek.
A táborban több Kolozs megyei magyar középiskolás is részt vett. Korondi Hajnal Erzsébet – aki Alsófelsőszentmihályról érkezett, és a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium tanulója – érdeklődésünkre elmondta, azért jelentkezett a táborba, mert szeretne rendőr lenni. Hozzáfűzte: amikor az osztálytársai meghallották, hová készül, azt mondták, hogy nem neki való a rendőrszakma, de szerinte csak az irigység beszél belőlük.
A Bihar megyei Kisszántóról érkezett Szmercsányi Cyntia, a nagyváradi Szent László Gimnázium tanulója, aki kérdésünkre lelkendezve újságolta tábori élményeit. Mint részletezte: bár egy színmagyar faluból származik, és emiatt olykor nehezebben tudja kifejezni magát románul, senki nem éreztette vele, hogy ő itt kisebbségi. „Mindenki, nagyon kedves volt velem, még az igazgató is” – mesélte a bihari lány. Hozzáfűzte: a legjobban a helyszínelés tetszik neki a rendőri munkában, de a lövészetet is nagyon élvezte. „Én lőttem a legjobban, még díjat is kaptam” – mondta büszkén Szmercsányi Cyntia.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Nagyon gyenge eredmények a pótérettségin
Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő vasárnap délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette: országszerte Kolozs megye elsőként töltötte fel, még szombat este, a tanügyminisztérium honlapjára a pótérettségi eredményeit. A vizsgára 2419-en iratkoztak be, 2101-en jelentek meg. Három maturandust másolás miatt eltávolítottak a vizsgáról. Az átmenési arány 22,8 százalék, azaz 479 személy érettségizett sikeresen. A vizsgázók 62,21 százaléka nem érte el az 5-öst, és 15,85 százalékra tehető azok aránya, akiknél az érettségi átlag 5–6 közötti. A legtöbben (394-en) 6–7 közötti átlagot értek el; 66-on 7–8, 18-an 8–9 közötti átlagot szereztek meg. Csak 1 tanuló ért el 9 feletti eredményt. Ami a 2012-ben végzetteket illeti, közülük 1668-an iratkoztak be, és 24,26 százalék ment át.
917-en nem írták meg az átmenő jegyet. A régebbi évfolyamok végzősei újból gyengén teljesítettek: a 630 megjelent személy közül csak 19,37 százalék vizsgázott sikeresen.
Románból 58,72%, magyarból 80,43%, történelemből 91,95%, matematikából 23,45% volt a sikeresen érettségizők aránya. Cuibus szerint az érettségi eredmények az elmúlt évek-évtizedek hibás oktatáspolitikájának tudhatók be. Állítása alátámasztásaként a IX. osztályba való bejutást említette, ahova nem szükséges az 5-ös jegy elérése.
– Az érettségin gyengén teljesítő iskolák IX. osztályaiba olyan fiatalok iratkoznak be, akiknek az V–VIII. osztályos tanulmányi eredményei és az országos teszten elért jegyek számtani középarányosa 3-as. Négyévi líceumi tanulás alatt szinte lehetetlen a 3-as átlagot 6-osra javítani. Ezért a tanügyet és a szakoktatást újra kell szerveznünk. Első lépésként már 2013-ból bevezetnénk a több (két) szintű érettségit. A gyengébben teljesítő tanulók számára könnyebbek lennének az érettségi tételek, ám ennek birtokában nem lehet majd egyetemre felvételizni. A jó és kiváló képességű maturandusok pedig emelt szintű érettségin vennének részt, amely feljogosítja őket az egyetemi felvételire. Másrészt pedig a líceumba való bejutáshoz el kell érni az 5-öst a szakaszzáró vizsgán. Harmadik, hosszú távú intézkedésként pedig a GDP 6 százalékát utalnák át a tanügynek, szemben a 2011-es 2,7 százalékkal – magyarázta a főtanfelügyelő.
Cuibus tervei között szerepel az is, hogy a 2012/2013-as tanévtől kezdődően 3-3 próbavizsgát szerveznének a nyolcadikosok és a maturandusok számára, hogy azok szokják meg a vizsgakörülményeket, és ily módon tanulásra is serkentenék őket. Ugyancsak ettől a tanévtől be nem jelentett ellenőrzéseket végeznének a gyengén teljesítő iskolákban, főleg vidéken.
Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes tájékoztatott a magyar tannyelvű iskolák végzőseinek eredményeiről. A János Zsigmond Unitárius Kollégium 8 tanulója közül 7 ment át (87,50%). A Református Kollégiumból 12-en jelentkeztek, 8-an mentek át (66,67%); a Báthory István Elméleti Líceumból 13-an vizsgáztak, és 5-en mentek át (38,45%), az Apáczai Csere János Líceumból 17-en jelentkeztek, 6-an mentek át (35,29%), a Brassaiból 41 vizsgázó közül 9-nek sikerült az érettségije. A tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum 15 maturandusa közül 1 vizsgázott sikeresen.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar állami díjakat adtak át Kolozsváron
Erdélyi magyar társadalmunk jeles személyiségeinek magyar állami kitüntetéseket adott át tegnap Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja.
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozták Bagaméri Béla nyugalmazott gépészmérnöknek, Dudás Gyula festőművésznek, Kolozsi Tibor szobrászművésznek, Nagy Ágnesnek, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsi tagjának, Nagy Enikő festő- és grafikus-, zománcművésznek, Szász János pápai káplán-kanonoknak. A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki Bencze Ágnest, a kolozsvári Unitárius Kollégium alapító igazgatóját, Hantz Ádám András vegyészt. Magyar Arany Érdemkeresztet kapott Soó Zöld Margit festő- és grafikusművész és Székely Géza grafikusművész. Orza Călin koreográfus-rendező Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Jakobovits Miklós festőművész a Magyar Érdemrend Középkeresztjét vette át. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Panek Kati színművészt, aki nem volt jelen az ünnepségen.
Szabadság (Kolozsvár)

Frunda György, avagy a hazug ember és a sánta kutya meséje
A Krónika napilap pénteki lapszámában idézte Frunda Györgyöt. Már a cím is megtévesztő, hiszen e szerint az a személy nyilatkozik a kormányzatban való részvétel mellett, aki az utóbbi RMDSZ-es kormányban való részvétel idején mindig a kormányzati szerepvállalás ellen agitált rendületlenül – főleg a román sajtóban.
Most – a divatnak megfelelően – támadásba lendült az Erdélyi Magyar Néppárt által óhajtott föderalizmus ellen, és ezt szembeállítja az RMDSZ által „felvállalt”, úgynevezett „helyi és területi autonómiával.” Az RMDSZ örökéletű szenátora, elfelejtette azt, hogy 79 becsületes magyar ember, képviselőjelölt, már felesküdött az autonómiára. (Történt ez a János Zsigmond unitárius kollégiumban.)
Frunda nyilatkozatában olvashatjuk: „A szövetség szenátora emlékeztet az autonómia törvénytervezetére, amit nemrég visszautasított a felsőház. Szerinte azt a 2008-as választásokat megelőzően az RMDSZ két politikusa, Garda Dezső és Sógor Csaba konkrét kampánycélokkal nyújtotta be, s a szövetségnek egy különálló törvénytervezete van az autonóm régiókról.” – nos ez egyszerűen valótlanság.
Nagyon tisztelt szenátor úr! A Székely Nemzeti Tanács autonómia törvényét – melyet a 2004– 2008-as törvényhozási ciklusban sajnos csak ketten, Sógor Csaba és én vállaltuk fel – már csak azért sem nyújthattuk be kampánycéllal, mivel azt 2005 nyarán tettük le a képviselőház állandó bizottságához, nem pedig 2008-as választásokat megelőzően. Én meggyőződésből és népem iránti elkötelezettségből vállaltam tettemet és annak következményeit. Tudom, hogy ezért és a korrupció elleni elkötelezettségemért állítottak félre a politikai életből.
Azért hogy megszabaduljanak tőlem, megszüntették az RMDSZ területi szintjén a nép általi előválasztásokat 2008-tól, Gyergyó körzetét pedig három képviselői körzetbe osztották: Gyergyóújfalut, Gyergyócsomafalvát, Gyergyókilyénfalvát, Gyergyótekerőpatakot és Marosfőt a felcsíki képviselői körzethez csatolták, Ditrót és Borszéket a maroshévízi képviselői körzethez, míg Gyergyószentmiklóst, Gyergyóalfalut, Gyergyószárhegyet és Gyergyóremetét a Sóvidékhez és Székelykeresztúr környékéhez. Mindezt csak azért, hogy megszabadulhassanak tőlem. A félreállításomra tett erőfeszítések tehát sikerrel végződtek.
Most, négy év múlva csodálkozva tapasztalom, hogy Önnek (vagy Önöknek) a fő politikai ellenfele ebben a kampányban továbbra is én vagyok, aki visszavonultam a politikából. Ha azonban személyem volna Frunda úr vagy mások kampányának az egyik fő célpontja, állok elébe. Nyilvánossá tehetem egyeseknek a gyergyószentmiklósi fafeldolgozó vállalat privatizációja alkalmával történt, sajátos lépéseit, dokumentumokat közölhetek egyes magas rangú tisztségviselőknek a befolyásukkal való visszaéléséről, de ha gondolják, a korrupciós ügyek általam feltárt a sokaságának közlésére is vállalkozhatom.
Bár nem értek egyet az RMDSZ politikájával, mégsem szeretnék részt venni a magyarság megosztásában. Kérem, hagyják meg nekem azt a lehetőséget, hogy ne kelljen támadjam a magyarság ún. „érdekszövetségét”. Ne kényszerítsenek arra, hogy kiteregessek bizonyos korrupciós ügyeket. Én azt hittem, megelégszenek a félreállításommal. Úgy tűnik, Frunda György szenátor úr nem így gondolkozik. Az azonban mégis csak sok, hogy megrágalmazásom érdekében összetéveszti a 2005-ös esztendőt 2008-cal. 
Garda Dezső
Krónika (Kolozsvár)