Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Jancsó Alapítvány (Budapest, Magyarország)
19 tétel
2011. szeptember 17.
Jancsó Benedek emlékezete
Az idén, szeptember 17-én negyedik alkalommal szervezik meg a Jancsó Napokat Gelencén. Az előző rendezvények mindenikének súlypontozása a XIX–XX. századi székely polihisztor (1854, Gelence–1930, Budapest) rendkívül szerteágazó szellemi értékteremtésének egy-egy mozzanatát emelte ki.
A szülőfaluban szervezett megemlékezések közös jellemzője, hogy hazaszólították az igen terebélyes, de a Kárpát-medencébe és a nagyvilágba szétszóródott Jancsó famíliák, a leszármazottak és elszármazottak csapatait. Az eddigi rendezvények Gelence és Budapest köré szerveződtek. Jancsó Benedek nevét a szülőfaluban Kézdiszék legnagyobb általános iskolája viseli. 2001-ben Gelencén portrészoborral tisztelegtek emléke előtt (Petrovits István alkotása). Az egykori családi háznak helyet adó Ladia falurészen emléktáblát helyeztek el.
Az idei, negyedik emléknap fő eseménye a Jancsó Alapítványnak köszönhetően a Jancsó Benedek emlékezete című tanulmánykötet bemutatója. A könyv mintegy megismétli a Jancsó Benedek halála után egy évvel (1931) Asztalos Miklós szerkesztésében Budapesten megjelent emlékkiadványt, ennek a szerkezeti felépítését követi. Ez a kötet hivatott arra, hogy tágabb földrajzi szórásban is megismerkedhessünk a térség hatalom- és rendszerváltásainak zűrzavarai közben mellékvágányra siklatott, a cenzúra által betiltott és üldözött életmű aktuális üzeneteivel. Reprezentatív a mostani szerzőgárda is: dr. Egyed Ákos professzor, az MTA külső tagja, dr. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, dr. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumi elnöke, néhai dr. Jancsó Benedek c. egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1854–1930), dr. Jáki László, ny. egyetemi docens, az OPKM tudományos főmunkatársa, Kovács Attila gelencei helytörténet-kutató, Kovács Zsuzsanna tanár, a gelencei Jancsó Benedek Iskola igazgatója, dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, dr. Raffay Ernő, v. honvédelmi államtitkár, egyetemi tanár, n. Rugonfalvi Kiss István, egyetemi tanár (1881–1957), dr. Sas Péter, az MTA Irodalomtörténeti Intézetének tudományos kutatója, Szőcs Géza író, kulturális államtitkár, Takaró Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke.
Jancsó Benedek életében és halála után rendkívül megbecsült személyiség volt, sokoldalú képzettségét, nyelvismeretét igénybe vették az iskolai, az egyetemi oktatásban, minisztériumokban, műveinek, tanulmányainak jegyzéke oldalakat tesz ki. Népakadémiát, népfőiskolákat alapított a felnőttoktatás előmozdítására. Kiváló Erdély- és románszakértő volt, 1917–18-ban a bukaresti osztrák–magyar katonai parancsnokság nemzetiségügyi előadója, később egyetemi tanár. Beszédes című művei közül íme néhány: A Daco Romanizmus és a magyar kultúrpolitika (Budapest, 1893), Román politikai és történeti tanulmányok (Budapest, 1894), Szabadságharczunk és a dákoromán törekvések (Budapest, 1895), Bánffy Dezső nemzetiségpolitikája (Budapest, 1895), A székelyek (Budapest, 1921), Erdély története (Kolozsvár, 1923). Utóbbit, Gelence ősi fészkének nevét használva – a Ladia név köszön vissza – Ladihay Vince álnéven adta ki.
Jancsó Benedek hatalmi parancsra mellőzött életműve a ma Gelencén bemutatandó kötet révén újra közkinccsé válhat. Élete példa olyan vonatkozásban is, hogy a sors bárhová sodorhatja az erre alkalmas embert, övéinek bármilyen messzeségben hasznára lehet. A Kulturális Örökség Napjai programjában Gelencén bemutatott könyv követendő példa arra nézvést is, hogy a falu- és egyéb napjaink szellemi értékeket is felmutató alkalmak legyenek. A Jancsó Benedek-kultusz alkalmat teremthet arra, hogy Székelyföld nagyjainak életművét megismerhessük, magyarságtudatunkat erősítsük.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 5.
Jancsó Benedek emlékezete
A Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulátusán mutatták be a 2011-ben, Jancsó Alapítvány kiadásában megjelent „Jancsó Benedek emlékezete” című több mint 250 oldalas emlékkönyvet. A könyvhöz neves személyiségek írtak ajánlást. Mint dr. Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke, dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkár, Szőcs Géza író, kultúráért felelős államtitkár. Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Szőcs Gézát idézvén: „Jancsó Benedek (1854- 1930) kora igazi polihisztora volt: nyelvészeti tanulmányok mellett írók, költők és tudósok életrajzát is megismerhetjük írásaiból, de történészként is helytállt, a nemzetiségi politikáról és a székelységről több műve született, nem beszélve az álnéven írt Erdély története-című remekművéről”.
Dr. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke a „Jancsó Benedek emlékezete” című könyv létrejöttének körülményeiről beszélt. 1936-ban megjelent Jancsó Benedek Emlékkönyv, melyet Asztalos Miklós történész szerkesztett. A könyv Jancsó Benedek munkásságát, érdemeit méltatta.
A most megalakult Jancsó Alapítvány hasonló elvek alapján szerkesztette ezt a tanulmány-kötetet, mert tisztelegni kíván a nagy polihisztor előtt.
A második világháború kitöréséig nagyon sok Jancsó társaság alakult meg. De a történelmi változások következtében ötven év alatt megfeledkeztek a kiváló személyiségről.
Jancsó Benedek emlékezete-című könyvnek 15 szerzője méltatja a polihisztort, a munkásságának különböző vonatkozásait emelték ki. A könyv szerkesztése során beemeltek részleteket Jancsó Benedek műveiből. Tehát az olvasó az eredeti szövegeket olvashatja, és ennek következtében még jobban, még tisztábban megismerheti Jancsó Benedeket és élvezheti egyedi stílusát. Megértheti, miért időszerűek a Jancsó által megfogalmazott nézetek.
A könyv utolsó részében képanyag található, mely Jancsó Benedek életének bizonyos megnyilvánulásait emeli ki.
A kötetet Petrovits István plakettjének és Keöpeczi Sebestyén József grafikáinak felhasználásával Almássy Csaba tervezte.
A könyv belső lapján Jancsó Benedek időskori képét láthatjuk, melyet Miklós József festménye alapján, szabadon festett Jancsó Zoltán.
Szemüveges, magas, idősödő úri embert ábrázol a kép, akinek jelentős szerepe volt a magyar politikai, társadalmi és kulturális életben.
A könyvbemutató házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul, kiemelte, a magyar művelődéstörténet egyik gyöngyszemét mutatják be, mely összeköti a magyarságot. Méltatásában felhívta a figyelmet arra, hogy Jancsó Benedek sokat tett a magyarságért. Közösségi ember volt. Polihisztor, számos folyóirat munkatársa. Időben jelezte korának problémáit. Tudományos pályafutása, irodalomtörténészként is fontos. Könyvet írt a magyar felvilágosodásról.
Sajnos Erdélyben, de Magyarországon is kevés információ áll rendelkezésünkre Jancsó Benedekkel kapcsolatban. A magyar kultúrában tudatosítani kell azokat az értékeket, melyeket Jancsó neve képvisel.
A Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Jancsó Antal felhívta a figyelmet arra, hogy a kötetben jeles történészek, irodalmárok, írnak, akik Jancsó Benedek gondolkodásának időszerűségét mutatják be.
Dr. Vekov Károly a Babeş- Bolyai Tudományegyetem tanára Jancsó Benedek életútját méltatva, rámutatott arra, hogy a „nemzet napszámosának” nevezhetjük. Szolgálta a nemzetet akkor, amikor ezt nagyon kevesen tették.
Bemutatta Jancsó Benedek életútját 1858 és 1930 között. Gelencén született. Iskoláit Székelyföldön kezdte. 1875-ben beiratkozott a Kolozsvári Egyetemre, melyet 1978-ban elvégzett. Tanulmányait Bécsben folytatja. Ebben az időben életpályájának két stációja van: Kolozsvár és Bécs. Kinevezték tanárnak a vegyes nemzetiségű Pancsovára. Majd Aradra, ahol szembesül a magyar-román kérdésekkel. Tanít Budapesten. 1901 és 1909 között a Minisztériumi hivatal munkatársa, a Bánffy Dezső kormányában. 1907-ben vallásügyi kérdésekkel foglalkozik.
Lényegében Jancsó foglalkozott a közoktatás kérdésével is, különböző folyóiratokat indított utjára. De munkásságának figyelemre méltó része a kisebbséggel való foglalkozás volt. A román kisebbség ideológiai mozgalmával is foglalkozik. A Párizsi béketárgyalások szakértője. A Trianoni szerződés után a revíziós törekvésnek a mozgatója.
Alkotásai nagyon fontosak. Monográfiái közül említésre méltó „A román nemzetiségi törekvések története és jelenlegi állapota I. II, kötet Budapest 1896./ 1899. Vagy A székelyek. Történelmi és néprajzi tanulmány. 1921.
Ladihay Vince álnév alatt közölte „Erdély története” című kötet. Cluj- Kolozsvár 1923.
Különböző folyóiratokban megjelentek tanulmányai, költeményei. Mind azt bizonyították, mennyire széleskörű érdeklődése, és tevékenysége.
Dr. Jáki László Jancsó Benedekről, mint tanárról beszélt. Egyrészt, mint középiskolai tanárról, másrészt a középiskolai reformjáról, ahogy Jancsó látta, és arról, hogyan értelmezte a pedagógus szerepét. Megemlítette, egy méltatlanul elfelejtett személyiségről van szó.
1890-ben írja Jancsó Benedek, milyen fontos a gyermek személyiségének a megismerése. Figyelembe kell venni a gyermekek életkori sajátosságait is.
A középiskolai reformmal kapcsolatban megfogalmazza az egységes középiskola gondolatát. Ezeket a gondolatokat 1891-ban Budapesten megjelent „Középiskoláink reformja. Pedagógiai tanulmány” című könyvében fogalmazta meg. Könyvének írásakor rendkívül jól ismerte a hazai és külföldi forrásirodalmat. Az egységes középiskola híve. Tisztában van a pedagógus fontosságával, személyiségének jelentőségével. Amint megállapítja, a pedagógus munkája művészkedés, amelyben fontos a gyermek szeretete.
Amint mondja a pedagógust meg kell becsülni.
Dr. Egyed Ákos történész – akadémikus szerint Jancsó Benedek a székelységét nem felejtette el, bár keveset élt Székelyföldön. A székelységgel hadi szolgálatot végeztettek, és ennek következtében nem volt lehetőségük, hogy felvegyék a versenyt a kapitalizmussal.
Jancsó Benedek szerint nagyon fontos kell, legyen a székely iskolahálózat fejlesztése, amely versenyképessé tenné az ott élő fiatalokat. Figyelmeztetett a székely ifjúság nem ismeri az idegen nyelveket.
Dr. Sas Péter tanulmányában a Jancsó Benedek munkásságának időszerűségét elemzi, és azt, mit mond a mának. Az időszerűsége Sas Péter szerint abban áll, hogy látta a valós politikai helyzetet, a maga realitásában értékelte. A mindenkori Magyar Kormány súlyának megfelelően kell, kezelje Erdélyt.
A kötetben megjelent dr. Raffay Ernő v. honvédelmi államtitkár, egyetemi tanár „Egy magyar-román vita 1907-ben” című írása, melyben kiemeli Jancsó Benedeknek a román – magyar kérdéssel kapcsolatos álláspontját. Jancsó szerint a román- magyar kérdést a kultúra eszközeivel, lehet befolyásolni. Másrészt azt mondja, hogy a „magyar nemzetnek a legtávolabbról sem áll érdekében, hogy a románságot a nemzetiségétől megfossza… A román-kérdést a kultúra eszközeivel lehet befolyásolni.”
Takaró Mihály szerint, Jancsó írta a legteljesebb Kölcsey Ferenc-monográfiát.
„ Jancsó Benedek monográfiájának nagy értéke, hogy a korszak főbb irodalmi és közéleti személyiségei között dúló, nem ritkán igen éles és durva hangnemű vitákat minden eufemizáló szándéktól és eszköztől mentesen mutatja be.”
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2013. szeptember 2.
Urmánczy Nándor szellemiségében ünnepelt Maroshévíz magyarsága
A maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület szervezésében hatodszor ünnepelték meg a város nagy szülöttjének emléknapját. A rendezvény kibővült, idén második alkalommal került sor a hévízi Székely-Magyar Napok eseményeire. Ünnepélyes, kulturális és szórakoztató rendezvénye volt ez a maroshévízi magyarságnak.
Urmánczy Nándorról, tevékenységéről nemcsak a szülővárosa, Maroshévíz magyarsága tud keveset, hanem Magyarországon is kevesen ismerik ezt a nevet. Urmánczy Nándor 1918-ban megalapította a Székely Nemzeti Tanácsot, az ő kezdeményezésére született a Nemzeti Hiszekegy, az ő indítványozására indult el az Országzászló mozgalom.
Nevét igyekezett kitörölni a köztudatból a második világháború utáni rendszer, s ma is kevesen tudják, ki volt ő. Emlékének, örökségének továbbvitelére jött létre 2008-ban Maroshévízen a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület.
Az egyesület a hétvégén immár hatodik alkalommal szervezte meg a Dr. Urmánczy Nándor Emléknapot, amely most másodszor maroshévízi Székely-Magyar Napokká bővült.
Amint Czirják Károly, az egyesület elnöke és a rendezvénysorozat főszervezője elmondta, az esemény kezd a maroshévízi magyarság igazi ünnepévé válni. Minden akadályoztatás ellenére több száz résztvevőt sikerült megmozgatni, ugyanakkor szélesebb körben is növekszik ismertsége, Erdély és Magyarország számos településéről érkeztek vendégek.
A Székely-Magyar Napok keretében Maroshévízen számos kulturális rendezvényre, megemlékezésre, sport- és szórakoztató eseményre sor került, emellett más településeket is érintett az ötnapos rendezvény, Marosvécstől Gyergyószentmiklósig.
A leghangsúlyosabb eseményekre szombaton, a Dr. Urmánczy Nándor emléknapon került sor.
Veress László: a díj kötelességet is jelent
A hévízi róma-katolikus templomban bemutatott ünnepi szentmise és kulturális műsor után néma főhajtásra és koszorúzásra került sor Urmánczy Nándor szobránál és sírjánál, majd a Kemény János Gimnázium dísztermében Czirják Károly ötödik alkalommal adta át az Urmánczy-díjat. Amint elmondta, a ezt olyan személyiségeknek adják át évente, akik az összmagyarságért, illetve Urmánczy Nándor tetteinek, hagyatékának megismertetéséért, továbbéltetéséért tevékenykednek. Korábban megkapta a díjat Gortvay István, azaz Urmánczy Nándor unokája, Izsák Balázs SZNT-elnök, Nagy Zsolt történész-kutató, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Idén Veress László vehette át a kitüntetést.
A méltatásban elhangzott: Veress László Maroshévíz szülöttje, jelenleg az Országház elnöki kabinetjének vezetője, sokat tett és tesz szülővárosa magyarságáért, az Urmánczy-emlék megmaradásáért, nagy szerepe van abban, hogy a városban Urmánczy Nándor-szobor áll.
A díj átvétele után Veress László elmondta, a megtiszteltetés ugyanakkor kötelességet is ró rá, amelynek igyekszik legjobb tudása szerint megfelelni.
„Ez a díj kötelez arra, hogy Maroshévíz magyar üzenetét, Urmánczy Nándor üzenetét lehetőségeim szerint hordozzam, hirdessem. (…) Urmánczy Nándor egy olyan folyamatot változtatott meg, amely már az ő kora óta is hosszú időn át jellemző volt, vagyis hogy minden nemzedék rosszabb állapotban adta át utódainak nemzetet, az országot, mint ahogy elődeitől kapta. Zsugorodott az ország, apadt a nemzet, és fogyott a lélek is. Minden nemzedék megpróbálta a balsorsot megtörni, jobbá tenni az örökséget, amit kapott. Urmánczy Nándor megélte a nagy veszteséget, és megérte azt, hogy nemzedéke jobb állapotban adta át a magyar világot. Ma nehézségeink, aggodalmaink ellenére ismét egy olyan időszakot élünk Budapesttől Maroshévízig, amikor ismét megkísérlünk egy jobb állapotban lévő világot átadni, mint amit kaptunk, noha az az idők járása nem biztos, hogy kedvező erre. A lélektani állapot ugyanaz, mint Urmánczyék esetében, vagyis hogy a magyar nemzet addig él, amíg hiszünk benne. Míg gyermekeinket vállaljuk világra segíteni, megtanítani csodálatos anyanyelvünkre, és hiszünk a magyar világban, addig az létezni fog. Ha hiszünk ebben, akkor ennek a magyar nemzetnek lesz egy olyan állama, amely oltalmazni tudja a nemzetet, és a magyar emberek szülőföldjükön, a Kárpát-medence bármelyik sarkában otthon érezhetik magukat.”
Székely katonáknak állítottak kopjafát
A díjátadást követően történelmi előadásokat hallgathatott meg a közönség, majd a Nemes Székely Gyalogregiment gyergyói zászlóaljának emlékére állíttatott kopjafát Gyergyószentmiklóson a magyarországi Jancsó Alapítvány.
Az Urmánczy Nándor Emléknap keretében sorra került eseményen Mezei János polgármester elmondta, ez egy újabb fontos pillanat Gyergyószentmiklós számára, ugyanis a temetőben felállított kopjafa emlékeztetni fogja az embereket azokra a gyergyói katonákra, akik annak idején életüket is odaadták a hazáért.
Ezt követően Garda Dezső történész tartott előadást a székely regiment történetéről és tetteiről. Elmondta, a székely katonák szinte mindenhol ott voltak, ahol a történelem csatatereken formálódott. „A Habsburg Birodalom jelentősebb háborúiban részt vettek. Gondolok itt elsősorban a bajor örökösödési háborúban való részvételükre, a török-orosz-osztrák háborúban való részvételre, hisz ezekben a harcokban a Habsburg Birodalom haderejét a székelyek adták. Szinte mindegyik csatában ott találjuk őket, és olyan nagy véráldozatot vállaltak a Habsburg-seregekben, mint senki más. Mindezek mellett a gyergyói katonák az 1848-as magyar szabadságharchoz is rendkívül ragaszkodtak” – fejtette ki.
Garda Dezső kiselőadását követően Bíró Sándor református lelkész kérte Isten áldását az elesett katonákra, valamint a jelenlévőkre. Elmondta, lesz olyan, aki többször fog megállni a kopjafánál, és lesz olyan is, aki kevesebbszer, azonban ez semmit nem vesz el a hősök tetteinek jelentőségéből. Az esemény a magyar, illetve a székely himnusz közös eléneklésével zárult.
Nem ijedtek meg a hévízi magyarok
A Székely-Magyar Napoknak mind az ünnepélyesebb, mind a szórakoztató vagy kulturális eseményei a hévízi magyarok nagyszámú részvételével zajlottak. A jelek szerint nem ijesztette meg őket a polgármesteri hivatal tiltása. Mint ismeretes, arra hivatkozva, hogy augusztus 31-e a román nyelv ünnepnapja, Dumitru Olariu alpolgármester felszólította az eseménysorozat szervezőit, hogy más időpontra tegyenek át egy, arra a napra tervezett koncertet.
Az Urmánczy Nándor Emléknap és a Székely-Magyar Napok szervezői, valamint az ezen részt vevő hévíziek megmutatták, ha a városban magyarként többszörösen nehezebb is a sorsuk, mint Székelyföld más településein élőknek, nem adják fel, kiállnak magyarságukért, ünnepeikért.
Gergely Imre
Székelyhon.ro
2014. szeptember 19.
Jancsó Benedekre, az elkötelezett székely tudósra emlékeztek
Keretszerűen himnusszal kezdődött és zárult a Jancsó Benedek (1854–1930) születésének 160. évfordulója alkalmából tartott ünnepi emlékülés Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Ezzel megkezdődött a nagy székely tudós tiszteletére szervezett négynapos rendezvény – a VII. Jancsó Napok –, mely Kézdivásárhelyen és a szülőfaluban, Gelencén folytatódik.
Két autóbusszal érkeztek a magyarországi vendégek, s a helyiekkel együtt megtöltötték a termet. A magyar himnusz eléneklése után Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve, az önkormányzat szívesen melléáll hasonló rendezvényeknek, melyek a székelységért tevők emlékét hivatottak őrizni. Munkáiból kiemelt két kötetet, Erdély történetét és A székelyeket, utóbbi kapcsán jelezte, Jancsó Benedek ma is aktuális álláspontot fogalmazott meg, hiszen száz év múltán nekünk is folyamatosan küzdenünk kell jövőnk biztosításáért. Az elnök a történésztől idézett: „A székely népnek lelke van. Ez a lélek fogja őt megvédeni és megtartani idegen rabságban a magyar nemzet számára.”
Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke jelezte, megelőzték, ő is készült az idézettel, mely a gelencei Turul-szobor talapzatára is felkerült. Jancsó Benedek nagyon népszerű volt halála után, aztán a szovjet korszakban kitörölték az emlékezetből, mondotta, éppen ezért örvendtek, amikor a rendszerváltás után a gelencei gyerekek a Jancsó Benedek Általános Iskolában tanulhatnak, 2001-ben mellszobrot, Petrovits István alkotását állították a tanoda udvarára. Jancsó Benedek elkötelezett székely tudós volt, akár történészi, pedagógusi, irodalomtudósi vagy oktatáspolitikai tevékenységét tekintjük. Pályáján végigkövethető az elkötelezettség, elvhűség, következetesség. Gondolkodását tanítványa, pályatársa, Rugonfalvi Kiss István szavait idézve mutatta be az alapítványi elnök: „Testestől-lelkestől székely vala. Mindenekelőtt és mindenekfölött faját szerette, de úgy, hogy ez a legnemesebb hazaszeretettel szent harmóniába olvadt. Testvériesen szerette a magyarságot, de sajnálta azt, hogy a székely erényeket kevés magyarnál fedezhette fel, és különösen bántotta az, hogy a magyar politikai életben a nagy nemzeti kérdéseket, melyekben egyet kellett volna érteni minden magyar embernek, pártpolitikai érdekeknek rendelik alá”.
A tudományos konferencián Egyed Ákos történész, akadémikus Jancsó Benedek és a Magyar Szemle kapcsolatát boncolgatva hangoztatta, a román nemzetiségi kérdés elkötelezett kutatója volt, módszere mai kifejezéssel élve multidiszciplináris volt. 1918 után kijelentette, amíg a magyar nemzeti közösséget idegen elemnek tekinti a román politika, nem eshet szó demokratikus megoldásról. Jáki László professzor, pedagógiatörténész Jancsó Benedek pedagógusi portréját festette meg. Történésszé válása előtt tanár volt, és sok olyan elvet mondott ki és alkalmazott, melyeket még ma sem vesznek figyelembe: a pedagógusnak nem munkája, hanem hivatása van, szabad szellemben szabad embereket nevel. Számára a pedagógia nem tudomány, hanem művészet. Sas Péter művelődéstörténész tanulmányát Jancsó András, az alapítvány volt kurátora olvasta fel. A Kelemen Lajos hagyatékában talált, a Magyar Nép folyóirat szerkesztőjének, Gyallay Pap Domokosnak írt, eddig ismeretlen Jancsó-levél kapcsán bővítette a tudós portréját. Tóth-Bartos András történész Jancsó Benedek és a Székely Nemzeti Múzeum kapcsolatáról tartott előadást, ezáltal intézménytörténetet is átadva a hallgatóságnak. Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese Jancsó Benedeket mint az egykori Székely Nemzeti Tanács alapító elnökét mutatta be. Raffay Ernő történész, professzor Jancsó Benedek bukaresti küldetéséről és nemzetpolitikájáról beszélt. Műsoron volt a Jancsó Alapítvány harmadik kiadványának, a Jancsó Benedek-breviáriumnak a bemutatója, de időhiány miatt azt Gelencére halasztották. A rendezvényen közreműködött a budavári Mátyás-templom kórusa, valamint a sepsiszentgyörgyi Vox Humana, Laudate és Pro Musica kamarakórus megjelent tagjai, továbbá a férje révén a családhoz kapcsolódó Rekita Rozália színművésznő, aki Dsida Jenő Sirató ének Jancsó Benedek halálára című versét mondta el. Az emlékülés a székely himnusz eléneklésével zárult.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 22.
Egy elkötelezett székely tudós
Jancsó Benedek emlékezete Háromszéken
Négy napon át különböző programokkal emlékeztek a megyeszékhelyen, Kézdivásárhelyen és Gelencén egy példamutató munkásságú székely tudósra, dr. Jancsó Benedekre. A születésének 160. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat szeptember 18-án, csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban kezdődött neves meghívottak részvételével és előadásaival, majd értékes kulturális programokkal tarkítva Kézdivásárhelyen és Gelencén folytatódott, magába ölelve a Jancsó leszármazottak családtalálkozóját is.
Nagyszabású és magas színvonalú tudományos értekezleten emlékeztek meg dr. Jancsó Benedek személyiségéről és munkásságáról csütörtökön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Az eseményen többek között dr. Egyed Ákos akadémikus, valamint Raffay Ernő magyarországi történész professzor méltatta a sokoldalú pedagógus, tudós és politikai elemző szerteágazó tevékenységé
A magyar himnusz eléneklése után Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a Magyarországról érkezett, valamint erdélyi érdeklődőket, akik között a szülőfalu, Gelence polgármestere és plébánosa is jelen volt.
ancsó munkásságára utalva az elöljáró arra figyelmeztetett, a tudós férfiú száz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatai sajnos most is időszerűek, hiszen napjainkban ugyanúgy meg kell küzdenünk nemzeti önazonosságunk megőrzéséért és jövőnk biztosításáért, mint annak idején. Az anyaországból érkezett Jancsó Antal a Jancsó Alapítvány nevében szólt az egybegyűltekhez, Rugonfalvi Kiss István szavaival, testestől-lelkestől székelynek nevezve jeles felmenőjét.
Elmondta, hetedik alkalommal jönnek Háromszékre Jancsó Benedekre emlékezni, és minden egyes látogatás szellemi és lelki feltöltődést jelent számukra. „A székely irodalomtörténész volt az, aki évtizedekkel előre látta a magyar sors veszélyeit. A mai nemzedéknek az a kötelessége, hogy emlékezzen azokra a bátor, mostoha sorsú emberekre, akik előttünk jártak. Jancsó Benedekről halála után iskolákat és szakköröket neveztek el: elsőként a gelencei általános iskola vette fel a nevét 2000-ben, valamint mellszobrot is állítottak a tudós tiszteletére, akinek munkáját következetesség, minőség, cselekvő odaállás jellemezte.”
A tudományos előadások sorát dr. Egyed Ákos nyitotta meg, aki Jancsó Benedeket a trianoni kérdés legjobb szakértőjének tartja. Olyan, nemzetiségi ügyekben elmélyült szaktekintélynek, aki felismerte, hogy a kisebbségi létbe került magyarság sanyarú sorsa csak nemzetközi segítséggel és nyomással javítható. Akinek véleménye szerint a magyar külpolitikának a valós helyzet külföldi megismertetésére és a nemzet kulturális újraegyesítésére kell fektetnie a hangsúlyt, mindehhez pedig csendes, állandó és kitartó munka szükségeltetik.
Jáki László professzor Jancsó pedagógusi munkásságáról és máig érvényes szemléletéről beszélt, mely szerint a pedagógusnak nem mestersége, hanem hivatása van, tevékenységét pedig a gyermekek iránti szeretetre kell alapozza.
A gelencei Bodor György Kultúrotthonban csütörtökön este Kónya Ádám háromszéki kúriákat ábrázoló fotóiból és Jancsó Zoltán festőművész alkotásaiból nyíltkiállítás. Dr. Deák Ferenc kézdivásárhelyi tanár a Kónya Ádámhoz fűződő személyes emlékeivel megtűzdelve beszélt az utolsó háromszéki polihisztor érdemeiről
A továbbiakban Jancsó András Sas Péter művelődéstörténésznek Jancsó Benedek egy eddig ismeretlen levelét is tartalmazó tanulmányát olvasta fel, majd Tóth-Bartos András történész a polihisztor és a Székely Nemzeti Múzeum kapcsolatáról értekezett. Fráter Olivér Jancsónak a Székely Nemzeti Tanács 1918-ban történt megalakításában és működésében játszott szerepéről, Raffay Ernő történész professzor pedig bukaresti küldetéséről beszélt.
Raffay Ernő magyarországi történész professzor méltatta a sokoldalú pedagógus, tudós és politikai elemző szerteágazó tevékenységét
A tudományos ülés végén Rekita Rozália színművésznő elszavalta Dsida Jenő Sirató ének Jancsó Benedek halálára című versét, az értekezlet a székely himnusz eléneklésével zárult.
A sepsiszentgyörgyi tudományos konferencián jelen volt a budapesti Mátyás-templom kórusa is, énekszámmal köszöntve a résztvevőket. Az anyaországi énekkar repertoárjával a pénteki, szombati események hangulatát is emelte. Szombaton este Sepsiszentgyörgyön, a zsúfoltságig megtelt Krisztus király templomban Mozart Requiem-ével búcsúztak, amelyet a Laudate, a Vox Humana, a Pro Musica kamarakórusok és helyi zenészek közreműködésével adtak elő Tardy László vezénylete alatt.
A látó ember
Dr. Jancsó Benedek egyike volt azon erdélyi személyiségeknek, akik kimagasló és többsíkú tudásukat önzetlenül és teljes odaadással népük és hazájuk szolgálatába állították. Éppen ezért örvendetes, hogy nevének hetvenévnyi elhallgatása után elkezdődött a tudomány és a kultúra számos területén végzett munkásságának újraértékelése és elismerése, ugyanis a nemzetnek ma is égető szüksége van magasröptű és jövőbe mutató gondolataira.
Az utolsó polihisztorok egyikeként emlegetett, hét nyelven beszélő tudós férfiú nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot a háromszéki Gelencén, 1854-ben. Kolozsváron, valamint Bécsben folytatott egyetemi tanulmányai során magyar–latin szakos tanári oklevelet szerzett, 1878-ban pedig bölcsészdoktorrá avatták.
Tanárként Pancsova és Arad után Budapestre került, ahol a tanítás mellett folyóiratot alapított, illetve tanulmányokat és cikkeket közölt a szakmai közélet és a gimnáziumi oktatás fellendítése érdekében. Felkérésre elemzést készített Románia oktatásügyi és műveltségi helyzetéről, a kormány nemzetiségi ügyosztályának munkatársaként pedig a kisebbségi kérdés és a román hódító politika nemzetközileg elismert szakértőjévé vált, négy könyvben tárva a közvélemény elé a magyar államot létében fenyegető folyamatokat.
zombaton, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás parkban a Jancsó Alapítvány és a Székely Nemzeti Tanács márványlapot állíttatott Jancsó Benedek emlékére
1918 novemberében egyik alapítója volt és elnöke lett a Székely Nemzeti Tanácsnak, részt vett a béketárgyalásokat előkészítő bizottság munkájában, majd megírta Erdély történetét. 1930-ban bekövetkezett halála a nemzet egészét megdöbbentette, s életpályáját a legnevesebb folyóiratok méltatták.
Bedő Zoltán
Gondolatok a történelemről
Erdély története című művének előszavaként vetette papírra Gelence nagy szülötte az alább idézett, ma is érvényes és jövőbe mutató gondolatait:
„Meg vagyok győződve, hogy az erdélyi magyarság történeti múltjának tanulmánya forrása lesz nemcsak a történeti öntudaton alapuló erős nemzeti érzésnek, hanem annak a higgadt, előrelátó politikai okosságnak is, amely annyira szükséges, hogy az erdélyi magyarság a román állam keretében ne csak létét biztosíthassa, hanem mint a vele együtt élő másfajú nemzetek nemes versenytársa, részes is lehessen abban a művelődési, társadalmi és gazdasági alkotó munkában, amely nemcsak az állam megszilárdulásának, hanem az általános emberi haladásnak is legelső rangú tényezője. A történelem az élet tanítómestere s azért a mi erdélyi történetünk is a mi legjobb tanítómesterünk lesz. E tanítómestert igyekeztem e könyvemben tolmácsolni, abban a reményben, hogy példám követésre fog találni és rövid idő múlva több, különb, ékesebb szavú, tudósabb és bölcsebb tolmácsa is lesz ennek a nagy tanítómesternek, mint amilyen én lehettem e könyvben.”
Budapest, 1922. december 15-én. Dr. Jancsó Benedek
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. augusztus 21.
Elszármazott Jancsók ünnepe
Az államalapításra is emlékeztek
A Jancsó Alapítvány idén 8. alkalommal szervezte meg a Jancsó Emléknapokat, melynek keretében az anyaországban élő családtagok erdélyi körútjuk során a família szülőfalujaként tisztelt Gelencét is meglátogatták. Ám előbb a híres felmenő, dr. Jancsó Benedek történész emlékplakettje előtt tisztelegtek tegnap a kézdivásárhelyi Józsiás kertben.
A messziről érkezettek húszfős csoportjához csatlakozó helybeli névrokonok, valamint más érdeklődők a kézdivásárhelyi sétatéren nemcsak a történészről, hanem az államalapításról is megemlékeztek. Elsőként Jancsó Antal alapítványi elnök köszöntötte az ünneplőket, majd ismertetve a Székely Nemzeti Tanács alapítójának érdemeit, kihangsúlyozta, a neves történész munkássága az államalapító király nemzetegységesítő törekvése méltó folytatásaként is felfogható. Ezért az alapítvány egyik fő célkitűzése a méltatlanul elfelejtett székely tudós életművének visszahozása a köztudatba – mondta.
Lukács Bence Ákos konzul Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul szavait tolmácsolva arra hívta fel a figyelmet, Szent Istvánnak úgy kellett erős államot alapítania, hogy a Kelet és Nyugat, a két különböző kultúra között megmaradhassunk. „Otthonra lelni azt jelenti, hogy dolgozni, tanulni kell, és újrakezdeni a nehézségek ellenére. Az államalapítást nem harsányan, hanem méltósággal kell megünnepelni, úgy, mint akik itthon érzik magukat a szülőföldjükön” – fogalmazott.
Végül Vass Imre a Kézdivásárhelyi Székely Tanács nevében köszönte meg a vendégeknek a Jancsó Benedekre való emlékezést. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével és koszorúzással ért véget. A vendégek Gelencén folytatták a programot, őrtűzgyújtáson és keresztállításon vettek részt.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. augusztus 22.
Jancsó Benedek: Válogatott írások (Székely Könyvtár)
Valamikor az 1980-as évek közepén a szegedi egyetemi könyvtárban rábukkantam egy addig számomra teljesen ismeretlen szerzőre, bizonyos Jancsó Benedekre. Akkor még semmit nem jelentett számomra ez a név. (A magyarországi marxista történészek „kiradírozták” a történésztársadalomból, a nevét sem írták le.
A legújabb, pár éve megjelent historiográfiai összefoglalóban sem szerepel, még említés szintjén sem a neve, pedig nála sokkal jelentéktelenebb történészekről is szó van…) A szerző ugyan ismeretlen volt, ám könyveinek címe rögtön fölkeltette érdeklődésemet: Szabadságharczunk és a dákoromán törekvések és a kétkötetes A román nemzetiségi törekvések története és jelenlegi állapota. Jancsó Benedek könyveiből új világ nyílt ki előttem. Megismerhettem Erdély és a magyar–román kapcsolatok történetének korábban elhallgatott sötét oldalát. (Sajnos, nagyon sok kézirata halála után elkallódott.) De ki is volt Jancsó Benedek? A háromszéki Gelencén született 1854-ben. Erdélyi gimnáziumi tanulmányait követően 1878-ban a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori oklevelet. Már vidéki, pancsovai, aradi tanári időszakában számos irodalmi, nyelvészeti, nyelvtörténeti és nevelésügyi értekezése jelent meg. 1887-től Budapesten középiskolai tanár. Mivel folyamatosan észlelte, hogy a román irredenta veszélyt senki sem veszi komolyan az országban, cselekvésre szánta el magát. 1892-ben fizetés nélküli szabadságot kért, és fél éven keresztül kutatta Romániában a bukaresti kormányok és a magyarországi román iskolák közötti kapcsolatot. Ennek eredményeként született 1893-ban A Daco Romanizmus és a magyar kulturpolitika című röpirata, amely kötetünk első írása.
E röpiratnak köszönhetően 1895-ben végre a megfelelő helyre került: kinevezték a miniszterelnökségen akkor létrehozott nemzetiségi ügyosztály tisztviselőjévé. Ekkor kezdte el alaposabban (román és nyugati források fölhasználásával) tanulmányozni a román nemzetiségi törekvések múltját, kialakulását, a kútfőket vérbeli szaktörténész kritikai érzékével és igazságszeretetével kezelve. Az 1899-ben megbuktatott Bánffy ­Dezső utóda, Széll Kálmán miniszterelnök sajnos nem ismerte föl, hogy milyen veszélyt jelent az „integer” Magyarországra egyes román és délszláv soviniszta politikusok aknamunkája, szervezkedése. Ezért Jancsó Benedek ismét kiadott egy röpiratot (Bánffy Dezső nemzetiségi politikája), melyben közvetve ugyan, de bírálta az új miniszterelnököt – erre válaszként megszüntették a nemzetiségi ügyosztályt, Jancsó Benedek pedig ismét visszakerült az oktatásügybe.
1916-ban bekövetkezett, amitől mindig is óvta hazáját: a románok megtámadták Erdélyt. Ekkor a hadvezetőség engedélyével, egy bizottság tagjaként Bukarestben tanulmányozhatta a román orvtámadás előzményeit, és ennek során sikerült az irredenta mozgalom kulcsintézménye, a Liga Culturală megmaradt irattárát megszereznie, így alapvető forrásokhoz juthatott. Ennek köszönhetően készülhetett el az Erdély és a nagyromán aspirációk című füzete, majd monumentális műve, A román irredentista mozgalmak története (ez utóbbi már csak az összeomlás és a trianoni békediktátum aláírása után látott napvilágot).
Az ún. „őszirózsás forradalom” után aktívan bekapcsolódott a budapesti Székely Nemzeti Tanács munkájába, majd a Kun Béla-féle „kommün” bukását követően részt vett a béke-előkészítő bizottság tevékenységében. Élete utolsó évtizede aktív tudományos és publicisztikai munkával telt. 1921-ben közreadta esszéjét a székelyek történetéről (amelyből múlt heti és mai számunkban közlünk részleteket – szerk.), egy évvel később pedig összefoglalta Erdély 1867-ig terjedő történelmét. Amikor 1927-ben elindult a Horthy-korszak egyik legszínvonalasabb és legfontosabb folyóirata, a Magyar Szemle, abban haláláig rendszeresen publikált. Az itt közölt írásai is jól mutatják, hogy érdeklődése mily szerteágazó volt. Nemcsak a román uralom alá került erdélyi magyarság sérelmeivel foglalkozott, hanem román belpolitikai kérdésekkel is (sőt, elsőként figyelt föl a húszas évek második felében megerősödő erdélyi szélsőbaloldali mozgolódásokra). Alapjában véve szinte minden írásán átsüt az erdélyi magyarság jövőjéért érzett aggodalom, féltő szeretet. (...)
A román nemzetiségi kérdés apostolának munkái, bár 1930-ban elhunyt, időtállóaknak bizonyultak. A kommunizmus évtizedei alatt csak titokban lehetett olvasni alapvető műveit (melyek „sértették a szocialista román nép érzékenységét”), de úgy érzem, hogy az elmúlt negyedszázadban sem vált annyira ismertté – ahogy az ő idejében fogalmaztak volna – a „művelt olvasóközönség” körében, mint ahogy azt megérdemelné. Igaz ugyan, hogy a Jancsó Alapítvány 2011-ben kiadta a Jancsó Benedek emlékezete című tanulmánykötetet, majd 2013-ban egy Jancsó Benedek-breviáriumot, de azt hiszem, még mindig nem olvassák elegen. Itt az ideje, hogy ez megváltozzék!
VINCZE GÁBOR
A kötet megrendelhető vagy megvásárolható a Székelyföld szerkesztőségében (telefon: 0266 311 026) vagy a H–Press lapterjesztőnél.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 24.
Kettős könyvbemutató a Bolyai téri unitárius templom tanácstermében
Transzszilván szemmel, összmagyar szívvel
Kettős könyvbemutató helyszíne volt csütörtök este a Bolyai téri unitárius templom tanácsterme: Szász István Tas Transzszilván szemmel, összmagyar szívvel című tanulmánykötetéé, valamint a Jancsó Benedek 160 című könyvé, amely a híres székely polihisztornak állít emléket.
A könyvet Jancsó András, a Jancsó Alapítvány volt kuratóriumi tagja ismertette. A rendezvény moderátora Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumi elnöke volt.
A Transzszilván szemmel, összmagyar szívvel című tanulmánykötet szerzője, Szász I. Tas Kolozsváron született, orvosi szakíró, közíró, szerkesztő, 1990-től közölt nemzet- és kisebbségpolitikai cikkeket, naplójegyzeteket. Családi emlékek és hiteles dokumentumok alapján megírta a szülei házában és anyagi támogatásával szerkesztett Hitel című folyóirat történetét.
A 320 oldalas kötet hat nagy fejezetre oszlik: 1. Románok és magyarok az ortodox törésvonal mentén, 2. Trianon csapdájában, 3. A felszámolt erdélyi autonómiáról, 4. Kolozsvári Hitel- szemle, 5. Vásárhelyi találkozó, 6. Magyarság, Európa. Önálló tanulmányok, de szervesen összekapcsolódnak, ezért is foglalta egy kötetbe őket a szerző.
Jancsó Benedek 160
Jancsó András dr. Jancsó Benedek gelencei születésű tudós tanár, irodalomtörténész, nyelvész tevékenységét méltatta röviden, akinek az életútját, a nemzet haladásáért és a székelységért végzett munkásságát több évtizedes elhallgatás után most kezdik újra megismerni és fölfedezni.
Jancsó Benedek a Székely Nemzeti Tanács egyik alapítója és elnöke volt, a nemzeti kultúra számos területén kiemelkedő alkotó; írt publicisztikát, tanulmányokat és történeti munkát, alapított és szerkesztett folyóiratot, ismerte az oktató-nevelő munka, valamint a népművelés elméletét és gyakorlatát, dolgozott az oktatásirányítás, a kultúrpolitika területén. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választotta, a kisebbségpolitika és nemzetiségi ügyek elismert szakértőjének számított egész Európában.
Születésének 160. évfordulója alkalmából a Gelencei Polgármesteri Hivatal, a Jancsó Alapítvány, a Székely Nemzeti Múzeum, a Székely Nemzeti Tanács és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet közös szervezésében négynapos ünnepi megemlékezés-sorozatra került sor Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban.
A bemutató végén Jancsó András Dsida Jenő Siratóének Jancsó Benedek halálára című versét mondta el, majd a dedikálásra került sor.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2016. május 30.
Az életmű üzenete időszerű
Bemutatták a Jancsó Benedek 160 című könyvet
A Székely Nemzeti Múzeumban pénteken mutatták be a Jancsó András szerkesztésében napvilágot látott, Jancsó Benedek 160 című könyvet, mely a tudós születésének 160. évfordulóján a sepsiszentgyörgyi múzeumban elhangzott előadásokat tartalmazza.
Vargha Mihály múzeumigazgató megjegyezte, Jancsó Benedek a tollával és a szívével nemcsak a székelység és az erdélyi magyarság pártfogója volt, hanem a Székely Nemzeti Múzeumnak is. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Jancsó Benedek egyik idézetével indította köszöntőjét: „A székely népnek lelke van. Ez a lélek fogja őt megvédeni és megtartani az idegen rabságban is a magyar nemzet számára mindaddig, míg csak egy magyar él a Duna és Tisza medencéjében.” Ez az egyik legfontosabb üzenet a mának is, húzta alá a tanácselnök, aki szerint Jancsó Benedek méltánytalanul nem annyira ismert, mint ahogy azt megérdemelné. Hozzátette: ezért örvendetes az, hogy a Jancsó család ilyen kitartóan ápolja az emlékét, és talán az a legfontosabb kezdeményezés, hogy a diákokkal történelmi vetélkedők során megismertetik.
– Háromszék elfelejtett nagy gondolkodója egyike azon nagy kaliberű személyeknek, akik Székelyföld történetét segítettek megismertetni az összmagyarsággal. Ilyen értelemben a Székelyek, illetve az Erdély története referenciaértékű könyvek ma is – fogalmazott Tamás Sándor.
Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumi elnöke is kiemelte, Jancsó Benedek emlékét ápolni kell, és ez a család legfontosabb feladata. Háromszéken a gelencei általános iskola felvette a nevét, és emlékművet sikerült állítani Kézdivásárhelyen, de jó lenne, ha minél több helyen viselné közterület a nevét.
Jancsó András, a könyv szerkesztője Jancsó Benedek tevékenységét méltatta, nyomatékosítva, hogy életművének olyan üzenetei vannak, amelyek napjainkban is időszerűk: a közoktatás fontossága, a szellemi függetlenség, középiskolai reform, a magyar nyelv oktatása vagy éppen a nemzetiségi politika. A Jancsó család több ma élő tagja pénteken találkozott Gelencén, ahol megkoszorúzták Jancsó Benedeknek az iskola udvarán álló szobrát.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 6.
Gidófalvi Jancsó Pál emlékezete
Jelentős magyar kultúr- és színháztörténeti esemény zajlik október 7-én 15 órától a kolozsvári Házsongárdi temetőben. Ezen a napon avatjuk fel az első magyar komikus színész, gidófalvi Jancsó Pál elveszettnek hitt, de a Házsongárd Alapítvány szorgos és kitűnő munkájának köszönhetően megtalált síremlékét.
A színészet hőskoráról röviden: Kolozsvárott 1792. november 11-én gyújtották meg a gyertyákat azon az alkalmi színpadon, amelyet Rhédey grófnő kúriájának nagy báltermében állítottak fel az Erdélyi Nemes Jádzó Társaság első előadásán. Ez a nap tekinthető a magyar színészet születési dátumának. A Kótsy Patkó János vezette társulat tagjaként az eseményen részt vett Jancsó Pál – akkori megnevezése szerint – aktor is. 
Jancsó Pál Gidófalván született 1761-ben lófőszékely családból, aminek okán egész életében használta a gidófalvi nemesi előnevet. Az ifjú Jancsó 14 éves korában a nagyenyedi református kollégiumba került, ahol szép tenor hangjával tűnt ki. Hat év múlva megválasztották az iskolai énekkar vezetőjének, és a református gyülekezet kántorának is jelölte. Ezután tiszttartóként dolgozott, de 1792-ben, egy volt iskolatársa meghívására Kolozsvárra ment, ahol megalakult a magyar színház. Ekkor még állandó helye nem volt, így vándorszínházként működött. Sokat utaztak, előadásaikat a tiszántúli területeken tartották, elsősorban Debrecenben és Nagyváradon. Jancsó Pál naptárában feljegyzéseket készített életükről, amely alapján Nagy Lázár megírta Az erdélyi magyar színészet hőskora című első színháztörténeti munkát. Feljegyzéseiből kiderül, a színtársulat 145 darabot tartott műsoron, és csak Debrecenben 1799-ben hét hónap alatt 105 előadást rendezett. Érdekes, hogy a zárkózott és különc Jancsó komikusként vívott ki magának ismertséget és tekintélyt. Amikor a fárasztó vándoréletbe beleunt, több alkalommal nem utazott el a társulattal. Ekkor mindig báró Wesselényi Miklós – aki a színészet nagy pártfogója és támogatója volt – bírta rá a folytatásra, nem utolsósorban fizetésemelés által. A színészet állapotáról 1814-ben így írt Wesselényi az anyjának: „A magyar theátrum meglehetősen áll, Kótsi, a leánya, Láng és Jantsó igen jól játszódnak, de Horváth, aki most őket dirigálja, fösvénykedik, az actorokat rosszul fizeti…”
A főúri mecénások támogatásával és a város hozzájárulásával végül kb. tíz év alatt felépült az állandó magyar színház, amelyben a színtársulat otthonra lelt a kolozsvári Belső-Farkas utcában, már Erdélyi Nemzeti Magyar Theátrum néven. Az 1821-ben átadott állandó színház indulásakor három színész kapott vezetői feladatot; Jancsó Pál lett a színház első főrendezője, Székely József a díszletekért és jelmezekért, míg Pergő Celesztin a könyvtárért, a szövegkönyvekért felelt. Jancsó Pál a főrendezői feladatai mellett a színészek magaviseletére is ügyelt, amelyet szigorúan láthatott el, mivel több színész is panaszt tett ellene. A Magyar Kurir 1822-ben öt számban cikksorozatot írt a színházról, amelyben megdicsérte Jancsót „a helyes beszédért és hozzáalkalmazott arcjátékért”. A színházhoz 1823-ban szerződött Déryné így írt naplójában Jancsó Pálról: „...Nem oly könnyű boldogulni a nagy hírű comicus Jantsó Pál úrral. Ő a vad különcök közé tartozott, akik senkit sem szenvedhetnek, hacsak nem az ő teremtményök, vagy régi közérdek nem köti őket valamely lényhez…” 
Negyvenhárom évi színészkedés után, 1836-ban Kolozsvárott lépett fel utoljára a Csörgő sapka című darabban, amelyben Mandolino, a halász szerepe színészi pályájának egyik páratlan alakítása volt. Tele megilletődéssel, hosszabb beszéddel akart elbúcsúzni a közönségtől, de meghatódottságában csak ennyit tudott mondani: „Jó éjszakát!”
További életét pedáns, zsörtölődő öregúrként élte le egy bérelt lakásban, tisztelői – különösképpen gróf Kemény Samu és báró Wesselényi Farkas – büszkeségének tiszteletben tartása mellett igyekeztek segíteni. 1845. december 2-án, nyolcvanhárom éves korában halt meg Kolozsvárott. Bútorait és könyveit a kolozsvári református egyházra hagyta. Életéről a kor híres irodalomtörténésze, Gyulai Pál emlékezett meg Vázlatok és képek című munkájában.
Jancsó Pál síremlékén a következő felirat található: Jeles színész nyugszik itt / Uttörő volt s élte / Tapsok közt folyt / s habár különcz / s kedélye mogorva volt / A színpadon / bohózatokat vitt / A bus magyart gyakran felderítette. / Csak egyszer / szomorította meg hazáját / midőn el hagyta / színpadi pályáját / a küzdelem teljes / életét bevégezte / Most e szerény kő / sírját had jelölje / emelte azt / Egy öreg tisztelője.
A síremlék már a XX. század harmadik évtizedében is romos állapotban volt, tisztelői aggódtak, hogy elkallódik. Később teljesen eltűnt, mígnem a Házsongárd Alapítvány lelkes munkatársai ráleltek a sérült emlékmű egyes részeire, amelyek alapján és a rendelkezésre álló fényképek segítségével Nagy Benjamin szobrász-restaurátor a hiányzó elemeket pótolva a Jancsó Alapítvány kezdeményezésére és megbízásából helyreállította a síremléket. A nemzeti kulturális örökséghez tartozó síremlék helyreállításához való támogatást köszönjük a Kulturális Államtitkárságnak, a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságnak, a Magyar Országgyűlés elnökének és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek.
Dr. Jancsó Antal,  
a Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 7.
Jancsó Benedek történelmi emlékversenyt hirdettek
Első ízben írják ki a Jancsó Benedek történelmi emlékversenyt – jelentette be pénteken a gelencei Jancsó Benedek-iskolában Tamás Sándor megyeitanács-elnök és a Jancsó Alapítvány képviselői, Jancsó Antal kuratóriumi elnök és Jancsó András tanár. Az emlékverseny – melyet Magyarországon a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap is felkarolt és támogatott – az 1854 novemberében született, gelencei származású neves pedagógus, publicista nevét kapta, aki az állami és egyházi iskolahálózaton kívüli szabad oktatás megszervezője és népszerűsítője volt, de szakíróként kisebbségpolitikai és nemzetiségtörténeti tevékenységet is folytatott.
A pénteki eseményen a környékbeli községek történelemtanárai is jelen voltak. Az egybegyűlteket házigazdaként Kovács Zsuzsanna iskolaigazgató köszöntötte, majd arról szólt, hogy a faluközösség és a jeles tudós nevét viselő iskola nagy gondot fordít Jancsó Benedek emlékének ápolására, a Jancsó Alapítvánnyal megalakulása óta szoros kapcsolatot tartanak, ezért is vállalják a verseny házigazdájának szerepét és második szakaszának lebonyolítását. Tamás Sándor méltatta Jancsó Benedek munkásságát, fontosnak ítélte azt, hogy egy rangos és méltó verseny segítségével a diákok elmélyülhessenek a székelység életének, kultúrájának, történelmének, neves személyiségeinek megismerésében. Jancsó Antal arról tájékoztatta a jelenlevőket: a Jancsó Alapítvány hosszú évek óta munkálkodik azon, hogy e kiváló székely tudós ma is aktuális életműve ismét a köztudatba kerüljön. Tanulmányköteteket adtak ki tevékenységéről, és Kárpát-medence-szerte könyvbemutató előadásokon ismertetik a székely tudós munkáját. Felújíttatták a budapesti Farkasréti temetőben emelt síremlékét, emlékművet állíttattak tiszteletére Kézdivásárhelyen, a Molnár Józsiás parkban. A kiváló székely tudós minden magyar ember példaképe lehet, akinek emlékét jövőben tizedik alkalommal ünneplik majd meg Gelencén, a szülőfaluban a Jancsó Napok alkalmával – mondotta a kuratórium elnöke. A hagyományteremtő szándékkal megrendezendő verseny háromszéki VII–VIII. osztályosoknak indul, iskolánként egy háromfős csapat nevezhet be. A versenyre 2016. november 30-ig lehet jelentkezni az űrlap kitöltésével, amit le lehet tölteni a Jancsoalapitvany.hu honlapról, majd azt az info@jancsoalapitvany.hu e-mail-címre kell elküldeni. A versenyt idén csak Háromszék iskoláinak hirdetik meg, de kedvező fogadtatás esetén később egész Székelyföldre kiterjesztik. A legjobb három csapat értékes jutalomtárgyban részesül (tablet, e-book, könyvajándék), valamennyi résztvevő könyvcsomagot kap. A bírálóbizottságban erdélyi és magyarországi szakemberek kapnak helyet.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 20.
Nagy az érdeklődés (Jancsó Benedek történelmi emlékverseny)
A budapesti Jancsó Alapítvány és Kovászna Megye Tanácsa közösen hirdette meg ez év november 4-én a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyt a háromszéki iskolák háromfős csapatban induló VII. és VIII. osztályos tanulói számára.
A gelencei Jancsó Benedek-iskola kezdeményezőként és házigazdaként fogadja be az emlékversenyt, amelyet a következő években változó témákkal Székelyföldre, illetve Erdélyre is kiterjesztenének. A verseny témája első évben a székelység történelme, néprajza és hagyományai. Háromszék településeinek iskoláiból tizennyolc csapat nevezett. A verseny első fordulójára készítendő pályázati anyagot 2017. január 31-ig kell eljuttatni a Jancsó Alapítványhoz. A második fordulóban (a döntőben) a neves szakértőkből álló szakmai zsűri által kiválasztott, legjobb tíz pályamunkát beküldő csapat vesz részt. Ezt március 25-én Gelencén tartják meg. A Jancsó Benedek nevét viselő és szellemiségét terjesztő, hagyományteremtő szándékkal szervezett diákversenyt a Bethlen Gábor Alap is támogatja. A legjobb három csapat értékes jutalomban részesül, és a versenyben elinduló valamennyi csapat könyvjutalmat kap. 
A versenyt meghirdető és szervező Jancsó Alapítvány szándéka, hogy a vetélkedő által is találkozzon a mai fiatalság Jancsó Benedek életművével, a tudós ma is aktuális gondolatait a hazaszeretetről, a székelységről minél többen megismerjék, és jó céllal használják. „Külön öröm, hogy ezt a nemes versenyt a Jancsó Alapítvány Kovászna Megye Tanácsa támogatásával és a gelenceiekkel közösen szervezi” – nyilatkozta lapunknak Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 21.
Tíz csapat a döntőben (Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny)
A sepsiszentgyörgyi vártemplom és Sepsiillyefalva ostrománál közel kilencszáz fő esett el az 1658–1661 közötti tatárjárás idején, és ugyanekkor a támadók felgyújtották a csíksomlyói templomot, de a Szűz Mária-kegyszobor sértetlen maradt – tudtuk meg a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum hetedik osztályos diákjainak pályamunkájából, amellyel a hét végi értékelőn bejutottak az első tíz csapat közé a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyen.
A helytörténeti témákat feldolgozó, jeles személyiségeket bemutató, történelmi eseményeket ismertető háromfőnyi diákcsapatok kisfilmekkel, vetített képes prezentációkkal jelentkeztek a szombati sepsiszentgyörgyi fordulóra, a tizenöt csapatból tízet választott ki az Egyed Ákos történész, akadémikus elnökletével értékelő bizottság. A továbbjutó baróti, csernátoni, gelencei, kézdiszentléleki, kézdivásárhelyi, lemhényi, mikóújfalusi, sepsiszentgyörgyi és torjai csapatoknak a március 25-i gelencei döntőn a székelységhez kapcsolódó történelmi, irodalmi, építészeti, földrajzi, népi kultúra témában kell feladatokat megoldaniuk.  Az emlékversenyt a magyarországi Jancsó Alapítvány és Kovászna Megye Tanácsa szervezte a Bethlen Gábor Alap támogatásával. Jancsó Antal, az alapítvány kuratóriumának elnöke lapunknak elmondta, a döntőre várják azokat a csapatokat és felkészítőiket is, akik nem jutottak be a tíz közé. A versenyt jövőben is megrendezik, szeretnék egész Székelyföldre kiterjeszteni a felhívást – közölte Jancsó Antal.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 25.
Kolozsvár Jancsó Miklós szemével és tollával (Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön )
Jancsó Miklós Volt egyszer egy Kolozsvár… című, a magyarországi Jancsó Alapítvány gondozásában 2016-ban megjelent könyvét mutatták be tegnap délután Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntője után Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke elmondta, családjuk Háromszék egyik nevezetes famíliája, szervezetük elsősorban Jancsó Benedek történész életművét gondozza. A könyvet – melyet szerzője úgy határozott meg, mint „vidám-szomorú útikalauz az elmúlt idők színészeiről, polgárairól, kocsmáiról és sok más érdekességről” – Jancsó András szerkesztette. A tegnapi bemutatón ő faggatta Jancsó Miklóst: hogyan lett egy színészből író, miként születtek az írások, és kérte, meséljen néhány anekdotát. A szerző elmondta, nem volt sikeres színész, és az írásba meg a tanításba menekült a színházból. Azt ír, amit akar, és úgy, ahogy akarja, itt nincs rendező, aki elbizonytalanítaná. Rövid prózát ír, mert arra törekszik, hogy olvasmányos legyen, ne untasson. Az 1960-es, 70-es és 80-es évek nagy kolozsvári színésznemzedékéről emlékezett meg anekdotákban, kedves színpadi történetekben, de nemcsak művészekről, hanem a kisegítő személyzetről és a szomszédos kocsmáról is. Az anekdoták egyik színfoltja a színházi fodrászról, Gézáról szól, aki Mihály király borbélya volt, és – beszámolója szerint – rendre utasította az uralkodót.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 27.
Saját elképzelése szerint akar élni
Színész, tanár és író
Ritkán fordul elő, hogy egy színész hátat fordítson a világot jelentő deszkáknak a tanítás és az írás kedvéért, Jancsó Miklós viszont ezt megtette. És hogy ez jó döntésnek bizonyult, azt a Volt egyszer egy Kolozsvár cím alatt megjelent legújabb kötete is bizonyítja, melyet pénteken este mutattak be a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
Szonda Szabolcs intézményvezető köszöntője után dr. Jancsó Antal, a könyvet kiadó magyarországi Jancsó Alapítvány elnöke emelkedett szóra, elmondva, az általa vezetett szervezetet a múltját és létszámát tekintve egyaránt tekintélyes Jancsó család hozta létre. Legfontosabb feladatuknak Jancsó Benedek történész hagyatékának a gondozását tekintik, de figyelmük kiterjed a terebélyes rokonság közérdekű tevékenységére is. Ennek eredményeként látott nyomdafestéket ez a kötet, mely egy fájdalmasan szép és ugyanakkor hiteles visszaemlékezés az egykori Kolozsvár pezsgő színházi életének mozzanataira, szereplőire, kulisszatitkaira.
Ezt követően a könyvet szerkesztő Jancsó András beszélgetett Miklóssal, a szerzővel, s ebből kiderült, hogy ez utóbbi az írói vénáját felmenőitől örökölte. Anyai nagybátyjában ugyanis Kuncz Aladár írót, az apaiban pedig a híres közírót és kritikust, Jancsó Bélát tisztelhettük, szülei pedig szintén az irodalom bűvöletében éltek. Édesapja, Jancsó Elemér a Bolyai, majd Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar irodalmi tanszékének vezető professzora, édesanyja, Máthé Szabó Magda magyar-francia szakos tanárnő.
Miklós Kolozsváron született 1946-ban, a Brassai Sámuel-középiskolában érettségizett. A marosvásárhelyi Színművészeti Intézet elvégzése (1968) után a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze lett egészen 2001-ig, de 1996-tól a Sapientia Egyetemen, majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen és a Protestáns Teológián is szép beszédre okítja a diákokat, vagyis beszédtechnikát tanít. Közben maga is tanul, így 2004-ben megszerzi a bölcsésztudományok doktora címet, 2006-tól a Pszichológia Tanszék adjunktusa.
A magyar sajtó 1990-től közli humoreszkjeit és rövid prózáit, de színháztörténeti tanulmányokat és színpadi jeleneteket is ír. A játék a halállal című egyfelvonásosával EMKE-díjat nyert, később Reményik Sándor-díjjal is kitüntették. Ugyanakkor kiemelkedő színművészeti tevékenységéért és az anyanyelvű kultúra népszerűsítésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért 2013-ban Rekita Rozáliával együtt Gróf Bánffy Miklós-díjban részesültek.
Eddig hét kötete jelent meg. Jancsó András szerkesztő az est folyamán elmondta, Miklós ezekben életének megélt élményeit írta le úgy, hogy közben mindvégig színész maradt. Műveire az ábrándos lélek és kissé romantikus megközelítés ellenére valósághű ábrázolás jellemző. Azt már maga az érintett árulta el, hogy színészből azért vált íróvá, mert a maga ura szeretett volna lenni, aki nem valakinek az utasítása, hanem saját elképzelése és meggyőződése szerint éli meg dolgos mindennapjait.
Bedő Zoltán
hirmondo.ro
2017. április 5.
A JANCSÓ ALAPÍTVÁNY CÉLJA: OTTHON LENNI A HAZÁBAN
A Jancsó Alapítvány tevékenysége Jáki László neveléstörténész Egy oktatáspolitikus a XX. század fordulóján – Jancsó Benedek című könyvének bemutatóján keltette fel az érdeklődésemet. Az alapítvány által kiadott könyvben a szerző a kiegyezés utáni és a XX. század első évtizedeinek oktatáspolitikai küzdelmeit mutatja be egy kitűnően képzett és rendkívül aktív közéleti szerepet vállaló székely tudós-tanár életművén keresztül. Jancsó Benedek, az 1854-ben, Gelencén született kései polihisztor az utolsó univerzális gondolkodók – s egyben cselekvők – egyike volt, mint Kőrösi Csoma Sándor, Bánffy Miklós vagy Kós Károly.
Jancsó nem amolyan szobatudós volt: köztiszteletben álló emberként rengeteg közéleti szerepet vállalt (nem kopogtatott, őt hívták), a Középiskolai Tanáregyesület alelnöki posztjától a Társadalomtudományi Egyesület elnöki tisztjéig vagy a Székely Nemzeti Tanács elnökségéig. Már fiatalon tűzközelbe került Pesten: először Csáky Albin, majd Bánffy Dezső tanácsadója lett, később Tisza István, Teleki Pál, Bethlen István miniszterelnökök bizalmas tanácsadói köréhez tartozott. 1930-ban bekövetkezett halála után 1945-ig munkássága és személye nagy társadalmi megbecsültségnek örvendett, az Erdélyi Férfiak Egyesületének egyik szakosztálya is fölvette a nevét.
A Jancsó Benedek Társaság 41 kötetes könyvsorozatában mások mellett olyan szerzők műveit adta ki, mint Pukánszky Béla irodalomtörténész, Roska Márton régész vagy Asztalos Miklós író, történész. De a kommunista évtizedek sajnos kitörölték a nevét a köztudatból, és csak néhány irodalomtörténeti tanulmánya válhatott ismertté.
A Jancsó Benedek életművének gondozójaként is működő alapítvány történetébe és működésébe Jancsó Antal elnök és Jancsó András kutató, szerkesztő avatta be a Magyar Időket.
A többi régi erdélyi famíliához hasonlóan számtalan hajtást növesztett Jancsó családnak kilenc nagyobb ága van, nem önteném az olvasó nyakába az egész genealógiát, csak két adatot említek a két fő ágról: egy 1613-ban kapott nemeslevél Báthory Gábortól és egy 1625-ös Bethlen Gábortól. 1892-ben egy anyai ági Jancsó, Szentkatolnai Bakk Endre vízaknai kanonok két családtörténeti könyvében több ágat kötött össze. Ebből a kutatási mérföldkőből kiindulva találkoztak a ma élő, gyökereikre kíváncsi Jancsók a világhálón tíz-egynéhány éve. Tehát egy (először virtuálisan) családfát kutató közösségből formálódott az alapítvány.
Majd Gelence község meghívta egy találkozóra a világ összes Jancsóját. Jancsó Antal elmondása szerint a táj és az atmoszféra annyira megérintette a társaságot, hogy elhatározták: intézményesített formában folytatják a szervezkedést.
A 2010-ben létrejött Jancsó Alapítvány könyvkiadással kezdte a tevékenykedést, de továbbra is rendszeresen tartanak találkozókat Gelencén. Jancsó Benedek születésének 160. évfordulóján például négynapos kulturális fesztivált szerveztek olyan programpontokkal, mint a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartott egész napos tudományos konferencia vagy a Krisztus király templomban előadott hangverseny, amelyen először hangzott el Háromszéken Mozart teljes Requiemje.
Távlati terveik között szerepel a Jancsó Benedek történelmi emlékverseny (néprajz, földrajz, történelem, vagyis tágan értelmezett székely honismereti témákban) megszervezése 7. és 8. osztályos diákoknak Háromszéken, majd akár egész Erdélyre kiterjesztve. Úgy érezik, hogy az alapítvány által felkarolt és folytatott tevékenység nemzeti ügy. Mert a haza és a nemzet fogalma nem egy politikai disznóságok alapján körülhatárolt fizikai teret jelent, hanem egy szellemi otthont. Otthon lenni a hazában annyit jelent: megismerni a – jelenlegi határainktól független – történelmünket és kultúrtörténetünket.
Juhász Kristóf / Magyar Idők (Budapest)
2017. augusztus 21.
Jubileumi Jancsó-emléknapok Gelencén
Tizedik alkalommal szervezett a hétvégén Jancsó-emléknapokat a Jancsó Alapítvány Gelencén, Jancsó Benedek szülőfalujában. A 2008-ban indult kezdeményezés a kiváló székely tudósra, a Székely Nemzeti Tanács egykori alapítójára kívánja a figyelmet ráirányítani.
A gelencei megemlékezésekre Magyarországról rendszeresen érkeznek érdeklődők, most tizenhét Jancsó leszármazott, illetve látogató érkezett az anyaországból. A szombaton és vasárnap lezajlott programok megszervezésében a Jancsó Alapítvány együttműködött a kolozsvári Jancsó Noémi Egyesülettel és Gelence önkormányzatával. A kétnapos program szombaton a Szent Anna-tónál tett kirándulást követően megemlékezésekkel kezdődött, a megemlékezők először a Jancsó Benedek-iskola kertjében 2001. szeptember 15-én felavatott, Petrovits István által készített mellszobra elé vonultak, ahol Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke emlékeztetett: tizedik esztendeje, hogy évente rendszeresen visszajárnak Gelencére Jancsó Benedekre emlékezni és méltóképpen ápolni az emlékét „ennek a kiváló székely történésznek, amint azt Gelence is teszi, aminek érdekében a Jancsó Alapítvány eddig hét könyvet adott ki. Legutóbb tavaly jelent meg Jáki László neveléstörténész Egy oktatáspolitikus a XX. század fordulóján – Jancsó Benedek című könyve, amely kizárólag pedagógiai tevékenységével foglalkozó nagymonográfia. A kötetet januárban mutattuk be Budapesten, Erdélyben még nem került bemutatásra” – mondotta többek között az alapítvány elnöke, aki nemzeti színű szalagot kötött a szoborra, és meggyújtotta a Kovács Attila és Zsuzsa által őrzött és néhai Jancsó Imre római katolikus plébános által megszentelt gyertyát, amelyen a nyujtódi, esztelneki és nagynyujtódi, valamint a kézdivásárhelyi Jancsók nemesi címere látható. A jelenlevők egyperces néma csenddel emlékeztek a nagy székely tudósra, majd elénekelték a magyar himnuszt. Az iskolakertből a 2013-as falunapok alkalmával felavatott turulmadaras emlékműhöz vonultak, ahol Jancsó Antal rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy Gelence székely lakói fontosnak tartják az olyan emlékművek állítását, amelyek megerősítik identitásukat, nemzeti öntudatukat. A bronzszobrot Gáspár Géza szobrász készítette, az emlékmű talapzatán Gelence címere és a község bejáratánál található székely kapu kicsinyített mása, továbbá egy Jancsó Benedek-idézet látható. „A székely népnek lelke van. Ez a lélek fogja őt megvédeni s megtartani az idegen rabságban is a magyar nemzet számára mindaddig, amíg csak egy magyar él a Duna és Tisza medencéjében” – olvasható a turulmadaras emlékmű talapzatán. Ezt követően a résztvevők az Árpád-kori műemlék templom cintermében 2010-ben felállított Jancsó-kopjafához mentek, ahol az elmúlt találkozó óta elhunyt Jancsókra, többek között a múlt hónap 17-én hetvenéves korában eltávozott Jancsó Miklós kolozsvári íróra, színművészre és tanárra emlékeztek néma csenddel, és megcsodálták a műemlék templom középkori falfestményeit. Délután Haralyba látogattak, ahol az 1894-ben épített Fejér-kúriát, valamint Szőke Tibor és fia, Barna kádárműhelyét tekintették meg. Tegnap délelőtt a központi Szent Imre római katolikus templomban szentmisén vettek részt, délután pedig Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás parkban 2014-ben a Székely Nemzeti Tanács és a Jancsó Alapítvány által Jancsó Benedek születésének 160. évfordulóján állított domborműves emlékjelnél rótták le kegyeletüket a nagy székely tudós emléke előtt. Visszatérve Gelencére, a Ladia falurészen megtekintették a Jancsó Benedek szülőházának helyén álló porta kapulábára 2010-ben elhelyezett emléktáblát, majd a Nádika-tetőre mentek, ahol együtt ünnepeltek a gelenceiekkel, szabadtéri misén vettek részt. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke érdeklődésünkre azt is elárulta: a gelencei önkormányzattal közösen azon munkálkodnak, hogy a szülőfaluban egy Jancsó Benedek-emlékházat hozzanak létre.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. november 27.
Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny
Egész Székelyföldről várnak jelentkezőket a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyre, idén a vetélkedőre Kovászna, Hargita és Maros megyék iskoláiból nevezhetnek háromfős csapatok. A kétfordulós versenyt ebben a tanévben a 7–8. osztályos diákoknak hirdetik meg. Az első fordulóban szabadon választott formában és témában kell feldolgozni egy Mátyás királyhoz köthető történelmi eseményt vagy legendát. A feldolgozott témát dokumentumfilm, pp-prezentáció vagy írásbeli formában (max. 20Mb és 10 perc időtartam, illetve max. 20 oldal terjedelemben) kell eljuttatni 2018. február 28-ig a Jancsó Alapítványhoz. A pályázati anyagot tartalmazó állományt fel kell tölteni egy nyilvános fájlmegosztóra, és a hivatkozását/elérési útvonalát az info@jancsoalapitvany.hu e-mail-címre kell elküldeni. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell a felhasznált források megjelölését.
A beküldött versenyfeladatokat szakmai zsűri bírálja el. A második fordulóban a beküldött pályamunkák elbírálása után a tíz legjobb csapat vesz részt. A döntőt 2018. május 5-én tartják a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. A verseny legjobb három csapata és a felkészítő tanárok egyhetes magyarországi vendéglátásban részesülnek, a döntő többi résztvevői könyvjutalmat kapnak. A jelentkezési űrlapot a www.jancsoalapitvany.hu oldalról lehet letölteni, beküldési határidő: 2017. december 22.
A Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny a gelencei származású neves pedagógus, publicista nevét kapta, aki az állami és egyházi iskolahálózaton kívüli szabadoktatás megszervezője és népszerűsítője volt, de szakíróként kisebbségpolitikai és nemzetiségtörténeti tevékenységet is folytatott. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. december 5.
A nemzeti identitástudat elmélyítéséért (Jancsó Benedek történelmi emlékverseny)
Másodszor szervezik meg a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyt, amelyre egész Székelyföldről várnak jelentkezőket. A vetélkedőt azzal a céllal kezdeményezte a Jancsó Alapítvány, hogy a diákokat a szülőföld jobb megismerésére ösztönözzék, felkeltve érdeklődésüket a székelység élete, kultúrája, történelme iránt. Hasonló verseny zajlott nemrég: A székelység története – Kádár Gyula-emlékverseny harmadik kiadása.
A Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny idén(től) a Kovászna, Hargita és Maros megyei önkormányzat partnerségével zajlik, a folyó tanévben a három székelyföldi megye magyar nyelvű iskoláiban a 7–8. osztályos diákoknak hirdetik meg. A kétfordulós vetélkedőre háromfős csapatok jelentkezését várják. Az első fordulóban szabadon választott formában és témában kell feldolgozni egy Mátyás királyhoz köthető történelmi eseményt vagy legendát. A feldolgozott témát dokumentumfilm, pp-prezentáció vagy írott formában kell eljuttatni 2018. február 28-ig a Jancsó Alapítványhoz. A pályázati anyagot fel kell tölteni egy nyilvános internetes megosztóra, és a hivatkozását az info@jancsoalapitvany.hu e-mail-címre kell megküldeni. A pályázati anyagnak forrásjegyéket is kell tartalmaznia. A beküldött versenyfeladatokat szakmai zsűri bírálja el.
A második fordulóban a beküldött pályamunkák elbírálása után a rangsor szerinti tíz legjobb csapat vesz részt. A döntőt 2018. május 5-én tartják Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A verseny legjobb három csapata és a felkészítő tanárok egyhetes magyarországi vendéglátásban részesülnek, a döntő többi résztvevői könyvjutalmat kapnak. A jelentkezési űrlapot a www.jancsoalapitvany.hu oldalról lehet letölteni, beküldési határidő: 2017. december 22.
A névadó Jancsó Benedek gelencei származású neves pedagógus, publicista, az állami és egyházi iskolahálózaton kívüli szabad oktatás megszervezője és népszerűsítője volt, de szakíróként kisebbségpolitikai és nemzetiségtörténeti tevékenységet is folytatott. „Ennek a vetélkedőnek az a küldetése, hogy a fiatalok számára lehetőséget biztosítson a magyar történelem nagy egyéniségeinek, az általuk létrehozott szellemi értékek bemutatására, és ami nagyon fontos, korszerű feldolgozására. Segíteni szeretnénk ezáltal a nemzeti identitástudat elmélyítését” – fogalmazott Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumi elnöke. Hozzátette, a tavalyi verseny szellemiségét megtapasztalva meri mondani, hogy mindegyik részt vevő diák gazdagodott tudással, élménnyel, s reményét fejezte ki, hogy ez meghatározó lesz a későbbiekben is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)