Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Jagamas János Művelődési Otthon (Méra)
3 tétel
2004. május 25.
Máj. 22-23 között harmadik alkalommal szervezett Mérai Napokat a Diakónia Keresztény Alapítvány a helyi RMDSZ, valamint a református egyház és iskola segítségével. Magyarországi, német és holland vendégek is érkeztek. A Jagamas János Művelődési Házban került sor az ünnepélyes megnyitóra. Varga György iskolaigazgató Méra történetéről tartott előadást, Tötszegi Tekla pedig a mérai népviseletet mutatta be. A vásározók szőttesek, varrottasok, cserépedények, gyöngyök, faragott tárgyak közül válogathattak. Volt gyermekprogram, kézműves foglalkozás és sportvetélkedő. A vendégek megtekinthették a tájházat. Fellépett a kisbácsi néptánccsoport, illetve a mérai hagyományőrzők kis- és nagy csoportja. /Valkai Krisztina: Méra. Gazdag, hangulatos műsor várta a III. Mérai Napok résztvevőit. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./
2005. május 30.
A hét végén negyedik alkalommal szerveztek falunapokat Mérán. Az istentisztelet után a Jagamas János Művelődési Házban Varga György, iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Sárosi Artúr, a faluban jelentős szociális tevékenységet folytató Diakónia Alapítvány vezetője szólt az ünneplő közönséghez. A gyerekeket fakasztotta nevetésre Vincze László Keljfeljancsi komédiás kompániája. Az iskola udvarán négy tűzhelyen sütötték egyszerre a kürtöskalácsot. Az 1400 helybeli lakosból délutánra már több százan bekapcsolódtak a rendezvényekbe. /K. E.: Színvonalas falunapokat szerveztek Mérán. Gazdag programból válogathattak a résztvevők. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./
2006. július 8.
Megjelent egy könyv: Kalotaszeg és környéke. A könyvben Martonossy Magda írása /Kalotaszeg néprajzilag jelentősebb települései/ nem említi Mérát. Varga György kiállt szülőfaluja, Méra mellett, adatgazdag összefoglalójában bemutatta Mérát, mint kalotaszegi falut, tiltakozva azért, mert könyv 42 felsorolt falu között nem szerepeltette Mérát. Népviselete, népzenéje, néptáncai, hagyományai miatt Méra tekinthető az első „igazi” nádasmenti falunak. 2005 augusztusában három mérai tánccsoport (házasok, legények-leányok, gyermekek) lépett fel. A néptánc és népdalok megőrzését, ismertetését már több mint 15 éve felvállalta a Mérai Hagyományőrzők Egyesülete. A 2005-ben alakult Mérai Kankalin Egyesület célkitűzései között hasonló feladatok is szerepelnek. A Hagyományőrzők Egyesülete már több alkalommal megrendezte a Kalotaszegi Gyermek Néptánctalálkozót, tánccsoportjai részt vesznek hazai és külföldi rendezvényeken. A Kankalin Egyesület november óta minden pénteken táncházat működtet. Sokan megcsodálták már a mérai faragott kapukat, utcaajtókat. Mérában is élnek még a hagyományos népszokások. Karácsonykor ötödszörre rendezték meg a Nádasmenti Református Kórustalálkozót a mérai templomban. A mérai jellegzetességek között van a bivalytenyésztés. Kolozsvár piacain még lehet találkozni tejterméket árusító mérai asszonyokkal. Látványosság a juhmérés, melyet minden év Szent György napjához (április 24.) legközelebb eső szombaton-vasárnap rendeznek meg. Méra Kolozsvártól 12 km-re fekszik, a falunak jelenleg 1450 lakosa van, az utolsó népszámlálás szerint az összlakosság 80%-a magyar, 20%-a cigány és román. A lakosság közel 90%-a református. Iskolája 1728 óta van Mérának. A Nádasmente egyetlen kizárólag magyar nyelvű I–VIII. osztályos iskolájában jelenleg 120 mérai és 3 türei gyermek tanul. A Jagamas János Művelődési Otthont a helyi református egyházközség gondozza. /Varga György: Amibe nem fér bele Méra. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 8./