Mint poros kirakat
A Magyarellenes diskurzus a román médiában című tegnapi tusványosi előadás következtetése: Románia olyan, akár egy régebb tetszetősen berendezett kirakat, mely már be is porosodott, de melynek üvege mögé senki nem is akar benézni. Az előadók szerint ugyanis Romániának a Nato- és Európai Uniós csatlakozás után már nem érdeke tovább rendezni a magyar közösség kéréseit; másfelől – ami kívülről pozitívumnak tűnhet – a szélsőséges román pártok háttérbe szorultak ugyan, de ez nem jelenti a magyarellenes diskurzus megszűntét, hiszen minden román pártnak megvannak a szélsőségesei.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) határozatainak java részét fenntartja a bíróság, ezért úgy tűnik, a tanács tevékenysége a járható út a magyarellenesség visszaszorításának nem könnyű folyamatában – véli Asztalos Csaba, az ODT elnöke. Természetesen, az ODT-hez románellenességgel is fordulnak megkereséssel, ezeket is épp oly mértékben kezelniük kell – tette hozzá. Asztalos ismertette, az elmúlt években nőtt az ODT-hez érkezett megkeresések száma, amit a növekvő tudatossággal magyaráz. Hozzátette, a román sajtóban kimutathatóan magasabbak a magyarellenes megnyilvánulások ünnepeink tájékán. Asztalos azzal magyarázza, hogy az elmúlt hat-hét évben intenzívebbé vált a magyarellenesség, mert a Nato- és uniós csatlakozás előfeltétele volt, hogy Románia rendezze a kisebbségek jogait, 2007-et követően azonban sem belföldi, sem külföldi monitorrendszer nem követi, hogy alkalmazza-e az ország a nemzetközi egyezményekben vállaltakat. Románia a kisebbségek ügyét lezártnak tartja, a kisebbségekre vonatkozó jogszabálykerete viszonylag jó is, de az ország nem annak kiemelkedő példája, hogyan rendezte kisebbségei ügyét, hanem annak, hogyan nem alkalmazza saját törvényeit – fejtette ki Asztalos. Hozzátette, ezt el kell mondani minden lehetséges kül- és belföldi fórumon, de a törvénykezésből alaposan felkészülve, példákkal alátámasztva. A román média objektív tájékoztatásra is képes, erre a kolozsvári kétnyelvű városnévtábla ügyében indított per a példa. Szőcs Izabella, a Minority Rights Egyesület alelnöke még jogászhallgató korában indított civil pert a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal ellen, melyet első fokon megnyert, a fellebbezés után a bíróság a per tárgyát elutasító választ adott. Szőcs Izabella az alapfokú ítélet kimondása után magyar újságíróknak tartott tájékoztatón ismertette a bíróság döntését, mert úgy gondolta, a román média számára ez nem bír hírértékkel – aztán a román újságírók is keresték, hiszen oly formában, hogy egy harmadéves jogászhallgató legyőzte Kolozsvár polgármesterét, érdekessé vált számukra is a történet. Tájékoztatásuk után a román nyelvű média kilencven százaléka objektíven számolt be, ezt Szőcs Izabella annak tulajdonítja, hogy folyamatosan kommunikált a sajtósokkal. A Szőcs Izabelláéval ellentmondó, súlyos példákkal illusztrálta Adrian Szelmenczi, az Active Watch sajtófigyelő projektvezetője a magyarellenes diskurzus jelenlétét a román médiában. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek az RMDSZ-kongresszuson mondott beszédével kapcsolatban először az Agerpres állami hírügynökség vetette fel a terrorizmust, az ugyanarra a kongresszusra küldött államfői üzenetet – mely arra vonatkozott, hogy a kisebbségek ügyében van még tennivalója Romániának – az Agerpres már eleve anélkül a rész nélkül közölte, amelyet Klaus Johannis honlapjáról utólag töröltek. Mindez azt bizonyítja, állami szinten vezényelt a magyarellenes diskurzus fenntartása – véli Szelmenczi. Ugyanakkor a magyarság jogsértései fölött átlép a központi román sajtó, az ezekről szóló hírek ugyanis nem növelik hallgatottságukat-olvasottságukat. Sztereotípiává vált a román sajtóban a magyarság jogos kéréseit úgy beállítani, mint törvénytelenek, az autonómia kérdésénél már egyenesen elakad a kommunkiáció, az újságírók – kik minden valószínűség szerint nem is tudják, mit jelentene az autonómia, csak azt szajkózzák, hogy a magyarok államot akarnak az államban – eleve előítélettel közelítenek a témához – fejtette ki. A Marosvásárhelyen civil kezdeményezésre kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblák kapcsán (melyeket a helyi rendőrség mindenféle törvényekre hivatkozva, hatalmas méretű bírság kilátásba helyezésével próbált eltávolíttatni) egy rendkívül súlyos esetre hívta fel a figyelmet: Cristian Tudor Popescu a Digi24 televízióban úgy reagált a magyar kisebbség jogos kérésére: „hát hol élünk, Ruandában?”. Ruandában ugyanis néhány éve az ottani kisebbség tömeges népirtása zajlott, Szelmenczi értelmezésében tehát Popescu kérdése azt jelenti, örvendjen a magyar, ha élhet, ez jelenti minden jogát. Szelmenczi felhívta a figyelmet, három-négy esztendeje immár a magyarság ellen irányuló gyűlöletbeszéd felülmúlta a cigányság ellenit (ezt támasztja alá az Asztalos Csaba által ismertetett tavalyi IRSOP-felmérés, mely szerint a románok számára az elsődleges veszélyforrást az oroszok és Oroszország, a másodlagost a magyarság és Magyarország jelenti). Szelmenczi szerint az olyasfajta kezdeményezések, mint a szélsőséges Egyesült Románia pártot megalapító Bogdan Diaconué, aki blogján a magyar termékek bojkottjára szólítja híveit, mert „Magyarország nem adja ki a korrupt Markó Attilát”, belefér a szabad véleménynyilvánítás keretébe, Diaconu kezdeményezése egyértelműen szavazatszerzésre irányul, Vadim Tudor, Funar szélsőségeseit próbálja így megfogni, hogy milyen sikerrel, az majd elválik a jövő évi választásokon. A szélsőséges pártok letűnése egyébként a magyarellenesség megszűntét nem vonta maga után, hiszen minden pártnak megvannak a szélsőségesei, Victor Ponta is büszkén fényképeztette magát a székely zászlóval a háttérben, mikor szavazatokra volt szüksége, másnap meg azt mondta, Székelyföld nem létezik – tette hozzá Szelmenczi. Megállapítása szerint bármilyen magyar igényről legyen szó, a román sajtóban csak azt hallani, a magyarságnak be kell tartania Románia törvényeit, alkotmányát, ami a szélsőségesség egy lágyabb – megfogalmazása szerint lightosabb – megnyilvánulása, azt sugallja ugyanis, hogy a magyarság nem őshonos az országban, hanem betelepedett lakosság. És ami még rendkívül súlyos, hogy ezt a szemléletet vallja minden román párt is, liberális vagy szociáldemokrata, kormányon vagy ellenzékben levő – zárta beszédét Szelmenczi.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egymás hegyén-hátán lakunk, de legalább a sajátunkban
Hosszasan sorolhatnánk annak előnyeit, ha a nagyszülők, gyerekek és unokák egy fedél alatt élnek, ám a többgenerációs együttélést nem tömbházlakásokra szabták. Ahol három generáció él két szobában – a konyha, fürdő- szoba pedig általában alig 2-5 négyzetméter –, ott az esetek többségében idővel mindennaposakká válnak az összezördülések. Márpedig a hazai gazdasági viszonyok miatt a fiatalok gyakorta úgy kötnek házasságot és vállalnak gyereket, hogy kénytelenek egyikőjük szüleinél lakni. Az IRSOP felmérése szerint Romániában minden 4. ember olyan lakásban él, ahol a lakók száma meghaladja a szobákét. Az Európai Unióban egyébként nálunk a legnagyobb a zsúfoltság a lakásokban – viszont uniós szinten Romániában a legnagyobb a lakástulajdonosok száma, azaz inkább megvásároljuk a lakást, minthogy albérletet fizessünk. A helyszűke stresszt, boldogtalanságot okoz, ami végső soron a gazdaságnak sem tesz jót.
Szakemberek szerint intelligensebbek azok a gyerekek, akik sok időt töltenek a nagyszüleikkel. De ha ebben kételkednénk is, ezek az unokák mindenesetre boldogabbak, és a nagyszülők életére – egészségére, sőt még várható élettartamára – is az esetek többségében jó hatással van az unokájuk társasága. A szülőknek is hasznos, ha a bébiszitter családtag, például a nagyi veszi ki az óvodából a csemetéket. Ha a nagyi a szomszéd szobában él, a helyzet még zökkenőmentesebb, gondolhatnánk, hiszen szükség esetén azonnal „riasztható”. Nagyon leegyszerűsítve így foglalhatnánk össze a generációk együtt- élésének előnyeit, ám tucatjával jelentkezhetnek most tiltakozva azok, akik hosszasan sorolhatnák a hátrányait, melyek egyike kétségtelenül a túlzsúfoltság.
Minden harmadik fiatalnak kicsi az otthona
Az IRSOP hazai kutatóintézet most két, lakáshiteleket is nyújtó hazai pénzintézmény megbízásából végzett felmérést a két bank 1040 ügyfelének megkérdezésével, akik az utóbbi 5 évben megtakarítás-számlát vezettek e két intézménynél, ám mindeddig nem igényeltek hitelt. A felmérésben résztvevők 26%-a él olyan lakásban, ahol a szobák száma kevesebb, mint a lakóké; a 18–34 évesek 32%-a él ilyen lakásokban. Az IRSOP igazgatója, dr. Petre Datculescu szerint az egy lakásra jutó országos átlagjövedelemnél kevesebb bevétellel rendelkező családok (3000 lejnél kisebb jövedelem/lakás) nagyobb arányban küszködnek lakhatási gondokkal, vagyis rosszabb körülmények között élnek, ugyanakkor nincs is anyagi lehetőségük e helyzeten változtatni.
A szegény családok esetében sokkal rosszabb a lakás minősége is. A legtöbb esetben arra panaszkodnak, hogy a lakás régi (átlagjövedelem alatti lakások esetében 46%, átlagon felüli jövedelemmel rendelkező lakások esetében 36%), felújításra szorul (32%, 28%), festést kíván (28%, 23%), víz- és csatornázási gondok vannak (25%, 17%), kevés a természetes fény (22%, 18%), hideg (23%, 15%), penészes (16%, 10%) stb. Az egyetlen tényező, amelyre az átlagon felüli jövedelmű lakásokban élők panaszkodnak nagyobb számban, az a lakás mérete: 18%-uk találja kicsinek a lakást, míg a szerényebb jövedelműeknek csak 15%-a. A szűkös lakás a városiak körében idegességet okoz (34%), aggodalmat (27%), ingerlékenységet (25%), az intimitás hiányához vezet (23%), depressziót okoz (16%), családi gondokat (16%), veszekedéseket (13%). Mindez pedig jelentős hatással bír a munkavégzésre, az általános társadalmi hangulatra, ugyanis a lakosság közérzete, állapota, boldogsága vagy boldogtalansága kijut az utcákra, a munkahelyekre stb.
Romániában élünk a legösszezsúfoltabban
Az Eurostat 2014-es adatai még ennél is rosszabb helyzetről árulkodnak Románia viszonylatában: az egész unióban mi lakunk a legnagyobb túlzsúfoltságban, pontosabban a lakosság 52,3%-a, tehát minden második ember szűkös lakásban él. A sorban rögtön következő Magyarország nem elhanyagolható különbséggel, 8 százalékponttal teljesít jobban nálunk (44,6%), utána már nagyon kis különbséggel sorakozik Lengyelország (44,2%), Bulgária (43,3%), Horvátország (42,1%) stb. Ha megfigyeljük, volt kommunista államokról van szó, ahol a minimalista kényelmet követő kommunizmus idején hatalmas tömbháznegyedek épültek kis alapterületű lakásokkal. Az uniós átlag (17,1%); a legtágasabb lakásokban élnek a belgák (csak 2%-uk lakik zsúfoltságban), a ciprusiak (2,2%), hollandok (4%) és spanyolok (5,3%).
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)