Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Kalotaszegi Református Egyházmegye eszmei támogatásával a Kálvin-év tiszteletére szervezett időszakos kiállítás második állomáshelye Kézdivásárhely, ahol augusztus 28-án a Céhtörténeti Múzeumban megnyílt az Umling festő-asztalos család hagyatéka című egyház- és művelődéstörténeti kiállítás, mely a XVIII. századi kalotaszegi templombelsők festett faberendezéseit mutatja be. /(Iochom): Az Umling festő-asztalos család öröksége. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./

Október 6-án Kézdivásárhelyen, az egykori Székely Katonanevelde előtti téren az 1848–49-es, valamint a két világháború hősi halottainak felállított emlékműnél a polgármester az önkormányzat és a Magyar Polgári Párt vezetősége virágkoszorúval adózott az aradi tizenhárom vértanú tábornok emléke előtt. Ezt követően megnyitották a Céhtörténeti Múzeumban Vetró András szobrász Vértanúk című dombormű-kiállítását. A tizenöt, zömében az aradi vértanúkat megörökítő Vetró-dombormű egy kisebb teremben kapott helyet, mivel az Umling festő-asztalos család örökségét bemutató tárlat foglalja el a nagytermet. /Iochom István: Dombormű-kiállítás Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 7./

Október 23-án a szoboravatást követően a kézdivásárhelyi ünneplők a Céhtörténeti Múzeumba vonultak, ahol megnyitották Lehel Jenő Törött rácsok című fotókiállítását. Lehel Jenő (1917–1997) mérnök amatőr fotográfus volt. 1956-ban, a harcok lecsendesedése utáni, az utcán heverő halottak eltemetése előtti időszakban, október végén, november elején készített felvételeket. Negatívjai az Egyesült Államokból kerültek haza, a róluk készült nagyításokat első ízben 2006 októberében állították ki Budapesten. /Iochom István: Törött rácsok – a forradalom képei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./

November 27-én nyílt meg Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeumban a Gyárfás Jenő életművét bemutató vándorkiállítás. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő nevét viselő képtárának tulajdonában levő mintegy harminc festményt idén Gyergyószentmiklós és Csíkszereda után bemutatták a céhes városban. /Iochom István: Gyárfás Jenő Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 28./

A kézdivásárhelyi múzeumban bemutatták Cserey Zoltán történész Önkormányzatiság és katonai hatalom Háromszéken a 18-19. században (Charta Kiadó) című könyvét. A Cserey Zoltán által vizsgált korszak a térség egyik legzivatarosabb történelmi időszaka. Kézdivásárhely volt a vizsgált időszak legfejlettebb mezővárosa, miközben a széki vezetés Sepsiszentgyörgyön volt. A két város között feszülő ellentétnek számos bizonyítéka már akkor tetten érhető volt. /Jancsó Katalin: Városaink kétszáz éves ellentéte. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), dec. 25./

Tíz év Moldvában (Könyvbemutató Kézdivásárhelyen)
Tegnap este a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban bemutatták a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Zelegor Kiadó által megjelentetett Tíz év Moldvában — Csángó Oktatási Program, 2000—2010 című kötetet, melyben a moldvai csángómagyar falvakban tanító pedagógusok személyes vallomásai olvashatók.
Az igényes kivitelezésű kötetet Sántha Attila költő, lapszerkesztő méltatta, a moldvai magyar nyelvű iskolán kívüli oktatás megszervezéséhez kapcsolódó eseményeket is elmesélte, majd Hegyeli Attila, a program korábbi felelőse beszélt a tízéves moldvai magyar oktatásról, azt sem rejtve véka alá, hogy nem tartja nagy eredménynek, amit elértek. A Bákó megyében valamilyen szinten magyarul is beszélő gyermekek közül huszonhat településen ezernyolcszáznegyvenen tanulnak hetente háromszor magyarul, s habár a kötet gyönyörűre sikeredett, a moldvai valóság nem olyan szép, mint ez a könyv — hangsúlyozta Hegyeli, aki mindezért elsősorban nem a románokat, hanem a magyar értelmiséget és az RMDSZ-es politikusokat is elmarasztalta. Ezt követően a Moldvában már nem tanító vagy ma is ott oktató magyartanárok vallomásait hallgathatták meg az érdeklődők.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

TÍZ ÉV MÉRLEGE
Magyartanítás Moldvában: szembesítési kísérlet az identitással 1989 után a csángókérdéshez hirtelen mindenki érteni kezdett, mint a focihoz, ám konkrét, átgondolt lépéseket tíz évig senki nem tett.
A moldvai magyar oktatási program tíz évéről jelentetett meg kötetet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a Zelegor Kiadó 2010 végén. /Tíz év Moldvában. Csángó Oktatási Program 2000-2010, Zelegor, Kézdivásárhely/ A kiadványnak akkora sikere volt, hogy az eredeti 500 példányt elkapkodták; az utánnyomást követően Dimény Attila, a Céhtörténeti Múzeum igazgatója könyvbemutatót szervezett Kézdivásárhelyen. Sokan kíváncsiak voltak a találkozóra – merthogy az volt a javából, hiszen többen is eljöttek azok közül a tanárok közül, akik a magyar oktatási programban dolgoztak, még egy idős tanárnéni, Kosztándi Mária is felszólalt, aki az ötvenes években a Magyar Népi Szövetség kezdeményezte magyar oktatási program keretében tanított Moldvában. Grafikai szempontból könyvremek a kötet, méltatta Sántha Attila író, a kötet lektora Szabó Krisztina tervező munkáját. A tartalmát illetően meg rendkívül sokszínű, hiszen sokan vannak a szerzők is, sokféle ember – volt és jelenlegi tanárok, diákok – írásából áll össze a tíz év története. Sántha – akinek felesége, Kosztándi Tímea is tanított Moldvában – egy személyes jellegű visszaemlékezéssel kezdte a bemutatást. A Kötő József vezette kisebbségi oktatási államtitkárság tanácsosaként 1999-ben kapta azt a feladatot, hogy oldja meg a csángók magyar nyelvű oktatásának problémáját. Egy vaskos dossziét raktak eléje, amelyet áttanulmányozva kiderült, hogy bár 1996-tól folyamatosan kérték több faluban is a szülők a magyar oktatás bevezetését, a rosszindulatú vagy éppen ignoráns bürokrácia útvesztőiben mindig elkallódtak a kéréseik. 2000-ben Klézsén Hegyeli Attila, aki eredetileg kutatni ment néprajzosként Moldvába, gyűjtötte össze a szülői kérvényeket. „Az volt az érzésem, Burkina Fasóban vagyok” – idézte fel az akkori viszonyulást Sántha, aki 2000-ben kidolgozta a törvényhez csatolt alkalmazási útmutatót is az anyanyelv oktatására a román tannyelvű iskolákban. Ám hiába telefonáltak le többször a tanügyminisztériumból a bákói tanfelügyelőségre, a törvényekre hivatkozva, hogy beindulhasson végre a magyar nyelv oktatása – nem történt semmi.
Még román minisztériumi küldöttség is indult Klézsére, ahol a szülőkkel leültek beszélgetni, hogy erősítsék meg: valóban igénylik, hogy gyermekeik magyart is tanuljanak az iskolában. A szülők ki is álltak a döntésük mellett, annak ellenére, hogy a hivatalosságok, iskolaigazgató, polgármester, helyi tanácsosok ott helyben a minisztériumi bizottság előtt vehemensen érveltek a magyaroktatás ellen – egyesek közülük magyarul...
Sántha végül 2000 novemberében, látva, hogy eredménytelenül próbálkoznak, otthagyta a minisztériumot. Az iskolai magyaroktatás végül 2002 szeptemberében indult be PSD-s kormányzás alatt, azt követően, hogy az Európa Tanács kiszállt a helyszínre, és ajánlást fogalmazott meg Románia számára, a csángók kisebbségi jogait szorgalmazva.
Hegyeli Attila, az MCSMSZ volt oktatási programfelelőse, ügyvezetője kijelentette, nem szeret úgy beszélni az utóbbi tíz évben oktatás terén elért eredményekről, "hogy közben mindent egy rózsaszín ködben lebegtessünk, mintha megváltottuk volna a csángóságot", mert a valóság korántsem dicső. Kilencezer gyerek beszél valamilyen szinten magyarul, ám csupán 1860 gyereket sikerült bevonni a programba, ebből 980-an tanulják iskolában, heti 3 órában a magyar nyelvet. Hurráoptimizmustól mentesen azt lehet megállapítani, 1989 után a csángókérdéshez hirtelen mindenki érteni kezdett, mint a focihoz, ám konkrét, átgondolt lépéseket tíz évig senki nem tett. Legalább száz konferenciát szerveztek Erdélyben és Magyarországon a csángókról, mindeközben Moldvában semmi előrelépés nem történt. Döbbenetes, hogy a magyar közösség nem tudta kezelni a csángóügyet; a magyar értelmiség és a nemzetpolitikai döntéshozók nem figyeltek a csángókra – állapította meg Hegyeli.
Most sem sokkal jobb a helyzet, a szülők mellett senki nem áll ki, csak az MCSMSZ, ami egy civil szervezet. A magyarórára járó gyerekeket ma is direkt kihívják a táblához más tantárgyból “na lássuk, ha a magyarra van időd, mit tudsz”-alapon.
Felelőtlenség volt arra számítani, hogy egy civil szervezet, akire rábízták a moldvai magyar oktatás megszervezését, fenekestül felfordít egy társadalmat, és legyőzi a román hatóságokat, szembeszáll a térségben erős pozícióval bíró egyházzal. Így könnyű utólag kritizálni az MCSMSZ-t azért, mert elbukta a feladatot.
Nagyon előrehaladott az asszimiláció, a gyerekekkel a szülők szinte kizárólag románul beszélnek – egy ilyen nyelvállapotot visszafordítani úgy, hogy közben nem áll mellettünk sem az RMDSZ, se más, lehetetlen. De ezt nem is vállaltuk, nem is tudnánk megcsinálni – szögezte le Hegyeli. Elméletileg persze lehetséges, nem képtelenség 40-50 év után egy ilyen szituációt megfordítani, hiszen elég, ha megnézzük az ír példát: ők tudatosan igyekeznek visszatanulni őseik évszázadok óta elvesztett nyelvét, habár mindössze egyötödük beszél írül.
Még ha nem is lehet megállítani az asszimilációt, akkor is van értelme magyart tanítani a magyarul már nem beszélő csángóknak – szögezte le Hegyeli. Az elsősorban falvakban, zárt közösségekben élő csángók gyökértelenekké válnak a városba költözve; a románság is kizárja magából a katolikusokat, hiába próbálnak románabbak lenni a románnál: “eşti catolic, bozgorule”, kinézik őket a mai napig. A szomszéd ortodox román falvak lakói még azokra a csángó településekre is “ungurii”-ként utalnak, ahol már senki nem beszél magyarul, teljesen asszimilálódott a csángó lakosság. Ezért lenne jó a csángó származású gyermekeknek megtanítani kulturális identitásuk alapjait, hogy ne váljanak teljesen gyökértelenné – vélte Hegyeli. A könyvbemutatón néhány volt és mostani tanár is mesélt a moldvai mindennapokról, a hatóságokkal folytatott összetűzésekről. Bende Edit már hetedik éve Moldvában tanít, most éppen Szitáson, Oneşti mellett. A márkosfalvi fiatal pedagógus a Transindex kérdésére elmesélte, elsősorban a kíváncsiság hajtotta, hogy megismerje jobban a csángó szomszédokat (Kovászna megyét az Ojtozi-szoros választja el Bákó megyétől). “Láttam a szép színes népviseletüket a futásfalvi búcsún. Kérdezgettem a rokonokat, ismerősöket, mit tudnak a csángókról – hát nem sokat tudtak. Gondoltam, elmegyek és megnézem én magam Csángóföldet” – idézte fel. Szitáson, ahol már harmadik éve folyik iskolán kívül a magyar oktatás, az igazgató nagyon ellenzi a magyarórákat, “harcolni” kell vele; Edit öt csoportot tanít, nemcsak Szitásról, hanem két szomszédos faluból is járnak hozzá a gyerekek. “Haladunk, de lassan. Most ábécét tanulunk, nehezen mennek a magyar nyelv jellegzetes magán- és mássalhangzói” – mesélte a pedagógus. A sepsiszentgyörgyi Mihály Szende és a kézdivásárhelyi Konát Eszter Gajdáron tanítanak már második éve, 90-100 gyerekkel foglalkoznak. Bár hat éve kezdődött el a faluban az iskolán kívüli magyar oktatás, a helyi iskolavezetőség ellenállása miatt csupán idéntől sikerült a tantervbe is beilleszteni a magyarórákat. Fiatalodott a helyi iskolában a tanári gárda, talán ezért is sikerült megnyerni az intézményt, indíthassák el az oktatást hivatalosan is. 14-en tanulják egyelőre az iskolában is a magyart, a cél, hogy mind a száz diákot bevonják az iskolai tanításba is. A faluban egyébként mintegy 300 ház van, de olyan család is akad, ahol 16 gyerek van.
“Nagyon tetszik Moldvában, az emberek befogadtak és elfogadtak. Könnyen haza is tudunk jutni a faluból. Nagy kihívás volt az elején, meg kellett tanulnunk az ott használatos szavakat, kifejezéseket. A felkészítőn megtanultuk a moldvai táncokat, énekeket, hogy aztán taníthassuk a gyerekeknek” – mesélte Mihály Szende.
A könyvbemutatón Ségercz Ferenc, a Fabatka együttes alapítója is felidézte moldvai tanárkodása időszakát; mint mondta, faluról falura haladva, fokozatosan kellett megtörni a jeget mindenhol.
A zenész olyan dalokat tanított meg furulyán a gyerekeknek, amit akár tíz évvel azelőtt, ugyanabban a faluban gyűjtött az öregektől; a zenei oktatás lehetséges eredményének azt tartja, hogy a gyerekek szembesülhetnek saját identitásukkal.
A kétezres évek elején még nehezebb volt dűlőre jutni a falubeli hivatalosságokkal. Ám amikor egyik legtehetségesebb tanítványa – az azóta Budapesten zeneakadémiára készülő Kovács Krisztián – is azzal jött, hogy visszaadja a furulyát, annyira terrorizálták az iskolában a “magyarórák” miatt, bement az igazgatónőhöz. Talán határozott fellépésének is része volt abban, hogy később az illetőt leváltották. A magyarórának olyannak kell lennie, ahol minden gyereknek sikerélménye van; ahol népi játékokkal ismerkedhet meg, és olyan “magyar kulturális élménnyel” gazdagodik, amire akár 20 év múlva is szívesen gondol vissza – fogalmazott Kosztándi Tímea, a kötet szerkesztője, aki Diószénben tanított.
A moldvai magyar oktatási programban résztvevő pedagógusok számára elsődleges feladat a helyi nyelvjárást megtanulni, nem kijavítani a gyereket, ha “fekete” helyett mondjuk “fetekét” mond, vagy értetlenkedni, ha tyúkmont (tojást) reggelizett – mert erre a helyi nyelvjárásra épülve aztán meg tudja tanulni a magyar köznyelvet is. Általában a moldvai magyar nyelvjárások szókincsének 15 százaléka román kölcsönszó, hiszen a 19. századi magyar nyelvújításról “lemaradtak” – pontosabban senki nem szólt nekik arról, hogy pl. a vonatot magyarul vonatnak hívják. A “trin” ugyan a román “tren”-ből ered, ám magyarosítva használják (“trinvel” utaznak), beépült a helyi szókincsbe, és ezt a nyelvváltozatot meg kell őrizni – magyarázta a hallgatóságnak Hegyeli.
A közönségből érkező kérdésre, hogy “akkor most a csángók magyarok, vagy románok? Ha magyarok, miért nem vállalják magyarságukat?”, elmondta, hogy a kommunizmus idején, amikor Moldvából sok csángót a Székelyföldre hoztak többek közt gyárakba dolgozni, az érzéketlen székely ignoranciának köszönhetően váltak inkább román identitásúakká a csángók. A székelyek egyrészt cikizték őket amiatt, ahogyan beszélnek, illetve hogy akkor ők most minek is tartják magukat? Így történt meg az, hogy Magyarországról vagy Székelyföldről románságukban megerősödve térnek haza a csángó vendégmunkások. Pont az ilyen kérdések miatt, amelyek az identitást pusztán etnikai síkon értelmezik, és nem tudják fölfogni az archaikusabb csángó identitás lényegét, bántó és bunkó módon saját identitásukat állítják föl mérceként.
“Ha Önök egy csángóval beszédbe elegyednek, kérem, ne tegyék föl így ezt a kérdést. Ha már mindenáron ezt a témát akarnák forszírozni, inkább azt kérdezzék, maga oláh-e? Ez Moldvában nem egy sértő kifejezés, így utalnak a román ortodoxokra, akiktől nagyon élesen megkülönböztetik magukat. Ha ezt a kérdést teszik fel, a válasz az lesz: dehogy, én katolikus vagyok” – magyarázta Hegyeli.
B. D. T. Transindex.ro

Könyvbemutató
Kézdivásárhelyen ma, április 20- án 17 órától a Céhtörténeti Múzeum Incze László Kiállítótermében Sylvester Lajos közíró bemutatja dr. Szőcs Géza A család hangja című könyvét. Házigazdája Dimény Attila múzeumigazgató. A kötet a helyszínen megvásárolható, a szerző dedikál. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A család hangja
Bemutatták dr. Szőcs Géza új könyvét
Bár rövid idő alatt készült el, mégis több évtized óta felgyűlt, beérett anyag van abban a kiadványban, ami dr. Szőcs Géza volt rádiós szakember, egyetemi tanár nevével fémjelezve megjelent. A család hangja című könyv ismét egy olyan sokoldalú kiadvány, ami egyaránt felfogható művelődéstörténeti, szociológiai és nagyon emberi hangokat tartalmazó műnek. A könyvet szerda délután mutatták be a Céhtörténeti Múzeum Incze László Termében.
A lélek, az oskola és a szülőföld hangjának a folytatása A család hangja, melynek méltatatására a szerző jó barátja, Sylvester Lajos közíró vállalkozott. „Ez a könyv a mi könyvünk, 12 életút szerepel a kötetben, az képezi a törzsanyagot. S azért is érdekes, mert tárgyilagosan közvetít gondolatokat, annak ellenére, hogy az emberek nagy többsége hajlamos kiszínezni mások és saját élettörténetét is” – mondotta a közíró, aki szerint fantasztikus az a munka, amit dr. Szőcs Géza a magyar kultúra és társadalom érdekében tett. Sylvester Lajos szerint A család hangja akár emlékműként is felfogható, amit az írója a magyar társadalomnak jelképesen állított.
A kötet méltatása után a szerző, a tőle megszokott öniróniával, finom humorral megtűzdelt szellemi utazáson vezette végig a jelenlevőket, akik első kézből értesülhettek arról, hogy mit és miért tartalmaz a kiadvány. A nevetőizmokat is próbára tevő önvallomás alatt megtudhattuk: bár sokan azt gondolnák, hogy a kötetben bemutatott 12 család egy szubjektív válogatás eredménye, ez nem így van: hosszas fontolgatás és rostálás alapján kerültek bele a kötetbe, és a sértődések, kifogások elkerülése végett ábécé sorrendben. Végül ez nem így sikeredett – mondta dr. Szőcs Géza, aki szerint egy fizikusnak megbocsátható, hogy a betűrendet IGH-ra cserélte fel véletlenül GHI helyett.
A sorozat negyedik kötete négy fejezetre tagolódik. Az elsőben a szerző a vele egykorú „ifjakat” szólaltatta meg, akik hét-nyolc évtizedre visszanyúló élményeiket osztják meg az olvasókkal. A második fejezet egyben a kiadvány névadója is, és a fiának születésére emlékezik vissza a szerző, aki a kisbaba nevében fogalmazta meg a gondolatait. A harmadik negyed a színpad hangja, hiszen dr. Szőcs Géza neve összefonódik a színházi élettel, írt már gyerekszíndarabot, és a világot jelentő deszkákra vitt több klasszikust is.
A negyedik fejezet sokak számára érdekes lehet: az Egy más világ hangjában az íróember a róla szóló szekuritátés megfigyelési-dossziékba nyújt betekintést, de ugyanitt olvashatunk a málenkij robot és az orosz hadifogság történéseiről is. A könyvvel egy időben jelent meg a Háromszéki harangszó című CD is: ez fejezeteket tartalmaz egy székely rádiós naplójából, a pár perces részleteket tartalmazó hanganyagokat egy kolozsvári színész mondta fel a korongra. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A család hangja
Ez a címe dr. Szőcs Géza kézdivásárhelyi nyugalmazott egyetemi tanár legújabb, sorban az ötödik könyvének, melyet népes érdeklődő jelenlétében szerdán délután a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum Incze László Termében mutattak be.
A magánkiadásban megjelentetett könyv tizenkét család életútját követi, és külön fejezetet szentel saját megfigyelési dossziéjának, abból közöl magyarra fordított részleteket. Dr. Szőcs Géza új könyvét Sylvester Lajos közíró, lapunk főmunkatársa méltatta. A kötetet ifj. Szőcs Géza szerkesztette, tördelte és mutatós borítóját is ő készítette. Dr. Szőcs Géza bejelentette: következő könyvének címe Az űr hangja. A találkozó végén a szerző dedikált.
(Iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Főhajtás Incze László emléke előtt (Múzeumi névadás)
Év végéig lezárulhat a jogi eljárás, melynek nyomán néhai Incze László helytörténészről, muzeológusról nevezhetik el a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumot. Ezt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke jelentette ki lapunk érdeklődésére.
Az 1972 márciusában megnyílt kézdivásárhelyi múzeum gyűjteményének és jelenlegi arculatának létrehozása Incze László történelemtanár, muzeológus gyűjtő és múzeumszervező munkájának köszönhető. Irányítása alatt az intézmény folyamatosan gyarapodott, az összegyűjtött értékek megőrzését a politikailag nehéz időkben is vállalta. A diktatúra évtizedeiben a kézdivásárhelyi múzeumnak közösségformáló szerepe is volt, a számtalan kiállításmegnyitó alkalmat adott a helyi képzőművészek, különböző értelmiségi rétegek találkozására, alkotásaik bemutatására, illetve eredményeik ismertetésére. A névadás érdekében aláírásokat is gyűjtöttek, közel négy és fél ezeren támogatták, köztük jeles erdélyi közéleti személyiségek. Az eljárás szerint a megyei tanács névadó bizottsága javaslatot tesz a névadásra, ezt véleményezi a kézdivásárhelyi önkormányzat, majd a prefektúra névadó bizottsága, és azután kerül a megyei közgyűlés elé. "Nem hiszem, hogy bármilyen akadálya lenne a névadásnak, bízom benne, hogy jövő tavasszal, amikor a múzeum fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepeljük, már Incze László Céhtörténeti Múzeum lesz az intézmény neve" – közölte a tanácselnök.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sértegetés az éter hullámain – Incze László nevét veszi fel a Céhtörténeti Múzeum
Mint azt már jeleztük, puskaporos hangulatban zajlott le a kézdivásárhelyi tanács csütörtöki ülése, melyen az RMDSZ-frakció Rácz Károly polgármester felelőtlen sajtónyilatkozatait is sérelmezte. Az elöljáró ezt annyira nem szívlelte meg, másnap, rádióadásban, még rátett egy lapáttal.
Minekután Deme László tanácsos „igazságtalanul vádaskodónak” nevezte Rácz Károlyt a lapunkban is megjelent „replikájának” egyes mondatai kapcsán, és Nagy B. Tamás tanácsos is a „felelőtlen sajtónyilatkozataiért” fedte meg a polgármestert, az péntek délben, egy rádióműsor keretében azzal vágott vissza, hogy a városatyák csak azért szólaltak fel, mert „nem bírtak a szereplési vággyal”.
Az ülésen tárgyalt napirendi pontok közül kettőt tartunk érdemesnek a kiemelésre. A költségvetés-módosítás nem ment át, miután nem kapta meg a szükséges tíz szavazatot, a városatyák ellenben rábólintottak arra a civil kezdeményezésből fakadó, illetve Kovászna Megye Tanácsa, mint intézményfenntartó által szorgalmazott határozattervezetre, melynek értelmében a Céhtörténeti Múzeum felveszi néhai vezetője, Incze László nevét.
Lekommunistázott fiatalok
A tanácsülésen István Zoltán, az RMDSZ-frakció vezetője többek között a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) kérését is tolmácsolta. A KVISZ adventi kézműves kiállítást és vásárt szervez a Vigadó előtt decemberben, erre a célra négy faházat igényeltek az önkormányzattól. A városvezető előbb gúnyos hangnemben párhuzamot vont az ifjúsági szervezet és a valamikori Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) között, majd nagyvonalúan megígérte, hogy bár a faházak bérlésének körülményeit még nem tárgyalták, de mindenképpen helyet biztosítanak a rendezvénynek.
Szavaznának az ügyvédről
István Zoltán a frakció nevében, a helyi közigazgatási törvényre hivatkozva írásban kért részletes tájékoztatást a polgármestertől a városháza és a Gosp-Com Kft. jogi képviselőjeként, sőt Rácz Károly magánügyvédjeként is ismert Eduard Predescu tevékenysége, illetve a bukaresti ügyvédnek kifizetett honoráriumok kapcsán. 
„Szeretnénk tudni, hogy az ügyvéd milyen feladatokat látott el városunk érdekében, kérjük részletekre lebontva, hogy ezekért milyen honoráriumot kapott” – fogalmazott a frakcióvezető, egyben javasolva, hogy Predescu foglalkoztatását tűzzék napirendre, és a helyi képviselőtestület döntsön arról, igényt tart-e további szolgálatára.
Kirúgják a széket alóla?
A felvetés kapcsán Rácz Károly megígérte, a következő tanácsülésre részletes beszámolót készít, a már említett pénteki rádióadásban pedig a következőképpen nyilatkozott: „Érdekes az RMDSZ-frakció érdeklődése az ügyvéd tevékenysége iránt, úgy tűnik, mindenáron próbálják kirúgni a széket a polgármester alól, próbálják megsemmisíteni azokat a pilléreket, amelyek a munkáját támogatják.”
Rácz a műsorvezető kérdésére hangsúlyozta: az ügyvéddel kötött szerződés részleteit csak a tanácsosok ismerhetik, egy titoktartási cikkely miatt ezek nem tárhatók a nagy nyilvánosság elé. Csakhogy a „nagy nyilvánosság” nem a szerződés részleteire kíváncsi, hanem arra, hogy az elmúlt három évben a polgármesteri hivatal mennyit fizetett ügyvédi honoráriumra és egyéb „konzultációkra”… Kertész Tibor 
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Incze László nevét vette fel a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum
Incze László helytörténész, muzeológus, pedagógus nevét vette fel az általa alapított kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum. A március 3-i, szombati névadó ünnepség keretében a múzeum udvarán leleplezték a 2007-ben elhunyt Incze László Vetró András szobrászművész készítette büsztjét – számolt be a Székelyhon.ro portál.
Névadó a jubileumon. Incze László mellszobrát a múzeum udvarán avatták fel
A szoboravatáson a névadót Dimény Attila múzeumigazgató, valamint Bedő Zoltán újságíró, az Incze László Baráti Kör elnöke méltatta. A névváltoztatás ötlete egyébként Bedő Zoltántól ered, elnökletével a kör tagjai korábban a www.inczelaszlomuzeumert.eu oldalon kezdtek aláírásgyűjtésbe, ahol mintegy ötezren támogatták a kezdeményezést. A petíciót számos egyetemi tanár, képzőművész és tudományos munkát végző személy is ellátta kézjegyével. A névváltoztatást a politikum és az anyaintézmény, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum is támogatta.
A szombati ünnepségen a múzeum zsúfolásig telt kiállítótermében bemutatták Incze László A rendhagyó székely város címmel megjelent, hagyatékának egy részéből összeállított kötetet. A szakember özvegye, Szabó Judit elmondta: a hagyaték teljes feldolgozásához még három-négy év szükséges. Az érdeklődők a könyvbemutató után megtekintették Vörös T. Balázs 2001-es dokumentumfilmjét is, amely Incze László múzeumpedagógiai tevékenységét ismerteti.
Szombaton volt egyébként a Céhtörténeti Múzeum megnyitásának 40. évfordulója, Incze László alapító a megnyitástól egészen 1994-es nyugdíjazásáig az intézmény vezető muzeológusa volt, de a múzeumszervezést, a kutatást ezután sem hagyta abba. A szombati ünnepségen Incze munkásságát Dávid Gyula irodalomtörténész és Kötő József színháztörténész is méltatta.
Incze László 1928-ban született Baróton, tanulmányait Segesváron és Székelyudvarhelyen végezte, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán diplomázott. A kézdivásárhelyi múzeum megnyitásáig pedagógusként tevékenykedett.
Krónika (Kolozsvár)

Incze Lászlóra emlékeztek (Ünnep Kézdivásárhelyen)
Szombaton könyvbemutatóval, dokumentumfilmmel és szoboravatással egybekötött ünnepségen emlékeztek a múzeumalapítás negyvenedik évfordulójára, és az intézmény felvette megálmodója, létrehozója, Incze László (1928–2007) tanár, helytörténész, muzeológus és közéleti személyiség nevét.
Szűknek bizonyult az egykori tanácsház gyűlésterme, a jelenlegi múzeum kiállítóterme, több mint kétszázan jöttek el, a nagyon sok helybeli mellett itt voltak a szülőhely, Barót, valamint Kovászna, Kolozsvár és több erdélyi város képviselői. A főbejárat melletti falra felszerelt, kétnyelvű tábla jelzi: az intézmény ettől a naptól az Incze László Céhtörténeti Múzeum nevet viseli. Elsőként Dimény Attila múzeumvezető idézte fel a negyven évvel ezelőtti múzeumnyitást, majd dióhéjban a négy évtized legfontosabb statisztikai adatait sorjázta: ez idő alatt közel félmillióan látogatták az intézményt, amely több mint hétszáz rendezvénynek adott otthont, az időszakos képzőművészeti kiállításoknak köszönhetően mára ötszáz értékes alkotással gazdagodott. Dimény beszédében külön kiemelte néhai Incze László szerepét, aki munkatársaival intézményt teremtett Kézdivásárhelyen. A megemlékezés a Vörös T. Balázs által 2001-ben készített és Incze László múzeumpedagógiai tevékenységét bemutató huszonhat perces dokumentumfilm megtekintésével kezdődött, majd könyvbemutatóval folytatódott. A kolozsvári Polis Könyvkiadó vezetője, Dávid Gyula irodalomtörténész és Kötő József színháztörténész a múzeumalapító munkásságát méltatta, A rendhagyó székely város című, frissen megjelent, Incze László tanulmányait tartalmazó díszes könyvet özvegye, Szabó Judit ny. tanár, néprajzkutató, a kötet szerkesztője mutatta be. “Incze László neve már életében összeforrt a kézdivásárhelyi múzeummal, mert a látogatók százai találkoztak vele tárlatvezetőként. Nagy türelemmel és nem kisebb szakértelemmel mutatta be a frissen kiállított tárgyakat vagy az állandó kiállítások anyagát. Sokan ismerték őt, és őrzik emlékezetükben szerény és tiszteletre méltó alakját” – írta róla köszöntőjében dr. Egyed Ákos történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, akinek üzenetét Kötő József tolmácsolta. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke a jelenleg a magyarországi Mezőkovácsházán élő nyolcvankét éves Király Károly levelét olvasta fel, aki a rossz időjárás és betegsége miatt nem lehetett jelen az ünnepségen. Király 1968–1972 között a Román Kommunista Párt Kovászna megyei bizottságának első titkára volt, segítsége és aktív támogatása nélkül aligha jöhetett volna létre a céhtörténeti múzeum. Üzenetében külön kiemelte Sylvester Lajos, lapunk főmunkatársa érdemeit, aki abban az időben a megye kulturális tevékenységét vezette. Negyven évvel ezelőtt az avatószalagot ő vágta el. Ezt követően kötetlen beszélgetésre került sor, kortársak, barátok és ismerősök emlékeztek Incze Lászlóra, majd a rendezvény a múzeum udvarán folytatódott, ahol leleplezték a névadó szobrát, Vetró András képzőművész alkotását. A bronz mellszobrot a Bedő Zoltán által vezetett Incze László Egyesület állíttatta. Kötő József a névadó tudományos és közéleti munkásságát méltatta, a mellszobrot Tamás Sándor és Rácz Károly polgármester leplezte le, ft. Vargha Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes és nt. Szőcs László kézdi-orbai református esperes áldotta meg.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hármas Polis-könyvbemutató a Minervánál
A Polis Könyvkiadó három új kötetét ismerhették meg az érdeklődők pénteken délután a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében. Dávid Gyula kiadóigazgató köszöntője után A bonchidai Bánffy-kastély című kötetet méltatta Hegedüs Csilla, a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója. Hangsúlyozta: Gy. Dávid Gyula műépítész kezdeményezése, hogy körbejárja az egykor „Erdély Verszáliája” néven emlegetett kastély múltját és jelenét, nem új keletű. – Nekünk, akik a helyreállítással foglalkozunk, mindennapi bibliánk volt a 2001-ben napvilágot látott kiadvány. Ez az egyik legalaposabban és legkomolyabban dokumentált szakkönyv, ami valaha megjelent a témában, s amelyet tíz év után is hasznosan forgatunk – mondta Hegedüs Csilla, hozzátéve: míg az első mű inkább a szakmabeliekhez szól, a mostani kötet azt az olvasóréteget célozza meg, akik az átlag turistánál mélyrehatóbban szeretnék megismerni a bonchidai Bánffy-kastélyt.
Hogy múlt, jelen és jövő szerencsésen találkozhat a könyvben, a szerző alapos munkája és szakmai alázata mellett a kiadványt tervező Unipan Helga hozzáértését dicséri, „aki látta maga előtt, hogy milyen volt, milyen most, és milyennek kellene lennie a kastélynak és ennek a kötetnek”. Az alapítvány ügyvezető igazgatója reményét fejezte ki, hogy a mű nemsokára angol nyelven is megjelenhet, s hogy egy következő kötet bemutatója apropóján újabb megvalósításokról számolhatnak be a Transylvania Trust munkatársai.
Férj és feleség belső, olykor konfliktusos életét tárja a nagyközönség elé a Kós Károly eddig kiadatlan leveleit tartalmazó Édes Idám! című könyv, amelyet Benkő Samu akadémikus ajánlott az egybegyűltek figyelmébe. – Hogy a túlnyomórészt az első világháború éveiben, férjének konstantinápolyi kiküldetése során folytatott levélváltás mit jelenthetett Kós Károlynénak, azt bizonyítja a tény, hogy 1944. őszén, amikor eltávoztak a sztánai Varjúvártól, a feleség a retiküljébe tette ezt a levélcsomagot – magyarázta a sajtó alá rendezési munkálatokat végző Benkő Samu.
Megtudtuk: Sas Péter művelődéstörténész kutatásai során beigazolódtak az akadémikus korábbi sejtései, hogy a Kós-unoka, Czeglédy Enikő hűségesen őrzi a leveleket. Ekkor derült ki, hogy az unoka csak abban az esetben járul hozzá a levelek közzétételéhez, ha önálló kiadvány formájában, Benkő Samu gondozásában adnák ki őket. Ennek nyomán pedig, a budapesti Mundus Egyetemi Kiadónál 2003-ban, Sas Péter szerkesztésében megjelent Kós Károly levelezésecímű kötet után egy újabb érdekes és különösen értékes munka kerülhetett az olvasó asztalára.
A folytatásban Egyed Ákos akadémikus ismertette Incze László, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum nemrég elhunyt igazgatójának A rendtartó székely város. Tanulmányok Kézdivásárhely és múzeuma történetéből című könyvét. Elhangzott: múzeumi munkája során Incze László a céhes város történetének tanulmányozásával is foglalkozott, s közbenjárt annak érdekében, hogy a magyar közösség megismerje Kézdivásárhelyt. Válogatott tanulmányokat tartalmazó kötetében a város múltja és jelene mellett megelevenedik a múzeum története, továbbá működéséről, felépítéséről, képzőművészeti anyagáról is hasznos információkat tudhatnak meg az érdeklődők, hangzott el az est folyamán.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Szimbolikus magyar ügyek támadására összpontosít Kovászna megye prefektusa
A beiktatása utáni első hónapban máris egy sor, magyar szempontból szimbolikus jelentőséggel bíró önkormányzati döntést támadott meg Kovászna megye román prefektusa, Codrin Munteanu.
A baloldali-liberális kormány által egy hónappal ezelőtt beiktatott prefektus azzal hívta fel először magára a figyelmet, hogy felszólította Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét: viselje a román nemzeti színű vállszalagot. A romániai közigazgatási törvény valóban előírja, hogy ünnepi alkalmakkor a polgármestereknek viselniük kell a válltól derékig érő 15 centiméter széles piros-sárga-kék szalagot, de a szalag viselése a román nemzetiségű polgármesterek sorában sem terjedt el. Antal Árpád elmondta, azt várják el tőle, hogy a székely vágtán vagy akár a március 15-i ünnepségen is piros-sárga-kék szalaggal a vállán jelenjen meg. A polgármester úgy véli, ha a kormány képviselői tisztelnék saját nemzeti jelképeiket, nem kérnének effélét.
Codrin Munteanu megtámadta a sepsiszentgyörgyi tanácsnak a reklámozás nyelvére vonatkozó határozatát is. Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a városi tanács az év elején szabályozta az óriásreklámok elhelyezésének a feltételeit, és kötelezővé tette, hogy a reklámoknak magyar nyelvű feliratot is kell tartalmazniuk. Bírósági keresetében a prefektus arra hivatkozott, hogy a reklámozás feltételeit törvény rögzíti, és az önkormányzatnak nem áll jogában a törvényen túli feltételeket megszabni.
Kovászna zászlaját is kifogásolta a prefektus. Arra szólította fel a város vezetését, hogy vonják vissza a város lobogójáról rendelkező, közel két éve elfogadott határozatot. A város jelképét annak idején arra hivatkozva kifogásolták a városi önkormányzat kisebbségben levő román képviselői, hogy abból hiányoznak a román szimbólumok. A polgármester kitartott a formai hibák miatt megtámadott határozat mellett, ezért a prefektus a közigazgatási bíróságon támadta meg a döntést.
A prefektus a Kovászna Megyei Tanácsnak azt a határozatát is megtámadta, amelyben a testület a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumot annak alapítójáról, Incze Lászlóról nevezte el. Amint azt Sztakics István, az önkormányzat jogi igazgatóságának a vezetője az MTI-nek elmondta, nem a névadó személyét kifogásolta, hanem azt, hogy az intézménynév nemcsak románul, hanem magyarul is tartalmazza a „múzeum" szót.
A Kovászna megye zászlajáról 2008-ban elfogadott határozatot kedden támadta meg a bíróságon a prefektus. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat újraválasztott elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a törvény szerint a per végéig le kell venniük a megyei önkormányzatnak alárendelt intézményekről a lobogót. A tanácselnök különösnek találta, hogy a prefektus olyan döntéseket támad meg, amelyeket nem kifogásolt 2010-ben, amikor tíz hónapig betöltötte már a Kovászna megyei prefektusi tisztséget.
Codrin Munteanut május 13-án iktatta be a tisztségébe Mircea Dusa, a baloldali-liberális Ponta-kormány parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere. Munteanu György Ervint váltotta a tisztségben. MTI. Erdély.ma

Zavarja a magyar plakát a háromszéki prefektust
Eltávolíttatná a Nemzeti Filharmonikusok sepsiszentgyörgyi koncertjének az óriásplakátját a háromszéki kormánymegbízott. Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektusa a Diszkriminációellenes Tanács fellépését várja a magyarországi zenekar koncertjét hirdető, kizárólag magyar nyelvű óriásplakát miatt.
A prefektus egy tegnap tartott sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón tette fel a retorikai kérdést: „Nem követelné meg a jóérzés, hogy az óriásplakáton románul is szerepeljen a felirat, hogy mindenki megérthesse?” Codrin Munteanu hangsúlyozta: „a normalitás azt jelentené, hogy mind az állam nyelvét, mind a kisebbség nyelvét használják a törvény által megszabott viszony és a nyelvek tisztelete figyelembevételével.”
Kovászna megye prefektusa kijelentette, hogy az őt nacionalizmussal vádoló magyar elöljáróknak figyelembe kell venniük, hogy Romániában a román az állam nyelve. Hozzátette, a kisebbségeknek jogukban áll használni a nyelvüket, de csakis a hivatalos nyelv tiszteletben tartásával. „Ne leckéztessen engem olyan valaki, aki a Szent György-szobor felavatásakor csak magyarul beszélt” – utalt Antal Árpádra, Sepsiszentgyörgy polgármesterére a prefektus. Antal Árpád korábban Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót, amelyen arról beszélt, hogy Ceauşescu szelleme visszatért a megyébe, a májusban beiktatott Codrin Munteanu prefektus kizárólag a magyar nemzeti identitással kapcsolatos önkormányzati határozatokat támad meg a közigazgatási bíróságon. A prefektus először azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy felszólította Antal Árpádot: viselje a törvényben előírt román nemzeti színű vállszalagot. Megtámadta ugyanakkor a sepsiszentgyörgyi tanácsnak a kétnyelvű reklámozásra vonatkozó határozatát, valamint a Kovászna város és Kovászna megye zászlójáról szóló határozatokat. A prefektus azt a határozatot is kifogásolta, amelyben a Kovászna megyei tanács Incze Lászlóról nevezte el a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumot. Codrin Munteanut május 13-án iktatta be a tisztségébe Mircea Duşa, a baloldali-liberális Ponta-kormány parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere. Munteanu György Ervint váltotta a tisztségben.
MTI. Új Magyar Szó (Bukarest)

Megjelent az Acta Siculica 2011
Az utóbbi évek szokásától eltérően nem az adott év vége előtt, hanem jócskán a következő esztendőben, azaz idén májusban jelent meg a Székely Nemzeti Múzeum 2011-es évkönyve, az Acta Siculica. A kézirat nyomdakészen állt, a hazai bürokrácia szólt bele az elképzelésbe: módosították a közbeszerzési eljárás futamidejét, így kicsúszott az évből, aztán meg kellett várni az idei költségvetés jóváhagyását, s lefuttatni a közbeszerzési ceremóniát a nyomtatásra. De immár készen áll a tartalmas, szaktanulmányokat összesítő kiadvány.
A kötet főszerkesztője Kinda István, akit Boér Hunor segített a munkában. A fejezetek szerinti szerkesztést Barti Levente és Kocs Irén (természettudományok), Szőcsné Gazda Enikő (néprajz), Bordi Zsigmond Loránd és Sztáncsuj Sándor József (régészet), valamint Csáki Árpád és Demeter Lajos (történettudományok) végezte.
A kiadvány Vargha Mihály igazgatói jelentésével kezdődik. A beszámoló az utóbbi két évkönyv kéziratlezárása közötti időszakot – 2010. november–2011. október – öleli fel. Az évkönyv gazdagon tartalmaz háromszéki témákat és számottevő a megyénkbeli szerzők jelenléte is. Bordi Zsigmond Loránd a sepsiszentkirályi unitárius templom 2008–2009-ben zajlott régészeti kutatását, s annak eredményeit mutatja be, Süli Attila gróf Mikes Kelemen ezredest, a szabadságharc hősi halottját, Szőcsné Gazda Enikő a Zathureczky család székelyföldi ágának 19. századi történetéből szemelvényez, Nagy Botond a dualizmuskori székely kivándorlást tárgyalja, Nagy Szabolcs az 1916-os román megszállást Balázsovich Sándor, szerb származású sepsiszentgyörgyi patikus naplója felhasználásával mutatja be, és Sepsiszentgyörgy első világháború végi közállapotait is ismerteti. Az Orbaiszékből 1916-ban elhurcoltak, illetve elmenekültek lajstromát közli Koszta István Schmidt Tibolt kémelhárító hadbíró iratai alapján, a történelmi háttér ismertetésével. Több tanulmány foglalkozik Kézdivásárhellyel. Tóth-Bartos András a város 1940–1944 közötti történetéhez fűz adalékokat. Dimény Erika a Céhtörténeti Múzeum gyűjteményében található, 19. századi kiváltságleveleket, Dobolyi Annamária az Épületmesterek és a Szépítő Bizottság tevékenységét, valamint a kis sétateret és gőzfürdőjét mutatja be. Dimény Attila a polgárság egyesületi életéről értekezik.
Szekeres Attila István a sepsiszentgyörgyi állami levéltárban őrzött armálisok közül a háromszékieknek adományozottak – alsócsernátoni Kelemen, angyalosi Forró, lisznyói Damó – címereit mutatja be, Tudor-Radu Tiron bukaresti heraldikus a Székely Nemzeti Múzeum kőtárában található, Béldi Lászlóné Zenone Jozefa bodolai címeres síremlékéről értekezik. Bernád Rita és Pénzes Loránd a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Sepsiszentgyörgyi Gyűjtőlevéltárát, Zepeczaner Jenő a Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen megőrzött céhpecséteket, Csáki Árpád – kalendáriumi bejegyzései kapcsán – Solymosi Incze Simeon erdővidéki református esperest mutatja be. A Háromszéki Árvafiú- és Szeretetház alapítványairól Tóth Szabolcs Barnabás értekezik. Barabás Hajnalka Sovánka István felvidéki származású sepsibükszádi üvegművest, Pozsony Ferenc a pávai család- és háztartásszerkezetet, Kinda István egy száztíz esztendős erdővidéki vőfélykönyvet és íróját, Gyenge Andrást mutatja be. Dimény Haszmann Orsolya Végh Antalra, Albert Ernő a kétszáz éve született Kriza Jánosra emlékezik. Végezetül a volt múzeumigazgatóra, Kónya Ádámra (1935–2008) emlékezik Boér Hunor és Kinda István, közlik a művelődéstörténész irodalomjegyzékét, a legapróbb újságcikkeket is beleértve.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ha Csíkszeredában a Kossuth Lajos utcában járunk, a Temesvári út sarkához közeledve egy tömbház falán láthatjuk a város híres szülöttének, a neves társadalomkutató Venczel Józsefnek a domborműves emléktábláját. Az 1993-ban felavatott plakett alkotója nem más, mint a kézdivásárhelyi Vetró András szobrászművész, akinek évtizedek óta szívügye történelmi nagyjaink megmintázása. Vetró András munkásságának egyik fontos szeletét képezi az emlékszobrászat, melyre az 1989 után bekövetkezett társadalmi változások adtak lehetőséget. Kovács Árpád írása.
Vetró András történelmi nagyjai
Vetró András kézdivásárhelyi szobrász munkásságának egyik fontos szeletét képezi az emlékszobrászat, történelmi nagyjainknak a megmintázása, melyre az 1989 után bekövetkezett társadalmi változások adtak lehetőséget. A szabadság iránti vágy, a remény egy új kezdetre elő- ször az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemiségének, a szabadságharc meghatározó alakjainak tiszteletében fogalmazódott meg, elsősorban azoknak a megrendeléseknek köszönhetően, amelyeket a 90-es évek elejétől Vetró András Beregszásztól kezdve, Lendván, Komáromon át a székelyföldi városokig kapott. Vetró felszabadultan, felkészülten, nagy kedvvel, sőt elszántan látott hozzá a felgyülemlett adósság törlesztéséhez. Gróf Széchenyi István domborműves emléktábláját Beregszászon 1991. október 5-én avatták fel, két évre rá pedig Révkomáromban a városháza előtti téren. Az 1848-as Habsburg-ellenes harcnak Háromszéken is erős történeti hagyományai vannak. Vetró 1993-ban alkotja meg első nagyobb szabású helytörténeti emlékművét Kézdivásárhelyen – Gábor Áron segédjének – Turóczi Mózes öntőmester mellszobrát a róla elnevezett téren, majd ezt követi Kossuth Lajos, Bem József, Petőfi Sándor szobra. A köztéri művek meghatározó hányada regionális érvényességgel bír. Háromszék nagyjainak állít emléket a Tuzson János honvédőrnagyról, Nagy Mózesről, Bod Péterről, Mikes Kelemenről, Kőrösi Csoma Sándorról és Csereyné Zathureczky Emíliáról mintázott szobraival. Vetró a mintázás előtt szorgalmasan kutat, dokumentál, a fennmaradt leírásokból, történetekből, töredékekből kiindulva jut el a sajátos megfogalmazás egyszerre újszerű, ugyanakkor hiteles és expresszív kifejezéséig. Az arcvonásokat élesen, széles mozdulatokkal, de plasztikusan mintázza, a kiemelkedő részeket domborzatszerűen fűzi egybe – írja róla Banner Zoltán. Csereyné Zathureczky Emília domborműves emléktábláját először az imecsfalvi Csereykúria falán helyezték el, majd 2000-ben a Székely Mikó Kollégium falára került Vetró András második domborműve a múzeumalapítóról. A szobrász, Csereyné arcmásának elkészítésekor egyaránt figyelembe vette a fennmaradt fényképeket és a Gyárfás Jenő által megfestett portrét. Néhány esetben azonban nem állt rendelkezésére megfelelő képi dokumentum, ekkor sokkal szabadabban, még inkább egyéniesítve volt képes megalkotni a megrendelt portrét. Jó példa erre a Kovásznai Képtárban lévő Kőrösi Csoma Sándor gipsz dombormű, amelyen elszánt küldetéstudattal, erős elhatározással, aszkétikusan sovány testtel ül Csoma Sándor – Banner Zoltán szavaival „a tibeti cella ridegségében”. A kantai iskolaépítő Nagy Mózesről nem maradt fenn képi ábrázolás, Vetró benne a tenniakaró, közösségét biztató papot mintázta meg – olvashatjuk Sántha Imre Géza tollából, aki téglát vet „eszméiből, hogy falat emelhessen a tudatnak és a léleknek” – írja erről a szoborról Banner Zoltán. Azt gondolnánk, Petőfi Sándor senkivel össze nem téveszthető, emblematikus figura. Vetrót az ő portréjánál éppen az érdekli, hogyan lehet ezt a mindenki által ismert arcot úgy megmintázni, hogy másként, esetleg újszerűen hasson? A köztudatba bevésődött – hagyományossá vált – vonásokat nem másolni akarja, hanem a költőt igyekszik megismerni. Olvasva verseit egyre inkább egy kissé szomorkás, önmarcangoló Petőfi rajzolódik ki előtte.
Nem egy szépfiú. Vetró portrészobrairól Banner Zoltán találóan jegyzi meg, hogy „[...] karakterhűek, a meglévő-megszerezhető forrásokhoz mérten hitelesek, kelletüknél nem klasszicizálóbbak, sőt mintázásukban [...] modern egyszerűsítésre törekszik, ami nem a történelmi, hanem a jelen idő illúziójában részesíti a szemlélőt. Ugyanakkor abban sem tagadja meg önmagát, ahogyan bizonyos részletek (haj, bajusz, szakáll, viseleti elemek stb.) megformálásában ízesen, élvezettel, kedvesen eljátszik az anyagszerűség érzékeltetésével.” Történelmünk nagyjait tehát Vetró András nemcsak monumentális térszobrokkal, hanem a kisplasztika műfajában is szemléletesen képes felsorakoztatni. Egyik utolsó bronz plakettsorozatát az aradi vértanúk tiszteletére készítette, melyet 2009. október 6-án a tizenhárom honvédtiszt kivégzésének 160. évfordulója alkalmával mutattak be a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban. A történelmi személyiségek különböző műfajokban megmintázott portréi mellett Vetró András 1995-ben elkészítette a magyar jakobinusok emléktábláját, amelyet a Sepsiszentgyörgy központjában lévő Beör-palota északi falán helyeztek el. Eredményesen kivette részét az emlékművek elkészítésében is. Dóczy András csíkszeredai szobrásszal a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete, az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság és Kézdivásárhely önkormányzata felkérésére 2009-ben alkotta meg az 1956-os emlékművet, amelyet a forradalom és szabadságharc felső- háromszéki mártírjai, a meghurcoltak tiszteletére állítottak fel a kézdivásárhelyi Függetlenség úton – írja Sántha Imre Géza. A Magyarországon lévő 1956-os emlékművek között számosat ismerünk, amelyek a hagyományos formanyelvet követik, van amelyen a szabadságot megtestesítő női alak lendületesen vezeti előre híveit, láthatunk elesett hősöket, lyukas zászlókat, kopjafákat, nonfiguratív kompozíciókat, de vannak egészen puritánnak ható, lényegre törő, egyszerű alkotások is, például Szigetszentmiklóson, ahol egy földhalomra helyezett bronz utazóbőrönd szimbolizálja a forradalmat követő megtorlást. Vetró András alkotását szemlélve elsősorban az expresszivitás, az erős kifejezőerő jut eszünkbe, az az érzésünk, hogy ez a szobor nem illeszkedik a már ismert emlékművek formanyelvéhez, de a magas posztamensre helyezett fiatal leány hasított feje láttán érezzük azt a szimbolikus töltetet, ami a forradalom áldozatainak sorsában közös. Életrajzi adatok Vetró András 1948. október 14-én született Temesváron; 1973-ban végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán. Tanárai: Löwith Egon szobrászművész, Bretter György filozófus, Földes László esztéta és édesapja, Vetró Artúr, akitől tehetségét és szobrászati alapismereteit kapta. A főiskola elvégzése után a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceumba kérte kinevezését, ahol azóta mintázást, rajzot és művészettörténetet tanít. 1973-tól a Romániai Képzőművészek Szövetsége sepsiszentgyörgyi fiókjának tagjaként rendszeresen vesz részt minden évben a megyei tárlaton. 1974-ben vette feleségül Vetró Bodoni Zsuzsa grafikus- és festőművészt. Kisebbik fia, Vetró Bodoni Barnabás kortárs művészettel foglalkozik Sepsiszentgyörgyön, nagyobbik fia, Vetró Bodoni Sebestyén András Brassóban rajzot és művészettörténetet tanít. Pedagógiai és alkotói munkássága mellett szerepet vállalt Kézdivásárhely és Felső-Háromszék közéletében is: a Nagy Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, a Múzeumbarátok Egyesületének alelnöke, a 15. (Második) Székely Határőr Gyalogezred századosa. Tagja az 1994-ben újraalakult Barabás Miklós Céhnek, valamint a Romániai Magyar Rajzpedagógusok Egyesületének. Több ízben volt egyéni kiállítása Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron. Emellett Kovásznán, Bukarestben, Magyarországon, valamint Franciaországban és Svájcban is szerepeltek munkái önálló tárlat keretében. Összesen több mint száz csoportos kiállításon vett részt szobraival itthon és külföldön.
Felhasznált irodalom:
Szücs György: Vargha Mihály. Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda, 2010, Székely Nemzeti Múzeum–Pallas-Akadémia Könyvkiadó.
Banner Zoltán: Vetró András. Csíkszereda, 2007, Pallas Akadémia Könyvkiadó.
Sántha Imre Géza: Nagy Mózes. In: http://www.szoborlap. hu/13819_nagy_mozes_kezdivasarhely_vetro_andras_2010. html
Uő: 1956-os emlékmű. In: http://szoborlap.hu/13892_1956_ os_emlekmu_kezdivasarhely_vetro_andras_2009.html
Uő: Venczel József emléktábla. In: http://szoborlap.hu/15938_ venczel_jozsef_emlektabla_csikszereda_vetro_andras_1993.html
Hargita Népe (Csíkszereda)

Számvetés a Céhtörténeti múzeumból
Tanintézményekben, kulturális intézményekben a nyári nagyvakáció, szünet, szabadságok után szeptemberben kezdődik az „új év”. A múzeumban is ilyenkor kell számvetést készíteni...
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum eseményekben gazdag évet, éveket tud maga mögött. A már hagyományossá vált képzőművészeti kiállítások mellett a néprajzi-történelmi jellegű szakmai kiállításokat is rendszeresíteni próbáljuk. 2006/2007-ben kezdődtek azok a gyűjtések, amelyek eredményeképpen az intézmény szakmailag is elismert, saját kiállításokat tudott szervezni a kézdivásárhelyi polgári kultúra, polgári értékek bemutatására. 2007-ben Jó ruhában járni-kelni címmel viselettörténeti kiállítást szerveztük, 2009-ben pedig a zabolai Csángó Múzeummal közösen a Békebeli otthonok – Polgári lakáskultúra Háromszéken a 19–20. század fordulóján című kiállításunkat. Mindkét kiállítást sikerült vándoroltatni, más településeken is bemutatni. Viselettörténeti kiállításunk Magyarország több településén képviselte sikeresen városunkat: Várpalotán, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban, majd az egri Dobó István Vármúzeumban. A polgári lakásbelsőt bemutató kiállítás jelenleg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban látogatható, ősszel pedig a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum fogadja be. Mindkét kiállításhoz, de a jövőben tervezett kiállításokhoz is jelentős tárgyadományokkal, illetve kölcsönzéssel járultak hozzá Kézdivásárhely lakói, akik féltve és tisztelettel őrzött családi emlékeiket, generációkról generációkra hagyományozott örökségük darabjait, olykor egész tárgyegyütteseket adományoztak a múzeumnak, közkinccsé téve ezeket. 2008-tól a múzeum gyűjteménye jelentősen gyarapodott, összesen 948 tárgy került a leltárunkba. Tematikus lebontásban a történelmi leltárba 14 új darabot soroltunk, a néprajziba 645-öt, a képzőművészetibe 83-at, 5 dokumentumot és 201 fotót kaptunk. Évek szerinti elosztásban 2008-ban 62 tárggyal gyarapodtunk, 2009-ben 477 tárgyat adományoztak, 2010-ben 181-et, 2011-ben 209-et, 2012-ben eddig 22-t. Ezeket ezúton is szeretnénk megköszönni az ötvennél több adományozónak. A múzeum a továbbiakban is folytatja a gyűjtőmunkát, főként étkezési szokások, polgári lakásbelső témakörben. Szívesen, köszönettel fogadunk a korral, témával kapcsolatos tárgyakat, fotókat, dokumentumokat. Rendezvényeinkre, kiállításainkra ezután is szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
DIMÉNY ERIKA muzeológus
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megvédik a magyar intézményneveket Kovászna megyében
Mint ismeretes az Incze László Céhtörténeti Múzeum megnevezését elfogadó megye tanácsi határozatot megtámadta Codrin Munteanu, Kovászna megye kormánybiztosa. A felhozott vádakra Tamás SÁndor, megyei önkormányzati elnök fellebbezést nyújtott be a törvényszékhez.
Történészek, közéleti személyiségek, tanárok, egyszerű munkások, összesen több mint hatezren kérvényezték, hogy a kézdivásárhelyi múzeum vegye fel alapítójának, Incze Lászlónak a nevét, hiszen a tanár úr nem csak az intézményért dolgozott, hanem Kézdivásárhely egyik meghatározó személyisége is volt. Éppen ezért a megyei önkormányzat is felkarolta a kezdeményezést és ez év március 3-án szoboravatással egybekötött névadó ünnepséget szervezett.
„A múzeum jelenlegi elnevezése, a Muzeul de Istorie a Breslelor Incze László – Incze László Céhtörténeti Múzeum épp a kétnyelvűség szellemében született. A prefektus úr úgy gondolja, hogy ez az elnevezés nem felel meg a hatályos törvényeknek, ezért érvényteleníttetni akarja a névadásra vonatkozó határozatunkat. Finoman fogalmazva is furcsának találom, hogy a magyar elnevezések okozzák a legnagyobb gondot a megyében, ám, ami ennél is felháborítóbb, hogy ezzel a gesztussal több ezer ember akaratát húzná keresztül. Kezdettől fogva értetlenül fogadtuk a döntés megtámadását, éppen ezért megfogunk mindent tenni annak érdekében, hogy a háromszékiek akaratát érvényesítsük” – tudtuk meg Tamás Sándortól.
Az elnök kifejtette, bízik abban, hogy a bírák döntése tárgyilagos lesz és ebben az ügyben nem születik olyan határozat, ami a hazai igazságszolgáltatás kettős mércéjének lenne bizonyítéka. A megyei tanács jogászai már benyújtották a fellebbezési iratcsomót a Kovászna Megyei Törvényszékhez, azonban a jogerős ítélet meghozása még hónapokig is elhúzódhat.
Erdély.ma.

Névháború a kézdivásárhelyi múzeum miatt
A közigazgatási bírósághoz fordult a Kovászna megyei önkormányzat azzal a kéréssel, hogy ne érvénytelenítsék a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum megnevezését elfogadó tanácshatározatot. Codrin Munteanu prefektus korábban megtámadta a vonatkozó határozatot, amelyben az alapító Incze Lászlóról nevezték el a kézdivásárhelyi múzeumot.
A prefektus akkor kifejtette, nem az Incze László név zavarja, hanem az, hogy a hivatalos megnevezés Muzeul de Istorie a Breslelor Incze László – Incze László Céhtörténeti Múzeum – szerinte a hivatalos névnek románul kell szerepelnie, utána a közigazgatási törvény értelmében ki lehet tenni a magyar táblát. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke elmondta, a jelenlegi elnevezés épp a kétnyelvűség szellemében született.
„Furcsának találom, hogy a magyar elnevezések okozzák a legnagyobb gondot a megyében” – jelentette ki Tamás, aki emlékeztetett, több mint hatezren írták alá a petíciót, hogy a múzeum vegye fel alapítója nevét, ezért szervezte meg az önkormányzat ez év március 3-án a szoboravatással egybekötött névadó ünnepséget.
Tamás SÁndor reméli, a bírósági döntés tárgyilagos lesz, nem születik olyan ítélet, mely a hazai igazságszolgáltatás kettős mércéjének lenne a bizonyítéka. Tamás több ízben kifejtette, szemléletbeli különbség és jogelméleti vita van közte és Codrin Munteanu prefektus között, mert a prefektus úgy értelmezi, hogy amit a törvény nem enged meg, azt nem is szabad. Elmondta, e hónapban a háromszéki önkormányzatok, valamint a Székely Nemzeti Múzeum támogatásával megkezdődött a céhtörténeti múzeum épületének felújítása.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár).

Mi ebbe beleszülettünk – beszélgetés a csernátoni Haszmann Pállal és Józseffel
„A múzeum és a népfőiskola úgy él itt együtt, mint két jó testvér. Édesapánk terveit részben vele együtt valósítottuk meg, majd később gyarapítottuk és kiteljesítettük. Azon az úton lépegetünk ma is, ahogy azt nekünk hátrahagyta.”
Haszmann József és Haszmann Pál
– Gyerekként mit jelentett Önöknek, hogy egy alakuló múzeumban nőttek fel?
– Haszmann Pál: Mi ebbe beleszülettünk, édesapám gyűjtötte Háromszék vármegye minden értékét: szellemi és tárgyi anyagokat. Édesapám már kisgyerekkorunkban magával vitt bennünket, hogy ismerjük meg a falut, annak múltját, történelmi emlékeit. Számunkra nem volt más út, de nem is kerestünk mást, édesapámat példaképnek tekintettük, figyeltük, hogy mindig érdeklődik, az idős embereket faggatja, jegyzetfüzete mindig nála van és mindig mindent papírra vet. Ennek a tevékenységnek mindhárom fia részese volt, mi az ikrek (Pál és József) és öcsénk, Lajos. Amikor édesapánk már nem bírta erővel a gyűjtőmunkát, feladatokat adott nekünk, behordtuk a tárgyakat Felső-Háromszék távolabbi településeiről, a megmentett értékeknek aztán együtt örvendeztünk. Fiatalos hévvel mindig felfedeztünk valamit, és édesapánk akkor is megdicsért, ha annak nem volt értéke. Örült, hogy lesz, aki folytassa, amit megkezdett, egyértelművé tette számunkra, hogy az örökséget nekünk kell majd tovább gondoznunk és gyarapítanunk. Nem csalódott, mert látta, hogy minket ez érdekel. Most mi is a feladatunknak tartjuk, hogy a fiatalokban felébresszük az érdeklődést az itt élő székely magyarság múltja iránt. Minket is erre tanítottak a szüleink, a mi gyerekeinket pedig beleneveltük ebbe, hogy folytatják a munkánk.
– Haszmann József: Én sem maradtam ki semmiből. Ha újra kellene kezdeni az életet, akkor sem tennék másként semmit. Mi nem tértünk le arról az útról, amit számunkra édesapánk kijelölt. Ma is itt vagyunk a múzeumban reggeltől estig. Hiszek benne, hogy amit gyerekként a családban, a környezetünkben látunk, azt visszük tovább. Nekünk szerencsénk volt, hogy ebbe a családba születtünk, rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Emlékszem, hogy kisfiúk voltunk, nagy tél zúdult Háromszékre, az itthon telelő énekesmadarak megdermedtek, mi hajnalban pedig összegyűjtöttük és behordtuk őket a nagy ebédlőszobába, ahol fénylett a szép Lüszter-lámpa. A melegben a madarak feléledtek, nekirepültek a lámpának és a gömbjét összetörték. A szüleink nem haragudtak, megértették, hogy a madarak fontosabbak, mint az értékes lámpa.
– Mikor fogalmazódott meg, hogy a gyűjteményből múzeum legyen?
– H. P.: Édesapánk mindig arra vágyott, hogy ha jobb idők lesznek, hivatalosan is megnyissa kapuit egy múzeum, az összegyűjtött értékeket mindenki számára hozzáférhetővé tegyék. Többször majdnem sikerült is megvalósítania a tervét, például a gyerekkori gyűjteményét berendezte Tamásfalván egy padláson, azonban a sütőház kigyulladt és minden odaveszett. Később a zabolai tanítói állomáshelyén is arra törekedett, hogy egy kisebb néprajzi gyűjteményt megmutasson, de az álma mindig egy nagy intézmény, egy valódi múzeum megteremtése volt. Az 1945-1947-es rendszerváltozás, a népi hatalom berendezkedésének időszaka, a diktatúra nehéz évtizedei ennek nem kedveztek. A lázas hetvenes évek elején azonban a Nyugat nyomására a nemzeti kisebbségek engedményeket kaptak, emlékházak jöttek létre, szobrot állítottak a nagy elődöknek, történelmi emlékhelyeket jelöltek meg.
Akkor alakult meg a kisbaconi Benedek Elek-emlékház, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, majd 1973-ban ránk került a sor, és megnyitotta kapuit a csernátoni múzeum. Még korábban, Király Károly engedélyével sikerült megszerezni a Damokos-kúriát, amely akkor ebek harmincadjára került, épületeiben disznóhizlalda, gabonaraktár működött. 1968-tól már elkezdtük a telket rendbe tenni, és 1973. január 24-25-én megnyitottuk a múzeumot. Ezzel egy időben jött létre a Csernátoni Népfőiskola és a Bod Péter Közművelődési Egyesület. Édesapánk már rég mondta, hogy élő múzeumot kell létrehozni, a népfőiskola éppen ezt a szerepét erősíti, hozzáférhetővé teszi az itt felhalmozott anyagot és tudást sok száz fiatal számára. Idén is több mint hétszázan ismerkedtek a múzeumi anyaggal, tanulták a hagyományos mesterségeket. A múzeum és a népfőiskola úgy él itt együtt, mint két jó testvér. Édesapánk terveit részben vele együtt valósítottuk meg, majd később gyarapítottuk és kiteljesítettük. Azon az úton lépegetünk ma is, ahogy azt nekünk hátrahagyta.
– Milyen fogadtatása volt évtizedekkel ezelőtt a múzeumnak?
– H. J.: A csernátoni emberek nagy része a múzeum fogalmával sem volt akkor tisztában, azt hitték, hogy valami mozi lesz, mert Csernátonban muzinak mondták a mozit. Jöttek a nénik, azt hitték, filmet vetítenek. Aztán mégsem csalódtak, hogy nem filmet látnak, mert azokat a tárgyakat látták viszont, amelyek között az életüket leélték. Ettől megjött az adakozókedvük, ők is behozták féltett értékeiket, amelyeket később számon tartottak, és eljöttek az unokájukkal, neki is megmutatták. Látták, hogy itt jó helyen van, megőrizzük, ezért a régi dolgokat nem dobták el, nem égették el a kemencében, hanem inkább behozták a múzeumba.
– Milyen értékeket sorakoztatott fel az alapkiállítás?
– H. P.: A Damokos udvarház öt termét rendeztük be, egyikben a helytörténeti anyagok voltak, aztán Csernáton és vidéke épített örökségének tárgyi emlékei és fényképei. Csernáton nagy szülötteinek is emléket állítottunk. A vidéken sok fazekas dolgozott, a közelebbiek a csernátoni agyagot használták, bemutattuk a fazekastermékeket, a híres háromszéki csempéket, aztán a székely festett bútorokat, a falu népviseletét. Akkor még a ládákból előkerültek a régi rokolyák, vizitkák, székely ruhák, melléje a korabeli fényképek, a fonás-szövés emlékanyaga. A hetvenes években sikerült belakni a nagy udvart, hogy szabadtéri múzeummá, skanzenné nője ki magát a közgyűjtemény. Behordtuk a vidék népi épített örökségének legszebb példányait, Felsőcsernátonból az 1836-ban épített vízimalmot, a veszélyeztetett állapotban levő székelykapukat, bélafalvi, vargyasi, előpataki, albisi házat, gazdasági épületeket, a méhészkedés tárgyi emlékeit, a fejfás temetőt. A látogató a közel háromhektáros udvar minden szegletében talál valami értéket.
– És miként alakultak ki a múzeum különböző gyűjteményei?
– H. P.: Édesapánk szólt: eljött az idő, hogy a régi mezőgazdasági gépeket összegyűjtsük. Az erőszakos kollektivizálással behordták ezeket a termelőszövetkezetekbe, tudtuk, hogy ott előbb-utóbb megsemmisülnek. Akkor sikerült megalapozni a régi mezőgazdasági és szerszámgépgyűjteményünket, ami Erdélyben a legnagyobb. Aztán megfogalmazódott, hogy veszendőben a festett bútor, össze kell gyűjteni, különben a lelketlen kufárok széthordják a nagyvilágba. A mi gyűjtőterületünk a kisebb néprajzi egység, Felső-Háromszék volt, de ide is minden vidékről került festett bútor az ide házasodott lányok révén. A csernátoni ember Brassóba is leszekerezett egy ládáért. A felső-háromszéki festettbútor-központok, Csernáton, Gelence, Kézdivásárhely ontották a gyönyörű darabokat. Szerencsére zárt vidék volt, így korábban nem hordták szét ezeket, így a régi padlásokon még 17. századi darabokra is bukkantunk. Emlékszem, egy kúria padlásán találtunk egy levelesládát, vittük a múzeumba, közben esett az eső, és ahogy a víz lemosta a porréteget, feltűnt rajta az évszám: 1687. Hazáig vert az eső, de nem bántuk, úgy örültünk.
– Hogy sikerült megtartani a gyűjteményt a diktatúra éveiben?
– H. P.: Mindig rettegtünk, figyeltünk, mit kell elrejteni, minek nem jött még el az ideje, hogy megmutassuk. Tőlünk soha nem tudtak semmit elvinni, és ez elsősorban édesapánk jó népi diplomáciai érzékének volt köszönhető, amit mi is megtanultunk. Persze jöttek hozzánk is, hogy nyílik Bukarestben valamilyen múzeum, kellene egy eke. Megígértük, adunk mi hármat is, végül azonban egyet se vittek el. Máshol, ha valaki nagyon ellenkezett, csak azért is elvitték. Mi már előre felkészültünk, hogy mit fogunk mondani, ha jönnek. Nem azt ajánlottuk, amit féltve őriztünk, hanem azt, amiből legalább ezer, százezer volt. Még a kérdés el sem hangzott, mi már tudtuk a választ.
– Hogyan indult be a népfőiskola?
– H. J.: Édesapám faragókört vezetett az iskolában, és rajzolni is tanította a diákjait. Először a pásztorfaragást tanultuk meg bicskával, aztán a bonyolultabb faragásokat is. Akik akkor tőle tanultak, ma is szívesen veszik a kezükbe a vésőt és a bicskát. Aztán láttuk, hogy elfogynak a kopjafák a temetőből, bejött az új módi, a rekamiésírok, akkor kezdtünk a rokonoknak, ismerősöknek fejfákat faragni. Amikor látták, hogy a jómódúak kopjafát faragtatnak, a többiek sem akartak lemaradni, így visszaloptuk a kopjafát, és ma már újra fejfás temető van Csernátonban. Ugyanez történt a székelykapukkal is. Ma már csak Csernátonban negyven-ötven ember tud székelykaput faragni. Így indult be a népfőiskola, amit most én vezetek. Sok az érdeklődő. Jönnek Budapestről is, a lány bútort fest, a fiú fát vagy követ farag, kovácsol. Mondom mindenkinek: akkor is megéri, ha csak a saját környezetüket díszítik, de sokan, akik itt tanulták a mesterséget, évekig visszajártak, és most ebből tartják el a családot.
– Egész életüket feltették a múzeum gyarapítására, gondozására. Hogyan telik egy napjuk?
– H. J.: Reggel korán kelünk, sötétedésig itt vagyunk, egész nap felügyeljük a múzeumot. Két komondorral önkéntesen az éjjeliőr feladatát is ellátom. Itt élünk, ezért számunkra ez nem nehézség. Hétfőn és ünnepnapokon is nyitva tartunk, a kapu soha nincs bezárva. A falu is a magáénak tudja, büszkélkednek vele, elhozzák a rokonaikat.
– H. P.: Több mint negyven éve dolgozunk a Székely Nemzeti Múzeum csernátoni Haszmann Pál részlegén. Először mi, a három testvér és családjaink, majd a következő nemzedékek, ma már az unokák is itt vannak. Vigyázzuk a lépéseiket, mint ahogy édesapánk tette. A négy évtized alatt szabadságot sem vettünk ki soha. Nekünk ez a szabadság, hogy itt dolgozhatunk.
– És miként látják sok évtized távlatából a múzeum jövőjét? Tartanak attól, hogy költöznie kell, miután a kúriát visszakapta a Damokos család?
–H. P.: Ma is gyarapodik a múzeum. Régen ingyen kaptuk a tárgyakat, vagy megváltottuk, faragtunk valamit cserébe. A cserekereskedelem ma is működik, ellenkező esetben gyűjtjük a pénzt, és vásárolunk. Ha lenne 50 ezer lejem, épületestül elhoznám a gyönyörű pávai kovácsműhelyt, amelyik teljes épségben megőrződött szerszámaival együtt. Soha nem csüggedünk, ha nagyon nekünk rendelte a fennvaló, valamiképpen mindig hazakerül.
Valamennyi, hozzánk került tárgynak megvan a története. Például öt órát vártam a rétyi keresztútnál, hogy elmenjenek a rendőrök, mert túl súlyos gépet szállítottam a személygépkocsival. Máskor megegyeztünk a tulajdonossal egy darabról, de másnap jött a felesége, majd a testvére, hogy meggondolták a dolgot, és őket is meg kellett győzni. A múzeum gyűjteményét nem veszélyezteti semmi, a kúria tulajdonjoga a Damokos családé, jogosan kapták vissza, hiszen elrabolták tőlük. Mi megmentettük az enyészettől. Jó viszonyban vagyunk velük, gyakran hazajönnek, a fenntartó intézmény újra meghosszabbította a bérleti szerződést velük. Haszmann József, Haszmann Pál
Az 1942. augusztus 12-én Alsócsernátonban született ikertestvérek, Haszmann József István és Haszmann Pál Péter irányítja az édesapjuk, Haszmann Pál által 1973-ban alapított csernátoni szabadtéri néprajzi közgyűjteményt. Az alapítóról elnevezett Haszmann Pál Múzeumban kifejtett tevékenységük sokrétű: régi házakat bontanak le és költöztetnek a múzeum udvarára, mezőgazdasági eszközöket, gépeket gyűjtenek és konzerválnak, székely kapukat, kopjafákat faragnak. Vezetik a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesületet, illetve a múzeum kertjében működő Népfőiskolát. Számos oktató-nevelő kisnyomtatványt, képeslapot adtak ki, népi mesterségeket oktató táborokat szerveznek. A magyarság kultúrájáért végzett munkájuk elismeréseként idén megkapták a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány által létrehozott Nemzetért díjat.
Krónika (Kolozsvár)

Gyárfás Győző halálának 100. évfordulójára (1855. március 24.–1912. szeptember 22.)
A XIX. század vége, illetve a századforduló Háromszék vármegyének és településeinek urbanisztikai fejlődése szempontjából kulcsfontosságú. Ennek az időszaknak ma már kevésbé ismert, de igencsak meghatározó egyénisége a lécfalvi Gyárfás Győző királyi mérnök. Igazi reneszánsz személyiség: rajzol, utakat, hidakat, épületeket tervez, és felügyeli a kivitelezési munkálatokat, szenvedélyesen gyűjt kőzeteket, néprajzi tárgyakat, szerkeszt és publikál. Kivételes munkabírása, mélyreható szaktudása révén sokrétű feladatait rendkívüli precizitással hajtja végre.
1855. március 24-én született Sepsiszentgyörgyön Gyárfás Lajos 1848-as honvéd hadnagy, később Sepsiszentgyörgy városának főjegyzője és Szilágyi Zsuzsanna gyermekeként. Az önkényuralom éveiben világra jött gyermeket Gyárfás Victorként jegyezték be a sepsiszentgyörgyi református egyház anyakönyvébe. Erdély legjobb iskoláiban pallérozhatta tudását: középiskolai tanulmányait a nagyszebeni ágostai evangélikusok elismert, hírneves gimnáziumában végezte, majd a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett. Az iskolákhoz vezető hosszú szekérutak során folyamatosan készít rajzokat az erdélyi tájról, a szász erődtemplomokról, épületekről. A sikeres érettségi vizsga után mégsem művészi pályát választ, hanem a budapesti Műszaki Egyetemen tanul tovább, ahol rajztudásának is nagy hasznát veszi. Az építőmérnökként végző Gyárfás Győző több tanulmányutat is tesz német területeken, illetve Olaszországban. A nyugati világ urbanisztikai megoldásaival felvértezve tér haza, célja szűkebb hazájába visszakerülni és kamatoztatni a külföldön látottakat. Meggyőződése, és egész életét ennek szenteli, hogy Erdély út- és vasúthálózatának, valamint egyéb infrastruktúrájának kiépítése után hazai és külföldi utazók, kirándulók számára ideális turisztikai célpont lesz. 1888 márciusában a budapesti Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium kinevezi Háromszék vármegye királyi államépítészeti hivatalának főnökévé. A hivatal a közel húsz évig tartó irányítása alatt egyre nagyobb tekintélyt szerez, lelkiismeretes, pontos munkával eléri, hogy egyre több elöljáró kéri ki a véleményét, tervezési megbízásokat kap – legyen szó útról, hídról, épületről vagy emlékműről –, és a kivitelezési munkáknál felügyeletre kap felkérést. Ilyen a Brassó–Ojtoz közút kiépítése – az Ojtozi-szoros tájait kiváló kirándulócélpontnak tekinti a Rákóczi-várral, ugyanakkor fontos kereskedelmi út is –, a nyén–bodzakrasznai átkelő, a mikóújfalu–baconi közút kiépítése a Hatodon keresztül, és ő tervezi a Sugásfürdőre vezető utat is. Mint királyi főmérnök szigorúan követi az építkezésekre vonatkozó tűzvédelmi előírásokat: cserépfedésű borítást kér, megköveteli az épületek közti távolságok betartását, a városokban pedig ragaszkodik a téglafalazathoz az új épületek esetében. Elismert építészként több tervet is készít felkérésre vagy pályázatra, ilyen többek közt a lisznyói községház megtervezése, de nemrég a Székely Nemzeti Múzeumban előkerült egy Gyárfás Győző királyi mérnök és Székely Károly építőmester nevével jelzett terv is a múzeum épületének tervezésére vonatkozóan. Mindeközben szakít időt a publikációkra is: megérti, hogy a folyóiratok nagyszerű lehetőséget jelentenek Erdély természeti, építészeti tájainak népszerűsítésére. Többször közöl a Székely Nemzetben. Írásai valóságos turisztikai élménybeszámolók, melyekhez előszeretettel csatol saját készítésű rajzokat. Tájrajzai mellett szívesen készít portrékat is: a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum őrzi az általa készített, mai napig egyetlen, hitelesnek tartott Gábor Áron-arcképet. 1900-ban Bay István városi mérnök lemondása után a sepsiszentgyörgyi városi tanács felkéri, hogy napidíj ellenében, hivatali óráin kívül ellássa a városi urbanisztikai teendőket is. Az 1907. esztendő fordulópont Gyárfás életében. A kedvezőtlen politikai fordulatok következtében áthelyezik a szeretett Háromszékről az udvarhelyi állami építészeti hivatalhoz. Gyárfás ezt visszautasítja. Visszavonulni készül, amikor a budapesti Kereskedelemügyi Minisztérium amellett dönt, hogy szaktudásának elismeréseként Budapesten Erdélyért felelős munkakörben folytathatja munkáját. Ebben a minőségben fog neki a Békási-szoros közútjának kiépítéséhez, amelyet szintén Erdély fontos vendégforgalmi vonzerejeként tart számon, és szeretné a tömegek számára is elérhetőbbé tenni. Éppen innen tért vissza Budapestre, amikor 1912 szeptemberében, 57 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Gyárfás Győző mindenre kiterjedő, sokrétű munkássága révén olyan előremutató urbanisztikai, infrastrukturális fejlődésvonalat szabott meg, amelyre mind a mai napig
Magyarósi Imola
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tamás Sándor: Codrin Munteanu hergeli a székelyeket
Nem adott igazat a közigazgatási bíróság Codrin Munteanunak, Kovászna megye prefektusának a megyezászló ügyében. A prefektus eltöröltette volna a megyezászlóra vonatkozó, négy évvel ezelőtt elfogadott megyei tanácsi határozatot azzal érvelve, hogy a közigazgatási törvényben nem létezik szabályzás arra vonatkozóan, hogy egy megyének lehet hivatalos zászlaja, tehát ez tilos. Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke megkeresésünkre elmondta, a megyei tanács javára döntő bíró öt oldalas indoklásában többek között azt írta, hogy amennyiben az önkormányzat szervezési és működési szabályzatába belefoglalta a megyezászlót, akkor ennek létezése és használata nem törvénytelen. Tamás Sándor elmondta, a prefektus jogértelmezése szerint ami nem megengedett, az tilos. A megyeitanács-elnök elmondta, ezt a fajta jogelméletet a két világháború közötti Romániában vallották, azonban azóta nemcsak a nagyvilágban, hanem még Romániában is változott a felfogás, éspedig a jelenlegi jogértelmezés szerint ami nem tilos, az megengedett. A tanácselnök ugyanakkor elismerte, a prefektus és a megyei önkormányzat között nem jogi, sokkal inkább politikai jellegű a nézeteltérés. "Noha a kormány tartózkodik attól, hogy etnikai konfliktusokat szítson, Codrin Munteanu beiktatásának pillanatától fogva azzal foglalatoskodik, hogy hergelje a székelyeket. Teszi ezt ahelyett, hogy fejlesztésekben, projektekben gondolkodjon, miközben egy rajzszeget sem hozott a megyébe" - vélekedett Tamás Sándor. Elmondta, erről tanúskodik az a tény is, hogy már hivatalának elfoglalása pillanatában egy négy évvel ezelőtt elfogadott megyei tanácsi határozatot támadott meg a közigazgatási bíróságon. A megyezászló elleni fellépése nem az egyedüli konfliktust szító intézkedése: a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum illetve a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház elnevezését is megtámadta a közigazgatási bíróságon, újabban az uzoni községházára kifüggesztett székely zászló ellen lépett fel. Tamás Sándor elmondta, tudomása van arról, hogy a prefektus fellebbezett a közigazgatási bíróság döntése ellen, azonban még nem tudni, hogy mikor lesz az ügy következő tárgyalása. (hírszerk.)
Transindex.ro

Szimpátiatüntetés a székely zászlóért Sepsiszentgyörgyön
Megelégelte Kovászna megye kormánybiztosának, Codrin Munteanunak székely ellenes ténykedéseit az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete, ezért szimpátiatüntetést szerveznek csütörtökön, délután 4 órától a prefektúra előtt.
Hétfő délelőtt Tamás Sándor, az RMDSZ területi elnöke és Antal Árpád András, városi RMDSZ elnök a prefektúrával átellenben helyeztek ki egy nagy átmérőjű, figyelemfelhívó táblát, amelyen az áll, hogy Terra Siculorum (Székelyföld). A két vezető a sajtó érdeklődésére elmondta, hogy tudtára szeretnék adni azoknak, akik megtagadják Székelyföld létezését, hogy az márpedig van, igenis „Székelyföld létezik, ugyanúgy, ahogy különböző kormányhatározatokban létezik Hátszeg országa, Szilágyság országa, Almásvidék, vagy akár Bukovina is.”
„Kinevezése óta a prefektus úr folyamatosan ellenünk dolgozik. Azt tapasztaljuk, hogy direkt hergeli a székelyeket. Megtámadta Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Ház, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum magyar elnevezését. A közigazgatási bírósághoz fordult Kovászna város és Kovászna megye zászlóját elfogadó több éves határozatokkal kapcsolatban.
Mindezt teszi olyan körülmények között, hogy ebben az országban több megyének, városnak, sőt községnek van címeres zászlója, viszont ő úgy gondolja, hogy nekünk nem lehet. Ezek mellett támadja azt a sepsiszentgyörgyi önkormányzati határozatot is, amely kötelezővé teszi a hirdetőtáblákon a magyar nyelv használatát. Legutóbb a községek bejáratánál kihelyezett magyar nyelvű Isten hozott táblákba kötött bele. Folyamatosan olyan kérdéseket, olyan érzelmi, nemzeti identitásunkhoz kapcsolódó határozatokat támad meg, amelyekre büszkék vagyunk”- vázolta fel Tamás Sándor, az RMDSZ területi elnöke.
Ugyancsak elégedetlenségének adott hangok Antal Árpád, városvezető, aki egy régi közmondással példázta a mai állapotot „aki szelet vet, vihart arat”, mely szerint az, hogy Codrin Munteanu állandóan feszíti a húrt nem vezet jóra, a közösség javára.
„Nem szeretnénk összeveszni senkivel, hergelődni a románokkal, sem értelmetlen vitákba belemenni, azonban az, hogy a székely zászlót egy futballklub zászlójához, máskor pedig autómárkához hasonlította a prefektus, az kiütötte a biztosítékot. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy olyan akciót szervezünk, mely alkalommal be tudjuk bizonyítani, hogy igenis ragaszkodunk a szimbólumainkhoz, és akkor lesz itt társadalmi béke a megyében, ha tiszteljük egymást és tiszteljük egymás szimbólumait”- mondta el a polgármester, az RMDSZ Sepsiszentgyörgyi Szervezetének vezetője.
A polgármester elmondta a szimpátiatüntetésre csütörtökön, délután 4 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön, a prefektúra előtti téren. Felkérnek minden háromszékit, minden székely embert, hogy vegyen részt a megmozduláson, amelyen székely zászlókkal kívánnak felvonulni. Ez által fejezve ki ragaszkodásukat, a székely szimbólumok használata iránt. A polgármester befejezésként hozzátette, az első ötszáz érkező ajándékba kap egy székely zászlót, azzal a kéréssel, hogy vigye haza és tűzze ki bátran a tömbház ablakába vagy a házára.
Erdély.ma

Eltüntetnék a kézdivásárhelyi múzeum magyar nevét
A kézdivásárhelyi múzeum magyar elnevezése ellen döntött a közigazgatási bíróság. Ez részben helyt adott Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum elnevezésére vonatkozó feljelentésének.
A közigazgatási bíróság október végén, alapfokon azt a döntést hozta, hogy Kovászna Megye Tanácsa az intézménynév magyar részét kell törölje. Februárban a fenntartó háromszéki önkormányzat a kézdivásárhelyi múzeumot annak alapítójáról nevezte el. A tanácshatározat szerint az intézmény neve „Muzeul de Istorie a Breslelor Incze László – Incze László Céhtörténeti Múzeum”. A közigazgatási bíróság alapfokú döntése szerint a névből, az Incze László Céhtörténeti Múzeum részt törölni kell, az alapító neve a román szóösszetételben maradhat. Amint arról beszámoltunk, Codrin Munteanu prefektus úgy fogalmazott, a hivatalos név csak román lehet, ezért megtámadta a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház elnevezését is.
Tamás Sándor háromszéki tanácselnök korábban kifejtette: az elnevezés éppen a kétnyelvűség szellemében született, és hangsúlyozta, reméli, a bírósági döntés tárgyilagos lesz, nem születik olyan ítélet, mely a hazai igazságszolgáltatás kettős mércéjének lenne a bizonyítéka. Kovács Blanka, Sláger Rádió
Erdély.ma

A székely zászlóért tüntettek Sepsiszentgyörgyön
A prefektúra, vagyis a kormány képviselőjének otthont adó hivatal előtti akciót Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere hirdette meg.
A szervezők szerint 3-4 ezer résztvevője volt a tüntetésnek, a Mediafax román hírügynökség 2 ezer emberről ír, a prefektúra szerint viszont 800-an voltak ott a megmozduláson. A résztvevők az ellen kívántak tiltakozni, hogy Codrin Munteanu prefektus május óta módszeresen támadja a magyar szimbólumokat, egyebek között a székely zászlót.
A rendezvényen a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) képviselő Tamás Sándor szólalt fel, aki egyebek között üdvözölte, hogy a többi magyar párt is csatlakozott a tüntetéshez. A megyei önkormányzati vezető petíciót adott át a prefektusi hivatalnak, amelyben felszólította Codrin Munteanut, kérjen bocsánatot a székelyektől, ellenkező esetben újabb tüntetések lesznek.
Az RMDSZ, de a Székely Nemzeti Tanács is sérelmezte korábban, hogy a prefektus feljelentette a közigazgatási bíróságon Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterét, amiért a községházára kitűzte a székely zászlót.
A keresetben a prefektus amellett érvelt, hogy Székelyföld nem alkotmányos entitás, így zászlajának kitűzése illegális.
A rendezvény egyetlen felszólalója Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Háromszéki elnöke volt:
„Aki szelet vet, vihart arat – tartja a népi bölcsesség. A prefektus hergeli a székelyeket, hiszen az elmúlt hetekben, hónapokban úgy szórta a törvényszéki feljelentéseket, mint aki szándékosan vihart akar aratni. El akarja törülni a Kónya Ádám Művelődési Ház nevét. Mindannyian ismertük és tiszteltük a tanár urat. Meg tudja mondani valaki, mi az, ami nem tetszik a prefektusnak? Megtámadta az Incze László Céhtörténeti Múzeum nevét. Mindannyian ismertük és tiszteltük a múzeum-alapítót. Meg tudja mondani valaki, mi az, ami nem tetszik a prefektusnak?
Nézzék meg, ma tettük fel Kovászna Megye Tanácsának épületére – a hivatalos feliratok mellé -, hogy: Megyeháza. Várom, mikor érkezik a törvényszéki idézés...
A prefektus centivel méri, hogy a bodoki sportcsarnokon a magyar vagy a román felírat a nagyobb. Képzeljék el: még az erdei utakat jelző táblákra is kiterjedt árgus figyelme. Újabban azt is vadássza, hogy az Isten hozta köszöntés eltűnjön településeink bejáratairól. Mondják meg nekem, mégis mit kellene felírni egy száz százalék magyar lakosú település bejáratánál?
Megtámadta Háromszék vármegye címeres zászlóját. A címerünkben látható elemek több mint 600 éve a székelyeket jelképezik. Addig, amíg polgármestereink dolgoznak, minket hátulról támad a prefektus. Nézzék meg Sepsiszentgyörgy, vagy Kovászna városa mekkorát fejlődött. Antal Árpád polgármester úrnak és Lőrincz Zsigmond polgármester úrnak köszönhető mindez. Velük szemben itt van a prefektus, aki még egy gyufásdobozt sem hozott ezekbe a városokba, ebbe a megyébe.
Amikor felvonnak egy zászlót, az számunkra két dolgot jelenthet. Vagy azt jelenti, hogy sikerrel ért véget egy küzdelem, vagy azt, hogy éppen most kezdődik el. Ahogy körülnézünk, láthatjuk, hogy mindenki, aki itt van, tudja, de legalábbis a lelke mélyén érzi, azért hoztunk ma ennyi zászlót, mert most egy új küzdelem kezdődik. Az a célunk, hogy megváltozzon ebben az országban a szemlélet.
Az a célunk, hogy a Parlamentben olyan törvényeket hozzanak, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar legyen hivatalos nyelv a Székelyföldön.”
A jelenlévők közt 500 székely zászlót is kiosztottak – ezzel a gesztussal is jelezve, hogy Székelyföld igenis reális. Bár a prefektus nem mutatkozott a rendezvényen, a petíciót, amelyen a következő szöveg áll: „Felkérjük Codrin Munteanu prefektus urat, hogy kérjen bocsánatot a székely néptől” a kormányhivatalnál iktatták.
Tamás Sándor a szimpátiatüntetés végén közölte: „Amennyiben a bocsánatkérés nem történik meg, újabb tiltakozást szervezünk, amelyre elvárunk minden jó szándékú székely-magyar embert. A következő alkalommal mindenki hozzon magával még két embert, és mi a mai 500 zászló mellé, újabb 500-at biztosítunk.”
Erdély.ma

Románosítanák a kézdivásárhelyi Incze László múzeumot
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum magyar elnevezése ellen döntött alapfokon október 26-án a 2012/119/1632-es számú perirat kapcsán a megyei törvényszék közigazgatási részlege. Részben helyt adtak a Codrin Munteanu prefektus által a múzeum elnevezésére vonatkozó, ez év június 7-én iktatott beadványnak, melyben a kormánymegbízott a magyar elnevezés ellen emelt kifogást. Ez év februárjában alapítójáról, Incze Lászlóról nevezte el a háromszéki önkormányzat a kézdivásárhelyi múzeumot. A megyei tanács határozata szerint az intézmény neve: Muzeul de Istorie a Breslelor Incze László – Incze László Céhtörténeti Múzeum. A közigazgatási bíróság alapfokú döntése szerint a névből az Incze László Céhtörténeti Múzeum részt törölni kell, az alapító neve csak a román szóösszetételben maradhat meg. A prefektus érvelése szerint a hivatalos név csak román nyelvű lehet, ezért a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház elnevezését is megtámadta a közigazgatási bíróságon, de abban az esetben még nem született döntés. A megyei tanács megfellebbezi az alapfokú döntést.
Iochom István
Háromszék
Erdély.ma

Munteanu prefektus leváltását kéri az RMDSZ
Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus leváltását kéri az új kormánytól az RMDSZ háromszéki szervezete. Tamás Sándor, a szövetség Kovászna megyei elnöke tegnap sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy zaklatják a brassói céget, amelyik a háromszéki RMDSZ-nek bérbe adta a reklámpannót, amelyre kitették a SIC feliratú táblát. A háromszéki RMDSZ elnöke arról is beszámolt, hogy Munteanu május és október között 18 bírósági eljárást kezdeményezett a megyei, illetve a helyi önkormányzatok ellen, a székely szimbólumok vagy a magyar nyelvhasználat miatt.
Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus leváltását kéri a választások után alakuló új kormánytól az RMDSZ háromszéki szervezete. Tamás Sándor, a szövetség Kovászna megyei elnöke (képünkön) tegnap sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy zaklatják a brassói céget, amelyik a háromszéki RMDSZ-nek bérbe adta a reklámpannót, amelyre kitették a SIC feliratú táblát. „Codrin Munteanu prefektus számon kérte a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól, hogy milyen jogi alapon tették ki a táblát, és amikor nem talált fogódzót annak eltávolítására, a brassói cég ügyvezetőjét próbálta rávenni arra, hogy bontsa fel az erre vonatkozó szerződést. Később a cégtől a Brassó megyei pénzügyi hatóság is  számon kérte az RMDSZ-szel kötött szerződéseket” – számolt be Tamás Sándor, aki értesítette a belügyminisztert az esetről, és így sikerült leállítani a további zaklatást.
Elkészült a „bűnlajstrom”
A háromszéki RMDSZ elnöke elmondta, Codrin Munteanu május és október között összesen 18 bírósági eljárást kezdeményezett a megyei, illetve a helyi önkormányzatok ellen a székely szimbólumok vagy a magyar nyelvhasználat miatt. Többek között megtámadta a Kovászna megye és Kovászna város zászlóját, valamint a Sepsiszentgyörgy sajátos jelképeit elfogadó határozatot, a Kónya Ádám Művelődési Ház, az Incze László Céhtörténeti Múzeum és a Kovászna megyei agrárkamara elnevezésekre vonatkozó döntéseket, feljelentést tett a városháza és községháza feliratok miatt.
A bírósághoz fordult az uzoni polgármesteri hivatal homlokzatára kitűzött székely zászló ügyében, ahogy azért is, mert Bodokon az erdei utakat jelölő táblán elsőként a magyar felirat szerepel. Tamás Sándor elmondta, a bírósági eljárások különböző stádiumban vannak, például a megyezászló esetében alapfokon elutasították a prefektúra keresetét.
Címertudomány vs. politika
Codrin Munteanu a fellebbezésben azt írta, elejét kell venni annak, hogy a helyi önkormányzatok vezetői „határtalan képzelőerejüket kibontakoztatva” esetleg a település kabalaállatát is törvényesítsék. De többek között azt is felrója a magyar elöljáróknak, hogy Kovászna megye zászlója éppen olyan, mint a székely zászló, míg a megye címere nem tartalmaz a románságra utaló elemeket.
„A címertudományt nem lehet összekeverni a napi politikával” – szögezte le Tamás Sándor, emlékeztetve, hogy Kovászna megye kormányhatározattal elfogadott címere a 16. században gyökerezik, de 1928-ban a királyi Románia is törvénybe iktatta azt, sőt a kommunista időkben is ugyanezek voltak az elemei.
„Követeljük az új kormánytól a prefektus leváltását, meggyőződésünk, hogy a román nacionalisták, a régi rendszerből örökölt spiclik érdekeit szolgálja, hiszen korábban a magyarellenességéről híres Hargita és Kovászna Megyei Románok Civil Fórumának titkára volt” – jelentette ki Tamás Sándor. Amint arról beszámoltunk, a háromszéki területi RMDSZ november elején a székely szimbólumok védelmében helyezte ki a Sepsiszentgyörgy főterén, a prefektúra épületével szemben a SIC-táblát, melyen Székelyföld latin neve, a Terra Siculorum szerepel. A prefektus támadásai elleni tiltakozásként zászlós tüntetést is szerveztek a hivatal előtt, melyen több ezren jelentek meg székely zászlóval a kezükben.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)