Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Igazságügyi Minisztérium (Románia)
142 tétel
2011. június 5.
Egy év alatt 200 ezer lakos telefonját hallgatták le
Egy év alatt 200 ezer romániai lakos telefonját hallgatták le – derül ki az Igazságügyi Minisztérium egyik dokumentumából. Ez azt jelenti, hogy a telefontársaságok napi 548 esetben szolgáltattak ki magánjellegű beszélgetéseket, levelezéseket, IP-címeket a román igazságszolgáltatás számára. Az adatok hivatalosak, és az Igazságügyi Minisztérium érveit tartalmazó listán szerepelnek egy olyan javaslat részeként, amellyel a szaktárca szeretné megváltoztatni a jelenlegi Büntető Törvénykönyvet. A dokumentumot elfogadta a parlament, ám még nem lépett hatályba. Az új törvény értelmében az ügyészek nem lesznek többé jogosultak telefonok lehallgatására, ez a jog átszáll a jogbírákra (új intézmény, amelyet ugyanezzel a javaslattal hoznak létre). Paprika Rádió 
Erdély.ma
2011. november 15.
Számok számonkérése
Az ország 2012-es állami költségvetési tervezete értelmében, többek között, növekszik az államelnöki hivatal büdzséje (az idei 28,8 millió lejről 29,6 millió lejre), több pénzből gazdálkodhat majd a Román Hírszerző Szolgálat (971,4 millió lej helyett 986,9 millió lejből), a Külügyi Hírszerző Szolgálat (187,5 millió lej helyett 193,9 millió lejből), az Őrző-védő Szolgálat (129 millió lej helyett 132,3 millió lejből).
Viszont csökken a költségvetése, többek között, a Román Akadémiának (396,4 millió lejről 354,2 millió lejre), az Igazságügyi Minisztériumnak (2,2 milliárd lejről 2,1 milliárd lejre), a Mezőgazdasági Minisztériumnak (15,9 milliárd lejről 14,9 milliárd lejre), az Oktatási Minisztériumnak (8,9 milliárd lejről 8,7 milliárd lejre), a Művelődésügyi Minisztériumnak (795,8 millió lejről 600 millió lejre).
A fentiek szerint több pénzhez jutnak a kémek és más hasonló ügynökök (aminek oka, a klasszikus magyar filmbeli poént hívva segítségül, úgy adható be a tömegeknek, hogy „a nemzetközi helyzet fokozódik”), de kevesebbet kapnak a mezőgazdaságiak (a lakosság jórésze így is túltáplált), a tudósok (káros, ha túlságosan civilizáltak vagyunk), az igazságügyiek (Románia igazi jogálom), az oktatók (veszélyes, ha egy nép túl eszes) és a kultúraterjesztők (a mai kemény világban nincs szükség mimózalelkű polgárokra). Kinek a pap, kinek a papné…
Ö. I. B. 
Szabadság (Kolozsvár)
2012. február 9.
Bemutatta kormányát Mihai Răzvan Ungureanu
Bemutatta kormányát szerda délelőtt Mihai Răzvan Ungureanu. Az RMDSZ miniszterei a helyükön maradtak, Markó Béla továbbra is a miniszterelnök-helyettesi tisztséget tölti be. Az új kabinet programja egyebek között tartalmazza a kormány vállalását a kisebbségi törvény minél sürgősebb elfogadásáról. Az Ungureanu-kormányban a korábbi PDL-s miniszterek egyike sem kapott helyet. Az új kormányról és a kormányprogramról csütörtökön bizalmi szavazással dönt a parlament, miután a miniszterjelölteket szerdán hallgatják meg a szakbizottságokban.
Az új kabinet programja egyebek között tartalmazza a kormány vállalását a kisebbségi törvény minél sürgősebb elfogadására, de külön fejezetet szentel a interetnikus kapcsolatok javítására – nyilatkozta a bejelentést követően Borbély László.
Az RMDSZ egyébként kedd este bejelentette: csak bizonyos feltételekkel hajlandó támogatni az új kabinetet. Kelemen Hunor szövetségi elnök ezen feltételek között említette a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar fakultása helyzetének megoldását, a levéltári törvény illetve a visszaszolgáltatási bizottság helyzetének rendezését valamint az erdélyi autópálya építésének a folytatását is.
Ritli László egészségügyi miniszter szerint ugyanakkor az új kormányprogram tartalmazza az egészségügyi reform folytatásának kötelezettségét is, de nem rendelkezik az egészségügyi törvénycsomag elfogadását.
Az Ungureanu-kormányban egyébként a korábbi PDL-s miniszterek egyike sem kapott helyet.
Az új kormányról és a kormányprogramról csütörtökön 11 órakor bizalmi szavazással dönt a parlament. A képviselőház és a szenátus együttes plenáris ülésen megvitatja az új kabinet névsorát és a kormányprogramot, majd többségi szavazással dönt.
Ha a parlament nem támogatja az új kormányt, az államfő újabb javaslatot tesz. Előrehozott választásokat akkor lehet kiírni, ha a törvényhozás két kormányalakítási kísérletet leszavaz.
Az Ungureanu-kormány összetétele
- Mihai Răzvan Ungureanu – miniszterelnök
- Markó Béla – miniszterelnök helyettes
- Cătălin Predoiu (független) – Igazságügyi Minisztérium
- Leonard Orban (független) – Európai Ügyek Minisztériuma
- Kelemen Hunor (RMDSZ)– Kulturális Minisztérium
- Borbély László (RMDSZ) – Környezetvédelmi Minisztérium
- Ritli László (RMDSZ) – Egészségügyi Minisztérium
- Lucian Bode (PDL) – Gazdasági Minisztérium
- Gabriel Berca (PDL) – Belügyminisztérium
- Cristian Petrescu (PDL) – Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium
- Alexandru Nazare (PDL) – Szállítási Minisztérium
- Stelian Fuia (PDL) – Mezőgazdasági Minisztérium
- Cătălin Baba (PDL) – Oktatási Minisztérium
- Răzvan Mustea (PDL) – Kommunikációs Minisztérium
- Claudia Boghicevici (PDL) – Munkaügyi Minisztérium
- Bogdan Drăgoi (PDL) – Pénzügyminisztérium
- Cristian Diaconescu (UNPR) – Külügyminisztérium
- Gabriel Oprea (UNPR) – Védelmi Minisztérium
Programban a kisebbségi törvény
Az Ungureanu-kormány programja már szerdán nyilvánosságra is került. A program jórészt az előző kabinet programjának elemeiből áll. Miután az RMDSZ még kedden azt a feltételt szabta a kabinet támogatásához, hogy kössenek koalíciós megállapodást, amelyben rögzítik a prioritásokat – különös tekintettel a kisebbségi ügyekre –, a programban szerepel a kisebbségi törvény ügye is.
Eszerint a kormány támogatja a jogszabály mihamarabbi elfogadását, és kiemelt témakörként kezeli az etnikumközi kapcsolatok fejlesztését – közölte Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.
A kormány egyúttal a lakossági jövedelmeket is növelné a gazdasági lehetőségekhez mérten. Ezt vagy közvetlen béremelés, vagy a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentése, valamint a nyugdíjak indexálása révén érnék el. Emellett támogatnák azon cégeket, amelyek hatévesnél fiatalabb gyereket nevelő nőt alkalmaznak, bátorítanák a kismamák részmunkaidős foglalkoztatását, és a hátrányos helyzetű régiókban élők életminőségét is javítanák. A kormány értékesítené a különböző cégekben meglévő kisebbségi részvénycsomagokat is. A kabinet a gazdasági és pénzügyi folyamatok függvényében fenntartja a 2015-ös euróövezeti csatlakozási céldátumot.
A közlekedés terén magán- és állami források bevonásával valósítaná meg a Marosvásárhely-Jászvásár autópályát, és, kifizetné a vasúttársaság adósságait. Mandátuma alatt 200 kilométernyi autósztrádát adna át, újabb 100 kilométeren kezdené el a munkálatokat, magánkézbe adná a CFR áruszállító részlegének több mint felét, illetve a Tarom légitársaság részvényeinek 20 százalékát. Az igazságügy terén folytatnák a korrupció elleni harcot, és visszaszorítanák a bűnözést.
Az egészségügy terén folytatnák a reformokat. Ennek részeként áprilisig felszabadítanák a befagyasztott állásokat, és kísérleti jelleggel bevezetnék a teljesítmény alapú bérezést. Emellett csökkentenék a kórházban töltött időt, és a gyógyszerár-támogatási rendszert is átdolgoznák.
Krónika (Kolozsvár)
2012. június 20.
Feloszlathatják a Magyar Polgári Pártot?
Kovács Péter szerint megszűnés fenyegeti a Magyar Polgári Pártot (MPP), miután az alakulat sem a 2008-as parlamenti, sem az idei helyhatósági választáson nem szerzett 50 ezernél több szavazatot. „Az MPP két egymás utáni választáson (2008. parlamenti, 2012. önkormányzati) nem ért el egyenként 50 000 szavazatot, ezért a párttörvény értelmében az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezi a párt feloszlatását” – vélekedett az RMDSZ főtitkára kedden a Facebook-lon közzétett bejegyzésében, azt is firtatva: a tanácsok megalakulása előtt ez azt jelenti, hogy elvesznek az MPP mandátumai?
politikai alakulatok tevékenységének megszűnéséről a 2003/14-es számú párttörvény 7. fejezete rendelkezik, amely felsorolja azokat az okokat és tényállásokat, amelyek a pártok feloszlatását vonják maguk után. A jogszabály kimondja például, hogy inaktívnak nyilvánítható egy alakulat, ha nem állított jelölteket – önállóan vagy más párttal szövetkezve – két egymást követő parlamenti választáson, legkevesebb 18 választókerületben. Hasonlóképpen törölhető egy párt a politikai alakulatok jegyzékéből, ha két egymást követő megmérettetésen nem szerez országos szinten legkevesebb 50 ezer szavazatot a megyei és helyi tanácsosi, valamint a szenátusi és parlamenti jelöltlistáján. A politikai alakulatok megszűntetését célzó indítványt valamennyi esetben a főügyészség (és nem az igazságügyi minisztérium) kezdeményezi a Bukaresti Törvényszéknél, amely dönteni hivatott az ügyben.
A Krónika kedden a bukaresti főügyészség sajtóirodájához fordult tájékoztatásért annak kapcsán, kezdeményezték-e az MPP felszámolását, az intézménynél beállt egész napos áramszünet miatt azonban Dana Tiţian szóvivő leghamarabb szerdára ígért választ.
Az MPP egyébként a 2008-as helyhatósági választáson teljesítette a törvény által megszabott voksküszöböt: helyi tanácsosi listája 79 238, megyei tanácsi listája pedig 84 620 voksot gyűjtött. A négy évvel ezelőtti parlamenti megmérettetésen nem indult az alakulat, az idei önkormányzati választáson ugyanakkor a fenyő színeiben indult települési képviselőjelöltek összesen 46 071, míg a megyei tanácsosjelöltek 36 671 szavazatot szereztek, miközben a polgármester-jelöltekre leadott 49 884 voks is alulról súrolja az ötvenezres határt. Különben a párttörvény nem szabja meg egyértelműen, hogy a kellő számú szavazat hiánya esetén a főügyészség hivatalból köteles-e elindítani a jogszabály szabta feltételeket nem teljesítő alakulatok felszámolását, vagy feljelentés alapján. Ha hivatalból járna el, akkor ez idén is több tucat „pártocska” megszűnését vonná maga után, mivel a helyhatósági választások végleges eredményeinek tanúsága szerint számos olyan alakulat teljesített jócskán 50 ezer voks alatt, amely a korábbi megmérettetéseken sem szerzett több szavazatot.
Egyébként a pártok működését szabályozó törvény kimondja azt is, hogy a politikai alakulatok kötelesek frissíteni tagjaikat sorjázó listájukat a helyhatósági vagy parlamenti választások előtt, mégpedig az azt megelőző év végéig. Eme rendeletbe kapaszkodva támadta meg idén többek között az RMDSZ, az EMNP és az MPP választási indulását a Bukaresti Törvényszéken Cătălin Stoichiţă, Bukarest 5. kerületének független polgármesterjelöltje, kérve egyúttal az alakulatok feloszlatását; a keresetet azonban a törvényszék arra hivatkozva utasította el, hogy a felperesnek nincs minősége a perben.
Szász Jenő MPP-elnököt egyelőre nem sikerült megszólaltatnunk az ügyben.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 13.
Feljelentők és feljelentettek
Huszonötezren tiltakoztak szeptember elején Sepsiszentgyörgyön a romániai magyar egyházi ingatlanok "visszaállamosítása" ellen. Régi, meghitt ellenségek léptek együtt, egy célért színpadra - ám hogy ez a cél pontosan mi, nem vált világossá. Ahogyan az sem, hogy szabad-e román-magyar ellentétként beállítani az eseményeket.
A tüntetésen, amelyhez hasonló méretűt az erdélyi magyarság 1990, a marosvásárhelyi gyertyás demonstráció óta nem látott, képviseltette magát az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt, felszólalt Kelemen Hunor és Tőkés László is, hogy az erdélyi "történelmi" egyházakról szó se essék. A szónokok az erdélyi magyar közösség és a román állam konfliktusaként, pontosabban a kisebbség újabb állami, többségi vegzatúrájaként állították be a helyi Székely Mikó Kollégium ügyét: jóllehet a kollégiumot nem a román állam "államosítja vissza", hanem magyar magánszemélyek perelték el az Erdélyi Református Egyházkerülettől (ERE). A kárpótlási folyamatot, amely révén az ERE birtokba vehette a helyi magyar kollégiumot, magyar és román tisztségviselők felügyelték, vezették: ők az e folyamat során elkövetett törvénysértésekért - nem jogerősen - letöltendő börtönbüntetést kaptak.
Oda-vissza
A történet majd' másfél évtizede húzódik. A román kormány 1999-ben - az RMDSZ nyomására - sürgősségi rendelettel több egyházi ingatlan visszaszolgáltatásáról döntött. Egy évre rá az akkori kisebbségi miniszter, az RMDSZ-es Eckstein-Kovács Péter újabb hetven ingatlan visszaszolgáltatásáról rendelkezett: ekkor került a református egyház birtokába a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium is.
A romániai magyar érdekvédelmi szervezetek és az egyházak ezt a lépést jelentős győzelemként könyvelték el. Nem kis meglepetést okozott ezek után, hogy két magánember polgári peres eljárásban megtámadta a restitúciós döntést. Benedek Levente és Fejér Zoltán azt állították: az Erdélyi Református Egyházkerület nem kaphatja vissza az ingatlant, mert soha nem is volt a birtokában, ezért nem is léphetett volna fel visszaigénylőként. A lépésre azért szánták el magukat a panaszosok, mert a visszaszolgáltatott ingatlanban található tanári lakásokat megvásárolták. A rendszerváltás után Romániában nagyon sok hasonló ingatlant privatizáltak, általában jóval a piaci ár alatt: a lakások bérlői, használói jelentős kedvezményt kaptak.
Ez a polgári per 2006-ig húzódott: a brassói táblabíróság végül csak annyit állapított meg, hogy - a felperesek beadványával ellentétben - az ERE "perképesen" vesz részt a kollégium ügyében. Arról azonban nem született határozat, hogy kié a vitatott épület. 2007-ben a tulajdonosok újabb, immár büntető feljelentést tettek. Azt kifogásolták, hogy a református egyház tulajdonjogát úgy állapította meg a restitúciós bizottság, hogy azt hitelt érdemlő dokumentumok, például tulajdoni lap, nem bizonyították.
Ebben az eljárásban - miután a nyomozásba bekapcsolódott a Korrupcióellenes Ügyészség is - az elsőfokú ítélet 2012-ben született meg: júniusban a Buzau megyei bíróság (ide helyezték át a pert) a kárpótlási kormánybizottság tagjait okirat-hamisításban és hűtlen kezelésben marasztalta el. Markó Attila államtitkárt (RMDSZ) és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület jogászát három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium jogi tanácsadóját három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. (Összehasonlításként: a volt miniszterelnök, Adrian Nastase súlyos korrupciós ügyei miatt két évet kapott.) Az Erdélyi Református Egyházkerület 1,1 millió lej kártérítést köteles fizetni, és elrendelték a tizenkét éve visszaszolgáltatott épület visszaállamosítását is. A döntés értelmében a kedvezményezett Sepsiszentgyörgy város önkormányzata, ám Antal Árpád polgármester bejelentette: nem tartanak igényt az épületre, mert azt az 1948-as erőszakos államosítás dokumentumai szerint az Erdélyi Református Egyházkerülettől kobozták el, és az ingatlan építtetője is az egyház volt.
A helyzet ennél abszurdabb talán nem is lehetne: magyarok jelentettek fel magyar tisztviselőket és intézményeket azzal a céllal, hogy a román állam váljék kedvezményezetté. A bíróság a sepsiszentgyörgyi magyar többségű önkormányzat javára dönt, amely viszont nem kíván élni a tulajdonjogával.
Kézenfekvő konszenzus
A Mikó-per (és a többi hasonló konfliktus) gyökere abban keresendő, hogy az eredeti - a trianoni döntés, illetve az 1948-as államosítás előtti - jogviszonyok nem állíthatók helyre. Vagy mert a tulajdonviszonyokat nem dokumentálták megfelelő módon, vagy mert a tulajdonosok eltűntek, státuszuk megváltozott. A Székely Mikó Kollégiumot egyházi hozzájárulásból, Mikó Imre gróf magánadományából, Sepsiszentgyörgy város anyagi támogatásából és a helyiek közadakozásából építették. Az adakozás kedvezményezettje valóban nem a református egyház, hanem az "evangéliumi református Mikó Kollégium" volt. Ilyen jogi személy azonban nem létezik, így hivatalosan jogutód sincs. És mivel a pro forma,szigorúan jogi értelemben vett tulajdonost jószerivel képtelenség minden kétséget kizáróan azonosítani, minden képlékennyé válik. A református egyház több dokumentumban is felbukkan, de csak egy 1990-es telekkönyvi kivonat került elő, amelyre utólag vezették fel tulajdonosként - ezért állította azt a vád, hogy a restitúciós bizottság hamisított dokumentum alapján járt el. Egy korábbi telekkönyvi kivonaton több dátum is olvasható: e szerint 1915-ben az ingatlan tulajdonosa a sepsiszentgyörgyi "ev. ref. székely Mikó Kollégium". Erre a felperesek, illetve a vád hivatkozott: a kollégium önálló jogi személyiségű, saját vagyonnal rendelkező intézmény, és nem jogelődje a református egyháznak. Constantin Angelescu román tanügyi miniszter egyik 1928-as rendeletében viszont épp a református egyházat nevezi meg tulajdonosként. A Horthy-korszakban, 1942-ben ismét a Székely Mikó Kollégium került a tulajdonosi lapra... Az eljárásban az is felmerült, hogy a református egyháznak már a 19. század végén sem volt elég pénze a beruházásra, ezért volt szükség összefogásra, és a kollégiumot önerőből sohasem tudta fenntartani; a 70-es években pedig - az ingatlant súlyosan megrongáló földrengés után - önként kérték az államosítást. Más dokumentumok szerint ezt az épületcsoportot is az 1948-as államosításkor veszítette el az egyház.
A kárpótlási bizottságnak arról kellett döntenie, hogy létezik-e az eredeti tulajdonos és ki az, a visszaigényelt tulajdont az állam birtokolta-e, illetve fennállt-e az erőszakos államosítás ténye. A kárpótlásról, illetve az egyházi javak természetbeni visszaszolgáltatásáról 1991 és 2005 között számos jogszabály született. Mígnem 2002-ben, az EU-csatlakozás előtt és miatt a törvényhozó egyszerűsítette a tulajdonlevelek kibocsátását, lehetővé tette, hogy a tulajdonviszonyt tanúk bizonyítsák, és kötelezővé tette az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. Ez a megengedő szellemű, a kártalanítást kiemelt fontosságú kérdésként kezelő jogharmonizáció is hozzájárulhatott a Mikó-vita elfajulásához. A rendelkezésre álló dokumentumok, valamint az erdélyi magyar egyházak és a politikai érdekképviselet közötti konszenzus alapján kézenfekvő volt, hogy a kárpótlási bizottság az Erdélyi Református Egyházkerületet nevezi meg tulajdonosként és a kárpótlás kedvezményezettjeként.
Egyszer volt, hol nem volt
Azt, hogy az eljárást magyarok óvják meg, kevesen sejthették, viszont sokakat háborított fel - Sepsiszentgyörgyön civil mozgalom indult az egyházi vagyon védelme érdekében, idén télen tüntettek is a helyiek. Ráadásul nem a Mikó-kollégiumé az egyetlen ilyen ügy. Hasonló helyzetben van a gyulafehérvári könyvtár, a Batthyaneum, amit 1998-ban kapott vissza a katolikus egyház. Ezt az eljárást 2003-ban támadták meg, mert az alapító püspök, Batthyány Ignác a könyvtárat - aminek legértékesebb darabjait 1914-ben, majd 1940-ben Magyarországra szállították, és amit 1950-ben a román állam államosított - "a katolikus egyházra és Erdélyre" hagyta. Az "és Erdély" kitétel alapján válhatott a román állam "és Erdély" jogutódjává, és a katolikus egyház mellett résztulajdonossá.
Ugyanakkor távolról sem biztos, hogy magyar-román konfrontációt, netán valamiféle román politikai-adminisztratív provokációt kell sejtenünk a háttérben. A sepsiszentgyörgyihez kísértetiesen hasonló konfliktusok keletkeztek a román felekezetek, illetve a román állam és az önkormányzatok között. A 2006-ban lejárt határidőig a romániai egyházak több mint 14 ezer visszaigénylési kérelmet nyújtottak be. Míg a legtöbb hívet magáénak tudó, "államvallásként" nyilvántartott ortodox egyház, de még a katolikus és református is a folyamatban lévő ügyek majdnem felét megoldottként könyvelheti el, addig a görög katolikusok csak javaik ötödét kapták vissza. A kárpótlási folyamat igazi vesztese tehát, legalábbis a fenti adatok alapján, a romániai görög katolikus egyház, és nem az erdélyi magyar egyházak. Az aránytalanság és a sepsiszentgyörgyihez hasonló visszaélések miatt tiltakozott a nagyváradi görög katolikus püspökség; a Bihar megyei Érvasadon tavasszal tettlegességig fajult a két román felekezet tagjai közötti vagyonvita. "Erőszakos és ellenséges" folyamatok indulhatnak el, mindennapossá válhat a megfélemlítés és zsarolás - figyelmeztettek a görög katolikusok.
A büntetőper októberben folytatódik, az viszont már most egyértelmű, hogy a Mikó-ügy több helyi konfliktusnál. Ha a júniusban született ítélet jogerőre emelkedik, akkor a teljes romániai visszaszolgáltatási folyamat leállhat vagy visszájára fordulhat. Sorozatban támadhatják meg a már lezárt restitúciós ügyeket, rendezettnek vélt kártalanítási ügyek indulhatnak újra. A többség az "igazságot", az "igazi tulajdonost", az "eredeti állapotokat" keresi, de egyre nyilvánvalóbbá válik: az egyszer volt jogállapotok nem hozhatók vissza. Az a bizonyos félelem pedig már érezhető az erdélyi magyar közösségben is - kárvallottak és kártalanítók, feljelentők és feljelentettek néznek egymással farkasszemet.
Parászka Boróka, Magyar Narancs (Budapest)
2012. szeptember 26.
Kelemen: a Batthyaneum ügyében hozott európai döntést az államnak tiszteletben kell tartania
Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ nevében üdvözölte az Európai Emberjogi Bíróság szeptember 25-én hozott döntését, amelyben megállapítja, hogy Románia megszegte a tulajdonhoz való jogot, sérültek az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatához csatolt 1-es számú protokollumban foglalt, magántulajdonhoz fűződő jogok. Ezért 15 ezer euró erkölcsi jóvátétel, illetve tízezer euró perköltség kifizetésére kötelezik a román államot. 1998-ban született meg az a 13-as számú kormányrendelet, amely az első olyan romániai jogszabály volt, amelyben erdélyi magyar ingatlanok visszaszolgáltatása szerepelt. Az akkori, Victor Ciorbea által vezetett parasztpárti kormányban Tokay György kisebbségügyi miniszter kezdeményezte a kormányrendeletet, amelyet az RMDSZ és az erdélyi magyar történelmi egyházak közötti egyeztetés előzött meg. A 13-as számú kormányrendeletben összesen 17 ingatlan, ebből 8 magyar érdekeltségű visszaszolgáltatását tüntették fel. A bukaresti Petőfi Ház, a temesvári Magyar Ház, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesület székháza, a gyulafehérvári Batthyaneum, a nagyváradi római-katolikus és református püspöki paloták, a brassói evangélikus ház valamint a kolozsvári unitárius nyugdíjpénztár székhelye szerepelt az RMDSZ által kezdeményezett kormányhatározatban. 1998-ban az ingatlan-visszaszolgáltatási bizottságban Markó Attila helyettes államtitkár, Silviu Clim, az Igazságügyi Minisztérium jogtanácsosa és az egyházak jogi képviselői rendelkeztek a restitúcióról. Kelemen Hunor szövetségi elnök a strasbourgi döntést követően kijelentette: „a Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára ez a döntés azt jelenti, hogy az elmúlt 22 évben végzett munkánk az ingatlan-visszaszolgáltatások terén nem volt hiábavaló. Az emberjogi bíróság döntése egyértelműen rámutat arra, hogy Romániában a restitúció ügyében világos és határozott jogszabályra van szükség, amely egyszer s mindenkorra rendezi az elkobozott magán- és egyházi ingatlanok sorsát. A Mikó-ügyben első fokon elítélt Markó Attila pedig ezáltal a döntés által újabb megerősítést kapott arról, hogy tisztességesen és becsületesen végezte a munkáját”. A gyulafehérvári Batthyaneumot gróf Batthyány Ignác gyulafehérvári római katolikus püspök 1791-ben megalapította, és csaknem húszezer rendkívül értékes könyvet gyűjtött össze. Halála előtt néhány évvel megszerezte a gyulafehérvári trinitárius szerzetesrend templomát és rendházát, és féltve őrzött gyűjteményét ott helyezte el. A könyvtárat aztán végrendeletileg Erdélyre és a gyulafehérvári katolikus püspökségre hagyta, utóbbi kezelésében, utódai pedig a gyűjteményt 60 ezer kötetre bővítették. A könyvtárat a román állam 1949-ben a római katolikus egyháztól elkobozta. A Batthyaneum tulajdonjoga 1989 után került csak ismét napirendre, és 1998-ban a román kormány a 13. számú kormányrendelettel a könyvtárat és épületét visszaadta a közben érsekségi rangra emelt gyulafehérvári katolikus püspökségnek. A rendeletet mindmáig nem hajtották végre, időközben pert is indítottak arra hivatkozva, hogy könyvtárát Batthyány tulajdonképpen két örökösre hagyta: a püspökségre és Erdélyre. Utóbbi jogutóda pedig a román állam. A bíróságok rendre elutasították ezt az érvelést, de utolsó fokon 2003-ban végül a keresetnek helyt adtak. Ezek után az érsekség a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordult, az ügyben idén, szeptember 25-én született egyelőre nem végleges ítélet. (közlemény)
Transindex.ro
2013. január 7.
Mikó-ügy – Újabb esély a megvádolt erdélyi magyar politikusoknak
A külföld figyelmének felkeltése is segítheti a Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében börtönre ítélteket – véli az egyik alperes, Markó Attila RMDSZ-es képviselő.
A legfelsőbb romániai bírói fórumon újratárgyalják a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyét. Az előzményekhez tartozik, hogy letöltendő börtönbüntetésre ítéltek több erdélyi magyar politikust is, amiért visszaszolgáltatták a református egyháznak a nagy múltra visszatekintő erdélyi középfokú oktatási intézmény épületét.
Az újabb szakaszát jelenti, hogy a bukaresti legfelsőbb bíróság újra előveheti a Mikó-per dossziéját. Az egyik alperes Markó Attila, a romániai törvényhozásba 2012-ben bekerült RMDSZ-es politikus, aki elmondta, az újratárgyalás abból fakad, hogy képviselők ügyében csak a legfelsőbb bíróság járhat el. Ennek van pozitív és negatív vonzata is. Egyrészt várhatóan még jobban elnyúlik a per, ám a legfelsőbb jogi fórumon talán vannak még olyan bírók, akik meglátják az igazságot, az ügy lényegi elemeit.
Az is egyértelmű, hogy az ügy nagyobb nemzetközi, így uniós figyelmet kaphat, ha Romániában a legmagasabb szinten foglalkoznak vele. Az sem titok, mondta a politikus, azért vállalta a képviselőséget, hogy a kérdést minél jobban megismertethessék a külhoni közvéleménnyel, illetve emberi jogokat védő intézményekkel. Céljuk, hogy jobb belátásra bírják a román igazságszolgáltatást – tette hozzá a politikus.
Markó Attila szerint az ügyében, amely szerinte teljesen tiszta kérdés, csak akkor lehet olyan hibást döntést hozni, ami első fokon születetett, ha azt az ítéletet valaki megrendelte. Most már csak abban lehet reménykedni, hogy a legfelsőbb bíróság nem enged ilyen politikai nyomásnak – tette hozzá az RMDSZ-es politikus.
A Mikó-perben első fokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélés miatt Markó Attila államtitkárt és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját. Mindketten tagjai voltak annak a restitúciós bizottságnak, amely 2002-ben visszaszolgáltatta a református egyháznak Háromszék legjelentősebb iskolájának épületét, amelyet még a kommunizmus idején államosítottak. Silviu Clim, a román igazságszolgáltatási minisztérium volt jogi tanácsadója – aki szintén tagja volt a bizottságnak – három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
Tavaly szeptember 1-jén Sepsiszentgyörgyön nagyszabású tüntetést szerveztek az erdélyi magyar történelmi egyházak, amelyek az első fokú bírósági ítéletet precedensértékűnek tekintik. Úgy vélik, hogy ez alapját képezheti egy esetleges „újraállamosítási folyamatnak”.
hirado.hu/Kossuth Rádió
Erdély.ma,
2013. január 15.
Átkerül a legfelső bíróságra a Mikó-per
A legfelső bíróság folytatja a Mikó-per tárgyalását, miután a Ploieşti-i Táblabíróság tegnap tudomásul vette, hogy megszűnt az illetékessége a per további tárgyalásában. Azt követően született ez a döntés, hogy a vádlottak ügyvédei kérték az áthelyezést, miután Markó Attilát (képünkön) decemberben parlamenti képviselővé választották. Ettől kezdve az ő jogi státusa megváltozott, és a törvények szerint törvényhozók peres ügyeit csak a legfelső bíróság tárgyalhatja.
A Mikó-perben Markó Attilát és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Buzăui Bíróság amiatt, hogy egy restitúciós bizottság tagjaként visszaszolgáltatták a református egyháznak Háromszék legjelentősebb tanintézményének otthont adó iskolaépületet. Silviu Clim, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadója – aki a restitúciós bizottság harmadik tagja volt – három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Markó Attila szerint nem a teljes per kezdődik elölről, hanem csak a fellebbezésük, amely érdemben nem kezdődött el a táblabíróságon. Eddig kétszer rendelt el ugyanis halasztást az ítélőtábla, hiszen sem november 1-jén, sem december 5-én nem volt érdemi tárgyalás. Markó Attila szerint a teljes pernek a legfelső bíróságon kell folytatódnia, mert ugyan három vádlott van, de lényegében egyetlen ügyről van szó, hiszen a bizottság tagjaiként a felelősségük közös. A Mikó-pert Magyarország is figyelemmel követi, hiszen a magyar kormány korábban értetlenségét fejezte ki az ítélettel kapcsolatban. A romániai magyar történelmi egyházak attól tartanak, hogy a döntés precedens értékű lehet, és egy esetleges újraállamosítási hullámot indíthat el.
Erdély.ma,
2013. április 18.

Lefedik Erdély magyarlakta részeit
Észre kell venni továbbá, hogy a civil szervezetek területi szempontból „lefedik” egész Erdélyt. A Civil Kurázsi Udvarhelyszéken, az Identitas Egyesület Csíkszéken, a 16 Patak Egyesület pedig Gyergyószéken aktivál.
A Kézdiszékért Egyesület Kézdiszéken, a Mikó Imre Egyesület pedig Sepsiszéken működik. A Pro Partium Egyesület a Partiumban (Bihar megye), míg a Reconstructio Egyesület Közép-Erdélyben (Kolozs megye) aktivál. De mit lehet tudni róluk?
Civil Kurázsi Egyesület
Az Igazságügyi Minisztérium honlapján található civil kataszter szerint a Civil Kurázsi Egyesületet (Asociația Curaj Civic) 2011 novemberében jegyezte be Nagy Pál (az EMNT udvarhelyszéki szervezetének elnöke, tanácsosjelölt, a székelyudvarhelyi Demokrácia Központ vezetője), Balázs Attila (a kézdiszéki EMNT elnökségi tagja, egyben az EMNP kézdiszéki szervezetének elnöke) valamint Jakab Attila (az EMNP udvarhelyi tanácsos-jelöltje, 2012 márciusától az EMNP székelyudvarhelyi szervezetének elnöke.
Az egyesületnek nincsen honlapja, és a Google is csak egyetlen releváns találatot ad rá: egy, az EMNT-vel közösen szervezett, Magyarul csak helyesen, szépen elnevezésű akciósorozatot, mely révén Székelyudvarhelyen cégeket, intézményeket igyekszenek a magyar nyelv tudatos használatára ösztönözni.
Amikor a szervezet eddigi tevékenységeiről érdeklődtünk Nagy Pálnál, az a Magyarul csak helyesen, szépen akciósorozat mellett honosítással kapcsolatos tevékenységeket, illetve a Magyar állampolgárok klubját említette (mindkét tevékenységre a Bethlen Gábor Alaptól kaptak finanszírozást.) A Szerencsejáték Zrt.-től kapott adomány: 100 ezer euró A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány: 34 ezer euró A Magyar Villamos Művek Zrt.-től kapott adomány: 34 ezer euró A Bethlen Gábor Alaptól kapott támogatás: 34 ezer euró Összesen: 202 ezer euró Az Identitas Egyesület Az Identitas Egyesületet (Asociația Identitas) 2012 márciusában jegyezték be Hargita megyében. Az alapítók: Tiboldi László (az EMNT csíkszéki elnöke, az EMNT csíkszeredai Demokrácia Központjának az irodavezetője), Sorbán Attila (az EMNP Hargita megyei tanácselnökjelöltje, az EMNP felcsíki képviselőjelöltje) valamint Fekete Gyula. Az Identitas Egyesületnek nincsen honlapja, és a Google-keresés egyetlen, nevükhöz kapcsolódó kezdeményezést ad, ahol az egyesület társzervező volt: egy Nemzeti Értékeink Akadémiája elnevezésű, havi rendszerességgel sorra kerülő nemzetépítő előadássorozatot, ahol legalábbis egy ízben „hiánypótlónak számító, tabudöntögető, színvonalas és érdekfeszítő előadásra” került sor. Idén március 15. alkalmából Folkográfia koncertet szerveztek Csíkzsögödön, a csíkszéki EMNT-vel közösen. A Szerencsejáték Zrt.-től kapott adomány összege: 135 ezer euró Összesen: 135 ezer euró
2013. június 27.
Minisztériumi átirat: törvénytelenül ítélték el Markó Attilát
Az igazságügyi minisztérium egyik átiratával (is) felvértezve indult csütörtök reggel a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról szóló per tulajdonképpeni első tárgyalására a legfelsőbb bíróságra az első fokon három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Markó Attila.
A gandul.info emlékeztet arra, hogy az igazságügyi minisztérium álláspontja szerint a háromszéki képviselőt törvénytelenül ítélték el, mert nem történt károkozás. Az erről szóló átiratot Ovidiu Puţura igazságügyi államtitkár írta alá, és a védelem tavaly júliusban csatolta a fellebbezési dossziéhoz. A per azonban időközben a ploieşti-i táblabíróságtól átkerült a legfelsőbb bíróságra, mert Markó Attila parlamenti mandátumhoz jutott.
A képviselő szerdán a Transindexnek azt nyilatkozta: a védelem tanúmeghallgatást fog kérni a csütörtöki tárgyaláson. A tavaly összegyűjtött és a ploieşti-i táblabíróságon benyújtott bizonyítékokat a legfelsőbb bíróságnak is be fogják nyújtani. Markó szerint ha a bíróság elutasítja a tanúmeghallgatási kérésüket, a következő tárgyaláson már ítélet is születhet.
Mint ismert, Markó Attila a restitúciós bizottság tagjaként döntött arról, hogy a háromszéki iskolaépületet az Erdélyi Református Egyházkerületnek adja vissza a román állam. A perben tavaly június végén született első fokú döntés a buzăui bíróságon, amely Markó Attilát és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, Silviu Climet, a román igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre.
„Ma reggel is ugyanúgy keltem, mint mindig. Megborotválkoztam, elindultam. Emelt fővel - mint annyiszor az utóbbi öt évben. És ezt tudom a legfelsőbb bíróság kapujában is üzenni mindenkinek: ha tiszta a lelkiismeretetek, akkor soha ne hajtsátok le a fejeteket, bármennyire is belefáradtok!” – írta a csütörtöki tárgyalás előtt a Facebook-oldalára
Markó Attila.
Maszol. ro
2013. június 28.
Októberben ítélet születhet a Mikó-perben
Október 10-én folytatódik a tárgyalás a legfelsőbb bíróságon arról, hogy az illetékes restitúciós bizottság törvényesen szolgáltatta-e vissza a református egyháznak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium ingatlanjait.
Markó Attila, az RMDSZ parlamenti képviselője, a restitúciós bizottság korábbi elnöke az  MTI-nek a csütörtöki tárgyalás után elmondta: előreláthatólag csak pénteken tudják meg, hogy a bírák elfogadták-e az egyes bizonyítási elemek újratárgyalására vonatkozó kérésüket.
„Ha elfogadják, lehet, hogy nem csak egy tárgyalás következik, ha viszont nem, akkor októberben már ítélet születhet” – jelentette ki Markó Attila. Hozzátette, tanúk meghallgatását kérték, és annak a megállapítását, hogy kinek okoztak kárt a döntésükkel. „A helyi önkormányzat kijelentette, hogy nem károsították meg, az Igazságügyi Minisztérium is úgy vélte, hogy az állam nem szenvedett el kárt. Károsultnak pedig kell lennie ahhoz, hogy minket károkozással vádolhassanak” – nyilatkozta az MTI-nek Markó Attila.
A képviselő elmondta, a román sajtó által szerdán meglebegtetett igazságügyi minisztériumi dokumentum, amely szerint az állam nem szenvedett kárt a restitúció következtében, még a per korábbi szakaszában készült.
Markó Attila szerint az iratcsomóban levő dokumentumok is egyértelműsítik, hogy kié volt az ingatlan az államosításkor. De mert a buzăui bíróság nem találta bizonyítottnak, hogy az egyház volt a tulajdonos, újabb bizonyítékokat kívánnak bemutatni. Ezek közül egy, a Román Nemzeti Bank és az iskola közötti hivatalos levélváltást említett, amelyben az iskola vezetősége egy évvel az államosítás előtt tudatja, nincsen bankszámlája, hiszen az egyház fennhatósága alatt működik.
A Mikó-perben tavaly június végén született elsőfokú döntés a buzăui bíróságon, amely Markó Attilát és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, Silviu Climet, a román igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett szabadságvesztésre.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. július 3.
In memoriam Sándor László
(Arad, 1927. júl. 26. – Kolozsvár, 2013. jún. 28.)
Sándor László gépészmérnök, nyugalmazott egyetemi tanár, műszaki szakíró, tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Kolozsváron folytatta. 1951-ben Magna Cum Laude minősítéssel szerzett gépészmérnöki diplomát a kolozsvári Műszaki Egyetemen (az egykori Politechnikai Intézetben) hőerőgép szakon. Utána tanársegéd a Politechnika Intézetben, 1953-tól adjunktus, 1966–1970 között tanszékvezető volt. Doktori dolgozatát a kolozsvári Politechnikai Főiskolán 1983-ban védte meg, melynek témája a fémek plazmavágása. Töretlenül látta el oktatói feladatait 1993-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig, több generációnyi mérnöknek adva át tudását a műszaki mechanika, mechanizmusok, belső égésű motorok, hegesztéstechnológia, autók-traktorok, automatizálás a mezőgazdaságban tantárgyak által.
Korán felismerte, hogy csakis az lehet jó mérnök-oktató, aki a mérnöki kutatásban és ipari tevékenységekben, fejlesztésekben egyaránt jártas. Az egyetemi oktatással párhuzamosan 1951–1954 között a kolozsvári Géptervező Intézet (IPROM) mérnöke, osztályvezetője, majd főmérnökhelyettese volt. 1960–1976 között a Sinterom gyárban a gyújtógyertyagyártás minőségi és gyártási technológiája korszerűsítésének vezetője, majd közreműködője. Ez a kettős tevékenység az oktatás és kutatásban, illetve az ipari fejlesztésekben tette lehetővé – természetesen a kitartó, szívós munkaerejének is köszönhetően –, hogy szakmai pályája során kimagasló eredményeket érhessen el.
Az ipari tevékenységei közül említésre méltóak a Triumf gyújtógyertyagyár részére végzett kutatások, a marosújvári szódagyárban és a borgóprundi papírgyárban végzett munkája, valamint a kolozsvári cipőgyár erőtelepein működő Diesel motorok javításának technikai irányítása. Szakmai tapasztalatait külföldi tanulmányutakkal kamatoztatta: Prágában (1964), Drezdában (1968–1969), majd 1972–1974 között a Renault (Párizs), a Fiat (Torino), s az Oerlikon (Zürich) üzemeiben tett látogatásával.
Kutatási tevékenységét számos újítás, találmány és szabadalom fémjelzi, melyek közül a jelentősebbek: önzáró differenciál (1970), lánctalpas jármű kormányszerkezete (1975), plazma gazdaságos gázkeverékből (1975), hidrosztatikus vezérlésű tengelykapcsoló (1988). Több mint ötven tanulmányban teszi közzé kutatási eredményeit, főleg a gépkocsi-mechanika és hidraulika témában. Az Autotehnica sorozatban, illetve az Igazság és a TETT hasábjain is jelennek meg tudománynépszerűsítő írásai. A színvonalas oktatás érdekében 1973–1990 között több egyetemi jegyzetet jelentet meg. Szakkönyveket, értékes kézikönyvet is írt magyar és román nyelven, így vált ismertté, értékké mindaz a tudás és tapasztalat, amit egybegyűjtött egy-egy szűk témában a szakterületén. Jelentősebb művei: A gépkocsivezető kézikönyve (1960, 1962), Gyújtógyertyák, illetve a román nyelven kiadott Transmisii hidromecanice, valamint Cuplaje şi variatoare hidrostatice de turaţie című könyvei.
Kiváló kutató- és mérnök-oktatóként több elismerésben részesült. 1960 óta az Igazságügyi Minisztérium közútiforgalom- és autószakértője. Munkaéremmel 1957-ben tüntették ki, a Tanügyminisztérium II. oszt. elismeréseit 1963-ban és 1965-ben vehette át. 2000-től a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2009-ben az EME Gr. Mikó Imre-emlékéremmel tüntette ki, 2011-ben az EME közgyűlése tiszteleti taggá választotta.
Nyugdíjasként 1991–2000 között különböző szervizvállalatoknál az automata gépkocsi-sebességváltók javítását vezette és látta el szakvéleménnyel. Alapító tagja volt az Erdélyi Műszaki Tudományos Társaságnak és az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek is. Az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának választmányában szorgalmazta a szakmai előadássorozatokat. Az ipartörténeti kutatások előadássorozatának beindításakor elsőként mutatta be többéves tapasztalatait, emlékeit, A Triumf (gyújtógyertyagyár) története címmel. Sándor László sajátjának tekintette a kutatást, a fejlesztést, s a tudás átadását diákjainak. Negyven évig oktatta a mérnökhallgatókat.
Emlékét örökre megőrizzük!
Bitay Enikő
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 3.
Újabb halasztás a 77 éves perben
Újabb halasztást rendelt el szerdán a bukaresti legfelsőbb bíróság a nagyváradi székhelyű Várhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság immár 77 éve zajló, jogerősen soha be nem fejezett telekkönyvi törlési perének felülvizsgálati kérelmében.
A prépostság, mint beszámoltunk, az elveszett ügydosszié pótlását, vagy amennyiben az nem lehetséges, úgy a 1936-ban kezdődött per alapfokon történő újratárgyalását kéri, hiszen az annak tárgyát képező területek és ingatlanok tulajdonjogának tisztázása kulcsfontosságú a szerzetesrend restitúciós pereiben. 1936-ban ugyanis, az akkori tanügyminisztériumi megbízott, Onisifor Ghibu önkényesen átíratta a tanítással foglalkozó premontreiek több váradi, szentmártoni és félixfürdői tulajdonának telekkönyvi papírjait a román államra. Bár az egyházi rend már akkor megtámadta a váradi bíróság erre vonatkozó jóváhagyását, az ügy végül 1938-ban akadt el a legfelsőbb bíróságon. A most hatályon lévő törvények pedig csak az 1945 után államosított ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkoznak, a joghatóságok pedig figyelmen kívül hagyják, hogy a kommunizmus idején a premontreiek vagyonát gyakorlatilag újraállamosították. Az ingatlanok visszaszolgáltatását megtagadják a premontreiektől, mivel az említett telekkönyvi papírokon az állam szerepel tulajdonosként.
Csakhogy Ghibu annak idején a ’34-es levéltári kutatásokra kapott engedély alapján írta alá a telekkönyvi rektifikációt, holott erre nem terjedt ki a felhatalmazása. Varga Andrea, a premontreiek jogi képviselője szerint ilyen körülmények között a vitatott dokumentum eleve érvénytelen, ám ennek tisztázása érdekében most kedden az igazságügyi minisztériumhoz fordult jogértelmezési kérelemmel. A szaktárcának harminc nap áll a rendelkezésére, de addig is jövő csütörtökön a legfelsőbb bíróság újra napirendre tűzi a telekkönyvi törlési per felülvizsgálati kérelmét.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2014. január 20.
Újabb fordulóponthoz érkezett a Mikó-per
Január 21-én újabb tárgyalásra kerül sor a Mikó-perben, az sem kizárt, hogy végleges ítélet születik. Kató Béla református püspök nyílt levelében közös imádkozásra szólít fel.
A buzăui bíróság alapfokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Markó Attila parlamenti képviselőt, a restitúciós bizottság volt RMDSZ-es tagját, és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori jogi tanácsadóját, a vád szerint jogtalanul juttatták vissza a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét a református egyháznak, hiszen az közadakozásból épült. Silviu Clim, az igazságügyi minisztérium volt tanácsadója három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. „Tudatában vagyunk annak, egyfelől az igazságszolgáltatás példátlanul gyáva megalkuvásait szemlélve, másfelől a mi kegyelmes Istenünk végtelen szeretetét tapasztalva, hogy a pereskedési folyamat végkimenetele bármi lehet!”, fogalmaz Kató Béla.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
Szabadság (Kolozsvár),
2014. január 22.
Mikó-per: elévülhetnek Marosán Tamás állítólagos bűnei
Újra halasztott a Mikó- perben a ploiești-i fellebbviteli bíróság, a következő tárgyalás február 10-én lesz. A bíróság azért volt kénytelen már második alkalommal elnapolni az érdemi tárgyalást, mert nem tudták beidézni az egyik vádlottat. Marosán Tamás Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott jogtanácsosa jelenleg Magyarországon tartózkodik, és nem tudták kézbesíteni neki az idézést. Eugen Iordăchescu ügyvéd a Sláger Rádiónak elmondta, a bűnvádi perekben nem alkalmazható a nyilvános idézés. Csak a civil perekben működik az eljárás, hogy a sajtóban, nyilvános felületen közzéteszik az idézést, és ha erre sem jelentkezik az alperes, hivatalból kijelölnek számára egy ügyvédet, szögezte le a bukaresti jogász.
Markó Attila védőügyvédje szerint, a bíróság eddig a legutolsó ismert romániai lakhelyén, valamint az ottani önkormányzat segítségével kerestette Marosán Tamást, ám nem jártak sikerrel. „Mi is segítjük a bíróság munkáját, nekünk is érdekünk, hogy kapcsolatba lépjünk Marosán Tamással, és megtudjuk, hogy meghosszabbítja-e a velünk kötött szerződést, akarja-e, hogy tovább képviseljük ebben az ügyben.”- szögezte le Iordăchescu.
Nem kizárt, hogy Marosán Tamás ügye egy-két hónap múlva elévül, hiszen az új Büntetőtörvénykönyv alacsonyabb határértékeket szab meg, ám ezt a bíróság kell majd megállapítsa, mondta el a Sláger Rádiónak Markó Attila. Marosán Tamás nem köztisztviselőként vett részt a visszaszolgáltatási bizottság munkájában, ezért az ő ügye más elbírálás alá esik, és hamarabb elévülhet, mint a Markó Attiláé, aki a kisebbségügyi Hivatal vezetőjeként, vagy a Silviu Clim-é, aki az igazságügyi minisztérium tanácsadójaként volt a restitúciós bizottság tagja.
Markó Attila szerint, a bíróság valószínű talál valamilyen megtoldást arra, hogy a Marosán Tamás beidézésének procedurális akadályát elhárítsa, és elkezdje az ügy érdemi tárgyalását. „Mi nem kérünk halasztást, nem érdekünk halogatni, hiszen az igazság a mi oldalunkon van, ezt a bíróság kivételével, mindenki egyértelműen látja.”- szögezte le Markó Attila.
Mint ismeretes, tavaly június végén a buzău-i bíróság három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a visszaszolgáltatási bizottság két tagját, Marosán Tamást és Markó Attilát, mert megítélésük szerint, jogtalanul szolgáltatták vissza az Erdélyi Református Egyházkerületnek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét. Ugyanezért a bizottság másik tagja, Silviu Clim három év felfüggesztettet kapott.
A törvényszék elrendelte, hogy a telekkönyvből töröljék az egyház tulajdonjogát, és a református egyházat az államnak okozott 1,13 millió lejes kár megtérítésére kötelezte. A vádlottak a fellebbezési indoklásban az alapfokú ítélet minden érvét lebontották és megcáfolták, ugyanakkor mellékelték a Székely Mikó Kollégium épületének tulajdonjogi történetét is.
Kovács Blanka
www.slagerradio.ro
Erdély.ma,
2014. február 10.
Újra halasztottak a Mikó-perben
Ismét elnapolta a tárgyalást ploiești-i fellebbviteli bíróság a Mikó-perben, mivel nem tudták kézbesíteni Marosán Tamásnak az idézést. Mint ismeretes, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott jogtanácsosa jelenleg Magyarországon tartózkodik.
Markó Attila (képünkön) az újabb halasztás kapcsán portálunknak elmondta: Marosán Tamás szülei tájékoztatták a bíróságot, hogy fiuk elköltözött, ugyanakkor megadták az új lakcímét is, így a következő tárgyalásra már beidézhető lesz, amelyet egyébként április másodikára tűztek ki.
„Ha körülnézünk ebben az országban, megállapíthatjuk, hogy az igazságszolgáltatás csupán statisztika lett. Az igazságszolgáltatás fél igazságos lenni, inkább elítél, mert az a számokban megjelenik, amikor csupán annyit kellene tegyen, hogy osszon igazságot” – mondta el Markó Attila. Hozzátette, hogy nagyon nehéz a várakozás, ami lelkileg és testileg is megviseli őt.
Markó Attila sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselőt, Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját és Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt tanácsadóját azzal vádolják, hogy a speciális restitúciós bizottság tagjaiként visszaélést követtek el és törvénytelenül juttatták az Erdélyi Református Egyházkerületnek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét, súlyos anyagi károkat okozva ezzel az államnak. Markó Attilára és Marosán Tamásra három év letöltendő börtönbüntetést szabott ki az alapfokon eljáró buzăui bíróság, míg Silviu Clim három év felfüggesztettet kapott.
Szabó Enikő |
Székelyhon.ro,
2014. március 12.
Belföldi hírek
Tiltások és párbeszéd
Nyilatkozatban mond köszönetet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke mindazoknak, akik részt vettek a marosvásárhelyi autonómiatüntetésen, hozzáteszi azonban, hogy a székely szabadság napjának méltóságát beárnyékolta a hatóságok korlátozó magatartása.
„Azt hittük, az Európai Unió egyik tagállamában elképzelhetetlen, hogy ilyen mértékben korlátozzák az állampolgárok alapvető alkotmányos jogait, a szólás- és gyülekezési szabadságot. (…) Tiltásra, korlátozásra nem lehet párbeszédet építeni, annak csakis a nem kívánt, kisszámú, ám a zavarkeltésben hatékony szélsőséges elemek megjelenése lehet a következménye. A szervezők nevében egyformán elhatárolódunk az alapvető emberi jogokat sértő, valamint a békétlenséget, ellenségeskedést szító magatartástól” – áll a nyilatkozatban, mely kifejti: „A székelység nem fog letérni a jogkövető, a rendet és fegyelmet betartó, méltóságot sugárzó közdelem útjáról.” Az Autonómiát Székelyföldnek!, Szabadságot a székely népnek! kettős felkiáltással záruló levélben ehhez kér partnerséget az SZNT nevében Izsák Balázs minden politikai és civil szervezettől, történelmi egyházainktól, a román közvéleménytől és a hatóságoktól egyaránt.
Támogatják Ukrajnát
Ukrajna függetlenségének, területi épségének és szuverenitásának a támogatásáról fogadtak el közös nyilatkozatot a parlament szenátusának és képviselőházának külügyi bizottságai, amelyek Bukarest támogatásáról biztosították Ukrajnát az Európai Unió felé vezető útján. Az ukrajnai fejleményekről, a krími ukránok és az orosz ajkú lakosság közötti konfliktusok alakulásáról, illetve az ezzel kapcsolatos parlamenti álláspontról tartott sajtótájékoztatón Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke kifejtette: „Annak ellenére, hogy most együtt harcolunk az ukrajnai románok és az ukrajnai magyarok kisebbségi jogaiért, Romániában, amikor erről tárgyalunk, még mindig elutasító magatartást tapasztalunk némely pártok részéről. Nem lehet kettős mércét alkalmazni, az ukrajnai nyelvtörvény előírásaihoz hasonló nyelvtörvényt itt is érvényesíteni kellene.”
A parlament védi a korrupciót
Nem indíthat bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség Daniel Chiţoiu volt liberális pénzügyminiszter ellen, mivel a képviselőház tegnap elutasította az igazságügyi minisztérium erre irányuló kérését. Daniel Chiţoiut hatalommal való visszaéléssel és bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsítja a vádhatóság. A képviselőházi szavazáson 108 képviselő támogatta, 248 pedig ellenezte Chiţoiu kiadását, miután az ügyészség bizonyítékait áttanulmányozó jogi bizottság nem javasolta a bűnvádi eljárás engedélyezését. A voksolás előtt a liberálisok és a többi ellenzéki párt képviselői is azt mondták, nem fogják akadályozni az igazságszolgáltatást, és lehetőséget akarnak biztosítani Chiţoiunak arra, hogy bíróság előtt bizonyítsa ártatlanságát. Tegnap esti beszédében Traian Băsescu ezt úgy értékelte, a parlamenti többség, elsősorban a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ a korrupciót védelmezi, felemlítve: a parlament olyan politikusok kiadásához nem járult hozzá, mint Varujan Vosganian, Borbély László, „akik befolyásos emberek, alakíthatják a szavazás kimenetelét, amikor más honatya jut bajba”.
Ponta felelősséget vállalt
Felelősséget vállalt új kormánya programjáért Victor Ponta miniszterelnök tegnap a parlament előtt. A 2016-ig terjedő kormányzati célkitűzéseket tartalmazó dokumentum csaknem teljes egészében a 2012-es kormányprogramra épül – mutatott rá a parlament előtt elmondott ötperces beszédében a kormányfő. A kormányprogram kisebbségi fejezete nem változott az RMDSZ kormányra lépése nyomán. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ezt korábban azzal magyarázta, hogy Ponta már 2012-ben az RMDSZ-től „kölcsönözte” ezt a részt. A Ponta 3-kormány ellen a liberálisok – az egyetlen ellenzéki párt, mely elegendő törvényhozóval rendelkezik a procedúra elindításához – nem nyújtanak be bizalmatlansági indítványt.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. március 15.
Nagy volt a jövés-menés Victor Ponta kormányaiban
Az öt Boc-kormány után, íme, elérkeztünk a harmadik Ponta-kormányhoz is. Az első két Ponta-kormány története meglehetősen viharos volt, egymást érték a minisztercserék.
Az egészségügyi tárcát és a belügyminisztériumot öt-öt tárcavezető irányította, az oktatási, művelődési, gazdasági és igazságügyi tárcánál négy-négy miniszter váltotta egymást, a pénzügyi és közlekedési minisztérium élén pedig három-három tárcavezető állt az első két Ponta-kormányban. A minisztercserék jó néhány tárca esetében nem kevés botránnyal jártak – érdemes néhány skandalumot ismét végigkövetni.
Öt egészségügyi miniszter
Victor Ponta kormányában az első egészségügyi miniszter Vasile Cepoi volt, ő viszont csak igen rövid ideig állt a tárca élén: az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség pénzalapok eltérítésével és érdekellentéttel vádolta, a dossziét pedig átküldte az Országos Korrupcióelleni Igazgatósághoz. A botrány akkor robbant ki, amikor a brüsszeli hatóságok befagyasztották a POSDRU-projektek finanszírozását.
Cepoi távozását követően a tárca élére Raed Arafat került ideiglenes megbízatással, előtte rövid ideig Victor Ponta kormányfő töltötte be a miniszter szerepét is. A 2012 decemberében beiktatott második Ponta-kormányban az egészségügyi miniszter Eugen Nicolaescu lett, akit később a pénzügyi tárca élére neveztek ki Daniel Chiţoiu helyébe. A tárca élén most Nicolae Bănicioiu áll.
Helycserék a belügyi tárca élén
A belügyi tárca esetében a román korányoknál általában sűrű a minisztercsere. Az első Ponta-kormányban a tárca élére Ioan Rust nevezték ki, aki már Adrian Năstase kormányában is betöltötte ezt a tisztséget. Ioan Rusnak a tárca éléről a Traian Băsescu államfői tisztségből történő felfüggesztése kapcsán a szavazólisták körül kirobbant botrány miatt kellett távoznia, Victor Paul Dobre államtitkárral együtt. Távozásakor Ioan Rus a következő, azóta híressé vált mondattal vált meg tisztségétől: „Nem akarom öregkoromat a börtönben tölteni”.
Ioan Rust Mircea Dușa, Victor Paul Dobrét pedig Radu Stroe váltotta fel a tisztségben.
A választásokat követően Radu Stroe lett a belügyminiszter, aki néhány furcsasággal hívta fel magára a figyelmet: összeveszett Németországgal, rendeletet adott ki, amelynek értelmében bűnvádi eljárás alatt álló személyek is vezető tisztségeket tölthettek be a belügyminisztériumban, az útügyi törvénykönyv kapcsán összeveszett kormányzási partnereivel.
Radu Stroe a Nyugati Kárpátokban történt repülőgép-balesetig maradt tisztségében, jóllehet igyekezett elhárítani magáról minden felelősséget amiatt, hogy az illetékesek csak órák múlva találtak a roncsra, tehetetlenségük pedig két ember halálát okozta. Mi több, Radu Stroe csak azt sajnálta, hogy a baleset éppen az ő belügyminisztersége alatt történt meg. Végül Crin Antonescu nyomása alatt adta be lemondását.
A Szociál-Liberális Szövetség éppen a belügyi tárca élére történő következő nevesítés ürügyén szakadt ketté: Crin Antonescu azt szerette volna, ha a belügyminiszteri tisztséget Klaus Iohannisra bízzák, aki egyben miniszterelnök is lett volna. Nagyszeben polgármestere tehát ismét hoppon maradt, a tárcát pedig Gabriel Oprea vezeti.
Plagizáló miniszterek
Az oktatási tárca élén is gyakori volt a helycsere. Az első Ponta-kormány esetében Victor Ponta legelőször Corina Dumitrescut nevezte ki, őt azonban még a kormány beiktatása előtt visszavonták tisztségéből, helyébe Yoan Mang került. Corina Dumitrescu ugyanis önéletrajzában azt állította, hogy a Stanford egyetemen végzett – de az egyetem nevét sem tudta helyesen leírni –, emellett pedig plágiumbotrányba keveredett.
Ám Victor Pontának az új miniszterrel sem volt szerencséje, Ioan Mang ugyanis több alkalommal is plagizált. A frissen kinevezett miniszter váltig tagadott, Victor Ponta pedig a Román Akadémiát kérte fel véleménynyilvánításra. Végül a botrány akkora lett, hogy a miniszterelnök döntött a tárcavezető leváltásáról, a miniszter pedig, ideiglenes kinevezéssel egy volt szakszervezetis, a társadalmi párbeszéddel megbízott miniszter, Liviu Pop lett.
Mang lemondását követően a Román Akadémia leállította a vizsgálódást a plágium-ügyben, az Országos Etikai Tanács döntése azonban egyértelműen megállapította: Mang plagizált.
Liviu Pop tevékenysége sem volt áldásos a tárca élén, a tárcavezető súlyos nyelvi hibákat vétett, és jóllehet korábban matematikát tanított, kiderült, hogy ezzel a tantárggyal is hadilábon áll, amikor kijelentette: az érettségizők száma „mintegy 334 836 tanuló” lehet. Emellett bevezette a tanárok szakszervezeti alapba történő kötelező befizetését, amit korábban Daniel Funeriu érvénytelenített. Liviu Pop végül felszámolta a Victor Ponta plágiumát is elemző Diplomaigazoló Országos Tanácsot. Továbbá 11 új tagot nevezett ki az Etikai Bizottságba, és 20 tagja mellett további 25 tagot nevezett ki az Egyetemi Címeket, Diplomákat és Bizonyítványokat Igazoló Országos Tanácsba, amelynek 13 tagja plágiummal vádolta Pontát. A testület döntését azonban a miniszter érvénytelenítette 14 tag hiánya miatt.
Miután Liviu Pop ideiglenes megbízatása lejárt, Victor Ponta Ecaterina Andronescut javasolta a tárca élére, akit azonban a Nature című tekintélyes lap többszörös plágiummal vádolt. A miniszterasszony politikai hadjáratról beszélt, az ügy pedig következmények nélkül maradt.
A választások utáni új kabinetben Andronescu helyét volt tanácsosa, Remus Pricopie vette át, aki erősen „kozmetikázott” önéletrajzzal lett miniszter. Abban csupán elődei hagyományát folytatta, hogy helytelenül beszélt románul.
Năstase autója és más ügyek
Az igazságügy élére Victor Ponta először Titus Corlăţeant nevezte ki, akit már az első napokban az a vád ért, hogy segédkezet nyújtott Adrian Balaban-Grăjdannak, az Állami Építkezési Felügyelőség főnökének, aki az intézetet ki akarta vonni az Adrian Nastase ellen indított, a minőség trófeája néven elhíresült bűnvádi eljárás alól. Corlăţean minisztersége sem volt mentes a botrányoktól.
A tárcavezető például összeférhetetlenséggel vádolta meg az alkotmánybíróság két bíróját, Augustin Zegreant és Iulia Motocot, ám az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség mindezt cáfolta, az alkotmánybíróság pedig válaszában arra figyelmeztette Corlăţeant, hogy a kormány és más hatóságok általi támadások ellenkeznek a demokrácia gyakorlatával. A tárcavezető végül visszavonta a vádat. Corlăţeant végül az ügyészségi vezetők kapcsán kirobbant botrány nyomán átkerült a külügyi tárca élére.
Helyét Mona Pivniceru, a Legfelsőbb Bírói Tanács volt elnöke vette át, aki – saját szavai szerint – nehéz szívvel vette át a tisztséget.
Röviddel később kitört az „Andrei Năstase kocsija” néven ismert botrány: Pivniceruról fotó készült, amint Adrian Năstase fiának kocsijában ült, miközben a volt miniszterelnök börtönbüntetését töltötte. Később az ügyészek hangfelvételekkel bizonyították azt, hogy a tárcavezető a minisztériumot a hatalom szolgálatába kívánta állítani. Pivniceru végül lemondott – mandátumát Traian Băsescu államfő „katasztrofálisnak” minősítette. A tárcavezető helyét ideiglenes megbízatással Victor Ponta vette át, majd volt egyetemi társát és a Ponta-család rokonát, Robert Cazanciucot nevezte ki a tisztségbe.
Bogdán Tibor
maszol.ro,
2014. június 27.
Ismét volt egy „fekete kedd” a parlamentben
Tavaly decemberben 10-én, kedden próbálták biztosítani büntetlenségüket a honatyák a büntető törvénykönyv módosításával. Most pedig, június 24-én, az újabb „fekete kedden”, megszavazták azt a törvényt, amelynek értelmében a megyei tanácselnökök és a polgármesterek mentesülnének az érdekkonfliktusoktól.
A sajtó „bekavart”
A törvénynek látszólag nincs semmiféle köze az érdekkonfliktusokhoz. A jogszabály értelmében a megyei tanácselnökök és polgármesterek jog szerinti tagjaivá válnak a községi, városi, municípiumi és megyei közüzemi szolgáltatások és helyi közhasznú társaságok igazgató tanácsainak. Ha pedig ha másvalakit jelölnének ki e tisztségre, akkor ők maguk határozhatják meg helyettesük személyét. A jelenlegi törvény szerint erről a helyi vagy a megyei tanács dönt.
A most megszavazott jogszabály a közüzemi szolgáltatásokat szabályozó, 2006-ban elfogadott törvényt módosítja. A módosításokat azonban a szenátus 2013 novemberében elutasította. A tervezetet ezt követően a szociáldemokrata honatyák még az európai parlamenti választások előtt készítették elő a képviselőházi végső szavazásra.
A május 27-i ülésen azonban a szociáldemokrata képviselő, Iulian Iancu minden külön magyarázat nélkül a jogszabálytervezet visszaküldését kérte az általa elnökölt ipari szakbizottságba. Ennek feltehetőleg az lehetett az oka, hogy a bukaresti sajtó már május közepén felhívta a figyelmet: a módosítások kidolgozásánál a szociáldemokrata honatyák nem konzultáltak az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel (ANI), jóllehet a módosítások megváltoztatják az összeférhetetlenség kritériumait.
1200 „büntetlen”
A tervezetet hat szociáldemokrata képviselő nyújtotta be a képviselőházba. Kidolgozói között van Florin Iordache, aki a tavalyi, decemberi „fekete kedd” alkalmával egyik fő hangadója volt az amnesztiáról és kegyelemről szóló törvénytervezet, illetve a Büntető Törvénykönyv módosításai elfogadásának. De a tervezethez nevét adta a szociáldemokraták képviselőházi frakciójának vezetője, Marian Neacşu is.
A jogszabályt a hatalom képviselői – a Szociáldemokrata Párt, az Országos Szövetség Románia Haladásáért, az RMDSZ, a Konzervatív Párt, és a Victor Ponta kormányfővel újabban lepaktáló Dan Diaconescu Néppárt – szavazták meg.
Ha a képviselőházi szavazást követően Traian Băsescu államfő kihirdeti a törvényt, akkor a legfelsőbb bíróság elé terjesztett több száz ügycsomót érvényteleníthetnek. Az Országos Összeférhetetlenségi Ügynökség elnöke, Horia Georgescu szerint az összeférhetetlenséggel gyanúsított helyi választottak ellen leállnának a kivizsgálások, több mint 1200 helyi választott mentesülhetne az összeférhetetlenség vádjától.
Közéjük tartoznak olyan nevek is, mint Nagyszeben polgármestere, Klaus Iohannis, a Brassó megyei tanács elnöke, Aristotel Câncescu, Konstanca polgármestere, Radu Mazăre, a Konstanca megyei tanács elnöke, Nicuşor Constantinescu, a Hunyad megyei tanács elnöke, Mircea Moloţ.
A legtöbben azonban kisvárosok és községek polgármesterei, elsősorban a szociáldemokraták részéről, akik egyébként – mindenekelőtt a választási kampány során – igen nagy nyomást gyakoroltak a párt központi vezetésére a törvény elfogadása érdekében. Victor Ponta kormánya egyébként tavaly sürgősségi kormányrendelettel kívánta keresztülvinni a parlamenten a jogszabályt, ám Brüsszel negatív véleményezése kapcsán felhagyott a kísérlettel. Liviu Dragnea kormányfő-helyettes utoljára idén áprilisban tett ígéretet pártja kiskirályainak, egy brassói összejövetel alkalmával a törvénymódosítások mielőbbi elfogadására.
A módosítások rövid története
A Szociáldemokrata Párt már régebben igyekszik megszabadítani helyi választottjait az összeférhetetlenség vádjától. A próbálkozások már 2008-ban megindultak, amikor az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség elkezdte kivizsgálni az összeférhetetlenséggel gyanúsított megyei tanácselnökök és polgármesterek helyzetét. A kivizsgálások számának szaporodásával egyenes arányban nőtt a megyei kiskirályok tiltakozása is.
Liviu Dragnea 2013 júliusában megígérte a Szociál-Liberális Szövetség (USL) helyi választottjainak, hogy a kormány megváltoztatja majd az ügynökség működését szabályozó törvényt, pontosabban világosabbá teszi az összeférhetetlenség ismérveit. Brüsszel – korábban már említett – fejcsóválása miatt azonban az Igazságügyi Minisztérium nem hagyta jóvá a módosításokat.
Tavaly októberben, a polgármesterek nyomására, a Szociál-Liberális Szövetség a helyi közigazgatási törvény esetében három, nagyjából azonos tartalmú módosítással kívánta kielégíteni a pártszövetség választottjainak igényét. A módosítások közül az egyiket a kormányhoz, a másik kettőt pedig a törvényhozás két házához nyújtották be.
Idén márciusban furcsa dolog történt: az Európai Bizottság közigazgatási hatáskörökkel foglalkozó bizottságának igazgatója, Vittora Alliata de Villafranca egymás után két levéllel fordult Bukaresthez. Március 11-i levelében azon a véleményen volt, hogy kulcsfontosságú lehet bizonyos helyi választottak részvétele az igazgatótanácsokban, abban tehát nincsen semmi rendkívüli, ha közüzemi szolgáltatások vezető tanácsának tagjai. Március 21-i levelében viszont már az összeférhetetlenséget szabályozó törvénykezés szigorú alkalmazását követelte.
Úgy tűnik, hogy Bukarest végül is a brüsszeli tisztségviselő első levelét vette komolyan, és a képviselőház most elfogadott törvénymódosításokkal lehetővé tette a vezetőtanácsi részvételt, vagyis a büntetlenséget a helyi választottak számára.
Bogdán Tibor. maszol.ro
2014. október 1.
Elfogadták a büdzsékiigazítást
A munkaügyi minisztérium nyert a legtöbbet a kormány által kedden elfogadott költségvetés-kiigazítás nyomán: a szaktárca éves büdzséjét 1,2 milliárd lejjel emelték – jelentette be a kabinet ülése után Victor Ponta miniszterelnök. 
A korábbi tervekkel ellentétben ugyanakkor sem a művelődésügyi, sem a sport- és ifjúsági minisztérium költségvetését nem faragták le, hanem – Ponta elmondása szerint – éppen ellenkezőleg: pluszösszeget biztosítottak a művészeknek és sportolóknak járó, a Boc-kormány által megvont juttatások kifizetésére.
A büdzsékiigazítás tervezetében még az szerepelt, hogy a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök vezette művelődésügyi tárcától 10,2 millió lejt, az ifjúsági minisztériumtól pedig 3,5 millió lejt vonnak el. Kelemen korábban úgy nyilatkozott: a nyilvánosságra hozott dokumentum „csak a pénzügyminisztérium tervezete volt, a költségvetés-kiigazítás részleteiről pedig a kormányülésen egyeztetnek.”
Az idén második alkalommal végrehajtott büdzsékiigazítás nyomán 300 millió lejt kap a belügyminisztérium, amelyből egyebek mellett a rendőrök, csendőrök és tűzoltók túlóráit és más juttatásokat fizetnek ki. A külügyi tárca költségvetését 96 millió lejjel toldották meg, ebből 60 milliót beruházásokra és bérekre, 30 millió lejt pedig a Moldovai Köztársaságban indított programokra fordítanak – fejtette ki Ponta.
Mintegy 25 millió lejt kapott a szintén RMDSZ-es Korodi Attila vezette környezetvédelmi minisztérium „a különböző munkálatok folytatására és vízügyi projektek kivitelezésére.” További 140 millió lejt utaltak ki pluszban a védelmi tárcának, illetve 125 millió lejt az igazságügyi minisztériumnak, a hírszerző szolgálat (SRI), a Külügyi Hírszerzés (SIE), a kormányőrség (SPP) és más nemzetbiztonsági intézmények ugyanakkor 118 millió lejes többlettámogatást kaptak.
A közlekedésügyi minisztériummal és a többi, „menedzsmenttel foglalkozó vezető hatósággal” kapcsolatban a kormányfő úgy fogalmazott: megvan a forrásuk arra, hogy az európai uniós támogatásból megvalósított projektekre szánt önrészt biztosítsák, de „sajnos számos beruházás rendkívüli késésben van a fellebbezések vagy a kivitelező miatt.”
A helyi önkormányzatok megkapják a megígért 1,1 milliárd lejes támogatást: ennek felét már megkezdett beruházásokra, az összeg többi részét pedig a hivatalok és az alárendeltségükbe tartozó intézmények fenntartására költhetik. További 400 millió lejt biztosít a kormány a vidékfejlesztési minisztériumnak a helyi, már folyamatban lévő projektek befejezésére.
A kabinet ugyanakkor 411 millió lejjel csökkenti az egészségügyi, illetve 34 millió lejjel az oktatási minisztérium éves büdzséjét, ezzel szemben direkt finanszírozás nyomán támogatják a két ágazatot.
Az Egyetemista Szervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) ehhez képest hétfői közleményében a tanügyi rendszerre szánt költségvetés növelését kérte a kormánytól, mivel elmondásuk szerint a különböző egyetemi és kollégiumi díjszabások évről évre egyre drágábbak. Hangsúlyozták: a beiratkozási díjat például a felsőoktatási intézmények 80 százaléka emelte az elmúlt években.
„A fiataloknak saját zsebükből kell kifizetniük az egyetemnek, amit a kormány nem képest biztosítani számukra” – hívták fel a figyelmet a hallgatók.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 14.
Az igazságügyi miniszter szerint csak a szekusokkal van baj, a titkos ügynökökkel nincs
Csak a politikai rendőrségnek dolgozó, a Securitaténak jelentő ügynökök esetében áll fenn törvénytelenség - kommentálta Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter Traian Băsescu államfő azon vádját, hogy Victor Ponta miniszterelnök a SIE titkos ügynöke volt, ugyanakkor ügyészi tisztséget is betöltött 1997 és 2001 között.
Cazanciuc azt is elmondta, nem az igazságügyi minisztérium dolga felderíteni a titkos ügynökök jelenlétét egyes intézményekben. (mediafax)
Transindex.ro
2014. október 28.
Nem „szeparatista tevékenységre” kell a sepsiszentgyörgyi lőtér
Felháborítónak tartja Antal Árpád a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának Victor Ponta miniszterelnökhöz címzett nyílt levelét, miszerint szeparatista tevékenységre használnák a sepsiszentgyörgyi lőteret, amely területéből öt egyház is temetkezési helyeket alakítana ki.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az esetre reagálva elmondta, ez idáig több száz ingatlant adtak már át az önkormányzatoknak az elmúlt években, és azt tapasztalta, gyakorlatilag mindenhol máshol, csak Székelyföldön nem adtak át a korábban katonai gyakorlatozásra használt ingatlanokat. Antal Árpád kifejtette, hogy az önkormányzatok többnyire ipari parkokat, munkahelyeket, múzeumokat létesítettek ezeken a területeken, illetve épületekben, tehát a közösség javára tudták azokat felhasználni, és ez Sepsiszentgyörgy esetében sem történne másként.
„Nincs semmiféle székely szeparatizmus a visszaigénylésben”
Mint magyarázta, valószínűleg ezek a szervezetek tíz évvel le lehetnek maradva, mivel nem tudják, hogy Románia pont ennyi ideje vált NATO tagországgá. Hozzáfűzte, ennek egyik eredménye az is, hogy már megszűnt a kötelező sorkatonaság az országban, így nagyon sok katonai létesítmény nem működik, ahogyan a megyeszékhely területén található lőtér sem. Megjegyezte, meredeknek tartja a Kelet-Ukrajna és Románia helyzetét megemlítő párhuzamot, ugyanakkor a civil szervezetek azt is megfogalmazták, hogy a lőtér a román állam jelenlétét jelzi Háromszéken. Ezzel kapcsolatban a városvezetője csupán annyit fűzött hozzá: nincs semmiféle székely szeparatizmus a visszaigénylésben, és reméli, sosem kerül sor olyan esetre, amikor a román hadsereg tankjai lőnék szét a székelyföldi autonómiáért tüntetőket.
Temetők létesülhetnének a lőtéren
Antal Árpád öt olyan dokumentumot is bemutatott, amelyeket a történelmi egyházak vezetői írtak alá. A Kató Béla erdélyi református püspök kézjegyével ellátott, önkormányzathoz címzett kérésben három hektárnyi területet kérnek a reformátusok a lőtérből, temetkezési helyek kialakítása céljából. Antal közölte, hasonló kéréssel fordult még az önkormányzathoz Ioan Selejan ortodox püspök, Hajdu János római-katolikus főesperes, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök. Mindannyian temetkezési helyeik bővítésére igényelték a területeket.
Arra is kitért a polgármester, hogy a köztemetőben helyhiány miatt már nem lehet temetkezni. A városvezető kissé cinikusan megjegyezte, hogy nem az osztrák-magyar hadsereg kezére akarja átadni a román állam tulajdonában levő lőteret, hanem egy valós közösségi problémát szeretne megoldani. Olyan problémát, amelyet harminchét más megyében már megoldottak. Antal ugyanakkor felháborítónak tartotta, hogy amikor négy történelmi egyház püspöke, továbbá egy főesperes címzett kérést az önkormányzathoz, megvádolják azzal, hogy szeparatista tevékenységet folytatnának a lőtér visszaadását követően.
Mint ismeretes, korábban a védelmi minisztérium és a kormány részéről is pozitív volt a fogadtatás az igénylést illetően. Legutóbb az igazságügyi minisztérium utasította el a kérést, ugyanis a hetven hektárból csupán hatvankettőnek tisztázott a tulajdonjoga. A területeket különben nem csupán temetkezési célokra használnák, egy rehabilitációs központot, parkolót és emlékparkot is létrehoznának.
Arra is kitért a polgármester, hogy a köztemetőben helyhiány miatt már nem lehet temetkezni. A városvezető kissé cinikusan megjegyezte, hogy nem az osztrák-magyar hadsereg kezére akarja átadni a román állam tulajdonában levő lőteret, hanem egy valós közösségi problémát szeretne megoldani. Olyan problémát, amelyet harminchét más megyében már megoldottak. Antal ugyanakkor felháborítónak tartotta, hogy amikor négy történelmi egyház püspöke, továbbá egy főesperes címzett kérést az önkormányzathoz, megvádolják azzal, hogy szeparatista tevékenységet folytatnának a lőtér visszaadását követően.
Mint ismeretes, korábban a védelmi minisztérium és a kormány részéről is pozitív volt a fogadtatás az igénylést illetően. Legutóbb az igazságügyi minisztérium utasította el a kérést, ugyanis a hetven hektárból csupán hatvankettőnek tisztázott a tulajdonjoga. A területeket különben nem csupán temetkezési célokra használnák, egy rehabilitációs központot, parkolót és emlékparkot is létrehoznának.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2014. november 24.
Mikó-ügy – Befejeződött a fellebbviteli tárgyalás, ítélethirdetés várható
Befejeződött a fellebbviteli tárgyalás hétfőn a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt indult büntetőperben a Ploiesti-i Táblabíróságon – közölte az MTI-vel a Kapcza Mikolt Krisztina, az Erdélyi Református Egyházkerület ügyvédje.
A táblabíróság szóvivője az MTI érdekélődésére megerősítette, hogy november 26-án, szerdán várható az ügyben jogerős ítélet.
Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte az épület visszaszolgáltatását az egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Az ügyben eljáró buzaui bíróság Markó Attilát, akit időközben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjévé választottak, és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelső bíróság tavaly októberben – saját illetékességét elhárítva – megállapította: az ügyben a ploiesti-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet.
Többszöri halasztás után a ploiesti-i táblabíróság hétfőn érdemben letárgyalta az ügyet, elhangzottak a vád- és védőbeszédek.
Kapcza Mikolt Krisztina elmondása szerint a védelem azzal érvelt, hogy nem a restitúciós bizottság, hanem a NATO- és EU-csatlakozásra váró román állam adta vissza a sepsiszentgyörgyi épületegyüttest a református egyháznak, hogy meggyőzze külföldi partnereit: Románia tiszteletben tartja a tulajdonjogot. A védelem szerint a visszaéléssel vádolt bizottsági tagoknak nem döntéshozó, hanem végrehajtó szerepük volt az egyébként jogszerű restitúcióban.
A Mikó-ügyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) emelt vádat. A DNA pénteken közölte, hogy Markó Attila ellen egy másik ingatlan-visszaigényléssel kapcsolatos ügyben is bűnvádi eljárást indított hivatali visszaélés gyanújával, és kérte a képviselőház hozzájárulását a politikus előzetes letartóztatásba helyezéséhez.
Az időközben Magyarországra települt Marosán Tamás hétfőn nyílt levélben fejtette ki álláspontját az őt ért vádról. Rámutatott: a vád arra hivatkozva vitatta a visszaszolgáltatás jogosságát, hogy az iskola közadakozásból épült, vagyis a vádhatóság szerint a tulajdonjog a „népet", azaz az államot illeti. Rámutatott: jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve önkormányzati és állami segélyből épül, de annak tulajdonosa ettől függetlenül az egyház. Erre a legfrissebb példa a Bukarestben épülő ortodox katedrális – tette hozzá. „Ha a román állam tulajdona lett volna (a Mikó gimnázium), mi értelme lett volna államosítani?" – érvelt Marosán Tamás.
A jogerős ítéletet vélhetően nem fogják a tárgyalóteremben kihirdetni, azt a bíróság honlapján teszi majd közzé az ügyben eljáró kéttagú bírói tanács – mondta az MTI-nek a református egyház ügyvédje. MTI
Erdély.ma
2014. november 25.
A visszaszolgáltatások botrányai
Hét végén letartóztatták Alina Bicát, a szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó ügyészség főügyészét, kocsiját a csúcsforgalomban állították meg a rendőrök, így vitték a korrupcióellenes ügyészségre.
Kiderült, hivatali visszaéléssel vádolják egy 2011 márciusában zajlott visszaszolgáltatási ügyben, amikor az igazságügyi minisztérium államtitkáraként tevékenykedett. A külföldi hírügynökségek a sors iróniájának tartják, hogy pontosan a szervezett bűnözéssel foglalkozó főügyészt vádolják korrupcióval. Ráadásul az ügyet három és fél éve jegelik, nem tudni, mitől lett hirtelen ilyen sürgős Bica lekapcsolása. 
Az ügyben korábban már őrizetbe vették Lăcrămioara Alexandrut és Dragoş Bogdant, az Adó- és Pénzügyi Hivatal volt alelnökeit – akik szintén a korrupcióval vádolt bizottság tagjai voltak –, s letartóztatták Emil Nuţiut, a földterület értékét felbecsülő szakembert. A kommunizmus kárvallottjainak visszaszolgáltatási ügyeiben már számtalan botrány tört ki, ez csak a jéghegy csúcsa. Kiderült, egy Gheorghe Stelian nevű, telekspekulációkkal vádolt üzletember úgyszólván bagóért vásárolta fel a kárpótlásban már nem nagyon reménykedő érintettektől a Floreasca negyedben lévő telkeket és adta el húsz-harmincszoros áron. Ebben az ügyben, mivel állami épületek voltak a hatalmas telken, kárpótolták Steliant, 150 millió eurót fizettek ki neki. A vád szerint lefizette az illetékeseket, akik körülbelül 62 millió euróval túlértékelték a telket, és így megkárosították az államot. Kiderült, amiről már eddig is rengeteget cikkezett a fővárosi sajtó, hogy egész maffiacsoport „szakosodott” a visszaszolgáltatási ügyekre, egy másik ügyben Dorel Cocos, Elena Udrea volt férje közvetített (értsd összehozta a bizottság tagjaival az üzletembert), aki miért, miért nem, de hatott rájuk, s 60 millió helyett 90 millió eurót zsebelt be. A közvetítésért a szintén letartóztatott Cocosnak tízmillió eurót perkált le.
Szép történetek, nem igaz? Stelian különben néhány év alatt hasonló visszaszolgáltatási ügyek révén mesés vagyonra tett szert. Az érintettek köre egyre terjed, a villámok már Elena Udrea közelében csapkodnak. A politikus tagadta, hogy tudomása lett volna volt férje és Gheorghe Stelian kapcsolatáról, közben fényképek jelentek meg tavaszi párizsi kirándulásáról, amint barátnőjével, Alina Bicával bevásárol. A titkosszolgálatok már akkor figyelték a főügyészt. Ebből következően másról is szó lehet. Sok szakértő a hét végén úgy vélekedett, nincs kizárva az sem, hogy a szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó ügyészség és a korrupcióellenes ügyészség rivalizálásáról van szó, Laura Codruţa Kövesi most sakkot adott Alina Bicának, akit azóta 30 napos előzetesbe helyeztek és lemondott minden tisztségéről, de tagadja a vádakat, a letartóztatások pedig folytatódnak.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 25.
Mikó-per: Markó Attila ügyvédje nem optimista
„Nem vagyok optimista” – jelentette ki a Mikó-per szerdára ígért jogerős ítélethirdetése előtt a maszol.ro-nak az egyik vádlott, Markó Attila ügyvédje. Eugen Iordăchescut a per hétfői tárgyalásáról, az RMDSZ-es képviselő elleni másik bűnvádi eljárásról, és a várható döntésről kérdeztük.
Az ügyvéd elmondta, többszöri halasztás után a Ploiesti-i Táblabíróság hétfőn érdemben letárgyalta az ügyet, elhangzottak a vád- és védőbeszédek. A védelem írásban is benyújtott álláspontját a vádakkal, kapcsolatban, a bírák ez is tanulmányozzák, ezért hirdetnek csak szerdán ítéletet – magyarázta. A tárgyalás végén a védelem a vádlottak felmentését, az ügyészség a védelem fellebbezésének elutasítását kérte a bíráktól.
A védelem fő érve az Iordăchescu szerint, hogy a restitúciós bizottságnak (amelynek tagja volt a három vádlott) nem döntéshozó, hanem végrehajtó szerepe volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium visszaszolgáltatásában. „Ettől függetlenül bizonyítani tudjuk, hogy a restitúció jogszerű volt” – tette hozzá.
Mint ismert, Markó Attila ellen egy másik ingatlan-visszaigényléssel kapcsolatos ügyben is bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélés gyanújával, és kérni fogja a képviselőház hozzájárulását a politikus előzetes letartóztatásba helyezéséhez.
Arra a kérdésünkre, miszerint ez az ügy hozzájárulhat-e ahhoz, hogy a bírák szubjektíven hozzanak ítéletet a Mikó-perben, Iordăchescu kijelentette: a bírák bizonyára a sajtó révén maguk is értesültek erről a bűnvádi eljárásról, ám „normális esetben” döntésüket ez nem kellene hogy befolyásolja.
 „Ideális esetben egy másik ügyet nem vehetnek figyelembe a bírák az ítélet meghozatalakor. Annál is inkább, mert ez egyelőre csak sajtóhír. Az ügyészség tudtommal még nem kérte Markó Attila letartóztatásának jóváhagyását a parlamenttől” – mondta az ügyvédét. Hozzátette, szerinte „még az ügyészek számára sem világos”, hogy mivel gyanúsítják ebben az eljárásban a képviselőt.
A Mikó-per várható ítéletével kapcsolatban Eugen Iordăchescu – megfogalmazása szerint – nem optimista. „Nagyon sokan mondják, hogy normális körülmények között egyetlen ítélet lehetséges: a felmentés. Ám természetellenességek országában élünk, így kellemetlen meglepetésekben is lehet részünk” – jelentette ki Markó Attila ügyvédje.
Első fokon börtönre ítélték Markó Attilát
Első fokon a bíróság 2012-ben jogtalannak ítélte az épület visszaszolgáltatását az egyháznak, és börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Az ügyben eljáró buzăui bíróság Markó Attilát, akit időközben az RMDSZ parlamenti képviselőjévé választottak, és Marosán Tamást, a református egyház jogtanácsosát három-három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
A vádlottak fellebbezése nyomán a legfelső bíróság tavaly októberben - saját illetékességét elhárítva - megállapította: az ügyben a ploiești-i táblabíróságnak kell kimondania a jogerős ítéletet. 
Megszólalt Marosán Tamás
Az időközben Magyarországra települt Marosán Tamás hétfőn nyílt levélben fejtette ki álláspontját az őt ért vádról. Rámutatott: a vád arra hivatkozva vitatta a visszaszolgáltatás jogosságát, hogy az iskola közadakozásból épült, vagyis a vádhatóság szerint a tulajdonjog a "népet", azaz az államot illeti.
Rámutatott: jelenleg is minden egyházi épület közadakozásból, illetve önkormányzati és állami segélyből épül, de annak tulajdonosa ettől függetlenül az egyház. Erre a legfrissebb példa a Bukarestben épülő ortodox katedrális - tette hozzá. "Ha a román állam tulajdona lett volna (a Mikó gimnázium), mi értelme lett volna államosítani?" - érvelt Marosán Tamás.
A Marosán elleni vádak egyébként az új Btk. szerint elévültek, így a volt jogtanácsost várhatóan szerdán felmentik. A védelem korábban többször is kérte a ploiești-i táblabíróságot, hogy állapítsa meg a vádak elévülését, de ez mindeddig nem történt meg. Markó Attila ügyvédje kérdésünkre elmondta, a szerdai ítélethirdetés "ezt a kérdést is tisztázza".
Cs. P. T.
maszol.ro
2014. november 27.
Visszaállamosítás és felfüggesztett börtönbüntetés (Ítélet a Mikó-perben)
Lényegét tekintve helybenhagyta az alapfokú ítéletet, csak a büntetést enyhítette a Székely Mikó kollégium visszaszolgáltatási perében a ploieşti-i táblabíróság. Az iskola tehát állami tulajdonban marad, és a bírák szerint azok, akik visszaszolgáltatták az Erdélyi Református Egyházkerületnek, hivatali visszaélést követtek el. Az ítélet végleges és jogerős, de a vádlottak nem fogadják el, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak igazságtételért.
A tegnap közzétett határozatban az egykori restitúciós bizottság magyar tagjaira a buzăui bíróságon 2012-ben kiszabott, egyenként hároméves börtönt letöltendőről felfüggesztett büntetésre módosították, és nem csupán Markó Attila képviselő, volt kisebbségügyi államtitkár esetében, hanem Marosán Tamás volt egyházkerületi jogász számára is, ami azt jelenti, hogy nem ismerték el az ellene felhozott vádpontok idén tavasszal bekövetkezett elévülését. A felfüggesztés próbaideje öt év, és bizonyos feltételekhez kötött. A harmadik, eleve felfüggesztett börtönre ítélt vádlott, Silviu Clim nyugalmazott igazságügyi minisztériumi jogász, valamint a kormányfőtitkárság és az igazságügyi minisztérium fellebbezéseit a táblabíróság elutasította, mert megalapozatlannak látja azokat, a Sepsiszentgyörgy város által benyújtott fellebbezést pedig elfogadhatatlanként dobták vissza. E három intézményt egyenként 500 lejes perköltség megtérítésére kötelezik, az Erdélyi Református Egyházkerületnek azonban elengedik azt az 1 137 856 lejes kártérítést, amelyet a buzăui bíróság szabott ki.
Az ítéletről a Markó Attila védelmét ellátó Eugen Iordăchescu bukaresti ügyvéd lesújtva nyilatkozott: szerinte törvénytelen és megalapozatlan döntés született, hatalmas ítélkezési tévedés történt, ezért „nincs más hátra, meg kell támadnunk az Emberi Jogok Európai Bíróságán”. Ugyanezt erősítette meg az egyház védelmét ellátó Kapcza Mikolt ügyvéd is, aki az alapfokúnál emberségesebbnek, de ugyancsak elhibázottnak tartja a ploieşti-i döntést, és elkerülhetetlennek tartja a további küzdelmet: az egyháznak ugyanis meg kell védenie – most már nemzetközi fórumon – a tulajdonjogát, a vádlottaknak pedig az ártatlanságukat.
Markó Attila elérhetetlennek bizonyult, egy rövid üzenetet tett közzé Facebook-oldalán a következő szöveggel: „Elnézést kérek mindenkitől – sajtótól, kollégáktól –, de nem tudok most senkivel beszélni. Előttem semmi különbség nincs a felfüggesztett vagy a végrehajtandó büntetés között annak az érdemi kérdésnek a tükrében, hogy a Székely Mikó Kollégium a református egyház tulajdonát képezte, azt érvényes román jogszabályok szerint jogosan visszaszolgáltattuk, és amelyet ezzel a döntéssel visszaállamosítottak. Természetesen az nem is kérdés, hogy ezt az ügyet a strasbourgi emberi jogi bíróság elé visszük.”
A magyarság és a jogállamiság arculcsapása
A 700 ezres erdélyi reformátusságot csapták arcul, nevezték hazugnak, csalónak, ezért az egyháznak újra kell gondolnia a román államhoz fűződő viszonyát – nyilatkozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Mikó-ügyben kihirdetett jogerős ítéletről. „Huszonöt év jogállamiságába vetett hitünk dőlt meg ezzel ma, és olyan állapot állt elő, amivel a román állam jelezte a reformátusoknak, kisebbségeknek, hogy nem ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást” – mondotta. Szomorú és lesújtó üzenet ez a román állam részéről, amely súlyosan károsítja azt a lojalitást, amellyel a reformátusok ezekben az esztendőkben viseltettek a román állam iránt – tette hozzá. Kató Béla szombatra rendkívüli egyházkerületi közgyűlést hív össze Kolozsvárra a Kétágú Templomba, ahova a közgyűlési tagokon kívül a gyülekezetek képviselőit is várják, hogy közösen döntsenek a hogyan továbbról. A püspök számára a Mikó-ügyben hozott ítélet nem egy épületről szól, hanem erkölcsi kérdés, mert azt a látszatot kelti, hogy a reformátusok olyasmit követelnek, ami nem volt az övék. „Ez a visszaállamosítás azt üzeni: ebben az országban bármikor, bármi megtörténhet. Az összes iskolánk ebben a helyzetben van, ettől kezdve bármikor, bármit vissza lehet venni, hiszen ha nem ismerünk el egy dolgot, és nem akarjuk azt beismerni, akkor bármikor lehet találni olyan jogi vesszőhibát, amivel bármit meg lehet tenni” – vélekedett.
lláspontját az egyházkerület elnöksége közleményben erősíti meg.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint veszélyes precedenst teremtett a Ploiesti-i Táblabíróság azzal, hogy érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatását, és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az ügyben eljáró restitúciós bizottság tagjait. Az igazságszolgáltatás ítéleteit nem szokás kommentálni, de ebben az esetben kivételt kell tenni – vélekedett, és közölte: igazságtalannak tartja az ítéletet „az egyházzal szemben, azokkal szemben, akik a törvényt alkalmazták, azokkal szemben, akiktől a kommunista diktatúra ingatlanokat kobozott el. Az ítélet megnyit egy kaput, amelyen keresztül a hasonló módon meghozott visszaszolgáltatási döntések érvénytelenítését kérhetik. Veszélybe kerül mindaz, amit az elmúlt két évtizedben tettünk a visszaszolgáltatás terén.”
Az egyetlen igazságos döntés az lett volna, ha az egyháznak hagyják az iskolát, Markó Attiláékat pedig felmentik, bocsánatot kérnek tőlük, és esetleg kártérítést is adnak nekik azért a feszültségért, aminek az elmúlt években alaptalanul kitették őket – nyilatkozta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki az enyhített ítéletet is vérlázítónak tartja. „Nem tudok örülni annak, hogy a városé lesz a nagy értékű ingatlan, mert mindennél fontosabb az igazság, és itt igazságtalanság történt. Az a gyanúm, hogy a nagy igazságtevési hullámban szándékosan összekeverik a valós korrupciós ügyeket az erdélyi magyarság jogos követeléseivel, és ez precedensértékű lehet, ezek után bármelyik egyháztól bármit elvehet az állam” – vélekedett az elöljáró, aki tegnap este Kolozsvárra utazott, hogy Kató Béla erdélyi református püspökkel és Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel megbeszéljék a történteket és a következő lépéseket.
A magyar kormány is megdöbbenéssel értesült a Markó Attilát, az RMDSZ parlamenti képviselőjét, a restitúciós bizottság tagját felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtó, a ploieşti-i táblabíróság által hozott jogerős ítéletről – közölte Semjén Zsolt, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese, aki szerint az is elfogadhatatlan, hogy egy korábban az egyháznak visszaadott intézményt, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot újraállamosítják. Az egyház és a magyarság szempontjából is elfogadhatatlan, hogy Romániában a jogerősen visszaszolgáltatott egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekednek – szögezi le Semjén Zsolt.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 28.
Veszélyes precedens született
Kelemen Hunor szerint veszélyes precedenst teremtett a Ploiesti-i Táblabíróság azzal, hogy érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium épületének a visszaszolgáltatását, és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az ügyben eljáró restitúciós bizottság tagjait.
Az RMDSZ elnöke az MTI-nek elmondta, az igazságszolgáltatás ítéleteit nem szokás kommentálni, de ebben az esetben kivételt kell tennie.
"Igazságtalannak tartom az ítéletet az egyházzal szemben, azokkal szemben, akik a törvényt alkalmazták, azokkal szemben, akiktől a kommunista diktatúra ingatlanokat kobozott el. Az ítélet megnyit egy kaput, amelyen keresztül a hasonló módon meghozott visszaszolgáltatási döntések érvénytelenítését kérhetik. Veszélybe kerül mindaz, amit az elmúlt évtizedekben tettünk a visszaszolgáltatás terén" – értékelte a Mikó-ügyben hozott ítéletet Kelemen Hunor.
A politikus úgy vélte, a bíróság Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim személyében olyan embereket ítélt felfüggesztett börtönbüntetésre, akik legjobb tudásuk szerint a hivatali kötelességüket végezték, és alkalmazták a törvényt. "Ezek után ki lesz az, aki a törvényt alkalmazva meg mer hozni egy ilyen típusú döntést?" – tette fel a kérdést.
Az RMDSZ elnöke szerint a Mikó-ügyben "az igazságszolgáltatást használták a visszaállamosításhoz". Azt is sérelmezte, hogy a döntés megbélyegzi az erdélyi református egyházat. Azt üzeni ugyanis, hogy az egyház olyan ingatlant kért vissza, ami nem volt az övé. Emlékeztetett: az államosítási iratokban az szerepelt, hogy a református egyháztól vették el az ingatlant.
Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ egyeztetni készül a református egyházzal a további lépésekről, de hozzátette, politikai eszközöket nem lehet alkalmazni egy jogerős ítélettel szemben.
Arra a felvetésre, hogy az ítélet olyan hangulati környezetben született, amikor több hangzatos ügy is a visszaszolgáltatások körüli visszaélésekre világított rá, Kelemen Hunor elmondta: különbséget kell tenni az egyházaknak visszaszolgáltatott ingatlanok ügye és azon ügyek között, amikor spekulánsok vásárolják meg az egykor államosított ingatlanok örököseitől a tulajdonjogot, és ők érik el a visszaszolgáltatást vagy a kárpótlást.
A Ploiesti-i Táblabíróság jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte szerdán a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt indított büntetőperben a restitúciós bizottság tagjait, és megerősítette az elsőfokú ítélet azon részét, amely szerint a református egyház elveszíti tulajdonjogát az ingatlan felett.
A Szövetségi Állandó Tanács állásfoglalása
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség felháborodva és értetlenül fogadja azt a döntést, hogy a Székely Mikó Kollégiumot visszaállamosították, és Markó Attila parlamenti képviselőt, Marosán Tamást, a református egyház volt jogtanácsosát, valamint Silviu Climet, az Igazságügyi Minisztérium akkori bizottsági tagját három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte jogerősen a bíróság.
A SZÁT álláspontja szerint igazságtalan az ítélet az egyházzal szemben, azokkal szemben, akik a törvényt alkalmazták, és azokkal szemben is, akiktől a kommunista diktatúra ingatlanokat kobozott el. Az ítélet veszélyes precedenst teremt, amely alapján a hasonló módon meghozott visszaszolgáltatási döntések érvénytelenítését kérhetik. Veszélybe kerül mindaz, amit a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az elmúlt két évtizedben tett a visszaszolgáltatás terén.
Az RMDSZ megalakulása óta az elkobzott és államosított ingatlanok visszaszolgáltatásáért harcolt, sokszor nagyon erős politikai ellenszélben. Ma már a szövetségnek köszönhetően számos egyházi és magáningatlan került vissza jogos tulajdonosához, a restitúciós folyamat azonban még nem fejeződött be. 1990 óta az RMDSZ tisztségviselői ezért is dolgoznak. Ezt tette Markó Attila is, aki politikai pályája során több mint 1000 államosított egyházi ingatlan visszaszolgáltatásában segített. A bíróság jogerős döntésével nemcsak Markó Attila képviselőt ítélték el igazságtalanul, hanem visszaállamosították a Székely Mikó Kollégiumot.
Biztosítjuk a visszaszolgáltatási ügyben érintetteket és a közvéleményt, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy a Mikó-per ügye eljusson a legfontosabb nemzetközi fórumokhoz, ugyanakkor széles körű társadalmi szolidaritás kifejezésére kérjük az egyházakat, a civil társadalmat, az egész erdélyi magyar közösséget!
A Szövetségi Állandó Tanács

Népújság (Marosvásárhely)
2014. december 4.
A Mikó-ügy másfél évtizede: egy ingatlan-visszaszolgáltatás kálváriája
Bő két év és tizenöt tárgyalási forduló után került pont a Mikó-ügyként elhíresült tulajdon-visszaszolgáltatási per végére. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt indult büntetőperben a Ploiesti-i Táblabíróság három-három év felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítette Markó Attila és Marosán Tamás alapfokon kiszabott három-három év letöltendő börtönbüntetéséről szóló ítéletét. A testület eltörölte a buzãui bíróság alapfokú ítéletének azt a részét is, amely az Erdélyi Református Egyházkerületet 1,13 millió lejes kártérítésre kötelezte, ugyanakkor megerősítette az elsőfokú határozat ama részét, amely szerint a református egyház elveszíti az ingatlan feletti tulajdonjogát.
Összességében több mint tízévnyi pereskedés után jutott el a jogerős ítéletig a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó kollégium ügye. Az ingatlant – a hajdani mikós tanári lakásokkal együtt – 1999-ben sürgősségi kormányrendelet révén kapta vissza az Erdélyi Református Egyházkerület. A lakásokat a kilencvenes években megvásároló két sepsiszentgyörgyi magánszemély azonban beperelte az egyházat azzal az érveléssel, hogy az ingatlanegyüttes tulajdonjoga nem az egyházé volt, hanem a város közösségéé. A korrupcióellenes ügyosztály (DNA) vizsgálódását követően bűnügyi per lett az ügyből, amelynek alapfokú ítélete három éves letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a restitúciós bizottság három tagját, az ingatlan tulajdonjogát megvonta az egyháztól, és 1,1 millió lejes kártérítésre kötelezte. Az ügyet 2013. október 10-én tárgyalta a legfelsőbb bíróság, amely a ploieşti-i táblabíróság hatáskörébe utalta vissza.
Lakásgazdálkodási hibák
Az ügy tulajdonképpen egy tizenöt évvel ezelőtti törvény (1995/112.) kibocsátásáig vezethető vissza, amelynek értelmében az önkormányzatok – ingatlankezelő cégeik révén – eladhatták a kommunizmus idején magánszemélyektől államosított ingatlanokat. A Konsza Samu utca 14–16. szám alatti két tanári lakást 1997-ben vásárolta meg két sepsiszentgyörgyi magánszemély, mindketten bérlőkként laktak az ingatlanban. A Székely Mikó Kollégium igazgatósága ugyan hivatalos átiratban értesítette az ingatlankezelőt, miszerint a lakások az egykori Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatandó vagyonának részét képezik, de az eladást nem tudták megakadályozni.
Az 1999/83-as sürgősségi kormányrendelet egy sor, korábban közösségi vagy egyházi tulajdonú ingatlan visszaszolgáltatásáról rendelkezett. Hogy kinek kell visszaadni, egy közösségen belül ki a jogos tulajdonos, arról a visszaszolgáltatási bizottságnak kellett döntenie, amelynek tagjai voltak Silviu Clim (az igazságügyi minisztérium részéről), Markó Attila államtitkár, valamint Marosán Tamás, az egyházkerület akkori jogtanácsosa. A kormányrendeletben ugyan még nem szerepelt a Mikó, de a 2000. decemberi kiegészítés már tételesen megnevezi a Mikó Kollégium épületét is. A bizottság megállapította, hogy a visszaigényelt ingatlan a református egyházkerület tulajdonát képezte. A végleges döntést 2002 májusában hozta meg a bizottság, ekkor kapta meg a határozatot az egyház, és tette meg a szükséges lépéseket a Székely Mikó Kollégiumnak az egyházkerület nevére való telekeltése érdekében.
A NATO-tagságra és az Európai Unióba pályázó román állam felgyorsította a visszaszolgáltatási folyamatot. A 2000/94-es számú sürgősségi kormányrendelet alapján, kifejezetten az államosított egyházi épületek visszaszolgáltatására létrehozták a ma is létező Visszaszolgáltató Bizottságot (Comisia de Retrocedare), amelynek tagjait az aktuális kormány nevezi ki. Az egyházak ide nyújthatták be előbb csak tíz-tíz, később már számbeli korlátozás nélküli, több száz épületre vonatkozó visszaigénylési kérésüket. Az időközben életbe lépő 2002/501-es törvény lehetővé tette, hogy a korábban törvénytelen módon megszerzett ingatlanok adásvételi szerződését a jogos tulajdonos megtámadhassa. Ez alapján igényelte 2004-ben az egyház a Konsza Samu utcai tanári lakások adásvételi szerződésének törvényszéki megsemmisítését. 2006-ban végleges, megfellebbezhetetlen táblabírósági döntés szögezte le, hogy az egykori Református Székely Mikó Kollégium vagyonának tulajdonosa az Erdélyi Református Egyházkerület, és visszautalta az ügyet alapfokra az adásvételi szerződések megsemmisítése céljából.
Ezt követően született meg a bérlők első feljelentése, előbb a rendőrségen, majd az ügyészségen, végül a DNA-n. A feljelentés indoklásában az szerepelt, hogy az iskolaépület az iskola kizárólagos tulajdona volt, nem az egyház pénzéből épült, hanem állami alapokból, az egyház csak felügyelte az oktatási folyamatot, ezért az iskolának kellett volna azt visszaszolgáltatni, nem pedig az egyháznak.
A DNA több személy ellen vizsgálatot indított, köztük Bustya János lelkipásztor-tanár ellen, Kató Béla akkori püspökhelyettes ellen, valamint a hivatalos fordító ellen, de vádat egyikőjük ellen sem emeltek. Markó Attila, Silviu Clim és Marosán Tamás ellen eredetileg okirathamisítás, később szolgálati visszaélés címén emeltek vádat, mivel bizottsági tagként tudniuk kellett volna, hogy az ingatlan nem az egyházé, mégis pozitív döntést hoztak. A DNA megállapította az érintett három bizottsági személy vétkességét, így bűnvádi eljárás indult ellenük.
Kié az iskola?
Perektől és kivizsgálásoktól eltekintve az ügy lényege, hogy ki a tulajdonos. A rendelkezésre álló dokumentumok szerint az egyház. Ezt az állapotot támasztja alá az a minisztériumi engedély is, amelyet Constantin I. Anghelescu oktatásügyi miniszter bocsátott ki (1928/81.). Ebben a Mikó Kollégiumról a következő szerepel: aceastã şcoalã este proprietatea Eparhiei Reformate din Ardeal (ez az iskola az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona). Az engedély 1928. augusztus 8-án megjelent a Hivatalos Közlönyben is. Az egyházi tulajdont látszik bizonyítani egy másik irat is, a magyar nyelvű telekkönyvi kivonat: sepsiszentgyörgyi ev. ref. székely Mikó Kollégium (az ev. ref. azt jelenti, hogy evangélium szerinti református, ezt a 19. században mindenhol így használták, az egyházi törvényekben, még a kommunista időkben is – szerk. megj.).
Számos további korabeli dokumentum is arról tanúskodik, hogy a 19. század második felében alapított iskolát a reformátusok hozták létre. Az egyházkerület jogászai által az egyik tárgyalásra a 19. századi törvények, dokumentumok alapján összeállított román nyelvű magyarázat szerint az iskolát a „Rikán belüli Kommunitás” hozta létre, amely a háromszéki egyházmegyék közös szervezete volt, és a háromszéki református egyház képviselőiből állt (a három esperes, küldöttek és jegyzők). Ezt a közösséget már a 17. századi fejedelmi rendeletek is önálló egyházi közösségként ismerték el. A kollégium épületének nyugati szárnyát a háromszéki református egyházközségek építtették saját költségen, a déli szárny ugyancsak a „Rikán belüli Kommunitás” támogatásával épült fel egy város által az egyháznak adományozott telken, valamint a közösség saját telkén. Az építkezés költségeit részvények kibocsátásával, adományokból és állami támogatással sikerült végül előteremteni. A sepsiszentgyörgyi kollégium a 19. század második felétől az 1948-as államosításig az Erdélyi Református Egyházkerület iskolájaként működött önálló oktatási központként, önálló vagyonkezelési joggal.
Az államosítási rendelkezés nyomán született iratban (Decret nr. 176/2. aug. 1948) az iskola a következőképpen szerepel: Liceul reformat bãieþi din Sf. Gheorghe, al. Bis. Ref. A dokumentum felsorolja az iskola vagyonát képező ingatlanokat – köztük a tanári lakásokat is –, azonosíthatóan, pontos címmel és házszámmal ellátva. Az adásvételi szerződések megsemmisítése érdekében az egyházkerület által 2004-ben elindított jogi procedúra leállt, az indoklás szerint a büntetőjogi perek lezárása előtt az adásvételi szerződéseket sem semmisíthetik meg véglegesen.
Fordulat, tiltakozás
A DNA kivizsgálása megállapította, hogy az egykori restitúciós bizottság három tagja törvénytelenséget követett el, és nagy értékben elkövetett hivatali visszaélés címén emelt vádat. Az ügy sokak számára váratlan, nagy felháborodást okozó fordulatot vett: 2012-ben a buzãui bíróság első fokú ítélete szerint hivatali visszaélés miatt három-három év börtönbüntetésre ítélték a per három vádlottját. Míg azonban a két magyar vádlott (Marosán Tamás és Markó Attila) esetében letöltendő börtönbüntetést szabtak ki, a bizottság román tagja (Silviu Clim) ellen csupán felfüggesztettet. A bírói ítélet érvénytelennek nyilvánította a visszaszolgáltatási iratot, és elrendelte, hogy töröljék az Erdélyi Református Egyházkerületet, mint tulajdonost a telekkönyvből. A bírósági ítélet megállapítja, hogy a vádlottak a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt károsították meg, holott a per folyamán a hivatal jelezte: nem tart igényt az épületre, mert az a református egyházé volt.
Vonal alatt, vonal felett
„Szögezzük le mindjárt az elején: a törvény úgy szól, hogy annak kell visszaszolgáltatni az ingatlant, akitől 1948-ban a román állam elkobozta az államosítás idején. A szentgyörgyi Mikó Kollégium a református egyház tulajdona volt, tehát neki kellett visszaadni” – állítja Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspöke. Ezt a gondolatot támasztja alá Sipos Gábor egyházkerületi levéltáros is, aki a következőképpen fogalmaz: az államosított egyházi ingatlanok tulajdonjoga a telekkönyvi betétlapból deríthető ki, a birtoklapon az utolsó bejegyzés után vonalat húztak, ott szerepel a „naþionalizat în favoarea Statului Român” szövegrész. Amely tulajdonos a vonal felett szerepel, az jogosult a visszaszolgáltatásra. A telekkönyvben rögzített tulajdonjogot nem befolyásolja, hogy az ingatlan építéséhez-fejlesztéséhez ki járult hozzá anyagi eszközökkel.
A bírósági döntés következtében mindenki megmozdult, az egyház 2012. szeptember elsejére tiltakozó megmozdulást szervezett, amelyre Erdély valamennyi szegletéből érkeztek tüntetők. Az Igazság Napján a Székely Mikó Kollégium épületén hatalmas transzparensekre a református egyház tulajdonjogát igazoló dokumentumokból származó idézetek kerültek: 1928-ból a román oktatási működési engedélye, amelyben az egyház szerepel tulajdonosként, valamint az 1948-as államosítási törvény, amely szerint a kollégium épületét a református egyháztól vették el. A tiltakozó nagygyűlés alkalmával több egyházi vezető és politikus is felszólalt.
Az ügyet közben Buzãuból a ploieşti-i ítélőtáblára helyezték, a per azonban innen is tovább került. A 2012-es parlamenti választásokat követően ugyanis Markó Attila az RMDSZ színeiben képviselői mandátumot szerzett, így a folyamatban levő ügyet kötelező módon a bukaresti legfelsőbb bíróságnak kellett tárgyalnia. A testület azonban úgy döntött: nem illetékes az ügyben, ezért az egészet visszautalta a ploieşti-i ítélőtáblára, ahol rengeteg halasztást követően 2014. november 26-án hirdettek ítéletet.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. december 4.
"Képtelen vagyok egy ilyen marhasággal ismét szembeszállni”
„Én a Mikó-perben hozott jogerős döntés után emberileg képtelen vagyok egy ilyen marhasággal ismét szembeszállni” – írja RMDSZ-es kollégáinak írt levelében Markó Attila képviselő, akinek meggyőződése, hogy szerdán a parlament engedélyezni fogja az előzetes letartóztatását.
RMDSZ-es kollégáinak írt levélben magyarázta el Markó Attila képviselő az előzetes letartóztatásáról szóló képviselőházi szavazás előtt annak a korrupciós ügynek a részleteit, amelynek a gyanúsítottja. „A képviselőház engedélyezni fogja az én előzetes letartóztatásomat. (…) Csak hogy tőlem halljátok azt, amit másképp nem hallanátok” – írja a politikus.
A levél előzménye, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) november 21-én közölte: bűnvádi eljárást indít a képviselő ellen hivatali visszaélés gyanújával. Markó Attila tagja volt annak a kártérítési bizottságnak, amely 2011-ben az ügyészség szerint jóváhagyott egy olyan kárpótlást, amelynek összegét úgy állapították meg, hogy egy telek értékét a reális árához képest háromszorosára becsülték. Az ügyben többek között a szervezett bűnözés ellenes vádhatóság főügyészét, Alina Bicát is őrizetbe vették, aki akkor szintén a bizottság tagja volt.
A birtokunkba került levélből idézünk (a szöveget szerkesztőségünk alcímezte):
„Ebbe cseppentem bele én”
"A Központi Kártérítési Bizottságnak 2005-től 2012-ig tagja voltam, különböző kormányok alatt. Ennek a bizottságnak 2011-ben 9 tagja volt, ebből 5 az ANRP (Ingatlan-visszaszolgáltatási Hatóság) elnöke és négy alelnöke, 2 pénzügyminisztérium által és egy az igazságügyi minisztérium által delegált tag. Ezen kívül voltam én a kormányfőtitkárság (Kisebbségi Hivatal) részéről, Amúgy az összetétel és a tagok száma a jogszabályok változásával együtt változott - az eredeti 7-ről később 9, most meg 11 tagú.
Érdekes infó lehet, hogy 2005 és 2007 között a bizottság tagja volt Horia Georgescu mai ANI-főnök is.
Az ügyészség azt állítja, hogy Alina Bica és néhány akkori bizottsági kolléga lepaktált egy felértékelővel és egy károsult (pontosabban egy károsult jogait megvásárló személy) kártérítését jóval a piaci ár fölött állapították meg. Ezzel kárt okoztak az államnak, kaptak értre csúszópénzt, ingatlant, ki tudja még mit. Eddig ez rendben is van, ez egy vád. De ettől az út el egészen hozzám, nem hogy hosszú, de nem is létezik.
Ebbe cseppentem bele én, amikor kilőtték a nyulat bokrostól.
Így működött a bizottság
Kedves Kollégák, elmagyarázom most azt, hogy ez a bizottság hogyan dolgozott.
1. A megyékből beérkező több százezer (!) kérelmet az ANRP saját szakértői személyzete, igazgatóságai dossziénként átvizsgálták. Amennyiben az jogilag és dokumentáció szempontjából rendben volt (jogos igénylő, beazonosítható ingatlan, bizonyítékok stb.), akkor a törvény szerint kiadták egy felértékelőnek (evaluator).
2. A felértékelő a szakma európai szabályai szerint megállapította az ingatlan vélelmezett piaci értékét (figyelem: természetben nem visszaadható, kártalanításra ítélt ingatlanokról beszélünk!)
3. Ezt a felértékelést az ANRP saját alkalmazásában álló ellenőr-felértékelő újra megvizsgálta, hogy az módszereiben és értékében megfelelő, helyes és törvényes legyen.
4. Ezek után került a bizottság ülésére alkalmanként több ezer ingatlan kártérítési javaslata egy TÁBLÁZATBAN (ezen belül több száz kártérítés a 10-es törvény, több száz a földtörvény, és több száz akkor törvény által megengedett különleges eset, akik egészségügyi okból soron kívül kerültek elbírálásra. Teljes kártérítési dossziét alig láttunk, a mennyiség miatt lehetetlen is lett volna ülésenként több ezer dossziét átnézni.
Az ülésen szó szerint átfutottuk a több ezres listákat, néhol egyik-másik esetet az ANRP-s tagok vagy a szakminisztériumi tagok (igazságügy, pénzügy) javaslatára változó okokból újra felértékeltettük. Nekem ebben az egész kártérítési folyamatban az volt a feladatom és célom - eltérően az egyházi ingatlanok visszaadásával foglalkozó bizottságtól, amelynek alelnöke és hajcsára is voltam -, hogy lehetőleg erdélyi megyékből, magyar emberek kárpótlása is megtörténjen, ne tegyék félre igényeiket, ne kötekedjenek a dossziékkal. Ennyi.
Nem is volt ott az ülésen
Most pedig néhány szó az ominózus 2011. március 15-i ülésről, amelyen ez az állítólagos döntés született. Még egyszer: 2011. március 15. OTT SE VOLTAM! Alsótömösön, Négyfaluban koszorúztam, beszédet mondtam - erről közlemények, újságcikkek tanúskodnak. Azaz csak akkor lehettem volna, ha ez a bizottsági ülés reggel 8 és 10 között lezajlott - ami azért lehetetlen, mert a nem ANRP-s bizottsági tagokon kívül (akik helyben vannak) a többiek programja annyira összevissza volt, hogy SOHA nem sikerült déli 1-2 előtt kvórumban ülést tartani. Mellesleg tisztán emlékszem, hogy az egyedüli nagy ügy, amit dossziéval magunk előtt elemeztünk az a néhai Malaxa-kártérítés volt, amerikai ügyvédek jelenlétében. Én azon kívül egyetlen ülésen se láttam külsős felértékelőt magyarázni a munkáját (ugyanis állítólag ezen az ülésen ez történt). Az ülés jegyzőkönyvén a média (??) szerint ott az aláírásom. Ebben minimum két dolog furcsa: ha nem voltam ott, akkor mikor írtam én (vagy más?) alá, illetve hogy van az, hogy a média tudja, és nekem nem engedték meg az iratokhoz való hozzáférést november 30-ig.
"Végül pedig néhány szót a nyomozásról"
November 20-án lehívtak 17 órára a központi DNA-hoz, mint gyanúsítottat. Se telefonon, se a helyszínen nem közölték velem a vádat és az ügy lényegét, ezt folyosói pletykákból próbáltam ügyvédeimmel összerakni. 17 órától a váróteremben ültem éjjel 11.30-ig, ekkor vittek az ügyész elé, ahol közölték velem az ügy részleteit, elolvashattam a vádakat. Mivel a dosszié tartalmát nem ismerem, a Bica-féle kavarásról fogalmam se volt, ezért hallgatási jogommal élve új időpontot kértem a nyilatkozattételre, hogy addig egy kicsit nézzek utána a dolgoknak.
Ehhez képest gyanúsítottból fél óra alatt vádlott lettem, az ügyész 10 napra megtagadta kérésemet, hogy betekintsek az ügy irataiba (az eljárás biztonsága miatt). Erre fel másnap villámcsapásként ér a meglepetés: minden alap nélkül a DNA kérte előzetes letartóztatásomat - úgy, hogy előtte meg se hallgatott, nem is engedett a dossziéhoz, és nem is érdekli, hogy egyáltalán ott voltam-e...
Jelzem:
1. A dosszié tartalmát azóta sem láttam.
2. Nem tudom, kik ezek a személyek a Bica-féle kavarás mögött, sosem láttam őket, nem láttam a nevüket sem (max egy név volt a sok ezerből egy adott napirend 10 centi vastag táblázataiból).
3. Ott se voltam a bizottságnak azon az ülésén.
4. Nem tiszte a bizottság tagjainak és meghaladja képességeit az, hogy európai standardos felértékeléseket szakvéleményezzen vagy felülbíráljon. Ezért megy át annyi szakember kezén egy dosszié. Ráadásul, ha egy hivatásos felértékelő, annak szintén hivatásos ellenőre, a teljes ANRP-s elnökség, a pénzügyes és igazságügyes tagok azt mondják, hogy rendben van, akkor miért ne lenne nekem?
"Konklúzió"
1. Én a Mikó-perben hozott jogerős döntés után emberileg képtelen vagyok egy ilyen marhasággal ismét szembeszállni. Mindkét ügy lényege az, hogy Romániában legyen vége a restitúciónak, a kárpótlásnak. Ennek az utóbbinak ráadásul személyes leszámolási háttere is van, amit a parancsuralom csak azért is el fog vinni a végsőkig.
2. Ez a vád gyakorlatilag további sok-sok tízezer bűncselekményt vonhat maga után, ugyanis ilyen alapon az összes eddig megítélt kártérítési dossziéban kifogásolható, hogy a megállapított érték épp túl nagy, vagy épp túl alacsony.
3. Minden testület (önkormányzat, bizottság) döntése potenciális bűncselekmény. Az önkormányzatok is ugyanígy döntenek: szakigazgatóságok, jogászok, urbanisztikusok javasolnak, a testület dönt. A DNA meg elviheti mindegyik tagot, tanácsost.
További konklúziókat vonjatok le ti magatok...
„Megtörtek”
Egy biztos: a karrieremből 17 évet arra áldoztam, hogy akik a kommunista rendszertől kárt szenvedtek, azt reparáljuk - egyházi ingatlanok, magánszemélyek földvisszaadása, kártérítések, politikai üldözöttek stb.
Amit megtehettem, megtettem. Jóhiszeműen. Hogy e mögött a munkám mögött mások kikavarták kis ügyeiket, ez nem az én felelősségem. Én ilyet nem tettem soha.
Ha bűn ez a munka, amit elvégeztem, akkor bűnt követtem el. De nem takargatok semmit ebből a 17 évből. Büszkén viselem eredményét, és a nehezebb helyzetek mellet sem szégyellem egyetlen percét sem. A fejem fent van, a lelkiismeretem tiszta.
Egyetlen dolog hibádzik csak: megtörtek. Ha ez volt a cél, ám sikerült nekik. De legalább marad valami mögöttem.
Nem búcsúzom, de minden jót kívánok nektek!
Attila"
maszol.ro
2014. december 16.
Az ügyészség vádat emelt
Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség abban a kárpótlási ügyben, amely Markó Attilát, az RMDSZ parlamenti képviselőjét is érinti. Az ügyészség tegnapi közleménye szerint a tizenegy tagú restitúciós bizottság tíz tagja ellen emeltek vádat. Markó Attila esetében elkülönített aktában folytatják a vizsgálatokat, ugyanis a politikust a vádhatóság nem tudta beidézni. A közlemény megállapítja, hogy emiatt nem teljesültek maradéktalanul a perrendtartási szabályok.
Markó Attilát rendkívül súlyos következményekkel járó hivatali visszaéléssel gyanúsítják amiatt, hogy az ügyészek szerint a restitúciós bizottság a reális piaci értékhez képest jócskán túlértékelt telek alapján ítélt meg kárpótlást egy üzletembernek. A tíz vádlott között van többek között az előzetes letartóztatásban lévő Alina Bica, a szervezett bűnözés ellenes ügyészség volt főügyésze. Bica 2011-ben, a vitatott kárpótlás megítélésekor az igazságügyi minisztérium államtitkáraként volt tagja a testületnek.
A vádhatóság azt állítja, hogy a restitúciós bizottság tagjai már 2011. február 24-i ülésükön tudomást szereztek arról, hogy a több mint 13 hektáros telek túl van értékelve. Szerintük ezt igazolja, hogy a következő ülésre beidézték a becslést végző cég képviselőjét, valamint jelentést kértek az akta történetéről. A kárpótlás megítélését a március 15-i ülésükön hozták meg a bizottság tagjai. Markó Attila azonban ezen az ülésen nem vett részt, és ennek igazolásaként pénteken fényképeket tett közzé egy közösségi oldalon az ülés jegyzőkönyvéről, amelyen nem szerepel neve mellett az aláírása. Az RMDSZ képviselője ártatlannak vallja magát. A parlament december elején hagyta jóvá az ügyészségnek az őrizetbe vételére vonatkozó kérését, majd beidézték a vádhatóságra, az RMDSZ képviselője azonban nem jelent meg, mert Magyarországra utazott a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára, azóta meg Magyarország és az Egyesült Államok védelméért is folyamodott, mert úgy értékeli, politikai és koncepciós eljáráshadjárat folyik ellene.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)