Értékek mentén (Fiatalok a nemzetpolitikában)
Tőkés László EP-képviselő az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által Vargyason szervezett konferencián a fiatalok nemzetpolitikában és közösségszervezésben betöltött szerepéről beszélt. Mint mondotta, az új nemzedéknek el kell kerülnie, hogy koravénné váljék, s az igazsággal szemben megalkudjék, hagyja, hogy az értékeket elnyomják az érdekek. Az ODFIE évek óta kifejtett munkájáról azt mondotta, reformátusként is nemes irigységgel szemléli az unitárius ifjak kitartó tevékenységét.
Bár a közösségi szerepvállalás nem lehetőség, hanem kötelességünk, szolgálatot csak az végezzen, akinek szíve szeretettel és hittel van tele — jelentette ki Tőkés László. Mint fogalmazott, népünk számára az egyetlen járható utat a nemzetpolitizálás jelenti, hiszen a Trianon óta egyre erősödő román nacionalizmussal szemben csak azzal és közös fellépéssel lehet felvenni a harcot. Hogy minél szélesebb körben és erősebb nemzetpolitikát tudjunk folytatni, kifejezetten szükséges, hogy a fiatalok ne hagyják magukat kiábrándítani a közösségi munkából és a szerepvállalásból. ,,Korunk egyik legnagyobb gondja az identitásvesztés térhódítása. Közösségeink szétmállnak, meggyengül az egyházhoz való kötödésük, napról napra kevesebbet ér nemzeti mivoltuk, s készek beolvadni az idegenek közé. Éppen ezért fontos, hogy megerősítsük nemzetünk iránti elkötelezettségüket, s közösen, jó szívvel tegyünk szülőföldünk és nemzetünk érdekében” — jelentette ki. Amiért egyre kevesebbszer sikerül nemzetiségi közösségünket érintő kérdéseinkben közösen fellépnünk, annak tulajdonítja, hogy különböző szervezeteink elsősorban nem a közösségi érdekeket nézik, hanem pártjuk politikai és gazdasági érvényesítését tartják fontosabbnak. ,,Bukarestben úgy kellene képviselni, hogy az őket odaküldőket ne felejtsék el.” Mindezek ellenére Tőkés úgy véli, a fiatalok közt szép számban akadnak olyanok, akik nem félnek az övéik érdekében cselekedni, s jól működő szervezeteket hoztak létre — elsősorban a Magyar Ifjúsági Tanácsot, az Erdélyi Magyar Ifjakat, az IKÉ-t és az ODFIÉ-t emelte ki —, amelyek, ha nem is olyan erősek, mit a tömegpártok, de képesek azokat kiegészítve az erdélyi magyarságért haszonnal cselekedi.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Konzervatívok és toleránsak a fiataljaink 
Nagyvárad – Szerda délután az RMDSZ Bihar megyei szervezete által elindított Szacsvay Akadémia és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet társszervezésében Barna Gergő politikai szociológiával foglalkozó kutató és Kiss Tamás osztályvezető tartott előadást.
Az Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében lezajlott rendezvény címe Fókuszban a fiatalok: az erdélyi magyar és a romániai fiatalok összehasonlító elemzése volt. A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Barna Gergő politikai szociológiával foglalkozó kutató elmondta: a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet 2008-ban végzett közvéleménykutatást az 18-35 év közötti erdélyi fiatalok körében, egy 1202 fős mintán, tizenhat megyében. Ennek a felmérésnek az újdonsága abban rejlik, hogy a kapott adatokat összehasonlították annak a közvéleménykutatásnak az eredményeivel, melyet az Országos Ifjúsági Hatóság bonyolított le szintén három évvel ezelőtt román fiatalok körében (a kérdőívek pontjai 70 százalékban megegyeztek), valamint a Mozaik 2001 kutatás statisztikáival, melyet a Nemzeti Ifjúságkutató Intézet végzett tíz évvel ezelőtt. E három felmérésből számos következtetés vonható le. Kiderült például, hogy a fogyasztási javak (mobiltelefon, személyi számítógép, otthoni internetezés, saját autó) birtoklásának aránya nagyjából azonos az erdélyi magyar és román fiatalok körében, viszont a magyar ifjak jobban állnak a használatban levő gépkocsi, illetve a saját lakás tulajdonlása kategóriában. Ugyanakkor 2001-2008 között jelentős expanzió ment végbe a javak birtoklása terén: a 18-29 év közötti magyar fiatalok körében a mobiltelefon-tulajdonosok aránya 30 százalékról 94 százalékra, a számítógép tulajdonosoké 15 százalékról 71 százalékra, a használatban levő saját autó tulajdonosoké pedig 15 százalékról 43 százalékra emelkedett. Megfigyelhető tovább az is, hogy hét év leforgása alatt a materiális problémák helyett inkább az erkölcsi gondok kerültek előtérbe, de a lakáshelyzet továbbra is megoldatlan maradt, és riasztóan elterjedt a kábítószerhasználat (utóbbi a Partiumban a leghangsúlyozottabb).
Passzív magyarok
Az erdélyi magyar fiatalok leginkább azt várják el a magyar ifjúsági szervezetektől, hogy segítsenek nekik az elhelyezkedésben, támogassák a rászorulókat és szakmai továbbképző tanfolyamokat rendezzenek. A legismertebb ifjúsági szervezetek amúgy az IKE, az EMI, a MIÉRT és a MIT. A felmérések ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a magyar fiatalok kevesebbet tévéznek, mint román kortársaik, és kisebb arányban olvasnak újságokat és folyóiratokat, de intenzívebben. Valamivel kisebb arányban élnek társasági életet, azonban nagyobb arányban sportolnak és sokkal többet kirándulnak. 2001-2008 között 24 százalékról 74 százalékra nőtt a számítógép és internet használók aránya, a digitális írástudatlanok száma pedig 45 százalékkal csökkent. Ugyanakkor az erdélyi magyar fiatalok már nem netkávézókban, hanem otthon böngészik a világhálót. Elszomorító viszont, hogy úgy a román, mint a magyar fiataloknak az elit kultúrához való viszonyulása (színház, opera, mozi) jelentéktelen.
A kutatások során a biztosok arra is rákérdeztek, hogy milyen mértékben érdeklődnek a magyar fiatalok az országos szintű politikai történések ránt, illetve szerintük milyen mértékben befolyásolják az életüket az önkormányzati és a fővárosi döntések. Kiderült: a magyar fiatalok sokkal passzívabbak, mint a román ifjak, és megítélésükben az RMDSZ (80%) és az MPP (12,9%) képviseli leginkább az érdekeiket.
Inkább mobilisak
Kiss Tamás, a Kisebbségkutató Intézet elemzési és kutatási osztályának vezetője arra hívta fel a figyelmet: a magyar fiatalok inkább mobilisak, mint román kortársaik, ami a külföldi munkavállalást, kirándulást, tanulást, rokonlátogatást és üzleti utakat illeti, viszont ezek megtervezésében együtt mozognak a többségi nemzet fiataljaival. A migrációs célország tekintetében viszont hét év alatt változás történt a magyar fiatalok esetében: míg 2001-ben Magyarország dominált, addig az utóbbi években előtérbe kerültek a nyugati országok, és Németország, valamint Ausztria vezetik a preferencialistát. Elvi szinten ugyan a hagyományos családmodell érvényesül az erdélyi magyar fiatalok körében, viszont a társadalmi valóság felülírja ezt, és a családalapítás, illetve a gyermekvállalás ideje kitolódott a harmincas életkor irányába. Ugyanakkor az erdélyi magyar értelmiségi réteg háromnál több gyermeket szeretne elméletileg, ellentétben a román felsőfokú végzettségű fiatalokkal, akik megelégednének egyetlen utóddal is.
Nemi szerep
Érdekes módon a családon belüli nemi szerep tekintetében a magyar fiatalok konzervatívabbak román kortársaiknál, vagyis úgy gondolják, hogy „az asszonynak a fakanál mellett a helye”, azaz a nő feladatai közé tartozik, hogy főzzön, takarítson és bevásároljon, és erről nem csupán az alacsony végzettségűeknek, hanem az értelmiségieknek is ez a véleménye. A magyar fiatalok viszont toleránsabbak a többségnél, inkább elfogadnák azt, hogy roma, fogyatékkal élő, meleg, AIDS-es vagy volt drogos legyen a szomszédjuk, barátjuk vagy családtagjuk. Ugyanakkor olyan értékek fontosak számukra, mint a család, a béke, és a jólét, és kevésbé vallásosak, mint a román fiatalok.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

MIT-tábor és tisztújító küldöttgyűlés hétvégén Lakiteleken
Szeptember 2–4. között Lakiteleken szervezi meg táborát a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT). A találkozó célja, hogy a tagszervezetek nagyobb létszámban megjelenő képviselői jobban megismerhessék egymást, lehetőségük legyen a MIT tevékenységének tervezésébe bekapcsolódni, és a magyarországi partnerszervezetekkel közvetlen kapcsolatba lépni.
A MIT-táborban ilyenképpen jelen lesznek a MIT tagszervezeteinek átlagban 15-30 fős küldöttségei: az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE), a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ), a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ), valamint az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) részéről, továbbá a MIT elnöksége és közvetlen munkatársi köre. A helyszín kiválasztása Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke meghívásának köszönhető. Ily módon a magyarországi helyszín jelképes üzenet a határtalanul élés erősítésére is. A táborban jelen lesz a Fidelitas (a Fidesz ifjúsági szervezete), valamint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ, a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete) képviselete is. Rendezvényünket megtiszteli jelenlétével Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, Téglásy Kristóf ifjúsági főosztályveszető, Kapus Krisztián Ifjúsági Albizottság elnök is.
A táborban a pénteki nyitó előadás után szombat délelőtt műhelymunkákra kerül sor a MIT és tagszervezeteinek különböző működési területei mentén: oktatás, nem formális nevelés, kultúra, közművelődés, szabadidős és szórakoztató tevékenységek, ifjúsági szolgáltatások, valamint ifjúságpolitika és érdekvédelem témakörökben.
A MIT-tábor keretében ünnepi tisztújító küldöttgyűlésre is sor kerül, szeptember 3-án, délután 18 órától. A MIT legfontosabb döntéshozó fórumán jelen lesznek a tagszervezetek küldöttei, valamint a MIT elnöksége. A napirendi pontok között elnökségi és tagszervezeti beszámolók, a folyamatban levő programok teendői, a XXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, a Hun-tábor és más nyári programok szervezeti kiértékelője, valamint a középtávú tervek és teendők megbeszélése szerepelnek.
A lakiteleki küldöttgyűlésen tisztújításra is sor kerül, mivel az eddigi elnökség (Vadász-Szatmári Huba, Bozsó Imre Lehel, Tőkés Lehel alelnökök, Sándor Krisztina elnök) kétéves megbízatása lejárt. Sándor Krisztinát először 2003-ban választotta meg elnökként a MIT Küldöttgyűlése, és a továbbiakban nem vállalja az említett tisztséget. Az eddigi tagszervezeti javaslatok alapján az új elnökjelölt Bozsó Imre Lehel alelnök, az IKE projektfelelőse. A tisztségekre való további jelöléseket a tagszervezetek a küldöttgyűlés adott napirendjénél is megtehetik.
Kristály Bíborka Réka
MIT Sajtóiroda. kmka.hu

Fontos a barátságos szellemiség és a konszenzusra törekvés
Interjú Sándor Krisztinával, a Magyar Ifjúsági Tanács leköszönő elnökével
Sándor Krisztina Brassóban született 1980. június 15-én, Sepsiszentgyörgyön nőtt fel. 2003-ban végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika- és Közigazgatástudományi Karának újságírói, 2005-ben pedig politikatudományok szakán. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnökeként nyolc éven át irányította a nemzeti, keresztény, hagyományőrző és hagyományalakító irányvonalat képviselő, a szerves fejlődésre összpontosító ifjúsági ernyőszervezet munkáját. MIT-elnökségét megelőzően a homoródalmási, sepsiszentgyörgyi helyi unitárius ifjúsági egyletekben, majd az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletben (ODFIE) tevékenykedett. A fiatalok folyamatos önképzésének, aktív közösségi szerepvállalásának buzdításáért végzett lelkes munkája mindössze egyik meghatározó jellemvonása elnöksége időszakának. A MIT vezető testületének legutóbbi, kétéves megbízatása lejárt, a szeptember 2–4. között zajló lakiteleki táborban tartott mai tisztújító küldöttgyűlésen pedig új elnökséget választanak, amely Sándor Krisztina reményei szerint friss lendületet ad majd a szervezetnek. Könyv, biciklitúra, civilsuli, diákvetélkedő
– Nyolc éve irányítod a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) tevékenységét. Milyen mérföldköveket emelnél ki ebből az időszakból? Milyen akadályokkal szembesültél elnökként és melyek voltak a számodra legjelentősebb megvalósítások?
–Mérföldkőnek tekintem az első önálló MIT-iroda kialakítását 2003-ban, a 15 éves ernyőszervezet megünneplését a szovátai MIT-táborban – tortával, kis ajándékokkal, ahogy illik –, illetve ennek kapcsán a Másfél évtized című interjúkötet kiadását 2006-ban. Szintén meghatározó volt a Tekerj rá! elnevezésű, az autonómiát népszerűsítő biciklitúra megszervezése 2006-ban Székelyföldön, a Civilsuli városjáró konferenciasorozat elindítása 2007-ben egy első alkalommal elnyert európai uniós pályázatnak köszönhetően, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezésének átvétele 2008-tól, valamint az idén ötödik alkalommal megszervezett Adj, király, katonát! vetélkedősorozatunk iránti hatványozott érdeklődés és siker megtapasztalása. Ezeket így hirtelen soroltam fel, s ha ennyire jól emlékszem az évszámokra, akkor valóban mérföldköveknek is számítanak. Természetesen ezek mellett még sok kisebb-nagyobb programnak voltunk a részesei, nehéz is lenne felsorolni.
Az akadályokról szólva elmondhatom, hogy az ernyőszervezet berkeiben évekig arra figyeltünk a négytagú elnökséggel (akik közben mellettem cserélődtek), hogy a tagszervezetek egymás közötti, valamint MIT-hez való viszonyát megfelelő szinten ápoljuk, fejlesszük a közös programok és a képviselet által. Belső akadályoztatás irányomban nem volt: ha konfliktusaink akadtak – mert természetesen voltak –, akkor azt igyekeztünk kellő időben kezelni. Számomra mindig az volt fontos, hogy csapatban gondolkodjunk, s egymást folyamatosan segítsük. Ettől is több a MIT, mint külön egy-egy tagszervezete, s ezt a sokszínű csapatot másképp nehéz is volna összetartani.
– A MIT hangsúlyos szerepet tölt be az erdélyi civil életben. Melyek irányvonalának főbb meghatározó elemei? Megalakulása óta bekövetkezett-e számottevő változás a szervezet ideológiájában?
–A szervezet irányvonala az, amit szerintem sikerült megőrizni az évek során. Jelmondatunk – Mi tudjuk, mit akarunk! – nem csupán szójáték, hanem azt is jelzi, hogy határozottan képviseljük azt a nemzeti, keresztény, hagyományt őrző, alakító, és a mában megvalósítható fejlődésre figyelő irányvonalat, amely mindig is meghatározta ezt az ernyőszervezetet. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a tagszervezetekbe és a MIT-be bekapcsolódó fiataloknak azt a felfogást igyekszünk átadni, hogy a folyamatos önképzés, az aktív közösségi élet és az ehhez tartozó célok által mindannyian otthonosabban fogjuk érezni magunkat. Tudatosítani szeretnénk bennük, hogy közös felelősségünket ugyanúgy vállalni kell, ahogy mások is megtették előttünk. A legfontosabb pedig az, hogy minél több erdélyi magyar fiatal ráérezzen a közösen végzett önkéntes munka ízére, az ily módon elérhető sikerekre, tapasztalatgyűjtésre, és ezáltal a közösségi fejlődés útjára lépjen.
Négy év Tusványos
– 2008-ban a MIT átvette a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor erdélyi főszervezői szerepét. Milyen összefüggésben valósult meg ez a szervezet történetében, illetve milyen belső és külső értékelések, visszajelzések szűrődtek le mindeddig a MIT szintjén?
– Erre már úgymond pár évvel korábban készültünk, és jeleztük is az erdélyi és magyarországi alapítóknak, hogy mi úgy gondoljuk, ez pontosan a MIT-nek „való”, hiszen tömörítjük a jelentős magyar országos ifjúsági szervezeteket. Voltaképpen a következetes, jó értelemben vett lobbizás, valamint az alapítók jó irányú döntése folytán került hozzánk Tusványos erdélyi szervezése.
Idén negyedik alkalommal szerveztük meg, és az első két év majdnem felhőtlen sikerein túl már természetesen többet látunk, többet elégedetlenkedünk a saját munkánkkal szemben is. Mivel legalább kétfejű a szervezés – a MIT és a magyarországi partner, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány –, s még a korábbi szervezők is besegítenek, időnként nehéz összefogni a szálakat. Ennek ellenére mindegyik évben sikeresnek könyveltük el a rendezvény lezajlását, nagy problémák nem adódtak. Mindez elsősorban a nagyszerű szervezőcsapat érdeme, akikkel évről évre öröm dolgozni, és átélni a helyszínen mindazt, amit egy hét erőteljes munka és azt övező siker jelent. Tusványos a kedvenc, és az is marad, nemcsak nekem, hanem ma már sokak számára.
MIT MIÉRT
– Az elmúlt évek folyamán hogyan alakult a két fő erdélyi ifjúsági szervezet – a MIT és a MIÉRT – viszonya, illetve milyennek minősítenéd ezt jelenleg?
– Erről annak idején sokat írtunk, beszéltünk, nyilatkoztunk, voltak éles viták is. Mára enyhült a viszony, hiszen gyakorlatilag szinte teljesen párhuzamosan él és építkezik a két ernyőszervezet. Természetesen vannak közös felületek, mint például a Magyar Ifjúsági Konferencia ülései, illetve az erdélyi régiós ülések, de ott is többnyire a közös feladatokra figyelünk, nem arra, ami a múltban volt. Ez annak is köszönhető, hogy nálunk és a MIÉRT-ben is az évek során részben kicserélődtek az elnökségi tagok, az újakban pedig értelemszerűen nem volt olyan mély az ellentét egymással szemben. Én természetesen még „értem” a konfliktusos időszakot is, és most is csak azt mondhatom: a MIÉRT-et annak idején az RMDSZ a MIT ellenében, annak a helyére hozta létre, így értelemszerű, hogy a viszony nem lehet felhőtlen. Elvagyunk – mindkét szervezet éli a maga életét, de többre nemigen vágyik egyik sem a másiktól.
– Milyennek értékelhető a MIT és tagszervezeteinek jelenlegi viszonya? Mennyire vállalják fel az ernyőszervezet általános értékrendjét?
– Alapvetően civil ernyőszervezetként határozzuk meg magunkat, viszont fontosabb közéleti-politikai kérdésekben állást foglalunk. A tagszervezetek természetesen a MIT-nél „még civilebbek”, ha lehet így fogalmazni, hiszen sem a cserkészek, sem az IKE nem foglalkoznak közvetlen módon a közéleti-politikai történésekkel. Ám éppen azért létezik a MIT, hogy ezen a szinten igenis tudjuk kifejezni a véleményünket, bekapcsolódjunk azokba a folyamatokba, amelyeket jónak tartunk stb. A MIT-nek mindvégig erős közéleti jellege volt, s ezt igyekeztünk úgy alakítani, hogy a tagszervezeteknek is megfeleljen. Szólnom kell arról, hogy természetesen voltak ebből fakadóan nagyobb konfliktusok is. 2007-ben, amikor a MIT felvállalta, hogy segíti és támogatja Tőkés László független európai parlamenti képviselőként való indulását, akkor két addigi tagszervezetünk – az OMDSZ és a RODOSZ – kilépett köreinkből.
Civil és politikum határán
– Hogyan látod a női érvényesülés esélyeit az erdélyi társadalmi, illetve politikai életben?
–Tulajdonképpen ugyanolyan esélyeink vannak a közéletben, politikai életben is az érvényesülésre, mint bármely más területen. Ez elsősorban az adott egyén képességeitől, tehetségétől, munkabírásától függ. A többi másodlagos, ezért nem is tartom fontosnak részletezni, mert egy adag közhelybe botlanék.
–Milyen megfontolásból döntöttél úgy, hogy lemondasz a szervezet éléről, nem vállalsz újabb elnöki megbízatást?
– Lejárt a legutóbb vállalt kétéves megbízatásom, de már akkor is azt kértem a szervezetvezető társaimtól, hogy mielőbb váltsanak le, mert itt az ideje, hogy fiatalabbak kerüljenek az élre. Ezt változatlanul így gondolom. Nekem és a szervezetnek is elég, sőt talán sok is volt a nyolc év. Nyugodt lélekkel adom át, mert tudom és látom, hogy a MIT és a tagszervezetek körül vannak tettrekész, ügyes fiatalok, s olyanok is, akik már annyit láttak és dolgoztak a MIT-ért, hogy tovább tudják vinni.
– Mennyire tekinti fontos célkitűzésének a szervezet a jövendő politikusi nemzedék, „utánpótlás” kinevelését?
– Nem ez a közvetlen cél, bár természetesen „benne van a pakliban”. A lényeg az, hogy cselekvő, a közösségükért – nemcsak politikai eszközökkel – tenni akaró, tapasztalatokkal, kiépített kapcsolatrendszerekkel rendelkező, ügyes fiatalok legyenek, akik az erdélyi, székelyföldi falvak és városok életét sikeresen és jól alakíthatják a jövőben. Végignézve a korábbi elnökségi tagok pályáját, valóban elég sokan kerültek politikai tisztségekbe. Fontosnak tartom, hogy azokat a fiatalokat, akik a MIT köreiben szereztek vezetési, szervezési tapasztalatokat, s van rá ambíciójuk, igenis támogassuk a politikai pályán való elindulásukban.
– Milyen úton kellene haladnia a jövőben a szervezetnek? A MIT leendő elnökségének milyen követendő szempontokat, javaslatokat és célokat ajánlanál?
– Arra számítok, hogy az új elnökséggel friss lendületet nyer az ernyőszervezet, s ehhez majd az is hozzájárulhat, hogy nemrég bővült a MIT egy újabb tagszervezettel, az EMI-vel. Szeretném, ha az elmúlt években kialakult országos programokat folytatnák, és ezek mellett azt, hogy megőrizzék és kövessék azt az értékrendet, ami nemcsak a MIT-é, hanem valamennyi tagszervezeté is. A leendő elnökségben bízom, és amint már nekik is elmondtam: azt ajánlom, hogy az együttműködési készség, a barátságos szellemiség, a konszenzusra törekvés mindenkor fontos legyen úgy a tagszervezetekkel való kapcsolat alakításában, mint a személyes szervezetvezetői viszonyok terén is. A céljaink megvannak, munka is van, csak kitartóan kell dolgozni, csapatban, alázattal, s nem egyéni elismerésekre várva.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Új elnökséget választott a MIT Lakiteleken
Lakiteleken szervezte meg éves táborát szeptember 2. és 4. között a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT): a találkozó elsődleges célja az volt, hogy a tagszervezetek nagyobb létszámban megjelenő képviselői jobban megismerjék egymást, továbbá lehetőségük legyen bekapcsolódni a MIT tevékenységének tervezésébe, közvetlen kapcsolatba kerüljenek a magyarországi partnerszervezetekkel. Ugyanakkor tisztújításra is sor került, a MIT elnöki tisztségről leköszönő Sándor Krisztina utóda Bozsó Imre Lehel lett.
A MIT elnöksége és közvetlen munkatársi köre mellett átlagban 15–30fős küldöttséggel voltak jelen a tagszervezetek: az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE), a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ), a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), ugyanakkor a Fidelitas, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ, a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete), a magyarországi Kultúrműhely Alapítvány és az Ifjúsági Caritas Egyesület is képviseltette magát.
A helyszín kiválasztása Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke meghívásának köszönhető, aki szombaton személyesen is köszöntötte a résztvevőket, kitérve a Kárpát-medencei népfőiskolai hálózat létrehozására. A péntek esti megnyitón Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár, valamint Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke üdvözölte a közel 150 fiatalt. Míg Répás a támogatáspolitika helyzetéről beszélt, Toró az EMNT és a MIT stratégiai partnerségét emelte ki. Szombaton délelőtt műhelymunkák zajlottak a tanács és tagszervezeteinek különböző működési területei mentén: oktatás, nem formális nevelés, kultúra, közművelődés, szabadidő, sport és szórakoztató tevékenységek, ifjúsági szolgáltatások, ifjúságpolitika, valamint érdekvédelem témakörökben.
Este tisztújító küldöttgyűlésre került sor, ennek keretében nyolc év után leköszönt Sándor Krisztina. Az ernyőszervezet elnökét Bozsó Imre Lehel korábbi alelnök, az IKE jelöltje váltja. Két évre új elnökséget is választott a küldöttgyűlés; a MIT alelnökei: Vadász-Szatmári Huba (az RMCSSZ jelöltjeként), Lovassy Cseh Tamás (az EMI jelöltjeként) és Fancsali Barna (a MISZSZ jelöltjeként). Szabadság (Kolozsvár)

Jegyzetek Bukarestről és a bukaresti magyarság fáradhatatlan krónikásáról
Bántó István: Magyar közművelődés a román fővárosban. (Polis, 2012.)
„Bukarestben megfújják a trombitát.
Minden anya hazavárja a fiát.
De hibába várja haza az édes fiát.
Bukarestben lesz az örökös hazád.”
(Nem tudom, hányan ismerik ezt az Erdély-szerte hajdan nagy bánattal énekelt katonanótát. Hadd induljunk el ennek dallamával, kesergésének emlékével Bukarest felé.)
Bukarest – félúton és örökös félkészen
Bécs és Isztambul között, szinte félúton, van egy város. Amúgy főváros, világváros lenne, de valami mintha nem lenne rendben vele. Európából nézve balkáni, a Balkánból nézve európai, de sehol sincs otthon igazán. Ha ránézünk egy mai országtérképre, valahogy ott sincs a helyén. Vagy nem oda tervezték, vagy az utána hozzákanyarított egyesültfejedelem Kifliország, majd ennek a „nagy-rombuszhal” alakú nagyországnak, szaknevén „psetta maxima”-nak, Nagyromániának is szélére sikerült.
Folyója nincs − a kicsinyke, fárad és szennyes Dâmboviţa aligha nevezhető annak. Európa valamennyi jelentős fővárosa szomjasan kereste az éltető vízpartokat: Bukaresttől a Duna is hetven km-re van, de ő nem szomjúhozik, Bukarest ebben is más.
Manele illatú, fáradt, hangos-zajos, poros, szomorú dojnásan kesergő, románcosan nosztalgiázó, de mégis életvidám. Ügyeskedően, smekeresen sikeres. Barna, fekete szemű, kis termetű, hadari-gyorsbeszédű, felkapott mondatvégű, már-már visítósan beszélő nép lakja. Asszonyaik terebélyes, nagyszájú, bagóhangú kukoánák, mintha valamennyien sikeres utcai kofák lennének; magabiztosak és kapitányok, mint akiknek van mire: itt ezen a tájon mindenkit ők szültek, mindent ők vezetnek, ők teremtettek.
Mintha-mintha nem is földi lények lennének, hanem Európát megviccelni az űrből pottyantotta volna le ide őket a Fennvaló.
Bukarest. A város neve amúgy örömet, boldogságot, talán „boldogasszony”-falvát jelentene. Vagy egy Bukur nevű, víg kedélyű pásztor nevét sejteti, aki itt, a nagy alföldi pusztaságban szúrta le botját, kijelölve családja, nemzetsége eljövendő szálláshelyét. Hogy neki ez mennyire sikerült azt nem tudjuk, az utódoknak, a több mint kétmilliónak mára egészen eredményesen. Bukarestnek a naggyá álmodott országban sincs névrokona, illetve Erdélyben Brád mellett egy kis román havasi falu viseli a Bukuresd nevet. Azt is először Bokorfalvának említik 1445-ben az oklevelek. Neve is vidámkodóan bolondos tehát, mintegy jelezve, hogy semmit nem érdemes túlságosan komolyan-tragikusan venni: a dolgok egy kis ügyeskedéssel úgyis megoldódnak maguktól.
Bukarest építészetileg is zűrzavaros, hatalmas szétfolyó egyveleg. A régi alföldi román házsoros városképet, utcaképeket, meg - meg törik a bizáncias ottomán-fanarióta, beugrós szerkezetű házak kígyóvonalai, a bojári épületek formás alakzatai, a francia építészet nagy sugárútjai, a máhálá-ként emlegetett peremkörzetek, a szocialista építészet kockatervezésű lakótelepei, a Diktátor grandomán felvonulási tereinek és római félisteneknek tervezett szörnyei és végül a modern üzletházak és az újgazdag építészet elszabadult pokla.
Ez Bukarest, a soha be nem fejezhető, a sokszorosan darabokra szaggatatott ezernyi arcú város.
Bukarest, az ország szélén a közepe
Bukarest ennek az összefércelt országnak egészen a szélén lett az ország közepe. Mesterségesen, mint ahogyan mesterséges maga az egész ország. Talán a bukaresti abszurditások nagy része is innen ered: önemelgető, lábujjhegyes akarnokságból. Ez a város egy kicsit az ország szedett-vedett egészének paródiája, gnómja is. Egy már-már megapolisz az ország szélén, a legalacsonyabb pontján elhiszi, elhiteti magával, elhitették vele a politikusok, hogy övéi a hegyek, hogy beleláthat, onnan belakhat és igazságokat osztogathat a hegyek mögött, a hegyek tetején is. Sőt, az országnak, a hatalomnak és dicsőségnek is egyedüli legfőbb birtokosa ő.
Bukarest a világunk mesterséges közepe. Ahonnan alig látszanak a szélek, a másfajta, a magasabbra fekvő, a hegyeken túli megörökölt ország. Bizony, az alföldről, alacsonyról nagyon nehéz a hegyek közé, a hegyek mögé belátni. Pedig be nagyon szeretnének! Nem lát át a hegyeken, és ezért marad számára az örökös kétely, gyanúskodás. Inkább azt hiszi, azt gondolja, („poate că”), hogy mi ezt gondoljuk, azt akarjuk („aşa se zice…)!” Még Dobrudzsa, a Delta környéke sokarcú nemzetiségei beleférnek a tengerre utazó úti élményeibe: az átutazó szemébe ötlenek a minaretek, a másfajta arc, hang, antropológia. De Uram bocsá'! Ki láthatja innen a Székelyföldet, a máramarosi ruszinokat, ruténeket, ki emlékszik a máramarosi falusi zsidóságra, vagy a szatmári, bánsági svábokra?!
A regáti már-már babonásan sem érti Erdélyt! Valami nem lehet rendben („ceva nu-i curat”), ezzel az Erdéllyel, ha az Úristen is mindig diszkriminálja! A Kárpátokon kívüli jámbor lelkével el-el gondolkodik azon: mi baja van vele s a Regáttal a Fennvalónak. Talán csak nem Erdély miatt van a Kárpátok kiflijén túl annyi Istenverése a románságon?: a széllel mindig őt vereti, több méteres nagy hótakaróval őt borítja, égszakadásos esővel őt áztatja, árvízzel őket megsodorja. Nem szép dolog, hogy az Úr még a földrengéseknél sem veszi elő a térképet, hogy a megrázkódtatásokkal tiszteletbe tartsa az egységes nemzetállamot.
„Illik” lenézni Bukarestet?
De Erdély felől nézve Bukarest fele is más a világ… Ne feledjük azt sem, hogy a hegyek közül könnyű, majdnem „kötelező lett” az alföldet lenézni. Divat megszólni, leszólni Bukarestet, az onnan haza-, a Kárpátokon átszolgáló, olykor már botló nyelvű magyarságot. Illik fintorogni nevük hallatán, képeket vágni: az igazi magyar és magyar intézmény nem lehet regáti! Szokás nem túl szalonképes jelzőkkel illetni, pofákat vágni, háta megett összesugdosódni. Illik, illene is szégyellnie magát minden bukarestinek, szabadkoznia vagy bűnösen hallgatnia, mentegetőznie: ő ugyan bukaresti magyar, de azért rendes ember lenne. Vagy hallgatnia a fanyalgást, látnia a legyintést: „jaa, ti vagytok azok a….”
Tallózó a Bántó István kötetének írásai között
Ebbe a kontinenskapuban álló rendhagyó világvárosba − félmilliónyi jövő-menő-maradó vándorszékely, vándorszilágysági munkás, egyetemi tanár, művész, orvos, szerkesztő, párt és kormányfunkcionárius kitaposott útján − érkezett 61 évvel ezelőtt, egyenesen az egyetem padjaiból, szilágysági útravalóval Bántó István. Kultúrmunkásnak, művelődésszervezőnek, majd a Tanügyi Újsághoz szerkesztőségi főtitkárnak, majd főszerkesztőnek, többször előre és visszafokozott kultúr-napszámosnak. Hogy az ő sorsa, a romániai magyar tanügy sorsa, a pedagógusok egyetlen magyar lapjának hányatott sorsa semmivel se legyen jobb.
Vajon tudta akkor Bántó István, hogy hová érkezik? Itt vált − üllő és kalapács közt − közösségi munkássá, a közösségi élet fontos szereplőjévé és írásaival bukaresti magyar dolgaink szorgos feljegyzőjévé, tudósítójává. Ezekből a bukaresti írásokból született ez a kötet is.: „Magyar művelődés a román fővárosban”.
A kötet ajánlását már a címzett pálya- és sorstárs, Lőrinczi László nemrég bekövetkezett halála is fájdalmasan időszerűvé teszi. Lehet-e nehezebb szórványsors, mint az övé: Bukarestet jó félévszázad után a szardiniai Cagliarival, Settimo San Pietroval felcserélni.
A kötet leghosszabb és legjobban dokumentált részét a nagyobb tanulmányok, a bukaresti magyar közművelődés másfélszáz évének szemlézése teszi ki. A magyar katolikus öntudatot ébresztő Szent István Király Egyesület történetének felidézését a református egyház szellemi műhelyeinek, a Koós Ferenc Kör múltjának idézése követi. Ezek után a 20. század első harmadának regáti egyesületi életét szemlézi. Meglepő, hogy ilyen gazdag és színes volt hajdanán Bukarest önszerveződő intézményeinek, szervezeteinek, egyesületeinek kínálata és hogy milyen fontos szerepet töltöttek be ezek a bukaresti magyarság fennmaradásában, túlélésében. Itt is bebizonyosodik, hogy a nagy kihívások, válsághelyzetek között a bukaresti magyarság legjelentősebb megtartó erői a cselekvő értelmiség és az önszerveződő intézményrendszerek voltak.
A múltba merítkezve, Bántó közművelődési visszaidézéseiből előtűnik, hogy bizony Bukarest is cipelte hátán a magyar-magyar belső vitákat, nézeteltéréseket, a kisközösségek pánikküzdelmeit, az egymásra újjal mutogatást. Ide is sikeresen kitelepítettük a nagy magyar konfliktusainkat. Minden küzdelmemben benne volt az elsőbbségért folytatott másfajta harc és arc, a könyöklő feljebb emelkedés lehetősége. A kor akkor is tele volt a ma is ismerős, két évszázados ujjal mutogatással: ki a román barát, ki a török, osztrák kollaboráns? Elragadott sokakat a Hatalom közelsége, az independentizmus, a rang, a cím, de a rendetlenség, pénzügyi és erkölcsi fegyelmezetlenség is. Nézzük csak meg Bántó István leltárkészítésében is a sok − joggal vagy jogtalanul − megvádolt egyletvezetőt, az elbocsátott lelkészeket, felmondással elküldött tanítókat.
És ezzel el is érkezett a Petőfi ház 1989 utáni új birtokbavételig, a reményteljes újrakezdés nem mindig vidámító felidézéséhez.
A következőkben hosszasan és alaposan elidőz a bukaresti magyar oktatás születésénél, hányatott sorsú történelménél, majd ez az út elvezet a jelenig.
Bántó István könyvének legterjedelmesebb részét az általa bejárt időszak, Bukarest-történelem talán legjelentősebb dokumentumának, az Egyházi Újság „egyháztársadalmi lap” újraolvasásának, szemlézésének szenteli. Nem győzhetjük eléggé csodálni ezt a kétheti lapot, és személyesen Nagy Sándor lelkész majdnem egyszemélyes munkáját, és kis csapata küzdelmének 13 éves történetét. Nagy Sándor e korszaknak, a bukaresti magyarság soraiban nem csak a legjelentősebb szervező, lelkigondozó személyiség, de olyan kiváló tollú közíró, publicista, szerkesztő is, akinek írásai messze kiemelkednek a kortárs magyar és protestáns közírás nagyjai közül. Nem csak veretesen, pontosan, világosan, tényszerűen fogalmaz, de hiányzik belőle a helyzethez, alkalomhoz nem illő pátosz, és soha nem téveszti össze a tényszerű rögzítést, hírközlést, az igehirdetéssel, jegyzettel vagy hírrel. Nem véletlen tehát, hogy 1940 – a bukaresti magyarság majdnem teljes elvándorlása – után Ravasz László zsinati püspök a nyugati emigráció megszervezésével bízza meg, amit regáti tapasztalatainak birtokában is a legnagyobb szakszerűséggel végez, haláláig.
A Nagy Sándor elemzéssorozatának mai olvasata azt is mutatja, hogy milyen hosszú az örök tények, igazságok sora, de milyen semmivé lesz egy sor évszázados jelenség, érték a történelem változásaiban. Ma már értetlenül olvashatjuk a cselédkérdést, a magyarság típusait. Egyetlen tollvonással törölte el az egészet a Bécsi-döntés, és a világháború után egy egészen más típusú magyarság születik itt: az ipari menekültek, a szocialista, a téeszemigráció, a bukaresti magyar szakmai, politikai elit.
Bántó Istvánnak a bukaresti nagyok emlékezete közötti tallózása ma is érdekes, izgalmas olvasmány. A „Vigyázók” fejezetben sorra idézi fel a regáti magyarság jeles személyiségeit. Hosszú a sor a „népoktatás szolgálatában álló” Koós Ferenc, „a szórványlelkekre gondot viselő” Nagy Sándor, a „regáti magyar balsorsot” megélő, a havaselvei magyarokat összegyűjtő pitești lelkész, Udvari András. Az emlékezésben tovább a „népművelés istápolója”, dr. Bakk Elek, később székelyudvarhelyi főorvos; az „igaz igék, talmi igazságok” költője, Szemlér Ferenc; „az irodalom napszámosa” Lőrinczi László kerülnek a figyelem reflektorfényébe.
Az „Olvasás közben” fejezetben fontos, Bukaresttel, a Regáttal kapcsolatos könyveket, írásokat tart a kezében és lapoz fel olvasói számára. Hencz Hilda román nyelven írta meg a „magyar Bukarest”-et. Rendhagyó mű ez is, és úgy tűnik, ennyire szabadon és nyíltan ezt csak neki lehetett megírnia. Nagyon ideje volna ennek magyarul is megjelennie. Bántó annyira figyelmes számvető, hogy nem felejti el felhívni a figyelmet egy fiatal bukaresti segédlelkész, Lázár Balázs lelkészképesítő dolgozatára sem, melyben egyházközsége jegyzőkönyveit feldolgozva, onnan adatolva, írja meg új tények figyelembe vételével egyháza történetét. Lőrinczi László versfordításainak ismertetése után Murvai László: „Körkép. A romániai magyar oktatásról 1990-2007” című könyve is Bukarestben született szomorú kép az oktatás sorvadásáról.
Két, szívéhez közel álló témával, kérdéssel zárul a kötet. Az egyikben meghatódással tartja a kezében Kaszta István: Hadad a hadak útján című kötetét. Sok-sok ismerős emléket idéz, hisz szülőfaluja monográfiájáról van szó. Az írások gyűjteménye utolsó írásával is hazavezeti az olvasót szeretett munkahelyére, a hányatott sorsú Tanügyi Újság szerkesztőségébe. Itt már teljesen emlékeire alapozhatva írja meg ennek az üldözött, támadott, megcsonkított, többször a megszűnés határán álló lapnak a krónikáját, ahol Bántó István életéből 35 esztendőt töltött.
Záró gondolatok, adósságlista
Nyugtalansággal teli örömmel teszi le az olvasó Bántó István hosszú korokat átölelő szellemi, művelődéstörténeti utazását. Ahogy letesszük a könyvet, ezernyi kérdés tódul elénk. A Regát is, mint annyiszor bevándorolt, belakott európai tájunk, otthonunk, hosszabb-rövidebb ideig szálláshelyünk, nagy adósságainknak is otthona.
Hadd kezdjem a sort azokkal, akik legárvábbak: a múltban és jelenleg is ott élőkkel. Egyszer talán a bukaresti magyarság, különösen az itt küzdelmet, szórványsorsot vállaló csúcsértelmiség is megkapja méltó helyét az egyetemes magyar helytállás becsületrendjében. Egyszer talán nekik is kijár majd a Magyar Örökség Díj. Együtt közösen, valamennyiüknek. Egyszer talán megköszöni nekik is valaki, hogy kemény kétkezi munkásként, szellemi napszámosként helytálltak a Hatalom torkában, a „Sátán királyi széke” előtt. Megköszöni tán valaki a soktízezernyi műfordítást, amellyel íróink baráti kezet tudtak nyújtani a románság felé, és hogy évszázadokon át hídként álltak a két nép között. Megköszönni, csak már késő ne legyen!
Mert Bukarest, a bukaresti magyarság, valljuk be töredelmesen, soha nem volt a magyar szellemi élet erdélyi és anyaországi nagy ütőereinek, az egymást követő magyar kormányoknak kedvence. Sokkal többször érte őket vád, mint bátorító szó, kitüntető figyelem vagy épp állami kitüntetések.
Adósságlistát lehet készíteni, feladatokat is ki lehet jelölni a mai fiatal bukaresti-erdélyi magyar értelmiség számára. Ez már az ő lelkiismeretükre van, lesz letéve.
Egyszer talán lesz Regáti Magyar Lexikonunk, lesz Ki kicsoda a Regátban is, ha erre lenne igény. Jó lenne, ha egyetlen lexikonban láthatnánk, találhatnánk meg együtt minden regáti közösségépítő magyart! Egyszer talán lesz teljes bukaresti magyar folyóirat repertórium és Regát bibliográfia is.
Bukaresti, regáti magyarjainknak még nagyon sok mindennel tartozunk. Ők maguknak elsősorban, de mi, erdélyiek is. Legfőképpen sorsuk, a mindennapi magyar Bukarest emlékezetének begyűjtésével is. Ezernyi sors szóbeliségének, emlékének rögzítésével, nyelvi hőemelkedéssel dacoló vagy az olvadó jégtábla szomorkás képével. Többen is küszködnek ezzel évtizedek óta (Rostás Zoltán például), de vesztes versenyben vannak a múló idővel. Talán nem kellene több, mint néhány bekapcsolt magnó és néhány azt tartó kéz, és hagyni, hogy folyjék, buzogjon fel az ott élők között az emlékezet lávája. Mennyi magára maradt, elárvult idős férfi és nő, utolsó tanú idézhetné fel személyes történelmét, melyet senki nem hallgat már meg: a nyelvcserében beáll az amnézia, megszakad a fonala az emlékezetnek. Nekünk és a jövendőnek csak annyi volna most fontos, hogy rögzülhessen, csak hogy megmaradjon. (Ahogyan ezt Kolozsváron Tatár Zoltán teszi.) Az igazi Bukarest könyv is még várat magára. Meg kell írni magyarul, magyarnak is a magyar Bukarestet. Talán egy magyar múzeumot a bukaresti magyar emlékezet múzeumát is megérdemelne itteni életünk emlékezete: tárgyi, szellemi értékeink begyűjtését. Tárgyakat, emlékeket, leveleket, magukkal hozott eszközöket, az élet, a túlélés, az asszimiláció dokumentumait. Ha már nem késő.
Adósságunk pedig Havaselve egésze fele is van elég.
Lássuk be, Erdélyben mostohán bánunk regáti legnagyobbjaink emlékeivel is. Nagy mulasztásuk az is, hogy Erdélyből indult regáti nagyjainkat nem tudtuk eléggé hazahozni, visszaadni a szülőföldnek. Sükei Imre templomépítő lelkészünket Szőkefalván senki sem tartja számon. Czelder Mártont Nagybányán és Felsőbányán is lényegében elfelejtették, pedig ott van a sírja a nagybányai temetőben. A Koós Ferenc kultusz Magyarrégenre korlátozódik, de alig hallhatunk róla Fogarason, Brassóban, ahol egyébként nyugszik. Pedig Erdély és a Regát lelki egysége akkor teljes, ha oda és hazaérkeznek nagyjaink.
Egyszer talán minden jelentős erdélyi magyar tájegység szervez egy Regát-napot elszóródott vagy soha haza nem tért testvérei emlékére. Talán egyszer lesz valahol a Székelyföldön is – a népes város-falunapok között – egy Regát nap is. Talán valamelyik alapítványnak lesz annyi pénze és politikai akarat is hozzá, hogy a regáti magyarok − esetenként magyarul nem tudó házastársaikkal, gyermekeikkel, unokáikkal − megjárhatják magukat, másfajta levegőt szívhatnak és fellélegezhetnek Budapesten. Talán egyszer a Székelyföldön szobra is lesz a bukaresti cselédleánynak és székely szolgalegénynek. Az erdélyi emléktáblák, szobrok is régóta váratnak magukra, pl. az egyházalapító, templomépítő Sükei Imrének a Kis-Küküllő menti Szőkefalván, a Koósoknak együtt lehetne közös emlékjelet hagyni egy falunapon a Szászrégen melletti kicsinyke Unokában. A nagybányai temetőben nyugvó Czelder Márton, „moldva-oláhországi misszionárius” is több megemlékezést érdemelne szülővárosától, Vásárosnaménytól és a kései utókortól. És hadd ne hagyjam ki a sorból végül a „legnagyobb székely kommunistát”, de a sztálinizmusban a székelyek legnagyobb túlélni segítőjét, fajtájának támogatóját, Fazekas Jánost, a „miniszter urat”. Ha szobra vitatható is lenne, de hamvai ott nyugodhatnának Székelykeresztúr mellett a magyarandrásfalvi unitárius temetőben. Adósságok – határokon, Kárpátokon innen és túl.
A régi Bukarest a mienk is!
A régi Havaselvéhez majd ezer év alatt mi is hozzáadtuk a magyar államiság Kárpátokon átívelő, keletre és délre kiterjeszkedő történelmi kereteit, akárcsak munkáserőnk verejtékét, életáldozatát. Ennek számtalan bizonyítéka között ott van, volt a hajdani Secuieni megye, a régi Ungro-Vlahia, Szörényvár és a 20 db. Ungureni (= magyar földről való) nevű település és a Berceni negyed. Ezzel persze itteni jövőnk nem lesz gazdagabb, de a mellünket talán kihúzhatjuk, fejünket talán egy kicsit magasabbra emelhetjük. Segít büszkébbnek lenni egy kicsit a kisebbségi önbizalomban oly gyakran sérült magyarnak. És ez is nagy dolog.
(Ezt éreztem magam is, amikor a teológus fiatalokkal Mehedinți megyében magyarokat keresve eljutottunk a Madaras Lázár főispán szörényvári irodájába is. Olvastuk előtte innen -onnan történelmünk magyar és közös gyökereit, hogy a megyének nevet adó szó a Méhed megye szótöve a méh, de majd hanyatt estünk valamennyien, amikor a prefektus irodájában megláttuk a mai Mehedinți megye zászlóját, és rajta ott sárgállani a méhet. Igen: ilyen messziről lehet átörökölni egymástól értékeket, az értékeinket.)
(Én magam abban a különös helyzetben vagyok, hogy tíz napnál többet nem éltem folyamatosan Bukarestben, de a Regát szinte valamennyi jelentős városát végigjárhattam kolozsvári egyetemista fiatalokkal, telefonkönyvvel a kezükben, lépcsőházról lépcsőházra magyarokat keresni. Több-kevesebb sikerrel beleláttunk a mélybe.)
Ha elkészül egy nagy, 20. századi regáti lexikon, benne ott van a helye a regáti missziónak, a Nagy Sándor köré szerveződött teológusi-misszionáriusi munkának. Köztük olyan elfelejtett neveknek, mint Gudor Lajos aranyosgerendi lelkész, Hegyi István IKE utazótitkár, majd székelyudvarhelyi lelkész és Bántó Bálint regáti misszióra kiküldött teológus, később mikolai lelkészek, vagy a Regátból Amerikába távozó Szigethy Béla. Kovács Pál csíkszeredai református lelkészt sem szabad elfelejtenünk, akihez évtizedekre − a szó legszorosabb értelmében − hozzácsatolták a teljes moldvai magyar protestantizmust. Akkor készült, ma még kéziratokban lappangó naplók, jegyzetek, feljegyzések több száz oldalai ennek a helytállásnak, munkának a tanúi. Most meg egy egészen friss könyvet is tarthatok a kezemben: Gudor Lajos aranyosgerendi lelkész emlékezéseinek, írásainak, leveleinek dokumentumkötetét. Egy tanulmányi év megszakítással Gudor Lajos 1936 és 1940 között volt bukaresti segédlelkész, vallásoktatásra beosztott tanár, diákotthon felügyelő, gyermeklapszerkesztő mindenes. Így és ezért lett a hírhedt román állambiztonság, a Siguranţa folyamatos megfigyeltje, majd annak dokumentumai alapján megrendelésre megírt, 1983-ban megjelent hírhedt Fapte în umbră IV. kötetének egyik „bukaresti nacionalista-soviniszta szervezkedést” végző hőse.
Számolni a nyelvi magvaszakadással…
Bukarest egy nagy lomha, loncsos, zajos falusi világváros, melyet szeretni meglehet, megszokni talán soha. De Bukarest így is egy kicsit a mienk, bennünk él és benne is marad minden erdélyi faluban: elvittük, hazahoztuk emlékeinkben, még akkor is, ha nem vesszük mindennap észre.
Bukarest, a Balkán kapuja, a magyarság végvára. Tudnunk kell azt is, hogy aki ide belépett − legyen akár egyszerű székely ácsmester, barcasági cseléd vagy szilágysági kőműves, de akár szerkesztőségi munkás vagy magasan elhelyezkedő csúcsértelmiségi, művész, egyetemi tanár, pártfunkcionárius − annak számolnia kellett nemcsak a lehetséges sikerrel, de a többségi lét kényelmes kísértéseivel, a nagy magánéleti kudarcélményekkel, önfeladással is. Ennek az élettérnek és életformának felvállalásával nagyobb részüknek szembe kellett, kell ma is nézni az asszimilációval, vegyes házassággal, a család, a gyermekek, unokák nyelvcseréjével, nyelvi magvaszakadással is. Szinte mindeniküknek– így vagy úgy – meg kell hoznia választott balkáni városáért élete nagy áldozatát: személyes történelme átírását, önazonossági jövőképe átrajzolását.
Hogyan is jellemezte Ravasz László Amerikában az ott élő magyarokat a negyvenes években? Illik egy kicsit Bukarestre is: „Virágoskert vagytok, olvadó jégtáblán.”
Bukarest ebben az örökös nagy mobilitásban, többezres munkás rétegével, százegynéhányas létszámú magyar csúcsértelmiségével az utolsó magyar végvár maradt. Az eredményes küzdelem és az elveszített harc közös szimbóluma is. Ők azok, akik hűségüket nem adták fel, belekapaszkodnak az elmúlt évszázad gyökereibe, munkájuk beépül a lelki Bukarest falába, a „magyar Bukarestbe”. Ez a város általuk is lett és marad nem csak az egyik jelentős „erdélyi”, romániai magyar szellemi főváros, de a világmagyarság egyik fővárosa is.
Bukarest, a Regát az erdélyi magyarság egyik sajátos arca: tele van emlékeinkkel, értékeinkkel. Bukarest és annak emlékezete nélkül lehet magyarnak lenni, de nem érdemes.
Nem lehet igazi erdélyi és anyaországi magyar, aki felejti – Amerika után – a magyarság egyik legnagyobb élet- és küzdőterét, szétszóratási területét és egyben temetőjét. Ha ránk igen, akkor a Regátra ezerszer is érvényes, hogy a felejtés – halál! Bukaresttel tartozunk magunknak, egyetemes önmagunknak is és főként önismeretünknek és lelkiismeretünknek. És tartozunk főként tanulságaival, mely nélkül nem lehet tovább látni és lépni sem.
Bukarest, a „magyar Bukarest” tulajdonképpen örök. Felmutat egy örök, változó, de mindig visszatérő emberi-etnikai arcot, amelyben magyarként is lehet, túl kell, kellene élni mindent mindenkor.
Bántó István igazi tanúként megélt hatvan éve és megírt százötven éve minden kiemelkedő Bukarest-eseményt, személyt figyelemmel követ, számon tart. A közművelős gondos krónikásaként szinte a két évszázados múltra is visszalapoz, felidéz, hogy az elődök fele fordulva a mával és holnappal való szembenézésre emlékeztessen. Egyetlen írása, emlékkockája sem öncélú, hanem minden a magunk- és közös dolgainkra, feladataikra tekint. Mindent szemrevételez, ami Bukaresthez kötődik, legyen az történelem, egyleti, köri élet, egyháztörténet, iskola, művelődés vagy épp a város magyar nagyjainak felidézése.
Bukaresti magyarság! − mit hoz a jövő? Van-e értelme ezen töprengeni? A maga helyén mindenkinek − munkahelyén, a családban − teljesíteni kell nemzete iránti kötelességét. Ahogyan ezt az emlékezet messzeségébe elvesző regáti hőseink, múltbéli nagy eleink, a maiak, ahogyan ezt nyolc évtizeddel maguk mögött a Bántó Istvánok is teszik. Nagyon fontos, hogy távoli, sok nehéz időt látott, sokat szenvedett városainknak, szálláshelyeinknek mindig legyenek tanúságtevői. Bántó István is ilyen következetes és hű tanúja választott otthonának.
Ezért és ezzel köszönjük meg a szerzőnek írásait, könyvét, és köszönjük a szorgos krónikás munkában eltöltött regáti, több mint hat évtizedet.
Vetési László
(Elhangzott 2012. május 9-én a kolozsvári Gaudeamus Könyvesboltban tartott könyvbemutatón.) diaszporalapitvany/ro

Keresztyén ifjúsági fesztivál
Augusztus elején másodszor szervezték meg Szovátán a Válts irányt! keresztyén ifjúsági fesztivált az erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) szervezésében. A négynapos rendezvénysorozatnak a fesztiválozni vágyó keresztyén fiatalok számára a Patakmajor kemping csodálatos, megnyugtató környezete biztosított helyszínt.
A Válts irányt! fesztivál második kiadásának mottója az újratervezés volt. Párhuzamosan zajló rendezvények voltak több sátorban, így mindenki választhatott a színes programok közül. A szervezők törekedtek az idén olyan előadásokkal feltölteni a programkínálatot, amely lehetőséget nyújtanak a lelkiekben való fejlődésre, feltöltődésre, kikapcsolódásra, sőt akár tanulásra is, és rávilágítva életünk hibáira serkentő hatással vannak az újratervezésre. A Függőleges iMAsátor lehetőséget adott a lelkiekben való elmélyülésre, míg a magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) kávéháza lehetőséget biztosított egy kávé vagy finom gyümölcslé, szörp melletti beszélgetésre, ismerkedésre. A fősátor, a LIKE sátor előadásoknak, az Egyetemi sátor filmnézéseknek is otthont adott. Az Erdély Mentőcsoport sátránál a fiatalok megismerhették a mentősök munkáját, de elsősegélynyújtást is tanulhattak a sátorba betérők, illetve figyelemmel kísérhették a képzett mentőkutyák feladatát, képességeit. A cserkészsátorban cserkészettel ismerkedhettek, valamint akadályversenyre is sor került a cserkészek szervezésében. Alternatív programok is várták a fesztiválra betérőket korosztályra hangolva: a gyerekekkel a KOEN sátorban foglalkoztak, míg a barkácssátorban számos lehetőség biztosította a kreativitás, és a kézügyesség kipróbálását. A nagyobbakat focibajnokság, ládamászás, tábortűz, gitárestek és buli várta. A nagyszínpad zenei kínálata tematikus volt. Csütörtökön este erdélyi keresztyén zenekarok dicsőítették a közönséggel az Urat. Fellépett a régeni Sófár, a marosvásárhelyi Sola Fide, az Adonai Band, az After Five, és a Reménység. Pénteken a világi zenekaroké volt a főszerep, a marosvásárhelyi Mata Hari és a magyarországi Hot Jazz Band zenekaroké. Szombaton ismét a keresztyén zenekaroké volt a szolgálat, a Worship Team, az est fénypontjaként Pintér Béla. Megható és rendhagyó pillanat volt, amikor Pintér Béla fellépését követően a már többször visszatapsolt zenekarnak a közönség énekelt ifis dalokat, A szeretet nem fogy el sosem című közismert dallal kezdve.
Az idén 1450-en látogatták meg a fesztivált, melyből több mint 400-an regisztráltak benti szállásra vagy sátorba, így a rendezvény teljes ideje alatt jelen voltak. Ezekben a napokban négy különböző, többnyire világi, ifjúsági fesztivál zajlott egy időben, de ennek ellenére szerte Erdélyből jöttek résztvevők egyedül, csoportosan, vagy akár családdal, az ötéves gyerekektől a 60 évesekig változatos közönséget alkotva.
– Ez hiánypótló fesztivál, amely azért jött létre, mert annak ellenére, hogy minden vallási-ifjúsági szervezet megszervezi ifjúsági táborait, nincs egy nagy, nyitott ökumenikus jellegű rendezvény és ennek szerettünk volna eleget tenni – mondta Dancsuj Annamária programkoordinátor. Áhítatokon minden sátor megtelt, és az előadásokon arányosan oszlott meg a közönség. "Jó volt látni, hogy a Pintér Béla-koncertre nagyon sok ember eljött, és tömegeket mozgatott meg" – mondta a programkoordinátor.
Az idei Válts irányt! ökumenikus istentisztelettel és úrvacsoraosztással zárult. Záróakkordként a gyülekezet, több száz ember, egymás kezét fogva együtt énekelt, búcsúzott. A résztvevőkkel való beszélgetések során kiderült, hogy volt, akinek változást hozott életében ez a fesztivál, rátaláltak Valakire, elmélyültek hitben, és volt, aki itt tért meg. A szervező csapat is újratervezi életét, úgy döntöttek, hogy ezt a fesztivált ezentúl kétévente fogják megszervezni, ezzel teret engedve, és az erdélyi keresztyén ifjúságot bekapcsolva a magyarországi Csillagpont ifjúsági találkozóba. Harasztovics Arnold
Népújság (Marosvásárhely)

Bod Péter nyomában a dél-erdélyi szórványban
Kálnoki IKE-sek és presbiterek – a helybeli református egyházközség és a Dr. Bedő Albert Környezetvédelmi, Ifjúsági és Közművelődési Egyesület szervezésében – egy napon felkerekedtünk, és elindultunk, hogy utánanézzünk a Dél-Erdélyben élő magyarok sorsváltozásának, és annak, hogy a valamikori erős magyar közösségeket milyen történelmi-politikai forgószelek szórták szét, szívták ki az életnedvét, -kedvét.
Eddig csak hallottunk a szászvárosi református kollégium kényszerű eladásáról, a fogarasi magyarság zsugorodásáról, az őraljaboldogfalvi református templom kulcsát őrző román tanítóról, a magyarigeni magyarság Avram Iancu által vezetett lemészárlásáról. Közelről akartuk érezni a történelem szelét, amelyik Dél-Erdélyben átformálta, szétszórta vagy éppen elpusztította az ott élő magyarokat. Az a kíváncsiság is élt bennünk, hogy vajon milyen erő tartja meg a dél-erdélyi szórványban szolgáló lelkipásztorok, orvosok, értelmiségiek küzdeni akarását, szolgálatkészségét, hűségét? Az erősebb, nagyobb dél-erdélyi magyar közösségek öröméből-küzdelméből is szerettünk volna tanulni. Meg Bod Péter is hívott: „Gyertek, lássátok meg, milyen sorsra jutottunk itt, Hegyalján, tanuljatok ebből, és vigyázzatok a nyelvetekre, iskoláitokra. Becsüljétek meg az értetek küzdőket és úgy ragaszkodjatok Istenhez, mint a szőlővessző a tőkéhez.” Idős Szegedi László, Bod Péter XX. századi utóda Magyarigenben, a kövek és emlékek lelkipásztora is biztatott: „Gyertek, mert itt, a szórványban, a bánat és szomorúság között megerősödhettek az Úr Istenbe vetett reménységben, és abban a hitben is, hogy a borús idők után jó idők is jönnek, a nyomorúság után öröm is fog jönni.” Engedtünk a hívásnak, és felkutattunk huszonöt dél-erdélyi települést: Lorántffy Zsuzsanna, Árva Bethlen Kata és Babits Mihály Fogarasát, az 1848-as vízaknai csaták helyét, az egy utcában négy templomot építő (szász evangélikus, román, magyar, német nyelvű római katolikus, református, görögkeleti), Orth István képzőművész által színezett Szebent, az elrabolt református kollégiumú, gr. Kun Kocsárd és gr. Kuun Géza által dédelgetett Szászvárost, az elrejtőzött Hátszeget, az értéksugárzó magányába húzódó, valamikor a Kendeffyek erejéből élő Őraljaboldogfalvát, a pusztulással, letűnt dicsőséggel, élni akarással keveredő levegőjű Vajdahunyadot, ahol a várban Zsargó János református lelkipásztor kalauzolt hozzáértéssel, az ősi székely rend szerint élő Rákosdot, a dél-erdélyi magyar szórvány lüktetését-értelmét biztosító Dévát, Piskit, ahol az egyetlen református konfirmándus sem tud magyarul, a történelem viharai ellenére mindig újrakezdésre képes, de a természet csapásaiba belefáradt és elnéptelenedett Alvincet, Erdély legyengült szívét, a fejedelmi Gyulafehérvárt, az 1848-as szabadságharcban Avram Iancu seregei által feldúlt és lemészárolt Sárdot, Boroskrakkót, Magyarigent, a Bod Péter szellemét ápoló zarándokhelyet, a felüdítő szórvány-oázist, az összetartó Vajasdot, az árván maradt, Jékely Zoltán által megsiratott Marosszentimrét, a történelem során ötször elpusztított és ötször talpra állt református fellegvárat, Nagyenyedet, a majdnem teljesen magyarlakta, életerőt, hitet sugárzó Magyarlapádot, a Bethlen grófok bölcsőjét, Bethlenszentmiklóst, a vendégszerető, hangulatos óvárosú Medgyest, a marasztaló, többnyelvű, ugyancsak élni akaró szász-székely határvárost, Segesvárt, a Petőfi-zarándokhelyet, Fehéregyházát, a szórvány diákokat átölelő, küzdelmes életű Kőhalmot és Árva Bethlen Kata lelki tusáinak, értékteremtő szolgálatának színhelyét, Olthévizet. Hullámzó érzéssel jártuk végig a tragédiák és újjászületések, a küzdelmek és reménységek színtereit, a dél-erdélyi magyar szórványokat. Szembesültünk az elvakult gyűlölet évszázadokra kiható pusztító erejével, a beolvadás egyre fenyegetőbb jelenlétével. Találkoztunk elnémult, csak az üres templomában és sírköveiben élő gyülekezetekkel, még magyarul imádkozókkal, a magyar szóra felcsillanó könnyes tekintetekkel. Beszélgettünk aggódó idősekkel, reménykedő, tanulni, itthon maradni akaró fiatalokkal. A szálláshelyeinken, Szebenben, Déván, Gyulafehérváron és Segesváron úgy éreztük: egy család vagyunk. Egy nagy család, amelyikben egymásra vagyunk utalva. Erőt, reménységet merítettünk a lelkipásztorok, presbiterek, templomukat javító utolsó őrállók, kétkezi munkások küzdelmeiből, mosolyából, kitartásából. Mi, tömbben élő székelyek, akik mindezt láttuk, megdöbbentünk, mert nem tudtuk elképzelni, hogy a szórvány magyar élet mennyivel jóval nehezebb, mint a miénk. Ott nem azon gondolkodnak a szülők, hogy milyen iskolát válasszanak a gyerekeiknek (az iskolaválasztás nagyon fontos!), hanem azon, hogy egyáltalán iskolát teremtsenek, vagy az egyetlen meglévőt miként tartsák fenn. Rádöbbentünk: még jobban kell ragaszkodnunk a mi Atyánkhoz, édes anyanyelvünkhöz, templomainkhoz, iskoláinkhoz, egymáshoz, minden lelki, nemzeti értékünkhöz. Figyelmeztetést is kaptunk: ha nem vigyázunk, mi is elszórványosodhatunk. Ha nem lesznek önfeláldozó, a nemzetükért küzdő, éles látású, tiszta erkölcsű, családjukat szerető vezetőink, akkor majd Székelyföld is szórványemlékhellyé válhat. Székelyföld etnikai összetétele felborulásának veszélyére Bedő Albert, a magyar erdészet atyja is felfigyelt. A XIX–XX. század fordulóján tömegek szegényedtek el és vándoroltak külföldre, főként Amerikába. A kivándorlás a székelyek körében is nagy méreteket öltött. 1899-ben Marosvásárhelyen megalakul a Székely Egyesület, melynek a Kálnokon nyugvó államtitkár, főerdőmester, Bedő Albert volt az elnöke. Az egyesület a következő célkitűzésekkel indult útnak: 1. tárják fel a bajok társadalmi- gazdasági gyökereit, orvosolják a gondokat, 2. a székelyeket tartsák helyben, 3. az ősi székely szálláshely etnikai jellegét őrizzék meg. Az ötnapos felmérő-tapasztalatszerző kirándulás mély nyomokat hagyott bennünk, kálnokiakban. Kívánjuk, minél több székelyföldi bátorkodjék bebarangolni ezeket a vidékeket. GÖDRI MIKLÓS SZABOLCS kálnoki református lelkipásztor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A romániai rendszerváltás és a kolozsvári események
Kolozsvár és az itt élő magyar értelmiség kulcsfontosságú szerepet játszott a forradalom napjaiban és az azt követő hónapokban.
A rendszerváltás idején Kolozsvár kulcsfontosságú szerepet töltött be az erdélyi nagyvárosok közt: itt volt a forradalom során nagy szerepet játszó erdélyi hadsereg központja valamint magyar és román szempontból is Erdély kulturális központjának számított. A '70-es és '80-as évek végén a kolozsvári magyar elit tiltakozása a román hatalom nemzetiségpolitikája ellen több síkon zajlott. Ide sorolhatók azon tiltakozások, amelyek a „szocialista szabályok szerint” fogalmazták meg a nemzetiségi sérelmeket, elsősorban azon bukaresti román ismerőseiknek, akik valamilyen fontos funkcióban voltak, vagy hatalmuk révén befolyásolhatták a diszkriminatív kisebbségpolitikát.
Ide sorolható Balogh Edgár, Demeter János, Takács Lajos. A másik tiltakozási forma az ellenzéki mozgalmakhoz köthető. A nagyváradi Ellenpontok szamizdathoz hasonlóan, az ellenállás, politikai tiltakozás formái Kolozsváron is jelentkeztek.
Ezek elsősorban azokhoz a disszidensekhez köthetőek, akik részt vettek a Limes-körben folytatott vitákban. Bár a Limes-kör elsősorban nem Kolozsvárhoz köthető, de Kolozsváron élő résztvevői meghatározó szerepet töltöttek be az itteni szellemi életben. A Limes-kör megszűntével, Kolozsváron Balázs Sándor kezdeményezte a Kiáltó Szó című szamizdat létrehozását. A temesvári eseményekről a kolozsvári napilapok december 21-ig hallgattak, azonban informális csatornákon keresztül többen is értesültek az ott történtekről. A bukaresti tüntetések megkezdéséről szóló hírek a kolozsvári lakosság egy részét cselekvésre buzdította.
A városban tömegtüntetésekre került sor. A katonai vizsgáló bizottság szerint 26 halott és 84 sebesült civil áldozata volt a december 21-i kolozsvári tüntetéseknek. A továbbiakban nem került sor sortűzre, a katonaság visszavonulásra kapott parancsot. A politikailag fontosnak tartott (de még mindig a karhatalom ellenőrzése alatt álló) épületeket őrizték, továbbá a postát, a vasútállomást, az I.R.E-t, a Gaz Metant és a rádióstúdió épületét. A párt székházába reggel, december 22-én hatolt be a tömeg, ahol elsősorban Ioachim Moga megyei első titkárt keresték.
A tüntetőkkel az épületbe behatoló értelmiségiek (Iosif Zăgrean, Ioan Căpuşan és Chindiraş ügyvéd) tárgyaltak a párttitkárral a kialakult helyzetről. Miután nem sikerült lemondásra bírni, Moga az erkélyről próbált a tüntetőkhöz beszélni, kevés sikerrel. Dorel Vişan és Victor Rebengiuc érkezésével megalakult a Nemzeti Megmentési Front ad-hoc tanácsa, melyben az egyedüli magyar Vincze János volt. A megyeszékház, valamint a pártközpont hadsereg általi védelme december 22-én, 11 és 13 óra között szűnt meg, amikor a televízió és rádió közölte a nemzetvédelmi miniszter öngyilkosságát, a szükségállapot kihirdetését. A Ceaușescu-házaspár menekülésének bejelentése után a hadsereg többé nem működött együtt az RKP megyei vezetésével. A Securitate, valamint a pártszékház épületében lévő a személyzetnek nem esett bántódása, őket továbbra is a katonaság felügyelte, esetenként menekítette. Mogát az épület hátsó ajtaján, az éjszaka leple alatt egy hordágy segítségével menekítették ki. A Securitate fegyverállományát szintén a hadsereg foglalta le. A katonaságnak a továbbiakban is fontos szerep jutott az új hatalmi struktúra megszervezésében. Iulian Topliceanu vezérezredes részt vett a Nemzeti Megmentési Front ülésén, ahol politikai funkciót kapott. Ugyanebben a periódusban történt hasonló módon a Városháza elfoglalása is, melynek következtében megalakult az NMF városi tanácsa. A testületnek leginkább a rend megőrzésében, valamint az adminisztráció újraindításában volt szerepe. Az NMF harmadik tanácsát december 29-én választották meg, amelyben már magyarság (KMDT) képviselői is hivatalosan helyet kaptak. Azelőtt, december 24-én, egy gyorsülésen, valószínűleg Cornea nyomására, az NMF éléről leváltották Dorel Vişant, helyére Octavian Buracut választották. A kolozsvári események politikai szereplői, szónokai, amíg a hírek nem erősítették meg a Ceauşescu-házaspár menekülését, vigyáztak arra, hogy egy esetleges fordulat után ne vonhassák őket felelősségre. A tüntetések napján a kolozsvári magyar értelmiség szűkebb köre szintén találkozóra gyűlt össze Gáll Ernő lakásán, Balázs Sándor és Nagy György kezdeményezésére. Ennek apropója az „autonómia problémájának tárgyalása” volt. Minden valószínűség szerint a temesvári fordulat utáni időkre próbáltak meg egyfajta irányvonalat kialakítani. A találkozó híre több értelmiségihez eljutott, így telefonon, vagy személyes úton megkeresték a későbbi közös nyilatkozat, a Hívó szó aláíróit. A kolozsvári magyar értelmiség következő lépése a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács létrehozása volt a karácsony szombatjára szervezett gyűlésen. Erre már egy „központi” helyen került sor, a Szabadság szerkesztőségében, ami a nagyszámú hallgatóság miatt kicsinek bizonyult. Már a gyűlés elején megjelentek az első súrlódások, nézeteltérések a szervezkedés mikéntjével kapcsolatban. Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, Balázs Sándor a két világháború közt működő Országos Magyar Párt mintáját tekintette mérvadónak. A polémiát végeredményben azon értesülés zárta le, miszerint Bukarestben Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet.
Ezután a Kolozsváron jelenlevők megegyeztek abban, hogy a továbbiakban a helyi ügyekre koncentrálnak. A jelenlevők elfogadták a KMDT nyilatkozatát és megválasztották annak vezetőségét: Kántor Lajos elnök, Pillich László titkár. Szó esett az alakulóban levő román ideiglenes bizottsággal való kapcsolatfelvételről is. A KMDT első gyűlései során kialakultak bizonyos nézeteltérések, amelyekben egyes tagok a múlt rendszerhez való viszonyulásuk miatt lettek megbélyegezve, illetve a szervezet megalakulását és addigi akcióit is többen támadták. A kolozsvári magyarság napilapjának átszervezése december 22-én kezdődött el, Tibori Szabó Zoltán kezdeményezésére. Az átszervezés nyomán kiutasították a régi szerkesztői gárdát. Az első lapszám megjelenéséhez a lap külső munkatársai, Kántor Lajos, Cs. Gyímesi Éva, Kányádi Sándor, Kiss János, Csép Sándor segítségével gyűjtötték össze az anyagot. Az átszervezés fontos mozzanatának számított a román kulturális közeggel való kapcsolatfelvétel. Az új lap címének eldöntésére az összegyűlt „spontán” szerkesztő-csoport éjféltájt kerített sort. A rengeteg ötletből válogatva végül a Szabadság név mellett döntöttek. A Korunk kulturális havilap átszervezésére is ebben az időszakban, hasonló módon került sor. Gáll Ernő javaslatára (aki korábban főszerkesztő is volt), a Kezdeményező Bizottság gyűlésén Kántor Lajost választották meg főszerkesztőnek. Ugyanekkor döntöttek a név (Korunk) megtartása mellett is. Az iskolásoknak szánt Napsugár gyereklap továbbra is ugyanezen a néven jelent meg. Az óvódások lapjának, A haza sólymainak nevét Szivárvány-ra változtatták. Mindkét lapot Murádin Jenő szerkesztette. A decemberi események után a kolozsvári diákság, az egyetemisták is szervezkedésekbe kezdtek. A vakációzó diákok visszatérése után jelent meg az első ifjúsági szervezet, a MADISZ. Programjában önmagát a magyar ifjúság politikai, gazdasági és kulturális érdekvédelmi és képviseleti szervezeteként határozta meg. Kulturális rendezvényei már január elkezdődtek. Január 25-én megalakult a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, amely már egy célzott csoportot szólít meg, a kolozsvári magyar felsőoktatásban tanuló diákokat. Szándéknyilatkozata szerint az RMDSZ-szel és a MADISZ-szal kíván együttműködni. A vizsgált időszakban át is vette a MADISZ szerepét, képviselői helyet kaptak az RMDSZ megyei küldöttgyűlésében, valamint a Vatraval való márciusi tárgyalásokon is delegáltak képviselőt. Olykor személyi átfedés volt a MADISZ és a KMDSZ között. Március 13. és 15. között, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjaival szolidaritást vállalva, a KMDSZ tagjai ülősztrájkot rendeztek. A diákságnak fontos szerepe volt az egyetemeken a múlt rendszert kiszolgáló tanárok kiszűrésében is. A vizsgált időszakban más magyar ifjúsági szervezetek is alakultak, szűkebb célcsoportok számára, mint pl. az Ifjúsági Keresztény Egyesület.
A Kolozsváron megrendezett, január 7-i küldöttgyűlésig a KMDT hivatalosan is felvette az RMDSZ megnevezést. Bár a megyei RMDSZ alakuló ülésére csak február 18-án került sor, az említett januári küldöttgyűlés után a sajtó sem használta a KMDT megnevezést. A küldöttgyűlésen a Bukarest-Kolozsvár rivalizálás is jelen volt. Az első nagyszabású tanácskozást a magyarországi politikai élet is érdeklődéssel követte. Az anyaországi küldötteknek Domokos Géza nyomására nem sikerült bejutniuk az ülésre, ezért később tárgyaltak az RMDSZ vezetőségével. A visszaemlékezések szerint jelen volt Antall József, Csoóri Sándor, Andrásfalvy Bertalan (MDF), továbbá Kovács-Ara Attila a Szabad Európa Rádiótól, valamint a FIDESZ küldöttsége is. Az iskolaügyel (az önálló magyar iskolák létrehozása) kapcsolatosan három tényezőnek volt köszönhető a magyarság számára elért, pozitívnak mondható eredmény: jól sikerültek a tárgyalások a főtanfelügyelővel, Stoica Marianával; az NMF Kolozs megyei elnöke (Octavian Buracu) és az ügyet támogató tagok szintén hajlottak a költöztetésre; sikerült találni egy olyan megfelelő iskolát, amelybe a románok is hajlandóak voltak átköltözni. A román szülők, diákok és tanárok által szervezett tüntetések ellenére az Oktatásügyi Minisztérium január végére jóváhagyta a három, magyar tannyelvű középiskola létrehozását. A kompromisszum az RKP egykori, jól felszerelt továbbképző iskolájával volt kivitelezhető, amelyet a tanfelügyelőség átadott a kiköltöztetett román diákoknak. A Bolyai Egyetem visszaállításával kapcsolatban nem sikerült hasonló eredményt elérni. A probléma komplexitását jelzi, hogy a román tagozatok, valamint az egyetemen tanuló magyar tanárok és diákok között sem volt egyetértés. A líceumok esete után az egyetem ügyében a román körökben jóval nagyobb ellenállás mutatkozott. Az RMDSZ felsőoktatással foglalkozó munkacsoportja, a Bolyai Bizottság, Balázs Sándor elnökletével konkrét célokat fogalmazott meg. A Bolyai Egyetem visszaállítását illetően két változaton gondolkodtak.
A szélesebb körű megoldás magába foglalta volna a Bolyai Egyetem teljes struktúráját. Ezek szerint az újjászervezett egyetemhez csatolták volna a műegyetemi mérnökképzést, a Mezőgazdasági Főiskolát és a Képzőművészeti és Zeneművészeti Főiskola magyar nyelvű oktatási hálózatát. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar nyelvű kihelyezett tagozata lett volna a Bolyai Egyetemnek, ugyanígy a Színművészeti Főiskola is. A Nagyszebenben megalakuló német nyelvű felsőfokú tanintézmény szintén a Bolyai Egyetem keretében működött volna. A Bolyai Bizottság ezt a változatot támogatta és küldte el a Tanügyminisztériumhoz. A Bizottság egy minimálisabb váltiozatot is felvetett, ami szerint a Bolyai Egyetem megtartotta volna a klasszikus tudományegyetemi struktúráját, a többi oktatási intézményben pedig létrehozták volna a magyar nyelvű oktatási vonalat. Január végén, február elején egyre nagyobb teret kapott az ún. nemzetiségi kérdés, felerősödtek a szélsőséges megnyilvánulások. Az RMDSZ központi vezetése országos tüntetésekre adott utasítást a megyei szervezeteknek. A kolozsvári magyar szervezetek párbeszédet kezdeményeztek a román kultúrkörök képviselőivel, így próbálva megfékezni a szélsőségeket. Ilyen kezdeményezés volt a Híd-Puntea című lap létrehozása, amely információs csatornaként szolgált a kolozsvári RMDSZ-ről, elsősorban az iskolaügyek tisztázása érdekében. A román nacionalizmus a forradalmi események után Kolozsváron először a segélyek, majd az iskolaügyek rendezésekor vált érzékelhetővé. A Vatra Românească Kolozsváron egy februári nagygyűléssel jelentkezett először. A március 15-i ünnepségig a Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselői között folyamatos nyilatkozatháború zajlott. A Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselőit végül a marosvásárhelyi események kényszerítették tárgyalóasztalhoz. A cél, amit végül sikerült megvalósítani Kolozsváron az volt, hogy a városban elejét vegyék egy esetleges etnikai konfliktus kirobbantásának. Ehhez hozzájárultak azon civil és magánszervezetek is, amelyek a marosvásárhelyi események után tiltakozásukat fejezték ki az erőszakos cselekmények ellen. A történelmi pártok újjáalakulásának hatására, valamint az NMF-nek a közeledő választásokon való indulása miatt, 1990 februárjában országos szinten átszervezték az NMF megyei tanácsait. Az új szervezetben, a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsaiban a Front képviselői mellett helyet kaptak a politikai pártok és az RMDSZ képviselői is. Ebben az időszakban a kolozsvári RMDSZ-nek sikerült székházat szereznie. A szervezet a Deák Ferenc utcában levő úri kaszinó épületét szerette volna, végül a Fürdő (Pavlov) utcai Moga-villát kapta meg. Az RMDSZ-el párhuzamosan, ugyancsak a választásokra készülve, Kolozsváron is alakultak magyar szervezetek, pártok. Az egyik ilyen szervezet a Vincze János által létrehozott Független Magyar Párt volt. Mivel bebizonyosodott, hogy Vinczét korábban befolyással való üzérkedés miatt elítélték, pártja megfosztotta vezetőségi tisztségétől. Bár a Vincze eset egyedinek tekinthető, a kolozsvári politikai életben a választások előtt jelentkeztek egyéb politikai tömörülések is. Ilyen volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, amely március 29-én tette közzé hivatalos programját. A pártot jobboldali értelmiségiek alapították már korábban. Mivel nem volt komolyabb politikai háttere és végeredményben Tőkés László támogatását sem sikerült elérni, nem indultak az országos választásokon, platformként az RMDSZ-be tagolódva folytatták tevékenységüket. Egy másik kezdeményezés, bár ez nem pártként lett bejegyezve, azonban az RMDSZ részleges jóváhagyásával működött, a Magyar-Román Demokrata Szövetség volt. Vezetője Váradi-Goia János volt, aki a NEIT-ben is tevékenykedett. A szervezet a románokkal kereste a kapcsolatot, elsősorban a Demokrata Párttal. Fontos szerepet játszott a Vatra és az RMDSZ márciusi tárgyalásainak megszervezésében is. A február 18-án megrendezett Kolozs-megyei RMDSZ küldöttgyűlésen a szervezet végre megszabadult az „ideiglenes” jelzőtől, új vezetőséget választott magának, amely a Kongresszuson képviselhette a helyi érdekeket. Elkezdődött a választásokra való felkészülés, aminek egyik hozadéka az volt, hogy sok helyen a kezdeményező értelmiség helyét egy újonnan kialakult politikus csoport (Szőcs Géza, Eckstein-Kovács Péter, Pillich László, Kónya Sándor stb.) vette át.
Fodor János
Transindex.ro,

„Jó érzés csapatban dolgozni”
Beszélgetés Kiss Gáborral, a tízéves Agnus Rádió főszerkesztőjével
Változatos programokkal ünnepli tizedik születésnapját szombaton az Agnus Rádió: az egész napos rendezvénysorozat keretében városi nyomkeresésre, társasjátékversenyre, bloggertalálkozóra, autóbuszos városnézésre, komolyzenei estre, tortalicitre és farsangi mulatságra várják az érdeklődőket, akik emellett betekintést nyerhetnek a műsorkészítés rejtelmeibe, valamint a Szabadsággal közösen indított Házaló fazék rovat kulisszái mögé is bepillanthatnak. Kiss Gáborral, a rádió jelenlegi főszerkesztőjével az elmúlt időszakban végbement változásokról beszélgettünk a kerek évforduló apropóján.
– Másfél évvel ezelőtt, 2011 szeptemberében neveztek ki az Agnus Rádió főszerkesztőjévé, Vitus-Bulbuk Istvánt váltottad a tisztségben. Mi minden történt ebben az időszakban az Agnus háza táján?
– Elsősorban a csapat összetétele módosult, többen vagyunk, többfelé járunk. Az igazán lényeges változás nem is annyira a szerkesztőségben, hanem inkább Kárpát-medencei szinten történt. A Kárpát-medencei Református Rádiótanács kezdeményezésére tavaly szeptember óta készítenek közös műsort a részegyházakban működő református rádiók és stúdiók, Határtalan címmel. Mivel nem mindenhol sikerül napi 45 percet biztosítani ennek sugárzására, szombaton heti összefoglalót adunk a műsorból. Természetesen azok az interjúk és riportok, amelyek a Kárpát-medencei műsorfolyamba bekerülnek, szabadon felhasználhatók bárki számára, így, ha a teljes műsort nem is tudjuk sugározni, hiszen napi 8 órában elég nehéz erre sort keríteni, mégis lehetőségünk nyílik hírt adni arról, ami a Kárpát-medence más régióiban történik.
Néhány rovatunk is változott közben: így például az irodalmi műsor, amelynek új szerkesztője van, Kovács Emőke személyében, és újraindítottuk a Házaló Fazekat, az Agnus Rádió és a Szabadság közös rovatát, amely immár kéthetente jelentkezik. Mihály Noémi kolléganőm vette át a szerkesztését, más perspektívából megközelítve a műsort, mint ahogyan Adorjáni Eszterrel annak idején elkezdtük. Ez pedig a Házaló fazéknak is jót tesz.
– Újabban a refradio.eu/radio/agnus oldalon érhető el a rádió honlapja.
– Ez is a Kárpát-medencei Református Rádiótanácsnak köszönhető, hiszen közös felületen működünk, a refradio.eu oldalon keresztül. A rádiós misszióba bekapcsolódó stúdióknak lehetőségük van ezen belül saját honlapot létrehozni, mégis van egy közös platform, amely egységes és ugyanakkor különböző, hiszen a felkerülő tartalomról mindenki maga dönthet. Szorosabb kapcsolatban vagyunk az egyházi műsort gyártó más erdélyi stúdiókkal is, rendszeresebben kapunk tudósításokat Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről is. Az egyházi szervezetek közül többször dolgoztunk már együtt a Bonus Pastor Alapítvánnyal – ezeket a műsorokat lényegében ők készítették el, mi csak a műsoridőt biztosítottuk. Ugyanez kezd körvonalazódni most már az Ifjúsági Keresztyén Egyesülettel és a kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesülettel, ugyanakkor pedig a Protestáns Teológiai Intézet is be szeretne kapcsolódni a rádiós munkába.
– Többen írjátok az Agnus blogot is, ezáltal változatosabb témákat, nézőpontokat ismerhetnek meg az olvasók. Hogyan alakult ez?
– Büszke vagyok erre, hiszen 2008-ban, amikor hozzáfogtam, teljesen másnak indult az egész. Mindig az volt a problémám, hogy nyáron, amikor Kolozsváron nem történik semmi, jóformán alig van, mit feltölteni. A mindennapi.hu portál megszűnésekor gondoltam arra, hogy érdemes lenne a közéleti-egyházi vonalon elindulni, és ilyen témában blogokat működtetni. Egészen másként alakult aztán ez is, amolyan egyházi blogoszféra lett belőle: a bloggereink között vannak Magyarországon élő újságírók, valamint rádiónk korábbi és jelenlegi munkatársai, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel publikálnak. Mindenkinek külön felületet biztosítunk, hogy a bejegyzések könnyen visszakereshetők legyenek, másrészt így a látogatottságot is könnyebb monitorizálni. Amióta többen írják, érzékelhetően megnőtt a látogatók száma: napi 300 egyéni látogatónk volt áltagosan, amikor még csak a főoldal létezett, ma viszont már 1500 egyéni látogatót vonz a honlap. Az egyik legérdekesebb blogunk egyébként a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület számára létrehozott felület, amelynek jelen pillanatban három szerzője van, s ahány ember, annyi stílus. Persze a többi blog is eléggé változatos, csak más tekintetben: Békefy Lajos oldalán a nemzetközi egyházi hírekről lehet tudomást szerezni, Bagdán Zsuzsi pedig nagyon szépen és mélyen tud írni személyes hangvételben mindarról, ami őt foglalkoztatja. Fábián Tibor volt főszerkesztőnk blogja egyház és világ kapcsolatáról szól, az általam működtetett, fotóblogon pedig azokat a képeket jelentetem meg, amelyeket nap mint nap készítek.
– Az energikusságodon és szervezőkészségeden túlmenően, amiről már korábban, műsorvezetői és riporteri tevékenységeid során megbizonyosodhattunk, hogyan telt számodra ez a másfél év?
– Rengeteg örömöm volt ebben a másfél évben. Voltak persze nehezebb időszakok is, de szerencsére sikerült elhárítanunk az akadályokat. Hihetetlenül jó érzés csapatban dolgozni, koordinálni a csapatot, és igazából nem is fontos, hogy ki a főnök: hiszen a döntések nagy részét közösen hozzuk meg, nekem csak akkor kell tulajdonképpen közbelépnem, amikor nagyon hamar kell dönteni. Persze fárasztóbb, hiszen mégiscsak felelősség, de úgy érzem, rengeteget lehet fejlődni, főként a szervezési részét illetően. Fárasztó azért is, mert folyamatosan kell dolgozni, előkészíteni gyűléseket, leosztani a munkát, de ugyanakkor elégtétel a munka gyümölcse.A cím tényleg nem jelent sokat: viccelődve mondtam egyszer, amikor a szerkesztőségben valaki főnöknek szólított, hogy ha még egyszer ezt mondja, levonom a fizetését. Nem hiszem, hogy ténylegesen a főnökük lennék, inkább egyike vagyok azoknak, akik régóta vannak a rádiónál: tíz évből ötöt töltöttem itt, ismerem a rádió profilját, és ez talán feljogosít arra, hogy összehangoljam a munkát. De ugyanolyan joga lenne erre Farkas Adorjáni Eszter főszerkesztő-helyettesnek is, aki talán régebb óta is dolgozik a rádiónál, és aki nagyon nagy segítség nekem. Jól ki tudjuk egészíteni egymást, míg én inkább a közéletben mozgom otthonosan, addig őt a kultúra, a zene érdekli jobban, ami nem is csoda, hiszen végzettsége szerint zenész.
Szabadság (Kolozsvár),

Március 15-i ünnepségek programja
Kolozsvár
A kolozsvári ifjúsági szervezetek – Erdélyi Magyar Ifjak, Ifjúsági Keresztyén Egyesület, Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum, Kolozs Megyei Magyar Diáktanács, Kolozsvári Magyar Diákszövetség, Magyar Ifjúsági Tanács, Országos Dávid Ferencz Ifjúsági Egylet, Országos Magyar Diákszövetség, Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége – és a Kolozs megyei RMDSZ ünnepi programja:
Vigyázz! Kész! Csata! – történelmi játszóház a Szent Mihály Plébánia vallástermében
(9.00–11.00 óvodásoknak és előkészítősöknek és 12.00–14.00 elemistáknak)
11.00 Zászlós felvonulás (gyülekező a Protestáns Teológiai Intézet épülete előtt)
12.00 Ökumenikus istentisztelet a Szent Mihály-templomban
13.30 Felvonulás a volt Biasini Szállóhoz (gyülekezés a Szent Mihály-templom előtt)
14.00 A Petőfi-emléktábla megkoszorúzása a volt Biasini Szállónál
16.00 Verses előadás a Pilvax kávézóban az Alteregó irodalmi előadócsoport fellépésével (Highlife Cafe)
18.00 Ifjúsági ünnepi műsor a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács szervezésében (Mátyás király szülőháza előtt)
19.00 Knock out koncert (Mátyás király szülőháza előtt, rossz idő esetén a János Zsigmond Unitárius Kollégium tornatermében)
Dés
Március 15-én 14.30 órától a dési Arta moziban Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk című műsorukkal lépnek fel az 1-es Számú Általános Iskola magyar tagozatának diákjai, majd 16 órakor koszorúzási ünnepségek kezdődnek az Oroszlános szobornál.
Szamosújvár
A Téka Alapítvány székhelyén, az V–VIII. osztályos diákok szavalóversenyével kezdődik ma, március 14-én, csütörtökön délben a forradalom és szabadságharc évfordulójára szervezett emlékünnepség. Holnap délután 5 órára ünnepi istentiszteletre várják az érdeklődőket, majd 6 órától gálaműsorral folytatódik a program a kultúrotthonban. Március 17-én, vasárnap délelőtt fél 12-től csendes megemlékezést és koszorúzást tartanak Rózsa Sándor sírjánál, az ortodox temetőben.
Bánffyhunyad
Istentisztelet a református templomban 17.30-kor, 18.00 órakor koszorúzás a templomkertben lévő Petőfi-kopjafánál, majd ünnepi megemlékezés.
Kalotaszentkirály
Az idei megemlékezéssorozat március 14-én, csütörtökön kezdődik az Ady Endre Iskola tornatermében, a diákoknak szervezett Mit tudok 1848-ról? című történelmi vetélkedővel, Lukács Margit-Melinda vezetésével. Másnap, pénteken reggel 10 órakor a kultúrotthonban nyit a „Pilvax kávézó”, ahol az Ady Endre Iskola, a polgármesteri hivatal és az RMDSZ képviselői lesznek a házigazdák, és ahol kávéházi társalgás közepette kerül sor a vetélkedő díjazására. Köszöntőt mond Póka András-György polgármester, népdalt énekel Péter-Jani Bianka. A meghívottak felszólalásait a Petőfi életét bemutató diavetítés követi a VI. osztályosok szervezésében, majd a diákok ünnepi műsora következik, amelynek címe: Föltámadott a tenger.
Déli 12-kor kerül sor a Gyarmathy Zsiga-ösztöndíj átadására – immár 10. alkalommal. Lakatos András iskolaigazgató ünnepi beszéde után Szász-Zsiga Nikolett-Noémi énekel. Okos Márton díjalapító beszédét követően átadják a díjat. A rendezvény a Himnusz eléneklésével zárul. Az ünnepi műsort összeállította: Lukács Margit-Melinda, Péter Mónika-Mária.
Kisbács
Az RMDSZ Kisbácsi szervezete és a Pro-Kisbács Egyesület március 16-án 17 órai kezdettel a községi kultúrotthonban tartja ünnepi rendezvényét március 15. alkalmából. Az eseményen fellép az Ócsal Fúvószenekar Magyarországról.
Szeben megye
A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából Szeben megye több településén is megemlékeznek az 1848–49-es szabadságharcban elesettekről, koszorúzások, ünnepi műsorok, kiállításmegnyitó keretében.
Nagyszeben
Március 15-én 12 órakor koszorúzást tartanak a Petőfi Sándor-emléktáblánál, majd 13 órakor koszorúzás és ünnepi műsor következik a Petőfi Sándor Parkban. Az ünnepség 18 órakor folytatódik a Gong Színház alsó termében. Március 17-én vasárnap délelőtt 11 órakor kiállítás nyílik a forradalom képeiből a Református Templom Galériában, ezt koszorúzás követi.
Medgyes
Történelmi-verses előadást tartanak március 15-én 12 órakor a Báthory István Általános Iskola nagytermében, majd ünnepi műsor következik 18 órakor a református templomban.
Megemlékező ünnepségekre kerül sor Oltszakadáton, Szelindeken, Kiskapuson is.
Szabadság (Kolozsvár),

Algyógyon állított emlékoszlopot az Erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács
Cölöp a nemzethatár szélén
Az algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központ kertjében, a múlt tanulságait hordozó és reményeik szerint jövőbe mutató kopjafát állított fel a Magyar Ifjúsági Tanács, március 14-én, a magyar forradalom évfordulójának előestjén.
A középkori kövekből 130 évvel ezelőtt újjáépített algyógyi templomban Gáll Sándor, a Hunyadi református egyházmegye esperese hálaadó áhítattal nyitotta meg az ünnepséget. Alapigeként Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írott első levelét választva, rámutatott arra, hogy szabadságunk, megmaradásunk legfőbb záloga egymás tisztelete, elfogadása.
Megrázó és tanulságos történelmi visszatekintéssel folytatódott az emlékezés. Hunyad megye szabadságharcbeli szerepét Ősz Sándor Előd egyháztörténet-kutató fiatal lelkipásztor előadásából ismerhették meg a jelenlévők. Az előadás szövegét Batizán Attila, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület elnöke tolmácsolta, hangsúlyozva a szerző és önmaga üzenetét, miszerint a történelem hibáiból tanulni kell! 1848–49-ben véres események színhelye volt Hunyad megye és nevezetesen Algyógy is, ahol a lelkész család többedmagával a felbujtatott pusztítók áldozata lett. – Akkor mindenki kereste a maga igazát, a maga szabadságát, csak az volt a baj, hogy külön utakon tették ezt. A keserű történésekből meg kell tanulnunk, hogy csak együtt, közös célokért dolgozva, békességben tudunk itt jövőt teremteni magunknak – fogalmazott a fiatal lelkipásztor.
A Kolozsvárról, Székelyföldről, Magyarországról érkezett résztvevők számára a házigazdák Magyari Hunor sokatmondó kisfilmjét is levetítették, mely a többnyire pusztulóban lévő Hunyad megyei református templomokat mutatta be.
Ezután került sor a templom tövében felállított kopjafa leleplezésére. Ez alkalommal, az algyógyi rendezvény kezdeményezői nevében Bozsó Imre Lehel, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket: megválaszolva a sokakban lappangó kérdést, hogy miért pont Algyógy? – Hármas indok vezérelt bennünket a helyszín megválasztásában. Egyrészt a gazdag történelmi töltettel bíró templomkertben működik az erdélyi magyar ifjúság egyik legéletképesebb központja, ahol évente több ezer magyar fiatal fordul meg, töltekezik lelkiekben, szellemiekben és vitatja meg a jövőépítés lehetőségeit. Másrészt emléket kívánunk emelni azoknak, akik a szó szoros értelmében életükkel fizettek magyarságukért. Harmadrészt pedig jóvá szeretnénk tenni azt a tényt, hogy az 1848-as pusztítás emlékére állított városközponti emlékművet a történelem a múlt század derekán ismét elsodorta. Úgy gondoltuk, ennek a kopjafának mindenképp itt a helye – fogalmazott a MIT elnöke.
A rendezvény meghívottjaként jelen lévő Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, a megmaradás cölöpének, hídfőállásának nevezte a Magyar Ifjúsági Tanács és társszervezeti (IKE, ODFIE, EMI) által állított kopjafát. –– Ha valaki eljön és megismeri az itt élő közösségeket, jobban fogja becsülni azt, hogy milyen nemzetbe született – fogalmazott Toró T. Tibor.
Orbán Viktor, magyar miniszterelnök köszöntő szavait, Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul tolmácsolta, majd Brendus Rékával, a magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkárság főosztályvezetőjével közösen leleplezték a kopjafát.
Ezután a meghívottak, házigazdák, köztük a maroknyi algyógyi református gyülekezet is, elhelyezték a kegyelet koszorúit a kopjafa talapzatán, bízva abban, hogy ezt most már merésznek nevezhető felirata ellenére sem fogja semmiféle történelmi vihar elsodorni.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Ellenállni kell a nemzethatár beszűkülésének!
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke március 14-én Algyógyon részt vett a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által a helyi ifjúsági központ udvarán szervezett, Tiszteletadás a szórványnak elnevezésű rendezvényen, amelyen a MIT által tömörített ifjúsági szervezetek kopjafát állítottak az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékére.
Toró T. Tibor beszédének szerkesztett változata.
Tisztelt ünneplő és emlékező gyülekezet!
Örömmel és alázatos lélekkel érkeztem Algyógyra, az IKE gyönyörű központjába. Örömmel, mert az egykori márciusi ifjak mai erdélyi utódai, a fiatalok hívtak. Alázattal pedig azért, mert az erdélyi magyar szórványvidék határában gyűltünk össze nemzeti ünnepünk előestéjén, ott, ahol maroknyi elszánt magyar ember jó határőrként őrzi magyarságát és ezzel a nemzethatárt, és alázatos munkájukhoz csak hasonló alázattal szabad viszonyulni. Most, amikor éppen attól telnek meg a közélet vitái, hogy milyen sorsot szánnak a nemzet nagyjai a szórványközösségeknek, talán nem mentes aktualitástól ez a kérdés itt, Algyógyon sem, és ez a kopjafa, amit a Magyar Ifjúsági Tanács keretében társult erdélyi ifjúsági szervezetek állítanak, részükről válasznak és állásfoglalásnak tekinthető ebben a vitában.
Az 1849-49-es szabadságharc áldozatainak emlékét őrző algyógyi kopjafa tulajdonképpen egy olyan cölöp, amelyet a fiatalok levernek a nemzethatáron, azért, hogy abba kapaszkodhassunk akkor, amikor a nemzethatár költözni kényszerül. A nemzet ugyanis egy élő organizmus, a határa néha mozog a történelem viharában, hol kitágul, hol zsugorodik. Az elmúlt száz évben, itt a Kárpát-medencében és sajátosan itt, Dél-Erdélyben a nemzethatár sajnálatos módon folyamatosan rövidül és közelebb kerül a tömbhöz. Voltak – és reméljük, még lesznek – történelmünkben olyan korszakok, amikor a nemzethatár kitágul de van úgy is, hogy ideiglenesen beszűkülni kényszerül. Vegyék ezt képletesen, nem szó szerint, hiszen a nemzethatár nem feltétlenül kötődik egy földrajzi helyhez, bár a kezdeményezők most földhöz kötötték ezt a pontot, amikor itt, az Ifjúsági Keresztény Egylet központjában leütötték ezt a cölöpöt. Azért tették ezt, hogy emlékeztessenek arra: nekünk küldetésünk és feladatunk ennek a beszűkülésnek ellenállni. Mert ha a nemzethatár befele költözik, akkor az azt jelenti, hogy a kívül rekedtek elveszítik identitásukat, anyanyelvüket, kultúrájukat, és már nem lesz, ki védje a hídfőállást. Azt a hídfőállást, amit azért kell őrizni, azért kell megerősíteni fizikailag és lelkileg egyaránt, hogy kitartson a jobb időkig, amikor a nemzet ismét emelkedő pályára kerül.
Ez az központ itt Algyógyon egy ilyen hídfőállás, itt a dél-erdélyi szórványban. Tisztelet és köszönet azoknak, akik fenntartják. Tisztelet és köszönet azoknak, akik a képzeletbeli puskaport szárazon tartják, várva azokat a bizonyos jobb időket. Ez a kopjafa is ezt idézi. Bár az 1848–49-es szabadságharc ürügyén állítjuk, igazából ez a jövőről szól. Szól egy kicsit persze a múltról is, hiszen ahogyan azt e rövid, de lényeglátó történelemlecke keretében hallottuk, vannak ennek a vidéknek 1848–49-hez köthető dicsőséges pillanatai is, mint amilyen a stratégiai jelentőségű piski csata, de vannak atrocitásoktól sem mentes sötét pillanatai is. Nekünk mindezekre emlékezni kell, már csak azért is, hogy egyrészt erőt merítsünk belőle, másrészt ne engedjük, hogy megismétlődhessenek. Békésebb időket élünk most, a 21. század elején, de azért ezek sem mentesek lelki vagy verbális az atrocitásoktól.
Az esperes úr igehirdetése és az IKE elnökének gondolatai egy közkedvelt Zorán-dal sorait juttatta eszembe: „hogy tudd, egy napod mennyit ér, ahhoz látnod kell, hogy az élet hogyan fogy el”. Kiterjesztve ezt a mi közösségi sorsunkra, ez így szólna: hogy megtudd, az anyaországban vagy a tömbvidéken élő magyarként, hogy magyarságod mennyit ér, ahhoz meg kell tapasztalnod azt, hogy ezért a szórványban élő nemzettársaid nap mint nap mennyi áldozatot hoznak. Dicső elődeink és mártírjaink áldozatára emlékezve, nemzeti ünnepünkön hajtsunk tehát fejet a nemzethatárt őrzők jelenkori mindennapos áldozatos munkája előtt is.
Végezetül egy Ady Endre-vers sorai által hordozott gondolat a szervező fiataloknak, a márciusi ifjak mai örököseinek. Mi lehetne más, mint A Tűz Márciusa:
„Testvéreim, nincs nem igaz szavatok,
S százszor többet merhettek, mint amit mertek.”
Békésebb, szebb, jobb, vidámabb boldogabb
Életre váltott jussa nem volt soha,
Mint mai bús magyar ifjú embernek.
…
Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet,
Mert él basák s buták közepette,
S mert hiába lett acélból itt a szív,
Szép ember szívként szikrázni, ha akar,
A honi rozsda megfogta, megette.

De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim.
Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni,
Az élet szent okokból élni akar
S ha Magyarországra dob ki valakit,
Annak százszorta inkább kell akarni.”
Hatványozottan érvényes ez Erdélyországra. Kívánom, hogy legyen erőtök és hitetek a tüzet megőrizni és jövőt akarni. Székelyföldön, a Partiumban és itt, Dél-Erdélyben is.
Nyugati Jelen (Arad),

Ünnep – „Tavaszcsináló emberekké kell válnunk”
Koszorúk lepték el Petőfi emléktábláját a Biasini-szállón
A március 15-i kolozsvári megemlékezés a Biasini-szállónál folytatódott tegnap délben, ahol a Petőfi-emléktábla megkoszorúzását megelőző ünnepi beszédek sorát Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nyitotta meg. – Nehéz olyat mondani nemzeti ünnepünk alkalmából, ami kibillent bennünket hétköznapi fásultságunkból – jegyezte meg, majd hangsúlyozta: az egymás iránti tisztelet szellemében, közösen kell érvényt szereznünk jogainknak. – Olyan országot akarunk, amely nem félti jövőjét, hanem megalapozza azt, illetve olyan országot, ahol otthont teremthetünk, családot alapíthatunk, és anyanyelvünket szabadon használhatjuk – fejtette ki az RMDSZ-elnök.
Vuşcan Gheorghe Kolozs megye prefektusa Victor Ponta miniszterelnök beszédét olvasta fel, míg Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök ünnepi beszédét Magdó János kolozsvári főkonzul tolmácsolta.
Horea Uioreanu, a Kolozs Megyei Tanács elnöke beszédében hangsúlyozta: az 1848-as szabadságharc teljesen átalakította a magyar polgári társadalmat. – A magyar és román nemzet évszázadokon keresztül együtt dolgozott, és kívánom, hogy – amint azt a szabadságharc vezérei is megfogalmazták – továbbra is békében, szabadságban és egyetértésben éljen – mondta a tanácselnök.
Emil Boc polgármester a város kulturális sokszínűségében rejlő értékek kiaknázását hangsúlyozta, amelyet csupán az Erdély fővárosában együtt élő nemzetek összefogásával lát megvalósíthatónak. – Együtt sikerült kivívnunk az ifjúsági főváros címet és közösen pályázzuk meg a kulturális fővárosi címet is, hogy Európának is megmutathassuk: a tolerancia és az egymás iránti tisztelet jegyében lehet eredményesen dolgozni – beszélt a közös tervekről a polgármester a magyar nemzeti ünnep alkalmából.
Simon Csaba, a Magyar Polgári Párt (MPP) alelnöke kiemelte: az MPP azért jött létre, hogy legyen, aki nemzeti politikusainkat a helyes útra kényszerítse. – Keresni, meglátni, segíteni, a közös ügyet szolgálni, ez március 15-e üzenete – foglalta össze.
– A behavazott, zimankós időjárás ellenére nekünk, magyaroknak megérkezett a tavasz – mondta Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke. – Minden nemzet életében léteznek termékeny és terméketlen időszakok – hasonlította az évszakok váltakozásához a társadalmi ciklusokat az EMNP-elnök rávilágítva, hogy míg az évszakok váltakozása elkerülhetetlen, a társadalmi időszakot befolyásolhatjuk. – Ha véget akarunk vetni a belénk költözött szimbolikus télnek, közönynek, akkor elsősorban magunkban kell mérlegelnünk, átértékelnünk, hogy mi is tavaszcsináló emberekké válhassunk – fogalmazott a politikus.
Panek Zsuzsa a kolozsvári ifjúság üzenetét tolmácsolta az ünnepségen, amelyen a Kolozsvári Református Kollégium énekkara közreműködött alkalomhoz illő forradalmi dalokat énekelve, a történelmi egyházak képviselői pedig áldást mondtak.
Az ünnepi megemlékezés záróakkordjaként az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a Kolozs megyei prefektúra, a Kolozsvári Magyar Konzulátus, Kolozsvár Polgármesteri Hivatala, az MPP, az EMNP, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, László Attila szenátor, az Erdélyi Magyar Ifjak, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a Kolozsvári Ifjúsági Fórum, a Kolozsvári Helyi Tanács, a Kolozs Megyei Diáktanács, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Magyar Ifjúsági Tanács, Sógor Csaba EP-képviselő, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület, az Országos Magyar Diákszövetség, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, a Romániai Magyar Fiatal Kutatók és Doktoranduszok Szövetsége, a Protestáns Teológiai Intézet és a Debreceni Református Kollégium képviselői helyeztek el koszorút az emléktáblánál.
Szabadság (Kolozsvár),

A MIT is támogatja a Székelyföld autonómiájáért szervezett maratoni futást
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és tagszervezetei (ODFIE – Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, IKE – Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület, MISZSZ – Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, EMI – Erdélyi Magyar Ifjak) kiemelten fontosnak tartják a Székelyföld önrendelkezésének kivívásában való szerepvállalást, és lehetőségeik szerint részt vállalnak az autonómiatörekvéseket segítő és népszerűsítő megmozdulások szervezésében.
2006-ban ennek érdekében Tekerj rá! címmel biciklis körutat szerveztünk, és az elmúlt években tagszervezeteink is számos rendezvénnyel igyekeztek hozzájárulni az autonómiatörekvések sikeréhez.
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet Juhos Gábor és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maraton Székelyföldért elnevezésű akciójára, melynek során a maratonfutó szeptember 15. és 28. között, 91 települést érintve és ezek mindegyikén egy-egy facsemetét elültetve körbeszaladja Székelyföldet.
Kérünk minden székely-magyar embert, akinek szívügye a székely önrendelkezés, hogy kísérje figyelemmel, és településén lehetőségei szerint kapcsolódjon be a maratoni futásba, melynek állomásait és pontos programját megtalálhatják az alább csatolt plakáton.
Erdély.ma

Könyv jelent meg Erdőcsinádról
Az elmúlt esztendő utolsó napjaiban látott napvilágot egy falukönyv a Gyöngykoszorú néptánctalálkozók bölcsőjéről, számos sikeres művésztábor helyszínéről, Erdőcsinádról. A kötetet Molnár Dénes, Szász Albert és Mihály Attila állították össze, a település református lelkipásztorának, Bálint Csabának kezdeményezésére.
Erdőcsinád régi marosszéki település, amelyről az első írásos feljegyzések a XIV. századból maradtak ránk. Ennek ellenére még nem jelent meg hagyományos falumonográfiája. A közelmúltban azonban sikerült kiadni egy könyvet, amely Erdőcsinád történeti anyagjait, az utóbbi évek többnyire egyházi jellegű tevékenységeit, valamint a faluval kapcsolatos hagyományőrző rendezvényeket foglalja magába, részletesen beszámolva a legutóbbi művésztáborról.
Tavaly újraindult az alkotótábor
Aki már járt Erdőcsinádon, az EMKE által szervezett Gyöngykoszorú találkozók alkalmával, meggyőződhetett az itt élő emberek népi értékeket és hagyományokat ápoló erényeiről, vendégszeretetéről. A néptánctalálkozók megszervezése mellett a település lakói arra is büszkék, hogy tavaly ősszel újraindulhatott a néhány évig szünetelő erdőcsinádi alkotótábor. Oroszlánrészt vállalt ennek megszervezésében Bálint Csaba tiszteletes, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy kettős céllal folytatják a művésztáborok megszervezését. „Fő célunk segíteni a művészet kibontakozását a művészeti alkotásokban – festmények, rajzok, faragványok, agyagformázás, fényképek, vagy más művészeti technikák által –, kihasználva az őszi évszak gyönyörűséges tájai nyújtotta lehetőségeket, hiszen az itt részt vevő művészek igyekeztek megalkotni mindazt, ami a falu és környezete természeti szépségéből ered. Másik célunk, hogy a helyi és a környékbeli iskolások látogatása alkalmával megmutatni és a tanulók számára érdekessé tenni a művészet szépségeit” – fogalmazott a lelkipásztor.
Katalógus vagy falukönyv?
A tiszteletes elmondta, az alkotótábor megszervezésében személyén kívül Molnár Dénes erdőcsinádi lakos és festőművész, valamint Miholcsa József Marossárpatakon élő művész vállaltak szerepet. „A Bethlen Gábor Alap segítségével is létrejövő alkotótábor utólagos elszámolásához, bemutatásához hozzá tartozott elsősorban a tábori tevékenységeket, alkotásokat bemutató kis könyv is. Ennek a katalógusnak a megszerkesztésére Molnár Dénes festőművészt kértem meg. Persze, ezt a katalógust akár egy erdőcsinádi falukönyvnek is nevezhetjük, hiszen településünk múltjáról és jelenéről szól. A szerkesztésben Molnár Dénes két megbízottja segédkezett: Szász Albert és Mihály Attila, akiknek ezúttal is köszönjük odaadó munkájukat” – mondta el Bálint Csaba.
Egyelőre nem lesz könyvbemutató
A könyvben olvashatunk Erdőcsinád földrajzi elhelyezkedésről, az Árvácska tánccsoportról, a színjátszócsoportról, a Búzavirág citeraegyüttesről, a borszéki ifjúsági táborról, a helyi IKE csoport tevékenységeiről, a sikeres biblia hetekről, a helységben szervezett citera és furulyatáborokról, húsvét és karácsony erdőcsinádi megünnepléséről, szüreti bálokról. „Szeretettel ajánlom e kis kiadványt azok számára, akik szeretik a művészetet, a művészeti alkotások nyújtotta természeti szépségeket valamint szívesen látogatnak Erdőcsinádra, illetve olvasnak rólunk” – mondta a tiszteletes. A szerzők egyelőre nem terveznek könyvbemutatót, de a több mint 700 fényképpel díszített kiadvány megrendelhető Molnár Dénes festőművésznél.
Berekméri Edmond
Székelyhon.ro,

Szórványiroda Algyógyon
2013 elején változtatott székhelyet a Hunyad megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a HIKE. Az egyesület új székhelyén, Algyógyon ingyenesen használható épületet kapott, két másik magyar intézmény, az Algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központ és a Református Parókia szomszédságában, itt jött létre a HIKE Szórványiroda.
A HIKÉ-sek célja volt létrehozni egy olyan irodát, melynek több funkciója is legyen: turisztikai információs pont, képzések, előadások, találkozók, táborok helyszíne, szálláshely az egyesület önkénteseinek és alkalmazottainak, munkalehetőség Hunyad megyei magyaroknak.
Takács Zoltán elnök szerint a projekt kezdeti stádiumban van, de hosszú távú terveik vannak, ugyanis a Szórványiroda ideális helyszín programok szervezéséhez és lebonyolításához, munkahelyeket tudnának biztosítani magyar fiataloknak, szállást felajánlani a besegítő önkénteseknek, és turisztikai információkkal, magyar nyelvű térképpel, könyvekkel tudnák ellátni a Hunyad megyébe látogató magyar turistákat.
A HIKÉ-sek álma, hogy a szórványiroda egy újabb magyar pont legyen, mely sokrétű tevékenységével segítse a Hunyad megyei magyarok életét, az ide látogatókkal pedig megismertesse a megye történelmi és természeti csodáit.
(hike)
Nyugati Jelen (Arad),

“Nem vasárnapi lelkész volt”
Huszárok díszsorfala között távozott a vasárnap délelőtti istentiszteletről Gellért Gyula bihardiószegi tiszteletes: összesen 36 év lelkészi szolgálat után – melyből 16 esztendőt volt érmelléki esperes – április elsejétől nyugdíjba vonul.
Az április elsejei dátum emlékezetes marad a bihardiószegi református egyházközség történetében: 1990-ben ezen a napon lett a gyülekezet lelkésze a Szentjobbról érkezett Gellért Gyula, s most, 24 év múltán ezen a napon megy nyugdíjba. A március 30-i úgynevezett kiköszönő istentisztelet rendhagyó módon, a hagyományos rendtartástól eltérően kezdődött, ugyanis az első percekben Rákosi Jenő, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese köszönt el elődjétől, boldog és áldott nyugdíjas éveket kívánva, majd saját szolgálati teendőire tekintettel távozott. Az igehirdető maga az ünnepelt volt, aki először, mintegy örökül hagyva maga után, Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első leveléből idézte a Szeretet Himnuszaként ismert részt, majd a prédikáció alapigéjét kiválasztva tovább fűzte a gondolatot: “… szeressétek egymást.” (Ján.15/12)
Tanulás, szeretet
Nem csak az alapige kiválasztásában, de magában a prédikációban is tartotta magát a tiszteletes ahhoz, amit tőle hosszú évek alatt megszokhattunk: lényegre törően, röviden beszélt, tudatában, hogy a bő lére eresztett prédikációban nem a mondanivalót kutatja annak hallgatója, hanem az áment lesi. Kifejtette: ugyanazzal a gondolattal búcsúzik a diószegiektől, amivel hajdan a szentjobbiaktól is, miszerint egy életen át tanulni kell, illetve a szeretetet szüntelen gyakorolni, mert aki ezeket elmulasztja, az az életét mulasztja el. A prédikációt ugyanúgy a hirdetések követték, mint máskor, mintegy mutatva, hogy az élet április elseje után is folytatódik, még, ha nem is ugyanaz lesz, mint előtte. Erre utalt, hogy a továbbiakban szólók egyike-másika hangja ugyancsak elcsuklott a meghatódottságtól.
Visszatekintés
Az Asók István kórus szolgálata után Szilágyi Jolán olvasott fel egy, a nyugdíjazás alkalmából készült visszatekintést. Ebből egyebek mellett megtudhattuk, hogy Gellért Sándor tanár-író és Magoss Juliánna tanítónő fia dolgozott színesfémércbányák feltárójaként, 70 kg-os súlycsoportban Máramaros megye cselgáncsbajnoka volt, a teológiai tanulmányait 1973 és ’74 között végezte. Egy évig volt segédlelkész Aradon, majd 12 évig szolgált Szentjobbon, ahonnan, mint említettük, 24 éve került Diószegre. Az egyházmegye esperesi tisztét 1994-től 16 évig látta el, egy évtizedig volt az egyházkerület levéltárosa, ugyanennyi ideig az Érmelléki Diakóniai Alapítvány elnöke. Két évtizedig zsinati tag, 16 évig tagja a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesületének.
Az építő kéz nyoma
Ha folytatnánk a szolgálati helyein a gyülekezetépítésben, a hagyományőrzésben, a nevelésben elért eredményeinek sorolását, valószínűleg az oldal alján az íróasztal lapjára is rónánk még a sorokat. A főbb bekezdéseket Jakab László főgondnok próbálta lajstromozni, sorolva a javításokat és építésekét, a szobrok, kopja- és lármafák, emléktáblák avatását, a Nyúzóvölgyi Népünnepély megteremtését. Ahogyan az egy egykori cselgáncsbajnokhoz illik, Gellért Gyula lelkészként is mindig úgy alakította a dolgok folyását, hogy azok ereje a cél érdekében egyesüljön, elevenített fel emlékeit Szabó Ödön képviselő, megyei RMDSZ-elnök, majd Mados Attila polgármester méltatta a lelkész egyház és közösségépítő szerepét, mint olyan személyiségét, akinek keze nyoma ott marad a községen. A nyugdíjazás alkalmából a nőszövetség, a vallástanárok, az IKE-sek köszöntötték még Gellért Gyulát, aki a helyi huszárok díszsorfala között, a bejáratnál várakozó gyülekezeti tagok tapsa közepette hagyta el a templomot, hogy aztán fogadja a kézfogásokat, a megérdemelt nyugdíjas évekre vonatkozó jókívánságokat.
Rencz Csaba
erdon.ro,

Zsúfolt nyarat ígér a Magyar Ifjúsági Tanács
Rendkívül gazdag programokkal készülnek a nyárra az erdélyi magyar ifjúsági szervezetek – jelentette be tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke. Az eseményen a tagszervezeteik is bemutatták kínálatukat.
Veres Csaba, az erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület képviselője elmondta, angol nyelvtáborral indítják a nyarat, amelynek az Algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központ ad otthont. A Camp Sunrise elnevezésű gyerektáborba a 10–14 éves korosztályhoz tartozó gyerekeket várják július 7–13. között.
A serdülőkorú fiatalok számára augusztus 11–17. között szervezik meg az angol ifjúsági tábort. Veres Csaba hozzáfűzte: szintén Algyógyón szervezik meg a 7. IKE-gitártábort is július 20–27. között. Fancsali Barna MIT-elnök elmondta, a Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor július 22–27. között zajlik Tusnádfürdőn, melynek keretében többek között a Tankcsapda, a Quimby, az Intim Torna Illegál és a 30Y is fellép.
Sorbán Attila, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke arról számolt be, hogy a 10. EMI-táborra Borzonton kerül sor augusztus 5–10. között, a fesztiválon többek közt fellép a Pokolgép, a Beatrice és a P. Mobil is. Az EMI elnöke hozzáfűzte, a nyár folyamán kerítenek sort Jogaink Romániában című kiadványuk országos bemutatójára is, igyekeznek majd minél nagyobb példányszámban terjeszteni a tájékoztatót.
Fülöp Júlia, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) elnöke elmondta: az unitárius egyház ifjúsági szervezete hat rendezvénnyel készül. Mint részletezte: elsőként a Gondviselés
Segélyszervezettel közösen megrendezendő SegédKezek elnevezésű önkéntes kalákatáborra várják az érdeklődőket július 7–13. között Vargyason. Ugyanebben az időpontban szervezik meg a magyar unitárius egyházzal közösen a 12–14 éves korosztálynak címzett magyar unitárius gyermek- és ifjúsági tábort Várfalván.
Ugyanakkor a július 14–20. közti időszakban a konfirmálás előtt álló gyerekeknek szerveznek mozgótábort Kolozsvártól Nagyajtáig. Augusztus 11–14. között a Via Unitariana elnevezésű gyaloglótábor zajlik a Homorodmentén, ezt megelőzően kerül sor a 8. ODFIE színjátszó találkozóra Szentháromságon, július 31. és augusztus 3. között.
Az ifjúsági szervezet csúcsrendezvényére ugyanakkor a nyár végén, augusztus 29–31. között kerül sor. A 38. Unitárius Ifjúsági Konferenciának Jobbágyfala Tündér Ilona völgye ad otthont. Krónika (Kolozsvár)

100 éve született Nagy Ödön
Aki hátaslovat kapott nászajándékba
Száz éve, 1914. május 31-én született Nagy Ödön (meghalt 1995. szeptember 1-jén), református lelkész, néprajzkutató, egyház- és helytörténész, Nagy Olga írónő bátyja. Édesapja gazdatiszt volt a Szamos (ma Beszterce- Naszód) megyei Sajóudvarhelyen, itt született Nagy Ödön. Később Mezőpanitban laktak, ahol kijárta az elemi iskolát, majd a hétéves gimnáziumot a marosvásárhelyi Református Kollégiumban. Mindössze 18 éves, amikor felkerül a kolozsvári egyetem bölcsészkarára, ahonnan 1934-ben átiratkozik a református teológiára. Itt végez 1937-ben. 1937–38-ban a budapesti Néprajzi Intézetben Győrffy István irányításával néprajzot tanul. Korábban, 1935-ben bekerül a Kolozsváron megjelenő Ifjú Erdély c. lap szerkesztőbizottságába, és külső munkatársa a Hitel és a Havi Szemle c. lapoknak.
Már marosvásárhelyi diákévei alatt elkezdi látogatni a Kemény Zsigmond Társaság összejöveteleit, részt vállal az önképzőköri munkában, s megjelenik több IKE- konferencián, amely a vallásos ébredési mozgalmat hirdeti a két világháború között. Tanára volt Molter Károly, aki nagy hatással volt rá, az ő biztatására kezdi lejegyezni Mezőpanit és más falvak népdalainak szövegét. Miután leérettségizik, a német "vándormadár" mozgalom hatására gyalogosan bejárja Erdélyt, megismerkedik az Erdélyi Fiatalok csoportosulás falukutató munkájának eszméivel. Nagy hatással vannak rá Földes Károly lévita lelkész lesújtó mezőségi beszámolói, aki a Maros és Szamosok közti vidéket "az erdélyi magyarság temetőjének" nevezte.
Lelkészként 1939-ben kerül első állomáshelyére, Kissármásra, majd Nagyölyvesre, Mezőújlakra, Mezőköbölkútra, Mezőméhesre, Hariba, Istvánházára, Mezőfelébe, Szolokmára és Havadra. 11 évig szolgálta a havadi gyülekezetet, innen költözött vissza Mezőfelébe, ahol korábban lakást vásárolt, és itt halt meg 81 éves korában.
Már egész fiatalon elkezdi érdekelni a falukutatás, a helytörténet, a néprajz, az egyháztörténet. Alig múlt 20 éves, amikor Jenei Sándorral (a későbbi pusztakamarási lelkésszel) közösen megírják A mi játékaink (1936) c. kötetet. Rá két évre, 1938-ban jelent meg Kolozsváron Téli néphagyományaink. Útmutató a néprajzi gyűjtőknek, egy évvel később pedig a Tavaszi néphagyományaink. Útmutató a néprajzi gyűjtőknek.
Makkai Endrével (szintén református lelkészhallgató) összeállította az erdélyi téli szokáskör egyik legjobban megírt és leggazdagabb kötetét, az Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez (1939) címűt, mely kibővítve 1993-ban jelent meg a Magyar Néprajzi Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete gondozásában, Barna Gábor igényes szerkesztése alatt.
Lelkészi szolgálata idején számtalan néprajzi munkája született abból a faluból, ahol szolgált. Ezek későbben a Népismereti Dolgozatokban, a Néprajzi Látóhatárban, a Korunk Évkönyvében és a Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyvben jelentek meg. A gyülekezetek egyháztörténetét a Historia Domusba másolta be, bátran vállalva, hogy a szájhagyományban, írásos krónikák lapjain megmaradt szívderítő, humoros történetek is bekerüljenek feljegyzéseibe.
Sajnos, nem érhette meg a havadi lelkészség idején többedmagával gyűjtött és a későbbiekben két kötetben kiadott falumonográfiát. Az első 2000-ben Változó népi kultúra, a második 2002-ben Népi gazdálkodás Havadon cím alatt jelent meg. Többszerzős, gyűjteményes kötetekről van szó, melyek első kötete Havad szellemi néprajzát (történetét, szokásait, erkölcsi rendjét stb.) vizsgálja, a második a gazdasági élet történetét és több évszázados alakulását, fejlődését örökíti meg. Mindkét kötet testvére, Nagy Olga kolozsvári írónő, néprajzkutató irányítása alatt született, aki gyakran járt Havadra, több kötetre való anyagot gyűjtött a faluban, szerette e kis magyar közösséget, de a falu is őt. Az első kötet bemutatójára (2000. május 12-én) eljött Nagy Olga is, a másodikra – beteg lévén – csak üdvözlő sorokat küldött, de itt volt Nagy Ödön két gyereke Marosludasról illetve Kolozsvárról.
2001-ben a marosvásárhelyi Mentor Kiadó kiadta (kiadásra előkészítette, gondozta Keszeg Vilmos) a Palástban. Lelkészek szórványban című háromszerzős kötetet, amelynek első részében Nagy Ödön vall életéről és pályájáról 1991-ben, Emlékeim cím alatt. (További szerzők: Hermán János és Nyitrai Mózes.)
1939-ben részt vesz Istók Sándor pusztakamarási lelkész temetésén (öt lelkész volt jelen), ő végzi a bejegyzést a halottak anyakönyvébe.
Nagy Ödön egyenes tartású, szókimondó ember volt, amiért ma is szeretettel és tisztelettel emlékeznek rá. Többször vállalt szolgálatot a környékbeli falvakban, ahová – az akkori körülményeknek megfelelően – lószekérrel, hátaslóval vagy gyalogosan ment át szolgálatát elvégezni. A lóháton való szolgálatvállalást már egészen korán elkezdte: nászajándékként násznagyától egy hátaslovat kapott ajándékba, hogy ezzel keresse fel a magyarok által lakott szórványfalvakat a Mezőségen.
Havadi lelkészsége idején Nagyadorjánba – leányegyház volt – mindig lószekérrel utazott, hegyen keresztül.
Temetési szertartásán Fülöp G. Dénes, a Vártemplom lelkésze szolgált, a mezőfelei sírnál Barabás László néprajzkutató beszélt.
Nagy Ödönt 1979-ben ismertem meg közelebbről, aki a készülő havadi monográfia hiányzó fejezeteit hozta szóba, ezek megírására biztatva e sorok íróját. Így kerültem abba az értelmiségi csapatba, amely később, az ezredfordulón két kötetet adott a magyar néprajztudománynak.
Gazdag személyi könyvtára volt, ahonnan szívesen kölcsönzött könyveket azoknak, akiknél látta a népi kultúra iránti érdeklődés csíráját. Később, amikor nyugállományba vonult (néprajzkutatóként sohasem), többször küldött levelet alulírottnak — néprajzi tudását nem rejtve véka alá, szívesen oktatva a néprajztudomány alapfogalmaira. Két ritkaságnak számító kötetet őrzök tőle, A magyarság néprajza I-II. kötetét, a Bátky–Györffy–Viski-féle kiadást 1941–43-ból, amely ma is a tárgyi néprajz "nagykátéja". Ezeket egyik pusztakamarási utamról hazatérve adta át a ’90- es évek elején, amikor mezőfelei otthonában kerestem fel, mondanom sem kell, szimbolikus, potom árért.
A Palástban megjelent önéletrajzában így emlékszik a marosvásárhelyi Református Kollégium zenetanárára, Vajda Mártonra, aki gyakran mondta a diákoknak: "Magyarnak születtél, maradj magyar minden körülmények között, mert csak így lehetsz becsületes ember"!
Hitte és cselekedte is a korábbi intelmeket.
Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)

Ahol a gyülekezet szolgál
Rendhagyó szórványtalálkozó Oroszfaluban
Több mint kétszázan gyűltek össze vasárnap az oroszfalvi református templomban, az idén már nyolcadik alkalommal megszervezett szórványtalálkozóra. A Berecki Református Missziói Egyházközséghez tartozó 15 település küldöttsége mellett más felekezetűek, egy vendég egyházközség képviselői és dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus is részt vett a szertartáson.
– Mivel a gyülekezetünkhöz nagyon sok település tartozik, arra biztatjuk híveinket, hogy vállaljanak szolgálatokat. Egy istentisztelet keretében 25 féle szolgálati ágat azonosítottunk, amelyben laikusok – nem felszentelt papok – szolgálhatnak. Ennek jegyében zajlott a mai istentisztelet is, amikor csak az úrvacsorai szolgálatot végezte lelkész, a prédikáció helyett pedig dr. Pálhegyi Ferenc pszichológust hallgathatták a résztvevők, aki az életét meghatározó igerész alapján tett bizonyságtételt a gyülekezet előtt – mondta el Raff Róbert, a szórványgyülekezet lelkésze.
A templomi szolgálatot követően az ünnepség a Vadrózsák vendéglőben folytatódott, ahol az ebéd mellett a helyi Ike Klub és a bitai fiatalok dalai csendültek fel. Az ünnepségen szót kért az oroszfalvi Rancz Pál is, aki megköszönte a közösségnek, hogy anyagilag és lelkileg is támogatták szívbillentyűműtétje során.
A református hívők mellett az eseményen részt vettek a kézdivásárhelyi baptisták, a péceli pünkösdista szervezet, a lemhényi adventista gyülekezet presbitere, valamint a mikóújfalusi református gyülekezet egy csoportja, akik éppen egy kézdiszéki kirándulásról „tévedtek be” az ünnepségre. A begyűlt 741 lejes perselypénzt egy beteg kisfiú megsegítésére adományozták.
Berszán Réka, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az ’56-os eseményekre emlékeznek Háromszék városaiban
Az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek Háromszék több városában csütörtökön. A megemlékezések alkalmával ünnepi műsorokkal, valamint fáklyás felvonulással emlékeznek a történelmi eseményre.
A forradalom és szabadságharcra való megemlékezésre 18 órától az ’56-ös emlékparkban kerül sor Sepsiszentgyörgyön, majd 19 órától fáklyás felvonulásra hívják a városlakókat, amelynek végállomása a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, az Erzsébet parkban található kopjafa lesz.
Idén is megkoszorúzzák a kommunizmus áldozataként számon tartott Szalay Attila, Csíki utcában található emléktábláját.
A Magyar Polgári Párt szervezésében tartanak megemlékezést az ’56-os forradalom hőseire Kovásznán a központi parkban. Beszédet mond Kovács Gábor katolikus esperes, Balogh Zoltán református esperes, valamint Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára. Az esemény meghívottja Bíró Zsolt, az MPP országos elnöke. A megemlékezés során közreműködik a belvárosi református egyház keretén belül működő IKE csoport, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat, illetve fellép a kovásznai ifjúsági fúvózenekar.
Az ’56-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek csütörtökön 13 órától Kézdivásárhelyen is, ahol a Református Kollégium diákjai a református temető kopjafái előtt róják le tiszteletüket. Ezt követően fáklyás felvonulásra kerül 18 óra 30 perctől a Gábor Áron téren, az eseményen a kézdivásárhelyi iskolák diákjai is részt vesznek, majd megemlékező műsor és koszorúzásra kerül sor 19 órától a Hősök emlékművénél. Közreműködnek a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói.
Barót polgármesteri hivatala, valamint a Városi Művelődési Ház közös szervezésében kerül sor megemlékezésre 17 órától a Petőfi utcai emlékműnél. Felszólal Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere, Szakács László és Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend Bardoc-Miklósvárszék széki kapitánya. Énekel Máté Melinda, fellép a Csala kürtje fúvószenekar.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Hiányolják a magyar szót (Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa)
Sérelmezik a kolozsvári magyar ifjúsági szervezetek, hogy Kolozsvár polgármesteri hivatala nem tartotta magát a vállalt többnyelvűséghez, és kizárólag román nyelvű rendezvénnyel nyitotta meg a 2015-ös évet, amelyben a kincses város az Európa Ifjúsági Fővárosa címet viseli.
A hat ifjúsági szervezet által jegyzett tegnapi közleményben a magyar fiatalok döbbenetüknek adnak hangot amiatt, hogy az ifjúsági főváros szilveszteréjszaka tartott kolozsvári nyitórendezvényéről hiányoztak a többnyelvű feliratok. Emlékeztettek, a programsorozat szervezői kialakítottak egy többnyelvű kommunikációs stratégiát, amelyet a főváros logója is sugall. „A logó szerepelt a szilveszteri eseményen osztogatott zászlókon, és bár ez alapvetően többnyelvű, a polgármesteri hivatal mégis gond nélkül átalakította, és csak a román feliratot hagyta rajta” – állítják a magyar szervezetek. Emlékeztettek: Emil Boc polgármester korábban vállalta, hogy az ifjúsági főváros rendezvényein öt hivatalos nyelven: románul, magyarul, angolul, németül és franciául kommunikálnak. Az ötnyelvűséget a város abban a pályázatban vállalta, amellyel elnyerte a címet.
A közleményt aláíró Ifjúsági Keresztyén Egyesület, Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum, Kolozsvári Magyar Diákszövetség, Kolozs Megyei Magyar Diáktanács, a Magyar Ifjúsági Tanács és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet egyúttal közös találkozót is kezdeményezett Emil Boc polgármesterrel, hogy arról egyeztessenek: miként lehet biztosítani a felvállalt többnyelvűséget az Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozatban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A polgármesteri hivatalt nem érdekli a többnyelvűség?
"Értetlenül állunk Kolozsvár polgármesteri hivatalának tette előtt, amiért egyeztetés nélkül megváltoztatta a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros logóját, és amiért nem tartotta magát a felvállalt többnyelvűséghez", mondta az ifjúsági főváros projektet koordináló SHARE Föderáció magyar ügyekért felelős osztályának vezetője, Borzási Sarolta a maszol.ro-nak.
Nyilatkozatának előzményeként több kolozsvári ifjúsági szervezet közleményben tiltakozott amiatt, hogy Kolozsvár polgármesteri hivatala nem tartja magát a felvállalt többnyelvűséghez. Mint írják, megdöbbenve fogadták a szilveszteri eseményen a többnyelvű feliratok hiányát az Európai Ifjúsági Főváros nyitórendezvényéről.
A polgármester korábban bejelentette, hogy a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros öt hivatalos nyelven (román, magyar, angol, német, francia) kommunikál, hisz ezt vállalta fel a címet elnyert pályázatban. Ezért érte meglepetésként a helyi közösséget a szilveszteri laser-show, és a további népszerűsítő anyagokon megjelent feliratok, amelyek csak és kizárólag román nyelven jelentek meg, áll a közleményben.
Mindez annak ellenére történt, hogy az ifjúsági szervezetek a SHARE Kolozsvár Föderáció által egységesen kialakítottak egy többnyelvű kommunikációs stratégiát, amelyet a főváros logója is sugall. A logó szerepelt a szilveszteri eseményen osztogatott zászlókon, bár ez eredetileg többnyelvű, a polgármesteri hivatal mégis gond nélkül átalakította, és csak a román feliratot hagyta rajta.
"Meglepetten vettük észre, hogy egyeztetés nélkül változtatták meg a logót. A föderációban a román kollégák is az utolsó percben látták a népszerűsítő anyagokat, amelyek nem csak a magyar nyelvet, hanem a többit is mellőzték. A polgármesteri hivatal egyeztetés, konzultáció nélkül készítette el ezeket az anyagokat", tájékoztatott Borzási Sarolta.
Hozzátette, jövő héten, azaz január 14-én felvetik a problémát a közgyűlésen, remélik, lesz eredménye. "Sajnos a föderációnak nincs jogi lehetősége arra, hogy minden anyagot láttamozzon megjelenés előtt. De ezt leszámítva, teljesen érthetetlen, hogy a hivatal például a logó önkényes megváltoztatásával képzeli el a népszerűsítést, holott ez mindenhol alapszabály: a logót nem módosítjuk menet közben. Sajnos sok hagyománya nincs a felelősségre vonásnak a közalkalmazottak között" – jelentette ki.
Az IKE, KIFOR, KMDSZ, KMDT, MIT, ODFIE közös találkozót kezdeményezett a polgármesterrel, hogy egyeztessenek arról, hogyan lehet biztosítani a felvállalt többnyelvűséget az Európai Ifjúsági Főváros keretében. A közleményt 6 szervezet fogalmazta meg közösen, vagyis az Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Kolozs megyei Magyar Diáktanács, a Magyar Ifjúsági Tanács, illetve az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Ünnep – Idén sem „fogyott el” Kossuth Lajos kolozsvári regimentje
Kelemen Hunor: az erdélyi magyarság tovább vívja szabadságharcát
Hírügynökségi források szerint tegnap csak kisebb incidens zavarta meg Kolozsváron március 15-e megünneplését. A szélsőségesnek tartott Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezet néhány képviselőjét a csendőrök kivezették a felvonuló tömegből. A fiatalok az egyesület lobogóival és kitűzőivel jelentek meg a rendezvényen. A menetelés elkezdése előtt néhány fiatal kokárdákat és a Jobbik Magyarországért Mozgalom szórólapját osztogatta.
A kezdetben ötszáz főre becsült tömeg csendben és a lehető legnagyobb rendben vonult végig a Kossuth/ 1989. December 21 utcán, majd megkerülte a Főteret, hogy a fél 1 órakor kezdődő misére pontosan megérkezzen. – Március 15-e, a magyar szabadság napja csak visszapillantás a múltba, de előre kell néznünk – mondta Kovács Sándor római katolikus főesperes, majd arra figyelmeztetett, hogy a szeretet a keresztény élethez tartozik, és mi, emberek önfeláldozó szeretetre teremtettünk.
Sallangmentes, megtisztult ünneplést!
Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület kancellárja március 15-ét önmagunk revíziójának szimbólumaként értékelte. – A március 15-i ünnep igazi tartalma az, ha levetjük a felesleges sallangokat, és csak a megtisztult ünnepléssel maradunk. De van erőnk krisztusi lelkülettel bocsánatot kérni és megbocsátani? – tette fel a kérdést a lelkipásztor őszinte önrevíziót kívánva.
Beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök egy kortárs magyar költőt idézve arra figyelmeztetett: ne higgyünk a híg beszédű szónokoknak, hanem hagyatkozzunk a Példabeszédek tanítására. – 2015 márciusában tegyünk arról bizonyságot, hogy áthat minket a szabadságnak, a szeretetnek és az egymást iránt érzett felelősségnek a fénye. A szabadság létének feltétele az erkölcsi értékek megléte. Nincs erkölcsi érték szabadság nélkül, mint ahogy szabadság sincs erkölcsi érték nélkül. Legyünk szabadok az erkölcsi érték igazságánál, legyünk szabadok, hogy felelősek is lehessünk. Ünneplésünk csak akkor lesz igazi, ha megújul a nemzethez való tartozás tudata – hangsúlyozta az unitárius püspök.
Meg is kell tartani a szabadságot
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök Pál apostolt és Esterházy Péter kortárs magyar írót idézte, miszerint előfordulhat, hogy a szabadság voltaképpen rabság, és fordítva. – A mostani politikai rendszer sokszor használja a szabadság jelszavát, de a lényeg hiányzik. A szabadság nem azt jelenti, hogy függetlenek vagyunk, és elszakadunk az emberektől, hanem azt, hogy szabadon élek felebarátomért, és elkötelezem magam az elesettek védelmében. Igazán szabaddá csak Isten tehet minket. Nem elég a szabadságot kivívni, hanem meg is kell tartani – fogalmazott az evangélikus püspök. Az ökumenikus egyházi szertartás a Szózat és a Himnusz eléneklésével, valamint az egyházi méltóságok áldásával zárult.
Nagy-Hintós Diana
Újrakezdés, cselekvésvágy, nemzeti összefogás
Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke nevében Lőrinczi Zoltán megyei tanácsos, frakcióvezető köszöntötte a volt Biasini-szálló épületénél az egybegyűlteket, mint mondta, az újrakezdés, a cselekvésvágy, a nemzeti összefogás lehetőségét is magában hordozza ez az ünnep évről évre. – Annak büszke megvallását jelenti, hogy magyarként akarunk dolgozni a Kárpát-medencében, Erdélyben és Kolozsváron, mert ez a mi otthonunk. Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Gábor Áron népének egységesnek és kitartónak kell lennie; mert egy egységes és kitartó népet még senki nem tudott megállítani az útján – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: különösen is érvényes ez, elvégre „tisztességesek a céljaink, szabadságot, egyenlőséget, testvériséget akarunk magunknak és más nemzeteknek is”. – Mert mi tudjuk, hogy a szabadságért meg is kell küzdeni nap mint nap, hogy emlékét becsülettel adhassuk át utódainknak. Kitartó, elkötelezett, céltudatos munkára van szükség. Ugyanakkor itt az idő, hogy mi, magyarok, végre együtt dolgozzunk nemzeti ügyeink sikeréért – hangzott el az ünnepi beszédben.
A folytatásban Mile Lajos kolozsvári főkonzul tolmácsolta Orbán Viktor üdvözletét. A levélben, amelyet számos más Kárpát-medencei helyszínen felolvastak, a miniszterelnök úgy vélte: magyarként „mindenkinél több okunk van arra, hogy kivételesnek érezzük ezt a napot, hiszen hosszú évszázadok elnyomása után 1848. március 15-e mutatta meg, milyen életerős és bátor nemzet a miénk. A népek tavaszán Európa számos városát érte el a forradalom vihara, de csak egyetlen ország volt, ahol nem hunyt ki pillanatok alatt a szabadság őrtüze.” Orbán Viktor a levélben felidézte, hogy a magyar szabadság üzenete Budapestről, a Nemzeti Múzeum lépcsőiről indult el, de az egész hazában visszhangra talált. „Az azóta eltelt 167 év sok változást hozott, de az akkori igazságok máig örökérvényűek. Ma is úgy gondoljuk, hogy a magyarok szabadságát csak a magyarok vívhatják ki: összefogással, munkával és egyetértéssel. 2015-ben sem kívánhat mást a magyar nemzet, minthogy legyen béke, szabadság és egyetértés!”– fogalmazott levelében Orbán Viktor miniszterelnök.
Párbeszéddel mindig sikerült túllépni a nehézségeken
A román kormányfő, Victor Ponta üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy a románok és a magyarok együtt jóval erősebbek lehetnek. A Gheorghe Vuşcan, Kolozs megyei prefektus által felolvasott szöveg szerzője szerint 1848 összeköti a románokat és a magyarokat, és azt jelzi, hogy a két népnek azonosak a törekvései. Véleménye szerint az is a két nép közös értékválasztását mutatja, hogy a magyar forradalom 12 pontjából 11 pont szellemisége az erdélyi románok 1848-as balázsfalvi nagygyűlésének a követelései között is megtalálható. Hozzátette, hogy ma az euroatlanti struktúrákhoz való tartozás jelzi a közös értékválasztást. „Túl a feszültségeken és a vak szenvedélyen, amelybe néha beleütközünk, a magyar szomszédainknak és barátainknak szánt üzenetem a tiszteleté, a párbeszédé és a szolidaritásé. Párbeszéddel mindig sikerült túllépni a nehézségeken, egymást tisztelve építeni tudtunk, szolidárisak lévén fejlődtünk, és tovább vihettük azoknak az eszményeit, akik feláldozták magukat 1848-ban. Igazán hiszem, hogy együtt dolgozva erősebbek vagyunk, és ha jobban összetartunk, bölcsebbek vagyunk” – fogalmazott a román miniszterelnök.
Tiszta szívvel, felebarátaink kezét fogva
Vákár István, Kolozs Megye Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy amennyiben március idusának hívószavai közül a testvériség került volna az első helyre az évek során, „lehet, győzelmünk hosszadalmasabb lett volna”. – Nem úgy adta a jó Isten, nem úgy adták a csillagok, de örülünk, mert megmutattuk, hogy a Kárpát-medence a miénk, itt lakunk, itt termelünk pluszt, itt élünk, neveljük gyermekeinket, és itt is halunk meg – mondta a tanácselnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy tiszta szívvel, felebarátaink kezét megfogva érdemes és lehet előrehaladni.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is utalt arra, hogy csak együtt lehetünk igazán erősek, magyarok és románok, „itthon, ebben a csodálatos városban, amelyet sikerült európaivá fejlesztenünk, s ahol minden helybéli és vendég jól érezheti magát, nemzetiségtől függetlenül”. Köszönetet mondott mindazért, amit 2004-től napjainkig, közös erőbefektetéssel sikerült megvalósítani Kolozsváron – mint mondta, ezáltal válhatott ténylegesen Erdély fővárosává, de ugyanakkor gazdasági és kulturális vonatkozásban, toleranciában is élen jár, jó példaként szolgálva más városok számára is.
Mit kíván a fiatalság?
A kolozsvári ifjúság 12 pontját Buchmann Wilhelm, a BBTE Színház és Televízió Karának hallgatója olvasta fel (a fiatalok egyebek mellett valós multikulturalitást, a történelmi kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, nemzeti jelképeink szabad használatát, önálló, állami magyar felsőoktatást, a magyar kisebbség számára is elfogadható tanügyi rendszert, nyelvi, vallási és etnikai toleranciát követeltek), majd különböző alakulatok, szervezetek képviselői helyeztek el koszorút az emléktáblánál: az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a Kolozs megyei prefektúra, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, a Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és a városi tanács RMDSZ-es frakciója, a Kolozs Megyei Tanács és annak RMDSZ-es frakciója, László Attila szenátor, az RMDSZ Főtitkársága, az RMDSZ Kolozs Megyei Nőszervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezete, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata, a Protestáns Teológiai Intézet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Bolyai Társaság, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum, a Magyar Ifjúsági Tanács, a Kolozsvári Magyar Diáktanács, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Erdélyi Magyar Ifjak. A rendezvény a Himnuszés Székely himnusz eléneklésével zárult.
Ferencz Zsolt
„A szólásszabadság korlátozásával kezdődik minden elnyomás”
Az erdélyi magyarság – nem karddal és lándzsával, de – tovább vívja szabadságharcát, mert ma is vannak olyanok, akik meg akarják fosztani nemzeti identitása alapjaitól – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap a sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepségen.
– 167 esztendő telt el azóta, hogy minden egyes évben, még akkor is, amikor nem lehetett, a szigorú tiltás esztendeiben – lélekben és szívben –, és azóta, amióta lehet, szabadon itt, mifelénk, Erdélyben is kint a köztereken ünnepeljük a szabadságharcot, emlékezünk erre a kiváló fordulópontra. 167 évvel a forradalom után is él a magyar emberek életében, lelkében, szívében és tudatában, kollektív tudatunkban, a nemzet memóriájában 1848, az a szabadságharc, amely leverése ellenére is felbecsülhetetlen változásokat hozott a szabadságjogok területén, változást a nemzet önbecsülésében, a világhoz való viszonyában, gyökeresen átformálta a társadalmi rendet és lelki, szellemi munícióval látta el a következő közel két évszázad szabadságszerető magyarjait – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen úgy vélte: föl kell tennünk a kérdést, mi a magyarázata annak, hogy egy 167 évvel ezelőtti esemény, a magyar szabadságharc, ma is elevenen él az emlékezetünkben. – Mi a magyarázata annak, hogy most is, ezekben a napokban Erdély-szerte, Magyarországon, a Kárpát-medencében mindenhol ezrek, tízezrek, és – talán túlzás nélkül állíthatjuk – százezrek mennek ki a közterekre a szobrokhoz, emlékhelyekre, és főhajtással adóznak a magyar szabadságharc harcosai, katonái, egyszerű emberei előtt? A magyarázatunk nagyon egyszerű lehet, és pontosan a szabadságban kell keresni ezt a magyarázatot. A szabadságban, amelyre minden embernek, minden közösségnek, minden nemzetnek szüksége volt, szüksége van, és – ahhoz, hogy teljes életet élhessen egy közösség, egy nép, egy nemzet – szüksége is lesz, míg világ a világ – magyarázta az elnök.
Kifejtette: a szólásszabadság korlátozásával kezdődik minden elnyomás, ezt Petőfiék is tudták, és ezért a cenzúra eltörlésével kezdték forradalmukat. Rámutatott: az elnyomók úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy a szabadságból nem kevesebb marad, hanem több lesz, ha másokkal is megosztják. – Ők azok, akik 25 évvel a kommunista diktatúra bukása után méltó utódai lehetnek a császári és cári stratégáknak: meg akarnak fosztani az anyanyelv használatától, a zászlótól, a himnusztól, nemzeti szimbólumainktól, meg akarnak fosztani az iskoláinktól, meg akarnak fosztani a kultúránktól, és mindattól, ami egy ember, egy közösség, egy nemzet életében a legfontosabb – a nemzeti identitás alapjaitól – sorolta Kelemen Hunor, hozzátéve: ezért kell folytatnia az erdélyi magyarságnak a 21. században is a szabadságharcot.
Kijelentette: a magyar közösség tiszteletet kér a tiszteletért cserébe, azt, hogy maga dönthessen dolgairól. Az autonómia ezt teszi lehetővé – tette hozzá.
A székelyföldi megemlékezésen felszólalt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is, aki rámutatott: mind a magyar, mind a román alaptörvény kitér az országban élő kisebbségek és a határon túli nemzetrészek védelmére. Természetes elvárás, hogy ezeket az előírásokat az európai országok közössége elfogadja és tiszteletben tartsa – tette hozzá.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arra figyelmeztette a román államot, hogy felelősséggel tartozik a területén élő nemzeti közösségekért, és felszólította Bukarestet, hogy ne tekintse mostohagyereknek az erdélyi magyarokat, hanem figyeljen rájuk, tegye lehetővé, hogy egyszerre legyenek jó magyarok és jó román állampolgárok. A polgármester kijelentette: a székelyek nem szakadárok és nem terroristák, és a nagyhatalmaknak nem azoknak a kisebbségeknek a követeléseit kellene elismerniük, akik erőszakhoz folyamodnak, hanem a jogaikért demokratikus eszközökkel küzdő közösségeket kellene bátorítaniuk.
A hagyományőrző huszárok felvonulásával, szavalatokkal, néptáncokkal és forradalmi dalokkal színezett nagyszabású sepsiszentgyörgyi ünnepségen Székelykeve – a Vajdaságba telepített bukovinai székelyek legdélebbi településének – küldöttsége is részt vett, és meleg fogadtatásban részesült.
Szabadság (Kolozsvár)
A Noua Dreaptă (Új jobboldal) szélsőjobboldali szervezet tagjai immár hetedik éve szervezték meg a magyarság nemzeti ünnepével párhuzamos az Avram Iancu-emlékmenetet Kolozsváron. A Széchenyi tér (Piaţa Mihai Viteazu) – Wesselényi Miklós utca (Regele Ferdinand) – Deák Ferenc utca (Bulevardul Eroilor) – Bocskai tér (Piaţa Avram Iancu) útvonalon mintegy százan vonultak végig Autonomie doar la puşcărie (Autonómiát csak a fegyházban), Limba română, unica stăpână (A román nyelv az egyeduralkodó), Harghita, Covasna, pământ românesc (Hargita és Kovászna román föld) és más, hasonlóan uszító feliratú táblákkal és rigmusokkal, de a román zászlót és az Új Jobboldal szimbólumait is előszeretettel lóbálták menet közben.
Codrin Goia, a szervezet helyi elnöke a Bocskai téren tartott beszédében kifejtette: azt kérik a kormánytól, helyezze át Sepsiszentgyörgyre Románia fővárosát. Mint mondta, egyrészt sokkal jobban megközelíthető ez az ország más térségeiből; a másik dolog pedig, amiért szeretnék a változást, hogy ezáltal elejét tudnák venni a Székelyföldön uralkodó szeparatizmusnak, elvégre nem szeretnék Románia széthullását. – A szeparatizmus és az etnikai alapú autonómia megelőzésére ez lenne a legjobb megoldás. Az RMDSZ-esek sírtak amiatt, hogy szegény a Székelyföld, ha viszont Sespiszentgyörgy lenne a főváros, az gyors gazdasági fejlődést hozhatna – hangsúlyozta Codrin Goia .

Húsz esztendőm hatalom: születésnapot ünnepelt a Magyar Ifjúsági Tanács
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) húszéves fennállását ünnepelte 2015. november 28-án Székelyudvarhelyen. A tanács a nemzeti elkötelezettségű erdélyi magyar fiatalok civil szervezeteit tömöríti, azaz a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségét (MISZSZ), a református Ifjúsági Keresztyén Egyesületet (IKE), az unitárius Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletet (ODFIE) és az Erdélyi Magyar Ifjakat (EMI).
A rendezvényen beszédet mondott Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is.
Transindex.ro

Húszéves jubileumát ünnepelte a Magyar Ifjúsági Tanács
A húsz éve működő Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és tagszervezetei (ODFIE – Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, IKE – Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület, MISZSZ – Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, EMI – Erdélyi Magyar Ifjak) szombaton Székelyudvarhelyen tartották meg az ünnepi gálát, ahol az egykori és jelenlegi vezetők emlékeztek vissza az eltel két évtized történéseire.
A gálát a két műsorvezető, Barothi Brigitta (ODFIE-alelnök) és Szűcs Péter (EMI-alenök) nyitotta meg. A meghívottakat Fancsali Barna, a MIT elnöke, az est házigazdája köszöntötte elsőként, aki rövid értékelést tartott, majd a jövőbeli terveket osztotta meg a jelenlévőkkel.
A felszólalók sorát Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke folytatta, aki megköszönte a MIT eddigi munkáját és azt, hogy 2007-ben a szervezet is támogatta az akkori Európai Parlament indulását. Ezt követte Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökének beszéde, aki ugyancsak háláját fejezte ki az ünneplő ernyőszervezetnek. Nagy Pál, az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) egykori elnöke és a MIT- küldöttgyűlések egykori oszlopos tagja mesélt az 1995-ös kezdetekről, majd bemutatta azt a húszéves pólót, amelyben Strasbourgig bicikliztek az akkori IKAO csapatával. Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, aki a leghosszabb ideig, kilenc évig volt a MIT elnöke, közvetlen gondolatokat osztott meg és jó tanácsokkal látta el a közönséget.
A köszöntések után népdalokat énekelt Fekete Kincső, aki az ODFIE versmondó és népdaléneklő verseny díjazottja volt.
A következőkben a tagszervezeti vezetők köszöntötték a gálát és mondták el elképzeléseiket a szervezettel kapcsolatosan. Elsőként Fülöp Júlia ODFIE-elnök, utána Sorbán Attila Örs EMI-elnök, majd Tussay Szilárd IKE-ügyvezető szólalt fel. Ezután történelmi pillanatra került sor. A MIT megváltoztatott alapszabályának köszönhetően Vass Orsolya UFF- elnök és Fancsali Barna aláírták azt a tagszervezeti megállapodást, amely lehetővé tette, hogy az UFF tagszervezetként csatlakozzon a MIT ernyője alá.
Lakatos Ágnes éneke után levetítették a MIT elmúlt húsz évéből válogatott képes összeállítást, amely megtalálható a www.facebook.com/MITESEK oldalon is.
A gálát a Himnusz eléneklése zárta, majd ezt követte a fogadás, amelynek a Küküllő Hotel adott otthont.
Népújság (Marosvásárhely)

Tízéves Kolozsvár első tömegfesztiválja: az adventi sokadalom
Hannovertől gyerekműsoros vásáron át a sokadalomig
Képzeljék el Kolozsvárt, amikor még nem voltak Kolozsvári Magyar Napjai. Nem létezett még a kincses városban egyetlen fesztiválméretű, nagyszabású rendezvény sem, amely magyar bábelőadásokat, magyar koncerteket, a magyar kultúrkörre, hagyományokra jellemző, ünnepekhez kapcsolódó szabadidős foglalkozásokat kínált volna. Ma már szinte furcsálljuk, hogy alig egy évtizede még nem volt ilyen fesztiválja Kolozsvárnak – bár a heltaisok Szent István napi néptánctalálkozója akkor már a nyár kedvelt színfoltját képezte. Az első adventi gyermekfesztivál Adventi Vásár néven 2006-ban zajlott. Azt követően nagyon gyorsan egymásra talált a Szabadság napilap és az Életfa Családsegítő Egyesület közös álma, amelynek megvalósításához aztán együtt láttunk hozzá: 2007-ben már „magyar” gyermeknapot is szerveztünk. Most szombaton pedig itt a tizedik adventi gyermekfesztiválunk. Kezdetekről és a holnaputánról olvashatnak.
Félpénzzel az Adventi Vásárban
2006-ot írtunk, amikor Adorjáni Katalin úgy tért haza a németországi Hannoverből, hogy ott meglátogatott egy adventi bazárt: – Egy nagy csarnokban mindenféle foglalkozás zajlott, a templom bébibazárt szervezett, ahol az anyukák eladhatták gyerekeik kinőtt ruháit, az asztalfoglalóként kért tálnyi házisüteményt pedig a nagyközönség félpénzért megvásárolhatta. Itthon az IKE a Kétágú templomban szerette volna megszervezni a gyerekcsoportok karácsonyi műsorait bemutató Várom az urat fesztiválját, akkor felvetettem, hogy egészítsük ki egy bazárral a közeli Apafi kollégiumban. Az ötlet aztán tovább szülte a jobbnál jobb programokat az Életfa önkénteseinek sorában. A hannoveri példából mára a mi fesztiválunkon sütiverseny lett, a „mesterszakácsok” által otthon megsütött finomságokat félpénzért megvásárolhatja a fesztiválközönség, majd értékeléseik alapján díjazzuk is a legízletesebbet – mondta Adorjáni Katalin.
Így született meg az Adventi Vásár meseolvasással, barkácsolással, játékkal dalolással, tombolával és kirakodóvásárral. Ehhez az Ifjúsági Keresztyén Egyesülettel léptek partnerségre, jó kiindulópontot adott az IKE Várom az urat című gyermekfesztiválja, amelynek a kisebb gyerekeknek szánt változatában ovis-iskolás csoportok mutattak be adventi, karácsonyi, téli műsort, ám akkoriban úgy tűnt, magában már nem nagyon maradna meg ez a rendezvény. Rögtön az első vásárról beszámoltunk a Szabadság hasábjain, és vérszemet kaptunk: az Életfával összefogva együtt akár még utcai gyermeknapi fesztivált is szervezhetnénk! És az akkor még igencsak vakmerő álom megvalósult. Az egykori Adventi Vásárból pedig mára a hagyományos adventi ünnepkörhöz kapcsolódó nagyszabású rendezvény lett, állandó helyszíne pedig az Apáczai-líceum, amely mindig készségesen megnyitotta kapuit az adventezőknek. – Ezeknek a rendezvényeknek az az éltetője, hogy többen fognak össze, többféle csapat, többféle intézmény, akik többféle szempontból látják a témát, így színesebbé tehetik a kínálatot – mondta Adorjáni Katalin.
Az első adventi vásár óta eltelt tíz évben a legkülönfélébb módszereket találtuk ki a fesztivál szervezéséhez szükséges minimális anyagi háttér előteremtésére, a pályázatoktól a cégek megkeresésén át a kisebb támogatók felkutatásáig. A kolozsvári magyar vállalkozóknak tetszett az ötlet, általában nyitottak voltak, ki-ki azzal (pénzzel, termékkel) támogatta ezt a teljesen önkéntesek által szervezett, abszolút profitmentes rendezvényt, amivel éppen módjában állt.
Mi vár ránk szombaton?
Az idén tobzódunk majd a betlehemesekben, kettő is lesz belőle: a Sétáló bábszínházzal délután, este pedig Vincze Lászlóval nevethetünk a muris jeleneteken. Árgyélus királyfi is eljön hozzánk, a magyar opera művészei ugyanis ropogós frissen alig az elmúlt hétvégén mutatták be legeslegújabb zenés mesedarabjukat. Most szombaton pedig nagyon-nagyon közelről láthatjátok-hallhatjátok őket, veletek együtt énekelnek majd. Aki szombaton eljön, az napkeleti bölcsekkel és angyalokkal találkozhat – igazán!! Az egész nap egy nagy játék lesz, a Tízcsillagpróbán ugyanis majd pontosan tíz csillagot kell a gyerekeknek gyűjteniük úgy, hogy mindenféle segítséggel tíz tevékenységben részt vesznek. Ha ez mind kigyűlt, akkor a Tízcsillagtanyán ajándékot kapnak. Ehhez majd a földszinti standnál keresni kell a gyűjtőfigurát, lépten-nyomom kifüggesztjük a Tízcsillagtanya rövid, de velős törvénytárát, hogy mindenki felhőtlenül tudjon szórakozni és játszani – no meg ráérősen, ahogy ajánljuk minden kedves 0–99 éves vendégünknek! És ezek csak a legeslegeslegújdonságosabb újdonságok, hogy még mennyi minden fog történni, az megtalálható a részletes programban a Szabadság honlapján (www.szabadsag.ro), a keddi lapszámban, illetve az Életfa honlapján (www.eletfa.ro).
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar napok téli köntösben Kolozsváron
Csizmát húzott és sapkát tett a fejére Oszkár, a Kolozsvári Magyar Napok kabalafigurája: péntektől december 20-ig változatos, kulturális és szórakoztató rendezvényeket felsorakoztató programsorozat várja a nagyérdeműt a kincses városban.
A népszerű nyári Kolozsvári Magyar Napok ráadásának szánt Téli fesztivált első ízben szervezi meg a Kincses Kolozsvár Egyesület. „A két rendezvénysorozat teljesen különbözik egymástól, nem lehet összehasonlítani. A Téli fesztivál tulajdonképpen egy ráadás a Kolozsvári Magyar Napokhoz a decemberi ünnepek jegyében" – magyarázta Gergely Balázs, az egyesület elnöke.
Hozzáfűzte, a Téli fesztivál költségvetése ötöde a Kolozsvári Magyar Napokénak, a történelmi egyházakat is beleszámítva 26 civil szervezet szállítja a változatos programkínálatot.
Koncertek és gyermekfesztivál
A program összeállításában jelentős szerepet játszott, hogy a fesztivált a Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa év utolsó hónapjában tartják, így több koncerttel is kedveskednek az ifjúságnak.
Fellép többek közt a Hooligans, az Intim Torna Illegál, a Bagossy Brothers Company és a Pannonia Allstars Ska Orchestra. Természetesen az idősebb generációkra is gondoltak, nekik a Fonográf emlékzenekar, az FG4 játszik majd Kolozsváron.
Pénteken este a Knock Out zenekar RockMikulás koncertje várja a közönséget az Irish & Music Pubban. Szombaton múzeumpedagógiai foglalkozást tart gyerekeknek a Korzo Egyesület, amely városnéző sétát szervez A forradalom színterei – Kolozsvári jelenetek 1989-ből címmel. A Kárpát-medencei szakrális népköltészetet mutatja be szintén szombaton a piarista (Szentháromság-) templomban Nagy Noémi Kriszta népdalénekes, Laczkó Vass Róbert színművész, Szép András zongorista, Szép Gyula Bálint szólóhegedűs.
A hagyományos Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom, amely immár tíz éve várja a gyerekeket a legkisebbektől a legnagyobbakig a közös ünnepi készülődésre, idén a Téli fesztivál programjába illeszkedik. Szombaton az Életfa Családsegítő Egyesület, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és a Szabadság napilap az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban szervezi meg a szórakoztató, kulturális tevékenységeket felsorakoztató adventi sokadalmat. A színes programban többek közt gyerekfellépések, könyvbemutató, operaelőadás, bábszínház és különféle ünnepváró kézműves foglalkozások, karácsonyfadíszkészítés szerepel.
Állatok, érdekességek a múzeumokban
A Téli fesztivál idején, akárcsak a nyári Kolozsvári Magyar napokon, a múzeumok és gyűjtemények is várják az érdeklődő közönséget. A Babes-Bolyati Tudományetem és az Erdélyi Múzeum-Egyesület is bekapcsolódik ily módon a rendezvénysorozatba. Többek közt az Állattani Múzeum várja a látogatókat: kiállítása nagyszámú gerinces és gerinctelen állatot mutat be, elkülönítve vagy a természetes környezetet reprodukáló diorámákban, vagy mikrodiorámákban.
Az ásványtani és botanikai múzeum, valamint a Farkas utcai egyetemi múzeum is megnyitja kapuit. A 2001 áprilisában alapított múzeum a kolozsvári egyetemi oktatás évszázados gazdag történetét, a különböző karok tanárainak és hallgatóinak tevékenységét kívánja megismertetni az érdeklődőkkel.
A Zoológiai Intézet alagsorában található Viváriumot is meg lehet tekinteni: az állandó kiállítás körülbelül 57 állatfajt tartalmaz. 2001-es megnyitásakor a Vivárium csak egy hüllő- és amfíbiagyűjteménnyel rendelkezett, jelenleg azonban ezek mellett 10 halfajtát, 9 kisemlősfajtát és 6 madárfajt is tartalmaz. Ezek közül a legfontosabbak: puffogó vipera, szivárványos boa, leopárdgekkó, nílusi varánusz, csincsilla, dobrudzsai teknős, szalamandra stb.
Őslénycsontváz csodálható
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményében őslénytani leleteket lehet megtekinteni. A Szászsebes környéki felső kréta kori (72-65 millió éves) szárazföldi vörös agyagos üledék (az úgynevezett sebesi formáció) megállás nélkül ontja magából a dinoszauruszok közvetlen kihalása előtti életre, a környezeti, ökológiai és a különös állatvilágra vonatkozó bizonyítékokat. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület őslénygyűjteményének fő lelete a Balaur bondoc legteljesebb – jóllehet így is hiányos – csontváza.
A Balaur bondoc (tömzsi sárkány) egy teljesen új theropoda fajhoz tartozó, valószínűleg húsevő dinoszurusz, amely mintegy 70 millió évvel ezelőtt élt Erdély szigetén. A csontváz – amely egészen különleges, részben csak erre a fajra jellemző biológiai jegyekkel rendelkezik, az észak-amerikai és ázsiai rokonaival való közeli kapcsolatról is tanúskodik.
Ugyanennek a gyűjteménynek részei a világ első ismert mezozoikumi áradási üledékekből fennmaradt madárkolónia fészekmaradványa, valamint egy új, szintén krétakori repülősárkány, az Eurazhdarcho langendorfensis nevű, eddig ismeretlen faj felfedezett példányának a maradványai. Szintén az EME gyűjteményében van elhelyezve a pillanatnyilag a világ legnagyobbjának számító pteroszauruszától származó (Azhdarchoida cf. Hatzegopteryx) csigolya is. A leletek felfedezője Vremir Mátyás geológus-paleontológus, az Erdélyi Múzeum Egyesület külső munkatársa. A Téli fesztivál programja a teli.magyarnapok.ro honlapon található.
Krónika (Kolozsvár)

Csillagos tízes hangulatban fesztiváloztunk az Apáczaiban
Játszva gyűltek a csillagok az Adventi Gyermekfesztiválon
Az Életfa Családsegítő Egyesület, a Szabadság napilap és az Ifjúsági Keresztyén Egyesület által szervezett jubileumi fesztivál népszerű versenyének bizonyult ugyanis a Tízcsillagpróba, amely a gyerekek kézügyességét, rátermettségét és észjárását egyaránt igénybe vette. Gyurmáztak, társasjátékoztak, énekeltek, harangot varrtak, karácsonyfadíszt készítettek, a nagy elfoglaltságban nem volt idejük a fáradtságra gondolni; de nem is unatkoztak, hiszen úgy vették ki részüket a sokféle foglalkozásból, hogy közben egyre-másra gyűltek a csillagok. A vándorcsillagtól megszerzett jelszóval máris mehettek a nyereményük után.
Szabadság (Kolozsvár)