Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Hunyadi Református Egyházmegye
12 tétel
2004. május 25.
Az Üzenet, az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapja májusi számában Ötvös József generális direktor Végvári krónika címmel a Hunyadi Egyházmegyében tartott püspöki vizitációról írt. „Elárvult templomok, elhagyott udvarházak, omladozó kőfalak” sok helyen. „Reformáció ideje előtti templomok Őraljaboldogfalván vagy Nagyrápolton, erdélyi fejedelem szülőháza Marosilyén”, de ott már nincs magyar lakos. A folyóiratban beszámoló olvasható az első hitvalló püspök, Tordai Sándor András szobrának Déván történt felavatásáról. /Üzenet. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 25./
2009. július 3.
Az Erdélyi Református Egyházkerület idei közgyűlését a vajdahunyadi vár Bethlen-szárnyában tartották. A hunyadi egyházmegye első alkalommal adott helyet ilyen jelentős egyházi rendezvénynek. A közgyűlés első napiján 15 ifjú lelkipásztort szenteltek fel a 400 éves vajdahunyadi református templomban. Gáll Sándor Hunyad megyei esperes köszöntőjében elmondta, nagy örömére szolgál, hogy a legkisebb lélekszámú egyházmegyeként megszervezhették a közgyűlést, amely jó alkalom arra, hogy a máshonnan érkezett lelkipásztorok is megértsék, miért fontos a szórványban a magyarul már nem beszélő híveket is megszólítani. Pap Géza püspöki jelentésében a múlttal való szembenézésre hívta fel a figyelmet. A kommunista időkben tudták, hogy vannak köztük besúgók. Miért vártunk húsz évet a számonkéréssel? – tette fel a kérdést a püspök. „Ha valaki elbukott, az még nem megbocsáthatatlan bűn” – mondta Pap Géza. Hozzátette, a református egyház egyetlen megoldást tud erre, a bűnbocsánatot, amely azonban bocsánatkérést feltételez. A bűn elkövetőinek pedig vállalniuk kell tetteik következményét, többek között le kell mondaniuk tisztségeikről, közölte a püspök. /Református közgyűlés a Hunyadiak várában. = Krónika (Kolozsvár), júl. 3./
2010. december 4.
TestvérHálót szőnek a szórványban élő magyar közösségek
Támogatja a magyar kormány a külhoni szórványmagyarok egymás között kiépülő kapcsolatait erősítő, TestvérHáló elnevezésű kezdeményezést – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság annak kapcsán, hogy a program első rendezvényeként pénteken a romániai Vajdahunyadon egy erdélyi és egy vajdasági református szórványgyülekezet létesített egymással testvérkapcsolatot.
Az államtitkárság pénteki közleménye szerint a kezdeményezésről Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Vajdahunyadon, a Hunyadi Református Egyházmegye újraalakulásának huszadik évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen beszélt.
A tájékoztatás szerint a helyettes államtitkár kiemelte: az alulról jövő kezdeményezés célja, hogy a külhoni magyarság szórványban élő közösségeit arra ösztönözze, ismerjék meg egymást, vegyék fel a kapcsolatot egymással, ezzel is erősítve magyar identitásukat. Ennek példája a vajdahunyadi találkozó, ahol egy erdélyi és egy vajdasági református szórványgyülekezet épített ki testvérkapcsolatokat – hívta fel a figyelmet.
A helyettes államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nem tesz különbséget magyar és magyar ember között, hiszen mindenki egyformán fontos Magyarország számára.
Elmondta továbbá, hogy „valamennyiünk kötelessége és öröme is egyben", hogy felvállaljuk minden egyes magyar ember, magyar közösség együvé tartozását és boldogulását.
Répás Zsuzsanna külön örömét fejezte ki, hogy a régióban elindult egy kezdeményezés, amely céljául tűzte ki, hogy szórványban élő közösségek kapcsolatra lépjenek egymással, fogjanak össze és hozzanak létre élő és gyümölcsöző kapcsolatot. A kezdeményezést a dél-erdélyi Lupény és a délvidéki dél-bánsági Torontálvásárhely közösségei indították el. Hogy a közösségek további kapcsolattartását a magyar kormány is segítse, Répás Zsuzsanna informatikai eszközöket – webkamerákat és headseteket – ajándékozott a gyülekezeteknek.
A rendezvényen a tájékoztatás szerint a a bánsági szórványgyülekezetek képviselője, Gyenge Károly lelkipásztor is jelen volt, aki szintén köszöntötte a Hunyad megyei közösséget, hangsúlyozva, hogy fontosnak tartják, hogy részt vegyenek a hasonló körülmények között, szórványban élő testvérközösség életében.
A továbbiakban Ősz Sándor Előd lelkipásztor-levéltáros tartott előadást Húszéves az újraalakult Hunyadi Református Egyházmegye címmel, valamint Magyari Hunor és Szántó Tünde mutatta be A Hunyadi Református Egyházmegye templomai című albumot, amely a régió templomi örökségét kitűnő fényképekkel és történeti áttekintéssel dokumentálja. Erdély.ma
Támogatja a magyar kormány a külhoni szórványmagyarok egymás között kiépülő kapcsolatait erősítő, TestvérHáló elnevezésű kezdeményezést – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság annak kapcsán, hogy a program első rendezvényeként pénteken a romániai Vajdahunyadon egy erdélyi és egy vajdasági református szórványgyülekezet létesített egymással testvérkapcsolatot.
Az államtitkárság pénteki közleménye szerint a kezdeményezésről Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Vajdahunyadon, a Hunyadi Református Egyházmegye újraalakulásának huszadik évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen beszélt.
A tájékoztatás szerint a helyettes államtitkár kiemelte: az alulról jövő kezdeményezés célja, hogy a külhoni magyarság szórványban élő közösségeit arra ösztönözze, ismerjék meg egymást, vegyék fel a kapcsolatot egymással, ezzel is erősítve magyar identitásukat. Ennek példája a vajdahunyadi találkozó, ahol egy erdélyi és egy vajdasági református szórványgyülekezet épített ki testvérkapcsolatokat – hívta fel a figyelmet.
A helyettes államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nem tesz különbséget magyar és magyar ember között, hiszen mindenki egyformán fontos Magyarország számára.
Elmondta továbbá, hogy „valamennyiünk kötelessége és öröme is egyben", hogy felvállaljuk minden egyes magyar ember, magyar közösség együvé tartozását és boldogulását.
Répás Zsuzsanna külön örömét fejezte ki, hogy a régióban elindult egy kezdeményezés, amely céljául tűzte ki, hogy szórványban élő közösségek kapcsolatra lépjenek egymással, fogjanak össze és hozzanak létre élő és gyümölcsöző kapcsolatot. A kezdeményezést a dél-erdélyi Lupény és a délvidéki dél-bánsági Torontálvásárhely közösségei indították el. Hogy a közösségek további kapcsolattartását a magyar kormány is segítse, Répás Zsuzsanna informatikai eszközöket – webkamerákat és headseteket – ajándékozott a gyülekezeteknek.
A rendezvényen a tájékoztatás szerint a a bánsági szórványgyülekezetek képviselője, Gyenge Károly lelkipásztor is jelen volt, aki szintén köszöntötte a Hunyad megyei közösséget, hangsúlyozva, hogy fontosnak tartják, hogy részt vegyenek a hasonló körülmények között, szórványban élő testvérközösség életében.
A továbbiakban Ősz Sándor Előd lelkipásztor-levéltáros tartott előadást Húszéves az újraalakult Hunyadi Református Egyházmegye címmel, valamint Magyari Hunor és Szántó Tünde mutatta be A Hunyadi Református Egyházmegye templomai című albumot, amely a régió templomi örökségét kitűnő fényképekkel és történeti áttekintéssel dokumentálja. Erdély.ma
2010. december 6.
TestvérHáló épül a szórványban élő magyar közösségek kapcsolattartására
Támogatja a magyar kormány a külhoni szórványmagyarok egymás között kiépülő kapcsolatait erősítő, TestvérHáló elnevezésű kezdeményezést - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság MTI-vel annak kapcsán, hogy a program első rendezvényeként pénteken a romániai Vajdahunyadon egy erdélyi és egy vajdasági református szórványgyülekezet létesített egymással testvérkapcsolatot.
Az államtitkárság pénteki közleménye szerint a kezdeményezésről Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Vajdahunyadon, a Hunyadi Református Egyházmegye újraalakulásának huszadik évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen beszélt.
A tájékoztatás szerint a helyettes államtitkár kiemelte: az alulról jövő kezdeményezés célja, hogy a külhoni magyarság szórványban élő közösségeit arra ösztönözze, ismerjék meg egymást, vegyék fel a kapcsolatot egymással, ezzel is erősítve magyar identitásukat. Ennek példája a vajdahunyadi találkozó, ahol egy erdélyi és egy vajdasági református szórványgyülekezet épített ki testvérkapcsolatokat - hívta fel a figyelmet.
A helyettes államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nem tesz különbséget magyar és magyar ember között, hiszen mindenki egyformán fontos Magyarország számára.
Elmondta továbbá, hogy "valamennyiünk kötelessége és öröme is egyben", hogy felvállaljuk minden egyes magyar ember, magyar közösség együvé tartozását és boldogulását.
Répás Zsuzsanna külön örömét fejezte ki, hogy a régióban elindult egy kezdeményezés, amely céljául tűzte ki, hogy szórványban élő közösségek kapcsolatra lépjenek egymással, fogjanak össze és hozzanak létre élő és gyümölcsöző kapcsolatot. A kezdeményezést a dél-erdélyi Lupény és a délvidéki dél-bánsági Torontálvásárhely közösségei indították el. Hogy a közösségek további kapcsolattartását a magyar kormány is segítse, Répás Zsuzsanna informatikai eszközöket - webkamerákat és headseteket - ajándékozott a gyülekezeteknek.
A rendezvényen a tájékoztatás szerint a a bánsági szórványgyülekezetek képviselője, Gyenge Károly lelkipásztor is jelen volt, aki szintén köszöntötte a Hunyad megyei közösséget, hangsúlyozva, hogy fontosnak tartják, hogy részt vegyenek a hasonló körülmények között, szórványban élő testvérközösség életében.
A továbbiakban Ősz Sándor Előd lelkipásztor-levéltáros tartott előadást Húszéves az újraalakult Hunyadi Református Egyházmegye címmel, valamint Magyari Hunor és Szántó Tünde mutatta be A Hunyadi Református Egyházmegye templomai című albumot, amely a régió templomi örökségét kitűnő fényképekkel és történeti áttekintéssel dokumentálja, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Támogatja a magyar kormány a külhoni szórványmagyarok egymás között kiépülő kapcsolatait erősítő, TestvérHáló elnevezésű kezdeményezést - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság MTI-vel annak kapcsán, hogy a program első rendezvényeként pénteken a romániai Vajdahunyadon egy erdélyi és egy vajdasági református szórványgyülekezet létesített egymással testvérkapcsolatot.
Az államtitkárság pénteki közleménye szerint a kezdeményezésről Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Vajdahunyadon, a Hunyadi Református Egyházmegye újraalakulásának huszadik évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen beszélt.
A tájékoztatás szerint a helyettes államtitkár kiemelte: az alulról jövő kezdeményezés célja, hogy a külhoni magyarság szórványban élő közösségeit arra ösztönözze, ismerjék meg egymást, vegyék fel a kapcsolatot egymással, ezzel is erősítve magyar identitásukat. Ennek példája a vajdahunyadi találkozó, ahol egy erdélyi és egy vajdasági református szórványgyülekezet épített ki testvérkapcsolatokat - hívta fel a figyelmet.
A helyettes államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nem tesz különbséget magyar és magyar ember között, hiszen mindenki egyformán fontos Magyarország számára.
Elmondta továbbá, hogy "valamennyiünk kötelessége és öröme is egyben", hogy felvállaljuk minden egyes magyar ember, magyar közösség együvé tartozását és boldogulását.
Répás Zsuzsanna külön örömét fejezte ki, hogy a régióban elindult egy kezdeményezés, amely céljául tűzte ki, hogy szórványban élő közösségek kapcsolatra lépjenek egymással, fogjanak össze és hozzanak létre élő és gyümölcsöző kapcsolatot. A kezdeményezést a dél-erdélyi Lupény és a délvidéki dél-bánsági Torontálvásárhely közösségei indították el. Hogy a közösségek további kapcsolattartását a magyar kormány is segítse, Répás Zsuzsanna informatikai eszközöket - webkamerákat és headseteket - ajándékozott a gyülekezeteknek.
A rendezvényen a tájékoztatás szerint a a bánsági szórványgyülekezetek képviselője, Gyenge Károly lelkipásztor is jelen volt, aki szintén köszöntötte a Hunyad megyei közösséget, hangsúlyozva, hogy fontosnak tartják, hogy részt vegyenek a hasonló körülmények között, szórványban élő testvérközösség életében.
A továbbiakban Ősz Sándor Előd lelkipásztor-levéltáros tartott előadást Húszéves az újraalakult Hunyadi Református Egyházmegye címmel, valamint Magyari Hunor és Szántó Tünde mutatta be A Hunyadi Református Egyházmegye templomai című albumot, amely a régió templomi örökségét kitűnő fényképekkel és történeti áttekintéssel dokumentálja, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. március 22.
A szórvány templomai (Őrzők könyve)
Magyari Hunor és Szántó Tünde könyve impozáns kivitelezésű. Egy olyan magyar egyházmegyét ismertet, amelyről a Székelyföldön élő nagyon keveset tud, épp ezért hiánypótló.
A huszonnegyedik órában felleltározott magyar múlt érték, még ha a lelkünk elszomorodik is, látva a magyarság sorvadását, fokozatos megszűnését abban a tájegységben, amelyben őshonos, amelyet egykor belakott, és ahonnan fokozatosan kiszorul.
A bevezetőben Ősz Sándor Előd lelkipásztor ismerteti az egyházmegye történetét. Az első írásos adatok a 13. századból maradtak ránk. Az egyházmegye virágkora a 17. század, amikor Erdélyt a református fejedelmek vezetik. Ekkor területén 38 egyházközség működik. E gyönyörű vidék turisztikai értékét emeli a magyar történelemhez és kultúrához kapcsolódó két csodálatos vár. Déva vára nemcsak Dávid Ferencet juttatja eszünkbe, hanem a gyönyörű régi magyar balladánkat, a Kőműves Kelement, míg Vajdahunyad vára az igazságosnak nevezett magyar király, Mátyás nevéhez kötődik. Persze, e térségben még más királyi és fejedelmi várak is sorakoznak. A református egyházakra itt is, mint Dél-Erdély más régióiban, a legnagyobb csapást az 1784-es, Horea vezette magyarirtó lázadás, valamint az 1788-as török katonai betörés mérte. A Horea által vezetett szabadcsapatok nyolc egyházi személyt gyilkoltak meg, a török katonai expedíció során három református templomot égettek el. Amikor e régió magyar népe kiheverte e pusztításokat, a történelem kemény vihara ismét átsöpört fölötte. Az 1848-as magyar forradalom idején kirobbantott ellenforradalmi lázadás idején a román felkelők tizedelik a békés civil népességet. Ettől kezdve a megcsappant magyar lakosság fogyása felgyorsul. Az 1920-as trianoni diktátum előtti és utáni évtizedekben a bányavidék gazdasági fellendülése ― Petrozsényben, Lupényben, Vulkánban és Lónyán ― a református közösségek megerősödéséhez vezetett. A kommunista parancsuralmi rendszerben még érkeznek reformátusok ide, de a hatalom gondoskodik arról, hogy a ,,tradicionális kompakt magyar közösségek (Lozsád, Rákosd)" szétzüllesztése révén a magyarság mindenütt kisebbséggé váljék. Az egyházmegyét 1964-ben megszüntetik, egyesítik a Gyulafehérvárival. Némi javulást, változást hozott az ateista diktatúra megdöntése. 1990-ben a Hunyadi Református Egyházmegyét újjászervezik a reformáció idején kialakult határai közt. Jelenleg tizenhat egyházközség működik, amelyben nyolc lelkész teljesít szolgálatot. A 17. századi egyházközségek számához mérve a csökkenés látványos. A népességarány azonban még ennél is rosszabb, mert a hajdan reformátusok által lakott magyar többségű települések túlnyomó része az évszázadok során elrománosodik. Az 1918-ban berendezkedő román uralom gyorsítja a magyarság beolvasztását, nyelvvesztését. Erre a legjobb példa az egykori magyar kisváros, Piski, ahol 1910-ben 2810 magyar és 133 román nemzetiségű élt, de a 2002-es népszámláláskor már 10 786 román és mindössze 395 magyar. A példákat lehetne még sorolni. Megdöbbentő a magyarság nyelvi térvesztésének aránya. A könyv összeállítása idején, 2010-ben már teljesen elnéptelenedett települések: Borbátvíz, Folt, Galac, Kitid filiái: Bacalár, Szentgyörgyválya, Marossolymos, Ribice, Tusnya. Az említett falvakról a könyvben ezt olvashatjuk: ,,már nem volt, amit megörökíteni". Az egykori magyar közösségekről a ,,mára teljesen elnéptelenedett gyülekezetek elpusztult templomai helyett" a ,,a hajdan ott szolgáló lelkipásztorok névsora tanúskodik".
A magyarság felszámolódása, elrománosodása e régióban több száz éves múltra tekint vissza. Zsoldos Márton esperes 1795-ben, amikor számba veszi a magyar eklézsiákat, már ,,szembe kellett néznie a nyelvvesztés problémájával". 215 évvel később a kötet egyik szerzője, Magyari Hunor, akinek sikerült több erdélyi református egyházmegyét bejárnia és fotóznia, a következőt állapítja meg: ,,Az eddig bejárt egyházmegyék közül itt találtam a legtöbb gyülekezet és lelkész nélküli egyházközséget." Az utóbbi évtizedekben a magyarság lélekszámának zuhanása felgyorsult, az etnikai arányok tovább romlottak. Nem lehet meghatódottság nélkül olvasni a könyv másik szerzője, Szántó Tünde sorait: ,,Mivel én is szórványban élek, ezért különösen érdeklődöm e vidék iránt. Minden református templom a maga nemében számomra ereklyeként jelent meg. A nagy létszámú híveket befogadó templomok mellett a romtemplomok is üzenettel szolgálnak számunkra." Ezt az üzenetet továbbítja a könyvben közzétett számos fotó, elkalauzolnak Dél-Erdély e zugába, amelynek egy részét ma is Hátszegnek nevezzük.
A kötet bemutatja a településeken fennmaradt kegyhelyeinket, mind az impozáns, a jó állapotban lévőket, mind a pusztulás útján haladókat, mert csak így ismerhető meg a régió még létező magyarsága és az eltűnés, felszámolódás szintjére csökkent közösségek is.
Amikor e könyvismertetőt írtam, azon is elgondolkodtam, hogy a tömbmagyar Székelyföldön élők, ahol a szülők rendelkezésére áll az anyanyelv megőrzésének lehetősége, tudnak-e arról, hogy Erdélyben a települések százaiban elnémult, illetve eltűnőben a magyar szó. Tudnak-e arról, hogy ez még ott is bekövetkezett, ahol a román uralom kezdetén magyar többségű városok, falvak álltak, olyanok, amelyeket 800―900 évvel korábban magyarok alapítottak és századok hosszú során oltalmaztak, védtek, és ha kellett, újraépítettek. A Székelyföldön kívüli magyar települések sokaságában a magyarság nemcsak kisebbségbe, hanem szórványlétre is kényszerült. Vajon azok, akik Sepsiszentgyörgyön és más magyar településeken senki által nem kényszerítve, önként-dalolva román óvodába, iskolába íratják gyerekeiket, hallottak-e arról, hogy sok száz, hajdanán magyar településen megszűnt a magyar óvoda és iskola.
E könyvet olvasva a ma még többségben élő székely magyarok — köztük a történelemtanárok, de más végzettségű pedagógusok is — vajon elgondolkodnak-e azon, ők maguk hogyan járulnak hozzá az új nemzedék neveléséhez. Megfelelőképp vértezik-e fel a magyar történelem és kultúra ismeretével? Vajon eszközemberként élnek-e? Ne feledjék, az elnémult magyar harangok, az omladozó templomok, a romokban heverő erődítmények, az udvarházak százai, mind-mind figyelmeztető jelek. Ne feledje az erdélyi, a székelyföldi magyar értelmiség: ott, ahol még van magyar közösség, magyar élet, az írástudók felelőssége óriási, tevékenységükkel megmaradásunkat kell szolgálniuk!
Magyari Hunor, Szántó Tünde: A Hunyadi Református Egyházmegye templomai. Székelyudvarhely, 2010. A kiadvány megjelenéséhez a Szülőföldalap támogatása mellett hozzájárult Hargita és Kovászna Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Kovászna Megyei Művelődési Központ.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Magyari Hunor és Szántó Tünde könyve impozáns kivitelezésű. Egy olyan magyar egyházmegyét ismertet, amelyről a Székelyföldön élő nagyon keveset tud, épp ezért hiánypótló.
A huszonnegyedik órában felleltározott magyar múlt érték, még ha a lelkünk elszomorodik is, látva a magyarság sorvadását, fokozatos megszűnését abban a tájegységben, amelyben őshonos, amelyet egykor belakott, és ahonnan fokozatosan kiszorul.
A bevezetőben Ősz Sándor Előd lelkipásztor ismerteti az egyházmegye történetét. Az első írásos adatok a 13. századból maradtak ránk. Az egyházmegye virágkora a 17. század, amikor Erdélyt a református fejedelmek vezetik. Ekkor területén 38 egyházközség működik. E gyönyörű vidék turisztikai értékét emeli a magyar történelemhez és kultúrához kapcsolódó két csodálatos vár. Déva vára nemcsak Dávid Ferencet juttatja eszünkbe, hanem a gyönyörű régi magyar balladánkat, a Kőműves Kelement, míg Vajdahunyad vára az igazságosnak nevezett magyar király, Mátyás nevéhez kötődik. Persze, e térségben még más királyi és fejedelmi várak is sorakoznak. A református egyházakra itt is, mint Dél-Erdély más régióiban, a legnagyobb csapást az 1784-es, Horea vezette magyarirtó lázadás, valamint az 1788-as török katonai betörés mérte. A Horea által vezetett szabadcsapatok nyolc egyházi személyt gyilkoltak meg, a török katonai expedíció során három református templomot égettek el. Amikor e régió magyar népe kiheverte e pusztításokat, a történelem kemény vihara ismét átsöpört fölötte. Az 1848-as magyar forradalom idején kirobbantott ellenforradalmi lázadás idején a román felkelők tizedelik a békés civil népességet. Ettől kezdve a megcsappant magyar lakosság fogyása felgyorsul. Az 1920-as trianoni diktátum előtti és utáni évtizedekben a bányavidék gazdasági fellendülése ― Petrozsényben, Lupényben, Vulkánban és Lónyán ― a református közösségek megerősödéséhez vezetett. A kommunista parancsuralmi rendszerben még érkeznek reformátusok ide, de a hatalom gondoskodik arról, hogy a ,,tradicionális kompakt magyar közösségek (Lozsád, Rákosd)" szétzüllesztése révén a magyarság mindenütt kisebbséggé váljék. Az egyházmegyét 1964-ben megszüntetik, egyesítik a Gyulafehérvárival. Némi javulást, változást hozott az ateista diktatúra megdöntése. 1990-ben a Hunyadi Református Egyházmegyét újjászervezik a reformáció idején kialakult határai közt. Jelenleg tizenhat egyházközség működik, amelyben nyolc lelkész teljesít szolgálatot. A 17. századi egyházközségek számához mérve a csökkenés látványos. A népességarány azonban még ennél is rosszabb, mert a hajdan reformátusok által lakott magyar többségű települések túlnyomó része az évszázadok során elrománosodik. Az 1918-ban berendezkedő román uralom gyorsítja a magyarság beolvasztását, nyelvvesztését. Erre a legjobb példa az egykori magyar kisváros, Piski, ahol 1910-ben 2810 magyar és 133 román nemzetiségű élt, de a 2002-es népszámláláskor már 10 786 román és mindössze 395 magyar. A példákat lehetne még sorolni. Megdöbbentő a magyarság nyelvi térvesztésének aránya. A könyv összeállítása idején, 2010-ben már teljesen elnéptelenedett települések: Borbátvíz, Folt, Galac, Kitid filiái: Bacalár, Szentgyörgyválya, Marossolymos, Ribice, Tusnya. Az említett falvakról a könyvben ezt olvashatjuk: ,,már nem volt, amit megörökíteni". Az egykori magyar közösségekről a ,,mára teljesen elnéptelenedett gyülekezetek elpusztult templomai helyett" a ,,a hajdan ott szolgáló lelkipásztorok névsora tanúskodik".
A magyarság felszámolódása, elrománosodása e régióban több száz éves múltra tekint vissza. Zsoldos Márton esperes 1795-ben, amikor számba veszi a magyar eklézsiákat, már ,,szembe kellett néznie a nyelvvesztés problémájával". 215 évvel később a kötet egyik szerzője, Magyari Hunor, akinek sikerült több erdélyi református egyházmegyét bejárnia és fotóznia, a következőt állapítja meg: ,,Az eddig bejárt egyházmegyék közül itt találtam a legtöbb gyülekezet és lelkész nélküli egyházközséget." Az utóbbi évtizedekben a magyarság lélekszámának zuhanása felgyorsult, az etnikai arányok tovább romlottak. Nem lehet meghatódottság nélkül olvasni a könyv másik szerzője, Szántó Tünde sorait: ,,Mivel én is szórványban élek, ezért különösen érdeklődöm e vidék iránt. Minden református templom a maga nemében számomra ereklyeként jelent meg. A nagy létszámú híveket befogadó templomok mellett a romtemplomok is üzenettel szolgálnak számunkra." Ezt az üzenetet továbbítja a könyvben közzétett számos fotó, elkalauzolnak Dél-Erdély e zugába, amelynek egy részét ma is Hátszegnek nevezzük.
A kötet bemutatja a településeken fennmaradt kegyhelyeinket, mind az impozáns, a jó állapotban lévőket, mind a pusztulás útján haladókat, mert csak így ismerhető meg a régió még létező magyarsága és az eltűnés, felszámolódás szintjére csökkent közösségek is.
Amikor e könyvismertetőt írtam, azon is elgondolkodtam, hogy a tömbmagyar Székelyföldön élők, ahol a szülők rendelkezésére áll az anyanyelv megőrzésének lehetősége, tudnak-e arról, hogy Erdélyben a települések százaiban elnémult, illetve eltűnőben a magyar szó. Tudnak-e arról, hogy ez még ott is bekövetkezett, ahol a román uralom kezdetén magyar többségű városok, falvak álltak, olyanok, amelyeket 800―900 évvel korábban magyarok alapítottak és századok hosszú során oltalmaztak, védtek, és ha kellett, újraépítettek. A Székelyföldön kívüli magyar települések sokaságában a magyarság nemcsak kisebbségbe, hanem szórványlétre is kényszerült. Vajon azok, akik Sepsiszentgyörgyön és más magyar településeken senki által nem kényszerítve, önként-dalolva román óvodába, iskolába íratják gyerekeiket, hallottak-e arról, hogy sok száz, hajdanán magyar településen megszűnt a magyar óvoda és iskola.
E könyvet olvasva a ma még többségben élő székely magyarok — köztük a történelemtanárok, de más végzettségű pedagógusok is — vajon elgondolkodnak-e azon, ők maguk hogyan járulnak hozzá az új nemzedék neveléséhez. Megfelelőképp vértezik-e fel a magyar történelem és kultúra ismeretével? Vajon eszközemberként élnek-e? Ne feledjék, az elnémult magyar harangok, az omladozó templomok, a romokban heverő erődítmények, az udvarházak százai, mind-mind figyelmeztető jelek. Ne feledje az erdélyi, a székelyföldi magyar értelmiség: ott, ahol még van magyar közösség, magyar élet, az írástudók felelőssége óriási, tevékenységükkel megmaradásunkat kell szolgálniuk!
Magyari Hunor, Szántó Tünde: A Hunyadi Református Egyházmegye templomai. Székelyudvarhely, 2010. A kiadvány megjelenéséhez a Szülőföldalap támogatása mellett hozzájárult Hargita és Kovászna Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Kovászna Megyei Művelődési Központ.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. július 5.
Hunyad megye – Hunyad Megyei Hírmondó
Közéleti havilap, 2011. június, 133. szám
Május hónap és június elején rendezték meg a II. Hunyad Megyei Magyar Napokat. Ezt foglalja össze több oldalon Csatlós Erzsébet, a lap főszerkesztője. A rendezvény népszerűnek bizonyult a magyarság körében, a programok nem csak városokra, hanem kisebb magyarlakta településekre is kiterjedtek. Volt szórványkonferencia, kézimunka kiállítás, kopjafaavatás és reneszánsz zene a vajdahunyadi Várban. Déván emlékszobát avattak a néhány éve elhunyt Zsók Béla bukovinai származású néprajzkutató, író emlékére. Több kirándulást is szerveztek, amelyek keretében az érdeklődök a megye műemlék templomait, udvarházait tekintették meg. A Zsíl-völgyében is voltak előadások, szabadtéri rendezvények. Végül, utolsó nap Déván a Vár alatt a szabadtéri rendezvények befejezéseként a népszerű Bikini együttes koncertezett.
Tanév végi évzáró gondolatokat közöl Kun Kriza Ilona óvónő, aki megpróbál mindent, hogy a végzős gyermekeket magyar iskolába írassák. Ugyancsak a nevezett szerző az utolsó oldalon a két magyar csoport végzőseinek képét közli, Elindulnak szeptemberben című cikkével. Deák Levente jogtanácsos a földtörvények útvesztőjéről ad magyarázatot, a főszerkesztő pedig a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport IV. osztályának állampolgári leckéjét mutatja be azon alkalommal, hogy a prefektusi hivatalban Dézsi Attila prefektus fogadta a gyermekeket és mutatta be az Intézményt.
Egyházi hírekkel is szolgál a lap. Kun Árpád nyugalmazott lelkipásztor a májusban Petrozsényban megtartott Hunyadi Református Egyházmegye évi közgyűléséről számol be, egy másik cikkében pedig az alpestesi konfirmációt örökíti meg. Dulinszky Izabella fényképes beszámolót közöl a Déván tartott első áldozókról. Deák Piroska tanárnő meghívottként járt a Kolozs megyei Kackón, ahol Berde Sándor egykori református lelkészre és annak leányaira, Berde Mária íróra és Berde Amál festőművészre emlékeztek. Ugyancsak ezen az oldalon Doboly Beatrix tanárnő a június közepén Budakalászon megtartott Kárpát-medencei civil fórumról számol be. Tomesc Katalin a szászvárosi múzeumok éjszakájáról ír, Pop Erzsébet tanárnő a lupényi anyák napi ünnepségről számol be, Csatlós Erzsébet pedig arról cikkez, hogy június 4-én dévai diákok és tanárok Pusztaszerre kirándultak. Az utolsó oldalon Kun Árpád a Bemutatjuk templomainkat sorozatban a vulkáni római katolikus templomról közöl ismertetőt. A lapot a Communitas Alapítvány támogatja.
Kun Árpád. Szabadság (Kolozsvár)
Közéleti havilap, 2011. június, 133. szám
Május hónap és június elején rendezték meg a II. Hunyad Megyei Magyar Napokat. Ezt foglalja össze több oldalon Csatlós Erzsébet, a lap főszerkesztője. A rendezvény népszerűnek bizonyult a magyarság körében, a programok nem csak városokra, hanem kisebb magyarlakta településekre is kiterjedtek. Volt szórványkonferencia, kézimunka kiállítás, kopjafaavatás és reneszánsz zene a vajdahunyadi Várban. Déván emlékszobát avattak a néhány éve elhunyt Zsók Béla bukovinai származású néprajzkutató, író emlékére. Több kirándulást is szerveztek, amelyek keretében az érdeklődök a megye műemlék templomait, udvarházait tekintették meg. A Zsíl-völgyében is voltak előadások, szabadtéri rendezvények. Végül, utolsó nap Déván a Vár alatt a szabadtéri rendezvények befejezéseként a népszerű Bikini együttes koncertezett.
Tanév végi évzáró gondolatokat közöl Kun Kriza Ilona óvónő, aki megpróbál mindent, hogy a végzős gyermekeket magyar iskolába írassák. Ugyancsak a nevezett szerző az utolsó oldalon a két magyar csoport végzőseinek képét közli, Elindulnak szeptemberben című cikkével. Deák Levente jogtanácsos a földtörvények útvesztőjéről ad magyarázatot, a főszerkesztő pedig a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport IV. osztályának állampolgári leckéjét mutatja be azon alkalommal, hogy a prefektusi hivatalban Dézsi Attila prefektus fogadta a gyermekeket és mutatta be az Intézményt.
Egyházi hírekkel is szolgál a lap. Kun Árpád nyugalmazott lelkipásztor a májusban Petrozsényban megtartott Hunyadi Református Egyházmegye évi közgyűléséről számol be, egy másik cikkében pedig az alpestesi konfirmációt örökíti meg. Dulinszky Izabella fényképes beszámolót közöl a Déván tartott első áldozókról. Deák Piroska tanárnő meghívottként járt a Kolozs megyei Kackón, ahol Berde Sándor egykori református lelkészre és annak leányaira, Berde Mária íróra és Berde Amál festőművészre emlékeztek. Ugyancsak ezen az oldalon Doboly Beatrix tanárnő a június közepén Budakalászon megtartott Kárpát-medencei civil fórumról számol be. Tomesc Katalin a szászvárosi múzeumok éjszakájáról ír, Pop Erzsébet tanárnő a lupényi anyák napi ünnepségről számol be, Csatlós Erzsébet pedig arról cikkez, hogy június 4-én dévai diákok és tanárok Pusztaszerre kirándultak. Az utolsó oldalon Kun Árpád a Bemutatjuk templomainkat sorozatban a vulkáni római katolikus templomról közöl ismertetőt. A lapot a Communitas Alapítvány támogatja.
Kun Árpád. Szabadság (Kolozsvár)
2012. augusztus 24.
A Hunyad megyei magyar történelmi egyházak, civil szervezetek, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Hunyad megyei szervezetének közös állásfoglalása a Mikó-ügyben
Állásfoglalás
A Hunyad megyei szórványmagyarság nevében, a Hunyad megyei magyar történelmi egyházak és civilszervezetek vezetői, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Hunyad megyei szervezete teljes szolidaritásunkról biztosítjuk a Mikó-ügyben érintett nemzettársainkat és tiltakozunk a református egyház tulajdonának visszaállamosítási kísérlete ellen.
A dél-erdélyi szórványközösségünknek az elmúlt két évtizedben elért egyik legfontosabb eredménye magyar közösségi ingatlanjaink visszaszerzése volt, ennek szolgálatában működött az RMDSZ, és ehhez az erőfeszítéshez csatlakoztak egyként és tevőlegesen magyar egyházaink és civilszervezeteink. Tudjuk, hogy templomaink, Magyar Házaink, iskoláink, gyermekotthonaink visszaszerzése vagy létrehozása, ezek fenntartása és működtetése, itt, Hunyad megyében megmaradásunk, magyar identitásunk megtartásának záloga.
Bethlen Gábor és Dávid Ferenc szellemi örököseiként, az erdélyi vallási béke egyik bölcsőjének mai lakóiként aggodalommal követjük, ami Sepsiszentgyörgyön a református egyháznak visszaszolgáltatott Székely Mikó Kollégiummal történik. Elfogadhatatlannak és precedensértéke miatt veszélyesnek tartjuk, hogy az állam jogos tulajdonosának, a református közösségnek korábban visszaszolgáltatott ingatlant bírósági ítélettel ismét államosítani akarja, nemzettársainkat, Markó Attilát és Marosán Tamást pedig, akik a törvényt betartva szereztek érvényt a visszaszolgáltatásnak, meghurcolják és súlyos börtönévekkel büntetnék. Minden jogi alapot nélkülözőnek és egész erdélyi magyarságunk elleni csapásnak tartjuk, hogy református testvéregyházunk vitathatatlan tulajdona a bírósági ítélet miatt veszélybe került. Nemzeti közösségünk, a velünk együtt élő román testvérek, a jogállam intézményei és egész Európa támogatását kérjük, hogy a jogfosztás ne következhessen be.
A Hunyad megyei szórványban az elmúlt évek egyik legeredményesebb programja a székely–szórvány partnerség, amely által szoros intézményi, de elsősorban közösségi és emberi kapcsolatokat alakítottunk ki székely testvéreinkkel. Természetszerű, hogy a Hunyad megyei magyarság képviselői ott lesznek szeptember elsején Sepsiszentgyörgyön, az Igazság Napjára meghirdetett nagygyűlésen és az egész romániai magyarsággal szolidárisan hangot adunk tiltakozásunknak.
Hunyadi Református Egyházmegye: Gáll Sándor, esperes-lelkipásztor
Római Katolikus Főesperesi kerület: Varga Rezső, főesperes
Lupény-Vulkáni Unitárius Egyházközség: Koppándi-Benczédi Zoltán, lelkipásztor
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Hunyad megyei szervezete: Schreiber István, elnök
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége – Hunyad megyei szervezet: Csatlós Erzsébet Zsófia, elnök
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács: Széll Lőrincz, elnök
Romániai Magyar Demokrata Szövetség Hunyad megyei szervezete: Winkler Gyula, elnök
Állásfoglalás
A Hunyad megyei szórványmagyarság nevében, a Hunyad megyei magyar történelmi egyházak és civilszervezetek vezetői, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Hunyad megyei szervezete teljes szolidaritásunkról biztosítjuk a Mikó-ügyben érintett nemzettársainkat és tiltakozunk a református egyház tulajdonának visszaállamosítási kísérlete ellen.
A dél-erdélyi szórványközösségünknek az elmúlt két évtizedben elért egyik legfontosabb eredménye magyar közösségi ingatlanjaink visszaszerzése volt, ennek szolgálatában működött az RMDSZ, és ehhez az erőfeszítéshez csatlakoztak egyként és tevőlegesen magyar egyházaink és civilszervezeteink. Tudjuk, hogy templomaink, Magyar Házaink, iskoláink, gyermekotthonaink visszaszerzése vagy létrehozása, ezek fenntartása és működtetése, itt, Hunyad megyében megmaradásunk, magyar identitásunk megtartásának záloga.
Bethlen Gábor és Dávid Ferenc szellemi örököseiként, az erdélyi vallási béke egyik bölcsőjének mai lakóiként aggodalommal követjük, ami Sepsiszentgyörgyön a református egyháznak visszaszolgáltatott Székely Mikó Kollégiummal történik. Elfogadhatatlannak és precedensértéke miatt veszélyesnek tartjuk, hogy az állam jogos tulajdonosának, a református közösségnek korábban visszaszolgáltatott ingatlant bírósági ítélettel ismét államosítani akarja, nemzettársainkat, Markó Attilát és Marosán Tamást pedig, akik a törvényt betartva szereztek érvényt a visszaszolgáltatásnak, meghurcolják és súlyos börtönévekkel büntetnék. Minden jogi alapot nélkülözőnek és egész erdélyi magyarságunk elleni csapásnak tartjuk, hogy református testvéregyházunk vitathatatlan tulajdona a bírósági ítélet miatt veszélybe került. Nemzeti közösségünk, a velünk együtt élő román testvérek, a jogállam intézményei és egész Európa támogatását kérjük, hogy a jogfosztás ne következhessen be.
A Hunyad megyei szórványban az elmúlt évek egyik legeredményesebb programja a székely–szórvány partnerség, amely által szoros intézményi, de elsősorban közösségi és emberi kapcsolatokat alakítottunk ki székely testvéreinkkel. Természetszerű, hogy a Hunyad megyei magyarság képviselői ott lesznek szeptember elsején Sepsiszentgyörgyön, az Igazság Napjára meghirdetett nagygyűlésen és az egész romániai magyarsággal szolidárisan hangot adunk tiltakozásunknak.
Hunyadi Református Egyházmegye: Gáll Sándor, esperes-lelkipásztor
Római Katolikus Főesperesi kerület: Varga Rezső, főesperes
Lupény-Vulkáni Unitárius Egyházközség: Koppándi-Benczédi Zoltán, lelkipásztor
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Hunyad megyei szervezete: Schreiber István, elnök
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége – Hunyad megyei szervezet: Csatlós Erzsébet Zsófia, elnök
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács: Széll Lőrincz, elnök
Romániai Magyar Demokrata Szövetség Hunyad megyei szervezete: Winkler Gyula, elnök
2013. július 10.
Bástyákat építünk a következő 500 évre
Exkluzív interjú Kató Béla erdélyi református püspökkel
Az Erdélyi Református Egyházkerület a hét végén Szovátán tartotta közgyűlését, ahol főtiszteletű Kató Béla püspök úr mandátumának első hat hónapjáról tartott beszámolót. Ebben felvázolta az egyházkerület jelenlegi helyzetét, és szó esett arról, hogy válságban van az egyház. Elsőként a hívek fogyását említette, hiszen 1992 óta az Erdélyi Egyházkerület lélekszáma 490.000-ről 366.000 főre csökkent. Szó esett a gazdaság és a lelkészek erkölcsi válságáról is. Ennek kapcsán kérdeztük a püspök urat.
– A püspök úr kijelentette, hogy válságban van az egyház. Ami a nyugati egyházakban száz év alatt következett be, Erdélyben húsz év alatt történt meg. Mire gondolt pontosan, amikor ezt a kijelentést tette?
A kommunizmus idején az egyház az egyedüli alternatívát jelentette a felekezeti és nemzeti identitás megőrzésére. 1990 után kitágult a világ, sokkal nagyobb lett a cselekvési lehetőség, az emberek elé sokkal nagyobb választási lehetőségek tárultak, más perspektívák nyíltak, más pénzkeresési, szórakozási, útkeresési lehetőségek adódtak, s az emberek éltek a lehetőségekkel, ez vezetett az egyháztól való eltávolodáshoz.
– A püspöki jelentésből kiderül, hogy az egyházkerület lélekszáma húsz év alatt 124.000-rel csökkent. Ez óriási szám. Mi vezetett ide?
– Valóban óriási szám, de a népszámlálás frissen közzétett adatai is világosan tükrözik ezt. Az egyházkerület lélekszáma évente 5000-rel fogyott. Három dolog vezetett ide: a kilencvenes évek után elkezdődött a kivándorlás, adva volt a lehetőség, a fejlett országokban szükség volt a fiatal munkaerőre, s a képzett fiatalok elhagyták szülőföldjüket. A kivándorlás az uniós csatlakozás után még jobban felgyorsult. Egy fiatalnak megélhetés szempontjából nem mindegy, hogy 300 euróért vagy 1500 euróért dolgozik. Az elvándorlás következménye, hogy a fiatalok nem itthon alapítottak családot, gyermekeik nem itt születtek meg. Szinte minden településen több volt a temetés, mint a keresztelés. A harmadik dolog, ami a fogyáshoz vezetett, a gazdasági tényező. Ha nincs munkahely az adott településen, a fiatalnak máshol kell azt keresnie. Vannak olyan települések, ahol 50 százalékos volt a veszteség. Ha ezen nem változtatunk, saját magunkat számoljuk fel.
– A püspök úr az egyház pénzügyi válságáról is beszélt. Kijelentette, hogy a közegyházi fenntartásra érkezett 200.000 euró egyharmada perekre megy el. Milyen perekről van szó?
– Amikor közegyházi fenntartásról beszélünk, akkor a gyülekezetek hozzájárulásáról van szó, hiszen a külföldi támogatások a minimálisra zsugorodtak. Az egyházkerülethez befolyt pénz egyharmadát az ingatlanjainkért folytatott perekre költjük. A restitúciós törvényt úgy alkották meg, hogy az önkormányzatok ezeregy pert indíthatnak ellenünk annak érdekében, hogy az általuk eddig használt ingatlanok továbbra is a birtokukban maradjanak. A legkirívóbb példa erre a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esete, és sorolhatnám. Ha adott esetben az egyik bíróság döntést hoz, egy másik bíróság ugyanabban az ügyben az ellenkezőjét mondja ki. Bárki bármit megtámadhat. Ilyen igazságszolgáltatás mellett keressük az igazunkat az ingatlanok visszaszerzése érdekében.
– Az egyházkerület lélekszámának csökkenése az egyházmegyék összevonásához vezethet. Mikor kerülhet erre sor?
– Ha a lélekszámcsökkenést vesszük figyelembe, akkor a 16 egyházmegyéből hat el kellett volna tűnjön. A Hunyadi Egyházmegyében például csak 5000 lelket számlálunk. Nyilvánvaló, hogy bizonyos infrastruktúrához bizonyos lélekszám kell, következésképpen ésszerű összevonásokra lesz szükség. A jelenlegi egyházmegyéket megtartjuk, amíg lehet. Nem hitetlen és feladó magatartásra van szükségünk. Gyönyörű örökségünk van, de örökséget csak örökösökkel lehet átvenni. A legfontosabb, amire most koncentrálnunk kell, hogy az örökösök megmaradjanak, nélkülük mit sem ér az örökségünk. Nem csapot-papot hagyva, szerszámot eldobálva, hanyatt-homlok menekülünk innen; pont arról van szó, hogy új struktúrákba szerveződve megyünk tovább. Nagyon reálisan szembenézünk a problémákkal, amelyeket meg kell oldani. A cél, hogy új struktúrákban új bástyákat építsünk a következő 500 évre. Most nekünk a gyermekeinkre kell koncentrálni, nélkülük nincs értelme az egésznek.
A beszámolóban elhangzott, hogy 69 lelkészről tudnak, akik beszervezett besúgók voltak, 43-ról nem közöltek választ, 11 esetében pedig kiderült, hogy súlyos besúgói tevékenységet folytattak. Mi történik azokkal, akiknek a tevékenységét súlyosnak találták?
A romániai átvilágítási törvény, a kollaboránstörvény arról szól, hogy senkit sem lehet elmozdítani a helyéről csak azért, mert együttműködött. Bizonyos szabályokat azért be kell tartani, le kell mondaniuk tisztségükről, vagy nem tölthetnek be bizonyos tisztséget. Eltávolítani, vagy csúnya szóval: kirúgni senkit sem lehet. Ezt a törvény sem engedi meg. Nem is szándékunk ezt tenni. Ha feltárta a közösség, és ehhez bűnbánat járul, akkor a keresztény közösség meg is tud bocsátani. Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha, elismerve vétkeiket, nyilvánosan is bocsánatot kérnek. S ezt megpróbálják nemcsak az emberektől, hanem Istentől is megkapni. Isten megadja, az embereknek is meg kell adniuk. Nem könnyű így élni tovább, hogy fény derült arra, amire azt hitték, sohasem derül fény, a titkosszolgálatnak dolgoztak. Úgy vélem, elég komoly megpróbáltatás volt számukra. Igazságot kell szolgáltatni, a mostani fiataloknak tanulságokat kell levonni. Több eset van, egyesek karrierépítés miatt mentek bele, mások pedig szükséghelyzetben vagy kényszerhelyzetben, megfélemlítés alatt váltak besúgókká. Nem szeretnénk, ha ez az egész egyházra rányomná a bélyegét, ez lenne a legrosszabb, hiszen nem lehet általánosítani. Ezzel az átvilágítással láthatjuk, hogy a legtöbb kollaboráns valamilyen kényszerhelyzet folytán került a hálóba. Nem, mi nem személyeket akarunk megbélyegezni, hanem egy jelenséget szeretnénk feltárni.
– A püspök úr említette az egyesületi kereszténységet, amely egyre nagyobb teret hódít az egyházon belül. Pontosabban kikre gondolt?
– Kilencven után különböző ötletek támadtak, aztán ezekhez szereztek külföldi támogatót, létrehoztak jogi személyeket, alapítványok és egyesületek létesültek, mint például a CE szövetség. A tagok ott élik meg kereszténységüket. Ez egy veszélyes folyamat, hiszen ezzel az egyház megüresedhet, tevékenységét kivisszük az egyesületi tevékenységbe. Én arra buzdítok mindenkit, hogy az egyházon belül kell szövetkezni, ahol megélhetjük a hitünket és ahol akár kegyesebb életformát gyakorolhatunk. Nem kell ehhez kiválni, vagy külön kisebb közösségeket létrehozni, ez előbb-utóbb eltávolodáshoz vezet, ami veszélyes folyamat. Mindenkinek azt mondom, hogy az egyházat belül kell megújítani.
– Marosvásárhelyen kirobbant a Carit-San- botrány. A közgyűlés napirendjén is szerepelt az ügy. Született-e valamilyen döntés ezzel kapcsolatban?
– A Marosi Egyházmegye arra kért, hogy a közgyűlés foglaljon állást, és a vétkeseket keresse meg, továbbá vállaljon szolidaritást a károk enyhítésére. A közgyűlés hosszasan tárgyalta, és végül arra a következtetésre jutott, hogy a vétkesek feltárása a fegyelmi bizottság feladata. Meg kell állapítania, hogy mikor, hogyan és ki vétkezett abban, hogy ez az állapot előállhatott. Nagyon súlyos az eset és nagyon sok pénzbe kerül, ha kifizetésre kerül sor. Majd a bíróság dönt arról, hogy lehet-e ezt követelni. Az egyházmegye előző vezetősége felelős, nagyon felületesen kezelte a helyzetet, azok az orvosok, akik ezt megengedték maguknak, nem törődtek azzal, hogy az egyház nevén van a szerződés, súlyosan vétkeztek. Az egyházat nagyon súlyos helyzetbe hozták ezzel. Erről egyelőre ennyit.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
Exkluzív interjú Kató Béla erdélyi református püspökkel
Az Erdélyi Református Egyházkerület a hét végén Szovátán tartotta közgyűlését, ahol főtiszteletű Kató Béla püspök úr mandátumának első hat hónapjáról tartott beszámolót. Ebben felvázolta az egyházkerület jelenlegi helyzetét, és szó esett arról, hogy válságban van az egyház. Elsőként a hívek fogyását említette, hiszen 1992 óta az Erdélyi Egyházkerület lélekszáma 490.000-ről 366.000 főre csökkent. Szó esett a gazdaság és a lelkészek erkölcsi válságáról is. Ennek kapcsán kérdeztük a püspök urat.
– A püspök úr kijelentette, hogy válságban van az egyház. Ami a nyugati egyházakban száz év alatt következett be, Erdélyben húsz év alatt történt meg. Mire gondolt pontosan, amikor ezt a kijelentést tette?
A kommunizmus idején az egyház az egyedüli alternatívát jelentette a felekezeti és nemzeti identitás megőrzésére. 1990 után kitágult a világ, sokkal nagyobb lett a cselekvési lehetőség, az emberek elé sokkal nagyobb választási lehetőségek tárultak, más perspektívák nyíltak, más pénzkeresési, szórakozási, útkeresési lehetőségek adódtak, s az emberek éltek a lehetőségekkel, ez vezetett az egyháztól való eltávolodáshoz.
– A püspöki jelentésből kiderül, hogy az egyházkerület lélekszáma húsz év alatt 124.000-rel csökkent. Ez óriási szám. Mi vezetett ide?
– Valóban óriási szám, de a népszámlálás frissen közzétett adatai is világosan tükrözik ezt. Az egyházkerület lélekszáma évente 5000-rel fogyott. Három dolog vezetett ide: a kilencvenes évek után elkezdődött a kivándorlás, adva volt a lehetőség, a fejlett országokban szükség volt a fiatal munkaerőre, s a képzett fiatalok elhagyták szülőföldjüket. A kivándorlás az uniós csatlakozás után még jobban felgyorsult. Egy fiatalnak megélhetés szempontjából nem mindegy, hogy 300 euróért vagy 1500 euróért dolgozik. Az elvándorlás következménye, hogy a fiatalok nem itthon alapítottak családot, gyermekeik nem itt születtek meg. Szinte minden településen több volt a temetés, mint a keresztelés. A harmadik dolog, ami a fogyáshoz vezetett, a gazdasági tényező. Ha nincs munkahely az adott településen, a fiatalnak máshol kell azt keresnie. Vannak olyan települések, ahol 50 százalékos volt a veszteség. Ha ezen nem változtatunk, saját magunkat számoljuk fel.
– A püspök úr az egyház pénzügyi válságáról is beszélt. Kijelentette, hogy a közegyházi fenntartásra érkezett 200.000 euró egyharmada perekre megy el. Milyen perekről van szó?
– Amikor közegyházi fenntartásról beszélünk, akkor a gyülekezetek hozzájárulásáról van szó, hiszen a külföldi támogatások a minimálisra zsugorodtak. Az egyházkerülethez befolyt pénz egyharmadát az ingatlanjainkért folytatott perekre költjük. A restitúciós törvényt úgy alkották meg, hogy az önkormányzatok ezeregy pert indíthatnak ellenünk annak érdekében, hogy az általuk eddig használt ingatlanok továbbra is a birtokukban maradjanak. A legkirívóbb példa erre a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esete, és sorolhatnám. Ha adott esetben az egyik bíróság döntést hoz, egy másik bíróság ugyanabban az ügyben az ellenkezőjét mondja ki. Bárki bármit megtámadhat. Ilyen igazságszolgáltatás mellett keressük az igazunkat az ingatlanok visszaszerzése érdekében.
– Az egyházkerület lélekszámának csökkenése az egyházmegyék összevonásához vezethet. Mikor kerülhet erre sor?
– Ha a lélekszámcsökkenést vesszük figyelembe, akkor a 16 egyházmegyéből hat el kellett volna tűnjön. A Hunyadi Egyházmegyében például csak 5000 lelket számlálunk. Nyilvánvaló, hogy bizonyos infrastruktúrához bizonyos lélekszám kell, következésképpen ésszerű összevonásokra lesz szükség. A jelenlegi egyházmegyéket megtartjuk, amíg lehet. Nem hitetlen és feladó magatartásra van szükségünk. Gyönyörű örökségünk van, de örökséget csak örökösökkel lehet átvenni. A legfontosabb, amire most koncentrálnunk kell, hogy az örökösök megmaradjanak, nélkülük mit sem ér az örökségünk. Nem csapot-papot hagyva, szerszámot eldobálva, hanyatt-homlok menekülünk innen; pont arról van szó, hogy új struktúrákba szerveződve megyünk tovább. Nagyon reálisan szembenézünk a problémákkal, amelyeket meg kell oldani. A cél, hogy új struktúrákban új bástyákat építsünk a következő 500 évre. Most nekünk a gyermekeinkre kell koncentrálni, nélkülük nincs értelme az egésznek.
A beszámolóban elhangzott, hogy 69 lelkészről tudnak, akik beszervezett besúgók voltak, 43-ról nem közöltek választ, 11 esetében pedig kiderült, hogy súlyos besúgói tevékenységet folytattak. Mi történik azokkal, akiknek a tevékenységét súlyosnak találták?
A romániai átvilágítási törvény, a kollaboránstörvény arról szól, hogy senkit sem lehet elmozdítani a helyéről csak azért, mert együttműködött. Bizonyos szabályokat azért be kell tartani, le kell mondaniuk tisztségükről, vagy nem tölthetnek be bizonyos tisztséget. Eltávolítani, vagy csúnya szóval: kirúgni senkit sem lehet. Ezt a törvény sem engedi meg. Nem is szándékunk ezt tenni. Ha feltárta a közösség, és ehhez bűnbánat járul, akkor a keresztény közösség meg is tud bocsátani. Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha, elismerve vétkeiket, nyilvánosan is bocsánatot kérnek. S ezt megpróbálják nemcsak az emberektől, hanem Istentől is megkapni. Isten megadja, az embereknek is meg kell adniuk. Nem könnyű így élni tovább, hogy fény derült arra, amire azt hitték, sohasem derül fény, a titkosszolgálatnak dolgoztak. Úgy vélem, elég komoly megpróbáltatás volt számukra. Igazságot kell szolgáltatni, a mostani fiataloknak tanulságokat kell levonni. Több eset van, egyesek karrierépítés miatt mentek bele, mások pedig szükséghelyzetben vagy kényszerhelyzetben, megfélemlítés alatt váltak besúgókká. Nem szeretnénk, ha ez az egész egyházra rányomná a bélyegét, ez lenne a legrosszabb, hiszen nem lehet általánosítani. Ezzel az átvilágítással láthatjuk, hogy a legtöbb kollaboráns valamilyen kényszerhelyzet folytán került a hálóba. Nem, mi nem személyeket akarunk megbélyegezni, hanem egy jelenséget szeretnénk feltárni.
– A püspök úr említette az egyesületi kereszténységet, amely egyre nagyobb teret hódít az egyházon belül. Pontosabban kikre gondolt?
– Kilencven után különböző ötletek támadtak, aztán ezekhez szereztek külföldi támogatót, létrehoztak jogi személyeket, alapítványok és egyesületek létesültek, mint például a CE szövetség. A tagok ott élik meg kereszténységüket. Ez egy veszélyes folyamat, hiszen ezzel az egyház megüresedhet, tevékenységét kivisszük az egyesületi tevékenységbe. Én arra buzdítok mindenkit, hogy az egyházon belül kell szövetkezni, ahol megélhetjük a hitünket és ahol akár kegyesebb életformát gyakorolhatunk. Nem kell ehhez kiválni, vagy külön kisebb közösségeket létrehozni, ez előbb-utóbb eltávolodáshoz vezet, ami veszélyes folyamat. Mindenkinek azt mondom, hogy az egyházat belül kell megújítani.
– Marosvásárhelyen kirobbant a Carit-San- botrány. A közgyűlés napirendjén is szerepelt az ügy. Született-e valamilyen döntés ezzel kapcsolatban?
– A Marosi Egyházmegye arra kért, hogy a közgyűlés foglaljon állást, és a vétkeseket keresse meg, továbbá vállaljon szolidaritást a károk enyhítésére. A közgyűlés hosszasan tárgyalta, és végül arra a következtetésre jutott, hogy a vétkesek feltárása a fegyelmi bizottság feladata. Meg kell állapítania, hogy mikor, hogyan és ki vétkezett abban, hogy ez az állapot előállhatott. Nagyon súlyos az eset és nagyon sok pénzbe kerül, ha kifizetésre kerül sor. Majd a bíróság dönt arról, hogy lehet-e ezt követelni. Az egyházmegye előző vezetősége felelős, nagyon felületesen kezelte a helyzetet, azok az orvosok, akik ezt megengedték maguknak, nem törődtek azzal, hogy az egyház nevén van a szerződés, súlyosan vétkeztek. Az egyházat nagyon súlyos helyzetbe hozták ezzel. Erről egyelőre ennyit.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2013. szeptember 27.
Omladozó templomok földjén
Nem volt az erdélyi magyarság bölcsője, de még csak ringatója sem Brád vagy környéke, az egykori Zaránd megye jelentős központja, az Aranynégyszöget alkotó bányász települések egyik csúcsa. A városka neve hallatán, főleg ilyenkor, ősz tájékán a magyarságban igencsak szomorú emlékek elevenednek fel. Előbb Horea 1784-es lázadása, majd Avram Iancu 1848-as pusztítása hagytak gyógyíthatatlan sebeket az itt élőkben, pontosabban túlélőkben.
A Mócvidék Erdély azon része volt, ahol a magyarság mindig is kisebbségben élt; a nemesség tizedelése, majd kiirtása után szinte elhanyagolható arányban. A reformátusok ezen kisebbségen belül is kisebbségnek számítottak, és számítanak mindmáig. Brádon és környékén templomaik még állnak vagy éppen düledeznek, netán már rég eltűntek a föld felszínéről.
Bő másfél évszázaddal ezelőtt, a Brádra látogató Jókai Mór a következőket vetette papírra: „Én nem tudom, talán a mondák emléke okozta azt, de ilyen szomorú falut én sohasem láttam; olyan elhagyatott minden...” Pedig a nagy magyar mesemondó nem is a reformátusokra és templomaikra utalt.
Még álló templom
Mint annyi mindenben, ami a Mócvidék utóbbi évszázadaihoz kötődik, a városka nevének eredetében sincs egyetértés a történészek között. A románok egy 1585-ös okiratra hivatkozva a fenyőt jelentő brad szót tartják a városka névadójának. A magyarok Bethlen Gábor, 1610-ben keltezett levelét tartják az első hiteles dokumentumnak, ebben pedig a Fenyőfalva megnevezés szerepel. Egyesek egy 16. század eleji okiratról is tudni vélnek, ebben állítólag Fenyőpatak szerepelt. A lényeg, hogy a név a környék sudár, örökzöld fáiból ered.
A kistérség legnagyobb gyülekezete a tizenháromezer fős településen, Brádon található. A valamikor virágzó bányavárosban háromszáznál is több reformátust tartottak nyilván, mára ez a szám a tizedére zsugorodott. „Nem annyira a beolvadásnak, mint inkább a ’89 után beindult folyamatnak köszönhetően. Munkahelyek szűntek meg, családok vándoroltak el. Igaz, a brádi magyarok jelentős része jövevénynek számít, s aki tehette vagy nem volt más választása, hazaköltözött” – helyez képbe a lelkész, Lovász János. Még így is, míg egy évközi vasárnap mindössze ötön-haton kíváncsiak Isten igéjére, sátoros ünnepek alkalmával, akár harmincan is helyet foglalnak a legalább négyszáz éves, de lényegesen újabbnak tűnő templom padjaiban. Az épület „korkülönbsége” az 1784-es és 1848-as sérülésekből, de főleg az 1926 és ’28 közötti helyreállítási munkálatok szakszerűtlenségéből adódik. A román stílusban felhúzott templom eredetileg boltozott volt, de ezelőtt közel kilenc évtizeddel teljesen elveszítette műemlék jellegét. Ablakait, csillagos mennyezetét, szentélyét, boltív feletti feliratát és portikusát hozzá nem értő kezek teljesen megmásították vagy eltűntették. Még az eredeti, faragott kőlapokból álló padlózatot is eltávolították. Tornyát, ahol valamikor két harang is szólt, közönséges bádoglemezzel fedték át. Ennél már csak a lelki templom pusztulása lehet szomorúbb. „Nem tudom, hogy mikor kereszteltem utoljára – látja be a tiszteletes. – Hét-nyolc, de lehet, hogy kilenc vagy tíz éve.” A ma már két nyelven zajló temetéseken kívül más szolgálatra nemigen kap felkérést. „Csupán kétszer eskettem, vegyes párokat. A fordulattól errefelé csak ketten konfirmáltak. Hiába, aki nem beszéli a nyelvet, az nem konfirmál, s valószínűleg ortodox lesz” – világít rá a szomorú valóságra a lelkipásztor. Ha a gyermek a családban nem tanulja meg a magyar nyelvet, az iskolában már nem teheti. Legalább is nem Brádon vagy környékén. A szülőknek a 35 kilométerre fekvő dévai kollégium már messze van. És egyébként is: az „itt csak a román nyelvvel lehet érvényesülni” beidegződés hatványozottan él és lüktet más szórványvidékekhez képest is.
Pedig a templommal szemközti telken valamikor a református iskola állott. „Az apám is ide járt” – mutat az elgazososodott területre a gyülekezet egyik presbitere, Baráth Gusztáv Zoltán. A valamikori virágzó tanintézményt az egyház pár évvel ezelőtt potom összegért értékesítette. A szocializmus, de főleg az azt követő közel negyed évszázad annyira lepusztította az egykori impozáns épületet, hogy a brádi reformátusok már annak is örültek, ha valaki lebontja, elhordja, s még ad is érte valamennyi pénzt. „Nem volt mit tenni. Miután a kétezres évek elején az épületből kivonult az állami iskola, a polgármester cigányokat költöztetett be. Ne tudja meg, hogy mi maradt, pontosabban nem maradt utánuk!” – eleveníti fel az iskola végnapjait a lelkész.
Jóval az iskola lebontása előtt eltűnt az utca, ahol a tanoda és a szemközti templom állt. Pontosabban az utcának a neve, ami hosszú időn keresztül annak a Brády nevű nemes családnak volt hívatott emléket állítani, melynek tagjait előbb Horea lázadói, majd Avram Iancu hordái tizedelték. És milyen a sors… Az egykori patinás, az identitásukhoz ragaszkodó magyarok által ma is Brádynak emlegetett utca ma a Horea nevét viseli.
A 69 éves Baráth Gusztáv Zoltán egyike azon kevés reformátusnak, aki ’89 után nem állt tovább a mócvidéki magyarok számára nem éppen jó emlékeket őrző bányavidékről. Pedig megtehette volna, elvégre a háború legjavában, 1944-ben Budapesten született. „Nem mentem, mert annak idején az apám sem tette. Kristyoron született, s nyugodtan Pesten maradhatott volna, hisz ott ismerte meg az anyámat, ott vette el feleségül, ott születtem meg én” – mondja. Kettőjük szerelméből hat fiú és egy lány született, aki közül csak a lány hagyta el szülőföldjét Róma kedvéért, a fiúk egytől egyig Hunyad megyében maradtak. „Soha nem akartam innen elmenni. Csak azt szerettem volna, ha visszakapom a magyar állampolgárságom. De hiába írtam 2001-ben Dávid Ibolyának, válaszából csak azt tudtam meg, hogy mit miért nem lehet. De rá tíz évre, 2011. október 23-án, a magyar forradalom ötvenötödik évfordulóján letehettem az esküt” – mondja büszkén a legnagyobb Baráth-testvér.
Üres templom
Körösbányán, a valamikor szintén virágzó városkában, ahol az egyházközséget már 1634-ben keltezett okiratok is említik, ma már egyetlen református sem él. A gyülekezet utolsó papja, Biberauer Tivadar kerek száz évvel ezelőtt, 1913-ban mondott búcsút a Brádtól hét kilométerre fekvő településnek. Utána már csak beszolgáló lelkészek látták el a híveket – ameddig azok egytől egyig el nem távoztak. Trianon kegyetlenebb tudott lenni, mint a magyaráldozatot követelő 1784-es parasztlázadás és a hasonló következményekkel járó 1848-as felkelés. A körösbányai református templom – egy névtelenséget kérő németországi adományozónak és uniós forrásokra pályázó helyi román polgármesternek köszönhetően – az idő viszontagságai és az elnéptelenedés ellenére még így is áll. Az ezredforduló után sikerült újrafedni és csatornázni, nemrég még a templom külsejét kissé helyrepofozni. Új arculata akár megtévesztő is lehet. Belsejében nem csak az ima és az orgona némult el, a padokat is elvitték, és a teljes gyülekezet is kihalt. Az utolsó protestánsok leszármazottjai már nem is hívtak református papot őseik koporsója mellé. Ma már üres, bezárt, de kívülről szépen megcsinosított templom fogadja a látogatót. „Volt is gondom e miatt a leköszönt esperesünkkel, aki attól tartott, hogy ha az önkormányzat tatarozza a templomot, esetleg kezet tesz rá. Csakhogy az nem úgy megy, mint ’89 előtt” – mondja Lovász János. A félreértés abból adódott, hogy a községháza a püspökség és a beszolgáló lelkész tudta és beleegyezése nélkül vágott hirtelenjében a brüsszeli pénzek elköltésébe.
Romtemplom
A körösbányainál lényegesen nagyobb anyagi támogatás ráférne a kristyori templomra is, amelynek falait már csak a Fennvaló tartja össze. A 18. század közepén felhúzott hajlék mennyezete beszakadt, alapja megrogyott, tornya megingott, bútorzata Brádra került. Egyedül az „Isten dicsőségére, édesanyám, Mária Magdolna emlékére D. Kristyory János” feliratot viselő, 1906-ban öntött harang kong még ma is – a mintegy negyven kilométerre fekvő dévai Melite gyülekezeti ház falán.
Szomorú látvány bokorra, fára, mezei virágra úgy tekinteni ablakon keresztül, hogy te kint vagy, azok meg a templom belsejében zöldülnek. Isten, pusztulásra ítélt hajléka mellett már csak a sírok fejfái tanúskodnak arról, hogy a faluban magyar reformátusok is éltek. Bár az egyházi statisztikák szerint még mindig él három református a faluban, Lovász János határozottan állítja, hogy az utolsót ő temette el húsz évvel ezelőtt. Friss, koszorúkkal borított sírt mégis találunk. A fakereszt szerint az idén, 53 évesen elhunyt Bozsitz Monica Agnetáé, akitől az Antal és Gulyas család egy „Nu te vom uita niciodată!” feliratú koszorúval búcsúzott. „Igen, nagyon szomorú, hogy egy evangélikus templom ilyen sorsra jut” – töri meg a csendet a hátunk mögött felbukkanó, szakálas, ortodox pópának tűnő férfi. Miután megismerkedünk, kiderül, hogy ő valóban görögkeleti pap, aki egy közeli hegyvidéki templomból érkezett látogatóba. Mint jó pap, ő is tanul tőlünk valamit: amikor másodjára is evangélikusnak nevezi a romtemplomot, kiigazítjuk, mondván, hogy református templom az, amelyről jobbára már csak múlt időben lehet beszélni. „De, ha valami szépet is akarnak látni, meg kell nézni az ortodox templomot” – invitál az alig ötven méterre lévő Isten háza felé, de aztán eszébe jut, hogy kristyori kollégája még nem ért haza, és a 14. században épült gótikus, faerkélyes görögkeleti templom ajtaja hétköznap zárva van.
Már nem létező templom
Brád, 1758-ban elnyert önállósodásáig ahhoz a Ribicéhez tartozott, ahol a helyzet a köröspatakinál és a kristyorinál is rosszabb: itt már se templom, se hívek nincsenek. Pontosabban egy 94 éves, reformátusnak keresztelt magyar bácsi mégiscsak akad, aki a szentírásbeli tékozló fiún is túltéve, nyolc-kilenc évtizedes vargabetű után, a közelmúltban visszatért egyházához. „Egyik alkalommal, a brádi igehirdetés közben, egy számomra teljesen ismeretlen öregúrra lettem figyelmes. Istentisztelet után be is hívattam az irodába, ismerjük meg egymást. Bemutatkozott, majd tökéletes magyarsággal nekem szögezte a kérdést: Tiszteletes úr, maga hisz Jézus feltámadásába? Mert én nem! – vágta rá. Mondom neki, hogy én nem is ezt kérdeztem. Inkább arra voltam kíváncsi, hogy eddig hol volt, és hány éves. Amikor mondta, hogy a kilencvenen is túl van, elkértem a személyazonosságiját. Erre rám nézett és megkérdezte: Tiszteletes úr, ön hisz Krisztusba és nekem nem? Majd kilépett a kerékpárjához és behozta az iratait” – eleveníti fel a Bakcsi Lászlóval való első, nem mindennaposnak mondható találkozását Lovász János. A templom küszöbét hosszú évtizedek után átlépő öreg elmesélte, hogy azért nem konfirmálhatott, mert leszegényedett szüleinek nem tellett kosztümre, kopott ruhába pedig szégyellték az Úr asztala elé küldeni. Pedig akkor még Ribicén is állt az 1848-as gyújtogatást átvészelt, patakparti templom, aminek hajdanán az első sorát az a Ribitzei család foglalta el, mely újraindította a rómaiak által létrehozott, de a középkor feledésébe merült aranybányát. A Ribitzeiek Zaránd megye vezetésében is fontos szerepet kaptak, a család egyik sarja, Albert már 1603-ban főispáni tisztséget viselt. A Teremtő otthona a második világháború után tűnt el véglegesen a föld színéről; lebontása után, a szórványgyülekezet is kikopott a hunyadi egyházmegye nyilvántartásából. Annak az egyházmegyének az adattárából, ami a maga tizenhat anyaegyházközségével és kevesebb, mint tíz lelkészével a legkisebbik Erdélyben. n Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Nem volt az erdélyi magyarság bölcsője, de még csak ringatója sem Brád vagy környéke, az egykori Zaránd megye jelentős központja, az Aranynégyszöget alkotó bányász települések egyik csúcsa. A városka neve hallatán, főleg ilyenkor, ősz tájékán a magyarságban igencsak szomorú emlékek elevenednek fel. Előbb Horea 1784-es lázadása, majd Avram Iancu 1848-as pusztítása hagytak gyógyíthatatlan sebeket az itt élőkben, pontosabban túlélőkben.
A Mócvidék Erdély azon része volt, ahol a magyarság mindig is kisebbségben élt; a nemesség tizedelése, majd kiirtása után szinte elhanyagolható arányban. A reformátusok ezen kisebbségen belül is kisebbségnek számítottak, és számítanak mindmáig. Brádon és környékén templomaik még állnak vagy éppen düledeznek, netán már rég eltűntek a föld felszínéről.
Bő másfél évszázaddal ezelőtt, a Brádra látogató Jókai Mór a következőket vetette papírra: „Én nem tudom, talán a mondák emléke okozta azt, de ilyen szomorú falut én sohasem láttam; olyan elhagyatott minden...” Pedig a nagy magyar mesemondó nem is a reformátusokra és templomaikra utalt.
Még álló templom
Mint annyi mindenben, ami a Mócvidék utóbbi évszázadaihoz kötődik, a városka nevének eredetében sincs egyetértés a történészek között. A románok egy 1585-ös okiratra hivatkozva a fenyőt jelentő brad szót tartják a városka névadójának. A magyarok Bethlen Gábor, 1610-ben keltezett levelét tartják az első hiteles dokumentumnak, ebben pedig a Fenyőfalva megnevezés szerepel. Egyesek egy 16. század eleji okiratról is tudni vélnek, ebben állítólag Fenyőpatak szerepelt. A lényeg, hogy a név a környék sudár, örökzöld fáiból ered.
A kistérség legnagyobb gyülekezete a tizenháromezer fős településen, Brádon található. A valamikor virágzó bányavárosban háromszáznál is több reformátust tartottak nyilván, mára ez a szám a tizedére zsugorodott. „Nem annyira a beolvadásnak, mint inkább a ’89 után beindult folyamatnak köszönhetően. Munkahelyek szűntek meg, családok vándoroltak el. Igaz, a brádi magyarok jelentős része jövevénynek számít, s aki tehette vagy nem volt más választása, hazaköltözött” – helyez képbe a lelkész, Lovász János. Még így is, míg egy évközi vasárnap mindössze ötön-haton kíváncsiak Isten igéjére, sátoros ünnepek alkalmával, akár harmincan is helyet foglalnak a legalább négyszáz éves, de lényegesen újabbnak tűnő templom padjaiban. Az épület „korkülönbsége” az 1784-es és 1848-as sérülésekből, de főleg az 1926 és ’28 közötti helyreállítási munkálatok szakszerűtlenségéből adódik. A román stílusban felhúzott templom eredetileg boltozott volt, de ezelőtt közel kilenc évtizeddel teljesen elveszítette műemlék jellegét. Ablakait, csillagos mennyezetét, szentélyét, boltív feletti feliratát és portikusát hozzá nem értő kezek teljesen megmásították vagy eltűntették. Még az eredeti, faragott kőlapokból álló padlózatot is eltávolították. Tornyát, ahol valamikor két harang is szólt, közönséges bádoglemezzel fedték át. Ennél már csak a lelki templom pusztulása lehet szomorúbb. „Nem tudom, hogy mikor kereszteltem utoljára – látja be a tiszteletes. – Hét-nyolc, de lehet, hogy kilenc vagy tíz éve.” A ma már két nyelven zajló temetéseken kívül más szolgálatra nemigen kap felkérést. „Csupán kétszer eskettem, vegyes párokat. A fordulattól errefelé csak ketten konfirmáltak. Hiába, aki nem beszéli a nyelvet, az nem konfirmál, s valószínűleg ortodox lesz” – világít rá a szomorú valóságra a lelkipásztor. Ha a gyermek a családban nem tanulja meg a magyar nyelvet, az iskolában már nem teheti. Legalább is nem Brádon vagy környékén. A szülőknek a 35 kilométerre fekvő dévai kollégium már messze van. És egyébként is: az „itt csak a román nyelvvel lehet érvényesülni” beidegződés hatványozottan él és lüktet más szórványvidékekhez képest is.
Pedig a templommal szemközti telken valamikor a református iskola állott. „Az apám is ide járt” – mutat az elgazososodott területre a gyülekezet egyik presbitere, Baráth Gusztáv Zoltán. A valamikori virágzó tanintézményt az egyház pár évvel ezelőtt potom összegért értékesítette. A szocializmus, de főleg az azt követő közel negyed évszázad annyira lepusztította az egykori impozáns épületet, hogy a brádi reformátusok már annak is örültek, ha valaki lebontja, elhordja, s még ad is érte valamennyi pénzt. „Nem volt mit tenni. Miután a kétezres évek elején az épületből kivonult az állami iskola, a polgármester cigányokat költöztetett be. Ne tudja meg, hogy mi maradt, pontosabban nem maradt utánuk!” – eleveníti fel az iskola végnapjait a lelkész.
Jóval az iskola lebontása előtt eltűnt az utca, ahol a tanoda és a szemközti templom állt. Pontosabban az utcának a neve, ami hosszú időn keresztül annak a Brády nevű nemes családnak volt hívatott emléket állítani, melynek tagjait előbb Horea lázadói, majd Avram Iancu hordái tizedelték. És milyen a sors… Az egykori patinás, az identitásukhoz ragaszkodó magyarok által ma is Brádynak emlegetett utca ma a Horea nevét viseli.
A 69 éves Baráth Gusztáv Zoltán egyike azon kevés reformátusnak, aki ’89 után nem állt tovább a mócvidéki magyarok számára nem éppen jó emlékeket őrző bányavidékről. Pedig megtehette volna, elvégre a háború legjavában, 1944-ben Budapesten született. „Nem mentem, mert annak idején az apám sem tette. Kristyoron született, s nyugodtan Pesten maradhatott volna, hisz ott ismerte meg az anyámat, ott vette el feleségül, ott születtem meg én” – mondja. Kettőjük szerelméből hat fiú és egy lány született, aki közül csak a lány hagyta el szülőföldjét Róma kedvéért, a fiúk egytől egyig Hunyad megyében maradtak. „Soha nem akartam innen elmenni. Csak azt szerettem volna, ha visszakapom a magyar állampolgárságom. De hiába írtam 2001-ben Dávid Ibolyának, válaszából csak azt tudtam meg, hogy mit miért nem lehet. De rá tíz évre, 2011. október 23-án, a magyar forradalom ötvenötödik évfordulóján letehettem az esküt” – mondja büszkén a legnagyobb Baráth-testvér.
Üres templom
Körösbányán, a valamikor szintén virágzó városkában, ahol az egyházközséget már 1634-ben keltezett okiratok is említik, ma már egyetlen református sem él. A gyülekezet utolsó papja, Biberauer Tivadar kerek száz évvel ezelőtt, 1913-ban mondott búcsút a Brádtól hét kilométerre fekvő településnek. Utána már csak beszolgáló lelkészek látták el a híveket – ameddig azok egytől egyig el nem távoztak. Trianon kegyetlenebb tudott lenni, mint a magyaráldozatot követelő 1784-es parasztlázadás és a hasonló következményekkel járó 1848-as felkelés. A körösbányai református templom – egy névtelenséget kérő németországi adományozónak és uniós forrásokra pályázó helyi román polgármesternek köszönhetően – az idő viszontagságai és az elnéptelenedés ellenére még így is áll. Az ezredforduló után sikerült újrafedni és csatornázni, nemrég még a templom külsejét kissé helyrepofozni. Új arculata akár megtévesztő is lehet. Belsejében nem csak az ima és az orgona némult el, a padokat is elvitték, és a teljes gyülekezet is kihalt. Az utolsó protestánsok leszármazottjai már nem is hívtak református papot őseik koporsója mellé. Ma már üres, bezárt, de kívülről szépen megcsinosított templom fogadja a látogatót. „Volt is gondom e miatt a leköszönt esperesünkkel, aki attól tartott, hogy ha az önkormányzat tatarozza a templomot, esetleg kezet tesz rá. Csakhogy az nem úgy megy, mint ’89 előtt” – mondja Lovász János. A félreértés abból adódott, hogy a községháza a püspökség és a beszolgáló lelkész tudta és beleegyezése nélkül vágott hirtelenjében a brüsszeli pénzek elköltésébe.
Romtemplom
A körösbányainál lényegesen nagyobb anyagi támogatás ráférne a kristyori templomra is, amelynek falait már csak a Fennvaló tartja össze. A 18. század közepén felhúzott hajlék mennyezete beszakadt, alapja megrogyott, tornya megingott, bútorzata Brádra került. Egyedül az „Isten dicsőségére, édesanyám, Mária Magdolna emlékére D. Kristyory János” feliratot viselő, 1906-ban öntött harang kong még ma is – a mintegy negyven kilométerre fekvő dévai Melite gyülekezeti ház falán.
Szomorú látvány bokorra, fára, mezei virágra úgy tekinteni ablakon keresztül, hogy te kint vagy, azok meg a templom belsejében zöldülnek. Isten, pusztulásra ítélt hajléka mellett már csak a sírok fejfái tanúskodnak arról, hogy a faluban magyar reformátusok is éltek. Bár az egyházi statisztikák szerint még mindig él három református a faluban, Lovász János határozottan állítja, hogy az utolsót ő temette el húsz évvel ezelőtt. Friss, koszorúkkal borított sírt mégis találunk. A fakereszt szerint az idén, 53 évesen elhunyt Bozsitz Monica Agnetáé, akitől az Antal és Gulyas család egy „Nu te vom uita niciodată!” feliratú koszorúval búcsúzott. „Igen, nagyon szomorú, hogy egy evangélikus templom ilyen sorsra jut” – töri meg a csendet a hátunk mögött felbukkanó, szakálas, ortodox pópának tűnő férfi. Miután megismerkedünk, kiderül, hogy ő valóban görögkeleti pap, aki egy közeli hegyvidéki templomból érkezett látogatóba. Mint jó pap, ő is tanul tőlünk valamit: amikor másodjára is evangélikusnak nevezi a romtemplomot, kiigazítjuk, mondván, hogy református templom az, amelyről jobbára már csak múlt időben lehet beszélni. „De, ha valami szépet is akarnak látni, meg kell nézni az ortodox templomot” – invitál az alig ötven méterre lévő Isten háza felé, de aztán eszébe jut, hogy kristyori kollégája még nem ért haza, és a 14. században épült gótikus, faerkélyes görögkeleti templom ajtaja hétköznap zárva van.
Már nem létező templom
Brád, 1758-ban elnyert önállósodásáig ahhoz a Ribicéhez tartozott, ahol a helyzet a köröspatakinál és a kristyorinál is rosszabb: itt már se templom, se hívek nincsenek. Pontosabban egy 94 éves, reformátusnak keresztelt magyar bácsi mégiscsak akad, aki a szentírásbeli tékozló fiún is túltéve, nyolc-kilenc évtizedes vargabetű után, a közelmúltban visszatért egyházához. „Egyik alkalommal, a brádi igehirdetés közben, egy számomra teljesen ismeretlen öregúrra lettem figyelmes. Istentisztelet után be is hívattam az irodába, ismerjük meg egymást. Bemutatkozott, majd tökéletes magyarsággal nekem szögezte a kérdést: Tiszteletes úr, maga hisz Jézus feltámadásába? Mert én nem! – vágta rá. Mondom neki, hogy én nem is ezt kérdeztem. Inkább arra voltam kíváncsi, hogy eddig hol volt, és hány éves. Amikor mondta, hogy a kilencvenen is túl van, elkértem a személyazonosságiját. Erre rám nézett és megkérdezte: Tiszteletes úr, ön hisz Krisztusba és nekem nem? Majd kilépett a kerékpárjához és behozta az iratait” – eleveníti fel a Bakcsi Lászlóval való első, nem mindennaposnak mondható találkozását Lovász János. A templom küszöbét hosszú évtizedek után átlépő öreg elmesélte, hogy azért nem konfirmálhatott, mert leszegényedett szüleinek nem tellett kosztümre, kopott ruhába pedig szégyellték az Úr asztala elé küldeni. Pedig akkor még Ribicén is állt az 1848-as gyújtogatást átvészelt, patakparti templom, aminek hajdanán az első sorát az a Ribitzei család foglalta el, mely újraindította a rómaiak által létrehozott, de a középkor feledésébe merült aranybányát. A Ribitzeiek Zaránd megye vezetésében is fontos szerepet kaptak, a család egyik sarja, Albert már 1603-ban főispáni tisztséget viselt. A Teremtő otthona a második világháború után tűnt el véglegesen a föld színéről; lebontása után, a szórványgyülekezet is kikopott a hunyadi egyházmegye nyilvántartásából. Annak az egyházmegyének az adattárából, ami a maga tizenhat anyaegyházközségével és kevesebb, mint tíz lelkészével a legkisebbik Erdélyben. n Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2016. február 5.
Megalakult a Hunyad Megyei Értéktár Bizottság
Szerda délután tartotta Déván alakuló ülését az Erdélyi Magyar Értéktár (EMÉ) Hunyad megyei bizottsága. Megalakulásáról szóló döntést idén januárban hozták meg a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencián, ahol azt is megszabták, mely civilszervezetek delegálhatnak egy-egy tagot a 11 tagú bizottságba. Az elmúlt hetekben valamennyi szervezet megnevesítette küldöttét. Ennek értelmében a következő névsor állt össze: Tóth János plébános (Római Katolikus Egyház), Zsargó János esperes (Hunyad Megyei Református Egyházközség), dr. Máté Márta tanfelügyelő (Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius Egyházközség), Varga Csaba (Dévai Szent Ferenc Alapítvány), Kun-Gazda Kinga Viola (Geszthy Ferenc Társaság), Takács Aranka (Corvin Savaria Társaság), Bartos Anikó (Carbo Grémium Humanitárius egyesület), Benedekfi Dávid (Ében Haezer Társaság), Szabó Julianna (Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület), Doboly Beatrix (EMKE Hunyad megyei szervezete), Barra Árpád (RMPSZ Hunyad megyei szervezete).
A szerda délutáni alakuló ülés meghívottjaként Hegedűs Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság (EMÉB) elnöke elmondta: A magyar kormány tavaly megváltoztatta a hungaricumokra vonatkozó törvényt és létrehozta a Külhoni Magyar Értéktárat. Ehhez csatlakozva alakult meg 2015 novemberében az Erdélyi Magyar Értéktár, melynek fő célja feltérképezni és ismertté tenni értékeinket, a nagy elődöktől ránk maradt gazdag örökséget, illetve mindazt, amit áldozatos munkával a napjainkban tevékenykedő erdélyi magyar közösségek, egyének teremtenek meg. Az értéktárba egyéni vagy közösségi javaslatok alapján kerülhetnek be különböző értékek, kezdve az épített örökségtől a gasztronómiai különlegességekig. A EMÉ a következő kategóriákat kínálja az értékek besorolására: épített környezet, kulturális örökség, agrár- és élelmiszergazdaság, egészséges életmód, ipari és műszaki megoldások, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás. A javaslatokat egy űrlap kitöltése által lehet benyújtani. Az űrlap letölthető a www.kjnt.ro/ertektar honlapról. A megyei értéktár bizottság feladata lesz elbírálni a beküldött javaslatokat és eldönteni, hogy a megyei, kistérségi, erdélyi vagy összmagyar értéktárba javasolják a felvételét.
Hegedűs Csilla tájékoztatását követően a Hunyad megyei bizottság tagjai ötletek tucatjával rukkoltak elő a felvételre méltó helyi értékeket illetően. A gazdag épített örökség mellett ugyanis e vidék számos ipartörténeti kuriózummal rendelkezik, és értéktárba javasolható néphagyományból, természeti környezetből sincs hiány. A testület tagjai megállapodtak: következő találkozójukra április 15-én kerül sor, addig valamennyien igyekeznek néhány javaslatot tenni az értéktár Hunyad megyei kincsekkel való gyarapítására. Déva és Vajdahunyad vára már ott szerepel a Kriza János Néprajzi Társaság által kezelt digitális értéktárban.
A Hunyad megyei bizottság alakuló ülésén dr. András József petrozsényi egyetemi tanár személyében elnököt is választott. A továbbiakban ő koordinálja a bizottság munkáját.
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)
Szerda délután tartotta Déván alakuló ülését az Erdélyi Magyar Értéktár (EMÉ) Hunyad megyei bizottsága. Megalakulásáról szóló döntést idén januárban hozták meg a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencián, ahol azt is megszabták, mely civilszervezetek delegálhatnak egy-egy tagot a 11 tagú bizottságba. Az elmúlt hetekben valamennyi szervezet megnevesítette küldöttét. Ennek értelmében a következő névsor állt össze: Tóth János plébános (Római Katolikus Egyház), Zsargó János esperes (Hunyad Megyei Református Egyházközség), dr. Máté Márta tanfelügyelő (Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius Egyházközség), Varga Csaba (Dévai Szent Ferenc Alapítvány), Kun-Gazda Kinga Viola (Geszthy Ferenc Társaság), Takács Aranka (Corvin Savaria Társaság), Bartos Anikó (Carbo Grémium Humanitárius egyesület), Benedekfi Dávid (Ében Haezer Társaság), Szabó Julianna (Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület), Doboly Beatrix (EMKE Hunyad megyei szervezete), Barra Árpád (RMPSZ Hunyad megyei szervezete).
A szerda délutáni alakuló ülés meghívottjaként Hegedűs Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság (EMÉB) elnöke elmondta: A magyar kormány tavaly megváltoztatta a hungaricumokra vonatkozó törvényt és létrehozta a Külhoni Magyar Értéktárat. Ehhez csatlakozva alakult meg 2015 novemberében az Erdélyi Magyar Értéktár, melynek fő célja feltérképezni és ismertté tenni értékeinket, a nagy elődöktől ránk maradt gazdag örökséget, illetve mindazt, amit áldozatos munkával a napjainkban tevékenykedő erdélyi magyar közösségek, egyének teremtenek meg. Az értéktárba egyéni vagy közösségi javaslatok alapján kerülhetnek be különböző értékek, kezdve az épített örökségtől a gasztronómiai különlegességekig. A EMÉ a következő kategóriákat kínálja az értékek besorolására: épített környezet, kulturális örökség, agrár- és élelmiszergazdaság, egészséges életmód, ipari és műszaki megoldások, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás. A javaslatokat egy űrlap kitöltése által lehet benyújtani. Az űrlap letölthető a www.kjnt.ro/ertektar honlapról. A megyei értéktár bizottság feladata lesz elbírálni a beküldött javaslatokat és eldönteni, hogy a megyei, kistérségi, erdélyi vagy összmagyar értéktárba javasolják a felvételét.
Hegedűs Csilla tájékoztatását követően a Hunyad megyei bizottság tagjai ötletek tucatjával rukkoltak elő a felvételre méltó helyi értékeket illetően. A gazdag épített örökség mellett ugyanis e vidék számos ipartörténeti kuriózummal rendelkezik, és értéktárba javasolható néphagyományból, természeti környezetből sincs hiány. A testület tagjai megállapodtak: következő találkozójukra április 15-én kerül sor, addig valamennyien igyekeznek néhány javaslatot tenni az értéktár Hunyad megyei kincsekkel való gyarapítására. Déva és Vajdahunyad vára már ott szerepel a Kriza János Néprajzi Társaság által kezelt digitális értéktárban.
A Hunyad megyei bizottság alakuló ülésén dr. András József petrozsényi egyetemi tanár személyében elnököt is választott. A továbbiakban ő koordinálja a bizottság munkáját.
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)
2016. szeptember 16.
Körlevelet bocsátott ki az Erdélyi Református Egyházkerület a kvótareferendummal kapcsolatban
Körlevelet bocsátott ki az Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Széke (Esperesek Kollégiuma) a magyarországi referendum tárgyában, és részvételre, de közvetve nemmel szavazásra buzdítanak. A Transindexnek is eljuttatott körlevélben azt írják, az október 2-i kvótareferendum "az első olyan magyarországi népszavazás, amelyen a külhoni magyarság a választópolgárok akaratának kinyilvánításának közvetlen eszközével élhet".
A körlevélben azt írják, a népszavazás alapját képező migrációs helyzet kezelésével és megoldásával kapcsolatos általános bizonytalanság van, "Európai és nemzetközi megoldások nélkül a nemzeti érdekek, Magyarország és a teljes Kárpát-medencei magyarság érdekeinek eredményes képviselete, nemzeti értékeink védelme különösen fontos".
"A meggyőződés felelősséggel jár, ahogy a véleményünk kinyilvánítása is, bármilyen fórumon, bármilyen módon. Nincs család, nincs közösség, nincs gyülekezet és nincs nemzet sem egységes, felelősséggel és szabadon kinyilvánított vélemények és azok összessége nélkül. Ezért fontos, hogy minél többen döntsenek úgy, hogy felelősséget vállalva alkotnak véleményt a nemzet egységének és biztonságának védelméről, a magyar kultúra és magyar hagyományok megóvásának fontosságáról és részt vesznek az október 2-ai szavazáson!" - írják.
A körlevél szerint az aláírók számára az esedékes referendum nemzeti ügy, amelynek célja "Magyarország integritásának, a magyar kultúrának, a családoknak és hagyományainknak védelme, illetve a magyar érdekek hatékony képviseletének elengedhetetlen eszköze". A megfogalmazott célokat a magyarság össznemzeti érdekének tekintik.
"A fentiek tükrében kérünk mindenkit, hogy álljon ki Magyarország biztonsága és a magyar érdekek védelme mellett az október 2-ai népszavazáson, amely a szabad véleménynyilvánítás mellett a nemzetegyesítés egyik szimbólumává is válhat!" - zárul a körlevél.
A körlevelet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese, a Székelyudvarhelyi református egyházmegye esperese, Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a Brassói Református Egyházmegye esperese, Szász Attila, a Görgényi Református Egyházmegye esperese, az Esperesek Kollégiumának elnöke, Dr. Bibza Gábor, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperese, Vincze Minya István, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese, Bányai Csaba, a dési református egyházmegye esperese, Berszán István, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese, Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese, Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese, Biró István, a Küküllői Református Egyházmegye esperese, Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese, Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese, Dr.Gudor Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese és Zsargó János, a Hunyadi Református Egyházmegye esperese jegyzik. (hírszerk.)
Transindex.ro
Körlevelet bocsátott ki az Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Széke (Esperesek Kollégiuma) a magyarországi referendum tárgyában, és részvételre, de közvetve nemmel szavazásra buzdítanak. A Transindexnek is eljuttatott körlevélben azt írják, az október 2-i kvótareferendum "az első olyan magyarországi népszavazás, amelyen a külhoni magyarság a választópolgárok akaratának kinyilvánításának közvetlen eszközével élhet".
A körlevélben azt írják, a népszavazás alapját képező migrációs helyzet kezelésével és megoldásával kapcsolatos általános bizonytalanság van, "Európai és nemzetközi megoldások nélkül a nemzeti érdekek, Magyarország és a teljes Kárpát-medencei magyarság érdekeinek eredményes képviselete, nemzeti értékeink védelme különösen fontos".
"A meggyőződés felelősséggel jár, ahogy a véleményünk kinyilvánítása is, bármilyen fórumon, bármilyen módon. Nincs család, nincs közösség, nincs gyülekezet és nincs nemzet sem egységes, felelősséggel és szabadon kinyilvánított vélemények és azok összessége nélkül. Ezért fontos, hogy minél többen döntsenek úgy, hogy felelősséget vállalva alkotnak véleményt a nemzet egységének és biztonságának védelméről, a magyar kultúra és magyar hagyományok megóvásának fontosságáról és részt vesznek az október 2-ai szavazáson!" - írják.
A körlevél szerint az aláírók számára az esedékes referendum nemzeti ügy, amelynek célja "Magyarország integritásának, a magyar kultúrának, a családoknak és hagyományainknak védelme, illetve a magyar érdekek hatékony képviseletének elengedhetetlen eszköze". A megfogalmazott célokat a magyarság össznemzeti érdekének tekintik.
"A fentiek tükrében kérünk mindenkit, hogy álljon ki Magyarország biztonsága és a magyar érdekek védelme mellett az október 2-ai népszavazáson, amely a szabad véleménynyilvánítás mellett a nemzetegyesítés egyik szimbólumává is válhat!" - zárul a körlevél.
A körlevelet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese, a Székelyudvarhelyi református egyházmegye esperese, Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a Brassói Református Egyházmegye esperese, Szász Attila, a Görgényi Református Egyházmegye esperese, az Esperesek Kollégiumának elnöke, Dr. Bibza Gábor, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperese, Vincze Minya István, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese, Bányai Csaba, a dési református egyházmegye esperese, Berszán István, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese, Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese, Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese, Biró István, a Küküllői Református Egyházmegye esperese, Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese, Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese, Dr.Gudor Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese és Zsargó János, a Hunyadi Református Egyházmegye esperese jegyzik. (hírszerk.)
Transindex.ro
2017. szeptember 21.
IKE-közgyűlés Algyógyon
Jövőre Nagyenyeden vár a Válts irányt!
Háromtagú küldöttség képviselete a Hunyadi Egyházmegyét az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége (IKE) idei közgyűlésén. Az esemény az Algyógyi Ifjúsági Központban zajlott, a kolozsvári és marosvásárhelyi egyetemi misszió (FIKE és MiFIKE) vezetőinek, az IKE elnökségnek, illetve 11 egyházmegye (Hunyadi, Kalotaszegi, Kézdi–Orbai, Kolozsvári, Küküllői, Maros–Mezőségi, Marosi, Nagyenyedi, Sepsi, Székelyudvarhelyi, Tordai) képviselőinek részvételével. – A találkozás alkalmával két megbeszélést is tartottunk. Pénteken az IKE elnöksége tanácskozott, kiértékelve az idei esztendőt, illetve előkészítve a jövő év eseményeit. Valójában a szombaton sorra kerülő közgyűlés is e két téma köré épült. Örömmel hallgattuk az egyházmegyei beszámolókat, melyek sok esetben bizonyították, hogy rátermett, hittel és tenni akarással bíró önkéntes fiataljaink vannak, akik nagyszerűen mozgósítják a helyi ifjúságot. Példaként említeném a Kézdi egyházmegyét, ahol idén is nagy sikerrel rendezték meg a Kálvin-hetet és ennek keretében az ifjúsági napot, melyen imasétány, élményszínház és számos egyéb ötletes tevékenység várta a fiatalokat. De eredményes munkát végez a székelyudvarhelyi, küküllői, marosi, görgényi, kolozsi egyházmegye is. A szórványbeli egyházmegyékben természetesen nehezebb kialakítani a közösséget, és megtalálni azokat a fiatalokat, akik fel tudják vállalni az ifjúsági munkát. De itt is megvan a törekvés, sokfelé sikerül összefogni az ifjúságot – értékelt Bartos Károly IKE-elnök. Elmondta továbbá: jövőre két kiemelt eseményre készül az IKE. –Egyrészt a 2018-ban esedékes egyházkerületi és egyházmegyei választásokat szeretnénk úgy előkészíteni, hogy az ifjúsági munkában nyitott, a fiatalokkal együtt gondolkodó lelkészek vállaljanak szerepet, mind az egyházkerület, mind az egyházmegyék szintjén. Továbbá kiemelkedő eseménye lesz a következő évnek a Nagyenyedre tervezett Válts irányt! fesztivál, melyen tavaly Szovátán 1700 fiatal fordult meg. Idén a debreceni Csillagpont fesztiválon találkozhattak a kárpát-medencei református fiatalok, jövőre újra Erdélyben lesz a találkozási lehetőség, és szeretnénk ezt megfelelő módon előkészíteni – hangsúlyozta az IKE-elnök.
Az algyógyi közgyűlésen a hivatalos megbeszélések mellett lehetőség nyílt a közvetlen tapasztalatcserére is, melyet a Hunyad megyei küldöttség: Rátoni Csaba lelkész, egyházmegyei ifjúsági előadó, Gáspár-Barra Áron megyei IKE-pénztáros, valamint Lengyel Mária nagyra értékelt, hiszen a hagyománnyal, gazdag tevékenységgel bíró tömbvidéki szervezetek számos jó ötletet osztottak meg e beszélgetések alkalmával.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)
Jövőre Nagyenyeden vár a Válts irányt!
Háromtagú küldöttség képviselete a Hunyadi Egyházmegyét az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége (IKE) idei közgyűlésén. Az esemény az Algyógyi Ifjúsági Központban zajlott, a kolozsvári és marosvásárhelyi egyetemi misszió (FIKE és MiFIKE) vezetőinek, az IKE elnökségnek, illetve 11 egyházmegye (Hunyadi, Kalotaszegi, Kézdi–Orbai, Kolozsvári, Küküllői, Maros–Mezőségi, Marosi, Nagyenyedi, Sepsi, Székelyudvarhelyi, Tordai) képviselőinek részvételével. – A találkozás alkalmával két megbeszélést is tartottunk. Pénteken az IKE elnöksége tanácskozott, kiértékelve az idei esztendőt, illetve előkészítve a jövő év eseményeit. Valójában a szombaton sorra kerülő közgyűlés is e két téma köré épült. Örömmel hallgattuk az egyházmegyei beszámolókat, melyek sok esetben bizonyították, hogy rátermett, hittel és tenni akarással bíró önkéntes fiataljaink vannak, akik nagyszerűen mozgósítják a helyi ifjúságot. Példaként említeném a Kézdi egyházmegyét, ahol idén is nagy sikerrel rendezték meg a Kálvin-hetet és ennek keretében az ifjúsági napot, melyen imasétány, élményszínház és számos egyéb ötletes tevékenység várta a fiatalokat. De eredményes munkát végez a székelyudvarhelyi, küküllői, marosi, görgényi, kolozsi egyházmegye is. A szórványbeli egyházmegyékben természetesen nehezebb kialakítani a közösséget, és megtalálni azokat a fiatalokat, akik fel tudják vállalni az ifjúsági munkát. De itt is megvan a törekvés, sokfelé sikerül összefogni az ifjúságot – értékelt Bartos Károly IKE-elnök. Elmondta továbbá: jövőre két kiemelt eseményre készül az IKE. –Egyrészt a 2018-ban esedékes egyházkerületi és egyházmegyei választásokat szeretnénk úgy előkészíteni, hogy az ifjúsági munkában nyitott, a fiatalokkal együtt gondolkodó lelkészek vállaljanak szerepet, mind az egyházkerület, mind az egyházmegyék szintjén. Továbbá kiemelkedő eseménye lesz a következő évnek a Nagyenyedre tervezett Válts irányt! fesztivál, melyen tavaly Szovátán 1700 fiatal fordult meg. Idén a debreceni Csillagpont fesztiválon találkozhattak a kárpát-medencei református fiatalok, jövőre újra Erdélyben lesz a találkozási lehetőség, és szeretnénk ezt megfelelő módon előkészíteni – hangsúlyozta az IKE-elnök.
Az algyógyi közgyűlésen a hivatalos megbeszélések mellett lehetőség nyílt a közvetlen tapasztalatcserére is, melyet a Hunyad megyei küldöttség: Rátoni Csaba lelkész, egyházmegyei ifjúsági előadó, Gáspár-Barra Áron megyei IKE-pénztáros, valamint Lengyel Mária nagyra értékelt, hiszen a hagyománnyal, gazdag tevékenységgel bíró tömbvidéki szervezetek számos jó ötletet osztottak meg e beszélgetések alkalmával.
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)