Horthy kísértett Csíkban
Észak-Erdély visszacsatolására emlékeztek a városvezetés részvételével
A Horthy- és a Szálasi-korszak jelképeivel emlékeztek a hétvégén a második bécsi döntésre Csíkszeredában. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett ünnepségsorozatot engedélyezte a helyi önkormányzat és a csendőrség is, az ünnepi szónokok között felszólalt Ráduly Róbert polgármester, RMDSZ-es politikus is.
Árpád-sávos lobogó árnyékában, a Horthy korszak relikviáinak bemutatásával a II. Bécsi döntésre és Észak-Erdély Magyarországhoz való „visszatérésére” emlékeztek a hétvégén Csíkszeredában. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által kezdeményezett ünnepségsorozatot a Csíkszéki Nemzeti Tanács, valamint a Mátyás Huszáregyesület támogatta, ünnepi beszédet Ráduly Róbert Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere mondott.
Szellemlovak és szellemlovasok
A helyi lakosok mérsékelt figyelemmel követték a lovas felvonulást, amely a vasútállomástól indult, végighaladt a Kossuth Lajos utcán és a Mikó-vár előtti térre vezetett. Horthy Miklós „szellemét” a menet élén vezetett, felnyergelt, de senki által nem lovagolt fehér ló idézte meg. Az ünneplők előtt felolvasták a kormányzó kolozsvári beszédét.
Az eseményen képviseltették magukat a történelminek nevezett egyházak: beszédet mondott Darvas Kozma József római katolikus esperes, Szatmári Ingrid református lelkész és Solymosi Alpár unitárius lelkipásztor. A felszólalók „reményt adónak” nevezték a szeptembert és a felszabadulás emlékét.
A helyhatóságokat Ráduly Róbert RMDSZ-es polgármester képviselte, aki az évfordulót a „magyar újjászületés” évfordulójának nevezte: „Mi a magyar újjászületés 70. évfordulóján követelhetjük azt, amit nekünk 1918-ban Gyulafehérváron ígértek, követelhetjük azt, hogy a magyar emberek fölött magyar ajkúak döntsenek” – figyelmeztetett az elöljáró.
Ráduly mellett beszédet mondott Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője is. A megemlékezés részeként a résztvevők megkoszorúzták Kopacz Béla polgárőr sírját, akit a városból kivonuló román katonák lőttek le a korabeli szemtanúk szerint. Az ünnepségsorozaton részt vettek a magyarországi „Horthy Miklós vitézi rend” tagjai, a Szakszervezetek Művelődési Házában pedig Horthy életéről tartott előadást Tompó László irodalomtörténész.
A válasz: nincs válasz
A csíkszeredai évfordulón nemcsak a Horthy-korszak több jelképével, de a Szálasi korszakra emlékeztető Árpád-sávos zászlóval is szembesülhettek a résztvevők és szemlélődők: lapunk szerette volna megkérdezni Ráduly Róbert polgármestert, tájékozódott-e a rendezvény előtt, milyen önkényuralmi jelképek kapnak szerepet a megemlékezésen, és ennek tudatában engedélyezte-e a helyi testület az ünnepségsorozatot?
Ugyancsak szerettünk volna tájékoztatást kérni az elöljárótól arra vonatkozóan, hogy tekinthető-e politikai állásfoglalásnak együttműködése a szélsőséges szervezetként számon tartott Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal. Ráduly Róbert azonban többszöri megkeresésünkre sem reagált.
Az eseményt engedélyezte a helyi csendőrség is. A testület képviselője Adrian Cigărean a jóváhagyással kapcsolatban elmondta, fenntartásaik voltak a kezdeményezéssel kapcsolatban, de az önkormányzati engedély mellett értelmét vesztette a tiltás. „A vonatkozó jogszabályok értelmében az önkormányzat akkor is hozzájárulhat egy nyilvános akcióhoz, ha a csendőrség és a rendőrség ellenzi azt” – figyelmeztetett Adrian Cigărean.
A megemlékezés jellegével és üzenetével kapcsolatban óvatosan fogalmazott Ladányi László, Hargita megye prefektusa is. „Az önkormányzatiság azt jelenti, hogy a döntéseket helyi szinten hozzák. Ha polgármester úgy döntött, hogy engedélyezi a megemlékezést, a prefektúrának nincs joga ezt felülbírálni” – ismételte meg a helyi csendőrség érveit a kormányzati elöljáró.
Ladányi László hangsúlyozta: az általa vezetett hivatalnak feladata azon őrködni, hogy a rendezvény törvényes keretek közt zajlódjon le. Kérdésünkre, miszerint a megemlékezés, abban a formában, ahogy az a hétvégén, Csíkszeredában zajlott, a fasiszta jelképeket tiltó törvény hatálya alá esik-e, a prefektus azt válaszolta: „Én nem voltam ott a rendezvényen, nem tudom, milyen jelképeket használtak. Ha azonban valaki kifogásolható szimbólumokat látott, bepanaszolhatja a rendezvény szervezőit és a polgármesteri hivatalt”.
Egry: ez a korszak nem az a korszak
Egry Gábor történész-politológus, a budapesti Politikatörténeti Intézet munkatársa szerint elnagyolt kép áll az erdélyi közvélemény rendelkezésére a Horthy-rendszerről.
„A probléma az, hogy sokan szemmel láthatóan a történelmet akarják felszabadítani és a történelemben szeretnék elérni azt, amire egyébként ma lenne szükségük. Akármit is gondoljunk Észak-Erdélyről, ennek nem sok köze van mai kisebbségpolitikákhoz, kisebbségi jogokhoz. Legalábbis olyan közvetlen formában, ahogy azt sokan hiszik” – fogalmazott Egry. Új Magyar Szó (Bukarest)

Egyesültek a vitézi rendek
Egyesült a három legnagyobb magyarországi vitézi rend a honvédelmi minisztérium Hadtörténeti intézetének dísztermében tegnap.
Az egyesülési elhatározásról, valamint együttműködésről szóló megállapodást Molnár-Gazsó János, a Vitézi Rend elnök-főkapitánya, Vad László, a Vitézi Rend Kárpát-medencei Kormányzóságának rendi kormányzója, illetve Szlavniczai Sándor Ervin, a Horthy Miklós Vitézi Rend Alapítvány alapító törzskapitánya és Ajtós József László főkapitány-helyettes írta alá. Molnár-Gazsó János kifejtette: "Amint nemzetünk, úgy a vitézi rend is megosztott volt hosszú éveken át. Pedig mindenkinek tudnia kell, hogy Horthy Miklós kormányzó egy vitézi rendet alapított. Egyet, ám olyat, amely az 1918 utáni rendkívüli nehéz időkben képesnek bizonyult nemzeti keresztény szellemiséget képviselni, és új nemzetépítő munkát végezni, a magyar nemzet és haza érdekeit szolgálni. S ezeken van a hangsúly ma is. Úgy gondolom, hogy 2011-ben is időszerűek ezek a feladatok, tehát nekünk, vitézeknek ezekre az aktualitásokra kell összpontosítanunk – nemcsak szavakban, hanem minden megnyilvánulásunkkal." Hozzátette: "példát kell mutatnunk hazánk minden polgárának! Mivel a megosztottság mindig idegen érdekeket szolgál, nekünk az összefogásra kell koncentrálnunk, ezzel és rugalmassággal, tárgyilagossággal komoly eredményeket érhetünk el... Hiszen nagy feladatok előtt állunk! S nekünk ehhez méltóan kell viselkednünk, cselekednünk, mivel nem pusztán hagyományőrző vitézi rend vagyunk, hanem katonai is. Megvallom, egy élő, tevékeny vitézi rendet szeretnék, amely motorja lehet a nemzeti keresztény erőknek, és hazánk megerősödését szolgálja." (Szekeres) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Történelmünk útjain
Bibarcfalván emlékszoba nyílt az 1940-es bevonulás tiszteletére
A bibarcfalvi vitéz Molnár József portája a legelső ház balkéz felől, ahogy Nagybacon irányából beérünk a faluba. A szeptemberben 76. életévét betöltő gazda már tizenhat éve nyugdíjas, ám időskori éveit olyan elfoglaltságnak szenteli, ami kiemeli őt a mindennapi emberek sorából: régi fotókat gyűjt falujáról, a magyarság fontos eseményeiről, szolgálatot téve ezzel nemcsak a jelennek, de talán majd az utókornak is.
Jóska bácsi Bibarcfalván született, Székelyudvarhelyen végezte a szakiskolát, munkáséveinek javarészét a helyi borvízüzemnél töltötte üzemvezetőként. A magyar történelem, a múlt iránti érdeklődés, a szeretet és tisztelet apai örökség.
– Gyermekkoromban édesapámmal kapálni mentem a mezőre, és ő munka közben sokat mesélt. Ám valójában nem meséket mondott, hanem a magyar történelmet tanította nekem. Azóta foglalkoztat népünk történelme – mondta.
„Tetteiről” lapunkban nemegyszer beszámoltunk már: 2010-ben feleségével, Molnár Arankával együtt trianoni emléktáblát állíttattak a bibarcfalvi templomkertben levő hősi emlékmű oldalára, egy évvel később pedig ugyanoda kopjafát Szent István királyunk tiszteletére. „Hogy legyen a fiatalság is ahol megemlékezzen, ahova legalább egy koszorút elhelyezzen”–fogalmazták meg.
Mindketten a Horthy Miklós által 1920-ban alapított Vitézi Rend tagjai, Jóska bácsi 2009-től, Aranka néni 2010-től. A központi, budapesti törzshöz tartoznak, Jóska bácsit épp a 2011-ben tartott kopjafaavatáskor nevezték ki a rend hadnagyává.
„Isten, nemzet, család”– ez a három szó alkotja a rend hitvallását, ez a hitvallása a Molnár házaspárnak is. „Kell-e ezeknél valami is fontosabb legyen az életben?”– kérdik.
A magyar nemzet történelméből Jóska bácsit leginkább a második világháború időszaka érdekli, az, ami 1940–1945 között történt. Sok eredeti fotót összegyűjtött ebből az időszakból, melyeket saját költségén kinagyíttatott, de más korabeli dokumentumokat is.
A nagyházbeli szobájuk már megtelt a képekkel, ezért elhatározta, hogy az udvara másik felén található kisházban külön emlékszobát rendez be. Az emlékszoba bejáratánál, a magyar motívumokkal díszített táblán ez áll: „Emlékszoba. Az 1940-es bevonulás Erdélybe. Molnár József”. Belépve az előszobában több magyar és székely zászló található, közülük Jóska bácsi büszkén mutatja azt, melyen a fehér sáv tele van aláírásokkal: 2010-ben ellátogattak Trianonba, a kirándulás emlékét megőrzendő, a kirándulótársakkal aláíratták a zászlót, de azon olvasható a következő felirat is: „Párizs, Trianon 1920. 90 év magyar rabság és bánat.” Ugyancsak az előszobában látható Horthy Miklósnak egy felnagyított fotója is, majd belépve a tulajdonképpeni emlékszobába, képekkel tele falak fogadnak.
Az egyik sarok Jóska bácsi nagybátyjának, Bogyor Gyula tengerészeti kormányosnak állít emléket. Bogyor Gyula Jóska bácsi édesapjának, Molnár Sámuelnek volt a legidősebb bátyja, és nyolc évig szolgált együtt tengerészként Horthyval a múlt század elején, olyan csatahajókon, mint az SMS Novara (az Osztrák–Magyar haditengerészet gyorscirkálója) és az SMS Viribus Unitis (nagy tűzerejű, korszerű csatahajó volt, nevének jelentése „egyesült erőkkel”). Bogyor 1954-ben halt meg, Bibarcfalván van eltemetve. Mint érdekességet mesélte el Jóska bácsi, hogy nagybátyja 1940-ben, amikor bejöttek a magyarok, egy vadonatúj tengerészruhát kapott szolgálataiért személyesen Horthytól, abban is temették el. Másik érdekesség, hogy Bogyor halála után jóval később, valaki Bibarcfalván, a Barót-patakában kapott egy Viribus Unitis emlékérmet, melyet aztán Jóska bácsi megszerzett, ma gyűjteményében látható.
Az emlékszobában külön fejezet van szentelve a magyar honvédek 1940-es bevonulásának is. A bevonulás erdővidéki, de más településeken készült pillanatfelvételei mellett keretbe foglalva olvasható az 1940. szeptember 5–13. közötti időszak napirendi krónikája is: „Szeptember 11-én volt a felejthetetlen kolozsvári bevonulás. A lakosság csapatainkat tomboló lelkesedéssel fogadta. A Székelyföldön ezzel egyidejűleg megszálltuk Székelyudvarhelyet, Székelykeresztúrt és Csíkszeredát. Szeptember 12-én bevonultunk Barótra és Nagybaconba, megszálltuk a Csíki-medence déli részét” – olvasható többek között ezen.
A már említettek és továbbá a Horthy-család emlékképei mellett sok más régi vagy kevésbé régi bibarcfalvi képet is őriz a házigazda, megjegyezve, hogy bizony, az 1944-es szárazajtai vérengzés után sokan megsemmisítettek minden dokumentumot félelmükben, egyébként talán sokkal több emlék fennmaradhatott volna a világháború és az azt megelőző évek időszakából.
Az emlékszobában egy negyven évvel ezelőtt történt bibarcfalvi természeti katasztrófa emlékképei is fellelhetőek: az akkori földcsuszamlásról Józsa Ferenc egykori bibarcfalvi tanító fia készített képeket, melyek ma is szívbemarkolóan tanúsítják az akkori események rendhagyó voltát.
A falu egykori tanítójának, Józsa Ferencnek emlékét is fényképgyűjtemény őrzi
Távozás előtt még egy bekeretezett kép megragadja figyelmünket: a Székely Hírmondó egyik 2010-es lapszámának középoldala, melyben a nemzet székely kapujáról olvasható beszámoló, szintén az emlékszoba dokumentumanyagának részét képezi.
Aki kíváncsi a múltra, a magyar múlt olykor szívszorító, máskor szívderítő emlékezetére, annak nyitva vitéz Molnár József portájának kapuja: a házigazdák bárkit szívesen fogadnak, és elkalauzolnak történelmünk útjain.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A virtus őrzőit ünnepelték Bibarcfalván
A frontot megjárt, a honvédő harcokról mesélni tudó aggastyánok száma napról napra fogy, de példájuk örökre megmArad, lesz, miből a következő nemzedékeknek erőt meríteniük, ha helyt kell állniuk, áldozatot kell hozniuk, önzetlenül cselekedniük kell a nemzet érdekében – hangzott el Bibarcfalván szombat délelőtt a tizenkilencedik alkalommal tartott honvédtalálkozón. A református templomban igehirdetést, kórusok fellépését, szavalatokat tartalmazó eseményen a felszólalók úgy fogalmaztak, a találkozókat, bár kicsit újrafogalmazva, akkor is folytatni kell, ha vitézeink közül már hírmondó sem mAradt: köszönettel tartozunk nekik, emléküket ápolnunk kell.
Krizbai Imre nyugalmazott református lelkipásztor a második világháborúban helytálló honvédeket méltatta, s elítélően szólt azon mai közszereplőinkről, akik csak szavakban jeleskednek, de tettekben már nem közösségünkért. Mint fogalmazott, a bő hetven esztendővel ezelőtt fegyverrel a kezükben szülőföldjükért és magyarságukért harcolók nem saját hasznukat keresték – mint napjainkban oly sokan –, hanem a hazáért hullatták vérüket, szenvedtek fogságot. Krizbai Imre szerint azokat, akik ma igazi hazafiként próbálnak élni és megnyilvánulni, nem ellenségeink, hanem saját sorainkból valók akarják elhallgattatni, ellehetetleníteni és belső száműzetésbe kényszeríteni. Ennek az elnemzetietlenítő ténykedéseknek egyenes következménye, hogy ifjaink elhagyják hazájukat, s idegen földön keresik boldogulásukat. Hogy az új exodus megállítható legyen, vissza kell állítani népünk önbecsülését, azaz vissza kell térnünk azon értékekhez, amelyek szerint küzdöttek és éltek honvédjeink – mondotta Krizbai Imre. Székely Lajos református tiszteletes Erdővidék legrégebbi temploma, a bibarcfalvi kapcsán felevenítette a Szent László legendáját feldolgozó falfestmény megtalálását, valamint az azt követő eltussolási kísérletet – a román hatalom meg nem történtté próbálta tenni ezeréves történelmünk, ittlétünk egyik bizonyítékát. Boér Imre egykori frontharcos az Erdővidékről bevonultak kapcsán elmondta: becslése szerint mintegy háromezren vonultak be a tájegység húsz településéről, közülük ezren sosem tértek haza, mert vagy csata közben, vagy a fogságban életüket vesztették. Jelenleg még azon idők huszonöt tanúja él, közülük hatan tudtak az eseményeken megjelenni. Popély Gyula felvidéki történész, a Budapesti Károli Gáspár Református Egyetem oktatója a feldarabolt Magyarország két elszakított területén élő magyarság életéről szólt. Kinek hamarabb (Felvidéknek 1938-ban), kinek később (Erdélynek 1940-ben) jött el az anyaországhoz való visszatérés pillanata, mindenkinek emlékezetes volt, s úgy élték meg, mint egy álom beteljesülését. Édesapjának kétszer is – otthon, majd katonaként Erdélyben is – megadatott, hogy ezeket a sorsfordító perceket átélje. Popély Gyula szomorúnak mondotta, hogy a felvidéki, egykor egymilliós magyarság az önfeladás útjára lépett, kész beolvadni s a közösségünkkel mindig is ellenségesen viselkedő nemzet sorát gyarapítani. A nehézségek ellenére bizakodó: ha megszületik az összefogás, a folyamat megfordítható lesz, s megmArad a jelenleg félmilliót sem számláló magyarság. Máthé Lóránt Pál, a Horthy Miklós Vitézi Rend Székelyföldi törzskapitánya úgy fogalmazott, bár folyamatosan fogynak az ünnepeltek, az általuk őrzött virtust, a szellemiséget tovább kell vinnünk, örökül kell hagynunk a következő nemzedékek számára. Krizbai Imre elfogadta a javaslatot, s olyan emlékbizottság létrehozását kezdeményezte, amelynek feladata lenne, hogy azért tegyen, hőseink emléke sose merülhessen feledésbe. A templom előtti téren állított kettős keresztnél avatóbeszédet Murányi Levente mondott. Az erdővidéki bevonulás emlékét őrző harmadik alkotásnál – az elsőt, egy Máthé Ferenc Ilonka által készített kopjafát a baróti református templom bejáratánál, majd Nagybacon főterére állítottak kettős keresztet – az ’56-os szabadságharcos úgy fogalmazott, e jelkép a pápától koronát kérő Vajk idejétől, azaz egész történelmünkön keresztülkísért. Helye ma is itt van mindennapjainkban, ellenállásunkról, megmAradásunkról szól, s fricskát ad azoknak, akik közösségünk ellen törnek.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Honvédtalálkozót tartottak
A hősiesség példaképeit ünnepelték
Augusztus 13-án, szombaton a bibarcfalvi református templomban tartották meg a II. világháború frontszolgálatos katonáinak sorrendben 19. erdővidéki bajtársi találkozóját.
Az ünnepségen Krizbai Imre baróti nyugalmazott református lelkész, a találkozók kezdeményezője és elindítója Ámos próféta igéje alapján („Jaj azoknak, akik gondtalanul élnek a Sionon”) mondott prédikációt. Felhívta a figyelmet napjaink társadalmának visszásságaira, a megalkuvás egyre nyilvánvalóbb, az egészséges közélet alapjait egyre inkább züllesztő veszélyeire.
„Ma sötét módon fosztják meg az embereket véleményüktől, akik azt mégis kinyilvánítják, azoknak elveszik kenyerét, ellehetetlenítik életét. Nagy baj van a Sionon, de vannak még, akik az igazságot képviselik” – fogalmazott.
A vendégeket, a megjelent honvédeket Székely Lajos bibarcfalvi lelkipásztor is üdvözölte, kifejezve reményét, hogy a találkozó kedves momentumként fog megmAradni a helyiek emlékezetében.
Hat egykori magyar honvéd jelent meg a találkozón: Boér Imre és Román Jenő Barótról, Mokán Ferenc Nagybaconból, Albert Andor Olasztelekről, Tánczos Sándor Vargyasról és Maczkós Balázs Erdőfüléből.
Közülük Boér Imre nyugalmazott tanár volt ezúttal is az, aki felolvasott személyes nyilvántartásából, miszerint a II. világháborúban a frontra vezényelt háromezer erdővidéki katonából 25-en vannak még életben. Részletezte azt is, hogy az 1925-ben születettek voltak a legfiatalabbak, akiket még ugyan leventekatonaként, de már a harcterekre szólítottak.
Beszámolója után a felvidéki dr. Popély Gyula történész mondott alkalmi beszédet, emlékezve az 1940-es erdélyi bevonulásra, amelyen édesapja is részt vett, majd figyelmeztette a jelenlevőket arra, hogy nemcsak Felvidéken, de Erdélyben is fogyóban a magyarság.
„Ezt a folyamatot csakis házunk küszöbén állíthatjuk meg, megfogva a gyengék kezét, nekik személyes példaadással utat mutatva” – mondta.
Máthé Lóránt Pál, a Horthy Miklós Vitézi Rend Székelyföldi törzskapitánya a találkozón megjelent honvédeket a magyar hősiesség még élő bizonyítékainak nevezte, akik hazaszeretetből is példát mutattak.
„Ma azonban lassan már bűn hazafinak lenni, azt követelik tőlünk, legyünk multikulturálisak. Ám mi inkább ódivatúak mAradunk, lelkesedünk magyarságunkért, átadva ezt a lelkesedést másoknak is” – hangsúlyozta beszédében.
A találkozó ünnepi műsorral folytatódott: Máthé Bíborka, Máthé Melinda, Fogarasi József, Kelemen Csongor, a baróti Wesselényi Miklós kórus, a Tisza István dalkör és Szuróczki Judit dalokkal, versekkel szebbé, emlékezetesebbé tették a honvédek számára a napot. Végül a templom előtti téren kettős keresztet avattak, azt a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a baróti Székely Társalgó Egyesület állíttatta, avatóbeszédet Murányi Levente 56-os szabadságharcos mondott.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)