Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Honvédelmi Minisztérium /MApN/ (Románia)
146 tétel
2014. október 14.
Minden városban kötelező lesz a December 1. út
Minden városban és megyei jogú városban kötelező módon a román nemzeti ünnep, december 1. nevét kell viselnie egy fő útvonalnak, a helyi önkormányzatoknak pedig kötelező módon rendezvényeket kell szervezniük a nemzeti ünnep napján, miután Traian Băsescu államfő kedden kihirdette az ezt rögzítő törvényt.
A tervezetet Mircea Duşa védelmi miniszter nyújtotta be a parlamentben, célpontjai pedig egyértelműen a székelyföldi települések.
A Hargita megyében mandátumot szerzett politikus már korábban is benyújtott egy jogszabályt, amelyben tiltotta volna, hogy román személyiségekről elnevezett utcák nevét megváltoztassák, a 2011-es próbálkozás azonban elbukott a képviselőházban. Duşa akkor azt mondta, felháborodott azon, hogy a székelyföldi városokban magyar neveket adnak az utcáknak.
Mint ismeretes, Sepsiszentgyörgyön régóta konfliktust okoz, hogy a December 1. utca egyes szakaszait átnevezné az önkormányzat. A Mircea Duşa kezdeményezte jogszabály értelmében a megyeszékhelyek önkormányzatai minden december elsején kötelesek a többi állami intézménnyel közösen ünnepségeket rendezni, a védelmi minisztériumot pedig a belügyi tárcával és a rendvédelmi szervekkel közösen katonai díszszemlék megszervezésére kényszeríti. A jogszabály szerint a rendezvények számára „a hatályos törvények értelmében” kell a finanszírozást biztosítani.
A jogszabályt a szenátus áprilisban, a képviselőház szeptemberben fogadta el. A parlamenti vita során román honatyák is kifogásolták az ünneplés kötelezővé tételét. Mint ismeretes, december elseje 1990 óta Románia nemzeti ünnepe, amelyen arra emlékeznek, hogy 1918-ban a magyarországi románok egy gyulafehérvári nagygyűlésen kifejezték azon szándékukat, hogy Erdély, a Partium és a Bánság egyesüljön Romániával.
Balogh Levente
Székelyhon.ro
2014. október 28.
Székelyföldi románok: hazaárulással érne fel a sepsiszentgyörgyi lőtér átadása
A székelyföldi románok érdekvédelmi szervezete szerint nemzetbiztonsági kockázattal járna és hazaárulással érne fel a sepsiszentgyörgyi lőtér önkormányzati tulajdonba juttatása.
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM) hétfőn nyílt levében kérte Victor Ponta miniszterelnököt, hogy a kormány ne engedje át az önkormányzatnak a sepsiszentgyörgyi lőteret – közölte az Agerpres hírügynökség. A szervezet szerint nemzetbiztonsági ügy, hogy a lőtér a Védelmi Minisztérium felügyeletében maradjon, és az „etnikai alapú szeparatizmus potenciáljával rendelkező régió" stabilitását szolgálja.
A szervezet arról tájékoztatta a miniszterelnököt, „a magyar szélsőségesek" az elmúlt években számos kísérletet tettek arra, hogy kiebrudalják a városból a román hadsereget és birtokukba vegyék a hadsereg ingatlanjait.
„Súlyos hiba lenne lemondani a katonai struktúráról egy szeparatista potenciállal rendelkező régióban egy olyan pillanatban, amikor Ukrajna példája is azt igazolja, hogy fontos a katonai struktúrák megőrzése és megerősítése (…) a potenciális konfliktusövezetekben" – rögzíti a székelyföldi románok érdekvédelmének igényével fellépő civil szervezet.
A civil fórum szerint a lőtér a székelyföldi románok szemében „a román állam szimbolikus jelenlétét tanúsítja egy olyan területen, ahol az állam román jelképei egyre kevésbé vannak jelen".
Sepsiszentgyörgy önkormányzata korábban kezdeményezte, hogy az állam adja át az önkormányzatnak a város határában levő 65 hektáros, használaton kívüli lőteret. A város a terület egy részét felekezeti temetők, és köztemető létrehozására szánná, ott alakítaná ki a két világháborúban elesettek emlékparkját, valamint szociális és egészségügyi létesítményeket is emelne a területre.
MTI
Erdély.ma
2014. október 28.
Nem „szeparatista tevékenységre” kell a sepsiszentgyörgyi lőtér
Felháborítónak tartja Antal Árpád a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának Victor Ponta miniszterelnökhöz címzett nyílt levelét, miszerint szeparatista tevékenységre használnák a sepsiszentgyörgyi lőteret, amely területéből öt egyház is temetkezési helyeket alakítana ki.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az esetre reagálva elmondta, ez idáig több száz ingatlant adtak már át az önkormányzatoknak az elmúlt években, és azt tapasztalta, gyakorlatilag mindenhol máshol, csak Székelyföldön nem adtak át a korábban katonai gyakorlatozásra használt ingatlanokat. Antal Árpád kifejtette, hogy az önkormányzatok többnyire ipari parkokat, munkahelyeket, múzeumokat létesítettek ezeken a területeken, illetve épületekben, tehát a közösség javára tudták azokat felhasználni, és ez Sepsiszentgyörgy esetében sem történne másként.
„Nincs semmiféle székely szeparatizmus a visszaigénylésben”
Mint magyarázta, valószínűleg ezek a szervezetek tíz évvel le lehetnek maradva, mivel nem tudják, hogy Románia pont ennyi ideje vált NATO tagországgá. Hozzáfűzte, ennek egyik eredménye az is, hogy már megszűnt a kötelező sorkatonaság az országban, így nagyon sok katonai létesítmény nem működik, ahogyan a megyeszékhely területén található lőtér sem. Megjegyezte, meredeknek tartja a Kelet-Ukrajna és Románia helyzetét megemlítő párhuzamot, ugyanakkor a civil szervezetek azt is megfogalmazták, hogy a lőtér a román állam jelenlétét jelzi Háromszéken. Ezzel kapcsolatban a városvezetője csupán annyit fűzött hozzá: nincs semmiféle székely szeparatizmus a visszaigénylésben, és reméli, sosem kerül sor olyan esetre, amikor a román hadsereg tankjai lőnék szét a székelyföldi autonómiáért tüntetőket.
Temetők létesülhetnének a lőtéren
Antal Árpád öt olyan dokumentumot is bemutatott, amelyeket a történelmi egyházak vezetői írtak alá. A Kató Béla erdélyi református püspök kézjegyével ellátott, önkormányzathoz címzett kérésben három hektárnyi területet kérnek a reformátusok a lőtérből, temetkezési helyek kialakítása céljából. Antal közölte, hasonló kéréssel fordult még az önkormányzathoz Ioan Selejan ortodox püspök, Hajdu János római-katolikus főesperes, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök. Mindannyian temetkezési helyeik bővítésére igényelték a területeket.
Arra is kitért a polgármester, hogy a köztemetőben helyhiány miatt már nem lehet temetkezni. A városvezető kissé cinikusan megjegyezte, hogy nem az osztrák-magyar hadsereg kezére akarja átadni a román állam tulajdonában levő lőteret, hanem egy valós közösségi problémát szeretne megoldani. Olyan problémát, amelyet harminchét más megyében már megoldottak. Antal ugyanakkor felháborítónak tartotta, hogy amikor négy történelmi egyház püspöke, továbbá egy főesperes címzett kérést az önkormányzathoz, megvádolják azzal, hogy szeparatista tevékenységet folytatnának a lőtér visszaadását követően.
Mint ismeretes, korábban a védelmi minisztérium és a kormány részéről is pozitív volt a fogadtatás az igénylést illetően. Legutóbb az igazságügyi minisztérium utasította el a kérést, ugyanis a hetven hektárból csupán hatvankettőnek tisztázott a tulajdonjoga. A területeket különben nem csupán temetkezési célokra használnák, egy rehabilitációs központot, parkolót és emlékparkot is létrehoznának.
Arra is kitért a polgármester, hogy a köztemetőben helyhiány miatt már nem lehet temetkezni. A városvezető kissé cinikusan megjegyezte, hogy nem az osztrák-magyar hadsereg kezére akarja átadni a román állam tulajdonában levő lőteret, hanem egy valós közösségi problémát szeretne megoldani. Olyan problémát, amelyet harminchét más megyében már megoldottak. Antal ugyanakkor felháborítónak tartotta, hogy amikor négy történelmi egyház püspöke, továbbá egy főesperes címzett kérést az önkormányzathoz, megvádolják azzal, hogy szeparatista tevékenységet folytatnának a lőtér visszaadását követően.
Mint ismeretes, korábban a védelmi minisztérium és a kormány részéről is pozitív volt a fogadtatás az igénylést illetően. Legutóbb az igazságügyi minisztérium utasította el a kérést, ugyanis a hetven hektárból csupán hatvankettőnek tisztázott a tulajdonjoga. A területeket különben nem csupán temetkezési célokra használnák, egy rehabilitációs központot, parkolót és emlékparkot is létrehoznának.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2014. december 19.
Már csak Johannis állíthatja meg a ma elfogadott új Big Brother-törvényt
A szenátus döntőházként fogadta el pénteken, ellenszavazat nélkül azt a törvénytervezetet, amelyik Románia kibernetikai biztonságára hivatkozva engedélyt ad a titkosszolgálatoknak, hogy hozzáférjenek az internet- és telefonszolgáltatók által birtokolt adatokhoz, amelyeket a felhasználókról tárolnak. A törvénytervezetet a kormány májusban terjesztette elő, arra hivatkozva, hogy a virtuális térben az ország ellenséges erők támadásának van kitéve.
A törvénytervezet szerint a „kibernetikai biztonság növelése érdekében a kibernetikai infrastruktúráknak” a következő kötelességeik vannak: a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a védelmi minisztérium (MApN), a belügyminisztérium (MAI), a titkosszolgálatokat koordináló országos szerv (ORNISS), a Külügyi Hírszerzés (SIE), a különleges telekommunikációs szolgálat (STS), a védelmi és őrző szolgálat (SPP), valamint a CERT-RO és az ANCOM igazolt kérésére „kötelesek a kért támogatást megadására, valamint arra, hogy engedjék az említett szervek megbízottainak a hozzáférését a birtokolt, az igénylés szempontjából releváns adatokhoz”.
A kibernetikai infrastruktúrák megfogalmazás azoknak a törvénytervezetben olvasható meghatározása szerint a telefon- és az internetszolgáltatókat takarja, amelyek nem a kommunikáció tartalmát, hanem metaadatokat, így telefonbeszélgetések esetén a hívott számot, a hívás idejét és időtartamát, valamint az ún. cellainformációkat (a mobiltelefon pozícióját) tárolják.
A törvénytervezetet a képviselőház hallgatólagosan fogadta el, szeptember 17-én.
Mivel a szenátusban ellenszavazat nélkül fogadták el a törvénytervezetet, feltételezhető, hogy nem fogják a politikai pártok a rendelkezésükre álló öt napon belül megfellebbezni azt az alkotmánybíróságon. Ebben az esetben Klaus Johannis, az akkorra beiktatott elnök az egyetlen, aki egyetlen alkalommal visszautasíthatja, vagy az alkotmánybírósághoz küldheti. (adevarul/hírszerk.)
Transindex.ro
2014. december 20.
Huszonöt év: lángra lobbant a temesvári szikra
Öt nappal az 1989. évi temesvári megmozdulásokat kirobbantó események után Nicolae Ceauşescu visszatért Iránból. Temesváron a városközpontot a felkelők ellenőrizték, akik kezdték megszervezni magukat, megalakították a Román Demokratikus Frontot, a várost pedig szabad területnek nyilvánították.
Bukarest nem mozdul…
Nicolae Ceauşescu hazatérte után este televíziós beszédében a történteket Románia megcsonkítására, a szocializmus szétzúzására irányuló nemzetellenes, provokatív akciónak minősítette, amely mögött idegen hatalmak állnak. A nap folyamán egyébként tüntetések voltak Aradon, Kolozsvárott, Nagyváradon, Brassóban, Nagyszebenben, Besztercén, Konstancában és Buzăuban. A külföldi hírügynökségek értesülnek arról, hogy Tőkés László életben van, Temesvárról Menyőre szállították.
http://www.youtube.com/watch?v=YMKw7YHPaGo
Másnap, december 21-én reggel a bukaresti vezetőség – Pârcălăbescu, a Hazafias Gárda parancsnoka javaslatára – több ezer, botokkal felfegyverzett zsil-völgyi bányászt küldött vonatokon Temesvárra, azzal az indokkal, hogy a magyarok és a huligánok feldúlták Temesvárt, és meg kell fékezni őket. A Temesvárra érkező bányászok saját szemükkel győződtek meg az igazságról, és a felkelők mellé álltak, egy részük pedig el sem indult otthonról.
Ugyancsak december 21-én délelőttre, a hatalmában még mindig biztos Nicolae Ceauşescu népgyűlést hívott össze Bukarestbe, és a megjelent kb. 100 000 fős tömeg előtt elítélte a temesvári „vandálok” és „huligánok” cselekedeteit. A tömeg a beszéd első részében a szokásos kommunista jelszavakat skandálta, és úgy tűnt, a temesvári forradalmárok egymagukra maradnak. Amennyiben ugyanis a bukaresti tömegek nem álltak volna át a temesvári forradalmárok oldalára, akkor Ceauşescunak minden bizonnyal sikerült volna vérbe fojtania a forradalmat.
A diverzió
A forgatókönyv azonban nem a diktátor terve szerint alakult. Még máig sem tudni, minek a hatására bolydult meg az addig fegyelmezetten viselkedő tömeg. Szemtanúk szerint petárdarobbanás hallatszott, a hangszórók hirtelen zúgni kezdtek, a tömeg megrémült, a sorok megbomlottak. Nem tudni pontosan azt sem, ki követte el a diverziót, de a téren összegyűlt százezer ember hirtelen harciassá vált. A rendbontás nyomán az élő tévé-közvetítés mintegy három percig szünetelt.
Az ugyancsak megrémült Ceauşescu és felesége képtelen volt visszaszerezni az irányítást a tömeg felett, hiába „hallózott”, hiába szólította fel a tömeget, hogy „mindenki maradjon a helyén”, és fölöslegesen ígért havi, akkor pénzben mintegy 4 dollárnak megfelelő 100 lejes fizetést a munkásoknak. 
A szétszéledő tömeg egy része ellepte a környező utcákat, és antikommunista és Ceauşescu-ellenes jelszavakat kezdett kiabálni. A tüntetők végül ellepték a Piața Kogălniceanu, Piaţa Unirii, Piaţa Rosetti, és a Piaţa Romană közötti utcákat és tereket. Ceauşescu, a felesége, az RKP Politikai Végrehajtó Bizottságának tagjai a pártszékházban maradtak, és hozzáláttak a megtorlás megszervezéséhez.
Véres megtorlás
Egyre többen csatlakoztak a fegyvertelen tüntetőkhöz, akik farkasszemet néztek a katonasággal, a terrorelhárító egység (USLA) pajzsos tagjaival. Megjelentek a Securitate emberei is, a hatalom a helyszínre tankokat, csapatszállító járműveket vezényelt, a tűzoltók vízágyúval lőtték a tömeget.
Több tüntetőt halálos lövés ért, számos embert letartóztattak. Egy csapatszállító jármű az Intercontinental szálloda körzetében belehajtott a tömegbe. A tüntetőknek mindeközben sikerült barikádot építeniük a Dunărea étterem előtt – ez csaknem éjfélig kitartott, ekkor azonban egy harckocsi elsodorta. A heves tüzelés éjfél után alábbhagyott, a tömeg szétoszlott, de a tüntetők utáni hajtóvadászat hajnali 3-ig folytatódott. Hajnalban a tűzoltókocsik vízsugárral lemosták a véres utcákat.
Megmozdultak a munkások
Ceauşescu másnapra azt hitte, sikerült elejét venniük a bukaresti megmozdulásoknak, jóllehet testvére, Ilie Ceauşescu, a védelmi miniszter egyik helyettese figyelmeztette, hogy hatalmas tömegek közelednek a városközpont felé. Ceauşescu ekkor azt felelte, hogy a pekingi Tienanmen téren 1989-ben egy millió tüntető gyűlt össze, és azokat is elintézték a hatóságok. Reggel nyolc órára a párt Központi Bizottságának székházában tehát összehívták a párt politikai végrehajtó bizottságának az ülését.
Még aznap, december 22-én, a korareggeli órákban a peremkerületekben lévő iparvállalatokból és lakónegyedekből hatalmas tömegek indultak Bukarest központja felé, áttörték a rendfenntartó erők kordonjait (több katona átállt a felkelők oldalára), és a pártszékház körüli utcákban gyülekeztek, majd megtöltötték a központi teret is.
Fél tíz körül a kormány védelmi minisztere, Vasile Milea a hivatalos változatnak megfelelően öngyilkosságot követett el. A magyarázat szerint a tárcavezető árulást követett el és a felelősségre vonástól félve vetett véget életének. Nem hivatalos változat szerint maga Ceauşescu lőtte – lövette? – le, de erre sem derült mindmáig fény.
Ezt követően rendkívüli állapotot hirdettek az egész országban, megtiltották, de a rendeletnek a karhatalom már nem szerzett érvényt. 
A „jóbarát”
Ceauşescu Victor Atanasie Stănculescut – aki a diktátor családjának barátja volt – akarta honvédelmi miniszterré kinevezni, a ravaszságáról is nevezetes tábornok, azonban a szerepet nem vállalta el: ezt természetesen nem mondhatta meg Ceauşescunak, ezért egészséges lábát begipszeltette. Ceauşescu eszén azonban nem járt túl: a diktátor követelte, hogy jelenjen meg a pártszékházban, majd – szóbelileg – rábízta a Honvédelmi Minisztérium vezetését.
Victor Atanasie Stănculescu átvette az operatív irányítást, és az elkövetkező 2-3 órában színleg teljesítette a diktátor parancsait, de a háttérben olyan utasításokat adott, amelyek a spontán népi megmozdulást támogatták, majd a délelőtt folyamán, bizalmi emberein keresztül öt olyan parancsot adott ki, amelyek keresztülhúzták Ceauşescu terveit. Így például leállította a csapaterősítéseket, megtiltotta a lőfegyverek használatát (beleértve a figyelmeztető lövéseket is), és utasította a katonai egységek parancsnokait, hogy kezdjenek tárgyalásokat a tüntetőkkel. Egyben megszerezte a Securitate vezetője, Iulian Vlad tábornok, valamint a pártszékház védelmét ellátó V. igazgatóság parancsnokának támogatását is
Mivel a belügyminiszter, Tudor Postelnicu, helyettesével együtt folyamatosan a pártszékházban tartózkodott (és a tüntetések megkezdése után már nem is tudott onnan eltávozni), a belügyminisztérium erőinek gyakorlati irányítását is  Iulian Vlad valamint a helyi rendőrparancsnokok vették át, akik a helyzet ismeretében úgy döntöttek, nem alkalmaznak erőszakot.
A diktátorhoz hű Nicolae Eftimescu tábornok, a vezérkar főnökének első helyettese megpróbálta a közeli Köztársaság Palotától átcsoportosítani a páncélozott csapatszállító járműveket és harckocsikat a pártszékház bejáratához, hogy kimenekítsék onnan a legfelső vezetést, azonban a pártszékházban lévő katonai híradó alegység a parancsot nem továbbította, mert nem Stănculescutól jött.
A puccsba torkollt forradalom
Stănculescu tanácsára Nicolae Ceauşescu végül is úgy döntött, hogy helikopteren hagyja el a pártszékházat, és a hadsereg három titkos irányító bunkerének egyikébe utazik. Ekkor kíséretével együtt lifttel felment a pártszékház utolsó emeletére, onnan a tetőre, és 12:09-kor helikopterrel elhagyta az épületet. Elutazás előtt Elena Ceauşescu a „jó barátot”, Stănculescut kérte meg, viselje gondját a Ceauşescu-gyermekeknek…
A diktátor távozását követően a Palota téren ünnepi hangulat lett úrrá. A tüntetők betörték a pártszékház ablakait, az épületet védő fegyveresek, nem használták fegyvereiket, hanem civil ruhában elvegyültek a tömegben. A kinyitott bejárati ajtón egyre többen nyomultak be, és elkezdték kidobálni az ablakokon Ceauşescu írásait, portréit, a propagandaanyagokat, amelyeket a téren összegyűlt tömeg meggyújtott.
Stănculescu azt is parancsba adta, csakis a Honvédelmi Minisztérium által kiadott parancsokat kell teljesíteni.
Délután fél három körül a felkelők birtokába jutott televízió épületében megjelent Ion Iliescu, több tábornok – közöttük Nicolae Militaru, Mihai Chitac – kíséretében. Élő adásban, drámai hangon erősítették meg a régi rendszer bukásáról szóló híreket, és kérték a hadsereg és a lakosság támogatását. Közölték, hogy a Securitate megszűnt, és a belügyminisztérium egységei a honvédelmi minisztérium alárendeltségébe kerültek. Később Iliescu megjelent a pártszékház erkélyén is, ahonnan beszédet intézett a tömeghez.
A temesvári és a bukaresti forradalom ettől a pillanattól kezdve vált puccsá.
BT
maszol
2014. december 29.
Karácsonyi kormányajándékok
Akár a jóságos „Télapó”, úgy adakozott a Ponta-kormány a szent ünnep küszöbén: a jók sokat kaptak, a szófogadatlanok keveset vagy semmit.
Az év során már többször, jelentősen bővült az egyházak költségvetése, természetesen legnagyobb mértékben az ortodoxoké. Az egy éve elfogadott költségvetésben még 30 millió lej szerepelt a romániai egyházak finanszírozására, s azóta ezt többször kiegészítették, csaknem 20 millióval októberben, a választások küszöbén, december elején az ortodoxok ingatlanokat is kaptak ajándékba, s most a kormány tartalékalapjából újabb 12,3 millió lejt utaltak ki e célra, s mindennek a magyar történelmi egyházak legfennebb töredékét kapják. Hogy ki mennyit, arról a felelős kormányhivatal dönt, illúzióink nem lehetnek.
Sokkal átláthatóbb az önkormányzatoknak juttatott év végi ajándék, a Hivatalos Közlönyben tételesen megjelent, miként oszlik a tartalékalapból lecsípett 314 millió lej. Tartozásaik kiegyenlítésére kapják a pénzt, s itt is előnyben a „jók”, főként a kormánypártok szavazóbázisának tekinthető megyék részesültek a kegyből. Jelentős összeg (20 és 40 millió közötti) jutott a Giurgiu, Gorj, Teleorman, Neamţ, Olt, Dâmboviţa, Botoşani megyei településeknek, alig valami az erdélyieknek. Talán az RMDSZ szófogadó viselkedésének köszönhető, hogy éppen egy csepp csurrant a székelyföldi megyéknek is, Háromszéken Kézdialmás szerepel a listán 248 ezer lejjel, Hargita megyében egymillión osztozik kilenc település, Maros megyének ötmillió jutott, az is a megyei tanácsnak. Egy vasat sem kapott Kolozs vagy Szeben megye, de nem jutott Szatmárnak vagy Brassónak sem. Aki Johannist támogatta Victor Ponta ellenében, kérjen segítséget tőle – gondolhatták a pénzeszsákon ülő mindenhatók.
Jutott ellenben karácsonyi ajándék a belügyminisztériumnak, majdnem 9 millió lej fizetéskiegészítésekre, a honvédelmi tárca 274 millió lejt kapott egy repülőgép beszerzésére és a hadiipar fejlesztésére, a munkaügyi minisztériumnak pedig egy snagovi villát hozott a Télapó. Nagyvonalúan osztogatott tehát a kormány, úgy tűnik, nem sokat tanultak a novemberi elnökválasztás kudarcából. Ugyanazt folytatják, mint korábban, csak annak juttatnak kegyeikből, aki a szívüknek kedves. Érezhetik, nem sokáig övék már a puttony, így addig kell üríteni, amíg rendelkeznek felette.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. január 13.
Beszélgetés Bognár Levente aradi alpolgármesterrel
Biztosítani programjaink, oktatásunk kereteit
Bognár Leventével, aradi alpolgármesterrel, városi tanácsossal a helybeli magyar kultúra tekintetében értékeljük az elmúlt évet, vesszük számba az idei terveket, teendőket.
– Alpolgármester úr, közművelődési szempontból milyen évet zárt az aradi magyarság?
– Elsőrendű feladatunknak tekintjük, hogy a megyeközpont 16 ezer fős magyarságának kultúráját megfelelőképpen ápoljuk, identitásának megőrzése érdekében. Aradon a magyar polgár is úgy éli meg a mindennapjait, hogy nem mindegy, milyen minőségű szolgáltatásokat biztosítnak számára. E dolgokra alpolgármesterként, városi tanácsosként is megpróbálok odafigyelni, elvégezni a velük járó feladatokat. Ugyanakkor prioritás a magyar közösségnek biztosítani azokat az anyagi kereteket, amelyek az anyanyelvű kultúra ápolásához szükségesek. E munka összetettségét példázza, hogy a 23 tagú városi tanácsban Cziszter Kálmán tanácsos kollégámmal ketten képviseljük a magyarság érdekeit. Tehát az érdekükben hozott tanácsi határozatokat csak úgy lehet keresztül vinni, ha a magunk két szavazatához megszerezzük a többséghez szükséges szavazatokat is.
– Milyen kulturális programokat szerveztek az elmúlt évben?
– Voltak hagyományos programjaink, mint a március 15-ei és az október 6-i megemlékezések, ugyanakkor biztosítottuk a színházi előadásokat, de nagyon fontos volt a civilszervezetekkel való együttműködés is, programjaik támogatása révén. Emellett fontos tevékenységi területünk a megye egyetlen magyar középiskolájában, a Csiky Gergely Főgimnáziumban zajló tevékenység kereteinek a biztosítása, amit ugyancsak a városi költségvetésből tudtunk támogatni. Amellett, hogy országos szinten voltak gondok, fennakadások a diáklétszám szerinti támogatásban, vagyis nem tudtak takarítónőt alkalmazni, a feladatot végül is megoldottuk, találtunk olyan forrásokat, amelyekkel el tudtuk hárítani az akadályokat. Ahogy az elmúlt években sikerült megépítenünk az új iskolaszárnyat, nagyon fontosnak tartom, hogy tavaly a régi épület felújításához, korszerűsítéséhez és fejlesztéséhez is találtunk anyagi erőforrásokat. Célzok itt a berendezett informatikai teremre, a régi épületben kicseréltük a belső vezetékeket és az ablakokat, belülről egész osztályokat sikerült felújítani, bútorzatot is vásároltunk. Az elmúlt évben összesen 735 ezer lej értékű beruházást sikerült végrehajtanunk a Főgimnázium régi épületén. Ugyanakkor sikernek számít a mikelakai magyar óvodai csoportban tavaly beindított napközis foglalkoztatás. Ezt azonban csakis az épület átalakításával, teljes felújításával sikerült keresztülvinni. Arad-Gájban is sikerült a magyar nyelvű óvodai csoportot egy jobb épületbe költöztetni. Célunk az anyanyelvű óvodai oktatásnak is olyan kereteket biztosítani, amelyek egyrészt a szülőknek is megfelelnek, de biztosítják a magyar nyelven történő továbbtanulás feltételeit is. Az sem elhanyagolandó, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium számára sikerült szereznünk egy iskolabuszt, amivel Arad olyan kerületeiből, amelyekben nincs mód a továbbtanulásra, szállítjuk a gyermekeket az iskolába, illetve onnan haza. A Főgimnázium épületének a felújítását 2015-ben is szeretnénk folytatni, az ehhez szükséges anyagi kereteknek a biztosításával. Mindez azonban hiábavaló, ha nem tudjuk hosszú távon is biztosítani a diáklétszámot. E munkához az érdekvédelmi szövetséghez a civilszervezeteknek, a magyar lakosságnak is csatlakoznia kell. Az anyanyelvű kultúra és oktatás támogatása mellett fontosnak tartottunk odafigyelni a magyar felekezetek gondjaira is. Tavaly a római katolikus, a református, az evangélikus-lutheránus és a baptista felekezetekhez tartozó 13 aradi templom, illetve imaház javítási, felújítási munkálatait támogattunk, az anyagi lehetőségek arányában. Mivel közülük a legtöbb műemlék épület, nem mindegy, milyen állapotban vannak.
Kulturális programok, tervek
– Kitérne részletesebben a tavalyi kulturális rendezvényekre?
– A város kulturális életében való jelenlétünk nagyon fontos, hogy a többségi polgártársaink is tudjanak rólunk. Lássák, értékeljék a kulturális rendezvényeinket, amelyek az RMDSZ vagy a civilszervezeteink jóvoltából jöttek létre. Azoknak megfelelő színvonalat, illetve a hozzájuk szükséges anyagi kereteket is megteremtettük. Ez azért is fontos, mert Arad készül az Európa Kulturális Fővárosa címre. Ennek a programjában a mi anyanyelvű kultúránknak is meg kell kapnia az őt megillető helyet.
– Egy kérdés erejéig álljunk meg az aradi várnál, amiről azt közöltük, hogy a civil használatba adásáról a városvezetés megegyezett a Román Honvédelmi Minisztériummal. Ha valóban városi adminisztrációba kerül, az RMDSZ megyei szervezete illetve a magyar civilszervezetek készülnek-e egy, a várban működő, kultúránkhoz méltó programmal?
– Még tavaly kérvényeztük az Ereklyemúzeum újraindítását. Tulajdonképpen az Ereklyemúzeum számára is épült a Kultúrpalota, ahonnan azonban a Ceauşescu rezsim a gyűjteményt leköltöztette a pincébe. A rendszerváltás óta a Kultúrpalotának a múzeumi része a megyei tanács hatáskörébe került, ezért ahhoz fordultunk. Az épület azonban felújítás előtt áll. A várral kapcsolatban is felmerült, hogy ott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc számára ki kell alakítani egy teret, egy kiállítási termet…
– Ezek szerint az Ereklyemúzeum is ott kapna helyet?
– Mi jeleztük, hogy határon átnyúló európai pénzeken sikerült felújítanunk az Ereklyemúzeum anyagát, amit állandó kiállításra szánnánk. Megjegyzem: az iránt nagyon sokan érdeklődnek, hatalmas turisztikai vonzata lenne. Ahogy a Szabadság-szobrot tíz éve sikerült újra köztéren elhelyezni, abban reménykedünk, hogy az Ereklyemúzeum anyagát is sikerül majd állandó kiállítás formában bemutatni a nagyközönségnek. Mint már jeleztem, a legnagyobb gond, hogy a Kultúrpalota teljes felújításra szorul, a kiállítótermek borzasztóan leromlott állapotban vannak. Az ott működő Filharmónia a városhoz, a múzeum viszont a megyei tanácshoz tartozik. Legjobb megoldás lenne, ha közösen újítanák fel. Ameddig a várba bejuthatunk, ha nem is az egész anyagot, annak legalább egy részét ki lehetne állítani. Gyerekkoromból emlékszem, amikor a kiállított anyagnak igen nagy kulturális, turisztikai vonzata volt. E mellett a Megbékélési Parknak a felújítása, a bővítése is tovább áll, közbeszerzési procedúra miatta. Tehát a jövőben azt is ki kellene billenteni a holtpontról. Számunkra nagyon fontos lenne a Park – benne a Szabadság-szoborral – státusát levédeni, amit tulajdonképpen már el is kezdtünk. Ez európai fontosságú lenne, az Európai Megbékélési Helyek programba foglalva. Erről már Winkler Gyula és Surján László EP képviselőkkel, de Doris Packkal, az Európai Parlament megbízottjával is tárgyaltunk. Hogy Aradon is létrejöjjön egy Európai Megbékélési Hely, nem csak a helybeli magyarság, hanem a város, sőt a régiónak is az érdeke. A jelzett tervek mellett, természetesen, idén is meg kívánjuk szervezni a hagyományos programjainkat.
– Köszönöm a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. február 13.
A védelmi minisztérium cáfolja, hogy Románia mozgósítására készül
Közleményben cáfolta pénteken a védelmi minisztérium azokat a sajtóhíreket, miszerint a tartalékosok és a hadköteles fiatalok mozgósítására készülnek. A tárca emlékeztetett arra, hogy a mozgósítás a 2009/355-ös törvény értelmében csak hadiállapot bevezetésekor lehetséges.
A minisztérium arra reagált, hogy egy román hírtelevízió, a Romania TV vélhetően a nézettsége növelése érdekében újdonságként tálalt egy tavalyi hírt, amelyet egyébként a magyar sajtó egy része is átvett. Ez arról szólt, hogy a Hivatalos Közlönyben 2014. április 28-án megjelent annak az orvosi igazolásnak az új típusnyomtatványa, amellyel mozgósításkor jelentkezniük kell a hadköteleseknek a sorozóközpontoknál.
Ezt a hírt már tavaly is háborús készülődésnek értelmezte a román média egy része. A védelmi tárca akkor is cáfolta, hogy Románia a tartalékosok mozgósítására, a fiatalok besorozására készülne.
maszol/Agerpres
2015. október 15.
Hogyan épült a Nép Háza? (2. rész)
„Detasálás” és „koncsentra”
A szocializmus építésének sajátos módszerei közé tartozott a tartalékosok behívása mellett a kihelyezés is: előbbi a „koncsentra”, utóbbi a „detasálás” (a detaşare – kihelyezés jelentésű román szóból). Mindkettő lényege, hogy az országban zajló nagy építkezésekhez meglegyen a szükséges szakmunkaerő. Természetesen a „detasáltakat” is önként (!) ajánlották fel a gyárak, ha valamely nagy építőtelepen még így sem akadt elég munkaerő, következhetett a „koncsentra” (a megyei katonai parancsnokságok szakmánként és munkahelyenként tartották nyilván a tartalékosokat, így nem volt nehéz ácsot, kőművest, hegesztőt, lakatost stb. találni).
Elekes Józsefnek volt „szerencséje” mindkét kényszermunkarendszert kipróbálni. Előbb 1982-ben küldték el a gyártól, az IMASA-tól kihelyezéssel a rovinari-i építőtelepre, s mert a szép szóra nem hallgatott, egész egyszerűen megfenyegették: vagy megy, vagy kirúgják munkahelyéről. A felszólítást a műhelyfőnök és a gyár pártbizottságának elnöke írta alá... Még megpróbálkozott a munkások érdekvédelmi szervezeténél segítséget kérni, a „szindikát” (szakszervezet) akkori vezetője, Orbán Árpád azonban azt válaszolta, nem tehet semmit.
Ha muszáj, hát muszáj. De Elekes József nem olyan ember, aki könnyen megadja magát. Pillanatnyi ihlet lehetett, hiszen nem előre tervelte ki: mikor válaszút elé állították, azt mondta, ha már kényszerítik, elmegy Rovinari-ra, de egy feltétellel, ha megkapja a soron következő szakmai képesítési fokozatot, vagyis a hetes kategóriát. Megadták neki. És hasonlóképp megadták a következő kategóriát gyárbeli kollégáinak is, hiszen egyikőjük sem akart menni a kényszermunkára, de Elekes szólt, hogy milyen feltétellel vállalják el a kihelyezést. A gyár vezetősége nem örült a soron kívüli szakmai felminősítéseknek, de el kellett fogadnia, hiszen muszáj volt küldeni a szakmunkásokat.
Muszáj volt menni
– Hogyan került a Nép Házához?
– 1985-ben a vállalattól beküldtek a megyei katonai parancsnokságra, voltunk ott több gyárból, az IMASA-ból én egyedül, ez már nekem feltűnt. Sorba állítottak, a parancsnok olvasta a neveket, kettőnket marasztott, a többit elküldte. Ez volt reggel kilenc órakor, s egy órakor már kezünkbe kaptunk minden papírt, vonatjegyet, behívót, mindent. Akkor már semmit sem lehetett csinálni, mert közölték a minisztériummal, hogy kik vannak a névsoron, a dolog el volt döntve. Muszáj volt menni.
– Már másnap kellett indulni?
– Nem, három vagy négy nap múlva. Kellett jelentkezni a katonai egységnél, beöltöztettek katonaruhába, katonai salopétába, voltunk százharmincvalahányan, hegesztők az egész országból. S ott figyelmeztettek, hogy ügyeljünk, mit beszélünk, hogy beszélünk, mert többen eltűntek már onnan. Nem hívták fel a figyelmünket, hogy miket nem szabad beszélni, de ügyelnünk kellett.
– Tehát tűntek el közben emberek?
– Úgy állították, de nem tudom biztosan. Nagyon kellett vigyáznunk a beszéddel, mert őrizték az épületet, s voltak beépített emberek is, a mérnökről, de a darusról is azt mondták, hogy „szépfiú”. Nagyon kellett ügyelnünk, mi például 37 méter magasban dolgoztunk, de nem tudtuk, hogy mi épül alattunk vagy felettünk. Minden szintnek külön rajza volt, annyira titkos, hogy nem szabadott látni, sem kivinni az irodából.
– Ez a rettenetes titkolózás – innen nézvést – mire volt jó?
– Ezt nem tudom megmondani, nem tudom, mitől féltek. Amiről én tudok, hogy vastag ajtókkal lezártak részeket, atombiztos volt alul az épület, oda nem lehetett bemenni, mert katonák őrizték. – S fenn, az építkezésen?
– Feljebb a legtöbbet mi, koncsentrások dolgoztunk, de voltak civil csoportok is. Miután végeztünk a koncsentrával, nekem is felajánlották, hogy maradjak ott mint civil alkalmazott, mondták, hogy lakást biztosítanak, csoportot adnak, de nem vállaltam.
– Merthogy behívottként – koncsentrásként – is csoportvezető volt.
– Véletlenül annyi ember között nekem volt a legmagasabb kategóriám. Még meg is kérdezte a tiszt, mit csinált maga a vállalatnál, hogy ide küldték? Mondom, én semmit, de hogyha úgy veszi, hogy valamit csináltam, állítsa ki a menetlevelet, és én megyek haza azonnal. Nem, nem, azt mondja, mert csoportot kap. 42 ember volt a brigádban, ahova kerültem.
Ne szólj, szám?
– A tiszt kérdéséből azt a következtetést lehet levonni, hogy a behívás egyfajta büntetés volt?
– Hát én mindig ki mertem mondani a véleményemet, sokszor követeltem a fizetéseket, itthon is mondták, hogy te szóljál, mert te mersz szólni. Amikor Rovinari-ra küldtek, azt mondja egy mérnök, hogy adnak ingyen lakást, csak menjünk oda dolgozni. Mondtam, én nem megyek, ha csak pityókát eszem Szentgyörgyön, úgyis kapok munkahelyet, de ön, mivel Marosról jött, ingyen kapta a lakást, én meg kellett vegyem annak idején, önnek mindegy, mondom, hogy ott lakik vagy itt. S azzal kijöttem, s az ajtót betettem úgy... Aki ott volt, azt mondta, hát te erőst megmondtad nekik.
– Azt gondolja, hogy szókimondásának köszönheti a koncsentrát?
– Fennállhat az is, de közben megtudtam, hogy az akkori váltásmesterünknek, Szilvási Álmosnak „köszönhetem”, ő javasolt engem. S amikor jött a fiú, aki helyett elvittek, valami Ioniţa, mert végül őt is koncsentrálták, egy héttel azelőtt érkezett meg Bukarestbe, hogy én leszereltem, elmondtam neki. Azt mondja, reám ne haragudjon, Jóska bácsi, én nem vagyok hibás. Én reád nem is haragszom, mondom, de Álmosra erősen, hogy megtette ezt a lépést.
– Koncsentra alatt fizetést kaptak?
– Igen, postán küldték haza, a családnak. Megőriztem a szelvényeket, jól látszik a pecséten, hogy a feladó a Ministerul Apărării (honvédelmi minisztérium), és a katonai egység számát is feltüntették. Normára dolgoztunk, de a civilek nyerhettek rajtunk, mert koncsentrásként nem kaptunk annyi fizetést, mint ők. Mi hegesztettünk ennyi folyóméter vasat, az elszámolásnál kiderült, az nagyon sok, a katonaságnak úgyse fizetnek ki annyit, s akkor levágtak. A civil csoportok dolgoztak két hetet, hármat, s utána eltűntek. Idevalósi ácsok, lakatosok, mindenfélék, magyar emberek is voltak közöttük, tőlük tudom, hogy a fizetés közt különbség volt. Akkoriban elég szép pénz volt a 3000 lej, de volt, amikor itthon, az IMASA-ban még tízezer lejt is keresett az ember.
Élet a magasban
– Hova voltak elszállásolva?
– Blokkokba, egy apartamentben (lakrészben) hatan laktunk. Minden reggel, miután a kantinban végeztünk a reggelivel, jöttek a bányászkocsik, azokkal vittek a santierre (építőtelepre).
– Milyen volt az élet Bukarestben?
– Egy nagy ebédlőben ettünk a szállás mellett, de ott még a víz se volt jó abban a nagy melegben. Mindent meg lehetett venni, mert pénz volt, de reggeltől estig dolgoztunk, szombaton is. Váltásban, egy hétig reggel héttől este hétig, egy hétig este héttől reggel hétig. Éjszaka ki volt világítva nagy reflektorokkal. A 37 méter magasba úgy mentünk fel, hogy a liftházban beültünk egy csóré ládába, s egy kicsi púpos liftkezelő vitt fel. Fenn a gerendák és oszlopok között pallón kellett átjárni, elég veszélyes volt. A hegesztőket kikötötték az oszlopokhoz vagy gerendákhoz. Baleset is volt. Ahogy engedték be a hálót a két gerenda közé, belement egy munkás combjába. Lehozták, feltették egy 22 tonnás kocsira, s vitték a kórházba, szegény úgy ordított, hogy borzasztó. Egy másik alkalommal pont a szobatársam, Marcu, ahogy hegesztett ott kikötözve, nem vette észre, hogy hátul a csenturája hozzáért a forró vashoz, s mintha elvágták volna pengével, úgy átégette. Megingott, de szerencsére elkapta az oszlopot. Este mondta csak el, ej, mondom, jó, hogy nem történt valami.
Szépfiúk – Hat hónap alatt azért haladtak fölfelé, vagy csak egy szinten dolgoztak?
– Mi csak azt a szintet csináltuk, de az hatalmas területen feküdt. Alább már készítették a díszleteket, akik azzal foglalkoztak.
– A hegesztők csoportokra osztva több helyszínen is dolgoztak.
– Igen, de mindenki óvakodott mindentől. Örvendtünk, ha például szombaton nem kellett dolgozzunk, de volt, hogy vasárnap délelőtt is be kellett menni, utána elmentünk az üzletbe, valamit vettünk, valamit megittunk, s azzal mentünk is pihenni. Nem nagyon mertünk beszélgetni, pláne, ha azt se tudtuk, ki az illető. A szobatársakkal se hozódott elő soha a palota.
– Féltek a besúgóktól?
– Hát ott minden titkos volt. Az irodában tartották a rajzokat, s lenn volt az előkészítő műhely. Gondoltam, én nem sétálok annyit, hát leviszem a rajzot, onnan nézem az adatokat. Meglátott a mérnök, őrnagyi rangban volt, s azt kérdi (tisztán kimondva a nevem): Elekes, hova viszed a rajzot? Mondom, le, hogy ne sétáljak annyit. Nem, nem, a rajzot visszaviszed azonnal, leteszed, s ha kell, tízszer jössz be, kiveszed az adatokat, de tudod, hogy a rajzot nem szabad elvinni. Fontos ember kellett hogy legyen, mert csak úgy öntötték a betont, ha ő engedélyezte. Amikor azt mondta, na, ma többet nem öntünk, akkor vége volt.
– Az építkezésen az anyagellátás folyamatos volt?
– Kocsiszámra hordták a betont, a márványdíszeket, mindent, csupa jó minőségű anyagot. Vonatokon szállították az országból, de úgy intézték a vasúton, hogy szabadon menjenek, még a rapid (gyorsvonat) is meg kellett hogy álljon. Innen, Bükszádról is vittek követ, de a betonba csak egyforma méretű kavics került. A szegek is fényesebbek voltak. A betonban a háló 20–22-es vasbetonból, nem olyan, mint a blokkokban. Hatalmas munkálat, aki nem volt ott, nem tudja. Olyan is volt, hogy a felépített nagy templomot elhúzatták, mert pont rá kellett volna építkezni. Hidraulikusan felemelték, hengereket építettek alá, naponta pár centit mozdították arrébb.
– Járt az épületben azután még valaha?
– Elmentünk mellette egyszer, amikor voltunk a bolgároknál kosárlabdameccsen, hazafelé jövet a sofőr eltévesztette az utat, pont előtte jöttünk el. Ki volt világítva.
...akkor se maradok
– Ceauşescu látogatta az építőtelepet?
– Sokszor jöttek a minisztériumból s a volt államelnök, megálltak fenn a dombon, utasításokat adtak, olyankor leállt az egész munka az épületben. Járkáltak közöttünk, figyeltek, mert féltették Ceauşescut. Ő kinn megállt a tetőn a mérnökökkel, onnan adta az utasításokat.
– Akkor Elekes Józsefet nem érte az a szerencse, hogy személyesen találkozzon vele?
– Nem, nem is volt szükségem rá, nem búsulom, hogy kimaradt.
– Bánja, hogy az a hat hónap élete része kellett hogy legyen?
– Azt nem tudom kitörölni, nem egyébért, csak hogy a feleségem mennyit kínlódott a két kicsi gyermekkel. Szerencsére megértők voltak a kolléganői, két idősebb asszony, ők csinálták szerre a délutáni váltást. A feleségem reggel hatkor kellett nyisson a kicsi kenyérüzletben a Csíki utca sarkán, ötkor már a gyermekeket felköltötte, tette be egyiket az óvodába, másikat a bölcsődébe, s azzal szaladt le az új negyedből. Megismertem sok embert, mindent így nem bántam, de az, hogy hat hónapig a két kicsi gyermeket az asszony kellett hogy egyedül rendezze, s én mint szabad ember ott kellett üljek, azt nem tudom elfelejteni.
– Végül, amikor szeptemberben „leszerelték”, ismételten titoktartásra kötelezték?
– Nem, csak a legelején. Volt ott egy civil mérnök Suceaváról, mert őket is detasálták, több évre is, az kérdezte a végén, nem maradnék-e ott civil alkalmazottként, csoportot adnának, minden. Mondom, ha ezt a nagy palotát reám íratja, akkor se maradok, mert a levegő se jó itt, s a víz se. Elkacagta magát, azt mondta, igazad van, mert én sem maradnék itt, akármit reám írathatnak, alig várom, hogy megszabaduljak.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 2.
Kelemen: Az RMDSZ-nek nincs szüksége erkölcsi kódexre
Erről is, a levélben szavazásról is, Opreáról is, az autonómiáról is, a korrupcióról is kérdezte Sabina Fati az RMDSZ elnökét.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor nem hiszi, hogy abban az időszakban, amikor kormánytársa volt Gabriel Opreának (2009–2012), ez utóbbi személyes célokra használta volna a MApN (Honvédelmi Minisztérium – a szerk.) helikoptereit. Kelemen a levélben szavazásról szóló törvénytervezetről azt mondja, hogy „rosszul összeállított projekt”, mely több szempontból alkotmánysértő is.
Az RMDSZ vezetője azon a véleményen van, hogy a Parlamentnek nem kellene sietnie a törvény idei elfogadásával, mert a hatályos törvény alkalmas a parlamenti választás megtartásához. Kelemen Hunor azt állítja, hogy Románia nem másolhat le egyszerűen egy másik országban működő, a levélben történő szavazásra vonatkozó törvényt, mert „nem másolhatjuk le az egész társadalmat és nem lehet az egész mentalitást áthelyezni egyik országból a másikba”, a román közigazgatás pedig nem működik hatékonyan. Ami az RMDSZ összeférhetetlenséggel vádolt parlamenti képviselőit illeti, a Szövetség semmilyen lépéseket nem fog tenni és hagyni fogja, hogy a dolgok a saját kerékvágásukban haladjanak. Kelemen másrészt azt mondja, hogy az RMDSZ-nek nincs „szüksége” „erkölcsi kódexre” és a jelöltek kiválasztására vonatkozó jelenlegi standardok elégségesek.
Sabina Fati: Több mint 4 évig kormánytársa volt Gabriel Opreának. Jól ismeri?
Kelemen Hunor: Nem ismerem túl jól, abban az értelemben, hogy sohasem voltunk együtt a szabadidőnkben.
A Boc-kormányban, vagy később, a Ponta-kormányban, amíg ön is a tagja volt, szó volt arról, hogy Gabriel Oprea személy célokra használta a MApN-hez tartozó helikoptereket, hiszen védelmi miniszter volt?
Nem.
Még nem hivatalosan sem? A sajtóban bizonyítékok jelentek meg ezzel kapcsolatosan.
Nem. Nem láttam és nem is hallottam semmit, tehát semmit sem tudok megerősíteni. Nem is hiszem. Azt hiszem, hogy a védelmi miniszter a helikoptert is használja, de nem személyes célokra. Például, ha Aradra megy, egy amerikaiakkal közös hadgyakorlatra, gyanítom, hogy helikopterrel megy.
Arról volt szó, hogy egy Déván tartott UNPR-ülésre ment helikopterrel.
Ezt nem tudnám megerősíteni. Nem láttam ilyen helyzetben Gabi Opreát.
Ön szerint a miniszternek le kellene mondani azzal a balesettel kapcsolatosan, melyben meghalt a Gabriel Opreának utat nyitó rendőr?
Nem vagyok Oprea úr politikai tanácsadója, hogy javaslatokat tegyek neki.
Én tettem volna egy lépést hátra, legalább, amíg a vizsgálat tart és aztán visszatértem volna.
Azt mondta, hogy alkotmánysértő a levélben szavazásról szóló törvény tervezete, de mivel egyik párt sem áll önök mellé, nem tudnak elég aláírást összegyűjteni, hogy megtámadják az Alkotmánybíróságon. Mit tehetnek?
Egyelőre benyújtottunk minden olyan módosító javaslatot, melyeket a Szenátusban is alkalmaztunk. Elsősorban azt mondjuk, hogy a jövő évi parlamenti választás esetében minden állampolgár számára biztosított a szavazási jog, a külföldön élőket is beleértve: létezik a 43. számú választókörzet 2 szenátorral és 4 képviselővel, regisztráció alapján minden 100 választóra új szavazókört nyitnak a törvénynek megfelelően, tehát nem kell soroktól és zsúfoltságtól tartani, ha a szervezés megfelelő. Mindenki egyénileg szavazhat a szavazófülkében, tehát biztosított a szavazás titkossága és biztonsága. Az elnökválasztásra a dolgok nincsenek biztosítva, és azt javasoltuk, hogy ebben az új törvénytervezetben az elnökválasztást rendezzük: ebben az esetben egyetlen, az országos választókörzet létezik, mert a szavazás az egész országban zajlik, ugyanakkor az alkotmány szerint az elnök a diaszpóráért is felelős, így megoldást kell találnunk erre, és van időnk valami komoly dolgot kigondolni. A jelenlegi törvénytervezetben van néhány komoly aberráció, azon kívül, hogy alkotmánysértő, még alkalmazhatatlan is. A 13. cikkelyben, például, az áll, hogy azok, akik regisztráltak és levélben akarnak szavazni, azok maguk is kinyomtathatják a szavazólapjukat.
Azokban az országokban, ahol létezik a levélben szavazás, a szavazólapok valóban rendelkeznek bizonyos biztonsági elemekkel. Sok bíráló azt állítja, hogy ez a törvénytervezetet tudatosan írták alkotmánysértő formában. Osztja ezt a véleményt?
Nem, ez csak egy rossz törvény. Például, a románok külföldön választhatnak, hogy levélben szavaznak, vagy közvetlenül, ami diszkriminatív az itthoniakkal szemben.
Románia közigazgatási szempontból nincs felkészülve egy ilyen rendszerre.
Emlékezzen vissza, hogy azt sem tudjuk, hány szavazó van az országban. Az RMDSZ úgy véli, hogy nem szabad kísérletezni: ugyanez történt az egyéni körzetes választás bevezetésekor, akkor is elleneztük, de nem volt elég erőnk megakadályozni a törvény elfogadását. Két mandátum után mindenki rájött, hogy hiba volt az egyéni körzetes választás és visszavonták.
De nem az egyéni körzetes választás volt a hibás, hanem az az eredeti formája, ahogy azt Romániában elfogadták. Ugyanez a helyzet a levélben szavazással, az ötlet jó, de alkalmazásának módja problémás lehet.
Ez azt jelenti, hogy a tervezetet nem szabad megszavazni, vagy nem kellene előtérbe tolni ezt az olcsó populizmust csak azért, mert tavaly gond volt a külföldi szavazással. Ezt a gondot nem oldhatunk meg úgy, hogy egy év múlva ebből katasztrófa legyen: mit teszünk, ha a szavazatok nem érkeznek be időben, hanem csak három hét múlva, mert nem befolyásolhatjuk azoknak az országoknak az összes postaszolgálatát, ahol románok élnek? Mit teszünk, ha van egy húsz-, vagy hetvenezer szavazatos különbség? Mennyit kellene várni az eredmények véglegesítésére? Hogyan alakulnak majd az eredmények? Milyen legitimitásuk lesz a választottaknak?
Sok országban nagyon sok éve nagyon jól működik a levélben szavazás, az emberek elégedettek, akkor miért nem egy ilyen rendszert veszünk át?
Lemásolhatunk egy törvényt, de nem másolhatjuk le az egész társadalmat és nem lehet az egész mentalitást áthelyezni egyik országból a másikba. A román közigazgatás nem működik hatékonyan.
Másrészt a román szavazók számának növekedésével arányosan csökken az RMDSZ parlamenti bejutási esélye is.
Ez hamis érv. Azok, akik most ezt hozzák fel, amikor mi azt mondtuk, hogy nem szavazzuk meg a törvényt, és megpróbáljuk megtámadni az Alkotmánybíróságon, vagy nem értik a levélben szavazás jelenségét, vagy nem akarják beismerni, hogy ez hiba, és igyekeznek hamis ürügyeket keresni az RMDSZ ellen. Kiszámítottuk, hogy ha jövőre 500 ezer új szavazó lesz külföldön, e rendszer alapján, nekünk 25 ezerrel több szavazatot kell szereznünk.
Ez azért nem olyan egyszerű.
Nekünk is vannak külföldön szavazóink. Nem ez a gond.
A törvény formájától függetlenül, a levélben szavazás matematikailag akarva, akaratlanul az RMDSZ hátrányára működik, mert a Szövetség relevanciája annál inkább csökken, minél egyszerűbb a szavazás, minél többen vesznek részt a szavazáson.
Nem hiszem, hogy bárki is RMDSZ-ellenes törvénynek szánta ezt, mint ahogy az egyéni körzetes választásnak sem ez volt a célja.
Még ha nem is erre találták ki, a levélben szavazásról szóló törvénynek végül ilyen hatása lehet: RMDSZ-ellenes.
Igen, az lehet, ha nekünk nem sikerül külföldről szavazatokat szerezni. De miért gondolja, hogy mi ne kapnánk 25, vagy 50 ezer szavazatot? Hiszen magyarok is élnek a határokon túl, Magyarországon, Ausztriában, Olaszországban. Arányosan mi is hasznot húzunk majd ebből a rendszerből.
Nem tagadhatja, hogy azért mégiscsak hátrányos.
Csak akkor, ha semmit sem teszünk és egyetlen szavazatot sem szerzünk.
Bármit mond is, az RMDSZ számára nehezebb szavazatokat szerezni, mint a román pártoknak.
Ez az érv, hogy számunkra nehezebb szavazatokat gyűjteni, csak a 10. a sorban, ezelőtt az érv előtt van még kilenc ok, melyek elvekkel, alkotmányossággal, módszertannal kapcsolatosak.
Miért nem lelkesedik egyetlen párt sem az elektronikus szavazás bevezetéséért? Nem lett volna egyszerűbb, ha a levélben szavazással egyszerre tárgyalnak róla?
Lehet róla beszélni, de nem lehet eredményre jutni. Romániában még az elektronikus aláírás sem működik. Mindegyik kormány megígérte, de nem vezették be. Ugyanakkor az állam intézményeivel szemben sincs bizalom. Beszéltem egy, a PNL vezetőségéhez tartozó kollégával – nevet nem mondhatok –, és megkérdeztem tőle, miért nem elég a nemrég elfogadott választási törvény, mely biztosítja a szavazás egyetemességét idehaza és külföldön is. Ezt válaszolta: „Nem vagyunk biztosak abban, hogy a PSD nem fog szavazatokat lopni.” Akkor azt kérdeztem, hogy ebben az esetben mi szavatolja a levélben szavazás tisztességességét, amire azt válaszolta, hogy semmi, és hogy a „közvélemény nyomást gyakorol”. Nem lehet nyomásra törvényeket elfogadni, vagy abból kiindulva, hogy a másik biztosan csalni fog.
Vannak még csalások Romániában?
Semmilyen adatom nincs erre.
Miért nem lenne időszerű az elektronikus szavazás?
Mert a románok 47 százaléka falun él. Azt hiszem, hogy az ilyenfajta kísérletek veszélyesek és nehezen kezelhetőek a román társadalom esetében.
Azt akarja mondani, hogy túlságosan elmaradottak vagyunk?
Nem vagyunk elég fejlettek: az infrastruktúra, a mentalitás, a bizalom és egyebek szempontjából. 2015 túl korai, nem vagyunk képesek biztosítani a választási folyamat biztonságát. Kizárt.
Tőkés László nemrég azt mondta, hogy az autonómia ügyében nem lehet az RMDSZ-re számítani. Ön szerint miért megosztott a magyar közösség?
Nem megosztott, de Tőkés euroképviselő elméjében még mindig létezik egy óriási törés. Tőkés úr 25 éve mondja ugyanazt a dolgot anélkül, hogy ezzel érvényesülni tudna a politikában: egy másik állam euroképviselője. Minden hibánk ellenére és minden erőfeszítésünkkel összegyűjtöttük a magyarok által leadott szavazatok 86-89 százalékát. Ez nem a megosztottságot mutatja. Hozzászoktunk az ilyenfajta kijelentésekhez: ő beszél, mi pedig tesszük azt, amit tennünk kell.
És mit tesznek? Az elmúlt napokban zajlott a „Székelyföld határainak megvilágítása” akció. Az RMDSZ hivatalosan nem vesz részt az ilyenfajta akciókban, de már a kulturális autonómiáról sem beszél, vagy legalábbis nem a parlamentben. Ez annak a jele, hogy az RMDSZ-en belül az elégedettség elért egy bizonyos szintet?
Azért nem beszéltünk már erről a törvényről, mert nem tudunk többséget szerezni az elfogadtatásához.
Felvethetjük, ha meg akarjuk buktatni. Nem akarom, hogy elutasítsák, ezért inkább kivárok. De voltak értelmiségiek részvételével tartott konferenciáink és szemináriumaink, főleg az akadémiai körökből, ahol megpróbáltuk lebontani az előítéleteket és a sztereotípiákat. Megpróbáljuk meggyőzni őket, hogy nincs semmilyen veszély sem a regionális autonómiában, sem a kulturálisban.
Tíz évig hatalmon voltak és nem sikerült meggyőzniük a kormányzati partnereiket, hogy elfogadják a kulturális autonómiát. Mi a magyarázata a magyar közösség ezzel kapcsolatos hatékonyságára?
A magyar radikálisok is ezzel az érvvel állnak elő, de meg kell érteni, hogy bizonyos projektekhez lehet többséget szerezni, másokhoz nem. Fel kell állítani egy elsődlegességi sorrendet és ettől függően alkothatsz, vagy sem szövetségeket. A Tăriceanu-kormány, például, magáévá tette ezt a projektet és benyújtotta a Parlamentnek. Tehát létezett egy koalíció, melyben előkészítettek egy ilyen kormány által magáévá tett projektet. Különféle más koalíciókban sikerült hozzájárulnunk a jogállamiság megerősítéséhez, elég sok mindent elértünk a magyar közösség számára, ami nem jelenti azt, hogy ne lennének további aggodalmaink. Azt hiszem, ha politizálni akarsz, akkor részt kell venned kormányokban és meg kell értened, hogy az RMDSZ az 5-7 százalékával nem érhet el mindent, amit szeretne.
Az, hogy tíz évnyi kormányzás alatt nem tudták ezt elérni azt jelenti, hogy a partnereik becsapták önöket?
Nincs szó becsapásról. Ha ilyen történt, akkor ez a 2007-2008-as időszakban volt, amikor az a törvénytervezet bekerült a Parlamentbe: a PDL kilépett a kormányból, vagy kirúgták, attól függ, hogy honnan nézzük, és amikor ellenzékbe kerültek, akkor már nem akarták megszavazni azt a tervezetet, mellyel addig egyetértettek. Azután már sohasem volt, sem a Boc-kormány, sem a Ponta-kormány részéről ígéret, hogy megszavazzák ezt a törvénytervezetet.
Az RMDSZ mindig is ellenezte az ANI-törvényt (Országos Feddhetetlenségi Ügynökség – a szerk.), már az elfogadása előtt is; időközben egy egész sor, többek között RMDSZ-es parlamenti képviselőről derült ki, hogy a rokonaikat alkalmazták az irodáikban. Kelemen Attila a legismertebb, aki azt állítja, azért alkalmazta a feleségét, hogy valaki ki tudja vinni hetente a repülőtérre. Ezeknek az embereknek le kellene mondaniuk, mit kezdenek velük?
Semmit. Abban az időszakban, amikor ezek történtek, a törvények nem voltak egyértelműek. Amúgy meg azzal érvelnek, hogy ők benyújtották a dokumentumokat a Parlamentnek, a személyzeti osztály alkalmazottainak pedig jelezniük kellett volna nekik, hogy ezt nem tehetik meg.
Úgy gondolom, hogy például Kelemen Attila tökéletesen tudatában volt annak, hogy a feleségét alkalmazza, ezt nem kellett a személyzetiseknek megmondaniuk neki.
Mindazok, akik ebben a helyzetben vannak, követni fogják az eljárásokat, vagy megtámadják, vagy marad az ANI döntése és viselniük kell a jogi következményeket. Bármi lesz, egy jogi folyamatról van szó és nem fogunk beavatkozni.
Nem avatkoznak be, mert az RMDSZ-ben nincsenek erkölcsi standardok?
De igen.
Vagy ezek a standardok nem térnek ki az összeférhetetlenségekre?
Amióta a törvény egyértelművé vált, azóta senki sem alkalmazott rokonokat. A 2004–2008-as és a 2008–2012-es időszakban történt esetekről van szó.
Ezekben az időszakokban a törvény már működött?
Igen, de később módosították. Nemcsak az RMDSZ van ebben a helyzetben, hanem minden párt. Azt tanácsoltam volna az összes kollégának, hogy ne alkalmazzanak rokonokat, még abban az időszakban sem, amikor nem létezett ez a törvény. Most már mit kezdjünk velük? Nem vehetjük vissza a mandátumukat. Ezzel az egész összeférhetetlenségi listával együtt, továbbra is az RMDSZ az az szervezet, ahol a legkevesebb embernek gyűlt meg a baja a törvénnyel. Tudom, hogy tendencia bennünket a sötét sarokba helyezni, de az élet mindig mást bizonyít.
De az önök erkölcsi kódexe mit mond erről a helyzetről?
Nincs egy megszavazott erkölcsi kódexünk.
Más szavakkal, nincsenek erkölcsi standardjaik?
Vannak standardjaink, amikor a jelöltekről szavazunk, a választások előtt, de nem szavaztunk meg egy általános kódexet, mert nem hiszem, hogy szükségünk lenne erkölcsi kódexre. Láthatja, hogy mi történik a nagy csinnadrattával megszavazott kódexekkel. Nem egy erkölcsi szövegtől leszel jobb ember.
România liberă
foter.ro/cikk
2016. március 4.
Évet értékelt a védelmi tárca
Románia a NATO kollektív védelmének megerősítését szorgalmazza a szövetség keleti szárnyán, kiemelten a Fekete-tenger térségében, de a déli szárnyon is – hangoztatta Klaus Johannis államfő a védelmi minisztérium évértékelő értekezletén csütörtökön.
Az észak-atlanti szövetség varsói csúcsértekezletén Románia támogatni fogja, hogy a NATO többnemzetiségű tengerészeti erőt szervezzen a Fekete-tengeren – tette hozzá.
Johannis szerint a 2015. év jelentős előrelépéseket hozott a román hadsereg életében, az ország teljesítette nemzetközi vállalásait, NATO-szövetségesei előtt bizonyítva eltökéltségét, hogy igazi "szolgáltatója" akar lenni a biztonságnak a térségben.
Az elnök felidézte, hogy tavaly a parlament elfogadta az új nemzetvédelmi stratégiát, továbbá pártközi konszenzus született arról, hogy Románia kormányai a GDP legalább 2 százalékát fordítják védelmi kiadásokra a következő évtizedben.
Dacian Ciolos miniszterelnök kiemelte: Románia felelőssége, hogy maga is hozzájáruljon a NATO keleti szárnyának megerősítéséhez. Rámutatott: a közeljövőben megkezdi működését az amerikai rakétapajzs romániai bázisa, továbbá Románia fogadta be a gyorsreagálású erők egyik integrációs központját, valamint a NATO délkeleti hadosztály- parancsnokságát.
Mihnea Motoc védelmi miniszter úgy vélekedett: az információ intelligens hasznosítása ma már nagyobb erőt jelent, mint egy páncéloshadosztály, de hozzátette: a tárca megnövekedett költségvetésének jelentős részét felszerelésekre költik.
A hadsereg tavaly 96 közbeszerzési programot és 400 hadgyakorlatot bonyolított le, ezek közül több mint százat nemzetközi részvétellel. Románia 764 katonája vett részt külföldi missziókban, folytatta a korszerű harci repülőgépek beszerzési programját, Spartan rövid- és középhatótávú repülőket, Piranha páncélos járműveket vásárolt, egy harmadik IAR 330 Puma haditengerészeti helikoptert és egy második C-130-as szállító repülőgépet is beszerzett. Népújság (
2016. július 11.
Az újratemetés kálváriája
Síron túli honvédsors
Tavaly július 1–10. között mintegy kilencven magyar honvéd földi mAradványait hantolták ki a Kolozsvári új zsidótemetőben. Erre a Kolozsvári Szabadság napilap szerint azért volt szükség, mert a parcella új rendeltetést kapott. A Jobbágytelkére tervezett gyűjtőtemető nem készült el, ezért Mezőpanitban szándékoznak újratemetni a honvédok földi mAradványait.
A katonák 1944 szeptemberében–októberében a Torda környéki csatákban estek el, nagy részük súlyos sérülésüket követően a Kolozsvári katonai kórházban halt meg. Az ásatásokat Illésfalvi Péter hadtörténész, a magyar honvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozó kegyeleti főosztály főosztályvezetője végezte. A román és a magyar kormány közötti egyezség alapján a kihantolást és a hősök újratemetését engedélyezte a román honvédelmi minisztérium alárendeltségében működő Hősök Kultuszát Ápoló Országos Hivatal (ONCE) kegyeleti osztálya.
Ugyancsak a két ország közötti kölcsönösségi egyezmény alapján mind Románia, mind Magyarország területén a két hatóság arra törekszik, hogy központi gyűjtőhelyeket alakítsanak ki, ahova azoknak az első, illetve a második világháborúban elhunyt katonáknak a mAradványait temetnék el, akiknek olyan területen vannak a sírhelyeik, amelynek rendeltetése az évek során megváltozik. Annak érdekében, hogy megfelelő helyet találjanak, a magyarországi Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának illetékesei felvették a kapcsolatot a Csíkszeredai székhelyű Erdélyi Kutatócsoport Egyesülettel, amely 2006 óta foglalkozik első és második világháborús harctérkutatással, a két világháború relikviáinak gyűjtésével, hadisírok felkeresésével és rendbetételével. Vásárhelyi Gábor József, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy több helyszínt bejártak, és a HMTKHKF illetékesei úgy vélték, leginkább a Hodos községhez tartozó jobbágytelki római katolikus temetőben kijelölt rész lett volna alkalmas arra, hogy egy impozáns, országos szintű gyűjtőtemetőt alakítsanak ki. Megbízták az Erdélyi Kutatócsoport Egyesületet, hogy készítsen egy tervet. Ezzel a feladattal az egyesület Hadnagy Judit műépítész irodáját bízta meg. A helyszínen geológiai fúrásokat, egyéb szükséges felméréseket is készítettek és a látványtervvel együtt átadták a költségvetést is az egyesületnek. A terv szerint 2734 négyzetméter területet bocsátottak az ügy rendelkezésére. Teraszosítást követően, három fázisban összesen 367 sírhelyet alakítottak volna ki. Emellett a tervben szerepelt több csontkamra, egy emlékmű, amely tartalmazta volna az elhunytak nevét, ezenkívül a megemlékező eseményeknek helyet adó nagy teret is kialakítottak volna. Az egyesület elnöke szerint a tervet a magyar fél láttamozásra elküldte a romániai Hősök Kultuszát Ápoló Hivatalhoz.
Ennek tudatában a Hodosi Polgármesteri Hivatal is lépett. Telekeltették a temetőt, és beszereztek minden szükséges engedélyt az építkezés elkezdéséhez. Vásárhelyi Gábor József szerint ha az ONCE (a romániai hivatal) engedélyezteti a temető megnyitását, akkor elkészült volna a kivitelezési terv is, és a hodosiak hozzáállásából ítélve megkezdődhettek volna a munkálatok.
Időközben a magyar honvédelmi minisztérium élén váltás történt. Hende Csaba minisztert dr. Simicskó István váltotta fel, aki átszervezte a minisztériumot. A HMTKHKF-et Társadalmi Kapcsolatok Hivatalává alakították át, a vezetőséget is lecserélve. Az ügyet addig Töll László ezredes, Maruzs Roland alezredes és a már említett Illésfalvi Péter hadtörténész karolta fel, akiket menesztettek hivatalukból.
Időközben a honvédelmi minisztérium illetékesei a hivatal átalakítását követően, valamikor tavasszal felkeresték a Mezőpaniti Polgármesteri Hivatalt, ahol Bartha Mihály polgármesterrel tárgyaltak, majd ezt követően a református egyházközség gondnokával, ifj. Adorjáni Bélával két helyszínt is kijelöltek. Egyiket a régi temető aljában, ami alkalmatlannak bizonyult, míg a másikat az új ravatalozóhoz közel, egy hozzávetőlegesen 6x3 méteres területen. A mezőpanitiak megrendeltek egy kriptaszerű tervet is a ravatalozót tervező Zolcsák Pétertől, hogy a két építmény egy stílusú legyen.
Az exhumálást, illetve a jobbágytelki temetkezési hely kijelölését követően a csontokat a Marosvásárhelyi Alfa Funerar temetkezési vállalkozó nagyernyei központjában tárolták, ahonnan, miután kiderült, hogy mégsem Jobbágytelkén hantolják el újra, június 28- án a magyar honvédelmi minisztérium illetékesei Mezőpanitba vitték, annak ellenére, hogy az ONCE által kibocsátott engedélyben az áll, hogy "a 81 katona földi mAradványait újrahantolásukig egy erre szakosodott és feljogosított cégnél kell tárolni".
Az ügyet 2016. július elsején Papp Annamária, a Kolozsvári Szabadság napilap – az exhumálásnál is jelen levő – munkatársa hozta ismét nyilvánosságra, amikor megtudta, hogy nem az eredeti terv szerint, Jobbágytelkén, hanem Mezőpanitban helyezik örök nyugalomra a katonákat. A sajtóból tudta meg a honvédelmi minisztérium pálfordulását Barabási Ottó, Hodos polgármestere és Orbán József alpolgármester is, aki személyesen foglalkozott az üggyel. A helyszínváltás okáról mindeddig egyikük sem kapott magyarázatot. Megkeresésünkre Bodó Előd Barna, Mezőpanit új polgármestere sem tudott válaszolni, csupán annyit mondott: a község partnerként fogadta a magyar honvédelmi minisztérium megkeresését, és megtesz mindent annak érdekében, hogy az igényeknek megfelelő kegyhelyet alakítsanak ki és zarándokhellyé váljon a síremlék. (Sz. m.: Panitban van síremléke egy magyar és három ismeretlen német katonának is, amelyet a község szépen ápol.)
Szerettük volna megtudni, hogy miért változtatták meg az eredeti helyszínt. Erről az MTI, a Szabadságra hivatkozva, azt írta: "A magyar honvédelmi minisztérium egyik illetékese annyit közölt a lappal, hogy nem várják meg a jobbágytelki központi gyűjtőtemető elkészülését, így Mezőpanitban lesz az újjátemetés". Tudomásunk szerint szeptember utolsó hetére – az említett tordai csata évfordulójára – időzítik.
Közben telefonon elértük Magyarország Bukaresti nagykövetségének katonai és légügyi attaséját, Kóka Zoltán alezredest, aki kérésünkre felvette a kapcsolatot a magyar honvédelmi minisztérium illetékes ügyosztályával, ahonnan azt a választ adták, hogy "folyamatban van az ügy rendezése, ezért a szaktárca teljes hírzárlatot rendelt el". Az alezredes azt ígérte, ha van fejlemény, tájékoztatnak.
Mindezek ellenére érthetetlen számunkra a honvédelmi minisztérium illetékeseinek titkolózása. Nemcsak a nagy nyilvánosság előtt, hanem az ügyet felkaroló egyesülettel és az érintett önkormányzatokkal szemben is. Sejtjük, a személyzeti cseréken túlmenően a szaktárca átalakítását követő lefaragott költségvetés lehet az oka annak, hogy a korábbinál jóval olcsóbb kivitelezésű, kriptaszerű emlékmű alá helyezik majd a katonák földi mAradványait. Pedig az eredeti elképzelés szerint a látványtervben szereplő jobbágytelki központi gyűjtőhely, ha jóval költségesebb is, mint a tervezett mezőpaniti sírhely, talán az erdélyi civil társadalom, az önkormányzatok összefogásával közös ügyként megvalósulhatott volna. Mert ezt a MÉLTÓ végtisztességet megérdemlik azok a honvédek, akik a közös hazáért estek el.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 6.
Kilenc ország különleges harci alakulatai Erdélyben
Kilenc ország több mint kilencszáz katonája részvételével kezdődött nemzetközi hadgyakorlat Romániában – közölte hétfőn a Bukaresti védelmi minisztérium.
A szeptember 22-ig tartó, Junction Strike 16 fedőnevű gyakorlatot Grúzia, Görögország, Nagy-Britannia, Portugália, a Moldovai Köztársaság, Lengyelország, Szlovénia, az Egyesült Államok és Románia hadseregének különleges egységei számára rendezték.
A szárazföldi és légi eszközöket használó speciális katonai alakulatok fiktív forgatókönyv alapján fognak harci bevetéseket megtervezni, levezényelni és végrehajtani. A nemzetközi hadgyakorlatot a Marosvásárhelyi, dési, besztercei, dornavátrai és Csíkszeredai helyőrség szervezi, egyebek mellett a zsögödi (Csíkszereda melletti) lőtér, valamint az aranyosgyéresi és bákói katonai repülőtér igénybe vételével.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 24.
A bruttó hazai termék több mint két százalékát költjük idén védelemre
MTI - Meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát a nemzetvédelmi minisztérium (MAPN) ez évre előirányzott összköltségvetése a pártok közötti politikai megállapodásnak megfelelően - közölte ma a tárca sajtóirodája.
A minisztérium arra reagált, hogy az ellenzéki sajtó választási ígéretei és a védelmi kiadásokról szóló nemzeti konszenzus megsértésével vádolta a szociálliberális kormányt, amely hétfőn ismertette a 2017-es állami költségvetési tervezet részleteit.Románia tavaly a GDP csaknem másfél százalékát fordította védelmi kiadásokra. Ehhez képest az idei tervezetben a védelmi minisztériumnak 11 milliárd lejes költségvetést irányoztak elő, ami a GDP 1,35 százalékát teszi ki.A MAPN közleménye szerint azonban a parlamenti megerősítésre váró büdzsé tervezete ezenfelül 7,6 milliárd lejnyi hitel felvételét is engedélyezi annak a programnak az elindítására, amely a román hadsereg felszerelésének fejlesztését tűzi ki célul. A két költségvetési tétel együttesen a GDP 2,18 százalékát teszi ki, lehetővé téve a korszerű, az együttműködési feltételeknek megfelelő harci eszközök beszerzését és az országunk által vállalt nemzetközi kötelezettségeinek teljesítését - mutat rá a kommüniké.Klaus Johannis államfő kezdeményezésére a parlamenti pártok 2015 januárjában aláírt politikai egyezményükben közösen vállaltak kötelezettséget arra, hogy Románia - a NATO-csatlakozáskor vállalt kötelezettségeinek megfelelően - a GDP legalább két százalékára növeli 2017-ig védelmi kiadásait, és ezt a szintet a következő tíz évben is megtartja, függetlenül attól, hogy mely politikai erő kerül hatalomra.
Hazánkban a tavaly december 11-i választásokat követően csak az új év első napjaiban lépett hivatalba az új kormány, amely január végére ígérte, hogy a parlament elé terjeszti elfogadtatásra az idei központi költségvetés tervezetét.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 2.
Optimista költségvetés
Több mint ötszázalékos gazdasági növekedésre alapozva fogadta el az idei állami költségvetés tervezetét a kormány kedden. A tervezetben 815 milliárd lejes GDP-vel, 1,4 százalékos inflációval és 4,46 lejes euróárfolyammal számolnak.
A központi költségvetést az előző évinél több mint 15 százalékkal magasabb bevételekre számítva dolgozta ki a kormány, amely a kiadási oldalon 15,5 százalékos növekedést irányzott elő. A kabinet a teljes államháztartás szintjén 254,7 milliárd lejes bevételekkel számol, ennél pedig 24 milliárd lejjel többet akar költeni. A költségvetési hiány így a GDP 2,96 százalékára rúgna. A költségvetési tanács arra figyelmeztette a kormányt, hogy az államháztartás bevételei tekintetében túlságosan derűlátó volt, a közalkalmazotti béremelésekkel bevállalt kiadásokat pedig alábecsülte. A nemzetközi pénzintézmények (IMF, Világbank, Európai Bizottság) mindegyike 4 százalék alatti gazdasági növekedést valószínűsít idénre. Az idei költségvetésben 35,6 milliárd lejt szánnak az oktatásra, ez a bruttó hazai termék 4,4 százaléka. Az oktatási tárca célja, hogy 20 százalékkal emelje a tanárok bérét, kísérleti jelleggel meleg ebédet biztosítson 50 oktatási intézmény 29 695 tanulójának, és befejezze 15 óvoda és 12 iskola építését.
Az egészségügy számára 37,4 milliárd lejt (a GDP 4,6 százalékát) irányoz elő a költségvetés. A szállítási minisztérium 32 milliárd lejt kap (hozzávetőleg a GDP négy százalékát), Viorel Ştefan pénzügyminiszter szerint 60 százalékkal nagyobb összeget, mint tavaly. Ebből többek között a következő célkitűzéseket kell megvalósítania: 62,5 kilométer autópálya Lugos és Déva között, 28,7 kilométer autópálya Szászsebes és Torda között, a Târgu Jiut, Marosvásárhelyt, Caracalt és Brassót elkerülő körgyűrű befejezése, a bukaresti 4-es metróvonal befejezése, 272 kilométer országút felújítása, illetve ebből az összegből fedezik az egyetemisták ingyenes vasúti utazásának költségeit is. 
A fejlesztési és európai alapokért felelős minisztériumnak 6,65 milliárd lejt irányoz elő a költségvetés, ez 1,41 milliárd lejjel kevesebb, mint egy évvel korábban. 
A védelmi minisztérium 2,323 milliárd lejt kap (a GDP 2,28 százaléka), ez megfelel Románia nemzetközi vállalásainak.
A belügyminisztériumnak 11,3 millárd lejt, azaz a bruttó hazai termék 1,3 százalékát irányozza elő a költségvetés, amelyből többek között 167 különleges mentőkocsit és 47 mentőkonténert kell vásárolnia.
A külügyminisztérium költségvetése 19 millió lejjel nő, idén 768 millió lejből gazdálkodhat a tárca, ez a hazai össztermék 0,094 százaléka. Ebből kell megnyitni Románia három új konzulátusát Salzburgban (Ausztria), Haifában (Izrael) és Melbourne-ben (Ausztrália), illetve fel kell újítani több más diplomáciai képviselet székhelyét.
Az ifjúsági és sportminisztérium 316 millió lejt kap, ebből szervezik meg többek között a kolozsvári Arénában a szertorna- és a férfi kosárlabda-Európa-bajnokságot.  A turisztikai minisztériumnak 80 millió lejt, azaz a bruttó hazai termék 0,01 százalékát irányozza elő a költségvetés, ez 31 millió lejjel több, mint egy évvel korábban.  A kultúráért és nemzeti identitásért felelős minisztérium 707 millió lejt kap, az összeg a bruttó hazai termék hozzávetőlegesen 0,08 százalékát teszi ki.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 3.
A parlament előtt a 2017-es költségvetés
A szakértők szerint túl derűlátó a kormány, amikor azt mondja, hogy a megemelkedett kiadások mellett is ilyen gyors ütemben bővül a gazdaság.
Több mint 5 százalékos gazdasági növekedésre alapozva fogadta el az idei állami költségvetés tervezetét kedd este a kormány. A parlament elé beterjesztett, és a bizottsági viták után jövő héten a plénum elé kerülő tervezetben 815 milliárd lejes bruttó hazai termékkel (GDP), 1,4 százalékos inflációval, és 4,46 lejes euróárfolyammal számolnak.
A központi költségvetést az előző évinél több mint 15 százalékkal magasabb bevételekre számítva dolgozta ki a Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kabinet, amely a kiadási oldalon 15,5 százalékos növekedést irányzott elő. A kormány a teljes államháztartás szintjén 254,7 milliárd lejes bevételekkel számol, ennél pedig 24 milliárd lejjel többet akar költeni. A költségvetési hiány így a GDP 2,96 százalékára rúgna.
Kinek mennyi jut?
A kormány közleménye kiemeli: több mint ötven százalékkal 16,3 milliárd lejre növelte a védelmi minisztérium költségvetését, amely így – Románia nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően – eléri a GDP 2 százalékát.
A 2017-es költségvetésből az igazságügyi minisztérium 3,15 milliárd lejt kap – jelentette be kedden késő este a Victoria-palotában Viorel Ştefan pénzügyminiszter. Az összeg a bruttó hazai termék hozzávetőlegesen 0,38 százalékát teszi ki, és Ştefan szerint ez 139 millió lejjel több, mint tavaly. Ebből mintegy 50 százalékkal növelik a fogvatartottak élelmiszer-ellátására fordított összeget, javítják a börtönviszonyokat, és elkezdik két új, egyenként ezer férőhelyes börtön építését Caracalban és Berceni-ben.
A belügyminisztériumnak 11,3 millárd lejt, azaz a bruttó hazai termék 1,3%-át irányozza elő a költségvetés, amelyből, többek között, 167 különleges mentőkocsit és 47 mentőkonténert kell vásárolnia. Felújítanak 26 tűzoltósági, rendőrségi és csendőrségi székhelyet. A külügyminisztérium költségvetése 19 millió lejjel nő, idén 768 millió lejből gazdálkodhat a tárca, ez a hazai össztermék 0,094 százaléka. Ebből kell megnyitni Románia három új konzulátusát Salzburgban (Ausztria), Haifában (Izrael) és Melbourne-ben (Ausztrália), illetve fel kell újítani több más diplomáciai képviselet székhelyét.
A gazdasági minisztériumnak 225 millió lejt irányoz elő a költségvetés, ez a bruttó hazai termék 0,027 százalékának felel meg, az összegből pedig többek között az új lelőhelyek feltárását célzó geológiai kutatóprogramot, valamint egyes hőerőművek korszerűsítését és a bányabezárási programot kell finanszíroznia.
A közlekedési tárca eközben 32 milliárd lejt kap – ez a bruttó hazai termék hozzávetőlegesen 4 százaléka. A pénzügyminiszter azt mondja, ez 60 százalékkal haladja meg a tavaly kiutalt összeget, és ebből többek között a következő célkitűzéséket kell megvalósítania: 62,5 kilométer autópálya Lugos és Déva között, 28,7 kilométer sztráda Szászsebes és Torda között, a Târgu Jiut, Marosvásárhelyt, Caracalt és Brassót elkerülő körgyűrű befejezése, a bukaresti 4-es metróvonal befejezése, 272 de kilométer országút felújítása, illetve ebből az összegből fedezik az egyetemisták ingyenes vasúti utazásának költségeit is.
A fejlesztési és európai alapokért felelős minisztériumnak 6,65 milliárd lejt irányoz elő a költségvetés, ez 1,41 milliárd lejjel kevesebb, mint egy évvel korábban. A tárca célkitűzései között szerepel 2500 bölcsőde és 2000 iskola építésének leszerződése és megépítése, a víz- és csatornázási munkálatok folytatása a vidéki településeken és 30 egyetemi kollégium építése. Az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős minisztériumnak 1,99 milliárd lejt, azaz a bruttó hazai termék 0,24 százalékát irányozza elő a költségvetés, amelyből, többek között 20 ezer új munkahelyet kell létrehoznia a Start-up - Románia program keretében.
A pénzügyminisztériumnak eközben 3,2 milliárd lejt irányoz elő a költségvetés, ez 104 millió lejjel kevesebb, mint tavaly. A mezőgazdasági minisztérium 27,13 milliárd lejt kap, ez a bruttó hazai terméknek nagyjából 3,3 százaléka. A környezetvédelmi minisztérium költségvetése 80 millió lejjel nő, idén 428 millió lejből gazdálkodhat a tárca – ebből folytatják a roncsautó- és az Első otthon programot. A víz- és erdőgazdálkodási minisztériumnak 326 millió lejt irányoztak elő, amiből legalább 5 ezer hektárt újra kell erődíteni.
A 2017-es költségvetésben 35,6 milliárd lejt szánnak az oktatásra, ez a bruttó hazai termék 4,4 százaléka. Ştefan elmondása szerint az oktatási tárca azt tűzte ki célul, hogy 20 százalékkal emelje a tanárok bérét, kísérleti jelleggel meleg ebédet biztosítson 50 oktatási intézmény 29 695 tanulójának, és befejezze 15 óvoda és 12 iskola építését. Az egészségügy számára 37,4 milliárd lejt, azaz a bruttó hazai termék 4,6 százalékát irányozza elő a költségvetés a tavalyi 30,284 milliárd lej után.
A 2017-es költségvetésből a kultúráért és nemzeti identitásért felelős minisztérium 707 millió lejt kap. A távközlési minisztérium idei költségvetése 510 millió lej lesz, ebből tőkésíteni kell a postát. A határon túli románokért felelős tárca 19,2 millió lejből gazdálkodhat, ez 5,24 millió lejjel több, mint egy évvel korábban. A turisztikai minisztériumnak 80 millió irányoz elő a költségvetés, ez 31 millió lejjel több, mint egy évvel korábban.
„Túlságosan derűlátók"
A költségvetési tanács azonban arra figyelmeztette a kormányt, hogy az államháztartás bevételei tekintetében túlságosan derűlátó volt, a közalkalmazotti béremelésekkel bevállalt kiadásokat pedig alábecsülte. A nemzetközi pénzintézmények – a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank, az Európai Bizottság – mindegyike 4 százalék alatti gazdasági növekedést valószínűsít idén Romániában.
Amint arról korábban írtunk, a román államháztartás bevételei tavaly a GDP 30 százaléka alá csökkentek, miután 2016 január elsején 24-ről 20 százalékra csökkentették az általános forgalmi adót (áfa/TVA). Idén újabb 1 százalékponttal 19 százalékra csökkent az áfa, a kormány pedig további nyugdíj- és béremelésekről döntött.
Gyengíti a lejt a kormány húzása
Már a szerda reggeli órákban esett a lej árfolyama a bankközi piacon – a szakértők szerint a román fizetőeszköz értékvesztése összefüggésben áll a kormány által kedd este elfogadott, a büntető törvénykönyv és a büntetőjogi perrendtartás módosítását célzó sürgősségi kormányrendelet elfogadásával. 9-30-kor 0,4 százalékos gyengülés jelentettek, ekkor már az árfolyam elérte a 4,52 lej/eurót. 0,5 százalékot veszített eközben értékéből a román deviza az Egyesült Államok fizetőeszközéhez képest: 4,19 lej/USA dollár árfolyamon zajlottak a tranzakciók. A Román Nemzeti Bank (BNR) sem volt derűlátóbb, amikor 13 órakor kiadta a referencia-árfolyamot, ami 4,5240 lej/euró, illetve 4,1935 lej/USA dollár volt.
Bálint Eszter | 
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 9.
Kelemen József, aki minden szavával tanított (Régi iskolaigazgatók)
Életét három stáció: Barátos–Kolozsvár–Sepsiszentgyörgy között élte le. Kovászna felé utazva érintjük Barátost, ahol az úttesttől jobbra eső,  gyümölcsöstől takart házban látta meg a napvilágot 1930. január 9-én. A Kelemen család tősgyökeres barátosi, édesapja, József műbútorasztalos és gazdálkodó, édesanyja, Deák Ida cófalvi származású, Szebenben tanulta a szülésznői mesterséget.
Kelemen József szülőfalujában végezte a négy elemit, majd egy polgári után Sepsiszentgyörgyön iratkozott be a Székely Mikó Kollégiumba, ahol 1949-ben érettségizett. Következett Kolozsvár, a Bolyai-egyetemen történelem szakból szerzett tanári oklevelet 1953-ban. Tanárai felismerték kitűnő szellemi adottságait, nagyszerű felkészültségét, és visszatartották mint tanársegédet az egyetemen. Ő ezt nem vállalta el, visszatért Sepsiszentgyörgyre. A 2. számú Magyar Tannyelvű Leányiskola történelem katedrájára nevezték ki, ahol megszakítás nélkül, nyugdíjazásáig, 1990-ig tanított és igazgatott. 1953. szeptember 29-én nőül vette a szintén történelem szakos, kolozsvári születésű Sebe Margitot. Házasságukból született 1955-ben egyetlen gyermekük, Zsolt – ezúton köszönöm neki az adatszolgáltatást –, aki ma Bécsben él.
Szakmai tudását, igényességét elismerve a felsőbb szervek nagyon fiatalon – alig 25 évesen –, 1955-ben kinevezték az intézmény igazgatójának. Legénynek kellett lennie a talpán, aki a helyi pártszervek utasításai közepette is meg tudta őrizni az intézmény személyiségét. „A helyi pártszervek igen gyakran zavarták az igazgatóság mindennapi tevékenységét... beleszóltak olyan kérdések megoldásába, amelyek kimondottan az iskolára tartoztak” – írja az általa összeállított iskolamonográfiában.
Az iskola vezetésében Székely Margitot váltotta, aki további hat évig aligazgatóként segítette munkájában. Együtt vezették be a koedukációt, támogatta az esti oktatás meghonosítását, kezdeményezte a kultúrotthon és egyben ebédlő és könyvtár építését 1957-ben, amelyet 1959-ben avattak fel – ő akkor már csak tanárként vesz részt az avatóünnepségen. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy ezen az ünnepségen mutatta be a líceumi tagozat színjátszó csoportja a Kiss-Seprődi Anna vezetésével színre vitt Görög Ilonát, valamint fellépett az Albert Ernő és Péter Albert vezette népi tánccsoport. Ki tudja, miért, 1958-ban leváltották, helyébe Albert Ernőt nevezték ki, akit kétévi igazgatás után, 1960-ban ismét ő váltott. Újra építő munkába kezdett. A mai hadkiegészítő központ (a volt zárda) épületét tette rendbe, új szárnnyal bővítette, az emeletre laboratóriumot létesített, az alagsorban (a politechnikai oktatás bevezetése igényeként) a fiúk számára lakatosműhelyt hozott létre. 1961-ben befejezte a sporttelep építését (a mai törvényszék erre épült), együtt dolgozott a diákokkal és a szülőkkel. További „építő” tevékenységét ebben az épületben nem tudta folytatni, mert az iskolát újabb megpróbáltatás elé állították a helyi pártszervek. A Fegyveres Erők Minisztériuma lemond a mai Mihai Viteazul Főgimnázium épületéről és telkéről, s ide költöztetik a „licit”. A leromlott épületet kellett nagyon gyorsan oktatási célra visszaalakítani, felújítani úgy, hogy az oktatás ne érezze kárát. Tanárok, tanulók, szülők összefogásával ez sikerült is, és 1961 szeptemberében már itt indult el a tanítás az első épületben. A hátsó, ún. B épületben bentlakást, étkezdét létesített. Gazdasági jellegű foglalatossága mellett tervezte az oktatás tartalmi színvonalának emelését, történelmet és latint tanított, órákat látogatott, tanácsokkal látta el kollégáit. Közben nagy érvágás érte az anyanyelvi oktatást az iskolában: 1962 őszén, ezúttal legfelsőbb utasításra, bevezették a líceumi tagozaton a román vonalat, ezzel az 1874-től csak magyar tannyelvű intézmény kétnyelvűvé vált.
Szintén 1962 őszétől az eddigi Textil Művek által patronált esti tagozat a líceum saját tagozatává vált. Újabb fejtörés, újabb nehézségek az iskola vezetése előtt. A higgadt, kiegyensúlyozott igazgató ezeket is megoldotta. Nem élvezhette sokáig munkája gyümölcsét, mert 1963 őszén ismét leváltották, de tapasztalatára szükség volt. Az esti tagozat aligazgatója lett, ezt a tisztséget 1970-ig töltötte be. Ezután nyugdíjazásáig történelmet és latint tanított a legnagyobb hozzáértéssel és szakmai szeretettel.
Tévedhetetlen memóriával volt megáldva. Nemcsak a történelmi eseményeket ismerte a legapróbb részletekig, hanem munkatársai életrajzi adatait is, nem beszélve iskolánk végzettjeiről, akiket igazi pedagógusként követett életpályájukon, évek múltán is tudta, ki hol van, él, mivé lett.
Ki volt számunkra Kelemen József? – tesszük fel a kérdést. Egy szóval: az ember, aki minden szavával tanított, okított és tanácsokkal látott el. Olyan igaz ember, akitől, ha úgy adatott, félni kellett, vagy akihez éppen a legnagyobb tisztelettel kellett fordulni. Egész lényében, a katedrán vagy a civil életben ízig-vérig pedagógus volt. Tőle tanultunk pontosságot, igazságérzetet, az elődök iránti tiszteletet, leküzdeni a kicsinyességet. Kelemen József sokrétű személyiség volt: pedagógus, iskolavezető, zenekedvelő és -művelő, egyházi és civil zenekari vezető, helytörténész. Iskolánkban 90 tagú leánykórust szervezett, 1972–1981 között megalapította az iskolai fúvószenekart, ő maga is játszott benne. Eredményességét igazolta, hogy 1975-ben a zenekar Năvodari-on első díjat nyert. Felpártolta az iskola művelődési életét, támogatta a kórust és a tánccsoportot: ő kezdeményezte az iskola kultúrcsoportjainak falujárását, ezzel is hozzájárulva az intézmény tekintélyének növeléséhez.
Közéleti szerepet is vállalt. Tagja volt a Textil Művek fúvószenekarának, 1970-től a barátosi fúvószenekar újjászervezésében vállalt oroszlánrészt, karmestere lett. Közben nem feledkezett meg az utánpótlás neveléséről sem, 1988-tól a gyermek-fúvószenekar létrehozásának egyik fő mozgatója. A zenekar teljesítményét országos szinten is elismerték: 1980-ban és 1982-ben nagyon jó, 1984-ben kitűnő elismerésben részesítették a Buziáson megtartott országos vetélkedőkön. 1991-ben felléptek a Székely Mikó Kollégium véndiákjainak II. világtalálkozóján. Három évtized után adta át a karmesteri pálcát. Nyugdíjba vonulása után a vártemplomban kántorizált, több helytörténeti jellegű előadást tartott. Ha igaz a mondás, miszerint az írás a lélek tükre, akkor ez százszorozva is igaz Kelemen Józsefre. Erről a legmeggyőzőbb gyöngybetűs írásával kinyomtatott két könyve: A sepsiszentgyörgyi községi felső leánytanodától a Mikes Kelemen Líceumig (1999) és Barátos monográfiája (2001). A Mikó Kollégium Évkönyve is nagyrészt az ő kutatásai alapján készült el. Életpályáját felelevenítve nem hagyhatom ki azt az iskolánk történetében meghatározó, korszakalkotó javaslatát, amely 1990. január 18-án hangzott el, miszerint intézményünk vegye fel a Mikes Kelemen nevet. A Mikes Kelemen Líceum vezetőtanácsa az iskoláért tett munkája elismerése jeléül a líceum örökös tiszteletbeli igazgatója címet adományozta.
Halála hirtelen következett be 2004. november 3-án. A háromszéki pedagógustársadalom nagy vesztesége volt. Fáradt teste a vártemplomi református temetőben nyugszik. 
Jancsó Árpád
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 2.
Hadi fejlesztés tízmilliárd euróval
Jóváhagyta a Legfelsőbb Védelmi Tanács (LVT) a hadsereg felszerelésének tízéves fejlesztési tervét tegnap, amelynek értelmében Románia 9,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket és katonai eszközöket.
A hadsereg nyolc nagyszabású beruházási programot indít, ezek mindegyikének értéke meghaladja a százmillió eurót. Az elnöki hivatal közleménye szerint a beszerzéseknél a román hadiipar fejlesztésének és korszerűsítésének szempontját is figyelembe veszik. A legnagyobb összegért – csaknem négymilliárd dollárért – Románia Patriot rakétavédelmi ütegeket vásárol az Egyesült Államoktól. Adrian Ţuţuianu védelmi miniszter múlt heti bejelentése szerint a vételár első részletét novemberben tervezik kifizetni. A B1 hírtelevízió szerint a 2026-ig tartó hadi beszerzések sorában a második legnagyobb, 1,6 milliárd eurós tétel az a négy új korvett, amelyet a haditengerészetnek akarnak vásárolni. Tavaly decemberben az előző szakértői kormány már határozatba foglalta, hogy a védelmi minisztérium a holland Damen csoporttól vásárolja meg a négy, Romániában legyártandó hadihajót, ezt a döntést azonban a választások után alakult szociálliberális kormány hatálytalanította. A hírtelevízió tudni véli, hogy Románia egyebek mellett Shorad típusú, kis hatótávolságú légvédelmi rendszereket is be akar szerezni 1,37 milliárd euróért, valamint csaknem száz Piranha típusú, nyolckerék-meghajtású csapatszállító páncélost 370 millió euróért. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 7.
Nem lehet nagyobb a nyugdíj a bérnél
Elfogadta pénteken a kormány azt a sürgősségi rendeletet, amelynek értelmében a különnyugdíjakat ezután kizárólag az infláció mértékéhez igazítva növelik, nem az ágazati bérfejlesztés alapján, a járandóság összege ugyanakkor nem lehet nagyobb a jogosultak addigi nettó bérénél/zsoldjánál.
A jogszabály a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a hírszerző szolgálatok, a Számvevőszék alkalmazottait, a pilótákat, a diplomatákat, az ügyészségek kisegítő személyzetét, a képviselőket és a szenátorokat érinti. A bírák és ügyészek nem esnek a rendelet hatálya alá.
A kormány közleménye értelmében a már megítélt nyugdíjakat nem csökkentik, és a nyugdíjkorhatár sem módosul.
Az intézkedésre egyrészt a különféle kategóriájú nyugdíjak közötti aránytalanságok megszüntetése érdekében volt szükség, másrészt az indokolja, hogy sok esetben a szolgálati nyugdíj összege 300%-kal nőtt az elmúlt években az érintett ágazatokban eszközölt béremelések nyomán. „Például egy 2010-ben 7.000 lejben megállapított nyugdíj összege 2017-re 22.000 lejre nőtt” – derül ki a közleményből.
A sürgősségi rendelet kitér arra is, hogy azok, akik a jelenleg érvényben levő törvény alapján akarják kérni nyugdíjazásukat, szeptember 15-éig tehetik ezt meg. Agerpres; Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 7.
20 ezres roham a „nagy nyugdíjakért”
A belügyi tárca, a honvédelmi minisztérium, a titkosszolgálatok több mint 20 ezer tisztje kérte nyugdíjaztatását, a Victor Ponta kormánya által életbe léptetett, igencsak előnyös nyugdíjtörvény alapján, amely több tízezer lejes nyugdíjat biztosítana számukra.
A „nagy rohamra” azt követően került sor, hogy Mihai Tudose kormánya bejelentette, gyökeresen változtat a speciális nyugdíjakat szabályozó törvényen.
Az eredeti cél: megszabadulni Băsescu embereitől?
A militarizált intézmények alkalmazottai számára „speciális nyugdíjat” biztosító jogszabályt 2001-ben fogadta el, az akkor még a Társadalmi Demokrácia Pártja – a jelenlegi Szociáldemokrata Párt – tagjaiból alakult kormány, amelynek élén Adrian Nastase állt. A gazdasági válság hatására Emil Boc kormánya 2010-ben törölte ezeket a nyugdíjakat, amelyek jelentős nyomást gyakoroltak volna az amúgy is szűkös költségvetésre.
2015-ben, a szociáldemokraták által uralt parlament újabb törvényt szavazott meg a speciális nyugdíjakról. Ennek a törvénynek a legfőbb szószólója Gabriel Oprea volt, aki katonai és politikai pályafutását a katonai rendszerrel fenntartott kapcsolataira alapozta.
Ez a jogszabály olyan hatalmas nyugdíjakat biztosított volna az érintettek számára, amelyek költségvetésileg semmiképpen sem voltak fenntartatóak, így aztán a Ponta-kormány 2015-ban sürgősségi kormányrendelettel a törvény életbe lépését 2016-ra halasztotta.
A védelmi bizottság jelentését a törvényről egyébként a szociáldemokrata Ioan Mocioalcă ismertette a képviselőházzal. A jogszabály vitáján részt vett többek között a miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Gabriel Oprea, a honvédelmi miniszter, Mircea Dușă, a parlament és a honvédelmi tárca kapcsolataival foglalkozó államtitkár, Otilia Sava, a belügyi tárca főtitkár-helyettese, Irina Alexe.
Belügyminisztériumi körökből származó információ szerint egyébként a jogszabály eredetileg csak arra lett volna jó, hogy a kedvező nyugdíjakkal megszabaduljanak Traian Băsescu embereitől. A törvényt az elképzeléseknek megfelelően mindössze hat hónapig alkalmazták volna, majd az utólagos módosításokkal jelentősen csökkentették volna a nyugdíjak összegét.
Megszimatolták…
Az új jogszabály alapján nyugdíjba menők akár rendes fizetésük 120 százalékát és megkaphatják nyugdíj formájában. A számításnak megfelelően a nyugdíj összegét a fizetés 85 százaléka alapján állapítják meg, amelyhez viszont hozzájönnek a különféle járulékok is. A nyugdíjba készülő utolsó öt évet figyelembe véve ráadásul tetszése szerint választhatta meg a legjobban fizetett hat hónapot. Emellett a katonai nyugdíjakat megpótolják az éves inflációval valamint a bruttó átlagbér reálnövekedésének 50 százalékával.
A 2016. évi parlamenti választásokon győztes szociáldemokraták kormányprogramja valóságos bőségszarúnak bizonyult, a fizetés- és nyugdíjemelések, az adók, illetékek eltörlése, a hozzáadott értékadó csökkentése úgyszintén jelentősen megterhelte a költségvetést, a kabinet pedig most már szembesült azzal, amire gazdasági szakértők amúgy is figyelmeztették: a krónikus pénzhiánnyal.
Csakhogy a speciális nyugdíjakban érdekeltek előre megszimatolták, hogy a szociáldemokrata kormány jelentősen korlátozni akarja ezeket a nyugdíjakat, így tömegesen kérték nyugdíjaztatásukat.
Húsz év munkaviszony – 8000 lejes nyugdíj
A törvény tehát 2016. január elsején életbe lépett és ez idő alatt több mint 20 ezer magas rangú tiszt ment nyugdíjba, a fizetésénél is magasabb összegekkel. A statisztikák szerint a legmagasabb „speciális nyugdíjat” egy katonai bíró kapja, aki havonta 31 727 lejt vesz fel.
A honvédelmi tárca nyugdíjpénztárának kimutatása az idei év áprilisáig 3879 katonatiszt ment nyugdíjba. Legtöbbjük a tárca központi apparátusában és alárendelt egységeiben dolgozott. A minisztérium sajtóosztályának adatai szerint a központi apparátusból 1413 tiszt távozott, 1230-an mentek nyugdíjba a szárazföldi erők vezérkarából, 543-an a légierőktől, 307-en a tengeri flottából, 300-an a logisztikai parancsokságtól és 86-an a távközlési és informatikai osztálytól. Csupán az utóbbi négy hónapban ismét több százan nyújtották be nyugdíjaztatási kérésüket.
A belügyminisztérium hatalmas munkaerőgondokkal küzd, miután 2016 januárjától mostanáig 11 467 személy vonult nyugdíjba. Csupán a fővárosi rendőrség több mint 600 embert veszített
A „negyedhármas” katonai egységtől (a belügyi tárca hírszerző struktúrájától) szintén 600, 40-45 év közötti tiszt nyugdíjaztatta magát. Így például a „negyedhármasnál” dolgozó személy alig húsz év munkaviszony után 7-800 lejes nyugdíjat kap. A belügyi tárca rendőrkvesztora, Petre Toba 18 000 lejes nyugdíjat kap.
Igen sokan kérték nyugdíjaztatásukat a Román Hírszerző Szolgálat alkalmazottai közül is, így nyugdíjba vonult tíz dandárparancsnok, közöttük az Anaconda néven elhíresült Elena Istode, aki a sajtóba kihelyezett titkos ügynökökkel foglalkozott. A román hírszerzéstől egyébként csaknem 1400 személy ment nyugdíjba másfél év alatt, a Külső Hírszerző Szolgálat pedig embereinek tíz százalékát veszítette el.
Nyugdíj mellett – újraalkalmazva
A „luxusnyugdíjasok” között van Florian Coldea tábornok is, akinek a Sebastian Ghita által kirobbantott botrány miatt kellett megválnia tisztségétől. Hírek szerint azonban 30 ezer lejes nyugdíja mellett továbbra is aktívan dolgozik a hírszerzésnél, nyilvánvalóan további összegek fejében.
A nyugdíjba vonulást követő „újrafoglalkoztatás” egyébként igen divatossá vált a militarizált struktúráknál. A belügyi tárca államtitkárát, Cornel Ciocoiut még a Grindeanu-kormány menesztette tisztségéből, az államtitkár így a nyugdíjaztatást választotta. Egy nappal későbben azonban ismét kinevezték korábbi tisztségébe, így a 13 736 lejes nyugdíja mellett most már 8187 lejes fizetést is kap.
G. E. / maszol.ro
2017. szeptember 13.
Újabb bizonyíték: kormányzati akció volt az 1990. júniusi bányászjárás
Iliescuék látták el ruhával, élelemmel a Bukarestet szétverő bányászokat.
Ion Iliescu akkori államfő nem csak meghívta Bukarestbe a Zsil-völgyi bányászokat a diáktüntetést és az ellenzéki pártokat szétverni 1990 júniusában, hanem a kormány ellátást is biztosított nekik.
A védelmi minisztérium nemrég feloldotta egy korabeli dokumentum titkosítását, amelyből kiderül, hogy az 1990. június 13–15. között lezajlott bukaresti események idején a hadsereg ruházta és élelmezte a bányászokat – írja a PressOne.
Ioniţă Botoş dandártábornok, a román hadsereg vezérkari főnökének 1990. június 18-i átiratából – amelyet a védelmi miniszter helyettesének küldött – kiderül, hogy a kormány utasítására a védelmi miniszter biztosított élelmet (kenyeret, húst, tejtermékeket, zöldséget, édességeket, konzerveket, szalonnát, összesen 40-féle élelmiszert), valamint ruházatot (kezeslábasokat, bakancsot, harisnyát, alsóneműt) és tisztálkodási szereket (borotvát, szappant, törülközőt, fogkefét, fogkrémet) a bányászoknak, akik „részt vettek a rend és a nyugalom helyreállításában az ország fővárosában”.
A védelmi minisztérium 866 ezer lejt költött az ellátmány biztosítására.
Az 1990. júniusi bányászjárás a posztkommunista FSN elleni közel két hónapos Egyetem-téri diáktüntetés véres végét jelentette. A feltüzelt Zsil-völgyi bányászokat Ion Iliescu államfő hívta Bukarestbe, majd a randalírozásuk végén nyilvánosan megköszönte szolgálataikat. A bányászok szétverték a tüntetőket, betörtek a PNL és a PNŢCD székházába, törtek-zúztak, raboltak, embereket vertek meg.
A bányászjárás ügyében a katonai ügyészség eljárást indított többek között Ion Iliescu, Petre Roman kormányfő, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt vezetője, Virgil Măgureanu, a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke, Nicolae Dumitru, valamint Mugurel Cristian Florescu volt főügyészhelyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egykori vezetője ellen.
Az ügyészek szerint 1990. június 11-e és 15-e között a vádlottak „általános és szisztematikus támadást” szerveztek meg és vezettek le a civil lakosság, a bukaresti Egyetem téren tüntető tömeg, illetve a főváros lakossága ellen, bevonva a támadásba a Belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint tízezer bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat.
Az ügyészség szerint az 1990. június 11-15-e közötti támadás nyomán négy személy életét vesztette, 1272-en megsérültek, 1242 személyt pedig megfosztottak alapvető szabadságjoguktól. foter.ro/cikk
2017. szeptember 16.
ISMÉT MAGYARVESZÉLYT KIÁLT A ROMÁNOK CIVIL FÓRUMA
Nyílt levélben fordult a parlamenthez a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, illetve több más hazai civil szervezet, hogy ne hagyja jóvá az RMDSZ-nek a közigazgatási törvényt módosító javaslatát, amelynek értelmében 20 százalékról 10 százalékra csökkenne az anyanyelv-használati küszöb.
A parlament mellett az Államelnöki Hivatalhoz, a kormányhoz és az alkotmánybírósághoz is eljuttatott levél szerint az RMDSZ módosító indítványa „példa nélküli merénylet az egységes és szuverén román nemzetállam ellen”. A nyílt levél aláírói úgy vélik, a törvénytervezet gyakorlatilag megszünteti a román nyelv hivatalos államnyelv jellegét, és „a román adminisztrációt (…) magyar államadminisztrációra cseréli”. „Kovászna, Hargita és Maros megyében jelenleg is vannak olyan önkormányzatok, amelyekben felfüggesztették a román nyelv hivatalos jellegét, és a magyar nyelv vette át ezt a szerepet. A tervezet célja az erdélyi román közigazgatás leépítése, ahogyan az a bécsi döntés és a második világháborút követő szovjet adminisztráció idején történt, amikor 1944 novembere és 1945 márciusa között kiűzték a románokat a közigazgatásból, vagy a Magyar Autonóm Tartomány időszakában” – áll az idézett dokumentumban.
A nyílt levél aláírói szerint az RMDSZ által benyújtott törvénytervezet „nemcsak az alkotmány és a román nyelv, hanem az ország román és magyar állampolgárai közötti békés együttélés elleni merényletnek is tekinthető”, ezért arra kérik a parlamentet, utasítsa el e „nemzet- és Európa-ellenes törvénytervezetet”, a kormányt és az államfőt pedig felszólítják, hogy „őrködjenek Románia Alkotmányának és államiságának tiszteletben tartása fölött”.
Antal Árpádtól a zászló kitűzését kérik
Ugyanazok a civil szervezetek – a Háborús Veteránok Országos Szövetségének Kovászna Megyei Szervezete, „Regina Maria” Hősi Kultusz Országos Szövetségének Kovászna Megyei Szervezete, a védelmi minisztériumból, belügyminisztériumból és a román hírszerző szolgálatból Tartalékba Vonult Katonai Káderek Országos Szövetségének Kovászna Megyei Szervezete, az Andrei Şaguna Keresztény Kulturális Liga, a Mihai Viteazul Alapítvány, a Kovászna Megyei Román Pedagógusok Szövetsége, a Román Nép Nemzeti Alapítvány és mások – azzal vádolják Antal Árpád polgármestert, hogy csúfot űz a román zászlóból, és megalázza a románokat azáltal, hogy nem akarja végérvényesen kitűzni a trikolórt a polgármesteri hivatal tornyára. Mint ismert, a szeptember 8-i megemlékezésre egy napra kitűzték a román zászlót a sepsiszentgyörgyi városháza tornyára, majd másnap le is szedték, Antal Árpád szerint a törvény világosan meghatározza, hogy hova és milyen módon kell kitűzni a zászlót a közintézményekre.
Háromszék; Erdély.ma
2017. szeptember 22.
Haderőfejlesztésről tárgyaltak
Románia gyorsítani kívánja az eszközbeszerzést a haderőfejlesztési tervben – erősítette meg szerdán Washingtonban Mihai Fifor. A védelmi miniszter részt vett az American-Romanian (Am-Ro) Business Council egyesület ülésén, amelyen jelen voltak az amerikai védelmi ipar képviselői is. A védelmi minisztérium csütörtöki közleménye szerint Mihai Fifor közölte: a parlament memorandumban hagyta jóvá a beszerzési program elkezdését, amelynek minden pontja százmillió eurónál nagyobb értékű tételt tartalmaz, köztük Patriot típusú légvédelmi rakéták beszerzését is. A felek megegyeztek abban, hogy keresik az együttműködés bővítésének lehetőségeit, amelynek mentén a román ipar modern technológia és know-how birtokába jut. Agerpres; Népújság (Marosvásárhely)
2017. szeptember 28.
MEGFÉLEMLÍTÉS VAGY HADGYAKORLAT?
A török államfő nemrég kijelentette, hogy országa hadereje nem céltalanul kezdett hadgyakorlatot a kurdok által lakott Észak-Irakkal határos délkelet-törökországi tartományban. A közérthetőség kedvéért pedig azt is hozzátette, hogy amennyiben az iraki kurdok szeptember 24-én megtartják a népszavazást, és netán az általuk lakott terület függetlensége mellett döntenek (ami meg is történt), akkor „egyik éjszaka egyszer csak beállíthatunk,” vagyis lerohanhatják őket.
Tiszta beszéd ez Erdogan részéről, még ha a szándékával nem is értünk egyet. Ezzel szemben Székelyföldön és a vele szomszédos megyék egy részében úgy tartanak más vidékekről idevezényelt csapatok bevetésével látványos hadgyakorlatot, hogy sajtónyilatkozatokkal próbálják elaltatni az éberségünket. Kénytelenek vagyunk ugyanis ébernek lenni és maradni, mert olyan országban élünk, melynek a mindenkori hatalmi köre minket ellenségnek tekint. Ezt pedig nem is rejtik véka alá.
Így hát érthető, hogy gyanakodva és fenntartásokkal fogadtuk a három székely megyében eddig jól észlelhető és érzékelhető csapatmozgásokat. Még akkor is, ha a kiadott közlemény szerint ezekre az Isztria nevezetű országos program részeként került sor, és beleilleszkednek a nemzetvédelmi stratégia célkitűzéseibe.
Annál is inkább, hogy – mindeddig példátlan módon – a had- és belügyminisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat, az őrzővédő szolgálat, a Speciális Távközlési Szolgálat és a csendőrség alakulatai egyaránt részt vesznek a gyakorlaton. A hadügyet kivéve ugyanis ezek egytől egyig belső bevetésre vannak kiképezve.
Ennek tudatában óhatatlanul feltevődik a kérdés, hogy miért éppen a Székelyföld terepviszonyaival ismerkednek, és miért éppen itt hajtanak végre összehangolt gyakorlatokat? Hiszen katasztrófavédelmi szempontból az ország legkevésbé veszélyeztetett vidéke vagyunk. Vagy talán más, előttünk titokban tartott szándékkal vezényelték ide őket? Például a megfélemlítésünk és egy esetleges székelyellenes fellépésre való felkészülés céljából?
Bárhogy is legyen, le kell szögeznünk, hogy minket még ily módon sem lehet jogos követeléseink és autonómiaküzdelmünk folytatásától eltántorítani. Mint ahogy az iraki kurdok is a fenyegetőzések dacára megtartották a népszavazást.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma
2017. december 1.
December elseje: katonai parádét tartottak a bukaresti Diadalívnél
Körülbelül 3.500 román és más nemzetiségű katona vonult át a bukaresti Diadalív alatt a december elsejei katonai parádén, amelyet több ezren követtek figyelemmel – írja az Agerpres.
Az ünnepi felvonuláson részt vett Klaus Iohannis elnök, Traian Băsescu és Emil Constantinescu volt államfő, Mihai Tudose kormányfő, Mihai Fifor védelmi miniszter, Carmen Dan belügyminiszter, Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész, Augustin Lazăr legfőbb ügyész, Valer Dorneanu, az Alkotmánybíróság elnöke, Victor Ciorbea ombudsman, a Bukarestben szolgálatot teljesítő diplomáciai testület tagjai, pártvezetők, a hadsereg és a veteránok képviselői.
A katonai parádét Adrian Tonea altábornagy, vezérkari főnökhelyettes vezette. A védelmi minisztérium tájékoztatása szerint az idegen katonák között Bulgária, Nagy-Britannia és Észak-Írország, Kanada, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, a Moldovai Köztársaság, Lengyelország, Portugália, Szlovákia, az USA, Törökország és Ukrajna hadseregének képviselői vonultak fel, összesen több mint 300-an. Megjelent több, a nyugat-balkáni, iraki és afganisztáni küldetésekben megsérült, valamint a kanadai Invictus 2017 paralimpiai játékokon részt vevő katona is az ünnepségen.
Az ünnepi ceremónia végén Klaus Iohannis kezet fogot Mihai Tudose kormányfővel és a kormány több tagjával, majd a parádét figyelemmel kísérő sokaság néhány tagját is személyesen üdvözölte. maszol.ro
2017. december 23.
Megemlékezés a forradalom évfordulójáról
Ma délelőtt Aradon is megemlékeztek az 1989-es forradalom évfordulójáról a Városháza előtti téren, ahova 28 évvel ezelőtt már december 21-én másodikként, Temesvár után kivonult a legnagyobb aradi gyárak munkássága, s itt zajlott az örömünnep is december 22-én, a diktátor elmenekülésének hírére.
Az állami himnusz elhangzása utáni gyászszertartást követően Timotei Seviciu ortodox érsek, Valentin Voicilă, az aradi forradalom egykori vezetője, Doina Nan, a forradalomban elhunytak és megsebesültek egyesületének elnöke mondott beszédet, majd a forradalmárok szervezetei, az elesettek és sebesültek hozzátartozói, a Városháza és a megyei tanács, a politikai pártok helyi szervezetei (köztük az RMDSZ), a honvédelmi és belügyminisztérium nevében helyeztek el koszorúkat a forradalom és áldozatai emlékművénél. Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)