Médiafogyasztásra kell tanítani a fiatalokat az általános iskolákban és gimnáziumokban, mert ők jelentik a jövő újságírógárdáját – vélte Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke a sepsiszentgyörgyi Holló Ernő Sajtóklub találkozóján. Magyari Lajos szerint jelenleg a különböző újságírói és kommunikációs felsőoktatási szakok nem képeznek igazi lapírókat. Kocsis Cecília, a kézdivásárhelyi Székely Hírmondó főszerkesztője megjegyezte, a fiatal újságírók gyakorlat hiányában nem tudnak alkalmazkodni a szerkesztőségi taposómalomhoz. /Domokos Péter: Gyakorlatlanok az újságírók? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 10./

A Holló Ernő Sajtóklubnak fennállása óta nem volt akkora sikere, mint november 22-én este, mikor a sepsiszentgyörgyi városi művelődési ház boltíves pincehelyiségét zsúfolásig megtöltötte a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld folyóirat munkatársaival – Ferenczes István főszerkesztő, Lövétei Lázár László szerkesztőségi titkár, György Attila és Molnár Vilmos szerkesztők – találkozni óhajtó közönség. A csupán tízéves folyóirat hatalmas népszerűségre tett szert. A folyóiratot Sylvester Lajos méltatta. /(vop): Székelyföld a pincében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 24./

Domokos Géza, a bukaresti Kriterion Könyvkiadó volt igazgatója, az RMDSZ első elnöke, a sepsiszentgyörgyi Holló Ernő Sajtóklub vendégeként elmesélte, a románság „természetes szószegéssel” élte túl a mindenkori történelmi megszorításokat. Azonban ez a létkoncepció már nem lesz elegendő az Európai Unió szabályozott világában. Domokos cáfolta, hogy a Bukarestben töltött 38 év alatt „tájba simult” volna. Ellenben megismerte a román kultúrát, történelmet, és nyelvet. /Domokos Péter: A túlélési filozófia alkonya. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./

Újságírás Bukarestben címmel osztotta meg 36 éves bukaresti élményeit Ágoston Hugó fizikus, az Új Magyar Szó szerkesztője Sepsiszentgyörgyön, a Holló Ernő Sajtópincében. Elmondta, hogy három fő hullámban érkeztek erdélyi magyarok a román fővárosba. Először székely mesteremberek és cselédlányok költöztek Bukarestbe a két világháború között, amikor státuszt harcoltak ki maguknak megbízhatóságukkal és szorgalmukkal. A második világháború után politikusokat, tisztviselőket és újságírókat adott Erdély a román fővárosnak. Most ismét nagyon sokan vannak magyarok, főként üzletemberek, tette hozzá. /Domokos Péter: Magyarvonzó Bukarest. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./

Leltárt készített az Új Magyar Szó Színkép kulturális melléklete kapcsán Szonda Szabolcs szerkesztő a sepsiszentgyörgyi Holló Ernő Sajtópincében szervezett olvasótalálkozón. Emlékeztetett, négy évvel a romániai rendszerváltás után könyvkiadó híján az ÚMSZ elődje, a Romániai Magyar Szó karolta fel a még nem publikált fiatal költőket, írókat, valamint a Forrás-nemzedéket. A Színkép elődje, a Szabad Szombat melléklet irodalmi pályázatára 1993-ban 150 fiatal jelentkezett írásaival, köztük Bódizs Edith, a Kolozsvári Rádió szerkesztője vagy Váry O. Péter, a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap szerkesztője. Az 1998-ban nevet változtatott melléklet célja közvetíteni a kultúraigénylő olvasók és a később irodalmi lapok felé irányuló szerzők között. Szonda elmondta, visszaszorult a kultúra a lapokban, ideértve az ÚMSZ-mellékletet is. A gyakran változó, majd lecsökkent oldalszám miatt nem jelentkeznek új szerzők. Tapasztalata szerint a kultúra és a pénz viszonyát taglaló rovatok a legolvasottabbak a lapokban. /Domokos Péter: Színkép-szondázás. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./

Október 17-én Sepsiszentgyörgyön a Holló Ernő Sajtóklubban a marosvásárhelyi Látó irodalmi folyóirat szerkesztői-munkatársai tartottak valóságos irodalomtörténeti előadást, s élő bemutatót a folyóiratról. A lapelőd az Igaz Szó volt, a diktatúra idején, Hajdú Győző volt a főszerkesztője. A Látó névválasztás az alapító főszerkesztő, Markó Béla ötlete volt. A folyóirat erőssége szerkesztői szerint az irodalomkritika. Később létrehozták a Látó Irodalmi Színpadot, a Látó-díjat. Vannak túlélési gondjai a Látónak is, jó lenne megoldani terjesztését Erdélyen túl, mondta az esten Kovács András Ferenc (KAF). /Váry O. Péter: Delikatesz (A Látó a sajtóklubban). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./

Napjainkban a közösségi összetartozás alkalmait a különböző klubok igyekeznek megteremteni. Sepsiszentgyörgyön például a városi művelődési ház pincehelyiségében a hét különböző napjain különböző klubok tagjai találkoznak, a Huszárik filmklub, a Holló Ernő Sajtópince, a Terefereklub és a Dzsesszklub. Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke mondta, hogy az országban a Holló Ernő Sajtópince az egyetlen, folyamatosan működő magyar sajtóklub. Az évek során számos szerkesztőség munkatársai fordultak meg itt; Kolozsvárról például öt szerkesztőséget láttak vendégül (Szabadság, Krónika, Művelődés, Korunk, Magyar Kisebbség), Csíkszeredából és Székelyudvarhelyről kettőt-kettőt (Hargita Népe, Csíki Hírlap, illetve Udvarhelyi Híradó és Polgári Élet). Kézdivásárhelyről már többször a sajtóklub vendége volt a Székely Hírmondó, és az új évadot ismét egy kézdivásárhelyi szerkesztőség meghívásával kezdik: február 4-én a tavaly új sorozatával induló, 105 éves Székely Újság a vendégük. A következő héten a könyve megjelenése előtt álló színművész, László Károly, majd a három sepsiszentgyörgyi rádióból a Sepsi Rádió, végül a Brassói Lapok szerkesztősége lesz a vendégük. /Matekovics János: Újra találkozunk! (Pinceklub Sepsiszentgyörgyön). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 4./

Október 21-én a sepsiszentgyörgyi Holló Ernő Sajtóklub a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztőit látta vendégül. Fekete Vincét, Lövétei Lázár Lászlót, Molnár Vilmost és György Attilát Bogdán László kérdezte a Székelyföld tizenhárom esztendejéről. /(f. e.): Tizenhárom év Székelyföld. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 22./

Elhunyt Matekovics János
A betegséggel küzdő 73 éves újságíró, műfordító, szerkesztő vasárnap este hunyt el.
Matekovics János Nagyváradon érettségizett, majd a Babeş-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett. Pályáját az Ifjúmunkás munkatársaként kezdte, riporter, szerkesztő, majd a nevelési osztály vezetője volt. 1972-től sepsiszentgyörgyi tudósítóként dolgozott, majd a Kovászna Megyei Mozivállalat szervezőjeként 30:30:30 címmel film-versenyfüzetet szerkesztett két nyelven. Rendezvényeinek betiltása miatt lemondott, és különböző gyárakban esztergályos munkát vállalt, majd munkanélküli, cikkdíjas újságíróként tevékenykedett. Az 1989-es fordulat után a Háromszék belső munkatársa. Gazdasági lapot szerkesztett, majd az STV helyi televízió munkatársa volt. Évek óta vezette a sepsiszentgyörgyi Holló Ernő Sajtópincét. Temetése kedden délután 5 órakor lesz katolikus szertartás szerint a közös temető ravatalozóházától.
Bús Ildikó
Matekovics János /Simonyifalva, 1939. szept. 3. – Sepsiszentgyörgy, 2012. augusztus 26./
Székelyhon.ro

Elhunyt Matekovics János, Simonyifalva szülötte
Későn jutott el hozzám a szomorú hír, hogy „falusfelem” (ahogyan ő mondotta), Matekovics János újságíró, író, szerkesztő, műfordító, közösségszervező 2012. augusztus 26-án Szepsiszentgyörgyön hosszas betegség után elhunyt.
Simonyifalván született 1939. szeptember 3-án. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, majd Nagyváradon érettségizett, Kolozsváron a Babeş–Bolyain magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett 1961-ben. De sohasem tanított iskolában… mintha József Attila gondolatait tette volna magáévá: „én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / taní- / tani”.
Pályáját riporterként kezdte, örökmozgóként a legeldugottabb falvakat is bejárta, hogy írjon a meghurcolt, megalázott kisemberekről. Mindig megtalálta a témát, amellyel felkeltette nemcsak hatalmas olvasótábora figyelmét, de a kommunista hatalomét is. Örök lázadó volt.
Már egyetemi évei alatt közölt cikkeket a kolozsvári Igazságban és a nagyváradi Fáklyában. 1961-től az Ifjúmunkás riportere, majd osztályvezetője. Megszervezte az Ifjúmunkás Matiné első sorozatát, melynek keretében számos egyfelvonásosát mutatták be. 22 fordulós Ifjúmunkás Műveltségi Versenyt vezetett. 1969–1972 között a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója. A fáradhatatlan szervező tevékenységét egyre éberebben figyelték, zaklatások sora következett, és ő lemondott.
Visszakerült az Ifjúmunkáshoz szerkesztőként, majd csak mint tudósító dolgozott. Aztán letelepedett Sepsiszentgyörgyön, a Kovászna Megyei Mozivállalatnál szervezői beosztásban dolgozott, 30:30:30 címmel kétnyelvű filmkultúra-műveltségi versenyfüzetet szerkesztett.
A „Hófehérke és a tizennégy törpe” című brassói riportjából a Kolozsvári Állami Magyar Színház felkérésére dokumentumdrámát írt „A lány volt a tizenötödik” címmel. A darabot betiltották még a bemutató előtt. Ugyanez lett a sorsa „Áramütés” című televíziós játékának is.
A sok zaklatás, visszaminősítés és rendezvényeinek betiltása miatt visszavonult. Esztergályosként, segédmunkásként dolgozott különböző gyárakban, majd munkanélküli lett. De nem adta fel. Szabadúszó újságíróként állt őrhelyén, éberen figyelve az élet visszásságait a szocializmus, a diktatúra legsötétebb éveinek idején. Közben román szerzők darabjait és elbeszéléseit fordította magyarra. Az uralkodó osztály tagja című regényének néhány fejezetét közölte a Megyei Tükör és annak Fórum című időszaki melléklete.
Az 1989-es fordulat után a Háromszék napilap munkatársa lett, rendszeresen közölt az Erdélyi Riportban is.
Sepsiszentgyörgyön éveken át sajtóklubot szervezett. Az irodalom, a művészetek, a politikai és a gazdasági élet jeles képviselői voltak hetente a Holló Ernő Sajtópince meghívottai.
A Sepsiszentgyörgyi Televízió belső munkatársaként vezette a „Lapozgató” című sajtókommentár műsort, „Felkiáltójel” címmel nagy népszerűségnek örvendő nyelművelő vetélkedőt szervezett/vezetett Zsigmond Győző egyetemi tanárral közösen gyermekek számára, László Károly színművésszel megalapították az ország első magyar televíziós gyermekszínházát „Puki bácsi és a Mesekaláka” címmel, melynek ő volt a produkciós vezetője.
2002-ben nyugdíjba ment. Kötetbe szerkesztette a romániai privatizáció lehetetlen hétköznapjairól és a kreatív vállalkozók sorsáról szóló 60 riportot és interjút „Eljutni a tulsó partra” címmel (Lehel kiadó, Sepsiszentgyörgy 2002). 2005-ben ugyancsak a Lehel kiadónál látott napvilágot három novelláját tartalmazó kötete: „Mentünk az utcán és vittük a gyereket”.
Közben, amikor bírt, ameddig tehette, hazalátogatott. Nagyon ragaszkodott a szülőfalujához.
Emlékezzünk rá kegyelettel.
Brittich Erzsébet
Nyugati Jelen (Arad)