Mit gondolnak rólunk egyes román értelmiségiek?
Elgondolkodtató, hogy kolozsvári, erdélyi magyarokként mennyire hermetikus világban élünk: külön színházunk van, operánk, műszaki-tudományos társaságunk, barlangász klubunk, műemlék- és állatvédő egyesületünk, iskolánk, óvodánk, líceumunk, egyetemünk, külön kiránduló/túrázó egyesületünk, talán még méhész, bűvész és sírkőfaragó nem-kormányzati szervezetünk is. Más gazda egyesülethez társulunk, s talán még az erdélyi magyar sörgyártók is külön civil szervezetbe tömörülnek. Külön szervezeti életet élnek a magyar közgazdászok, jogászok, környezetvédők, a nők, gyerekek, művészek, vadászok és halászok, a „gondolkodók” (lásd: Erdélyi Gondolat Egyesület), a néptáncosok, cserkészek, zenészek, újságírók stb. Hogy a politikáról és a külön (teljesen más) historiográfiáról ne is beszéljünk!
Az önálló magyar intézményekre szükség van.Az önálló intézményrendszer közösségünk kohéziójának egyik záloga, az önálló szervezeti élet rendkívül fontos eleme. De feltevődik a kérdés: mégis, hol vannak a metszéspontok?
Annak ellenére hogy a 80 százalék román, 18–20 százalék magyar etnikai arányú Kolozsváron születtem, s 34 éve itt is élek, a monostori „böjéc zsélát”-okat (amolyan HMCS-k, azaz helyi menő csávók), akikkel igen sokat verekedtünk gyermekkoromban, s az iskolai „böját dé böjátokat”, “„böját de kártiér”-eket leszámítva nekem se volt igazán kapcsolatom a románokkal: magyar család, óvoda, elemi, líceum, egyetem, ifjúsági szervezet, munkahely, barátnők (két kivétellel), baráti társaság, barlangász klub, stb.
A Főtér átrendezése alkalmával kirobbant vita közepette alkalmam volt olyan kolozsvári románnal társalogni, akinek a családjában vannak magyarok, felsőfokú végzettsége van, értelmiségi munkát végez, az átlagosnál sokkal tájékozottabb, egy ideig nyugat-európai országban tanult és élt, s jelenleg az egyik legfontosabb kolozsvári döntéshozó talán legbefolyásosabb tanácsadója. Ez a beszélgetés afféle utolsó cseppet jelentett a pohárban, ebben az évben ugyanis ez már a sokadik ilyen beszélgetés román értelmiségiekkel, aminek végkövetkeztetése, legalábbis számomra, rendszerint ugyanaz: sohasem sikerül már megértetnünk magunkat a többséggel!
Az említett hölgy értetlenül állt aFőtéravatása kapcsán kibontakozott botrány láttán.
– Nem értem az egészet. Minek ez a felhajtás, hogy nincs magyar program is? Semmilyen kapcsolatom nincs a magyar szervezetekkel, nem is ismerem őket, kit hívtam volna meg? Adj valami tanácsot, kapcsolatembereket, neveket, telefonszámokat, de gyorsan! – mondta kétségbeesve.
Elhiszem neki, hogy a jó szándék vezérelte, de csak annyit tudtam mondani neki: már késő. És még azt: ha a nemzeti-keresztény és a szabadelvű beállítottságú magyarok összefognak, akkor ti, románok valamit nagyon, de nagyon rosszul csináltok.
Az értetlenkedés folytatódott: szerinte mi, magyarok állandóan csak nosztalgiázunk, a múlttal foglalkozunk, siránkozunk, mimóza lelkűek vagyunk, sértődékenyek, érthetetlenek. Olyan ufó-szerűek, akik valahonnan a homályból hirtelen előbukkannak, aztán követelnek valamit a történelem nevében. A „dicső múlt nevében”. Hogy az nekünk jár és kell. Mert a jussunk. És hogy ő megadná, nincs ezzel semmi baj, sőt még többet is adna, tegyünk ki magyar zászlót is az intézményekre, legyen kiírva minden magyarul is, nem probléma. Hol kell aláírni, hogy ez legyen? Elmondta, ő aláírta az RMDSZ többnyelvű feliratot követelő lajstromát. Mivel nem hittem el neki, elővette az asztalából a fénymásolatot… Meglepődtem.
Ő is úgy látja, mi már csak relikviák vagyunk, mert a múltban élünk. A temetővel (ki is mondták, hogy a Házsongárd Alapítványra gondolnak) foglalkozunk a vállalkozások támogatása helyett. És hogy miért nem vagyunk „ellenállóbbak”, s ha nem vagyunk, akkor meg miért vállaljuk a vegyes házasságokat, amikor tudjuk, hogy az megfogyatkozásunkhoz vezet? Miért a múzeumokkal, és nem a kortárs művészek kiállításaival foglalkozunk? Nem értik, mi a rendeltetése, mivel foglalkozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület, nekik ez egyszerűen a Societatea Muzeului Ardelean. Pedig próbáltak utánajárni, de a www.eme.ro román oldalán ez fogadta őket: Pagina este în construcţie.Beleolvastak az EME honlapjának angol változatába, de amikor ilyen szöveg fogadta őket, hogy „historical moment” (történelmi pillanat) és „tradition of our great ancestors” (dicső elődeink hagyománya), „we conserve the recognition of the following things named very nice by Márai Sándor: the country, the people and the father-land” (azt a felismerést és meggyőződést visszük így tovább, amit legszebben Márai Sándor formált szavakká: Az „ország”, a „nép” még nem „haza”), akkor unottan abbahagyták.
– A ti újságotok miért nincs románul is fent a neten? – kérdezték őszinte érdeklődéssel. – Miért nem lehet román nyelvű napi összefoglalót feltölteni? Nem, nem Băsescuról, mert azt látjuk a tévében, hanem a magyar közösségi élet történéseiről/eseményeiről szóló anyagokról miért nem lehet egy összefoglalót lefordítani? Mert érdekel minket, foglalkoztat az, hogy mi történik a magyar közösséggel.
Mondtam, hogy nincs pénz erre is.
– Szükségünk van rátok, akarunk kommunikálni veletek, kellenek a meglátásaitok, de ti vagy a „temetőben” vagy a „múzeumban” vagytok – mondták, persze sarkítva, de kifakadva.
Nem értenek és nem is fognak érteni bennünket. Még a legjóhiszeműbbje sem. Egyszerűen külön világban élünk.
Eszembe jutott az Asztalos Lajos kezdeményezésére is az 1990-es évek elején az RMDSZ által kiadott Híd-Puntea című román nyelvű, de magyar értelmiségiek által írt kiadvány. Most miért nincs egy ugyanilyen?
Arról is morfondíroztam, ma ki vállalhatná fel Octavian Buracu szerepét. (Dr. Octavian Buracu, a jól ismert, de, sajnos, nem eléggé becsült Interetnikai Párbeszéd Szövetségnek, az Erdélyben élő többségi nemzet és a kisebbségi népcsoportok közötti megbékélést szolgáló civil szervezetnek az alapítója és elnöke volt. Sokan a magyarok közül ma is tisztelettel emléleznek rá.) Szerintem például Eckstein-Kovács Péter, Salat Levente, Ádám Gábor, Tompa Gábor vagy akár Kántor Lajos kellene hogy legyen az, aki továbbviszi ezt a stafétabotot…
A fenti írást a www.koliver.wordpress.com címen elérhető személyes blogon közöltem, ahova összesen 64 vélemény érkezett. Ebből idézek néhányat.
Dunailaci felhasználó például azt írta: „Nagyon örülök ennek a bejegyzésnek. Ideje volt már ilyen témát is napirendre tűzni. Valóban igaz, hogy az egész magyarság búval bélelt. Siránkozunk, hogy szegény fejünk, mit tett ellenünk a tatár, a török, az osztrák, a román.”
Erna szerint „végre valaki összefoglalta az erdélyi magyarság egyik legnagyobb rákfenéjét. Igazából nem ismernek bennünket, szinte semmit sem tudnak rólunk (csak mást ne mondjak, Kolozsvár helytörténetével foglakozó jó román nyelvű könyv jelen pillanatban beszerezhetetlen, Erdély történetéről szóló egy sincs a boltokban), akkor hogyan akarjuk elfogadtatni magunkat velük? Hogyan akarjuk, hogy megismerjenek bennünket, értékeinket, a világunkat, amelyben mi élünk és melynek értékei szerint ítélünk? Követelhetjük így reggeltől estig az ősi jusst, semmi sem lesz belőle. Pedig sokan lennének ránk kíváncsiak…”
Ezzel szemben az Autonómiát Székelyföldnek nevű felhasználó úgy gondolja „Nem kell ennyire borúlátónak lenni. Nem értenek és nem is fognak? Hol itt a gond, amikor mi mindenben különválunk, mindent párhuzamosan csinálunk, külön sörözünk, néhány éve teljesen külön is kocsmázunk. Az igazság az, hogy mi NEM AKARUNK VELÜK EGYÜTT ÉLNI, s jólesne, ha ők is ugyanezt tennék, ugyanakkor pedig, ha bármit kérünk, elvárjuk, hogy szó nélkül megadják.”
Kolev felhasználó azt írta: „Teljes meggyőződéssel merem mondani, hogy nem hiszek egy szót sem abból a feltételezett jóhiszeműségből, amit a megkérdezett hölgy tanúsított. Nagyon jól tudják ők, hogy kik vagyunk, mit akarunk, mik az értékeink és miben hiszünk… És igen, 1000 éves múltunkért, állam és városalapításainkért jár nekünk valami.”
Attila nevű kommentáló azt állítja, a leírt jelenséget tapasztalta román ismerőseinél. „Sokszor kérdeztek a magyarokról. A magyar kajákról, a Magyarország–erdélyi magyarok kapcsolatról, egy-egy magyar szó jelenteséről, stb. Nem utasítottak el, s nem „bozgoroztak” le. Pedig a Mărăşti tömbháznegyedben nevelkedtem, és nap mint nap velük jártam. És még el se románosodtam. Magyar család, barátok, barátnő, suli, egyetem. Ugyanakkor teljesen egyetértek azzal, hogy szükség lenne információk átadásra a magyar közösség eseményeiről a románok felé, román nyelven. Biztos, hogy eleinte tele lesz a magyarokat szidó kommentekkel. De ugyanakkor néhány ember nyitna közösségünk felé. És ez haladást jelent megmaradásunk, jövőnk felé. Az űrhajósok és a városalapítók között is meg kell találnunk az „arany középutat”. Nem szabad elfelednünk múltunkat, de oda kell figyelnünk jövőre. És a JÖVŐ A FONTOSABB!!!”
Réka azt írta: „Igen, Olivér, igazad van, nekem is ezt vágta egyszer a fejemhez egy román ismerősöm, hogy mi párhuzamos világban élünk mellettük. Először felháborodtam ezen, de aztán elgondolkoztam rajta egy kicsit, mennyire igaza van. Egy másik síkon éljük életünket és jól érezzük magunkat így, hogy a két sík csak akkor találkozik, amikor mi akarjuk.”
Ercsey-Ravasz Ferenc nem hiszi azt, hogy ha mi változtatunk ezen a párhuzamos léten, akkor egyből tökéletesen megértjük egymást, és kebelbéli jó barátok leszünk. „Mint ahogy azt sem hiszem, hogy a nyitás a beolvadásnak kedvezne (sajnos a bezárkózás viszont nem akadályozza azt meg). De néhány dolgot elérnénk vele. Először is egyértelművé tennénk, hogy nincs semmi rejtegetnivalónk.Ilyenek vagyunk, erre büszkék vagyunk, ezt tudjuk és akarjuk nyújtani a nagy közös erdélyi sorsnak, amely akár tetszik, akár nem, előttünk van, kikerülhetetlenül. Másodszor eloszlatnánk egy halom előítéletet, hiszen sok román eszében úgy élünk, mint a nyereg alatt puhított húson élő ázsiai hordák leszármazottjai. Európai kultúrát, transzszilván magyar kultúrát mutathatnánk fel nekik. Esetleg elcsodálkozhatnának azon, hogy nekünk a 16. században már volt vallási türelemről szóló törvényünk, miközben ők mostanság fejezik be a nyárádtői görög katolikus templom befalazását-lerombolását… A vitathatatlan értékek előtt az értelmes ember (még a román is) fejet hajt, az oktondival pedig úgysincs mit kezdeni. Harmadjára: eloszlatnánk sok tévhitet. Sokszor találkoztam például azzal a meggyőződéssel román körökben, hogy mi, erdélyi magyarok Magyarországhoz tartozónak érezzük magunkat. És nagyon elcsodálkoztak, amikor közöltem, hogy – legalábbis javarészt – ez nem igaz. Mi külön világot, külön kulturális, sőt, nyelvi valóságot képezünk. Sokan közülünk idegennek érzik magukat Magyarországon. Sokáig folytathatnám, de nincs értelme. Aki érti, érti.”
Kiss Olivér. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

A romániai rendszerváltás és a kolozsvári események
Kolozsvár és az itt élő magyar értelmiség kulcsfontosságú szerepet játszott a forradalom napjaiban és az azt követő hónapokban.
A rendszerváltás idején Kolozsvár kulcsfontosságú szerepet töltött be az erdélyi nagyvárosok közt: itt volt a forradalom során nagy szerepet játszó erdélyi hadsereg központja valamint magyar és román szempontból is Erdély kulturális központjának számított. A '70-es és '80-as évek végén a kolozsvári magyar elit tiltakozása a román hatalom nemzetiségpolitikája ellen több síkon zajlott. Ide sorolhatók azon tiltakozások, amelyek a „szocialista szabályok szerint” fogalmazták meg a nemzetiségi sérelmeket, elsősorban azon bukaresti román ismerőseiknek, akik valamilyen fontos funkcióban voltak, vagy hatalmuk révén befolyásolhatták a diszkriminatív kisebbségpolitikát.
Ide sorolható Balogh Edgár, Demeter János, Takács Lajos. A másik tiltakozási forma az ellenzéki mozgalmakhoz köthető. A nagyváradi Ellenpontok szamizdathoz hasonlóan, az ellenállás, politikai tiltakozás formái Kolozsváron is jelentkeztek.
Ezek elsősorban azokhoz a disszidensekhez köthetőek, akik részt vettek a Limes-körben folytatott vitákban. Bár a Limes-kör elsősorban nem Kolozsvárhoz köthető, de Kolozsváron élő résztvevői meghatározó szerepet töltöttek be az itteni szellemi életben. A Limes-kör megszűntével, Kolozsváron Balázs Sándor kezdeményezte a Kiáltó Szó című szamizdat létrehozását. A temesvári eseményekről a kolozsvári napilapok december 21-ig hallgattak, azonban informális csatornákon keresztül többen is értesültek az ott történtekről. A bukaresti tüntetések megkezdéséről szóló hírek a kolozsvári lakosság egy részét cselekvésre buzdította.
A városban tömegtüntetésekre került sor. A katonai vizsgáló bizottság szerint 26 halott és 84 sebesült civil áldozata volt a december 21-i kolozsvári tüntetéseknek. A továbbiakban nem került sor sortűzre, a katonaság visszavonulásra kapott parancsot. A politikailag fontosnak tartott (de még mindig a karhatalom ellenőrzése alatt álló) épületeket őrizték, továbbá a postát, a vasútállomást, az I.R.E-t, a Gaz Metant és a rádióstúdió épületét. A párt székházába reggel, december 22-én hatolt be a tömeg, ahol elsősorban Ioachim Moga megyei első titkárt keresték.
A tüntetőkkel az épületbe behatoló értelmiségiek (Iosif Zăgrean, Ioan Căpuşan és Chindiraş ügyvéd) tárgyaltak a párttitkárral a kialakult helyzetről. Miután nem sikerült lemondásra bírni, Moga az erkélyről próbált a tüntetőkhöz beszélni, kevés sikerrel. Dorel Vişan és Victor Rebengiuc érkezésével megalakult a Nemzeti Megmentési Front ad-hoc tanácsa, melyben az egyedüli magyar Vincze János volt. A megyeszékház, valamint a pártközpont hadsereg általi védelme december 22-én, 11 és 13 óra között szűnt meg, amikor a televízió és rádió közölte a nemzetvédelmi miniszter öngyilkosságát, a szükségállapot kihirdetését. A Ceaușescu-házaspár menekülésének bejelentése után a hadsereg többé nem működött együtt az RKP megyei vezetésével. A Securitate, valamint a pártszékház épületében lévő a személyzetnek nem esett bántódása, őket továbbra is a katonaság felügyelte, esetenként menekítette. Mogát az épület hátsó ajtaján, az éjszaka leple alatt egy hordágy segítségével menekítették ki. A Securitate fegyverállományát szintén a hadsereg foglalta le. A katonaságnak a továbbiakban is fontos szerep jutott az új hatalmi struktúra megszervezésében. Iulian Topliceanu vezérezredes részt vett a Nemzeti Megmentési Front ülésén, ahol politikai funkciót kapott. Ugyanebben a periódusban történt hasonló módon a Városháza elfoglalása is, melynek következtében megalakult az NMF városi tanácsa. A testületnek leginkább a rend megőrzésében, valamint az adminisztráció újraindításában volt szerepe. Az NMF harmadik tanácsát december 29-én választották meg, amelyben már magyarság (KMDT) képviselői is hivatalosan helyet kaptak. Azelőtt, december 24-én, egy gyorsülésen, valószínűleg Cornea nyomására, az NMF éléről leváltották Dorel Vişant, helyére Octavian Buracut választották. A kolozsvári események politikai szereplői, szónokai, amíg a hírek nem erősítették meg a Ceauşescu-házaspár menekülését, vigyáztak arra, hogy egy esetleges fordulat után ne vonhassák őket felelősségre. A tüntetések napján a kolozsvári magyar értelmiség szűkebb köre szintén találkozóra gyűlt össze Gáll Ernő lakásán, Balázs Sándor és Nagy György kezdeményezésére. Ennek apropója az „autonómia problémájának tárgyalása” volt. Minden valószínűség szerint a temesvári fordulat utáni időkre próbáltak meg egyfajta irányvonalat kialakítani. A találkozó híre több értelmiségihez eljutott, így telefonon, vagy személyes úton megkeresték a későbbi közös nyilatkozat, a Hívó szó aláíróit. A kolozsvári magyar értelmiség következő lépése a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács létrehozása volt a karácsony szombatjára szervezett gyűlésen. Erre már egy „központi” helyen került sor, a Szabadság szerkesztőségében, ami a nagyszámú hallgatóság miatt kicsinek bizonyult. Már a gyűlés elején megjelentek az első súrlódások, nézeteltérések a szervezkedés mikéntjével kapcsolatban. Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, Balázs Sándor a két világháború közt működő Országos Magyar Párt mintáját tekintette mérvadónak. A polémiát végeredményben azon értesülés zárta le, miszerint Bukarestben Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet.
Ezután a Kolozsváron jelenlevők megegyeztek abban, hogy a továbbiakban a helyi ügyekre koncentrálnak. A jelenlevők elfogadták a KMDT nyilatkozatát és megválasztották annak vezetőségét: Kántor Lajos elnök, Pillich László titkár. Szó esett az alakulóban levő román ideiglenes bizottsággal való kapcsolatfelvételről is. A KMDT első gyűlései során kialakultak bizonyos nézeteltérések, amelyekben egyes tagok a múlt rendszerhez való viszonyulásuk miatt lettek megbélyegezve, illetve a szervezet megalakulását és addigi akcióit is többen támadták. A kolozsvári magyarság napilapjának átszervezése december 22-én kezdődött el, Tibori Szabó Zoltán kezdeményezésére. Az átszervezés nyomán kiutasították a régi szerkesztői gárdát. Az első lapszám megjelenéséhez a lap külső munkatársai, Kántor Lajos, Cs. Gyímesi Éva, Kányádi Sándor, Kiss János, Csép Sándor segítségével gyűjtötték össze az anyagot. Az átszervezés fontos mozzanatának számított a román kulturális közeggel való kapcsolatfelvétel. Az új lap címének eldöntésére az összegyűlt „spontán” szerkesztő-csoport éjféltájt kerített sort. A rengeteg ötletből válogatva végül a Szabadság név mellett döntöttek. A Korunk kulturális havilap átszervezésére is ebben az időszakban, hasonló módon került sor. Gáll Ernő javaslatára (aki korábban főszerkesztő is volt), a Kezdeményező Bizottság gyűlésén Kántor Lajost választották meg főszerkesztőnek. Ugyanekkor döntöttek a név (Korunk) megtartása mellett is. Az iskolásoknak szánt Napsugár gyereklap továbbra is ugyanezen a néven jelent meg. Az óvódások lapjának, A haza sólymainak nevét Szivárvány-ra változtatták. Mindkét lapot Murádin Jenő szerkesztette. A decemberi események után a kolozsvári diákság, az egyetemisták is szervezkedésekbe kezdtek. A vakációzó diákok visszatérése után jelent meg az első ifjúsági szervezet, a MADISZ. Programjában önmagát a magyar ifjúság politikai, gazdasági és kulturális érdekvédelmi és képviseleti szervezeteként határozta meg. Kulturális rendezvényei már január elkezdődtek. Január 25-én megalakult a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, amely már egy célzott csoportot szólít meg, a kolozsvári magyar felsőoktatásban tanuló diákokat. Szándéknyilatkozata szerint az RMDSZ-szel és a MADISZ-szal kíván együttműködni. A vizsgált időszakban át is vette a MADISZ szerepét, képviselői helyet kaptak az RMDSZ megyei küldöttgyűlésében, valamint a Vatraval való márciusi tárgyalásokon is delegáltak képviselőt. Olykor személyi átfedés volt a MADISZ és a KMDSZ között. Március 13. és 15. között, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjaival szolidaritást vállalva, a KMDSZ tagjai ülősztrájkot rendeztek. A diákságnak fontos szerepe volt az egyetemeken a múlt rendszert kiszolgáló tanárok kiszűrésében is. A vizsgált időszakban más magyar ifjúsági szervezetek is alakultak, szűkebb célcsoportok számára, mint pl. az Ifjúsági Keresztény Egyesület.
A Kolozsváron megrendezett, január 7-i küldöttgyűlésig a KMDT hivatalosan is felvette az RMDSZ megnevezést. Bár a megyei RMDSZ alakuló ülésére csak február 18-án került sor, az említett januári küldöttgyűlés után a sajtó sem használta a KMDT megnevezést. A küldöttgyűlésen a Bukarest-Kolozsvár rivalizálás is jelen volt. Az első nagyszabású tanácskozást a magyarországi politikai élet is érdeklődéssel követte. Az anyaországi küldötteknek Domokos Géza nyomására nem sikerült bejutniuk az ülésre, ezért később tárgyaltak az RMDSZ vezetőségével. A visszaemlékezések szerint jelen volt Antall József, Csoóri Sándor, Andrásfalvy Bertalan (MDF), továbbá Kovács-Ara Attila a Szabad Európa Rádiótól, valamint a FIDESZ küldöttsége is. Az iskolaügyel (az önálló magyar iskolák létrehozása) kapcsolatosan három tényezőnek volt köszönhető a magyarság számára elért, pozitívnak mondható eredmény: jól sikerültek a tárgyalások a főtanfelügyelővel, Stoica Marianával; az NMF Kolozs megyei elnöke (Octavian Buracu) és az ügyet támogató tagok szintén hajlottak a költöztetésre; sikerült találni egy olyan megfelelő iskolát, amelybe a románok is hajlandóak voltak átköltözni. A román szülők, diákok és tanárok által szervezett tüntetések ellenére az Oktatásügyi Minisztérium január végére jóváhagyta a három, magyar tannyelvű középiskola létrehozását. A kompromisszum az RKP egykori, jól felszerelt továbbképző iskolájával volt kivitelezhető, amelyet a tanfelügyelőség átadott a kiköltöztetett román diákoknak. A Bolyai Egyetem visszaállításával kapcsolatban nem sikerült hasonló eredményt elérni. A probléma komplexitását jelzi, hogy a román tagozatok, valamint az egyetemen tanuló magyar tanárok és diákok között sem volt egyetértés. A líceumok esete után az egyetem ügyében a román körökben jóval nagyobb ellenállás mutatkozott. Az RMDSZ felsőoktatással foglalkozó munkacsoportja, a Bolyai Bizottság, Balázs Sándor elnökletével konkrét célokat fogalmazott meg. A Bolyai Egyetem visszaállítását illetően két változaton gondolkodtak.
A szélesebb körű megoldás magába foglalta volna a Bolyai Egyetem teljes struktúráját. Ezek szerint az újjászervezett egyetemhez csatolták volna a műegyetemi mérnökképzést, a Mezőgazdasági Főiskolát és a Képzőművészeti és Zeneművészeti Főiskola magyar nyelvű oktatási hálózatát. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar nyelvű kihelyezett tagozata lett volna a Bolyai Egyetemnek, ugyanígy a Színművészeti Főiskola is. A Nagyszebenben megalakuló német nyelvű felsőfokú tanintézmény szintén a Bolyai Egyetem keretében működött volna. A Bolyai Bizottság ezt a változatot támogatta és küldte el a Tanügyminisztériumhoz. A Bizottság egy minimálisabb váltiozatot is felvetett, ami szerint a Bolyai Egyetem megtartotta volna a klasszikus tudományegyetemi struktúráját, a többi oktatási intézményben pedig létrehozták volna a magyar nyelvű oktatási vonalat. Január végén, február elején egyre nagyobb teret kapott az ún. nemzetiségi kérdés, felerősödtek a szélsőséges megnyilvánulások. Az RMDSZ központi vezetése országos tüntetésekre adott utasítást a megyei szervezeteknek. A kolozsvári magyar szervezetek párbeszédet kezdeményeztek a román kultúrkörök képviselőivel, így próbálva megfékezni a szélsőségeket. Ilyen kezdeményezés volt a Híd-Puntea című lap létrehozása, amely információs csatornaként szolgált a kolozsvári RMDSZ-ről, elsősorban az iskolaügyek tisztázása érdekében. A román nacionalizmus a forradalmi események után Kolozsváron először a segélyek, majd az iskolaügyek rendezésekor vált érzékelhetővé. A Vatra Românească Kolozsváron egy februári nagygyűléssel jelentkezett először. A március 15-i ünnepségig a Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselői között folyamatos nyilatkozatháború zajlott. A Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselőit végül a marosvásárhelyi események kényszerítették tárgyalóasztalhoz. A cél, amit végül sikerült megvalósítani Kolozsváron az volt, hogy a városban elejét vegyék egy esetleges etnikai konfliktus kirobbantásának. Ehhez hozzájárultak azon civil és magánszervezetek is, amelyek a marosvásárhelyi események után tiltakozásukat fejezték ki az erőszakos cselekmények ellen. A történelmi pártok újjáalakulásának hatására, valamint az NMF-nek a közeledő választásokon való indulása miatt, 1990 februárjában országos szinten átszervezték az NMF megyei tanácsait. Az új szervezetben, a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsaiban a Front képviselői mellett helyet kaptak a politikai pártok és az RMDSZ képviselői is. Ebben az időszakban a kolozsvári RMDSZ-nek sikerült székházat szereznie. A szervezet a Deák Ferenc utcában levő úri kaszinó épületét szerette volna, végül a Fürdő (Pavlov) utcai Moga-villát kapta meg. Az RMDSZ-el párhuzamosan, ugyancsak a választásokra készülve, Kolozsváron is alakultak magyar szervezetek, pártok. Az egyik ilyen szervezet a Vincze János által létrehozott Független Magyar Párt volt. Mivel bebizonyosodott, hogy Vinczét korábban befolyással való üzérkedés miatt elítélték, pártja megfosztotta vezetőségi tisztségétől. Bár a Vincze eset egyedinek tekinthető, a kolozsvári politikai életben a választások előtt jelentkeztek egyéb politikai tömörülések is. Ilyen volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, amely március 29-én tette közzé hivatalos programját. A pártot jobboldali értelmiségiek alapították már korábban. Mivel nem volt komolyabb politikai háttere és végeredményben Tőkés László támogatását sem sikerült elérni, nem indultak az országos választásokon, platformként az RMDSZ-be tagolódva folytatták tevékenységüket. Egy másik kezdeményezés, bár ez nem pártként lett bejegyezve, azonban az RMDSZ részleges jóváhagyásával működött, a Magyar-Román Demokrata Szövetség volt. Vezetője Váradi-Goia János volt, aki a NEIT-ben is tevékenykedett. A szervezet a románokkal kereste a kapcsolatot, elsősorban a Demokrata Párttal. Fontos szerepet játszott a Vatra és az RMDSZ márciusi tárgyalásainak megszervezésében is. A február 18-án megrendezett Kolozs-megyei RMDSZ küldöttgyűlésen a szervezet végre megszabadult az „ideiglenes” jelzőtől, új vezetőséget választott magának, amely a Kongresszuson képviselhette a helyi érdekeket. Elkezdődött a választásokra való felkészülés, aminek egyik hozadéka az volt, hogy sok helyen a kezdeményező értelmiség helyét egy újonnan kialakult politikus csoport (Szőcs Géza, Eckstein-Kovács Péter, Pillich László, Kónya Sándor stb.) vette át.
Fodor János
Transindex.ro,